JOHN FITZGERALD RAPPAPORT
Mottó
Never tell the truth when a good lie will do.
Alapokjelszó || mandragórafüggők gyülekezete
nem || férfi
születési hely, idő || Dallas (TX), 1965.december 1.
kor || 40
vér || aranyvérű
iskola || Ilvermorny
munkahely || Rappaport&Rappaport Ügyvédi Iroda; Trimágus Tusa amerikai küldöttség - jogi tanácsadó; Republikánus Párt
A múlt Belélegzem az amerikai hó illatát – nehéz lenne szavakkal körülírni, de meg tudom mondani, hogy itthon vagyok csak a levegő rezdüléseiből. A varázslatnak nincs olyan ölelése itt, mint Merlin földjén: a varázslat csodáját ugyanaz a vadság teszi robbanékonnyá, szabaddá, amely robbanásokkal tölti meg az amerikai lelket. A lehetőségek kontinense minden győztesért ezer kudarcot falt fel, és bármelyik oldalon ül valaki, csak egy dolog számított mindig: az erő.
- Megettek még egyet, Mr. Rappaport, uram.- csak egy pillanatra pillantok oldalra, ahogy Mr. Grimshaw pálcaintése nyomán felemelkedik egy marha koponyája egy tábortűz maradványai közül. A harag lángoló tornádója megcsókol, ugyanazzal az édes gyűlölettel, melyet akkor éreztem, amikor egy magnix, egy ostoba senki úgy döntött, hogy belém rúghat azon a napon. Most gazdagabb vagyok, nálam van a tűz, egy ígéret emlékei, most nálam van egy fényes aranybálvány, melyhez gyónni járok. Az erőszak zaja dühösen megtölti a lelkemet, könyörögve érte, hogy szabadítsam a világra.
Duke párás lehelete Yvette sikolyával tölti meg az elmémet. Tucatnyi embert láttam már meghalni; ott ülök tökéletesen szabott talárban az üveg másik felén, amikor a szék aláereszkedik a folyadékba, amikor a börtönőr lerántja a villamosszék kapcsolókarját. A halál természetes, régi barát, számomra éppen úgy, ahogyan az embereim számára. Nem dolgozhat nekem, aki nem üli meg a thesztrált, aki nem érti meg a halált; most az élet végének természetessége nem békével tölt meg, a tudattal, hogy minden percet pontosan, hiba nélkül kell felhasználni: gyűlöletet érzek, mert feleségem halála gyengeségem mementoja. Az álmaim halála.
Arra születtem, hogy vezessem ezt a nemzetet, és átadjam nekik az igazságot, a nagyságot, az egyetlen valóságot: varázslóként arra vagyunk hivatottak, hogy megérintsük a határokat, átvágjunk a normákon, mint felesleges morális aggályokon. Ez a nemzet túl sokáig tűrte a középszerűséget, a Kongresszus szent csarnokának mindkét oldaláról, amikor az lenne a dolgunk, hogy hatalmasak legyünk, legyőzhetetlenek. Hogy érheti be valaki magnixok ostobaságával, hogy érheti be valaki középszerű adminisztratív állásokkal, aki látta a narancs eget, ahogy a mágiával ötvözött vihar ordítva zúg keresztül a végtelen pusztán? Hogy érheti be valaki a középszerűséggel, aki tudja, a világ szabályai olyanok, mint az ismeretlen volt az őseinknek, csak arra várnak, hogy valaki gyarmatosítsa a mögöttük rejlő, még ismeretlen földeket? De hogy lehet valaki erős, akihez csak odasétálhatnak, akitől a saját nagyságának ünnepsége során elvehetnek valakit, aki hozzá tartozik?
Bőrkesztyűs kezemmel megérintem a thesztrál nyakát, aki érzi a halált a mozdulataimban. Soha többé.
Yvette csak egy sakkfigura volt; talán nem is megfelelő hasonlat vezérnek nevezni, mert a vezér hatalmas, erős, erősebb, mint a király. Mégis: elvették tőlem, engem akartak megölni; valaki megtehette ezt egy évtizeddel ezelőtt, beteríthette a vérével a gyermekeimet, gyengévé tehetett, olyan stigmával jelölt, mint Pearl Harbor és New York. Ahogy a tehéntolvaj vademberek nemsokára megtanulják: Amerika minden tartozást behajt. Minden tiszt egy figuráért; az élet minden megbánása egy marháért.
