+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Északi szárny
| | | | | |-+  Bagolyház
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 ... 4 5 [6] 7 8 ... 11 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Bagolyház  (Megtekintve 44368 alkalommal)

Vince Marlow
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #75 Dátum: 2009. 01. 13. - 20:22:18 »
0

William

  Szóval minden egyes szállal közelebb kerülök a végzetemhez? Lehet. De mi közöd van hozzá? Ha nekem ez így jó, akkor neked semmi közöd nincs hozzá. De nem érdekes. Mondjon, amit csak akar, hidegen hagy. Így érzem jól magam, csak rám tartozik és senki másra. Te nem dohányzol, én igen. Legalább nem kell adnom belőle, így esélyes, hogy kitart a suli végéig. Talán. Remélem.

  Vajon miért viselkedik ilyen seggnyalóként? " A bölcsesség és a tudás bajnoka?" Én? Na ne. Szeretek tanulni, jól is megy, de azért senki ne nevezzen a tudás bajnokának. Azt csak Hermione Granger érdemli meg. Én nem vagyok olyan, igaz, nem is szeretnék. Ő a tanulásban találta meg az élete értelmét, én másban. Tényleg jó, ha valaki sokat tud, de ha csak tanulsz, és közben nem élsz, akkor elpazarlod az életed. Hasznosítani kell a megszerzett tudást, erre törekszem.

- Ugyan már... Nem kell túlcifrázni. Nem vagyok én bajnok, sem a tanulásé, sem másé. Kérlek, ne legyél ilyen fellengzős, azt nem szeretem.

  Mi a fene ütött belém? Az egy dolog, hogy nem szeretem, de nem szokásom ezt másokkal is közölni. Megbabonázott volna? Áh, az kizárt. Bár úgy néz ki, mint aki képes rá, de nincs nála pálca, anélkül meg nem képes rá. Meg egyébként sem ő tette, kár volna rá fognom. Én tettem, kirobbant belőlem, ami nem jellemző. Nem szabad. Az embernek uralkodnia kell magán.

- Nem bosszantott fel senki, csak időnként szükségem van egy kis magányra. Nem sokra, mert nem szeretek egyedül lenni, de egy kicsi nem árt meg. Ráadásul a barátaim nem dohányoznak, így aztán ilyenkor mindig meg van a szükséges rövidke egyedüllétem. Szeretek ilyenkor gondolkodni, a jövőt tervezgetni, alakítani. Ezt nem azért mondom, mert zavarsz, már úgy is végeztem.

  Tudás vágy egy ilyen srác szemében? A magafajták csak a hatalmat kedvelik, azt is gyorsan, és a lehető legkisebb energiaráfordítással. Vajon őszinte ez a csillogás a szemében? Létezik, hogy igazat mondott? Valószínű. Állítólag nekem is ilyen a tekintetem, ha a kísérleteimről mesélek. De mi az a másik dolog, amit láttam? Nem tudom. Titkol valamit, lehet, hogy jó okkal. Nos, ezzel nincs egyedül. De sebaj, én nem fogok kíváncsiskodni.

- Nem támadtál le, de nem akarlak a napjaimmal untatni. Igen, sok tanulni való van, de ez nem újdonság. Nem a Roxfort lenne, ha nem terhelnék le a diákokat. Viszont szeretek tanulni, így ez nem hogy zavar, de egyenesen örülök neki. Ami meg Harry-t illeti... Tipikus Griffendéles, mit vársz tőle? Ő is kényszeres bizonyítási mániában szenved. Ráadásul nála ez feltűnési viszketegséggel is párosul, szóval neki is kijutott a jóból. Nem cserélnék vele. A tanulásra visszatérve, szívesen megmutatok neked pár dolgot, ha tényleg érdekel. Az alkímia, a gyógynövények, meg az ilyenek a kedvenc tárgyaim, ezekben vagyok a legjobb. Ha gondolod, tanulhatunk együtt valamikor.
Naplózva

Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #76 Dátum: 2009. 01. 14. - 14:12:28 »
0


Duzzoghatnék még egy sort, moroghatnék tovább, mint valami kivetett eb, egyszerűen csak felhúzhatnám az orrom azon, hogy a másik milyen jól szórakozik, vagy épp sértetten hátat fordíthatnék, esetleg belekezdhetnék a dacoskodós dumámba, vagy lehordhatnám a másikat, de.. nem megy. Már csak azért sem, mert a megkönnyebbültség, miszerint nem fogok az éjszaka a bagoly ürülék tengere alatt megfulladni, ez az érzet ami igen csak hatalmas, és most erőnek erejével dolgozik bennem, minden mást elfeledtet. A következő pillanatban pedig elég a másik arcára pillantanom, s vigyorát észlelnem, ezzel párhuzamosan hallanom ezt az észveszejtően rossz dumát ? ami éppen ettől jó, hogy olyan pocsék ? s már is rájövök, hogy pár pillanatig okom sincs morcogni. Na azért megpróbálok egy inkábbfogdmárbemertnemvagyvicces fejet vágni, de sajnos ott kudarcba fullad a próbálkozás, hogy a szám széle veszett módon kezd el rángatózni, mint akinek röhöghetnékje van. Igen, egyszerűen alig bírom megállni nevetés nélkül. Hogy lehet valaki ennyire pihent? Eszméletlen! S mind ez a lehető legpozitívabb értelemben.
- Szerencséd, hogy holdfény-hölgynek szólítottál. Ezért megkegyelmezek neked és hitvány életednek. ? Felelem, miközben a vállaim, s hát igen, én jó magam is megremegek, végül csak a szám elé helyezem a kezem, s szinte rátapasztom a tenyerem, s úgy kezdek el nevetni. Tompítom a hangokat, hogy azért még se zengje be a folyosókat széltében hosszában, mert ha eddig nem is tévedt erre Friccs, bármikor megtörténhet. ? Kamion? Milyen kedves, akkor már inkább göncöl-szekér nem? Az még is csak romantikusabban hangzik. -
Jegyzem meg, miközben azt a pár könnycseppet kitörlöm a szememből, amit a megkönnyebbült nevetés előhozott belőlem. Igen, biztos ez lehetett az oka, hogy ilyen jót derültem, viszlát bezártság! Ha van egy kis szerencsém, akkor nem hogy Prefektusssal, de senki mással nem fogok összefutni! Ráadásul késő este van, én meg lassan kezdek fáradni, hát nem csoda, hogy az ilyen szövegekre teljesen ráflesselek.

- Óh, igen tudom. Csúnya, rosszkislány vagyok, akit jól meg kell büntetni. ? Az a helyzet, hogy ha ennek a beszélgetésnek bárki is fültanúja lenne, de nem látná az én, s az Ethan arcára kiülő arckifejezést, ami többnyire egy hatalmas vigyor, simán azt mondaná ránk, hogy perverzek vagyunk. Egyszerűen képtelen vagyok befogni azt a hatalmas szám, s nem adni a másik alá a lovat, főleg, hogy Ő is pontosan ugyan ezt teszi. ? Én kérek elnézést, amiért te ilyen fontos ember vagy. Ám ha még is sor kerülne erre, azért a korbácsot és a bilincset ne felejtsd el. Én aztán különösen keményen szeretem. -
Úúúristen, Yolanda, inkább fogd be a szád, s töröld le azt az idétlen vigyort a képedről. Nem hiába mondta azt az anyám is, hogy milyen mocskos szám van. Pedig ezt csak arra értette, amikor véletlen belerúgtam a szekrényemnek a sarkába, s a nagylábujjam fogdosva ugráltam körbe-körbe fél lábon a szobában, miközben vonyítós hangon soroltam el az összes létező átkot. Ha a szám mocskos, akkor a fantáziámról se felejtkezzünk el. Vajon épp most buktattam volna le magam? Lényegtelen. Különben is, Ő kezdte!

- PPssszztt! ? Pisszegem le, amikor elkezd nevetni, nekem aztán nincs azzal semmi bajom, ha valaki nevet, meg úgy egyáltalán, de ezt talán nem ebben a helyzetben, ebben az időpontban kellene megtenni. ? Isten a megmondója, én aztán nagyon örülök, ha te ennyire jól érzed magad, de nem tudnál egy kicsit halkabban a tudtomra adni, hogy jó a dumám? -
Vonom fel az egyik szemöldököm, s tárom kissé szét a karjaim, mint aki a tapsra vár, aztán ismét csak leengedem magam mellé, miközben grimasz fut át az arcomon, s a fájós vállamra pislogok.
- Ezt értsd úgy, hogy hiába van olyan elvetemült, aki a lábaim elé veti magát, van merszük pár hét után közölni, hogy mennyire szívesen fogadnák azt, ha konszolidálnám magam. Hát nem igazságtalan az élet? ? Oké, nem panaszkodok én.. annyira, mert már tökre megszoktam a fintorokat, meg az egyéb megjegyzéseket az öltözékemre, de azért az még mindig feltud húzni, amikor az exeim némelyikére gondolok, mikor elkezdtek lassan fűzni, s azt hitték, majd az ő kedvükért fogok miniszoknyát meg mindenféle kihívó darabot hordani, arról a béna tűsarokról nem is beszélve. A következő mondatra enyhén kikerekednek a szemeim, s úgy bámulok vissza rá, enyhén értetlen fejjel. Tény, hogy már anyanyelvi szinten beszélem az angolt de.. ez igy éjfél, s egy kisebb pánik roham után nem igazán esik le. Megkockáztatom, hogy ha franciául rebegné el, akkor sem gyúlna fel a fejemben a villanykörte.
- Mi van? Te most a macis bugyimra pályázol? ? Nos az első, nem éppen illendő kérdés elég gyorsan kicsusszan a számon, és szinte már hallom a nővérem rendreutasító hangját a fejemben; ?Nem mi van, hanem Tessék!?. A második pedig.. csak úgy. Mert azért abból a sok, egymás után sorakoztatott szóból még is sikerült némi információt leszűrnöm. ? Pfúj már, azt hittem csak Japánban annyira perverzek az emberek, hogy képesek pénzt kiadni használt alsóneműkért, hogy aztán kedvükre szaglásszák.. de.. De te nem vagy ilyen, igaz? Különben is, bár nem volt még alkalmam azt a fokhagymagerizd feneked alaposabban megvizsgálni, a fejemet rá, hogy nem egy a méretünk. ?
Fogd be, fogd be, fogd már be! Óh ne, azt hiszem elindult a lavina, innentől kezdve már jómagam sem vállalok felelősséget a tetteimért. Ez annyira.. ciki. Még is hogy mondhattam neki ilyeneket? Hogy használt bugyikat szaglászni.. Úristen! Pedig tényleg csak azért jutott az eszembe, mert a minap pont erről beszélt az a Griffendéles csaj, aki tök japán mániában szenved, s mindenféle újságot szoktak neki küldeni, mert előfizetett rá. Viszont egy valami biztos, bocsánatot ugyan nem fogok kérni, az már a gázak gáza lenne. Ha bocsánatot nem is kérek, azért egy meglepett fejet még is bevágok, s az alsó ajkamba harapok. Ráadásul tényleg a fokhagymához hasonlítottam a hátsóját? Anyám borogass.

