Oldalak: [1] Le nyomtat

Gemma Jenkins
[Topiktulaj]
***


csövesbánat

Nem elérhető Nem elérhető
The Dawnless Night - Blood Remembers
2026-07-06 12:43:33
+2
 
Oh, the summertime is coming and the trees
Are blooming And the wild mountain thyme
Grows around the blooming heather
Címzett: A Fehér Asszony

2006. július 03., éjjel
kép 1
kép 2
kép 3
TW: 18+! szexuális erőszak, fizikai bántalmazás, vér, nyers nyelvezet, káromkodás, halál említése

18+ AZ ÍRÁS NYUGALOM MEGZAVARÁSÁRA ALKALMAS TÉMÁKAT TARTALMAZ (lásd fentebb a TW fül alatt), OLVASÁS CSAK SAJÁT DÖNTÉS JOGÁN!


Wild Mountain Thyme (Jenkinsék altatója)

One...

A Holdat felhőréteg takarta és hevesen fújt a szél, ahogy leszállt az éjszaka. Nem ígért se esőt, se megkönnyebbülést: nyomott és feszült éjszaka szakadt ránk. Sosem féltem a sötétben, igyekeztem inkább előnyömre használni azt, hogy elrejtett a túlontúl kíváncsi szemek elől. Ma mégis talán hátrányom származott csak ebből. A dokkoktól indultam hazafelé az éjszakában sietős léptekkel. Már induláskor elfogott a gyomorgörcs. Nem szoktam megkérdőjelezni a megérzéseimet, tehát természetesen elraktam a késemet is, viszont egy fatális hibát mégis elkövettem: a másik pulóveremben hagytam a pálcámat. Annyira siettem, hogy csak utólag vettem észre ezt, habár alapvetően nem szoktam magammal cipelni mindenhova, ha ilyen alattomos előérzetek fojtogattak, mindig nálam volt. De ma nem.

Two...

Gyűjtenem kellett az információkat, ha szabad nőként akartam bevégezni a nyarat, s ahogy közeledett a vége, én is úgy váltam egyre görcsösebbé: Connor nem tudott az egészről és ha minden igaz volt, talán Alistair sem tudott őróla. Nem akartam belekeverni a helyi maffiába a barátomat, így minden óvintézkedést megtettem, amit meg tudtam. Igazából rajtam kívül nem tudott senki semmiről… Csak Ryan sejtette, hogy valamit üzleteltem Alistairrel az ő életéért cserébe, de ő sem tudott ennél többet. Talán ez volt a második életbevágóan fontos hiba, amit elkövettem: egyedül maradtam és senkire nem számíthattam.

Three...

Talán valaki mégis tudhatott rólam: a Fehér Asszony legendájának területén lépdeltem éppen, s bár a játszótérig nem terveztem elmenni, ez az ő területe volt. Én magam sosem találkoztam vele, de igazából nem is hittem benne, pláne miután kiderült, hogy boszorkány vagyok. Ma éjjel mégis úgy éreztem, mintha a gyermekét kereső, fehér ruhás nő is rajtam tartotta volna a szemét. Még félig humorosan az is eszembe jutott, hogy engem fognak annak nézni, mert a vékony, zöld dzsekim alatt hosszú, fehér inget viseltem. A szellem hölgyről azonnal egy állandóan engem kísértő szempár jutott eszembe: Archibald. A fiú, akit Ryan megölt, aki miatt az egész problémakör elindult, aki miatt végülis ma este is itt sétáltam. Sok helyre követett ő is a tekintetével, de ma este békén hagyott, talán ő sem akarta végig nézni ezt az egészet. Ahogy haladtam fel a börtön mellett a kis hídon, egyre nőtt a rosszérzésem. És itt követtem el a harmadik végzetes hibámat: a gyorsabb, de veszélyesebb utat választottam, hogy hamarabb hazaérjek. Igazából azért volt veszélyesebb, mert pont kikerült minden lakott területet, tehát amennyire védve voltam az utcáktól, annyira egyedül maradtam.

Four...

Gyakorlott mozdulattal ugrottam le a hídról egyenesen a szűk sikátorba, hogy aztán tovább siessek a HMP börtön mögött, majd a temető és a régi keleti vasút mentén egy zöldebb övezetbe érve folytattam hangtalan osonásomat a sötétben. Ezen a helyen hallottam meg először, hogy követtek. És itt esett rajtam a negyedik elkerülhetetlen hiba: nem tértem vissza a következő lehetőségnél a lakott területre és még csak futni sem kezdtem, csak gyorsítottam. Pedig lett volna még lehetőségem, csak be kellett volna ugranom egy hátsó kertbe, de én inkább folytattam utamat a Holderness-csatorna feletti kis hídon, mikor már határozottan hallottam a mögöttem közeledő lépteket. Két emberét számoltam összesen, hát megfogtam a késemet is, ahogy gyors felindulásból az utolsó pillanatban némán vetettem be magamat a híd mellé és alá.

Five...

Szívem hevesen vert, de azt gondoltam, hogy tovább mennek majd, elvégre tényleg nem volt egy hatalmas híd és amilyen mocskos és büdös volt, pláne nem volt ideális semmire, én meg annyira tökélyre fejlesztettem a hangtalan mozgást, hogy biztos voltam benne, hogy nem hallottak meg. Éreztem, hogy a cipőm átázott a víztől, eléggé lejtett a folyópart. S bár az adrenalin elárasztotta a testemet, még nem féltem annyira. Kingston upon Hullban rendszeres volt az éjjeli rablás, bántalmazás, rengeteg hasonló esetet kerültem már ki életemben, mert általában elég kezdők próbálkoztak ilyen béna módszerekkel. Azonban az ötödik végzetszerű balszerencsére én sem lehettem felkészülve: szemből is csatlakozott hozzájuk még egy alak. Ekkor tudatosult bennem, hogy ezek nem tolvajok vagy egyéb bűnözők: ezeknek én voltam a konkrét célpontja…

I will build my love a bower

S mikor ezt és azt is realizáltam, hogy elég hamar össze fogják rakni így, hogy nem mentem tovább, akkor kezdtem el rohanni. Megpróbáltam kikerülni őket oldalról, hogy utána a folyóval párhuzamosan menjek, mert tudtam, hogy hamarosan van egy lehetőség arra, hogy a régi vasútra felérjek, ahonnan már egészen hamar beérhettem a lakott területre, ugyanis jelenleg a semmi vett minket körül. Talán ezen a napon hagyott el az összes szerencsém. Talán csak annyi rosszat tettem már életemben, hogy ez volt a bűnhődés órája. Talán csak képzelődtem, ahogy beértem egy régi, elhagyatott BMX pályára, hogy az egyik fa tetejéről egy fehér ruhának a libbenését láttam, ám mielőtt megnézhettem volna, egy hatalmas ütés érkezett a hátamra, én pedig arccal előreestem a murvába. A fejem nagyot koppant a földön, azonnal beszédültem, éreztem, hogy eleredt az orrom vére és a szám is felszakadhatott, ezt nem tudtam, de fájt. Nem volt több súlyos hiba. Innentől kezdve érkezett a könyörtelen megtorlás.

By yon clear and crystal fountain,

Annyira szédültem, hogy először fel sem fogtam, mi történik körülöttem, de utolértek az üldözőim, tényleg hárman voltak. Mintha ismerős hang is csengett volna szavaik között… De azokat rendesen nem tudtam kivenni, akármennyire is próbáltam, mert a következő pillanatban három láb kezdett el egyszerre rúgni. Felnyögtem tehetetlen fájdalmamban, pedig ösztönösen gömbölyödtem össze. Éreztem, ahogy belenyilallt a fájdalom a bordáim közé, a lábamba, a fejembe, mindenhol, ahol értek. Nehezen tudtam csak a levegőt venni, majdnem biztos voltam benne, hogy eltört egy-két bordám. Egy gondolat játszott csak a fejemben a pánik mellett: menekülnöm kellett.

And all around the bower,

Amint abbamaradtak a rúgások, azonnal mászni kezdtem elfele, valahogy talpra kecmeregtem, biztosan csak az adrenalin, a rettegés és az életem féltése vitt előre. Sokszor voltam már életveszélyes helyzetben, most mégis társult egy keserű íz a vérem mellé a számban: még sosem voltam ekkora veszélyben és rettegtem, hogy nem hagynak életben. Lehet, emiatt találtam meg a hangomat, mindenesetre ahogy a biciklipályán próbáltam menekülni, sikoltozni kezdtem, bárkinek, aki hallott. De ki hallott volna? Éppen ezért választottam ezt az utat, nem igaz?

I'll pile flowers from the mountain.

A következő pillanatban valaki megragadta a hajamat és visszarántott, amitől ismét fájdalmasan felnyögtem, de kényszerítettem magamat, hogy a szemébe nézzek. Még arra sem vették a fáradtságot, hogy elrejtsék az arcukat. Ez még rosszabbat jelentett: vagy nem féltek a következményektől vagy… Bíztak abban, hogy nem lenne úgysem semmilyen következmény, ha eltesznek láb alól. Tágra nyílt a szemem, ahogy felismertem Alistair egyik emberét, Davest. Ő jött megfenyegetni minket Ryan gyilkossága után is.

I will roam the country o'er

- Mondtam, hogy kurvára rá fogsz baszni, Jenkins… - vigyorgott rám önelégülten a férfi, mire én csak hátravágtam a fejemet, amivel sikeresen levakartam a fejéről a mosolyt, ahogy neki is vékony csíkban folyni kezdett a vére. Jutalmul ismét a földre lökött, hogy arcomat beleverje a földbe. Az éles kavicsok felsértették bőrömet és most először fel is jajdultam, ahogy a bordáim, az arcom, az orrom, a testem többi része annyira sajgott, hogy egy pillanatra elhomályosult a látásom is teljesen. Ekkor jutott eszembe, hogy a késem valahogy mégis a belső zsebemben maradt, így gyorsan előkaptam, amint hallottam, hogy még valaki csatlakozik mellé, s kihasználva a sötétet kipattintottam az élét és a másik férfi lába felé vágtam vele. Az üvöltése elégedett mosolyra fakasztott, ahogy oldalra köptem a véremet és nyálamat. – Te büdös kurva… - mordult rám Daves is, mire ismét felém tornyosultak, de én megint egy jól irányzott vágással az arcába vágtam. Nem lett mély, de eléggé megtántorodott, hogy ismét szabaduljak előle, s másztam is volna tovább, ha a másik tag nem lökött volna vissza, csavarta volna ki a kezemből a kést, majd döfött volna bele a lábamba. Felsikoltottam fájdalmamban, de csak ekkor vettem észre, hogy a számat addigra már egy harmadik férfihez tartozó kéz fedte, így csak vergődni próbáltam, ahogy ketten lefogtak. Gyilkos pillantást vetettem rájuk, ahogy alaposan megnéztem őket, bár a sötétben nehéz volt kivenni az arcukat. Elkaptam a fejemet, majd erősen beleharaptam a számat takaró kézbe, de annyira erősen, hogy éreztem a meleg vérét. Nem adtam könnyen magamat, egy Jenkins sosem adja fel. Jutalmul ököllel az arcomba vágtak, fejem visszahullott a murvára és egy pár pillanatig semmit nem láttam, a fülem is sípolt. Az ájulás és az ébrenlét között vergődtem, küzdöttem, hogy ne veszítsem el az eszméletemet, mert akkor tényleg végem lett volna. Nem tudtam követni, mi is történt, testem elárult és elernyedt a kezeik szorításában, s mire feleszmélhettem volna, leszakították az ingem alját, majd a számba tömték, hogy ne hallják a hangomat. Nem mintha maradt volna erőm tiltakozni. Örültem, hogy eszméletemnél maradtam.

Through that dark land so dreary;

- Túl sok a baj veled, Jenkins, és senki nem mutatta meg, hogy mekkora egy pondró vagy… De ha már ekkora galibát okoztál nekünk, akkor mi is megmutatjuk, kikkel kezdtél ki… - csóválta a fejét Daves, ahogy a vérét törölte le az arcáról. Próbáltam fókuszálni rájuk, de el-elmosódtak. Annyit azért láttam, hogy mind a hárman kaptak tőlem azért ajándékba egy-egy sérülést és ez örömmel töltött el. – Kár, hogy a parancsban benne volt, hogy élve kell hagyjunk téged… Igazán rászolgáltál már a halálra, te mocskos kis csótány! Bár csak emlékeztetőt kellett adnunk neked a határidődre, az nem volt megtiltva, hogy kicsit szórakozzunk mi is, ha már így alakult, nem? – vigyorgott a társaira a negyvenes férfi, a másik talán harmincas lehetett, a harmadik meg szerintem tőlem alig lehetett idősebb, mindenesetre azok pedig egyetértően bólogattak. Addig ismeretlen, gyötrelmesen erős rettegés vette át rajtam az uralmat és új erőt biztosítva kezdtem el vergődni, ahogy realizáltam, mire készültek. – Ó, ugyan már, Jenkins, nálunk rosszabbak is megtalálhattak volna… Bár eredetileg még finom úriember akartam volna lenni, ezek után csak azt kapod, amit megérdemelsz… - mondta, majd egy lendülettel szakította le rólam az ingemet, s mielőtt jobban tiltakozhattam volna, a nadrágomtól és az alsóneműmtől is megszabadítottak.