Túl sok forog kockán. Nem messze, a nagy házban alszanak a fiaim; John talán kiszökött megint, hogy kielégítse szánalmas, de érhető lázadási vágyait. Joseph kedvesen pihenhet, talán egyik kutyánkat öleli most magához, akit a tiltások ellenére ismét, újra és újra bevisz az ágyába. Mindketten csodálatosak, mindkettejükre szükségem van, mindkettejüknek boldogságot akarok, de meg kell védenem őket, mert egyikük sem örökölte azokat a lángokat. Tizenhat évesen tűzvihar voltam, tele ígérettel, mágiával és erővel, tele ambícióval, eléggel hozzá, hogy megszégyenítsem Grindelwaldot. Fiatalon én voltam Amerika, az ígéret, a Tizenhárom, a szárnyat bontó viharmadár; most, amikor elértem a tökéletes kort, én vagyok Amerika, a Birodalom. Egy Birodalom pedig levág minden fejet, mely felemelkedik a trónja előtt.
Tudom, hogy Elizabeth ébren van. Ő minden, mi Yvette nem volt. Ő a hurrikánom, mely hajnalban érkezik kelet felől, mely tombolásával egyszerre hoz káoszt, egyszerre hoz erőt és rendet. Ő a mágia tüze, a tökéletesség megtestesülése. Olyan mint a robbanásra kész whiskey, mint az égő, tomboló extázisban elkövetett bűn, mint egy jövő emléke, a szabadság egy gigantikus szobrának emléke, mely fáklyájával lángba borítja a Holdat. Az Én Amerikám, ahogyan megálmodtam, a boldogságom, a kárhozatom, és még sokkal több. A vihar a lelkünkben több, erősebb, mint az, mely elől elrejtőztünk nyáron; együtt istenek vagyunk, kik egymás elméjében teremtettek meg új világot, vérből, tűzből, álmokból, sértettségből, fájdalomból, eltiport erkölcsökből, sóhajokból, nyögésekből, bűnös ölelésbe font emlékekből. A vágy, a szentségtelen imádat felé most is forróbb, mint a farkasüvöltő fagy a birtokomon, mely hideghez szokott embereimet is didergésre, szenvedésre kárhoztatja. Nekem ma nem jut szenvedély: a tűz túl nagy lánggal ég, ahogy az Én Amerikám fáklyájának tüzében porrá ég halhatatlan lelkem, hogy hamvaiból valami nagyobb, hatalmasabb szülessen. Elvégre, hogyan is lehetne Jézus Krisztusé a lelkem, amikor a bűn sokkal mélyebb értelmet ad a szeretetnek, a halhatatlanságnak?
Az, hogy ezek a férgek ezt fenyegetik, olyan, mint az eredendő bűn, olyan, mint a lázadás egy Szent Alkotmány ellen. Szeretném a jogot puha ruhává változtatni, ahogy annyi ellenségem ellen is teszem, hogy a vadak arcára tegyem, mielőtt rájuk öntöm az Amerikai Egyesült Államok összes függelékének, precedensének és kisbetűs paragrafusának szenvedését, hogy élvezettel nézzem, ahogy megpróbálnak a szabadság friss levegőjéhez jutni a paragrafusok esőjében. Nincs szabadság a férgeknek, akik az Én Amerikámat akarják, akik megállítanak benne, hogy a karjai, a combjai között várhassam az újabb hajnalt a földjeinket. De a kalapács túl kegyes ezeknek; ők a hideg acélt kapják, melyet túl gyorsan felejtettek el.