- Ti?.. Mi ez a királyi többes szám? ? Újra csak az az értetlen fej, s bár ego ide vagy oda, azt azért tudom, hogy nekem ez is jól áll. Összeráncolt szemöldök, kissé felhúzott orr, s ezt a bájos arcot körbeöleli az ezüstös tincsek kócos sokasága ? igen, én Yvel ellentétben nem ápolok túl közeli barátságot a fésűvel ? ahogy a nagyobb hullámok tovaszaladnak, egészen a derekamig. Nem is azon lepődök meg, hooogy a másik meglepődik azon, hooogy van valami halvány sejtésem, kicsoda is Ő. Nem értem, miért olyan meglepő ez? Ha már az iskola többi diákjáról halvány lilakáposztám nincs, akkor azért a saját évfolyamomat illenék legakább látásból ismerni. Az első heteket különben is arra szenteltem, hogy a saját házam, 6. évfolyamos tagjait, és a Kviddics csapatot memorizáljam. Azóta pedig azon vagyok, hogy megfigyelem a többieket az órákon, mert igen, érdekel. Még ha olykor nem is tűnik föl ez senkinek. Főleg a nővéremből kiindulva ugyebár..
 ? Vávávávájr csak, akkor nem Legendás Lények Gondozása..? Bár azt a tantárgyat is felvettem, aztán.. minden második órán ha megjelenek. Ha Yv elkap a folyosón, akkor sosem tudom ellógni. -
Ingatom meg a fejem, s egyébként valóban. Nem egy furcsa látvány az, amikor az imádott nővérem a karomnál fogva hurcol egyik óráról a másikra, közben pedig a felelősségteljes viselkedésről, és a jövőmről zeng ódákat. Olyankor mindig nehezen állom meg, hogy ne nevessem el magam. Annyira kis édes, amikor így magyaráz!
- He? Miért érdekelne az engem, hogy melyik házba jársz? Ha pletykálni akarnék valamiről, akkor inkább a habtested lenne a téma, nem az, hogy most sárga vagy piros színben rohangálsz. Hiába vagyok Hollós, sokat érek vele, tisztára kilógok a sok okos mini Einstein közül. ? Legyintek egyet, ezzel jelezve, engem tényleg teljeséggel hidegen hagy, miféle házba osztották is be, nem hogy még cikinek is tartsam. Oké, ÉN ciki vagyok a kék talárosok között, mert nem vagyok elég öö.. okos, és fegyelmezett, és elhivatott, meg ilyesmi.

- Én bármit bevállalok, csak ne kelljen a Gyengélkedőre mennem. Ha tudnál köré egy fáslit kanyarintani, azért bizony nagyon hálás lennék. ? Bizalom, nem bizalom, ugyan már! Ennél rosszabb úgy sem lehet, s akkor legalább kevésbé fájna. Hhm.. elgondolkozva méregetem a másikat, ami a homlokától az álláig tartó kis részre értetendő. ? Azt mondtad, fájdalomcsillapító? -
Egyébként az, hogy bizalmat szavazok szinte azonnal másoknak, ami a varázslást illeti, csak azért van, mert lemerném fogadni, hogy a világegyetem még nem hordott olyan idétlent a hátán, mint én. Nálam senki sem varázsolhat rosszabbul. Oké, oké, azért van amiben nagyon profi vagyok, de ez igen csak csekély számú varázslat. Amikor a fagyhalálról kezd el szövegelni, elkerekednek a szemeim.
- Úristen, te tényleg megfogsz fázni, na várj. Van nálam egy kis flaskában lángnyelv whisky, szerinted az segíthet? ? Igen, én mindenre felvagyok készülve, legalábbis majdnem mindenre, s nem is én, hanem a derekamon fityegő övtáska, melyről már annyit meséltem. Mindig belekerül minden, de aztán kifele már nehézkesen. Talán ezért van az, hogy az a bizonyos kis flaska a Karácsonyi bál óta ott zötykölődik a többi holmi között. ? Illetve van nálam egy rózsaszín sál! -
Végigpörgetem a tárgyak listáját, s valóban bevillan egy ruhanemű féleség is. Ám elég viccesen nézne ki abban a sálban, melynek végein egy apró selyem masni is befigyel. Én szívesen odaadom neki tényleg.

Hallgatom amit mond, csak pislogok. Egyet, kettőt, vagy hármat hát ez.. eszméletlen.
- Mond csak dumás Ethan, hogy lehet az, hogy ilyen beszélőke, és ilyen észbontó szöveg mellett mi csak most elegyedünk először egymással beszélgetésbe? ? Komolyan nem értem. Ez egyszerűen fenomenális! Még hogy Playboy-nyuszikat megszégyenítő test.. ? Nekem nincsenek hatalmas szilikon labdáim, de azért ezt bóknak veszem. -
Kezeimmel két nagy lufit formázok meg magam előtt, odaképzelve a hatalmas, s nem éppen gusztusosnak nevezhető ciciket, hát.. Én tuti nem varratnám össze-vissza magam csak azért, hogy a melleim hamarabb lépjenek be az ajtón, mint én. Tökéletesen elégedett vagyok az arányosnak nevezhető méreteimmel. Ami pedig a ruházatom ért véleményt illeti, nem veszem fel, hiszen a körítés sokkal inkább lenyűgözött, s ezért is nem figyeltem fel kellően a mögöttes tartalomra, de hát annyi baj legyen.
- Jó, oké, elismerem, sejtenem kellett volna, hogy.. hát nem azt kapom kézhez, mit beígértek, de hát én csak segíteni akartam! ? Kissé lejjebb görbítem az ajkaim szélét, még rá is játszva a sebzett őzikepillantásra, egyébként tényleg csak segíteni akartam. ? Mi? Hogy szar emberismerő? Kikérem magamnak, az még oké, hogy naivnak titulálsz, mert ez igaz is, na de hogy szar emberismerő? Hah! ? Kissé felháborodott, s sértett pillantás, dacosan felhúzott orr, miközben az ép karom a derekamra helyezem, s tüntetőleg elfordulok tőle. ? Egyébként pedig nem rossz emberismerő vagyok hanem.. hanem túlságosan is jóhiszemű. -
Magyarázom neki a vállamon át, kissé hátrafordulva, miközben teszek pár lépést a folyosó irányába, majd újra csak megtorpanok, hiszen ha egyesek elkezdenek az orrom előtt kalimpálni, csak nem megyek tovább, mint a vak ló.

- Nem, Nem oké, mivel én nem akarok a Gyengélkedőre menni. Inkább kikúrálom magam, a saját módszereimmel. Ez csak egy kis zúzódááás! ? Hát tényleg nem aggódok amiatt, hogy esetleg eltörtem volna a karom, vagy bármi más, na de hogy én és a Gyengélkedő.. még mit nem. Erőnek erejével kellene oda hurcolni. Csak ha minden kötél szakad, akkor megyek oda szabad akaratomból. ? De oké, megengedem, hogy a megmentő lovagom légy erre az éjszakára. -
Oké, ez elég öntelt duma volt, de ahogy újra csak a másik felé fordulok, a széles mosoly minden rosszérzést elhessegethet a közelből. Nem, nem nézem le, s nem gondolom azt magamról, hogy engem külön kegy megmenteni, viszont azért egy sóhaj csak kifut az ajkaimon, ahogy aggódva vonom össze a szemöldökeim. ? Tényleg nem kell, hogy ezt csináld? - Nem is tudom folytatni a többi szövegem, miszerint miért is nem kellene, meg, hogy miért nem várom ezt tőle, már is folytatja, majd kettőt pislogok, és a zacskó sincs már a kezemben. Lepislogok a kezemre, amiben már rég nem markolok semmit, majd vissza Ethanra, s megrázom kissé a fejem.
- Oké, ezek szerint tökre nincs más választásom. De ha lebukunk, ne engem hibáztass,a miért te is repülsz majd! ? A többit pedig inkább nem is említem meg. Még hogy romantikus meztelenkedős fürdés? Nem mintha ellenemre lenne a speciális s egyben egyedi randik egy-mélyeik darabja, de azért egy nem rég megismert srác előtt ugyan még sem fogok levetkőzni. Nem akarom megbántani, s ezért is nem kérdezem meg hangosan, hogy ?Hol élsz te?? Tisztára rendes így is, hogy segít nekem.- Aztán majd légy szíves, s gondolkozz el azon, hogy mivel is hálálhatnám meg. - 

Szokásom félreérthetően fogalmazni, s erre teszek egy lapáttal a hanghordozással is, de az utóbbi mondatban tényleg semmi kivetnivalót nem lehet találni. Naivan én csak arra gondolok, hogy segítek neki valamiben, vagy sütök sütit, vagy bármi ilyesmi.
- HÉ! Ezt hogy csináltad?! ? Mutatok az előbb felvillanó lángra, ismét csak hatalmas kerek szemekkel, melyeket most meg is dörzsölök, sőt, még a fejem is megrázom, s újra csak oda pillantok. Talán maga az, hogy pálcával művelte ezt, kimaradt a képkockák közül, vagy.. mi? Nem válaszolok a sok lehetőségre, csak belekarolok, s elkezdem húzni.
- A cél, a Gyengélkedő. Odaadjuk a srácnak, s majd ő kezd vele azt, amit akar. Ez így a legtisztább. ? Meg a legkockázatosabb is, de lerí az arcomról, hogy bizony megrendíthetetlen vagyok. ? Egyébként ki az az Ernie MacMillan? ?

