+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Gabriel Milton (Moderátor: Gabriel F. Milton)
| | | | |-+  Menedék
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] 3 4 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Menedék  (Megtekintve 5487 alkalommal)

Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2021. 06. 05. - 20:17:28 »
+1

what a plot twist you were
2002. június 12.

g a b r i e l
i don’t chase.
I conquer.
You will crumble like Rome for me.

style: outfit zene: Sound of War

Egyszerűen csak éreztem, ahogy az idegesség egyetlen erőként tombol bennem. Mindig azt mondta az öcsém, hogy fogadjam el, nem tudok mindenkit megvédeni… nem tudtam megvédeni Natot sem, és most nem tudom megvédeni sem Aident, sem Gabrielt, főleg nem egymástól. Mégis megpróbáltam… mégha ezért ketté is kellett szakadnom. Nem engedhettem, hogy ők egymásnak feszüljenek, mert azzal nem csak nekem, de saját maguknak is ártanak. Az egy dolog, hogy én nem akartam egész egyszerűen többé egyedül lenni már. Azt meg lehet szokni, el lehet fogadni, ha kettejük közé hullok. De azt nem, hogy értem teszik mindezt. Már elfogadtam azt, ami vagyok, már elfogadtam, hogy nem lehetek senkinek több, mint amit megérdemlek… valahol vágytam persze ezt, de sejtettem, ennek is vége lesz valahol, valamikor. Csak idő kérdése.
– Ha az a papír a kezedben tényleg az, amire gondolok, akkor is csak sejtésem van miért jöttél, de nagyon remélem, hogy nem bizonyosodik be.
Nem értettem a válaszát. Nem értettem, mi a kérdés, vagy hogy mit gondolt… hogyha meglátom egy papíron a nevét, akkor nem fogom kérdőre vonni, nem fogom kibökni, hogy ezt kurvára nem kéne? Tudtam, hogy Gabriel még akar engem. A jó ég tudja miért, mert ezer jobbat találna mind a tíz ujjára. Engem is megfenyegetett, hogy letartóztat, talán képes is volna rá, ha végleg nemet mondanék neki. Arra viszont képtelen voltam. Még emlékeztem rá, milyen intenzív érzés volt őt szeretni, őt élvezni.
Hagytam, hogy kivegye a kezemből és megnézze. Egyszerűbb lett volna, mint megválaszolni a kérdést, ami amúgy teljesen egyértelmű volt. Ha ez kell neki, hát nézze és gondolkodjon el rajta, mi járhat a fejemben. Éppen elég okot adott rá, hogy legyen mit feltételezni róla. Csak figyeltem, ahogy átfutja a sorokat, mintha valami nagy újdonság lenne, majd kikaptam a kezéből és visszavontam magamhoz.
– Elliot… – kezdte már-már fojtott hangon és szép lassan tolt a fal felé. – A munkámat végzem, és ha holnapután Mr. Fraser nem jelenik meg a Főparancsnokságon, téged letartóztatlak a nyomozás akadályoztatása miatt, őt pedig aurorok fogják bekísérni mindenki szeme láttára, és nem érdekel, hogy mi lesz a véleménye bárkinek is a történtekről. Még az sem, ha ezzel egy jó időre tönkreteszem az életét.
A falhoz simult a hátam. Ezen a ponton viszont már csak vicsorogni tudtam. Ez meg mi akart lenni? Megfélemlítés? Mintha tartanék bármelyik hülye aurortól, s ebbe bizony ő maga is beletartozott. Ha tartottam is tőle, az azért volt, mert féltem, hogy megvonja tőlem a szerelmét. Végül is meg is tette.
Most fenyegetsz? – kérdeztem. Nem ordítottam, mert nem volt értelme, csak sziszegtem a szavakat. Az az érzésem támadt, hogy a testi erejénél fogva akar rám nyomást gyakorolni. Kicsit sem ismert, kicsit sem tudta, milyen vagyok, ha meg kell védenem valamit. Nem látott egyszer sem harcolni, nem látott olyankor, amikor el akartam érni valamit. Ez volt a baj Gabriellel. Csak azt látta, amit az orra elé tettem.
– Most még csak meg akarom hallgatni egy tárgyi bizonyíték miatt. Kíváncsi vagyok, mit tud az eredetéről, tulajdonságairól és hasonlók, de ha meggátolod azt a találkozót bármilyen formában is, elsőszámú gyanúsítottként fog előlépni, azt pedig nem akarod, szerintem.
Ellépet végül, hogy a kutyákat a kizárja. Ez persze azzal is járt, hogy Amont kénytelen volt elterelni mellőlem. Nem érdekelt volna, ha rám támadnak… bár nem néztem volna ki belőlük.
– Felfogtad ezt vagy a szádba kell még rágnom más módon is?
Most még? – kérdeztem szinte felháborodva. Nem érdekelt, hogy mit csinál, úgy fordultam utána, ahogy kellett. – Aiden csak az üzlet tulajdonosa, a tárgyakat én szerzem… ha ezt akartad annyira tudni. Nem értem, mit akarsz tőle. De felőlem csukj le, ha akkor leszállsz róla. – Egymáshoz nyomva a csuklóimat kinyújtottam felé, szinte jelezve, hogy tessék, itt van, bilincselj meg. Csak rajta múlott mihez kezd ezzel a helyzettel.
Nem tudom mire jó neked ez a játék, Gabe, de kezd nagyon elszaladni az a ló… – Sóhajtottam egy nagyot, megpróbáltam legyűrni magamban azt a rengeteg feszültséget.

Naplózva


Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2021. 06. 05. - 22:28:51 »
+1

TO; Elliot


2002. június 12.
Micsoda cselszövés ez…?
18+

Kávét akarok, a vacsorámat, és egy jó könyvet, hogy kikapcsolódjak. Vagy egy késő esti edzést, hogy kiszellőztessem a fejem. Persze, nem lesz ez olyan egyszerű, ahogy gondoltam is. Nem baj, nem adtam le az ügyet, szóval végig fogom csinálni. Még akkor is, ha esetleg ezzel mindennel szembe megyek. Még saját magammal is. Mert egy ponton biztos nem tudnám eldönteni, hogy mit válasszak. A munkát vagy őt. Most nem biztos, hogy ennyire egyértelmű lenne.
- Most fenyegetsz?
Szerencsére állok annyira közel hozzá, hogy tisztán halljam ezt a kérdését. Hogy fenyegetném? Talán. Hogy elérnék-e vele valamit, és ezért lenne-e értelme fenyegetnem őt? Ebben az állapotában csak annyit érnék el, hogy még jobban bedühödik, és abból nem fog semmi jó származni.
- Ha azzal hatok rád, hogy nem rólad szól ez az egész, akkor igen, fenyegetlek.
Végül is ezt tartom a legjobb ötletnek. Vagyis inkább a legegyszerűbbnek. Ha nem sikerül hatnom rá ész érvekkel, akkor vegye nyugodtan fenyegetésnek a szavaim. Nem csak azokat, hanem minden utána érkezőt is.
- Most még? Aiden csak az üzlet tulajdonosa, a tárgyakat én szerzem… ha ezt akartad annyira tudni. Nem értem, mit akarsz tőle. De felőlem csukj le, ha akkor leszállsz róla.
- Tehát nem értetted meg, amit mondtam. - Azért ez eléggé csalódásként ért, mert hirtelen nem jutott eszembe, hogy tudnám ennél jobban megértetni vele a dolgokat.
Az pedig, hogy ő szerzi be a tárgyakat igazából egyáltalán nem fontos. A Fraser fiúnak ismernie kell a tárgyakat, az eredetüket, ha mágikus tárgyak, akkor a hatásukat. Mivel övé a bolt, övé a felelősség is. Félrelököm a felém tartott csuklóját.
- Nem foglak letartóztatni. Engem nem érdekel most, hogy loptad, vetted vagy szülted azokat a tárgyakat. - Bár a hangom még mindig nyugodtnak tűnik, érzem, hogy egyre kevésbé tudom megtartani ezt az álarcot. - Nem ezt akartam tudni, és még mindig nem rólad szól ez az egész.
Azt hiszem, ez egy sokkal hosszabb folyamat lesz, aminek jelenleg inkább azt tudom mondani, hogy nem jó lesz a vége. Ha nem hiszi el nekem, hogy semmi hátsó szándékom nincs ezzel az egésszel kapcsolatban, akkor rövid időn belül nagyon össze fogunk veszni.
- Nem tudom mire jó neked ez a játék, Gabe, de kezd nagyon elszaladni az a ló…
Érzem, ahogy elszakad az a bizonyos cérna. Túl sok mindent engedtem meg neki, és most azt érzem, hogy ki is használja ezt a helyzetet. Ökölbe szorítom a kezem, mert vissza kell fognom magam valahogy. Nem fogok fizikai erőben fölé kerekedni, az nagyon nem vallana rám, még akkor sem, ha nem ismerném őt ennyire, de ezt meg kell értenie.
- Bassza meg, Elliot! – Igen, most már indulatosan és emelt hangon beszélek. - A kibaszott rohadt életbe, hogy nem tudsz a képzelgéseden túl látni, ha valami nem rólad szól. De tudod, mit? Leszarom, hogy mit gondolsz. Ha személyes ügyet akarsz csinálni belőle az sem érdekel, de a faszomba is, engem hagyj ki belőle! A munkámat végzem, és ha ez nem tetszik, akkor menj vissza hozzá, bőgd ki a szemed neki, panaszkodj arról, hogy milyen szar alak vagyok, és holnapután rugdosd be a parancsnokságra, mert ha nem teszed, akkor kibaszottul biztos lehetsz benne, hogy este mind a ketten az Azkabanban lesztek, és nem én leszek az, aki kiszed onnan titeket! És igen, ezt veheted fenyegetésnek!
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2021. 06. 06. - 13:26:32 »
+1

what a plot twist you were
2002. június 12.