Csak néhány pálcaintés kell hozzá, hogy a thesztrálok léptei hangtalanná váljanak, hogy a kiábrándító bűbáj elrejtsen minket a hó mögé. A komancsok sátrait már messziről felismerem; ugyanaz a nagy család lehet, akik tavaly betörtek a földemre. Akkor beszéltem az öregjükkel; akkor sikerült megegyeznünk, akkor megengedtem nekik, hogy maradjanak szent rítusaik elvégzésére, akkor még egy marhát is adtam nekik. Túl jó a szívem; és csak a civilizált ember, a nagyszerű ember érti meg, hogy ez nem gyengeség. Talán angolul beszélnek, de akinek az angolja nem áll legyőzhetetlenül olyan birodalmak romjain, mint Róma és Párizs, akinek az angolja nem edződött lopott gondolatokon éveken keresztül tinédzserként, aki nem ismeri azt a mély szeretetet, mely elégetné a világot, még szeretett Amerikáját is, hogy meleget adjon egy új, egy jobb Amerikának, az ő kárhozatának, mit érthet?
Ma beszélek velük, azon a nyelven, amit értenek. Jó szívem, szeretetem, gyengédségem most békés álmot alszik a tűz istennőjének kezében.
- Tomana! Ébredj! Gyere elő!- körbevettük őket; szinte érzem a tizenhárom thesztrálon ülő férfi fekete, ezüst thesztrálkoponyával díszített kalapján a halált. Most nem sorba rendeződve várjuk, hogy a vadak felkeljenek, mint egy évvel ezelőtt; körbevettük őket, mint a birtokra betört férget, melynek nem kívánjuk, hogy fusson. A futás ideje véget ért; megigazítom a kalapomat, ahogy az első férfi előbújik a sátorból, félmeztelenül. Nem emeli fel a saját pálcáját.
Húsz vadember; hárommal több gyermek, kettővel több felnőtt, mint tavaly. Olyanok, mint a ház mellett növő gaz; ha nem irtjuk ki, rövidesen a padlóból nőnek ki. Mélyen az öreg férfi szemébe nézek; élvezem a rettegést, mely a tollal díszített kalap rejtekéből néz vissza rám. Ő nem nyúlt a pálcájáért.
„- Ez a tél különösen kegyetlen. Csak engedd meg, hogy őseim földjén maradjunk, amíg elvégezzük a rítusaikat! Nem vagyunk veszély a tieidre.” Javíts ki, ha rosszul emlékszem a szavaidra!- a szemeim kiisszák a félelmét. Egyelőre annak a félelme, akit egy boltban kapnak el, egy amerikai üzlet elorozott javaival a zsebeiben; rövidesen tudom, hogy annak a félelme lesz, aki meglátja az Államok zászlóit a horizonton, még azelőtt, hogy meghallaná az átkainkat, az ágyúinkat.
- Tavaly biztosította a vendégszeretetét. Bátorkodtunk...
- Loptatok tőlem! Rablók vagytok, nem vendégek. A saját földbirtokomon hazudnak nekem azok, akik az én marháimon, az én tulajdonom híztak... vissza fogtok fizetni mindent.
- Nem loptunk el semmit.- mélyen belélegzem a fiatalabb férfi hazugságát. Harmincas, félmeztelen, bár a tartása alapján inkább azért, mert megleptük, nem valami barbár rítust követ. Mélyen a szemébe nézek- vágni lehet a csendet, csak egy visszafogott kutya ugat, csak egy fiatal gyermek szipog. Azon kívül nincs más, csak Texas csendes, vádló tekintete. Tudom, ha valóban létezik, Isten lenéz rám, Isten sem mondaná, hogy tartsam oda a másik orcámat, mert az amerikai Isten nem gyenge. Az Amerikai Isten nem férfi, hanem lángoló, fiatal istennő, aki megveti a gyengeséget, a férgek táncát, melyek megpróbálják felfalni ezt az országot. Viseljenek tollakat, ócska magnix ruhákat, baglyos kitűzőket, mind egyformák.
Ezek az emberek a földjem, a tulajdonom szentségét lopták el. Amerika biztonságát, a jövőm emlékének reményét, ahol Yvette félénk, enyhén undoródó emlékét lángok égetik ki, csak sötéthajú szenvedély, szentség és szentségtelenség, egység marad a helyén. A férfira mosolygok.
