Roxfort RPG

Tegnapelőtt mikor hazaértem, már nem találkoztam senkivel - kicsit későre járt már, mikor hazakászálódtam. A Joe Blackkel való találkozás igen hosszúra sikeredett, de nem bántam egyáltalán, különösen azért, mert a szívem majdnem kiugrik a helyéről azóta; ez persze nem kifejezetten Joe Blacknek köszönhető.
Másnap egész nap fülig ért a szám és még ma is, tisztára levakarhatatlan a boldogság az arcomról. A család nem tudta mire vélni a dolgot, azt hiszik, hogy ittam valami bájitalt, ami ilyenné tett. Hát, ha tudnák, hogy miféle bájitalt ittam én! De ma este vacsoránál mindenképpen elmondom nekik, mert szeretik Jeremyt és úgysem ellenkezne senki amiatt, ami kettőnk között történt, Jertől nem kívánhatok jobb fiút magamnak; habár nem járunk.
Azon gondolkodom, hogy elpakolom a sulis cuccaimat jó mélyen a ládám aljára, ne is lássam őket nyár végéig! Muszáj rendet raknom, mert egy kész szemétdomb a szobám - minden úgy van, ahogy leraktam, mikor hazaértem. Mivel nem szándékozom ma sehová sem menni, ezért az öltözékem is egyszerű itthoni szakadt ruházat: spagetti pántos fekete felső, melynek az elején egy kopott rock & roll felirat olvasható, illetve farmer rövid nadrág - amely virágkorában még hosszú volt, de megcsonkítottam és mára igen csak rövidke lett. Tehát nem vittem túlzásba a dolgot, majd ha találkozunk Jers-zel, akkor magamra veszek valami normálisabbat, habár pizsiben is látott már.
Éppen a ládám alján járok, fenékkel az ajtó felé persze, mikor hallom, hogy kopog valaki - Gyere! - kiáltom a mélységből, és nyílik az ajtó. Bizonyára Apu az, pedig mondtam neki, hogy ez a mai nap kell nekem, hogy mindennel kész legyek, mert utálok kuplerájban élni. Kimászom a ládából, és kellemes csalódás ér nagy hirtelen, mert megpillantom a mesebeli herceget, amint ott álldogál az ajtóban, majd vészesen közelít, magához ragad és ajkaimra gyengéd csókot lehel. Egyáltalán nem ellenkezem, sőt, a karjaimmal átölelném a nyakát, de már megy is tovább, egyenesen a fotel felé. Az egyetlen hely a szobában, ahol le lehet ülni.
- Helló Jers! - köszöntöm egyik becenevén a sok közül, amit persze az én rendkívül kreatív agyam talált ki, nem más. Óh, most olyan jó lenne, ha egy pálcasuhintással rendet tehetnék a szobában! De sajnos ez felejtős, szóval majd csak jövőre, addig meg marad a szokásos mugli módszer. Nem zavartatom magam, továbbra is pakolászom, és tudom jól, hogy szívem választottja most épp alaposan megnéz magának, ezt nem lehet nem észrevenni.
- Mit nézel, hm? - fordulok oda hozzá, csípőre tett kézzel állok és várom a válaszát. Tudom jól, hogy miért van itt, nem is tagadja, hogy a könyv érdekli. Arról nem vagyok meggyőződve, hogy csak úgy a kezébe nyomom, mert elevenen felfalná az a szörnyeteg szegény fiút. Először lehet, hogy be kellene melegíteni,  rá kellene hangolódni a témára, a könyv meg a finálé lesz.
- A könyv még várat magára. Tessék, itt egy Próféta. Bevezetésnek megteszi. - mondom és a kezébe nyomom a mai friss példányt. A címlapon Harry Potter és barátai karöltve egy mozgó fényképen, napok óta az a téma, hogy legyőzte Voldemortot - igen, már ki merem mondani a nevét, mert úgyis meghalt. Az egész szám erről szól gyakorlatilag. Meg persze vannak benne minisztériumi hírek, hogy majd újjászervezik a halálfalók után, meg ilyesmik. Apu szokta olvasgatni egyébként én nem. Ő is Harrynek szurkolt, tök vicces volt. Néha megkérdezte, hogy ki áll nyerésre - tisztára, mint egy focimeccsnél.
Odaülök mellé a fotel karfájára, és nézem, hogy mihez kezd az újsággal. Bár az ölébe kellene, de akkor meg jól megcsikizne, azt meg nem akarom.

Látom rajta, hogy próbálja titkolni a nyilvánvalót, de jól tudom, hogy vizslat, ilyen szemmel szokta megnézni magának a lányokat. Egyszerűen csak bambul - ismerem már annyira, hogy tudjam, mi áll a háttérben.
Attól, hogy tegnapelőtt letepert és történtek dolgok, meg ma is történt, attól még nem tudom, hogy a barátnője vagyok-e, mivel nem kérdezte meg, hogy akarok-e járni vele. A suliban azt mondták a lányok, hogy ez így megy. Nekem még nem volt részem "járásban", tehát nem tudom, hogyan megy, de szerintem meg kellene kérdeznie, hogy akarok-e a barátnője lenni; mert a barátja már vagyok, a barátnő csak egy lépcsőfok felfelé, de mégis többet jelent.
- Aha, szóval Middletont nézed. Aki a barátnőd... aha. Értem. És kérdezted már tőle, hogy akar-e a barátnőd lenni, vagy csak úgy elkönyvelted barátnőként magadnak? Vagy hogy is van ez? - vágok vissza, mert ha ő lehet szemtelen, akkor én is, szemrebbenés nélkül - tudom, hogy nem fog megsértődni rajta, inkább majd kapok valami csípős megjegyzést válaszként. Nem vagyok az a kis sérülékeny virágszál, akinek nem lehet beszólni, egész jól viselem az ilyesmit szerintem.
A hülye vigyorával engem is rávesz, hogy elvigyorodjak, de továbbra is igyekszem halálosan komolynak tűnni. Ha rámtör a vigyoroghatnék, akkor elfordulok, és megpróbálok komolyságot varázsolni az ábrázatomra, hogy hitelesebbnek tűnjek. Amint visszafordulok, ismét komolyság sugárzik a tekintetemből és az arcomról is.
De itt már a Prófétával van elfoglalva, amit meg is tudok érteni. Számára ez teljeséggel hihetetlen, hogy a kép mozog az újságban, és hogy nem is újrahasznosított papírból készült az újság, hanem pergamenszerűségből. Először én is csak néztem, hogy miféle képek ezek, de lassan megszoktam. Apuék már láttak ilyet korábban, számukra nem volt újdonság.
A percek csak telnek komótosan és ő csak olvas és olvas, meg mosolyog. Tisztára olyan, mintha egy kisgyerek új játékot kapott volna és most azzal kell játszani, mert ez az új és a legjobb is.  Pedig ez csak egy újság... mi lesz, ha a kezébe nyomom a szőrös könyvet? Remélem, hogy most már kezd leesni neki a boszorkány história, amit próbálok megértetni vele egy ideje.
Az egyik pillanatban kikukkant az újság mögül, és megszólal, és kérdések áradatát zúdítja rám. Igazán cuki, hogy ennyire lelkes és érdeklődő, ezt persze nem hozom a tudtára, egyszerűen csak megválaszolom a kérdéseket. Persze Grangerről nem biztos, hogy szívesen beszélek... nem is jó csaj! Csak egy stréber könyvmoly, semmi más!
- Ez a Tudjukki valami nagy sötét varázsló volt. Azt pletykálták, hogy Harry Potter ősi ellensége. Bármennyire is bután hangzik, mégis Harry volt az, aki legyőzte; az összes címlap vele volt tele hetekig. Igazi sztár lett. Fogalmam sincs, hogy hogyan csinálta. Ronnal meg Hermionéval elszöktek a suliból keresni valamiket és amikor azok meglettek, akkor visszatértek a suliba, hogy legyőzzék a sötét varázslókat. Huh, nagyon cink volt, mert igazi háború volt, sok nap nem aludtam aznap, mert nem lehetett. Még nekem is be kellett szállnom a harcba, pedig én aztán nem sokat konyítottam az egészhez... Védőbűbájokat meg átkokat kellett használni! Hú nekem sikerült egy gonosz embert eltennem láb alól, képzeld el! Először kővé dermesztettem, aztán meg felemeltem a levegőbe majd a földre ejtettem és darabokra hullott. Valami félkegyelmű volt a másik oldalról. - annyira lelkes vagyok, hogy képtelen vagyok leállni - Hermione meg, szóval őt mondtam, hogy Harry barátja. Olyan neki mint én neked. Ők Ronnal nagy hármast alkotnak már első óta. Harry barátnője meg Ginny, vele egy évfolyamra járok. Hermione nem jó nő, csak nézz rá. Tök csúnya. Meg állandóan okoskodik, szerintem nem bírnád elviselni, tiszta ciki a csaj.
Nagyot szusszantok, mert rájövök, hogy egy ideje bizony nem vettem levegőt, annyira daráltam a szöveget. De tényleg nagyon lelkes vagyok, mert így lehet, hogy elhiszi nekem, hogy mindez tényleg igaz. Ennyi még nem elég neki, a könyvet akarja, de az még várat magára. Még mindig nem jött el az ideje.
- A könyvet is megkapod hamarosan, légy türelemmel. Prófétából még van több is, jár minden nap itthonra - mondom vigyorogva. De csak nem akarja összekötegelni őket és hazavinni! Nem is adnám! Persze, hogy akkor egész nyáron azokat bújná, engem meg hanyagolna, na ebből nem eszik.
A kedvéért beleülök az ölébe, és így igazából nekem is jobb, nem tudom, csak úgy jobb. Karjaimmal átölelem a nyakát, és közlöm vele a szomorú választ.
- Nincs seprűm, meg amúgy is utálok röpködni - ennyi, részemről le is van zárva a téma. Ez lesz a legutolsó, amit megmutatok neki. Jó lenne már megtanulni hoppanálni, mert a seprű egy rémes dolog.

(http://kepfeltoltes.hu/120108/1292244412N_vtelen-2_www.kepfeltoltes.hu_.png)

Szavaim elérik a céljukat, és valószínűleg egy hangyányi lelkiismeret-furdalást okoztam neki, mert idejön hozzám, és megfogja a kezemet. Nem ellenkezem, mert miért is tenném. Mindig akkor csinál ilyet, ha komoly dolgokról van szó, de nem csak ő, én is ilyenkor szoktam odamenni hozzá, és megfogom a kezeit és mondom a drámai szöveget. De ez most nem drámai, mármint fontos fordulópont az életemben, de bár kimondatlanul ugyan, de életbe lépett a szerződésünk.
Tehát újabb sikeres küldetés, amelyet bevéshetnék a naplómba: elértem, hogy Jer megkérdezze, hogy akarok-e járni vele. Ámulatba ejtő, hogy mire vagyok képes csak azért, mert lánynak születtem. A boldogság tengerében úszva, átszellemült fejjel nézek rá, és még fontolom a választ. Megváratom, mert csak.
Ez olyan döntés, amit nem szabad csak úgy, egyik pillanatról a másikra meghozni. Arcomon is látszik, hogy komolyan gondolkozom a válaszon, s ez talán megrémíti őt, pedig ismerhetne már annyira, hogy tudja: csak szórakozom.
- Azt hiszem, hogy… - kezdem a bizonytalan választ – megfontolom az ajánlatát, Mister. Érdemes lenne megpróbálni, szóval igen! – hangzik a helyeslő felelet, és immáron házastá… őőő akarom mondani… együtt járunk hivatalosan is. Nem hittem, hogy valaha eljön ez a perc! Ha tudná, hogy évek óta erre vártam! De elég mára a rózsaszín felhőből meg a lila ködből, nem a mi stílusunk az ilyesmi, ám mégis kimondhatatlanul boldog vagyok. Szeretnék most belelátni a fejébe és megtudni, hogy vajon ő is így érez-e. Nem kényszer-e neki mindez, mert voltaképp én kezdeményeztem, mikor hazajöttem, és nem akarom, hogy csak azért legyen velem, mert megengedtem, hogy kigomboljon néhány gombot az ingemen.
Egy gyors puszival pecsételjük meg a pillanatot, tisztára, mint az oltárnál! Ajh Freya, menj már, nem vagy te Barbie!
Ezt követően már a Próféta a legfontosabb számára, de nem baj, hagyom, hogy élvezze a pillanatot. Már el is felejtettem, hogy milyen érzés találkozni a varázsvilág dolgaival. Hihetetlen és mesébe illő, több idő kell arra, hogy teljesen felfogj mindent – nálam legalábbis úgy rémlik, hogy így történt. Meg persze napokon át sírtam, de nem a hihetetlen dolgok miatt, hanem a suli miatt, de az más tészta.
Az, hogy megöltem egy sötét varázslót, valóban durván hangzik. Pedig ha tudná, hogy hányan vesztek oda abban a háborúban! De a tudat, hogy vért nem ontottam, jelentősen javít a helyzeten, az meg főleg, hogy ez jócselekedet volt.
- Hát, elég durva volt. – válaszolom, és elhúzom a számat. – Túlerőben volt a sötét oldal, ezért mindenkinek harcolnia kellett. Még sosem volt részem ilyenben, és gondolhatod, hogy mennyire megrázó volt, ahogyan törtek be a suliba és romboltak szét mindent. Úgy röpködtek a halálos átkok, mintha sokszáz villám csapott volna le. Szerencsére megúsztam, de rohadtul féltem! – mesélem tovább a történetet. – De nézd a jó oldalát, a többi diák is tett el láb alól embereket, mert csak így győzhettünk. Amit én tettem, még egészen emberinek mondható, mert nem használtam halálos átkot, meg vér sem folyt. Azon gondolkodom, hogy bérgyilkos leszek, ha nagy leszek. – zárom soraimat kissé komolytalanul, kérdés, hogy veszi-e a lapot, vagy totál sokkban van még a hallottak miatt. Talán kissé kevésbé drasztikus résszel kellett volna kezdenem a mesét…
A Hermione cuki dolgot inkább elengedem a fülem mellett, nem érdekel az a nagyokos liba. Ráadásul egy évet lógott a suliból, tök igazságtalan!
- Mizé? – kérdezem csendben, de már választ nem kapok, hanem egy csókkal váltja ki a feleletet. Nos, igazából nem is rossz az ilyen válasz, el tudnám viselni hosszú távon is akár. A pillangók újból szárnyra kelnek és röpködnek a szobában, beborítva mindent rózsaszín és lila köddel. Nem érdekel most, hogy nem mi vagyunk ezek, olykor kell ilyen is.

