Rokuro Ishida

石田六郎

温故知新

   Alapok

jelszó || a macska, az egyszarvú és a furkász
nem || férfi
születési hely, idő || Washington, Seattle, 1988.07.02.
kor || 17
vér || aranyvér
iskola || Ilvermony Boszorkány- és Varázslóképző Akadémia
évfolyam || 7.

A múlt

TW:gyermekbántalmazás, érzelmi és fizikai bántalmazás, mazochizmus

Sisakvirágot nevelek, szirmai élénkek, lilák. 1 milligrammja már alaposan szétzilálja az idegrendszert, 3-4 milligramm izomgörcsöket és vérnyomásesést okoz, könnyedén végezne egy felnőtt férfivel. A halál teoretikus oka szívelégtelenség. Vagyis az lenne.

Ha valaki megkérdezné, hogy mit érzek a szüleim iránt azt mondanám, hogy természetesen szeretem őket, talán kérdőre is vonnám az illetőt, hogy egyáltalán miért érzi szükségességét annak, hogy egy ilyen ostoba kérdéssel fecsérelje az időmet. Ellenben, ha pálcát szegezne a fejemnek azt válaszolnám, hogy nem kedvelem őket. Nem látok át a gondolatviláguk nehéz selymén, nem értem a céljaikat, szavaikat elfújja fülem mellől a szél. Egykor azt hiszem, akartam őket hallani, de ma már nem érdekelnek.
Takeru Ishida célja a házassággal nem volt más, minthogy kinevelje a tökéletes örököst. A tökéletes örökös, pedig az ő miniatűr változata, nem egy pedig gyerek.
Én csak gyerek voltam, annak kellett volna lennem, de engem szigorú szabályok közé szorítottak. A hajam, a ruhám, az ízlésem, a beszédem, semmi nem volt igazán az enyém. Sokáig azt gondoltam, hogy ez így van rendben, elhittem, hogy egy Ishida nem ellenkezik, nem vitázik, büszkén és kitartóan végzi a mindennapi feladatait. Mélyen belül már hatévesen is tudtam, hogy ellenére annak, hogy élvezem a kendot, semmi kedvem heti öt nap gyakorolni, esőben, hidegben, fagyban és tűző napon egyaránt.

Élénken emlékszem a napra, amikor először tettem kísérletet arra, hogy egyet nem értésem fejezzem ki az apámmal.
-Nem akarom ezt csinálni, nem vagyok jól-szegtem le a fejem és kínomban a szőnyeg mintáit bámultam. Nem aludtam sokat, fájt fejem és erőtlennek éreztem magam.
-Ez nem méltó viselkedés-mondta apám, továbbra sem mertem felnézni, most a karjára tévedt a tekintetem, amin megfeszültek az izmok.
-De fáradt vagyok és elegem van-húztam el a számat- tegnap is kendóztam, holnap is fogok, nem lehetne, hogy ma ne kelljen?
A sensei a szomszéd szobában ült, késő volt ellenkezni, de meg kellett próbálnom. Sokáig nem érkezett válasz, amitől biztos voltam benne, hogy anyámhoz kellett volna mennem. Ő talán meg tudta volna magyarázni, hogy beteg vagyok és békében megköszönni a sensei idejét, majd útjára engedni. Persze csak, akkor, ha apám nem lett volna itthon. Ha Takeru Ishida a házban tartózkodott, anyám szava nem számított.
-Egy férfi nem fáradt és nem nyavalyog-mennydörögte ellentmondást nem tűrően, ekkor felemeltem a fejem és a tekintetem találkozott az övével. Nem sokszor néztem egyenesen az apám arcába, utólag már azt is meg tudom mondani, hogy miért. A tekintete tele volt agresszióval és meg nem értéssel.
-De én nem vagyok férfi és nem akarom mindig azt csinálni, amit mondanak. Pihenni akarok! -húztam össze a szemöldököm és, hogy nyomatékosítsam a szavaimat jobb lábammal toppantottam egyet.
-Pihenni?- kérdezett vissza és a tenyere már csattant is az arcomon, megtántorodtam, de elesni sem lett volna időm, mert a keiko-gim nyakánál fogva úgy dobott be a szobámba, mint egy rongybabát. Sírtam, riadtan pislogtam rá, égett az arcomon a kezének nyoma.
-Legyen ahogy szeretnéd, pihenj csak!-mondta és rámzárta az ajtót. És itt nem állt meg, hiszen sosem végzett fél munkát. Egy pálcaintéssel tüntette el minden használati tárgyam, az ágyamtól kezdve, egészen a könyveimig. Csak a kendofelszerelésem hagyta meg, ezzel kívánt kellemes pihenést, a maga ironikus módján.
Sosem fogom tudni számokban kifejezni, hogy hány napot töltöttem a szobámba zárva gyermekként. Eleinte ahhoz is túl fiatal voltam, hogy érzékeljem mennyi idő telt el. Minden végtelennek tűnt, a pánikom, ahogy tíz körömmel kapartam a falat, ahogy ordítva az ajtót ütöttem, a szomjúságom, az éhségem. Az, hogy nem érkezik válasz, hogy egyedül vagyok, senki nem segít. Sokáig reménykedtem, talán azt gondoltam, hogy anyám majd rám nyitja az ajtót és hosszú monológot intéz hozzám valami teljesen irrelevánsról. Apám hangtompító bűbája azonban észrevehetetlenné tette a kétségbeesésem.

