+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  2000/2001-es tanév
| | | |-+  London
| | | | |-+  Abszol út
| | | | | |-+  Shanda & Sheymesh
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Shanda & Sheymesh  (Megtekintve 3250 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 05. 12. - 09:43:36 »
0



Az angol varázslóvilág egyik legdrágább ruhaboltja. Kizárólag a legjobb, legdrágább holmikból lehet választani. Selyem, bársony, drága köves berakás. Egyszóval minden, ami szem-szájnak ingere, itt megtalálható! Ugyanakkor, ha a legújabb párizsi divatra vágysz, akkor is érdemes ide betérni, számos francia tervezővel dolgozik ez a kiváló ruhaszalon.
Naplózva

Diana Hardy
Eltávozott karakter
*****


§ dancer in the dark §

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 05. 14. - 20:06:27 »
+1

Don't wanna see all the things I've seen
I'm dying, I'm dying


Mr. Mikhail Belot
(2001. május 14.)


Minden ruhád olyan szánalmas, mint te Diana. Minden ruhád olyan undorító. Most azonnal elmész ruhát vásárolni, és haza ne gyere nélküle.
Gyűlölöm az anyám. A francia gőgjével együtt teljes szívemből gyűlölöm. Azt a nevet is úgy gyűlölöm, ahogy engem engedelmességre kényszerít és én nem bírok tenni ellene semmit. Hogyan is tehetnék? Hiszen csak egy üres kis burok vagyok, egy szánalmas létforma, mely csupán abban az értelemben mondható élőnek, hogy a testem elvégzi a szükséges biológiai funkcióit. De én nem létezem, nem élek. Sosem éltem. Így hát, engedelmes robotként veszem az utam az egyik ruhaszalnoba, hogy megannyi tökéletes és finom anyagot próbáljak az én mocskos, undorítóan hibátlan gyűlöletes testemre. Hogy aztán azon a bálon is midneki csak adjon vegyen kézről kézre, mintha csak valami szánalmas portéka lennék.
Dehát az vagyok, nem igaz? Egy test, amit dobálhatnak és eladnak. Egyszer minden bizonnyal eladnak. De nekem mindegy, az én létem egyedüli értelmére sem találok megfelelő válaszokat. Mert az önmagamban feltett kérdéseket képtelen vagyok megválaszolni. Hiszen egy gépnek nem lenne szabad gondolkodnia, nem igaz?
