Roxfort RPG

Múlt => Abszol út => A témát indította: Serpenrosa Hellsing - 2008. 04. 11. - 14:47:44



Cím: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Serpenrosa Hellsing - 2008. 04. 11. - 14:47:44
Egy barátságos hangulatú épület az Abszol-úton. Nagy terasz társul hozzá, melyet napernyők védenek a nap sugaraitól. Mindig jónéhány boszorkány és varázsló ül a teraszon egy-egy fagylaltkehely társaságában.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Daniel Raimbourg - 2008. 10. 24. - 00:11:20
Egy gyönyörű Hölgynek


Beköszöntött a meleg. Már ideje volt. Igaz a Londoni emberek szerint, már lassan két hónapja eljött a várva-várt tavasz, de nekem, aki Franciaország hegyei közt nevelkedtem, ez volt az első olyan nap az évben, hogy levethettem a kabátomat.
Az Abszol út, mint mindig most is szinte zsúfoltságig volt a különbözőbbnél különbözőbb boszorkányokkal és varázslókkal. Kedveltem ezt a helyet, de egyre inkább érezhetőbbé vált, hogy a háború mindenre rányomja a bélyegjét. Az emberek gyanakvóbbak kezdtek lenni, már nem volt meg az a csoda, amit annyira kedveltem, hogy vadidegenek köszöngetnek egymásnak. Az eltűnt. De nem is csodálkozom rajta, hisz jól tudom milyen időket élünk.
Édesanyámtól a mai napig hetente kapom az aggódó leveleket, hogy térjek haza francia honba. Mikor idejöttem, akkor a munka csábított, leginkább, mert otthon nem kaphattam többet tanári állást egy óriási baklövésem miatt. Dumbledore Professzor szívélyesen fogadott és igaz külön órákat a mai napig nem tarthatok diákoknak, de legalább taníthatok és ez mindennél többet ér. Most pedig, ha netalántán visszatérhetnék az előző munkahelyemre, már akkor sem tenném. A Roxfort elvarázsolt, és jelenleg már nem csak az iskola egy pedagógusa vagyok, hanem már a Főnix Rendjének a tagja is. Harcolok Tudjukki ellen.
Régebben eszembe nem jutott volna, hogy pálcát vegyek a kezembe párbajozás céljából, de új időket élünk. Megváltoztam. A fiúcska történelem mániás tanárból és kutatótóból, egy eltökélt férfi lettem. Képes lennék bármire a diákjaimért, de nem csak értük ezért az egész országért, aki befogadott miután a hazám kitagadott, de talán leginkább Dumbledore iránti hűségem az, ami ilyen erősen tartja bennem a hitet.
Florean Fortescue fagylaltszalonjának teraszán üldögéltem és a kedvenc kelyhemet eszegettem. Nem volt egy nagy szám, de ha ide tértem be, akkor mindig ezt rendeltem. Talán francia mivoltomnak köszönhetően voltam ennyire ínyenc, nem tudom, de mindig is szerettem az ízeket, a finom ételeket. A kehely négy gombócot tartogatott, csokoládét, sztracsatellát, tojáslikőrt és áfonyát, a tetején tejszínhab tornyosult tetején egy cseresznyével és csoki mázzal volt leöntve. Körben a fagylalt körül különböző erdei gyümölcsök sorakoztak, a tejszínhabba szúrva pedig egy ostyadíszítés volt még.
Egyszerűen imádtam ezt az íz harmóniát, és szinte a felét már meg is ettem a csodás édességemnek, miközben egy vaskos könyvembe voltam merülve, mikor valami csodálatosra lettem figyelmes.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Ruby Wakefield - 2008. 10. 24. - 00:35:41
((a hízelgőnek ;D))


Késésben vagyoook! Igazából rohannom kéne azután a villamos után, de áááh, semmi kedvem. Már úgyis elkéstem, így hát nem teszek különösebb erőfeszítéseket annak érdekében, hogy minél hamarabb odaérjek az Abszol útra.
Nem is várom igazából, hogy Jason barátom majd tizenöt percnél huzamosabb időt töltene egy asztalnál az üres fagyizóban a kedvemért. Mostanában kicsit paranoiás lett a szentem, főleg amióta eltűnt az a mugli kislány az utcájukból. Nem mintha szerintem annak és a többi, Tudjukki és a csahosai által elkövetett szörnyűséghez sok köze lenne egymáshoz, de ezt ő csak naiv dumának tartja. Tartsa...
A villamos érkezik, én felpréselem magam rá, elindulunk. Három megálló. Kettő. Egy...
Hogy miért megyek mégis oda, ha egyszer biztos vagyok benne, hogy Jason nem lesz ott? Mert az egy dolog, hogy ő nem vár meg, de nekem kötelességem odamenni, hátha mégis. (Mintha én tehetnék a szokásos szombati balszerencse áradásról!... Ilyenkor mindig cirkusz van, ráadásul ügyelet, és áh... Lehetetlen, hogy időben elinduljak, nemhogy öt perccel korábban - ez kellett volna ugyanis ahhoz, hogy időben érkezzek Florean'shoz ma délután.) Ráadásul már hetek óta halogatott bevásárolnivalóm is akadt az Abszol úton. Most hátha odaérek még zárás előtt, bár ahogy csuklómat felemelve megnézem karórám számlapját, erre is egyre kevesebb esélyt látok.
Igazából csak átszaladok a Foltozott Üstön, miközben átsuhan az agyamon, hogy igazán tehették volna a bevásárlóutca bejáratát egy olyan helyre, ahol nincsen kétméterenként mozgóakadály, vagy apró asztalok és szana-szét hagyott székek, melyek mind-mind csak lassítják az előrehaladást. Talán utánam is kiált valaki rosszallóan egy "Hé, kislány!"-t, de mintha meg se hallanám. Jason mindenesetre nincs a fogadóban, hátha majd útközben... Vagy esetleg még ott...?
Szaporán szedem a lábaimat. Még jó, hogy nem magassarkút vettem, a macskaköveken való rohanás kikészítené. Ezzel a türkizkék balettcipővel meg csak az a gond, hogy minden egyes kavicsot úgy érzek, mintha egyenesen a talpamat nyomkodnák. Szűk fazonú farmert viselek emellé, és a jellegtelen, vékony garbómat egyedül a kedvenc, fekete-türkiz, törökmintás sálam dobja fel. Miközben szaporán lépkedek, kicibálom a gumit a hajamból, és kicsit megrázom kócos, szőke üstökömet. Vállamra akasztott méretes táskám fülébe kapaszkodva gyorsítok.
És ekkor pillantom meg Jasont az egyik asztalnál. Háttal ül nekem, de egyszerűen tudom, hogy ő az, hisz ki más is lehetne? Olvas. Mindig olvas... Széles mosoly terül el arcomon, szemfogam jellegzetesen kivillan, mintha valami vámpír lennék.
- Szia! Ne haragudj, hogy késtem - hadarom, és már az asztalt megkerülve le is huppanok a szemközti székre. - Azt hittem, már itt se leszel, sajnáloom... Sokat vártál? - kérdem, miközben föl se nézek, csak a táskámban turkálok, a pénztárcámat keresve. Látószögembe így csupán a könyv széle, a keze, és az előtte levő félig már elpusztított fagylaltkehely esnek.
- Te jó ég, nem mondod, hogy ilyen időben te fagyit eszel... - dorgálom kicsit anyáskodva, majd igen! Sikerül kitapintanom a gyöngyökkel kivartt kis zöld pénztárcámat. Kihalászom a kofferemből, és felnézek végre.
És szembe találom magam egy vadidegennel.
Szombati balszerencse...


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Daniel Raimbourg - 2008. 10. 25. - 09:53:51
Egy fiatal hölgyemény huppant le velem szembe és csicsergő hangján elkezdett fecsegni hozzám, mint régi ismerőshöz. Összekevert valakivel ebben biztos voltam, egyrészről mert ha láttam volna már ezt a tüneményt, akkor sose felejtettem volna, másrészről mert az idegen szépség teljes természetességgel beszélt hozzám. És a következő pillanatban ki is derült, hogy igazam volt. Valakihez jött.
Nem szóltam közbe. Eleinte azért mert meglepődtem a hirtelen elém került asztaltársaságtól, később pedig mert elvarázsolt a leányzó hangja és legszívesebben tovább hallgattam volna. De nem lehetett. Elhallgatott.
Felfedezte tévedését. Ahogy érzékeltem, meglepte a látvány, hogy nem a jól megszokott arccal találja szemben magát. Hóbortos leányzó lehetett, és ahogy elnéztem még elég fiatal, ha jól tippelek egy maximum két éve hagyhatta el az iskola padjait, kár hogy már nem láthattam a diákok között. Akkor talán nem csak most kellett volna szembesülnöm, hogy léteznek ilyen angyali teremtmények. Szőke fürjei, pocsolya szín szemei, melyeket türkiz és fekete mintás sála kékessé varázsolt egyszerűen lélegzet elállító.
Hétvégi szerencse.
- Hát igen tudom, hogy hűvös van még, de sajnálatos módon nem tudok ellenállni a fagylalt csáberejének. ? válaszoltam a ledorgálására, egy enyhe mosollyal a szájam szegletében.
Rajtam, egy apró horgolású bézs fazonra szabott pulóver volt, ami alatt egy kék inget viseltem, melynek gallérja kilógott a pulóver V kivágásán, és az ujjai részénél is kilátszott a selyem. Alul egy farmert viseltem és egy elegánsabbnak ható sportcipővel. Kicsit se varázslós öltözék, kicsit sem tanárhoz illő, de hétvégén nem is voltam köteles az iskola által megszabott talárt viselnem. Persze fiatal kollégáim közül szinte az egyetlen voltam aki ezen íratlan szabályt betartotta, de úgy véltem, ha én nem viselem az egyenruhát, akkor a diákoktól, hogy várhatnám el.
- Daniel Raimbourg ? mutatkoztam be és nyújtottam a kezem.
Nem, nem kézfogáshoz, hanem hogy ha a hölgy is engedi, akkor egy kézcsókkal üdvözöljem, ahogy nálunk az szokás. Tudom, hogy Londonban ezen általában meglepődnek az emberek, de nem számított, egy nőt illik megtisztelni ezzel az alázatosságot rejlő gesztussal. És természetesen amely, a hölgy iránti tetszésemet fejezi ki. Ha esetleg a bájos kisasszony, még sem fogadná el a kézcsókot, akkor egy szimpla kézfogásnak álcázom a romantikusnak szánt gesztust.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Ruby Wakefield - 2008. 10. 25. - 19:44:01
Jó szokásomhoz híven: teljesen leblokkolok, és ha kamasz lennék, fixen fülig elpirultam volna. Illetve... Szent ég! Majdnem húsz vagyok már, de ez mégis megtörténik velem. Arcom lángra gyúlik a halvány, alig látható szeplők alatt.
Tekintetünk egy pillanatra találkozik az idegenével, de azonnal le is sütöm a szemem. Felemelem a kezem, hogy tegyek velük egy tétova mozdulatot, amivel együtlenül a fülem mögé fésülöm a szemem elé lógó hajam, de a tincs jórésze persze rögvest visszahullik. Inkább az ölembe ejtem a kezem, és a számtalan ezüst gyűrű egyikével kezdek babrálni, miközben jobbra, majd balra nézek feszengve, miközben ő beszél, valamit beszél, de épp csak annyit fogok fel belőle, hogy szereti a fagyit.
Halvány, ideges mosolyt csal az ajkamra. Kellemes a hangja, és úgy néz ki, egyáltalán nincs felháborodva. A mosolyom szélesedik, a helyzetet kezdem egyre mókásabbnak találni. Leeresztem vállaimat, és már nem is vagyok olyan ideges. Pár perc, és kacagni fogok az egészen, ahogy felállok az asztaltól. Már fel is emelkedek egy kicsit a székből, hogy hátrébb tolhassam, mikor kezet nyújt felém, és mond egy nevet.
Egy fél pillanatig kerek szemmel bámulok rá, mire kiderül, hogy most nyilván bemutatkozott.
Jesszus, totálisan leégetem magam előtte...!
Visszaereszkedem a székre, miközben én is nyújtom a kezem felé. Csakhogy nem kis meglepetésemre nem megrázni óhajtja, hanem közelebb húzza magához, és... Na nee. Ilyet azt hittem, csak a filmekben csinálnak... Megcsókolja! Igyekszem úgy tenni, mintha nem lepett volna meg nagyon a dolog, bár a bujkáló, női büszkeséget sugalló mosolyt nem tudom igazán jól palástolni.
- Ruby Wakefield - mondom aztán, ahogy észbe kapok, és a kezem is visszahúzom. Remélem, tekintete nem akadt meg a halálfejes, vagy épp a kígyós gyűrűmön. Nem mintha sokat jelentenének nekem ezek a szimbólumok, igazából jobbára bele sem gondolok, mit jelképez egyik-másik. Reggelente a hangulatomhoz illően válogatok a kb. negyven különböző gyűrűből. (Fanatikus gyűjtő vagyok...)
Rákönyöklök a szék karfájára, és kicsit előre dőlök.
- Elnézést, különben. Nem is tudom, mi ütött belém. Bár általában ilyen szeleburdi vagyok, azt mondják... - hadoválok megint összefüggéstelenül és valószínűleg teljesen feleslegesen.
Zavarban vagyok, igen. Hogy néééz azokkal a sötétkék szemekkel! Felpillantok, majd ismét el. Fel, majd félre. Nem játszhatod ezt a végtelenségig, Ruby!
Már épp kezdenék azon gondolkodni, mit is mondhatnék még, annak ellenére, hogy az imént megfogadtam, egy árva szót sem ejtek ki többé a számon, hisz csak még és még nagyobb hülyét csinálok velük magamból. Ám szerencsémre (a mai nap egyetlen váratlan, pozitív eseménye eddig - leszámítva a kézcsókot) nyílik a fagyizó ajtaja, és kilép rajta a pincér, aki most épp nem maga Florean, hanem valami fiatal srác, talán felettem járt a Roxfortban. Egyszer réges réges régen...
- Hozhatok esetleg valamit? - teszi fel a kérdést, miközben kezétől nem messze egy notesz és egy penna lebeg. Egy ideig a jelenség vonja magára a figyelmem, és elgondolkodom, mit is kérjek, de végül kibököm azt, ami először eszembe jutott:
- Egy cappuccinot kérek.
- Önnek esetleg még valamit? - fordul Mr. Raimbourghoz a pincér, és ha időközben kiürült a kehely, persze azt is magával viszi.
A baj csak az, hogy a srác hamarosan eltűnik, mi pedig ismét kettesben maradunk.
- Öhm, remélem nem bánja, ha csatlakozom. Most már úgyis mindegy... - teszem hozzá, és bár ezzel azt akartam mondani, hogy mostmár úgyis leültem, és hülyén nézne ki, hogyha átülnék egy másik asztalhoz (bár hely az volna bőven, hisz rajtunk kívül egy vendég sem akad a fagylaltozóban), mégis talán úgy hangozhat, hogy tök mindegy a férfi véleménye, mert én már úgyis döntöttem.
A francba, hogy már megint kínos helyzetbe hozom magam...


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Daniel Raimbourg - 2008. 10. 26. - 20:52:32
Érzem, hogy meglepte a különc, köszönési módom, de ugyanakkor imponált is neki. Szóval Ruby Wakefield, legalább már tudom, eme bájos hölgy becses nevét. Be kell vallanom féltem, hogy a félreértés következtében itt hagy egy árva név nélkül és soha többet nem fogom tudni megtalálni.
- Semmi probléma ? mondom mosolyogva ? egy ilyen bájos hölgy véletlen megjelenése csak szerencse a magam fajta férfiaknak.
Amint kimondtam a mondatot legszívesebben leharaptam volna a nyelvem. Magam fajta férfiak? Hogy mondhatok ilyeneket?  Mit fog gondolni rólam?
Általában elég jól használtam a szavakat. Ez tanári mivoltomnak is köszönhető volt, hisz, hogy nézett volna az ki, ha zagyvaságokat hordok össze a katedrán. De leginkább a nővérem volt az aki megtanított arra, hogyan is kellene bánnom a nőkkel. Neki köszönhettem mindent, amit a női nemről tudtam, a romantikáról és mindenféle apróságról. Sokszor használtam fel, hogy tudok bánni a hölgyekkel és néha még a francia mivoltomat is bevetettem egy-egy csábításnál, de most valahogy? mi ütött belém? Egyetlen egyszer fordult még csak elő velem, hogy semmi nem úgy alakult, ahogy azt terveztem volna, hogy mindig minden balul sült el, és az Colettnél volt.
Megjelent a pincér. Soha jobbkor nem is jöhetett volna.
Ruby egy Cappuccinot rendelt, majd a felém fordult a pincér és hirtelen, fogalmam sem volt mit szeretne, mert elvoltam foglalva azzal a ténnyel, hogy a Miss. (remélem Miss.) Wakefield az asztalomnál marad. Nem figyeltem oda milyen nyelven beszélek, egyszerűen reflex szerűen ejtettem ki a szavakat a számon.
- Ugyan azt, mint a csodálatos kisasszonynak ? mondtam, de franciául és közben az angyalka zavarban lévő arcát figyeltem. Olyan bájos volt.
Egy fél perc sem kellett, hogy ráeszméljek tévedésemre és azonnal adtam immáron angolul a választ, de már a pincér felé fordulva.
- Szintén egy Cappuccinot.
Egy hosszabb pillanatra le kellett sütnöm a szemem. Muszáj volt. Össze kellett szednem magam.
Újra kettesben maradtunk a kietlen fagyaltozóban és asztalpartnerem megtörte a csendet. Hálás voltam érte, mert úgy éreztem jelen pillanatban nem tudtam volna megszólalni, pedig olyan magabiztosan kezdetem az ismerkedést és most?
- Nagyon örülök a társaságának ? válaszoltam és reménykedtem, hogy nem mondhatok megint valami frenetikus ostobaságot ? de mi lesz a barátjával, akihez érkezett?
Puhatolózás. Talán ebből nem lehet katasztrófa és hát valakihez jött, most mégis az én társaságom mellett döntött. Vagy lehet, hogy a már úgy is mindegy, kijelentése arra utalt, hogy az a bizony személy, akivel összetévesztett már elhagyta volna a helységet? Jobban belegondolva egy olyan negyed órája ült még két asztallal odább egy fiatalember. Lehet, hogy ők találkoztak volna? Nem tudom, de jelen helyzetben nem is számított, csak azaz egyetlen apróság, hogy szeleburdi leányzó maradjon.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Ruby Wakefield - 2008. 11. 02. - 00:56:04
Magafajta férfiak? Hm, egy percre összeráncolom a szemöldököm, de annyira nem veszem komolyan az elszólást. Akár csak önironizálás is lehetett, nem? Különösen viselkedik ez a férfi, már csak azért is, mert nem zavart el az első adandó alkalommal. Sőt, még bókol is? Áh nem, az kizárt. Biztos minden lánynak ezt mondja.
Értetlenül pislogok rá, mikor franciául válaszol. Erre meg mi szükség volt? Olyan kislánynak nézek ki, akit levesz a lábáról az, ha valaki tud franciául? Na ne, ez... cseppet sem hízelgő. Bár be kell vallanom, megdobbant a szívem az idegen szavak hallatán. Tényleg lehet abban valami, hogy a francia a szerelem nyelve. Akármit mondott is, varázslatosnak hatott a szájából. Ez a pillanatnyi elcsábulás és az apró sértettség furcsa elegyet alkot, de mindennek az eredménye csak az, hogy egy finom-ideges mozdulattal ismét megpróbálom kisimítani hajam a szememből - ami persze rögtön visszahullik. Ekkor veszem csak észre, hogy ugyanebben a percben ő is épp lesüti a szemeit. Na de miért?
Ez olyan... kisfiús.
Ettől hirtelen elmosolyodok, olyan, mintha itt már nem csak én lennék az, aki az imént vészesen közel került ahhoz a határhoz, hogy jó nagy bohócot csináljon magából. A szék karfájára támasztva könyökeimet, megint babrálni kezdem ölembe lógatott hosszú ujjaimat.
Az ostoba nyökögésemre azonban csak egy udvarias választ kapok. Ajkaimat egy pillanatra összepréselem, és feszülten bólintok egyet. Remek. Lehet, hogy nagyon gyorsan ki kellene most találnom egy kifogást, és lelépnem innen? Talán mégse volt olyan túl jó ötlet még rendelni is... Ahogy elnézem ezt a férfit, nyilván ő sem csak úgy olvasgatni ült ide. Mi van, ha bármelyik pillanatban felbukkan majd a menyasszonya? Vagy a neje a kislányával? Na annyira azért nem öreg...
Mielőtt túlságosan elkalandoznának a gondolataim, ráeszmélek, hogy Daniel kérdezett valamit.
- A barátommal? - kérdezek vissza, de amint kimondom, már rá is jövök, honnan tudhatja, hogy nekem itt most találkozóm lett volna. (Nehéz volt rájönnie...) - Ó, igen. Jason nem a türelméről híres... Ahogy nézem, nem várt meg. Bár az is lehet, hogy ő késik. Sose lehet tudni a férfiaknál... - hablatyolok megint össze-vissza, és közben még intek a kezemmel és hülyén mosolygok is mellé. Jaj, ne, már megint túl sokat beszélek...
Az a baj, hogyha most fogom magam és jó szokásomhoz híven elrohanok innen - mint ahogy egyébként mindig szoktam pánikhelyzetben -, neki kellene kifizetnie a kávémat, ami, valljuk be, egy idegenben sem keltene túl jó benyomást. Nem hozhatom se őt, se magamat ilyen hülye helyzetbe! Hisz amilyen szerencsém lenne, ezek után fixen felbukkanna majd vagy a suliban mint meghívott előadó, vagy a Mungóban mint beteg, vagy ami még rosszabb, mint az új főgyógyító.
Ahogy elnézem a ruházatát, értelmiségi lehet. Anchal mintha mondott volna valami olyasmit a nővérszobában, hogy új, fiatal orvos érkezik az osztályra...
Egyszerűen képtelen vagyok állni ezt az átható pillantást. Úgy érzem magam, mintha azt mustrálgatnák rajtam, hogy megfelelő-e a sminkem, vagy hogy elég kerek-e az arcom, nem vagyok-e túl sovány, vagy esetleg van rajtam valami aminek nem kéne ott lennie? Ujjaim hegyével végigsimítok az egyik orcámon, de annyira már nem vagyok elvetemült, hogy ezt a másik oldalon is megtegyem, hisz nincs ott semmi... tudom, hogy nincs ott semmi, mégsem hiszem el, hogy valaki csak azért nézzen engem, mert az jólesik neki.
Mielőtt a helyzet menthetetlenné válna, tekintetem a nyitott könyvre téved, melynek lapjait lustán jobbra-balra fújdogálja a májusi szél.
- Mit olvas...? - kérdem, miközben első körben azt próbálom megállapítani, hogy egyáltalán angolul van-e a szöveg. Ha tényleg franciául... Nos, akkor esetleg bizonyítást nyer az iménti feltételezésem, hogy a pasas nemcsak felvágni akart a francia nyelvtudásával (jól franciázik...?), hanem ahogy az a leheletfinom akcentusból is érzékelhető: tényleg ez az anyanyelve.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Daniel Raimbourg - 2008. 11. 02. - 12:00:14
Jason? vajon milyen viszonyban lehetnek? Reménykedem benne, hogy szimplán csak barátok, főleg mert, csak nem vetemedne egy férfi sem arra, hogy egy ilyen bájos hölgyet, csak mert késik, itt hagyna egyedül. Az a férfi akkor bolond lenne. De természetesen nem csak ezen ok miatt szeretném, ha már élet összehozott Rubyval, akkor nem teheti meg azt, hogy kiderüljön róla, hogy jegyben jár. Ritkán fordul elő, hogy ennyire levesz egy nő a lábamról, és a kisasszony amint levetette magát a szemben lévő székre, máris nagy hatást gyakorolt rám.
Annyira édes, ahogy gesztikulál a kezeivel és a mosolya? Nem láttam még hozzáfogható hölgyet, aki ennyire természetes és bohókás, mindezek felett szerény, hisz minden bókom után látom, ahogy zavarában egy nagyon enyhe pír jelenik meg az orcáján és ahogy állandóan a szemébe lógó haját igazgatja.
Egy kérdés hangzott el, ami azonnal kizökkentett az ábrándozásomból, vagy legalábbis Ruby nézéséből, reméltem nem veszi sértésnek és próbáltam minél feltűnés mentesebben csinálni, de muszáj volt mindenegyes pillanatot magamba zárni amit vele töltöttem. Igen, tudom kicsit talán túlzottan is romantikus figura vagyok, de ha megtetszik egy hölgy akkor azért mindent megtennék.
Mit olvasok? Azonnal felcsillant a szemem. Két dolog volt az életembe, amivel szinte már mániákus tudtam lenni, az egyik a hölgyek, természetesen szigorúan jó értelemben, a másik pedig történelem. Csillogó szemekkel tudtam róla, akár órákon át beszélni, a gond csak az volt, hogy a legtöbb embert teljesen hidegen hagyta eme nagyszerű tudomány, sajnos a diákjaim is ebbe a körbe tartoztak. Igaz akadt köztük egy-kettő, akit érdekelt, de a legtöbbjük olyan üres tekintettel tudta végighallgatni az órát. De múltkor azt pozitívumnak vettem, mikor Dumbledore professzor azzal vigasztalt, hogy az én óráimon legalább nem alszanak el a diákok, nem úgy, mint elődömén.
- Ronan Poljakov legújabb könyvét a kobold lázadásról a napokban adták ki. Néhol teljesen új fényben tünteti fel az eddig ismert eseményeket. Például mindenki tudja, hogy a legvéresebb és legtöbb áldozatot igénylő csata 1612-ben zajlott, de ezen könyv szerint már előtte is volt egy csatája a koboldoknak a varázslókkal, ahol szinte felére csökkent a számuk, mindez még az 1500-as évek végén és ennek köszönhetően kezdték meg a majdnem száz éves lázadásukat az 1600-as és 1700-as évek között. Ezen könyv állítása szerint az a bizonyos csata volt az előzménye a koboldok fellázadásának, míg a tudomány jelenlegi állása szerint, szimplán annyi volt, hogy a koboldok úgy érezték a varázslók kizsákmányolják őket.
Már megint nem figyeltem oda magamra. Ennyi adatot? Bizonyára Miss. Wakefieldet nem is érdekeli ez a téma, és hogy mit olvasok, az is csak udvariassági kérdés volt.
*Egyébként a könyv orosz nyelven íródott, de ez valószínűleg nem tűnik fel neked, hisz miért is gondolnád. Persze ha mégis csak az jó :).  Hát igen, Daniel beszél egy pár nyelven, de ez ő szakmájában szinte elkerülhetetlen, mert nem csak tanít. Ha éppen nincs iskola, akkor Európa országait járja és kutakodik mindenfajta érdekesség után. Talán túlságosan is megszállottja a történelemnek? Lehet.*
-  Természetesen ? folytattam ? ez a könyv még nincs elbírálva, és ahogy a varázslóvilágot ismerem soha nem is lesz elfogadva, de azért nagyon érdekes amiket Poljakov állít.
Ekkor esett le véglegesen, hogy megint elragadtattam magam.
- Jaj! Bocsásson meg kérem, sajnos ez szakmai ártalom. Ha a történelemről kezdek el beszélni, akkor elfeledkezem magamról. ? habogtam, miközben az előbb teljes magabiztossággal beszéltem
Ekkor jelent meg újra a pincér, a legjobbkor, így legalább, vagy legalábbis remélem az előbbi kis hibám feledésbe merül. A két csésze finoman gőzölgő, habos cappuccinot .
- Elvihetem? ? kérdezte és hirtelen nem tudtam mire érti, aztán rádöbbentem, hogy a már szinte teljesen megolvadt fagylaltkelyhem maradékára gondol.
- Nem, köszönöm még befejezem ? válaszoltam és azzal a lendülettel kanalaztam is bele.
Bár ne tettem volna. Nem tudom, hogy történt, de a következő pillanatban egy csörömpölés és kehely feldőlt, ráadásul meg is repedt és a tartalmának egy része a nadrágomon kötött ki. Azonnal szalvétáért nyúltam, ami természetesen csak rosszabbított a helyzeten, de legalább a pincérnek volt elég lélekjelenléte és azonnal a pálcájáért nyúlt és eltűntette a foltot a nadrágomról és az asztalról is. Természetesen ezek után el is vitte az immáron fogyaszthatatlanná vált fagylaltot.
Ekkora szégyent? Soha nem esett még meg velem, hogy ekkorát hibáztam volna. Szégyelltem magam és mindezek felett még inkább zavara jöttem, aminek csak az lett a következménye, hogy még idiótábban kezdtem el viselkedni.
A balkezem hátulról megfogtam a nyakam, ez nálam olyan berögződött mozdulat volt, ha zavarba jöttem, majd nevet belekezdtem, mondjuk, inkább olyan erőltetet nevetés hatását keltette az a hang, ami kijött a torkomon.
- Bocsásson meg kisasszony. Vagy szólíthatom Rubynak?
Ennyi volt. Jelen pillanatban ennyit bírtam kinyögni.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Ruby Wakefield - 2008. 11. 02. - 16:19:07
Nocsak! A könyv nemhogy nem angolul, de még csak nem is latin betűkkel van írva. Annak a pár év rúnaismeretnek legalább annyi haszna van, hogy azt tudjam, nem is ősi rúnákat látok. Akkor hát talán görög? Vagy orosz? Illetlenségnek tartom, hogy tovább bámuljam a szélrezegtette lapokat, így hát felnézek ismét. Két hatalmas, csillogó szemmel találom szembe magam. Eddig csak valami sosemlátott álmodozást láttam az arcán, érdeklődésem hatására azonban egyszerűen felragyog. Ezek után komolyan kíváncsi vagyok, mi lehet ez a könyv - talán ő maga írta? Ám az első két-három mondat után csalódnom kell, és... szégyen-nem szégyen, de a fonalat is elveszítem. Enyhe zavarodottság tűnik fel arcomon, de aprókat és szaporán bólogatok, mintha érteném, pedig az adatok az egyik fülemen be, a másikon ki. Binns professzor óráin is mindig ez volt a probléma...
- Állj, te jó ég, túl sok az adaaat... Mi maga, történelemtanár? - bukik ki belőlem végül nevetve, már nem bírtam tovább. Hangomból csak játékos neheztelés érződik, igazából bájosnak tartom, hogy egy téma ennyire magával tudja ragadni őt. Sose láttam még férfit, akit ennyire lenyűgözött volna bármi - apámat kivéve.
Szabadkozását hallva ismét csak nevetek egy aprót, és újra kényelmesen hátradőlök a karosszékben. Ha belegondolok, egyfolytában előre-hátra hintázok, mint aki nem találja a helyét.
- Köszönöm - pillantok föl a pincérre, mikor elém teszi a kávémat. Borzasztóan jól néz ki. Épp a tejhab tetejére szórt cukros-ánizsos fahéjat gusztálom, mikor is riadtan felpillantok a kanálcsörömpölésre, mintha egalábbis lövés dördült volna. Aztán a pillanat töredéke alatt tudatosul bennem, mi is történt.
Próbálok nem nevetni, tényleg, de a jelenet több mint mulatságos. Daniel kétségbeesetten mered a nadrágjára, a pincér pedig harciasan előkaja a pálcáját, rászegezi Daniel, nos... szóval oda, és elkiáltja a varázsszót, minek következtében mindketten hosszan bámulják a férfi ölét.
Én meg csak kacagok és kacagok, miközben majd' elsüllyedek szégyenemben.
Túl perverz a fantáziám... Ha most bármleiykük a fejembe látna, esküszöm, felvágnám az ereimet...
A kis intermezzonak rövidesen vége szakad, a pincérsrác pedig ismét magunkra hagy bennünket a két nagy csésze cappuccinoval, meg a zavarodottsággal. Abbahagyom a viháncolást, de kezemet nem veszem el az arcom elől. Ez olyan kínos!
- Micsoda? Jaj, dehogy, én kérek elnézést - mondom gyorsan. Elvégre elég bunkó dolog csak úgy kiröhögni valakit, akit baleset ért. Nem lepődnék meg, ha a rossz karma miatt én borítanám ki a kávémat legközelebb, és ezért jóideig még a közele felé se merek nyúlni.
- Persze - válaszolok aztán a kérdésre. Átvillan az agyamon, hogy ezt nekem kellett volna felajánlanom, de... sosem voltam olyasvalaki, aki az efféle protokolláris apróságokból gondot csinál.
Talán ezért tartok ott most, ahol.
- A Ruby megfelel. Daniel...?
Áldom magam most azért, hogy nem felejtettem el a nevet, amit az imént hallottam. Sajnos gyakran megesik. Bemutatkozásnál az ember valahogy mindig inkább arra koncentrál, hogy érthetően ejtse ki a saját nevét, hogy a másik szemébe nézzen, és hogy illő legyen a kézfogás... Mindezek mellett az információ néha elsikkad. Most azonban nem ez történt.. Ki tudja miért...