Folytatás a folyosókon  Hááát  Puszi
Naplózva

William Bain
Eltávozott karakter
*****

.második évfolyam.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #77 Dátum: 2009. 01. 14. - 23:44:53 »
0

Vince :D

A magány hát igen a magány az jó, mert segít gondolkodni, a sok diák ricsaja nem áll közéd és a lényeg közé. Változik a világ Vince, a sötétség közeleg te is érzékelheted szerintem. Bár jómagam még alig tudok egy pár hasznos dolgot, de hamarosan el fog jönni az idő amikor minden egyes tanulónak szüksége lesz minden dologra amit megtanult ezen ódon kastély falai között.
Varázslók tűnnek el emberek halnak meg, sötét és gonosz dolgok jönnek, szóval igen örülnék neki, ha együtt tanulnánk. Hiszen bizonyosan  tudsz egy pár átkot vagy gyógyital receptet, ami meg mentheti majd az irhánkat ha eljön az idő.

*Mély levegőt vesz és el kalandozik kissé a tekintete.*

Sajnálom nem akartalak meg bántani a tudás bajnoka címmel, de ki szeretném kérni a véleményed, szerinted megérdemeljük azt amit kaptunk születésünk által? Szerinted ezt a hatalmamat, amit mi varázslók gyakorlunk nem kéne jobban becsülni, és nem elherdálni mint egyes mágusok teszik?

*Ismét olyan megmagyarázhatatlan hidegség lesz úrrá a fiú hangján mintha egy teljesen más személy beszélne, nem is ő*

Ó bocsánat nem akartalak untatni filozofálással, szóval nem lenne kedved most el kezdeni az órát egy pár átokkal, valami félre eső kihalt helyen, ahol senki nem köthet belénk?

*Néz érdeklődve Vincre.*
Naplózva

Vince Marlow
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #78 Dátum: 2009. 01. 15. - 12:04:01 »
0

William Mosolyog

 
Bármilyen furcsa is, kezdem megkedvelni. Először is elnézést kért, ami nem jellemző egy mardekárostól. Igaz, egyúttal kért is, tehát nem önzetlenül tette, de hát Istenem, a semminél ez is több. Mellesleg nem azt kérte, hogy akasszam fel az anyámat, hanem, hogy tanítsak neki átkokat, bájitalokat. Szívesen segítek másoknak, neki is fogok, de hogy most rögtön? Tudom, veszélyes világban élünk, de azért ennyire nem kéne rohanni. Igazából nem azért érzek így, mert fáradt lennék, vagy bármi más, egyszerűen még mindig nem tudom eldönteni, hogy szórakozik velem, vagy sem. Nem szeretném, ha egy nálam kisebb diák csőbe húzna, rajtam röhögne mindenki. Ahhoz meg semmi kedvem.

- Tudod, nem vagyok valami nagy mágus. Mármint tehetségem van hozzá, és meg is tanultam mindent, de csak azokat az átkokat, varázslatokat ismerem, amit tanítottak. Engem nem korrepetált Lupin professzor, se senki más, mint a "Kiválasztottat". Csak az van a fejemben, amit az órákon kaptam. Szóval, ha varázslatokat szeretnél tudni, akkor abban nem igazán segíthetek. Engem a bájitaltan és az alkímia érdekel, valamint a mugli kémia. Ezekben nagyobb a tudásom, mint az átlagnak. Amúgy meg várjunk még a tréninggel egy kicsit, kissé fáradt vagyok a mai nap után. De beszélgethetnénk még, addig is pihenek. Csak menjünk el erről a helyről, iszonyú büdös van.

  Na igen. Remélem, ez a szag nem ivódik bele a ruhámba, mint a cigié. Ha igen, lesz dolga a manóknak, mire kiszedik belőle ezt az "illatot". Arra meg kíváncsi leszek, vajon mit szól a fejleményekhez William, hiszen kissé lelombozóra sikerült a mondandóm. Ha kibírja, akkor mutatok neki egy-két dolgot. Ha nem, akkor így járt.
Naplózva

William Bain
Eltávozott karakter
*****

.második évfolyam.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #79 Dátum: 2009. 01. 15. - 18:42:21 »
0

Vince Mosolyog

Értem, ó nekem azok az átkok is újdonságok lesznek tudod én még csak másod éves vagyok te meg már 3.-éves, tehát gondolom a tudásod meg halad minden téren, ezért is szeretnék tanulni tőled. Mugli kémia hát az is biztos érdekes. De a Bájitaltan jobban érdekel, ha nem sértelek meg, és persze a sötét varázslatok kivédése. Kíváncsi lennék milyen átkokat tanultál harmadikban?

*Hangjában hatalmas vágyat hallasz ki, ha nem tudnád, hogy nem lehetséges azt hinnéd, hogy ki akarja szívni minden tudásodat a fejedből.*

Persze van időnk nem kell sietnünk sehova, gyere szerintem sétáljunk egyet a tó parton ott elégé jár a levegő emlékeim szerint, hogy kifújja a cigaretta szagot a kabátodból, és szerintem sokkal kényelmesebb is séta közben beszélgetni mint itt egy helyben állva, úgy legalább tartunk valahova és nem csak állunk ugyanott.

*Elindul az ajtó felé, majd megáll az ajtó előtt, félre áll és kiengedi maga előtt Vince-et*

Mesélj miért és hogyan alakult ki a vonzalmad a Mugli kémia iránt? És persze elgondolkoztál már azon, hogy milyen előnyökkel járhatna a Muglik kémiája, és a varázs világ tudásának össze keverése, szerinted ezen tudással képesek lehetnénk új mindkét nép számára előnyös dolgokat alkotni?

*Néz érdeklődve Vince-re.*
Naplózva

Vince Marlow
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #80 Dátum: 2009. 01. 15. - 21:06:27 »
0


William, a Terminátor palánta Bibíí

 
  Határozottan szimpatikus. Aztán lehet, hogy pofára esek, de azt a napot megkeserüli. De egyelőre minden jó, ha nem ver át, akkor a háza ellenére is jó barátok lehetünk. Barátságos, normális a stílusa, és úgy tűnik, felnéz rám. Ez valószínűleg a tudásomnak, és nem nekem szól, de istenuccse. Megmutatom neki, amit tudok. Remélem, nem bánom meg. De nem rossz a logikája, ő is kisakkozta, hogy milyen előnye lehet a mugli és a varázslói kémia összeeresztésének. Biccentek, amiért előre enged, és elindulok kifele. Végre, megszűnt a bűz!

- Átkokat nem, mindössze néhány említésre méltó varászlatot tanultunk. Az egyikkel tárgyakból lehet élőlényt varázsolni. A többi meg említésre sem méltó. A bájitaltan már egy fokkal izgalmasabb. Piton jó tanár, csak embernek szörnyű. Tudom, nem illene ilyet mondanom, de ez van. Viszont tényleg zseni az ürge, ezt el kell ismerni. Vajon milyen lenne az órája, ha ezt szeretne oktatni?

  Vajon miért fűti ekkora tudásvágy? Szokatlan ez egy Mardekárostól. Tippjeim vannak, de rá fogok kérdezni, biztos, ami biztos. Kíváncsi vagyok, mit fog válaszolni.

- Ami a mugli kémiát illeti, elég régóta érdekel. Amit tudok, annak a nagy részét autodidakta módon sajátítottam el. Ebben nagy segítségemre volt a muglik legnagyszerűbb találmánya, az Internet. Nem sok olyan dolguk van, amire ne lenne meg a mágikus válasz, de ez fenomenális. Ha tudod, hogy mit hol keress, páratlan információforrás. Könnyű volt megtudni a kísérletekhez szükséges anyagok mennyiségét, és egyéb hasznos olvasnivalókat is találtam. Ajánlom a figyelmedbe.

Naplózva

Davis Perry
Öröktag
***


6. évfolyam - Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #81 Dátum: 2009. 01. 21. - 22:57:00 »
0



Az olasz honból származó Díva csendesen lépdelt a mardekáros fiú mellett, annak kérdését követően. Érezhetően nem akaródzott megszólalni, mintha a kérdés egy sóval teli kéz lett volna, amely pontosan egy sebet céloz meg. Kellemetlen, maró érzés foghatta el a lányt, legalábbis Davis erre következtetett az arckifejezésből. Egyetlen szó sem érkezett válaszként, csupán egy halovány, és lemondó pillantás, amelyet a nemlegesség követett. Mondhatná az ember, hogy feszült csend uralkodott el a két beszélgető fél között, de ez bizony csak félig-meddig lenne igazság a maga nemében. Igen, a kérdés kudarcba fulladt, hiszen letörte a lány azon jókedvét is, amelyet nem volt egyszerű inspirálni. Mégis, hosszú még az este, és lesz elegendő alkalom ahhoz, hogy a varázslatosan vöröslő ajkakon újra kiteljesedjen egy élő, és szívből jövő mosoly. Rengeteg dolog változott azóta, hogy Zana eltűnt, annyi minden történt, ha a fiúnak ecsetelnie kellene a vele történteket, bizony az őszülés fenyegetése valóssá lett volna mindkettejük számára.