And all the spoils I find,

Amint a nyári, hűvös szél végigborzolta a testemet, zokogni kezdtem. Nem maradt semmi eszközöm, nem tudtam semmit tenni, ahogy tökéletesen tartottak ketten. Még soha életemben nem voltam ennyire kiszolgáltatott, pedig jó pár hasonló esetem már volt. Az volt a különbség, hogy tudtam, ebből nem menekülök: egy elhagyatott BMX pályán fog megerőszakolni három férfi a kénye-kedve szerint… Először valamelyik a mellemet kezdte markolászni, mire kirázott a hideg és felfordult a gyomrom. Próbáltam vergődni, de cserébe csak újabb pofont kaptam, legalább nem ököllel, illetve egy kisebb vágást a hasamba. Összerándultam, majd lehunytam a szememet.

I'll bring to my darling dearie.

- Ó, nem, nem, Jenkins, ezt végig fogod nézni! Ahányszor tiltakozol vagy becsukod a szemedet, annyiszor jön egy vágás a csinos kis bőrödre. És rengeteg időnk van reggelig… - mondta Daves, ahogy végig nyalta a hasamat, lenyalta a kiserkenő véremet is. Forgott velem a világ, émelyegtem. Nem akartam ezt végignézni… Se érezni. A másik férfi továbbra is a mellemet markolta, a harmadik meg volt olyan pofátlan, hogy szájjal hajolt a szabadon hagyottra. Üvöltöttem, de semmi nem hallatszódott a számba rakott ruha miatt, úgyhogy vergődni próbáltam, de minden egyes mozdulat újabb késszúrás volt: egyrészt a sajgó bordáim miatt, másrészt Daves tényleg mindig megvágott, mikor tiltakoztam. Nem tudom, mikor, de a kezeimet is összekötötték és egy fához szegezték, majd a lábaimmal is megismételték ezt, azért megfelelően szélesre hagyva a combomat. Az sem zavarta őket, hogy a hátamon fogva húztak végig a kavicsokon, hogy a pálya szélén lévő növényekhez cipeljenek. Alig tudtam levegőt venni, égetett minden légvétel, a mély vágás a lábamban pedig úgy pulzált, hogy időnként elhomályosult a látásom, amin a kikötözés sem segített. Ezután már tényleg szabadon hozzám fértek, ahogy csak akartak.

And we'll all go together

Nem kíméltek: durván és brutálisan harapták, tépték a mellemet, közben azzal viccelődtek, hogy ha nem lennék ilyen agresszív, biztosan a számat is használnák, de hát biztosan fogazni terveztem… Undorítóak voltak. Aztán Daves lejjebb hajolt, hogy kezelésbe vegye az ágyékomat is… Ököllel próbált behatolni, ami persze nem sikerült, így csak újabb fájdalmakat okozott, ami elől ösztönösen menekültem, tehát újabb és újabb vágásokat kaptam a felsőtestemre. Egészen addig ütött, amíg szét nem nyílt a bőröm, hogy onnan is szivárogni kezdjen a vér. Rettenetesen csípett és sajgott az egész, szememet újabb könnyek homályosították el, amit durva mozdulattal töröltek le. Remegtem a fájdalomtól, a sokktól, a megaláztatástól és attól, ami még csak következni látszott.

To pull wild mountain thyme

Hallottam egy övet kicsatolódni, majd a farmeranyag súrlódása jelezte, hogy valamelyik megszabadult a feleslegesnek ítélt textiltől. Daves arca jelent meg előttem, ahogy a merevedését nekidörzsölte a véres szeméremtájamnak. Lehunyta szemét, ahogy a gyönyör átjárta a testét, én viszont próbáltam elhúzódni, sikertelenül. Közben a másik kettő is felbátorodott, ők is levetették a nadrágjukat és nemiszerveiket vagy a mellemnek, arcomnak vagy egyéb részeimnek dörgölték, s ahogy izgatták magukat, nem bírták ki és rám élveztek. Összerándultam az undortól, s ebben a pillanatban Daves belémvágta a férfiasságát. Felnyögtem fájdalmamban, nagyon csípett és még sosem fájt ennyire odalent. Itt sem kímélt: brutális erővel hatolt belém és még ennél is kíméletlenebbül erőszakolt meg: gyors és fájdalmas mozdulatokkal mozgott bennem, égett az egész testem és nem az örömtől. Fogalmam sem volt, mennyi időbe tellett neki, mert ott küzdöttem, ahol tudtam, de végül elélvezett. Arra sem vette a fáradtságot, hogy kihúzza, az élvezettől megmerevedő testtel élvezett belém. Nyögött még párat, remegett kicsit, majd megsimogatta az arcomat, amit persze elrántottam

All around the blooming heather,

- Ugye, nem volt ez olyan szörnyű… Legalább életben vagy… - mondta, ahogy magára rántotta a nadrágját. Én pedig naiv módon azt hittem, hogy végeztek és itt hagynak most már. Hát, nem. A másik két férfi is akarta a jussát, hiába élveztek már rám az előbb, újra izgalomba jöttek. Az első még szórakozni is akart: belém hatolt pár ujjával, de Daves rámorrant. – Haladjunk… - adta ki a parancsot, úgyhogy amaz kihúzta az ujjait, majd undorító módon le is nyalta azokat, hogy utána az arcomba kenje. Ekkor éreztem, hogy az egyik kötél elszakadt a lábamról, egy utolsó, elkeseredett próbálkozást tettem és mellkason rúgtam a srácot. Talán a mágiám segített rajtam, talán a Fehér Asszony sajnált meg: talán én voltam ma éjszaka az elveszett gyermeke. Mert hogy én végleg és visszavonhatatlanul is elveszítettem minden gyermekkorra emlékeztető jelet, az biztos volt. A tag hátrazuhant a murván, bevágta a fejét és egy másodpercig ott maradt, már azt hittem, a szerencse rám mosolygott, de utába felkelt és sokkal szorosabbra kötötték a lábamon és a kezemen a kötelet, éreztem, hogy a durva anyag felsértette a bőrömet: újabb büntetést kaptam.

Will you go, lassie, go?

Ezek után tényleg nem kíméltek: kegyetlen módon gyalázták meg testem minden porcikáját és nem voltak restek büntetni minden apró mozdulatért: hamarosan az egész hasamat, mellkasomat, karomat, nyakamat és arcomat is apróbb és kevésbé apróbb vágások tarkították. Sőt, egy ponton mintha valami melegebb folyadék is végig csorgott volna meztelen testemen: majdnem biztos voltam benne, hogy valamelyik állat levizelt.Valahol a második ipse előtt egy rövid időre elveszítettem az eszméletemet, de addig próbálkoztak, míg magamhoz nem tértem, s hiába vágytam a félig ébrenlét és félig ájulás közötti lebegésre, testem minden mozdulatukra megfeszült, végig tudatomnál maradtam utána. S ahogy a második alak összeszedte magát abból, hogy a földre rúgtam, láttam a tekintetén a vadállatias, gyilkos dühös és éhséget. Habár érezhetően tapasztalatlanabb volt, mint Daves, nem bíztam abban, hogy kíméletesebb lenne velem. Biztos voltam benne, hogy ma éjszaka meg fogok halni. Nem fogják tudni türtőztetni magukat és a végén vagy elvérzek vagy a többi sérülésembe halok bele. Ahogy elkaptam a pillantásomat, amint megéreztem, hogy kezével ismét a folyamatosan pulzálóan fájó és sebes ágyékomhoz ért, tudtam, hogy hamarosan következik a második a kör, s bár szerettem volna elájulni, ha lehetett, még kétségbeesettebb vergődésbe kezdtem, hátha a kötelek megszánnak majd. Ahogy így lehunytam a szememet, akármennyire is jött a vágás, azért a szeretteim arca egy-egy pillanatra megjelent előttem, hogy aztán könnyektől homályosan felpillantva mintha valóban megjelent volna a Fehér Asszony, hogy elkísérjen…

Meddig mennél el, Gemma...?

 
Naplózva

Vivien M. Smithe
Mardekár
*


Iconic By Mistake

Nem elérhető Nem elérhető
Re: The Dawnless Night - Blood Remembers
Válasz #1 • 2026-07-07 00:00:47
0
header image
☾ ✧ ୨୧ ✦
She's crowned the queen of hell
Tears will sink into her skin
She's gonna get revenge
név
Creatures of the Night
dátum2006. július 3.
helyszínKingston upon Hull
figyelmeztetések
  • vér
  • nemi erőszak
  • gyilkosság
  • trágárság
holdnaptár
fogyó sarlóújholdnövő sarlóelső negyednövő púposteliholdfogyó púpos
első negyed
első negyed ma éjjel

A szél lelkes durvasággal tépkedi a szőke hajzuhatagod, valamint fehér ruhád szoknyarészét. Nyári időjáráshoz képest elég hűvös az idő. Lépteid magányosan pattannak vissza a házak falairól. Megannyi kutatómunka és mindhiába - már egyre kevésbé tudod, merre jársz éppen, egyre kevésbé is érdekel. Természetesen jó szokásodhoz híven ma is alulöltöztél, de szinte nem is lehetne az igazi az élmény a karodon megjelenő libabőrök nélkül. A bosszúszomj minden egyes lépéssel egyre inkább lelohad. Sok hűhó a semmiért, de közben talán valahol mégis a Te érdekeidet is szolgálja, hogy ne találd meg a prédád ezen az éjjelen. Egyszer, egyetlen egyszer tekinthetnél előre, még ha nem is túlzottan messzire - tekinteted a felhős égre emeled, a Hold telő alakjára. Hajad a füled mögé tűröd, csak azért, hogy az erőszakos szél pár másodperccel később galád módon kiránthassa onnan - a Hold elé fúj egy újabb felhőt is, így egy sóhajjal indulsz tovább.

Az utcai lámpák fénye magányos melegséggel tölti be a kihalt utcát - mész, amerre visz a lábad, igazi célod már elfújta a szél a kietlen éjszakába. Milyen szerencse, hogy van egy lefizethető felnőtt ismerősöd, így nem fognak keresni Téged "otthon". Az éj sötét leple alatt minden kósza üres pillanat a tied, átadod magad a mélyen benned szunnyadó farkas ösztönöknek és csak mész, mész ameddig a lábad visz, mész ameddig az út el nem fogy, mész ameddig holttan össze nem rogysz - vagy legalábbis a felkelő nap sugarai el nem kezdik cirógatni a bőröd.

Az elégedetlen düh kezét elengedve a haladás sokkal könnyebb, bár a lelkedbe hatoló tüskék még mindig ott vannak. Azzal nyugtatod magad, hogy van elég dolga ennek a kis kurvának, mintsem Herának akarjon ártani. Talán megspórolhatod most ezt a nyarat neki - magad miatt. Ha most végbe vinnéd az eredeti terved, akkor a koreai kiruccanásnak felteletőleg annyi lenne, azt pedig végső soron nem igazán akarnád, ugye? Fogalmazzunk úgy, hogy igazán nem akarnád.

Láncok nyikorgása hallik, ahogy a szél ringatja a hintákat a játszótéren. A levegő nedvességtől nyomott, de a megváltó eső csak nem érkezik. Figyeled a rendületlenül himbálódzó hintákat, mely ritmusához igazodik szoknyád lobogása is. Nem is tudod milyen erő húz magával, miért lépsz be a játszótérre - mintha csak egy magányos édesanya fogna kézen és vezetne a hintákhoz. Ültél-e már valaha ilyenben? Nem. Soha. Megfogod az egyik rakoncátlan láncot, de a hinta még így is lengedezik a kezedben. És most?

"Ülj fel."

Mintha csak az éjszaka suttogná a füledbe a válaszokat, a szellő pedig a maga gyengéd erélyével meglök a hinta felé, így hát kissé bizonytalanul, de helyet foglalsz az instabil ülőfelületen. Először csak a lábaiddal a földön óvatosan hintáztatod magad előre s hátra, majd ahogyan egyre biztosabbá válsz, meglököd magad hátra és hagyod, hogy a hinta nyikorogva himbálózzon, ameddig el nem fogy a lendülete.

Előbb-utóbb azonban megunod ezt, s lábujjhegyeiddel megállásra készteted a gyerekek szórakoztatására szolgáló eszközt. Kicsit még ücsörögsz benne, ahogy egy újabb jeges fuvallat hideg kézként simít végig a karodon. A hátborzongató környezet Téged nem megriaszt, hanem ismerős kényelmével ölel körül. A rettegés, a kétségbeesés nem ismeretlen számodra, inkább régi jóbarátként üdvözlöd Őket, ha felütik a fejüket. Puha lépteidhez mintha egy egészen túlvilági társulna - ez azonban nem lehet, ez csak a légmozgás, ahogy keresztülsuhan a fűszálak között. Épp a mászóka rozsdás korlátján húzod végig az ujjaid, amikor egy kétségbeesett kiáltást hoz a szél. Megállsz a mozdulatban és hallgatózol, hátha hallod újra. De nem. Valószínűleg csak a képzeleted szórakozik veled, nem lenne egyedi.

"Menj!"

