Hanyatt

Aláfekszünk az aktualitásnak

Random faszom tanterem

+18

        Mikor kurvára azt képzeled, hogy boszorkány vagy, és az életedet megoldja a mágia, mindegy, hogy egy pozitív terhességi teszt csúszik be, egy haláleset vagy egy vérfarkas-csók, akkor az életnek van gondja rá, hogy pofával előre landoljál a valóságon, lehetőleg néhány foggal kevesebben. Én azt hiszem, egészen konkrétan öt éves voltam, és nem úgy jöttem rá erre, hogy meghalt Mici, a macska, amit bőgve vittem apucihoz, hogy javítsa meg, hanem amikor először hívott szörnyetegnek az egyik bölcsiszökevény kis dög. Rögtön utána hozzátette, hogy a szülei is megmondták, hogy engem egy menhelyre kellene csukni, mert ott vannak ilyen korcsok, mint én. Marius kellett hozzá, hogy elengedjem a gyereket, de az biztos, hogy maradandó volt a károsodás: mindkettőnkben. Faszom, nekem is van lelkem valahol mélyen a faszságok és szőr alatt, és akkor cirkuszoltam hazaérve, hogy nem akarok többet ilyen lenni, gyógyítson meg, mert hát mégiscsak varázsló. De a hold azóta is mindig elvisz egy körre, és én is megtanultam a kurva leckét: az igazán mélytorkos szopás csak arcraélvezéssel ér véget, nem happy enddel.
       Gondolta a faszom, hogy ez még ennyi év után is vissza tud csapni, méghozzá ekkorát. Kavarog a fejem a másnaptól, amit kurvára a tegnap éjszakai farkaskodás okoz, nem bármilyen pia, bár a sugárban okádás megvolt, meg is bántam azt a tömény ebédet. A kedvenc oldalasod is ótvar undorító tud lenni, ha már kihánytad, és nem, nem fogok irodalmian fogalmazni arról, mikor a még friss és meleg gyomortartalmadba még bele is taknyolsz fejjel, mert remegnek a kezeid, és örülsz neki, hogy tudod egyáltalán, hogy van valami a nyakadon, és annak mi a neve. Olvastam annak a fasz Lockhartnak a könyvét a vérfarkasokról, az egyiket meg is dugja benne, persze rózsaszirmokon meg ilyeneken (hogy nem szaladt fel a seggébe a tövis?) de a valóság rohadtul nem ilyen. Ezerszer inkább legyek másnapos, mint farkasos.. Most is örülök, hogy tudom egyáltalán vonszolni magam. Kifelé jövet locsoltam magamra vizet a tóból, adjunk ugye az udvariasságra, bár tegnap olyan bunkón mondtam nemet Fawleynak, hogy még csodálnám, ha szóba akarna állni velem... Faszom magamba.
       - Mondtam már, hogy nem érek ma rá, Fawley, fogd már fel! - de persze ez nagyon random volt tőlem, mert máskor sosem mondtam nemet - HOGY MIT CSINÁLOK ÉJSZAKA AZ KURVÁRA MAGÁNÜGY, FOGD MÁR BE!
       Aztán elrohantam. Mekkora nyomorék tudok lenni.. Az előtte való napokban még inkább, pedig hétköznap sem vagyok semmi. Meg kell majd keresnem, és elmagyaráznom... faszt, nem tudom elmondani, mi bajom volt. Megállok kifújni magam az első kör lépcső után, ami most kurvára végtelennek tűnik.. Minek ennyi fiszi-faszom lépcső ebbe a kurva épületbe?! Nem gondolt itt senki a hájgombócokra meg a mozgássérültekre?! Bár egyet sem láttam még az itteni pályafutásom alatt, lehet vagy lefogytak vagy meghaltak. Megszoksz vagy megszöksz, faszom. Tudom, hogy hálásnak kellene lennem, hogy még nem basztak ki, mint a macskát szarni, de nehéz ezt úgy, hogy a fejem illesztései szét akarnak szakadni, ereszt az agyamban a ragasztó rendesen. Mit mondana Fawley..? Nem futok százon. Félek, még ötvenen sem, mert a következő lépcsősoron már négykézláb haladok fölfelé, és ugyan ebben a délelőtti órában még mindenki alukál a hétvége miatt, az egyik elsuhanó szellemnek felmutatom a középső ujjam, mikor beszól, hogy nem vagyok valami nőies. Nem, bazdmeg, nem volt célom, ha éppen úgy alakulna, lazán kihánynék a lépcső oldaláról is, mert persze ezek is mozognak, mint a frissen eltört gerincű őzek. Ha nem szédülnék ennyire, még akár éhes is lehetnék, semmit nem ettünk éjszaka egymáson kívül, de az nem túl jó ízű.
        Épp valami zsírosról és vértől duzzadóról álmodom, mikor végigcseszem magam a torony felé vezető utolsó folyosók egyikén, és valaki rámarkol a kezemre, és berángat egy random terembe. Lassúak a reflexeim, és most nézek ki úgy, mint akit istenesen partiba vágott x felsőbbéves és/vagy túlélt egy világvégét, lóg rajtam az egyenruha, de azért a maradék szoknyám zsebéből előkerül a bicska vész esetére. Eltalálni nem biztos hogy nem magamat fogom, de nem adom könnyen a bőrömet...
        - Fawley? - bámulok a félhomályban a támadóra - Mi a fasz...? Hülye vagy?!
        Beleállítom az asztal lapjába a bicskát, és fáradtan neki is dőlök az oldalának. Kurva szarul vagyok és nézek is ki, ehhez még tükör sem kell, pedig van néhány itt, csak mi a fasznak. Az egyik le is van takarva valami lepellel, de most nem érdekel, aludni vagy enni akarok.. De előbb válaszokat.