A termőköveken való cipőtalpak koppanása neszezte meg a Bagolyházat, melynek hatására az ott éppen szunyókálni próbáló szárnyasok kelletlen rázták meg fejüket, és huhogtak. Mintha csak azt szerették volna kifejezni, tünés innen, nekünk is kijár a pihenő. Ennek eleget téve a páros az ajtóhoz való megérkezést követően távozott a helységből. Tény, az ajtó nyitása, a kilépés kísértetiesen hasonlított azon állapothoz, mintha párként lépnének ki, erről szó sem volt. Ahogyan a Perry csemete megfogta a lány kezét, már neki is koppant?de nem volt visszakoz, azzal csak határozatlanságát jelezte volna. Ő pedig soha nem tartozott azon emberek közé, akik bárgyún, és értetlenül pislognak a világba. Amibe egyszer belefogott, azt bizony konokul és keményen végig szokta vinni. Ennek fényében óvatosan fogva a törékeny kacsót fordult meg egy pillanatra, majd nem törődve a baglyokkal szólalt meg igencsak mély, és érces hangon.
- Skarp, a bejárathoz.
A fiú madara egy átlagos hollónak festett, noha ez közel sem volt elmondható róla. Vagyonából adódóan futotta olyan háziállatra, amelyet nem csak a szokványos módon tanítottak be, de egy csipetnyi mágiával elérték, hogy fajából kiemelkedve több intelligenciával rendelkezzen. A szavakat követően az éjszín halálmadár szárnycsapásainak hangja suhant végig a bagolyház berkein, majd elvészett a messzeségben. A páros még láthatta, amint a fejük felett egy kört leírva reppent el a madár, egyenesen a gazdája által megadott irányba.

Halk szavak, melye kérik a felhozott kérdés témájának mellőzését. Természetesen amennyiben az nem éppen kellemes, úgy Davis tudja, nincs joga sebeket felszakítani. Más esetében talán megtenné, de a lány nem ártott neki semmit, mi több.
- Természetesen, ha nem szeretnéd, nem erőltetem!
Válaszolt vissza, miközben behúzta maga mögött az igencsak vaskos, acéllal szegett ajtót. Ezt követően szabad kezét Zana kézfejére helyezte, s tenyerük összefonódását elválasztva húzta el jobbját, éppen csak addig, míg azt újra a hasfala elé hajlította, és a hófehér, bársonyos kézfejet az alkarjára helyezte. Tudta jól, nincs semmiféle joga úgy végigsétálni vele az ösvényen, el Hagrid kunyhója mellett, fel a Kőkörig, onnan pedig át a Viadukton vissza az iskolába. Rengeteg diák szokott ezen az útvonalon haladni, azzal pedig, ha így látják őket, kellemetlenséget okozhat a lánynak.

Elmosolyodva pillantott oldalra, a mellette sétáló tekintetét kutatva mélykék szemeivel. Amint az összefonódott az övével, úgy megszólalt.
- Akkor majd beszélek én! Aztán, ha úgy gondolod, bekapcsolódsz.
Sokkalta kellemesebb, és bársonyosabb volt a hangzás, mint percekkel ezelőtt, amikor visszakiáltott a madarának.
- Lássuk csak!
Kezdte igencsak formálisan, mely közben az ég felé emelte a tekintetét, színpadiasan, mintha nagyon megerőltetően kellene gondolkodnia, vajon van-e olyasmi a tarsolyában, ami esetlegesen érdekfeszítő lehet a másik számára.
- Egy ideje senki sem próbált oldalba rúgni?odakint?a tóparton?edzés közben. Már-már hiányoltam a dolgot. Gondoltam rá, hogy megkérek valakit, de az nem lenne az igazi.
Igen, megpróbálta humorosabbra fogni a fonalat, ha már képes volt lerombolni pillanatok alatt a jókedvet, hát legyen annyira lovag, hogy megpróbálja az újra elültetni a lányban. Mert nem azok a nagy emberek, akik arra törekednek, kitűnjenek a tömegből?hanem azok, akik észrevétlen próbálnak jókedvre deríteni másokat. Miért pont ezt hozta fel? Mert ez volt az első találkozásuk története?az első alkalmakra, legyen az bármi, mindenkor másképpen tekint az ember.




// Pontosan egyszáz //
Naplózva


Zana L. Jefferson
Eltávozott karakter
*****


hatodéves látó ^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #82 Dátum: 2009. 01. 23. - 16:25:35 »
0



Egy utasítás a madárnak, s máris tudom kihez tartozik. Valójában nem kellene meglepődnöm ezen, hisz, annyira jellemző ez a? némi különcködés Davis részéről, mégis kicsi o betűt formálnak ajkaim. Persze ez csak egy pillanatig tart, addig míg rá nem jövök, hogy ezt elégé idióta viselkedés. S még mielőtt Davis észrevehetne bármit is, lehajtom a fejem s a cipőm orrát bámulok, míg rendezem az arcvonásaim. A szemembe hullik a barna hajam pár kósza tincse, de most ez nemhogy zavarna, kifejezetten örülök hogy ez is, mint egy függöny óv meg a kutató, fürkésző, kíváncsi tekintet elől. De nem húzom sokáig az időt, végtére is mégis csak egy régi barátról van szó, aki előtt talán nem kell szégyellnem magam annyira, mint mások esetében.

S mintha be is igazolódna minden, amit gondolok, Davis szinte belém lát, s tudja, tényleg nem vagyok most a szavak embere. Hálás vagyok neki, nagyon, mikor ő kezdeményez s beszél, beszél, nekem pedig nincs más dolgom, csak hallgatni, bólogatni. Annyira? könnyű így. Azért remélem nem neheztel rám, mert ugyan nem az ő személye ellen irányul a hallgatásom, mégis így érezheti egy kicsit. Alapvetően viszont örülök hogy itt lehetek, vele, még akkor is ha nem érdemlem meg ezt az egészet. Mert? teljesen elfeledtem. S a bűntudat? igen, ott motoszkál bennem.
És Perry eléri azt, amit hosszú idő óta senkinek se, aki velem találkozott, beszélt. Megmosolyogtatott. Igen, mintha nem is itt lennék, hanem visszacsöppentem volna az időben, mikor véletlen majdnem átestem rajta ott a tóparton. Mintha tegnap történt volna? s mégis, azóta mennyi minden változott. Félelmetes?
- Pedig? biztosan sokan elvállalnák szíves örömest helyettem? -
Kuncogok halkan, s igen, magamban jót mulatok. Elképzelem a leányhadsereget, akikből kanyar nélkül válogathatna a mardekáros fiú és a sok mániákus lányt, azokat, akik csak távolról csodálják a fiúkat, mint valami eszményképet.

- És azóta?? Mi történt veled?? -
Tudom, nekem kellene beszélni. Tudom, nem kellene faggatóznom, s még inkább nem kellene beleütnöm az orromat más dolgába, elvégre a saját életem is túl kusza, nehogy másnak megoldást és tanácsot adhassak. De mégis, Davis érdekel. Mindig is érdekelt, s ezután is fog. Az hogy ő mennyit mondd el nekem, nem rajtam múlik. Magamban mélyen megfogadom, nem erőltetem ki belőle múltat, azt, amikor én eltűntem. Hogy miért?
Mert minden jön majd magától szép sorban egy idő után. S meglehet, akkor már én is eljutok egy szintre. Egy olyan szintre, mikor már nem foglalkozom a sérelmekkel, csak hagyom, hagy áradjanak ki belőlem, minden keserűséggel együtt, s akkor azután talán végre? végre hosszú idő után némi esélyt látok a megoldásra.
Naplózva


Ethan Wilde
Eltávozott karakter.
*****


hetedév. szökött chippendale

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #83 Dátum: 2009. 01. 25. - 21:58:28 »
0


Ismerem ezt az arcot. Nem az ő tündérszerű, szokatlan-idegen vonásain elmázolva, hanem csak úgy magában, az összes arcra húzható fóliaként, ami meg kell vallanom, nem illik éppen őhozzá, ezzel együtt azonban azt is tudom, hogy a szituáció részleteitől, az adott nő vérmérsékletétől (s persze az én világszemléletem kellő keseroptimizmusától) függően szinte bármit jelenthet az egyszerű rokonszenv feletti letaglózottságtól a tétova, szemérmeskedő igézeten át egész addig, hogy üssem még kicsit azt a forró vasat, és ha eljutunk oda, hogy kitörjön belőle a nevetés, az azonnal egy gigantikus méretű nonverbális biccentéssé minősül, hogy elvihetem vacsizni. Nem nehéz kitalálni, melyik lenne a kedvenc verzióm. Hosszú, kincset érő másodpercekig járatom ezen az agyam, hogy nála vajon mit jelenthet, mert annyira nem illik az arcára, hogy szinte zavarba ejt. Nem illik hozzá, de akkor miért olyan elbűvölő, ahogy árulkodóan mocorognak azok a telt, cseresznyefagyi színű ajkak? Ehhez a földöntúli szépséghez gőg meg hidegség dukálna, meg földet seprő, türkizszínű selyem ruhaköltemények, finoman megkomponált hajhullámok, kimért mimika, szalontánc-mozgás, és akkor odavolna ez a mérhetetlen báj, de tökéletes lenne az egész. Én meg a szellemi korlátoltságában védtelen átlag-férfiállat tehetetlen, sóvár szemgúvasztásával bámulhatnék utána, majd egész egyszerűen tennék a dologra. Most viszont az alattvaló félénk áhítatával és az én határozottságommal fogom meg ezúttal a sértetlen kezét, hogy majdan szimbolikus kézcsókot lehellhessek rá. Ki akarom erőszakolni magamnak a gesztussal járó szokásos kellemetlenkedést a nő részéről, amikor zavartan kuncogva veszi tudomásul, hogy ódivatú hölgyként kezelik, s bár ez mindenféle lányregényben jól hangzik, általában fogalmuk sincs, mi a fenét kezdjenek magukkal, miközben egy elborult másik a módosult mellső végtagját illeti a legártatlanabb testnedveivel. Mi meg úgy teszünk, mintha mi abszolúte tudnánk, mit ír elő az udvari etikett, meg úgy általában most léptünk volna ki az Ivanhoe lapjai közül. Mosom kezeim.

