A n n a
m u s i c
.. I've become so numb, I can't feel you there
Become so tired so much more aware
I'm becoming this all I want to do
Is be more like me, and be less like you..
m u s i c
.. I've become so numb, I can't feel you there
Become so tired so much more aware
I'm becoming this all I want to do
Is be more like me, and be less like you..
..a trágár szavak esélyesek...
- Hasonlít.
Van ebben a szóban minden. Olyan mély érzelmek, amelyeket meglehet csakis én akarok beleképzelni és épp ezért meg is teszem. Anna csak egy pillanatig fürkészi a képet én ezalatt Őt, és aztán ahogy azok a mindent látó kék szemek bennem akarnak olvasni gyorsan kapom el róla a pillantásom. Mint egy gyerek, akit rajta kapnak, az igazság azonban az, hogy nem akarok újabb vitába bonyolódni. Aztán, meglehet a helyzet kényessége miatt, csak kibukik belőlem az a téma, amely az utóbbi napjaink keserű zamatát adta.
- Nem is fogok. Ezek csak képek. A valóságnak csak egy-egy részletei, egyik se a lényeg. És arról, amit én rontottam el, egyébként sem készült kép.
Ezen most kissé megütközöm, ami vonásaimra is kiül. Nem vártam részéről mélyre szántó önismerei órát se beismerő vallomást, de még csak felelősségvállalást. Most mégis olyan váratlanul kapom meg hogy szóhoz se tudok egy percig jutni. Talán ezért is babrálok el tovább a levéllel mielőtt átadom.
Nem könnyű, se olvasni, se felfogni, se felfogni, de nézni sem. Látni ahogy az ujjak között a papír széle nagy amplitúdót ír le, mert elfogja a zokogás pár rá vonatkozó sor után… Ahogy a szívére szorítja. Irigy leszek a papírral, mert én akarok a helyébe lenni. Bármennyire is haragszom rá az elmúlt napok nehézségei után, automatikusan lépek mellé kartávolságon belülről még közelebb és vonom magamhoz de meglehet ő maga dől felém. Kívülről nézve szinte egyszerre hat a kettő. Az illata inkább nekem kell és önző módon az elmúlt időszak első és egyetlen őszinte mosolyát csalja ki belőlem. Le se tagadom, hogy élvezem a közelségét. Nem vagyok jó vigasztaló, hadilábon álltam mindig is a könnyekkel. Olyan fegyver ez, ami megrémít és máskor menekülésre késztet, de itt nem nagyon van se terem se lehetőségem erre. Inkább csak… túlvészelem úgy, hogy próbálok nem tudomást venni és csak … hát… lenni. Azt mondják néha ez is elég. Remélem most is kurvára igaz lesz.
- De megoldjuk. Érte is. Hisz neki köszönhetjük…
Váratlan szorítja el a torkomat az a gombóc, ami azt hittem már végre eltűnt és nem kísért többet. Annának mégis sikerül előidéznie. Azzal a halk együttérzéssel, azzal ahogy félretesz minden nézeteltérést, minden hibát, minden féltékenységet biztosít engem, hogy ma mellettem áll. És ez épp elég erőt ad, hogy még jobban imádjam őt, még jobban utáljam magam amiért nem ment csak öt kurva centire a golyó és hogy ránézzek meleg hálával. Levegőt is szaggatottan veszek és egy apró bólintás keretében leigazolom állítását. Nem tudok még egy kósza igen-t se kipréselni magamból. Csak ölelem, ujjaim a hajába túrnak és csókot adok a homlokára, amelynek pillanatában először Mira majd nem sokra rá Dave is feltűnik. Egyikük sápadtfehér, karikás kisírt szemű, másikuk rezzenéstelen álarcú és így várnak ránk.
Kihúzom magam, miközben szelíden letörlöm hüvelykujjammal Anna arcáról a könnyek vonalát majd halkan a fülébe suttogom, hogy legyen oly kedves és hozza ide nekem a zakóm, a csokornyakkendőm meg a mandzsettáim. Tudom, érződik hogy zavarja a jelenléte a gyerekeket. Vonakodva hagyom hogy kibontakozzon kezeim közül, siettében én távozó alakját nézem egy kósza pillanatig, aztán fordulok a gyerekekhez. A pusmogásukat figyelmen kívül hagyom még úgy is hogy nem kerüli el a figyelmem Dave flegma vállvonogatása.
- Srácok, tartozom annyival, hogy tőlem tudjátok meg, Anna meg én… nos újra együtt vagyunk. Ez már talán egyikőtök előtt se titok igazán, de... De, ez most komoly. Tényleg az. Meg egy bocsánatkéréssel is adósotok vagyok, hogy nem ezzel kezdte, de az események fényében… nem volt igazán alkalmas időpont.
Kis szünetet tartva egy pillanatra gondolkodom csak el. Mirára pillantok áthatóan, mert tudom, ő befogadóbb de makacsabb. David makacs, duzzogva dühöng, de támogat mindenben.
- Legyetek vele kedvesek, kérlek. És ma… tegyünk úgy, ahogy Alfred is szerette volna. Legyünk valami… családféle.
Fura ez a szó, már önmagában is, végtére is biológiailag totálisan idegen emberek vagyunk, de valahogy ők, így mostmár csak hárman azok akikért tűzbe bennék. Vagy hagynám hogy eltaláljon egy zöld gyilkos átok is akár.