Miután voltaképp megkérte a kezem, elégedetten mosolygok, és már nem szólok semmit. Gondolom, hogy neki ez egy teljesen felesleges kör volt, mivel igazából a csók már utalhatott arra, hogy lesz köztünk valami. De szükségem van megerősítésre, mert tavaly is elcsattant egy csók, amely számomra teljesen érthetetlen volt, és hiába a remények meg a sok-sok találgatás, szeptemberben mégis azt írta, hogy Mirindával járt. Bármennyire is felesleges körnek tűnt mindez, számomra mégis sokat jelent. Egyrészt azért, mert most már tudom, hogy a barátságunk elért egy olyan ponthoz, amely után több is lehet köztünk, másrészt pedig azért, mert így már biztos vagyok benne, hogy nem csak véletlen volt az a csók és nem csak futó kaland vagyok neki – tudom, hogy sosem bántana meg azzal, hogy átver.
Karjaival szorosan  magához von és átölel, hozzábújok és azt kívánom, bár soha ne kellene elmennem és itt hagynom, mert az elkövetkezendő év maga lesz a pokol. Fűszeres illatát magamba szippantom; ezer közül is fel tudnám ismerni – pedig először nem is tetszett, mondván cicafiús, de mégsem, mert ez mára az ő illata lett, a Jeremy-illat.
A hajammal babrál, szemlátomást szórakoztatja. Nagyon szeretem, ha babrálják a sörényemet, az olyan jó! A fésülést már kevésbé szeretem, bár mióta vannak apróbb trükkjeim, azóta nem halálos annyira.
Azt hiszem, hogy egy kicsit sok volt neki az, hogy én eltettem láb alól valakit. Ki sem néznék belőlem, hogy ilyen barbár is tudok lenni, szegény Jer, most biztos, hogy halálra rémítettem, látom az arcán. Tekintete a semmibe réved, bizonyos van benne, hogy a fejében most kattognak a fogaskerekek, ó, bár tudnám, hogy mire gondol most. Lehet, hogy tudatosul benne: hibát követett el a csókkal és most épp megbán mindent, mert nem akar egy gyilkossal lenni. Pedig, ha tudná, hogy akkor és ott nem volt választási lehetőség, csak a halál. Csak nem mindegy, hogy kié, és én önző módon a saját életemet értékesebbnek véltem, mint azét a vén fószerét.
Így, hogy az ölében ülök, a nyakánál átölelem, és szorosan magamhoz vonom. Ha ügyes, még a szívdobogásomat is hallhatja.
- Vége van már, semmi baj nincsen. Itt vagyok! Nyugodj meg, jó? – suttogom a fülébe, és egy puszit nyomok a kobakjára. Tisztára olyan feeling, mint amikor az anyuka nyugtatja a gyerkőcét egy rossz álom után. Becsukom a szemem. Néhány pillanatig hagyom, hagy nyugodjon meg, és mikor újra feltekintek, azt látom, hogy mindenhol rózsaszirmok potyognak az égből. Fogalmam sincs, hogyan csináltam, a pálcám a szoba túlsó részén van az asztalon – azt hiszem; ha nem, akkor meg a kupleráj kellős közepén valahol. De hogy a rózsaszirmok mit akarnak itt, az számomra rejtély.
- Ezt nem én csináltam, még mielőtt gyanúsítani kezdenél! – mentem gyorsan a menthetőt, még mielőtt  parádézni kezd, hogy mifene és megátkozom. Nem, a pálcám nincs nálam, ez csak valami véletlen lehet.
Egy csomó ideig nem szól semmit, csak néz. Mintha választ keresne a ki nem mondott kérdésére. Már megint ezt a szemvizslatós trükköt veti be, amiben igazi profi! Nem tudom ilyenkor, hogy mire készül, de már előre félek, mert valami ravasz csillogást vettem észre az egyik pillanatban, és amint megszólal, be is bizonyosodik a gyanúm, hogy megint trükközik.
Szóval az érdekli, hogy mióta fontolom ezt a járjunk-dolgot. Valami diplomatikus válasz kellene, mert gyanítom, hogy bármit mondok, kapom majd a revansot. De látom, hogy zavarban van, amit nem is igazán értek, mert neki már van gyakorlata az ilyesmiben, bezzeg nekem… Szóval én még kispályás vagyok.
- Én ugyan nem gondolkoztam ilyesmin… - válaszolom, és hirtelen valami érdekeset veszek észre a plafonon, ahonnan már nem hullnak szirmok - … én nem. – csak pár éve, áh, mi az… -  Vagyis lehet, hogy egy kicsit, de nem tudom… és te? Úgy értem, hogy te akartál már máskor is valamit? Gondolom, hogy nem, mivel voltak azért barátnőid meg ilyesmi, gondolom, hogy izé…  meg azért mondtam ezt a járunk-vagy-nem-járunk dolgot, mert nem tudtam eldönteni, hogy mit szeretnél…

Jersey (http://www.youtube.com/watch?v=1G4isv_Fylg&ob=av2e)

Sikeresen túllépünk az aggódós részeken, kissé úgy érzem magam, mintha az oviban lennénk, vagyis nem én, hanem inkább ő, mert szerintem nem úgy gondolta az előzőeket, ahogyan én. Ó, bár szavakba lehetne önteni, amit akarok mondani! Néha olyan nehéz! Szerintem teljesen azt hiszi, hogy gyerekként kezelem, pedig nem, hanem csak annyira szeretem...
Szerencsére a semmiből előbukkanó virágszirmok tökéletesen elterelik a figyelmét, és az égből potyogó szirmok vizsgálata most fontosabbnak tűnik - valószínűleg nem hiszi el, hogy valódiak, ezért szükség van tüzetesebb vizsgálatra. Egy ideig megmaradnak ugyan, de nem sokáig, pár másodperc múlva semmivé foszlanak, mintha nem is lettek volna. Még mindig csak ámulok és bámulok, hogy honnan jöttek a szirmok, mert az én kezem tényleg nincs benne. Én ezt nem értem...
Látom rajta, hogy most azt hiszi, hogy ezt direkt varázsoltam miatta, pedig téved, bizonyára a pálca bemozdult vagy nem is tudom pontosan, hogy mi történhetett, de nem... én nem! Hiába néz rám így, akkor sem fogom azt mondani, hogy igen, miatta van, holott lehetséges, de én tényleg ártatlan vagyok, meg össze is vagyok zavarodva, ezért inkább elkapom a tekintetem a szuggesztív pillantása elől. Ilyenkor mindig magyarázatot vár, de ha nem tudom megmagyarázni a történteket, akkor nem tudok mit mondani.  Ennek fényében nyitva is hagyom a kérdést, nem válaszolom meg. Tudja jól, hogy mennyire szeretem, viszont azt nem tudom, hogy ez szerelem-e. Sosem volt még részem benne, ezért nem tudom, hogy amit most iránta érzek, az az-e.
Na persze, á, nem gondolkozott ezen... Peersze! Majd beveszem, ha fúj, hiába az ártatlan ábrázat, tudok olvasni a sorok között és ez most nem jött össze neki. Tuti biztos, hogy gondolkozott rajta, egy egész éve volt arra, hogy végiggondolja, hogy mit akar – ahogyan én is. De a szeptemberi Mirinda-dolgot nem igazán értem akkor... Mindegy, nem akarom felhozni, mert nem akarok arra gondolni, hogy egykoron más lányokkal tette ugyanezt. Valahogyan túl kell tennem magam ezeken a dolgokon. Persze, míg nem gondolkoztam olyasmin, hogy egyszer mi ketten meg ilyesmik, addig teljesen hidegen hagyott, talán csak egy picit bántotta a csőrömet.
A barátnők számára teljesen evidens dolognak tűnnek, nekem viszont egyáltalán nem. Lehet, hogy jobb lenne, ha közölném vele a tényeket, viszont, ha megtenném, akkor abból rájönne, hogy pár éve már tervezgetem a dolgokat. De nem baj, majd úgy adom elő, hogy ne értse. De azt meg nehéz lesz...
Ujjaimmal sorra veszem a mondandóimat, ugyanis egy mondatán belül több olyan dolog is elhangzott, amely kommentárt kíván és nem hagyhatom szó nélkül a pimaszkodását.
Mutatóujj.
- Egyrészt. Számomra ez a barát/nő-dolog nem annyira evidens, ugyanis én annak tartogattam az első igazi csókomat, aki tényleg megérdemli.
Középsőujj.
- Másrészt, engem nem hasonlíthatsz más lányokhoz, főleg némelyik ribanchoz, már ne haragudj, de néha voltak olyan csajaid, akiktől égnek állt a hajam, és ezt te is jól tudod.
Gyűrűsujj.
- Harmadrészt pedig, nem vagyok a tiéd.
Hagyok neki pár másodpercnyi időt, hogy feldolgozza az elhangzottakat, fel vagyok rá készülve, hogy nem hagyja szó nélkül.
Lehetséges, hogy sértődés lesz a dologból, ugyanis nem mindig viseli jól az ilyen tűzről pattant megjegyzéseimet, én viszont rosszul viselem az efféle szurkálódásokat, és ha tudok, akkor visszapirítok, legyen az bárkitől. Jers-zel szerencsém van, mert ha esetleg  dühös lenne, akkor megvannak az eszközeim arra, hogy elszálljon a mérge és újból jámbor kiscica legyen. Uhh, ha tudná, hogy egy macskához hasonlítom, most jól megverne, az biztos! Magamban mosolygok egyet, talán még az ajkaim is meggörbülnek egy picit.
De már megint a könyvet akarja... olyan türelmetlen. Mindennek eljön az ideje, csak szépen ki kell várni. Minek szaladnánk annyira előre? Most kapta meg a Prófétát fél órája sincs, és máris többet akar a kis telhetetlen.
A csókját persze nem utasítom el, sőt éppen ellenkezőleg, igen csak hevesnek ígérkezik, legalábbis a részemről, mert nem szívesen vetek neki véget. Ha nem lenne akkora kupleráj az ágyamon, akkor megragadtam volna legszívesebben és a pólójánál cibálva odahúznám magammal, mert ott mégiscsak kényelmesebb, mint egy ilyen kicsi fotelben kuporogva...

Jersey (http://www.youtube.com/watch?v=d38fF1y0mAM)

Kezdetben igen jól mennek a dolgok, a csókokról nem is beszélve, elmondhatom, hogy azok a legjobbak. Ha már ennyi ideig vártam rájuk, akkor mostantól minden egyes pillanatot kiélvezek, de hamarosan a rózsaszín felhők helyére sűrű szürke fellegek kúsznak, és eltakarják a szemünk elől a napot. Komor felhők ezek, a harag fellegei.
Az iménti felsorolásommal azt hiszem, hogy egy kicsit túllőttem a célon, viszont egyáltalán nem gondolom azt, hogy neki lenne igaza. Pillantásából látom, hogy már nem szeretné, hogy az ölében üljek, el is enged, de még nem állok fel. Csendesen hallgatja, hogy milyen érveket sorakoztatok fel ellene, majd csak utána támad. Támad igen, mert ez egy revans az én hadjáratom ellen, pedig voltaképp nem is akartam semmi ilyenbe kezdeni, csak tudatosítani kívántam benne, hogy nem vagyok egy tárgy, amit a tulajdonának vélhet. És még én lövök túl a célon, na persze…
Szavaiból hallom, hogy dühös, legalábbis durcás, de nem is kicsit. Nem szólok semmit, először csak végighallgatom szépen, majd addig gondolkozom, amíg hallgatom, és csak utána reagálok az elmondottakra. Remegek, mert én is dühös vagyok attól, hogy még neki áll feljebb, holott ő kezdte az egész „enyém leszel” dumával. Megáll az eszem.
Gyengéden eltol magától, jelezve, hogy jó lenne, ha nem ülnék már az ölében. Kár volt eddig várni, hamarabb fel kellett volna pattannom már onnan, mert semmi kedvem ücsörögni az ölében úgy, hogy éppen kioszt – úgy, hogy nem is én vagyok a hunyó, vagy legalábbis nem csak én.
Mikor elhallgat, akkor következek én a válasszal.
Nagyon ujjakért kiált ez az egész, mármint a mutató-középső-gyűrűs kombóért, de erőt veszek magamon, és inkább a hátam mögé rejtem a kezeimet.
- Jó, akkor hagy válaszoljak most én. Miért én szóljak? Miért én tegyem meg az első lépést? Tegnapelőtt mit csináltam? Lépéseket tettem feléd, de te kábé le sem szrtál, ezek után biztos, hogy csak szánalomból csókoltál meg. Nem akartál tőlem semmit. Így van? – kérdezem elcsüggedve szomorúan, mégis dühösen. Még mindig remegek, talán egy kicsit jobban is, mint az előbb, nem is baj, hogy a hátam mögé rejtettem a kezeimet.
- Nem minősítelek ezzel, te pasi vagy és hát… - folytatom, de nem fejezem be a mondatot, mert lehet, hogy olyasmi jönne ki a számon, amit megbánnék később. A fiúknak az a lényeg, hogy legyen velük egy lány, teljesen mindegy, hogy miféle, ha már barátnőd van, akkor menő vagy, ez a trend a fiúknál, és ne mondja nekem Jer, hogy nála nem ez a helyzet.
Duzzogva összefonom a karjaimat a mellkasom előtt, és hátat fordítok neki, majd az ablakhoz megyek, hogy ne is lássam a durcás fejét.
A végén persze megkapom a végső döfést, ez a hab a tortán, ez nem maradhatott ki, gondoltam, hogy valami hasonlóval rukkol elő.
- Nem azt mondtam, hogy nem tartok rád igényt… – válaszolom, és visszafordulok, még mielőtt megszökne - … csak azt, hogy nem vagyok a tiéd. A barátságom és a szívem a tiéd, de ne kezelj tárgyként vagy… trófeaként. – mondom a végére már kissé elérzékenyülve, mert azt érzem egyszeriben, hogy csúszik ki a kezem közül minden, és ha most kisétál az ajtón, akkor utána nincs tovább, és talán szóba sem áll velem többé, és akkor hiába vártam rá oly sokat, elmondhatom, hogy a fél életem odaveszett. De én nem hagyom, hogy ez megtörténjen, hanem fogom magam, és odaszaladok hozzá, még mielőtt ujjai rákulcsolódnának a kilincsre, és még mindig a dühtől és talán a félelemtől remegő kézzel megragadom a kezét, és megszólalok.
- Nem mehetsz el, mert… - szeretném folytatni is, de a harag iránta most nem tudja velem kimondatni a bűvös szót, amit már oly rég óta szeretnék mondani neki, de sosem voltam benne biztos, és inkább szerettem volna elfelejttetni magammal a dolgot, de nem ment, mert nem szabadulok tőle, inkább szembenézek a sorsommal.
Íriszeimmel az övéit kutatom, és ha rabul ejtik, akkor onnantól kezdve nincs menekülés, mert ez az én szobám, és akkor megy ki, ha megengedem. Másik kezem a kilincs felé nyúl, és egy tompa kattanás kíséretében elfordítja a kulcsot, megakadályozva immáron, hogy megszökjön. Amint ezzel kész vagyok – és esetleg nem rúgta ki a szobám falát dühében, - csendben odalépek elé, és a nyaka köré kulcsolom a kezeimet. Nem érdekel, hogy mit akar csinálni, most az van, amit én akarok, és most meg akarom csókolni, és meg is teszem. Szenvedélyesen és forrón, mégis gyengéden. Ezzel akarom elmondani neki, hogy ha most kisétál, millió darabokra töri a szívem, és azt össze lehet ragasztani ugyan, de sosem lesz már a régi. Szavai még mindig fájnak, de igyekszem túltenni magam rajtuk.
A talajtól elrugaszkodva felugrom rá, és a derekán megpróbálom összekulcsolni a lábaimat. Ha számít neki, hogy le is eshetek akár, akkor elkap, de ha mindegy számára, akkor egy idő után már nem bírom tartani magam és leesek róla. Tudom, hogy a csókokkal nem tudom kárpótolni, de ő sem engem, és igazából itt most mindenki hibás volt, és ugyan nem ilyen fából faragtak, hajlandó vagyok aláírni a békeszerződést.
Ha nem engedi, hogy leessek, akárhová cipelhet, mert most már semmi sem érdekel, csak egy a fontos, hogy ne veszekedjünk többé, mert ezt nem bírom. Talán felnőttem volna, vagy mi van? Régen sosem voltam ennyire kiborulva attól, hogy beolvasott nekem, de most fáj.

