Eloise Harding

ELOISE HARDING

Az élet mellett ott van a halál,
A boldogságnál a lehangolás,
A fénynél árnyék, kétség és remény.

Alapok

jelszó || Ellioth a tünde
nem || nő
születési hely, idő ||York; 1989. 09. 28.
kor || 15
vér || félvér
évfolyam || negyedik

A múlt

1998.

Az első dolog, amire az apámból emlékszem, az a kezének dörömbölése az ajtónkon. Erős keze volt, szintte belerezgett az a vén, öreg ajtó a keretbe. Emlékszem, ahogy a kezemből kiesett a kanál és belepottyant az előttem gőzöldő forró levesbe, és beterítette a terítőt, de anya most ezzel kivételesen nem foglalkozott, lehet fel se tűnt neki. Egymás szemébe meredtünk, saját rémületünket tükröztük vissza a másiknak. Pedig olyan békés vacsorának indult. Lement a Kacsamesék a tévében, és nagyon elégedett voltam, anya pedig végre örült, hogy nem hallgatja megint a kacsák hápogását a meséből. Aztán megszólalt, hangosan. Ismeretlen volt, kissé rekedt, félig-meddig elhalt az esti csendben.
- Winnifred, én vagyok! Edgar. Azonnal engedj be! - kiabálta, anyám pedig úgy felpattant, mintha csak ezekre a szavakra várt volna. Nem értettem mi történt, de követtem. Látni akartam, kinek nyit ajtót, és anya mellett biztonságosabbnak tűnt lenni, mint egyedül a konyhában a pecsétes terítő, és a forró leves társaságában. Tavasz volt, hűvös tavasz, szinte erőszakosan betüremkedett az ajtón a levegő, ahogy anya kinyitotta egy hatalmas férfi társaságában.
- Edgar? Edgar? - kérdezgette anya, mintha nem hitte volna el kit lát maga előtt. Ő csak felnyögött egyet, olyan rekedtesen, hogy az egy mesébe is beleillett volna, aztán elcsoszogott mellettem, észre sem véve, hogy ott kukucskáltam ki a folyosó ajtaján keresztül. Nehezen vette a levegőt, a keze az oldalára préselődött, mintha valaki nagyon csúnyán oldalba rúgta volna... Csakhogy a rúgástól nem vérzik az ember. csak bámultam a véres pöttyöket a parkettán, miközben anya kétségbeesetten szaladt utána.
- Edgar, te megsérültél! Hadd segítsek... a mentők, ki kell hívnom a mentőket! - esett anya pánikba, és már meg is jelent a nappaliban az elsősegély dobozzal, meg a telefonnal, de apa csak intett neki, összeszorította a szemét és nagy levegőt véve megszólalt.
- Ne. Nincs időnk... - nyögte, én pedig csak bámultam a férfit a kanapénkban, ami összekenődött a vértől. Nem ijesztett meg a vér látványa, egyszerűen csak ne nem szakadt a tekintetem a férfi ismerős vonásairól, a kissé barnás börszínéről, ami furcsán hasonló volt, mint az enyém. Annyira koncentráltam a bámulásában, hogy szinte belekapaszkodtam anya lábába, aki persze azt hitte, hogy halálosan rettegek, ami igaz is volt. Félelmetes látvány volt ez a hatalmas idegen de mégis furcsán ismerős ember a vérző sebével. Aztán ez a hatalmas ember elővett egy botot. Olyan botot, amit a kutyáknak szoktak eldobálni a pakrban, de valahogy furcsán faragottabbnak tűnt, mint egy sima, mezei bot. És valami érthetetlen dolog történt: a botot a sebéhez tartotta és a sebe már nem volt ott. Eltűnt. Egyszerűen, mintha mi sem történt volna, mintha csak álmodtam volna a vért, a vércseppeket. Anya kezéből kiesett az elsősegély doboz, én meg csak álltam tátott szájjal és, ha mesefigura lettem volna, biztos, hogy az állam egészen a földig nyúlt volna. Mint Tomnak a Tom és Jerryben.