Takeru Ishida tudta, hogyan kell módszeresen megtörni valaki akaratát. Alig néhány év alatt érte el, hogy belefáradjak a lázadásba és látszólag megadjam magam neki, közben pedig minden ütleg és sérülés külön kedvemre való volt, mivel azt mutatta, hogy elkülönbözöm tőle. Minden vérealáfutás és seb önmagammá tett, minden kiprovokált büntetés protestáció volt és minél jobban fájt, annál inkább éreztem, hogy élek.
A növényeim felé fordultam, amikor csak lehetőségem volt kísérleteztem. Oltások, házasítások, szorongásoldók és hangulatjavítók, morzsolt növények és párlatok, ezekről ismertek igazán Ilvermorny-szerte, a viselkedésemet leszámítva, amit túl jól belémvertek ahhoz, hogy változtatni tudjak rajta.
Olyan, mintha két életem volna. Míg Rokurot eljegyzik egy ismeretlen japán lánnyal, Roku kísérletezik és nem jut semmire, mintha egyre távolabb kerülnék attól, aki lenni akarok, mintha nem találnám a kiutat.

Zsong a fejem. Minden vágyam, hogy kiülhessek a kertbe a bonsai fáimat nyesegetni, de még túl kell élnem a közös családi vacsorát, amire egyáltalán semmi szükségem nincs. Szívem szerint elmenekültem volna a világ másik végére, hogy ne kelljen itt ülnöm és egyre csak hallgatnom.
-Nincs kivel beszélgetnem – jegyzi meg édesanyám, miközben elém helyezi a leveses tálat – de hát mit is vártam? Olyan kis póriasak szegények, egyszerűen nem tehetnek róla.
Anyám mindig beszélt, apám csak ritkán. Nem tudom volt-e valaha mondandójuk egymás számára vagy anyám csak azzal igyekezte kitölteni a folyamatos, fullasztó csöndet, hogy mindenről mindent hangosan megjegyzett. Tulajdonképpen igaza volt, nem volt kivel beszélgetnie, mert borzasztóan nehéz feladat volt mellette szóhoz jutni, én pedig nem is próbálkoztam túl sűrűn.
-Rokuro, milyen a miso leves?
Bólogattam és kanalaztam lelkesen, hiszen míg tele a szám, addig sem kell véleményt formálnom a Fukao családról, akik tényleg nem voltak jól öltözöttek, de más rosszat nem igazán tudtam volna mondani róluk. Márcsak azért sem, mert nem is figyeltem rájuk igazán, mivel cseppet sem érdekeltek. Nem volt hernyóselyemből szőtt kimenő kimonójuk és nem tudták azonosítani az összes maszkot, amit az előadás során láttak. Szinte ugyanolyanok voltak, mint mi, csak nem kellett annyira kényszeresen eltartaniuk a kisujjukat minden evilágitól, származásra való tekintettel.
-Ne feledd, holnap érkezik Ogasawara- san és feleségével az esti tea szertartásra.
Ha az elmémnek polcai lennének ebben a percben vadul huzigáltam volna az összeset azon rejtély megoldása végett, hogy vajon honnan is kellene ismernem Ogasawara samát, amúgy is holnap… Holnap? Holnap nem, az momentán formidábilisan rossz időpont.
-A holnap, mély sajnálatomra nem kifejezetten jó, kiváltképp az este -na most ennek próbáljunk úgy megágyazni, hogy ne kerekedjék belőle lokális perpatvar. Apám felemeli a fejét, ami rossz jel. Olyan ember ő, aki egy szamuráj arcával büszkélkedhet, bármikor tud úgy nézni, mintha harminc gaijint készülne lemészárolni egyetlen katanával a kezében. Az én arcom azt hiszem nem ilyen, bár elképzelhető, hogy az emberek nem így születnek, hanem csak bizonyos kor után alakul ki náluk.
-Miért?-kérdezte őméltósága Ishida Takeru. Mindig így kommunikált, nem volt gyakran szüksége rá, hogy hosszú mondatokban kelljen kifejeznie magát. Őszintén kíváncsi lettem volna, hogy a többi tiszteletreméltó kollégájával és a páciensekkel mi módon érintkezhet a munkahelyén, de erre még nem sikerült fényt derítenem.