Mintha csak valaki noszogatna, a szél taszít rajtad egyet, a lábaid pedig megindulnak a hang irányába. Később több üvöltést is hallasz, egyre hangosabban, ahogy közelebb érsz. Lépteid érthetetlen okokból kifolyólag megszaporázod - magad sem érted mi az a felsőbb erő, amely húz magához, de nem ellenállsz. Valami érdekes elkerített beton pályához érsz, a hangok egyértelműen innen jöttek. Látni még nem látsz semmit, a bejáratot sem, viszont hallod Őket. Hallod a mocskos férfiak hangját, hallasz gyenge reményvesztett nyögdécseléseket. Az ismerős rettegés jeges marka összeszorítja a gyomrod. Hiába van itt Veled a pálcád, a muglik territóriumán nem ad biztonságot. Nem használhatod. Fegyvertelen vagy. Védtelen vagy. Egyedül vagy.
Megtalálod a kaput és... átlépsz rajta. Minden egyes megtett lépéssel távolodsz a menekülés lehetőségétől és sétálsz a félelmetes ismeretlen felé. Mit fogsz találni?

Sok mindenre számítasz, de erre nem. Kezed megfeszül táskád vállpántján. Fel sem tűnik, ahogy körmeid fájdalmasan vájnak bőrödbe, hogy kézfejed bütykei elfehérednek ettől.

Jenkins...

De nem csak Ő. Három undorító férfi is vele van. Jenkinsről pedig a ruhái letépve, Ő maga pedig a saját vérében és egyéb testnedvekben fürdőzve, kikötve egy fához. Teljesen magatehetetlenül. Reménytelenül. Nem tehetsz róla, elöntenek a kegyetlen emlékek - milyen volt számodra is ebben a szituációban, milyen volt várni a végét, milyen volt a halvány reménysugár nélkül létezni, hogy holnap nem fog megtörténni. Mert mindig megtörtént, hiába lett vége, igazból sosem lett vége. Állkapcsod megfeszül. Miért nem élvezed, ahogy szenved? Miért nem érzel elégedettséget? Hiszen ezt akartad, nem? Hogy szenvedjen, kínlódjon, hogy meghaljon.

De nem így...

Három felnőtt férfi veszi körül, és még ki tudja mennyi lapul meg a fák között, az éj sötét leple alatt. Lélegzeted megremeg, izmaid megfeszülnek. Menekülnöd kellene. Elrejtőzni. Ne vegyenek észre, nem vehetnek észre! Nem akarod ugyanazt átélni, Ő pedig megérdemli.

Megérdemli, Vivien.

De közben meg tudod, hogy nem. Hiába gyűlölöd Jenkinst teljes szívedből, hiába kívánod neki a kínt, a szenvedést, a veszteséget, a halált... de ezt nem. Ezt senkinek sem kívánod. Elfog a tömény undor, ahogy meglátod a két férfi merevedő faszát, érzed ahogy az epés gyomortartalom lelkesen a külvilágra kívánkozik. Még nem vettek észre. Még hátat fordíthatnál. Még tehetnél úgy, mintha nem láttál volna semmit sem. Még elmehetnél.

De nem fogsz, igaz?

Az elhatározás cselekvésre ösztönzi a tested, az izmok megfeszülnek, az érzelmek a háttérbe szorulnak, az agyad kiürül, nem marad más, csak az ösztön. A vérszomj, a vadászösztön, a tenni akarás, a hideg, logikus gondolkodás. Nincs elég információd, de időd sem. Vagy most avatkozol be, vagy akár el is sétálhatsz innen, de... akkor hogy fogsz tudni a tükörképed szemébe nézni? Na és az Övébe? Nem félsz. Nincs mitől. Nem tudnak semmi olyat tenni veled, ami rosszabb lehetne az eddigieknél, a Halál... a Halál pedig megváltás lenne számodra, úgyhogy...

Reccs.

Megreccsen egy faág a lábad alatt, mintha ijedten torpantál volna meg, netalán hátrálni akartál volna. A három férfi összerezzen a hangra, s arca mindegyiknek feléd fordul. Az egyik tagbaszakadt teljes testével feléd néz, míg egy másik csak félig - ennek az álló faszáról csöpög valami, feltör erre az undor, de nem hagyod, hogy kiüljön az arcodra. Nem. Tekinteted ijedt, ajkaid megremegnek, szemeid tágra nyílva, mintha rettegnél a helyzettől - higgyék csak azt. Nem áltatod magad, hogy lenne esélyed három felnőtt férfi ellen, de ha valahogy egyesével tudnád hatástalanítani Őket...

- Te meg mi a kurva isten faszáért mászkálsz itt ilyen későn, bazdmeg?! - dörren Rád felehetően a harmincas éveiben járó férfi, aki elég egyértelműen morcos, feltehetőleg azért, mert nem tehette még bele a nagy mocskos faszát Jenkinsbe, de a távolabbi tag leinti.

- Ugyan, ugyan, hol a jó modorod, nem látod, hogy elveszett a kis madárka? Miért mászkálsz itt ilyen későn, kisasszony? Egy ilyen finom hölgynek már ágyban lenne a helye, hm? - kezdi halk, kedvesnek szánt hangon, bár inkább undort keltőre sikeredik. Már csak ettől és az ocsmány vigyorától borsódzik a hátad. - Tudunk valahogy segíteni? - kérdezi, ahogyan szépen, lassan közelebb araszol hozzád. Teszel egy tétova lépést hátra, csak hogy az ijedt kislány képe hiteles maradjon. Eleinte csak hangtalanul megrázod a fejed.

- N-nem... Én... Én csak eltévedtem... - "találod" meg a hangod végre, ahogy újabb és újabb bizonytalan lépéseke teszel hátra, az egyiknél még meg is inog az egyensúlyod. A nyikhaj srác álló fasza kicsi lelohad érkezésedre, de amint látja, hogy a társai szívélyes üdvözlésben részesítenek, visszatér a maga dolgához. A korábban Rád rivalló férfi is feléd indul meg inkább, amikor a fák árnyékából kilépve az utcai lámpák fénye megvilágítják csinos arcodat. Szeme éhesen villan, ahogy a mesterséges fény pedig a másik férfi kezében lévő pengén táncol. Nem örülsz annak, hogy ketten is feléd sétálnak, ráadásul a két nagyobb darab férfi. A gondolatok gyors egymásutánban cikáznak a fejedben, ahogy próbálod megtalálni az a verzió, ahol nem Te maradsz alul. A meglepetés ereje mindenképp Veled van - ez pozitív - viszont az egyik férfinek van fegyvere. Ki tudja, hogy a többieknek éppenséggel lapul-e valami még a tarsolyában, vagy éppen a farzsebében. Szíved hevesen kalapál, hogy a sebesen száguldó véred mielőbb elöntse az egész tested az adrenalinnal, mely ebben a szituációban a legjobb barátod. Gyorsan felméred a környezeted, igyekszel diszrét lenni, de nem óhajtasz olyan kellemetlen meglepetésekbe futni, mint hogy háromnál többen vannak esetleg. De nem, úgy fest ennyien vannak. Egy gonddal kevesebb, de még mindig nem túl rózsás a helyzeted. Kezed már görcsösen kulcsolódik a táskád pántjára - hiába lapul ott meg benne a pálcád, az mos nem lesz segítségedre, pedig élénken él még az emlékezetedben az a bizonyos ködfátyol borította éjjel, amikor Jenkins-szel állatok egymással szemben. Az a szituáció teljesen más volt, ott nem volt Veled szemben túlerő, sőt, az egész akció előre megtervezett volt - persze, voltak bökkenők, de... egészen más volt az akkori szituáció. Ez egy teljesen idegen állapot számodra, de adaptálódsz, és győzedelmesen kerülsz ki belőle. Nem holmi mocskos férfiak fogják megakadályozni, hogy elmehess Chikarával Koreába...

A késes fickó csak megértően a fejét csóválja. Hangjától felfordul a gyomrod. Akarva-akaratlanul is eszedbe

- Ugyan, ugyan, kislány... Hogy is hívnak? - kérdezi negédesen. Ugh, érzed, hogy hánynod kell. - Nincsen semmi baj, segítünk... A szüleid már biztosan aggódnak... Porter!  - szól a másik férfinek. Magadban csak forgatod a szemed, és gondolataidban némán válaszolod meg a kérdéseit.

Hogy mi a nevem? A nevem Morgana, de szólíthatsz a végzetednek is...

Szüleim? Aggódni? Hahh! Aranyos.

- Nem hagyhatjuk, hogy a kisasszony itt hajnalok hajnalán ténferegjen! Kísérd haza... - intett neki a késes alak, mire az álló faszú megindul vigyorogva feléd. Úgy fest Jenkins még magánál van és valamennyit felfog az eseményekből, mert valamit üvölteni kezd, de nem érted, hogy mit. Viszont azt látod, hogy egyszerre megvonaglik a teste, feltehetőleg a nyikhaj férfi rúgott bele egyet, így a hangja elhal. Ha most hagyod, hogy elvigyen ez a férfi, ki tudja addig mi történik Jenkins-szel. Márpedig ha hagyod, hogy beledugják a mocskos faszukat ezek a visszataszító férgek, akkor mi a picsáért jöttél ide egyáltalán?! Az lenne a logikus, hogy egyenként szedd le Őket, viszont már eleve az sem volt logikus döntés a részedről, hogy ebbe az egészbe egyáltalán beleavatkoztál. Mi a kurva életért kellett egyáltalán? A válasz ott rejtőzik a tudatalattidban, és ez az, ami megfontolatlan cselekedetekre ösztönöz. Valami mond Neked a férfi, aki még arra sem veszi a fáradságot, hogy a szerszámát elpakolja feléd közeledve. Egyik lépés a másik után. Még egy. Még egy. Még kettőt. Már csak egyet! a mocskos keze nyúl a karodért, a lábad azonban gyorsabban lendül - egyenesen a képébe. Az orrából meg a szájából elered a vére, de nem vársz arra, hogy magához térjen, vagy a másik kettő. Egy újabb erőteljes rúgás egyenesen a faszára. Hangosan szitkozódva borul térdre előtted, ahogy az említett szervét szorongatva görnyed össze.

Kell egy fegyver!

Az elgondolás az jó, de közel s távol az egyetlen éllel rendelkező szúró fegyver a feléd tartó férfi kezében van. Természetesen a nyikhaj gyerek is inkább gyorsan elpakolja a péniszét, hogy besegíthessen a társának. Leveszed a táskát a válladról, mert tudod, hogy a késsel szemben valahogy tartanod kell a távolságot. A férfi felé lendíted, de elhajol előle és feléd szúr a fegyverével. Reflexeid kiválóak a kick box edzéseknek hála, így elugrasz előle és növelni próbálod a távolságot. Termeténél fogva lassan fordul csak utánad a férfi, azonban veled ellentétben Ő nincs egyedül. Gyorsan a legtörékenyebb testalkatú férfi felé csusszansz, hogy legalább növeld a saját esélyeidet némiképp. Rajta látszik, hogy van annyira zöldfülű, hogy azt sem tudja merre van arccal előre, így a tenyérgyököddel egy jól irányzott felfelé ütéssel elreccsented az orrát. Nagyjából ennyi időd van, ameddig a főnöknek tűnő tag a hajadnál fogva vissza nem ránt. Annyi lélekjelenléted még van, hogy a legfiatalabbat gyomorszájon rúgva minél távolabb taszítsd magadtól - reménykedsz abban, hogy Jenkinsben is van még annyi, hogy a köteleit megfeszítve elgáncsolja Őt, talán van annyi szerencsétek ezen a borongós éjjelen, hogy beverje a fejé abba a nagyobb kőbe...

- Te büdös kurva! -ordít Rád a féreg, ahogy erőszakosan rántja hátra a fejed. Hangosan reccsen a nyakad, érzed a beléd nyilalló fájdalmat is, amit hamarosan elnyom a vágás okozta égető érzés. A húsodba vájó penge nyomán kiserken a karodból a vér. A fájdalom azonban nem dermesztő félelemmel tölt el Téged, neeem. Épp az ellenkezője - kitisztítja a fejed, rideg, számító józanságra ösztönöz. Gyorsan felméred a környezeted, még addig, ameddig a másik kétajtósnak nem kétajtós, de mondjuk úgy félszekrény össze nem szedi magát.

- Itt maximum anyád a büdös is meg a kurva is! - jegyzed meg felettébb bátran, mire egy újabb vágás a jutalmad. Immáron a hátad egy része szabaddá válik, és a fehér anyag már az újabb seb körül is vörösre színeződik. Élesen szívod be a levegőt. Igazán szeretted ez a ruhát, de a mai után amúgy sem húznád fel soha többé, még ha a vért ki is tudod szedni belőle, valamint egy Reparo-val megjavítod a rajta esett károkat.  

A meglepetés ereje elveszett... a fegyver azonban egy karnyújtásnyira. Vajon sikerülni fog?

Sikerülnie kell!
Nincs az a szájbatekert kibaszott Isten, hogy ezek a faszszopók elvegyék Tőlem az egyetlen dolgot, amire kurva hosszú ideje először mindennél jobban vágytam!

✧ ୨୧ ☾
Naplózva

Gemma Jenkins
[Topiktulaj]
***


csövesbánat

Nem elérhető Nem elérhető
Re: The Dawnless Night - Blood Remembers
Válasz #2 • 2026-07-26 10:19:08
+1
 
Oh, the summertime is coming and the trees
Are blooming And the wild mountain thyme
Grows around the blooming heather
Címzett: A Fehér Asszony

2006. július 03., éjjel
kép 1
kép 2
kép 3
TW: 18+! szexuális erőszak, fizikai bántalmazás, vér, nyers nyelvezet, káromkodás, halál említése

Reccs.