Lendületesen pattant fel a fotelből, aztán közelebb lépett hozzánk, és a kezét anya vállára fektette. Nem láttam túl jól az arcát, túl magas volt, és szakállas, borzas hajú, csak a szeme látszott az a két zöld szempár, nekem meg a nyakam elfáradt, hogy tovább nézzem, úgyhogy inkább a köpenyét bámultam, ami furcsa anyagból volt egyszerre nézett ki sötétkéknek és lilának is. Már éppen, tétován kinyújtottam a kezemet, hogy megfogjam, amimkor megszólalt, mire összerezzentem és megálltam a mozdulatban.
- Itt nem vagytok biztonságban. Pakoljatok össze mindent, ami fontos - magyarázta.
- De Edgar, mi történt? Miért? - dadogta anya, mintha elfelejtett volna beszélni.
- Rossz emberek jönnek ide. idővel megmagyarázom - suttogta, de én mindent hallottam, és végigszaladt rajtam a borzongás. Aztán leguggolt elém az orra szinte az enyémet érintette én meg kissé megrettenve bámultam a zöld szemét.
- Hát hogy megnőtt az én kislányom - sóhajtotta, nekem meg kellett idő, mire felfogjam, nem akármilyen férfi mond ilyeneket egy gyereknek. Mert aki előttem volt, aki sebesen tért be a házunkba az apám volt. Én pedig továbbra se találtam a szavakat csak bambán bólogattam, hogy igen, hát megnőttem. Azt olvastam egy gyerekeknek szóló szakkönyvben, hogy sok tejet kell inni, hogy nagyok legyünk.
Aztán hirtelen minden felgyorsult, a szobámba találtam magam egy bőrönddel, amit apa húzott elő a zsebéből. Ami kicsi volt, de aztán hatalmas bőrönd méretű lett, és bármit is tettem bele nem telt meg sose. Az egész szobám elfért benne, a kedvenc babáim, a Barbie autó, és ház, a ruháikkal, a lovak, a plüssök, a könyvek, a kazetták minden, ami csak egy gyerek életét fel tudja ölelni. Az ember valahogy elszomorodik, hogy ha össze kell szednie az egész életét, és körbenéz az üresen maradt szobában, mintha sosem élt ott volna. Valahogy szörnyű melankóliával töltött ez el, hogy mindenem egy bőröndbe került, és csak a lovas padlószőnyeg simult a talpam alá. Keservesen sírni kezdtem, mert nem értettem semmit. Kétségbe estem, mert elvisznek a helyről, amit megszoktam, a biztos pontomtól. Apa, mert hogy ő volt az, Apa. Gyorsan a karajiba vett, majd kirohant velem az udvarra, miközben hallottam, hogy a házunkba még több ember érkezett, és aztán komor füst kezdett felszállni az ablakokon belül. Láttam a lángokat. Láttam egy csuklyás alakot amint utánuk rohant, olyan pálcával a kezében, ami apának is volt. Anyát magához húzta, és olyan hirtelen rántott be a sötétség, hogy a lélegzetem is elakadt. A gyomrom felkavarodott, aztán a következő pillanatban egy istálló szagú udvaron voltunk a komor, csillagtalan ég alatt. A házunk, a város sehol sem volt, mintha nem is létezett volna az a hely. Csak a füst, a tűz és a kanyargó kígyó egy koponya szájában, amiről sokáig rémálmom volt.
Csak pár hónapig bujkáltunk, hol egy kis faluban, hol pedig egy városban, minél messzebbi, minél csendesebb helyen. Aztán hirtelen mindennek vége lett, valami háborúnak is vége lett. Apa pedig azt mondta keressük fel a szüleit, mert ott biztonságban leszünk. Akkor gondolkodtam el először, hogy vajon nem-e úgy értette, hogy tőle leszünk biztonságban?