Jersey (http://www.youtube.com/watch?v=d38fF1y0mAM)

Tudtam, hogy az lesz, ami történik: nem hagyja szó nélkül az elhangzottakat, miért is tenné ugyebár…
Most már tudom, hogy hiba volt kiprovokálni belőle ezeket a dolgokat, de úgy gondolom, hogy ezeken egyszer muszáj túlesni, és tisztázni azt, hogy hányadán is állunk. Meg egyébként is, honnan a fenéből tudjam, hogy ő már velem akar járni egy ideje, nincs rám írva, hogy csak én vethetem a ki a hálómat! Ő a pasi, kezdeményezzen ő, de nem tette, ezért kellett nekem átvenni az irányítást, ami be is jött, persze nem akarom, hogy mindig így legyen. Tökös fiú ő, de tudom jól, hogy mi a visszatartó erő.
El is mondja, hogy mi volt az oka annak, hogy nem mert lépni. Én is sokat rágódtam ezen, de végül úgy döntöttem, hogy egy próbát megér. Nincs senki ezen a világon, akit jobban imádnék, mint ezt a fiút, aki most éppen szökni próbál a szobámból. Persze sikertelenül, mert meg tudom akadályozni benne.
Én is össze vagyok zavarodva, mert egy lapra tettem fel mindent, és néhány pillanattal ezelőttig úgy tűnt, hogy működik, de kezdek félni. Félek, hogy minden küzdelmem ellenére itt hagy, és akkor nem fogom tudni, hogy mit tegyek. Nem hagyhatom...
Nem nézek magamra, tudom, hogy mire gondol, lehetséges, hogy egy kissé támadó vagyok, de nem tudok mit tenni, mert nem hagyhatom szó nélkül, amit mond, de sajnos olykor nem megfelelő stílusban teszem, most is ez történt. De visszafogom magam, nem szólok már semmit. Nem akarok tovább rontani a helyzeten, de nem teljesen sikerül...
- Általánosítani? Én? Hát akkor majd egyszer elmesélhetnéd, hogy miért is szedted fel őket... – megjegyzem csak úgy mellékesen, de nem várok rá semmi reakciót, csak muszáj valamit mondanom, mert akkor én leszek a rossz fiú, és egyáltalán nem így van. Nem én szedtem fel egy csomó pasit, hanem ő egy csomó lányt. Téma lezárva.
Úgy véli, hogy ha most távozik, akkor elgondolkodunk mindketten a dolgon és az idő begyógyítja a sebeket meg blabla és utána újból minden rendben lesz. Nem, nem adok esélyt az időnek, mert rohadtul elegem van az örökös várakozásból, és egyszer szeretnék a pillanatnak élni.
- Mondom, hogy ne...  – pillantásommal jelzem is számára, hogy az most lehet, hogy nagy hiba lenne, ha kilépne az ajtón. Jól tudom, hogy a kulcs nem gátolja meg, de lehet, hogy nem csak miatta zártam be az ajtót – nem mintha bárki be akarna rontani a szobába, csak izé.
Kimondja, amire én képtelen voltam néhány pillanattal ezelőtt. Hogy tudja, hogy mit akarok! Néha nagyon félelmetes ez az egész, ami közöttünk van. Elvileg én fogok majd gondolatolvasást tanulni, talán ő már most birtokában van a nagyszerű képességnek?
- Szeretlek, Jers. – suttogom csak neki, nem akarom, hogy bárki meghallja, de az sem érdekelne, világgá is tudnám kürtölni, hogy mennyire belé vagyok esve. Nem tudom, hogyan csinálta, de nagyon tud ez a fiú valamit, amivel kiharcolta magának azt, hogy másokkal ne is foglalkozzak és folyton csak rá gondoljak. Pedig nem vagyok egy könnyű eset, vele mégis mindig más vagyok, de ez fordítva is igaz.
Legnagyobb örömömre a közeledésemet nem utasítja el, és engedi, hogy levegyem a lábáról, hogy én vegyem át az irányítást, tökéletesen utal erre az is, hogy majdnem felborulunk, de az ajtó ebből a szempontból most jól jött, és megtart bennünket. Egy pillanatnyi levegővétel erejéig szakítjuk meg a csókot, s ekkor beletúr a hajamba, és azzal babrál. Szeret játszani a rakoncátlan tincsekkel, és én is szeretem, olyan bizsergető, tuti, hogy direkt csinálja!
Egyszeriben minden iránta érzett haragom elszáll, és most csak ő van meg én, mi ketten meg ez a csodálatos pillanat, ami bárcsak soha ne érne véget.
Amikor kinyitom a szemem, akkor látom csak, hogy hová cipelt – a lomokkal teli ágyamra, ami innen nézve nem is annyira rendetlen, végül is az a három könyv nyugodtan maradhat, legfeljebb majd jól lelököm a földre, ha esetleg kellene a hely. A lábaimmal immáron nem kapaszkodom belé, mert most már az ölében ülök, és annyira, de annyira közel, amennyire még sosem voltam hozzá. A vállamra hajtja a fejét, erre én egy gyengéd puszit nyomok az arcára, cserébe egy bökést kapok a borostájától. De nem baj, túlélem, kicsit dögösen fest így.
Először szólal meg az újrakezdés óta, és nem is kell sok ahhoz, hogy belekössek. Igen, muszáj.
- Ne sokszor? Én egyszer sem akarok. – felelem a suttogásra, habár én nem halkan mondom.
Hagyok neki néhány percet, hagy gondolja át a történteket, most le kell csillapodnia egy kicsit. Egyik kezemmel még mindig lágyan magamhoz szorítom, a másikkal pedig gyengéden cirógatom. Én is szeretem babrálni őt, ahogyan ő is szeret szórakozni a hajammal – mindegy, csak az érintés a lényeg.
- Hm. – szólalok meg újból – Tudod, hogy ilyenkor a filmekben mi szokott következni? – nézek persze teljesen ártatlanul, és epekedve várom a választ a kérdésemre.

Minden bonyolult, pedig milyen egyszerűnek tűnik. Sosem így képzeltem el, hogy lesz egy kapcsolatom, majd lesz félnivalóm is. Az eddigi csajaimmal – ahogy ezt a szép szemű itt megmondta – más volt a helyzet, azokat nem vettem ennyire komolyan. De Freyával más a helyzet, ő szinte a lelkem egy darabja, ő az, aki mindig mindenről tud és én is tudok róla mindent. Neki még csak megjátszani sem tudom magam, mert egy mozdulattal elárulhatom, hogy igazat mondok-e vagy sem. Viszont pont ez a legjobb is benne, hogy nem kell beszélnem, hogy megértsen. Erre tessék, elég volt egy mondat és szétverhettem volna az egészet, barátságostul, boszorkányostul. Megváltozni nem igen fogok, de úgy néz ki, hogy vissza kell mostantól fogni magamat néhányszor. Rey érzékenyebb ebben a témában, mint általában, még az is lehet, hogy ha mással történt volna nekem adna igazat. A nagy fenéket! Biztos nem… De mindenestre nem lenne ilyen heves, ugyanis valószínűleg nagyon szeret és félti az alig elkezdődött kapcsolatunkat. Megértem őt, mert én is féltem, csak… Nekem ez nem olyan egyszerű, mint neki. Vagy nem tudom, hogy neki milyen, de nekem nagyon nehéz kilépnem saját önmagamból. Ezt hívják állítólag egymáshoz csiszolódásnak… Igen, hülye voltam, hogy szórakoztam, de máskor nem kapta volna fel a vizet ennyire. Valószínűleg én sem reagálok túl hevesen, ha még mindig csak barátok lennénk. A szerelem buta dolog, viszont van. Ezt el kéne fogadnom. Nem könnyű, de ha erre a barnára nézek, akkor egyszerűen elveszítem az önkontrolom. ~ A fene vinné el. Leszek én a fene! ~ Mielőtt kilépnék, előveszi a lefegyverző és egyben olyan sokszor alkalmazott pillantását, amivel meg szokott állítani. Nem tehetek mást. Meglepődik, látszik rajta. Nem hitte volna, hogy valaha kimondom ezt a mondatot, pedig én sem vagyok egy lélektelen alkat, maximum az én hangszerem húrjait máshogyan kell hangolni. Mire ezt végiggondolom, már az ágyon ülünk, egymás ölében. Nagyon élvezem, hogy a karomban tarthatom Őt. nem is tudom mióta vágyok már erre, bár sokszor volt részem az ölelésében, de az másmilyen volt. Ez pedig nagyon jó, és nem tudom benyomni a „macsó on” gombot, mert egyszerűen nem akarok kikerülni ebből a bűvöletéből. Szavaimra válaszol is, a maga stílusában, most az egyszer igazat adok neki. Az megint más dolog, hogy elő fog-e fordulni még. Én bízom benne, hogy nem, de biztos nem vagyok. A puszija jól esik, és ez is más húrokat penget meg a már említett lélekhangszeremen.
- Úgy legyen picinkém. – újabb hülye becézés, ettől viszont már úgy látom nem fog szabadulni. Vannak elviselendő dolgok Jeremy Stonetól, amikről nem lehet leszoktatni. Remélem, értékeli kivételesen, hogy nem valami tulajdonságára hajtottam rá, hanem csak kedves voltam vele. A filmes hasonlatára felvonom a szemöldököm és ránézek. Ajkaim ravasz mosolyra húzódnak, miközben felmérem a terepet. Az ajtó zárva, ő pedig vigasztalásnyira áll tőlem. Megvallom őszintén az a hülye gomb, valahol eltűnhetett az egész dolog miatt, mert nem gondoltam erre. Most viszont, ahogy a kék szemeit bámulom, és az arcát simítom az egyik kezemmel, valóban olyan a pillanat. Kérdés, hogy akarja-e komolyan, vagy sem. Ebben a helyzetben nem szívesen kockáztatnék, még az is lehet, hogy húzza az agyam, bár a szemei nem ezt sugallják. Az orrom az állára helyezem és elindulok fölfelé. Az ajkain áthúzva találkoznak a nózik, de erre nem figyelek, csak arra, hogy elvesszek a tengerkék vizében. Ajkaimat az övére tapasztom és lágyan megcsókolom, hosszúra nyúlva az ajkaim érintkezését.
- Igen, sejtem. – harapom be egy pillanattal később már az enyémeket és élvezem a csókja maradványát, felgyorsuló szívveréssel.
- Szeretnéd? – kérdezem, majd megnyugtatom az én gondolataimmal, amit a helyzetről gondolok. – Én nagyon. – mosolyodom el, mert azt hiszem, ha az megtörténik, örökre a szíve rabja leszek. Vagy ha ez nem is következik be – mert eddig nem nagyon volt rá példa - mindenestre a láncaink összefonódását nagyban előrelendítené.

