Siren in scarlet

Míg ők alszanak, nekem égnek az őszi szemek.
És én állok az esőben bénán,
Meg nem inogva, míg ők némán néznek rám.
Az egész világom, minden, mi szeret:
Míg ők lángot látnak, én érzem a telet.

        Veszek egy utolsó lélegzetet, mielőtt hagynám, hogy a lépteim feléd kalandozzanak, és elinduljak a fák között, ahol most még meleg szél fúj, de már érzem, hogy hideggel keveredve. Az alakod úgy rajzolódik ki a furcsa, hozzád nem illő színek között, mintha két képem keveredve össze a maguk két különcségében, egy komoly, felelősségteljes portré, és egy bohém illanás a természetről. Idegesen pillantasz felém, fejfájós a mozdulat, amivel elfordulsz, ajkaid között cigaretta ég, és csak azért merek én is rágyújtani, amíg odaérek, mert tudom, ennél nagyobb bajba úgysem kerülhetek már a szemedben: most fogsz a sárga földig lehordani, amiért szerinted erkölcstelenül közel kerültem valakihez, akihez nem lett volna szabad szólnom sem.
        Bár nem kellene, elmosolyodom, míg a levegő megtáncoltatja a tájat, ringatva az utolsó őszi napsugarakat, és eszembe jut, hogy igazán mérgesnek nem láttalak még, talán a háztársaim sem, de én leszek az első, akit ez a remek megtiszteltetés ér majd. Míg nem voltunk itt, máshol jártunk, képzeletben is, meséltél néha az iskolai évedről, hogy magányos voltál és még csak bontogatta a szárnyait a képességed, de már akkor is inkább egyedül próbáltál megoldást találni egy kérdésre, amit igazából nem kell eldönteni, de honnan tudtad volna? De mégis, kedves Leon, vagy mondjam, hogy kedves Mr. Lutece, hogy nem láttad előre jönni ezt a percet, amikor már itt állok melletted, közel azonos magasan utazik a tekintetünk, csak az egyik a megértést célbavéve, a másik pedig elutasítón távolra meredve?
        - Kerestelek az irodádban, de gondoltam, hogy itt leszel. Ez az a hely, ahol először találkoztatok, ugye? - nézek körbe, kicsit üresnek is érezve a szavakat, mert nem kapok azonnal választ, csak néhány füstcsíkot - Most csak ketten vagyunk, és a probléma is magánjellegű, lehetne, hogy nem magázlak? Szeretném, ha tudnád, hogy azért jöttem utánad, mert meg szeretném beszélni, de nem bocsánatot akarok kérni, nincs miért.
        Azon az első veszekedésen már átestünk, mint mások a gyerekbetegségeken szoktak, voltak heves érvek, elszabadult indulatok, sőt, még egy elmormolt francia káromkodás is, amin meglepődtem, de azon kívül, hogy elhamarkodottan ismét eltiltottál tőle, nem jutottunk semmire, és kerülsz engem. Esélyt sem hagytál, hogy megvédjem magam, vagy hogy eldöntsem, van e okom egyáltalán rá csak azért, mert te nem kedveled. Annyiszor álltunk így a kertedben, láttam már a sápadtságod napfényben feloldódni, mintha nem lennének körvonalaid, pedig most a szigorú talárod és a házvezetői tekintélyed viseled, és látlak is máskor annak, egy hős lovagnak, most az unokabátyám vagy, és szeretném, ha rám néznél és beszélnél hozzám, hogy tudjam: nem változott veled sem semmi.
       - Leon, kérlek! Szeretnéd, ha könyörögnék? Hát jó, ha ettől tényleg jobb, akkor... - sóhajtva letérdelek az avarba, összeillesztem a tenyeremet, bár így elég nehéz dohányozni - Merlin szentséges szűz...
       Megfogja a csuklóm, és jelentőségteljesen int, hogy várjak. Még mindkettőnk cigarettájából maradt, de most egyikünk sem szív bele, csak várunk... Remélem, valami szépre.