2002-2003.

Nyugodt életem volt a Roxfortban, de tényleg. Nem zavartam sok vizet, csak elvoltam. Semmilyen konfliktusba nem akartam belekeveredni, nem voltam egy harcos típus. Kényelmesen szerettem volna ellenni, mert még mostanában is rengetegszer volt az, hogy a zöld koponyával álmodtam. Hallottam még álmomban is a házunk utolsó sóhajait, mielőtt még a sötétség beszippantott volna egy teljesen más, idegen helyre.
Nem tartoztam a népszerű lányok közzé, tényleg. A figyelem az Nora rezortja volt, vagy pedig Gabrielle-é. Egy ideig senki sem figyelt rám. Egy ideig. Aztán persze segítettem Matthew-nak, egy Griffendélesnek felkészülni Bájitaltanból. És hirtelen mindenkit nekem kellett korrepetálnom hol ebből, hol abból a tárgyból, mert senki más nem jutott az eszükbe, csak én. Ebben sem volt semmi különös, tényleg. Szívesen tanítottam, szerettem magyarázni és a többiek is könnyebben megértették a dolgokat.
Nem is nagyon érdekelt ez senkit, Eliose korrepetál szinte mindenkit aki ebből vagy abból bukásba állt. Teljesen normális. Mindig voltak népszerű lányok, és lányok akikre csak akkor figyelnek, ha korrepetálás kell. A tökéletes élet alapja, ha csendben vagy, nem keveredsz bajba, nem kell akkor sem bujkálnod sem pedig szégyenkezve a tükörbe nézned. Cinthya, az unokatestvérem szerint túlságosan konfliktus kerülő vagyok, de azt hiszem csak reális. Én túl gyenge vagyok ahhoz, hogy szembeszálljak olyan dolgokkal, amik hatalmasabbak nálam. Azt azt hiszem aznap este tanultam meg igazán. A bújkálás pedig óvatossá tett az életben is. Szóval igen, minden kellemes volt.
Aztán egy nap felkeresett a háztársam is, Zacharias Bagnold, a legtöbb lány odáig volt érte, és ő is előszeretettel mászkált ki a kviddics öltözőből félpucéran. Azt mondta, hogy korrepetálnom kellene, még hozzá nem csak Bájitaltanból, de Mágiatörténetből is. Igent mondtam.
Egy ideig nem történt semmi. Tanultunk. Aztán egy nap Zacharias odanyomott a falhoz, szinte teljesen odaszorultam, éreztem az illatát, valami drága parfüm lehetett. És meg akart csókolni, de én túlságosan megrémültem, olyan erőszakos volt szinte állatias, sose csináltak velem ilyesmit, de nagyon-nagyon megijedtem. A kezem gyorsabban mozdult, mint az agyam, és egy hatalmas pofont kevertem le a háztársamnak, aki ugyan olyan döbbent lett, mint én.
- Jaj... Ne haragudj, én csak... - kerestem idegesen a szavakat, mire ő mérgesen ellökte magát tőlem.
- Te most itt játszod a szende szüzet, mi? Mindenki tudja, hogy mit csinálsz a többiekkel korrepetálás után - magyarázta aztán egyre mérgesebben kiabált. A többiek?
- A többiek? - kérdeztem. Mindig is jól kérdeztem, a tudás egyik legjobb módja a kérdezés. És az ember minél többet kérdez, annál kevesebbet tud, és ezért még többször kérdez. Szerettem ezt az ördögi kört. De most nem is biztos, hogy hallani akartam a választ.
- Wilson. Wilson és a többiek, ők mondták, hogy mit csinálsz. Mindenki tudja - magyarázta, én pedig készültem volna visszavágni, hogy ez nem igaz, mert mégis mi mást csináltam volna velük? Nem küldtem senkinek jeleket, de egyre jobban elment a kedvem a kviddicstől is, amit néha unalmamban megnéztem. - És azt is mindenki tudni fogja, hogy mit tettél velem! - kiabálta sértetten és kicsörtetett a teremből.
Teljesen ki akartam maradni mindenből, és most mégis mindenki megbámult, olyan dolgok miatt, amiket el se követtem. Nem akartam feltűnést, és mégis most olyan miatt lettem a középpontba, ami csak nem is volt igaz. De ez senkit sem érdekelt. Az igazság sosem érdekelt senkit.

Jellem

Eliose egy kifejezetten visszahúzódó lány, aki inkább szeretne láthattalan lenni, mint sem hogy bárki is észre vegye. Úgy érzi, hogy akkor inkább van biztonságban, minden baj elől, ha nem is kavarja fel maga körül az állóvizet. Azonban mivel nem éppen a lecsúnyább lány ez egy kicsit lehetetlen vállalkozásnak tűnik, de ő azért igyekszik. talán ez a fajta rejtőzködés annak köszönhető, hogy sokáig bújkáltak a szüleivel, és csak akkor érezte magát biztonságban, ha szinte teljesen eltűntek az emberek elől. Ennek köszönhetően nem hiszi önmagáról, hogy kifejezetten bátor lenne vagy erős, pedig ha rászorul, akkor bizony meg tudja védeni saját magát, még ha ez nem is igazán tűnik fel neki.
Félénk, de ha valaki előcsalja a csigaházából igazán jó társaság tud lenni. Szeret hallgatni, támasza lenni másoknak, és segíteni, ha arra szorulnak. Nem sok önbizalma van önmagában, ám szorgalmas és igen csak okos, öntudatos lány, akiben még sok kiaknázatlan lehetőség rejlik, amik alig várják, hogy a felszínre törjenek.
Legjobban akkor érzi otthon magát, ha biztonságos otthonos környezetben van, akkor mutatkoznak meg személyiségének rejtett vonásai, így leginkább a nagyszülei házában bukkan elő az igazi önmaga, vagy pedig olyan emberek társaságában, akikben megbízik. Akkor igazán felszabadult tud lenni, és életvidám.