g a b r i e l
i don’t chase.
I conquer.
You will crumble like Rome for me.

style: outfit zene: Sound of War

Utáltam, hogy olyan mocskosul fapofa. Régen férfiasnak és vonzónak találtam, hogy nem tudtam azonnal leolvasni róla minden érzelmet, de ez most nem az a helyzet volt, ami tetszene. Nem, mert most nem kívántam azt, hogy ragadjon meg és tegyen velem, amit akar… hogy mutassa meg milyen erős hozzám képest. Most győznöm kellett, hogy megvédjem Aident. Csakhogy Gabriel ellen nem harcoltam korábban, mert esélyem sem volt. Ráadásul nem is kellett tőle megvédenem semmit. Ez az egész egy ócska rémálomnak tűnt… az élet akkorát változott, mint még talán soha.
Mikor lettem ennyire fontos? Mikor kellett minden második embernek Elliot O’Mara… Elliot O’Mara a tolvaj… az ember, akit kicsaptak a Roxfortból, az ember, akit egész egyszerűen elfelejtettek. Még az iskolaigazgatónak sem értem annyit, hogy megvizsgálja a pálcámat, csak mert az apám odahatott kicsit, hogy csapjanak ki a francba. Talán nem akarta, hogy szem előtt legyek, én meg olyan szívesen bujkáltam, mintha tényleg muszáj volna. Teljesítettem az óhaját tudat nélkül. Amikor visszatértem Londonba is senki voltam… s most is senki vagyok. Csak valamiért ez a két marha nem veszi észre. Inkább egymásnak feszülnek, hogy megint nyomot hagyjanak rajtam… hogy megint legyen majd miután sírni, ha ennek az egésznek vége lesz.
– Tehát nem értetted meg, amit mondtam. – Jelentette ki.
Mert nem a szavaknak hiszek. Azokat bárki meg tudja formázni… – Válaszoltam dacosan és a zöld szemekben kerestem választ. Jó, nem csak kerestem olyan vadul kutattam, ahogy csak tőlem telt. Látni akartam, hogy igazat mond-e vagy ismét csak el akarja előlem rejteni a valódi okokat, a valódi érzéseket.
Könnyedén félre lökhette a csuklómat is, mintha annak semmi súlya nem lenne. Pedig, ha valakit le kéne tartóztatnia, az én vagyok. Én tettem mindent meg azért, hogy az az üzlet a lehető legilegálisabb legyen. Ha akarta, hát megnézhette a legutóbbi szellemtámadást követő nyomokat, amik nyomot hagytak rajtam. Ott volt az a már-már halovány harapás nyom a nyakamon. Nem olyan volt, amit Aiden hagyott rajtam. Kisebb volt, mintha gyermektől származna, még is mélyebb, furcsa lilás foltokat hagyva maga után.
–  Nem foglak letartóztatni. Engem nem érdekel most, hogy loptad, vetted vagy szülted azokat a tárgyakat. – A hangja nyugodtnak tűnt, de láttam, ahogy megrándul az arca. Már nem viselte a szokásos álarcot. Talán én voltam az egyetlen, aki képes volt rendesen lerántani róla. Egyszer már megmondtam neki, hogy tartóztasson le… hiszen a kivételezést csak addig járt, míg ágyba bújtam vele. – Nem ezt akartam tudni, és még mindig nem rólad szól ez az egész.
Sóhajtottam egyet dühösen. Összecsíptem a mutató- és hüvelykujjaim közé az orrnyergemet, ahogy csukott szemmel mély levegőt vettem. Gondolkodj, O’Mara, mert ezt meg kell oldani… kurvára meg kell oldani! Kellett egy pillanat, hogy odasziszegjem neki, milyen veszélyes útra lépett. Nem akartam az ellenségem lenni… nem akarhatott. Már pedig ezzel azt kockáztatta meg és kettőnk közül nem csak ő tud rohadtul ádáz lenni a küzdelemben, hanem én is. Fogalma sem volt mire vagyok képes, mert nem látta. Igen, bevallottam neki, hogy öltem, hogy jártas vagyok a feketemágiában, de még sosem látta, ahogy használom a képességem, ahogy késsel a kezemben esek neki valakinek. Az más volt… egy másik állapot.
– Bassza meg, Elliot! – Emelte meg a hangját. Furcsa, veszélyes mélység keveredett bele. – A kibaszott rohadt életbe, hogy nem tudsz a képzelgéseden túl látni, ha valami nem rólad szól. De tudod, mit? Leszarom, hogy mit gondolsz. Ha személyes ügyet akarsz csinálni belőle az sem érdekel, de a faszomba is, engem hagyj ki belőle! A munkámat végzem, és ha ez nem tetszik, akkor menj vissza hozzá, bőgd ki a szemed neki, panaszkodj arról, hogy milyen szar alak vagyok, és holnapután rugdosd be a parancsnokságra, mert ha nem teszed, akkor kibaszottul biztos lehetsz benne, hogy este mind a ketten az Azkabanban lesztek, és nem én leszek az, aki kiszed onnan titeket! És igen, ezt veheted fenyegetésnek!
A magasba lendült a kezem és a következő mozdulattal arcon csaptam. Megállíthatta a kezemet, de nem sok esély volt rá. Túl gyorsan, túlzottan is érzésből mozdultam felé. Éreztem, ahogy düh egyetlen erőszakos erőként szakad ki belőlem. Csak az kattogott az agyamba, hogy engem nem fenyegethet, hogy meg kell védenem Aident tőle.
Rohadj meg, Gabriel! – Üvöltöttem, nem érdekelt, hogy odakint a kutyák kétségbeesetten ugatnak. Inkább olyannak tűntek, mint riadt gyerekek, amikor a szüleik vitatkoznak. – Nem fogom engedni ezt! Nem árthatsz neki! Engem letartóztathatsz, marhára nem hat meg. – Tettem hozzá és belemarkoltam a ruhájába. Nem érdekelt, hogyha megüt. Hát üssön meg, nem ő lenne az első és nem is ő lenne az, akitől a legjobban fájna. Azon már túl vagyok. – Békén fogod hagyni Aident. Mert, ha nem, akkor nem leszünk jóban… – Sóhajtva léptem el, de csak annyira, hogy a hátam megint a falnak ütközzön. A szívem még mindig őrülten kalapált.
Egy olyan munka nevében csinálod ezt, ami meg fog ölni. Emlékszel, hogy azt mondtad, hogy én fogok előbb meghalni? Ha így folytatod ez nem így lesz. – Folytattam és igen, ezt vehette fenyegetsnek is akár. - Ha szeretsz egy kicsit is, nem tedd velem ezt!
Naplózva


Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2021. 06. 06. - 15:31:06 »
+1

TO; Elliot


2002. június 12.
Micsoda cselszövés ez…?

