Aranytalár ruhaüzlet

Egy ruhaüzlet Roxmortsban.

Úgy gondoltam az összespórolt pénzemből esetleg megveszem azt a bizonyos díszkötéses könyvet, amit az Abszol úton láttam a Czikornya és Patza kirakatában. Csodálatos volt, s bizony szó szerint gyökeret eresztettem a bolt előtt, mit sem törődve azzal, hogy mások esetleg oda akartak volna férkőzni. Egy könnyed lökéssel taszítottam arrébb azokat, akik esetleg makacsabbak voltak a kelleténél, hogy tovább gyönyörködhessek abban a több száz oldalas csodában, melynek minden oldala újabb és újabb növényt rejt, s nem holmi rajzzal meg leírással, nem! Mindegyikről van benne egy eredeti préselt darab is, ez a legeslegszebb az egészben, s ezért is olyan mocskosul drága. Pedig nem vagyok én valami könyvmoly, mint Granger, de ez még engem is teljesen elbűvölt.

Viszont ahelyett, hogy az elmém palléroznám, most itt állok ebben a nyamvadt próbafülkében, s rángatom a pulcsim cipzárját, ami beragadt! Arrghh! Egyáltalán mit keresek én egy talár üzletben? A válasz egyszerű, az előzőt teljesen kinőttem, s azt leszámítva, milyen ütött-kopott volt, ráadásként még az ujja is hihetetlen rövid volt, olyannyira, hogy Gyógynövénytanon már fel sem kellett gyűrni, mert épp nem érte el a könyököm, ami pedig végképp ledöbbentett, hogy képtelen voltam begombolni. Pár éve ez még nem jelentett gondot, hiszen a mellkasom körülbelül egy asztaléval versenyzett, ami a domborulatokat illeti. Az a két kis párizsi szelet, amit konkrétan a ?mellemnek? neveztem még is mikor, hol és hogyan? duzzadt meg? Egy fintor fut át az arcomon, mikor végre sikerül az egyszerű sötétkék pulcsim cipzárját megzaboláznom, és tekintetem a szóban forgó elemekre esett. Még is ki volt az, aki kitalálta a melltartót?! Biztos valami szadista állat, aki utálta a nőket, s úgy gondolta, így áll rajtuk bosszút. Megállok egy pillanatra, s ahogy a falra szerelt tükörben nézem magam neszeket hallok az üzletből. Remek, ezek szerint nem csak én vagyok itt.. ráadásul mi ez a mély dörmögés? Remélem nem valamelyik srác a suliból, aki ráadásul még ismer is engem, mert akkor tuti megkapom a magam gúnyos beszólásait, de hogy az illető sem távozik ép arccsonttal az is biztos.

Tehát új talárt kell vegyek, mert az előző a kritikán aluli szintet üti meg. Igaz, önszántamból nem vetemedtem volna erre, de McGalagony Prof a minap elkapott a folyosón, és közölte, hogy épp itt az ideje egy új darab vételének, s ezt igazán beláthatnám már magam is ennyi idős létemre.  Talán kérhetnék a felsőbb évesektől, ha jóban lennék velük, de mivel nem vagyok, s valamiért a végzős évfolyam inkább Mardekárosokban bővelkedik, már csak ez az aprócska tény is visszatart attól, hogy reménykedjek abban, talán olcsón megúszom a dolgot, marad a pénzköltés, amit nagyon de nagyon nem akartam! Viszont életemben először lesz egy új talárom, amivel nem tudom mit fogok kezdeni jövőre, ha itt végzek végre. A farmerből előhúzva egy hajgumit fogtam össze a hosszú tincseket, majd kötöttem össze egyszer, aztán kétszer is áthúzva a gumit, harmadjára pedig már nem húztam ki teljesen a hajam, így egy laza kontyba végződött az egész, de még így is pár tincs megtalálta a kivezető utat, amik most pofátlan módon tették még ziláltabbá a kinézetem. Teszek rá. A fehér trikó alját lejjebb húzva, hogy azért a hasam még se látszódjon ki, egy erőteljes mozdulattal rántottam félre a függönyt, s tekintetem először csak a két egymás mellé állatot aprólábú kis székecskéken állapodott meg, az egyik rám várt, a másikon pedig a két cipőből következtetve állt már valaki?

