csillagpor

Frederik Thorin

És ha énekelsz, hát véled zúg a hegység,
Körüljárunk, és a lángunk égig ér.
Közben eléd hordja színeit a szél,
Ezernyi színnel száll a szél...

        Ahogy az éjszakai ég felé száll a számból a füst, egy pillanatra olyan, mintha a lassan lemenő nap utolsó sugarai megfestenék. Hmm, tulajdonképpen tetszik az ötlet, fújok is még egyet, a kis kunkorok a naplemente vigyorával megtelve keringenek önmaguk és egymás körül, és ahogy őket figyelem, pár percre - nem többre ilyen vészterhes időben - nyugalom száll meg. A kora esti birtok mindig a legszebb arcát mutatja, még az ilyen télies októberekben is, tulajdonképpen hálás vagyok a kinti ügyeletért, még ha ez nem is igazán olvasható most le a hatalmas sállal bekeretezett arcomról. Hogyne, újabban ez a sótlan fehérség ködzi be, mintha angol időjárás lennék, örökös viharfellegek alól tekintek a világra, de érzem azokat a hegyes körmű ujjakat megszorulni a torkom körül, és most is nyelnem kell, mintha azzal megvédhetném a lélegzeteimet. Legalább egyedül vagyok, csak az én csizmám orra rúg bele ebbe a vigasztalan kőbe, hopp és csobb, alá is merült, de lehetséges, hogy nem a vízbe, sokkal inkább az én kétségeimbe - így aztán elég váratlanul ér az a villogás ott a távolban. Nem igazán tartozik a helyi flóra és fauna általános szokásai közé, ehhez még némi lénytan sem mellékeltetik, elindulok abba az irányba, ujjaim között tovább szorongatva a kis fénylő pálcát, remélve hogy nem éppen egy rossz pillanatban vagyok a rossz helyen.
       Kicsit bánom ugyan, hogy Grisam nincs itt mellettem, de a téli esti ügyelet nem igazán illik hozzá, mindketten jobban járunk, ha a biztonságos melegben marad: nem mintha sokan gondolkoznának ellenkezőleg, ilyenkor néptelen a park, még a mostani hallgatagságomnál is inkább. Érezhető a feszült légkör minden kis gomolyfelhőben, de a fölénk boruló csillagos ég nem ígér havazást, csak hideg szelet hajnalra, mikor a fák koronái fölött a véletlen érzi magáénak a pirkadat ecsetkészletét, és rózsaszínre-sárgára keni a látóhatárt, mely hálásan mosolyog az utolsó reményteli percekért, ellenkező esetben mind megőrülnénk itt északon a sok borongás és depresszió miatt. Jó okunk van rá, de a maradék józanságom utolsó kis sugarai melengetően lelkesednek az emberi társaságért, amit remélni találok, még ha rögtön úgy is kezdem majd az ismerkedést, hogy 'tíz pont a házadtól'. Prefektusnak lenni nem mindig a legnépszerűbb foglalkozás errefelé.. Enged kicsit a jeges markolás a gyomrom tájékán, a halál gondolata nagyon picit távolabb került tőlem, aki régi ismerősként fogom üdvözölni, de addig is megszemlélem a rosszban sántikálás kis lámpását.
       - Szép jó estét...! - köszönök ráérősen, az egyik kezemet amúgy is fázósan zsebre vágva, a másikban megbillentve hamuzván a cigarettám - Érdeklődnék azügyben, mit is csinálunk itt így ilyenkor... De jelezném, hogy egy kellően érdekes válasz párhuzamba állítható a büntetés mértékével, amit ki fogok osztani az időzítés okán.

