Levendula Bájitalkereskedés

Amber nyomában



to; Daniel

2002. január 27., hajnali fél öt

szett

Talán csak képzelődtem, de mintha Daniel kissé csalódottnak tűnt volna a válaszomra...Ezt azonban csak arca rezdüléséből szűrtem le, hangszíne és szavai nem voltak árulói.
- Igen... tényleg elég sok a feladat hétvégén is... Most például még ki kell javítanom a legutóbbi házidolgozatok nagy részét - feleltem picit gondterhelten, amint rájöttem, hogy tényleg sok a dolgom. Viszont azt is éreztem, hogy a javítást inkább majd holnapra hagyom... ezt a kalandot előbb ki kell pihennem.  Aligha tudnék ezek után rendesen odafigyelni a mugli jóslási módszerekről íratott esszékre. Sejtettem, hogy ma még egész nap Amber és Daniel körül forognak majd a gondolataim... Sőt, még az is lehet, hogy holnap is nehezen szakítom el a gondolataimat tőlük.
Nem csak én voltam azonban elfoglalt, Daniel is komoly feladat elé nézett, hisz meg kellett gyógyítania a madarat. Bár azt nem tudtam meg, hogy pontosan mivel is foglalkozik Amber apukája a mindennapokban, azt elárulta, honnan ért így az állatok gyógyításához.
- A lénygondozás igazán szép hivatás... és biztosan sokban formálja egy gyermek jellemét, ha már ilyen fiatalon megtanul segíteni az elesetteken - jegyeztem meg elgondolkozva, majd nagyokat kortyoltam a teából. Olyan jól esett, teljesen átmelegedtem, ahogy itt ültem, Daniel társaságában... és talán nem csak a tea volt rám ilyen kedvező hatással.
Igyekeztem nem gondolni erre, nem akartam bonyolítani az életemet egy plátói vonzalommal, hisz biztosra vettem, hogyha érdekelném is Danielt, az élethelyzete miatt nehezen tudna ismerkedni... Erre....
- Figyelj... tudod eléggé lefoglal a gyereknevelés, meg két helyen dolgozom is...De valamikor, a közeljövőben, ha van kedved... vacsorázhatnánk együtt.
Hát, úgy tűnik, nagyot tévedtem az előbb. De ennek még számomra is meglepő módon nagyon megörültem. A szívem önkéntelenül is megdobbant a szavaira, és az örömöt le sem tagadhattam volna, olyan őszintén mosolyodtam el. Mosolyom talán kissé elbátortalanította Danielt, mert egyszerre szabadkozni kezdett. Erre gyorsan összeszedtem a gondolataim, nehogy félreértsen.
- Lenne kedvem! Nagyon is! Te... olyan... - haraptam az ajkamba zavartan hirtelen, mert nem tudtam, illik-e kimondani, amire gondoltam: Vonzó vagy.
- Szóval nagyon jól érzem magam veled... - összegeztem röviden a lényeget anélkül, hogy túl sokat mondtam volna. Az utóbbi pár alkalommal, amikor ismerkedni próbáltam, alaposan megégettem magam, és nem akartam túlságosan előreszaladni, így nem mondtam ki mindent, amit éreztem. De ha a sors kifürkészhetetlen útjai is úgy akarják, még lesz rá lehetőségem, nem igaz?
- Most azt hiszem, ideje mennem, de bagoly útján elérsz bármikor! - pillantottam izgatottan a kék lélektükrökbe, majd kiittam az utolsó korty teát, és felálltam az asztaltól.
- Köszönöm szépen a reggelit! Üdvözlöm Ambert és... alig várom a levelet - mosolyogtam rá melegen, aztán ha nem marasztalt tovább, a kanapéval szemben lévő kandalló felé léptem, hogy egy kis hopp por segítségével alig egy szempillantás múlva visszatérjek roxforti szobámba. Amint kibújtam a kabátomból, kimerülten, ruhástul dőltem az ágyra, és szinte biztosra vettem, hogy álmatlan álom ölel majd a keblére, de nem így történt. Nagyon is álmodtam... és abban az álomban tagadhatatlan főszerepet kaptak a ma megismert, lélekmelengető kék íriszek.

Köszönöm a játékot! *.*

L o t t i e


m u s i c

..Ain't no chariots of fire, come to take me home
I'm lost in the woods, and I wander alone
Hellfire, hellfire, take my soul
I'm waiting, waiting, I'm ready to go ..

..a trágár szavak esélyesek...