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Daniel Raimbourg - 2008. 11. 07. - 23:19:14
Tisztában vagyok a ténnyel, hogy a tegeződést a nőnek illene kezdeményeznie, de jelenpillanatban a zavarom nagyobb, minthogy ilyen apróságokra figyeljek. Igen, néha még velem is előfordul, hogy az illem, protokoll, etikett nevezze akárki, ahogy akarja háttérbe szorul, de én is csak ember vagyok, ráadásul egy fiatal férfi aki képes még elveszíteni a fejét egy csinos hölgy társaságában. Nem mintha szerintem bármikor is lesz majd olyan pillanat az életemen, mikor nem csinálok magamból teljes idiótát, ha megtetszik valaki, de hát én már csak ilyen vagyok, az örök romantika és sajnálatos módon az örök kétbalkezesség.
Ruby nagyon jót szórakozott a helyzetemen, de nem is csodálkoztam rajta, tényleg vicces volt. És talán a helyzetet még tetőzte is, hogy mindenerőmmel azon voltam, hogy lenyűgözzem őt, erre az elszólások, unalmas kiselőadás és most ez? Daniel szedd végre össze magad!
Annyira édes volt, ahogy még ő szabadkozott, az angyali kacagása miatt, pedig igaza volt, ilyenkor nem lehet mást tenni, mint nevetni, mert hisz a legszebb öröm a káröröm, mert abban nincs irigység. Az meg külön jól esett, hogy próbálta az elején elrejteni a kibuggyanó nevetését, de csalódtam volna benne szerintem, ha nem kacagja el magát. És talán még ennek a kisbalesetnek lesz esetleg haszna is, hisz máris tegező viszonyban vagyunk és ahogy érzem kicsit felengedett Ruby zavara is.
- Igen ? válaszoltam mosolyogva ? Daniel, és mágiatörténetet tanítok? tettem hozzá szintén mosolyogva.
Nagyon remélem, hogy nem hozom megint zavarba, de gondoltam megosztom vele az igazságot, ha már így beletrafált. De mit is várhattam volna? Egy olyan kiselőadás után, mint az előbbi bárki rájött volna a kis titkomra, ami persze nem volt titok.
- Na és te mivel foglalkozol? Hisz a Roxfort padjait már nem koptatod, mert akkor biztosan tudnám ki vagy, egy ilyen bájos arcot nehezen felejt el az ember.
Megint bókolt, pedig van egy olyan érzésem, hogy lassítanom kellene ezzel. Ruby nem az a fajta lány sejtéseim szerint, akit levesznek a lábáról az elcsépelt bókok, persze lehet, tévedek, de ki tudhatja. És különben sem az a szándékom, hogy Még ezen a délutánon elcsábítsam.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Ruby Wakefield - 2008. 11. 14. - 01:08:20
Mimimi? Most tényleg mágiatörit tanít? Hirtelen hagyom abba a nevetést, és nyitom nagyra a szemeimet. De hát hol? Épp megkérdezném, de ehelyett inkább csak a kávémhoz nyúlok: felveszem a kockacukrot a csészealjról, és mindhármat belepottyantom az öblös porceláncsészébe. A kanalat fölvéve megkavarom az egészet, egy ideig csendesen csilingelve, ahogy az ezüst a mázhoz koccant egyszer-egyszer.
Kicsit meglepődöm, mikor elhangzik a ?te? szó a szájából, bár nem értem, miért, hisz épp egy perccel ezelőtt állapodtunk meg abban, hogy tegeződünk. Egyszerűen csak furcsa a szájából, hisz azt se tudom, ki ez, és máris egyszerűen csak Ruby vagyok neki, ő nekem pedig Daniel. Alapvetően nincs bajom az utcán kötött ismertségekkel, rendszerint a könyvesboltban vagy a postán is szóba elegyedem azokkal az emberekkel, akik megszólítanak, de ez a helyzet valahogy már túlnőtt ezen, én azonban még nem ugrottam meg ezt a szintet. Egyelőre. Elmélázva emelem ki a kanalat a tejhabból, és azt mohón és élvezkedve nyalom le a kanálról. Amint a mozdulat megtörténik, jut eszembe, hogy ezt nem illett volna. Nem illik megnyalni a kanalat. Főleg nem férfiak előtt.
Mindeeeeeeeeeeegy!
A bók csak ekkor jut el a tudatomig. Meghallottam, nem arról van szó, egyszerűen csak nem akartam egyből felfogni. Te jó ég! Ilyen direkt módon azért talán nem kéne csapni a szelet. Kényelmetlenül érzem magam, mivel még sose voltam ilyen szituációban. Senki se bókolt nekem ilyen... aranyosan és mégis frusztrálón, mint ez a vadidegen férfi, persze ha nem számítjuk Oswald bácsikámat, de ő is csak tízéves koromig simogatta a fejemet olyan nagy előszeretettel. Aztán egyszer megharaptam...
- Öhm, még tanulok. A Mandragórában. Gyógyító leszek ? egyszerű tőmondatokban válaszolok, sorban egymás után. Semmi érdekesség, semmi poén.
A légkör hirtelen megváltozott, fagyosabb lett, és nem tudom, hogy miért. Vagy csak én érzem így? Megigazítom a sálamat anyakamban, majd kortyolok a cappuccinoból.
- Tavaly végeztem. De nem tudtam, hogy a teljes tanári kart kicserélik! ? eszmélek rá, mit is mondott az imént. Kicsit talán belassultam. Nem kéne annyit ábrándoznom! ? Mi lett Binss professzorral? Ő tanította a történelmet, nem? Igaz, hogy csak egy kísértet volt, de... Csak nem felmondott? ? eresztek meg azért egy kósza mosolyt a csészém fölött, melyet azóta le se tettem a kezemből, hogy felvettem. Jobb így, hogy az ujjaim közt foghatom, nemcsak azért, mert meleg, és mert az én kezem alapból mindig olyan fagyos, mintha egyfolytában jégben kotorásznék, hanem mert így egyfajta falat is emel közém és Daniel közé. Így jobb. Határozottan.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Daniel Raimbourg - 2008. 12. 14. - 14:43:48
Természetesen feltűnt, hogy Ruby arcáról egyből leolvadt a mosoly, ahogy kiejtettem, mivel is foglalkozom, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Már hozzá szoktam, hogy ledöbbentem az embereket, de általában miután közlöm, hogy valóban tanítok, csak az ostoba poén tömkelege jön, hogy szerencsétlen gyerekek, meg hogy, aztán nehogy hagyjam magam elcsábítani egy végzőssel. Hát na ez már megvolt. Ruby egész pozitívan reagált, de biztos vagyok hogy őt is sikerült meglepnem. Lehet hogy túl fiatal vagyok a katedrához?
Egy pillanat alatt más irányba terelődtek a gondolataim, ahogy végig néztem, a fiatal szépséget, amint a kiskanaláról eltüntette a habot. Tudtam, hogy nem szándékos cselekedett volt, hanem egyszerű reflex, vagy legalábbis reméltem, mert ha tudatosan tette, akkor nagyon félre ismertem Miss. Wakefieldet. Ez a mozdulat, egyszerűen... huhh, még jó, hogy csak néhány perce ismerem, és ekkora önfegyelemmel rendelkezem. A francia nők sem képesek erre így, ahogy ez az angyali teremtés, mert ha nem is tudta, de ez az apró mozdulatban annyi erotika volt, amit bárki megirigyelhetett volna, pedig egy teljesen egyszerű és gyors habeltüntetési akció volt. Vagy talán csak számomra vált ennyire lehengerlővé?
Hála Merlinnek, nem tudtam igazán tudtam elmerülni ezeken a gondolatokban, mert Ruby válaszolt az előbb feltett kérdésemre. Szóval gyógyító. Érdekes, el sem tudtam volna képzelni hozzáillőbb állást, valahogy sütött a lényéből, hogy ő arra lett teremtve, hogy segítse az embereket.
- Gyógyító, az egy nagyon elismert állás. - jegyeztem meg és komolyan is gondoltam.
De egy valami nem tetszett. Tő mondatok... Mi történt? Ennyire zavarba hoztam volna a bókjaimmal? Vagy feltűnt neki hogy az előbb alig tudtam levenni róla a szemem? Lehet, hogy nem kívánatos neki a társaságom? Nem, azt nem hinném, mert akkor már felállt volna és távozott volna, ehelyett még mindig itt ült velem szemben és édesen szorongatta a kávéscsészéjét.
- Binns professzor megkapta a posztumusz Merlin-díjat és rájött hogy ideje visszavonulnia a katedráról az életét pedig mostantól a kutatásnak szenteli Pápua Új-Gíneában, ahol találtak egy érdekes mumifikálódott koboldot, mely új adaléka lehet a Nagy-Britanniai koboldlázadásoknak... Oh, bocsáss meg, gondolom a részletek nem érdekelnek - fejeztem be mosolyogva. Hát igen, majdnem elszaladt velem megint a ló, és akkor míg be nem fejezem a mesélést nem lehet leállítani.
- Szent igaz, hogy sok változás történhetett a tavalyi évhez képest, de a pontos okát nem tudom. Én tavaly előtt még a Beauxbatonsben tanítottam, aztán egy évig jártam a világot, de végül a Roxfortban kötöttem ki, és nem bántam meg.
Persze azt az apróságot nem említettem meg, hogy onnan elküldtek és Dumbledorenak köszönhetően kaphattam újra tanári állást, mert sajnos elég nagy hibát követtem el, amit ha nem hagyom ott Franciaországot egy életen át cipelhettem volna. Itt Londonban új életet kezdhettem.
- És, ha szabad érdeklődnöm hogy találtad meg ezt igazán nehéz de annál nemesebb munkát? - kérdeztem. Legszívesebben valami személyesebbet tettem volna fel, de volt egy olyan érzésem, hogy azzal csak magam alatt vágnám a fát.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Ruby Wakefield - 2009. 01. 14. - 17:05:42
Te jó ég, egészen biztos hogy engem néz ezekkel a hatalmas szemekkel? Mi ez a pillantás? Képtelen vagyok értelmezni, és igazából abban sem vagyok biztos, hogy nem közeledik-e a hátam mögött egy bombázó mélydekoltázzsal és tűsarkúban, akit ennyire néz. Kis híján hátra is pillantok.
Nekem teljesen idegen ez a szituáció, és ezért is jövök annyira zavarba, hogy csak tőmondatokat tudok kinyögni. Valami hasonlóan érdektelen semmiséggel válaszol, amire csak egy halvány mosoly a reakcióm. Mi történik itt?
Kell egy pár pillanat, míg napirendre térek a dolog felett, és alkalmazkodom a kialakult új helyzethez. Nyitottabbnak kell lennem a ilyenekre, ezt Jason is megmondta. Ő pedig már csak tudja, hogy kell pasikat felszedni... Igazság szerint sokkal jobb ebben, mint én -.-
- ..."életét"? - kérdem kissé szarkasztikusan, hisz egy kísértetnek mégis milyen élete lehet még? Jó, ez nem vicces, de igazából nincs hozzáfűznivalóm a történethez, hacsak nem ez.
Megint majdnem elkalandozott, de ezúttal észrevette magát, és ennek szívből örülök. Kap érte egy hálás mosolyt, én pedig végre összeszedem a bátorságomat ahhoz, hogy beleigyak a valószínűleg tűzforró kávémba. Hm, nem is rossz.
- Beauxbatons? Bár gondolom, oda jártál - magyarázom meg magamnak a kérdést. Az imént kiderült, hogy francia, ezen igazából nem kellett volna meglepődnöm. Istenem, csak nehogy azt higgye, hogy valami buta szőke kis libával üldögél itt a teraszon! Azt nem bírnám elviselni... - Hogyhogy eljöttél onnan? - kérdezem, és ismét kortyolok a kávéból. Eszembe se jut, hogy talán olyan oka van a távozásának, amiről nem szeretne beszélni, pedig ha egy picit is gondolkoznék, legalább azt kisakkozhatnám, hogy vagy felmondott, vagy elküldték, és nyilván mindkettőnek valami olyan nyomós oka lehetett, ami talán fájó pont. Például rosszul bántak vele, vagy épp ő nem felelt meg az ottani elvárásoknak. Persze sose voltam jó a sakkban.
- Na és mit jelent az, hogy "jártad a világot"? Városról városra utazgattál, és ledér nőkre vadásztál?
Jééééézusom mi ez a gyanúsítás? Most mégis mit próbálok csinálni? Csak nem flörtölök? Úúúúristen ezt mindenképpen gyakorolnom kell még mert ez szánalmas -.-
- Az apám is gyógyító volt - válaszolok inkább gyorsan, és végre-valahára leteszem a csészét az arcom elől. - Egész életemben ezt akartam csinálni. Semmi másban nem voltam biztos, csak ebben.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Daniel Raimbourg - 2009. 01. 27. - 13:52:27
(http://m.blog.hu/ga/gagfgfgf/Ruby.png)

Örültem, hogy kezdett beindulni a beszélgetés, mert ez azt jelezte, hogy asztaltársnőm kezd feloldódni, és nagyon kíváncsi voltam, kit is rejt valójában ez az angyali arc. Mik rejtőznek azokban a csodálatos lélektükrökben, amit jelenleg még nem sikerült megfejtenem, de reméltem egyszer sikerülni fog. Volt valami Rubyban, ami az első pillanattól magával ragadt, pedig erre nagyon kevés nő volt képes. Volt már néhány lány az életembe, de egyetlen egyről mondtam, azt hogy beleszerettem, és azaz egy pontosan olyan hatással volt rám, mint a velem szemben helyet foglaló szőkeség.
Egy mosollyal díjazta, hogy észrevettem magam és elhallgattam, hát igen? sajnos nem kevés rossz tulajdonságaim egyikre, hogy megszállottan rajongok a történelem után, de már a szüleim is ilyenek voltak. Ez olyan családi tulajdonság lehet.
- Pontosan ? válaszolom mosolyogva, megerősítve azt, amiben biztos vagyok, hogy már a kérdés feltevésekor rájött. De végül is, nem lehetett teljesen egyértelmű melyik varázsló iskolának voltam a tagja hosszú éveken át. hisz a Roxfortba is járnak külföldi diákok. Hiába a törvény, miszerint, minden diáknak a lakhelye által kirendelt iskolába kellene járnia, sok szülő mégis más intézmény mellett dönt.
Az előbbi mosoly eltűnt az arcomról, ahogy feltette a kérdését. Hogyhogy eljöttél onnan?Mert egy diákommal való szerelemnek köszönhetően, elküldtek az iskolából? Colette? A mai napig fájnak az emlékek, fájnak az engem ért sérelmek, hisz semmi rosszat nem követtem el, mégis az egész média rajtam csámcsogott, és esélyt sem kaptam, hogy Franciaországban folytathassam. Nem csak a katedrától lettem megfosztva, hanem mindenemtől.
- El kellett jönnöm ? válaszolom, de sejtettem, hogy ebből már rájöhetett, hogy nem magamtól tettem. Egyrészről, a hirtelen eltűnt mosolyomból, másrészt a hangomból, amit sosem tudtam irányítani és mindig kivetültek benne az érzelmeim, főleg pedig a válaszom miatt. De hazudni nem akartam és jobban belemenni sem akartam ebbe a témába, hisz Angliába nagyon kevesen tudták a kis titkomat, de tudtam, hogy ők sosem adják ki. És Rubyról sem feltételeztem, csak? Féltem, hogy ő is mint szinte mindenki elítélne.
Gyorsan inkább a számomra kedvezőbb kérdésre váltottam.
- Mondhatni ? válaszoltam és megint csak ott volt az arcomon egy mosoly, de sokkal enyhébb mint az előbb ? Volt, hogy városról városra jártam, de helyes kifejezés inkább az országról országra, de csak Európán belül mozogtam. És néha még ledér nőkre is vadásztam ? és egy csíntalan mosolyra húztam egy pillanatra a szám ? A történelem mítoszainak hölgyire, akik nem mindig tisztaságukról voltak híresek. Kutattam. Volt, hogy régészkedtem, de volt, hogy egy-egy rúnákkal teli írást kellett megfejtenem. Mert a Beauxbatonsban, rúnatant okítottam, az a fő foglalkozásom. ? jegyeztem még meg.
Lehet, hogy egy kicsit sokat mondtam megint? Rám jellemző lenne, férfi létemre túl sokat beszélek, nővérem szerint jobban járnék, ha néha szóhoz hagynám jutni a nőket is, de néha egyszerűen nem tudtam lakatot tenni a számra. És Ruby előtt nem is igazán akartam. Nem tudnám megfogalmazni a pontos okát, de bíztam benne.
És végre visszatért a kezdeti mosolyom, mikor elárulta, hogy az apja is gyógyító volt, és egész életében ezt akarta csinálni.
- Több a közös bennünk, mint hittem volna ? mondtam ? Az én szüleim is történelemnek szentelték az életüket és soha egyetlen percre sem fordult meg a fejemben, hogy nem ezt a szakmát választom. Na és egyébként gyakran előfordul veled, hogy csak úgy lehuppansz vadidegenek mellé? ? kérdeztem, mert kíváncsi voltam vajon milyen is lehet ez a lány.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Gwendolyn de Crasso - 2009. 04. 08. - 18:17:11
darren  *-*


Gwendolyn unalmas arccal kanalazta a fagylaltját. Egyszerűen nem tudta magát hasznossá tenni, nem jutott semmi az eszébe, hogy hova mehetne el, és kivel. A bátyja persze megint dolgozott, így a családi program is kiesett a lehetőségekből.
Csak az egyedüllét maradt.
De mivel nem akart otthon ülni, inkább fogta magát, és elgyalogolt Florean Fortescue fagylaltszalonjába. Itt legalább hátha feltűnik pár ismerős, vagy valaki, akivel el tudna beszélgetni.