[Fiatalember, megkérhetem, hogy egy percre maradjon nyugton? Ha egyfolytában így ficánkol, könnyen megszúrhatom a tűvel]

Az igazat megvallva nem különösen szeretek csomagot kapni. A postabagoly szolgálatait - ha kifizették előre, ha nem - szinte mindig meg kell hálálni egy pár knúttal, különben addig csipkelődik az éles csőrével, míg vért nem serkent a címzett ujjából, ráadásul a kikényszerített borravalóig nem is hajlandó átnyújtani a küldeményt. Aztán ott a másik kérdés, hogy mit hozott. És kitől? És miéért..
Egyetlen olyan csomag létezik, amelyik után mohó vigyorral a képemen kapkodok. A zsebpénzes küldemény. A szüleimnek nagy ritkán eszükbe jut, hogy szegény kicsi fiúk egy hatalmas kastély vastag kőfalai között sínylődik, a próbatételek és kötelezettségek kereszttüzében, igyekezve megőrizni a saját elméje fölötti uralmat. Ilyenkor küldenek a kicsi fiúknak némi zsebpénzt, amit nyugodt szívvel elverhet mindenféle fölösleges, ám annál szórakoztatóbb dologra.
Viszont ennek a bizonyos csomagnak egyszerűen nem tudok örülni, ha a mellékelt levélből az derül ki, hogy a saját pénzemet kivételesen meghatározott holmira kell költenem!

 Egy szó, mint száz, anyám kifejezett kérése volt, hogy ha a legközelebbi hétvégét Roxmortsban töltjük, mindenképp szabassak magamnak egy új talárt, mert tudja, hogy a mostanit a végletekig elkoptattam már, és egyébként is. Megérdemlem, hogy én is csinosan feszítsek a társaim között. Csak azt tudnám, hogy honnan ilyen jól értesült drága édesanyám.
Mondjuk, ez már kezd rendszerré válni: év végére mindig elfogyasztok egy rend egyenruhát.
Tehát ez a cikornyás története a pillanatnyi helyzetemnek - Roxmorts, Aranytalár ruhaüzlet, kis sámli teteje

- Fiatalember, megkérhetem, hogy egy percre maradjon nyugton? Ha egyfolytában így ficánkol, könnyen megszúrhatom a tűvel - figyelmeztet nem kevés ingerültséggel a hangjában az eladó hölgy, miközben az oldalra tartott karomnál bűvészkedik. A ruhaujjat próbálja nagyvonalakban a taláralaphoz fércelni, míg a kétméteres mércéje önállósítva magát a testem körül tekereg, mint egy kígyó. Nem tehetek róla, hogy néha előre kell sóznom egyet-kettőt a levegőbe, hogy elhessentsem a tolakodó mérőszalagot.
- Elnézést, pedig nagyon igyekszem - dörmögöm oda a hájas boszorkának némi gúnnyal, úgysem veszi észre. Legszívesebben azt is megmondanám neki, hogy siessen már egy kicsit, mert lassan úgy elzsibbad a karom, hogy érzéstelenítés nélkül lehetne amputálni. Bezzeg Madame Malkin az Abszol úton! Hipp-hopp összedob egy egyszerű talárt, és közben sosem gorombáskodik. Itt meg úgy érzi magát az ember, mintha ő tenne szívességet azzal, hogy itt varratja meg a ruháját. Ebben a jelentéktelen, kicsi üzletben, amibe a tervezők voltak olyan készségesek, és bezsúfoltak még egy rakás öltözőfülkét is, holott annyira népszerűtlen a hely, csodálkozom, hogy én megtaláltam egyáltalán. Oh, nem, mégsem annyira elfeledett. Valaki használja az egyik fülkén, nahááát.

A függöny, amely eddig a fülke belsejét takarta, most félelmetes hirtelenséggel összerázkódik és harmonikaszerűen a fal mellé gyűrődik. Felkapom a fejemet a hangra, és egy pillanatra megakad a lélegzetem is a meglepetésre. Devona Dillingham és én egy talárszabászatban.

- Helló, Devona - köszönök neki közönyös udvariasan, s a jobb kézfejemet is meglengetem egy intés erejéig. Pechemre. A vén banyája akkorát bök a vállamba a tűvel, hogy felszisszenek, és méltatlankodva nézek rá.
- Én előre figyelmeztettem, fiatalember - veti oda nekem, és meg mernék esküdni rá, hogy kárörvendő mosolya teljes erőből ragyogja be elkoszlott lelkét. Majd a vállamat elfeledve Devona felé siet, és nyájasan feltessékeli őt a mellettem várakozó sámlira.