- Az Amerikai Egyesült Államok, a MACUSA, Texas Állam törvényei alapján fegyveres rablók vagytok a földemen. Megvédhetem a birtokomat bármilyen módon, amilyet szükségesnek látok. Most ismételd meg, amit mondtál!- a férfi nem néz fel, csak egy pillanatra, ahogy megismétli a hazugságot.
A következő pillanatban már a fejében vagyok; nem ellenáll. Vad gyermek vagyok, aki foltos ló hátán ül, majd fiatal varázsló a Pukwudgie faluban. Félredobom a felesleges emlékeket, egészen addig, amíg meg nem találom, ahogy harmadmagammal figyelek a hóban, mágikus béklyót vetek egy tehén nyakába, akit azután a rablók táborába vezetek. Mert a fehérember lopta ezt a földet, ez az enyém, az őseimé volt. Átkozott fehérember, takarodj a fejemb...
- Avada Kedavra.- a tábor felsikolt; a kutya ugat. A gyerekek sírnak. A férfi a földre zuhan. Egy másik üvölt. A harmadik a pálcájáért nyúl, csak hogy négy átok terítse le egyszerre, és hagyja a földön rángatózva, levegőért kapkodva. A vezetőjük azonban nem mozdul, ahogy lejjebb engedem a pálcámat; ahogy végighordozom a tekintetemet a táboron, látom, hogy most mutattam meg többüknek a thesztrálokat, melyek hátán a haláluk a táborba jött.
Nem fogom soha többé hagyni, hogy bárki, bármikor átgyalogoljon rajtam; többet érdemlek, ahogyan az én Amerikám, az én kárhozatom, az én Elizabethem is többet érdemel olyan apánál, olyan férfinál, olyan istennél, akitől lopni lehet. Akinek belehazudhatnak az arcába; a hazugság a hatalmasok kiváltsága. A gyengék elhisznek: a komancsok ideje véget ért, a szerződéseiket elmosta a vér, ez pedig az én földem, az én otthonom, az én hatalmam. Az én Amerikám.
- Nem fogok több hazugságot hallani a saját földjeimen. Most pedig beszéljünk arról, hogy milyen módon kártalanítotok, törzsfőnök!- nem számolom meg a galleonokat, melyeket csizmákba és ruhabélésbe rejtettek. Nem érdekel, hogy amit elsőre felhalmoznak, elég-e, nem érdekel, hogy mindenük kevés-e a káraim megfizetéséhez: amíg látom az arcukon a félelmet, tudom, hogy minden pénzüket átadják. Minden pénzük az, amivel megelégszem; minden pénzük, amit elveszek. Hagyom nekik, hogy elvigyék a holttestet, mert nincs szükségem halott vadakra; nem hagyom, hogy lebontsák a sátraikat. Az égő áldozat mélyen behatol, mélyen a gyermekeik álmaiba, minden romantikus ölelésbe. Tudom, hogy sokszor, amikor aggastyánként a tábortűzre néznek majd, otthonaik pora, halott családtagjuk kihűlő teste jut majd eszükbe. Az Amerika, amellyel nem harcolhatnak.
Nem kell hátranéznem, amikor elfordulok a lángoktól, amikor a pernye a hulló hóba vegyül. Tudom, hogy a lángok, a félelem lesznek az Alamóm, megvédik majd a birtokom déli határát, én pedig visszatérek az otthonomba, az ölelésekre, a vágyakba. Az Amerikához, akivel Isten egymásért teremtett minket.
Idővonal I I - 1965.12.01. John Fitzgerald Rappaport születése
- 1979.07.04. John elkezdi elsajátítani az apjától az okklumenciát és legillimenciát
- 1983.09.01. John elkezd dolgozni apja jogi irodájában gyakornokként, és jogásznak tanulni
- 1985.08.01. Yvette Graves és John Rappaport házassága
- 1986.11.25. John saját irodát alapít, és néhány héten belül be is fejez egy elhúzódó pert nagy győzelemmel.
- 1987.11.01. Elizabeth és John születése
- 1989.06.06. Megszületik Joseph, JFR harmadik gyermeke
- 1994.07.04. JFR sikeres és gazdag jogászként, nagy vagyonnal és társadalmi megbecsüléssel a háta mögött bejelenti szándékát a szenátori székre.
