- Persze, mert neked mindent el kell magyarázni! Kérdezni sem vagy képes vagy esetleg kettőnél tovább gondolkodni, egye meg a sárkánytetű, wáh! Nagylány vagyok EDWARD, a cipőmet is magam kötöm be, köszönöm szépen!
Nagyot sóhajtok, helyette is, mert szerintem a szidalomáradat közben nem vesz levegőt. Ha venne, talán már láng jönne a torkából, lévén az oxigén táplálja az égést. De hát nevezhetjük ezt az egészet munkahelyi ártalomnak nálam, a fenyegetésre azonnal válaszolok. Melanie többet ér, mint egy vacak tükör, még akkor is, ha most úgy tűnik, ez volt a rosszabb hózás. Nehogy nekem ő, vagy az anyja is belefejeljen ebbe a tükörbe… Épp elég baj, hogy a kezét elvágja.
Ahogy dünnyögök neki, szép lassan elhallgat, mint ahogy a tűz ropogása is néma füstölgéssé szelídül idővel. Nem is volt nagy vágás, nyoma sem marad, ahogy szépen összehegesztem.
- Már több mint tíz éve keresek egy ilyen tükröt aminek a tanulmányozása választ adhatna sok mindenre. És te épp ezt tetted tönkre csak azért mert… mert bántott engem.
Nagy bólintással, szemtelenül őszintén adok igazat mondanivalójának, s ezt még meg is pecsételjük egy csókkal, mint egy ponttal a mondat végén. Hangsúlyozzuk akár kétféleképp is azt a mondatot, de mindenhogy igaz.
- Valld be... féltél belenézni. Ezt jobban elhinném és bölcsebbnek is tűnnél. Nem kell adnod a nagymenő bátor hősies aurort aki semmitől se riad vissza.
- Igazad van. Reeeeettentően féltem.
És mivel elég közelről, elég nyíltan nézünk egymás szemébe, pontosan tudhatja, hogy egy szavam se igaz. De attól még jó nézni, és látni, ahogy olvas bennem, és igazából mindegy is, mit mondok.
- Most mi a szarhoz kezdek? Tutira nem lehet megjavítani már. Mekkora az esély hogy találjak még egy ugyanilyet? Ez is kábé lehetetlennek tűnt…
- Helyrehozom, nyugi. Szerintem van ilyesmi a bűnjel-tárban, odabenn a Minisztériumban. De ne nézz bele, mert ha újra így kiakaszt, én újra földhöz verem - kuncogom gonoszan, és újra kap egy gyors szájrapuszit, és azért gyorsat, mert ha esetleg megint pofozkodna, legyen időm elmenekülni.
- Szóval, szerinted én mit láttam volna a tükörben, ami olyan félelmetes? - kérdezem aztán, és felsegítem a földről, magam is talpra emelkedve.
Nagyot sóhajtok, helyette is, mert szerintem a szidalomáradat közben nem vesz levegőt. Ha venne, talán már láng jönne a torkából, lévén az oxigén táplálja az égést. De hát nevezhetjük ezt az egészet munkahelyi ártalomnak nálam, a fenyegetésre azonnal válaszolok. Melanie többet ér, mint egy vacak tükör, még akkor is, ha most úgy tűnik, ez volt a rosszabb hózás. Nehogy nekem ő, vagy az anyja is belefejeljen ebbe a tükörbe… Épp elég baj, hogy a kezét elvágja.
Ahogy dünnyögök neki, szép lassan elhallgat, mint ahogy a tűz ropogása is néma füstölgéssé szelídül idővel. Nem is volt nagy vágás, nyoma sem marad, ahogy szépen összehegesztem.
- Már több mint tíz éve keresek egy ilyen tükröt aminek a tanulmányozása választ adhatna sok mindenre. És te épp ezt tetted tönkre csak azért mert… mert bántott engem.
Nagy bólintással, szemtelenül őszintén adok igazat mondanivalójának, s ezt még meg is pecsételjük egy csókkal, mint egy ponttal a mondat végén. Hangsúlyozzuk akár kétféleképp is azt a mondatot, de mindenhogy igaz.
- Valld be... féltél belenézni. Ezt jobban elhinném és bölcsebbnek is tűnnél. Nem kell adnod a nagymenő bátor hősies aurort aki semmitől se riad vissza.
- Igazad van. Reeeeettentően féltem.
És mivel elég közelről, elég nyíltan nézünk egymás szemébe, pontosan tudhatja, hogy egy szavam se igaz. De attól még jó nézni, és látni, ahogy olvas bennem, és igazából mindegy is, mit mondok.
- Most mi a szarhoz kezdek? Tutira nem lehet megjavítani már. Mekkora az esély hogy találjak még egy ugyanilyet? Ez is kábé lehetetlennek tűnt…
- Helyrehozom, nyugi. Szerintem van ilyesmi a bűnjel-tárban, odabenn a Minisztériumban. De ne nézz bele, mert ha újra így kiakaszt, én újra földhöz verem - kuncogom gonoszan, és újra kap egy gyors szájrapuszit, és azért gyorsat, mert ha esetleg megint pofozkodna, legyen időm elmenekülni.
- Szóval, szerinted én mit láttam volna a tükörben, ami olyan félelmetes? - kérdezem aztán, és felsegítem a földről, magam is talpra emelkedve.