Egyszer egy bálos éjszakán

~Csak neked~

Akkor is esett. Mint mindig, mikor valami fontos dolog történik az életében. Csak véletlenek lennének, vagy volna valami különös oka ennek? Hazugságok …. Követelések …. Eszmék …. Házasság … jegyesség ….
Kicsi kis gyermek volt még. Túlságosan is. A tény, hogy muszáj végigvinnie azt a szép aranyvonalat, túl nagy kérés volt. Ráadásul akkor abban a pillanatban az se volt biztos, hogy szerelmesek lesznek egymásba a kiválasztottak. De, amikor kiderült, hogy kit is szántak neki … bizony minden más lett. Draco Malfoy.
Elmosolyodik. Fejét az ajkak irányába dönti, miközben halkan válaszol a feltett kérdésre.
Túlságosan is halkan.
- Ennél azért jobban is megerőltethetné magát. A végén még tényleg kénytelen leszek megválni öntől…és azt igen sajnálnám.
Kapna a forró ajkak után, szinte megőrjíti ez a játszadozás, de hagyja, hogy a fiú folytassa az incselkedést. Kézfeje végigsiklik az erős karokon, ujjai cirógatják a selymes bőrt, a hátat, az izmos hasfalat.
- Hát nem tanították meg önnek, hogy kell bánni egy úri hölggyel? Nem szép dolog, hogy rögtön lekenyerezne. Tán abba a hitbe ringatja magát, hogy így megkönnyíti a saját dolgát?
Mintha csak kérdésére érkezne a nem várt válasz, a fiú ismét megszólal, szavai hatására, a világ megáll. A folyosókon a fáklyák lángja megdermed, a bálon táncoló párocskák megállnak, és a világ zajai is elcsendesednek.
Meglepetésként érik a szavak, szemei mintha kerekre tágulnának, és abban a pillanatban Draconak nem kerül nagy erőfeszítésébe, hogy hanyatt fektethesse a lányt.
Immáron a szatén ágyneműn maga fölött szerelmével fekszik.
Imádom az illatodat. Imádom. Még mindig. Az illatodat. Még mindig. Imádom.
A játékos hangulat elszáll, valahol messze bizonyára még mindig él, de nem itt és nem most. Talán ideje lenne választani?
De mit? Egész eddig a percig úgy tűnt, hogy a hatodéves nem akar semmi komolyabb dologba belebonyolódni, de ahogy Tyara felett magasodik, a lány csendesen felsóhajt.
Ideje választani. Ez már nem kérdés. Puszta tény.
Tenyerében fogja a szép arcot, hüvelykujja lágyan cirógatja a bársonyos bőrt, a selymes nyakat, míg másik kezével átöleli Draco felsőtestét.
Megremegne? Vagy csak az est űz ismét csalfa játékot a Mardekárosokkal?
- Imádod az illatomat?
Még mindig ismétli a kérdést, csak most épp nem magában, hanem a másiknak teszi fel. Becsukja a szemét, mikor seprűszerű pillái ismét szétnyílnak, a bársonymelegségű íriszek sokkal komolyabbak, mint az előtt.
- Imádod az illatomat … Még mindig…
Picit felegyenesedik, ajkait óvatosan a fiú ajkaihoz érinti, amolyan pillecsók ez, és végül visszafekszik. Nem mosolyog, látszik rajta, hogy még mondani szeretne valamit, és ez pár másodperccel később be is következik.
- Mit szeretnél Draco? Lehet három kívánságod…. Ha tudom teljesítem őket.
Mit akar? Kezei mint kígyók fonják körül a fiú testét, és egy óvatlan pillanatban ha a másik engedi, a szerepek felcserélődnek. Tyara felül, Draco, a híres Malfoy alul.

[~]

