+  Roxfort RPG
|-+  Időn kívüli játékok
| |-+  Kalandok kikalandozóhelye / Játéktér (Moderátorok: A Dementor, Csámpás)
| | |-+  Lélekvesztő
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 3 [4] 5 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Lélekvesztő  (Megtekintve 6927 alkalommal)

Leonard J. Flint
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #45 Dátum: 2023. 03. 15. - 23:23:19 »
+2

Utolsó repülés

2004 február. 27



„A hold most nézőként világítja meg utam,
szurkol vajon, talán temet,
síromra az utolsó földet nem ma tapossák meg.”


A harag erőt adott ahhoz, hogy lebirkózzam az ellenfelem és még sikerült párat taposnom is rajta. Valószínű, hogy a féktelen düh és a sok izgalom hatásától nem estem még össze, bár a hátulról kapott ütéstől megtántorodtam és előrebuktam. Egy pillanatra el is sötétült a világ, halványan láttam csupán az alattam elterülő főtér macskakövét, a hangok foszlányoknak hatottak csupán, minden mélyebbnek és lassabbnak tűnt, miközben a világ szépen felgyorsult körülöttem. Nora és Dom is eldőltek, úgy néz ki, mi diákok, ennyire voltunk képesek. Fura volt, hogy a köpenyesek nem használták a pálcáikat, de valószínűleg a vérünk kellett nekik, egy nagyobb cél áldozatai voltunk, minthogy pecsenyét csináljanak belőlünk. Nem sok erőm maradt, négykézláb emelkedtem, majd az általam megtaposott férfi pálcáját kerestem. Amennyiben megtaláltam és volt még annyi erőm, csatlakoztam az iskolatársaimhoz, majd velük hallgattam végig a csuklyás főnök beszédét. Úgy vettem a levegőt, mint egy felbőszült bika, miközben aggódtam Domért és Noráért. Eléjük léptem. Nem tudom megmondani miért, talán erősebbnek éreztem magam náluk, vagy féltettem őket. Túl akartam lenni a havi jó cselekedetem, vagy csak elszámolni valóm volt a főnökkel szemben nem tudom, de eközben láttam, a kviddicssztár is szerzett magának egy pálcát.
– A véretekkel olyan mágiát tudunk irányítani, ami előtt meghajolhat a világ… amivel szebb jövőt teremthetünk a népünknek. Ha csatlakoztok hozzánk ebben a küzdelemben, meg kell érintenetek a kezemet a véres kezetekkel! – magyarázta, mint aki nem is egy csatatér közepén álldogálna, inkább egy teadélutánon ajánlana egy nagyszerű üzletet, amit lehetetlen lenne visszautasítani. Valószínűleg tovább akarják táplálni velünk a gömbjüket, azért kellünk neki, de abból nem esznek és ezt Nora is a tudtukra adja. Nem sok mindent fogtam fel belőle, a fülem be volt dugulva, még mindig ziháltam a dühtől és a fájdalomtól, majd kitárva a kezeimet társaim előtt, amolyan összefogás jelleggel válaszoltam.
- A roxforti diákokból nem eszel. – nyögtem oda neki mosolyogva, majd ha korábban sikerült pálcát szereznem, egy Petrificus totalus bűbájjal próbáltam én is megálljt parancsolni neki, remélve, nem lép meg a mocsok. Amennyiben még mindig pálca nélkül álltam előtte, hátrébb léptem és védve társaimat próbáltam hátrálni velük.

Naplózva



Szabad helyeim: 2/2

Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #46 Dátum: 2023. 03. 16. - 16:38:35 »
+3

◂lélekvesztő▸
2004. február 27


◃mindenki▹
people need to start
appreciating the effort
I put in to not be a serial killer

style: style of a working day zene: sail away

A gömb hatással volt rám. Minden porcikámban éreztem, ahogy az a varázslat hatalmas kanálként kavar meg bennem mindent. A mágiám, az átkok összekavarodtak, a fejem őrülten zsongott, a szívem eszetlenül kalapált. Attól féltem, ki fog szakadni a mellkasomból és ott halok meg a macskaköves téren fekve, a mágiával átitatott varázsfal előtt.
A tenyereim remegve tapadtak a hideg köre. Éreznem kellett, ahogy reszketek, különben féltem, hogy elveszíteném a kapcsolatomat a valósággal és elájulok. Szedd össze magad O'Mara! Nem lehetsz ez a gyenge kis szar! A hang rám mordult, én pedig összerezzenve felnyomtam magam. Ekkor fogtam fel, négykézláb állva, hogy Aiden... nem Aiden, Benji elém lépett, hogy megvédjen. A nadrágjában kapaszkodtam meg, hogy felhúzzam magam. Próbáltam minden erőmet bevetve talpon maradni.
-  A véretek jó. Erőt hordoz. - Mondta az egyik csuklyás. Lényegében sejthető volt ez az információ, egyébként minek metszettek volna meg minket. Nem is érdekelt igazán a szövegelése, odahajoltam Benji füleihez, hogy belesuttogjak.
- Óvatosan. A fal mögött van a gömb. A gömb pedig törékennyé teszi a mágiát... - A hangom csak ő hallhatta, annyira elhaló volt, de én éreztem, amit talán itt senki más. A varázserő rám nagyobb hatással volt, éreztem, hogy szét tudnék robbanni tőle.
- A véretekkel olyan mágiát tudunk irányítani, ami előtt meghajolhat a világ… amivel szebb jövőt teremthetünk a népünknek. Ha csatlakoztok hozzánk ebben a küzdelemben, meg kell érintenetek a kezemet a véres kezetekkel!
Kedvem lett volna odamenni, a tenyerébe csapni a kezem, csakhogy én bejussak a fal mögé. Hogyan másképp lehetne őket tönkre tenni? Hogyan másképp lehetne ezt az egészet rövidre zárni? A minisztérium tehetetlen volt... Itt van Gabe... A hang félbeszakította a gondolatmenetemet, ahogy oldalra fordulva megpillantottam a fakó, szőkés tincseket, a zöld szemeket. Beleborzongtam.
- Én még nem felejtettem el, hogy Nora Pots meghalt a nagyteremben. Úgyhogy szarok bele - mondta Benji. Megint az ő hangja rángatott vissza az elmélkedésemből a valóságba. Nem léphettem oda és tehettem meg, a gömb egyenesen darabokra szedett volna és a büszkeségem. Inkább rontottam volna neki ennek az alaknak. Körülöttünk többen támadni kezdtek. Talán akadt olyan is, aki varázslattal, így távolabb kellett vinnem onnan Aident... nem, Benjit.
- Óvatosan! - Mondtam és hátrébb húztam a mágia forrásától, mielőtt tényleg felrobbannunk. Úgy kapaszkodtam belé, mintha tényleg a férjem lenne, de éppen miatt kellett megmentenem. Muszáj volt, megígértem neki, hogy minden erőmmel megvédem a családunkat. Ebbe nem csak ő, az állataink és Rosie tartozott bele, hanem mindenki.
Naplózva