Függetlenül attól, hogy a csokoládé fagylalt volt a kedvence, most semmi ízét nem érezte az édességnek, sőt, nem is kívánta már. Valljuk be, csak azért rendelt valamit, hogy ne nézzék teljesen hülyének, hogy itt ül, és bámul maga elé.
Bár a maga elé bámulás az meg volt.
Ezekben a pillanatokban még gondolkozni sem tudott, mert egyszerűen semmi sem jutott az eszébe. Olyan volt, mintha teljesen kiürült volna a feje!
Hogy ez miért volt azt nem is sejtette.
Lassan fogyott a kehelyből a fagyi, s a maradék is inkább csokoládéöntetnek felelt volna meg, hiszen már annyira megolvadt. Gwennie eltolta magától a desszertet, majd állát a kezére támasztva körülnézett maga körül.
Sok embert látott, apát és fiút; barátnőket, akik az új fiúikról csevegtek; testvérpárt, ahogyan kézen fogva sétálnak el előtte. Furcsa volt, de jó volt hallgatni, és figyelni az embereket. Régen csinálta ezt már Gwen.

Emlékszem régen, hányszor jártunk el Tristrammal fagylaltozni. Én mindig csokoládét rendeltem, ő meg citromot. S miután megettük az édességet, csöndben figyeltük a tömeget.

Hirtelen egy kétségkívül ismerős alakot pillantott meg.
Szőke, magas fiút látott elmenni maga előtt. Ismerte, igen ismerte ezt a srácot, ő is Roxfortos volt, csak eggyel felette járt. Gwen néha beszélgetett vele, és az Ashmore-ok bulijára is vele ment, szóval a többiek értelemszerűen rögtön kombinálni kezdtek.
Mint annak idején Kevinnel is? Igaz, abban az esetben volt is okuk rá, de most?
Ki tudja?
Gwennie arcán enyhe mosoly jelenik meg, és titkon reméli, hogy a fiú észreveszi. 


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Darren White - 2009. 04. 08. - 19:51:38
~ Gwen ~


Ragyogó időjárás, csiripelő madarak.. minden igazán pazar. Vagy legalább is lehetne..
Lehetne ha végre valami történne ezen az unalmas napon. Igazán szánalmas, hogy mostanában nem történik semmi. A buli óta mintha megállt volna az idő.. mintha mindenki eltűnt volna. Az unalom állandósul szép lassan. Hol vannak már a párbajoktól zengő folyosók, a manók szívatása.. a hihetetlenül kellemes, vérpezsdítő szócsaták? Manapság sehol. És pont ez az, ami kiakasztó.

A szőke fiú laza, ruganyos léptekkel halad a hosszú úton. Kék tekintetével meredten néz maga elé, mintha azt sem tudná hogy hol van és hogy hová tart. Vonásai, arisztokratikus arca pont olyan, mintha egy maszkot tartana maga elé. Porcelán, törhetetlen. Őt aztán senki nem fogja kizökkenteni nyugalmából, lenéző, gúnyos viselkedéséből. Vagy mégis??
A fagyizó előtt hirtelen megtorpannak a hosszú lábak. A kósza, kutató tekintet a tarkóján, a hátán.. valaki figyeli. Egy gyors mozdulat, majd máris kész a száznyolcvan fokos fordulat.
Igazán meglepő. Nem gondolta volna, hogy a kis Gwendolyn is beáll a rajongói táborába és pont őt fogja fürkészni a hatalmas tömegben. De ha már így alakult? Végül is, nem rossz nő. Talán kicsit kimért.. talán túlságosan naiv, de tanulni mindenképpen sokat fog, ha hagyja. Biztos jó kis halálfaló lenne belőle. A vére megvan hozzá, és már csak egy jó kis tanár kell, aki beavatja mindenbe. A mosoly elemi erővel kúszik rá a merev arcra. A hófehér fogak kivillannak, a fehér bőr már-már pirospozsgás lesz.
Lassú léptek.. halkan, mint egy kígyó.. és Darren máris a lány asztala mellett áll.
- Helló Gwen! Látom egyedül vagy! Szabad? Nem baj, ha a társaságommal zaklatlak egy kicsit? Úgysincs jobb dolgom és ahogy látom neked sem. Vagy vársz valakit? Mert akkor már itt sem vagyok!

Mosolyodik el a fiú, igazán ellenállhatatlanul. Egy gyengéd mozdulattal megfogja a lány pici kezét, majd csókkal illeti. Nem hiába aranyvérű. A hölgyeknek ennyi udvariasság kijár.. na meg az sem egy elhanyagolható dolog, hogy mindig is tudta, hogy kell levennie a lábáról a gyengébbik nemet. Darren gyorsan helyet foglal, pont szembe a lánnyal. Lábait lazán kinyújtja, majd villogó kék szemeivel a felszolgáló felé pislog. A kiszolgálás nem épp profi. Új vendégként most érkezett és sehol senki. Hol vannak a felszolgálók? Esetleg rendelne..
De ilyen körülmények között lehetetlen. Ezt biztos, hogy nem fogja szó nélkül hagyni.
- Iszol valamit? Vagy még egy fagyi?


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Gwendolyn de Crasso - 2009. 04. 10. - 20:14:03
(http://www.kepfeltolto.frpg.hu/images/sna2ynqavbmbkl8dvo.png)

Bizony, bizony. Jól gondolta a lány, a fiú észrevette. Vagyis minden bizonnyal ez szűrhető le abból, hogy pár perc múlva már együtt ülnek az asztalnál. Gwen egyszerűen nem tudott és nem is akart nemet mondani Darrennek, amikor rákérdezett, hogy leülhet-e.

-Szia Darren. Nem, nem várok senkit. Csak unatkoztam, és mivel a bátyám is újfent eltűnt, gondoltam kijövök, és járkálok egy kicsit. S itt kötöttem ki.-válaszolja a fiúnak.
Hirtelen nem tud többet mondani, belenéz a kehelybe, s nem meglepve tapasztalja, hogy már csak kis olvadék látható a fagylalt helyén.
Sebaj, úgysem akartam megenni, gondolja.
-És te? Valami dolgod akadt erre? Vagy te is csak erre jártál?-kérdez vissza Gwennie.
Iszol valamit? Vagy még egy fagyi?
Kicsit zavartan húzza el a száját a kérdésre, melyek a fiú szájából hangzottak el az előbb. Épp most próbált legyűrni egy fagylalthalmot, lehet, hogy nem kellene egy másikkal próbálkoznia.
De egy üdítő, nem árthat meg. Talán azt még meg tudja inni. Sőt, lassan kezdi úgy érezni, hogy egyre inkább kezd melege lenni. Azért a tavasz ennyire nem lehet még kellemesen meleg, vagy valami más készteti a felgyorsult szívverésre?

-Igen, egy italt szívesen elfogadnék.-majd pár másodperc múlva hozzáteszi.-Bármi jó lesz, csak hideg legyen. Úgy érzem mintha felmelegedett volna az időjárás...


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Ruby Wakefield - 2009. 04. 10. - 21:35:02
~ Lovagomnak ~


Elég szűkszavú a válasza.
- Értem - mondom gyorsan. Már a kérdés feltételekor tudnom kellett volna, hogy jobban tenném, ha visszaszívnám, de itt sajnos nincs visszavonó varázsige, ez itt az élet. Tekintetem feszengve cikázik végig a környezetünkön, a kezéről (te jó ég, milyen nagy kezei vannak *-*) a kiskanalamon keresztül a mellettünk rezdülő sövényig mindenen, csak ne kelljen a szemébe néznem. Apró sóhaj szakad fel belőlem, végigborzongok. Kezd hűlni a levegő, és a kávém is, a kezeimről nem is beszélve.
Aztán túljutunk a kényes kis zökkenőn, de magamban megjegyzem a reakcióját. Vajon miért tűnt úgy, mintha zavarba jött és elkomorult volna? Nagyon rejtélyes. Jajj, könyörgöm, csak nehogy megint a naivitásom csapdájába essek! Lehet, hogy igazából gyilkos, vagy Halálfaló, aki fiatal lányokat erőszakol meg, csak most épp úgy csinál, mintha gentleman lenne?
De hogy lehet egy pasinak ilyen angyali a mosolya?!
Mesélni kezd, látszólag ismét csak a történelemről és a munkájáról, de komolyan, olyan ééédesen teszi! Látszik rajta, hogy imádja, amit csinál, és a lelkesedése engem is magával ragad. VÉGRE, egy pasi aki beszél, és nem úgy kell kicibálnom a szavakat belőle!
Csak mosolygok rá, enyhén előredőlve, az ölembe könyökölve, mintha esti mesét hallgatnék. Nem veszem észre magam, pedig komolyan idegesítenek ezek a kislányos gesztusaim, mozdulataim, de egyszerűen elveszett vagyok nélkülük.
- Én? - kérdezek vissza meglepetten, mintha kikérném magamnak a gyanúsítást, de aztán enyhén zavarba jövök. Nem tudom, kiül-e az arcomra a lágy pír, remélem, nem.
- Ami azt illeti, igen - ismerem be. - Elég szeleburdi vagyok - toldom hozzá ezt a tök lényegtelen információt, és belül már rázom magam, hogy RUBY NE ÉGESD MÁR MAGAD KÖNYÖRGÖM, de nincs mit tenni. Próbálok menteni a helyzeten.
- Mármint csak akkor, amikor épp hat gyakorlatot ültem végig a Mandragórában nulla perc szünettel, és miközben tele van a fejem azzal, hogy ma még be kell rohannom a Merlin Könyvtárba is, bár kötve hiszem, hogy így a félév végén még lenne kölcsönözhető példány az Ezeréves gyógymódokból, főleg mivel minden egyes elsősnek szüksége van rá.
Hirtelen fejezem be a mondatot és ijedten pillantok Danielre. Jaj, ne! Már megint panaszkodtam! Mindig ezt csinálom, pedig annyira idegesít engem is, amikor mások ezt csinálják! Komolyan, rám ragad a suliban, nem tehetek róla... De... Most... Libának tart. Tuti hogy libának tart. A kávémmal kezdek matatni.
Lehet, hogy ezért nem volt még senkim. Mert mindig elszúrom. -.-


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 04. 11. - 18:06:02
(http://www.kepek.us/images/ndifd9ug28vxy2a3nfbq.png)
Végre nyár van. Nem kell a Roxfortban tespedni és a vastag kőfalak között halálra tanulni az agyunkat. Jó, szeretek ott lenni, de azért itthon, Londonban mégis jobb. Imádom Londont, a nagy nyüzsgést, a sok embert az utcákon, akik furcsábbnál furcsább öltözetben járnak, a mugli plázákat ahol addig vásárolok, amíg be nem zárnak. Egyszóval imádom a nyarat, ilyenkor gyakran lejövök az Abszol útra, hogy szétnézzek, és hogy értesüljek az esetleges új pletykákról, és hogy elnyaljak egyet a világ legfinomabb fagylaltjából, Florean Fortescue-nál. Ahogy most is.

- Jó reggelt Tom! Hogy van ma reggel?  - köszönök a Foltozott üst öregedő kocsmárosának.
- Reggelt', mi járatban?
- Csak az Abszol útra megyek, mint mindig. - válaszolok csicseregve. Tom, aki már egészen kiskorom óta ismer, mindig is kedves ember volt. Emlékszem még rá, amikor először jártam itt, 5 éves voltam és Brandon, meg anyu kísért el, az Abszol útra tartottunk. Akkor kaptam tőle egy nyalókát, mostanában meg egyre többet járok le a kis sétányra, így már szinte az összes boltos ismer engem.
Odaérek a sarokban lévő kis ajtóhoz és belépek az apró kamrába.
~Lássuk csak. A kuka fölött három, majd kettő keresztbe. Meg van! ~
Hármat koppant a varázspálca, majd az előbb még kemény, téglafal befordult, így átjárót biztosított számomra. Lassú, kecses léptekkel sétáltam be a macskaköves kis utcára. Jobb- és baloldalon boltok sorakoztak, melyek közül pár bezárva tengődött.
~Hát bizony, egyre keservesebb időket élünk.~ - fordult meg fejemben eme bölcs megjegyzés, melyet még Dumbledore professzor temetésén mondott nekem Jane, az egyik barátnőm.
~Dumbledore professzor. Számomra egy igazgató, egy kiváló tanár és egy roppant bölcs ember volt. Nem sokat beszéltem vele, talán életemben kétszer. Most mégis nagy jelentőséggel bírt a halála. Mi lesz így a Roxforttal? Lehet, hogy szeptemberben már nem is lesz Roxfort. Voldemort újra idetolta a képét, nem tudom minek, de nagyon utálom. Cseppet sem hiányzott ide. Így is elég idióta van a világon, akik öldöklik az embereket, most meg még egy elszabadult. Nem baj, de legalább itt vagyunk egymásnak, én apu, anyu és Brandon.  Bizony, ha Brandon itt van, akkor nem eshet bajom, ő olyan erős és mindentől megvéd. Egyszerűen imádom, de...hoppá, lehet, hogy túlmentem Mr. Fortescue szalonján!~
Hirtelen megtorpanok és körülnézek. Valóban, a fagyizó 5 háznyival a hátam mögött van.
~Hogy lehettem ennyire figyelmetlen!~
Mikor odaérek, megcsapja orrom az a bizonyos illat, melyet akkor érzek, mikor itt vagyok, imádom ezt az illatot, legszívesebben egész nap ezt szagolnám. Mondjuk akkor meg megunnám, úgyhogy az sem lenne jó.
- Jó reggelt Mr. Fortescue! - üdvözlöm kedvenc"fagylaltosomat".
- Szia, Emma, mit kérsz?
- Oh, csak egy kis fagylaltot. - feleltem fülig érő szájjal a mindig kedves Floreannak, aki most mintha egy kicsit nyúzottabb lenne, mint a múltkor, meg mintha egy kicsit fogyott is volna.
~Hát igen, azok a bizonyos nehéz idők rajta is meglátszanak.~
- Kettő vaníliát és egy epret kérnék kehelybe. - adtam le a rendelést. - Hogy megy a bolt mostanság? - kérdeztem, és közben még mindig a "nehéz idők" jártak a fejemben.
- Jól, de lehetne jobb is. - hangzott a szomorkás válasz. - Tessék, itt a fagylaltod.
- Köszönöm. Tessék, itt a 2 galleon. - tartottam a pénzt a férfinak.
- Nem, Emma, ma a vendégem voltál.
- Köszönöm. - feleltem udvariasan, majd megfogtam kelyhemet és kisétáltam a kis teraszra ahol azok a 4 személyes kis asztalok álltak. Két asztal teljesen foglalt volt, azoknál sustorgó varázslók ültek egy-egy kehellyel a kezükben. Egy másik asztalnál pedig egy szőke fiú ült, kábé olyan idős lehetett, mint én, úgyhogy gondoltam mellé ülök.
- Szia. - köszöntem neki és miután megnéztem az arcát egyből ráismertem. Sebastian volt az. Egy griffendéles srác, akivel évfolyamtársak voltunk.
- Bastiaaan, hát te itt? Mi van veled? Nem beszéltünk már vagy? már vagy a temetés óta. - mondtam neki lelkesen.
Lehet, hogy a temetést nem kellett volna szóba hoznom, de most már mindegy, kimondtam és kész, nem tudom megváltoztatni.
- És, mi járatban vagy itt Londonban, itt az Abszol úton? - csicseregtem neki, egyszerűen nem tudtam betelni a látványával. Végre van itt egy normális ember, akivel arról tudok beszélni, amiről csak, akarok. Nem mintha Tom, vagy Mr. Fortescue nem lennének normálisak, de ők felnőttek, nekik nincs sok idejük rám, no meg nincs is sok közös témánk, Bastiannal meg van.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Sebastian Llewelyn - 2009. 04. 11. - 19:29:16
(http://kepfeltoltes.hu/090411/E-baby_001_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Nyár van, nyár... lassan hivatalosan is elkezdődik a szünet. Bastian pedig végre kirepült a Roxfort egyre zordabbá váló falai közül. A légkör egyre inkább fojtogatta őt, s barátait is, ezért megbeszélték mindannyian, hogy elmennek egy kis időre. Luna is elment valahova... nem tudni, hogy merre. Bizonyára Harryékkel próbálja megmenteni a világot. Na, igen. Ez az, amiben Bastiannak sosem lesz része. Noha mennyi alkalom van már a számlájára írva, amikor próbált bekerülni ebbe a híres körbe... de nem voltak sikeresek ezek a húzások. Kétségbeesett húzás volt az összes. Szeretett volna tartozni valahova. Tudja ő, hogy mindennek megvan az ideje, a helye. És azt is, hogy semmi nincsen véletlenül. Ahogyan az sem, hogy a londoni séta végül az Abszol útra vezetett, azon belül is Florean Fortescue fagylaltszalonjába vezették őt gólyalábra hajazó lépkedői. Széles vállait mindkét oldalon súlyos táskák nyomják, amik rikító színekben pompáznak, ahogyan megszokhattuk már a Llewelyn fiútól. Hozza a formáját. Nem csak azért, mert minden mellette sétálónak köszön - aki egy pillanatra is rászegezi tekintetét -, hanem azért is, mert piros térdnadrágban, kék-fehér csíkos ujjatlan pólóban, fehér papucsban és zöld baseball sapkában közlekedik a jobb időket is megélt varázslók és boszorkányok között. Füle mögül tekintget ki szerencsehozó ecsetje, aminek méltóbb helye nem is lehetett volna. Tehát így lépi át a fagylaltozó küszöbét.

Érdekes látvány tárul a tágra nyílt, sötétkék lélektükrök elé. Alig van itt néhány ember, s akik itt vannak, azok sem mutatják éppen legvidámabb arcukat a belépő fiúnak. Mintha csak haza érkezett volna, úgy indul el mosollyal teli képpel a pult felé, majd megáll az eléggé összeszakadt férfi előtt, akiben nem mást, mint Mr Fortescue-t tisztelhet. Vár egy ideig, amíg a férfi felfogja a nagy bambulásban, hogy egy újabb vendége érkezett, majd végre szólásra nyitná a száját. Ahogyan feltekint rá a férfi, valami furcsát vél felfedezni a tekintetében. Mélyen ülő szomorúság vert ott tanyát, az már egyszer biztos. Egy ideig még nem is tud megszólalni a fiú. Eltűnik mosolya, s próbálja kiolvasni a szemekből, hogy mégis, mi lehet a probléma... El van varázsolva ez a fiú. Mindenkinek megvan a maga baja általában, s most, hogy átélték minden idők legnagyobb veszteségét, minden ember érzi bőrén a világ vesztét. Dumbledore-nak vége, a Roxfortnak is lassan az lesz. Utolsó táncát járja már az ódon kastély, és benne a diákok is, akik hiába fiatalok... érzik, hogy ennél voltak szebb idők. Megrázza szőke bozontját, majd újra elmosolyodik, leadva rendelését.
- Egy banános fagylaltkelyhet kérnék. És... odaülök, jó? - mintha pusztán édesapjától kérdezné.
A kérdéssel egy időben oda is mutat az asztalhoz, ahová leülni kíván, mire a férfi biccent, motyog valamit, aztán Bastian el is indul az asztalka irányába. Az emberek még mindig furcsálló tekintettel merednek rá - amin nincs is semmi csodálni való. Ő állja a pillantásokat, sőt... mosolyogva fordítja fejét az alakok irányába. Optimizmus. Optimizmus. Optimizmus. Ez lebegjen minden lélekben erős ember szeme előtt.

Kihúzza a széket, helyet foglal. A táskák lomhán hevernek az asztal alatt, miközben a fiú ábrándozva, állát tenyerén támasztva - mivel felkönyökölt az asztallapra - nézelődik. Szép idő van. Meleg. Folyik róla a víz, azonban nem a legjobb ötlet elkezdeni vetkőzni. Elmosolyodik a gondolaton, majd tovább gondolkodik.
Telik, múlik az idő. Már megkapta fagylaltját, amit még meg sem kóstolt, lassan elolvas teljesen, amikor egy női hang szólítja meg őt. Hirtelen fordítja a hang irányába szeplős arcát, majd amikor megpillantja a lányt, barátságosan elmosolyodik. Nem gondolta volna, hogy ismerősbe fog futni ma, s megjelenik a leányzó.
- Szia Emma! - köszönti, majd feláll, lenyom az arcára egy puszit, majd visszaül.
Közvetlensége gyakran zavaró, azonban egyszerűen rá kell szólni, ha zavarja az embert. Nem sértődik meg soha sem. Főleg nem ilyen dolgokon, amin valóban nincsen semmi értelme annak, hogy felkapja a vizet.
- Igen, a temetés óta nem. - hangja változatlanul vidám. Nem hagyja, hogy akármi elrontsa ezt a hirtelen jött boldogságot, amit a lány érkezése okozott neki.
Mosolyogva figyeli őt, majd végre kezébe veszi a hosszú nyelű kanalat.
- Este megy haza a vonatom. Addig nem tudtam mit csinálni. Hát, veled mi újság Lányka? - érdeklődik.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 04. 12. - 19:47:34
](http://www.kepek.us/images/ndifd9ug28vxy2a3nfbq.png)

Miután lelkesen üdvözöltem Bastiant és az a bizonyos"pirongató puszi" sem maradt el, leültem a srác melletti székre. Még egy kicsit mindig piros az arcom. Nem zavart a puszi, szó se róla, én is az olyasfajta közvetlenebb emberek közé tartozok. Az a fajta vagyok, aki nem szégyelli kimutatni érzelmeit, és ha lehangolt, vagy éppen szomorú kedvem van, akkor minden szó nélkül megölelek akárkit, aki csak a közelembe kerül. De ez a puszi most valahogy más volt, most mégis elpirultam egyetlen jelentéktelen kis gesztustól, mely egyébként meg sem kottyan, ilyen még soha nem fordult elő velem, SOHA.  
Lopva a fiúra tekintettem, reméltem, hogy semmit nem vett észre ebből a kis "incidensből". Egy kicsit gáz lenne, ha még nekem kellene kimagyaráznom azt, hogy miért öntötte el pír az arcomat. Na, mindegy, kár ezen gondolkozni, inkább?

- Hé Bastian, a fagyid már félig elolvadt! - figyelmeztettem Bastiant fennhangon.
Bár ahogy elnézem, a fiút ez nem igazán izgatja. Lehet, hogy nem is szereti a fagyit. Á, ez hülyeség, ki nem szereti a fagyit? Akkor meg miért hagyja itt olvadni? Lehet, hogy csak elgondolkozott és közben megfeledkezett a tele kehelyről. Lehet. Mindenesetre, ahogy elnézem, örül nekem. Az arcán elterülő széles mosoly is erről árulkodik. Na, ennek én is örülök.