[figyelmetlen]

Még véletlenül se higgye azt senki, hogy valami elcseszett tini film jelenetét láthatja, nem. Hiszen nem verdes a szívem, s nem szorul össze a gyomrom, miközben a cipő orrától elkezdem a tekintetem felfelé vezetni a lábakon, melyek zavarba ejtően hosszúak, hiszen csak szalad s szalad a tekintet, elérve a térted, majd azon is túl tovább lépked képzeletbeli útján tovább a nyurga testen. Talán egy enyhe mustrának is nevezhető lenne, ha valami kéjenc fejem lenne ehhez az egészhez, de arcom vonásai nem rezzennek meg, csak ugyan azt a kissé undok közönyösséget tükrözi, mint mindig. Azt mondják, jól áll, ha mosolygok. Nos, ezzel csak egy baj van; nem túlzottan vagyok mosolygós típus. Azt nem mondanám, hogy egyáltalán nem, elvégre olykor eleresztek egyet a lenéző, vagy épp a gúnyos fajtából, sőt! Elég gyakran szoktam, ha úgy hozza kedvem. Átugorva a hosszú nyakat, s a fiuknál jellegzetesen dudorodó ádámcsutkát kapom el az adott pillanatot, s egyben a másik tekintetét, ahogy felém néz.

Lehet, hogy érzelmileg valahol egy lábtörlő szintjén állok, ahogy azt sokan a képembe vágták már, de ennyire még én sem vagyok vak és érzéketlen, hogy ne lassan a másik mélybarna szemeiben a döbbenetet. Tény, egy pillanatig én is elragadtattam magam, s ahogy ujjaim közül kicsúszik a próbafülke függönyének anyaga elkerekednek a szemeim. Mit keres Ő itt? S miért PONT Ő? Ó, Istenem, mivel fogsz még a mai nap során verni, nem elég, hogy el kell viseljem a testem furcsa.. elváltozásait, de még Bishopot is pont az utamba küldöd?! Ráadásul ahogy elnézem, ő sincs abban az állapotban ? ami a talárt illeti ? hogy azonnal le is lépne innen, sőt! Igen csak a kezdeti stádiumban lehet, én pedig még csak most fogom ez az egészet elkezdeni. A fenébe is? Hát hogy fogom én kibírni az elkövetkezendő perceket? Ajkaim kissé összepréselem, de még így sem közelítem meg McGalagony produkcióját, s forgatom meg szemeim, igen csak látványosan.
- Már csak ez hiányzott.. ? Morgom az orrom alatt, persze épp elég hangosan és érthetően ahhoz, hogy a kedves ex-cimborám meghallja, majd amikor meghallom a köszöntést, s hozzáfűz egy intést is, megrándul a szám széle, s lassan húzódik el balra, ezzel egy igen csak helyes, de nem éppen kedves szájhúzást produkálva.

- Üdv Bishop. ? No neeeeem, nem, nem, nem és nem. Nem fogom neki szerelmesen suttogni, hogy Benjamin. Régebben is csak a Ben-ig jutottunk el, s annak idején ki is fejtettem neki, hogy számomra a neve teljesen kiejtve felérne egy szerelmi vallomással, már csak a hangzása miatt, főleg ha nem épp gúnnyal fűszerezve adom elő, tehát.. maradjunk csak meg a már jól bevált formánál, s teszek rá, hogy ő megtisztelt azzal, hogy a keresztnevemen szólított. Ilyen formalitásokkal úgy sem foglalkozok. Lassan emelem meg a kezem, de mielőtt azt hinnék, azért mert viszonzom az intést, - ó, dehogy! ? megigazítom a bőrkarkötőket a csuklómon, majd visszaengedem a karom magam mellé. Eszem ágában sincs holmi idegrángásokat produkálni, mint az intés, főleg nem neki.