Talán nem csak a képzeletem játszott velem. Ahogy felpillantottam, fehér villanást láttam, de kicsit elmosódott már minden, azért a hangokat tisztán hallottam még. Elégedetlenkedés. Káromkodás. Tényleg volt itt valaki. Egy pillanatra elernyedt addig görcsben álló testem, s mintha összeestem volna - bár így is fekve voltam -, ahogy testem kontrollálatlan remegésbe kezdett az elmúlt események traumáira reagálva. Kis megnyugvás, kis közjáték… Volt pár percem összeszedni magamat, de a testem annyira fájt, a lábam olyan volt, mintha le akarna szakadni a helyéről, ahogy éreztem, hogy ömlött belőle a vér, minden egyes levegővétel egy újabb késszúrás volt a tüdőmben, és odalent… Úgy csípett és fájt és ki tudta, milyen testnedvek voltak még bennem… Talán még nem is tudatosult bennem teljesen, mit tettek velem valójában, agyam annyira a túlélésre fókuszált.

Kis madárka… Agyam lassan dolgozta fel a szavakat. Egy lány volt az, hiába nem láttam. Pillanatnyi megnyugvásom eddig tartott, hiszen akkor ő sem volt biztonságban. A kurva életbe… Próbáltam felpillantani, de megint csak fehér ruháját és szőke haját láttam. Majd meghallottam a hangot, s a tudatom nem volt képes befogadni. Nem értette. Ismerte, de nem akarta megnevezni. Hiszen nem lehetett itt. Biztosan csak a képzeletem játszott velem, hiszen ez az én otthonom. Mégis mi a faszt keresett volna itt Smithe?! És akármennyire sem szívleltem a csajt, attól még egyrészt Tetsu gáréja (vagy mi), másrészt akármennyire is miattam volt itt, ezt még neki sem akartam… S mikor végre összeállt a kép, hogy bizony az egyiket felé küldte Daves, akkor ismét megfeszült a testem, és vergődni kezdtem, miközben üvöltöttem, hogy hagyja a picsába és meneküljön inkább. Sosem bocsátanám meg magamnak, ha a saját faszságom miatt történne valami Tetsu barátnőjével, akármennyire sem kedveltem a csajt. A következő pillanatban éreztem a rúgást a fájó bordáimnál, megvonaglott a testem, ahogy felnyikkantam, majd mivel annyira belém nyilallt a fájdalom, a levegőm is bent szakadt, nem tudtam megszólalni többé, egy percig megmozdulni sem tudtam a szemem elé kerülő csillagok miatt, csak az rántott ki, hogy láttam ismét közeledni azt a faszt felém és láttam egy árnyékot Vivien felé. Aztán érzékeltem, hogy valaki lendült, de legnagyobb meglepetésemre nem Smithe sikoltott fel, hanem a férfi szitkozódott, mire az előttem lévő is inkább felöltözött.

Felébredt bennem a remény – micsoda ostoba érzelem volt ebben a pillanatban. Elég volt egyetlen nyöszörgő hang azoktól a faszcsápolóktól, hogy lássam a kiutat. Szörnyű… Szaggatottan felsóhajtottam, mielőtt az előttem álló férfi is Vivien felé sietett: visszatért a feszültség és a félelem. Hárommal nem fog elbírni, ez biztos volt. Minden idegszálam pattanásig volt feszülve, ahogy hallgattam és nagyjából követtem, mi történt. Szerettem volna segíteni, de mivel ki voltam kötve, sokat nem értem, így hát inkább tartalékoltam a maradék lélekjelenlétemet, aminek hála mikor visszafelé botorkált a faszkalap, még pont időben megfeszítettem a kötelet, hogy átessen rajtam. Felüvöltöttem a fájdalomtól, ahogy a kötél a húsomba mart, de már ez sem érdekelt – talán félig diadalittas volt a kiabálásom is, ki tudta már ezt. Amennyire láttam, Smithetal jött a szerencse is, mert az az idióta pont úgy esett, hogy hirtelen fel sem kelt igazán, ahogy a fejéhez kapott… Azt még halványan érzékeltem is, hogy Daves és a másik eléggé begurultak, de talán pont ez lesz Smithe előnye: eddig egészen jól tartotta magát, ha ügyes volt, akkor kihasználhatta lomhaságukat és azt, hogy idegből támadtak, nem logikából. Én pedig minden áron azon voltam, hogy a tekintetem előtt táncoló pontok ne vegyék át a hatalmat tudatom felett, hogy eszméletemnél maradjak, bár sokkal csábítóbb lett volna mindenről elfelejtkezni, nem tehettem most meg. Úgyhogy küzdöttem és életemben először Vivien M. Smithenak szurkoltam valamiben…

 
Naplózva

Vivien M. Smithe
Mardekár
*


Iconic By Mistake

Nem elérhető Nem elérhető
Re: The Dawnless Night - Blood Remembers
Válasz #3 • 2026-08-11 21:49:41
+1
header image
☾ ✧ ୨୧ ✦
She's crowned the queen of hell
Tears will sink into her skin
She's gonna get revenge
név
Creatures of the Night
dátum2006. július 3.
helyszínKingston upon Hull
figyelmeztetések
  • vér
  • nemi erőszak
  • gyilkosság
  • trágárság
holdnaptár
fogyó sarlóújholdnövő sarlóelső negyednövő púposteliholdfogyó púpos
első negyed
első negyed ma éjjel



Figyelmeztetések: 18+ !!! Gyilkosság részletezése, vér, mentális zavar, őrület. Semmilyen szinten nem tükrözi az író szemléleteit.


Az adrenalinnal csordultig telt véred megállíthatatlanul sebesen köröz a testedben. A hangok erősebben hasogatják a dobhártyád, az éj sötétje ellenére a szemeid előtt élesebben rajzolódik ki a három férfialak. Az orrod megtelik a vér nehéz aromájával, mire már a nyelved ízlelőbimbóin is érezni véled végigcsorogni az említett vörös nedűt. Minden lélegzetvétel ott bizsereg a csontjaidban, ahogy még a tücskök és a baglyok diskurzusa is szünetel ebben a momentumban.

Csöpp-csöpp-csöpp.

Mintha már azt is hallani vélnéd, ahogy a karodból és hátadból csordogáló vér a fűre csöpög. A beszívott levegő forró, égeti a tüdőd, hajszálaid megváltásért sikoltanak a férfi szorításában.
Csak egy karnyújtásnyira van - a fegyver, az az életlen, rozsdás penge, mely a jegyed lehet a szabaduláshoz.

Megtennéd...újra?

Meg. Kérdés nélkül. Ha ez kell, ez kell ahhoz, hogy túlélj, hogy szabadulhass. Megtennéd. Újra és újra.

emlékszel még?

Hogyne emlékeznél. Ott él a kín a csontjaidban, a fájdalmat lélegzed ki nap, mint nap, a halál bűze ott van az orrodban, a szégyen és a mocsok pedig a bőrödbe ivódott.
A fejed jobban hátrafeszül, a lélegzeted elakad egy pillanatra, ahogy halkan beúszik a kés a látóteredbe. Beszélnek valamit a férfiak, de már nem érted mit - csak a hangokat hallod a fejedben, akik egyre fokozódó váddal a hangjukban biztatnak: Ölj!
Szakadjon a hús, áztassa a vér megállíthatatlanul a talajt, hangos reccsenéssel törjenek a csontok, töltse meg az éjszakai csöndet halálhörgések dallama, szóljon ez az éj újra a mocskodról, hogy emlékezz arra, mi is vagy valójában.
A Téged fogva tartó férfi egy fenyegetőnek szánt mozdulattal húzza végig a véres pengét az arcodon, nyomot hagyva az eddig kifogástalanul tökéletesnek látszó bőrödön. De tűrsz. Mellkasod gyors egymásutánban emelkedik s süllyel, minden idegszálad ugrásra készen pattanásig feszül.

Még nem...

A férfi leheletének bűze elnyomja a tömény vérszagot, mire undorodva fintorba rándul az arcod. Kéjes forró sóhajaitól a füledben egyenesen kiráz a hideg. Újra megránt a hajadnál fogva, mire tested engedelmeskedik akaratának, akárcsak egy rongybaba és megint a mellkasának csapódik a hátad. A férfi légvételei egyre nehezebbé válnak, ezzel párhuzamosan a Tieid egyre könnyebbé. Lehunyod a szemeid, hagyod, hogy átjárjon az ismerős gyilkos ösztön. Nem fog megmenteni senki. Segítségre mástól sose várj. Egyedül Te állsz magad mellett, egyedül Te védheted meg magad.
Nem vagy törékeny.
Nem vagy gyenge.
Nem vagy sebezhető.
Nem vagy az a kislány már.

Szemeid kipattannak, egy hirtelen mozdulattal egyik kezeddel a késre markolsz rá, nem törődve a tenyeredbe mélyedő pengével, az édesen éles és égető fájdalommal, a sebből ömlő vérrel, másik kezed körmei pedig a férfi karjába vájod, hogy aztán a következő pillanatban a fogaiddal satuba fogd a karját. Üvölt a fájdalomtól, de még nem elég. Még nem engedte el az a kurva kést, még van benne erő, még nem szakad á a bőre, még nem érzed...
Ismerős az érzés, az erő, amivel zárulnak az állkapcsod izmai, hogy szempillantásokkal később megérezhesd ne csak az emlékét az ismerős fémes folyadéknak, ahogy egy húscafatot köpsz a földre és végre kicsavarod a kezéből a fegyverét. A szorítása is enyhül a nyakadon, ahogy a meglepettséggel vegyülő rettegés kezdi szorongatni a mellkasát. Érzed a félelmét a bőrödre csepegni, azon keresztül felszívódni, mozgásra bírja a tested, ahogy a gyilkos ösztön felébred a szunnyadásából. Amennyire lehetőségeid engedik, kicsusszansz a kezéből, bár a férfi észbe kap és ismét rámarkol a hajadra, de nyersz annyi teret, hogy szembe fordulhass vele.
Ott van, ott pulzál remegve, régi ismerősként mosolyogsz a nyaki ütőerére. Átveszed a kést a jobb kezedbe, ám a vértől síkossá vált markolaton megcsúszik a kezed, és nem sikerül elég mélyre vágnod. Az ordítás a hátad mögött vészesen közelről hallatszik, mire megforgatod a kezedben a fegyvert, hogy új fogást találj rajta és beleállítod a Téged fogva tartó karjába - ennek már kénytelen egy üvöltéssel megadni magát a férfi, és csupán pár szőke hajszálon csillan meg az utcai lámpák fénye. Egy pillanatra találkozik a tekintetetek és végre meglátja Ő is... meglátja azt a könyörtelen szörnyet, aki vagy. Te pedig fölényesen elmosolyodsz. A férfi hátra tántorodik, mire egy elegáns pördüléssel már fordulsz is, hogy a kedves segítségére siető társával foglalkozz. A feléd lendülő ökle elől kitérsz, majd a másik karját ellökve a mellkasa szabad célponttá válik és beledöföd a kést. Éles hirtelenséggel szakad meg a légvétele, majd átcsap kegyetlen hörgésbe, ahogy kihúzod belőle a kést, hogy következőnek a hasába szúrhasd. Hármótok vére egy közös tócsát táplál immár és egy közös végzettel fenyeget. Csak a férfiak egy valamit nem vettek számításba - innen Te leszel az, aki a győzelem kesernyés ízével odébb áll majd.

Azonban az idióta férfiak még nem adják fel. Még mindig azt hiszik, hogy van esélyük, főleg amikor a feltehetőleg vezetőjük meglátja a harmadik tagot magához térni az esésből. Az ép kezének ujjai kígyókként tekerednek a nyakad köré, mire egy pillanatra lefagysz - megbénítanak az emlékek, Greyback karcos hangja, bűzös lehelete, ocsortány tettei mind-mind eszedbe jutnak. Azonban ez a megtorpanás szemrebbenésnyi idő csupán, amint pedig nem a várva várt hangot hallod meg a hátad mögül, az undorral vegyes gyűlölet pusztító lávafolyamként sodorja el a félelem utolsó gátjait.

A halál megváltás lenne, amit Én nem érdemlek.

Pontosan tudod, hogy az életed vezeklés, a halál pedig maga lenne a menekülő út a földi Pokolból, az elméd elbaszott börtönéből. Éppen ezért nem fogsz meghalni itt. És ha Te sem... akkor Jenkins sem. Nem most. Nem ilyen mocskos férgek által.
Mert ezt egy nő sem érdemli.
Még akkor sem, ha romlott szíved legmélyéről gyűlölöd az illetőt.

Újra és újra elkövetik azt a hibát, hogy alábecsülik a sarokba szorított farkast. Már nincs vesztenivalód, nincs makulátlan tisztaságod, nincs méltóságod, melytől ismét megfoszthatnának. Átfogod a kezedben a kést és egy félköríves mozdulattal hátra szúrva az oldalába állítod az eszközt. A szorítás enged, már fordulsz is felé. Egy örökkévalóságig zsigereid dermesztő rémülettől rándulnak össze, amint megszűnik a biztonságot adó kapcsolatod a fegyvereddel, de adott helyzetben nem tudnád kihúzni belőle a kést, így kénytelen vagy megfordulni és erősebben markolni a nyélre. A következő szúrást egyenesen a nyakára tervezed, ám ekkor átkarolja a másik a nyakad hátulról és köhögést indukálva ránt el. A kés eléri a fickót, de nem megy elég mélyre - legalábbis ahhoz nem megy elég mélyre, hogy azonnal meghaljon. Viszont a jelekből fakadóan - hogy nagy mennyiségű vér tör elő a sebből, miután a penge eltűnik onnan, a halálfélelem a féreg arcán - ha nem is perceken, de egy órán belül segítség híján bizonyosan elvérzik majd. Próbálna mondani valamit, de csak vér bugyog fel a torkán keresztül, nyelőcsői érintettséget feltételezve. Mintha számítana.
Röpke pillanatra újra találkozik a halálfélelemtől ragyogó tekintete a Te diadalittas mosolyoddal.