- Bocsánatodért esedezem, felség ? szabadkozom szabályos térdbókkal kísérve, de a hangszínem valószínűleg már csak megszokás alapján is marad a szokásos naa-hadd-másszak-be-a-bugyidba-mert-olyan-állati-jó-arc-vagyok ?, természetesen égi szépséged göncölszekere volt az, ami romokba döntötte halandó elmémet ? fellengzősködöm, ami ebben az előadásban úgysem lesz elég fellengzős, sokkal inkább kétszínűen pofátlan, de nem bírok magammal, mintha a puszta jelenléte is hergelne, hogy viselkedjek még kétszer olyan mocskosul és háromszor arcátlanabbul, mint máskor, amikor a társadalmi konvenciók kedvéért (vagy azért, hogy ne mindenkinek az jusson eszébe a nevelőm eddig makulátlan nevéről, hogy westminsterbeli palotácskája alagsori tömlöckomplexumában szexuálisan és színművészetileg túlműködő, kezelhetetlen, gyilkos humorú objektumokat teremt és hív életre a legeslegsötétebb alkímiával? még el is hinnék), bármennyire is nem látszik, visszafogom magam. Most azonban ha akarnám, se menne. És ki mondta, hogy akarom? Még inkább kiszélesül a vigyorom, szinte nem is akaratlagos mozdulatként, mintha az ellenállhatatlannál is ellenállhatatlanabbul rosszkislányos pofika táncba hívná, és ezen felbuzdulva már azelőtt eldöntötte volna a kérdést, mielőtt én észrevettem volna. Persze, miért is zavartatnám magam egy rosszarcú vigyor miatt, amikor annyira piszkosul jól áll.
- Tudom, tudom, tündérem.. hidd el, magam is jónak látnám, hogy megvilágítsam előtted a helyes utat végre, annyira kár, hogy a szitu nem épp tök alkalmas a nevelő jellegű szeánszra, mert már én is fullig vagyok.. ehm.. magasztos pedagógiai érzületekkel, és mondhatni, égek a vágytól, hogy alaposan, minden részletre kiterjedően, mélységében, jóól ? megneveljelek, te rossz kicsi lány ? rebbentem meg a szempilláimat ártatlanul. Meg sem fordul a fejemben, hogy túlzásba viszem. Egészséges pofátlanság. ? Téényleg? Ilyen mocskos vágyakat dédelgetsz a.. kebledben? ? húzom kissé feljebb a szemöldökömet, majd befigyel egy kötelező ciccegés, fejcsóva, de az ilyesmi döglött lóra a patkó, ha egyszer úgy vigyorgok, hogy majd kiesek a számon. ? Nos.. mivel ilyen megátalkodottan viselkedsz, lehet szó arról a korbácsról. Bilincs, az viszont nem kell, hát lefoglak én, ha csak az kell.. ahol csak akarod ? fűzöm hozzá sokat sejtető búgással. Bármennyire is igyekeztem mutálás közben, a térdremegtető hálószoba hang evolúciós lépcsőjéig nem jutottam el, maradt a ráérősen vontatott, cigarettától rekedt, határozottan csak fiús mélységű félmegoldás. Tényleg nem leszek képes visszafogni gátlástalan önmagam eléggé ahhoz, hogy a közszemérem ne sérüljön.
- Igazából, tudod.. keménységért sem kell annyira messzire menned, mint hinnéd. A legjobb helyen jársz ? nyalom meg lassan a szám szélét, és próbálom benn tartani a fogaimat a számban, hogy ne vigyorogjak már annyira, mert még valami fiziológiailag lehetetlennek hitt, de mégis lehetséges pofaártalom ér. A közszeméremnek meg béke poraira.

Egyébként gálánsan elengedem a fülem mellett, hogy a csaj lepisszegett. Méghozzá agresszíven pisszegett le. Jelentőségüket kábé évekkel ezelőtt elveszítették ezek a dolgok, mint takarodó, házirend, Misztör Friccs és hasonlók, merthogy ugye alapból semmittevő alkat vagyok, és utálok dolgozni, akár büntető jelleggel, akár simán történik, akkor meg már mindegy. Pontok meg.. az ég szerelmére. BORZ vagyok. MINDIG az utolsó helyen végzünk. Yo azonban ? jéh, hát ő egy hollócska, még vannak összeköttetései az iskolai rendfenntartó egységekkel, eszem a hormonháztartását ? mégis következetesen lepisszeg, én pedig megadom magam, a nevetés lecsengett.
- Most mit aggódsz, hercegnőm? Az ég adta világon senki nincs itt, Frics már se nem lát, se nem hall, a macskáját felrúgjuk, és köd előttünk, köd utánunk ? rántom meg a vállam macsós eleganciával, de hajlandó vagyok az éjszakai kószáláshoz alkalmasabb hangerőt megütni, ha csak ez kell. Alkalmazkodókészségem, ha nem lennék egyébként is minden porcikámban csodálatos, vélhetően legjobb tulajdonságaim közé tartozna. A beszámolójához alkalmazkodva újra végignézek rajta, mintha még nem vettem volna a tüzetesnél is tüzetesebben szemügyre, pillantásom lustán elakad itt-ott. ? Hátt.. talán csak túl feltűnő vagy ahhoz, hogy féltékenység nélkül a magáénak tudhasson bárki is.. érted, a természetben se véletlenül mi vagyunk a szebbek ? vigyorodom el ?, bár igaz, nagyot nézne például az a szerencsétlen, uncsi, barnásszürke tollazatú tojó, ha hirtelen megjelenne mellette a vélagalamb konkurencia.. Na, érted, mire gondolok, ha valaki egyszer már megszerez magának, akkor nem csoda, hogy szívesen pakolna csadorba. Nincs féltékenység, nincs párkapcsolati krízis, van fajfenntartás. Persze, nálam a fajfenntartás tekintetében igazán nem jelenthet hátrányt egy citromsárga tornacipő, ugyanúgy tízből tizenötpontos vagy ? biztosítom a lehető legvisszafogottan, de a vigyort azért nem tudom levakarni az arcomról, pedig nagyon igyekszem, hogy ne kalandozzak el még ennél is.. fajfenntartósabb vizekre. Persze, ami késik, nem múlik kellett neked macis bugyi. Köhhömhörgh.
- Hátt, inkább azt mondanám, hogy.. meleg, meleg, még egy kicsit közelebb, mindjárt.. kitalálod ? nyögök ki több darabban, és a kedvéért próbálom valahogy magamban tartani azt az irtózatos, kastélyrengető hahotát, ami most kikívánkozik. Mégis beérem egy kis kínlódó nyekegéssel, meg egy óriási, kicsit még nekem is pofátlan vigyorral. ? Nem, nem egészen, én tényleg nem vagyok ilyen, mint a szédült japcsik. Tudod, a legtöbb pasi egyetlen dolgot akar tőled azzal a macis cukisággal kapcsolatban: hogy levedd.. Miért olyan nagy perverzió akkor a szuvenírgyűjtögetés? Tudod, én azt gondoltam, lepréselem, bekereteztetem, és kirakom a szobám falára. Esetleg dedikálhatnád is nekem ? vetem fel a lehető legártatlanabb és legromlatlanabb arckifejezésemmel, majd megcsóválom a fejemet. Szinte hitetlenkedve. ? Meg sem fordult a fejemben, hogy mackók simulnak az intim részeidre. Arra gondoltam, hogy kertitörpe- vagy perseluspitonmintás, vagy ilyesmi.. de végül is mekkora dizájn! Fazon tekintetében mi a helyzet? Francia? Brazil? Klasszikus? G-String? Esetleg tanga? Mondd, milyen színű? Várj, nem, inkább kitalálom.. vadító vérvörös, sok-sok kéjsóvár pillantású, erőszakos kismackóval? ? körbeugrálom, mint egy rajongó, és gonosz módon témára lelkesült arckifejezésem nyilvánvalóvá teszi, hogy erről le nem akadok. Ha zavarba hozom vele, akkor meg pláne nem. S végső soron mire játszom, ha nem arra, hogy zavarba hozzam?

- Királyi többes? Én és a többi borz, te lüke, ki más ? húzom fel a szemöldökömet, és megrázom a fejem. Ezek a csinos pofikák fognak a sírba vinni a rém izgalmas alsóneműjükkel. Látványosan töprengő pofát vágok, aztán újra megrántom a vállam. Azt a macsósan mezítelent. Nyeh. ? Aha, ez már valószínűbbnek tűnik, igen.. várjál, nem neked harapta le múltkor a kezedet majdnem az a.. ja, nem, az nem te voltál. Emlékeznék rá. De rémlik, hogy láttalak azon az órán, meg a nővéredet is, mert ott néha még figyelni is szoktam. Mármint nem csak a jó csajokra, hanem az órákra is. Tudod, csak tisztán a túlélés érdekében ? bizalmasan vigyorgok rá, ezúttal nem úgy, mint a csajra, akit fűzök éppen, hanem mint a legjobb haveromra. A legjobb haveromat persze nehezen lehetne a sajátos alsóneműviselési szokásaival piszkálni, szóval hamarosan visszaváltok a már megszokott üzemmódba. ? Mit tudom én, de tény, engem is jobban izgat, mit gondolsz a seggemről, mint az, hogy hogyan állsz a nyakkendőm színéhez ? vigyorodom el most egészen más színezettel. ? Szóval, akkor térjünk csak vissza habtestemre.. a fokhagyma az nálad negatív vagy pozitív? Milyen az ízlésed férfifenék terén, Yolanda? ? komolyítom meg arcom-hangom egyaránt, és ettől borzasztóan komikus lesz a kérdés is, meg a szituáció is, mert hogyan lehet ilyen konferenciastílusban hasonló kérdéseket feltenni. Simán. ? Egyébként én se járok jó helyen a sárgák közt, túl szép vagyok, túl okos, meg úgy általában túl csodálatos. Biztos összezavarta a süveget, hogy mennyire általánosan szuper vagyok, és áthidaló megoldásként berakott a selejtbe, hogy megszabaduljon tőlem ? fejtem ki a magam elragadóan egoista stílusában, és bevágok a végére még egy ezerwattos vigyort, de nem engedem, hogy ez a kis sznitt összezavarja, és meglógjon a kérdéseim elől. ? De ne felejtsd szavad, szóval, hogy is volt az a fokhagymafenék, Mackós Bugyi testvér a kékek törzséből? Cserébe pedig Éjféli Napsugár harcos a sárgák kukoricamezőiről megmenti a csini karodat az üszkösödéstől.
A bájos kis vonakodását ugyanis egy félénk igennek értelmeztem, és tény és való, talán mégsem lenne jó, ha most még azt is ki kéne magyarázni, hogyan törte össze meg vissza magát a bagolyház ajtaján, amikor végig az ágyában feküdt a hálótermében, ahogyan azt a jó kislányoknak kell.. Előkotorom tehát a pálcámat a farzsebemből, és legyűröm magamban az összes kétséget. A saját szakállamra tanult hasznos kis bűbájokat viszont hanyagoljuk, míg nem biztos, hogy működnek is, de egy sebkötözésbe még senki nem halt bele. Megköszörülöm a torkomat, és elmorgok egy ártalmatlan ferulát, s láss csodát, a pálcám végéből kecsesen kitekergő, hűvös, hófehér gyolcs úgy fonja körbe sérült karját, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva.
- Na, jobb most, cicám? ? érdeklődöm, de törődő komolyságom körülbelül csak addig tart, amíg el nem kezd foglalkozni az én egészségemmel. Persze, ilyenkor adott, hogy az ember nem vallja be, hogy csontig fagyott. Mert macsóság mindhalálig. ? Nem is fázom, maradj már.. de édes kis sál, képtelen vagyok visszautasítani, ha már a bugyidat nem adod.. s még folyékony talár is van, miféle táskád van neked, tejjel-mézzel folyó? De hol maradnak a sármos, fiatal tanárok sorai, akik meg ? fenyítenének, amiért ilyen huncut kislány vagy, és szeszesitalt hordasz magadnál? ? csettintek a nyelvemmel, és megcsóválom a fejem, mert az ilyen szöveghez ez illik, de aztán csakhamar lemondok a rosszallásról, és a hangom dörgölőzővé válik, az arcomon meg befigyel egy ellenállhatatlannak szánt félmosoly. Van is, amikor ellenállhatatlan. ? De ha már ennyire törődsz velem, megelégszem azzal a csekélységgel is, hogy szorosan és forrón magadhoz ölelsz, és felmelegítesz a tested melegével.. naa, áldozd fel magad egy szegény, fagyhalál küszöbén álló szerencsétlenért ? rebbentem meg a pilláimat, hogy hátha ezzel sikerül leszerelnem. Ha a macsóság nem megy, az ember bepróbálkozik a gombolyaggal játszó kiscica figurával is.