- Óh, ne is foglalkozzon vele Mrs.. ? Kezdek bele, majd ahogy elém lép, két pislogás között a mellkasára tűzött névjegykártyára rebben a szemem, majd vissza a nőre ? ..Mrs. Smith. Ben világéletében figyelmetlen volt. ? Jegyzem meg, a ?figyelmetlen? jelzőt kellően megnyomva, s veszem elő a már korábban emlegetett hihetetlenül idegesítő mosolyom, s ahogy az apró székhez lépek, olyan nyájasan mosolygok rá a srácra, hogy annál már csak egy nagy csupor méz lehetne ragacsosabb s édesebb! Megfordulok, s teljesen kifejezéstelen arccal nézek magam elé, valahová az egykor fehérre meszelt most már szürke színben pompázó falnak egy biztos pontjára, miközben rám adnak egy egyen talárt, melyet az elkövetkezendő percekben minden bizonnyal rám szabnak.

Közönyösen tűröm, ahogy a lábamtól a fejem tetejéig végigmérnek, épp csak a tűszúrásoktól fintorgok még mindig szívbemarkoló képpel. A szadista szabó ahogy volt, úgy el is felejtett engem, vagy csak abban bízik, hogy meg tudja osztani a figyelmét két vevője között. Hozzáteszem, a hónapban nem volt ennyi vásárló az eldugott kis boltjában, mint most. Lehet, hogy zavarba is jött ettől a hihetetlen forgalomtól, de én akkor sem leszek olyan nagyvonalú, hogy az újdonságra fogjam a illetlenségét. Óóó, mélységesen megsértett ezzel a mellőzéssel. Inkább járok toprongyos talárban, de ide többet be nem teszem a lábam! Milyen kár, hogy nincs bennem annyi kurázsi, hogy mindezt hangosan is a banya tudtára adjam.

Halk torokköszörüléssel próbálom finoman felhívni Devona figyelmét ama apróságra, hogy lepottyant állát illenék felszednie a koszos földről. Meg egyébként is, milyen dolog a bámulás? Néma szenvedésemet lenyelve az égnek emelem a szemeimet, és nagyot sóhajtok. Ez a nap fénypontja, komolyan.
Mintha a lány csak a gondolataimban olvasna, most úgy préseli össze elemi erővel az ajkait. Ez a grimasz - noha rég produkálta már előttem - annyira ismerős, szinte már hiányzott a letisztult vonásairól.
- Hű, ennyire ne örülj nekem - mormogom hasonló stílusban magam elé, bár fele annyira se értem az undoksága okát, mint hinné. Szerintem csak rajtam élesíti a karmait, közben igyekszik a lehető legutálatosabban viselkedni. Csak nehogy bezavarjak a csodás játékába.

- Ugyan, Mrs. Smith, Dev szeret néha túlzásokba esni - vágok vissza legalább olyan émelyítő mosollyal, mint az imént Dillingham, és feljebb rángatom a karomon az eldolgozatlan ujjú talárkezdeményt. Mit bánom én, ha Mrs. Farbangazdagon keresztül kommunikál velem a szóban forgó kis iskolatársam, sőt. Még örülök is neki, hogy nem kell hallgatnom a közvetlen szidalmait. Lassan komolyan el kell gondolkodnom az élet nagy kérdésein, meg hogy ki vagyok én, miért történik mindez velem és a többi. Mert ez kezd már egyre furcsább lenni. Az összes lánynak a környezetemben van valami problémája velem, és azt ne mondja senki, hogy nem őrjítem meg őket. Csak nem olyan értelemben, mint ahogy azt elalvás előtt vizualizálom gondolataim magányában. Előbb megutálnak a csajok, mint hogy okot szolgálnék rá.

- Azt hiszem, a hátában még elférne egy kevés anyag. Mintha szűk lenne - fordulok a női páros felé, s amint Mrs. Smith kelletlenül visszaüget az én sámlimhoz, hogy vessen egy pillantást a talárom hátára, diadalittasan felvonom a szemöldökömet, természetesen végig Devona pillantását kutatva. Ha azt hiszi, hogy ilyen könnyen lemondok a szabadulásomról, hát nagyon naiv. Én voltam itt előbb, és én is távozok a színről előbb.