És közben már szinte csak egy múló emlék maradt az a keserkékes mentolos és dohányfüstös illat attól az ostoba kölyöktől. De nem számít. Az én életemben semmi sem állandó. Ha nem tűnik el belőle, akkor előbb utóbb elveszik tőlem. Mert ők ilyenek. Mindent elvesznek, hogy engem maguknál tarthassanak. Szánalmas egy élet, és megint érzem ahogy a hangja közelít, közelebb jön közelebb és közelebb, ahogy a fehér magassarkúm kopog a macskakövön, és megszólal, szinte egyenesen a hülembe suttog, és egyenesen felmetszi a bőröm.
Akkor halj meg te is. Olyan könnyű lenne nem igaz? Csak tedd tönkre ezt az undorítóan hibátlan testet és halj meg.
Viszont a hang azt nem tudja, hogy haldoklom. És groteszk módon halott vagyok. Mindig is az voltam. De attól még ott suttog annak a nőnek a vékony hangja, és megőrjít. Annyira jó lenne csak telemérgezni magam megint a fehér porral. És csak hagyni hogy elszálljak megint, és az sem érdekel, hogy ismét az a kölyök szed össze az utcáról, valahol a muglik között.
Egy pillanatra megállok, és az arcomat a haloványan sütő Nap felé fordítom. Felnézek és a kék égen átsuhanó madarakat figyelem. Kifejezéstelen hűvös szemem tükrének legmélyén pedig valami nyomorult sóhaj szakad fel. Bár én is el tudnék repülni. Bár én is szabad lennék. De aztán csak elfojtom magamban a hangot, és a szívem helyén verdeső apró madarat ismét megölöm. Ki tudja hagyadjára gyilkolom ki magamból azt a leheletnyi kis életet is. De nekem nem szabad élnem. Mert nem azért hoztak létre, hogy éljek, hanem mert az a kötelességem, hogy más emberek életét megvédjem. És ennyiben ki is merül létem értelme.
Benyitok a boltba, és ahogy belépek szinte érzem, ahogy mindenfelől beborítanak arannyal. És fulladok.
Alig érek be máris szökken elém egy lelkes eladó, és én teszem a dolgom. Reagálok úgy ahogy programoztak.
- Üdvözlöm, Miss Hardy! Mindig öröm önt itt látni!
- Jó napot, Miss Reid - biccentek felé elegáns büszke tartással.
- Megkínálhatom ezzel a finom habkrémes süteménnyel, Miss Hardy? - azzal már az orrom elé is dugja a tálcát, én meg automatikusan a kezembe veszem. - Most érdekzek a legújabb kollekciónk, mit szeretne vásárolni?
A lelkesedése szinte ostrom alá vesz, én meg kifejezéstelen arccal bámulom a kezemben a süteményt. Nem hiszem, hogy érezném ennek az ízét. Mert azt is elvették tőlem, hogy bármit is érezzek ebben a létezésben.
- Fehér-arany báli ruhát, ahogy mindig - válaszolom kimérten, hogy addig se kelljen azzal az édességgel szemeznem. És ebben a pillanatban nyílik is az ajtó mögöttem és meglehetősen darabos léptekkel bejön valaki.
Naplózva