Egy megvan...

Megforgatod a kezedben a kést, és egy határozott mozdulattal felfelé szúrva az álla alatti lágyrészt átdöfve állítod a késed a másik férfiba. Erre megtántorodik, vért köhécsel fel, fulladozik a saját életet adó nedvétől. Egy lassabb mozdulattal fordulsz meg, immáron a győztesek megingathatatlan gőgjével nézed a tusáját, hagyod, hogy kihúzza magából egy hangos fájdalmas nyögéssel a kést. Azt is hagyod, hogy a vérveszteség okozta lomhasággal feléd suhintson egyet, ami elől egyszerűen kitérsz, majd reccs - könyökből egy erős, gyors ütéssel elreccsented a karját, mire a kés tompán ér földet a fűben. Egy gyorsabb mozdulattal hajolsz érte, mint ez a gerinctelen csúszómászó, és már hopp - egy újabb szúrás a hasba, egy a mellkasba, egy pedig a nyakába. Ez utóbbitól a hatalmas férfitest magatehetetlenül tompán puffanva ér földet. Még hörög. Még küzd a légvételekért. Még...
Rátérdelve a meg-megrángó testére beleállítod a fegyvered a koponyájába a szemén keresztül. Egyszer. Majd kihúzva onnan a céleszközt beleállítod a másikba is, csak hogy szép és szimmetrikus legyen. Még pár utolsót vergődik alattad öntudatlanul a halódó hústömeg, majd mintha minden hangot egyszerre elnyelt volna a sötét, csend lesz.
Csak az elégedett zihálásod hallatszik elsőre. Meg a szívdobbanásod. Ahogy a vér lüktet a füleidben.
Párat köhintesz a torkodat ért szorítás miatt, majd mögötted tétova léptek zaja hozza vissza a külvilág csendes neszezését. Erősen markolsz rá a véres-mocskos markolatra, hogy újra kirántsd azt a halottból, és lassú, becserkésző léptekkel közelíted a prédádat. Kezét reménytelen kétségbeesésében erősen szorítja a nyakára, ám a vérzés csak nem áll el. Ezt Ő is tudja. Egy újabb adag vér lepi el a száját, melyet mérgesen feléd köp. Ezen a szánalmas próbálkozáson már csak nevetni tudsz. Szemeid éhesen villannak az utolsó támadás előtt, ám ez nem a végső döfés. A lábát célzod, a térdét, a szalagokat, hogy ne tudjon meglépni.

Tényleg, volt egy harmadik is, nem?

A játszótéri fém hálós kerítés megzörren a hátad mögött és még épp elkapod, ahogyan a nyikhaj félnótás épp átesik a kerítés túloldalára. Elégedetten ciccegsz magad elé, majd egy fájdalmasan hosszú ideges sóhaj után megindulsz a kikötözött Jenkins felé. Út közben azért eszedbe jut a harc hevében elhajított kistáskádat újra magadhoz venni.

- Lám-lám. Nézzenek csak oda, milyen szánalmasan festesz így kikötözve - nézel le rá lesajnáló tekintettel. Újfent megforgatod a kezedben a kést, ahogy végigméred meggyötört, meggyalázott, megtört testét.
Rothadó szíved legmélyéből fakadóan gyűlölöd Őt, megveted Őt, de még ezek ellenére sem kívánnád azt neki, ami megtörténhetett volna. Hosszú-hosszú másodpercek telnek el, ahogy szótlanul meredsz Jenkins szemeibe, mire végre leguggolsz mellé és felszabadítod végtagjait a kötelek béklyóiból. Segédkezet nyújtasz neki ahhoz, hogy ülésbe tornázza magát, és összébb húzod rajta a véres-koszos-hugyos túlméretezett szakadt ingjét, hogy meztelen megtépázott testét eltakarhassa végre.
Muglik közelében nem varázsolhatsz, így tehát ameddig van itt egy élő mugli, addig a sebeit sem kísérelheted meg begyógyítani. A vérben és kínban hempergő férfi felé nézel gonoszságtól és kárörömtől csillogó kékjeiddel. Megforgatod ismét a kezedben a kést, úgy, hogy a pengés részét fogd, felé pedig a markolatot nyújtod.

- Mi gondolsz? Van benned annyi gerinc, hogy megtedd? Hogy megöld Őt? - tekinteted visszafordítod Jenkins felé, ahogy nekiszegezed a kérdést. A válaszát azonban már azelőtt tudod, mielőtt kiejthetné a száján, és hosszú évek óta most először néma egyetértés, valamiféle testvériség szövődik kettőtök között.
Naplózva

Gemma Jenkins
[Topiktulaj]
***


csövesbánat

Nem elérhető Nem elérhető
Re: The Dawnless Night - Blood Remembers
Válasz #4 • 2026-08-12 10:31:47
0
 
Oh, the summertime is coming and the trees
Are blooming And the wild mountain thyme
Grows around the blooming heather
Címzett: A Fehér Asszony

2006. július 03., éjjel
kép 1
kép 2
kép 3
TW: CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK 18+! szexuális erőszak, fizikai bántalmazás, vér, gyilkosság, nyers nyelvezet, káromkodás, halál említése

A koncentrációm elárulni készült: a fekete pontok egyre többen voltak és egyre hangosabban sípolt a fülem, így kénytelen voltam egy percet arra szánni, hogy összeszedjem magamat. Lehunytam a szememet, ami veszélyes volt, de szükséges. Nem ájulhattam el, nem szabadott. Mintha hallottam volna egy férfi üvöltést. Aztán még egyet. Vér spriccelt. Kiáltások lebegtek felettem, melyek hörgésekbe csaptak át. Hallottam a késemet, ahogy átszakította a bőrnek a szövetét, ahogy mélyre tolódott, ahogy elvette az emberektől az életet, s ahogy kiserkent a vérük. Ahogy próbálkoztak, ahogy azt hitték, hogy a kapkodás elodázhatja az elkerülhetetlent.

Neked elodázhatják-e ezt a pillanatot? Mert érzed, te is, ugye, Jenkins? Amit én érzek… A fájdalmukat, a küzdelmüket, a haláltusájukat… És a te fájdalmadat, küzdelmedet és egy másfajta haláltusát… Rég nem találkoztunk, kedvesem, de most megint itt vagyok, mint azon a sötét éjszakán. Akkor te sem gondoltad volna, hogy majd ezzel a lánnyal egy oldalon fogsz állni, mi? Hát, én sem, de hát, azzal dolgozunk, amink van. Gyerünk, nyisd ki a szemedet, Jenkins! Elég volt a szenvedésből, jól van, ez az, most már nem csak érezheted, de láthatod is szemed sarkából, hogy az egyik a földön feküdt, még zihált, mozgolódott, élt, a másikon éppen Vivien térdelt, aztán onnan nem jött hang. Nem nézted volna ezt ki belőle, ugye? Olyan ostoba tudsz lenni, Jenkins… Felelőtlen, aztán ilyen helyzetekbe kerülünk, mint ez is. Úgy tűnik, mindenki rejteget még meglepetéseket és a tied még meg sem érkezett… Nézd csak, éppen ott fut az a pondró! Gyerünk, verjed magad, kiabálj, úgysem hallja meg senki. Nem tök mindegy ezen a ponton már? Félsz, hogy erősítést hoz? Jaj, Jenkins, hát, hallottad, hogy nem is ez volt az utasításuk, biztos nem fogja akkor felvállalni ezt… Ha van elég esze, akkor elhúz a picsába még ma éjszaka és nem várja meg, míg te mész be Alistairhez az asztalra csapni. Ó, igen, be fogsz menni, bizony! Muszáj lesz, te is tudod… Nem lehetsz gyenge, Jenkins, nem pihenhetsz. Meg kell mutatnod neki. Nem taposhat el, mint egy férget, hiába vagy az… Nézd csak meg, Smithe is úgy néz rád. Óóó, teljesen jogos gondolat, mi van, ha mindezt azért csinálta, hogy ő fejezze be azt, amit a többiek elkezdtek? Végülis ezen a ponton mindegy már, nem? Akkor nyerjen Smithe, már ez sem érdekelt, csak essetek túl rajta… Fú, hánynom kell tőled, Jenkins, mi ez a hozzáállás?! Nem erre tanítottalak…

Na, ez a szemforgatás már sokkal jobban illik hozzád, hadd töltsem meg a szívedet haraggal. Bosszúvággyal. Tettvággyal. Hadd segítsek abban, hogy úgy érezd magadat, mint amikor teljesen maga alá von a védekezési ösztön. Mikor a testvéreid a tét. Mikor Tetsu a tét. Mikor Connor a tét… NEM! Nem, most nem… Koncentrálj, majd később nyávogsz és szenvedsz miatta és az egész miatt. Most még nem üthet be a fájdalom, a kétségbeesés, a pánik, most vezéreljen a harag, a gyilkos düh. Sosem gondoltad volna, hogy Vivien fog a földről felhúzni, igaz? Hát, ez is megtörténik. Tested nem úgy reagál, ahogy szokott. Imbolyogsz, s bár a kezeden, lábadon lévő szorítás enyhült, égett a bőröd, a lábadból pedig ömlött a vér, ahogy a szádból kitépted a ruhádat, de ez sem érdekelt most, ahogy meghallottad Daves hörgő hangját, igaz? Már azelőtt nyúlsz a saját fegyveredért, mielőtt Smithe megszólalt volna. Kiveszed a kezéből, majd kúszni kezdesz a földön. Pont, mint egy pondró, illik hozzád, Jenkins… Érzed, hogy a lábad nem engedelmeskedik, s vagy kétszer meg kell állnod, hogy a tüzes kalickaként fájó bordáid miatt levegőt tudj venni. Többször is felnyögsz, többször összerogysz, de akkor sem fog megtörni és akkor is egyedül fogsz oda eljutni, mert te is ezt akarod. És én is. Ahogy így végignézel ezen a férgen, lassan, szinte ijesztően mosolyodsz el.

- Lebecsülted a Fehér Asszonyt, Daves… - mondod karcos hangon, majd megállsz, fintorba rándul az arcod, ahogy a bordádhoz kapsz, veszel pár lélegzetet, közben ahogy eszedbe ötlenek az előbbi képek, egyre mérgesebb vagy megint. Végigméred a férfit, majd megállapodik a tekinteted a továbbra sem elpakolt férfiasságán. Szemed kegyetlenül villan fel, ahogy ismét ránézel. – Nem fogom megadni a kegyelemdöfést, Daves… De azt hiszem, kicsit sokat használtad feleslegesen a farkadat, mi lenne, ha méltó lezárást kapna? – döntöd oldalra a fejedet, ahogy felemeled a kést, egy pillanatra megvillan, majd fintorogva veszed kezelésbe a családi ékszerét. Nem sieted el, van időtök, nem igaz, Jenkins? Hadd érezze a törődést. Hörgései csak tompa zaj marad a fületekben, ahogy betömted a száját és hiába kapálózik, már nincs ereje semmihez. Nézed, ahogy ömlik a vér a lábai között, látod, hogy szenved és ez gyilkos örömmel tölt el. Aztán feljebb csúszol hozzá, kiveszed a szájából a ruhadarabot és megsimogatod a fejét. – A két kedves társad úgyis azt mondta, hogy biztosan jó lennék a számmal, ha nem lennék annyira agresszív, de sajnos ez kimaradt, mi lenne, ha pótolnánk? Úgyis akkora faszszopó vagy, illik hozzád! – mondod gyilkos dühtől eltorzuló arccal, szemeid villámokat szórnak, ahogy valamilyen ismeretlen, maradék erőből felfeszíted a száját, hogy aztán a saját férfiasságát dugd le a torkán. Talán Vivien is segített közben, ezt nem tudod, annyira hiperfixálva lettél Davesre. Jó mélyre nyomod, hallod, hogy fuldoklik, illetve másik kezével megpróbál kapaszkodni, de csak félrelököd és beleállítod a késed. Ez az, Jenkins, ezt már szeretem. – Ezt azért kapod, mert volt képed megerőszakolni és belém élvezni… - nyomsz még egyet, teste rángatózni kezd. – Ezt a másik kettőért… - még kettő nyomás. – Ezt a családomért és azért, hogy belekevertetek minket a mocskos szarjaitokba! GYEREKEK VOLTUNK! – üvöltesz egy nagyot, szívesen, Jenkins, én adom az erődet. – Ezt a többi ártatlanért… És csak hogy tudd: te csak az első lépés vagy a bosszú hadjáratban. Hamarosan Alistair egész birodalma úgy fog fetrengeni, mint most te. Remélem, elmondtad az utolsó imáidat, mert téged nem fog megmenteni a Fehér Asszony, te mocskos féreg… - köpöd a szavakat felé, majd szabad kezeddel először kirántod a kést a kezéből, hogy utána a farka helyénél keletkezett sebbe döfd, majd kegyetlen módon fogd be az orrát, hogy még mélyebbre told saját farkát a torkán, amíg meg nem fullad. Vagy el nem vérzik, ezen a ponton már mindegy neked. És nekem is. Egy élmény volt ismét, Jenkins…

Amint az utolsó mozgásának is vége lett, úgy hanyatlott le az én kezem is, majd leroskadtam a földre és hangosan zihálni és remegni kezdtem. Végre-valahára felpillantottam Vivienre, aki szintén tiszta vér volt és még én is láttam, hogy nem csak a pöcsarcúak vére volt rajta. Még volt bennem annyi erő, mielőtt kiürült volna az adrenalin, hogy beszéljek kicsit.

