Roxfort RPG

Egy erdő legsötétebb útjait járom, de semmi félelmet nem érzek. Egyre csak baktatok, de nem rémülök meg. Inkább az a célom, hogy minél beljebb kerüljek. Az egyik oldal fái susognak, irányítanak. Érdekes, hogy nem ellenkezem, csak hagyom hogy vezessenek. Nem igazán gondolok arra, hogy talán rossz utat mutatnak. A tempóm egyfolytában gyorsul, ahogy több útbaigazítást kapok.
Előttem minden egyre sötétebb, és bár nem igazán érzékelem, mégis úgy érzem összezavarodom. A hangok már nem segítenek, inkább megőrjítenek. Nem akarok figyelni rájuk, de nincs visszaút. Már a hatásuk alá kerültem. Talán túl sokáig hallgattam rájuk, anélkül, hogy gondolkozzak?
Madarak, melyek a fákon ültek, de eddig nem vettem észre őket, rám támadnak. Fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek. Futva követem az ösvényt és remélem, hogy végül győztesen jutok ki. Érzem, ahogy hideg csőrök szakítják fel a bőrömet, de tehetetlen vagyok. A rettegés börtönébe kerülök, a szemem pedig kétségbeesett könnyekkel telik meg. Próbálok védekezni, de nem tudok. Rájövök, hogy nagy hiba volt kíváncsiskodni az erdő mélyére. Nem itt a helyem!
Megállok. Az elkeseredettségem miatt csak most tapasztalom, hogy a madarak eltűntek, de mindegy. A testemet sérülések borítják, amiktől még sebezhetőbbnek érzem magam.
Előre pillantok. Két út áll előttem. Az egyik később kezdődik, mint a másik, de a végében ugyan olyan hívogató fény vár, mely melegséggel tölti el a szívemet. Az eddigi zajok mellett más, sokkal gyöngébb hangokat észlelek, amiktől úgy érzem könnyebb lesz a választás, de mégis képtelen vagyok megtenni. Képtelen vagyok dönteni. Melyiket válasszam? Becsukom a szemem, és imádkozom! Imádkozom, hogy mindez csak egy rémálom legyen...