A Dementor
[Topiktulaj]
***


Csókkirály

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #47 Dátum: 2023. 03. 19. - 17:40:46 »
+4

LÉLEKVESZTŐ



2004. február 27.

A felháborodás egységesnek látszott a társaság köreiben. Nem is csoda, az imént még túszok voltak, most pedig lehetőség villant előttük, hogy saját fogvatartóik közé csatlakozzanak. A helyzeten ráadásul az sem javított, hogy a felmentősereg is megérkezett, közöttük Esmé, aki láthatóan túlzottan is harsány fellépésével felbőszítette a csuklyások vezetőjét. Persze kívülről nézve a hölgyemény inkább tűnt meggondolatlannak azokkal a bizonyos fenyegető szavakkal. Még a maszkos-csuklyás alak is horkantott egyet válaszul. Pálcájával azonban nem intett a társaság felé egyelőre.
Talán Gabriel felismerte a helyzetet és ezért nem nyúlt a pálcájához, hanem a pisztolyhoz. Nos valóban, mugli fegyverrel határozottan biztonságosabb lett volna a támadás, ám a nagy kavarodásban nem tudott jól célozni, így minden lövés kissé mellé ment, meg sem sértve a füstfal felé hátráló alakot.
Yoana érkezése némi felüdülést hozott. A pálcák közül egyet még át is tudott adni Leonak, mielőtt végleg elszabadult a pokol. A fiú ugyan megpróbált támadni, ám a varázslata nem éppen úgy sült el, ahogy képzelte. A sóbálvány átok visszahatott rá, teste mereven csapódott a talajnak, annyira, hogy egy kiállóbb macskakőnek köszönhetően megsérült a feje is. Érezhette, ahogy kicsit megszédül és a vér beszennyezi a nyakát és a ruháját. Elliot és Ben ügyesen hátráltak ki, habár előbbi még mindig kellően bágyadt volt. A lábai gyengén tartották már csak meg, a következő pillanatban pedig elájult és összeesett.
Merel támadásainak sikeressége abbamaradt. Bizonyára ő is észrevette, hogy a varázslat nem a legbiztonságosabb a lezárt zóna közelébe. Ezért annyit tett, hogy Nora és Dominic elé állt. A két fiatal nem volt éppen jóbőrben, ráadásul le voltak foglalva egymás védelmével is, így nem láthattak egy esetleges támadást. Bár Dominic megpróbálta még időben félrerántani Leot is, nem járt sikerrel, Norát viszont még sikerült kicsit megölelnie.
- Hát így állunk! - Csattant fel a csuklyás. Karját visszahúzva összezárta a tenyerét. - A véretekért kár, ám valahogy hozzá fogunk jutni. Ha kell, kevésbé baráti módszerrel. A gömbnek működnie kell, a mágiát hatalmunk alá kell hajtani. - Még mindig előre szegezte pálcát tartó kezét, ám nem mozdult sem előre, sem hátra egyelőre. Szavai egyszerre voltak ismerősek és idegenek, hiszen már hallhattak részleteket a rend terveiről az újságokban, a kiszivárgott hírekben.
- Olyan erőtök van, amivel élni kéne... A Rend központjába csak az léphet be, akit testvérünkké fogadunk. - sóhajtott fel. Ahogy megrázta a fejét, háta már beleveszett a fekete falba. Ha Mr. Milton megpróbált még felélőni, a golyók lepattantak a védelemről, a csuklyás pedig eltűnt a szemük elől.


Tudnivalók:
A zárókör március 26-án REGGEL érkezik.
Aki 2 egymásutáni kört kihagy, kikerül a játékból.
Minden hozzászólás +2 házpontot ér.
A reagokat kéretik maximum 400 szavasra írni.
Ha valami nem világos discordon/pm-ben ér keresni Elliotot.



Ne feledjétek, a KM szava szent. Fellebbezési jogotok van a Staffnál, de a legtöbbször mikor beszálltok egy ilyen játékba, tudomásul veszitek, hogy szeretett kis karaktereitek komoly fizikai, vagy akár mentális sérüléseket is szenvedhetnek.

Naplózva

______________________________________________

A rémálomból nincs ébredés, nem suttogja senki a sötétben,
hogy ne féljen, mert a veszély a képzelet játéka csupán.

