+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | | |-+  Conolly birtok (Moderátor: Lucas Conolly)
| | | | | | |-+  Az északi zongoraterem
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Az északi zongoraterem  (Megtekintve 1678 alkalommal)

Lucas Conolly
[Topiktulaj]
*****

Hetedikes szuicid

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2010. 02. 12. - 19:35:17 »
0

Az északi zongoraterem kisebb, mint déli testvére, de sokkal világosabb, finomabb színekkel van dekorálva. A berendezés elegáns. A kilátás gyönyörű a nagy ablakokból, az akusztika remekül megfelel egy játékhoz. Mivel a szoba az épület sarkán helyezkedik el, így rálátni az útra és a birtokra egyaránt.
Naplózva

Lucas Conolly
[Topiktulaj]
*****

Hetedikes szuicid

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2010. 02. 12. - 23:47:12 »
0

[Biancának Hááát]
Az eső halkan kopogott az ablaküvegen, szürke felhők takarták el az eget, félhomályba borítva a délutánt. Az öreg zongorából ritmusosan, akárcsak a vízcseppek, hangok kúsztak szét a szobában, lecsorogva a földszintre, megtöltve az üres kastélyt zenével.

Podcast

Az egyik legszebb darabot játszottam, ami fejből is ment. Borongós hangulata, dallama miatt gyakran játszottam esős időben. Ezúttal ráadásul a tudat, hogy az otthonomnak nevezett hely másik fele fekete és halott, még sötétebbé tette a kedvem. A nyáriszünet első hetének végén az embernek jobb kedve szokott lenni, de persze a tény, hogy egy halálfaló meggyilkolta a szüleit, hogy több éve nem töltött huzamosabb időt a családi kúrián, és hogy egyedül akar nekiállni felkutatni a Sötét Nagyúr szolgáját "mindössze" bosszúból, azért magyarázatot ad a rossz hangulatra.
Mikor zongorázom, minden megszűnik körülöttem. A zene szeretete már kis koromban megfertőzött, és szerencsére sosem hagyott alább. A kezem ösztönösen rátalált a megfelelő billentyűkre, és nem egyszer olyan hitelesen festette le az érzéseimet, hogy mások állítása szerint olyankor az arcom és a testtartásom mint egy szoboré, de a zene, amit játszom, mindent elárul. Ebbe a darabba is, bár nagyrészt egy zeneszerző műve volt, én azért itt-ott belecsempésztem egy olyan ütemet, ami lefestette, mit is érzek.
A játék közben nem kellett azzal a rengeteg könyvvel törődnöm, amit a könyvtárba hoztam, tele feketemágiával és önvédelmi varázslatokkal. Nem kellett azzal foglalkoznom, amiket a Reggeli Próféta írt. Nem érdekelt, hogy nem megyek vissza az iskolába és nem találkozom talán soha többé a barátaimmal. Csak a hangok voltak, amik úgy áramlottak ki a zongorából, mint belőlem az érzések, míg teljesen ki nem ürültem.
Percekig csak szólt a zongora, de nem fejezhettem be. Dörrent egyet az ég, én pedig meglepetten pislantottam fel. Az égzengéssel egy időben szemem sarkából észrevettem, hogy a zuhogó esőben egy csuklyás alak jelenik meg az út végén, a parkban, ami a hoppanálók számára volt kialakítva. Régebben közvetlenül az előtérbe érkezhettek a vendégek, pontosan az ilyen időjárási viszonyok miatt, de a gyilkosság miatt ki lett tolva a határ. Én még így is túl közelinek véltem, de pár rokon, aki segíteni akart a felújításban, és akiket kíméletlenül elküldtem, mondván nem szorulok rá, így is háborogtak. Végül is igazuk volt, az idő valóban szörnyen kíméletlenül bánt az országgal és a kimozdulókkal, szeszélyes volt, kiszámíthatatlan. Egyik pillanatban még rekkenő forróság aztán nyirkos, dermesztő köd.
Az ujjaim megálltak a billentyűkön. Kihúztam magam, és lassan felálltam, kezem automatikusan a zsebembe csusszant. Kihúztam a pálcám, és az ablakhoz léptem. Alaposan szemügyre vettem az idegent, aki sietős léptekkel indult el a kavicsos úton. Nem úgy tűnt, hogy különösebben aggódna a fogadtatás miatt. Úgy gondoltam talán azt hiszi, nincs a birtokon senki, és a gondolatra elöntött a harag.
Halk pukkanás és egy vékonyka hang szólalt meg mögöttem.
- Látogató érkezett, uram!
Még mindig a közeledő emberre szegeztem a tekintetem, nem néztem a házimanóra, csak szorongattam a pálcám.
- Látom, Munar. Jövök.
A házimanó engedelmesen elállt az útból, én pedig szinte vakon a tomboló adrenalintól letrappoltam az emeletnyi lépcsőn, és nagy léptekkel vágtam keresztül a folyosókon, végül az előcsarnokon. Zihálva álltam meg az ajtóban, mögöttem a viszonylag fiatal házimanó kuporgott. Testvérét is elvitte a tűz, és bár általában szántam szerencsétlen teremtményt, ezúttal semmit sem törődtem riadt pillantásával, és a ruhájának gyűrögetésével. Mély levegőt vettem, és hirtelen kitártam az ajtót, felkészülve az átkokra. Előre szegeztem a pálcám. Az ajtó kicsapódott, előttem pedig ott állt az érkező bőrig ázva, arcában a pálcámmal.
A következő pillanatban azonban dühöm helyét átvette a döbbenet. Elkaptam a kezem, és bár nem tettem el a pálcám, meglepődve, kicsit talán hangosan kiáltottam fel.
- Bianca?! Te mégis... mit keresel itt? Úgy értem... - a helyzet miatt kissé összezavarodva habogtam, és látva vendégem arckifejezését, gyorsan elálltam az útjából, és kitártam a karom. - Gyere be!
Figyeltem minden mozdulatát, és ahogy a meglepettség kezdett múlni, úgy éledt bennem a gyanú, hogy esetleg valaki más bújt évfolyamtársam bőrébe, vagy átokkal irányították ide, így amíg a lány belépett, intettem Munarnak, aki értette a jelzésem, és elszaladt egy bájitalért, ami visszaváltoztatja a százfűlé főzetet használókat. Mire Bia megfordult, a pálcám máris ismét nekiszegeződött. Hiába kedveltem a hölgyet már hét éve, nem kockáztathattam meg már az elején a bukást.
- Ne haragudj - szóltam, és komolyan is gondoltam, ahogy az elázott, csinos lányra néztem. A manó már ott is volt. Elvettem tőle az apró üvegcsét, ami a drága és ritka nedűt tartalmazta, és odadobtam a lánynak. - Csak egy kortyot kell innod belőle, hogy tudjam, te vagy az.
Kellemetlenül éreztem magam, de bizonyos szinten büszke is voltam magamra, hogy nem vagyok naiv. Persze benne volt a pakliban, hogy vaklárma, viszont jobb félni, mint megijedni. Szinte lélegzetvisszafojtva néztem a lányra, és nagyon reméltem, hogy ő az. Egyrészt mert rádöbbentem, hogy korántsem állok készen egy harcra, másrészt mert érdekelt, mit kereshet a leégett Conolly kúriában, én ugyanis nem hívtam, de még csak nem is nagyon meséltem neki a terveimről...

