Kedves Jimmy… vagy fiam,

Bocsáss meg nekem, még nem tudom mi a megszólítás… talán nem is akarod, hogy fiamnak szólítsalak. Mr. O’Mara nem sokat mesélt rólad, csupán annyit mondott, hogy hasonlítasz rám és megmutatta a medálodat. Most mindkettő itt van nálam, biztonságban és abban a tudatban, hogy nem vagyok egyedül ebben a világban. Ezt jelented te nekem most.
Nem küldtem baglyot, helyette megkértem O’Marát, hogy adja át neked ezt a levelet. A borítékba tettem egy képet magamról – éppen tegnap csináltattam –, hogy megnézhess magadnak. Ha szimpatikusnak találsz és nem félsz tőlem, egyszer meglátogatnálak az iskolában (természetesen csak azután, hogy az igazgatónő engedélyezi, ez ügyben majd én felveszem vele a kapcsolatot).

Várom a válaszod,
Ewan, az Apád

1999. május 19.

Kedves Apa!

Remélem megkapja ezt a levelet. Grudil rendkívül okos és barátságos teremtés - kissé rémisztő kinézete ellenére-, tehát szinte biztos, hogy nem fog eltévedni.
Bevallom, ez a harmadik pergamen amelyikre írok, mert én se tudtam, hogy mit írjam megszólításnak. Elég érdekes a mi helyzetünk, tehát – ha már ön felhasználta a „fiam” megszólítást – ebben maradtam.
Leírnám, hogy mekkora örömet okozott nekem a levél, de sajnos nem vagyok rá képes. Az, amit akkor éreztem, amikor a kezembe vettem az ön üzenetét, leírhatatlan.
A levele mellé csatolt képet elnézve valóban hasonlóságot véltem felfedezni, és egyáltalán nem találtam félelmetesnek. Szégyenemre én nem tudok képet küldeni, mert az iskolaújság fényképésze nem hajlandó rólam fényképet készíteni eme célra, más meg nem tud ilyesmit cselekedni, tehát a látogatásánál fog látni engem.

Ui.: Kérem jöjjön mihamarabb!
Jimmy

1999. május 21.