Jersey (http://www.youtube.com/watch?v=d38fF1y0mAM)

Most tudatosul csak bennem, hogy bizony túlvagyunk az első igazi párkapcsolatos veszekedésen, ami elég nem jó, mivel még alig járunk egy fél órája. Ez nem vet ránk túl jó fényt, de sajnos nem tudok mit kezdeni azzal, hogy ilyen tűzrőlpattant vagyok és nem tudom befogni a számat. Nehéz ez, és hiába vagyunk már évek óta a legjobb barátok, mégsem elegendő az a tapasztalat, amit a mögöttünk járó évek hordoznak magukban, hanem muszáj lesz újból összecsiszolódni, immáron máshogyan. Tudom jól, hogy lesznek még veszekedések, hála az én szuperjó, kompromisszumot nehezen ismerő természetemnek, persze az átkozottul pimasz stílusomról még nem is beszélve. Szóval biztos vagyok benne, hogy nem ússzuk meg ennyivel, de egész ügyesek voltunk és hamar vége lett. Persze ez köszönhető annak is, hogy lehengerlő módon akartam véget vetni a dolognak, és ezúttal működött; attól tartok, hogy nem lesz mindig ilyen egyszerű az élet.
Jers most hozzám hasonlóan oda van meg vissza is, és bizonyára ez állhat a háttérben. Majd ha a rózsaszín felhők - amiket mindig el kell fújnom felőlünk -, eltűnnek, akkor már lehet, hogy nem lesz ilyen könnyű dolgom.
Most itt ülök az ölében egy kissé öhm... hogy is mondjam milyen pózban. Nos, meglepő módon kényelmes így nekem, de mégis újszerű, mert ennyire közel még sosem voltam hozzá, és ez igazából egy nagyon jó érzés, és boldog vagyok. Sutba dobom az összes gonoszkodást, ami az elmúlt percekben rányomta a bélyegét a bimbózó kapcsolatunkra. Nem érdekel, a pillanatnak kell élnem már végre valahára, ha ennyit vártam.
A pimasz kérdésem talán meglepi, legalábbis nem derül ki számomra, hogy milyen érzések kavarognak benne, de tuti, hogy arra gondol. Pasiból van, mi más jutna eszébe, főleg a Joe Black után... Nem vagyok biztos benne, hogy akarom, mert igazából eddig még fel sem merült bennem, hogy idáig juthatok vele. De ha az első csókomat neki tartogattam éveken át, akkor ez teljesen magától értetődő, hogy életem virágszálának leszakítását is neki szánom. De a filmekben gyertyák meg hangulatvilágítás meg ilyenek vannak, az én szobám meg rosszabb, mint egy szeméttelep. Nem túl romantikus, de most nincs más.
Néhány pillanattal ezelőtt már sejthettem, hogy ez elő fog jönni, hiszen csak úgy bezártam az ajtót. Sosem szoktam, bárki bármikor bejöhet – volt is rá példa, hogy Jers majdnem rámtört, mikor hiányos öltözékben voltam, de szerencsére tud kopogni. Na de, ha Apu most éppen be akarna jönni, és kopog és már nyit is, és nincs nyitva az ajtó, akkor gyanakodni kezd, én meg magyarázkodhatok neki, ugyanis nem mondtam még a Jer-meg-én-dolgot.
Míg ilyeneken merengek, egy gyengéd csókot lehel ajkaimra, melyet viszonzok is, és szemeimet azonnal be is csukom. Nem tudom, ez olyan automatikus dolog, pedig még nem vagyok nagy mester a szakmában, ellenben Jers...
Ezt követően meg is kapom a kérdésemre a választ. Tök snassz, mert alapvetően valami vicceset vártam, de a pillantása is azt sugallja: itt most lehet, hogy történni fog valami komoly dolog. Ahhoz, hogy így legyen, döntenem kell. Szavai elárulják, hogy ő nagyon szeretne valami olyasmit tenni velem, amit én még eddig soha. De... ez még csak az első randi! Ez milyen lenne, hogy már az első alkalommal neki adom a virágomat?
Úgy teszek, mintha erősen megfontolnám a dolgot, és egyébként tényleg ezt kellene.
- Hm... én is... szeretném. – válaszolom komoly arckifejezéssel, és mélyen a szemébe nézek. - Nagyon szeretném azt a zacskó Bogoly Berti-féle mindenízű drazsét, ami a táskámban van. – fejezem be pimasz módon, és valószínű, hogy besértődik majd, de igazából akarom is meg nem is, de inkább igen, mint nem, szóval nehéz döntés ez nekem. Megcirógatom az arcát, hogy tudatosítsam benne, csak viccelek, és tudom, hogy mire gondol. Szavakkal nem válaszolok a kérdésre, vannak pillanatok, amikor a tettek sokkal beszédesebbek tudnak lenni, mint a gyarló szavak. Egy csókot adok neki, nem túl hosszút, de rövidet sem, nem túl szenvedélyeset, de gyengédet sem. Kezeim a pólója után nyúlnak, de egy dolog nem hagy nyugodni, és megállít.

Ahogy az ölemben ül, minden jónak tűnik. Kérdésére azonnal éhező kobraként csaptam le, talán egy kicsit meggondolatlanul. Ugyanis egyből látszott a meglepődés a pofiján. ~ Lehet, hogy arra gondolt, hogy ilyenkor van egy nagy snitt, és reggel már egymás mellett fekszenek a jelenet résztvevői. Hát igen, talán én is elhamarkodtam ezt kissé. ~ húzom el a számat, miközben nagy gondolkodásban van Rey drága. A csók egy kicsit talán eltereli a figyelmét, de végül is rászánja magát a válaszra. Kényelmetlenül üldögélek alatta, bár próbálom titkolni, hogy ez bizony pasis húzás volt tőlem. Bármennyire is szeretném, az ő beleegyezése nélkül biztosan nem, igaz, nem is engedné. Nem, mintha erőszakoskodtam volna bármikor is vele, de azért ez már egy komoly lépés lenne. Az is lehet, hogy még nincs felkészülve erre, ki tudja? Így hát az ajkaim beharapva hallgatom a válaszát.
- Szóval… Igen? – meglepődöm, mert nagyon komolyan néz és fúrja a tekintetét az enyémbe. Nem gondoltam volna, hogy ennyi, ilyen gyorsan belemegy a dologba. Már éppen mondanék valamit neki erre, amikor folytatja, és a mosolyom lehervad az ajkaimról. Kissé durcás arcot is vágok, amiért átejtett. Túl szép lett volna, hogy igaz legyen.
- Ó, mindig is egy szenya kis dögevény voltál! – mondom morcosan, és elengedem, majd a karjaimat keresztbe fektetem egymáson a mellkasom előtt. Persze, most simán ellökhet, de nem érdekel. Én meg már azt hittem ő a komolyabb kettőnk közül… Persze ez így is van, de most jól átverte a fejemet. És akkor ne legyek megsértődve, igaz? ~ Megérdemeltem, egy-egy, de most már aztán befejezni! ~ Üzenem szavak nélkül, bár valószínűleg, ha nem gondolatolvasó, nem fog rájönni… A következő kérdésnél elfelejtem, hogy mérgesnek kéne lennem épp, mert nagyon személyes kérdéssel jön elő. Persze az ilyen dolgokat még csak véletlenül sem említettem a levelezéseinkben. Egyrészt mert biztosan nem érdekelte volna, hogy én kivel bújok ágyba, vagy mit csinálok az aktuális barátnőmmel, másrészt én sem tartottam fontosnak az orrára kötni az ilyen dolgokat. De most, némileg jogosan rákérdez, bár nem tudom miért. Miért nem mindegy, hogy voltam-e már lánnyal előtte? Legalább nem fogok tapasztalatlanul hozzáérni. Így is, amióta összejöttünk, annyi romantikusság jött elő belőle, mint amennyit egész életében nem láttam tőle… Vagy nem vettem észre… Zavartan nézek rá, de megpróbálom összeszedni a gondolataim és nem megbántani őt a szavaimmal.
- Voltam. – nézek lefelé a keblei felé, és nem is tudom, hogy miért szégyenkezem egy kicsit.  Úgy döntöttem ennyit mondok neki, végül is minek részletezzem, vagy miért magyarázkodjak. Ezen már úgysem tudok változtatni, nem mintha akarnék. Remélem, azt nem fogja megkérdezni, hogy hány lánnyal, mert az kizárt dolog, hogy most elmondjam. Hátradőlök az ágyon és úgy figyelem a reakcióit. Majd a plafont kezdem tanulmányozni és azon gondolkodom, hogy Rey, hogy a fészkes fenébe nem volt még fiúval.
- Tudod, össze vagyok zavarodva. Első csókod az enyém, és enyém lehet az első… az. – ennyire szánalmasan nem is mondhattam volna, de már mindegy, kimondtam. – Remélem, hogy én vagyok az tényleg, akire mindig vágytál… - fejtem ki a véleményem, mert megijedek. Mi van, ha valamilyen okból szétmegyünk, és akkor majd felróhatja nekem. Amúgy meg mi az, hogy ezeken gondolkodom? Csak simán túl kéne tennem magam rajta. Lehet, hogy én leszek az első, de az is lehet, hogy nem az utolsó. Ilyen az élet, mi a francnak lelkizek. Rey teljesen kifordít néha önmagamból… túlságosan szeretem, úgy néz ki.

Jersey (http://www.youtube.com/watch?v=d38fF1y0mAM)

Mikor felfogom, hogy mi fog következni velem, pontosabban velünk, a szívem észveszejtő kalapálásba kezd, még gyorsabban, mint eddig tette. El sem hiszem, hogy belemegyek. De egyszer mindenképpen túl kell esni rajta, és a legjobb pedig az, ha olyannal teszem, akit őszintén szeretek, és még talán saját magamnál is jobban ismerek. Igazából még mindig nem vagyok biztos abban, hogy akarom-e, de majd az elkövetkezendő percek alatt majd úgyis kiderül, hogy mi lesz. Lehet, hogy az idióta poénom olyan hervasztóan hat rá, hogy elmegy a kedve az egésztől, Pedig én csak viccelni akartam – nyilván nem a legjobbkor.
Persze az nem meglepő, hogy egy kis dögnek tart, mert a cukorkás beszólásom valljuk be, hogy elég gyenge volt, de gondoltam, hogy egy kicsit poénra veszem a dolgot, mert mi nem az a filmbeli tökéletes pár vagyunk, amely az összes amerikai filmben felbukkan. De lehet, hogy csak úgy fog tökéletesre sikerülni, ha mindketten ugyanúgy akarjuk. Nem tudom. Jobban kellene koncentrálnom, arra, hogy komoly legyek.
Karjai immáron nem ölelnek át, hanem durcásan összefonja azokat a mellkasa előtt, ezzel is szemléltetve, hogy nem díjazza az előző húzásomat. Igen, egy kicsit tényleg gonosz voltam, de én mindig az vagyok. Ennek örömére egy könnyed lökéssel rásegítek, hogy azonnal vízszintesben találja magát, ami valljuk be, sokkal jobb is. Persze, ha továbbra is duzzog, akkor muszáj várnom egy kicsit, hátha lecsillapodik. Ez a pozíció egész kellemes, de inkább kihámozom magam, és mellé fekszem az ágyra. Ami fölösleges kacat még maradt rajta, azt gondosan lesöpröm a földre, majd ha egyedül leszek, akkor lesz időm pakolászni, de most sürgősebb dolgom akadt annál.
Odabújok mellé, és a fülébe suttogom az igazat. Vagyis azt, amit jelen pillanatban szeretnék, de abban nem vagyok biztos, hogy két pillanat múlva is ezt fogom érezni. De azt tudom, hogy teljesen belezúgtam ebbe a pasiba.
- De tényleg szeretnélek. Téged. – mondom halkan csak neki, ne is hallja senki más. Érzem, hogy hatalmába kerít valami varázslat-szerűség, és legszívesebben azonnal letépném a pólóját, de a szájából hangzó válasz nem hat rám túlságosan szívderítően. Ezt mondtam az előbb... Egyik pillanatban A) a másiban pedig B). Egy biztos van csak: Ő.
Kérdésem váratlanul érte, meg is tudom érteni, elég rosszkor tettem fel, de muszáj tudnom. Azt viszont már nem tudom, hogy miért... csak úgy kicsúszott a számon, ennyi történt. Eléggé zavarba hoztam ezzel, mert képtelen úgy válaszolni rá, hogy a szemembe nézzen. Talán egy kicsit szégyelli a dolgot, de azt már nem akarom tudni, hogy miféle lánnyal volt, biztos őő valamelyikkel. Ó, de szívesen megtépném azt a rossz kvát, hogy képes volt kezet emelni a pasimra – aki akkor még nem volt a pasim, de a szíve már az enyém volt, tudom! És az is tuti, hogy rám gondolt közben! Muhaha! Na jó, erre nem vennék mérget...
Erre mondjam azt, hogy nem baj? Vagy mi a manót lehet erre kinyögni? „Ó, semmi baj, itt vagyok neked én is!”? Vagy „Így nem kellesz!”? Vagy mégis mi lenne most helyénvaló? Felülök az ágyon, háttal neki, ne lássa az arcomon a kétséget, meg hogy mihez is kezdjek most. Igaza van egyébként, mert – sosem gondoltam, hogy összejön -, de neki akarom adni minden elsőmet. Ezt már eldöntöttem egy ideje, csak képtelen voltam felfogni, hogy ideje lenne már lépni, de ő gyorsabb volt, és tíz hónappal ezelőtt lépett, a búcsúzáskor.
Egyébként a válaszának nem kellene befolyásolnia semmit, hiszen nem kötöttem az orrára, hogy mit akarok, egészen addig, amíg tegnapelőtt már nem bírtuk cérnával. És igen, te vagy az, akire mindig vágytam, de ezt sem fogom az orrodra kötni, csak nézd, hogy mit teszek, és döntsd el magadban, hogy így van-e.
Felállok az ágyról, és a kezem nyújtom neki, hogy felüljön. Amint ezzel megvolnánk, nem kérdezek semmit, egyszerűen csak cselekszem. Lennének még kérdéseim, de nem akarom, hogy megint mindent elrontsak, mert a pillanatnak tökéletesnek kell lennie, bármennyire is filmbe illő. Leülök mellé, és megcsókolom. Ezzel talán hozzásegítem egy válaszhoz, amit a ki nem mondott kérdésére várt: „Akkor most mi lesz?”. Újból a pólóját keresik a kezeim, és meg is találják, most már muszáj kihámoznom belőle! Ez egyedül nem megy, ezért kénytelenek vagyunk megszakítani a csókot azzal, hogy kibújtassam a fejét a pólóból, meg persze a kezeit is nyugodtan kihúzhatja belőle, mert ha ennyit macerálunk minden ruhadarabbal, holnap reggel lesz, mire leveszi rólam a melltartót.
- Ma nem ing van rajtam. Így nem annyira izgi... Vajon így is jó leszek? – kérdezem ártatlan pillantást küldve felé, és csak várok, hogy tegyen valamit. Szívem dobbanásai egyre erősebbek, hamarosan ki is ugrik a helyéről, mindez Miatta! Amit az előbb mondott, azt sem felejtem ám el, hanem elteszem magamnak, és ha jobban ráérek, majd filozofálgatok rajta, de most a tettek mezejére kell lépni, és a következő lépés az övé.