______________________________________________

Nora Narek
Eltávozott karakter
*****


A rendes lányok csendben sírnak

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #48 Dátum: 2023. 03. 20. - 08:59:48 »
+3

a vér suttogása
( reality is crushing the life out of me )

pretty : hagyományos vibe: the blackest day
2004. február 27.; 18:00
p.s. mindenki

Nem voltam jó, egyrészt mert felzaklattak a történtek, másrészt úgy éreztem mindjárt hányni fogok, pedig még nem is ettem. Olyan volt, mintha még mindig a könyöke annak a pasasnak a hasamban lett volna, émelyítő és fájdalmas érzés volt. Talán szerettem azt hinni - vagyis inkább tetettni - magamról, hogy erős voltam, de ez nem volt igaz. Szerintem ha eltalált volna egy gurkó, én biztos hogy ottmaradok, de ennek ellenére mégis kviddicseztem. A kezemet a hasamra szorítottam, amikor Dom megszólított. Aggódtam értük is, diákok voltunk, és ha súlyosan megsérültek volna, nem biztos, hogy pálca nélkül meg tudtam volna őket gyógyítani. Nem mintha olyan sok tudásom lenne, de úgy tűnt annyira azért mégis csak értékesek voltunk.
- Nora... - érintett meg Dom, mire felé néztem, és láthatta, hogy éppen azon kűzdök, hogy ne bőgjek a fájdalomtól. – Nagyon fáj?
Csak bólogatni tudtam, meg összeszorítani a szememet, aztán még jól fel is húztak, mert valami hülyeségbe akartak bevonni. Semmi közöm nem volt ezekhez a dolgokhoz, az itteni évek eseményeiről is csak Armin és Caine miatt tudtam. A következő pillanatban minden követhetetlenné vált, csak annyit fogtam fel, hogy egy csaj elánk állt, aki még nálam is alacsonyabb volt, meg hogy Leot és engem Dom megpróbált fellökni a támadás elől, én meg elzuhantam a földön, és csak annyit láttam, hogy Leo vérzett.
- Olyan erőtök van, amivel élni kéne... A Rend központjába csak az léphet be, akit testvérünkké fogadunk - magyarázta az alak, de nem is figyeltem rá, Dom és Leo lefoglaltak, és nem akartam semmilyen központba lépni, maximum Armin karjai közzé.
- Dom? Leo? - kérdezgettem, ahogy próbáltam az esés után magamhoz térni. A gyomrom még mindig fájdalmasan remegett a testemben, éreztem, hogy szédülök is tőle, de odamentem valahogy a fiúkhoz, hogy megnézzem őket jobban.
- Semmi baj, mindjárt hazamehetünk - dünnyögtem, magunk nyugtatására is, majd leszakítottam egy darabot a ruhám végéből, hogy az anyaggal Leo vérző fejét próbáljam kicsit leápolni. Most nem zavart se a vér se az, hogy tönkreteszem a ruhám. Ha Dom is vérzett, akkor őt is így láttam el, még szerencse, hogy volt haszna a taláromnak is, ha már nem volt nálam a pálcám. CSak akkor könnyebültem meg kicsit, amikor az a pasas eltűnt.
Naplózva

Benjamin R. Fraser
Eltávozott karakter
*****


Someday we will foresee obstacles

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #49 Dátum: 2023. 03. 20. - 17:05:47 »
+2

2003. február 27.  18:00
⭃ Lélekvesztő ⥷
tükörkép
p l a y



Darabokra hasadok, míg a gépezet
elfelejteti a rossz emléket.
De amíg a szárnyaim, keresem
a lábaim belefulladnak a lélegzésbe.
Játszom, kicsit meghalok, és ugyanígy élem a holnapot.

Rohadtul kivolt a tököm ettől, hogy már megint az aranyvérűek kezdik el bolygatni azt, amihez nem sok közük volt. És ez rontotta a megítélésünket, anya például félt tőle, hogy egy nap majd pont ellenünk lázadnak fel azok akik a sok szarság miatt szenvedtek egy csomót. Mint Len, vagy ki tudja még hány ember, akik elvesztették a szeretteiket.
Mérges voltam, és éppen elég volt ez ahhoz, hogy meggondolatlanul, meg forrófejűen nekiessek annak a seggnek is, aki ezt az egész szarságot csinálta velünk, és még kölyköket is belekevert. Gyerekeket, és talán régen nem is iagzán érdekelt ez a pont, mégis csak apa lettem, egy kicsit talán máshogy is láttam a dolgokat.  Azonban a meggondolatlan cselekedeteim nem nagyon tudtak kibontakozni, mert mellettem volt Elliot is.
- Óvatosan. A fal mögött van a gömb. A gömb pedig törékennyé teszi a mágiát... - magyarázta, a hangja egészen erőtlen volt, és szinte elveszett a kavarodásban. Talán tényleg jó lett volna csatlakozni hozzájuk, hogy belülről rohadjanak el, de az egyszerűen nem ment volna, túl nagy volt hozzá az igazságérzetem, hogy beépüljek egy olyan helyre, ahol amúgy eddig is csak bántottak, sőt öltek embereket. Anynit tudtam volna tenni, hogy összeátkozok mindenkit aki ott van, amíg engem nem ölnek meg, azzal se sokra mentem volna, mert úgyis jöttek volna újak a helyükre. De tudtam, hogy Aiden megtette volna ezt. És egy kicsit szégyelltem, hogy én ezt nem voltam képes.
Ahogy távolodtunk a fura mágiától, ELliot mellettem összeesett, én meg utána kaptam, hogy felszedjem a földről, és a hátamra vettem. Így már tényleg nem tudtam támadni, pedig én is fejjel is nekimentem volna, miközben hatalmas kavarodás lett körbe rajtunk. Egyébként még simán el is vihettek volna megint közülünk bárkit. Elliot testvérének a csaját is elvitték egyszer, lehet tőle is vért szedtek.
- Hát így állunk! A véretekért kár, ám valahogy hozzá fogunk jutni. Ha kell, kevésbé baráti módszerrel. A gömbnek működnie kell, a mágiát hatalmunk alá kell hajtani. Olyan erőtök van, amivel élni kéne... A Rend központjába csak az léphet be, akit testvérünkké fogadunk. - magyarázta, én meg morcosan néztem, amíg el nem tűnt a szemünk elől. Ezután nyúltam fel hozzá, hogy az egyik kezemmel megpaskoljam az arcát.
- Hé, Elliot, szedd össze magad, ne halj meg - dünnyögtem, és még egy kissé rémült is voltam, így zaklatottan paksoltam Elliot arcát, aki továbbra is a hátamon lógott.
Naplózva


Leonard J. Flint
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #50 Dátum: 2023. 03. 20. - 21:25:13 »
+2

Utolsó repülés

2004 február. 27



„A hold most nézőként világítja meg utam,
szurkol vajon, talán temet,
síromra az utolsó földet nem ma tapossák meg.”