Szóval nem a szavaknak hisz? Akkor lényegében bármit mondhatnék, mert semmit nem fogok elérni vele. Mit kéne csinálnom? Talán oda kéne vinnem, hogy lássa a saját szemével a tárgyat? Ha már úgyis ő lopta, akkor biztos vagyok benne, hogy tud is róla valamit mondani. De nem lehet. A Fraser fiúé a bolt, ő is vállalja a felelősséget az ott árusított termékekért.
Miután kizárom a kutyákat felé fordulok. Nevetséges a feltevése, hogy majd letartóztatom. Persze azzal szembe mennék az ígéretemnek, és ezt nem akarom. Nem akarok a saját szememben is egy szar alak lenni. De az is igaz, hogy ez nem maradhat így tovább. Meg kell tanulnia, hogy nem mindig az van, amit ő akar. Most már viszont nagyon elegem van ebből az egész cirkuszból. A lehető legérthetőbben próbálom megmondani neki, hogy fogja már vissza magát, még akkor is, ha eléggé küzdök azzal a ténnyel, hogy ne átkozzam le a fejét.  Mert lehet meg kéne tennem, és akkor magához térne.
Mielőtt azonban léphetnék, ő teszi meg ezt. A pofon olyan erővel csattan rajtam, hogy megfeledkezek lényegében mindenről egy pillanatra. Csak a hangja az, ami magamhoz térít.
- Rohadj meg, Gabirel!
- Ennyi idő kellett ahhoz, hogy megtanuld a nevem?
Egy kicsit sötétebbre és ijesztőbbre veszem a hangom, még akkor is, ha talán a halksága miatt nem hallja meg a kérdésem. Már nem érdekel, hogy mi volt vagy mi lehetne. Csak arra gondolok, ami itt és most van. Éppen csak sikerül annyira magamnál lennem, hogy ne essek neki akár puszta kézzel is.
- Nem fogom engedni ezt! Nem árthatsz neki! Engem letartóztathatsz, marhára nem hat meg.
Érzem, ahogy megragadja a felsőmet, de nem tud elmozdítani. Le vagyok cövekelve, annyi erő pedig biztos nem gyűlt össze benne, hogy akár csak egy kicsit is megráncigáljon.
-  Békén fogod hagyni Aident. Mert, ha nem, akkor nem leszünk jóban…
Csöndben nyugtázom, hogy eljutottunk erre a pontra, pedig nem szabadott volna. Örülök neki, hogy ellép tőlem, mert azt hiszem, itt az ideje, hogy távozzon, mert ha nem teszi meg, akkor magam fogom kirugdosni ebből a házból.
- A Fraser fiú befárad hozzám, és válaszol a kérdéseimre, majd hazamegy - próbálkozok még mindig a megértetni vele, hogy nem lesz itt semmi olyan esemény, ami miatt akár neki, akár a szerelmének börtönbe kéne mennie, hacsak ő maga nem tesz róla, hogy így legyen.
Látom rajta, hogy továbbra sem fogom tudni meggyőzni semmiről, szóval ideje lesz összeszednem magam, és felvenni a kesztyűt. Ha ő úgy játszik, akkor játszok én is úgy. Nem fog zsarolni, nem hagyom neki. Még akkor sem, ha ezzel itt és most megszakad majd a szívem.
- Egy olyan munka nevében csinálod ezt, ami meg fog ölni. Emlékszel, hogy azt mondtad, hogy én fogok előbb meghalni? Ha így folytatod ez nem így lesz. Ha szeretsz egy kicsit is, nem tedd velem ezt!
Felhorkantok kicsit, majd előveszem a pálcámat, amit félreteszek egy közelben lévő asztalra, mielőtt még használni akarnám. Hogy mekkora szemét húzás ez tőle, és lényegében fel sem fogja, csak mondja még mindig a szövegeit.
- Hogy te mekkora faszfej vagy. Nem is értem, korábban miért kepesztettem annyira érted. Komolyan azt várod el tőlem, hogy a munkámmal szemben egy olyan emberért feláldozzak bármit is, aki szarik a képemre? Mióta visszajöttem azon túl, hogy mindenféle ígéretet tetettél velem, hogy majd vigyázok magamra, meg nem keveredek bajba, és vigyázok rád, lényegében a szemembe köptél. Eltűrtem, mert reménykedtem benne, hogy visszajössz hozzám, de már látom, hogy neked már egy senki vagyok. Hát kurvára nem fogsz így a lelkemre hatni. Most se miattam teszed, hanem amiatt a kölyök miatt. Még csak nem is magadat védenéd, amivel tényleg sarokba tudnál szorítani.
Bár nem mozdulok, de tartom a szemkontaktust, és igyekszem leplezni, hogy valójában mennyire remegek. Nem biztos, hogy most pontosan tudnék célozni, ha pálcát akarnék szegezni rá. És lefogadom, hogy még mindig nem érti, már az is, hogy nem tartóztatom le itt helyben, mekkora önuralmat követel meg tőlem.
- Ha majd azt látom, hogy egy kicsit is vagyok annyira fontos neked, hogy elfogadj olyannak, amilyen most vagyok a munkámmal, a jelenemmel és a választott jövőmmel együtt, és nem akarsz egy kis senki miatt érzelmileg zsarolni, akkor visszatérhetünk arra, ami kettőnk között van. Vagy volt.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2021. 06. 08. - 17:23:28 »
+1

what a plot twist you were
2002. június 12.

g a b r i e l
i don’t chase.
I conquer.
You will crumble like Rome for me.

style: outfit zene: Sound of War

A düh hatalmas erővel dübörgött bennem. Ez az egész arról szólt, hogy valami nem egészen úgy alakult, ahogy Gabriel elképzelte és most azt az embert bünteti, akit én rángattam bele. Igen, valamikor egy pár voltunk, valamikor még nem gondoltam azt, hogy inkább öletné meg magát, minthogy velem legyen. Persze folyamatosan azt magyarázza, hogy ő „auror,” de az ember nem csak a munkája… sőt, inkább nem csak a munkája. Én sem csak tolvaj voltam. Sőt… tettem volna félre azt az egész életet fontosabb dolgokért. Natnak is megígértem, hogy vigyázok magamra, s hiába vágytam annyira a kalandokra, ott maradtam vele Tengerszemben. Most képes lennék ezt Aidenért is megtenni, ám ebben a kapcsolatban egészen más fajta elvásárok vannak.
A gúnyolódás nem állt jó Gabrielnek, de ezt nem vetettem a szemére. Már anélkül is kellően felhúzott, de ahhoz képest most még egész jól bírtam. Bár a kezem rászorult a zsebembe dugott pálcámra. Ő is láthatta, mert kilógott onnan. Talán neki nem estem volna, de szívem szerint az egész házat felgyújtottam volna.
– A Fraser fiú befárad hozzám, és válaszol a kérdéseimre, majd hazamegy – magyarázta tovább. Ismertem már a hitegetést, nem ő lett volna az első, aki megpróbálja. Talán most még haza engedi Aident, de aztán kitalálja, hogy menjen be újra, mutasson meg ezt-azt a boltban, egészen addig, míg nem talál valamit, amiért beviheti az Azkanbanba.
Nyugodj le, O’Mara… próbáld meg józanésszel átgondolni! A hang bíztatott, de én már éreztem, ahogy a vérem szinte felforr az ereimben. Egy csomó érzés kavargott bennem: düh, csalódottság, aggódalom, de leginkább félelem, hogy valamelyiküket elveszítem. Talán nem Gabrielt választottam egyelőre, de annyira ragaszkodtam hozzá, mintha az életem egyik legfontosabb része lenne. Azt mondják a nagyszerelmek ilyenek. Nem múlnak el nyom nélkül, örök kétséget hagynak az emberben.
Most még hazaengeded? – kérdezte vissza, szinte sziszegve. Nem ment, nem ment a bizalom egyszerűen. Túl sokszor járt a nyomomban és fejtette ki, hogy a helyem mellette van. S nem ő volt az egyelten, aki ezt éreztette velem, mégsem tettem semmit. Nem tehettem. Egyszer már elengedtem Aident és minden egy borzalmas katasztrófa lett.
Nem volt más választásom, minthogy az érzéseire hassak. Addig nem akartam elmenni, míg el nem fogadja, hogy úgy lesznek a dolgok, ahogyan én mondom. Mert úgy lesz… muszáj, hogy úgy legyen… nem mehet Aiden az Azkabanba. Erica nem bírná ki. Talán én sem.
Láttam, ahogy előveszi a pálcáját és lerakja az asztalra. Olyan volt ez is, mint egy fenyegetés. Jelezte, hogy most jobb, ha nincs a közelében a fegyvere… mintha az lenne az egyetlen, amivel kárt tehet bennem. A fizika ereje sokkal jobban aggasztott volna, ha nem Elliot O’Mara vagyok és nem makacskodom.
– Hogy te mekkora faszfej vagy. Nem is értem, korábban miért kepesztettem annyira érted. Komolyan azt várod el tőlem, hogy a munkámmal szemben egy olyan emberért feláldozzak bármit is, aki szarik a képemre? Mióta visszajöttem azon túl, hogy mindenféle ígéretet tetettél velem, hogy majd vigyázok magamra, meg nem keveredek bajba, és vigyázok rád, lényegében a szemembe köptél. Eltűrtem, mert reménykedtem benne, hogy visszajössz hozzám, de már látom, hogy neked már egy senki vagyok. Hát kurvára nem fogsz így a lelkemre hatni. Most se miattam teszed, hanem amiatt a kölyök miatt. Még csak nem is magadat védenéd, amivel tényleg sarokba tudnál szorítani.
Éreztem, ahogy a szavai apró szilánkként fúródnak a szívembe. Olyan mélyen, hogy egy pillanatra a lélegzetem is elakadt. Nem értettem, hogy mondhatta ki ezeket a szavakat… hiszen én voltam itt. Én voltam itt, mikor kellett neki valaki. Mióta csak visszatért újra és újra idejöttem, törődtem vele.
Nem szakítottam el a tekintetem tőle, de éreztem, hogy a düh, amit eddig visszatartottam, az megremeg. Fájdalmassá válik és a szemembe könny gyűlt, hogy furcsa, zavaros fátylat vonjon elém. Így nem láttam tisztán Gabriel zöld szemeinek csillogását.
– Ha majd azt látom, hogy egy kicsit is vagyok annyira fontos neked, hogy elfogadj olyannak, amilyen most vagyok a munkámmal, a jelenemmel és a választott jövőmmel együtt, és nem akarsz egy kis senki miatt érzelmileg zsarolni, akkor visszatérhetünk arra, ami kettőnk között van. Vagy volt.
Ha még egyszer azt mondod nekem, hogy nem vagy fontos, beverem a képed. – Közöltem szinte vicsorogva. Ösztönösen rántottam elő a pálcámat, mint mindig, mikor ideges voltam… s az szinte magától sült el. Hallottam, ahogy a konyhaszekrényből kiömlenek a tányérok, sőt szinte a levegőben pattannak el. Olyan volt, mintha egyetlen hatalmas hangrobbanásban nyilvánul meg a bennem fortyogó indulat.
Én voltam az egyetlen, aki itt volt veled. Én voltam az, aki megölelt, aki csillapította az átokheged nyomását… ezt ki tette meg érted? Mert Metzger biztosan nem. – folytattam dacosan, nem mintha ért volna a helyzet annyit, hogy győzködjem róla. Engedtem, hogy dühömben még a könnyeim is megeredjenek. Olyan mély, olyan erős fájdalom lüktetett a szívembe, amivel talán csak akkor találkoztam, mikor meghalt. De úgy tűnt, hogy az a Gabriel, akivel együtt voltam már valóban nem létezik. Az a Gabriel meghalt és nem maradt belőle más, csak az a kék kabát, amit véresen hoztak vissza. – Talán egy részed tényleg meghalt… csak az a kár, hogy vele vitted azt az Elliotot is, aki melletted voltam. – Nyeltem egyet és leengedtem a pálcámat. Nem érdekeltek az összetört tányérok. Vissza kellett tartanom a zokogást, mielőtt az hatalmas erővel tört volna ki belőlem.
De ezek után legalább tudom, hogy felesleges törnöm magam. Úgy is csak azt veszed észre, ha a szádba mászom… a többi nem fontos… – elfordítottam tőle az arcomat. Semmi köze nem volt a könnyeimhez most már.
Naplózva


Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2021. 06. 10. - 19:27:20 »
+1

TO; Elliot


2002. június 12.
Micsoda cselszövés ez…?