- Mi a fasz, Smithe… - kezdtem nagyon kedvesen, de a hangomban se rettenet, se gyűlölet, se félelem, se undor, se semmi ilyen nem volt. Egyelőre üres volt. Ismét felpillantottam rá. – Ha ideadod a pálcádat, megpróbállak bekötözni… - mondtam és hálát adtam az évközbeni elsősegély óráért is. Próbáltam ignorálni a lábam fájdalmát, a bordáimat és a végtelen késszúrást. Még talán nem fogok elvérezni. Talán. Volt egy pillanatnyi csend köztünk, idillinek is lehetne mondhatni. Mint amikor az ember megpihent egy nehéz feladat után. – Köszönöm… - nyögtem ki. – De mi a picsát csinálsz a lakóvárosomban, hm? – néztem rá gyanakodva kicsit, majd legyintettem. – Tudod, mit? Igazából kurvára el tudom képzelni, mit akartál volna… Azt mondd meg inkább, hogy mi a terved így az éjszaka közepén? Haza tudsz menni? Vagy maradnál nálunk? – néztem rá talán most először egy év után kooperálva. Nem gyűlölködve, nem szemforgatva, csak úgy, mintha egy csapat lennénk. Még nem hagytam, hogy a pánik eluralkodjon rajtam, még tartottam magamat egy kicsit.

 
Naplózva

Vivien M. Smithe
Mardekár
*


Iconic By Mistake

Nem elérhető Nem elérhető
Re: The Dawnless Night - Blood Remembers
Válasz #5 • 2026-08-21 19:51:46
+1
header image
☾ ✧ ୨୧ ✦
She's crowned the queen of hell
Tears will sink into her skin
She's gonna get revenge
név
Creatures of the Night
dátum2006. július 3.
helyszínKingston upon Hull
figyelmeztetések
  • vér
  • nemi erőszak
  • gyilkosság
  • trágárság
holdnaptár
fogyó sarlóújholdnövő sarlóelső negyednövő púposteliholdfogyó púpos
első negyed
első negyed ma éjjel



Figyelmeztetések: 18+ !!! Gyilkosság részletezése, vér, mentális zavar, őrület. Semmilyen szinten nem tükrözi az író szemléleteit.


A kezedből eltűnik a véres tőr mázsás súlya, már csak a vérszomjas csillanás árulkodó jele a korábbi gyilkosságnak. Az éjjel csendjét elfúló halálhörgés zaja zavarja meg, valamint Jenkins ügyetlen, esetlen botorkálása. Maga után vérnyomot hagy, szánalmas látványt nyújt, ahogy összeesik de újra és újra feláll. Természetesen eszed ágában sincs segíteni Neki, egy ideig csak nézed, majd felállva a táskádból előhalászol egy kendőt, valamint a kis tükrödet és letörlöd az arcodra fröccsenő vért.
A sminked hála a mágiának csak apró "sérüléseket" szenvedett, főleg a rúzsod, amit hamar ki is igazítasz. Az ujjadra csavart kendővel kijavítod a kis hibát, ahol a kezed megremegett és túlment a rúzs ajkaid vonalán. Érzed az utóhatásokat, ahogy az adrenalin kimegy a testedből az pedig kéretlen válaszol a halál közeli élményre. Benned már nincs semmi érzelem, tekinteted üresen fordul a szenvedő lány után. Most sem érzel késztetést arra, hogy segíts neki, lábaid azonban mégis megindulnak felé. Egyik lassú lépés a másik után. Undorral vegyes megvetéssel nézed a jelenetet, a férfi rettegő tekintetére a káröröm édes mosolyra húzza a rózsás ajkaid.

"De azt hiszem, kicsit sokat használtad feleslegesen a farkadat, mi lenne, ha méltó lezárást kapna?"

Ez az első mondat, mire kicsit megrándul a szemed. Nem bizonyít semmit, az epés gyomortartalom azonban keserű izgatottsággal kavarogni kezd benned és megfogalmazódik az a mérgező gondolat: Mi van, ha... felesleges volt ez az egész?
Vajon ha látod, hogy megerőszakolja éppen valaki, ott hagyod? Lett volna szíved? Milyen kérdés ez? Nincs is szíved. Ami a mellkasodban dobogva pumpálja a mocskos vért a testedben már rég rothadt. Már rég halott.
Nem szólsz közbe, nem segítesz, Te csupán szemlélője vagy az eseményeknek. Eltűnt az elégedett csillogás a kékjeidből, már csak a szenvedés okozta visszataszító öröm mosolya ül az arcodra fagyva.

"Ezt azért kapod, mert volt képed megerőszakolni és belém élvezni…"

Hát valóban minden hiába volt.
Minden kibaszottul hiába volt!
A szád széle megrándul, a méreg kegyetlenül forró lávaként bugyog fel, száguld az ereidben, elönt a dühödt forróság. Hihetetlen, hogy ezért mocskolták be a kedvenc ruhádat, ezért ejtettek vágásokat a szinte tökéletes hófehér bőrödön, ezért kócolódott össze aranyszőke hajad... A lámpák fénye bearanyozza hajszálaid, melyekbe játszadozva belekap a szellő. A látvány gyönyörű is lehetne, ha a harag grimasza nem torzítaná a csinos arcod.
Mind hiába!
De igaz ez valójában? Tényleg minden hiába való volt? Minden?

Nem minden...

Legalább a gyenge virágként nyíladozó lelkiismereted nyugodt lehet, legalább egyenesen Chikara Tetsuya szemeibe tudsz majd nézni, amiért nem hagytad meghalni a legjobb barátját. Elvégre ez a kis féreg lesz az, aki végül nyer, aki továbbra is mellette állhat majd...
A zöld szemű szörnyeteg leírhatatlanul ocsmány dolgokat sugdos a füledbe, már-már gerinctelen lenne. Persze Greybacknek tetszene, de Ő nincs itt.

de mégis én leszek itt veled a végén, nem a sárga fasz, ugye?

A hangja kárörvendő, undok remegést küld végig a gerinceden, majd onnan eljut az ujjaid begyéig is. Mély levegőt véve leküzdöd a késztetést, hogy befejezd, amit a férfiak elkezdtek, hogy megtedd ami szívednek leghőbb vágya ebben a véres órában. Mintha fejlődnél, bár ez is csak egy illúzió, igaz? Épp úgy fog elillanni, akárcsak a fényes, meleg, izgalmas nyár - mintha csak egy álom le volna, Te pedig szemeid kinyitva újra a kastély búskomor falai közt találod Magad.

Egy pillanatra sem veszed le jéghideg, üresen kongó pillantásod a fájdalomtól vonagló haldokló testről. Hiába vár segítséget, hiába remél megváltást, nem érkezik el számára, szép lassan elveszik az erő a testből, kihuny a fény a szemekből. Egy újabb féreggel kevesebb. Egy élmény volt.

Nem mozdulsz a helyedről, csak figyeled, ahogy Jenkins összeesik. Megin megfordul a fejedbe, hogy hagyhatnád itt megdögleni, nem a Te felelősséged lenne, már ígyis többet tettél, mint várható lett volna valaha egy hozzád hasonlótól. Sőt, mi több, szívességet tennél neki, ha hagynád meghalni és nem kellene ezzel együtt élnie. A halál megváltás lenne számára...
De nem vagy Te isten, hogy meghozd ezt a döntést helyette, legfeljebb a Sátán, hogy a kezébe helyezed a döntést, és... mivel gyarló az ember, élni fog és szenvedni.

Épp úgy, mint Te.

Minimálisa emelkedik a bal szemöldököd, mikor kérdez, de amikor a pálcádat kéri majdnem a hajad vonaláig szökik. Gúnyos kacaj szakad fel a mellkasodból erre a nevetséges feltételezésre, hogy majd Te pont az Ő kezébe adod a pálcádat.

- Ha nem ismernélek elég jól, megkérdezném, hogy fejbe rúgtak-e, hogy ilyen baromság az eszedbe jut... Soha nem adnám a pálcámat a kezedbe Jenkins, de az esetlen segítségnyújtásodra sincs szükségem - kegyetlen őszinteséggel sújtod, köztetek már nincs szükség a mézes-mázas bájolgásra, ennél sokkal letisztultabb, megkerülhetetlenebb, kíméletlenebb szálak fűznek össze benneteket, egy eskü, mely megszeghetetlen, egy eskü mely a halálotokat is jelenthetné, már mindkettőtöknek a megváltást, de egyikőtök sem fog élni vele. Immáron a mocsok is összeköt, a vér, a halál és a levakarhatatlan szégyen. A táskádból előkerül egy fiola Azonnali sebgyógyító főzet, melyet felé nyújtasz. - Idd meg! Segíteni fog... - hogy min, azt már nem részletezed. Aztán eszedbe jut az is, hogy valamit azzal is kezdeni kellene, hogy belé élveztek... fúj! Kikeresed a macskagyökér-főzetet is a táskádból, melynek receptje a Roxfort új slágere a biztonságos szex jegyében. Fúj ismét. - De talán ez jobban. Gondolom ismered már elég jól - villantasz Rá egy gúnyosan becsmérlő mosolyt utalgatva arra, hogy az Ő zára nem a leghatékonyabb, ha szinte mindegyik kulcs nyitja, ugye?

A köszönet váratlanul ér, ki is rajzolódnak a meglepettség apró ráncai az arcodon. Szótlan biccentesz neki egyet, a következő kérdésére gonoszkás mosolyra húzódnak az újonnan kirúzsozott ajkaid.

- Akkor nem válaszolok erre a kérdésedre. Ami a következőt illeti, hazakísérlek, aztán... - Újra meglepődsz, ezúttal azon, hogy meginvitál magukhoz. Az egyértelmű, hogy vissza most nem mehetsz a nevelőszüleid házába, úgyhogy... Önmagadat is meglepve bólintasz egy aprót. - Azt megköszönném, ha az éjjelre maradhatnék... - egészen nevetséges ez a szituáció, de talán még szánalmasabb ez a kis néma gyűlöletszünet kettőtök közt. Most mégis, megtört, meggyalázott testét elnézve valami empátia-féle lángol fel benned. Bármennyire sem akarod, de előhúzod Chikara fekete pulóverét, ami azóta a januári gyengélkedős éjjel óta nálad van és felé nyújtod. - Vedd fel! Meztelenül mégsem sétálhatsz hazáig, enélkül is elég szánalomra méltó látványt nyújtasz - megvárod, hogy felvegye a pulóvert, majd ha látod rajta, hogy nagyon nehezen tud csak feltápászkodni, akkor leszel oly' kegyes, hogy segíts Neki és... átveted a karját a vállaidon, átkarolod a derekát és így segítesz neki botorkálni.

- Messze laksz innen? Hívjak Kóbor Grimbuszt? - ajánlod fel, még akkor is, ha már csak annak a busznak felmerül a gondolata is. Mi lelt Téged Vivien? Mintha ma éjjel egészen... emberi lennél...
Naplózva

Gemma Jenkins
[Topiktulaj]
***


csövesbánat

Nem elérhető Nem elérhető
Re: The Dawnless Night - Blood Remembers
Válasz #6 • 2026-09-08 22:27:09
0
 
Oh, the summertime is coming and the trees
Are blooming And the wild mountain thyme
Grows around the blooming heather
Címzett: A Fehér Asszony

2006. július 03., éjjel
kép 1
kép 2
kép 3
TW: CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK 18+! szexuális erőszak, fizikai bántalmazás, vér, gyilkosság, nyers nyelvezet, káromkodás, halál említése

- Ahogy érzed… - csóváltam a fejemet. Azt már nem tettem hozzá, hogy de, egyébként fejbe is rúgtak, szóval ki tudja. Igazából attól kicsit jobban tartottam, hogy pontosan ismertem a testem jelzéseit és tudtam, hogy nem sokáig fogom így húzni, ha nem kapok ellátást… De hát, végülis Smithe is jól járna, ha megpusztulnék, talán én is… Csak ne járna a fejemben állandóan, baszd meg, az összes általam fontosnak tartott ember arca, amikor ilyeneket gondolok…

Ahogy a kezembe nyomta a sebgyógyító főzetet, azért én is pislogtam párat. Nem azért, de mióta ilyen segítőkész az, aki egészen eddig meg akart volna gyilkolni? Végigpörgettem a fejemben, hogy ez jó-e arra, hogy… Kirázott a hideg a gondolatra, hogy még mindig bennem volt annak az undorító féregnek a testnedve és enyhén remegni kezdtem, de nem tudtam, hogy a hidegtől, a fáradtságtól, a sokktól vagy a gondolattól. Mindenesetre Vivien erre is gondolt, mintha olvasnánk egymás fejében… Néha komolyan elgondolkodtam, hogy mennyire hatékonyak is lennénk együtt, ha nem egymás vérét szívnánk, de hááát, ez nem fog kiderülni. Vagy tudja a franc ezek után…

- Jah, köszönöm… Ezt is – mondtam őszintén ránézve, majd egy hajtással megittam a sebgyógyító főzetet, majd ahogy hallgattam a kicsit sem kedves kommentjét, felhorkantottam. Ha ezzel zavarba akart volna hozni vagy megszégyeníteni, kicsit még gyakorolnia kell, mert kicsit sem hatott meg az, hogy lekurvázott. Elvégre igaz. Azért egy pár pillanatig néztem a bájitalt. Valóban ismerős volt, valóban sokszor használtam. Most mégsem ugyanazzal a szájízzel ittam meg és még sosem volt ilyen keserű az ital… Ahogy elfintorodtam, eszembe jutott, hogy ez valóban meg fog menteni attól, hogy rettegnem kelljen attól, hogy az a faszszopó teherbe ejtett. Ismét megremegtem erre a gondolatra… Daves tényleg belémélvezett… Tényleg végigtapogattak… Tényleg végignyaltak… Mindent… Éreztem, hogy a lélegzetem szaporábbra váltott, ahogy ez végigsöpört rajtam, de még nem hagytam magamat szétesni: előbb haza kellett jutnom.