Talán telement az agyam is vérrel, vagy nem is tudom, egyszerűen nem tudtam ésszerűen gondolkozni. Elhomályosult minden, egy darabig a holdat láttam, aztán megint kitisztult, zavartan megráztam a fejem és koncentráltam a nálam lévő pálcával a kezemben, amit egy lány adott, talán azért, hogy megvédjük magunkat. Nem…nem ez volt a célom. Elszállt minden megmaradt életösztönöm és valami állatias vadság vette át. Nem tudtam uralkodni magamon és ezen Dom szavai sem segítettek.
– Csak óvatosan Flint – motyogott nekem, mire én csak vadul lihegtem, miközben megtöröltem a fejemet a vértől. – Ezek állatok. Bárcsak itt lenne a bicskám. – tette hozzá, mire én csak mosolyogva bólintottam.
- Vidd innen Nareket, menjetek. Én elbánok vele. – lihegtem harcra készen és tényleg elhittem, van esélyem ellene. Készen álltam és tudtam, könnyen elintézem, jó voltam a párbajozásban, piszok jó, ez a nyomorék esélytelen ellenem. Éreztem, hogy valaki ráncigál, talán Narek vagy Monstro, vagy bárki, de nem érdekelt, már nem tudott meghátrálásra késztetni, ezek megaláztak, fizetniük kell. Megaláztak egy Flint-et, megalázták Leonard J. Flintet és ezt nem hagyhatom annyiban. Bizony Merlinre mondom, ha ismerném a halálos átkot, most azt használnám, de be kell érnem azzal amim van. Mennyivel egyszerűbb lett volna hallgatni az éhenkórász Monstóra és Nareket fedezékbe cipelve megbújni valahol. Ráhagyni ezt a felnőttekre és nem felhergelt bika módjára bevarrni az önbecsülésemen esett foltot. Nem volt veszíteni valóm, talán vágytam a halált. A szüleim, a testvérem, az iskola társaim, kik megvetően néztek rám, mert furcsa vagyok és undok. Már nem érdekeltek. Ha utolsó leheletemmel megvédhetem két társamat, akiknek még van jövőjük, hát megteszem. Monstro és Eloise szép párt alkottak és még csak most kezdtek el járni, Narek pedig olyan kislányosan elbűvölő, nem bocsátanám meg magamnak, ha valami baja esne. Nem itt, aki feláldozható ma este, az én vagyok, nekem nincs mit veszítenem.
- Menjetek. – ismételtem magam, majd kirántottam a kezem Monstro szorításából és ahogy SVK órán tanultam, lendületet vettem, jobb lábbal kiléptem és úgy sütöttem el az átkot. Talált, telitalálat. Diadalittasan vigyorodtam el, majd egy pillanatra megint elhomályosult minden. A pálca kifordult a kezemből, mire a talaj helyet cserélt az égbolttal és én hanyatt zuhantam. Valami koppant hátul, de nem éreztem. Már nem éreztem. A csillagokat és a holdat figyeltem. De szép a hold. Valamit mormog a csuklyás alak…de már nem hallom. Valaki a fejemet lökdösi, hangokat hallok körülöttem majd kezek érintését érzem a tarkómon. Én csak a holdat figyelem, ahogy minden elhomályosul és a vállaim ellazulnak. Megkönnyebbülök és be csukom a szemem. Szabad vagyok…
mostmár vége van…
Naplózva



Szabad helyeim: 2/2

Esmé Fawcett
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #51 Dátum: 2023. 03. 22. - 20:34:20 »
+3


~ set ~

2004. február 27.


          Az egész helyzet olyan megalázó, és nem tudom, nem saját magamnak okoztam-e ezt. Akárhogy is legyen, az biztos, hogy nem fogom hagyni azt, hogy ez rányomja a bélyegét az életemre. Mármint miután sikerül ezt az estét túlélnem, mert most úgy érzem, jobb lenne inkább meghalni.
          Hallom, ahogy a csuklyás alak horkant a fenyegetésem nyomán. Pedig, ha tudná, hogy jobb lenne komolyan venni, akkor biztos nem tenné. Nem vagyok erős, nincsenek befolyásos barátaim, de nem vagyok tehetetlen sem. Igaz, most már nagyon fázok, a zoknim nem éppen a legjobb lábbeli egy ilyen időben.
          Magam alá húzom a lábaimat, onnan nézek a csuklyásra Yoana és az auror takarásából. Nem tudom mire várnak, miért nem támadnak, de az biztos, hogy így meg fognak szökni.
          - Maguk őrültek. Ugyanúgy meg fognak bukni, mint Tudjukki.
          Kicsit motyogom csak magamnak, mintha ezzel akarnám nyugtatni az idegeimet. Kicsit hiszek is benne, ez nem mehet így tovább, és ami még fontosabb, baromira elegem van belőlük. Hirtelen felállok, és a csuklyásra nézek.
          - Azért kíváncsi lennék, hogy az olyan selejtekkel, mint én mégis mi a tervük, ha már a jó vérűeket teljesen kiszipolyozták. Akkor mégis miből fogják működtetni azt a szart.
          Igazából nem is érdekel a válasz, nem is hiszem, hogy majd kapok rá választ. Csak hagyjon békén vagy tényleg megkeserítem az életét. Addig kutatok majd, amíg rá nem lelek. Ha elég tehetős, akkor biztos vagyok benne, hogy kiállításokon vagy összejöveteleken összefutunk még, és a hangja el fogja árulni. Kivéve, ha eltorzította valahogy. De még ekkor is, megtalálom majd a módját, hogy kiderítsem ki áll ennek az egésznek a hátterében.
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #52 Dátum: 2023. 03. 23. - 12:22:50 »
+2