//mehet az előcsarnokba a válasz, ha gondolod  kacsint//
Naplózva

Bianca Grosiean
Eltávozott karakter
*****


-metamorf riportertanonc-

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2010. 02. 13. - 18:16:35 »
0


  Szédülés, forgás, sötétség, majd homályosság, s végül víz. Tócsa. Sár. Ragadós. Gusztustalan. Fúj.
Mindig is gyűlöltem hoppanálni. Naná, hogy gyűlöltem, a lehető legpocsékabb közlekedési mód a világon, de egyben a leggyorsabb és legkönnyebb is, így muszáj alkalmaznom néhanapján, mondjuk, mikor már nagyon rászorulok, és igen. Ezúttal nagyon rászorulok.
  Lábam felemelem, majd mérgesen lepillantok a földre. Bravó Bianca. Szuper. A célzásod még mindig egyenlő a nullával. Így kell ezt csinálni. Csizmám nagy cuppanással válik ki a hatalmas tócsa közepéből, majd amilyen messzire csak tudom, ismét a földbe mélyesztem a kék, gumiból készült lábbelit, s a másikat is igyekszem utána vonszolni.
Dühösen megcsóválom a fejem, majd folytatom a lépkedést ebből a szörnyűséges időjárási viszonyok által létrehozott, egyébként tök átlagos, saras tócsából.
- Kutya legyek, ha legközelebb… - egy aprócska ugrással sikerül kijutnom a pocsolyából, ám a következő, igencsak figyelmetlen lépésem alkalmával, már benne is vagyok a következőben. Csodás.

  Apu és anyu kérdőn merednek rám, én meg csak mosolygok. Mi mást tehetnék? Most mondjam el, hova akarok elmenni. Meg, hogy miért. Na, azt már nem. Először is, totál idiótának néznének, másodszor pedig el sem engednének, no, szerintem így sem fognak eleget tenni a kérésemnek, de gondoltam megpróbálom. Legalább majd tudni fogják, hogy nem azért szöktem meg, hogy csatlakozzak Voldemorthoz, vagy, hogy öngyilkos legyek, hanem azért, hogy ellenük harcoljak.
  Előrébb hajolok a kényelmes fotelben. Anyu elgondolkodva figyel, miközben apu ölében ül, apu pedig kezével lágyan dobol anyu combján, miközben kitartóan figyel. Ő nem kalandozott el saját gondolatai közt, ő várja a választ.
  Halkan felsóhajtok. Már annyira unom ezt az egészet. Az isten szerelmére, nagykorú vagyok, miért kell még most is megmagyaráznom minden lépésem? Engedjenek már ki ebből az idióta karanténból. Gyűlölöm.
  Egy szőke hajtincset arrébb söprök arcomból, majd kihúzom magam, jobb lábam átvetem a balon, s kezemet összekulcsolom jobb térdem fölött, s méltóságteljesen nézek vissza szüleimre.
- A lényeg, hogy pár óra múlva elmegyek az egyik kedves barátomhoz és majd csak a szokásos, családi nyaralásra térek vissza… - … ha egyáltalán visszatérek valamikor. – Remélem nincs több ellenvetésetek. Garantálom, jó kezekben leszek. Már nagylány vagyok és tudok vigyázni magamra. – a mondat befejeztével felállok, hozzájuk lépek, majd mindkettőjüktől elbúcsúzok egy kedves puszival, majd kisietek a nappaliból. Még pakolnom kell.


