+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Kyteler
| | | | |-+  La belle époque
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: La belle époque  (Megtekintve 2330 alkalommal)

Fynn Kyteler
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2021. 12. 28. - 14:39:01 »
+1

És boldogan élnek..



a szép Leah

2002. December 15.

Nem egészen értem, miért érzem magam pocsékul. Ez nem én vagyok. Mi a franc lett velem? Kit érdekel, mit csinál mással..talán nem is kellett volna megkérnem, hogy legyen a csajom. Talán ennek az egésznek semmi értelme. Amíg lazán kezeltem, minden jó volt. Vagyis kivéve azt, hogy nem jelentkezett. Most meg elrohan, és itt hagy. Remek. Ez fantasztiukusan alakul, tényleg. Ahogy Cassie kiejti a száján, hogy szerelmes vagyok, a szónak a hatalmas súlyát mégjobban érzem, mint eddig. Tényleg? Sokat fgok szenvedni? Azt klassz, tényleg. Másra se vágyom. Szenvedjen más, és biztos nem fogok. Bármikor ki tudok lépni, nekem ne mondja meg senki, hogy mikor és mennyit fogok szenvedni. Az nem az én asztalom. Nem is akarok beszélni erről, Cassie túl romantikus, tuti már szervezi a legénybúcsúm. Cassie, hát nem ismersz? Cassie sikkantása hoz vissza a jelenbe, az esküvőre. Léah is visszajött, próbálok teljesen nyugodt lenni. Végülis, nem nagy dolog. Ez az egész nem nagy ügy. Nem az.
- Leah vagyok. Gratulálok a házasságotokhoz.-
- Japp, én is Gratulálok mégegyszer. Egiii-
Emelem a poharam, majd villámgyorsan ki is ürítem. Leah érintését érzem, ahogy átölel, és a keze végigsomul a mellkasomon. Feldúlt vagyok, nehéz a fejem, de igyekszem nyugton maradni.
- Kérlek, ne haragudj rám…-
Szinte belém bújuk, és megérzem az illatát. Nem is haragszom rá. Inkább magamra. Nem vagyok jó a kapcsolatokban. Nem értem az etikettjét, és az érzelmeim sem voltak a felszínen soha. Csak ha a húgomról volt szó. Mást én még soha nem szerettem.
- Én csak félek. Nagyon félek, és nem akarlak elveszíteni…Nem most, nem amikor még el sem kezdődött köztünk ez az egész. Nem akarok több társaságot, kivéve ha klónoztatod magad, azt el tudnám viselni...
Azt hiszem, az alkohol és a stressz összedolgozott, és Leah szavai lassaban jutnak el a tudatomig, de jól esik. Azt hiszem, jó érzés hallani.
- Tudod nem is akarom, hogy rajtam kívül mást is felszedj… Bár nyilván ha úgy akarnád, nem tudnálak megállítani és valahol meg is érdemelném, amiért ilyen voltam. -
Ha úgy akarnám. De Leah, pont ez az, hogy nem akarom. Azt hiszem, egy pillanatra, mikor itt hagyott, és Cassie a szerelemről kezdett beszélni, megfordult a fejemben, hogy itt hagyom, és keresek valakit búfelejtőnek. Igazából nem tudom, miért nem mentem, miért vagyok még itt.