-Egy kulturális kirándulásra készülök -hozakodtam elő nagy nehezen a dologgal, amit igazából meg sem kívántam említeni, de ha már meghívásra került a jövendőbeli apósom, talán nem lenne túl ildomos dolog egyszercsak mindenféle alapos indok nélkül felszívódni mellőle.
-Kulturális? -vonta fel a szemöldökét apám, amitől nem lett sokkal barátságosabb az arca – Ugyan mi lehet fontosabb annál, hogy a menyasszonyod szülei érkeznek éppen téged megismerni?
Erre a kérdésre nem kellett volna válaszolnom, márcsak azért sem, mert a hangsúly felvitele, ami az érdeklődés illúzióját adta, csupán üres formaság volt.
-Néhány iskolai barátommal készülök egy előre megbeszélt programra – magamban kimondhatom, hogy koncertre,amire nem is igazán kívánok ellátogatni, de nem hiszem, hogy ezzel az információval bármelyik szülőmet is le tudnám nyűgözni. Anyámra hirtelen ijesztő csönd borul, vagy talán csak maga az öt percnél tovább tartó némasága az, amitől rázni kezdett a hideg? Ez volt a szabály, ha apám beszélt, anyámnak hallgass volt a neve.
-Vannak kötelezettségeid – dörögte apám, én pedig elégedetlenül felsóhajtottam. Ezzel feleslegesen provokáltam, de vannak olyan pillanatok, amikor nehezemre esik elfojtani mindenféle reakcióimat, még annak ellenére is, hogy tudtam miket okozhat egy rosszul megválasztott visszajelzés. Tudtam, hogy belesétálok a pengébe és valahol mélyen már előre örvendtem neki.
-Természetesen erről nem feledkezhetem meg, édesapám. Csupán szerettem volna a szabadidőmet egy kis kikapcsolódásra használni-próbálkoztam tovább a lehető legdiplomatikusabb módon átvinni az akaratomat a siker legcsekélyebb jele nélkül. Az egyetlen oka annak, hogy ennyi ellenállást mertem mutatni, maga Ogasawara-sama volt, hiszen az érkezése előtt egy nappal kis valószínűségét láttam annak, hogy apám karddal támadna rám. Jól emlékeztem azonban jópár esetre, mikor ellenben mindenféle lelkifurdalás nélkül megtette. Most is erre gondolok, arra a pillanatra, mikor megtagadta tőlem a védőpáncél felvételét, a vágásokra a karomon és a lábamon. A lila foltokra, a fájdalomra a gerincemben, a bokken hangjára, ahogyan kettétörik a hátamon. Katanája az arcomat súrolta és azt hörögte, hogy nem érdemlem meg a nagyapám vonásait,, hogy nem vagyok méltó az Ishida névre.
-Ishida Mitsunari sem kikapcsolódni ment a Sekigaharai csatába-hangzott el a nagy bölcsesség, amit életemben már legalább annyi százszor hallottam, ahány éves most vagyok. Ezerhétszáz,valljuk be, nem csekély részeredmény.
-Távol álljon tőlem, hogy ne a lehető legnagyobb tisztelettel viseltessek vélt vagy valós őseink iránt, de azért egyrészről el kell ismerjük, hogy a rokonság ténye nehezen megerősíthető, másrészt meg biztos Ishida Mitsunari is szórakozott néha egy kicsit.
Már halála előtt. Ezt nem mondtam, ezt csupán gondoltam, ahogy azt sem hangsúlyoztam ki, hogy ősünk nem éppen győztesen került ki az említett csatából, sőt, a feljegyzések szerint lefejezték Kiotóban.
-Kötelesség, alázat, kitartás. -mutatott apám fenyegető ábrázattal a vitrinben őrzött kalligráfia ecset felé, ami állítólag híres ősünké volt egykoron és nem kevés pénzbe, időbe, valamint utánajárásba került a megszerzése.
-Az, mindenek felett. Most pedig, ha meg nem sértődnek, alázatosan visszavonulok elmélkedni a kertbe mindezek fontosságáról -legyintettem lemondóan és megindultam az egyetlen hely felé az otthonomban, ahol képes voltam végtelen békét érezni.