Mikhail Bertov
Eltávozott karakter
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 05. 22. - 09:41:30 »
+1

w t f
20010514

to: Serena

o u t f i t

Lángnyelves lett a kezem az utolsó átkozott csepptől, ami még a kezemben szorongatott laposüvegben volt. Undorodtam a gondolattól, hogy mennyire ragadni fogok. És, hogy miért ittam gusztustalanra magamat? Holden Bronx miatt. Köszönöm szépen, de én nem kérek belőle azután, hogy így eltűnt. Pláne nem úgy, hogy majd egyszer csak felbukkan, mintha minden rendben lenne és közölné: csak kutatni voltam. A francokat, velem ezt nem teheti meg! Én Mikhail Bertov vagyok! Nem Bertov, Belot! A háborgás bennem gyorsan elkeseredett, könnyező kismadárrá változott, a dühös, féltékeny szörny pedig egész egyszerűen eltűnt. Nem tudtam elhinni, hogy életemben először szerelmes voltam, valakit beengedtem a házamba, az meg egész egyszerűen csak… eltűnt. Felszívódott.
Utáltam, gyűlöltem, üvölteni tudtam volna bele az Abszol út zsúfolt morajlásába. Nem tettem. Helyette csak megráztam a kezemben szorongatott lapos üveget és azt kívántam, bár teremne benne még egy kis lángnyelv. Inkább erős és dacos akartam lenni, semmint sértett és szomorú. Végeztem veled Holden, végeztem. A gondolatra elszorult a torkom megint. Tudtam, hogy kelleni fog korty ital még, ha ezt most túl akarom élni.
– Tűnjön az utamból! – mordultam rá egy boszorkányra, akit akárhányszor kikerülni próbáltam, hogy az egyik üzlethez jussak, elém lépett. Hogy a francba lehet valaki ennyire marhára teszetosza?
Végül eljutottam a Sasha & Sheymesh-be… vagy Shanda & Sheymesh… vagy mibe – bár ez csak jóval azután esett le, hogy beléptem oda. Szóval hát, belöktem az ajtót, olyan erővel, mintha legalábbis egy uralkodó lépett volna be közéjük, na nem mintha nem ezt az érzést akartam volna alapból kelteni. Szerettem, ha azonnal rám figyelnek, amint belépek valahova.
– Egy ital lesz… akármilyen… – mormogtam magam elé, nem is bíztam benne, hogy bárki meghallja. Meg kellett köszörülnöm a torkomat, hogy összeszedjem kicsit a hangomat.
Lassú léptekkel sétáltam be az üzletbe. Nagyjából tehát ezen a ponton esett le, hol is vagyok. Elvigyorodtam gonoszkásan. Máris rengeteg terv fordult meg a fejemben. Egyébként jártam itt párszor, állítólag a legjobb ruhákat itt árulják. Tavaly, mikor a párizsi divatban a sötétkék egy bizonyos ritka árnyalata megjelent, ide tértem be ruhatár felújításra. Valami furcsa nevű eladó szolgált ki és azt mondta egy kasmír pulóverre, hogy a ház ajándéka. Nagyjából ennyi maradt meg a helyből, azon kívül, hogy egyébként pezsgővel is megitatják az embert, ha elég befolyásosnak találják és én az voltam.
Hirtelen elgondolkodtam, hogy piálás helyett inkább vásárolnom kéne bánatomban. Ha minden jól megy, még az eladókat is sikerülhet egy kicsit ugráltatnom, addig míg kellően rosszul nem érzik magukat. Aztán hirtelen rám tört a csuklás. Éreztem, hogy a számból töménytelen alkoholszag árad… hát azért talán nem éppen egy ilyen nívós helyre kellett volna részegségemben betévedni. Még jól jöhet, hogy valaki kikeresi a nekem való ruhát, rendesen bánik velem. Meghát az akadémián sem értékelték volna, ha majd arról cikkeznek, hogy alkoholista vagyok. Nem vagyok az, csak haragszom Holdenre… vagy mindkettő. Tök mindegy.
– Mr. Belot! – szólított meg az eladó, miközben hátrálni kezdtem. Nem tudom, miért talán ösztönös volt, pedig én aztán nem vagyok az a menekülős fajta. Nem, sőt az igazat megvallva úgy gondoltam, hogy a legtöbb dologhoz jogom van. Mégis neki ütköztem valaminek és ahogy oldalra fordítottam a fejemet meg is pillantottam a habot a vállamon.
– Ezt nem hiszem el! Ez a pulóver többet ér, mint ez az egész kóceráj! – szakadt ki belőlem a lehető legőszintébb hisztis felháborodás. Aztán az eladó felé pillantottam, hogy villámokat szórjak a szememmel. – Ez tűrhetetlen!– Tettem hozzá aztán.
– Nagyon sajnálom Mr. Belot! Kérem üljön le ide és maga is Miss Hardy, máris hozunk egy pohárka pezsgőt és néhány kényelmes ruhadarabot, amit felpróbálhatnak. – Egy kanapéra mutatott, ami igazából eléggé kellemesnek tűnt. Jól esett volna leülni az egész délelőttős bolyongás után. Szóval, amennyire kecsesen jelenleg tudtam mozogni, odatámolyogtam a kanapéhoz és leültem.
Naplózva


Diana Hardy
Eltávozott karakter
*****


§ dancer in the dark §

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 05. 27. - 15:40:57 »
+1

Don't wanna see all the things I've seen
I'm dying, I'm dying


Mr. Mikhail Belot
(2001. május 14.)