Mikor a temetés ismét szóba kerül, meglepődök, rajta hogy Bastian ilyen vidám arcot vág. Nem tudom, ennek mi oka van. Jó, valószínűleg őt is eléggé megrázták a történtek, de lehet, hogy már beletörődött ebbe az egészbe és már nem különít nagyobb jelentőséget a dolognak.

- Á, velem semmi különös nincs, csak lejöttem körülnézni, hogy mi újság van errefelé. Tudod én itt lakok egy sarknyira, így könnyű dolgom van. Amúgy hogyhogy feljöttél Londonba? - faggattam a srácot. Nem tehetek róla, nekem ilyen kíváncsi természetem van. Brandont is mindig az őrületbe kergetem az ilyesfajta kérdéseimmel.

- Tényleg Basti, te hol is laksz?
Csak nézem a fiút bamba tekintettel. Fáradtnak és egyben boldognak tűnik. Nem sok mindent tudok leolvasni arcáról, ezek a kifürkészhetetlen szemek és a semmitmondó, csábító kis mosoly egyszerűen delejező hatással van rám. Nehezen tudom levenni a tekintetem róla, hisz olyan jó elgondolkozni másokon, olyan jó hogy végre nem csak a saját dolgaimra, gondjaimra kell gondolnom, jó hogy nem mindig azokon zakatol az agyam, jó hogy valaki kimozdít a saját fejemből.
Ilyenkor, mikor az ilyeneken elgondolkozok, jut eszembe, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen sok barátom van. Barátok, akik mindig meghallgatnak, akik mindig segítenek, és akik mindig boldog mosollyal üdvözölnek, ha meglátnak. Ilyenkor jut eszembe, hogy mennyire szeretem őket.

- És örülsz, hogy véget ért a tanév? Hogy van 3 hónapod, ami alatt azt csinálsz, amit csak akarsz?
Kérdeztem magamból kiindulva, hisz én imádtam a nyarat, a sok strandot, fagyit, görkorizást, SÜNIT, sétát, napfényt, naplementét, mozit és még minden mást, amit a nyárban csak szeretni lehet. Persze gondoltam, hogy a fiú mit fog válaszolni. Azt hogy igen, szereti, és hogy örül. Hát melyik roxforti diák ne szeretné a szüneteket? Amikor itthon lehet a szüleinél, a családjánál, és amikor találkozhat régi, gyerekkori ismerőseivel, akik között, noha előfordul pár mugli, de azért őket is imádja.

- Tényleg, te milyen fagyit kértél? - tereltem a szót ismét a fagylaltra, majd lenéztem kelyhembe, melyből már félig elfogyott a fagyi és a kehely alján már egy kis vizes csík jelezte, hogy az én adagom is olvadó félben van, aztán mikor átnéztem az asztal túloldalán álló kehelybe, hát kész katasztrófa. Banándarabok mindenhol és abban szilárd halmazállapotú anyagot már nem nagyon találni. Teljesen olyan volt, mint egy banánleves.
Gyorsan belemerítettem a kiskanalam saját kis "leveskezdeményemhez", merítettem belőle egy nagyot, majd egy gyors mozdulattal letömtem torkomon a jéghideg fagylalt.
Egy villámcsapás. Olyan gyorsan és akkora erővel fájdul meg a fejem, a hideg hatására. Hirtelen fejemhez kapok, majd elkezdek köhögni. Rettentő érzés, ezt nem kívánom senkinek, talán csak a legádázabb ellenségemnek, no meg persze Tudjukkinek.
Vége. Elmúlt. Már semmi bajom. Szegény Bastian hogy megijedhetett. Lehet, hogy azt hitte, hogy torkomon akadt a fagyi. Vagy talán nem, mivel az olyat nem tud. Mindegy. A lényeg az, hogy már semmi bajom és a hideg szorító hatása is elmúlt.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Daniel Raimbourg - 2009. 04. 12. - 20:19:01
(http://www.kepfeltolto.frpg.hu/images/hqngaefi94fbrgsl9mt0.png)

Egyszerűen nem tudok betelni a látvánnyal. Mint egy angyal, aki csak azért szállt a földre, hogy szebbé tegye a napomat. Fogalmam sincs mi ütött belém. Mindig képes voltam elnézegetni a csodás hölgyeket, akár a festményeket, de Ruby... Egyszerűen magával ragadott a szégyenlős bájával, az apró ügyetlenkedéseivel és pironkodó mosolyaival, mellyel az én baklövéseim figyelte.
Csak mosolyog rám és hallgatja a fecsegésem, mint egy kislány, akinek apukája esti mesét mond. A legtöbben a lassan lemenő napot figyelnék, vagy a verebeket, akik körülöttünk ugrándoznak és néhány lehullott morzsa után kutatnak, de Ruby rám kíváncsi. Ezekkel az apróságokkal érte el, hogy beleivódjon a gondolataimba. Mert egyszerűen tudtam, hogy befészkelte magát a fejembe és ha elválnak útjaink akkor sem fogom tudni kiverni onnan, így valami úton-fogva el kell érnem, hogy újra láthassam.
Szeleburdi...
Csak egy mosolyig tudok eljutni, mely azt sugallja, hogy nekem pontosan a szeleburdisága az egyik tulajdonsága ami megtetszett, és máris mentegeti magát.
- Ruby, azt hiszem én sem voltam éppenséggel megfontolt vagy akár a szerencse bajnoka ma délután - mondom hogy bátorítsam.
Hát igen... Azaz adag fagylalt ami a nadrágomon kötött ki, vagy az értelmesebbnél értelmesebb válaszaim, vagy az unalmas témáim... Kate szerint a külsőm ellenére, olyan voltam mint egy szerencsétlen flótás aki képtelen a normális viselkedésre a nők társaságában, és nekem egyedül a jóképű arcomnak köszönhető, hogy kedvelnek a hölgyek. Én annyira nem értettem egyet vele, de vele képtelenség vitatkozni.
- Ami pedig a könyvet illeti, mit szólnál ha azt mondanám, hogy nekem megvan? És ha szeretnéd akkor kölcsön is tudom adni neked.
Mintha csak egy jel lett volna, hogy szüksége van az Ezeréves Gyógymódok című könyvre. Egy jel, aminek köszönhetően esélyt kaptam arra, hogy bizony majd újra láthassam ezt a feledhetetlen kisugárzású arcocskát.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Darren White - 2009. 04. 27. - 18:07:16
Gwen


A karok szép lassan keresztbe fonódnak a mellkas előtt, majd a testtartás már-már túlságosan arisztokratikusra vált. Mennyire jó is ez.. önbizalommal telve, hűvösen végigmérve betekintést nyerni az emberek néhány apró pillanatában. Ráadásul, csak hogy még pazarabb legyen egy kellemes hölgytársasággal is kiegészülve az igazi. Darren kék szemeit a lányra emeli, majd pár pillanat fokozott bámulás után a járókelőkre összpontosít. A kérdésre persze megadja a választ, sőt azt is felfogja amit a lány beszél. Nem hülye ő, egyszerre tud több helyre is koncentrálni.
- Nos igen. Véletlenül erre jártam, és megláttalak. Nem is beszéltünk a buli óta, gondoltam már itt lenne az ideje..

A tekintet most ismét a lányra lebben. A fiú elmélázik. A buli nem volt épp probléma mentes, bár nem mintha nem direkt produkálta volna ezt az egészet. Kellett egy kicsit a lelki világának, ez az egész dolog.. és Gwen sem az a lány, akiért ne lehetne kicsit kakaskodni. Sőt, ahogy ott ül, elmerengve egészen jól mutat. Az igen hirtelen zökkenti ki Darrent a gondolatok közül. Tehát elfogadta a gyors meghívást. Igazán remek.
Egy laza kézmozdulat, az ujjak egy hirtelen pillanatra meglibbennek a levegőben és máris ott legyeskedik a pincér, aki eddig valami hihetetlen oknál fogva oda sem tolta az arcát. Minő figyelmes gesztus, hogy erre még hallgat. Darren inge kicsit felhúzódik, ezzel is felfedve a jegy egy apró mozzanatát. A pincér felkapja fejét, szemei óriásira nyílnak, és a két üdítőt pillanatok alatt az asztalra varázsolja.

A napsugarak eközben bearanyozzák a korai időpontot, kellemes klímát teremtve. Lekerül a mellény, majd a hosszú ujjak lazán rákulcsolódnak a pohárra. A csend valahogy most kellemetlen, ezért inkább megpróbál a fiú kellemes társaság lenni. Ha már az arisztokrácia elvárja ezt a fajta viselkedést tőle.
- Parancsolj! Remélem ízlik. És mesélj! Hogy vagy mostanában? Kiheverted a bált?
A kérdések után cigaretta kerül elő a zsebből, majd a pálca felizzik. Szürke füst gomolyog az ég felé a halovány ajkak közül..


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Gwendolyn de Crasso - 2009. 05. 01. - 14:40:28
(http://1.1.1.1/bmi/www.kepfeltolto.frpg.hu/images/sna2ynqavbmbkl8dvo.png)

Csillogó szemekkel tekint a fiúra, aki nemrég telepedett le mellé. Az, hogy pár perccel előbb Gwen még mennyire egyedül akart lenni, az mostmár nem számít. Az eddigi gondolatok, elmélkedések, tervek. Mind-mind elvesznek belőle, ahogyan belenéz Darren mély íriszeibe.
Áhítattal s tele vágyakkal nézi a fiút, talán már túlságosan is észrevehetően, s mikor az előtte ülő ránéz, enyhén elpirulva próbál a fagyikelyhére pillantani, mintha eddig is azt bámulta volna.
A "buli" szó mintegy varázsütés, feloldja a lány zavarát, és a kék szempár újra a fiúra tapad. De a hosszú szempillák rebegtetéséhez, most egy aranyos, kedves mosoly is párosul, amit nem mindenki láthat Gwen arcán.
Csak az, akit ő megtisztel vele.

-Nos, igen. Mióta eltelt az a nap nem igen beszéltünk. De gondolom neked is sok dolgod volt, és nekem is sok mindenre kellett összpontosítanom.
Belegondol az elmúlt napokba. Igen, elég sok dolga akadt. Mikor otthon volt, egész nap az okklumenciát kellett gyakorolnia, miután bátyja megpróbált segíteni neki a véletlenszerűen beugró látomások megállításában. Így nem is jutott ideje a barátokra, a szórakozásra. Most is örült, hogy akadt egy kis szabadideje.

Ahogyan a fiú rendelni akar, Gwen véletlen megpillantja a karját, melyet a Sötét Jegy díszít. Igaz, tudta, hogy a fiú halálfaló, de egy kicsit azért meglepődött. Nem sokszor látott eddig még ilyet.
Elmélázva nézi, ahogy a pincér kiszolgálja őket, majd kezeibe fogja a poharát, s iszik belőle pár kortyot. Ujjait finoman végighúzza a pohár felületén, miközben válaszol Darrennek.
-Köszönöm kérdésed, egészen jól vagyok. Igen, a bált is sikerült kihevernem, bár biztosan lesz még elég baj a fiúkkal. Főleg, az zavar, hogy ennyire gyerekesen viselkednek. Komolyan néha úgy érzem, mintha nem értene meg senki se...


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Darren White - 2009. 05. 01. - 15:41:57
A szürke füstcsík szépen tekergőzve kúszik egyre feljebb és feljebb az ég felé. Darren néhány pillanatig nézi elmélázva. Gondolatai pillanatok alatt máshová csaponganak. Mennyire jó is lehet annak a szürke füstnek. Nem kell foglalkoznia semmivel, nincsenek kötelezettségei. Szabad, és szabadon szállhat bármerre, amerre csak akar. Vajon mennyivel lenne egyszerűbb az élete, ha ő is pont olyan lenne, mint az a "kígyó"? Könnyebb lenne? A döntés hamar megszületik, hiszen egyértelmű. Nem lenne könnyebb. Akkor valószínűleg másért aggódna. Nem arra a könnyed repülésre figyelne, hanem valami másra. Figyelne a szélre, hogy nehogy szerteszét fújja instabil alakját.. a madarakra, rovarokra és minden egyéb másra. Na igen. Senkinek sem könnyű. Talán még ennek a szőke kislánynak sem itt előtte, aki hatalmas, csillogó szemeivel éppen őt fürkészi látható rajongással. Na igen. Mindig is rajongtak érte a nők. Mindegyikük egyforma. Viszont sosem volt még egy sem kihívás. Vagy volt?? Végül is nem ez a lényeg. A lényeg, hogy ilyen jellegű kihívással még nem találkozott mint Gwen. Hiszen ő az, akit hatalmas szeretettel várna a sötét Nagyúr a csapatában és persze ő is. Hiszen egy muglikedvelő aranyvérűvel biztos nem fogja magát elkötelezni soha. Már ha egyáltalán elkötelezi magát valaha is az életben.

Darren mélyet szippant a cigarettából. Az utolsó slukk szinte élteti a tüdejét. Ezután az ujjak meggörbülnek, a csikk pedig az utca túloldalán landol. A fiú kék szemeit a lány tekintetébe fúrja, arcán kellemes mosoly jelenik meg. Talán ez is amiatt van, hogy azért már elég régen engedélyezett meg magának bármilyen jellegű kalandot. Itt hát az idő, hogy az elmúlt hónapban kimaradt eseményeket bepótolja. És nem is lesz nehéz megvalósítani ezt a dolgot. Csak rá kell néznie erre a porcelán arcra, a csillogó szemekre, a telt ajkakra, melyek miatta görbülnek mosolyra. Darren kisfiúsan lehajtja a fejét, majd ujjai lazán rákulcsolódna az üdítőre. Egy lassú korty a hűvös italból, majd a figyelme máris a lányra terelődik.
- Igen, elég sok dolgom volt, de hát kinek nincs. Mindenkinek megvan a maga keresztje.. neked például a barátaid egy része, akik igazán komolytalanok. Bár nem tudom, mit is vártam tőlük. Hiszen én csak egy betolakodó vagyok, aki önkényesen megjelent a bulitokon.. még akkor is, ha téged kisértelek. Nem értem, még mindig, hogy mi szükséged van neked az ilyen emberekre? Ha lenne bennük valami pozitiv, még megérteném.. de hogy csak a negatívumokat sugározzák.. hát.. igazán gyermeteg.

A fiú lassan visszateszi a poharat az asztalra. Mivel a nap egyre erőteljesebben ontja sugarait, elérkezettnek látja az időt ahhoz, hogy levegye mellényét. Egy gyors vetkőzés következik. Lekerül minden, aminek le kell, meglazul a nyakkendő, kicsit összeborzolódik a szőke haj, majd a mellény a fiú térdein landol. Egy ideig elférnek ott. Mindeközben szép lassan eljutnak a kíváncsi tekintetek Darren agyába. Hiszen a lány igencsak figyelmesen nézegette a híres jegyet a karján. Minden nagyon gyorsan történik. Csak egy pillanat, és a hosszú ujjak máris a lány csuklójára kulcsolódnak, majd a törékeny kezet a tetováláshoz érinti. Most lehet csodálkozni és figyelni, ha már Gwen érdeklődik és még nem látott ilyet közelről.
- Érintsd meg nyugodtan. Éld ki a kíváncsiságodat, most, mert többé nem lesz rá lehetőséged..  


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Gwendolyn de Crasso - 2009. 05. 02. - 15:52:45
(http://1.1.1.1/bmi/www.kepfeltolto.frpg.hu/images/sna2ynqavbmbkl8dvo.png)

Sóhajtva állapítja meg magában, hogy talán mégis igaza van Darrennek.
A barátai.. Valójában igaz barátok, vagy csak gyerekek még, akik nem tudják elfogadni a valóságot? Hiába, ha igaz is lenne, akkor sem tudná őket könnyen elengedni. Annyi mindent élt át velük, hogy képtelenség lenne ennyi év barátságot egy hirtelen döntésért eldobni. Mikor a dédanyja különös okok miatt meghalt, kiállt mellette a testvérén kívűl? James, Chris, Abby és ... Kevin ...
Az utolsó névre emlékezve, elönti valami furcsa érzés. Először tört még rá, de valami olyasmit éreztet, mint aki ki akarná törölni az életből, a világból ezt a fiút. Ugyan tudja, hogy ezt nem teheti meg, nem lenne képes rá. Mégis, legszívesebben ezt tenné.

Borzongva kapja fel a fejét, mikor a fiú elkapja a kezét, és újra meglátja a Sötét Jegyet. Először megilletődve hallgatja Darrent, majd hirtelen azt sem tudja mit csináljon.
Pár perccel később arra eszmél, hogy ujjait lassan végighúzza a fiú karján, a tetoválást érintve. Szinte megigézi, amit lát, csak azt nem tudja, miért...
Ilyenkor tényleg ennyi kérdés fogalmazódik meg az emberben, mint most Gwen-ben? Kérdések ezrei rejlenek fel előtte, amiket addig szeretne még megkérdezni, míg el nem múlik ez a pillanat.

- Miért lettél halálfaló? Kényszerítettek rá, vagy saját döntés? - az első kérdés, ami kicsúszik a szájából. Miért is ez a legfontosabb? Miért is érdekli olyanannyira a válasz? Mert kíváncsi. Mert minden érdekli a fiúval kapcsolatban. Minden...

Ujjait a fiú tetoválásan hagyja. Csodálatos érzés, ahogyan a finom ujjbegyek a fehér bőrt simítják, egyszerűen elvarázsoló. Olyan, mintha az egész külvilág megszűnne, és csak két lélegzést hallani. S csak annyit érzel, hogy lassan lelassul minden...


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Darren White - 2009. 05. 02. - 17:02:15
A lány ujjai finoman végigsimítanak a kezén. A lágy érintés simogatja életének legnagyobb döntésének bizonyítékát. Milyen finom és puha az a kéz, mely hozzáér. Igazán meglepő. Ártatlan, hatalmas szemek, melyek őt figyelik, elgyengülő tekintet, kipiruló arc.. Talán sikerült levennie a lányt a lábáról? Eléggé valószínű. Különben nem adná jelét az enyhe zavarnak, nem tágulnának ki a pupillái, nem csak rá figyelnének. Gwen igenis rá figyel. Csak őt nézi, mintha a külvilág pillanatok alatt megszűnne. Ha most egy kicsit is szentimentális lenne, valószínűleg ő is ugyanezt érezné. Hagyná, hogy a gyengeség rajta is megjelenjen és egy kicsit viszlátot mondjon a hétköznapok borzalmainak, fellebegne a lelke a fellegek közé ezzel a szőke lánnyal együtt, hogy csak ketten legyenek, mindent sutba vágva. Még jó, hogy lelkileg erős és nem igazán hatja meg az ilyen romantikus maszlag.
Ettől függetlenül a mosoly kiül az arcára.

Darren lassan megfogja a lány kezét. Ujjaival átkulcsolja Gwen ujjait, majd nem teketóriázik, lágy csókot lehel az apró kacsóra. Hogy ezzel zavarba hozza? Igazán mellékes kérdés. Viszont az nem mellékes amit a lány feltett. A szőke szemöldök egy pillanatra összeszalad, az arc, mely eddig igazán nyugodt volt, most kissé mereven figyeli a lány reakcióit. Mit is mondhatna erre a kérdésre.. Talán az igazat.. hiszen láthatóan nagyon is érdekli a szőkeséget a dolog. Talán sikere lesz, és követni fogja a Nagyúrhoz. Talán sikerül elérnie azt, hogy ő is csatlakozzon.
- Érdekes kérdés! Szerinted mi a helyes válasz?? Nos jó, inkább elmondom. A döntéseimet magam hozom, az életem milyenjét mindig én választottam. Nincs olyan ember, aki megmondaná, vagy megmondhatná, miként és hogyan döntsek. Saját magamnak felelek minden egyes tettért. Én akartam halálfaló lenni, nem kényszerített senki. Szimpatizálok azzal az elvvel, melyet Voldemort Nagyúr képvisel. Vannak előítéleteim.. és van egy bizonyos norma, melyet követni próbálok. Jelen pillanatban, és valószínűleg egész életemben ez a norma lesz az uralkodó a számomra. Eléggé kielégítő a válaszom?

A fiú szép lassan végigsimítja a lány kezét, újból beveti sármos mosolyát. Hogy elengedhetné a szőkeséget? Nem! Meg sem fordul a fejében. Jó ez igy, hogy kicsit magához láncolja. Szükség van erre a mozdulatra. Hiszen az érintések igenis fontosak jelen helyzetben. Minnél közelebb férkőzik, annál egyszerűbbé válik minden.
- És te? Ki mellett voksolsz? Vagy van még kérdésed?  


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Sebastian Llewelyn - 2009. 05. 03. - 15:06:15
(http://www.frpgs.co.cc/images/vpdoidxrzqdlnj975hfd.png)

Halvány gőze sincsen arról, hogy esetleg zavarba hozhat valakit. Nem nagyon szokott hasonló dolgokon gondolkodni, hiszen neki nem szokása pirulgatni, sem semmi ehhez fogható. És elég gyakran tesz úgy, hogy nem hiszi el ezt, hiszen ha ő nem csinál ilyet, akkor más sem. Hülyeségnek hangzik? Igen. De pusztán azért, mert az is. Ücsörög a banánfagylalt felett, s laza csuklómozdulatokkal kavargatja. Leves. Teljesen olyan már az állaga. Már biztosan az íze is olyan, mint egy elrontott gyümölcslevesnek. Ajkait kicsit elhúzza, miközben szimatolni kezd felette. Túldramatizálja egy cseppet. Nincsen kinn régóta a napon. Nem romolhatott meg ennyi idő alatt. Csupán elolvadt. Nem parancsolhatunk neki, hogy tartsa meg eredeti állagát. Pedig mennyivel jobb lenne, ha most nem ezt a hányást kéne bámulnia az asztalon. Újabb gondolat, de… elvetendő. Nem lát a közelben egyetlen legyet sem. Pedig mesékben mindig bejött, hogyha a tehetős úr odaszólt a pincérnek, hogy: „Kérhem pincérh, légy van a levesemben!”. Na, ez az, ami tök jó lenne, de nem valósítható meg. Lemondóan sóhajt hát, aztán újra felemeli tekintetét a szőke hajú lány szemeire. Automatikusan saját tincsei közé nyúl, mintha valamit megérzett volna fejbőrén. Egy bogár? Egy esőcsepp? Esetleg egy madár tisztelte volna meg felülről? Nem, dehogy is. Egyszerűen elfogta a féltékenység attól, ahogyan a lány haja csillog, az övé meg nem. Külsőségmániás. Legalábbis magával kapcsolatban igen. Rettentő hiú tud néha lenni. Néha, nagyon néha. Szerencsétlen Emma pont egy ilyen napon kapta el a srácot. Nem mintha ezt csinálná egész nap, de olykor napközben rá jön az, amikor csinálnia kell magával valamit. Hajat igazgatni, ruhát igazgatni, nézegetni magát egy kirakatban… stb. Érdekes. De ez van. Szokott ő még cifrább dolgokat is csinálni, hogyha arról van szó. A végén még egy egyszerű ifjú titánként állítanák be őt. Mennyire szörnyű is lenne, hogy átlagosan kéne viselkednie. Maga a Földre szállt Pokol. A visszatérő bambulás után végre ismét Emma szemeibe fúrja sajátját.

- Itt laksz egy saroknyira? Hát… akinek jól megy. – mosolyog szélesen. Irigyli a lányt, hogy itt élhet.
Bastian elég messze van a varázsló társadalomtól. Az apja nem is nagyon szeretné, hogy olyan nagyon sok köze legyen a fiának ehhez az egész világhoz. Mégis varázslóiskolába járatja. Na, igen… Mr. Llewelyn mindig is tele volt mindenféle ellentmondással. Noha az ifjabbik is kapott egy csekély adagot ebből a viselkedésből, nála nem jelenik meg annyira intenzíven, mint apjánál. Hihetetlen, hogy mennyire el tud gondolkodni az élet naaagy dolgain. Ezért is tekint az égre, miközben egy csapat madarat figyelvén, nagyot sóhajtva folytatja gondolatmenetét, immáron hangosan.
- Apám nem örül neki, hogy itt vagyok. Csoda, hogy a későbbi vonattal mehetek. – vonja meg hanyagmód vállait.
Mindegyik gyerek nagyon féltve van mindentől, ezért rövid a póráz, amin néha sétálhatnak. Furcsa egy fazon az édesapa, de azért őt is meg lehet érteni. Mint minden embert Bastian ismereteiben és az ő képzeletében. Még mindig a családnál maradnak egy időre. Legalábbis a lakhely megválaszolásához megint igénybe kell vennie azon képességét, hogy az otthonról asszociál a családra. Szereti őket, de inkább csak távolról. Mindig kellemetlenséget okoznak egymásnak, ezért jobban megértik egymást távolról.
- Walesi srác vagyok. – mosolyog büszkén, miközben ismét felveszi a szemkontaktust a lánnyal.
- Pontosabban Cardiffban lakom. – bólogat, miközben vesz egy kanállal a furcsán kinéző, megolvadt fagylaltból.