- Leah, nem haragszom, semmi okod mentegetőzni. Tedd csak azt, amit a szíved diktál. Ha furcsán reagáltam, elnézést kérek.
Igyekszem menteni a szívemet. Nyugodtan, higgadtan, udvariasan, lassan csukni be, nehogy zajt csapjon. Kezem a kezén hagyom, mert azt tényleg nem akarom, hogy rosszul érezze magát. Egy percre se. Amit ezután mondd, egy mosolyt csal elő belőlem.
-Az egyetlen szerelmi ügyem, Te vagy. Szóval, ha inni szeretnél, kiállok ellened. Lefogadom, hogy jobban bírom a piát, mint te.
- Ennyire jól bírod? Nocsak. Nő létedre kitartó a szervezeted. Na majd meglátjuk meddig...
Nem tudom pontosan megmondani, miért is nem álltam fel és mentem el. Most is itt ülök, és nem tudok Leahtól elszakadni. Furán összeszorul a szívem a gondolatára, hogy itt hagyjam, arra meg pláne, hogy ő hagyna itt.
- Viszont ezt a kapcsolatot nem akarom lezárni. Sem most, sem az elkövetkezendő időkben.-
A kétségeim ellenére, ez a mondat úgy csorog végig rajtam, mint egy kellemes, meleg, bársonyos takaró, amivel betakarnak december hajnalán. Suttogásával takar be. egészen eddig csak meredtem magam elé, láttam, hogy Cassie és Adrian is furcsán méricskélnek, de nem érdekelt. Adrianék is érzékelik, hogy itt az ideje tovább állni, és a többieket is üdvözölni. Nem is baj, kicsit kezdettbzavarni a társaságuk.
- Nem tudom, hogyan kezeljem ezt az egészet, mert még nem voltam ilyen helyzetben és.. És nem bízok kellő képpen magamban. Viszont azt érzem, hogy rettentően féltékeny vagyok és ezt még nem tudom, hogyan győzzem le, de…-
Kiráz a hideg. Leah kimondta, amit érzek. Én nem is éreztem, hogy féltékeny lenne. Vagy csak nem vettem észre, mert a sajátommal voltam elfoglalva, vagyis azzal, hogyan küzdjem le. Csak most emelem a tekintetem Leahra, eddig csak fél füllel hallotta meg, amit mondd, ennyire voltam képes. Pedig milyen jó bele farkas szemet nézni..
-De Szeretlek
Érzem, hogy a szívem most hevesebben ver, és  képtelen vagyok nem mosolyogni. Érzem, ahogy a szám felfelé görbül, és az idegesség enyhül bennem. Azt érzem, teljesen kijózanodtam, mintha egy korty alkoholt sem döntöttem le volna a torkomon. Odahajolok hozzá, hogy mégjobban csak rá fókuszáljak, érezzel az illatát.
- Ennek örülök, mert én is szeretlek. Jobban, mint te azt hiszed.
Megcsókolom, de ez a csók teljesen más, mint az eddigiek. Az eddigi csókjaim közül a leg őszintébb. Kezemmel az arcát simogatom, és nem tudok nem vigyorogni. Azt hiszem kezdem érteni, amit Cassie mondott. " Neked Fynn ez egyáltalán nem lesz egyszerű, szokatlan dolgokat fogsz érezni, gondolni, de üdv az érzelmi hullám vasúton". Hát..akkor üdv nekem. Szia Léah, életem első igazi szerelme. Kézen ragadom, kettesben akarok lenni vele.
- Gyere, most zavar a tömeg. Legyünk kettesben.
Naplózva