Most foltos bürök terem a kertemben, mely gyógyászati szempontból használhatatlan. A hatásszélessége nem becsülhető, megérinteni is kockázatos. A gerincvelő motorikus központját támadja, ami bénuláshoz vezet. A halál oka fulladás.
Egy nap kihívom Takeru Ishidát és a saját házában győzöm le. Akkor ez az én házam lesz. Akkor végre lesz valamim, ami igazán a sajátom.

Idővonal I I

☰ 1988.07.02. – a Rokuro nevet kapja, mely erősen kötődik a japán tradíciókhoz és a folklórhoz. Családjában hatodik ezen a néven. Nyugati nevet nem kap.
☰ 1993.01.01. – első út Japánba a Shogatsu ünnepén. Meglátogatja Ishida Mitsunari emlékhelyét.
☰ 1994. 06.20. – Először érkezik Rokuróhoz senseije, aki kendóra, meditációra és kalligráfiára oktatja az iskolai szünetek alkalmával.
☰ 1996.01..01 – Rokuro fáradtságra hivatkozva elutasítja a gyakorlást. Apjával nem jutnak megegyezésre, így több, mint 24 órára a szobájába zárja fiát élelem és víz nélkül.
☰ 1997.03.10. – A varázslat első jele: egy no színházi előadás alkalmával egy érdekes maszkot látva lelassítja az időt.
☰ 1999. 09.01. – Megkezdi tanulmányait az Ilvermornyban
☰ 2001.10.02 – Tehetségesnek bizonyul herbeológiából és főzettanból, emiatt édesapja egyik levelében megdicséri, otthonukban saját kiskert kiépítésére kap lehetőséget.
☰2002.08.04. – A sensei betegsége miatt néhány hétig Takeru foglalkozik fiával. A néhány hét alatt gyakran használ éles fegyvert a gyakorláshoz és többször is megsebesíti Rokurót.
☰ 2004. 09.10. – Bekerül a Mediatika Tálentumára.
☰2005.07.01. – Takeru egyértelműen kifejezi, hogy Rokuro köteles jelentkezni a Trimágus Tusára.