Örül-e annak, hogy véget ért a tanév? Nem. Nem kifejezetten, de egyáltalán nem szeretne őszintén beszélni ebben a témakörben. Legszívesebben a közönség segítségét kérné, hogy mi is lehetne erre a jó válasz. Megint füllentenie kell. Muszáj lesz. Nem akar magyarázkodni semmi miatt. Emma pedig úgysem hagyná addig, amíg ki nem szedi belőle. Talán majd máskor. Ez nem a megfelelő alkalom a családi szálak megvitatására.
- Van már egy csomó tervem. Biztosan frankó lesz minden. Nincsen suli, legjobb. – mosolyog.
- Te mit fogsz majd csinálni? – érdeklődik, miközben a lánynak újabb kérdése is elhangzik a fagylaltot illetően. Egyelőre még nem válaszol a fiú, hiszen Emma máris elindítja kanalát a banánkehely irányába. Biztosan nagyon jó az íze, de azért nem hívogatja annyira az ízlelőbimbókat, mint fénykorában.
- Baná… nos. – fejezni be lassan a szót, hiszen Emma fuldokolni kezd. „Izgalmas” egy nap.
Bastian azt sem tudja, hogy hová kapjon. Int a lánynak, hogy várjon még azzal a megfulladással, majd felpattan és elszalad. Hamarosan egy pohár kellemesen hideg vízzel tér vissza, ám ekkor a lány már csak néhány köhög, aztán úgy néz ki, hogy minden rendben van. Bastian felhúzza szemöldökét, aztán leguggol a lány mellé, s felé nyújtja a poharat.
- Ezt idd meg. Bakker, jól vagy? Rám hoztad a szívbajt. – sóhajt megkönnyebbülten egy mélyet.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 05. 05. - 17:37:22
(http://www.kepek.us/images/ndifd9ug28vxy2a3nfbq.png)

Nem kérdezem a családjáról. Látom, hogy nem szívesen beszél róla, így nem boncolgatom tovább a témát. Ennyi pont elég volt, megértem a srácot, bár nekem sosem lesz okom ilyesmire. Én mindig nyíltan, őszintén és büszkén fogok nyilatkozni szüleimről és persze Brandonról, aki borzasztóan hiányzik. Jelenleg külföldön van. Legalábbis azt mondta. Persze én tudom, hogy ez süket duma. Szó sincs róla. Esze ágába sem jutott annak a kutyaütő bátyámnak elutaznia, sokkal inkább a halálfaló haverjaival tudom elképzelni valahol egy Roxmortsi kocsmában. Tudom, hogy a bátyám nem jó úton jár és többször beszéltem már vele erről, próbáltam lebeszélni róla, de ennek ellenére nagyon nagyon, nagyon szeretem.

- Igen, hogyne. Jól vagyok, semmi bajom, kedves tőled, köszi.  – próbálom nyugtatni a srácot, akit nyilván eléggé megijesztett az iménti kis „jelenetem”.
Megfogom a pohár hideg vizet, majd lehajtok belőle két kortyot.
- Ez jól esett, még egyszer, köszi, aranyos tőled hogy így aggódtál. Amúgy meg csak annyi történt, hogy túl sok fagyit nyaltam be és hirtelen… hogy is mondjam… begörcsölt a fejem. – magyarázkodok, közben próbálok nyugodta arcot vágni.
- A hőstettedért fizetek neked egy fagyit, ha akarod. – ajánlom fel neki, immár mosolyogva, majd újra, ezúttal óvatosabban, kanalam a fagyimba mártom, majd egy keveset szedek belőle és lassan, az ízeket élvezve „benyalom” az ínycsiklandó desszertet. Örömmel nyugtázom, hogy ezúttal baj nélkül megúsztam.
A fagylaltos kelyhemről Sebastianra emelem tekintetem. Egy darabig elidőzök a fiú arcán és annak minden kis vágásán, mélyedésén. Szőke haján. Sötétkék szemén, mely úgy csillog a sugárzó nap fényében, mint szentjánosbogár a sötét éjszakában, ajkán, nyakán, majd újra kanalazok egyet a kelyhemben lévő ízletes fagyiból, tekintetem gyorsan leemelve a fiúról, még mielőtt az felészlelne túlzott figyelmemre.
- Hát, igazából még nem tudom. Nem terveztem még semmi különösebbet. Persze a csajokkal megbeszéltük, hogy majd találkozunk, meg minden, de nem tudom, hogy lesz-e még belőle valami.  – válaszolok kissé halkabban, visszatérve beszélgetésünk fonalára, majd ismét számba veszem a kanalat és lenyelem a fagylaltot, mely azonmód elolvadt a meleg hatására.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Gwendolyn de Crasso - 2009. 05. 06. - 13:52:09
(http://www.frpgs.co.cc/images/rdk5rwx8670956rdywm.png)

Lélegzetvisszafojtva figyeli a fiú arcberendezését, a barna szempárt, mely ugyancsak őt nézni; az erős kezeket, melyek a lány kacsóit tartják. A fiú egész alakját, melyet a kis asztal deréktól felfelé láttatni enged.
A napsütés néha-néha elvakítja a lányt, így kicsit hunyorogva néz újra és újra a fiúra.
Gwen szemeiben rajongás tükröződik, kék íriszei csak úgy fénylenek. Az összképet aranyos és kedves mosolya teszi teljessé. Az a mosoly, melyet annyi mindenki látott már, de csak azok értik, akik ismerik legalább annyira Gwent, hogy nem kell megfejteniük: különbség van a baráti és a rajongói mosoly között.
A baráti mosoly szinte minden pillanatban jelen van fehér kis arcán, de van, akinél erősebb, van akinél gyengébb fokozatú.
A rajongói viszont... Csak két embernek jár. Az egyik, mint köztudott, Gwen egyik legjobban szeretett rokonának, Tristram de Crasso-nak jár. A másik pedig... Egy olyan személynek, akit a lány baráti társasága - mondjuk ki - gyűlöl, tehát nem lenne nehéz kitalálni ki is az illető...
Darren.
Lassan azt sem lesz nehéz megfejteni, hogy miért is ilyen kiváltságos a helyzete a mardekáros ifjúnak. Ilyen helyzetbe ugyanis Gwennie még nemigen került. A barátai kezdenek ellene fordulni, ő mégis kitart Darren mellett. Ez bizonyítja, hogy valójában lehet, hogy többet érez a fiú iránt, mint csupán normális barátság. Hogy mi is bizonyíthatná ezt?
Amikor Gwen és barátnői sétálnak a Roxfort folyosóin, és megjelenik egy zöld szegélyű talár, s egy sármosan mosolygó fiú. A szőke lány egészen beleremeg még csak a látványába is. Szíve hevesebben kezd dobogni, s majdnem összeesik, mikor a srác rámosolyog.
Mi ez, ha nem enyhén nyiladozó szerelem? Mert más nem lehet...

A fiú arca elkomorul, ahogyan a lány felteszi neki az első kérdést. Elmélyülten kezdi magyarázni társaságának a választ, mely miután bejut a lány tudatába, egyre inkább befészkeli magát az elméjébe. Lehet, hogy ma este ezen fog gondolkodni? Talán, ha az ő családjában is lenne halálfaló tag, akkor ő természetesnek tekintené, hogy ő is az legyen? Lehet. Nem tudni.
Vagy képes lenne rábírni saját magát, hogy ő is beálljon a gonoszak táborába?
De miért is gondolkozik ő ezen? Nincs senki a családjában, aki hf lett volna, szóval neki mégis miköze lenne a Sötét Nagyúrhoz?
-A látomások...-ugranak be neki a gondolatok, majd legszívesebben a szájához kapna.
Ó milyen idióta is! Nem megmondta neki Trist, hogy senkinek ne szóljon egy szót se ezekről a furcsa látomásokról? Elég volt, hogy Chrisnek elmondta, most pedig hirtelen kicsúszott a száján, mert a kisasszony nem tud lakatot tenni a szájára.
Talán sikerül elsiklania az előbb történtek felett, ha gyorsan válaszol a fiú kérdésére. Csakhogy előbb muszáj innia, hogy lehűtse egy kicsit magát. Hogy ne legyen annyira zavarban, talán jót tesz a hideg ital, ami már enyhén meleg.
Ezekben a pillanatokban szó szerint utálta magát. Miért is ilyen amilyen? Miért csúszik ki csak úgy minden lazán a szájából? Komolyan, eléggé idegesítő már ez a dolog, a maga számára is.

Kérdezni akar, de nem tud. Egyszerűen úgy érzi, hogy besült. Mert most már Darren is tudja. S ha hazamegy, lesz része egy kiadós beszélgetésben is, az tuti.
Lehet, hogy inkább jobb lenne egy barátnőjénél aludnia? Vagy ellófrálhatna az utcán is. De nem, azt nem teheti. Nincs itt a pálcája, otthon hagyta.
Szóval inkább megpróbálná eltusolni a témát, de érzi, hogy Darren nem fog rajta könnyen átsiklani...


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Darren White - 2009. 05. 06. - 18:15:11
(http://kepfeltoltes.hu/090506/79956880Untitled_2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Rajongás.. szerelem..
Vajon ezek azok az apró dolgok, melyek egyre nagyobbra nyitják a kicsi Gwen pupilláit? Kék írisze szinte hatalmasra nő, elnyelve mindent és mindenkit, másra egyáltalán nem figyelve. Darren lazán elmosolyodik. A terv, a bűvölés egészen jól sikerült. Mondjuk nem gondolta volna, hogy elegendő ennyit tennie, aztán a hölgyemény máris a karjaiba omlik. Mert azt tenné, ha ez a fránya asztal nem lenne kettejük között. A helyzet már-már nagyon hasonlít a megismerkedésükre. Akkor még nem is gondolkodott azon, hogy esetleg ez a szőkeség jó lesz arra, hogy átcsábítsa a másik oldalra.

Átlagos nap volt, a nap haloványan ontotta fényét. Végül is, nem meglepő.. Márciusban valahogy még nincs az az óriási forróság.. sőt.. elég hűvös az időjárás. Mint mindig, azon a napon is igyekeznem kellett Galagonya órájára. Késésben voltam, ami nálam, egy White-nál egyáltalán nem megszokott. Gondolhattam volna, hogy ez egy bizonyos rossz ómen. De az ilyen apró kis közjátékokkal egyáltalán nem törődöm, pont úgy, ahogy  a többi ember sem. Evidens hogy rohanás közben nem fogok azon agyalni, hogy vajon mit mondanak az ösztöneim, mit súg már-már hangosan őrjöngve lelkem egy apró kis része. Kellett volna figyelnem. Ez tény. Akkor talán nem pont azt a folyosót választom, és talán nem rohanok annyira. Vagy legalább is jobban figyelek a környezetemre.
Nem figyeltem..
Ismételten egyértelművé vált hogy valami történni fog. És történt is. Konkrétan belém rohant egy őrült, szőke nőszemély. Az hogy esetleg én nem figyeltem, az nem fontos az ilyen helyzetekben.. a fontos az, hogy én mindig jól tudjak érvelni, miért is a másik hibája a dolog. Ha nem játszanék jól a szavakkal, ha nem játszanék jól az emberekkel, akkor nem is lennék a legkiemelkedőbb ház tagja. Ez a helyzet pedig pont az a helyzet, mikor meg kell mutatnom, hogy ennek a – hogy is fogalmazhatnék – macának ma nem osztottak lapot.
Összehúzom szőke szemöldököm, lassan megérintem még mindig kőkeményen tartó hajamat, kezem a pálcámra siklik, majd szinte elborzadva meredek a taláromra és ingemre. Ez a liba nem csak úgy sétálgatott, hanem ivott is valami löttyöt. Valami sötét színűt, mely igaz hogy jól harmonizál az ingem színével én mégis inkább a pohárban képzelném el ezt az árnyalatot. Barna szemeim vadul villogni kezdenek, megjelennek a ráncok a homlokomon. Igaz hogy az emberek nem ismernek, nem hagyom magam, de már lehet sejteni, hogyha azok ott megmutatják magukat, akkor kitör a háború pillanatokon belül.
Leüvöltöttem, morogtam.. majdnem megátkoztam. Ő persze esküdözött, hogy nem látott, pityergett, hisztizett és próbálta érvényesíteni az akaratát. Egyértelmű volt, hogy erős jellemem mellett nincs esélye. Padlóra küldtem, két vállra fektettem, rászámoltam. Végül is a dolog ahhoz képest elég jól alakult. Kitisztította a cuccaimat és még galagonyával is beszélt. Azóta valahogy minden másabb. Ezzel a kis segítőkészségével, mely igazán nemes és önzetlen volt felkeltette a figyelmemet. Hiszen biztos nem kell sok ahhoz, hogy változzon. Pláne, hogy a barátai.. nos.. figyelmet egyáltalán nem érdemlő nyomorékok.. azzal a rockerszerű barommal az élen.
Itt volt hát az idő, hogy bedobjam magam..


A fiú terve remekül sikerült. A kedves köszöngetések a folyosón, az állandóan felbukkanó charmos mosoly pont úgy vette le Gwent a lábáról, mint eddig az összes nőt. Hiába.. vannak dolgok, melyeknek nem lehet ellenállni. A beszélgetés az asztalnál eközben kissé komolyabb vizekre evez. A lány figyelmesen hallgat, majd ajkai közül egy apró információfoszlány csúszik ki. Darren a lányra mered, annak vörösödő arcára, majd a zavarra és a felesleges mozdulatokra, mellyel megpróbálja a témát és az egész bakit eltusolni, elodázni. Na azt már nem. A barna szemek megvillannak,  majd immár kérdőn néznek a lány kék lélektükreibe. A téma túl komoly, túlságosan nagy izgalmakat okoz ahhoz, hogy csak úgy el lehessen siklani felette. A fiú pedig ezt biztos hogy nem fogja hagyni. Tudja, hogy ezzel a lány is tisztában van. Viszont az is eléggé egyértelmű, hogy ha nem akarná megosztani vele ezt a dolgot, akkor biztos hogy nem csúszott volna ki a száján ez az apró szavacska.
Látomások..
Vajon milyen látomások? Jövőbe lát? Mert ha igen, akkor az még igencsak jól jöhet. A mester biztos örülne egy ilyen tulajdonságokkal megáldott embernek a halálfalók között. De nem álmodozik, inkább kideríti az igazságot.
- Látomások? Milyen látomások? Igazán felcsigáztál! Elmondod? Tudok titkot tartani..!


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Gwendolyn de Crasso - 2009. 05. 10. - 16:21:15
(http://www.frpgs.co.cc/images/rdk5rwx8670956rdywm.png)

Sejtette. Egyszerűen tudta. Megint nem tudta befogni a kicsiny száját, és megint egy reménytelen helyzetbe keveredett. És most hogyan tovább? Próbáljon magyarázkodni? Vagy fejtse ki részletesen a látomások témakörét? Azt mondta, tud titkot tartani. Higgyen neki? Hiszen ő mégiscsak egy halálfaló. Ismételten dönteni-e kell, megosztja-e ezt a nagy titkot vele, a fiúval, akiben megbízik. Megbízik? Hmm... Furcsa, eddig még nem gondolkozott el azon, hogy megbízik-e benne, hog megosztana-e vele bármit, akármit, ami róla, Gwenről szól...
Most itt a lehetőség. Vajon Darren be tudja-e bizonyítani, hogy képes megőrizni a titkot?!
Igaz, ha mégsem, akkor úgyis kiderül. Nem olyan nagy a Roxfort, hogy vissza ne jusson hozzá a pletyka. S ha netán ez megtörténik, akkor nem csak a többiek furcsa tekintetétől kell majd félnie, hanem TŐLE is...
A Sötét Nagyúrtól... Furcsamód, nem retteg tőle, hogy mi lesz, ha megtudja milyen képessége van neki. Egyáltalán nem érdekli. Csupán egy ember miatt kérdőjelezi meg, hogy elmondjon-e mindent a mardekáros srácnak. S az az illető nem más, mint a tulajdon bátyja.
Megígérte neki. Ígéretet tett, hogy nem adja tovább senkinek. Már így is elég szépen nézett Tristram Christianra is, mikor kiderült, hogy ő tud az esetről. Vajon mit fog akkor csinálni, ha rájön, hogy Darren Gregory White is tudomást szerzett erről az egészről...
Kockáztasson, vagy ne? Megtegye vagy ne? Legyen ugyanaz a kis naiv kislány, aki magányában üldögél tovább, ha nem osztja meg e információt a fiúval, vagy járjon el a szája, és haragítsa magára a bátyját?
Mély sóhaj tör fel belőle, majd nyel egyet. Belenéz Darren szemeibe, s csak nézi őket. Majd lassan szólásra nyitja a száját, de nem veszi le tekintetét a fiúról. Mintha abban reménykedne, hogy megláthatja a választ arra, hogy megbízzon benne, vagy se.
Akármi is pörgeti az eseményeket, Gwen dönt. És megszólal.
-Igen, jól hallottad. Látomások.
Kicsiny hatásszünet következik, majd folytatja. Közben érdeklődve tekint a fiúra, vajon ő, hogy reagál.
-Még azelőtt kezdődött, hogy felbukkant a bátyám, Trist. Tristram de Crasso, gondolom hallottál róla.
Hülyeség! Honnan is tudhatna a fivéréről Darren? Pff... Mindegy.
-Szóval, néha, váratlanul rámtörnek pillanatképek, amik csak másodpercekig tartanak. De olyan különlegesek... Látom bennük a jövőt!
Az első, azt hittem csak hülyeség, de pont a bátyámról volt benne szó. Láttam, ahogyan... megöl egy aurort.
De ez nem jött be, vagyis nem volt valóságos. Mert Trist nem ölt meg senkit. Ezt ő mondta.
A második... Nos... Az volt életem legszörnyűbb látomása, eddig. Tisztán láttam, ahogyan a dédanyám a saját vérében fekszik. És halott volt. Nemrégiben, a dédanyámat megölték. Valaki, akinek a látomásban csak a sötét alakját láttam. Nem tudom ki volt az...

Gondolatok, újra elé úsznak, azok a pillanatok, melyeket a látomásban látott. Celia...
A temetés, a bátyja, a hangok, a koporsó. S Trist erős karjai, amikkel oltalmazóan öleli a lány.t
-Nem tudom, egyszerűen fogalmam nincs, hogy miért történik ez velem. Próbálom, vagyis próbáljuk - a bátyámmal együtt - megállítani ezt az egészet. El kezdtem gyakorolni az okklumenciát, de még nem megy annyira. Tristram szerint meg kell fékeznem ezeket az 'álmokat', veszélyt hozhatnak rám...


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Darren White - 2009. 05. 11. - 17:28:25
(http://kepfeltoltes.hu/090511/Gwen_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

A pillanatok gyorsan pörögnek. Mintha az időnek nem lenne egy kis ideje sem arra, hogy megpihenjen. Csak megy, múlik és rohan. A csend, a némaság teljesen körülölel minket.

Kék szemei meredten néznek farkasszemet lélektükreimmel. Szinte látom az agyában cikázó gondolatokat, azt, hogy mennyire latolgatja az esélyeket. Próbálok biztatóan ránézni, próbálok úgy tenni, mintha nem várnám egy eget rengetően óriási érdeklődéssel a magyarázatát. Ez persze csak a látszat. Hiszen nagyon is érdekel, hogy miről beszél. Látomások, jövőképek? Hiszen ez több mint fantasztikus. Vajon a Nagyúr mit fog szólni, ha bejelentem, hogy megtaláltam a leendő jövendőmondónkat?? Hiszen egy látnoki képesség pontosan belefér a csapatba - pláne ha azok ténylegesen megtörténnek. És ha jól sejtem a bátyja pontosan ugyan ezt akarja majd a későbbiekben elérni.  Szemeim vadul felvillannak, hiszen most okosan kell játszanom. Diszkréciót vár tőlem, egy olyan pluszt, melyet ezek szerint másoktól egyáltalán nem kap meg. Hát jó. Ha annyira erősködik, akkor megtartom a titkát. Legalább is, a Roxfortban biztos nem fogom elmondani senkinek. Túl sok a pletykás ember, és egyébként is.. nincsenek barátaim, csak ellenségeim. Ellenségekkel pedig az ember nem nagyon oszt meg semmit.
Kedvesen rámosolygok, majd lassan megfogom a kezét. A hideg ujjai azonnal lehűtik meleg tenyeremet. Muszáj kedvesnek lennem, és figyelmesnek. El kell érnem, hogy a bizalmába fogadjon. Mondjuk nem mintha nehezemre esne. Elég jól néz ki. Csillogó szemek, aranyos mosoly, gödröcskék az arcon.. szőke haj.. végül is a  férfiak nagy részének valószínűleg pont egy ilyen szőke ciklon a vágyálma. Hát az enyém biztos nem csak álom lesz. Főleg, ha így folytatom tovább. Lassan de biztosan kezdem meggyőzni és lám! Nem kell olyan sokáig várnom, máris hallhatom a válaszokat a kérdéseimre. Ahogy mesél, és előtörnek belőle a szavak az én szívem úgy kezd egyre hevesebben dobogni. A felismerés, az újdonság izgalma hihetetlenül magával sodor. Pupillám óriásira tágul, szinte magamba nyelem az előttem ücsörgő hölgyet. Hallgatom azt a finoman csengő kis hangját és tudom, hogy most úgy nézhetek rá mint egy idióta. Igazából egyáltalán nem érdekel. Sőt semmi sem érdekel, csak az, amiket most mond. Arcom kissé megnyúlik, de próbálkozok egy kicsit menteni a menthetőt.

Rágyújtok.
A nikotin elemi erővel árad szét a tüdőmben. Szám kiszárad, kiiszom hát az üdítőm utolsó cseppjeit is. Kezem a magasba lendül, majd megrendelem a következő kört, ekkor már egy kis whiskyvel színezve. Szemeimet elveszem a porcelán arcról, majd a körülöttünk járkálókat méregetem. Ahogy a levegő teljesen tisztának tűnik végre megszólalok. Hangom most teljesen rekedt, teljesen mély.. már-már elfúló. Pillantásom az elnyílt ajkakra siklik, ujjaimmal elengedem a kezét, majd magam mellé rakom. Szívem szerint most azonnal befognám a száját. Hiszen nem körültekintő. Nyugodtan elmondja nekem – ami még nem is baj – de legalább megfigyelné nincs e itt valaki olyan, aki errefelé kacsingat. Szívok még egyet a cigarettámból, majd egy erőteljes mozdulattal eltöröm a hamutálban. Végre megszólalok..
- Biztos hogy az az auroros eset nem történt meg? Biztos hogy a kedves testvéred annyira ártatlan, mint  amennyire annak mondja magát?
Szegezem neki a kérdést, és várom a reakcióját. Sajnos a testvéréről többet is tudok, mint kellene. Nem gondoltam volna, hogy ezek az alapvető információk kimaradtak a kicsi Gwen életéből. Végül is mindegy. Az viszont tény, hogy nem én leszek az, aki felvilágosítja. Hiszen nem az én reszortom, és legalább ebből is levonja majd a kellő konzekvenciát, mennyire diszkrét vagyok. Ránézek a lányra és próbálok vigyorgó fejet vágni, pont mintha csak egy viccnek szántam volna ezt az egészet.
- Na jó! Ne haragudj, hogy ilyet feltételeztem, csak tudod általában elgondolkodom a másik végleten is. De mondjuk az is igaz, hogy a jövő képlékeny dolog. Rengeteg dologtól függ, szóval.. lehetséges, hogy valami változott és azért nem következett be az a dolog.
Próbálom megnyugtatni és a képeket pontosan elhelyezni az időben. Még jó, hogy engem nem látott. Pedig ott harcoltam vele én is.. és egy aurort pont ugyanakkor terítettem le, mint Trist. Egymás mellett a két fiatal harcos. Pont mint a mesékben.
- Egyébként teljesen egyetértek a testvéreddel. Hogy is hívják? Szóval ezt a dolgot nem igazán kell hangoztatni. Túl sokaknak szemet szúr egy ilyen kiemelkedő tulajdonság. Ha őszinte akarok lenni, az én érdeklődésemet is felkeltette..  gondoltam megosztom veled ilyetén érzéseimet. Fő az őszinteség nemde? Ezek után, hogy ezt megosztottad velem.. nem félsz tőlem kicsi lány? Nem gondolod, hogy esetleg foglak és elviszlek .. hozzá .. ? Hiszen egy ilyen képesség igazán jól jönne neki. Ott kifejlődne, okklumencia nélkül.. teljes valójában.
Szemeimet a szemébe fúrom, majd várom a válaszát. Igazán vicces tudok lenni. Magamban mosolygok, hiszen mindezt nem tenném meg. Még legalább is nem! Ettől függetlenül érdekel, hogy mit reagál a kérdéseimre.. tudnom kell mennyire vagyok rá hatással..