- 1995.11.22. JFR-t megpróbálja meggyilkolni egy magnix, a merénylet kísérlet végül Yvette halálával ér véget. JFR sebezhetetlenségének képe megtörik.
- 1995.11.23. Miután nem adja ki a magnix orvos felesége testét, JFR megöli őt, a gyilkosságnak lánya is szemtanúja.
- 2001.09.12. JFR, Elizabeth hatására először fogalmazza meg komolyan magában, hogy visszatér, újjáépíti a leromlott ambícióit, és legyőzi az ellenségeit.
- 2003.12.19. Az első furcsa pillanat JFR és Elizabeth között. JFR vonzalmának kezdete.
- 2005.01.01. Az első, félreérthetetlenül bűnös pillanat JFR és lánya között.
- 2005 nyara Elizabeth és JFR bűnös kapcsolatának kezdete
Jellem A legtöbben nem tudnák megmondani, hogy sikerült-e összetörniük. Mindig magabiztosnak láthatnak, de kétlem, hogy ne szivárogna át csak egy cseppnyi abból a kétségbeesésből, pusztulásból, depresszióból, amit érzek, mióta megtudtam, hogy nem vagyok sebezhetetlen. A feleségem sem volt az, és minden pillanat, amikor eszembe jut, hogy a gyerekeim sem azok, lábon kihordott pánikroham. Bármilyen tökéletesen rejtem azonban magabiztos mosolyok és kegyetlen megjegyzések mögé a félelmet, az soha nem hagy el. Azokat a törésnyomokat varázslatok sem tüntethetik el- és talán jól is van ez így. Talán nem baj, hogy az ellenségeim kénytelenek találgatni, amikor rám néznek. Sérült wampus- túl veszélyes, hogy lerohanják, túl csábítóan gyenge ahhoz, hogy csak tovább sétáljanak.
Azt biztosan tudják, hogy bármennyi sérülést szenvedtem el az elmúlt években, az elmém továbbra is éles; senki nem tudhat arról az átkozott gyógyszerről, ami a látomások ellen kell, amely elaltat és tehetetlenné tesz. Biztosan tudják, hogy most is harcolni akarok, hogy most is fenntartom a látszatot, amikor tiszteletem teszem Dallas elegáns, exkluzív párbajklubjában vagy a thesztrálokon játszott halálpóló meccseken. Tökéletesen szabott ruhák, a legjobb pillanatban beszúrt verbális döfések, jó üzleti érzék, a vágy rá, hogy visszahozzuk ősöm, Emily Rappaport rendszerét. De csak árnyéknak látnak.
Nem tudják, hogy egy árnyék milyen mélyen tud gyűlölni. Egy árnyéknak nincsenek vágyai, nem remél, nem szeretne boldog lenni, nem szeretné kiélvezni a vagyonát. A legjobb Thunderwood Whiskey is ecetes vízzé lesz a szájában, a steak csak száradó kenyér, a szép állatok matematikai és gazdasági kérdések, a szép épületek és ruhák pedig csak a felszínen jelentenek még bármit. Egy árnynak nem ver már a szíve, csak átfolyik rajta a fekete vér, a bosszú, amely erővel tölti el, életet ad neki, előre mozdítja. Sokáig hittem, hogy azok a dolgok nem tesznek majd boldoggá többé, amelyekért régen éltem.
A sportok, amelyeket olyan nagy lelkesedéssel űztem és szerettem, csak eszközök voltak a bosszúmhoz és az agendámhoz, mint Edmond Dantésnak az élet. Talán ennek az időszaknak köszönhetem, hogy olyannyira elmélyült a képességem az okklumencia és legillimencia területén; az elmém nem igazán vándorolt el más helyekre, csak egy irányba tartottam, mint utazó, aki egy thesztrál hátán repül át az Atlanti Óceánon, és a viharban csak azt tudja, hogy nyugatra kell tartania, a legjobb földek felé.