[- Szép estét neked is, M-Minerva, igaz? –]

Minerva


The time will come, when you'll have to rise
Above the best, improve yourself
Your spirit never dies

A múltkori emlékezetkiesésem után egy pár napra elmúltak a hangok és már régóta először ki tudtam aludni magam rendesen. Úgy gondoltam a mai estémet egy kis kísérletezéssel fogom eltölteni, így összeszedtem a jegyzeteimet és elindultam az udvarra. Sétám közben nem találkoztam egy lélekkel sem, így zavartalanul tudtam eljutni a már kifigyelt helyemre. Amint odaértem, le is ültem rögtön egy nagyobb sziklára, magam mellé téve a vaskos papírköteget, elővettem a pálcámat. Még utoljára körül néztem, hogy meggyőződjek róla, senki nem láthat meg, aztán a pálcámra néztem.
Nagyapa szavai visszhangoztak a fejemben, a megszokott sötét hangok helyett; „A tudás fontos, a hozzáállás elengedhetetlen, de ami igazán számít az a teljesítmény, ami csak akkor lesz kiemelkedően tökéletes, ha gyakorolsz. Soha nem szabad feladnod, azt mondani, hogy ez meg az lehetetlen. Tudom, mindenki ezt mondja unokám, de nincs olyan hogy lehetetlen.”  Mennyire igaz…
Egy mély levegőt veszek és rögtön bele is vágok a közepébe, a nonverbális varázslatokkal kezdek. Bár ezt még csak jövőre tanítanák meg a Roxfortban, én már tudom hogy kell és ez sokszor hasznomra is válik itt-ott. 
A pálcám az ég felé emelem, egy apró kört írok le vele a levegőben miközben kissé lentebb eresztem, majd a végén erőteljesen ismét felemelem. Ebben a pillanatban egy fénycsóva száll ki a pálca végéből és mivel nem talál célpontot így hangtalanul oszlik szét a levegőben nem sokkal felettem. Csodálatos látvány, vannak azok a muglik által gyártott fátyolos tűzijátékok, talán azokhoz hasonlítanám a kinézetét, annyi különbséggel hogy ez szinte csak egy villanás.
Így ártalmatlan varázslat, az oszladozó szikrái nem bánthatnak senkit, de ha valakit betalálna, talán nem úszná meg egy láb, egy kar vagy egy másik testrész elvesztése nélkül. Teljesen magával ragadott a szépsége és kis időközönként újra és újra megidéztem.
Hirtelen egy női hangot hallok magam mögül, önkéntelenül is a pálcámat rászegezem egy pillanatra, de amint meglátom ki az, rögtön le is eresztem, mintha mi sem történt volna.
- Szép estét neked is, M-Minerva, igaz? – Kérdezem meglepődve, miközben a talárom belső zsebébe csúsztatom a pálcámat. Mit is mondhatnék neki? Ha azt mondom átkokat gyakoroltam, talán még nagyobb bajba kerülök, mintha csak azt mondanám, hogy levegőztem és Lumosokat dobáltam az égbe. De közben pedig azt mondta, hogyha elég érdekes, akkor nem kapok büntetést. Nem elég hogy szinte még csak most kezdődött a tanév, de már múltkor rúnaismereten is begyűjtöttem a mínuszokat, meg most is sikerült kifognom egy prefektust aki előreláthatóan le fog vonni egy jó pár pontot a házamtól. Kiváló!
-Gyakorlok?! – hangsúlyom kissé kérdező, kissé kijelentő jellegű, vagy talán a kettő közötti. Sálamat egy kissé lentebb húzom, mert eddigi beszédem inkább valami gagyogásnak tűnhetett. De bocsánat, még csak most tértem magamhoz igazán. Nem ismerem sajnos őt, csak névről. Hallottam róla ezt azt, de nem szeretek a pletykáknak hinni.
- Nem lehetne valahogy szemet hunyni a kilógásom felett? Végtére is, semmi rosszat nem csináltam, nem ártottam senkinek. – Hogy mennyire okos dolog megvesztegetéssel próbálkozni egy prefektusnál? Hát majd most kiderül… végig simítok a hajamon és már bele is kezdek.
- Cserébe tudnék tanítani egy két varázslatot, amit itt a Roxfortban biztos nem tanulnál meg, de mégsem tilos. – nyeltem egy nagyot a mondat végén. Merlin szakállára, kérlek add hogy belemenjen!

csillagpor

Frederik Thorin

Ezernyi színnel száll a szél...