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Sebastian Llewelyn - 2009. 05. 26. - 16:42:14
(http://www.frpgs.co.cc/images/yepeykhua1jsoc56ei2.png)

Már szinte görcsbe rándul gyenge csuklója, amint a hosszú ujjak ölelésében tartja a vizes poharat. Rájött a szívbaj, az egyszer biztos. Nem végzett semmiféle elsősegély tanfolyamot, ezért be is cseszett volna, hogyha durvább lesz a lány fuldoklása, fejfájása meg ez az egész kis történet. Remegő kezekkel nyújtja át a poharat, miközben hatalmas kő esik le szívéről. Szinte hallani. Ahogyan azt is, hogy nagyot kordul Bastian gyomra. Éhes. Nem elég neki ez a fagylalt, ami ráadásul már olyan undorítóan fest, hogy nem is kívánkozik megenni. Volt már olyan, amikor visszajött belőle az, ami ízlett neki, de a kinézete sírásóért kiáltott. Ez is pont olyan most. Megkönnyebbülten áll fel, majd sétál vissza a helyére. Fintorogva tolja el magától a tálat, majd feltekint a lány szemeibe. Begörcsölt a feje a sok fagylalttól? De érdekes. Ilyet még nem is hallott. De volt egy képregény, amiben egy csávó valamilyen sugárzó fagylaltot evett, aztán befagyott az agya. Bizony. Aztán a sugárzás miatt olyan erőhöz jutott, amivel tudott uralkodni a jeges dolgok felett. Ő maga is tudott jeges leheletet produkálni, meg hasonló frankó dolgok. Ezért nem meglepő, hogy most szélesen mosolyogva bambul maga elé a fiú. Gyakran szerteágaznak gondolatai. Nem mindenesetben jelent ez jót, hiszen sokan vágták már pofon azért, hogy felébredjen. Jelenleg – persze – nem ennyire súlyos a dolog.
- Ice, ice, baby. – vigyorog, miközben halkan kezdi énekelni a reklámokban már ezerszer hallott dalt.
Olyan szívesen táncolna most egyet, azonban furcsa lenne, hogyha… furcsa lenne? Nem hiszem. Már megint valamilyen jó zene megy a zenegépben. Jó kis popos, amit egyébként is annyira kedvel. Jól lehet rá rázni mindenünket, ami csak van.

- Komolyan? – kérdezi egész fogsorát megmutatva a széles vigyorban, majd legyint egyet.
- Nem kell, hagyjad. Inkább azzal köszönd meg, hogy táncolunk egyet. – igazán lovagiasan hangzik.
Persze nem ezekre az „alap” táncokra gondol, habár azokban is igen csak otthon érzi magát. Igaz… neki mindegy, csak zene legyen. Tudjon rá táncolni, tudja énekelni. Kiskorában is imádott lagzikba járni, mert ott mindig ő volt az este fénypontja. A hülye kis szőke gyerek, akik próbálkozott mindenféle furcsa táncmozdulattal, aminek a legtöbb esetben az lett a vége, hogy nagy csend, leáll a zenekar, majd már csak a mentőautó szirénáját halljuk, s hogy minden nő sikoltozik. Igen, vetődött már le magas színpadról, lefejelte már az asztal sarkát… stb. Mindig is tudott élni, az egyszer biztos.
Ekkor hallja a lány terveit, amikre csak bólogat, hiszen még várja a választ, amit végre fel is fog Emma. Igazán jó lenne egyet táncolni. Régen tudta már kiadni magából művészi oldalának ezt a kis rétegét, ami nagyon is fontos részét képezi életének. A sérüléseinek nagy része nem a verekedések, vagyis… megverések nyomai, hanem ezeknek az érdekes, korszakalkotó mozdulatoknak. Most persze nem lenne annyira durva, csak egy kis riszálás, hogy jobb legyen a hangulat.

- Csak nem félsz? Ne aggódj, nem lépek a lábadra. – kacsint vígan vigyorogva.
Kíváncsi lenne arra, hogy az idősebbik korosztály mit szólna hozzá. Hiszen a jelenlévők nagy része belőlük áll. Egy kis simulós, riszálós tánc nagyon betenne nekik. Istenem! Milyen szép is lenne. Szeret polgárt pukkasztani, szeret feltűnő lenni. Sokan megállapították már, hogy feltűnőségi viszketegsége van. Erre csak egy vállrándítás a válasz. Ez van, ezt kell szeretni. Akit nem érdekel, az egyáltalán ne is figyeljen rá. Hiszen, ha mégis figyelmet szentel rá, akkor annak is be kell vallania, hogy Bastiant nem lehet szem elől téveszteni, nem lehet levenni a szemünket róla. Na, jó… ez azért túlzás. De mégis magát hazudtolja meg az ember, ha azt mondja, hogy nem bírja elviselni őt.
- Ha mégis rálépek, akkor… akkor… leborotválhatod a fejem... kopaszra. – mondja komolyan bólogatva.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 05. 26. - 18:28:38
(http://www.kepek.us/images/ndifd9ug28vxy2a3nfbq.png)
<3 táncoslábú lovagomnak  

- Igen, komolyan. – bólogatok, arcomon teljes komolyságot mutatva, holott ez a komolyság, már az elején, aztán pedig a „fuldoklásom” után, az Ice, Ice baby mondatnál semmivé veszett. Nem vagyok az a fajta egyéniség, aki oly könnyen megregulázza magát, bárki jókedvéről is legyen szó. Na jó, talán adódnak helyzetek, hogy veszek vissza magamon, de azért ismerjük el, ez elég ritka. Most is itt ülök egy jóképű, jófej sráccal szemben és szenvtelenül nevetgélek. Nem mintha nem élvezném, sőt!
Kanalaztok egyet fagylaltomból, közben pedig próbálok valami kis mosoly félét erőltetni magamra, hisz evés közben nem olyan könnyű mosolyogni. Mikor Bastian a mondat végére ér, meglepődöttségem egy kis köhögéssel fejezem ki. Kezem gyorsan felemelem, mutatva a fiúnak hogy semmi ok pánikra, jól vagyok.
Ez valóban eléggé érdekes gondolat. Az utcán, egy fagylaltszalonban, csomó ismeretlen ember előtt… táncolni!? Na de miért is ne? Szeretek a figyelem középpontjába kerülni, ez pedig tökéletes helyzet erre. Ráadásul még közelebb is kerülhetek kissé Bastianhoz.
Még a zene is jó, pont illik az alkalomhoz. Lágy pop.
- Hát… öh… biztos vagy benne Sebastian? – nem mintha már nem döntöttem volna, csak szeretném megtudni, leendő táncpartnerem mennyire biztos a dolgában, nem tudhatom, hogy mikor ugrat a srác és mikor nem. Ezek a Griffendélesek már csak ilyenek.
Félni?
Én félni?
Hát, ezt hogy gondolta?
Én ne mernék ki állni egy csomó ember elé táncolni?
- Neeeem, ilyenről szó sincs, nem, csak biztos akartam lenni benne, hogy komolyan gondolod. Vágod? – veszem kissé lazábbra a stílust, majd székemről kissé előrébb csusszanok, hogy a későbbiekben könnyebben fel tudjak állni, az immár kényelmetlenné vált ülőalkalmatosságról.
Hallgatom a zenét, közben lábammal dobolok a földön. Jó szórakozás ez, addig sem unatkozik az ember, míg erre koncentrál.
Leborotválnii?
Te jó ég! Minek néz ez engem,. Holmi skalpolós kannibálnak? Neem, én ilyet nem játszok, köszi, de nem.
Erről eszembe jut egy rajzfilm, miben véletlenségből leborotválták a csaj haját, aki aztán úgy nézett ki, mint Britney Spears, csak kissé gázabbul. Elég ciki lenne, ha a sráccal is ez történne.
- Hát inkább maradjunk a táncnál, ha lehet, csak vigyázz, nehogy a végén szavadon fogjalak. – viccelődök Bastiannal, bár ez tuti nem fog bekövetkezni, biztos nem olyan béna, hogy agyontiporjon, mire a zene véget ér.
Csak ülök és nézem a fiút, közben utolsó kanál fagyimat nyalogatom, mikor végzek ezzel, kanalam csörömpölve a kehelybe ejtem, majd kezem, hasam előtt összefonva várom, hogy a fiú megtegye az első lépéseket, elvégre ő kért fel táncolni, nemde?



Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Sebastian Llewelyn - 2009. 05. 26. - 19:57:17
(http://www.frpgs.co.cc/images/yepeykhua1jsoc56ei2.png)
A zene, ami szól:
Tricky - Hell is round the corner



Egyre jobban alakul ez a délután. Még jó, hogy később indul a vonat, habár úgy száguld az idő, mintha az idő maga is egy expresszen ülne egyenesen Cardiff irányába. Nagyon nem akar még elmenni. Ahogy belegondol abba, hogy otthon majd hallgathatja édesapját, hogy miért nem jött hamarabb haza… teljesen görcsbe rándul a gyomra. Igaz, hogy az édesapa mondta, hogy jöjjön a későbbi vonattal, látszott rajta, hogy abban reménykedett, hátha azt mondja az ifiúr, hogy úgyis hamarabb jön. Bolond lenne ezt mondani. Hazamegy és máris a gügye kisfiú szerepébe kerül, amikor neki még ott van öccse és a húga is, akiket lehetne egy kicsit égetni, nem csak őt. Na, jó. Azért ők is kapnak eleget, főleg azért, mert az öreggel élnek, de Bastian valahogy nem kér ebből az egészből. Jobb lesz, ha azonnal körbetelefonálja a haverokat, hogy ki merre van, aztán találkoznak kinn a Hudgens’ mellett, ahol szoktak. Végre egy kiadós buli… jó zene, jó piák, jó társaság. Nagyon hiányoznak már Sidney-ék a fiúnak. Sidney a legjobb barátja. Noha nagyon nehéz megmondani abban a társaságban, hogy ki mégis kinek a legjobbja, meg ehhez hasonlók. Nagyon összetartó társaság ez. Olyan, amilyet sehol máshol nem találna a fiú. Kevin is megy majd hozzájuk valamikor. Na, akkor szabadul el igazán a pokol. Az iskolában ő a legjobb barátja, akivel mindig megbeszél mindent, és Kev is ugyanolyan marha, mint Bastian vagy Sid. Már alig várja, hogy valóra váljon ez az álom.
Ekkor jön a kérdés, hogy valóban komolyan gondolja-e. Jogos kérdés Bastiant ismerve.
- Abszolúte, drága hölgyem. – vigyorog csintalan tekintettel, miközben végre felemelkedik a székből.

Emma nem fél. Még jó, hogy nem. Vagány csaj, akivel nagyon jól el lehet hülyéskedni és beszélgetni. Azonnal belopta magát Bastian szívébe. A külsőség meg már csak édes, cukros hab a tortán. Egy gyönyörű lányról beszélünk, de ezt mindenki látja. Barátságos mosollyal, meggyerő beszédstílussal. Úgy jó az egész csaj, ahogyan van. Ezért nem is lehet kihagyni a táncot. Noha Bastian még egy olyan lányt is felkérne táncolni, aki nem rendelkezik ilyen kinézettel, mint Emma. A belsőn van a hangsúly. Akármilyen közhely, akkor is így gondolja a fiú. Mindenben és mindenkiben képes meglátni a szépet. Kell némi kisugárzás ahhoz, hogy mindezt kiérdemelje valaki, de mindazonáltal minden ember úgy szép, ahogyan van. Legalábbis az ifjabbik Llewelyn így gondolja.
- Igenis. Akkor… azt hiszem, többet nem is kell megszólalnunk. – mondja egy sanda mosollyal.
Feláll, majd odasétál a lányhoz, akinek megragadja a kezét, majd együtt odasétálnak a tér közepére. Újabb szám indul el, ami igen hasonló az előzőhöz, csak egy kicsit alternatívabb stílusban. Lassú, kicsit gengszteres. Akár egy filmben. Nagyszerűen érzi magát a fiú. Mutatja a lánynak, hogy várjon egy kicsit, hiszen odasétál a zenegéphez. Hosszú ujjaival a gép oldalához nyúl, majd feljebb veszi a hangerőt. Nem üvölt azért, de így máris jobban lehet hallani a táncosoknak. Megfordul, majd a lány felé tekintve elmosolyodik. Úgy sétál vissza hozzá, de már a lépéseiben is felfedezhetőek a tánclépések. Mikor odaér, végigsimít a lány oldalán, majd először csak laza mozdulatokkal kezd el lépegetni, hiszen még nem indult be a zene. Ha nem is fog, akkor meg majd egy kicsit lassúznak. Nem hal bele egyikük sem.
- Sassold, hogy bámulnak. – lép közelebb a lányhoz mosolyogva, s még a derekát fogva „rázza” magát.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Gwendolyn de Crasso - 2009. 05. 28. - 19:58:25
(http://www.frpgs.co.cc/images/rdk5rwx8670956rdywm.png)

Míg özönlenek belőle a szavak, próbálja a fiú arcát szemlélni, vajon hogyan fogadja a hallottakat.
Meglepődik? Feláll, hülyének nézi, s itt hagyja?
Nos, talán ezek a lehetséges helyzetek. Ám, mint kiderül, nem így történik. Éppen ellenkezőleg.
A fiú érdeklődve hallgatja a lányt, közben néha-néha körülnéz, mintha attól tartana valaki önkéntelenül is hallgatózásra adta a fejét. De nem, körülöttük csak vidáman csacsogó párocskák üldögélnek, míg mások magányosan sétálnak el a fagyizó előtt. Semmitől sem kell tartaniuk, nyugtatja meg magát Gwen ám mikor a fiú karján levő tetoválásra gondol, akaratán kívül kirázza a hideg. Nem fél Darrentől, csak kicsit furcsa még neki, hogy pont egy halálfalóval osztja meg legféltettebb titkait. A bátyjáról, róla, a látomásokról... Mindenről. Talán azért mond el mindent a fiúnak, hogy közelebb kerüljön hozzá? Vagy csak szeretné valakivel megosztani ezeket a terhes információkat? Hiszen a testvérén és egy iskolatársán kívül senki nem tud semmiről. S mivel most már Christiannal sem beszélhet erről a témáról - fivére tiltása miatt - így nem igen tudja kiadni magából a félelmeit, azt a furcsa érzést, mely a látomásokból táplálkozik. S amely egyre inkább erősödik. Először csak kicsi aggodalom kerítette hatalmába mikor látta az első látomást. Azt hitte hamis, vagy csak egy hülye pillanatkép, de rá kellett jönnie, hogy valami valóságalapja van. Bár hitt testvérének az aurorral kapcsolatban, azért egy kicsit mégis kételkedett. Hiszen mennyire meglepődött Tristram, mikor ezt az egészet elmondta neki! S mennyire ideges lett! Tisztán vissza tud emlékezni rá, hogy inkább a bátyja akarta, hogy elsajátítsa az okklumenciát. Ő annyira nem volt oda érte. El tudta viselni a jövőről szóló képeket, s valahogy sejtette, hogy előbb vagy utóbb ez bizonyára hasznára lesz. Vagy neki, vagy másnak. De mivel engedékeny volt - hiába, dédanyja nevelte fel - ezért nem tudott tiltakozni. Főleg, mert imádta a bátyját, és nem tudott neki ellent mondani. Trist ezt jól tudta, és fel is használta.

- Biztosan ártatlan! -
bizonygatja Darren kérdésére, talán már túlságosan is akaratosan. Lehet, hogy ezzel akarja elrejteni azt a tényt, hogy ő sem biztos annyira a bátyja hitelességében. De ez akármennyire is él a fejében, muszáj elvetnie, nem szabad továbbra is ezen gondolkodnia.
- Tudom, hogy a jövő változik. Tudom mit láttam. S részben igaz is volt, de más részben hamis. S amikor Celiát láttam vérbe fagyva. Akkor is minden részlet stimmelt. De nem láttam a tettest. Sajnos, pedig mennyivel könnyebb lenne előkeríteni. Szóval, a lényeg az, hogy vannak olyan részei a látomásaimnak, amik pontatlanok. De legközelebb tisztán szeretnék látni minden részletet. Mindent! Néha legszívesebben visszavetíteném magamnak ezeket a jövőképeket, de nem tudom, hogy ez hogyan lehetséges. Nem tudod ez miként lehetséges? Hogyan lehetne ezt megoldani?
Nem tudja, miért kéri a fiú segítségét, hiszen fogalma nincs még az egészről. De valaki kell neki, aki segítene neki. Egy olyan személy, akiben mélységesen megbízik, és, akit ... szeret.

- Tristram de Crasso. Tudod ő erőltette ezt az egész okklumencia dolgot. Nagyon zavarták a látomások, és ... - elhallgat, agya a fiú következő kérdésén jár.
- Nem félek tőled. Nem félek attól sem, hogy elviszel HOZZÁ. Különösebben, TŐLE sem félek. Csak nem akarok a világában élni, s hozzá tartozni, tőle függni. És, ha tudni akarod, engem az sem érdekel, hogy halálfaló vagy. Mikor veled vagyok, teljesen elfelejtem ezt a tényt. S ettől függetlenül nagyon jól érzem magam veled. Ha zavarna, hogy ott virít a karodon az a tetoválás, akkor már rég eltűntem volna innen, elkerülnélek a folyosón, és nem tölteném veled az időmet. Csak hogy van valami benned, ami megfogott. S nem akar elengedni. Elég a válaszom, vagy még mindig azt hiszed, hogy félek tőled? - mosolyog rá a lány, kicsit elpirulva a nagy kitárulkozástól.
- De ha már itt tartunk. Téged nem érdekel, mit gondolnak rólad a többiek, az évfolyamtársaid, mikor meglátnak egy hollóhátas lánnyal, aki teljesen különbözik tőled?


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Darren White - 2009. 05. 29. - 17:47:33
(http://www.frpgs.co.cc/images/mm275j7w20ucyjrtzgak.jpg)

Csak ámulok és bámulok. Még jó, hogy nem mondtam semmi olyat, melyből a kicsi Gwen levonhatná a kellő konzekvenciát. Eléggé merész dolgot művel a bátyja.. az biztos. Halálfaló, az egyik legígéretesebb tehetség. De vajon mivel tudja eltűntetni a jelet a karjáról, azt az árulkodó képet, melyet én olyan előszeretettel mutogatok mindenkinek? Miért nem önt tiszta vizet a pohárba? Számtalan kérdés merül fel bennem, számtalan kérdés kúszik be agyam minden apró zugába. Igazából kérdeznék én sok mindent, csak azt nem ettől a szőke lánytól.. Hiszen számomra immár evidens, hogy ő csak egy bábu, a madzagot a kedves testvére mozgatja.

- Szóval ártatlan! Értem! Örülök, hogy ennyire bízol benne, ez azért eléggé fontos. Nem mindenki bízik ennyire vakon a testvérében. Talán ha lenne testvérem, én is szívesen kialakítanék egy ilyen szoros köteléket. Nos, ami a látomásokat illeti.. Szerintem nem tudsz mit csinálni csak várni.. Hiszen foglalkozol vele, tanulsz.. idővel el fogod sajátítani annyira, hogy menni fog a visszavetítés. Addig is, lehet jó lenne ha felírnád egy füzetbe a képeket pontosan, minden részlettel együtt. Biztos sokat segítene. Sőt, én is szívesen segítek neked, ha szeretnéd!

Kedvesen, bátorítóan rámosolygok, hogy érezze mellette állok, majd kék lélektükreim óriásira nyílnak mikor beszélni kezd. Figyelmesen hallgatom, majd egyre jobban elkomorodom. Igazából eddig is tudtam, hogy mint férfi igencsak az esete vagyok. Tudtam, hogy bármit teszek, az a számára egy csodával lesz egyenértékű, most mégis meglepnek szavai. Kissé furcsa így hallani, nyíltan, hogy igenis van, akad olyan ember, akinek ennyire elnyertem a tetszését. Jó, tudom hogy a nők általában nem nehéz esetek, de a kezdeti rajongás náluk is csak egy-két napig, hétig szokott tartani. Megoldom hogy ne legyen több.. általában könnyen lekoptatom őket. A francnak sem kell a bonyodalom. Persze mindezektől függetlenül igenis nagy örömmel vadászom a vadakra.. és akár Gwen is lehet egy azon szerencsés közül, akik elmondhatják magukról, közük volt hozzám.
Apró fintor jelenik meg az arcomon, mikor a szőkeség előadja hogy nem fél Voldemorttól, de ettől függetlenül nem akarja azt a világot. Nos ez probléma, de még kinevelhető ebből a felfogásból. Lehet hogy meg is szereti azalatt a pár édes nap és éjszaka alatt ezt az egész helyzetet, és magát a Nagyurat! Nincs más hátra, rá kell feszülni a dologra.

Kérdése szinte elemi erővel húz vissza a földre. Szemöldököm az egekbe szalad, vajon mit feleljek? Hogy nem probléma, mert a bátyád halálfaló.. ergo innentől kezdve nem érdekel melyik házban vagy? Vagy talán azt, hogy elsősorban nem hosszútávra tervezek? Egy hét, két nap, annyira lényegtelen semmiség ebben a világban..
- Ha őszinte akarok lenni, nem hat meg az, hogy melyik ház tagja vagy. Nem érdekel! Kinőttem már abból a korból, hogy bárkinek is meg akarjak felelni. Az én életem, az én döntésem, és kétlem hogy a nagyurat az foglalkoztatná hogy Mardekáros vagy e. Hidd el bővel elég neki is, nekem is az, hogy  aranyvér csörgedezik az ereidben!

Mivel itt azért kellően nyomatékosítani kell a szavaimat megteszem azt amit mindenképpen muszáj. Na jó, nem kötelező, de jelenleg úgy érzem. Túlságosan kedves volt, nem kényszerből cselekszem, hanem azért, mert úgy akarom. Így érzem!
Ujjaim lassan előre csúsznak, majd lágyan átfogják kezét. Finoman végigsimítom bársonyos bőrét, megcsiklandozom tenyerét, életvonalát és fürkész tekintettel nézem hatalmas kék szemeit, kezdődő zavarát, az enyhe pírt arca két oldalán.
- De ha már itt tartunk.. Én is kérdeznék valamit! Mint említetted, egyáltalán nem félsz tőlem, ennek örülök, mert azt jelenti kezdesz a bizalmadba fogadni. De miért pont én vagyok az, akivel ezeket a dolgokat megosztod? Miért engem vittél el a bulira? Ne mond, hogy azért mert megfogtalak. Az hogy valakit megfogok még nem jelenti azt, hogy szembeszáll a barátaival miattam, hogy elmondja minden egyes titkát és beszél az életéről..

Egy elbűvölő mosoly jelenik meg a fagyos arcon, majd a mosoly szinte elemi erővel hathat a lányra. Ettől függetlenül a tettek teljesen másról szólnak. A választ hallva Darren ugyanis - akármennyire jó is az, vagy éppen rossz - hirtelen felpattan.
- Ne haragudj, de mennem kell, van még néhány elintéznivalóm. - egy lágy kézcsókot lehel a forró kacsóra, aprót dob az asztalra, majd elviharzik..


