Mit nekem pillangók...Tudtad, hogy elsőben hetekig nem mertem hozzád szólni, miután felismertelek?
Még élénken élt bennem az emlék arról, amikor a szüleim jóformán megalázták a te szüleidet. Mi csak két gyerek voltunk, a társadalom két, ellentétes pólusáról. Világainknak sosem kellett volna ütköznie egymással.
Mégis így történt; a Roxfort felforgatta az egész, általam ismert univerzumot, melynek te valahogy mindig az egyetlen, stabil, fix pontja voltál. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy együtt dolgozunk szinte az összes órán. Mindig fenntartok egy helyet neked, és te vagy az első, akinek a jelenlétét keresem a tömegben. Várom, hogy gyermeki élvezettel mesélj a klubhelyiségekben töltött, hosszú estéken, és várom a májusi napfényt, hogy alkalmunk legyen a birtokon napozni és beszélgetni "leckeírás a szabadban, ha már úgyis jó idő van" címszóval. Hálás vagyok a Roxfortnak, hogy világaink metszéspontjául szolgált.
Még mindig elönt a szégyen, ha arra gondolok, milyen terhet róttam rád. Nem akartalak kitenni annak, amit láttál és hallottál, sőt, ami azt illeti, egyáltalán nem is úgy ébredtem azon a napon, hogy az lesz az utolsó. Biztosan tudod, de tőlem kell halld: nem gondoltam komolyan azokat a szavakat, amiket a fejedhez vágtam.
Vannak azonban más, kimondatlan dolgok is, amiket régóta cipelek magammal. Nem tudom, hogy ez csupán reakció arra, hogy megmentetted az életem, vagy mindig is ott voltak bennem. Az én gyomromban nem pillangók repkednek, hanem tombol benne az egész Amazonas őserdő.
Mégis mindent megteszek azért, hogy ne látszódjon rajtam egyértelműen, mennyire küzdök azért, hogy ne legyen egyértelmű, milyen ütemben ver a szívem csak attól, mert leülsz mellém. Hiszem, hogy a kapcsolatunk erős alapja az évek alatt felépített, kölcsönös tiszteleten alapuló barátság. És rettegek attól a világtól, ahol ezt kockára tenném egy kis figyelemért.
Roxfort RPG
Szerző