Soha nem hittem volna, hogy lesz más a bosszún kívül, hogy újra ember leszek. Soha nem hittem, hogy a büszke mosoly, amit akkor éreztem az arcomon, önkéntelenül, amikor először nem tudtam áttörni az acélfalat, amelyet Elizabeth elém húzott, tovább virágzik majd. Tovább, a tökéletessége imádatába, az ölelésébe, a hibátlanságába. Soha nem hittem, hogy lesz még társam ebben a végtelen viharban, a bosszúmban, hogy valaha élvezni fogom újra a Rappaport Ranch felett lenyugvó végtelen naplementéket, a vékony ujjak játékát a Sforza zongorán, a közösen elfogyasztott hagyományos vacsorát.
Tudom, hogy mit akarok. Vágyom arra az ölelésre, vágyom a társaságra, vágyom látni újabb és újabb piciny részeket, melyeket a lányom önként oszt meg velem erődítménnyé tett elméje mélyéből. Vágyom rá, hogy mellettem legyen, amikor elpusztítom az ellenségeimet, amikor megépítem azt a szebb világot, amikor végre nem lesz többé semmi, ami fenyegethet minket, a tökéletes Varázsvilágot, amit építeni akarok, ahogyan annak lennie kell. Talán beérem azzal is, hogy itt építsem, egy kisebb területen, ha egykor csodás nemzetünk nagyobb részét már megmarta a liberalizmus kígyója.
Újra boldoggá tesznek az apró dolgok. Az egyedileg szabott öltönyök puha érintése és elsöpörhetetlen eleganciája. Egy tökéletes thesztrál ereje, ahogy végigsüvítek vele a pályán, hogy elüssem a labdát a győzelem felé. A tökéletes pillanatban odaszúrt jéggé dermesztő bűbáj, amelyet a közönség tapsa követ. A tudat, hogy mindent én irányítok, hogy ez a rothadás, amelyet Yvette vére indított el bennem, Elizabeth által lemosásra kerül; a szeretetével, a tökéletességével, az ölelése melegségével. Amikor beszívom a levegőt, hosszú idő után úgy érzem, hogy újra életben vagyok.
Merengő || A vihar és Elizabeth; a merénylet kísérlet, amely megölte Yvettet
Edevis tükre || Uralkodunk, Elizabeth és én, a MACUSA éléről: a mi kezünkben van az ország jövője, az ország lelke, melyet a magunk képére formálhatunk.
Mumus || Elizabeth Rappaport, magnix fegyverekkel ütött sebekkel, a földön fekve.
Apróságok
mindig || Elizabeth, Mágia, Amerika, thesztrálok, hagyományos amerikai ételek, viharok, elegáns ruhák, megalázni valakit a jog kihasználásával
soha || Ostobaság, kultúratlan viselkedés, gyengeség, középszerűség, középszerűség szeretete, liberalizmus, naivitás
hobbik || Párbajozás, utazás, jogi viták, vásárlás, lovaglás
Malíciamutató || Richard és neje az elsők, de több tucat, ha nem több száz ember arca sejlene fel.
Százfűlé-főzet || A bájitalnak már az illata is elképesztően erős, mint valamilyen nagyon erős, fűszeres parfüm. Az íze olyan, mint a Thunderwood Whiskeyé, bár vegyül bele némi keserűség. A színe sötétbarna, arany csillogással.
azt beszélik, hogy... || - Megőrült, amikor elvesztette a feleségét
- Már csak névleg van benne mind a politikában, mind a jogban
A család
apa || Joseph Patrick Rappaport, aranyvérű, 70
anya || Rose Kathleen Kennedy Rappaport, aranyvérű, 69
partner || Elizabeth Rappaport; 18; aranyvérű. JFR isteníti lányát, akit az egyetlen méltó partnernek, utódnak, riválisnak tart; érte az összes megmaradt, a hagyományos világ felé érzett morális gátját átlépte már.
testvérek || oseph Franklin Rappaport (aranyvérű, 48), Eunice Dorothy Rappaport (aranyvérű, 46), Edward Benjamin Rappaport (aranyvérű, 44), Patricia Helen Rappaport (aranyvérű, 42)
állatok || Colt&Cashmere, 7, mágiával nevelt vadászkutyák. Duke, 20, JFR kedvenc thesztrálja.