A habos sütemény a kezembe szinte égeti az ujjam. De nem szabad visszautasítani, igaz? Hiszen nem menekülhetek. A menekülés minden opciója kizárt. Valahogy elhalt bennem, és egészen biztos vagyok abban, hogy ha valaki esetleg meg akarna erőszakolni is, lánraverve fogvatartana apám szava. Nem menekülhetsz. Az ő szava pedig törvény, és a törvény megszegése büntetést von maga után. Én meg gyűlölöm, ha megbüntetnek.
Nem hiszek a szerencsében, a sorsban, mert az életet nem irányíthatja így semmi. EMberek döntése az ami befolyásolja az egyes találkozások kimenetelét, nem pedig a sors. De mégis valahol egy emberi elhalt kis énem, a szívem mélyén fuldokló döglött madártetem halkan sóhajt fel, amikor berobban a férfi a ruhaboltba, és ez pedig elég alkalom arra, hogy megszabaduljak a kezemben tartott süteménytől, így visszateszem a tálcára, míg a hölgy rá figyel.
Aztán a férfra valahogy felkenődött egy sütemény, és nem is tudm ki érezte a jelenetet kellemetlenebbnek. A nő, vagy én.
– Ezt nem hiszem el! Ez a pulóver többet ér, mint ez az egész kóceráj! Ez tűrhetetlen!
A szemem a plafonra emelem. Varázslók vagyunk, miért háborodik fel mindeki egy kis kencén a ruhán? Összefonom magam előtt a karomat, de egyelőre nem szólok bele a vitába. Miért is tenném? Semmilyen jogom nincsen közbeavatkozni.
– Nagyon sajnálom Mr. Belot! Kérem üljön le ide és maga is Miss Hardy, máris hozunk egy pohárka pezsgőt és néhány kényelmes ruhadarabot, amit felpróbálhatnak.
Ó, szóval ő lenne az a híres Mr. Belot, akiről az anyám annyit áradozik? Nem tudok olyan lenyűgöző pillantást vetni rá, úhy ahogy minden jel szerint egy normális ember tenné. Ó, de hiszen te nem vagy ember, Diana. Sokkal inkább volt ez  aférfi megkeseredett, mintsem egy olyas valaki aki élvezi azt hogy híres. A mozgása darabos, mégha igyekszik ezt leplezni. A tekintetem a lábára siklik, ahogy a kanapéhoz igekzsik. Milyen sajnálatos, hogy egy táncos lába az élete, és ha az kellően megsérül, már javíthatatlan. Magam sem értem miért, de inkább szánni tudom őt, mégha ezt az arcomra nem is engedem kiülni. Azonban követem és leülök mellé, egy másik kanapéra.
Azt a kérdést, hogy jól van, Mr. Belot, felesleges feltenni, és olyan ostiba nem vavgyok, hogy ne lássam, nincsen jól.
- Ha megengedi, Mr. Belot, leszedném a foltot a ruhájáról - veszem elő az indás, rózsás pálcámat, majd igyekszem megtisztítani a drágának mondott öltözékét. A tisztítómágia talán már túlságosan is hozzám nőtt, anyám beteges mániája révén, hogy a lehető legkiemelkedőbb feleség legyek, aki képes tisztaságot és rendet tartani. - Kész is, remélem ezzel kicist javítottam a hangulatán - eresztek meg felé egy finom mosolyt. - Hogy van a lába? - csúszik ki a kérdés a számon, de ez talán még nem olyan bugyuta kérdés, mint amit alegtöbb nő feltenne egy ilyen helyzetben. De néha irigykedem az ostobaságukra is. Amiért olyan naivan őszinté ostobák. Én meg csak létezem, de nem élek. Létezem a szabályok a törvény vaskos marka alatt, mint egy gép.
Kis idővel később belép a nő, pezsgős tálcát lebegtetve maga után, amivel megkíválja a férfit.
- Parancsoljon, Mr. Belot. Miss Hardy, ezeket a ruhákat találtam önnek, ha óhajtja segítek a felpróbálásukan - én meg a ruhára emelem a tekintetemet, és igyekszem elnyomni magamban az undort. Gépies módon felkszálódok, és az egyiket leemelve a nő karjáról elvonulok a próbafülke felé.
Amint felpróbáltam kilépek és nézem magam a tükörben. És nem tetszik. Mert híztam. És anya ezt észre fogja venni. És megint addig hánytat, míg véres nem lesz a mosdókagyló. Legszívesebben belefolytanám magam ebbe a habos-babos ruhakölteménybe. Aztán egyszer csak megpillantok egy vérvörös foltot a ruha derekánál, mire ösztönösen odakapok.
- Merlinre Miss, megsérült? - rohan felém az eladó, de én csak megrázom a fejem. A vörös folt pedig csak terjed. És akkor, mintha valami megakadt lemezt valaki feltenne a fejemben egyre csak kattog és kattog.
Vér tapad a kezedhez, vér tapad a kezedhez, mert megöltél, megöltél.
Naplózva


