+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Külföldi diákok
| | | |-+  Elizabeth Rappaport (Moderátor: Elizabeth Rappaport)
| | | | |-+  laissez-faire, laissez passer
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: laissez-faire, laissez passer  (Megtekintve 59 alkalommal)

Elizabeth Rappaport
[Topiktulaj]
*


newark, laguardia, kennedy rappaport

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2026. 04. 08. - 06:22:57 »
+2




Manufacturing Consent





   Propaganda Is To
   A Democracy
   What The Bludgeon Is To
   A Totalitarian State.










○ R: mature (18+)
          ○ Tw: később utalás incesztusra; politika.
          a történet minden része fiktív,
          nem tükrözi a szerző meggyőződését.
          ○ 2006. 04.


          Woodstock szelleme ide is elért — szelleme lényegében légüres marad,
          csak úgy, mint a valódi demokrácia importja, melyet a demokratizálódás
          harmadik hulláma sem ültethetett meddő talajba.
          Elizabeth Rappaport utóbbin aligha lepődött meg: '63 óta az óceánpajzs
          a józan ész gátjául szegődött, őket pedig rosszabbik oldalán érte a
          senkinek nem kedvező valóság.

          JFR karja biztonságot ígért, vagy legalább azt, hogy ha Uncle Sam eszét is
          vesztette, Columbia azét nem hallgatott a lépteikben. Ha gondolta is,
          hogy azonosságot érez Texas melege után, a történelem különössége már
          fascest faragott a marokra ragadható kétségeiből.
          — Tudod, meglepett a kérdésed. Talán leginkább az ideje. — mosolyog,  
          alabástrom ujjai között a való kitekint a férfi drága zakójának anyagán.

          Szimbolikus volt a séta — a szavaik nemkülönben, de attól nem tartott, hogy
          szavainak bárki értéket tulajdonítana. Hibát számtalan módon el lehet követni,
          könnyebben, mint a bűnt — megbocsátani is nehezebb érte.
          Az alkonyi birtok színeiben a vörös, a fehér, a kék és az arany könnyen tűntek
          valami másnak — valami kölcsönnek, valaminek, amit Anglia gyártott le,
          és ami még nem volt elég idős hozzá, hogy a tengerbe fojtsák Bostonnál.
          Elizabeth az apjára pillant, közelebb hajol — mert igény az volna rá.

          — De egyelőre nem került sor rá.. nem kerestek meg ilyesmivel. — suttog,
          talárjának susogása elnyelte a szavak méhében fonódó kettős értelmet.
          Skócia hallgatott, ha könnyeit nyelte el — sírjai még zsengén domborodtak,
          akár augusztus hatodikán a keleti ég csipkés, gombaszerű vörösei és fehérei.
          Minden szabadság sikollyal kezdődik — ezért volt oly nehéz
          megkülönböztetni Rappaporték szerint a bilincs hangjától.

          Nem ringatta magát abba a naivitásba, mely ott ragyogott minden
          századforduló szája szélén — aligha engedték volna ezt a körülmények.
          Elizabeth Rappaport valódi gondolatai ez alatt nyugodtak, nem várva
          a maguk idejét — az a boszorkányok óráján járt csupán, és ez
          rímelt egyedül a valódi túlélés szótagjaira, akár suttognak, akár
          üvöltik azokat.

          — Biztos vagyok benne, hogy van véleményed.. a helyzetről, Apu.
          amelyet bölcsen inkább meghallgat, mint kísér vagy előzhetne. Az
          őszinteség soha meg nem térülő befektetés — a játékelmélet hívei
          titkon mind amerikaiak voltak, nem számított, kinek fogadnak épp
          hűséget.. Hiszen a vörös és kék felcserélhetőek maradtak, akár a
          józan ész az urnák felett remegő kéz ujjainak moccanásában.

          Elizabeth Rappaport emlékezett nevének minden szótagjára, azok
          csendülésére egy kórusban is — és azokat a csendeket töltötte az
          örökölt pezsgőspohárba, amelyeket évtizedek érleltek. A földben,
          amely jobban akart bármelyik másiknál — amelyik csak saját zsarnokát
          ismerte el, amelyik megfelelt minden kihívásra, ha kellett, vérrel és
          idővel. Ideje épp úgy a demokráciának is van — ez pedig nem az.
  