Úgy érzem, ha most azonnal nem megy el innen, akkor nekem kell majd. Meg kellene értenie, hogy ha egy bizonyíték arra mutat, hogy a pasiját meg kell kérdeznem néhány dologról, akkor annak nincs köze ahhoz, hogy milyen személyes törekvéseim vannak. Össze fogunk veszni, ha így folytatódik, és talán véglegesen. Ezt pedig nem akarom. Meg fogom akadályozni valahogyan, ha látom, hogy tudok vele tárgyalni.
A fenébe is kurvára szar helyzet ez. Nem akarok közte és a munkám között választani, pedig nagyon abba az irányba terelődik ez a vita. Ha megígérem neki… ha eltépem azt a behívót, akkor lesz majd más, aki megteszi helyettem a kikérdezést. Persze, ezt kellett volna már eleve megtenni, másnak átadni az ügyet. Az első komolyabb ügyemet, mióta visszatértem. Vagyis néha már nem vagyok biztos benne, hogy jól tettem, hogy visszatértem. Mindenki eltemetett, meggyászolt, és ahelyett, hogy örülnének nekem csak a fájdalmat látom, mikor rám néznek. Metz, Elliot, mind a ketten olyan sérülést szereztek, amit soha nem tudok majd begyógyítani. Ehhez nem elég a visszatérésem.
- Ha még egyszer azt mondod nekem, hogy nem vagy fontos, beverem a képed.
Hirtelen kel életre a lakás, ahogy Elliot előveszi a pálcáját. Már Afrikában is megtapasztaltam, hogy mekkora ereje van, amit valószínűleg a sötétség vált ki belőle, de ott nyílt terepen voltunk, ez itt egy zárt lakás. Ha csak a tányérok törnek majd, az még nem is érdekel annyira.
- Én voltam az egyetlen, aki itt volt veled. Én voltam az, aki megölelt, aki csillapította az átokheged nyomását… ezt ki tette meg érted? Mert Metzger biztosan nem.
Itt azért megint elönt kicsit a méreg. Ha szerinte az elég volt nekem, hogy idejött, eltöltött velem fél órát, egy órát és ettől nekem boldognak kéne lennem, akkor valami álomvilágban él. És soha nem kértem, hogy az átokhegemhez nyúljon. Tény, hogy nem is taszítottam el magamtól olyankor a közelmúltig, de ettől még a lényegen nem változtat semmi. Másrészről, pontosan tudja, hogy nincs senki más rajta és Metzen kívül. A családom tagjaival nem tartom napi szinten a kapcsolatot, szóval mit vár? Mégis kinek kellett volna itt lennie?
- Tudod, arra lett volna szükségem, hogy a széthulló életemben ne csak egy átmeneti segély legyél, hanem egy biztos pont, amihez tudok igazodni. Erre most azt látom, hogy…
Már nem kiabálok, már nem vagyok ideges. Inkább beletörődtem ebbe az egészbe. Ha kell, akkor menjen, nem fogom vissza. Ha meg nem akar menni, akkor maradjon. De jobb lenne minél előbb megérteni, hogy engem nem érdekel jelenleg egyikük múltja sem.
- Talán egy részed tényleg meghalt… csak az a kár, hogy vele vitted azt az Elliotot is, aki melletted voltam. De ezek után legalább tudom, hogy felesleges törnöm magam. Úgy is csak azt veszed észre, ha a szádba mászom… a többi nem fontos…
Elfordul, de teljesen felesleges. Így is tudom, hogy mi játszódik le benne. Így is látom a könnyeit, még akkor is, ha nem szó szerint. Elfordulok én is, így látom, hogy a kutyák teljesen meg vannak őrülve. Talán el kéne húznom a függönyt, hogy ne lássanak semmit a továbbiakból, de az is igaz, hogy most már szinte mindegy.
- Nem akarnám, hogy olyan legyél, mint akkor… Én sem vagyok olyan, természetes, hogy te sem lehetsz. – Belefogok egyfajta magyarázatba vagy nem is tudom, csak meg akarom törni a csöndet kettőnk között. - De tudod, amíg te belőlem egy kabátot kaptál vissza, én azt látom, hogy a szemem láttára távolodsz el. Talán túlzás azt mondani, de ilyenkor mindig azt érzem, hogy meghalsz. Minél kevesebb időt töltesz velem, a közelemben, annál inkább érzem azt, hogy eljön majd a pillanat, amikor már nem lesz egyáltalán közünk egymáshoz, és akármit csinálok… – Itt igyekszem kihangsúlyozni az akármit, hogy ezzel is megcáfoljam benne azt, amiért idejött ma. Aztán az is lehet, hogy pont ezzel fogom megerősíteni. - csak még jobban távolodok el tőled.
Igen, egy ideig bármit megtettem volna, hogy visszakapjam. Talán, ha akkor Macmillan nem veszi el az engedélyem, tényleg bevittem volna a Fraser fiút csak azért, hogy egy kis időre elválasszam őket egymástól, de mostanra rájöttem, hogy ennek semmi értelme, mert azzal csak magam mellől is elüldözném. Afrikában történt bennem valami. Nem azt mondom, hogy teljesen feladtam, de ott megfordult. Most már annak is örülök, ha őt boldognak látom. Ha azt a Fraser fiú mellett éri el, akkor úgy is jó.
- Afrika óta már nem hajtok azért, hogy visszaszerezzelek. Nem tennék olyat, amivel bánthatlak. Ezért is esett rosszul, hogy apádnál az utolsó csepp voltam, és ezért sem akartam találkozni veled. Hogy ne legyek megint az, aki miatt rosszul leszel. Nekem itt van a munkám, ami mindig kettőnk közé fog állni, ezzel is tisztában vagyok. Elliot, miért akarnék keresztbe tenni neked?
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2021. 06. 16. - 17:06:20 »
+1

what a plot twist you were
2002. június 12.

g a b r i e l
i don’t chase.
I conquer.
You will crumble like Rome for me.