Mikhail Bertov
Eltávozott karakter
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 06. 11. - 15:53:22 »
+1

w t f
20010514

to: Serena

o u t f i t

Miért nem kellek Holdennek… Miért nem kellek… ezek a gondolatok jártak a fejemben, annyira hevesen, hogy koncentrálni alig tudtam arra, ami körülöttem történik. Bár erre valószínűleg az ivás is eléggé rá játszott. Undorodtam a saját szagomtól, hogy mocskosnak éreztem magam. Dühösen bámultam az eladóra miután mindezt még megkoronázta valami undorító sütemény is, ami a vállamra kenődött – azt hiszem a vállamra, az igazat megvallva, nem láttam tökéletesen. Már majdnem biztos voltam benne, hogy inkább valami hallucinogén szeret kellett volna bevetnem, nem az alkoholt, attól ugyanis az ember mocskosul undorítóvá tud válni. Az öklendezésemet vissza kellett tartanom.
A lábam fájdalmasan jelezte, hogy nincs jó állapotban, mikor elbotorkáltam a kanapéig és leültem. A nőre pillantottam, mert éreztem, hogy kiszúrta a dolgot. Vajon mit gondolt? Hogy szegény szerencsétlen Mikhail Belot már táncolni sem fog tudni. Csak mordultam egyet, jelezve, hogy foglalkozzon a saját dolgával, majd lehuppantam a kanapéra. Alig vártam azt a pohárka pezsgőt, amit ígértek. Na nem, mintha ki kellett volna ütnöm magamat, azzal csak még szánalmasabb lettem volna. Holden már biztosan valaki mással van, mondjuk a lánya anyjával… nyilván nem véletlenül azt a lotyót csináltam fel. Féltékeny voltam, sértett és dühös.
– Ha megengedi, Mr. Belot, leszedném a foltot a ruhájáról – szólalt meg hirtelen Miss Hardy, vagy ki. Nem figyeltem, mikor a nevét mondták, így csak egy hűvös pillantással néztem rá. Már a kezében volt a pálca, így hiába is húzódtam volna félre, már el is kezdte letakarítani a rám tapadt sütemény maradványokat. – Kész is, remélem ezzel kicist javítottam a hangulatán.
Mordultam egyet megint. Ez komoly, azt hiszi ezzel helyre tette? Ahhoz minimum a lábam előtt kellene csúsznia a földön és a cipőmet csókolgatnia. Ez volt mindenki felé az alapvető elvárásom egyébként.
– Hogy van a lába? – kérdezte. Erre szabályosan felháborodtam. Láthatta, ahogy tátva marad a szám, majd elönt valamiféle düh, de olyan hevesen, hogy a füleim hegye is vörös lett. Megremegett a kezem, amit éppen a sérült lábamon pihentettem. Ujjaim vadul markolták a nadrágomat a combomon. Nem akartam ordítani, de meglepően közel álltam hozz s mintha nem is lettem volna ittas, olyan tisztán jött a sértettség. Utáltam, ha valaki a lábamat emlegette, egyedül és kizárólag Holdenben bíztam meg ezzel kapcsolatban… hozzá bújtam, ha fájt, ő volt a mindenem… és még ő is elhagyott. Milyen szánalmas egy idióta vagyok.
– Miért, hogyan lenne? Csak egy láb! – Emeltem meg a hangom, de közben megjelent az eladó a pezsőgvel, amit azonnal megragadtam és lehúztam. – Hozhat még egyet, az legyen hidegebb!– Parancsoltam, ugyanis az idegességtől elkezdett rólam szakadni a víz.
Szerencsére a nő közben elment próbálni. Csak akkor kellett újra ránéznem, mikor kisétált a próbafülkéből a hatalmas tükör elé. Eddigre újabb pezsgő volt a kezemben és egy másik eladó drágábbnál drágább ruhákat halmozott mellém, mondván, hogy a ház ajándéka, csak ebbe jelenjek meg a következő rendezvényen. Én pedig bólogattam. Szerettem, ha öltöztetnek, szerettem, ha a kívánságaimat lesték, itt pedig mindig akadt rá ember.
– Merlinre Miss, megsérült? – ennyit hallottam és mikor megint a nő felé pillantottam csak azt fogtam fel, hogy vér… mármint nem láttam, mert az eladó pont ki takart. Ő viszont valamit a vérzésekről magyarázott talán tovább. Remegve pattantam fel. Nem akartam látni, a vértől ugyanis mindennél rosszabbul voltam. Az jutott eszembe róla, mikor apám addig rugdosott, hogy vért köptem fel és elém csöpögött a padlóra, vagy amikor majdnem betörte az orromat és hosszú percig csak nyeltem és nyeltem a vért, miközben azt üvöltözte, hogy undorító vagyok. Ez már nem gyerekkoromban volt, akkor már nagy voltam… és építettem az életemet. Próbáltam előrébb jutni és egyre több emberrel feküdtem le. Többek között a tanáraimmal is… és Petar elmondta neki.
Nem láttam a vért, még is előre görnyedtem és kiszakadt belőlem a hányás. Nagyrészt az emlékeim miatt. Ezért kellett volna Holden, hogy megvédjen. – Ennyire nem volt minőségi az a pezsgő… – közöltem, de ahogy felegyenesedtem, megszédültem és szabályosan neki estem az eladónak, az meg a véres csajnak. Hát ennyi... megint padlóra kerültem.
- Mr. Belot!
Naplózva