In a coat of gold, in a coat of red

       Tudom, hogy sokan méltatlannak tartanak, nem lepett meg a 'gyáva oroszlán' kifejezés sem, hiszen elmés kis szókép, ugyanakkor nem éreztem szükségét, hogy bizonygassam számukra a címek erejét, hiszen nem szavak és jelképek összessége vagyok, az örökségem, mely nagy elődök ajándéka, nem egyszerű rang. Hatalmas felelősséget jelent viselni ezt a nevet, ugyanakkor olyan boldogsággal is ajándékozott meg a lehetőség, amelyet akkor, a levél érkezésének pillanatában csak halványan sejthettem: megmérettetni, és elég súlyosnak találtatni egy ilyen feladat betöltésére földöntúli eufóriával tölt el minden egyes nap, amikor kilépek az irodám ajtaján, talán csatába, talán tárgyalásra indulván, de mindig azért, hogy méltón képviselhessem a rám bízott diákokat, olykor az óráimon bővítve tudásuk, vagy csak meghallgatva történeteik, kéréseik, és büszkének lenni sikereikre. Talán tartottak tőle, hogy végül elfúj a kétségek szele és elbújok a könyveim mögé, ahogy sokszor tettem, de itt életekről van szó, és értük akarok jót tenni... És köztük magáért Minerváért is, aki olyan süket és vak a szeretetemre, hogy néha megbánom, hogy újra előhozakodtam az intelmeimmel, még ha csak a javát is akarom.
       Az egész pokoljárásnak beillő komédia pár hete vette kezdetét Fawcett felbukkanásával, aki volt oly kedves, hogy még az első napokat is befelhőzte a maga jelenlétével és őszinte hozzá nem értésével a civilizált szokások elsajátítására, nem beszélve arról az első beszélgetésről, ami úgy kezdődött, mintha barátok lehetnénk, ismét, és úgy végződött, hogy többé látni sem kívántam, mily meglepő, ismét! Mégsem ignorálhatom szándékaim szerint, hiszen nap mint nap mellettem eszik, az irodája is látótávolságban fekszik, a sors kegyetlen tréfája tehát nem hagyja, hogy elkerüljem. Ezzel még számoltam is, ha már így alakult, legfeljebb nem csevegünk kávé felett és hasonlók, voltak értelmes és felettébb tiszteletreméltó kollégáim is, mint például Mr. Quinton, akivel igazán felszabadító volt az a beszélgetés a párhuzamos univerzumok természetéről, vagy éppen Mr. Meadows, kinek szakavatott tudása lenyűgözött... És persze itt van Fawcett. Azonban itt van az unokahúgom is, és reméltem, hogy végre megemberelik magukat a szabályoknak megfelelően, de nemhogy reményeimnek nem tettek eleget külön-külön, még a bőrkabátos modorral megáldott huligán odáig is elment, hogy egyenesen engem vádoljon azzal, hogy eltitkoltam az unokahúgom boszorkányságát... Mintha nem lett volna egészen nyilvánvaló a kezdetektől. Felháborítónak találtam az egészet, és újfent remélem, hogy végre távol tartja a mocskos mancsait tőle...!

       Arra azonban nem számítottam, hogy Minerva olyan hangnemben tör pálcát majd mellette a pár napja lezajlott beszélgetésünkön, mikor korábban sosem nyilvánított véleményt ezen a téren. Tulajdonképpen nem értem, ő hogy nem rakta össze a történteimből a valóságot, de nem is ez háborított fel, hanem hogy nyíltan védeni kezdte, sőt, egyenesen gyerekesnek nevezete a válogatott érveimet, amelyek alapján bárki számára érthető lett volna, miért kell kerülnie egy olyan alakot, mint Fawcett. Épp csak a titkát nem adtam ki, de úgy éreztem, az még most is sok lenne, valamint nehezen jutottam szóhoz a lány folyamatosan pörgő nyelve mellett, és olyan lendülettel védelmezte ezt a semmirekellő... férfit, hogy kénytelen voltam kikísérni azzal, hogy ha nem akarja magát még inkább tiszteletlenségre kárhoztatni és büntetésbe menni, akkor ezt a vitát berekesztjük. Azóta nem kommunikáltunk, bár reménykedve figyeltem az étkezések alkalmával, hátha belátja a tévedését, de ez nem következett be, így most felettébb meglep a felbukkanása. Remélhetőleg éppen készül jobb belátásra térni és letudhatjuk ezt az egész Fawcett-ügyet örökre, de nem, egészen más a mondandója, és mivel nem szeretnék vele még most sem veszekedni, el akarok indulni, csak a könyörgése állít meg. Nem vagyok olyan kőszívű és kevéssé úriember, hogy hagyjak egy hölgyet a földön kuporogni és kérlelni... Én mégsem vagyok Fawcett.
       - Minerva, most én kérlek, ez ennél sokkal komolyabb természetű ügy, ne csinálj belőle komédiát még inkább. Állj fel! - elég időt töltöttünk el egymás társaságában ahhoz, hogy ne legyen furcsa hozzáérnem - Kezdjük ott, hogy leszoksz a dohányzásról az iskola ideje alatt, ugyanis mint tudod, és mint tudtommal betartatod, szigorúan tilos. Másodszor: nem kértelek, hogy könyörögj, a viselkedésed azonban megbántott, így ezért szeretném, ha bocsánatot kérnél. Ezek után megbeszélhetjük a szóban forgó esetet, de figyelmeztetlek, hogy a teljes történet korántsem szép és nem úgy festi le a kedvenc hősöd, mint egy gáncsnélküli lovag. Ha meghallgattál, úgy vitára bocsájtom a kérdést kettőnk között, de nem szeretném, ha azt hinnéd, ellened vagyok: csak a boldogságodért aggódom. Fair ajánlat ez így számodra?
       Már majdnem én nézek rá könyörgőn, remélve, hogy elfogadja a szavaimat és nem tapogatózik többé sötétségben, amit ezek szerint csak Fawcett tekintete világít előtte. Említettem ugyan, hogy régóta ismerem a férfit, de a teljes történetet nem beszéltem el neki, így most, amíg még kihasználom a cigarettám utolsó lélegzeteit, őszintén bízom benne, hogy gátja lehetek valami olyasminek, ami csak fájdalmat okozhat... mindhármunknak.