style: outfit zene: Sound of War

Mélyen a szívembe martak Gabriel szavai. A könnyen ott ültek a szememben, de csak akkor folytak ki, mikor elfordítottam az arcomat. Értettem, mit jelentek neki, hogy nem lehetek biztos pont, csak azért, mert nem élek vele és nem fekszem le vele. Mindennap itt voltam, csoda, hogy Aiden még nem kapott féltékenységi rohamot, de ő mégis ezt dörgölte az orrom alá. Tényleg nem az volt, aki kisétált az életemből. Valami megtört roncs volt, ami egymaga képtelen volt összekaparni a részeit… csak azt nem vette észre, hogy belőlem is ez vált. Már sosem leszek felhőtlenül boldog. Már mindig ott lesz a kérdés, hogy vajon, mikor megy el… mikor sétál ki utoljára az ajtón – legyen szó akárkiről.
Gabriel nem látta, hogy mit tettek velem a történtek. Vak volt rá, nem fogta fel, milyen mélyre mart. Mondhattam volna, ismételtethettem volna újra és újra, de nem volt hozzá erőm. Könnyebb volt távol maradni innen, megpróbálni új életet kezdeni. Csakhog visszajöttem, szinte várva, hogy megint gyötörni kezdjen. A bűntudat elkezdett felemészteni, mintha én tettem volna valamit kettőnk ellen. Én itt voltam, vártam, kértem, hogy maradjon… de most is csak ellent mond. Akármi mondom, hogy gondolja át.
– Nem akarnám, hogy olyan legyél, mint akkor… Én sem vagyok olyan, természetes, hogy te sem lehetsz. – Magyarázkodott, de minek. Már éppen elég mélyre hatolt a mondanivalója. Amíg nem vagyok az övé, nem teszek érte semmit. Talán tényleg jobb lett volna Metzgerre hagyni az egészet. Az ujjaim belemarkoltak a nadrágom anyagába. Nem is tudom, csak reméltem, hogy attól majd megnyugszom. De nem. Nem szóltam semmit, vártam és közben azon kattogtam, hogy: Menekülni akarok, menekülni akarok innen! – De tudod, amíg te belőlem egy kabátot kaptál vissza, én azt látom, hogy a szemem láttára távolodsz el. Talán túlzás azt mondani, de ilyenkor mindig azt érzem, hogy meghalsz. Minél kevesebb időt töltesz velem, a közelemben, annál inkább érzem azt, hogy eljön majd a pillanat, amikor már nem lesz egyáltalán közünk egymáshoz, és akármit csinálok… – Nyeltem egyet. Nagy nehezen visszanéztem rá. – csak még jobban távolodok el tőled.
Ha így folytatod, az a távolság csak nagyobb lesz. – Közöltem. A hangom hidegen csengett, de képtelen voltam a könnyeimet visszatartani. Egyszer voltam dühös és mérhetetlenül szomorú.
– Afrika óta már nem hajtok azért, hogy visszaszerezzelek. Nem tennék olyat, amivel bánthatlak. Ezért is esett rosszul, hogy apádnál az utolsó csepp voltam, és ezért sem akartam találkozni veled. Hogy ne legyek megint az, aki miatt rosszul leszel. Nekem itt van a munkám, ami mindig kettőnk közé fog állni, ezzel is tisztában vagyok. Elliot, miért akarnék keresztbe tenni neked?
Elléptem és megindultam a kandalló felé. Az előzőek után a szavai üres fecsegésnek tűntek. Én valamikor szerelmes voltam belé, a jövőm egyetlen reménységének láttam. Erre szószerint közölte velem, hogy nem fontos nekem. Nathaniel Forest is fontos, pedig tőle el is váltam… talán még egy szirkányi szerelmet is éreztem, ahogy az ott volt Gabe iránt is minden féltés és aggódás alatt. Az emberek nyomot hagynak egymáson.
Ha egyszer kisétálok az életedből és nem nézek feléd sem, akkor talán majd észre veszed, hogy fontos voltál. – Közöltem, nem is reagálva az előző megjegyzésére. Már késő volt bármivel is kimagyaráznia, de aztán végül megkönyörülve rajta folytattam: – És tudod mit? Inkább te legyél az utolsó csepp, mint egy idióta varázstárgy, amit csak eladnék. Érted meg is halnék. – Sóhajtottam egyet, nehogy újabb adag könny szakadjon ki belőlem. Nem volt szabad többet sírnom előtte.
Te nem nekem akarsz keresztbe tenni, hanem magadnak, zöldszem. Ez a legnagyobb baj. Higgadj el, nem kell versenyt futni az élettel mindig. Alig értél haza. – Néztem rá ismét, kicsit visszafordulva.
Naplózva


Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2021. 06. 19. - 21:35:11 »
+1

TO; Elliot


2002. június 12.
Micsoda cselszövés ez…?

Egy barom vagyok. Nem tudok erre mást mondani. Sikerült olyan módon átgázolnom Ellioton, ahogy soha nem kellett volna. Túl sértettnek éreztem magam ahhoz, hogy tisztán tudjak gondolkodni. Hirtelen elvesztettem a hidegvérem, amit a munkámban soha nem engedhetnék meg magamnak. Vele szemben, az egyik legfontosabb emberrel szemben mégis elvesztettem. A rohadt életbe.
- Ha így folytatod, az a távolság csak nagyobb lesz.
Igaza van. Még akkor is, ha nevetséges és rám nézve sértő az indok, amiért idejött, a viselkedésem nem az minősíti. Elfordulok felőle, próbálom lenyugtatni magam azzal, hogy a kutyákat kezdem el figyelni, akik a kertben legalább annyira kétségbe vannak esve, mint én attól, hogy a vallomásom után mi lesz Elliot reakciója.
Hallom, ahogy távolodik, és látom a kutyákon is, hogy követik őt, amíg el nem tűnik a szemük elől. Onnan, ahol ők állnak, nem látszik a kandalló. Ezt teljesen megértem. Én sem biztos, hogy fordított esetben maradni akarnék még. Most mégis úgy érzem, nem szabad így elválnunk.
- Ha egyszer kisétálok az életedből és nem nézek feléd sem, akkor talán majd észre veszed, hogy fontos voltál.
Nem kell ahhoz kisétálnia az életemből, elég ha most kisétál a kandallón keresztül. De tudom, hogy ma este már nem fogom tudni helyrehozni. Ahhoz túl sok minden történt, túl sok dolgot vágtam a fejéhez, amit talán nem kellett volna. Szóval meg is értem, ha soha többé nem akar majd látni.
- És tudod mit? Inkább te legyél az utolsó csepp, mint egy idióta varázstárgy, amit csak eladnék. Érted meg is halnék.
Eddig tartott az a tartásom, amit még azért öltöttem magamra, hogy akármi is történjen, józanul kibírjam a távozásáig. Ezek a szavai viszont annyira szíven ütnek, hogy érzem, összetörik bennem ez a tartás. Mégis valahogy úgy maradok, ahogy éppen állok. Keresem a tekintetét, és nem is akarom elengedni egyelőre.
- Elliot…
Tudom, hogy mondanom kéne még valamit, de valahogy nem jönnek már a szavak. Félek, ha most még valamit mondok, akkor csak rontok a helyzeten.
- Te nem nekem akarsz keresztbe tenni, hanem magadnak, zöldszem. Ez a legnagyobb baj. Higgadj el, nem kell versenyt futni az élettel mindig. Alig értél haza.
- Nem tudok megállni. Nem állhatok meg, Elliot.
Eleget pihentem. Mennem kell tovább. Meg kell tennem, különben megőrülök. Én nem is tudom, hogy mi lenne velem, ha egyszer valami olyan történne, ami miatt hosszabb időre ágynak esnék, és még az a kevés mozgásom se lenne meg, mint ami most volt.
Ne menj még el. Ne így váljunk el.
Igen, érzem a kényszert, de azt is tudom, hogy nem fogom megállítani. Azt hiszem, ha nem akarunk rontani a helyzetünkön, akkor el kell engednem, ha el akar menni.
- Látlak majd még?
Lépek felé egy lépést, mintha el akarnám kísérni haza, de csak valami olyanban reménykedem, hogy ha már egy szakadék lett közöttünk, fizikailag ne távolodjunk el most. Igazából akármit is válaszol, a varázsvilág nem egy olyan nagy hely, hogy örökre el tudjon menekülni, ami pedig az apját illeti és az egész kibaszott családját, biztos hallok majd még felőle, akármi is legyen a válasza.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2021. 06. 21. - 11:44:01 »
+2

what a plot twist you were
2002. június 12.

g a b r i e l
i don’t chase.
I conquer.
You will crumble like Rome for me.

style: outfit zene: Sound of War

Túl sok volt ez. Gabrielnek fogalma sem volt, milyen mélyre hatoltak a szavai. Nem ő volt persze az egyetlen, aki azt vágta a fejemhez, hogy nem veszem figyelembe az érdekeit, miközben én magam egyenesen úgy éreztem mindent megadtam azért, hogy neki jobb legyen. Mindig itt voltam… még akkor is, amikor Aidennel kellett volna lennem. Ő persze nem tette szóvá, hogy ott voltam Gabrielnél, pedig megérdemeltem volna. Megérdemeltem volna, mert zöldszem az exem volt, aki ráadásul gondot is okozott kettőnknek, ha már csak az afrikai ügyet említjük meg.
– Nem tudok megállni. Nem állhatok meg, Elliot.
Elszakítottam róla a tekintetem. A kandallóra bámultam, annak kormos, élettelen valóját könnyebb volt nézni, mint azokat a zöldszemeket. Egyre nehezebben ment az elutasítása… egyre több sebet tépett fel és minden pillanatban úgy éreztem, beleőrülök, még ha neki nem is mutatom ki. Sosem tudtam megjátszani magam Gabriel előtt, de az utóbbi időben meg kellett. Muszáj volt, mert ő volt a gyenge… de már többé ez sem volt igaz. Olyan volt, mint egy bolond, aki kapkodott valami után, hátha lekötheti a gondolatait. Csakhogy ez nem volt megoldás. Ismertem már annyira, hogy tudjam, a munkamánia is csak egy maszk, amit viselt… az volt a védekezés, mikor meghalt a családja, s most is az volt, hogy nem kapott vissza… hogy elveszítette a gondolatait. Talán előrébb jártam, mint ő… valahogy mindig is. Sok sebem volt, de ismertem őket, szembe néztem velük. Ez alól csupán az ő elvesztése, az Aidennel való szakítás voltak kivételek. De már az sem fáj, mert tudom, hogy egyedül is elég erős vagyok.
Pedig jobbat tennél magadnak, ha megállnál egy pillanatra. – közöltem ráérősen, de valójában nem akartam ezt már tovább fűzni. Kinyújtottam a kezem és végig simítottam a kandallópárkányon, ahol ott várakozott a hopp-porral teli kis edény. Emlékeztem, hogy én tettem át jobb oldalra, mert így könnyebben kézre esett, mikor ki-bejárkáltam Menedékből.
Ez az egész hely fájdalmas emlékkép volt, amit minden beszélgetésünk újra és újra felszakított, hogy véres sebként fertőzzön meg. Nem tudom, Gabriel mit érzett… de a viselkedése alapján csak ellökni akart magától. Semmi szüksége nem volt rám. Így nem…
– Látlak majd még? – lépett közelebb. Erőltettem, hogy ne nézzek rá. Nem akartam látni a zöld szemeket és vissza kerülni oda, ahonnan indultunk.
Nem tudom van-e értelme… – markoltam bele a porból, majd beléptem a kandallóba. Megértettem, nincs rám szüksége. Ha lenne, eszébe sem jutna, hogy nem fontos nekem. Ideje lenne mindkettőnknek tovább lépnie ezen az egészen. Főleg neki, mert nem tudja kezelni, hogy nem az övé vagyok. – Én megpróbáltam, Gabe, tényleg megpróbáltam. De neked nem elég a kisujjam, az egész karom kell… sőt az egész testem. Többet nem tudok most adni magamból... érted? – Sóhajtottam egyet. – Vigyázz magadra… – súgtam még oda, aztán eltűntem a zöld lángcsóvák között.