Családtörténet ||
Régen a Rappaport név már önmagában is okot adott a büszkeségre. Emily Rappaport volt az, aki bölcsen felismerte, hogy a magnixek megrontanak minket, a mágiával élő és anélkül született emberek legalább annyira különböznek, mint egy ember egy kobolddal- talán jobban. Veszélyes játék máshogy hinni, mert könnyű elhinni, elvégre pontosan úgy néznek ki, mint bármelyikünk; az ősöm tudta, hogy ez a középszerűség átka, és az ő törvényeinek köszönhetjük Amerika nagyságát. Az eltörlésüknek pedig a hanyatlást, a parazitákat, akik mára beférkőztek saját családunkba is.
A többi ág tele van ostoba, középszerű unokatestvérekkel, akik talán névleg ugyanazt követik, mint Emily, de valójában alig akarnak mást, mint hatalmat, pénzt és megbecsülést, anélkül hogy kiérdemelnék. Az ilyen emberek hátrahagynának egy dinasztiát minden értékével együtt, hazudoznának a közéletben, és akár egy holdkóros miniszter talpát is nyalnák, hogy cserébe legalább rövid időre részesülhessenek abból a hatalomból. Ilyenek Richard és Eleonora, Yvette gyilkosai is.
Persze, az én ágam sem mentes a hibáktól. Apám és anyám jól neveltek minket, és nem sok rossz szavam lehet a testvérekre és unokatestvérekre, de miután feleségem, az első aurorok leszármazottja, Yvette Graves meghalt, mindkettőnk vérvonalára szégyent hoztam elsőszülött fiunkkal. Látják a szüleim, látják a testvéreim, és tartok tőle, hogy látni fogja a világ is; egy részük szerint az alma esett messze, mások szerint viszont a fa hajlott el.
Nehéz érzelmek nélkül leírni, mennyire megvetem Johnt. Harag fog el mindig, amikor újra és újra hallom beszélni ostoba eszmékről, amelyeket nem ért, amelyek szégyent hoznak mindenre, ami a fiú gyerekként volt, aminek nevelni próbáltam, még ha kötelességeim és állapotom miatt inkább a nevelőnőnk lehetne felelős- vagy az Ilvermorny undorítóan liberális közege. Sokszor gondolkodtam rajta, hogy hogyan tovább, de a fenyegetések talán nem hatnak; talán tényleg ki kell tagadnom.
Joseph, a kisebb fiú mintaszerű gyermek, aki lelkes, szerető, jól tanul, ártatlan. Talán túl ártatlan, különben neki adtam volna a gyűrűt, a családunk következő fejének jussát. Joseph nem a játszmák, hátba szúrt ellenségek világába való; talán akkor sem lett volna, ha nem emlékezett volna a napra, amikor egy mugli fegyver kitépte az édesanyját az életünkből, amikor a vére beterítette őt, hogy azután a lányom legyen a nevelőanyja.
És persze... Elizabeth. Az én tökéletes lányom. Olyan gyönyörű, intelligens és erős, mintha a megtestesült Amerika lenne, olyannak, amilyennek építeni akartuk. Boldogsággal tölt el a tökéletessége, amikor a közelemben van; haraggal, amikor arra gondolok, hogy valaki ezt egyszer el akarja majd venni tőlem. Ki lehetne elég tökéletes a számára, ki vehetné feleségül őt? Ki tudná neki megadni mindazt, amit én akarok megadni? Ki létezik, aki úgy szeretné, mint én, aki egész éjjel ébren tudna maradni, hogy vele lehessen? Ki az, akivel egymás számára jöttek létre, mint a vörös és fehér csíkok?
Külsőségek
magasság || 189 cm
testalkat || Sportos
szemszín || kék
hajszín || sötétbarna
kinézet || Azt mondják, hogy JFR teljesen elvesztette az eszét, mióta merényletet hajtottak végre a felesége ellen. Aki először látja, nehezen fedezi fel ennek jeleit: mindig kiválóan szabott ruhákat visel, sportosabb a legtöbb nála fiatalabb varázslónál, kiállása pedig magabiztos, egyenes. Vagyonának megfelelő ruhákat hord; valószínűleg egy kisebb házat tart fenn csak az öltözékének, ebben pedig egy helyiséget parfümjeinek.