Várható volt Rey reakciója, ellökött, mikor összefontam a karjaimat a mellkasom előtt. Lassan zuhantam hátra, a derekam alá csúszott valami cucca. Azt hittem, hogy most biztos valami vicces akcióba megy át, hogy elterelje a figyelmemet valamivel. Mondjuk Cowboyosdit játszik és pörgeti a nem létező ostorát. vagyis nem tudom, hogy van-e neki, bár az eddigiekből kiindulva még mindig normális lánynak tűnik, úgyhogy biztosan nincsen. Mosolyogtam, mert nem tudtam rá tovább haragudni, de azért jó, ha tisztában van azzal, hogy azért nem mindig az van, amit ő akar. Persze magának rendet csinál – magyarul mindent lesöpör az ágyról, ami nem oda való – és már le is gördül rólam. Mindig fel tud piszkálni valamivel, néha gonoszkodik is direkt. De ma szerintem maga sem tudja, hogy mit csinál, vagy, hogy kit kéne csinálni. Odabújik és elmondja, hogy velem akar lenni, hogy ilyen egyszerűen fogalmazzak. Nem tudom mit várt, látszik az arcán, hogy a válaszom nem tetszik neki. ~ Ez van Rey, nem magyarázkodom. ~ talán ha tudom, hogy ő miket tervez, vagy ilyesmi, akkor talán…. áh, biztos, hogy nem. Sőt az a furcsa inkább, hogy ő még letépetlen virágszál még. Hiszen dögös, nem félénk, sőt inkább nagyszájúbb, belevaló. Nagyon meglepett ezzel, sőt ez a romantikus izéje is elég furcsa. Remélem, hogy én nem nagyon fogok ennyire szétesni, mert most eléggé el van varázsolva. Nem, mintha én magamhoz képest nem lennék, de ő nagyon. Aztán megmozdul, én meg elfogadom a kecses kacsóját, és felküzdöm magam ülőhelyzetbe. Nagyon hülyén nézek rá, de várom, hogy mi lesz. Biztos jól megmondja, hogy akkor húzzak a francba. Aztán egyszerűen leül mellém és megcsókol. Akkor ezek szerint mégsem nagy gond, hogy nem ő nekem az első. Észre sem veszem és már lekerül rólam a póló. Mivel elég fülledt a helyzet nem fázom, még a réseken beszüremlő huzat sem borzolja fel a szőrszálaim.
- Igen jó. De szerintem ma nem kéne… Valahogy… Elmúlt a pillanat. – nézek a szemébe komolyan. Remélem, hogy nem hiszi, hogy viccelek, mert nem. Nem tudnék most vele úgy, főleg a kis játszadozásai után. Bár biztos elfelejteném, de akkor legyen tökéletes, ha már annyira romantikusan erre vágyik. Márpedig egy szemétkupacban elveszteni a dolgot, nem túl romantikus.
- Majd kárpótollak és igazi romantikus éjszakát csinálok neked. Nem érzem most helyénvalónak. – sütöm le a szemem, mert nem tudom, hogy mit fog szólni hozzá. Az is lehet, hogy elküld a sunyiba, meg az is, hogy beletörődik. Átölelem gyorsan és mélyen beszívom az illatát. Szívesen megharapdálnám a fülét, de inkább csak óvón ölelem át. Majd kiengedem a karjaimból és a pólóm felkapva leülök a fotelbe. Nézem őt, az ajkam beharapom, nem igazán tudok megszólalni most okosan. Tovább pedig nem rontanék a helyzeten. Sosem fogja megtudni, hogy ez milyen nehezemre esett, és még az is lehet, hogy én jövök ki belőle rosszul. Bízom benne, és bízom abba, hogy felülkerekedik önmagán és megértő lesz. Olyan sok mindent mondhatnék, de mindet egyesével húzom ki, a láthatatlan listából. Aztán csak felveszem a felsőmet, és Reyt nézem. ~ Na, mondjál valamit, mielőtt még megőrülök! ~ nézek rá enyhe mosollyal az ajkaimon. Valami bátorítónak szántam, aztán lehet, hogy félreérti. Ez nem az én napom.

Jersey (http://www.youtube.com/watch?v=d38fF1y0mAM)

Igen, most már egyre biztosabb vagyok saját magamban. Az elhatározás megszületett, nem is értem, hogy minek kellett ennyit rágódnom rajta, hiszen ezt már régen eldöntöttem, hogy vele akarom. Meglepő módon sikerült is összehoznom úgy, hogy minden tökéletes legyen – jó, leszámítva a kuplerájt, de ha becsukom a szemem, akkor nem fog látszani, őt meg becsukott szemmel is megtalálom, és megcsókolni is megtudom. Tehát azt hiszem, hogy egész jó úton haladok, de valami rossz előérzetem van. Konkrétan nem tudom megmondani, hogy mi, de az, hogy nem olyan hévvel csinálja a dolgokat, mint én, ez lehervaszt, és kétségeket ébreszt bennem: talán mégsem engem akar?
Először nem szólok semmit, csak várok, hogy tegyen valamit, de nem történik semmi. Pontosabban csak annyi, hogy azt állítja, hogy elmúlt a pillanat. Aha, szóval így állunk.
- Szóval elillant a varázs? – kérdezem egy kissé ingerültebben, és kihámozom magam az öleléséből, mert ha nem kellek neki varázs nélkül, akkor hagyjon csak békén, majd elleszek magamnak. Nem értem, tényleg nem értem, mert egyik pillanatban még minden A) a másikban pedig már B). Mi a franc történt? Beszél itt nekem romantikus estéről meg blabla, de az nem én vagyok, nekem nem kell olyan, én nem akarok ilyen mű dolgokat. Minek rákészülni ennyire? A pillanatnak kell élni, és én pont ezt akartam tenni az előbb, de az ő pillanatával nem találtam meg a közös nevezőt.
Hátat fordítok neki, csináljon amit csak akar, én az ágyon ülve felhúzom a lábaimat és összegömbölyödöm. A látóteremben még benne van, ezért tudom, hogy a szoba másik részében jár, de fogalmam sincs, hogy mit csinál, most nem is érdekel. Felőlem tovább is állhat, de tuti, hogy most engem hibáztat, vagy legalábbis valami mást, de magát biztos nem. Talán jobb lenne tisztázni, hogy mi is akart történni itt az imént.
Felpattanok az ágyról, és továbbra is ingerülten szólalok meg, érzem, hogy a torkomban dobog a szívem, de most nem azért, amiért az előbb akart kiugrani, nem is tudom, hogy mit érzek most. Talán dühöt és csalódást egyszerre, meg legbelül azért fáj egy kicsit, hogy nem kellettem neki... Értékelhetném, hogy kárpótolni akar, de nekem nem kell olyasmi.
Kezeim a csípőmre teszem, és amíg ő ücsörög, én vagyok a hatalmi pozícióban, hallgasson csak meg, mielőtt beleszólna. Az ajtó be van zárva, tehát menekülni nem tud. Most meg kell hallgatnia. Nem vagyok az a lelkizős fajta, de néha elszakad a cérna. Pedig sokat tűrök neki, de nem mindent.
- Jó, akkor most megválaszolom azokat a kérdéseket, amiket nem tettél fel nekem, illetve igen, de burkoltan. Egyrészt: azért nem volt eddig pasim, mert már évek óta arra várok, hogy kilépjek a legjobb barát szerepkörből nálad, de valahogyan nem vetted a lapot. – hagyok neki időt, hagy fogja csak fel, hogy hányadán is állunk. Még mielőtt egy szót is kibökne, folytatom – Másrészt: az elhangzottak fényében tőled akartam minden elsőmet, de túl naiv voltam, mert azt hittem, hogy te is akarsz majd valamit. Úgy látom, téged nem igazán érdekellek, mert én egyik elsődet sem kapom meg, nem számít. – kezemmel jelzem, hogy ez a téma is lezárva. – Amúgy lettek volna fiúk, nem is egy, aki meg akart szerezni magának, de mindegyiknek nemet mondtam, mert mindig azt gondoltam, hogy egyik sem lehet olyan jó, mint te. De most már ennek vége. Nem fogok ilyesmin stresszelni, eldöntöttem.
Részemről ennyi.  Nem mondtam neki, hogy szakítsunk, vagy ilyesmi, mert nem akarok. Végre, nagy nehezen elértem, hogy járjunk, nem fogom fél óra után sutba dobni az egészet, ez persze attól is függ, hogy mit mond. Kicsit félek, hogy csalódást fog okozni, és nem tudom, hogy hallani akarom-e egyáltalán, amit mond majd. Fog-e egyáltalán válaszolni, vagy gyáva módon lelép, ahogyan az imént is akarta?
És igazából nem értem, hogy mitől illant el a pillanat, mert nincs ettől freyásabb dolog, hogy spontán ott, és akkor csináljuk bármit ahol, és amikor akarjuk. Ha egy szemétkupac tetején, akkor ott. De ne egy romantikus vacsora után, ahol lehet tudni, hogy mi következik! Nem szeretem az ennyire kiszámítható dolgokat. De fogalmam sincs, hogy honnan szedi azt, hogy ilyesmire vágyom... Mindegy, most nagyon felment bennem a pumpa. Le kellene higgadnom.

~ Hűha. Ez most nagyon kiakaszthatta. ~ ijedek meg egy pillanatra. Látszik, hogy teljesen kikészült, hogy visszautasítottam. Fel is pattan és el is fordul. Ebből még baj lehet, de én csak jót akartam. Az a baj, hogy kezdem azt érezni, hogy hiba volt olyat gondolni róla, ami eddig teljesen elképzelhetetlen volt tőle. Amint felöltöztem, visszafordul, láthatóan sötét fellegek lebegnek felette, félő, hogy villám csap ki belőlük és halálra sújt velük. Közelebb jön és csípőre teszi a kezét, fortyogó indulatai majd kiesnek belőle, de mégis visszafogja magát legalább annyira, hogy kézzel-lábbal nekem essen. De nem tehetek róla, elbizonytalanított a hülyéskedéseivel. Ki tud kiigazodni egy nőn? Lehet, hogy ha csak barátok vagyunk, nem veszem fel és kezdek el kombinálni. Akkor valószínűleg semmi sem történt volna, csak nevetés és virág leszakítás. De már így sikerült, nem tudok visszamenni az időben, ő pedig itt áll előttem vádlón, elzárva a menekülési útvonalakat, és még csak muszáj is ránéznem, különben még bunkó is lennék emellett. Sokáig gondolkodik, hogy mit mondjon, már előre tartok tőle. Régebben nem érdekelt volna, hogy miket vág majd a fejemhez, hiszen előbb-utóbb kibékültünk, főleg előbb, mint utóbb. De most akár a nyúlfarknyi kapcsolatunknak is hirtelen vége lehet. És akkor nekikezd…
- De… - nem engedi, hogy válaszoljak arra, hogy észrevettem. Csak azt hittem a szokásához híven csak tesztel valamiben, én meg nem voltam hajlandó beugrani a cseleire. pech, hogy nem csel volt, de honnan tudhattam volna? Persze már jön is a következő, amivel már felhúz igazán, hogy nem, érdeklem őt. Felpattanok, hogy ha kell, felpofozzam, hogy térjen észre.
- Rey… - mondom indulatosan, felemelve a hangomat, de nem engedi, hogy válaszoljak erre, sőt még egy kézmozdulattal is leszögezi, hogy bármit is mondok, nem fogja érdekelni. Kezdett elborulni az agyam és kezdett úgy kinézni, hogy vagy kinyírom, vagy elmegyek és levezetem a fölös energiám, bár ilyen állapotban motorra szállni sem túl jó ötlet. Itt meg nem kezdek el tombolni, mert kábé szétverném a szobáját, ami igen súlyos következményekkel járhatna. De nem érdekel mi lesz, csak az, hogy nem akarom bántani. Persze, még kihozhatja belőlem azt is, tudja, ismeri a gyenge pontjaim, de remélem az arcom változása észhez fogja téríteni. Nem úgy tűnik, mert jön a kegyelemdöfés. Persze szerencsém van. A harmadik, amit a végére hagyott, már túlságosan a lelkemre akar apellálni, ami a dühöm miatt lepereg rólam. Nem érdekelt volna, ha már nem ártatlan, szinte el is vártam tőle.
- Tudod mit? – kicsit közelebb lépek hozzá. Szinte már belemászok a képébe, abba a bájos, szemtelen arcocskába. ~ Most majdnem kimondtam, de ha ő ilyen hülye, legalább én ne hagyjam veszni az egészet. ~ Próbálok lenyugodni, nézem a dühös arcát, majd a szemeire fókuszálok. Inkább nézem azt, azzal nehéz gúnyolódni, vagy dühöngeni, még akkor is, ha most kissé össze van húzva. A szempillái szépen katonásan libbennek egyszerre, ahogy megnedvesíti reflexszerűen a szemgolyóit.
- Te egy akaratos, manipulatív, önző, rohadék, szemtelen kis dög vagy! De én így szeretlek! – mondom és megcsókolom vadul. ~ És még milyen kedves is voltam! ~ Minden dühöm, és energiám beleadom a csókba, közben szorosan magamhoz ölelem. Sőt, ha már itt vagyunk, rohadtul nem érdekel, hogy most ágyékon rúg-e majd, vagy éppen ő is ezt szeretné. Az ágy felé tolom és erősen az ajkába harapok, majd a nyakába csókolok. Most nincs esélye ellenkezni, le is teperem az ágyára. Nem fogom megerőszakolni nyilvánvalóan, vadságom egy kissé lassulni kezd, majd megállok felette. Nézem a szemeit és megpróbálok elveszni a kéken hullámzó tengervízben. Itt lenne az idő, hogy mondja még valamit, alkalmas a pillanat rá. Megvárom, hogy megszólal-e – hagyok neki pár másodpercet – majd újra megcsókolom és lesz, ami lesz alapon elengedem magam, de azért figyelembe véve, hogy ő még nem volt fiúval.