        Mulattat Frederik zavara - nem is tudom elsőre eldönteni, hogy azért, mert a tavalyi bajkeverő énemet látom benne, vagy mert olyan lendülettel integetett itt teljesen illegálisan, és aztán egyből egy ijedt gyereknek adta át a helyét? Nem tudom megállni, elmosolyodom, és így figyelem tovább a magyarázkodást, ami persze meg is érkezik, mert a lelkiismeretes rosszcsontok egyik jellemzője, hogy remekül értenek a kidumálás ősi művészetéhez.
        - Bizony. A Balmoral. - bólintok a megszólítást követően, jólesően slukkolok is néhányat, udvariasan átkergetve a megformázott karikáimat a fiú feje felett - Na és mesélj, mire gyakorolsz? Bármi is volt ez, nem úgy nézett ki, mint amit Qcross vagy Fawcett csak úgy feladna.
       Érdeklődve figyelem a további mozdulatait, amikkel kicsit még kevésbé tűnik fenyegetőnek, és valahol el kell ismernem, hogy kifejezetten üdítő látvány. Van valami különös a hollóhátasokban, és ez lehet egy élénk sztereotípia, de valahogy mindig egy-egy misztikus karakterre emlékeztetnek valami drámában. Talán éjszakánként szeánszot tartanak régi bőrkötetek felett táncolva...? A gyerek Minerva imádná azt a mesét, de tény, Fredetrik Thorin még a különösök között is különös.
       - Te most éppen megvesztegetsz engem? Mondd csak, túl sok szabadidőd van...? Mert örömmel kitöltöm, ha nem tudsz mit kezdeni vele. - fonom keresztbe a karjaimat, de még mindig szinte nevethetnékem van a szituáció komikuma miatt - Hát ez nézőpont kérdése. Például a házirendhez ragaszkodók biztosan közbe tudnának vetni néhány érvet arra, miért is csináltál rosszat. Ha mondjuk pontokat kezdenék levonni a névrokonomhoz hasonlóan, az lehet, hogy benned is átértékelné az ártás fogalmát..
       Nem hiszem, hogy különösebben ijesztő lennék, bár fölé magasodom valamennyire, és ha most képzeletbeli erőfitogtatásra szánnánk magunkat, tudnék olyan embert mondani (bár lassan kínosan keveset), aki megrettenne a prefektusok jelvényétől.. Látom magam még a félhomályban is valamennyire visszatükröződni a hatalmas szemeiben, van mögöttük valami több, mint ahogy a kastély rejti magában a sötét termeket, megannyi felfedezésre váró titkot, és nem mindegyik engedi magát feltárni anélkül, hogy egy-egy részünket ne marasztalná magában.. Megrázom kicsit a fejem, és röviden arra a következtetésre jutok, hogy hajlamos vagyok fetisizálni az embereket. Vagy a cigaretta füstjének hibája ez a misztikum.. vagy-vagy, ugye.
       - Tényleg? Jobb, ha nem kérdezem meg, akkor te honnan ismered őket, ugye? - kuncogok az ajánlaton, lehamuzván magunk mellé, és söprögetni is kezdem a kabátom ujját, mert a szél imádja rázavarni a pernyét - Egyezzünk ki egy rövid büntetésben: van az alagsorban egy terem, amit már igencsak ki kellene takarítani.. de nem mondta senki, hogyan. Lehet, hogy az a terem nagyon is érdeklődéssel figyelné azt az iménti fénymágiát.. feltéve, hogy az volt. A termek már csak ilyenek: szeretik a talányokat. Tehát meg kell kérjelek, hogy csatlakozz, Thorin, fakultatíve kötelező módon persze.
       A járőrözés egyik áldásos hatása az ilyen jellegű információk bezsebelése: ha véletlenül rosszban akarnék sántikálni, elég sok helyet tudnék felkeresni a céljára. Nem mintha megfordulna ilyesmi a fejemben, természetesen, ártatlan vagyok, az alkohol és a cigaretta szavakat még szótárban sem láttam soha, de ha már szabályok, szeretek a mentükön eljárni. Frederik olcsón megússza, én pedig megtudom, pontosan hogyan is tervezett fényt vinni az éjszakába..