- Nos, akkor készülj arra, hogy nem az a luxus fogad majd… Pontosan tudod, hogy csórók vagyunk és kupisak. Szóval végre jogosan mondhatod majd, hogy csatorna szökevény az egész Jenkins család… Eddig sem tagadtam… - húztam el a számat fintorogva. Valahogy az önmagam savazása most megfelelően komfortos reakció volt arra, hogy ne azzal foglalkozzak, hogy fáj mindenem, hogy belül már épült bennem a zokogás, a csalódottság, hogy a sokk fátyla mögött egy olyan összeroppanás várt ugrásra készen, melyre nem lehettem felkészülve… - Ettől függetlenül szívesen látunk majd, még ha az elején… - hirtelen megszédültem és ismét majdnem elájultam, nagyot nyeltem, mielőtt öklendezni kezdtem volna. Nem volt sok időm… - Szóval ne lepődj meg, ha először bizalmatlanok lesznek. Családi örökség… - mondtam, majd megpróbáltam felkelni, ami persze nem ment, sziszegve roskadtam vissza, bár tény és való volt, hogy a lábamba a lüktetés csökkent és már nem véreztem annyira. Ahogy azonban felém nyújtotta Tetsu pulóverét és megcsapott az illata is, ahogy magamra erőltettem, akkor bőgtem el magamat majdnem. Először. Nagyokat nyeltem és próbáltam nem hagyni a könnyeket kicsordulni. Mégis mit fognak ehhez szólni? Mégis mi lesz velem ezután? Nem állhatok eléjük, mintha mi sem történt volna. Mintha nem mocskolták volna be a testemet. Mintha nem lennék még a szokásosnál is undorítóbb féreg… Közben mégis vágytam Connor, Tetsu vagy Ash nyugtatására és egy pillanatra olyan volt, mintha Tetsu karolta volna át a vállamat. De csak nagyot nyeltem. – Köszönöm… Sokat jelent… Tényleg… - mondtam csendesen, de teljesen őszintén, mielőtt újra megpróbáltam volna feltápászkodni… Ismét sikertelenül. Ekkor megjelent egy kéz a derekamon, ami elől automatikusan siklottam el. Kirázott a hideg attól, hogy hozzám értek és éreztem, hogy a szívverésem és a lélegzetem is erősödött. Persze aztán felfogtam, hogy itt nem arról volt szó, hogy tapizni akarna, hanem segíteni, azért kellett pár másodperc, mire ülepszik bennem, hogy akkor ez most nekem egyébként hasznos, szóval csökkent a szorongásom. – Ja, asszem, a Kóbor Grimbusz lesz a legegyszerűbb… - adtam meg magamat.

Be kellett vallanom, nem sokra emlékeztem az ezutáni eseményekből: kicsit tényleg ilyen félájult állapotban voltam és reméltem, hogy nem azért, mert biztonságban éreztem volna magamat Smithe kezeiben… Azért ettől még távol voltunk, de a testem kezdte megadni magát. Rettenetesen remegtem, csípett odalent, lüktetett, fájt a lábam, fájtak a vágások és úgy éreztem, az egész testem egy merő fájás. Éppen ezért a tudatom próbált ebből menekülni, csak éppen én kényszerítettem, hogy ne tegye… Amúgy sem volt annyira hosszú az utazás, de fingom nem volt, hogyan kerültünk haza, csak onnantól kezdve volt meg minden, hogy zörgött a kulcs a zárban és konkrétan beestünk az ajtón, hogy utána érezzem, hogy akkor lassan tényleg szétesni látszott az a maszk, ami eddig rajtam volt. De még muszáj volt egy kicsit tartanom magamat.

- Hé, Gems, hát végre hazaértél, már kurvára vártunk! – hallottam Ash vidám hangját, ahogy a szék csikorgott, hogy kijöjjön üdvözölni. Kissé elmosódottan láttam, ahogy megjelent előttem. Ahogy lefagyott a mosolya, ahogy meglátott, eltorzult a fájdalomtól az arcom, nem bírtam tovább. Annyi erő volt azért bennem, hogy ne szerencsétlen Vivien karjában tegyem ezt, szóval éppen a falat támasztottam. – GEMMA! – kiáltott fel riadtan, mire azon nyomban hallottam a maradék kettő széket is csikorogni (Sammy ezek szerint aludt már, hála Merlinnek), majd trappolni ki a kis előszobába. Láttam Jack pániktól eltorzuló arcát és Ryan dühös képét.

- A kurva életbe, mi a büdös fasz történt?! – akadt ki Ryan, ahogy a falba csapott. Láttam, hogy Jack és Ash egyszerre mozdult felém. Én olyan szinten remegtem ekkor már, hogy a térdeim is majdnem megadták magukat és csak a saját akaraterőm tartott ébren. Nem bírtam megszólalni a gombóctól a torkomban. Ash belekapaszkodott a kezembe, mire én konkrétan a karjaiba omlottam és többé nem tudtam tartani magamat: kicsordultak a könnyeim egy kicsit, amíg elrejtettem az arcomat a mellkasában, közben Ryan bevágta a bejárati ajtót és be is zárta, majd Smithe elé állt, hogy felmérje. Nem mintha féltettem volna tőle, azért Ryanben mindig is dolgozott a védelmező ösztön. Mindeközben Ash megnyugtatóan simogatta a hajamat és én töredelmesen, bár röviden elmeséltem neki, mi történt. Éreztem, hogy megfeszült, ahogy felfogta és remegni is kezdett ettől. Próbálta rejteni a haragját, de én pontosan tudtam, mennyire pusztító tudott lenni alapvetően: ékes példája a kezemet örökké díszítő heg, amit tőle szereztem.

- Ryan, kísérd be Miss Smithe-ot a konyhába, mindjárt jövök… - adta ki jéghideg hangon az utasítást Asher. Ryan megrándult a Smithe névre.
- Hé, ez nem az a kur… - kezdte idegesen.
- AZT KÉRTEM, kísérd be és mindjárt jövök… - emelte fel a hangját, mire Ryan is elnémult és bólintott. Nem volt helye ellentmondásnak. Jack csak állt ott és nem szólt egy szót sem, de le nem vette volna rólunk a szemét. Egyelőre kifürkészhetetlen volt, mi járt a fejében. Asher pedig egy büdös szó nélkül kapott fel, mire persze felszisszentem, majd pár nagy lépéssel a fürdőszobába vitt és letett a mosdóra, aztán magunkra zárta az ajtót. Közben Ryan intett Viviennek, hogy kövesse a konyhába, Jack is jött.

- Teát vagy mást? – ajánlotta Jack túlontúl nyugodt hangon, Ryan pedig majd megpukkadt idegességében. Még nem voltak biztosak semmiben, de tudták, hogy valami borzalom történt. Járt a lába fel-alá, ahogy leült Viviennel szemben. Jack kiszúrta a sérülését, szóval néma csendben távozott, hogy utána egy valag bájitallal térjen vissza. Látszott rajta, hogy el van kissé veszve és bocsánatkérően nézett a lányra. – Ne haragudj, mugli létemre még mindig nem tanultam meg, mi kell… Szolgáld ki magad, amíg Asher vissza nem jön, ő képzett, meg fog gyógyítani… - mondta, közben Ryanen látszott, hogy nem érti, mi a francért pátyolgatjuk azt a lányt, akire figyelmeztettem őket, hogy bajt okozhat még. Úgyhogy ő le sem vette róla a szemét. Mindeközben a fürdőben üldögélve, már eléggé szarul voltam, a csapba kapaszkodtam, miközben Ash elővett mindenfélét, hogy ellásson.

- Mi történt, Gems? – kérdezte finoman, de csak a fejemet ráztam. Nem akartam felidézni… - Nem tudok segíteni, ha nem mondod el, hol fáj és mi történt… - mondta elszoruló torokkal, éreztem, hogy ez neki is kurva nehéz. Nehezen emeltem fel a fejemet, hogy ránézzek, könnyektől homályos látásom amúgy sem volt fókuszált, de így még kevésbé.

- Követtek… Elkaptak és… Megvertek… Szerintem a bordáim is eltörtek… Aztán… Aztán… - felzokogtam. – Elvileg csak meg kellett leckéztetniük, de ők… Belém élvezett az a faszkalap, Ash, érted?! A másik kettő meg… Undorító volt és szétvagdosták a testemet is… - mondtam panaszosan, képtelen voltam hirtelen több részletet megosztani, annyira fájt. Éreztem, hogy élesen beszívta a levegőt, de próbált nyugodt maradni, de a keze remegése elárulta.

- A kurva mocskos életbe… A picsába! – sziszegte, ahogy nagy levegőket vett, úgyhogy inkább a főzetei között kezdett turkálni. – Faszom… - csapott bele egyet, majd kivett jó párat. – Nem kérlek, hogy előttem csináld. Menni fog egyedül? – nézett rám kérdőn, mire nagyot nyeltem. Fogalmam sem volt.
- Nem gyógyíthatsz meg teljesen… - jelentettem ki rettenetesen nehezen.
- Mi a faszról beszélsz?! – akadt ki egyébként teljesen jogosan.
- El kell mennem hozzá, Ash… - sóhajtottam egy nagyot, ahogy a zokogásom is elmúlt, s csak az ólmos fáradtság maradt.
- MEG A NAGY BÜDÖS LÓFASZT! – akadt ki teljesen. – Csak nem gondolod, hogy ezek után hagyjuk, hogy odamenj?! – tajtékzott.
- Muszáj… Nem hagyhatom, hogy azt higgye, erősebb és… Látnia kell, Ash… Hidd el, muszáj… Én ismerem Alistairt, ezzel egy fél lépéssel előtte leszek, még ha nem is tetszik… - hajtottam le a fejemet. Nem értett egyet velem.
- Majd megbeszéljük, ha jobban vagy… Most… Magadra hagylak, megnézem Smitheot, jó? Tíz perc múlva visszanézek, ha baj van, szólj! – simította meg a fejemet, majd nagy sóhajjal, de ott hagyott, kisétált a lányhoz.
- Ha szabad… Elvileg értek az ilyesmihez, ha gondolod, egy perc alatt gyógyítom be a sebeidet, szedem ki a vért a ruhádból és társai… - ajánlotta fel készségesen. – Közben elmondanád, hogy mégis hogy a faszomba lehet az, hogy éppen te vagy, aki megmenti a húgomat?!
- És hogy pontosan mi is történt? – tette hozzá Jack nyugodtan, ahogy előtte már gőzölgött egy tea.

GF

Mindeközben én lassan, kínszenvedéssel szedtem le magamról a ruhákat. Rettenetesen fájt minden mozdulat és mielőtt rávettem volna magamat, hogy végigmérjem, inkább belekényszerítettem magamat a kádba. Életemben nem volt ilyen rossz fürdésem, többször majdnem elájultam megint, de muszáj volt nagyjából tisztára mosnom magamat, mielőtt bekentem volna a sebeimet. Ugyebár nem gyógyíthattam be egyelőre: előbb Alistairnek látnia kellett… Ahhoz viszont magam is tisztán kellett látnom, s bár nem akartam, mégis kényszerítettem a szememet, hogy végigpásztázza összetört, meggyalázott testemet. Szemem végigfutott először az arcomon lévő zúzódásokon, a felszakadt ajkaimon, utána a meztelen testemet tarkító végtelennek tűnő vágásnyomokon. Olyan helyeken is éreztem a nyomait, ahol előtte sosem gondoltam volna, hogy sebet szerezhet egy ember. Ahogy lejjebb csúszott a pillantásom, sebesült lábam bár már nem vérzett, elég nagy lyuk tátongott azért ott. Végül következett a legrosszabb… Muszáj volt bekennem, annyira lüktetett és szúrt. Ekkor csordultak ki újra a könnyeim. Majd meghallottam a folyosón fojtott hangon vitatkozó bátyáimat is.