siren in scarlet

míg ők alszanak, nekem égnek az őszi szemek

        Kíváncsi vagyok, milyen lehet Leonnak és Willow-nak lenni, és olyan bibliai haraggal üldözni körbe a másikat egy évtizeden, hogy aztán a hajójuk közös kikötőbe fusson...? Vajon nem unják még, hogy a sok közös vonás között mindig nem tetszőeket keresgéljenek? Igazán irigylésre méltó, ha valakinek ennyi ideje van..
        - Ezt most Mr. Lutece, a házvezetőm, vagy Leon, az unokabátyám mondja? Csak mert mindkettő dohányzik, így azért eléggé karaktertörés pálcát törni a dohányzó felett.. - jegyzem meg mosolyogva, de nincs éppen humoránál - Meghallgatom persze, de nem is tudom hirtelen, melyik a sértőbb: hogy szerinted fogalmam sincs a viselt dolgairól, vagy az, hogy úgy gondolod, nekem nincsenek.
        Jólesően slukkolok néhányat, most részben azért is, hogy szórakoztassam vele.. na, Leon, te tudsz karikákat? Ne nézz így rám, ismerem már ezt a tekinteted, így nézel akkor, ha megint hatalmas depresszióba kellene süllyednünk, és imádkozni ki tudja kinek, hogy hosszas szenvedéseinktől szabadíttassunk meg az ő kegyelméből.. Ugyan már. Tudok különbséget tenni komoly és komolytalan között, a most következő drámabetét nyilván ez utóbbi lesz, és nem tartom kizártnak, hogy olyan részletekkel, amelyek neked a pokol minimum saját részleggel rendelkező lakóihoz köthető, de tény, Willow levegőt sem tud úgy venni, hogy ne háborodj fel rajta, és ne emlegess bőrkabátos modorokat, meg motorokhoz kapcsolódó szexuális devianciát - és még mielőtt megint elkomorulnál, ajánlom, hogy ne becsüld alá egy parafíliákban jártas ember érdeklődését.
        - Azt már elmesélted, hogy találkoztatok, és hogy nem hitt neked. Ebben nincs semmi különös: rosszul alakult a körülmények miatt, de attól, hogy nem egy össznépi epifánia és véget nem érő orgazmus, attól még nem hiszem, hogy érdemes ezt ilyen sokáig őrizgetni. A sértődésnek is lejár a szavatossága.. - fonom keresztbe a karjaimat, és a fának támaszkodva figyellek - Megromlik idővel, és ennek jó... tíz éve biztosan. Nem utálhatsz valakit ennyi ideig csak azért, mert máshogy látja a világot, mint te...
        Persze ezzel túl könnyű dolgom lenne, most nem simulsz el olyan könnyen az elveim tenyerén, mint otthon - ott minden egyszerűbb fényben égett. Visszamehetnénk a kertedbe heverni a fák alá, hason feküdni a fűben, elmesélni, a mindkettőnk tenyerén futó hasonló erek vajon hová tartanak és honnan érkeztek, de ősz van, Leon, az idő nem áll meg a kedvedért, hogy kedvedre durculhass. Ezt egy Lutece nálam jobban tudhatja..
        - Gondoltál már arra, hogy kilépj a szomorúságból? Hogy kipróbáld, milyen nem félteni magadtól a világot? Csak játssz el a gondolattal egy percre. Most, igen. - mosolyodom el, mikor megint ellenkezni akarnál - Nincs több angol időjárás, önmarcangolás, félelem.. Milyen érzés?