◂lélekvesztő▸
2004. február 27


◃mindenki▹
people need to start
appreciating the effort
I put in to not be a serial killer

style: style of a working day zene: sail away

Bár ne utáltam volna őket ennyire! Bár beléptem volna a köreikbe, hogy belülről romboljam szét őket… de túlzottan is nagy volt az egom, hogy a tenyerébe csapjak és azt mondjam, veled megyek a furcsa, felhőszerű falatok mögé. Ráadásul más is dolgozott bennem: a félelem. Mi van, ha az ott tomboló mágia darabokra szaggat és nem győzöm majd tartani magam?
Nyeltem egyet.
Nyugalom, O’Mara. Gondolkodj tisztán! A hang harsogva kiabált a fejemben, mintha attól félne, velem pusztul, ha túl közel kerülünk az ismeretlen erőkhöz. Így is alig álltam a lábamon és még fegyverem sem volt. Csak én álltam ott csupaszon, védtelenül, előttem Benjaminnal… de őt még sem használhattam pajzsnak. Túl fontos volt Aidennek és nekem is. A férjem másik fele volt. Ők egymás nélkül talán nem is tudtak volna élni, ahogyan én sem Aiden nélkül.
Az ikrek között különleges kapcsolat van. Ezt még én is tudtam… hiszen akárhányszor történt velem és Aidennel valami, azt Ben azonnal megérezte. Olyan volt ez, mint egy megmagyarázhatatlan mágikus kötés, de valójában nem kellett varázslónak lenni az ilyesmihez. Egy részem irigyelte őket ezért, hiszen én is éreztem a férjem minden bánatát, fájdalmát, de nem olyan természetesen, mint ők ketten. Ez csak a házasságkötéssel járó mágia volt s ha elhagytam a gyűrűm, azonnal megszűnt a lüktetés a másik oldalon.
Csak annyit tehettem, hogy hátrébb húzom. Megvédeni nem tudtam, ahogy valójában ő sem engem. Túl veszélyes lett volna itt mágiát használni. Ez a hely egyenesen feszültségig duzzadt mindenféle varázslattól, ami azt az átkozott gömböt övezte. Vajon másnak is remegett tőle minden porcikája és úgy érezte, felrobban az agya? Azt gondoltam, ez csak az én jutalmam volt, amiért annyit kontárkotam bele átkozott tárgyak sorsába.
Ben mellé léptem, bár a térdem már őrülten remegett. A vállára kellett tennem a kezemet, hogy megtartson. Nem volt gond. Ő erős volt, mert kviddicsezett. Simán elbírta az én súlyomat, sőt talán még jóval többet is annál. Sosem voltam erős, nem tudtam, milyen ez… de Bent akár még a hátamon is elrángattam volna innen.
A gyengeség nem szűnt. Az ujjaim már nem bírták megszorítani többé a széles vállat, hiába erőlködtem. A tenyerem lecsúszott Ben válláról, körülöttem pedig minden tompa zajnak tűnt. Az agyamban éreztem a zsibbadást, amitől megszédültem és egyszerűen összeestem. A sötét tompaságban még hallottam a beszéd hangját… de csak az engem ölelő karok jelentettek kapcsolatot a valósághoz.
Ben emelt fel, az ő melegét éreztem. Az illatát, ami egy túldezodorozott kviddicsöltözőre hasonlított és amit a barátság aromájának tarottam. Kicsit az én testvérem is volt az elmúlt időszakban, így kicsit megnyugodtam.
Az érintés az arcomon meleg volt. A hangja ijedt: – Hé, Elliot, szedd össze magad, ne halj meg – és én nem tudtam szólni.

Naplózva


Gabriel F. Milton
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #53 Dátum: 2023. 03. 23. - 21:35:07 »
+2

TO; Mindenki


2004. február 27.
Lélekvesztő
16+


Nem szabad varázsolni, ezt már korábban is kitapasztaltam. Legyen szó egy egyszerű megfigyelésről valahol északon vagy legyen szó egy ilyen helyzetről. Pont ezért előkapom a pisztolyom, és igyekszem nem megölni ezt a rohadékot.
- Bassza meg! – morgolódom, mert nem tudok egy normális tiszta célpontot felvenni.
Ebben a helyzetben a közelébe se tudok menni ennek az alaknak vagy bármelyik másiknak, amelyik még itt van. Igyekszem közelebb menni a főnökükhöz. El kell kapnom, ha már lelőni nem tudom. Ha kell akkor átlépek azon a szar füstfelhőn is, de nem fognak elmenekülni innen. A szövegelése is csupán egy pillanatra állít meg.
Szóval ezek a mocskok további támadásokat terveznek. De nem állíthatunk minden egyes ember mellé egy aurort, hogy megvédjük őket. Legalábbis azokat, akikről tudjuk, hogy azon a listán vannak, vagy itt. Megnézem az embereket, hogy mégis kikről van szó, majd ismét a csuklyás felé fordulok. El kell kapnom, mert Murphy nem volt elég, ő csak a kezdet volt.
Azonban megint megtorpanásra készülök, mikor meghallom azt, amit nem akartam.
- Hé, Elliot, szedd össze magad, ne halj meg!
Megfordulok, látom, hogy Agiel nem ért el oda még mindig. Visszafordulok a csuklyás felé, hajt a vérem. Tudom, hogy el kéne kapnom, még akkor is meg kell próbálnom, ha nem érem el, ugyanakkor… Visszafordulok Elliot felé. Egyszer már a munkát választottam helyette és meg is lett az eredménye. Elvesztettem, talán örökre olyan szempontból, hogy már nem fog mellettem ébredni. Még egyszer nem tehetem meg azt a könnyelműséget, hogy még azt is feladjam érte, ami most van.
- Még egyszer nem – dörmögöm.
Igazából elég hamar meghozom a döntést, és megindulok Elliot felé. Hogy elérek-e odáig az csak attól függ, hogy a Fraser fiú odaenged-e. Mert nem várhatjuk meg vele a medimágusokat, ha kell felkapom Elliotot a karomba, és hoppanálok egyenesen a Mungóba. Még akkor is, ha utána leharapja a fejem miatta. Macmillant meg majd lerendezem utána.
Naplózva


