Roxfort RPG

Karakterek => Rebecca Bennet => A témát indította: Rebecca Bennet - 2014. 09. 02. - 18:25:07



Cím: Első nap a suliban
Írta: Rebecca Bennet - 2014. 09. 02. - 18:25:07
Íme, ez az első tanítási nap. Amikor megkaptam a levelet a suliból, azóta eléggé izgatott a dolog, kíváncsi vagyok, mi fog történni az órákon. És reméltem, hogy szerzek néhány barátot!

Reggel fáradtan keltem ki az ágyból, este kicsit nehezen aludtam el, és így nem sikerült kipihennem magam.
A mellettem lévő ágyban lévő is fent volt már, és mivel este még nem ismerkedtünk meg igazából, meg fáradt is voltam, nem jutott az eszembe a neve, így egy egyszerű köszönést nyögtem: Jó reggelt. Majd ő is visszaköszönt.

Felkeltem, és kisétáltam a mosdóba, ahol megmostam az arcom, meg a fogam, majd magamra öltöttem az egyenruhát. Kifelé menet gyorsan össze dobáltam a szükséges cuccokat a táskámba, sietnem kellett, mert kicsit késésben voltam így is.
Ezután futólépésben tettem meg az utat a nagyteremig, csak közben párszor majdnem eltévedtem, de szerencsére belefutottam egy másik késésben lévő diákba, és így odataláltam.
Éhes igazából nem voltam, így csak megvajaztam magamnak egy pirítóst, és megittam hozzá egy csésze kávét, illetve készítettem magamnak egy szendvicset későbbre.

Majd reggeli után mindenki megkapta az órarendjét, amiből kiderült gyógynövénytan lesz az első óra, amit a birtokon tartanak, Így kiballagtam oda.
Nemsokára el is kezdődött az óra, ahol először a professor elmondta a legfontosabb szabályokat, majd óra hátralévő részében egy általunk választott virágot kellett kielemezni.
A második óra mágiatörténet volt, ahova nem volt rövid az út, és közben elmajszoltam a szendvicsem, épphogy, de csöngőre odaértem. Régi nagy varázslókról és boszorkányokról tanultunk, ami felkeltette az érdeklődésemet.

Ezután következett az ebéd szünet, és megint roskadásig teli nagy asztal fogadott, mint előző este, azt se tudtam hirtelen mit válasszak. Aztán maradtam egy sima ragu levesnél, másodiknak pedig sült csirkét ettem krumplival, desszertnek pedig megettem egy pásztor pitét, meg megittam egy csésze kávét.
Délutánra maradt még egy sötét varázslatok kivédése. Ott is elmondták a szokásos cuccokat, csak most olyan sokáig ecsetelte a dolgokat a professzor, hogy elment az egész óra.
Vége is volt a napnak, mindenki visszatérhetett a hálókörletébe.
Ahol a többiekkel elkezdtem összeismerkedni, és sikerült egy-két barátot is szereznem.
Olyan jól elment az idő, szint észre se vettem, és már vacsora idő volt. Mivel nem voltam éhes én inkább felmentem a szobába, elővettem a szükséges cuccokat, és elmentem lezuhanyozni. Mire befejeztem, addigra a többi hálótársam is elkezdett visszaszállingózni a vacsoráról.
Még beszélgettünk pár mondatot, majd mindenki aludni tért, zuhanyozni ment, vagy épp más elfoglaltságba kezdett.