Leah Barlow
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2021. 12. 28. - 19:33:51 »
+1


Fynn

2002. December 15.


Ohh igen, tudtam én, hogy nagyot vétkeztem, de azért annyira nem voltam sokáig távol, hogy részegre igya magát. Bár nem mindenki bírja az alkoholt. Lehet a látszat csal és igen kevéstől is képes ilyen állapotba jutni. Ohh a kezdők kiváltsága. Ettől függetlenül, nagyon rossz érzés kerít hatalmába az egész helyzettel kapcsolatban, arról nem is beszélve, hogy érzem a szívverését és egyáltalán nem tetszik az a ritmus, amit most ver. Az izgatottat, vagy a nyugodtabbat jobban kedvelem, de ezt a dühöset nem szeretem. Szomorúan sóhajtok fel, az elnézést kérésére, mert nem tetszik. Nagyon-nagyon nem tetszik és az a kellemetlen szúrás ékeli be magát a tudatomba, hogy itt akar hagyni. De nem akarom, hogy itt hagyjon, azt meg végképp nem, hogy más valaki miatt hagyjon itt. Ha ennél szorosabban ölelném és bújnék hozzá, akkor megfojtanám, amit szintén nem szeretnék, nagyon nem, így mást nem tudok tenni, mint szorosabban kapaszkodom az ingjébe, hátha ezzel maradásra bírhatom. Nem mintha érezném, hogy fel akarna kelni, de azért jobb az óvatosság. A keze nyomán felforrt a bőröm és kirázott a hideg. Szeretem, ha hozzám ér és nem akarom elveszíteni, azt meg végképp nem, hogy mást is megérintsen. Jó, ezt nyilván nem tudom kivitelezni, de gondolom, ha elmondanám neki, megértené, mire gondolok, legalábbis nagyon remélem, hogy megértené.
Érzem, hogy mosolyog, szóval annyira talán nem rontottam még el mindent. Jobban bírom, mint ő, ahogy most látom, de nincs kedvem ezen vitatkozni. Biztos lesz rá alkalmam, hogy megmutassam, mennyire is jól bírom. Ha tudná az igazságot, talán szóba se állna velem. Lehet, hagynom kellene győzni? De az Jo-nál sem vált be soha a játékok alkalmával. Úgy is lebukok, hogyha ilyennel próbálkozom. Tényleg vagyon a férfiúi büszkesége mennyire viselné el, ha egymás után többször is lealáznám egy-egy játék alkalmával? Erre csak gonoszul belemosolygok a bőrébe, de talán annyira nem is fontos most.
Bánom, hogy nem tudok az emberek tekintetéből olvasni, mert bármi is van most Fynn szemeiben és szívében, azaz egy röpke szó, majdnem mindent ki tud söpörni belőle és ezzel egyidejűleg az én szívem is erősen dobogni kezdett, arról nem is beszélve, hogy a kezem alatt Fynn szíve is olyan ismerős ritmust pumpál, amitől képes lennék helyben elolvadni. Amit pedig ezután mond álmodni sem mertem volna, hogy kimondja. Úgy szeretem, amikor ilyen közel van hozzám, és az a mosoly. Egy hatalmas, kövér könnycsepp gördül végig az arcomon, ahogy teljesen felfogom a szavait és a mögöttük rejlő igazságot is megértem, és megérzem az ajkait. Belemosolygok a csókba, de ugyan olyan lelkesen viszonzom, mint az összes többit, bár ennek most úgy érzem nagyobb jelentősége van, mint az eddigieknek.- Remélem megmutatod.-Érintettem össze a homlokunkat. Automatikusan hajtom a kezébe a fejem és úgy mosolygok, mintha az életem múlna rajta. Nem akarom elengedni, de kezd zavarni az a sok szempár, ami felénk pillantgat. Cassiék voltak olyan kedvesek és magunkra hagytak minket, de az asztaltársaink, mintha moziban lennének, hatalmas szemeket meresztenek. Már csak a popcorn hiányzik az ölükből. Nem akarok itt maradni, de azt még sem mondhatom, hogy menjünk más innen. Elvégre a barátai, és régen látta őket… Na igen, ennyit a meghitt régi baráti hangulatról. Lehajtott fejjel elmosolyodom, és ahogy elindulunk ki, még visszarántom kétszer.