Yoana Bertov
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #54 Dátum: 2023. 03. 25. - 19:43:24 »
+1

London, 2004. február 27.


Tell everybody, tell everybody
Brother, sister, the ending is coming

Ott álltam a kezemben egy rakás pálcával, mégsem tudtam mit kezdeni. Én nem voltam ehhez hozzászokva. Én nem akartam itt lenni. Várt otthon a kislányom, aki teljesen egyedül van otthon egy kihalt lakásban. Én csak le akartam lépni innen. De egyszerűen a becsületem nem engedte, hogy cserben hagyjam ezeket az embereket és elhoppanáljak innen. Úgyhogy közelebb mentem a csata közepe felé, és megpróbáltam szétosztani a pálcákat, már amennyire sikerült, és közben azt figyeltem, kinek kellhet segítség. Többen megsérültek, néhányan egészen rossz állapotban voltak, úgyhogy inkább a segítségnyújtás lehetőségét kerestem.
Egy-két sebet el tudtam látni, talán még egy eltört csontot is meg tudtam volna gyógyítani, de hogy harcoljak? Azt biztosan nem.
A közelemben lévő aurorokhoz fordultam:
-Kinek segítsek? Sebeket tudok gyógyítani. - Az még menne... - tettem hozzá gondolatban.
De nem igazán válaszolt senki, eléggé kaotikus állapotok uralkodtak a helyszínen. A gömb meg az ellenség nem is érdekelt, csak hogy épségben elhagyhassuk ezt az átkozott helyet, és végre hazaérhessünk.
Tehetetlenül álltam, szerencsére nem a csata közepén, hanem inkább a szélén. Mérges voltam az aurorokra. Miért hoztak ide minket, ha aztán hagyják, azt csináljuk, amit akarunk. Ott volt Esmé, aki fogta magát és nagyjából az összes harcképzett auror előtt belevetette magát a sűrűjébe. Reménykedtem, hogy nem esik semmi baja.
Időközben a Rend tagjai menekülőre fogták, már alig páran maradtak. Jó lett volna, ha legalább őket el tudják fogni, de úgy tűnt, a Minisztérium ezúttal sem jár sikerrel.
Naplózva


A Dementor
[Topiktulaj]
***


Csókkirály

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #55 Dátum: 2023. 03. 26. - 07:20:44 »
+2

LÉLEKVESZTŐ



2004. február 27.

Az utolsó csuklyás is eltűnt a füstfal mögött. Ha valaki megpróbálta megközelíteni, érezhette, hogy olyan két méter közelségből egyfajta taszítóerő löki hátra a testét. Bizony. A Mágus térnek ez a része kész mágikus erődítménnyé vált, melynek egyetlen célja az volt, hogy A Rend tagjain kívül mindenki odakint maradjon. Bár kérdéseikre nem kaptak választ és a támadásaik sem sikerültek, a helyszínen lévők ezúttal megtarthatták életüket. Kisebb-nagyobb sérüléseikkel, de mindannyian épen megúszták ezt az egészet.
Hamarosan megérkeztek a Mungóból küldött medimágusok is, akik Leot és Elliotot az ispotályba szállításra kezdték felkészíteni. A fiú ugyan nem szenvedett komoly sérüléseket, de a vérzés miatt a kivizsgálás mellett döntöttek. Elliot esetében is úgy tűnt, csupán egy kis nyugalomra van szüksége. A többiek kisebb-nagyobb sebeit, véraláfutásait a helyszínen látták el.
Hamarosan Harold Macmillan auror-főparancsnok is megérkezett a helyszínre, hogy felvegye a vallomást azoktól, aki könnyebb sérülést szenvedtek. Mindenkihez egyesével sétált oda, ellenőrizve a testi épségüket, a lelkiállapotukat, megkérdezte mit tapasztaltak, ám végül az Elliot mellől el sem mozdul Mr. Miltonhoz lépett oda: - A gömb. - Kezdte komolyan. - A minisztériumban lévő egy hamisítvány. Valaki kicserélte. - Halkan beszélt, hogy a jelenlévők ne hallhassák. - Belső vizsgálatot kell indítanunk, Milton... de ma... legyen a barátjával.- Bökött a fejével Elliot felé, majd visszatért a dolgához.
Macmillan és az emberei megkezdték a helyszín biztosítását és az ott lévőket szépen hazaterelték. A hőseis küzdelem minden résztvevője hazatérhetett, a roxfortos diákokat pedig egy auror kísérte haza, egyenesen az igazgatói iroda kandallóján keresztül.


Tudnivalók:
A zárókörre március 31. Éjfélig lehet reagálni.
Minden hozzászólás +5 házpontot ér ebben a körben.
A reagokat kéretik maximum 400 szavasra írni.
Ha valami nem világos discordon/pm-ben ér keresni Elliotot.