?Örülni.. örülni? Hát komolyan azt hiszed, hogy én örülök neked? Hát csak annyira örülök neked, mint egy jó nagy gennyes pattanásnak ami seggem közepére nőtt, de még ott is megtalálva azt a helyet, amire egyszerűen nem tudod megállni, hogy ne ülj rá. S nem csak akkor fáj, s lüktet, amikor ülsz, vagy a lábad lóbálod, vagy bármilyen mozdulatot teszek, nem. Akkor is fáj, a mikor szimplán csak állsz, s nem teszel semmit!? ? Igen, ezt vágnám a képébe legszívesebben, az én harsány előadásmódomban, pont olyan vulgárisan, ahogy azt kigondoltam, de nem teszem. Nem teszem, mert.. igazából tökre nem lenne rá okom, hogy ennyire kiakadjak. Hiszen évek teltek el, miért érdekel egyáltalán, hogy még él, hogy itt van, s esetleg beszél hozzám? Kikellene alakítsak valami sablontársalgást, s hipp-hopp, kész is lennénk. Viszont az, hogy zavar, sőt, egyenesen dühit, hogy itt van, azt jelenti, hogy igen is táplálok még iránta érzelmeket. Nem kellene, hogy dühítsen, nem, nem, nem semmit sem kellene érezzek, pont mint egy üres váza, annyi kellene, hogy bennem legyen.

Szemeim igen csak vészjóslóan villannak meg, amikor Bishop veszi a bátorságot, és Dev-nek szólít. Még is hogy merészeli? Piszeorrom még inkább felhúzva préselem a lehető legjobban össze az ajkaim, lassan már nem is lesz ott semmi, ha így haladok. Veszek egy mély levegőt. 10.. 9.. 8..  és igen, ahogy kifújom, veszek még egyet, miközben fejben visszaszámolok, 7.. 6.. 5.. . Pillantásom most a nőre esik, aki értetlen fejjel ? nem mintha alapállásban sugározná az arca az értelmet ? kapkodja kettőnk között a tekintetét. Csoda, hogy az a húsos nyaka nem roppan bele. 4.. 3.. megérdemelné, hogy egy akkora pofont keverjek le neki, hogy leesik a székről a nagy lendületben, de nem tehetem meg. Csak magam mögé rejtve a kezem, szorulnak ökölbe az ujjak, majd amint elmúlik a görcs, újra magam mellett lóg a testrész, s helyezem a testsúlyom egyik lábamról a másikra, a széken állva, amikor meghallom a megjegyzést. Felhorkanok, mert egyszerűen nem bírom némán elengedni a fülem mellett ezt a nyegle megjegyzést, s nem is kell sok, hogy egy apró lépéssel a székről a padlóra kerülve, lépjek a másik mögé s vonjam össze a szemöldököm, hümmögjek egy sort félhangosan, még az állam is megérintem ujjaimmal, nagy gondolkodóan.
- Hát persze! Tudja Mrs. Smith, egy ekkora fene nagy egonak, mint amivel Ben rendelkezik, igen csak méretes hely kell. ? Jegyzem meg az enyhén csípős megjegyzésemet, miközben felemelve karom egy igen embereset vágok a fiú hátára, ami talán felérne egy paskolásnak is, de én azért egy csöppnyivel több erőt vittem bele. Azért még sem annyit, hogy leboruljon a székről, vagy ilyesmi.. Csak hogy megérezze a haragomat, s ezzel vegyek elégtételt azért, amiért becézni merészelt engem.

Ha netalántán, kissé belegörnyed a dologba, a derekamra helyezett karokkal figyelem az én kis művem, s felszegve az állam, nagy büszkén battyogok vissza a székhez, azzal a céllal, hogy újra ráálljak. Elégedett vagyok magammal, bár nem tudnám megmondani, mire föl is örülök annyira a fejemnek. Még is mi a dicsőség abban, hogy másokat ütlegelek, akik esetleg némileg gyengébbek is nálam? Nem, nem, nem érdekel, igen is megérdemelte!
Nagy lendülettel, s erővel lépek a székre, csak hogy nem figyelek oda eléggé, s nem pont a közepére sikerül rátalálnom, hanem igen csak a szélére, minek hatására nincs meg a kellő egyensúly, s bár már a levegőben állok, már is borulok. Te jóságos ég! Karjaimmal menthetetlenül kalimpálok, minden elmosódik a szemem előtt, majd hirtelen valami fekete folt ugrik be, ahogy megragadom. Fekete, s anyag.. egy ruhadarab. Talán talár? Talán a Bishopon lévő éppen készülő talár széle az, amire rászorulnak az ujjaim? Nem tudni, de az biztos, hogy percekkel később a kemény kőpadlón kötök ki nem kis csattanás kíséretében.