Köszönöm a játékot!
Naplózva


Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2021. 06. 25. - 17:56:34 »
+1

TO; Johann


2002. június 25.
Baráti traccsparti

A kertben vagyok, egy kis sütögetéshez készülök elő, de korábban már voltam azon a helyen, amihez majdnem egy hónapig kellett gyűjtenem a bátorságot. Igen, nekem, aki könnyen odaáll egy átok elé, ha arról van szó, és akkor nem merek szembenézni a múltam egy nagyon is jelentős darabkájával. Elmentem megnézni, hogy hol vesztettem el annak idején Alice-t, az egyetlen pici lánykámat, akihez foghatóval azóta sem találkoztam, és a szörnyű események után már nem is gondoltam a családalapításra addig, amíg össze nem futottam Elliottal. Nos, ami azt illeti, jelenleg Alice nem él, míg Elliot ugyan él, de már ő is a múltam része. Legalábbis párkapcsolat szempontjából.
Szóval, Metz üzent, hogy átjönne, mert valami nagyon fontosról szeretne beszélni, ezért arra gondoltam, hogy meglepem egy kis sütögetéssel. Csak nemrég szereztem be ezt a mugli ketyerét, amihez nem sok minden kell, csupán fa vagy szén és egy kis tűz. Grillezőnek hívják, és ebben az időben pont jó is lesz. A sörök behűtve, de most egy kis lángnyelvre vágyom. Túlságosan is kemény volt szembesülni délután a múltam annak a részével.
Mikor beszéltem Metzcel a Mungóban, akkor nagyon komolynak tűnt, biztos vagyok benne, hogy valami fontosról szeretne beszélni. Valami fontosabbról, mint amivel én mentem hozzá az egyik ügy aktájában talált furcsaság miatt. Amiről egyébként ki is derült, hogy semmi furcsa nincs benne.
Legördítem a következő pohár lángnyelvet, majd félre is teszem a poharat. Ennyi elég lesz, ha elfeledkezek arról, hogy már ittam, akkor a sörözés után már akár a kertben aludhatok is. De addig biztos nem fog ez megtörténni, amíg a legjobb barátom ide nem ér. A kandallónál hagytam neki egy üzenetet, hogy a kertbe jöjjön, de onnan akár már meg is érezheti a finom sült hús illatát. A salátát később csinálom meg, míg a krumpli és a hagymakarika sül.
Végül mikor Azazel és Amon megindul a házba, akkor tudom, hogy itt az ideje.
- Sör a jégtartóban – kiabálok neki. - Ha erősebbet szeretnél az itt van nálam.
Nem várok mást, szóval esélytelen, hogy bárki beessen váratlanul. Nem mintha olyan sokan jöhetnének. Látom, ahogy a kutyák közelednek, így biztos vagyok benne, hogy ő is ideért.
- Haver, remélem nem vagy kiöltözve, mert akkor hamarosan nagyon le fogsz izzadni.
Én is csak egy pólóban és térdig érő nadrágban, meg egy saru jellegű kis lábbeliben vagyok. Ezek pont alkalmasak ehhez a könnyed délutáni kikapcsolódáshoz. Persze, én könnyebb helyzetben vagyok, ha esetleg barátom szeretne valamilyen testedzést végezni a vacsora előtt, hogy megjöjjön az étvágya. És itt nem éppen a kar erősítésére gondolok, amit az üveg emelgetése okoz.
- Mesélj, mi volt ilyen fontos? Mostanában kicsit el vagy veszve, ahogy láttam.
Naplózva


Johann Metzger
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2021. 06. 26. - 13:20:48 »
+1

TO: GABE



2002. június 25.

Az öt nappal korábbi vacsora még bőven megviselte Johannt annyira, hogy nehezére essen a létezés is. A Fraser fiúk nem fogadták éppen örömmel… nem, mintha az apjuk helyét akarta volna elfoglalni. Egyszerűen csak Erica mellett akart lenni. Ezen pedig nem segített az ellenséges viselkedés. Kicsit félt, hogy a nő majd a fiai véleménye miatt őt is eltolja magától. Nem volt teljesen alaptalan a félelem, hiszen már nem lehetett belőle Erica nagy szerelme. Gyerekük sem lehetett, ahogy talán össze sem házasodhattak. Ezekkel a tényekkel Johann már együtt tudott élni. Így is egy komplett családot kapott a nővel. Hát erről akart ma beszélni Gabriellel. Ő még azt sem tudta, hogy el fogja hagyni Tamarát, és hogy most egy szállodában lakik átmenetileg.
Menedékbe érkezve a szokásos érzések fogták el. Kellemes, nyugodt érzés, amit mindig a legjobb barátja közelében érezhetett. Vele gond nélkül szórakozhatott, nevethetett bármikor. Bár Gabriel sokszor ítélkezett felette, mindig feltétel nélkül ott volt vele. Így hát, mikor rátalált a kertben, halvány mosoly futott át az arcán.
– Sör a jégtartóban – mondta Gabe fennhangon. – Ha erősebbet szeretnél az itt van nálam.
– Neked is hello. – Nevetett fel, ahogy a kutyák között sétálva megérkezett a mugli valami mellé, aminek a közelében Gabriel ügyködött. Nem figyelte meg különösebben. – Akkor tölts valami erősebbet. – Tette hozzá és azonnal kihúzott egy doboz cigarettát a zsebéből, hogy egy szálat előkapva azt a szájába tuszkolja. Hosszan fújta ki az első adag füstöt és nézett el a fák irányába.
– Haver, remélem nem vagy kiöltözve, mert akkor hamarosan nagyon le fogsz izzadni.
Havernek sem sokszor hívta még Gabriel, de nem rökönyödött meg különösebben. Egyébként is, ha ránézett, láthatta, hogy csak egy rövid farmernadrág, fekete sportcipő és egy fehér ing van rajta. A szemét a lenyugvó nap fényétől sötét napszemüveg védte. Egészen egyszerű öltözék volt ez. Nem öltözött ki különösebben, hiszen ez csak egy baráti „buli” volt, ahogy már azt megszokták.
– Úgy nézek ki? – kérdezett vissza, aztán még egyet szippantott a cigarettából. Ezután huppant le az egyik székba– Ugye nem tornáztatni akarsz? – Folytatta a szépfiús vigyorával. Az sem számított, hogy Gabe esetleg erről lemarad, csupán megszokásból villantott ki folyton a hófehér fogsorát.
– Mesélj, mi volt ilyen fontos? Mostanában kicsit el vagy veszve, ahogy láttam.
– Egyből a közepébe? – kérdezett vissza, majd keresztbe vetve a lábait cigizett tovább. Hosszan fújta ki a füstöt megint, a szájába vette a cigit. Nem akarta azonnal megkeseríteni az estét ezzel a beszélgetéssel. Úgy tervezte, hogy előtte még legurít pár pohárka „erősebbet” és akkor majd könnyebben megnyílik ezzel kapcsolatban is. – Nem kérsz egy cigit? – Nyújtotta felé a dobozt, amit még nem dugott vissza a zsebébe. Nem igazán akaródzott belevágni a mesébe, ami nem ígérkezett amúgysem éppen kellemesnek, hiszen Gabriel egészen kedvelte Tamarát, a Frasereket viszont annál kevésbé… már csak Elliot miatt is.
– Elválok Tamarától. Nem rég kiköltöztem… – sóhajtott fel aztán, de nem akart túl sok érzelmet belevinni ebbe a hírbe. Valójában Tamarával már annyira megromlott a házassága, hogy felüdülés volt kiszakadni az egykori otthonuk fogságából. – Megismerkedtem valakivel. – Tette hozzá kissé habozva. – Erica Fraserrel.
Naplózva


Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2021. 07. 03. - 18:02:46 »
+1