- Jack, megerőszakolták, érted?! És elmondás alapján a teste… Képtelen vagyok felfogni… - csuklott el a hangja Ashernek, mire én is felzokogtam, ahogy tovább méregettem a testemet.
- Most az a legfontosabb, hogy támogassuk, Asher… Bármiben, amire szüksége van. Nem hagyjuk egyedül… - mondta Jack és szinte láttam magam előtt, ahogy Ash hátát lapogatta, ahogy az járt a fejükben, hogy csak kis híján múlt az, hogy bele nem haltam ma ebbe.
- Bosszút akarok állni… Bosszút… - érkezett a halk hang.
- Felesleges… Nem vívhatod meg helyette a csatáit, Ash. Ő sem szeretné.
- De a húgom…
- Aki felnőtt! Tudja a következményeket. És te is tudod, hogy csak rontasz a helyzeten, ha beleavatkozol. Hagyd hogy ő tegye meg a szükséges lépéseket.
- Nem akarom… Annyit sérült már, félek, hogy csak még rosszabb helyzetbe kerül. Elképzelni sem akarom, hogy odamegy…
- Én sem… De ha ezt kell tennie, akkor támogassuk. Gyógyítsd meg annyira, hogy ne legyen rosszabb állapotban egyelőre. És Ash? Most neked erősebbnek lenned, érted? Hozzászoktunk, hogy mindent ő intéz és minden az ő vállára szakad. Most nem lehet, oké? – kérdezte szigorúan és szinte láttam magam előtt, ahogy Ash bólintott. Azt is tudtam, hogy azt járt a fejében, hogy ha nem húzta volna ki magát ebből, akkor talán megóvhatott volna. Ha ketten lettünk volna, akkor nem történt volna meg. És ezúttal nem tudtam volna azt mondani, hogy nincs igaza…

 
Naplózva

Vivien M. Smithe
Mardekár
*


Iconic By Mistake

Nem elérhető Nem elérhető
Re: The Dawnless Night - Blood Remembers
Válasz #7 • 2026-11-16 19:37:05
0
Daenerys Stormborn
Killer Queen
A beauty in a blood-stained dress
♡ To: Jenkins
☀︎ Date: 2006. július 3. éjjel
☾ 8 nap teliholdig☽


TW: 18+ !!! Gyilkosság részletezése, nemi erőszak, vér, egyéb testnedvek, mentális zavar, őrület megjelenése a szövegben. Semmilyen szinten nem tükrözi az író szemléleteit.



✧   ✦   ✧
She's dancing by herself
She's crowned the queen of hell
Tears will sink into her skin
She's gonna get revenge
You're all gonna know her name
She's the one and only killer queen
✧   ✦   ✧


Az éjjel újra csendes, a tücskök halk ciripelésbe kezdenek. Az éjjeli szellő lágyan játszadozik összekócolódott, néhol véres tincseiddel. Elnézed Jenkins sápadt, véres arcát, s mintha hallanád a fejében lezajló gondolatokat. Nem arról van szó, hogy hirtelen legilimentorrá váltál volna, csak... voltál hasonló szituációban. Tudod milyen.

Csak azt nem tudod milyen, ha vannak valakik, akiért érdemes túlélni.
Emlékszel, milyen az, amikor a nagy, bütykös, bőrkeményedéses marok zárul a törékeny nyakadon, tudod milyen fájdalommal és szégyennel jár, ha elvesznek valamit, amit sosem akartál odaadni. Pontosan tudod, milyen érzés nap mint nap azzal a tudattal a tükörbe nézni, hogy bemocskoltak, megbecstelenítettek, csak esetedben nem ez a legnagyobb bűn, amelyet elkövettek ellened... vagy Te elkövettél Magad ellen. A Te véres számládon ennél sokkal-sokkal rosszabb dolgok is sorakoznak, ám mégis a nemi erőszak egy olyan sarkalatos pont, amely mellett még Te sem tudsz szemrebbenés nélkül elsétálni - hiszen ez vette el Tőled a legjobb barátod, a lányt, akit a családodnak tekintettél. Egykoron legalábbis. Nem mintha az öngyilkosságának ez lett volna a fő kiváltó oka, de mindenképpen talán az utolsó csepp volt abban a túltelített pohárban.

A köszönetnyilvánításra csak egy aprót biccentesz - elvégre nem akarnád, hogy Jenkins esetlegesen azt higgye ettől majd nem fogod gyűlölni. Mindig is irigye leszel, amiért neki meglesz az, ami Neked csak rövid távon adatott meg. Ezért gyűlölöd ezt a lányt, mélységesen megveted, ám az irigység ellenére is átnyújtod az egyik legféltettebben őrzött kincsedet, Chikara pulóverét.

Nem mintha ez jóvá tenne bármit is...

A bűneidet egy apró jócselekedet nem fogja megváltani és Téged ismerve nem is indulsz el a jó úton. Sosem léphetsz ki a fénybe, mert... egyszerűen nem érdemled meg. Különben is sokkal komfortosabb az árnyak között mozogni a vérben és mocsokban. A Te fajtád pont odavaló.

- Milyen luxus Jenkins? Semmit sem tudsz Rólam. Fogalmad sincs, milyen körülmények között élek... - forgatod meg a szemeidet. Annál a szargödörnél, amit évekig az otthonodnak neveztél kevesebb alja hely létezik, és kétled, hogy a Jenkins rezidencia egy lenne ezek közül, még ha egy csótány is az előtted görnyedő lány. De nem nagyobb féreg, mint Te. - Miattam nem kell aggódni. Elég nehezen lepődöm meg - vonsz vállat az egészre. Ha nagyon nemkívánatos a jelenléted Náluk, akkor majd kitalálsz valamit. Kicsi fejtörést okozna, tekintve, hogy még kiskorú vagy. Félő, ha meg akarnál szállni a Foltozott Üstben, akkor valahogy utat találnának a gyámjaidhoz, és értesítenék Őket a történtekről. Ez nagyon nem hiányzik most számodra.

Nem túl finoman segítesz neki és semmiképp sem olyan körültekintően, ahogy talán most illene. De Te nem vagy a kis őzikeszemű, sütemény lelkű barátosnéje, ezt a mértékű törődést meghagyod Neki, vagy a testvéreinek, vagy a barátjának, elvégre erre van, nem? Mégis hagyod neki, hogy alkalmazkodjon a szituációhoz és az érintésedhez, közben hívod a Kóbor Grimbuszt, ami... nos kishíján elüt Titeket. Ezt azért kedvesen a sofőr és a jegykezelő szemére hányod, de nagyjából olyan stílusban és formában, hogy felnőtt férfi létükre köpni-nyelni nem tudnak - annyira, hogy a jegyeitek árát sem kérik el. Neked jó, legalább spórolsz ezen. Be is baszna, ha még fizetned is kellene, igaz? Ilyen órákban azért elég kérdéses alakok is megfordulnak a buszon, de szerencsére Te olyan helyen nevelkedtél, hogy egy gyilkos pillantás elég, hogy inkább elfordítsák mások a tekintetüket, így egészen békés az utatok - azon kívül, hogy ez a kibaszott sofőr kurvára nem tud vezetni. Komolyan, le kellene már váltani a nagyapót...

Aztán megérkeztek Jenkinsékhez. Hát, sosem hitted volna, hogy itt találod magad, azt meg még kevésbé, hogy éppen ilyen körülmények között. Úgy fest furcsa csodák még mindig vannak ezen a világon. Azt nem mondhatod, hogy Jenkins olyan jól egyben tartja magát, hogy nem látszik rajta az, hogy mindjárt szétesik, de nem teszel megjegyzéseket. Tudod jól, milyen érzés a vélt büszkeséged utolsó apró szilánkjaiba kapaszkodni, még ha fel is sértik a darabok a kezeidet. Tudod pontosan jól, milyen megaláztatással jár egy nemi erőszak, úgyhogy hagyod, hogy erősnek tettesse magát. Nem kezdesz lelkizésbe annak kapcsán, hogy nincs szükség a színjátékra - ami valljuk be kurva fos, ugye? - úgy teszel, mintha nem vennéd észre mennyire küzd, hogy fenntartson valami elég áttetsző látszatot. Meghagyod ebben a tudatban, hisz érthető módon Te vagy az egyik utolsó ember, aki előtt gyengének szeretne látszani - úgyhogy inkább szemet hunysz sebezhetősége felett.
Megérkeznek a testvérei, csak ekkor adja meg Magát. Szemrebbenés és bármiféle kommentár nélkül figyeled az eseményeket, de azért figyelemmel kíséred a hátad mögé lépő Jenkins testvér minden mozdulatát. Elnézve a tetteit, az attitűdjét, szinte biztos vagy benne, hogy Ő az agresszív Jenkins. Eszedbe villan a szeptemberi kis összetűzésetek Jenkins-szel és nem tudod elzárni azt a gondolatot, hogy talán az Ő nyomait akarta eltűntetni az a nyomorult lány legalábbis a három testvér közül Ő a legvalószínűbb opció. Nem mintha már számítana bármit is.
Magasra szegett állal állod az ingerlékeny testvér méregetését. Felőled nézegessen csak, elvégre van rajtad mit. Halkan felkuncogsz a félbehagyott kurva megnevezésen.

- Micsoda nyelvezet. Már majdnem hízelgő - konszolidált pimaszsággal és mérhetetlen higgadtsággal mosolyogsz a Téged lekurvázóra. De őszintén? Nem kérheted ki Magadnak a megnevezést. Követed a konyhába és nemes egyszerűséggel helyet foglalsz, ahova mutatja, vagy ha nem mutat sehova sem, akkor választasz magadnak egy szimpatikus széket. Egyik lábad kecsesen átveted a másikon, és csendben, türelmesen várakozol.

- Egy kávét elfogadnék éppenséggel. Feketén, cukor nélkül - válaszolsz kellemesen dallamos hanglejtéssel. Nem zavartatod Magad a feszült légkörben, sőt kifejezetten szórakoztatónak találod az ingerlékeny srác idegességét, ezt egy elég rosszindulatú mosollyal a tudatára is adod, ha figyel, mert csak pár másodperc erejéig tart. Persze egy pillanatra sem veszed le a tekinteted a kávét készítő kezekről. Ahogy Ők is irányodba, úgy Te is bizalmatlansággal fordulsz az irányukba. Ezért sem fogadod el a bájitalokat, noha a sajátjaid megitattad Jenkins-szel.

- Köszönöm, de nincs rájuk szükségem. Nem igénylek ellátást a sérüléseimmel kapcsolatban. Talán egy rövidke időt a fürdőszobában, hogy felfrissíthessem Magam, illetve lecserélhessem ezt a véres, szakadt ruhát - negédesen mosolyogsz a legidősebb Jenkinsre és egy halk köszönöm és egy apró biccentés kíséretében átveszed Tőle a kávédat. Óvatosan fújni kezded a gőzölgő fekete italt.
Tompán kihallatszanak hangok a fürdőszobából, amikre közepesen figyelsz, attól függően, hogy épp beszélsz-e vagy beszélnek hozzád. A viselkedésed irritálóan nyugodt, mintha nem éppen egy borzalom történt volna. Hihetik kárörvendésnek, vagy hogy részese voltál ennek, igazából leszarod. Egyszerűen csak nem képes elérni az ingerküszöböd. Jenkins egy olyan ember, akit gyűlölsz. Megmentened sem kellett volna, de megtetted. Ennyi, nem több, nem kevesebb. Az, hogy kedvező, vagy épp kedvezőtlen volt a csillagok állása a lány számára, majd mindenki eldönti Magának. Szerinted jobban járt volna, ha meghal, de abban is biztos vagy, ha valaki ebből fel tud majd állni és tovább tud menni, az Gemma Jenkins lesz.

A kávés csészét épp az ajkaidhoz emeled, hogy kortyolj egyet a kávéból, amikor megjelenik Asher Jenkins. Őt legalább ismered. Annak a flúgos Tuffinnak a nagy "krássa" volt.

- Köszönöm, de a testvérednek már említettem, nem élnék a lehetőséggel. - Nemes egyszerűséggel folytatod a mozdulatot és beleiszol a kávédba, ahogy hallod a feléd irányuló kérdéseket.

- Úgy látom ez a kifinomult nyelvezet családi vonás lesz - szúrsz oda egyet gúnyosan, gonosz fény csillan a szemeidben. Nem akarod, hogy azt higgye itt bárki is, hogy Te vagy a nagy megmentő, mert nem vagy az. Rosszkor voltál rossz helyen és hatalmas faszságot műveltél. Ez egy bizonyos makacs ökör Griffendéles rosszhatása lehet bizonyára. - Attól tartok egyikre sem tudok válasszal szolgálni. - Lassú mozdulattal leteszed a csészét az asztalra és összefűzöd az ujjaid a felül lévő térdeden. - Az elsőre igazán Én magam sem tudok válasszal szolgálni, a másodikra meg nem az Én tisztem válaszolni. Majd elmondja, ha úgy tartja jónak, bár az ideszűrődő zajokból ítélve valamicskét azért mégiscsak elárult. Ennél többet meg Én sem tudnék megosztani - pillantásod Asher Jenkinsre emeled, majd lassan vállat vonsz. Igazából nincs is más kívánságod jelenleg, minthogy végre kibújhass ebből a mocskos ruhából.

Egy kósza gondolat csupán, de átfut az agyadon, hogy felállj, és megkeresd Jenkints - a lányt - és megkérdezd, hogy van. Akár arra hivatkozva, hogy hív a természet. Megpróbálod elhessegetni ezt a gondolatot, de a késztetés nem múlik. Elkezdesz mocorogni, majd lassan felállsz.

- Van több mellékhelyiség ebben a házban? - kérdezed, mert alapvetően ennyi főre minimum kettő, de inkább legalább három mellékhelyiségnek kellene lennie. A Haggerty-házban is három van. Bár szegényéknél ki tudja, hogy szokás.
Naplózva
Oldalak: [1] Fel nyomtat 


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.984 másodperc alatt készült el 39 lekéréssel.