Jersey (http://www.youtube.com/watch?v=d38fF1y0mAM)

Az iménti szóáradat mondhatni jól esett, mert már egy ideje kikívánkozott belőlem minden egyes szó.  Ezek után elmondhatom, hogy minden apró kis titkomat tudja már, mert a boszorkányos témán is túlvagyunk, és immáron ezen is.
Hűha, most fény derül a nagy titokra, hogy Freya Middleton miért szingli örökké. De lehetséges, hogy ez a bizonyos Freya Middleton éppen most szúrja el az életét – előbb gondolkozott volna, és csak utána engedné szabadjára azokat a fránya gondolatokat! Olykor meggondolatlan, de ezt már jól tudjuk róla.
Jeremy arcát elnézve nem ilyesmire számított, gondolom csak valami olyasmit várt, hogy jól elküldöm melegebb éghajlatra, és akkor mindenki duzzoghat magának, meg ilyesmi. Lehet, hogy szívesen válaszolna azokra, amiket elmondtam, de nem hagyom, mert most jött el az én időm, és nem akarok veszekedést sem egyébként, szóval jobb, ha csak hallgat, és elfogadja, amiket a fejéh... vagyis mondok. Olykor igyekszik ugyan emelt hanggal belekontárkodni a mondandómba, de egy lélegzetvételnyi idő nem elég arra, hogy mindent elmondjon, ezért tartsa csak meg magának azokat, amiket revansként próbál felhasználni. Nem hagyom magam semmi pénzért.
Amikor lezárom a mondandómat, már teljesen ott áll mellettem, már az orrunk majdnem összeér, és gyakorlatilag teljesen úgy érzem, mintha arra készülne, hogy jól megver.
De nem.
Ehelyett inkább megszólal. Jó, nem vágok közbe, eljött hát az ő ideje is, szólásszabadság van, vagy mi, ezért szíve joga elmondani az álláspontját. Gondolom, hogy most majd jól dobni fog, ezért jobban is járnék, ha befognám a fülemet. Meglepő módon nem ilyesmit hallok. Természetesen jól elszid mindennek, gyakorlatilag a sárgaföldig is süllyedhetnék, mert rohadék is vagyok meg akaratos meg manipulatív is, de mindez lepereg rólam, mert azt mondja, hogy még mindig szeret. Ettől paradoxabb mondatot még soha életemben nem hallottam, de és ez a legszebb, amit valaha mondott nekem. Őszinte és szívből jövő mondat volt.
Alig van időm felfogni az elmondottakat, nem is tudom igazából, hogy mit mondjak rá. Nincs is időm ilyesmire, mert az erős karjaival szorosan magához von, és szenvedélyes csókban folytatja az imént elkezdett mondandóját. Tudom jól, hogy van benne utálat, gyűlölet és lángoló szerelem is. Azt hiszem, most végem van, kénytelen leszek belengetni a fehér zászlót és megadni magam. Legszívesebben kiszabadítanám magam az öleléséből, de képtelen vagyok rá, mert annyira magával ragad a pillanat és az egész érzés, hogy hirtelen minden dühöm tovaszáll. Soha nem szerettem még ennyire senkit, mint ezt a buta muglit, akinek a csókjától mindjárt megfulladok, de az sem érdekel.
A pár pillanattal ezelőtt pislákoló parázsból immáron lángoló táltostűz lett, amely remélem, hogy soha, de soha nem hal el, ha csak varázslattal rá nem segítek, de kizárt.
Sosem láttam még ennyire szenvedélyesnek, de igen, ez az igazi Jeremy Stone, nem pedig a gyengéd és figyelmes, habár mindkettejüket imádom, mégis a jelenlegi jobban bejön, de attól tartok, hogy csak a düh beszél belőle. Hm, többet kellene veszekednünk és minden alkalommal ilyen kellemes dolgokban lehet részem. Nem áll meg az ajkaimnál, most már a nyakamnál tart, és én csak vagyok, és becsukott szemmel élvezem édes ajkainak minden egyes érintését. Nem számít, ha durva és fáj, minden egyes porcikám csak arra vágyik, hogy velem legyen és ne hagyja abba.
A következő pillanatban már azt veszem észre, hogy az ágyon fekszem és egy pillanatig nem történik semmi, így kinyitom a szemem. Ő szótlanul felém magasodik, és mintha kimondatlan kérdésére választ várna. Valamit most mondanom kellene? Biztos, hogy én vagyok erre a megfelelő személy? Hiszen eddig mindent csak szétziláltam... Zöld íriszei foglyul ejtenek, és most már nem menekülök, de nem is szeretnék. Muszáj elfogadnom, hogy elvesztettem a csatát. Vagy inkább megnyertem, mert lehet, hogy mégis az történik, amit szeretnék? Nézőpont kérdése.
Szótlanul pillantok rá, és várom, hogy megszólaljon, de nem teszi, inkább megcsókol. Szerintem sokkal jobb, többet mond így, mint puszta szavakkal. De mégsem bírom ki, hogy el ne rontsam a dolgot...
- Na mi az? Jeremy Stone-nak talán bűntudata van szegény Freya Middleton miatt? – kérdezem csipkelődve és vigyorgok közben. Míg gondolkozik a válaszon, addig egyik kezemmel gyengéden átkarolom a nyakát, másikkal pedig beletúrok a hajába. Tuti, hogy szereti, csak nem vallja be nekem.

Úgy néz ki, hogy nem ellenkezik, pedig azért szépen elbántam vele a szavaimmal. Más esetben talán folytatódna a szájkarate kettőnk között, ami tettlegességig fajulhatna. Jó kis bunyó lenne az biztos, mással még lehet, hogy bele is mentem volna. De talán rájött, hogy most kár lenne visszaszólni, főleg, hogy engem nem érdekelne. Már nem tud meghatni a húzásaival, bármit mondhat, nem fogok leállni a kedvéért. Ő kell nekem, senki más, úgy, ahogy van. Lehet, hogy nem a legtökéletesebb lány a világon – hiszen hangyás, akárcsak én, ezt tudjuk -, de ki az? Inkább legyen ilyen, mint egy hülye picsa. És különben is, én választottam barátomnak, azóta barátnőmnek. Vagy fordítva történt és én sétáltam bele a „csapdába”? Végül is az eredmény ugyanaz, a lényeg, hogy most hagyja magát az ágyig elvinni, egy csepp ellenkezés, de annyi sem jön belőle. Most nem vagyok annyira kíméletes, egy laza mozdulattal lelököm az ágyra, remélhetőleg nem veri be a falba a fejét véletlenül. Már felette vagyok, hallom a lélegzetét, nézek a csodálkozó szemeibe, amik lassan váltanak át elégedettségbe. Még szép, hogy tetszik neki, visszakapta a régi Jeremyt, akibe ezek szerint már régóta szerelmes volt. Kicsit kényeztetem – már ha az, hogy szinte egyben lenyelem kényeztetésnek számít -, majd belassítok, ahogy terveztem. Azonban, amikor megállok, hogy mondhasson valamit, sajnos mond is, pedig nem számítottam rá. Egy picit el szeretné venni a mondandója élét, ezért átkarol, és a hajammal szórakozik ~ Na, ezt miért is olyan jó? ~, ami ugyan jó, de mástól biztos nem tűrném el. Újabb szemtelenség, valamiért nem tudta kihagyni.
- Freya Middleton inkább fogja be, ha jót akar! – fenyegetem meg játékosan, még az ujjaimmal is megfedem. Gyorsan – szinte egy mozdulattal – lekapom a pólóm és kajánul rávigyorgok. ~ Na, most akkor én leplek meg te kis dög. ~ A szemeim kissé lejjebb is vándorolnak a nyakáról, bár tény, hogy láttam már fürdőruhában – meg egyszer véletlenül félmeztelenül is -, úgyhogy nagy változás nem történhetett, de azért… Most őszintén, ki ne látná újra?
- Szóval, hol is tartottunk nem is olyan rég? – kérdezem tőle mosolyogva és gyorsan megcsókolom, és ránehezedek. testem finoman ráhengeredik a testére, vélhetőleg nem fogom agyon nyomnyi, még senkinél sem csúszott hiba a számításomba ezzel kapcsolatban. Nem túl hosszú az ágya, de egy kis játék belefér, úgyhogy átfordulok, hogy ő legyen felül, majd tovább, hogy én. Elhúzódom, majd vissza – közben csókok hada árasztja el pofiját – majd megint őt hozom felülre. ~ Na, most kéne valami okosat mondani neki, vagy mutatni, hogy…~ gondolom elpirulva, ami még engem is meglep. Ez a lány engem kikészít. Elpirulok, te jó Isten. Ilyen gyenge lennék, ha ő van a közelemben? Félre is nézek, nehogy észrevegye, de már lehet, hogy késő. Ez ciki, de hát mit tegyek? Csak hagyom magam és várom, hogy mi fog történni. Belekapaszkodom a pólója nyakába és magamhoz húzom. Nem tudok az ajkai nélkül jelenleg élni, de nem is akarok.

Jersey (http://www.youtube.com/watch?v=d38fF1y0mAM)

Szemtelenkedő szavaimat persze nem hagyhatja annyiban, mindenképpen muszáj visszaszólnia. Imádom a gonoszkodó, fenyegető stílusát, és azt, ahogyan meg akar leckéztetni, de most nem kapok barackot a fejemre, hanem csak egy intést, miszerint vigyázzak a számra, hogy mit beszélek. Igen, abszolút igaza van, nem akarok mindig mindent elrontani.
Erre már nem mondok semmit, hiszen óva intett, hogy jobban járok, ha befogom. Erre mondhatnám azt, hogy ha megcsókol, akkor biztos, hogy nem fogok megszólalni, de úgy döntöttem, hogy abbahagyom a pimaszkodást. Zöldfülűként nem sokat tudok hozzászólni a témához, ezért hagyom, hogy ő vegye át az irányítást, és én készségesen állok a rendelkezésére. De az úgy egy kicsit ciki lesz, ha majd mondja, hogy „Freya, most feküdj hanyatt, és tedd szét a lábad!” A filmekben nem így szokott menni, remélem, hogy nem így lesz; bár, ha abból indulok ki, hogy mennyire gonosz és alattomos szélhámos a szívem választottja, akkor akár még ezen sem csodálkoznék, ha így lenne.
Pillantásán látom, hogy valami csínyre készül, és nem is lepődöm meg, amikor hirtelen leveszi magáról a pólót. Ajh, akkor most nekem is magamról kell levenni, vagy hogy is van ez? Nekem kellett volna róla, ahogyan pár perccel ezelőtt is megtettem, de akkor eltűnt a pillanat, s mily öröm, hogy immáron újból visszatért! Nem baj, majd a nadrágját én veszem le.
Kiszolgáltatottnak érzem magam, de most egyáltalán nincs ellenemre a dolog, sőt, éppen ellenkezőleg. Amint belejövök a dolgokba, majd persze én fogok irányítani, de most először megengedem neki, hogy övé legyen a megtiszteltetés. Tekintetét lassan végigfuttatja a testemen, ki sem kell mondania, tudom, hogy arra vágyik, hogy ne legyen rajtam az a fránya felső. Kezemmel gyengéden végigsimítom a mellkasát és a hasát, majd megállapodik a nadrágja gombján, amit szélsebesen ki is gombolok, de többre már nincs idő, mert érzéki csókjával újból támad, megszólalni sem tudok – biztos ez a célja!
- Hátőő... - ez minden, ami kijön a számon, mert többre képtelen vagyok, legfeljebb az ő szájába beszélhetném át a többi részét a mondandómnak. De a kérdése egyébként is költői volt, szóval bizonyára nem is akarta, hogy megszólaljak. Ezt direkt csinálja, szerintem.
Testével lágyan hozzám simul, és még jelenleg övé a vezető pozíció, ám ez nem sokáig van így, mert hirtelen felülre kerülök, aztán megint nem, aztán megint igen. Magához von, nem enged elszaladni, csókot követel. Nem leszek gonosz, meg is kapja, de csak egy kicsit, elég most annyi.
Időm sincs felfogni, hogy mi történik, csak azt veszem észre, hogy felegyenesedem és leveszem magamról a rock’n’roll-os felsőt. Nincs szerencséje, mert alatta bizony van még valami, de az már nem az én dolgom hogy levegyem. A felső sem az enyém lett volna, de hát jó, segítek neki egy kicsit. Ettől jobb nem is lehetne rajtam: vörös csipke. Ne kérdezd, hogy miért pont ezt választottam reggel, mikor kimásztam az ágyból. Sőt, ha tudná, hogy a nadrág alatt mi van, attól meg teljesen oda lenne, meg vissza is! Tehát igen, mondhatnám magamra, hogy most én vagyok a vörös démon. A hajam most nem a legjobb, hogy össze-vissza hullik ránk, de nem érdekel, hagy terítsen be mindent.
Fogalmam sincs, hogy mi járhat a fejében, de remélem, hogy csak én. Egy pillanatra furcsa villanást veszek észre a tekintetében, nem is néz rám.
- Most tuti, hogy elképzeltél ruha nélkül... – jegyzem meg, majd folytatom, amit elkezdtem.
Mivel most én vagyok a főnök, az történik, amit én szeretnék. Ezért most jött el a pillanat, hogy levegyem róla a nadrágot. Ajh, ez nagyon bonyolult lesz, ezért a kigombolt gomb ugyan megvan már, de még a sliccet tudom lehúzni és kész. A sliccel bizony óvatosan kell bánnom, mert akár még pórul is járhatok, ha valamit elrontok. Megragadom hát a cipzárt, és lassan húzom lefelé. Ez a terület eddig tiltott zónának számított nekem.
A nadrág többi részével nem boldogulok egyedül, ezért muszáj segítséget kérnem. Ártatlan pillantásokat küldök felé, hátha megszán, és nem kell ügyetlenkednem többet.
-  Segííííts! – mondom neki, és tuti, hogy most ki fog röhögni, mert bénázok. De nem érdekel, nevessen csak, szerintem sokkal jobb így az egész, ha nevetünk is közben. Főleg egymáson.
Az én nadrágom kissé bonyolultabb lesz neki, mert azon bizony gombok vannak, hiába rövid. De ez majd az ő dolga lesz, ha egyszer úgy véli, ideje, hogy lekerüljön rólam...
Nézd csak! Most veszem észre, hogy már megint virágszirmok hullanak a szobám plafonjáról egyenesen ránk. Lehetséges, ha Freya Middleton szívében táltostűz táncol, akkor ilyesmi történik? 