TO; Johann


2002. június 25.
Baráti traccsparti

Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mit akar mondani a barátom. Úgy érzem, ez nem csak egy olyan összetalálkozás lesz, mint amit néha meg szoktunk ejteni, átbeszéljük a melót meg ilyenek. Remélem sikerül majd mindent megbeszélni, de most nem rólam fog szólni a délután, hanem a barátomról. Mostanában túl sok minden szólt rólam, nem vagyok hozzászokva ehhez.
Hallom mikor megérkezik, és látom, hogy a kutyák is rohannak befelé. A hús még sül, ezért nem akarom otthagyni. Még nem grilleztem, és bár varázslattal könnyebb lenne valahogy annak más lenne az íze. Nem tudom miért. A varázsgastro tudósok biztos meg tudják mondani, akik jobban értenek a konyhai dolgokhoz. Egy vödörbe teszek vizet, amit aztán lejegelek, hogy a tömény is hideg legyen valamennyire, ne csak a sör.
Kitöltöm barátomnak a töményet, és teszek bele egy kevés jeget is. közben végignézek rajta, és látom, hogy igazán felesleges aggódni a ruhája miatt, nem éppen úgy öltözött, mint aki éppen valami szörnyű hírt akar közölni. Rég volt már az, hogy ennyire önfeledten tudjunk csevegni.
- Ugye nem tornáztatni akarsz?
- Hát, nézzük csak. A kertet kibővítettem egy kis erőnléti pályával, ha ki akarod próbálni, akkor érdemes kényelmesen öltözködni. De amúgy nem kényszerítelek rá, ha csak iszogatni akarsz, nekem az is jó.
A húsnak még kell egy kis idő, de nem annyi, hogy órákig beszélgessünk a semmiről. Nekem úgy tűnt, hogy fontos az, amit mondani akar, és az ilyen esetekben jobb néha hirtelen lerántani a sebtapaszt és nem kerülgetni a témát órákig. Szóval igen, egyből a közepébe, az lesz a legjobb mind a kettőnknek, de leginkább neki.
- Nem kérsz egy cigit?
Ez rossz jel, nem lesz mégse olyan könnyű ez a beszélgetés. Elfogadom a cigit, majd mielőtt még rágyújtanék, megforgatom a húst. Szépen sül, és most már tényleg nem kell neki sok, ha a megfelelő pillanatban akarom levenni a sütőről. Mikor mindennel kész vagyok, odaülök barátom mellé az asztalhoz és rágyújtok. Mélyen beszívom a füstöt, majd kiengedem. Most már készen állok a nagy vallomásra.
- Elválok Tamarától. Nem rég kiköltöztem…
Ez valahogy nem lep meg. Mikor ott voltam náluk, már látszott, hogy valami nincs rendben, de mikor rákérdeztem, akkor Metz hárított, én pedig nem akartam tovább faggatni, hogy talán ezzel közvetetten az okozója legyek a válásuknak.
- Hol laksz most? Miért nem szóltál, van itt elég hely. – Beleszívok a cigimbe. - Mikor ott voltam nálatok akkor jól láttam, hogy gond van, igaz?
És mégis velem foglalkoztak ahelyett, hogy a saját életüket tették volna rendbe. Sóhajtok egyet, mert úgy érzem, ha eddig kibírták valahogy egymás mellett, akkor kellett történnie valaminek ahhoz, hogy végül a válás mellett döntsenek. Nem sokára meg is kapom a választ.
- Megismerkedtem valakivel. - Valami nem stimmel, ő nem szokta így húzni az időt, ha mondani akar valamit. - Erica Fraserrel.
Megáll a kezem a mozdulat közben. Erre most nem tudom mit kéne mondanom. Legszívesebben lehülyézném, hogyan lehet egy ilyen nővel és úgy a családjával kezdeni, de azért mert nekem problémám van velük, még nem jelenti azt, hogy másnak is gondot okoznak. Sőt, még az is lehet, hogy igazából velem van a baj.
Végül folytatom a mozdulatot, de addig nem mondok semmit, amíg ki nem fújom a füstöt.
- Boldog vagy mellette?
Nem merek egyelőre többet kérdezni, félek, hogy ha kinyitom a számat, akkor nem csak Elliotot vesztem el, hanem Metzet is. De valahogy mégsem tudom szó nélkül hagyni.
- Azért én óvatos lennék a helyedben. Egyszer majd csak azt veszed észre, hogy ott hagynak, összetörik a szíved és te majd győzheted összeszedni magad.
Persze, tudom, hogy ez így nem teljesen igaz, és valószínűleg csak rémeket látok, de attól még féltem a barátomat.
- Nálam bármikor elalhatsz, van hely.
Visszafordulok a hús felé, és végül leveszem a tűzről, majd ráteszem a zöldségeket. Azért megjegyzem magamnak, ha bántani merik a legjobb barátom, akkor egy olyan ellenséget szereznek maguknak, akivel talán nem kéne újat húzniuk.
Naplózva


Johann Metzger
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #27 Dátum: 2021. 07. 09. - 13:03:26 »
+1

TO: GABE



2002. június 25.

Johann nehéz szívvel érkezett, bár Erica megkönnyített sokban a válását, ezt akkor is nehéz volt egy barátnak bejelenteni. Gabriel kedvelte Tamarát, legalább olyan jól el tudott vele beszélgetni, mint a legjobb barátjával. Így hát érthető volt Metzger aggodalma azzal kapcsolatban, amit a másik gondolt. Mégis készen állt rá, némi időhúzás után, hogy megnyíljon.
–  Hol laksz most? Miért nem szóltál, van itt elég hely. – Szólalt meg Gabriel, majd beleszívott a cigarettájába.
Metzger ösztönösen nyelt egyet. Igencsak nehéz volt kimondani a tényeket, nemhogy még egy ilyen kérdéssel szembe nézni. Őszintén szólva eszébe sem jutott, hogy megzavarja Gabriel nyugalmát. Még mindig úgy gondolta, hogy a férfi nem pihent eleget, mikor visszatért és hogy nagyon is szüksége van arra bizonyos nyugalomra.
– A Foltozott üstben. – Legyintett, majd ő is szippantott egyet a cigarettából. – Ez most nem fontos. Megoldom az életemet, nagyfiú vagyok, Gabe. – Sóhajtott egyet, majd kicsit kihúzta magát.
– Mikor ott voltam nálatok akkor jól láttam, hogy gond van, igaz?
Lassan bólintott. Azt inkább nem tette hozzá, hogy már sokkal, sokkal régebb óta gond volt, mint hogy az Gabrielnek feltűnhetett. Az egész a gyerekvállalási gondokkal kezdődött, ami nagyrészt nem is Tamara korából akadt. Leginkább ő volt a hibás, már egészen fiatalon sem tudta megadni ezt a nőnek. Aztán szép lassan mindketten kicsúsztak biológiai szempontból a megfelelő időpontból. Már a nevelőapja is megmondta neki, hogy ne vegyen el egy nála tizenöt évvel idősebb nőt, mert annak jó vége nem lehet. Csakhogy nem hallgatott rá.
Valójában csak ez után jött a neheze. A nevet kimondani sokkal, de sokkal kellemetlenebb volt, mint minden más. Johann számára ez igazán megterhelő volt, már csak azért is, mert tudta, hogy Gabriel egyik legnagyobb ellenfele Aiden Fraser volt, Erica idősebb fia. Az a fiú egészen közel került Elliothoz, látta ő is, mikor találkozott velük.
–  Boldog vagy mellette? – meglepte, hogy csupán ennyit kérdezett a barátja. Arra számított, hogy hozzá vág valami keresetlen szót, valami oylat, amit megérdemelne. Más ugyanis ezért könnyedén árulónak titulálta volna.
– Azt hiszem. Még nagyon új az egész. – Válaszolta és újra mélyet szippantott a cigarettából. A füst nyugtatóan töltötte meg a tüdejét, majd áramlott ki az orrán és a száján keresztül.
–  Azért én óvatos lennék a helyedben. Egyszer majd csak azt veszed észre, hogy ott hagynak, összetörik a szíved és te majd győzheted összeszedni magad. – Érkezett a folytatás, ami sokkal inkább illet Gabrielhez, mint bármi más.
– Nálam bármikor elalhatsz, van hely. – Ezzel fordult vissza hús felé.
Metzger egy hosszú pillanatig nem tudott elfordulni. Sejtette, hogy most aztán alaposan elszúrta a barátságukat… mert olyannal kezdett, aki Gabriel életében leginkább akadályt jelentett. Mentségére volt mondható persze, hogy amikor megismerte Ericát, nem tudta, hogy Aiden és Elliot kapcsolata kitart ilyen sokáig… sőt, igazából ő végig próbált Elliotra hatni, hogy lássa be, hogy ki mellett van a helye.
– Ha Erica el is hagyna, akkor is itt vagy nekem te, Gabe. – Mosolyodott el a szokásos szépfiú módon, majd felkelt a székből és odasétált a barátja mellé. Így nézett le a zöldségekre, amik éppen helyet kaptak a grillen.
– Ahogy én is itt vagyok neked. – Paskolta meg a hátát bátorítóan. – Egyébként meg gondolj bele, így van egy belsős embered… – Kacsintott rá.
Naplózva


Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #28 Dátum: 2021. 07. 15. - 21:07:44 »
+1