Diana Hardy
Eltávozott karakter
*****


§ dancer in the dark §

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 06. 18. - 14:35:49 »
+1

Don't wanna see all the things I've seen
I'm dying, I'm dying


Mr. Mikhail Belot
(2001. május 14.)


Mr. Belot szinte láthatóan magán kívül van. Ahhoz képest, hogy én már-már ijesztő közönyösséggel reagálok bármiféle mocsokra, piszokra, vagy akár egy halott testére a nekromágus boncasztalán, szinte irigylésre méltó, hogy ő mennyire átadja magát még az undor érzésének is. Én csak önmagam tükörképétől undorodom, az arcomtól, a tökéletessé formált genetikától, a testemtől, és minden nap, amikor belenézek a tükörbe, szinte érzem a hányingert. És mégis lenyelem, mert erősen belém véstek mindent, egyenesen a húsom és a csontom közzé.
Nekem nincsen szükségem érzelmekre. Mert csak egy porcelán bábu vagyok anyámék makulátlan kirakatában. Kívül olyan tökéletes. De belül senki sem látja lelkem méregben ázó, métely rágta üreges és üres pusztaságát. És nem is kívánom, hogy ezt bárki is meglássa. Ezért teszem a téglákat a magam köré emelt falba, arra várva, hogy összezáródjon felettem, és elfogyjon a levegőm.
De sajnos még mindig lélegzem. És minden levegővétel olyan, minta izzó lávát eresztenék bele a tüdőmbe. Fájdalmas. A létezés annyira fájdalmas.
Mr. Belot csak mordul egyet, mintha minden feszültségének az okozói az eladó vagy én lettünk volna, de nem igazán törődöm vele. Sokkal félelmetesebb alakokkal is találkoztam. Az ő dühe inkább valami gyerekes, kétségbeesett dühön nyugodhat. Egy szóval nem érzem azt, hogy tartanom kellene tőle. Nem mintha elmenekülnék, ha csak úgy hirtelen nekem támadna. Túlságosan belém verték, hogy nem szaladhatok el.
Érzékeny pontot találok el a kérdésemmel, és szinte belerázkódik a teste abba, ahogy egyre csak dübörög benne az indulat, de  állom a tekintetét az élettelen zöld szempárommal. Talán az egyetlen előnye ennek a tekintetnek az, hogy látja nincsen benne semmilyen alantas szánalom. Jól tudom, hogy mennyire utálják az indokolatlan szánalmat az emberek.
– Miért, hogyan lenne? Csak egy láb! Hozhat még egyet, az legyen hidegebb! - mondja hangosan, mire én csak elveszem a felém kínált pezsgőt, és egy rövid ideig nézem a pezsgő habjait. Nem ihatok alkoholt. Ez is egy olyan törvény volt, amit az apám alkotott meg, és én már megint engedelmeskedem ennek is. Mint oly sok másnak is.