- Na látod, ezt magam sem értem ? vágom rá azonnal, és a konstans vigyor újra utat tör magának az arcizmaim között ?, hogyan tagadhatja meg a véletlen személyiségem varázsát az arra nagyon is érdemes, varázslatos, szépséges, bájos, szépséges, igéző, szépséges ?ésígytovább-ésígytovább- hölgyektől? ? megforgatom a szemem, és felnevetek. Ezúttal módjával, halkan. ? Kellek, tündérem? Hiányzott az életedből egy ilyen csodálatos alak? Bevállalsz? ? féloldalas vigyor, aztán megint nevetéshullám. ? Valószínűleg csak nem vettél észre. Túl jó vagy ahhoz, hogy egy kasztba tartozzunk, de azért örülök, hogy most random szóba álltál velem. Végre tudományos igazolást nyert, hogy legalább annyira őrült és édes vagy, mint amilyennek kinézel ? bókolok ezúttal az őszinténél is őszintébben, talán nem elég konvencionálisan, de hát azzal meg a pokolba. ? Bók is volt, s ezek után valahogy nem tud érdekelni, hogy természetes paramétereiddel találsz még blúzt magadra, és vélem, másoknak sem fáj a szívük ezért. Azokkal a szilikonszirénekkel össze sem lehet hasonlítani téged, szóval a költői kép voltaképpen meglehetősen igaztalan és költőietlen volt. Bocs. Majd ha eszembe jut valami érzékletesebb, szólok. Az viszont egy az egyben igaz, hogy szar emberismerő vagy, ezt még a vak is látja ? erősítem meg, meg sem próbálva finomítani a valóságot. ? Ez van, bébi. Nem lehet mindenki dörzsölt és ravasz. A túlságosan jóhiszemű pedig egyenértékű ezzel, legfeljebb még rosszabb. És ha duzzogsz, az nem változtat a dolgon, tejszínhabos eprem ? dobálgatom felé a válogatott becézőket. ? De ez nem érdekes, elvégre én itt vagyok, hogy megmentselek legalább ma éjjel a további ballépésektől, hát nem tök szuper? Hallod, ne rohanj már, mert én rágok be rád, és akkor aztán megnézheted magad ? morgom az orrom alatt, és csodák csodájára megáll, bár valószínűleg nem azért, mert nagyon megijedt volna a lehetőségtől, hogy megrágok rá. Az emberek valamiért sose félnek tőlem. Ez mocsokság. Túl édes a pofim, tudom.
- Oké, oké, azt csinálsz, amit akarsz, elvérezhetsz a karjaimban, ha úgy tetszik, csak nyugodj már le ? vonom meg a vállam, elvégre nem vagyok én senki védőszentje, még az övé sem (sajnos), úgyhogy inkább nem próbálom előírni neki, hogyan éljen túl. Nélkülem, élek a gyanúperrel öntelt módon, már a gyengélkedőig se érne el talán, nem mellesleg nekem köszönheti a karjára tekert profi kötést, szóval csak csönd, én igenis kísérgetem, és védem, oltalmazom, meg ilyenek. Titokban pedig betervezek pár pofont annak a dílerlelkű haverjának, amelyik bajba merte keverni életem cseresznyefagyiját. Morr. ? Persze, hogy nem kell, de én akarom, s ezzel a vita le van zárva, gyönyörűm. Lehet, hogy beütötted azt az édes buksidat, szóval pláne nem mászkálhatsz egyedül ? még arra is telik energiám, hogy érveljek. Mire nem képes az ember, ha olyan nőkkel hozza össze a sors, akiknek magasabb az IQ-ja, mint a fogainak a száma. Mert néha ez is előfordul.

Módszeresen begyűröm a zsebembe a bűnjelet, mert ugyan dehogy, egy frászt adjuk ezt vissza annak a méretes nemi ? öhm, szóval mondjuk címeres ökörnek, csak agyonverem, aztán megsemmisítem, és kész. Akármit mond Yo, az ilyesmibe a hozzá hasonló édeslányoknak nem kéne, és neki mégis sikerült, szóval én csak próbálom csökkenteni a lehetőségét a károknak. És mivel a zacskó nem lesz már sehol, mire a vezetőség felébred, és a haverja is pont tökéletes helyen lesz félholtan a gyengélkedőn, nem fogunk lebukni, és sem ő, sem én nem repülünk. Ez a tökéletes terv.
- Oké, legyen, ahogy akarod, tehát irány a gyengélkedő ? bólintok, az arckifejezéséből ítélve úgyse hagyná magát lebeszélni, szóval eltitkolom előle a valódi szándékainkat, amikre ő még nem ébredt rá, mert amilyen finom lélek, még megbántanám, és próbálom nagyon természetesen (és nagyon ártatlanul) megfogni a kezét, és úgy indulni el a megfelelő irányba, hogy minél hamarabb letudjuk a dolgot, és átmásszunk a kellemesebb dolgokra. De ha nem hagyja, abba is igyekszem nem belehalni. Elvigyorodom, amikor kérdez. ? Hé, ki mondta, hogy Eth, a nagy varázsló beszámol a trükkjei hátteréről? Hol marad akkor az izgalom? Nem, tündérem, ez szakmai titok ? csóválom meg a fejem, majd visszapislantok rá, és ravaszkásan felvonom a szemöldökömet. Nem kerülte ám el a figyelmemet, hogy terel a kiscsaj, nagyon profi, de az én átvágásomból nem eszik. ? Ami a hálákodást illeti.. Nem hallottad? Most az előbb mondtam. Egy meghitt kis éjféli nudizmus a polippal.. na jó, lásd, úriember vagyok, szóval fürdőruhás éjszakai fürdés a polippal, aztán.. nem is tudom, mályvacukrot sütünk a csillagok alatt, vagy ilyesmi. Esetleg megmenthetnénk a világot ? fűzöm hozzá hétköznapi természetességgel. Majd elvigyorodok megint, s gyorsan megrázom a fejem, hogy nem, ennyire azért nem teng túl bennem a griffendéles érzület. ? Na, gyere, húzzunk bele, annyira azért nem jó móka a maffiózó haverjaidat agyonve.. izé, nekik szállítgatni.
Azzal le is zúgok a legközelebbi lépcsősoron, persze szigorúan kommandós stílusban. Azért lebukni tényleg nem vágyom annyira. Biztos kivernék belőlem a lelket is otthon, aztán meg mehetnék valami nem túl hawaii mugli intézetbe. Brr. Próbáljunk nem lebukni.
Naplózva

my writing is involuntary,
like the beating of my heart.
my constant erection!

Davis Perry
Öröktag
***


6. évfolyam - Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #84 Dátum: 2009. 01. 30. - 12:53:06 »
0


Az ösvényen


Jó idő telt már el azóta, hogy a két fiatal találkozott odakint, a Csónakháznál. A történet esetleges elmesélésekor a hallgató fél azt hinné, minden bizonnyal valami idillikus szerelmes blabla következik majd, amely már-már mesébe illően varázslatos. Mert valljuk meg, lépten-nyomon csak efféle meséket hall az ember az ezredéves falak között. A valódi történetek mindig eltűnnek a süllyesztőben, mert azokra senki sem kíváncsi?pedig, azok a történetek azok, amelyek az életet mutatják be úgy, ahogyan a kegyetlen valóság formálja a szálakat. Kettejük történetének igazsága, ha nem is gyökeres ellentétben áll a mesével, de bőven az ellentét kategóriát képviseli. Nem történt semmi különös, mindösszesen a fiú pont olyankor kapta el a lányt anno, amikor az éppen nem volt a legjobb hangulatában. Jobban mondva Zana kapta el Davist, minthogy majdnem átgázolt rajta, eltörve a bordáit, és egyéb csontjait. Az már csak hab volt a tortán, hogy a mardekáros prefektus sem volt éppen toppon a közelmúlt eseményei végett. Igen kemény idők voltak azok, de elmúltak, és szerencsére most valamivel csendesebbek a mindennapok.