Szerencsére Rey megfogadja a tanácsom és nem szól vissza. Ez nagyon örömmel tölt el engem, végre én győztem, és nem kell még három-négy kört futni, mire megadja magát. Persze tudom, hogy direkt szokta csinálni, csak, hogy idegesítsen. Imád piszkálni, én meg imádom, ha piszkál, azt azért tegyük hozzá. Most azonban nem lett volna jó, ha még tíz percig szórakozunk egymással, mert kezdhettük volna az egészet elölről. Mikor felette ténykedek és nézem simogatni kezd, ami tőle igazán jól esik. ~ Utállak Freya Middleton, hogy ilyen hatással vagy rám! ~ mosolygok magamban, mert szavaimmal ellentétben pont, hogy imádom őt. Viszont nem kell sokáig tanítgatni, mert már ki is gombolja a nadrágomat. Nem sokáig teketóriázik az biztos! Sajnos későn jut el a tudatomig, hogy mondani szeretett volna valamit, mert az ajkai hívogatóan intettek felém, akár a hajósokat elbűvölő nimfák szívbemarkoló éneke. Én azonban nem kötöttem be a szememet – nem is akartam -, ahogy a Homéroszi hős Odüsszeusz, hanem rögvest elcsábultam és már csókoltam is mézzel telt ajkait. Ekkor jutott eszembe a gondolat, hogy hemperegjünk egy picit, csak azért, hogy a testünk szinkronba kerüljön egymással. Meg érezni akartam őt, ez az igazság, és már nem nagyon volt kedvem várakozni. A nem nagyon is túlzás, rohadtul utáltam bármire várakozni, akár a boltban, akár ilyen helyzetben. Egy önző pasi vagyok, követelőző beütéssel. A végén ő kerül nyeregbe, a szó legszorosabb értelmében is, és egy olyan természetes módon hajítja el a pólóját, mintha minden nap ezt csinálná. Úgy értem, hogy tudja, hogy most az jön, hogy ő eldobja a pólóját, vagy ilyesmi. Felvonom a szemöldököm, mert meglep, amit látok. Vörös csipkés melltartóban van, gyanúsan méregetem az arcát, azonban nem sokkal ezután, széles elismerő vigyorral fixírozom az újdonsült barátnőmet. Eddig is az volt, de most máshogy… Ebbe inkább nem kellett volna belemennem.
- Wow! Ez aztán…. – hagyják el a számat a szavak, pedig nem akartam semmit mondani, csak úgy megszöktek a hangszálaimról. Persze aztán csak kimond egy megjegyzést, amire még jobban elvigyorodom, lebuktatva magam ezzel. valóban elképzeltem, de hát ki nem képzelné el őt, ha ott üldögél a medencecsontján.
- Még jó! Remélem, hogy nem csak képzelődnöm kell… – válaszolom, csak, hogy ne kelljen most kombinálnia, meg agyalnia azon, hogy miket gondolok. Tényleg nem szórakozik sokat, máris a cipzáramat kezdi el húzni szép lassan, vigyázva, hogy nehogy valami baleset történhessen. Tény, hogy nem hagy hidegen a dolog, szóval a látható jelek kezdenek kibontakozni a fogas dolog lehúzásakor. Azonban a nadrág már más tészta, könyörgő szemekkel kér segítséget. Olyan édesen bénázik, hogy „telibeszáj” vigyort kap ajándékul.  Kicsit megemelem a csípőmet – még szép, hogy szenvednie azért kelljen érte – és segítek egy picit neki. Rövid időn belül lekerül a nadrág, úgy néz ki, hogy rajtam a sor. Izgalmamban csak későn veszem észre, hogy újra varázslatos szirmok kezdenek hullani a plafonról. ~ Csak nem a saját virágjának szirmai? Milyen költői lettem ma basszus… ~ mosolygok, de inkább a felettem üldögélő Reyre figyelek. A kezeim vándorútra indulnak, és a gömbölyded formáknál kicsit elidőznek.
- Most még visszakozhatsz… - itt kivárok egy pillanatig, némi komoly arcot kínkeservvel erőltetve az arcomra, ami nem is nagyon sikerül szerintem, de még meglepheti.  - Egy fenéket! – mondom nevetve és magamhoz húzom, újabb csókokkal ellátva, ahol csak érem. Majd én kerülök felülre és megnézem mit tehetek azért, hogy az erénytelensége napvilágra kerülhessen. Megnézem a gombokat, majd szépen elkezdem kigombolni. Ha nagyon nem megy, akkor majd meg kell varrni, mert egyszerűen letépem a makacs gombot, amelyik nem akar kibújni, és közelebb engedni a tiltott gyümölcshöz. Amint megszabadítottam a rövid farmerjétől, újra felmegyek az ajkaihoz.
- Szeretlek, te kis hülye! – mondom a rám jellemző őszinteséggel és megnézem, hogy hogyan lehetne eltüntetni a vörös dolgokat, amik még elfedik a drága szemérmességét. Óvatosan kezdek neki, figyelek rá, biztos nagyon izgul. Valószínűleg sokkal jobban, mint én. Remélem, hogy nem vesztem el a fejem és tudok vigyázni rá végig, vagy legalább addig, amíg kell.

Jersey (http://www.youtube.com/watch?v=d38fF1y0mAM)

Még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy eljött ez a nap. Reggel, mikor kipakoltam ezt a sok szemetet a ládámból, még nem gondoltam, hogy szívem választottjával ilyen jól összeszólalkozom és békülésként ilyen mennyei dolgokban lesz részem. Ugyan még nagyjából sehol nem tartunk, mégis már most odáig vagyok, meg vissza. Sosem éreztem még ennyire közel magamhoz, és nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire jó érzéssel tölt el ez az egész. Az, hogy most cirógat és közben nevet rám, meg hülye beceneveken szólít, meg minden úgy együtt véve. Ettől tökéletesebben el sem tudtam volna képzelni ezt az első élményt. Na jó, ettől tökéletesebb csak akkor lenne, ha csillagfényes éjszaka lenne, nem pedig napsütéses délután. De a virágeső éjjel nem látszódna, ezért plusz egy pont a nappalnak. Most is, akárcsak az imént, a lehulló virágszirmok egy idő után semmivé foszlanak, megkímélve engem a takarítástól.
A vörös dizájn gondoltam, hogy elnyeri a tetszését, mosolyom rendkívüli elégedettséget sugall, hiszen már az első alkalommal sikerül dögösnek lenni, pedig nem volt tudatos, tényleg! Csak úgy jött, na...
A ’wow’ hallatán egy puszit adok a nyakára, majd az arcára, az orrára, az ajkára, majd végül gonosz módon jól meghaparom a szemtelensége miatt. Megérdemli, ne csak ő harapjon már össze-vissza! Ez egy harc, ahol nem veszíthetek.
Nem nyugtatom meg, hogy bizonyára látni fogja, amit szeretne, mert neki azért bizony meg kell küzdenie. Nem lesz olyan egyszerű ám! Gombok, kapcsolók meg kibújás meg minden... Az egész az ő dolga lesz, teljesen szabad kezet kap. Tudom, hogy így sokkal édesebb a győzelem, ha magad találod meg az elrejtett kincset, nem pedig odavezet valaki. Itt nincs térkép, hagyatkozzon csak az ösztöneire, ám elnézve nincs vele gond.
A nadrág-story persze nem olyan egyszerű, ahogyan én azt elképzeltem. Jó, rendes, mert segít, de kénytelen vagyok én lehámozni róla. Ajj, mi a fenének ilyen melegben hosszú nadrág?! Igazán lehetett volna előrelátóbb, mikor öltözött! Elég csak példát venni a szexi démoni öltözékemről.
Amíg nyeregben vagyok, azt tehetek vele, amit csak akarok. Akár meg is erőszakolhatnám – aww nyami, kikötözve az ágyhoz! – de azt sem tudom, hogy hogyan kell, ezért csak gyengéden simogatom számomra tökéletes testét. Persze, így, hogy bilincs híján nem kötöztem ki, kezeinek semmi nem szab határt, így egyik pillanatról a másikra veszem csak észre, hogy a simogatása abbamarad és rajta felejti kezeit a csipkén. Nem hinném, hogy az anyaga vonzza oly nagyon, mégis, ez számomra még szokatlan, mert most először tapasztalok ilyet tőle, habár már próbálkozott régebben is, de csak hülyeségből. Vagy lehet, hogy így akarta kifejezni, hogy tetszem neki? Nem túl Jeremys húzás, de pimaszkodásnak tökéletes volt akkor. Mára ez teljesen más lett, és nem ellenkezem, ha ilyesmit szeretne. Gondolom, hogy csipke nélkül még jobban élvezné a dolgot, de annak is majd eljön az ideje hamarosan...
Az egyik pillanatban megpróbál elbizonytalanítani, de nem sikerül neki. Mikor kimondanám a választ, ő megválaszolja helyettem, de persze nem szorulhat belém szó...
- Visszakozzon a fene! – suttogom a fülébe kéjesen – már amennyire tudok ilyesmit. Édes ajka újból csókra hív, sőt, inkább parancsolja, hogy kötelező a megjelenés. Mernék én ilyen kecsegtető ajánlatra nemet mondani? Á, ugyan!
Lassan hozzásimulok, akár csak egy macska tenné – hűha, vadmacska? – és már megint ügyesebb, mert újból ő van nyeregben. Nos, ideje, hogy levegye rólam a gatyát, de kíváncsi vagyok, hogyan fog megbirkózni vele. Sajnos túlságosan is gyakorlott, nem tart olyan sokáig, mint az én szenvedésem az övével. Nem fair!
Jó, nyert ügye van. Az alsó is vörös, nem is akármilyen. Nos, tanga, mert az jól néz ki. Újabban adok a külsőmre, ebben nincs semmi rossz, ugye?! Már csak egy fekete csipke harisnyatartó hiányzik, és teljes lenne a repertoár. Igen, láttam a szobájában Playboyt, abban mindig ilyenekben feszítenek a csajok.
Gyönyörűen paradox bókot kapok tőle, igazán olyan, mint ő. Más szájából nem is lenne hiteles, inkább bántó. De tudom, hogy képtelen arra, hogy ne szívasson, ezért muszáj a csipkelődő megjegyzés a szerelmi vallomáshoz, mert túlságosan rózsaszín lenne akkor, az meg nem az ő stílusa. Ilyennek imádom, amilyen.
- Én is szeretlek, te mugli! – vágok vissza, s míg méreget, jól magamhoz húzom és egy szenvedélyes csókban forrnak össze ajkaink.
Eközben jól megmarkolom a fenekét, mert annyira szexi és erre várok már egy jó ideje, hogy csak az enyém legyen, senki másé!
- Gyerünk szivi, ne kímélj! – suttogom a fülébe, megadva neki ezzel a jelet, hogy szabad az út a cél felé.
Szavakkal egyszerűen leírhatatlan, hogy a szívem mennyire repes most a boldogságtól, hogy végre az történik, amire évek óta áhítoztam, és azzal, akit a szívem már hosszú ideje kiválasztott. Nem félek, mert tudom, hogy vigyáz rám, mert fontos vagyok neki, ahogyan ő is nekem. Nem kérem, hogy porcelánbabaként bánjon velem, legyen olyan, mint az életben. Legyen szellemes, megszállott, heves és ellenállhatatlan, legyen ő az én Jeremy-m. Neki adtam mindenemet.
Forró öleléseitől a szívem tüze még hevesebben táncol, s hamarosan el is jő a pillanat, mikor mindent felemészt. A lelkem egy darabja immáron az övé lett. Nem más ez, mint egy szál virág, amely az örök szerelem zálogaként egy életen át virágzani fog neki.
Egy utolsó sóhaj hagyja el ajkainkat, egy gyengéd csókkal megpecsételve az elmúlt fülledt mégis édes perceket.
Csak mi maradunk ketten, csak ő, meg én.

Ahogy felettem üldögélt, láttam rajta, hogy miket gondol. Olyan felemás érzései lehetnek, de nagyon élvezi emellett. Biztosan nagyon izgul, de ki nem izgulna a helyében? Főleg, ha egy ilyen pasi, mint én… hehe, na, jó ez csak vicc volt! Szóval tanulmányoztam a vörös csipkét, természetesen fogásra is. Mennyivel más így nézni rá, mint eddig. Eddig nem néztem benne a nőt, jó hülye voltam, hogy nem vizsgáltam meg jobban férfiszemmel. De nem is akartam valószínűleg, hiszen illetlenségnek tartottam (!) a legjobb barátomat stírölni. Bár azért néha poénból kapott néhány beszólást, de azok csak a szokásos csipkelődéseim voltak. Most viszont már egész máshogy látom őt, igazi nőként. Ráadásul a Freyás beütés is ugyanúgy megvan, továbbra is ő az irónia királynője. Szerintem nagyjából ki van kötözve belülről a nyelve, mert most is legalább húsz megjegyzése lenne. De nagyon imádom, és nem fogok vele kesztyűs kézzel bánni. Még a végén azért is beszólna. Nem mintha, úgy akartam volna, de na. Mégis csak ez lesz neki az első, megkapja az extra tiszteletet, ami ezért jár, hogy én csinálok benne visszafordíthatatlan elváltozást. Fel is nevetek egy pillanatra a gondolatra, ilyen hülyeségeket sem hordtam még össze ennyi idő alatt egyszerre, tényleg kihozza belőlem a rosszat. Jókor jön a mondata, így kicsit tudom palástolni ezzel a nevetésem, hogy nem az ő mondandóját nevetek.
- Helyes! – a fülembe suttogása egyszerre volt idegen tőle, és nagyon izgató. Sosem hallottam még ilyen hangszínnel és módon beszélni, úgyhogy egészen új érzéseket mozgatott meg bennem. Aztán hozzám simul. ~ Honnan veszi ezeket a fogásokat? Vagy ösztönös? De nagyon tetszik! ~ Élvezkedek, ahogy hozzám ér, majd átveszem az irányítást. Szinte pillanatok alatt már csak a vörös nem takaró ruhadarabjai vannak rajta. Még egyszer végignézek teljesen rajta, hogy ezután már ne csak a szemem által fogjam fel az alattam doromboló macskát. Megjegyzésemre, visszavág, de most semmi gúny nincs benne, vagy hülyéskedés. Már éppen válaszolnék újból, amikor belemarkol a fenekembe és a saját módján előadja, hogy csináljak már valamit. Egész pontosan azt, amiért idáig jutottunk, nekem pedig van, amit nem kell kétszer mondani. Ez pontosan egy ilyen. Felnyögök, ahogy belém markol, hiszen meg is lepett vele és jól is esett.
- Rendben főnök! – mondom neki viccesen és betapasztom a száját a sajátommal, hogy most már ne nagyon dumáljon, most én következem. Előbb megszabadítom a ruháitól, hogy ne zavarjanak, na meg a sajátomat is eldobom, majd óvatosan belekezdek. Mivel megkért fű alatt, hogy saját magam legyek, ezért nem bánok vele túl kíméletesen, csak, ahol nagyon muszáj. Az ajkain kijövő rendezetlen dallamok pedig igazolják, hogy jól tettem. Elmerülünk egymásban, tökéletesen összeillően járunk a kiteljesedés útján, majd mikor ez bekövetkezik, hangokkal adjuk egymás tudtára, hogy egymásra találtunk. Ezután egymás mellett fekszünk, és üdvözült mosollyal élvezem, ahogy hozzám bújva fekszik, fejét a mellkasomon pihenteti. Simogatom a haját, és amit még elérek, nagyon jól érzem magam vele. Az egész nagyon jó volt, ismétlést kíván, de nem szeretném siettetni. Nem hiszem, hogy sokáig kell várnom a következőre, ugyanis nem nagyon ellenkezett az egész miatt közben.
- Nos, akkor már nem haragszol? – kérdezem hamiskás vigyorral. Muszáj egy picit húzni, mert nehogy már azt higgye, hogy minden fenékig tejfel. Várom a reakcióit, de továbbra is simogatom őt, a szavaimmal ellentétben.