Dev igen furcsa arcot vág, amiből arra következtetek, hogy gondolkodik. Nahát, igazán sokat változott, amióta nem barátkozunk egymással. Ugyan rá nem jönnék, mi járhat most a fejében, de el tudom képzelni a tömény agresszióval vörösre festett ábrándokat, melyekben a középkori inkvizíciós nyalánkságokat próbálgatja végig rajtam. Ha tényleg így állunk, akkor mégsem változott olyan sokat.

Elégedetten sóhajtozva húzom ki magam a feszülő talárkezdeményben, ám rögtön elszáll a hangulatos kis jókedvem, amikor a griffendéles a hátam mögé lopakodik. Neem, az sosem jó ómen, ha Devona társaságában vagy, de mégsem látod őt. Ösztönös gyanakvással sandítok hátra a vállam felett, sajnálatos módon persze még mindig nem látok semmit. Ha egy kaméleon tehetségével lennék megáldva, akkor beválna a módszerem, mégpedig, hogy semmi hirtelen mozdulat, csupán a feltűnésmentes szemmel tartás. De hát így esélytelen. Egyébként is csak hergelné, ha a szemébe néznék, olyan, mint egy kutya. Ráadásul bokszzsákokon vezeti le a feszültségét. Nem akarok bokszzsák lenni.
Egyelőre a verbális bántalmazásomat tűzte ki célul, pechére, hiszen tudhatná, ha valamire igazán vevő vagyok, akkor az a gúny. Gúnyt gúnnyal olts, hogy okoskodjak egy kicsit.
- Pontosan, Mrs Smith, és gondoljon csak arra, hogy amit Dev talárjából kispórol, azt mind hozzádolgozhatja az enyémhez. Nézzen csak rá, ilyen satnya kisfiús termetre nem kell sok textilt pocsékolni. Milyen szerencse, hogy mindketten betértünk az üzletbe - alig fejezem be a mondatot, már érzem is a hátamhoz csapódó tenyér koncentrált baráti szeretetét. Összeszorítom a számat, hogy még véletlenül se nyikkanjak fel az ezernyi tűszúráshoz hasonló zsibbadástól, de továbbra is peckesen álldogálok a saját sámlimon.
Mézes-mázas mosollyal figyelem Mrs Vitamingombóc egyre serényebb mozdulatait, meg ahogy a pult és a mi kettősünk között rohangál. Látszik rajta, hogy nem szándékozik beszállni a szócsatánkba, de már nagyon feszül nála a cérna. Remélem, a szabóollót nem most fogja elővenni..

Becsmérlő pillantást vetek a mellettem domborító Devre, és prüszkölök egyet, mint ahogy Percy Weasley tette anno, mikor kikészítették az alsóévesek. Látom a lányon, hogy mindjárt elszáll az XXL-es méretű hiúságában, de olyannyira, hogy már a figyelem is alantas fogalom ahhoz, hogy éljen vele. Épp ezért a lazának szánt ugrása, amivel a kisszékét célozta meg, egészen félresiklik, és borul minden, öröm nézni. Viszont annyi lélekjelenlét még szorul belé, hogy a nagy kalimpálás közepette megkapaszkodjon valamiben, ami hogyhogynem' pont az én kezdetleges öltözékem libbenő-lobbanó széle. A lendület viszi előre a lányt a talárcsücsökkel, persze annyi erő nincs a mozdulatban, hogy engem is kibillentsen az egyensúlyomból. Naná, ilyenkor bezzeg nem zuhannék én is, inkább állok egy helyben, mint a cövek, míg a hirtelenjében összefércelt anyag mámorittas szenvedély nélkül szakad le rólam, felfedve takarásából a barna zoknijaimat, valamint az alsónadrágomat. Azt, amelyiket szürke és kék geometriai alakzatok tesznek olyan vidámmá, de ettől függetlenül biztos jó szívvel köszönne meg egy frissítő mosást is.
Tovaszállt a koránvolt büszkeség a tartásomból, s lemondóan csuklanak előre a vállaim. Ez annyira rám vall; itt állok az Aranytalár szabászat fényes parkettájára helyezett sámlin, lepucérítva, két nővel, de voltaképp eggyel sem. Mert hát Mrs Smith valószínűleg csak Mr Smithnek nő igazán, vagy talán már annak sem, Devona pedig köszönőviszonyban sincs a nőiességgel. Bár azért még mindig mondhatom, hogy a csajok megőrülnek tőlem, egyszerűen letépik a ruháimat, és nem bírnak magukkal, ha én is a közelben vagyok. Mikor lettem ilyen ellenállhatatlan?