- Elnézést, amiért tolakodóan feltettem ezt a kérdést - felelem, de szabadkozni nem fogok. Ahhoz még van bennem tartás és büszkeség, valamit nem hiszem, hogy örülne az olcsó kifogásoknak. De igazából azokat én is gyűlöltem. - Ha gondolja megihatja az én részemet a pezsgőből - ajánlom fel, és felé nyújtom a poharat.
És jöhetett a próba, amikor mindenféle ruhába kell magam beegyömöszölni, és már érzem is, ahogy az oldalamba váj a fűző, én pedig tűrök, tűröm, hogy megint eldeformáljon az anyám kívánsága szerinti tökéletes ruha. Mert ez csak egy test. Én pedig szinte betegesen élvezem, hogy ebben az undorítóan tökéletes testben valami kár lesz. De aztán a ruha vérezni kezd, és tudom, hogy ez nem az én vérem.
Hanem az övé.
Dermedten bámulom magam a tükörben, majd az oldalamat, és érzem, hogy fulladok. Nem a fűző miatt. Hanem mert ott vannak a hideg ujjai a torkomon és egyre szorosabban és szorosabban markolja a nyakam. És szinte belevisít a fülembe, az elmémbe, a belsőmbe a hangja.
Megöltél, megöltél.
És a hangjára egyre vörösebb lesz a ruha. És a hangjával párhuzamosan ott hallom az apám szavait is. Nem vesztítsd el a kontrollt, nem veszítheted el, mert akkor halott vagy. És ez a ként hang egyre csak zubog és zubog a fejemben, hogy azt kezdem érezni beleőrülök. Aztán egyszer csak azt érzem, hogy nekem jönnek, én pedig neki esem a tükörnek, ami csörömpölve szilánkosra törik alattam. Bárcsak belém fúródtak volna, akkor vége lenne, vége lenne a vérnek, a hangoknak, és nem létezne más, csak a sötétség bársonyosan fekete takarója.
De az ütés ereje elég arra, hogy visszaszerezzem az irányítást, így a szilánkok miatt összeszabdalt ruhában felülök. Mr. Belot is mellettem fekszik, és remélem nem vágta meg az üveg. Nem tartom szerencsésnek azt a kérdést feltenni, hogy jól van-e, minden bizonnyal nincsen jól.
- Remélem nem sérült meg az üvegtől, Mr. Belot - mondom inkább, és nehezen feltápászkodom, és ha engedi akkor felsegítem őt is.
- Jaj, semmi gond, csak egy baleset... - jön oda hozzánk az egyik eladó hölgy. - Ne aggódjon a ruha miatt Miss... Azt hiszem bűvölt fonálból szőhették... - magyarázza a nő és aggódva pislog felénk.
Naplózva