Jersey (http://www.youtube.com/watch?v=d38fF1y0mAM)

Egy kiadós futás után sem szuszogok ennyire és nem dobog ennyire hevesen a szívem, mint most. A pulzusom valahol az egekben járhat, de nem kell ezen csodálkozni. Életen legszebb perceit életem át azzal a fiúval, aki a szívem kiválasztott. Elég nyálasnak hangzik egy Freya „Keményvagyok” Middleton-tól, ám mégis vannak pillanatok, amikor elgyengül. Ez történt most is, teljesen kifordított önmagamból, de én is ezt teszem vele. Nem gondoltam, hogy ilyen, ha a szerelem viszonzásra talál.
A szapora levegővétel lassacskán elcsitulni látszik, és újból kiegyensúlyozottá válik. Mikor már egymás mellett fekszünk, odabújok hozzá szorosan, hogy minden egyes porcikámmal érezzem őt, és hogy átöleljen. Azt kívánom, bár soha ne érne véget a pillanat.
Hagyom, hogy izmos karjaival magához vonjon, és a fejemet pedig mellkasára teszem. Vicces, mert ahogy veszi a levegőt, fel-le jár a fejem, de nem érdekel, a lényeg, hogy halljam a hevesen kalapáló szívét, amely csak értem dobog.
Nem szólunk egymáshoz, csendesen pihenjük ki az elmúlt perceket. Számomra most egy teljesen új dimenziója nyílt meg a világnak, és biztos vagyok abban, hogy ez csak és kizárólag vele lehet tökéletes, senki mással. Minden egyes vele töltött perc igazi ajándék volt számomra, viszont a távollét sem tudna kiölni belőlem az iránta táplált vágyaimat, melyek most teljesedtek ki csak igazán. Végre teljesen őszinte lehettem vele, és remélem, hogy most már tudja, hogy övé a szívem egy életen át, mert számomra ő a tökéletes.
Féltem, hogy mi történik, ha a barátság hirtelen másba csap át, de az, hogy csak három napig bírtuk egymás nélkül, azért az bizonyára jelent valamit. Szó szerint ki voltam már éhezve rá egy ideje, s olykor ugyan fantáziálgattam erről-arról, de legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha ennyire boldog leszek, mint most, itt, az ő karjaiban.
Hasra fordulok, és szembe nézek vele, de a fejem még mindig a mellkasán pihen – pontosabban az állam, ami lehet, hogy hegyes, és nyomná, ezért a kezemmel tompítom a nyomást, és alá tolom, ezáltal meg is támasztva magamat. Megszólalnék, de nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Nem muszáj mindig beszélni, néha a kimondatlan szavak jelentenek a legtöbbet, ezért könyökömre támaszkodom és egy csókot nyomok édes ajkaira. Szívesen folytatnám tovább is, ugyanis örömmel megismételném az elmúlt perceket, de nem vagyok telhetetlen, megelégszem most ennyivel. Az elsőmet neki adtam, sikerült hát! Bizonyára most nagyon elégedett magával, még ha nem is mondja, arcáról sugárzik a büszkeség – ez olyan fiús dolog. Óh, igen ő most a király, mert „megvoltam” neki. De tudom jól, hogy nem így fogja fel, csak ő is örül annak, hogy végre megtörtént az elmúlt napok játékai után már ideje volt. Azért, mondjuk érdekelne, hogy ő gondolt-e rám így, vagy csak úgy spontán jött az ötlet, hogy meg szeretne dönteni.
Miközben ilyesmiken morfondírozom, egy kérdést intéz hozzám. Elképesztően pimasz, mégis az elégedett vigyor továbbra is ott díszeleg a sármos, borostás pofiján. Senki nem tudná most ezt letörölni onnan.
- Nos, ezt még át kell gondolnom – válaszolom neki titokzatosan, és arcjátékommal gondolkodást mímelek. – Talán megkíméllek a jól bevált szövegemtől, amit a többi fiúnál sütöttem el, mikor leráztam őket. Ki sem találnád, hogy mivel rukkoltam elő nekik! – folytatom vigyorogva.
Az jut eszembe, hogy most, hogy immáron minden álmom valóra vált, mi fog következni ezek után. Még van egy évem a suliban… vajon megvár? Képes lesz arra, hogy várjon rám? Tavaly is azt mondta, hogy „Várni fogok rád”, mégis összejött valami csajjal ősszel – ha jól emlékszem. Vajon kibírja tíz hosszú hónapon keresztül? És én kibírom? Nos, én azt hiszem, hogy igen, már ha ennyire belejöttem a lezárós dumába. Fogadni mernék, hogy az egész suli rólam pletykál, hogy mennyire undorító vagyok. De muszáj volt valami olyat mondanom, amivel elrettentem őket magamtól…
Elhessegetem ezt a gondolatot, és inkább visszabújok hozzá, és dorombolva a fülébe suttogom:
- Köszönöm, hogy vagy nekem, Jeremy Stone!
Ezt követően pedig játékosan a fülébe harapok, majd a nyakába és végül megtalálom a hívogató ajkait, melyeknek oly nehéz ellenállnom. Szívverésem újból gyorsulni készül, úgy fest, egy menet nem volt elég, újra és újra akarom őt.
Freya Middleton, le kell állnod, nem lehetsz ennyire kéjsóvár!

Azt hiszem jó teljesítményt nyújthattam, mert észveszejtő volt Reyyel szeretkezni. Nos, igen, nevezhetjük annak, mert az érzelmeink eléggé elragadtak minket, és most, mint két oxigénhiányos beteg lassuló ritmusban ugyan, de kapkodunk az éltető levegő után. Simogatom a haját és közben fésűt játszva hosszan kihúzom belőle a kezemet. A hátát találom most megfelelőnek a simogatás célpontjának, így azzal foglalkozom. Valami takarót is kerítenék, de most hat ökrös szekérrel sem tudnának elvontatni innen, így maradok reménykedve abban, hogy nem fázunk fel. Bár elég meleg van, de ki tudja, az emberi szervezet szokott furcsa dolgokat produkálni. Szívdobogásom is kezd visszaállni a normális ritmusra, én pedig felfelé görbülő ajkakkal pillantok körbe. A szemétdomb közepén fekszik a két szerelmes. ~ Fuj, ezt most kimondtam. ~  Nem zavartat minket a környezet, hiszen tényleg összeforrtunk. Nagyon örülök, hogy Reynek nem volt rossz élmény az első, vigyorgásából ítélve biztosan nagyon élvezte. Büszke is vagyok magamra, nem gondoltam, hogy ameddig kell, vissza tudom fogni magam. De sikerült, és most nagyon jól érezzük magunkat. Folytatást kíván az egész, és nemsokára meg is fogja kapni, mert nehogy már azt gondolja, hogy ennyivel elégedett vagyok. Már előre elgondolok néhány dolgot, hogy mit fog kapni, ami eddig kimaradt, de azért hagyok néhány meglepetést a következőekre is. Ő viszont megunva szívem dobogásának hallgatását hasra fordul. és fejét a mellkasomra teszi. Még arra is figyel, hogy ne nyomjon az állával, az egyik kezét alá csúsztatja. A szemeimet fixírozza, biztosan mondana néhány szót, de valahogy – meglepetésemre -  ez most elmarad. Még össze is vonom a szemöldökeim egy pillanatra, hogy: „Na mi van, mondjál valamit, ha már ennyire kikívánkozik belőled.” De csendben marad és felkelvén az alkalmi párnájáról ad egy csókot. Amiből én nem engedem ki olyan hamar, mert hátulról a hajába túrva tartom a fejét, hogy hosszabb legyen az összetapadásunk. Kérdésemre megkapom a Rey-féle választ, bár azt tudom, hogy nem volt eddig tapasztalata ebben, de Micurka ilyen. Nem számít, hogy mit nem tudott, most már ő is tisztában van néhány dologgal. De még van mit tanítani neki, úgyhogy nem sokáig fogom én húzni az időt beszéddel.
- Pedig érdekelnének, hogy hogyan ráztad le őket miattam. Biztos nagyon rossz érzés volt, hogy nem veszem észre a komolynak szánt jeleid. De ez a te hibád is Rey, nemcsak az enyém. Hiszen mennyit szórakoztunk egymással, nem tudhattam, hogy komolyak a szándékaid. Én pedig nagyon élveztem a veled való lógást, és biztosra mentem. Persze, nem akkora hiba ez, hiszen már rendben vagyunk, rájöttem a dolgokra. Nem volt könnyű, de nekem is kellett némi ösztönzés magamtól. Ez van, hisz ismersz. – vállaimat megvonva vigyorgok az szépséges szemei közé. Az arcán végigfuttatom az egyik ujjbegyem, az ösvény, amit belekarcolok még ismeretlen, de biztosan jóleső. A végén megnyomom finom az orrát, mintha egy bekapcsoló gomb lenne és elvigyorodom. A barna haja pókhálószerűen teríti be a felső testemet, finoman csiklandozva a bőrt ahol hozzám ér. Nézem őt, próbálom kifürkészni a gondolatait, de nem vagyok varázsló, mint ő, nem megy a dolog. Ekkor aztán olyat tesz, amire nem készültem fel. Megköszöni, hogy szeretem. Ez nagyon furcsa, ritkán köszönget, legalábbis ez már elég habos-babos duma volt még tőle is. Muszáj egy picit elpoénkodnom, de figyelek arra,hogy azért olyan nagyon sértő mégse legyen.
- Hát persze édes-drága szerelmem. Én is köszönöm. – viccelődöm, bár tudom, hogy most picit majd megorrol rám, de mivel máris harapdálni kezdi a fülemet, az is lehet, hogy meg sem hallotta. ~ Jól van na, de kis követelőző valaki! ~ hagyom, hogy újra felspannoljon, és viszonozni kezdem neki a csókjait. Pont kézre álló fehér bálnát pedig finoman megpaskolom, majd bele is markolom. Sajnos ennyire futotta a kontrolált dolgaimról és újra belevetem magam az édes élvezetekbe. Most viszont már arra figyelek egyedül, hogy neki minden jó legyen, úgyis vissza fogja adni nekem. Hevesen vetem magam bele a szeretkezésbe, és beleadok mindent, amit eddig én tudtam erről a dologról. Fantasztikus érzés vele lenni, az biztos, hogy egy darabig nem nagyon fogom kiengedni a szemétkupaca tetejéről. És újra elkezd esni a virágeső…

Jersey (http://www.youtube.com/watch?v=d38fF1y0mAM)
Zsebszöveg játék reag

Óh, én buta, hogy miért nem vettem hamarabb a bátorságot, hogy megtegyem a szükséges lépéseket? Akkor már rég tudnám, hogy mily édes is a tiltott gyümölcs. Igazából most már nem is tiltott, mert győztem és inkább a győzelem édesíti meg. Természetesen az sem egy utolsó szempont, hogy a szívem őt választotta. Ezt a muglit, itt ni, mellettem. Őt, aki most is majd’ felfal a tekintetével, és tudom jól, hogy mit szeretne, de muszáj kifújnom magam egy percre. Addig is könnyed csevejjel húzom az időt, hagy csigázzam csak.
A lezárós téma... hogy is mondjam... inkább undorító, mint szép. De hiszen valamivel muszáj volt előrukkolni, és hirtelen semmi más nem jutott eszembe, csak visszataszítóbbak. Huh, de voltak, akik még ettől sem rettentek vissza! Vannak még kitartó harcosok ezen a világon!
- Nos... elég undorító. De az alapduma az volt, hogy hónapok óta egy orbitálisan nagy pattanás van a fülem tövében! – muszáj hagynom hatásszünetet, majd hallom az üvegtörést biztos, és mondja, hogy „fúj Rey, te tényleg undorító vagy!” De tudom, hogy még ezzel sem tudom elvenni a kedvét semmitől. Ő látott már rajtam pattanást, és is rajta, és túléltük, persze egy lányon teljesen más, mintha egy fiún van, ezért is lett ez a bevett szövegem. Eddig mondhatni száz százalékos a sikermutatóm, tehát bármennyire is undorító, nyert ügyem volt vele. Vagy, inkább Jeremy „mugli” Stone nyerte meg a főnyereményt, fogalmazzunk így.
Az elhangzottak többi részét úgy döntök, inkább nem kommentálom, úgy teszek, mintha nem hallottam volna. Nem mondom azt neki, hogy „pasik...”, mert azzal úgysincs elintézve semmi, de most már az elmúlt idő alatt sikerült megtanulnom, hogy mindent a szájába kell rágni, mert magától nem fogja észrevenni. Nem baj, néha lehet, hogy jobb is így.
Jóleső simogatásával remekül tudja kompenzálni a néhány perccel ezelőtti súlyos, már-már kritikus pillanatokat, és ugyan az előbb nem mondtam neki semmit, de már lehet, hogy nem haragszom rá. Persze a pedálozást nem szabad abbahagyni, mert nem lehet biztos abban, hogy mindig az övé lesz a szívem. Ha úgy bánik velem, ahogyan azt kell, akkor szerintem nem kell aggódni semmitől. Veszekedni meg úgyis fogunk, főleg miattam, de erre inkább nem akarok gondolni.
Talán letesztel, hogy hazudom-e, vagy nem igazán tudom, miféle célzattal nyomta meg az orromat, de biztos lehet, hogy az igazat mondom neki, de a priuszom sajnos örökké megmarad, hisz több évnyi hazugság áll mögöttem, és fennállhat a veszélye, hogy újból megteszem – legalábbis ő lehet, hogy így gondolja. Muszáj meggyőznöm arról, hogy ez bizony nem így van. El is kezdek dolgozni az ügyön...
Úgy fest, hogy az újbóli közeledésem nincs ellenére, akkor talán ez azt jelenti, hogy mégsem volt olyan rossz velem az imént! Én tényleg mindent beleadtam, és ez most is így lesz... Ezek szerint nem csak én vagyok ilyen élvezethajhász, ez jó! Egy pillanatig elmosolyodom a gondolatra, majd visszatérek hozzá.
Fölé magasodom, és most én fogom diktálni a tempót. Egyszer én is kezembe vehetem az irányítást ugyebár. Most csak a pillanatnak élek, amely vele együtt sokkal izgalmasabb. Nem akarom elsietni a dolgokat, az élet minden egyes pillanatát élvezni akarom, amit vele töltök.