- Várj! Alizon-nak mindenképp vinni kell belőle.- Veszem el az egyik asztalról az ifjú pár képét, hogy a táskámba süllyeszthessem, majd ezt követően, akkor állítom meg, amikor kikérem a kabátunkat. Úgy látszik valaki elfelejtette, hogy kint nem nyár van, hanem tél. Ettől függetlenül, ahogy kiérünk, összekulcsolom az ujjainkat, és elhopponálok vele a szálloda melletti sikátorba. Mert bizony a szálloda mugli területen van, és ebből kifolyólag nem lehet bent sem hopponálni, pedig most mennyivel jobb lenne. Mosolyogva lépek be a kissé szerintem giccses előtérbe magammal húzva Fynn-t. Bár lehet meg kellett volna kérdeznem jó-e neki ez a szálló, de hát Nick itt dolgozik és eddig nem volt problémája senkinek a mugli szállodával.
Kétszer csengetek a pultnál, amikor is hátulról előbukkan egy ismerős fekete hajzuhatag, azután a zöld szempár és maga az egész ember. Szélesen elmosolyodik, és bár kíváncsian pillant Fynn-re, nem kutakodik olyan sokat, mint Cassie tette az esküvőn.
- Leah! Ezer éve. A szokásos ugye?- Mosolygott rám a szokásos sármos mosolyával, én pedig csak rányújtottam a nyelvem, mert sajnos nem tud átverni. Sose tudott, és nem most fogja tudni elkezdeni.-A barátodnak is kereshetek egy szobát ugye? Már nyúlt is a kulcsokért, én pedig türelmesen megvártam, hogy befejezzen mindent és rám figyeljen. Van, aki annyira lelkes tud lenni a munkájában, hogy megharagszik, ha közbevágnak. Igen, mondjuk ismerős az érzés, de ez most mellékes. A lehető legtávolabbi szobakulcsokat tette le elém, megvártam, míg a nevem beírja, majd megkopogtattam a pultot, hogy figyeljen rám is, ne csak a nem létező társalgásunkat folytassa a fejében.
- Szia Nick Annyira azért nem vagyunk öregek. Maximum fél éve nem találkoztunk. Ez pedig a te hibád, mert neked nem jó a Londoni szállodátok, neked a fények városa kellett.- Korholtam meg, majd elvettem a szokásos kulcsot.- Csak ez lesz, mert a barátom velem alszik. Ha pedig nagyon megijedne tőlem az este, tudja, hol találja a pultot és kérjen magának külön szobát. Nem kell féltened.- Forgattam meg a szemem, és mielőtt bármit is mondhatott volna megráztam a fejem. Nagyon jól tudja, hogy felesleges vitatkozni, és nem tenném ki az érzékeny lelkét annak, hogy Fynn rámordul. Egy életre összetörné, vagy örökre beleszeretne és még egy konkurenst már nem tudnék elviselni. -Ígérem, nem hagyom ki a szokásos teaszertartásunkat és akkor kikérdezhetsz.- Nyúltam át a pulton és megsimítottam a karját, majd visszafordulva Fynn-hez magam után húztam a szobához.
Kinyitottam az ajtót, majd automatikusan beléptem és lepakoltam. Most csak nem lehetek gyáva, de nem is kellett sokáig morfondíroznom a dolgokon, mert Fynn mindent megelőzve magához húzott és egy lehengerlő csókkal mindent sikerült kisöpörnie a fejemből. Nem is hagyta, hogy rajta kívül mást is érezzek vagy máson is gondolkodjak.

Az a röpke három nap olyan gyorsan elrepült és bár az első nap igazándiból ki se mozdultunk, még is mindenre volt időnk. Talán azért, mert nem én voltam, aki eldöntötte az irányt. Lehet, ezentúl mindig magammal viszem majd Fynn-t a túrázások alkalmával. Akkor talán Jo is megnyugodna, hogy varázslat nélkül is hazatalálok. Ugyan hó nem esett, de ennek ellenére is csodálatos volt Párizs. Nem is biztos, hogy Párizs volt az, ami miatt a fellegekben jártam, hanem Fynn. Egyáltalán nem akartam hazamenni, mert úgy megszoktam, hogy ott szuszog mellettem és rettentő hiányérzet fogott el, amikor erre gondoltam, de Serena-nak tett ígéretemet is be kell tartanom, így 19-én kapkodva, de magunk mögött hagytuk Párizs forgatagát.


Köszönöm szépen a játékot!  Puszi

Naplózva
Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.54 másodperc alatt készült el 32 lekéréssel.