   Jellem
Kívülről többnyire egy nyugodt, kényelmes, kimért már-már álmoskás ember benyomását kelti. Van benne egy alapvető fáradtság az életritmus miatt, amit a szülei alakítottak ki számára, az iskola falain kívül gyakran érzi magát túlterheltnek. Érzi és tudja, hogy a hagyományok fontosak, de vágyik a könnyed, kötetlen szórakozásra, aminek nincs célja és nem feltétlenül visz semmi magán túlmutató felé. Az ilyen pillanatokban boldog, őszinte és végtelenül szeretetteljes, bár ezt ritkán meri fizikailag is kimutatni mások felé. Máskor viszont némi finom melankólia érezhető rajta, elhatárolódik és csak figyeli mások apró rezdüléseit. Képes felismerni mások érzelmeit és szeret a maga objektív, külső nézőpontjából segíteni is, de az empátia nem a legerősebb oldala. Ha valakit nagy baj ér azzal természetesen tud mit kezdeni, de a kisebb érzelmi jellegű dolgok megértése nehézséget okoz neki. A természettel sokan jobban tud azonosulni, akkor a legboldogabb és kiegyensúlyozottabb, ha odakint lehet. Ösztönösen ért a növényekhez és a felhasználásukhoz, ezen tehetségét szereti kamatoztatni is. A hatodik évét kis magánprojektekbe ölte, minden keveréke valamiféle stimuláns vagy fokozó formula, amit azért fejleszt, hogy könnyebben viselje, netalántán élvezze is mások társaságát mindenféle szorongás nélkül.
Alapvetően jóindulatú, de meg van benne a tipikus japán távolságtartás és a szülei által beléplántált enyhe sznobizmus is. Nem találja magát, mint japán embert vagy, mint Rokuro Ishidát sokkal jobbnak másoknál, de azért azt gondolja, hogy többet tesz és tud egy átlagos diáknál. Gyakran emlékeztetnie kell magát arra, hogy ne viselkedjen lenézően olyanokkal, akik láthatóan nem rendelkeznek nagy tudással vagy különös tehetséggel.
Neveltetésétéből adódóan, ha létezik bárdolatlan, hát ő bárdolt, ha van kéretlen, ő egyenesen kért. Kényszeresen udvarias, már egészen a komikusság határáig, képes hosszan magázódni és olyan szóvirágokban és barokk körmondatokban kifejezni magát, amik már az angol királyi szalonokban is színpadias túlzásnak számítanak. Szavait mindig remekül megválogatja, rendkívül jó abban, hogy dicséretbe bújtassa sértéseit vagy egyéb elmés módokon köszörülje a nyelvét másokon.
A családjában nem jellemzőek a fizikai érintések, így ezekre hajlamos furcsán reagálni, de valamennyire éppen ezért igényli is őket, arra azonban nem vevő, hogy csak úgy hozzányúljanak.

Merengő || - Mikor az apja először zárta be szobájába.
+ Az első sikeres növényházasítása.
Edevis tükre || Rokuro növényeket gondoz és rendszerez, míg apja mögötte ül és büszkén, mosolyogva nézi. A tükörben jól láthatóan nem tradicionális japán, hanem egyszerű nyugati stílusú magnix ruhákat viselnek. Rokuro vállán egy nőinek tűnő kéz jelenik meg.
Mumus || Az apját látja, dölyfösen, szamurájöltözetben, véres hosszúkarddal a kezében.

   Apróságok

mindig || növények, könnyű, len anyagú ruhák, az eső hangja,mérgező növények, új receptek kitalálása, testkontroll kendomozdulatok közben
soha || a házasság gondolata egy ismeretlennel, zsúfolt helyek, tiszteletlen viselkedés, letaposott növények, indokolatlan olajban sült ételek, szükségtelen agresszió
Százfűlé-főzet || Mély jáde zöld árnyalatú, láthatón híg. Ízében erősen érezhető a matcha, némi friss fodormentával, de csípős wasabis utóízt hagy a szájban.
Amortentia || cseresznyevirág, petrichor és száradó gyógynövények keveredése
titkok || Nem tudja megállapítani, hogy akkor is fontosak lennének-e számára tradíciók, ha nem lennének ennyire ráerőltetve.
Nem biztos a szexualitásában/aszexualitásában.
azt beszélik, hogy... ||
-Be fog házasodni a japán császári családba.
-Bizonyára impotens
-Csak a növényeit szereti, őt is csak azok viselik el.
-Animerajongó, titokban hajlamos narutofutni, de inkább Sasuke típus.
-Azért olyan magának való, mert igazából lenéz minden nem japán dolgot.

   A család

apa || Saki Honoka, aranyvér , 37 - távolságtartó viszony, melyen Saki örömmel változtatna.
anya || Takeru Ishida, aranyvér, 41 – lassan elmérgesedő viszony.
testvérek || -
állatok || Összehozott egy mandragóra bonsait. Az ér?