A Perry által megkezdett monológ természetesen próbálta azért szóra bírni a jelenleg sem éppen vidámságtól bimbózó olasz hölgyeményt. Legalábbis az indíttatás ez volt, hogy felejtse el kicsit a rosszat, azt, ami történt, és éljen a pillanatnak. Soha nem egyszerű az ilyesmi, tudta ezt jól Perry, a saját bőrén tapasztalta, mégis, úgy gondolta, meg kell próbálnia. Azt maga sem értette, miért is teszi, amit tesz, elvégre ez még neki is újdonságként hatott. Segíteni a másik bajában?nem volt az a fajta. Érdekes módon, noha majdnem mindenkivel szemben ellenségesen, vagy legalábbis visszafogottan, ridegen viselkedett, akadt pár ember a Roxfort falai között, akivel képes volt úgy szót érteni, mint a lánnyal. Sőt, képes volt arra, ha látja annak fájdalmát, hát megpróbáljon tenni ellene. Nagyon kevesek érték el nála ezt a fajta megbecsülést, és bizalmat.

A számítása bejött, sikerült egy enyhe kis ívet csalni Zana ajkaira. Nem lehetett tudni, hogy a kellemesen andalító szellő, a kék égbolt, és a közeli erdő fáinak halk neszezése oldotta meg a nyelvét, avagy Perry maga, de megszólalt. Felvette a sokkal hangulatosabb, és kellemesebb beszélgetés fonalát. A váltás éles volt, és hirtelen, ami arra engedett következtetni, még ott motoszkál benne az a bizonyos valami, amiről nem kíván szólni. De ez természetese, nem tűnhet pillanatok alatt oda a rosszkedv, és szökkenhet helyébe a kedélyes állapot. Ennek ellenére a fiú örült, hogy sikerült megnevettetnie a mellette sétálót.
- Igen, biztosan ezrek állnának sorba, hogy oldalba rúghassanak!
Válaszolta mosollyal teli arccal, miközben oldalra pillantott, hogy szemügyre vehesse a lányt.
- Persze nem abból az okból, amire gondolsz?inkább csak szimpla megvetésből!
Az igazság ez, ugyanis. A cirka négy és fél éve során kialakítottak róla egy képet, és rengetegen skatulyázzák az embereket. Majdnem mindenki így tesz, nem próbál a felszín alá nézni. Persze, ez függ attól is, az érintett személy ezt engedi-e.

A válasz után aztán érkezett a kérdés, melyre Davis megemelve kékellő tekintetét mosolyogva tekintett ismételten oldalra. Tőle meglepően, kacéran, és huncut módon lökte meg vállával a lányt, persze éppen annyira, hogy az megérezze.
- Nem akarok nagyképűnek tűnni, de?
Kezdett bele, miközben a lépcsőfokokra tekintett, már csak pár lépés választotta el a párost attól, hogy a földes ösvényre lépjenek, és a fák között haladva indulhassanak meg Hagrid házának irányába?el mellette, fel a Kőkörhöz?onnan pedig a Viadukt. Hosszú út még, ezzel a tempóval legalább negyed óra. De nem bánta, egyszerűen élvezte a pillanatokat, azt, hogy kicsit elrugaszkodhat a hétköznapoktól, és azt, hogy olyannal beszélhet, akit valójában alig ismer, mégis jól megérti. Élvezte a természetet, azt, hogy a szabadban lehet, és nem kell hallgatnia az idiótábbnál idiótább diákok nyavajgását.
- ?ha elmesélném, valószínűleg itt öregednél meg mellettem. Nem nyújtok valami szép látványt ősz fejjel, azt hiszem?
Ennek ellenére belekezdett, elvégre látszott Zanán, hogy jelenleg nem lenne képes beszélni?próbálta úgy választani a témát, hogy az némiképpen viccesnek hasson. Elmesélte Piton hogyan ítélte nevelőmunkára?és milyen változásokon esett keresztül ezzel a kis magánszámmal. Nem szégyellte, elvégre nem volt mit?az a fajta ember volt, aki felvállalta a tetteit, mindig és mindenkor.
Naplózva


Zana L. Jefferson
Eltávozott karakter
*****


hatodéves látó ^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #85 Dátum: 2009. 02. 06. - 15:35:51 »
0


Csak lépkedek egymás után, s hol a lábamat fixírozom, hol Davis arcát. Olyan teljesen jóleső dolog ez? ez az apróság. Mert nincs más dolgom, mint menni, lépést tartani a másikkal, aki viszont hozzám igazodik, s nem hagy le, nem lassít le, hanem ott van mellettem, s megteszi, amit kimondatlanul kértem; eltereli a gondolataimat arról, ami történt, ami volt és ami elmúlt.
Hihetetlen, hogy ezt nálam bárki is eléri. Tényleg az. Annyira szokatlan, hogy már már én magam is elképedek, s joggal, hisz otthon az öcsém hülyeségei sem tudtak felvidítani. Mikor anyám pedig leült mellém ?beszélgetni? egyenesen az életkedvem is elment. Talán tudtam, az iskolában csak még rosszabb lesz. Mégis visszatértem, mert vissza kellett térnem. Nem ellenkezhettem azzal, ami van, s így is hálás voltam Dumbledore-nak, hogy ennyi időt engedélyezett a számomra, s hogy? természetesen vissza is térhettem. Másnál több mint valószínű nem lett volna ekkora sikerem, főleg ha az az illető mondjuk Piton. De így? így igen. Most már csak az anyag bepótolása van hátra és? és az, hogy elfelejtsem az egészet úgy, ahogy van. De ez a legnehezebb.

S eddig nem is sikerült, sehogy se, semmilyen formában. Mert elég volt a tükörbe néznem. Eszembe jutott a James-szel tötltött idő, s az, amikor mosolyogtam, önfeledten, boldogan. Akkor úgy éreztem többet nem tudok. De talán Davis?
Habár nem is értem miért fűzök hozzá nagy reményeket, mégis remélem a csodát, amelyet most ő maga nyújt. Lehet, ha tudná, halálra rémülne, de épp ezért mindent mélyen magamban tervezek el. Mert nemcsak az életem, az értékrendem is megváltozott. Mennyiben? A lehető legjobban.
Csak arra szánok időt, ami tényleg fontos, s ez minden emberre is igaz. Így nem véletlen ha a barátok lista élére Perry kerül nagy szép betűkkel. Végtére is, azt hiszem sínen vagyunk a kibékülés terén, noha nem is voltunk igazából összeveszve.
Ezért külön örömmel figyelem, ahogyan mesél, s ahogyan előadja a kimaradt időszak történéseit. Valahogy az ő szájából jobb hallani mindent, mint mondjuk az egyik háztársam pletykálásából. S talán ez elsősorban annak köszönhető, hogy míg mások a pletykákra, a szóbeszédekre hagyatkoznak, addig ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy Davis igenis a saját meglátásait tárja elém. Ergo a lehető leghitelesebb forrás, mellőzve minden körítést. Nem is kell egyértelműen ennél több.

- Nem hiszen, hogy meg tudnám unni a dolgokat, ha te meséled el? -
S talán behízelgőnek tűnnek a szavaim, abszolúte nem azok. S csak hogy ezt igazolja s csalfán cáfolja is, egy szélesebb mosoly ül ki arcomra, miközben a tekintetem a másikéba fúródnak. Aztán? ismét a cipő fixírozása, na meg néha felpillantok. Csak később tűnik fel, hogy már rég az udvaron járunk, s mindössze a kis ösvény vezetget minket hol erre, hol arra, néha nagy kanyarokat leírva. Alapvetően nem is baj ez, ösztönösen követem a másikat, de tudom, nem lesz rövid séta. Mivel azonban hála Merlinnek, nincs hideg, nem aggódom semmi miatt. A házi dolgozatokat meg ráér a hétvégén összedobnom.
- Ritka dolog ha Piton valakit nem küld büntetőmunkára? na de egy Mardekárost? ?
Csodálkozom el a történteken, s rázom meg a fejem hitetlenkedve, miközben a leengedett barna hajtincseim össze-vissza repkednek az arcom körül.
- Szinte hihetetlen? az ember eltűnik egy kis időre és a feje tetejére áll a világ? -
Ha a világ nem is, az SVK tanárunk tutira bedilizett. Vagy csak épp a legrosszabb napja volt a többi undok hangulatú között. Hihetetlen hogy még egy házabeli embert, aki mellesleg Prefektus is ne ússza meg a galibát szárazon. De? úgy tűnik van, akinek nincs szerencséje, ellentétben a híres-hírhedt Malfoyjal.
Naplózva


Davis Perry
Öröktag
***


6. évfolyam - Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #86 Dátum: 2009. 02. 19. - 16:07:21 »
0


Az ösvényen - Hagrid kunyhója mellett


Szavak szavakat követtek, de ez így volt helyes, még annak ellenére is, hogy Perry bizony az igencsak zárkózott jellemek közé volt sorolandó az iskola falai között. Persze ez nem lehet csoda a múltjára való tekintettel, bár, a jelen sem fest rózsásabb képet számára magánéletileg. Jelenleg egy olyan emberrel kell élnie az ezredéves falakon kívül, akinek még mindig nem tudott megbocsátani a balgasága, és felkészületlensége végett. Igen, az édesanyját veszítette el az auróri pályán tengődő testvér miatt, aki a kezdeti gyűlölet ellenére magához vette, befogadta, és próbált mindenben a segítségére lenni. Minthogy közeledett a kor, a fiú felkészült arra, hogy majdan használja a család vagyonát. Ezerszer átrágta már magát rajta, hogy mihez akar kezdeni, és mit szeretne majd csinálni?mindannyiszor falakba botlott. Hol ez, hol pedig az a megoldás tűnt rossznak, amely az előző napján még tényekkel alátámasztott, biztos alapokon nyugvó jövőképnek hatott. Az összes gondja, s baja ellenére mégis tartotta magát, hiszen mi a fenét ért volna el azzal, ha magába fordul és kesereg? Ugyanolyan szánalmas ábrázattal mászkálna céltalanul a vak világba, mint rengetegen itt az iskola falai között, akiknek az a legnagyobb gondja, hogy letörött a körmük. Esetlegesen anyuci és apuci nem olyan ajándékot vett, amilyet a delikvens szeretett volna?ez is egyfajta probléma, tény, a fiú ezért nem fűzött inkább semmihez kommentet, és merült el magányában. Most mégis jól érezte magát, mindent elfeledett, és csak a pillanat volt, csak Zana, meg az erdő, és a kósza, semmiből feltörő hangok. Oh, és persze Hagrid kunyhójának jellegzetes bukéja a feltörő, füsttel együtt távozó tea illatával.