Talán látod, hogy mégsem tört meg annyira. De nem tévedhet mindenki, nem igaz? Akkor mi az, amit látsz rajta? Miért üvöltenek az ösztöneid, mintha veszélyes fenevad lenne, egy hazugság éhségével, egy tornádó könyörületével?
avialany || David Gandy A tudásvarázslói ismeretek || JFR általában a jogot, az elméjét, a vagyonát, a követőit viseli ellenségei ellen fegyverként. Kevesen tudják róla, hogy mennyire kiváló varázsló; mivel úgy látja, hogy a mágia tökéletesítése minden varázsló kötelessége, soha nem hagyja abba a tanulást, a kutatást. Rengeteg területen van elméleti tudása, könnyen fel tudja mérni a legtöbb elátkozott tárgy monetáris értékét, és követői segítségével olyan kiváló védelmet épített texasi háza felé, melyet a MACUSA teljes erejével sem lenne gyerekjáték feltörni.
JFR fő specialitása egyértelműen a fekete mágia. Éppen olyan könnyen használja a tiltott varázslatokat, akár a főbenjáró átkokat, mint más varázslók a kábító átkot. Köszönhetően közeli viszonyának a halálhoz, tapasztalatának halálos politikai játszmákban, olyan keveset habozik, amely megszégyenítene sok halálfalót is. Bár nem látja sok praktikus hasznot, ért a nekromanciához, képes inferust készíteni akár emberből, akár állatból.
JFR kiváló legilimentor, ez a kiválósága pedig tovább erősödött, amikor lánya/szeretője segítségével leküzdötte a gyógyszerfüggőségét és mentális problémáit, és mióta Elizabethet tanította legilimenciára. Saját apjánál tovább ment a tanítással: gyakran tölt időt lányával úgy, hogy nem beszélnek, csak egymás elméjét olvassák. A legilimenciát gyakran használja első lépésként támadásra mágikus összecsapások során, képes kisebb mértékben összezavarni azokat, akiknek behatolt a fejébe. A leglilimencia mellett okklumentor is, kevesen remélhetnek áttörne a pajzsán hosszabb idő alatt is.
iskola || Roxfort/Ilvermorny/Beauxbatons/stb.
végzettség || Ügyvéd (Amerikai Egyesült Államok, mágikus jog. Specializáció: birtokjog, bankjog, kereskedelmi jogok).
felsőoktatás || University of Texas
foglalkozás || gyakorló ügyvéd; ügyvédi iroda alapítója; konzervatív politikus; földtulajdonos; thesztrál tenyésztő; befektető
Tálentum || Fekete Mágia
pálca típusa || 11 hüvelyk, cédrus, Wampus szőr mag, teljesen rugalmatlan.
szak || Mágikus jog Egyéb
Egyéb || JFR hatalmas birtoka, Grimwater Range egy kis texasi varázsló falu, Gravesend mellett helyezkedik el, ahol a férfi, bár nem lakó, díszpolgári címet kapott, és gyakorlatilag minden az ő kezén fut keresztül ott. Sok itt felnövő varázsló (és néhány boszorkány) kap munkát JFR-től a birtoka és a thesztráljai őreként; a fekete ruhás, thesztrál mintás díszítéseket viselő embereket a közösségben Halál Cowboyként kezdték emlegetni, mely név rajtuk maradt. JFR nagyon megválogatja, hogy kit vesz fel; feltétel természetesen, hogy aki beáll közéjük, lássa a thesztrálokat, bár ha ez az egyetlen hiányosság egy jelentkezőnél, JFR megszervezi, hogy végignézhessen egy Texas állami kivégzést. Bár JFR inkább munkásként (és kisebb részben a kibővített családjaként) gondol rájuk, enyhe szektásodás indult el közöttük, munkaadójukhoz hasonlóan ők is a mágia mélyebb megértését tekintik egyik fő céljuknak.
Roxfort RPG
Szerző