Ne feledjétek, a KM szava szent. Fellebbezési jogotok van a Staffnál, de a legtöbbször mikor beszálltok egy ilyen játékba, tudomásul veszitek, hogy szeretett kis karaktereitek komoly fizikai, vagy akár mentális sérüléseket is szenvedhetnek.

Naplózva

______________________________________________

A rémálomból nincs ébredés, nem suttogja senki a sötétben,
hogy ne féljen, mert a veszély a képzelet játéka csupán.

______________________________________________

Esmé Fawcett
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #56 Dátum: 2023. 03. 26. - 19:01:30 »
+1


~ set ~

2004. február 27.


          Egyszerűen tehetetlennek érzem magam. Mondhattam bármilyen fenyegetést, megpróbálhattam játszani a nagylányt, de az biztos, hogy lényegében nem értem el vele semmit. Annak viszont talán örülni kéne, hogy így talán békén fognak hagyni, és végül is erre vártam, erre vágytam. Egy ideig… Mert biztos vagyok benne, hogyha megkapják azt, amit akarnak, és elérik azt, amit el akarnak érni, akkor nekem sem lesz nyugtom.
          Megnyugszom, mikor meglátom eltűnni a csuklyás alakokat, majd nem sokkal később feltűnni a medimágusokat. Szerencsére nem történt túl nagy bajom azon túl, hogy a lábaim teljesen át vannak fagyva, azokat talán fel kell melegíteni kicsit. Szólok is az egyiküknek, aki alaposan megvizsgál, majd egy jóleső bűbáj után igazából az utamra is enged. Nem is akarom feltartani, van olyan, aki sokkal rosszabbul járt, mint én.
          Tekintetemmel megkeresem Yoanát, intek neki egyet távozásként, aztán hoppanálok is haza. Lesz mit kipihennem a ma este folyamán.


Köszönöm a játékot!  Mosolyog
Naplózva


Gabriel F. Milton
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #57 Dátum: 2023. 03. 26. - 20:04:24 »
+1

TO; Mindenki


2004. február 27.
Lélekvesztő
16+


Nem pánikolok, mert azzal nem segítenék senkinek. Elliotnak vagy a még ott lévő civileknek. Kiosztok néhány parancsot egy-két kollégának, amíg felé tartok, magamhoz hívom a két kutyát is, de egyébként hagyom, hogy más intézze a dolgokat. Ahogy hallom, a csetepaténak egyébként is vége, szóval a többiről már más is tud gondoskodni.
Az pedig cseppet sem érdekel, hogy a Fraser fiú mit gondol az egész helyzetről. Ott fogok állni Elliot mellett, ha kell személyesen viszem be a Mungóba. Nem hagyom el még egyszer, nem adom őt fel a munkám miatt. A medimágusok hamarosan meg is érkeznek, ahogy még néhány kolléga, és Harold. Figyelem, ahogy körbejár és megpróbálja mindenkivel felvenni a kapcsolatot, ugyanakkor nem mindenki fogadja őt szívesen.
Amikor felém közeledik, néhány lépésre eltávolodom Elliottól, hogy ne hallja más, miről beszélünk.
- A gömb. A minisztériumban lévő egy hamisítvány. Valaki kicserélte. Belső vizsgálatot kell indítanunk, Milton… de ma… legyen a barátjával.
Igen, sejtettem, hogy valami ilyesmi lehet a háttérben, és nem az, hogy több gömb létezik. Tehát áruló lehet a sorainkban, ami nagy szégyen akár a minisztériumra, akár az aurorokra nézve. Minél hamarabb meg kell találni és a lehető legnagyobb titokban kell ezt véghez vinni.
- Számíthat rám, uram. Köszönöm.
Visszalépek Elliot mellé, ekkorra már végeztek, úgy tűnik indulni készülnek vele.
- Megyek veled, nem hagylak egyedül – suttogom neki.
Közben azért nem hagy nyugodni az ügy és tovább kattogok rajta. Bassza meg, ki tudja mennyivel jártak előttünk, és minden lépésünkről tudhattak akár. Ott van Murphy is, talán ő lesz a következő, akit ki akarnak majd szabadítani. Mindenképpen meg kell ezt beszélnem Harolddal, de egyelőre még nem.

Köszönöm a játékot.
Naplózva


Nora Narek
Eltávozott karakter
*****


A rendes lányok csendben sírnak

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #58 Dátum: 2023. 03. 27. - 13:28:15 »
+2

a vér suttogása
( reality is crushing the life out of me )

pretty : hagyományos vibe: the blackest day
2004. február 27.; 18:00
p.s. mindenki