- Ha legközelebb idevonszolom magam… - Újabb ugrásra készülök. Hajam ezúttal szőke, göndör tincsekbe alakítottam, ám ennek már nem sok jelentősége van, ugyanis minden egyes hajszálam abban leli élvezetét, hogy arcomra tapadhasson, teljesen eláztathassa azt. Már rég felhúztam a csuklyámat, de semmit sem ér. Ebben a viharban maximum a jetik érzik jól magukat, de szerintem még azok sem. Én mindenesetre gyűlölöm.
Ugrok éés… sikerül megállnom két lábon, s most már szilárd talajon. A tócsákat és a saras területeket magam mögött hagytam, a bejáróútra értem, mely nem úszik annyira, mint az előbbi övezet, de még így is elég veszélyes, így igyekszem minél előbb bejutni a házba.
- Egy rohadt házimanó miatt.
  Demetrius, édesapám baglya két nappal ezelőtt érkezett egy pacás, fehér zoknival, melyre egy levelet firkantottak. Tudom, értelmes ember el sem olvassa a hasonló leveleket, de mivel az én nevem állt rajta, és gondoltam eléggé fontos lehet, ha már zoknira írták megtettem. Az illető, aki írta, elmondása szerint a Conolly ház, házimanója volt és a gazdájának segítségre volt szüksége. Lucas jó barátom volt, és rögtön tudtam, hogy nem sokáig élvezhetem a nyári szünetet, hamarosan indulnom kell, és hát most itt vagyok.
  Éppen meg akarom markolni a kilincset, amikor kicsapódik előttem az ajtó, s rögvest egy felém meredő pálcával találom szembe magam. Csodás. Ez a Lucas, mindig tudja, hogyan kell még jobban elrontani az ember kedvét. Ő mindig be tudja bizonyítani, hogy igen, lehet ennél rosszabb is. De én nem az a fajta vagyok, aki megijed egy ilyentől. Miért félnék, hiszen Conolly fiatalabb nálam, és amúgy se merne bántani. Még mielőtt megszólalhattam volna, a srác kapcsolt, s gyorsan beengedett.
- Szervusz Lucas, köszi, hogy nem öltél meg egyből. Igazán hálás vagyok. – bólogatok gúnyosan, majd kezébe nyomom a bőröndömet. Egy úriembertől elvárnám, hogy segítsen cipelni a cuccomat, s Lucas bizony úriember volt, nem is akármilyen.
  Elfordulok tőle, majd lekapom magamról a csuromvizes köpenyt, s gyorsan felakasztom az első fogasra, melyet találok. Hajam félig-meddig kisöpröm arcomból, majd a fiú felé fordulok, hogy végre megkérdezhessem, amit már napok óta szeretnék, ám ismét az előremeredő pálcát pillantom meg. Nem tudok mit csinálni, halkan elröhögöm magam. Ez komolyan, olyan nevetséges. Nem tudom, mit képzel…
- Persze Lucas. Csak nyugodtan. Figyelj csak, a melltartómba nem nézel be? Vagy mondjuk a bugyimba? Csak nyugodtan próbáld meg. Úgyis tudod, hogy ha én vagyok, akkor utána két napig nem állsz fel, s ezt értheted többféleképpen is. – mondom neki keményen. Nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát. Mit gondol ez magáról? Ide jövök neki segíteni, erre ezt csinálja. Tudom, hogy fő a biztonság, na de ez már túlzás. Majd mikor felém nyújtja az üveget, végleg kifakadok, ám ezúttal a házimanónak szól a prédikáció. – Na, idefigyelj te kis idióta. Ha most azonnal nem mondod el a gazdádnak, s legfőképp nekem, hogy miért hívtál ide, én esküszöm, holnapra már csak a rongyaidat fogják megtalálni. – általában barátságos vagyok a házimanókkal, de most rosszkedvemben találtak. Csuromvizes vagyok. Fázok. Tiszta ruha kéne, ráadásul egy idegesítő pálca szándékozik kiszúrni a szemem. – Te pedig. – Fordulok Conolly felé. – Ha most azonnal nem rakod el a pálcádat, én… én… - hajam lángvörösbe vált, majd kezeimet összefonva mellem előtt, dühösen meredek a furcsa párosra. Pasik. Jellemző.

Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 02. 19. - 22:16:59
Az oldal 0.251 másodperc alatt készült el 35 lekéréssel.