Naplózva

John F. Rappaport
(N)JK
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2026. 04. 08. - 18:22:45 »
+1

To survive a storm

„Irony is wasted on the stupid.” - Oscar Wilde



18+ - utalások incesztusra, rasszizmus, homofóbia


Van valami idegen a levegőben, még azután is, hogy az ősz télbe, a tél pedig tavaszba fordult. A hely nem vált az otthonunkká, a mágia továbbra sem szikrázik ismerősen; Skóciában minden a múlt, minden régebben épült, mint Amerika, a föld utoljára római szandálok alatt érződhetett olyan vadnak, mint a végtelen határvidékek és az ismeretlen földje, mely azután is vad viharokkal bünteti a gőgünket, hogy az emberiség legnagyobb birodalma épült a hátára. Amikor nyugaton tombol a vihar, szinte látni vélem az otthonunkat a horizonton túl; elszorul a torkom, ahogy újra és újra eszembe jut, hogy talán nem látom többet, csupán kísértet lesz egy óceán feletti vihar esőfátyla mögött.

 A mellkasomban érzett honvágy, fájdalom haragba fordul. Sokszor hangzott el Grimwater asztalánál a vicc, hogy amikor a MACUSA kék rongyokba öltözik, elköltözünk, ki keletre, ki nyugatra, de soha nem gondolta senki komolyan. Kit űzött el egy kis liberalizmus az otthonából? Ki volt az, akit néhány gyenge bürokrata, nyúlvérű fajvédő, magnixvérjogi aktivista űzött egy óceánnal arrébb? A demokraták gyengesége és naivitása mindig ismerős ostobaság volt, egy kicsit túl szélesre nyitott marok, egy kicsit túl sok kompenzáció egy versenyben. Ismerős vad, mely megdézsmálja a vetést, szűkebb napokat hoz, mielőtt jobb idők jönnek, a szűk napok pedig, bármennyire gyűlöljük őket, a körforgás részei.

 Elizabeth tökéletes arcát látva tudom ugyanakkor, hogy most tényleg itt kell lennünk, távol az otthonunktól, mert ez az ostobaság nem a körforgás része. Angol csizmákkal taposta a partjainkat, mint Cornwallis kísértete tért be az ajtónkon, latin nevet aggatott magára, mintha nem fél évtizeddel ezelőtt pattant volna ki bukott fasiszták és középszerű családok sarjainak fejéből, megfertőzte a Világkiállítást, megfertőzte ezt a versenyt, megfertőzte még a korrupciót is. A középszerűség istenei felemelkednek Amerikában, ostobaságuk felemészt mindent, ami érték, mielőtt magukat is porrá égetik az ostobaság oltárán, mint fagyoskodó száműzött, aki eltüzeli menedéke ajtaját.

 Biztos vagyok benne, hogy csak idő kérdése. Egy bukott rendőrminiszter testvére hogyan is remélhetne jobb legitimitást, mint egy Rappaport kézfogása, csendes mosolya a kabinetről készült fényképeken, a második sor szélén? Hogyan remélhetné egy gyíkkufár, hogy egy birodalom örököse lehet, amikor az Óceán túlpartján a nevük semmit nem jelent, ha nem lép szövetségre valakivel, akinek a története mindenki számára azonnal ismerős? És mégis hogyan próbálkoznának, ha nem ostoba és középszerű sarjaikon keresztül? Néha megkérdezném: biztos, hogy aranyvérűek vagytok?

 Örülök, hogy nem történt meg. Az esti whiskey óhazában épült udvarházunk nyugati erkélyén minden napnyugtakor kissé kevésbé keserű, ahogy nézzük, miként tűnik el Helios valahol messze, hogy vessen egy utolsó, álmos pillantást az őrület által megbilincselt földre. A gondolat, hogy meg fogják környékezni Elizabethet, elég hozzá, hogy összeroppantsam a kockamintás poharat izomláztüzelte ujjaim között. Most persze üres a kezem, csak a skót levegő menekül a markomból.

 - Bizonyára túlzottan lefoglalják őket a magnixok ivadékai ellen tervezett csínytevések.- érzem az olajat a torkomban, ahogy a lányomra mosolygok, és ismét elképzelem, hogy agg tinédzserek arcai veszik körbe, hogy maguk közé rántsák. A gyűlölet olyan, mint az olaj: ha megfelelően kordában tartják, táplál valami hatalmasat, ha nem, feléget mindent. Mindig büszke voltam rá, hogy kordában tartom az érzéseimet, hogy nincs gazdám, mert a haragom akkor támad fel, amikor feltámadni engedem, de most túlcsordul, mint egy halálos átok, melyet egy nyomorult senki provokál ki azzal, hogy újra és újra megtagadja, hogy megismerje a helyét, hogy megértse: senki nem állhat egy Rappaport akaratának útjába.