Egy kedves megjegyzés, amelyre a fiú természetesen elmosolyodott egy pillanatra, és megakadt a történetével.
- Ó, azért olykor a jóból is megárt a sok!
Válaszolta a tőle jól megszokott érces hangon, kissé fényezve magát?persze csak finoman, játékosan, amennyit a helyzet megengedett. Aztán folytatta a megpróbáltatásainak mérföldköveiről szóló ódákat, persze apró humorral, érdekes módon a jót meglátva azokban. A rossz senkit sem érdekel, főleg akkor, ha le van törve. Olyankor törekedni kell arra, hogy az ember figyelmét eltereljék saját gondolatairól, és a jelenben tartsák. A történetet követően csendesen pillantott oldalra, várva a véleményezést, már persze, ha van. Azért Pitonról mindenkinek van valami memoárja, vagy megosztanivalója?nem volt ez másképpen most sem.
- Igen, volt kedves megismertetni a hagyományos szokásaival. Kellemes időtöltés volt, azt kell mondanom.
Persze a hangnemből érezni lehetett az élt, cseppet sem lehetett kellemes, sem pedig szórakoztató. Ennek ellenére a mosoly megmaradt Davis arcán, mintha a legerősebb enyves ragasztóval, vagy átokkal tapasztották volna oda azt. A lány eltűnését firtató mondatra megemelte szabad kezét, és az alkarján pihenő, puha, és bársonyos kézfejre helyezte azt.
- Látod-látod! Ezért nem kellene szó nélkül eltünedezned! Hát hogy a mályvadudvában tud így az ember neked legalább egy levelet küldeni.
Apró vállmozdulat, egy incselkedő lökés a másikon. Akkora, hogy ne lendüljön ki oldalra, de érezze, ez nem felhánytorgatás, csupán valamiféle poénos szösszenet.

Davis csak aztán kapott észbe, hogy kiejtette a szavakat. Éppen az volt a célja, hogy feledtesse a múltat, erre beletenyerel a dologba. Elfordítva egy pillanatra a mélykék lélektükröket szemlélte a tájat. Mintha valamelyik bokortól, fától, Hagrid kunyhójától, vagy éppen kődaraboktól remélné a megmentő ideát. Szerencsére érkezett a sugallat,, így megemelve a kézfejez takaró kezét eresztette vissza azt a törzse mellé, majd szólalt meg.
- Persze, van, ami sosem változik.
Azzal megállt, próbált úgy megtorpanni, hogy a lányt ne érje váratlanul. Azzal letekintett az összefont kezükre, majd Zanára pillantott egy halovány és féloldalas mosollyal.

Naplózva


Zana L. Jefferson
Eltávozott karakter
*****


hatodéves látó ^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #87 Dátum: 2009. 03. 06. - 15:52:37 »
0



Mikor a távolban feltűnik Hagrid kunyhója, tudom hogy a sétánk bizony hosszúra nyúlik, mert? eddig csak Davis beszélt. S bár ezt a kört, amelyet most is elkezdtünk többször is meg lehetne tenni, de? talán nem érdemes kockáztatni a takarodó által levonandó pontokat. Főleg a hollóhát házának kellenek a pontok tekintve az állást, szóval? szóval egy kör. Amibe minden benne kell hogy legyen. Legalábbis így érzem helyénvalónak.
S talán nem is csoda, hogy tekintetem a mellettem lépkedő és beszélő arcára siklik s megpróbálom azt, amit már rég nem. Kiolvasni a mozdulataiból, amire gondol.
Furcsa belegondolni, hogy ez régen ment. Még akkor mikor James és én? hát még mikor jóban voltunk, mikor minden más volt. Másabb mint most. De persze most hogy mégis változott a legtöbb dolog, nem vonta maga után mindazt, amit én bebeszéltem magamnak. S Perry kihozta belőlem. Akarok újra érezni, és belelátni a másikba. És? már a látomások sem aggasztanak annyira.

Az oldalba rúgásba csak zavarodottan elmosolyodom. Inkább ennyiben is hagyom a témát, mert... bár nem kellene így éreznem, mégis kicsit kínos még mindig a számomra. Minek szabadkozzak akkor? Egy kis pirulás és? Piton. Legalábbis ez a téma, ami megint csak olyan, hogy nem tudok mit szólni hozzá. Az elképedésemet már kifejeztem szóval így bólintok mindössze miközben a szél halkan fütyülve kísér minket utunkon.
S már mikor úgy tűnik megszakad a társalgás s én lázasan kezdek el egy mentőötlet után kutatni, hogy ne az a jól ismert zavart csend telepedjen meg köztünk, ami a lehető legrosszabb és leghalálosabb két ember számára, Davis megszólal.
Ezért nem kellene szó nélkül eltünedezned.
Igaza van. Szólnom kellett volna. Igaza van, én tehetek róla. Csakis én. De erre mit mondhatnék?
Csendesen lehajtott fejjel kezdem el újra az utat bámulni, miközben értelmes válaszokat keresgélek de mégiscsak túl elcsépeltek jutnak az eszembe. Olyanok, amelyek szavak de üres szavak. Amolyan ?oké többet nem teszem? meg hasonlók. Valahogy mindbe benne van az ?ígérem? szó. Csakhogy épp ez az, amitől rettegek. Mert hányszor kaptam ezt már meg, s mégis? ide jutottam, ahol most vagyok. Hiába ?ígérem? ide vagy oda.

Az apró kis lökés viszont valahogy mégiscsak felvidít s halovány mosollyal arcomon pillantok ismét fel. Új érzem, nem is kell válaszolnom. Vagyis? nem követelik meg. S már legalább nem érzem magam egy sarokba szorított vad szerepében magam. Ezért pedig kifejezetten hálás vagyok a mardekárosnak. Csak az ezt követő megtorpanás olyan, amely nem lenne teljesen helyénvaló. Na de hát Perryről beszélünk szóval én? a Pitonos sztori után már semmin sem lepődöm meg vele kapcsolatban.
Persze, van, ami sosem változik.
Tényleg igaz lenne? Van, ami nem változik? Fura, sosem láttam ezt az utóbbi időben, habár Davis tényleg az, aki megmaradt abból a régi életből, ami egykor volt. Mintha a régi önmagam mentette volna meg az újnak. Furcsa, nevetséges elképzelés ez, de mégis így érzem. S ezen én magam döbbenek meg a legjobban.
- Pedig minden változik. Tudom. -
Vonok vállat és csendesen ismét lépek egyet magammal vonva őt is. Nem akarok megállni, nem akarok csak állni. Menni kell, mert így könnyebb nem olyan erősen visszatekinteni és könnyebben elmondani mindent, hiszen lassacskán ennek is eljön majd az ideje. Azt hiszem.


Bocsánat a késésért szív
Naplózva


Colin Simons
Eltávozott karakter
*****

Negyedéves mókamester

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #88 Dátum: 2009. 03. 25. - 19:44:20 »
0

Nagy csend honol a bagolyház környékén, ám e idilli csendet hamarosan léptek zaja töri meg. A lépcsőn egy magasabb alak érkezik, s amint felér alakja teljesen láthatóvá válik, Colin az. A fiú felérve tekintetével keresni kezdi Chuckyt, ám a bagoly nem várja meg míg gazdája észreveszi őt, egyből odarepül hozzá, s ez még a srácot is meglepi. Egy gyengédebb simítással üdvözli a madarat, majd hamar előveszi az imént elfeledett kis levelecskét, majd a madár lábára köti azt, majd a szemébe néz s csak ennyit mond:
- Vidd el ezt a levelet apuéknak, bár tudom  nem kell benned csalódnom. -
A madár az utolsó szó után rögtön elrepül. Colin még nézi egy darabig a madár tova tűnő alakját, majd sarkon fordul s ahogy érkezett, úgy távozik a bagoly házból. 
Naplózva

Sky Andles
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #89 Dátum: 2009. 04. 05. - 09:36:27 »
0

|James|

Miért van az, hogy minden idióta megtalál ma? Először az a nagy csapat mardekáros, most meg ez a két kis nevetős csitri... Már elegem van ezekből. Elindultam a bagolyházba, hogy elküldjem az új levelemet apáéknak, bár nem tudom pontosan, hogy hol vannak. Kisandítottam az ablakon. Már kezdett a nap felkelni. Egy ilyen hűvös őszi reggelen később lesz látható, mert a felhők takarják. Vissza akartam érni SVK-ra, míg Piton végleg kinyír. Az a halálmadár tanár mindig szadizik velem. Annyi büntetőmunkám van erre a hónapra, hogy ha akarnék se tudnék lemenni egy kviddicsmeccsre sem, sőt, annyi dolgozatot kell már beadnom késések meg egyéb visszapofázások miatt, hogy amikor nem a büntetőmunkán suvickolom a szobáját, akkor írom neki a dolgozatot.
Szóval, apáéknak leírtam, hogy milyen "izgalmas" az iskola, hogy milyen it az idő stb. Remélem jól vannak, puszi, Én...Gondolom még mindig Errefelé bújkálnak a Nagyúr elől.
Épp felértem a lépcsőkön, mikor egy ismerős arcba botlottam. Na végre, egy értelmes ember.
 - Szia James! Hogymint? - kérdeztem mosolyogva.
Végigmértem csapzott kinézetű barátomat. Már megszokam fura öltözködési stílusát, s már késztettem a gyomorszájamat, hogy ha mond valami vicceset ne fájduljon meg megint a hasam a röhgéstől...

Naplózva
Oldalak: 1 ... 4 5 [6] 7 8 ... 11 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 01. 17. - 05:43:40
Az oldal 0.247 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.