TO; Johann


2002. június 25.
Baráti traccsparti

Nem mintha bármi jogom is lenne ítélkezni a barátom felett, de ezzel a költözéssel azért meglepett. Legalábbis azzal a részével, hogy meg sem kérdezett jöhetne-e ide. Nem utasítottam volna el, ilyet biztos nem tettem volna vele.
- A Foltozott üstben. Ez most nem fontos. Megoldom az életemet, nagyfiú vagyok, Gabe.
- Hát, ha a válásod során lesz annyi pénzed, hogy a Foltozott üstben töltsd el az időd, akkor részemről megfelel, ha neked is. De ha esetleg meggondolnád magad, csak szólj.
Nem hiszem, hogy Tamara majd kiforgatja minden vagyonából, szerintem meg fognak tudni egyezni mindenben. Bár, ahogy barátomat ismerem, úgyis neki akar majd jót, szóval bármit is találjon ki, Metz bele fog menni. Talán csak a nagyon észszerűtlenekbe nem.
A sokkhatás, és a valódi válasz a miértekre hamar meg is érkezik. Nem gondoltam volna, hogy a végleges elválásnak köze van egy nőhöz. Bár, sejthettem volna, hogy valami olyan erőteljes, ami még azt a büszkeséget is felülírja barátomban, amivel végig kitartott a párja mellett, minden nehézségük ellenére. Azt azonban nem gondoltam, hogy ez a nő majd pont a Fraser fiú anyja lesz. Az a család tényleg mindent el akar venni tőlem?
De ez most nem is számít, hiszen a barátom boldogsága a tét, és örülök neki, hogy végre annak is látom, nem csak azt a műmosolyt villantja minden felé. Ez nekem mindennél többet megér, még akkor is, ha majd egy kicsit változni fog a barátságunk. Szerintem az a nőszemély nem fogja hagyni, hogy csak úgy találkozzon velem.
- Ha Erica el is hagyna, akkor is itt vagy nekem te, Gabe. Ahogy én is itt vagyok neked.
Egy kicsit felhorkantok, ahogy igyekszem elnyomni egy nevetést. Nem hiszem, hogy én most olyan jó társaság lennék még neki. Mellé egy nő kell, ő lesz az, aki el tudja kényeztetni és akit el tud kényeztetni.
- Nem hiszem, hogy a nyakadba kéne venned az én sorsomat is. Te csak találd meg a párodat, és ha esetleg mégsem jönnétek ki jól, akkor úgyis tovább kell lépned. De mindenképpen szólj, ha nyomokat kell eltüntetni. Arra még talán jó vagyok a Minisztérium szerint is.
Nem tudom, egyelőre nem igazán tudom elképzelni azt, hogy majd minden jóra fordul. Itt már kurvára nem fog semmi jóra fordulni. De azért bízom benne, mert soha nem szabad feladni. Ezt már megtanultam még az elveszett emlékeim nélkül is.
- Egyébként meg gondolj bele, így van egy belsős embered…
Ezúttal valahogy nem tetszik az a kacsintás. Értem én, hogy mire gondol, de azért ezt nem gondolhatja komolyan.
- Ezt a faszságot most felejtsd el. Te nem leszel az én belsős emberem! Végre talán megtaláltad a boldogságod, amit már azzal is kockára teszel, hogy ismersz. Maradjunk csak annyiban, hogy éled az életed, és ha segítség kell valamilyen formában, akkor szólsz.
Meg aztán, akarja a halál azt hallgatni, hogy éppen mit csináltak. Hogy még azon is rágódjak ki, miért és mennyire boldog, vagy éppen miért veszekedtek? Nem köszönöm, az életem így is egy szappanopera, nem kérek bele még több adalékot.
- Amúgy meg, komolyan meg akarod szégyeníteni magad annak a nőnek az oldalán? Be akarsz vágódni az aranyvérűek társaságában annak ellenére, hogy soha nem fognak elfogadni? Vagy csak a cicababája leszel annak a nőnek, akit mutogathat, de a kapcsolatotokat soha nem fogja elismerni?
Közben leveszem a zöldségeket a grillről, a hússal egyetemben. Lényegében kész a vacsora. Tányérokat és evőeszközöket reptetek az asztalhoz.
- Szedj csak bátran, van itt sok minden.
Naplózva


Johann Metzger
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #29 Dátum: 2021. 07. 19. - 17:02:47 »
+1

TO: GABE



2002. június 25.

– Hát, ha a válásod során lesz annyi pénzed, hogy a Foltozott üstben töltsd el az időd, akkor részemről megfelel, ha neked is. De ha esetleg meggondolnád magad, csak szólj. – Felvonta a szemöldökét Gabriel megjegyzésére. Ez az „annyi pénz” úgy hangzott, mintha legalábbis a Hiltonban szállt volna meg a belvárosban. A Foltozott Üst igazság szerint elég olcsó volt és anyagi dolgokon amúgy sem kaptak össze Tamarával. A nő megtartotta a házat, ő meg cserébe a pénzbeli közös vagyonuk háromnegyedét megkapta. Lényegében a felesége kivásárolta. Így, ha majd túl lesz mindenen és letisztázódnak a körülményei, bizonyára befektet egy házba.
Egyelőre azonban nem gondolkodott ilyeneken. Nem volt rá ideje, sem energiája.
– Gondolom, az már komoly probléma volna, ha még a Foltozott Üstre sem futná, Gabe – hangsúlyozta a becenevet, tudván, hogy azzal a barátját cukkolhatja. Még egy kedves, hófehér fogsort is megvillantott neki bájos vigyora kíséretében, remélve, hogy ezzel rájön, vehetné kicsit lazábban a témát. Johannt már régen nem viselte meg a válás, nehéz volt, de érzelmileg túllépet rajta Ericának köszönhetően.
– Nem hiszem, hogy a nyakadba kéne venned az én sorsomat is. Te csak találd meg a párodat, és ha esetleg mégsem jönnétek ki jól, akkor úgyis tovább kell lépned. De mindenképpen szólj, ha nyomokat kell eltüntetni. Arra még talán jó vagyok a Minisztérium szerint is.
Gabriel szavaira el kellett volna komorodnia. Sokszor nem értette a férfi keserűséget, biztos volt benne, hogy a halálközeli élmény viselte meg ennyire… őt meg mardosta a bűntudat, amiért nem ment utána, amikor úgy érezte, lehetetlen, hogy éppen ő, a tehetséges auror egy ilyen rajtaütésen veszítse életét. Gabe szívós volt és erős. Ezt mindenki tudta.
– A barátom vagy. Nem a nyakamba veszlek, hanem törődök veled. Leszarom, hogy eközben mennyi problémát löksz rám. – Közölte kicsit komolyabban, de nem szerette a feszültséget. Egyszerűen csak beletúrt a hajába, hogy oldja azt és visszanyerje a szokásos szépfiús báját. Persze az nem leptem meg, hogy Gabe megint nem értette a poént… néha olyan érzése volt, mintha évekig nem találkoztak volna, pedig régen olyan könnyedén mentek közöttük az oda-visszajátszmák. Hiányzott neki az a régi lazulás, de ezt a Gabe-et is ugyanannyira szerette.
– Ezt a faszságot most felejtsd el. Te nem leszel az én belsős emberem! Végre talán megtaláltad a boldogságod, amit már azzal is kockára teszel, hogy ismersz. Maradjunk csak annyiban, hogy éled az életed, és ha segítség kell valamilyen formában, akkor szólsz.
Sóhajtott egyet. Nem akarta megmagyarázni neki, hogy ő csak viccelt és közel sem tervezte annál jobban megkeseríteni Elliot életét, hogy néha megemlíti neki Gabriel nevét. Nem tukmált, nem erőszakoskodott, csak próbált vele beszélgetni erről. Egyszerűen érdekelték az érzései.
– Amúgy meg, komolyan meg akarod szégyeníteni magad annak a nőnek az oldalán? Be akarsz vágódni az aranyvérűek társaságában annak ellenére, hogy soha nem fognak elfogadni? Vagy csak a cicababája leszel annak a nőnek, akit mutogathat, de a kapcsolatotokat soha nem fogja elismerni?
Őszintén megrökönyödött Gabriel szavain. Nem értette, hogyan fogalmazhatott így, hogyan tehetett fel ilyen kérdéseket… bírálatot érzett mögöttük. Ez az érzés pedig nem tetszett neki. Fogalma sem volt, milyen szégyenről és társaságról beszél. Nem volt Erica férje, de ha az is lenne, hát nem vinnék tovább a „mocskos” vérét semmilyen irányba… így hát nem is volt érdekes, hogy ő éppenséggel nem aranyvérű.
Gabriel persze nem nézett rá, mert a grillről szedte le, amit éppen megsütött.
– Szedj csak bátran, van itt sok minden.
– Ez most egy nagyon szerencsétlenül megfogalmazott vicc volt, vagy komolyan gondoltad? – kérdezte kicsit megrázva. A tenyerét a mellkasára szorította, hogy le tudja nyelni a sértettségét. Mégis csak a legjobb barátja, aki sokat szenvedett. Nem várta, hogy majd elbabusgatja, de hogy nem így mondja ezeket a dolgokat ki… azt talán igen.
– Hát, azt hiszem inkább a hímringyó szerepet vállalom be. – Jegyezte meg dacosan és egy darab húst meg valami zöldséget elvett, csakhogy ne legyen bunkó, hamár meghívták. – És, ha már itt tartunk, te mi leszel Elliotnak? A rajongója vagy pincsije? – Nem sikerült visszavágni, mert egyszerűen ez kívül esett a humorán már. Inkább leült, hogy enni kezdjen, na meg hogy ledöntse a maradék alkoholt, mielőtt felrobban.
Naplózva

Oldalak: 1 [2] 3 4 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.173 másodperc alatt készült el 46 lekéréssel.