 Skócia levegője olyan, mint egy seb. Ezek az öreg, megkínzott felföldek ismerik az ostobaság illatát, mely tíz éve végigsöpört rajta, gyereket és felnőtteket, méltókat és méltatlanokat temetett ősi földek alá, de minden igyekezete ellenére sem tudta elég mélyre ásni halottjait, kiknek leghitványabbjai most visszatértek, hogy lakmározzanak mindenből, amit építettünk. Meg tudnék ölni valakit... de nem hagyom, hogy ez a harag nagyobb teret kapjon. Bölcs dolog talán haragudni egy sáskára, amely felfalja a termést, egy farkasra, mely megeszi a marhát, egy wendigora, mely felfalja az eltévedt gyermekeket? Mind féreg, kártevő csupán, melynek természete nem teszi lehetővé, hogy több legyen, nem képes többre. A férgek nem érdemelnek gyűlöletet, forróságot, hidegen érdemlik a halált.

 Felemelem a szabad kezem, és a lányoméra teszem. Érezni akarom a melegét, a szenvedélyt, a puhaságot, érezni akarom, hogy ha Atlantiszként elsüllyed Amerika, akkor sem szűnhet meg, mert Amerika itt van mellettem, vörösben, fehérben, kékben, tornádók által érintett fekete felhők úsznak utána, benne dobog, benne rohan az aranykor megtestesülése, vadul gyönyörű, mint egy emberfeletti terület, melyet soha nem érintett építész. Beszívom a levegőt, nyelek is egyet. Túl messze van a következő éjszaka.

 - Grimwater ellenállna a MACUSA-nak. Mr. Thompson ötven pálcát tudna biztosítani, ha arra kerülne a sor... de ez nem megoldás.- büszkeséggel töltene el, ha holnap én húzhatnék kék árkokat a vérvörös földre, fehér csillagokkal tarkítva őket, zászlóként emelhetném a csatát a zsarnokság ellen. Az én lázadásom is lehetne a szenvedély, a gyűlölet és a harag, harcolhatnék Texas egéért, harcolhatnék a végtelen földjeinkért, a viharainkért és a teleinkért angol behatolók ellen, de bármennyire fáj megfutamodni egy harc elől texasiként, varázslóként és férfiként, az ostobaságot nem lehet karddal legyőzni. Az ostobaság egy tűz, mely ellenáll a pengének, a fegyver csak az égő, szenes testet érintheti, melyet a lángok megcsókoltak, a lángok pedig megérintik a kardot, a kart, a lelket. Az ostobaság csak akkor alszik ki, ha nem talál több dolgot, mely gyúlékony lenne.

 - Talán nincs olyan vihar, melyet a legerősebb thesztrál nem hívhatna ki... biztosan sok fiú ülne nyeregbe szívesen, hogy megküzdjön a leghatalmasabb forgószéllel.- nem vagyunk fiúk, és az a kettő, akikért felelünk, sem elég érett rá, hogy döntést hozzon. Talán ahhoz sem elég érettek, hogy lássák, nem csupán múló zápor szitál az arcukba, a távolban a villámok már megvilágítják a tölcsért- ez a tölcsér nem bírja a valódiak szépségét és fenségességét, de hasonlóan halálos. Elizabethnek pedig nem kell elmondanom, ahogy a ránézek, mit jelentenek a szavaim: ő emlékszik a viharra.

 Biztos vagyok benne, hogy helyesen látom a helyzetet, de tudni akarom a véleményét. A legnagyobb embereknek is szükségük van tanácsra, és ki vethetne a gondolataimra világot fényesebben, mint Amerika fekete viharhajával és a kezében lángoló fáklyával? Tudom, hogy jól látom a helyzetet, mert fájdalmat okoz, hogy Grimwater egy emlék lesz, egy lezárt birtok, melyet bejárnak a pókok, és talán éveket kell várnunk, mire ez a vihar lehetővé teszi, hogy hazatérjünk. Talán nem amerikaihoz méltó feladni a földet, a szólás után második jogunk volt a halál annak védelmében, ez nemzetünk egyik alapja, de Amerikának mentesnek kell lennie a rigid ostobaságtól, mely annyi európai császárságnak vetett véget. Nehéz a szívem, de az én Amerikám itt van, és nincs olyan fájdalom, melyet ne csillapítana a csókja.

 - Bármit teszünk, a vihar itt van.
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2026. 04. 10. - 11:42:32
Az oldal 0.183 másodperc alatt készült el 33 lekéréssel.