Anna még mindig puffog. A kezdeti dühe már talán kissé lejjebb apadt, meglehet a temetés is előre mozdította abból a kibaszott patthelyzetből, amibe beragadtunk… és itt a féltékenységi vitára gondolok, ami nem tudom melyikünk oldaláról is volt nagyobb. Ő Dakota miatt fújt, totálisan érthetetlenül alaptalanul én meg Zharkov miatt, végtére is csak majdnem kinyírt mindkettőnket az a seggfej. Nem könnyű egy ilyen traumát feldolgozni. A test relatíve gyorsan regenerálódik, akár csak egy golyó ütötte seb a profi medimágusoknak köszönhetően. De a lélek... hát az már merőben más kérdés. A szakavatott kezenek hála kár bikiniben is flangálhatna a nyáron, mert mindössze egy halvány kis csík jelöli a kaliber nyomát, ami tökéletes szinkronban van a másik, általam összefércelt, vacak munkával a hasfala túloldalán. Hmm, milyen dögös lenne egy fekete kétrészesben mondjuk, ha ügyesebb lennék a tűvel és cérnával de a mai napig hülye vagyok ezekhez. Az orvoslást meghagyom neki cserébe eldöntöm, hogy  amennyire tudom megpróbálom ezt a hibám kiküszöbölni. Bár toszkánába most se mi megyünk, azért csak szorítok helyet és teret, hogy valami melegebb országba csodálattal adózhassak annak a fekete ruhaanyagnak rajta.
Lelki szemeim előtt ezzel a képpel és az általa kiváltott csibészes félmosollyal nyitok be a Levendula Bájitalkereskedésbe. Mint mindig most is többen vannak a pici üzletben, mint az normális lenne. A rendelésem felvétele vagy az ebből adódó időveszteség miatt nem aggódom, elvégre már napokkal ezelőtt leadtam. Valahol biztos hátul összekészítve vár rám, belefér tehát hogy nézelődjek, hátha megtetszik még valami. Anna egész listát állított össze mi minden is kellhet neki és nekem is szükséges pár főzet a tartalékok feltöltésére. Zharkovnak ráadásul sikerült a vitrines szekrényt tökrevágnia a dulakodásunk során, így Garden Lodge-ba az alap náthagyógyító főzeteken túl minden kell, ami hiányos vagy sérült.
Azúrkék tekintetem végig siklik a fiolákon, tégelyeken és kencéken. Van ennek a helynek egy sajátos atmoszférája, egyedi bűvös varázsa, ami be tudná szippantani az embert ha fogékony rá és hagyja. Mindig is csodáltam az ilyen embereket, mint Elliot-ot. Képes volt órákon át a különböző dudvákról mesélni, nem is értettem hogy fért ennyi információ a fejébe. Vagy mint Anna. Imád elmélyedni a munkájában, kutatni, jegyzetelni, elemezni én meg imádom nézni őt közben. Van benne valami hűvös nyugodtság, kimértség, precízség és mégis oltári szexi ettől. Érdekes hogy én a reggeli lapokkal vagyok így, már ami az elmélyülést illeti, de mostanában kevésbé öröm a saját arcom vigyorgását viszontlátnom rajtuk. Még akkor is ha tudom, hogy ez a vigyor a fotókon Annának szólt. Mert azt a kurva, szar, elcseszett napot juttatja az eszembe. És Alexejt. Pláne ha átolvasom a sok marhaságot, amit a fotóink mellé körítettek... Az emberi, még a mágusfantázia is beindul ha nincs kellő, kielégítő információ valamiről vagy jelen esetben valakiről. Így születnek az igazán nagy konspirációk meg teóriák, amik egy elvadult betépett sárkány fantáziájával érnek fel.
Az egyik barnás polc hátsó sorában a cirkalmas betű nehezen kivehető így odébb tolok három másikat. Koccanva érnek egymáshoz hogy teret adjanak lapátkezemnek én meg nem túl ügyesen nyúlok érte. Talán cickafark vagy csuromiküröm, ha az utóbbi remek lenne a…
Végig sem tudom gondolni mert a mozdulatom eredményeként az egyik, legszélső, fiola a gravitáció vonzásának engedve úgy dönt szépséges kristályhalált hal ezernyi darabban a padlónak csattanva.
- Na bassza meg…
Szitkozódom félhangosan miközben meglepetten pillantok le majd fel, hogy ugyan mégis ki mindenkinek tűnt fel a kis közjáték. Megtehetném hogy kifizetem a mi is volt ebben? Ánizskapor? Vargányadudva? Tök mindegy… Szóval megtehetném… de nem akarom.
Ehelyett automatikusan életbe lép a fejemben a B terv, ami a nagybetűs terelés módszertana vagy Sophie szerint a felelősséghárítás jobb szó rá és kellően gyerekes. Hát leszarom.
- Ő volt…
Bökök az egyik fiatal kiscsaj felé, hátha rá néz az eladó sötétlő villámokat szórva szemével. Én elég nagy summát tervezek itt hagyni és akarok is még a jövőben itt vásárolni, utáljanak hát csak mást helyettem.