Remegett a gyomrom, nem csak azért, mert még mindig éreztem az ütést, hanem mert undorító volt ez az egész ami itt történt, a halott emberekkel a sötétben, a füstös fal, és hogy aranyvérű voltam. Ráadásul még Leo is vérzett, még ha csak csúnyának tűnt a sérülése, mint vezsélyesnek. De a fejsérülések azok voltak, egy rossz pont és eluralkodott a fejben a káosz.
– Él még…? – kérdezte Dom, én meg csak bólogatni tudtam, túlságosan a történtek hatása alat voltam, és csak most kezdtem csak igazán felfogni, mennyi halált láttam ma. Haza akartam menni, haza-haza, most jó lett volna még ott is a hülye szokásainkkal együtt, mint itt lenni.
Odajöttek Leohoz is a medimágusok, majd minket is elláttak, bár kétlem, hogy a belső sebeimre bármit is tudnának most adni. Odaálltam szorosan Dom mellé, miután őt is meggyógyították, hogy némi biztonságra leljek.
- Rendben lesz, csak a vér tűnt soknak - dünnyögtem halkan, Leora célozva, és összefontam magam előtt a kezeimet. Biztos voltam benne, hogy nem csak sápadt volt az arcom, hanem még koszos, és véres is, Leo vérétől, meg a félig elszaggatott ruhám is. - De te jól vagy? - kérdeztem aggódva. és nem csak a külső sérüléseire értettem.
- Országomat egy forró fürdőért - morogtam magam elé, miközben vártuk, hogy hazavigyenek minket. - Most komolyan hogy nézek ki, a hajam is milyen - magyaráztam tovább, és fújtattam egy nagyot, bár most inkább az idegesség beszélt belőlem, mint a hiúságom. Azért csak beletúrtam a hajamba. Másra se vágytam, csak hogy lemossam magamról a vért, a koszt, a szégyent, de igazából akárhogy is akartam volna a saját véremet nem tudtam, mert az bennem volt.
- Ha ez apáék fülébe jut, biztos ki akarnak venni a suliból - motyogtam, és elképzeltem, ahogy apa hűvös hangon kijelenti McGalagonynak, hogy: mélységesen csalódtam az iskola intézményében, a lányom mától nem járhat ide. Magasságos ég, de nem akartam én ezt. Lehunytam a szemem, míg elénk nem jött egy auror, hogy elvigyen minket innen. Nem is érdekelt más, csak a fürdés, és hogy levelet írjak Arminnak, hogy holnap jöjjön el a Roxmortsba, és öleljen meg, mert hozzá akartam bújni. Egyenesen az igazgatónő irodájába érkeztünk, ahol egészen biztos egy csomó kérdés vár még ránk.ó, én meg csak egy ölelésre vágyom.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN A JÁTÉKOT!
Naplózva

Leonard J. Flint
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #59 Dátum: 2023. 03. 29. - 23:34:30 »
+1

Utolsó repülés

2004 február. 27



„A hold most nézőként világítja meg utam,
szurkol vajon, talán temet,
síromra az utolsó földet nem ma tapossák meg.”



Hirtelen riadtam fel. Kivert a víz, szabad jobb kezemmel a levegőbe ütöttem, mikor éreztem, a bal kezem béklyó fogja, igaz nem az a kellemetlen fajta, meleg kellemes kezek szorítása volt az.
- Vissza párbajhős. Csak én vagyok. A húgod. – magyarázta ijedt arccal a lány, mire én még mindig zihálva néztem magam elé, majd fájdalmas arccal kaptam a tarkómhoz.
- Mi…mi történt? – kérdeztem zavartan visszadőlve az ágyamba, melyben ez idáig gondtalanul szundítottam. Az ispotály egyik kórtermében tértem magamhoz, körülöttem medimágusok sürögtek-forogtak, a többi ágyon hozzám hasonlóan sérültek és betegek feküdtek.
- Hát…amit hallottam, próbáltál megvédeni temérdek embert pár erősen felfegyverzett gonosz varázslóval szemben. – magyarázta unottan megszorítva a kezemet. – szóval csak a szokásos, idióta voltál. – mosolygott végül gúnyosan, bár látszott rajta, erőltette a vigyort és egy kicsi félelem volt kiolvasható a szemeiből.
- Mit gondoltál? Seggeden a sárkánytojás héj. Nagyobb bajod is eshetett volna. – szidott meg, mire én egy félmosollyal vettem tudomásul a szavait. Foszlányokban rémlett az éjszaka történése, mikor ismét zilált állapot lett úrrá rajtam.
- A többi diák? Őket is behozták? Jól vannak? – hadartam a kérdéseimet, mire Eleonore felegyenesedett az ágyam mellett és legyintett felém.
- Csak te voltál ilyen szerencsétlen, rajtad kívül egy diákot se hoztak be. – magyarázta, mire én megnyugodva fújtattam egyet.
- Anyuék kiakadtak? – kérdeztem végül.
- Anyánk kit tárgyal a medimágussal, aki ellátott téged, édesapánk pedig, miután meghallotta, hogy nincs komoly bajod a vérveszteségen és a puklin kívül a fejeden, inkább el se jött az irodából. – magyarázta cinikus vigyorával.
- Ah…jobb is így. Jelenetet rendezne csak. – válaszoltam még mindig a halántékom szorítva. Majd szétszakad a fejem, úgy lüktet, ahogy a vér áramlik az ereimben. A mennyezetet bámultam, ahogy elöntött a harag és a tehetetlenség.
- Egy-kettőre jobban leszel és jöhetsz vissza, kviddics bajnok. – ütögette meg a vállam a lány, mire ráemeltem a tekintetem.
- Te…fogtad a kezem, mialatt aludtam? – kérdeztem félmosollyal az arcomon.
- Hülye vagy? Én a pulzusod ellenőriztem…olyan muglisan vagy mi, most tanultuk. Gondoltam, ha már meghalsz, rajtad gyakorlok legalább. – hadarta a haját igazgatva, majd végül nagyot sóhajtva, szigorúan rám emelte tekintetét.
- Persze, hogy aggódtam te idióta. Mi lesz velem, ha itt hagysz ebben a bolond családban? - kérdezte nagyot sóhajtva, majd láttam, hogy az ajkai megremegnek, a szemei pedig megtelnek könnyekkel. Sose láttam még ilyennek. Jó, persze, nem is nagyon volt alkalom hasonló káoszt átélni. Azt hittem feláldozható az életem, de Eleonore-ra nem gondoltam.
- Sajnálom. – fogtam meg most én a kezét, majd bátorítóan rámosolyogtam. – de jobb lesz, ha befejezed a sírást, mert elmondom a suliban.
- De egy barom vagy! – ütötte meg a vállam játékosan, majd a mellkasomra engedte a fejét és úgy zokogott. – Kinyírlak, esküszöm…


KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
Naplózva



Szabad helyeim: 2/2
Oldalak: 1 2 3 [4] 5 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.272 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.