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 05. 30. - 19:59:08
(http://www.kepek.us/images/ndifd9ug28vxy2a3nfbq.png)
- Nem, többet nem. – mondom szinte elvarázsoltan, majd mosolyogva hagyom, hadd húzzon fel magával. Lágyan megfogom a kezét, majd a tér közepére sétálunk, bólintok egyet, mikor Bastian felmutatja ujját, majd mikor visszatér, elkezdünk táncolni az immár hangosabb, gengszter stílusú nótára. Nem igazán tetszik nekem ez a zene, de épp megfelelő. Éppen megfelelő ahhoz, hogy elég közel kerüljünk eme csodás délutáni napon. A tánc minden percét élvezem. Közelebb bújok a fiúhoz, majd fejem a vállára hajtva „totyogok” tovább.
Oh, milyen jó!
A fiú felszólítására kinyitom szemem, majd körbetekintek a fagyizó vendégein.
Bizony bizony, az a sok néni meg bácsi, akik mind minket, a fagylaltozó közepén lassúzó két fiatalt kémlelik, nyilván azt képzelve, sült bolondok vagyunk.
Na, most aztán irigykedhetnek. Nevetek föl magamban és jobban megszorítom Sebastiant.
- Veled aztán sosem unatkozom. – súgom lágyan táncpartnerem fülébe, folytatva a lépéseket. – Persze én élvezem. Bárcsak így lennénk életünk végéig, sose lenne több bajunk, mindig ilyen kényelemben lennénk, mindig ilyen szépen sütne a nap. – suttogom reményeimet a srác fülébe, majd kuncogok egyet szavaim képtelenségén. Remélem ő sem vette komolyan.
Bizony ritka az ilyen fényes napsütés mostanság. A mai nap valahogy kivételes, ma nincs dermesztő hideg és csüggesztő pára, úgy tűnik az időjárás ma nekünk, a lassúzó Roxfortosoknak kedvezett.
A gondolaton ismét elmosolyodok, majd mikor a szám véget ér megállok, de nem eresztem Bastiant. Bár tovább tartott volna ez a zene, olyan jó volt.
Öt perc el telik így, majd mikor már úgy érzem, elég a szorításból és mikor már hallom az új, gyorsabb zene pörgését eleresztem a srácot és kezét megszorítva, mosolyogva nézek fel a szemébe.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Sebastian Llewelyn - 2009. 06. 10. - 20:02:58
(http://www.frpgs.co.cc/images/yepeykhua1jsoc56ei2.png)

Azért meg kell hagyni, hogy a tánc az egyik legfelemelőbb dolog a világon. Közelebb hozza az embereket egymáshoz, lelkileg és testileg egyaránt. Bastian számára pedig mindkettő dolog igen fontos, hiszen a lélekről való gondoskodást nagyon jól műveli és el is várja, hogy kedvesen, szeretett viszonyuljanak hozzá azok, akiknek ő is átadja minden bolond érzését… s a testiség? Az is szinte ugyanolyan fontos. Meg kell érinteni a másikat, megsimítani, és még a csók is nagyon kedves számára. Nem nagyon osztogatja, mivel elég sokan nem kedvelik az efféle viselkedést. Egyáltalán nem arról van szó, hogy skalpokat gyűjt magának, egyszerűen az van, hogyha úgy tartja a helyzet, ha úgy jönnek ki a lépések, akkor nem tagadja meg az ajkak játékát, abban mindenki teljesen biztos lehet. Egy művész gyerek, aki az élet minden percét megragadja magának, ahogyan az okosak mondták mindig és még mindig életben van egy a kijelentés: „Carpe diem.” Ragadd meg a Napot, a pillanatnak, a mának élj. Millió fordításban olvashattuk már, de az értelme sosem változott. Ezért van az, hogy Emma társaságában jól érzi magát. Lehet, hogy néha kicsit elbizonytalanodik a lány, és kicsit a kislányosabb oldalát is mutatja Bastiannak – aki persze csak örül annak is -, de azért ő is hasonló elveket vall. Legalábbis ezt mutatja az elmúlt időszak. Az iskolában is így viselkedtek egymással, ezért most sem csinálnak úgy, mintha sosem lett volna jó kapcsolatuk. Sőt, nekik kifejezetten jól megy ez a barátkozás, még akkor is, ha néha elpirongatják egymás meg hasonló félreérthető dolgok.

A szemeket egyre inkább érzi magán, noha nem nagyon hatja meg a felháborodás moraja. Bezzeg, ha keringőznének, akkor az, senkit nem zavarna a nagy öregek közül. Még egy pár pillanat, és mindjárt felkapja rázni az egyik nénit, akinek már szinte a szájában lévő kanál is kihullik… persze csak akkor, ha ez így folytatódik. De, nem. Mégsem folytatódik így, hiszen a zenének vége lesz, mire csak lassabban kezdenek mozogni egymás előtt, ami azt a történést hozza magával, hogy az idősebb korosztály képviselői is szépen befogják a szájukat, majd a fagylaltjukkal és a beszélgetőpartnerükkel foglalkoznak a továbbiakban. Bastian pedig ismét teljesen Emmára tud koncentrálni, akinek a „Veled aztán sosem unatkozom.” mondatára széles, kissé elégedett vigyor terül szét a szőke srác képén. Természetes, hogy elégedett némiképp ezzel, hiszen ez a cél nála, hogy soha nem unatkozzon mellette senki. Azonban van olyan alkalom, amikor elküldik melegebb éghajlatra azért, mert próbál egy kis életet csempészni az emberbe. Nem sokszor megy, de mindig meg lehet próbál a nemes műveletet.
- Nem is lehet. – vigyorog önelégülten, majd kinyílnak a szemei arra, amit Emma mond.
Először komolyan is veszi, hiszen volt már olyan, amikor egy lány komolyan vette az ő közeledését. Aztán, persze egy idő után kapcsol, hogy már megint színdarabot játszanak a Gray lánnyal, mint már oly’ sokszor tették az év alatt. Jó is, hogy összeismerkedtek, hiszen végre szót ért egy lánnyal is.
- Számomra is csodás ez a pillanat, Kedvesem… soha nem is hagyom, hogy vége legyen. – széles vigyor.
Elvégre tényleg nagyon vicces a helyzet. Van, amit komolyan gondol… van, amit nem. Elég kiismerhetetlen a fiú, de azért a szőke csaj már tud néhány dolgot Llewelynről.
- Köszönöm a táncot, bébi. Meghívhatlak egy italra? – kérdi csillogó szemekkel, huncut módon.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 06. 24. - 20:33:11
(http://www.kepek.us/images/n7cjpihwivc78ixe96d.png)

Fontos, hogy az ember értékelje a pillanat remekét, hisz anélkül milyen lenne az élet? Ha minden egyes percünket ugyanolyan hangulatban töltenénk? Monoton. Monoton lenne és a napok is egymásba olvadnának. Bár ilyen nem hiszem, hogy előfordulhat, ám néha jó elgondolkodni azon, mi van ha mégis. Például ezek a percek, melyeket egy helyes srác szorításában tölthetek, na igen, ezek a percek aranyat érnek számomra. Még akkor is, ha néha-néha elpirulok egy-egy kacérabb gondolattól, vagy lejjebb csúszó kéztől, hisz nem mindennapi eset ez. Nem mindennap adatik meg, hogy táncolhatok egy Roxfortossal, a sulin kívül, egy fagyizó közepén. Micsoda képtelen ötlet és vajon a csajok el fogják-e hinni, ha majd megírom nekik levélben. Kétlem. Egyből jönne az a „cseppet sem” szemtelen kérdés hogy „Mi van, jártok?. Őszintén szólva nem tudom, mit felelnék egy ilyen kérdésre, anélkül, hogy megbántanám valamelyiket. Ebben az esetben úgy vélem a „Semmi közöd hozzá!” még szolid kifejezés.

Kíváncsian szagolok Bastian pólójába. Vajon milyen parfümöt használ?
Cseppet sem é meglepetésként a z illatszer finom illata, ám ez volt az eddigi legillatosabb férfi parfüm, amit szagoltam.
- Jó a parfümöd. – jegyzem meg halkan, hogy csak a srác hallja, vagy még talán ő sem.
Na újból kezdődik a játékos színdarab, amit általában mi ketten produkálni szoktunk. Ezek általában ahhoz a mugli-féle „papás-mamás” játékhoz hasonlít, csak mi kissé felturbóztuk, tőlünk kitelik minden és ezt diáktársaink is gyakran megjegyzik. Ilyenkor nevetünk egy jót, majd áttérünk a színdarab kissé vadabb, vagy talán „veszekedősebb” részére.
- Oh, akkor szoríts magadhoz hű lovag, majd suttogd neved fülembe. – felelem kuncogva – Na de most komolyan jó volt, én nagyon élveztem. – válaszolom komolyra fordítva a szót.
Ragyogó szemekkel nézek a fiú arcára, majd mikor megköszöni a táncot, nyomok egy puszit arcára. /Hisz egy jó házaspárnál szokás… Nem? :P /
- Én köszönöm. – mondom nevetve - És milyen italra? Vízre, málnaszörpre, vagy esetleg egy koktélra?

Megjegyzés: bocsi, hogy ily sokára...


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Sebastian Llewelyn - 2009. 07. 28. - 15:47:42
(http://www.frpgs.co.cc/images/yepeykhua1jsoc56ei2.png)

Igazán kellemesen táncolgattak egymással szemben, azonban minden jó véget ér egyszer, hogy folytassák egy még felemelőbb dologgal; a társalgással. Bastian híres beszélőkéjéről, ami általában úgy jár, hogy szinte le sem lehet csapni, noha most ebből nem sokat csillogtat meg Emmának. Jobb volt a tánc úgy, hogy nem rontják el felesleges fecsegéssel. Felesleges fecsegés? Hiszen olyan nem is létezik Sebastian számára. A napnak minden percében tud valami igazán „elmemozdító” megjegyzést tenni, amin általában mindenki jót röhög, aztán a szőke srác már mehet is a levesbe. Úgy tűnik, hogy ez nem így van, hiszen Emma nem úgy viselkedik vele, mint aki valamelyik másodpercben már ott hagyná magára, hogy azért már mégis csak mással szórakozzon ez a szerencsétlen óvodás. Pisze orrát vakargatva húzza össze szemöldökét, amikor meghallja, hogy jó a parfümje. Ma nem is tett magára. Legalábbis ő úgy emlékszik, azonban két napja vett egy igen „lánycsorgató” fiolát, aminek még tegnap is érezte magán a zuhany után az illatát, lehetséges, hogy még mindig az trónol rajta, noha senki nem kérte meg, hogy ilyen hosszú életű legyen. Vigyorogva túr a hajába, amikor elmormol egy „Kösz”-t, hiszen milyen felemelő az udvariasság, nemdebár? A papás-mamásról Bastiannak más fogalma van, és hogy demonstráljam ennek a szónak az elhangzásakor megjelenő mimikát, akkor két szóval le tudom rajzolni az olvasó szeme elé; kaján vigyor. Innentől szerintem visszaterelhetjük a témát az Emma által preferált papás-mamásra. Hoppá! Úgy tűnik, hogy Emmának is van némi beütése ebből a szempontból, amin a fiú csak halványan elmosolyodik, majd játékosan kacsint egyet. Igazán örül, hogy csak így összefutottak egymással.
- Én is. – mondja erősen bólogatva. – Érdekes, hogy milyen ritkán ülünk így össze. Pedig többször is lehetne. – és milyen igaz. Bastian kedveli Emmát, és úgy tűnik, hogy ez fordítva is igencsak igaz lehet. A fiú nem szokott találkozni az iskolából senkivel sem, kivéve Kevinnel, de vele sem olyan gyakran. Bastiant nem nagyon engedi el az apja sehová… Nevetséges egy 16 éves fiútól. Igen, teljes mértékben az.

Lassan megindulnak az asztalok irányába. Miután megtörtént a javaslat, hogy ihatnának még valamit, Bastian ismét megáll, hiszen akkor ő vissza is sétál a pulthoz, hogy hozzon valami frissítőt. „Milyen italra?”, amilyet csak szeretne. A koktélozás nem utolsó dolog, de a fiú most inkább valami rostos üdítőre szomjazik… egy kis vodkával keverve. Elvégre ihletet is kell gyűjtenie, s a vodka mámorító zamata egy koktélban, bizonyára igazán megértő társnak bizonyul, hogyha az alkotás szelleme megszállná Sebastiant végre. Végre, bizony. Már hetek óta nem festett semmit sem.
- Maradj itt. Egy szemvillanás, és itt vagyok. – mosolyog, majd otthagyja a lányt az asztalnál, ahol eddig ücsörögtek. Hiszen ott van Bastian utazótáskája meg minden más, amit haza kell még vinnie, és nem tudta elküldeni valaki mással, aki a közelben lakik… jól hangzik, nem is ismer senkit sem. Tehát, feladta postán a nagy részét a csomagjainak, de még így is sok a cipelnivaló.
Sarkon fordul, majd játékosan lépdelve, fenekét gyerekesen riszálva indul meg a pult irányába. A rá ragadó szemekre már nem is figyel. Talán már is nézi őt, illetve őket senki, hiszen hozzászoktak ez idő alatt, hogy „Bolond mind a kettő.”, legalábbis tekintetük erről árulkodott.
Megtámaszkodik a pultnál, majd hátsó zsebébe nyúl, hogy elővegye pénzét. Sosem használ pénztárcát. Azt – szerinte – sokkal könnyebben kilopják a zsebéből, mint akármi mást. Ha egy köteg pénz… egy kis köteg pénz… hm… ha van nála egy pár galleon, akkor azok inkább a zsebében legyenek, a mélyén. Oda valószínűleg nem turkál senki sem. Mondjuk, sosem lehet tudni, hogy ki, hogy szerzi meg a pénzt.
- Helló, kettő Swimming Pool koktélt kérnék. – mondja, majd a pultos srác mondja az árat, mire Bastian kipengeti… kipengetné. Nagyot nyel. Ennél égőbb a világon nincsen; kevés a pénze. Hófehér arca teljesen elvörösödik, majd nagyot nyelve megfordul, és visszasétál Emmához.
- Nincsen még nálad 3 galleon? Kicsit átléptem a kereteim. – sosem zavarta, hogy nincs sok pénze, de ez igazán kellemetlen. Hiszen ő maga ajánlotta fel, hogy meghívja a lányt, erre bele kell fizetnie.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 07. 28. - 19:00:13
(http://www.kepek.us/images/n7cjpihwivc78ixe96d.png)

A többet együtt töltött idő említésére felcsillannak szemeim. Milyen jó gondolat, kár hogy nehezen megvalósítható, tekintve, hogy a fiú eléggé messze lakik Londontól. Sajnos. Pedig kedvelem, de még mennyire. Imádom a srácot. Nem tudom, miért vonzódok ennyire Sebastianhoz, nem tudom, hogy miért nem tudok neki ellenállni. Én jelen pillanatban, a srác kezét fogva csak egy valamit tudok, nem is akarok ellenállni neki.
- Hát, végül is megoldható lenne. – megtoldom a mondatot egy félős kis mosollyal, s megindulok a srác után, előbbi asztalunk felé. Az asztalok között szlalomozok, óvatosan, nehogy elessek valamelyik asztallábban, mert különben annak rossz vége lenne, nem beszélve róla, hogy totál leégnék. Még mindig az iménti szemkontaktus keltette pírt viselem arcomon. Így ülök vissza előbbi helyemre, s bólogatva figyelem a pult felé távolodó Bastiant, aki… mi?... hangos kacajban török ki a fiú bolondozását látva, ezzel ismét magamra vonva a rosszmájú öregasszonyok lekicsinylő tekinteteit. Olyan idegesítő, hogy akármit csinálok, mindenki egyből felkapja a fejét, miért csinálják? Esküszöm nem értem. Na, jó, ha már a bolondozásnál tartunk.
Jobbra fordítom fejem, s vigyorogva kiöltöm nyelvem a kiguvadt szemű nagyira, aki ezúttal sértődöttem fordul vissza kelyhe felé. Ritkán engedem meg magamnak a pofátlankodást az idősebbekkel szemben, de most ez kivételes, ritka alkalom volt.
Felfigyelek, hogy Sebastian, hol tart, oh, még a pulton könyököl. Helyes, addig is gyorsan megigazíthatom a sminkem. Sebtében előkapom zsebtükrömet, szemceruzám, s rúzsomat, majd a tenyerembe helyezett tükörben kémlelni kezdem arcom, és finom vonásokkal megigazítom korábban arcomra vázolt festékanyagot. Akárcsak egy restaurátor, vagy egy festőművész az utolsó vonásoknál. Kinézek tükröm mögül. Hopsz, közeledik. Hipp-hopp, táskámba vágom a felszerelést, melyet mindenhová magammal viszek, elvégre egy nőnek semmi sem fontosabb a sminkjén, a cipőjén és a pasiján kívül. Legalábbis nekem igen.
A kérdése kissé meglep, elvégre ő hívott, meg engem, nemde. Mindegy. Nem hagyom, hogy egy ilyen csekélység elrontsa a délutánunkat. Annál nekem többet ér, mind Bastian, mind pedig a saját jókedvem is.
- Persze, tessék. – nyomom kezébe a csillogó aranyérméket.
Mikor visszatér, s én is megkapom az adagom, letámadom. Na, jó, azért ez túlzás, inkább csak sietve szólok neki.
- Figyelj, hogy mész haza, ha elfogyott a pénzed? Vagy van már jegyed? Ha nem tudsz hazamenni, nem gond, megoldjuk, ne félj. – nyugtatom meg, s rásandítok a fiú kezére, mely most az asztalon pihen. Lassan felemelem saját, műkörmös jobbomat, s finoman ráhelyezem az övére.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Ruby Wakefield - 2009. 11. 17. - 12:08:19
~ Danielnek,
az én fényes páncélú lovagomnak ~



Felpillantok szégyellősen, ajkamon gyermetegen bujkáló, visszafojtott mosollyal. A szemeim ragyognak, igaz, én ezt nem veszem észre magamon. Hosszú szempilláim alól bocsánatkérően nézek föl rá, hisz tudom, hogy mennyire szerencsétlen vagyok, és azt is, hogy mindjárt elege lesz, és fizet, és itt hagy.
Mint mindenki.
Úgyhogy csak próbálok nem túl nagyon kiborulni majd.
- Biztos csak rossz napod volt - intek apró nemet a fejemmel. - De én mindig így járok. Vagy ezt, vagy azt, de mindig elszúrok valamit. Múltkor például a kedvenc fehér sapkám esett bele egy tál spagettiszószba, pedig csak le akartam dobni az asztal mellé. És még örültem neki, hogy nem a gyertyát találtam el vele!
Próbálom humorral elterelni a figyelmét arról, hogy milyen egy kétbalkezes emberrel hozta össze a sors.
- Szerintem ha az előbb megpróbáltam volna segíteni a fagyis balesetnél, biztos, hogy mostanra legalább egy hatalmas égett lyuk tátongana a nadrágodon.
Legalább én tudjak nevetni magamon. Ez a helyzet úgyis menthetetlen. Egész addig ezt is gondolom, meg azt, hogy soha többé nem fogunk találkozni, mert egyszerűen nem akar majd, míg el nem árulja, hogy az emlegetett könyv megvan neki. Na ne! Nem hiszem el! Kikerekednek a szemeim, és kicsit el is tátom apró rózsaszín számat.
- Komolyan? De hát ezt a könyvet lehetetlen megszerezni! Honnan van meg?
Úgy lelkesedek ezért a hülye kötetért, mint egy ötéves kislány a nyalókáért. Aztán észbe kapok. Biztos csak udvarias akart lenni. Hát persze...! Tehát azt várja, hogy visszautasítsam.
- Nem, nem, biztos neked is szükséged van rá. Különben is, láttad, milyen vagyok, tuti hogy a macskám össze-vissza sározná a kis mancsaival, vagy csak ráejtenék egy kaktuszt... 
Elhalkul a hangom, és leeresztem két kezem, mellyel azt illusztráltam, hogy tapisgálná össze Virginia a lapokat a puha kis tappancsaival, és kérlelve nézek azért rá. Hisz nagy szükségem lenne arra a kötetre... De nem mondhatok neki semmit, amíg konkrétan fel ne ajánlja hogy ideadja. Mármint, még egyszer. A biztonság kedvéért. Nem akarok tolakodó lenni.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Alec Delon-Moncorgé - 2009. 12. 28. - 21:42:01
*Fagylaltkelyhekben olvadó rózsaszínű nyálak pecsételik meg a nyár napjait, amik nem peregnek éppen olyan gyorsan, ahogy azt a beszerző, Alec, írásom leírhatatlan hőse szeretné, miközben sápadt és meglehetősen nyúzott bőrét a bágyatag angliai nappal sütteti a tiszta teraszon, semmire se becsült varázsló és boszorkánytársainak nem túl felemelő körében. Nem mintha így gondolkodna, nem mintha egyáltalán gondolkodna ilyesmin, de tartása, amivel hanyagul ül a székén, feltámasztva egy másikra fekete nadrágba csomagolt hosszú lábát olyan mélységes lenézést és sötét erőt sugall a világba, hogy a társadalom derék tiszteletben álló tagjai inkább kerülik kék pillantását, holott az eleven szempár csak szórakozottan figyeli a jónépet és az utcát, miközben az asztalon a tenyerét kehely és édes levű édesség helyett egy fekete könyvön nyugtatja, ami ha nem is szokatlan jelenség errefelé, mindenesetre nem túl szívderítő. A könyv mellett természetesen elmaradhatatlan whisky, duplán, szimpla jéggel, Szép nap, igazán.
 Alec moccan, kihúzza magát, a szék óvatosan megnyekken a súlya alatt, miközben az új vendégeket alaposan szemügyre veszi, ahogy azok bevonulnak a fagyizóba, hogy aztán hamarosan majd a teraszon keressenek maguknak helyet. Bájos társaságok, bájos kis családok, kellemes víkendjüket mégis itt múlatják, ahelyett, hogy valami izgalmas helyre törekednének. Nem, a varázsvilág nagyja és főleg az apraja a széles, világos utcán nyüzsög, hiszen a Roxfortban is szünetel az élet, nyár van. Nyár, a tanárok szabadok, a diákok még szabadabbak, a sötét hangulat azonban ahelyett, hogy rányomná a bélyegét a varázslókra éppen csak beárnyékolja a boldog hétköznapokat. Vajon miért gondolják azt, hogy a nagyobb tömeg biztonságos? Sohse fogja megérteni, de per pillanat nem is érdekli az ilyesmi. Ásít, hátratúrja sötét haját a szeméből, belehunyorog a napba, aztán tovább sütteti kényes, sápadt, börtönviselt francia bőrét.*


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Astoria Greengrass r. - 2009. 12. 29. - 12:47:16
Alec
Ki vagy te? Ki egyszeribe itt termettél, s mosolyt csaltál arcomra.

Napsütés. Tikkasztó hőség. Július.
Javában tart már a nyári szünet, amely a diákok kedvenc időszaka. Van idejük mindenre, amelyet eddig nem tehettek meg a suli mellett.
Az öröm minden egyes gyerek arcán megvillan az Abszol út látogatói között is. Egy arc viszont nem örül, unott és némiképp még szomorúnak is mondható grimaszt vág. A Greengrass família minden évben egyszer egy nagy családi bevásárlást tart az Abszol úton. Astoria viszont már "felnőtt", s utálja az ilyen családi kiruccanásokat - főleg egy apuka nélkül.
Gondolataiban csak Draco Malfoy jár, s a fiúval töltött legutóbbi találkozásuk. Legszívesebben most is a Malfoy-kúriába tette volna a lábát, ha az lehetséges lenne. De bármilyen szomorú is ezt most nem tehette meg. S az is elszomorítja, hogy még két év vár rá a Roxfortban. Kettő hosszú év. Ezalatt az idő alatt már rég beállna a Nagyúr seregébe. De attól is fél. Bármennyire is elakarja hitetni magával fél bármilyen lépést is tenni a Nagyúrhoz, pedig tudja, a Nagyúr szívesen látná apja után.
- Astoria - szólt halkan a lány anyukája. - A kedvenc fagylaltozód - mutatott Florean Fortescue fagylaltszalonjára.
Valóban ez a lány kedvenc fagylaltozója. Miért is? Mert itt készítik a legjobb fagylaltokat - a lány szerint. Igaza lehet, mert a fagylaltozó most is zsúfolásig tele van.
- Amíg mi Daphne-val körül nézünk, bemehetnél - mondta és adott a lány kezébe pár galeont és knútot.
As csak bólintott és bement. Minden olyan volt, mint amikor kicsi volt. Bár akkor apjával jött ide - hisz nem csak a ő, de apukája kedvenc helye is ez. Nem ment fagylaltot venni, körül nézett hol ülhetne le. Csak a teraszon maradt hely, aminek azért nem örül a lány, mert nem szereti sápadt bőrét süttetni a nap sugaraival.
Elindult, s ahogy az ajtó nyílt úgy csörgött a felette lévő csengő. Éppen, amikor leülni készült egy házaspár foglalta el a kiszemelt - és egyetlen - üres helyet. Grimasz. Ennyit kapnak, semmi varázslat, hiszti, kiborulás. 
A lány újra körbenéz, mindenhol kisgyermekek, akik családjukkal jöttek vagy szerelmesek, akik órákon át eltudják nézni egymást. Egy kivétel viszont még is van. Egy sötét barna hajú, mindennél kékebb kék szemű férfi. Ő egyedül ül, de nem úgy tűnik, mintha várna valakit.
A lányon megjelenik egy mosoly, egy ártatlan mosoly. Bátorkodva elindul a férfi asztalához és meg sem kérdezve elé ül. Beszélgetni szeretne? Kitudja? Ismerné a férfit? Valahonnan biztos. Ismerős neki az arc, a tengerkék szem ... Ki ő?