Apróságok

mindig || sós nasik, lovak, lovaglás, olvasás, csend, másoknak segíteni, korrepetálások, anya, nagymami és nagypapi
soha || nyomulós pasik, pletykák, gonoszkodás, kígyók, rossz jegyek, büntetőmunka, keserű italok és ételek, mazsola
hobbik || Imádok sakkozni, de a varázslósakk még szórakoztatóbb. Ezen kívül szeretek otthon lovagolni Szellemen, akit sajnos nem hozhattam magammal, és nagyon hiányzik. Amúgy olvasni is imádok, meg bűbájokat gyakorolni. Ha lenne tévé itt, nézném a Jóbarátokat, vagy pedig a Szívek szállodáját.
merengő ||
- Amikor megtudtam hogy boszorkány vagyok, és még egy apukát is kaptam mellé!
- Zacharias Bagnold letámadt a korrepetáláson.
mumus || egy hatalmas királykobra
Edevis tükre || a tükörben apát látom ahogy végre egy családként együtt vagyunk
százfűlé-főzet || sötétbarna színű, mintha sáros lenne, és túlságosan édes tejcsoki íze van
Amortentia ||frissen nyírt fű és istállóillat
titkok || sose volt szerelmes
azt beszélik, hogy... || Mindekivel lefeküdt, akt korrepetált

A család

apa || Edgar Harding; 39; félvér, nem ismerem alig láttam eddig
anya || Winnifred Harding (Scott); 39; mugli, nagyon jó a kapocslatunk
testvérek || -
nagymama|| Cornelia Harding; 55; félvér, nagyon jó kapcsolat
nagypapa|| Pascal Harding; 58; félvér; nagyon jó kapcsolat
állatok ||Szellem, a fríz mén és Dölyfös a szalagos bagoly

Családtörténet ||

Anya egy egyszerű könyvesboltban volt eladó a városban, ahol éltünk, egészen addig amíg apa el nem szöktetett minket onnan. Most pedig a helyi kisboltban eladónő, de igazából, azt hiszem elégedett az életével, elég szégyellős, mint én, és szereti ha békén hagyják. Nem nagyon mesélt apáról, sose kérdezgettem róla, de ha rá mertem volna kérdezni, biztos mesélt volna róla. Apáról csak annyit tudok, hogy varázsló. És hogy egy esős napon ismerkedtek meg egymással, amikor csak ketten voltak a buszmegállóban és anya esernyőjét apa arcába fordította ki a szél.
Apa családját nem ismertem, amíg oda nem kerültem hozzájuk. A nagyapám félvér családból származik, és még most is varázslény gyógyító, a környékről sokan járnak hozzá. Nyáron is tele van a ház beteg golymókokkal vagy egyéb különleges lényekkel. A nagymamám a környéken lévő cukrászdának volt a tulajdonosa és amit most átvett apa nővére, Tiffany. Három unokatestvérem van, Summer huszonnégy éves, Wendy huszonkettő és Collin tizennyolc. Már ő sem jár a Roxfortba.
Apa pedig csak utazik, állandóan utazik, mert átoktörő. Néha küldött nekem képes lapot, de az utóbbi egy évben már semmit sem hallottam felőle.

Külsőségek

magasság || 172 cm
testalkat || Vékony, de nem túlságosan. Arányos testfelépítésem van.
szemszín || barna
hajszín || barna
kinézet ||

Nem vagyok kifejezetten feltűnő alkat, mint a népszerűbb lányok, de nem is bánom. Szeretem az egyszerű visszafogott, de csinos ruhákat, a vastag, kötött, puha pulcsikat és a kényelmes nadrágokat, meg cipőket. Átlagos vagyok, ahogy csak lehet, és ezzel tökéletesen elégedett vagyok.

A tudás

varázslói ismeretek ||

Nincs olyan tárgy, amiből ne lennék jó. Vannak olyanok, amikből könnyebben megy a felkészülés, azokat szeretem a legjobban. Legjobban a Gyógynövénytant és a Bájitaltant szeretem, alkotni valami újat az összetevőkből izgalmas, de érdekesnek találom a Rúnaismeretet és az Átváltozástant is. Nehezebben megy az SVK, a Repüléstanból mindig ügyetlen voltam, a többit meg megtanulom, mert muszáj.

pálca típusa || szőlő, unikornisszőr mag, 12/5 hüvelyk
RBF || -

Egyéb

avialany ||Zendaya