Családtörténet ||
Az Ishida család Mitsunari Ishida szamurájtól származtatja magát,aki a történetek szerint kiemelkedő mágikus képességekkel is rendelkezett, villanásokat, foszlányokat látott a jövőből. A történet és leszármazás megkérdőjelezhető, Mitsunari a tizenhatodik században élt, kevés releváns információ áll rendelkezésre róla. A jósképesség pedig mindössze két Ishidát érintett, akiről találhatóak feljegyzések, mindketten nők voltak.
A bizonyíthatóság ellenére a család évek óta tartja a vérminőségét és a nacionalitását. Az aranyvér megőrzésénél fontosabb számukra, hogy csak japán származású párral lépjenek frigyre. A házasság előtti kapcsolat bizonyos pontig megengedett úgynevezett gaijinekkel (idegenekkel) is, illetve a barátságok, szövetségek kötésénél sem kizárt.
A családban tapasztalható egyfajta tendencia, hogy mióta nem kell magukat karddal és pálcával felváltva védniük, a férfiak gyakran vonzódnak a növényekkel, bájitalokkal való munkához, az Ishidák közt így korábban is sok volt a gyógyító és herbalista. A nők többnyire nem dolgoznak, csak a házkörüli munkákat végzik, elvárás velük szemben a tökéletest súroló külső, illetve némi egészséges filantrópia. Az Ishida férfiak többsége ellenben egyenesen mizantróp és enyhén xenofób.
Négy generációval korábban került a családhoz Mitsunari Ishida ecsete, amivel állítólag utolsó sorait is írta, ez a relikvia nem rendelkezik mágikus erővel (vagy csupán nem sikerült róla kideríteni) és mindig az elsőszülött fiúgyermek örökli.
Anyja egy kevésbé érdemleges, de szintén aranyvérű családból származik, az ő nevükhöz azonban nem tartozik dicső ős. Az Ishida család férfijai mindig figyelnek arra, hogy választottjuk hasonló származással rendelkezzen, ám sose jöjjön elékelőbb családból, mint a férj, ezzel is biztosítják az alá-fölérendeltséget a házasságon belül.
Takeru munkaügyek kapcsán költözött rövidebb időre az Egyesült Államokba, és mivel érdekesnek találta az itt végzett munkáját letelepedett. Rokuro Seattleben született így, a család arra megegyezésre jutott, hogy addig mindenképpen az országban maradnak, míg fiuk nem végzi el az Ilvermornyt. Ezután haza kívánnak költözni Jōetsu városába.

   Külsőségek

magasság || 183 cm
testalkat || vékony, atletikus
szemszín || sötétbarna
hajszín || fekete
kinézet ||

Ha valaki a fiatal japán férfi katalógusból kiollózott példájára kíváncsi, érdemes Rokuróra tekintenie. Magas, megfelelő vállszélességgel rendelkezik, de nem izmos vagy robosztus. Mozgása lassú, elegáns, sosem siet igazán sehova. Arca keskeny, vonásai finomak, különlegessége, hogy az adott naptól és a fény beesési szögétől függően kora, nagyjából 15 és 30 közé tehető. Arca többnyire szőrtelen, ruhái nem hivalkodóak, de láthatóan jó minőségű anyagból készültek és tökéletesen illenek rá. Ékszert ritkán visel, órát annál gyakrabban.
Külsejét nyugodt, meglepően mély hangja egészíti ki. Érezhető, hogy bár a hang maga az övé, az, ahogy használja, kifejezetten tanult. Szépen hangsúlyoz, remekül artikulál minden hangot, japán és angol nyelven egyaránt. Sosem hangos, éppen ezzel éri el, hogy figyeljenek rá.

avialany || Kentaro Sakaguchi

A tudás

varázslói ismeretek || Tanárai is tudatatában vannak annak, hogy már kialakult az érdeklődései köre, ami a tanulmányait illeti. Kedveli az elméleti tárgyakat, illetve az olyanokat, ahol lehetősége nyílik strukturáltan, elmélyülten dolgozni. Remek memóriával rendelkezik, ami segítségére van a különböző növényhatásokkal és bájital receptekkel kapcsolatosan. Az órákon tipikus csendes eminens, magától nem jelentkezik, nem szeret feltétlenül szerepelni, de ha felszólítják vagy számonkérik érdekes gondolatokra és problémafelvetésekre lehet számítani tőle.
Kedvenc tárgyai: főzettan, herbeológia,bűbájtan.

Tálentum || Mediatika
pálca típusa || 11,5 hüvelyk, merev ébenfából, magja White River-i szörny tüskéje
RBF ||
Transzfiguráció: K
Herbeológia: K
Főzettan: K
Bűbájtan: K
Defenzív mágia: V
Mágiatörténet: V
Artológia: E
Számmisztika: V

Egyéb

Egyéb || Ezen Rokuro Ishida személye nem egy és ugyanaz az oldalon gyakran említésre kerülő Rokuro Ishidával,minden egyezés a véletlen és szerző aktuális elmebajának műve. Mindennek ellenére azonban, még soha senki nem látta a Rokuro Ishidákat egy helyiségben.