A lány szavai halkan értelmeződnek Draco fejében. Csak azt és úgy érti, amit és ahogy akar. Játék az egész csupán, nem fontos, vagy igen? Tényleg választ kéne adnia?
Kígyókként incselkednek egymással, a játék egyre mélyebben hat a feltüzelt érzékekre. Meglepődne, hogy ilyen könnyen le tudta tarolni Tyarát? Kicsit, talán. Meg is torpan a mozdulat: tenyerén támaszkodva hajol a lány fölé. Mintha megdermedtek volna egy percre mindketten, pont mint az előbb. Mintha elgondolkodtak volna, hogy ez játék-e még, vagy már valami sokkal komolyabb. Őszinték legyenek? Vagy játsszák tovább a kis ostoba szerepüket? Nem a modoros beszédről szól a kérdés.
Hanem a korlátok ledöntéséről és a maszkoktól való végleges megszabadulástól.
Hosszan, kérdőn tekint Tya megilletődött szemeibe, nem tudja mire vélni a sóhajt sem. Egészen addig, amíg a két csillagszem rá nem néz ismét, abban a hitben van, hogy Tya épp azt fontolja meg, belemenjen-e a további játékokba: hogy hagyja-e, hogy ezen az éjszakán valami indokolatlan történjen, valami olyasmi, aminek nem volt semmi korábbi logikus előzménye. Az első csók után közvetlenül az első éjszaka? Attól a Dracotól, akivé azzá vált, mikor Tyara nem volt mellette, ez teljesen elfogadható lenne, viszont ezzel a lánnyal szemben ő nem az már, aki akkor volt, hiába akarja elhitetni magával, hiába tesz úgy, hiába próbál mindent észérvekkel megmagyarázni. Össze van zavarodva, az az igazság. Ő, a híres Malfoy.
Szembesítik saját szavaival, arca megkomolyodik Tyara - talán - kétely szülte komorságát látva, mindeközben édes ujjak az arcát, ösztönösen kinyíló ajkait cirógatják, és egy karcsú kar indaként tekeredik a hátára. Szája a kéz után kap, a tenyérbe csókol, hogy elodázza a válaszadást. Újabb apró cselekedet, melyet nem tudna megmagyarázni. Hálószoba, ágy, és egy gyönyörű nő lenge ruhában: ezek a dolgok reflexből követik és indukálják egymást.
De állj. Várj.
Ez az illat és ez a csók.
Más.
Elkapják, felülkerekednek rajta. Szédül.
Az első, ami eszébe jut, hogy ez nem így szokott lenni: hogy neki kell felül lennie, de ezt a gonolatot is csak a felszínesség és a szexet gyakorlatias élvezetté degradáló ösztönök sugallják. Le kell választania magáról ezeket a lelket nevetséges díszcsomagolóba béklyózó ostobaságokat, ha Tyával van.
Vigyáznia kell vele.
Rá.
Mi volt a kérdés?
Életében először nem tudja, mit is kéne csinálnia az ágyban.
Lassan, tétován emeli föl kezét, gépszerűen, esetlenül teszi azt Tya derekára, miközben a fölé hajoló arcot nézi, és nézi, és nem tudja eldönteni, mit mondjon. A csend hosszú és elbizonytalanító, épp mint az előbb.
- Már... mondtam - szólal meg ostobán. Saját hangja idegennek tűnik. - Csak maradj velem - ismétli korábbi szavait, a kérést, ami az est elején hangzott el egy gyenge pillanatban: egy pillanatban, mikor egy gyermeki vágy ki tudott szivárogni egy repedt halálfaló-maszk mögül.
Másik kezét is felemeli, és magához húzza Tyát, karjai ölelésbe zárják a csöpp, kecsesen nőies testet. Nem kalandoznak el kezei, nem csókolnak a nyakba az ajkak. Lassú, mély lélegzetet vesz és lassan ereszti ki a forró levegőt, ami megcirógatja a leomló barna hajfürtöket.
Csönd. Csak ölel, és nem mond semmit. Nincs mit.
Lehunyja a szemeit. Most jó. Nincs kétely és nincs kísértés sem. Sokáig nem szólal meg.
- A maradék két kívánságon meg majd még gondolkozom - mondja kicsit később, egyik kezével lágyan simogatni kezdve Tya hátát, vállát, nyakát és az odabújó (?) fejet.
- Ne félj, nem maradsz az adósom - teszi hozzá egy újabb másodpercnyi szünet után.
Nyugodt megbocsátás hallatszik a hangban. Komolyan hihető lesz tőle, hogy a szó nélküli eltűnés megbocsátható némi játékos engeszteléssel.
Mit is kéne megbocsátania?
Mindketten a körülmények gyenge áldozatai.
A hálóterem mocorgásérzékelő lámpásai pislákolni kezdenek. A fény már csak halványan dereng, végül ismét sötétség hull rájuk. Csendlepel. Bársonyból. Megnyugtató, nem mint az előbb, mikor váratlanul, a mondat közepén szakadt rájuk a táncteremben a sötétség.
Sokáig hallgatja a szuszogást, és leli egyszerű örömét abban, hogy érezheti a másik gyengéd szívdobogását, és abban, hogy ott van. Mellette. Ma éjjel.

~
 Köszönöm.
Köszönöm, hogy olvashatom, amit hétről hétre nekem és csak nekem írsz. Köszönöm, hogy visszahoztad nekem Tyát, és köszönöm, hogy itt vagy. Köszönöm, hogy játszhatok veled, és köszönöm, hogy ismerlek.
Szeretlek.
~

Úgy gondolom, hogy erre már nem kell írnom. Ez így jó, ez így egész és így szép. Szintén szeretném megköszönni a játékot, feledhetetlen perceket okoztál, mint mindig, és bár egy cseppet búcsúzkodásnak tűnhetneknek a soraid/aim, azért én nagyon remélem, hogy még sokat fogunk együtt játszani picim. Köszönöm, hogy vagy nekem, hidd el amióta ismerlek, más ember vagyok, jobbá tettél.
Szeretlek!