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Alec Delon-Moncorgé - 2009. 12. 29. - 13:33:08
Astoria

*Főfejedelmeknek kijáró kényelem, hát hogyne, mindez megilleti a beszerzőt, példának okáért ebbe a kategóriába tartozik az is, hogy egymaga egy asztalt birtokol ilyen forgalmas időkben és ráadásul még fagylaltot sem fogyaszt, amivel nem vívja ki az öreg fagyis osztatlan rokonszenvét. De legalább itt van, a jelenlétével... semmi. Semmi nem történik körülötte, teljesen ártalmatlanul húzza meg magát, szokatlanul. Ha valamelyik ismerőse látná, akkor biztos szörnyülködve ráncolná a homlokát, hiszen sehol Alec körül egy párbajtól kígyóvá változott szék, feltört kövezet, rosszféle sompolygás, vagy éppen epedő szűz. Sehol semmi, csak a napsütés ennél az ernyőtlen asztalnál, a fekete pólóban melegedő francia, akinek soha nem elég a fényből.
És mégis, ha ő maga nem is tett semmit, aztán magához vonzott egy nem is akármilyen legyecskét, karcsú, fiatal és ami a legfontosabb, szőke hölgyeményt, aki olyan magakellető bátorsággal foglalja el a véleménye szerint őt megillető helyet egy idegen asztalánál, hogy az még a franciát is meglepi, bár távol álljon tőle a tiltakozás. Mindenesetre viszonylag hamar felfedezte magának a célirányos közeledést, finom érdeklődéssel viszonozta a nem is neki, hanem a szabad helynek szóló mosolyt, szégyentelen szemlélődéssel mérte végig magának az asztalához toppant jövevényt, aztán könnyed kényelmességgel felkelt a székéből, ruganyosan és könnyedén, persze nem ment messzire, fordult, a könyvére pakolta aranyló whiskyvel töltött poharát, a jegek halkan összekoccantak, mikor eltúlzottan komornyikos-pincére mozdulattal az ifjú hölgynek kínálta rögtönzött tálcáján az italt.*


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Astoria Greengrass r. - 2010. 01. 12. - 18:13:34
Alec
Nevem talán semmit nem mond, de a mosoly az arcomon az már biztos...

Elfogadta az italt, miért is ne fogadná el? Elvégre is neki kínálták, bár még fiatal, gyakorlatilag csak a fagylaltot kéne nyalnia, ahogyan a körülötte ülők többsége teszi.
- Köszönöm - szólalt meg végül, halk, mégis határozott hangon.
Bár részéről kicsit illetlen volt szó nélkül elfoglalni a helyet, amit ráadásul nem is kínáltak fel neki, de nem említi meg. Csak bámulja tovább a férfit, biztos látta már valahol. Talán, ha a saját nevét megemlítené... talán, akkor beugrana a férfinek a lány mivolta és akkor Astoriának nem kéne feltennie a kényes kérdést: "Ismerjük valahonnan egymást?". Nehéz szóra nyitni a szánkat, ha közben teljesen máson gondolkozunk, mert két gondolat ütheti egymást és a kifejtett szavakból, talán más mondat jöhet létre. Astoriának a kettős gondolkozás nem okoz nehézséget.
- A nevem Astoria Greengrass - mutatkozott be, s hangjában hallatszott a kissé félős elcsuklás.
Lehet összetévesztené valakivel? Az nem lehet, túl jó az arc memóriája. Legalábbis eddig úgy hitte - vagy inkább tudta.
Az eddig érintetlen pohárt puha ajkaihoz érintve kortyol egyet a szeszes italból. Szemében egyszeribe megjelennek a könnyek - talán kicsit nagyot kortyolt. Nem szokása szeszes italt inni, hiszen még nagyon fiatal, előtte az egész élet. De visszautasítani az italt nem lenne túl illedelmes dolog, s a lányt mióta az eszét tudja az illemre tanítják.Szeméből gyors mozdulattal kitörli a könnyeket, s most már egy sokkal kisebbet kortyol a whisky-ből. El is érte, amit akart; nincsenek könnyek a szemében.
Eszébe jut apja, neki volt nagy ital gyűjteménye - a vendégek számára. Talán Őt ismerheti a férfi, akivel szemben ül. A mosoly újra az arcára ül, ahogyan mélyen a férfi kék szemébe néz. Ő is szeretne ilyen szép szemeket, mindig szeretett volna, de a sors úgy hozta, hogy sokkal fakóbb, szinte jelentéktelen kék szemei vannak.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Alec Delon-Moncorgé - 2010. 02. 04. - 18:38:58
Astoria

„ …annak akarsz látni, ami nem vagyok… ”

*Vannak ajkak, amiket egyszerűen kár lenne parlagon hagyni, moccanatlan márványba foglalni, elevenül kellenek. Vonzák a tekintetet, mint Alecét a kortyoló kis hölgy szépen metszett szája, a pohár falához érő hús, melynek íve azonban erősebb moccanást idéz a legkeményebb vágykeltőknél is. Az ital… minden cseppje méreg, lám az ifjú mégis milyen szomjasan issza magába a folyékony aranyat, a mérges esszenciát. Igazi Lángnyelv. Igazi, erős, bár ha a beszerzőt kérdezzük még mindig egy szerény itóka a Zsebpiszok köz igazi mérgei ellenében.*
-Igazán nincs mit-*mély, nem túl karcos, inkább sima hangjában nyoma sincs viszontagságoknak, kellemesen és dúsan formálja a szavakat, enyhén sznobizáló francia akcentussal, de tökéletes angol nyelvtannal hangolja a szavait, mondatait, még ilyen kurtán is. Bájcsevejhez kiváló, bizalomkeltésre elsőrangú ez a hang.
Visszaereszkedik a székére, a könyvet félretolja az asztal sarkára, tűnődve pihenteti rajta az ujjait, ahogy a pillantását, súlyossá váló kék tekintetét a lányon. Greengrass. Mmm. Mosolyt rajzol az élet a férfi szájára.*
-Alec Delon-Moncorgé. Örvendek a szerencsének kisasszony. Roxfortos nemdebár?-*és alighanem mardekáros. Igen, a régiek és az újak talán megismerik egymást arról az auráról, ahogy az emberekre néznek, bár nem ellenségesek, valahogy magasan vannak. Elég magasan ahhoz, hogy meglássák egymást a nyájas tömegben. A tündérlány és a visszatérő jelenség. Tüneményes. A mosoly szélesedik, szédítően könnyed, megszokott.*
-Sajnálom, hogy így megbámullak-*könnyed, közvetlen hang*-mármint sajnálom, ha ez feszélyez, de nincs más választásom. Bár nem vagyok művészjáró alkat, a vélák talán ilyenek lehetnek, mikor udvariatlan uriemberek whiskyjét kortyolgatják-*játszik a szavakkal, mintha csak örülne, hogy van kihez beszélnie, mégis, szavait olyképp forgatja, mintha megértené a felé irányuló néma és hangtalan kíváncsiságot, és megfelelni akarna.* -Nem ismerlek még, az elmúlt éveket külföldön töltöttem, és a gyermeki énedre-*elvigyorodik*-nem emlékszem, de a családneved ismerős.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Astoria Greengrass r. - 2010. 04. 02. - 22:06:42
Alec
A pillanatok csak úgy röpülnek a fejünk fölött, s mi észre sem vesszük

Ahogy a férfi szavait hallgatja néhol elmosolyodik, néhol pedig kíváncsian figyel. Alapból a férfi neve már egyfajta titokzatosságot kelt a lány fejében. Hiszen a nevünk a származásunkat is megmutatja, s a Delon-Moncorgé vezetéknév franciás hatású. Bár nem csak a nevünkbol, de szavainkból is rálehet jönni, honnan származunk, hallani a férfi akcentusát, bár ez egyáltalán nem olyan fülsérto akcentus, amilyen a Fleur Delacour lánykáé. Már magában az a tény zavarja a lányokat, hogy Fleur egy csodálatos véla leány, de az annál inkább, ahogyan az angol szavakat próbálja kipréselni tökéletes ajkain.
-Igen, Rofortos vagyok - feleli a lány, s olyan hangsúllyal ejti-e szavakat, hogy másokkal éreztesse: már nagyon unja az iskolát, s nagyobb tervei vannak az életével kapcsolatban.
Na nem mintha ezt bárki orrára kötné, hiszen a jövőjét tekintve igen sok elképzelése van, de egy biztos a Roxfort nem igen szerepel a határidőnaplójában. Sokkal inkább a Sötét Nagyúr neve, valamint Draco Malfoyé.
A széles mosolya végül fogvillantást eredményez. Furcsa a lány sosem szokott így mosolyogni senkire, a mai napon talán szabályokat hág át azzal, hogy idegenekkel beszélget, de nem is érdekli. Ha az anyja Daphne-val törődik, majd talán eszébe jut Astoria lánya is. De talán pont nem is akar rá gondolni, hiszen ha lányára Riára gondol egyből eszébe jut férje, s az is, hogy ő már nem lehet velük. A lánynak is eszébe jutott ez a dolog párszor, de nem tehet róla, hogy ennyire hasonlít az apjára.
A lány felnevetett, majd így szólt.
- A vélák talán udvariatlan úriembernek gondolnák, de én nem - mondta még mindig nevetve.
Külföld. Milyen jó lenne most egy külföldi kiruccanás a nyárra, de sajnos nincs idő. Dolgozni kell, hiszen Voldemort Nagyúr elvárja minden alattvalójától. A Greengrass famíliától is.
- Talán az apámat ismerheti - szólalt meg végül halkan, s kissé gyászosan.
Nevét egy percig sem próbálta ajkára venni, hiszen ez a név fájdalmat okoz a szívének. Egy seb van ott, amely sosem fog begyógyulni. Ez a heg csak a halhatatlanság porával forrhatna össze végleg, amely mindenki számára lehetetlen. Még - valljuk be - Voldemortnak is.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Alec Delon-Moncorgé - 2010. 04. 05. - 21:26:20
Astoria
"...üdvözlöm, érintem, nem mutatom, nem emlekéztetem, nem kutatom..."

*A francia nemesít. Annak ellenére, hogy a férfiból nem a kékvérűség hideg tüze süt, hanem annál sokkal elevenebb, melegebb láng, ami a déli francia területek napszítta erejét idézi, amiben már ott lappang a mediterrán virtus, a jó kis bortól és pezsgőtől pezsgő vérben kívánkozó életöröm, és kedv és lendület, ami soha nem engedi lankadni és kihűlni azokat az embereket. Azokat a szerencséseknek, akiknek megadatott, hogy oda szülessenek és kerüljenek bár a borongós, éppen most napsütötte Angliába, a köd és a hideg sohase fogja kedvüket szegni, mint ahogy Alec kék szemében se halnak el soha talán azok a forró szikrák, amik pattognak benne, ha egy szép lányt néz, egy jó italt, egy jó üzletet.*
-Lám, a természet már ennyivel is előrébb jutott. Rég nem a vélák a legtökéletesebb emberi élőlények ezen a földön. A boszorkányok diadala vitathatatlan-*mondja lágy és kedves mosollyal, amennyire a férfias arcra rajzolt szép vonalú szájtól telik egy ilyen semmihez sem fogható mosoly, amivel viszonozza a fogvillanást. A szemében elégedetten elülnek a fények egy kicsit, lenyűgöző kékjükben visszatetszik a Nap fénye, ahogy melengeti a férfit, aki kicsit előretámaszkodik az asztalon és minden figyelmével beleszövi a lány szomorúságát az összképbe, amit eddig nyert róla.*
-Az apád talán. Mivel foglalkozott?-*könnyű, óvatos tapintatossággal használja a múlt időt, nem firtat és nem kérdez többet, mint amennyi szükséges, ha már egyszer a memóriája megkopott nem tetézi tovább a bajt léha tapintatlansággal, amikor ki tudja kit vagy mit tisztelhet ebben az ifjú lányban. Nem vár sokat a feleletre és nem is erre teszi fel a kommunikáció fonalát, könnyedén fűzi tovább a gondolatot, mintha régi ismerős lenne csupán.*
-Az iskola állomás, mégse szoktak rá borúsan emlékezni. Mi taszít onnan? A hangod tartózkodást sejtet, persze távol álljon tőlem a gondolatolvasás unalmasan neves tudománya.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Astoria Greengrass r. - 2010. 05. 30. - 12:04:28
Alec
Minden egyes veled töltött pillanat emlék marad a fejemben.

A kedves szavak kicsit zavarba hozzák a lányt, pedig ő aztán sosem volt az a pirulós lány. Ennek a férfinek, akit mindösszesen tíz perce ismer még is sikerült őt a zavarba kergetnie. Astoria tisztában van vele, hogy csinos és szépsége egy véláéhoz fogható, de ez környezetében már olyan természetes, hogy egy nap nem dicsérik meg ennyiszer.
A pohár hideg jégként ér ajkához, ahogyan újra megkísérli az ital ízének érzését. Tűzgolyóként hasít végig a torkán a cseppet sem olcsó innivaló. Kedvét az új kortytól viszont az égető érzés sem veszi el, csak hadd csitítsa el valamivel a fájdalmat, amit érez. Talán ideje lenne elfelejteni az összes rosszat és csak a jóra gondolni, de még is hogyan felejthetné el apja gyilkosát? A szeme előtt látja az alakot, ahogyan pálcájából a gyilkos átkot irányítja apjára... Pedig ott sem volt, de ő úgy érzi, hogy lélekben egész végig apja hideg, mozdulatlan testénél állt.
Az apja igazi állása titok mindenki számára. Ezért a kérdésre egy kicsit habozva válaszol, de a férfi már tovább is tér egy újabb kérdésre. A lányt ez még sem tántorítja vissza az előbbi kérdésre való válaszolás.
- Általában árukat szállított mindenfelé az Abszol úton és a Zsebpiszok-közön is. Még a Borgin & Burkes-be is. Szerette a sötét dolgokat – mondta egy kicsit titokzatos hanglejtéssel.
Valahogy mindig ez volt a szlogen, ha apja állásáról kérdezték. Sosem volt áru szállító, inkább áru vevő és tényleg szerette a sötét dolgokat. Van is egy pár régi szobájában, amit a lány néha napján kedvére való tekintettel nézegeti és ritkán még használja is őket.
Az iskola mindig kényes téma számára. Elvégre is tisztában van vele mit fog kezdeni, ha ott hagyja majd azt a szörnyű helyet és pont ezért az egész nagyon bosszantó neki. Persze most, hogy Dumbledore-nak annyi talán megváltozik minden.
- Egyszerűen nincsenek jó emlékeim az iskoláról – fejezte ki magát tömören. - Ennyi az egész.
Egy újabb korty a whisky-ből és a pohár üres.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Alec Delon-Moncorgé - 2010. 06. 07. - 03:56:04
Astoria

*Akkor szép a lány, ha szomorúan is szép, tartja egy régi és bölcs mondás. Régi és bölcs, Alec pedig új és inkább tapasztalt, mint elméleti bölcseséggel bír, nem is vesződik a mondásokkal és a filozófiában, elgyönyörködik ugyan szép, de szomorú asztaltársnőjében, de nem különösebben kedvére való ez az állapot. Kék szeme elsötétedik, ahogy a Nap is valami léha felhő mögé rejti az arcát, ami nem átallik eléúszni, de aztán mosolyogva nézi a karcsú nyakat, az ital eltűnésének hófehér ívét és együtt sóhajt a szőke lánnyal, aki csak az alkoholgőztől szabadul ily módon.*
-Vagy úgy. Szóval kolléga-*mosolyodik el, végigsimít a száján, az öklére hajtva az állát nézi a lány, tűnődő pillantásában megfakul a kékség.* -Szinte szégyellem, de nem jutok előrébb az emlékezésben, a hosszú távollét-*mentegetődző mosolya egyáltalán nem zavaros és a tekintete újra kifényesedik kíváncsian. Az utolsó kortynál elégedetten csettint a nyelvéve, mintha ő fogyasztotta volna a jóféle itókát, sőt, a szeme is legalább olyan elégedett, mivel nem veszett kárba a remek ital.*
-Jó látni, ha egy szép lány nem fél az italtól, tudja, hogyan fogjon hozzá és mit tegyen vele. Minek megtagadni a gyönyörűségét-*az ital, mint minden szenvedély jó téma, kellemes számára, akár a látvány, vitathatatlan.*
-Ennyi az egész-*ismétli.*-Egyszerű, tömör, őszinte. Mindazonáltal szomorú. Jómagam egy könnyű, kiegyensúlyozott, veszélytelen és élvdús életet hagytam ott-*nosztalgiázó mosolya mellett éber a tekintete*-és cseréltem fel egy másikra, bár nincs okom panaszra.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Astoria Greengrass r. - 2010. 06. 26. - 14:29:31
Alec
A dolgok változnak. Vajon ezzel együtt az életünk is megváltozik?

Már-már egy kicsit megijedt, hogy lebukhat apja állását illetően, de szerencsére Alec nem sok időt töltött mostanság erre felé és így ösztönösen a saját memória elvesztésére fogja az egészet.
Bárcsak mindenkivel ilyen egyszerűen és könnyen lehetne beszélni, mint Vele. Ha mindenki legalább ennyire szívesen fogadná a lány szavait, akkor a lány nem érezné magát annyira egyedül. Lenne egy ember, aki meghallgatná. S látszik, hogy nincsenek igaz barátai, mert most is egy idegennek mondja el az érzéseit, kételyeit és gondjait.
- Ha az édesanyám ezt látná biztosan az ájulás kerülgetné, de mint mondta miért tagadnám meg magamtól a gyönyörűséget?
És valóban így volt. Mrs. Greengrass nagyon óvta lányait mindentől és mindenkitől. Valószínűleg, ha látná, hogy lánya itt ül és egy ismeretlen emberrel beszélget, akkor azt nem hagyná szó nélkül. De minek így aggódni? Hisz Ria tud magára vigyázni, mert bizony apja tulajdonságait örökölte.
- Manapság már nem jó dolgokról szól a Roxfort. Nem tudom olvasott-e a prófétában az Igazgató úr halálát? - kérdezte, s ez úgy hangzana, mintha azt sajnálná, hogy az igazgató úr meghalt, s ezért is hozzátette - Talán most már jobb jövő köszönt Ránk.- hangsúlyozta a Ránk szót, majd egy parányi mosoly jelent meg arcán.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Alec Delon-Moncorgé - 2010. 07. 01. - 19:17:57
Astoria

"...aki élni akar élnie kell, a többi tévedés.."

*A sötétkék szemekben higgadt elégedettség, elkényelmesedett lustaság tükröződik, mintha nem is egy viharvert, harcedzett alak ülne a fonott székben, hanem egy fiatal ficsúr, selyemmel párnázott életében ékkőként csillan a lány szépsége, hát persze. Ezt sugallja a tartása, az elragadtatott kifejezés az arcán, mint aki nem hiszi el a szerencséjét, ifjonti rajongása alatt persze nagyon is ott van az ember figyelem, de ennek nem kell látszania az arcán, felvonja a szemöldökét, elmosolyodik, fél kézzel int, noha ez egy fagyizó, a visszafojtottan agresszív, parancsoló mozdulat akkor is azt jelenti, amit egy lebujban, kér egy pincért, kézközelbe, hogy kérhessen még egy italt… esetleg kettőt.*
-Meghívhatlak még egy ilyen anyabosszantó gyönyörűségre, vagy beéred az enyémmel?-*kérdezi leplezetlen vidámsággal, a fejét félrehajtva komolyan szemléli a szépre szabott vonásokat, a szőke hajon csúszkáló napfényt, sóhajt.*
-A szülői szigornál már csak a köztörvényi a bosszantóbb. Miért tagadnánk meg magunktól a gyönyörűséget?-*ismétli a szavakat él nélkül, könnyed hangon.* -Nem csak az újságból tudom, még a macskakövek is ezt suttogják, amikor éppen nincs fontosabb hír, és valamivel el kell ütniük az időt. Egy remek varázsló mínusz, egy uralkodói helyzetben levő félvérrel kevesebb és több tucat rettegő diákkal és tisztességes, szerény, közepes képességű varázslóval több-*mély, kutató pillantása a világos szemekbe mélyed.* -Valóban? Jöttek valaha is jobb idők? Amióta élek mintha minden csak halványulna.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Astoria Greengrass r. - 2010. 07. 21. - 08:40:09
Alec
Kék szemeiben az idő elveszett. Úgy ültek ott, mintha már ezer éve ismerték volna egymást.

Alec valahogy más volt, mint a többi felnőtt. Ő szívesen vette, ha leülnek mellé és ez különösen tetszett Riának. Legszívesebben egész nap fecsegett volna neki, mint régen, amikor folyamatosan mosoly ült az arcán. Amikor nem kellett a nyomorult előítéletetektől rettegnie, amik nap, mint nap várták az iskolában. Persze nem, mintha érdekelnék ezek a dolgok, sőt, különösebben nem is foglalkozik az ilyen emberekkel, de néha még is jó úgy elmenni valahová, hogy nem súgnak össze a háta mögött.
- Nem kérek, köszönöm - feleli, s tényleg nem vágyik most másra, csak arra, hogy ülhessen egy ideig.
Köztörvényi szigor. Ez az, ami most megfog változni az "Új világ" eljöttével. Csoda, hogy még látni az utcán félvérűeket és sárvérűeket, hát nem félnek? Épp itt az ideje, hogy elkezdjenek rettegni.
A férfi arcán lévő meglepődöttség nem lepte meg a lányt. Pontosan tudta, hogy nem mindenki tartja magát ahhoz az eszméhez amihez ő maga, s az is furcsa, hogy ilyen nyíltan vállalja ezt.
- Úgy hiszem nagy változásnak néz elébe a Roxfort és ezzel párhuzamban a társadalom is. Valaki nagyon várt már erre - mondta, s íriszeiben gonosz fény csillant.
Igen, tényleg így van. Rengeteg ember vár már erre, hiszen akik eddig bujkáltak, azok most előjöhetnek, s az ők eddigi rejtekhelyükre most mások költözhetnek be. Már régóta az volt az álmuk, hogy végre szabadok legyenek, s most megkapták.


Cím: Re: Florean Fortescue fagylaltszalonja
Írta: Alec Delon-Moncorgé - 2010. 07. 24. - 15:23:23
Astoria

*Kellemes hideg lopódzik a hátán a lány mosolya láttán, amennyiben egy hideg lehet kellemes és amennyiben az ilyen mosolyt is mosolynak lehet nevezni. A szemben csillanó lélek rosszindulatú elégedettsége a többi ember nyomorára gondolva, igen, ezek otthonos gondolatok, otthonos érzések, sőt, mondhatni otthonos közeget teremtenek a francia számára, a kecses ragadozó képzetét kelti benne a lány, ahogy így szemléli a világot, az a fenekestül felfordult, különös világot, amiben a fagylalt is megkeseredik az "igazak" szájában, ha arra a hatalommániás őrültre gondolnak, aki a kezébe vette a dolgokat. Nem úgy ez a lány, szépséges rózsa, ami rothadó macskatetemen veti meg gyökerét és hajt majd bódító szagú szirmokat, vérfakasztó tüskéket, gyönyörködtet szemet, már ha lesz szem, ami szemlélheti.*
-És a várakozásod méltó gyümölcsöt hajt majd?-*mosolyog, felveszi az italát, az újat, aranysárga színében is elgyönyörködik, a poharat a fogához koccintja, résnyire hunyt szemmel belekortyol, egészen másfajta borzongás ég végig a bőre alatt, mint az imént, felpillant a lányra.*
-Nem ironikus, hogy a legfőbb hatalom egy csapat gyerek felett kezdi az uralkodást?