Mikhail Bertov
Eltávozott karakter
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2020. 06. 21. - 09:42:24 »
+1

w t f
20010514

to: Serena

o u t f i t

Miután az ismeretlen nő felajánlott a pezsgőjét a két pohárból felváltva ittam. Nem volt helyes, nem kellett volna így mutatkoznom nyilvános helyen, de én így viseltem az elutasítást. Ha valakinek annyira nem kell az ember, mint én Holden Bronxnak, akkor mégis mit tehet? Vagy otthon ül és bőg, vagy úgy leissza magát, hogy reményei szerint nem emlékszik a fájdalmakra. Nem szerettem magam sebezhetőnek mutatni, ám ő képes volt ezt elérni.
Nem is nagyon figyeltem semmire. A nő szerencsére elment ruhát próbálni, én meg egyedül maradhattam a kínommal. Még midig nem értettem, hogy Holden miért nem akar velem lenni, miért jobb neki távol… hiszen voltak napok, amikor tényleg csak összebújtunk és szerettük egymást. Aztán jött az a vér. Utáltam, hánynom kellett tőle, már a gondolatra is az orromba szökött a fémes szag emléke. A hangok, ahogy apám a nadrágszíjjal újra és újra a hátamra csapott. Nem is értem, minek keltem fel a kanapéról, hiszen azonnal megszédültem és durván émelyegni kezdtem. Aztán jött a hányás… és az a szánalmas ájulás.
Nem tudom mi történt. Igazából valami csörömpölésre tértem magamhoz, meg hogy a nő magyarázza, hogy reméli nem sérültem meg. A másik oldalamon valami eladó volt… nem tudtam felfogni mi történt, egész egyszerűen csak megfogtam a felém nyújtott kezet, hogy felsegítsenek. Szánalmas, egy bolt kellős közepén ájultam el, holnap már ezekkel lesz tele a Próféta. Biztosan kitalálják megint, hogy drogos vagy alkoholista vagyok.
Az egyik eladó mellém lépett és egy darab papírral kezdett el legyezni. Csak később fogtam fel, hogy az ület katalógus az, de igazából jól esett a levegő, ami az arcomat cirógatta. Ez éppen elég volt, hogy kicsit magamhoz térjek. Az az érzésem támadt, hogy még az előtt le kéne lépnem, mielőtt Rita Vitrol betoppanna. Tuti valaki elküldött már neki egy baglyot. A szaftos pletykák ugyanis hatalmas összegeket érnek, pláne ha rólam van szó. Utáltam a botrányokat, de azok már túlzottan is sűrűn találtak rám.
– Jól van most már, Mr. Belot? – érdeklődött az eladónő is.  Megköszörültem hát a torkomat és megpróbáltam normális hangon beszélni. Az alkohol hányás végig marta ugyanis a nyelőcsövemet. Kellően borzalmasan éreztem hát magam.
– Minden rendben… – közöltem rekedten és távolabb léptem tőle, mielőtt hozzám érne. Ezután sorban nyeltem és nyeltem, mintha az gyógyír lehetne a torokfájásomra. – Felháborító egyébként is, hogy ilyen ruhákat árulnak itt. – kezdtem védekezőhadműveletbe. Ha engem bemocskolnak, hát én is bemocskolom őket. – Erről még hallani fognak a fogyasztóvédelemnél! – Tettem hozzá, de mivel újra öklendezési inger tört rám, támolyogva megindultam a kijárat felé. Nem akartam ennek további részese lenni. Sem a vér, sem ez a hisztéria nem hiányzott, miközben volt bőven miért sajnálnom magamat.
Bicegve ugyan, de büszkén léptem ki az épület elé, hogy ott megint hányjak egyet. Aztán persze az arcomat takargatva indulhattam meg hazafelé. Tudtam mi lesz: majd tovább marcangolom szép lassan magamat, mert ez a legegyszerűbb. Belenyomni a fejem Holden párnájába és olyan szerencsétlennek érezni a helyzetet, amilyennek csak lehet. Ez volt az a Mikhail Belot, aki már tudta, milyen a szerelem… még szánalmasabb volt az eredetinél is.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 01. 15. - 01:01:38
Az oldal 0.076 másodperc alatt készült el 37 lekéréssel.