Pengeélen
"A bűnt, a csalást megértem. De a csalást a szavakban? Aki ugyanis a szavakban csal, nem az életét sikkasztja, sinkófálja el, hanem a vallomás lehetőségét, azt a pillanatot, amiben még a vesztőhely is kisimulhat, mint egy szeretett arc, amikor megbékélt álomba hajol."
Ahogy én tudtam, a humor nem tartozott a legnagyobb erényeim közé, de ha Mrs. Nott mégis viccesnek talált, annak persze örültem. Ha valamit bizonyított ez, azt biztosan, hogy a hölgy szerette a szarkazmust. Én meg felettébb kedveltem az olyan nőket, akik eszesek, határozottak, és maguk is szarkasztikusak. Bár olyan sűrűn nem találkoztam ilyen nővel, most itt termett egy velem szemben. Jól esett kiélvezni ezt a helyzetet... és a látványt... Ahogy a várakozót adta, hát nehéz volt visszafognom magam, hogy ne menjek oda és...
Volt valami nagyon boszorkányos ebben a nőben... valami ellenállhatatlan és... veszélyes. Az, hogy ennek ellenére a szülői házba invitáltam, lehet, hogy botor lépésnek tűnt részemről, de már nem volt mit tenni. Olyan volt ez, mint egy elfuserált varázslósakkjátszma. Amikor az ember hoz egy rossz döntést, aztán még egyet és még egyet, hogy helyrehozza a legelső fiaskót, és ezt addig folytatja, amíg már egy bábuja sem marad élve a mezőn. Ha így is volt, élvezettel játszottam ezt a játszmát Hopkirkkal, aki kellemes csalódásomra igent mondott a meghívásra. Persze közben azt sem felejtette el közölni velem, hogy ha valami nem jól sül el, az Azkabanba kerülhet az apám... a vagyonunknak meg lőttek. Bár tényleges vagyonról annyira nem beszélhettünk, hisz apám arra tette fel az életét, hogy a tudományos területen alkosson utánozhatatlant, ahelyett, hogy a Gringottsbéli széfünket gazdagítsa, semmi esetre sem örültem volna, ha örököségét lefoglalják és elhurcolják mindazt, amire a családunk nemzedékek óta mindent feltett.
- Ne aggódjon Miss Hopkirk! Az emlék már ma a birtokában lesz. Utána meg jöhet a kiérdemelt desszert - kacsintottam rá magabiztosan, és ebben bizony ténylegesen biztos voltam. Mindössze egy rövidke előkészületre volt szükség, és már át is nyújthattam neki az emléket.
Érdekes húzás volt, hogy azért, hogy megmentsem és elrejtsem az emlék gyűjteményt, most egy vadidegen Wizengamot-tagot készültem magammal vinni a tett színhelyére. Kicsit úgy éreztem magam, mintha az oroszlán barlangjába sétálnék be. Mindazonáltal bizsergésre adott okot ez a váratlan fordulat, így hát elismeréssel és izgatottsággal pillantottam a zöldesbarna zsarátnokokba, miközben az aktáért kaptam. Akaratlanul is szorosan magamhoz szorítottam aztán. Legalább ezt.
- Igenis, hölgyem. Csak Ön után - emeltem felé színpadiasan jobbomat, persze nem abból a célból, hogy megfogjam gyűrűs kezét, csak szimpla gesztus volt ez. Ahogy kiléptünk a folyosóra, felzárkóztam mellé, és olyan magabiztossággal, ahogy csak egy vérbeli csaló tenné, megosztottam vele utazásunk részleteit.
- Úgy vélem, a legegyszerűbb az volna, ha a minisztériumi kandallókat használnánk, hisz a mi kandallónk is rajta van a hopp hálózaton. Persze csak akkor, ha nem akarja, hogy utólag lekövessék az utazásunkat... Bár lehet, hogy Önnek errre is van kiskapuja - néztem rá kérdőn, majd híven követtem, bármilyen irányt is vett, hisz innentől ő diktált.
- Természetesen a hoppanálás is megfelel, bár ha jól tudom, ahhoz el kell hagynunk a Minisztérium területét - vetettem fel a másik opciót, igazából fogalmam sem volt, hogy működik itt a rendszer, nem sokszor jártam itt életemben, és mindig kandallón át érkeztem.