- Azért én legalább az első randit megvártam volna, Dev - teszem csupasz derekamra mindkét kezem, akár egy szexi alsónemű modell, a mínusz ötvenkilós fajtából.

[orosz barátunknak :]

A talár a varázslók egyik legfontosabb kiegészítője. Vagy a pálca, véglegesen még nem döntöttem el, bár a talár mellett szól, hogy a kiterjedése jóval nagyobb, legalábbis eddigi tapasztalataim szerint. S az említett ruhadarab, bár majdnem az egész testünket eltakarja, mégis fontos mit viselünk alatta. Hiszen ki tudja mikor kell levenni. Nekem valószínűleg a közeljövőben soha, vagyis váratlanul soha, de nem árt fenntartani a látszatot.

Szóval most itt vagyok és kutatom át az üzletet valami különlegességet várva, de szokás szerint semmi extra. Mindig megteszem ezt a körutat, de olyasmi amit én keresek ritkán akad itt, ezért kell várnom a készletem bővítésével általában nyárig. Viszont a remény hal meg utoljára, így mindig amikor van egy kevés szabadidőm körbenézek, hátha szerencsém lesz.

Az esetek többségében nincs, ahogy azt már megszokhattam, de ez nem töri le a lelkesedésemet, bár hervasztó tud lenni amikor meglátok valami különösen színeset vagy mintásat és kiderül, hogy egy tunika, estélyi vagy bármi olyasmi amit jó eséllyel nem hordok még hosszú évekig.

Esélytelen. Eddig egy óriási állatminta sem kacsintgatott felém, lassan már adnám is fel, de ekkor egy lila arany csíkokkal díszített taláron akad meg a szemem. Nem, ez határozottan nem a szabvány iskolai viselet, de talán ha kettőt veszek egymásra... Mondjuk az árát nem éppen egy olyan ruhadarabhoz mérték ami valószínűlegl egyszer lesz rajtam az életben, de majd kuncsorgok egy kis extra zsebpénzért, ha nem marad másra.

Elmélyült számolgatásba kezdek, kétségbeesetten számbavéve az összes tartalékomat.

[-Ne haragudj, elengednél..? Köszi!]

.:Mel:.

A szokásos unalom-halom nyáron, ráadásul a félsikeres találkozásom Seraphinnal lehangolt. Shoppingolás kell..! Csak egy olyan nézelődős.. De ha találok valamit.. Úgyis unom már a hajszálcsíkos nadrágjaimat, kezd kimenni a divatból. Egyre több embernek van ilyen..
Jajj de már így is hülyének néznek a szobatársaim, hogy két ládából öltözködöm.. Nem baj.. vastagon nem érdekel..

Gyermeki izgalommal indultam az Aranytalárba. Hasonló örömöket csak a parfüm vásárlás szokott kiváltani belőlem.. Azt nagyon kitalálták a muglik. Édesapám mindig parfümmel kedveskedett anyámnak. A varázsvilágban nem volt nagyon jellemző a mesterséges illatok használata, de anyám imádta őket. Már gyermekkoromtól fogva parfümériákba ráncigált és végigszagoltatott velem mindent. Talán ennek köszönhető a kifinomult szaglásom.

Lenyomom a kilincset, ahogy nyílik az ajtó megcsap egy enyhe ódivatú fűszeres illat. Megnyugvással tölt el, anyukámra emlékeztet. Talán ezért is szeretek ide járni.

Körbenézek, de látom semmi újdonság. Ez a bajom a varázs-boltokkal, hogy nagyon ragaszkodnak a középkori modellekhez. Sehol egy Armani, egy Chanell..
Helyette valami hugrabugos csaj - akit talán asztrológiáról ismerek - néz valami ízléstelen aranyos-lilás ocsmány talárt..
Tipikus feltünési viszketegséges lány, aki szeretne jól öltözködni, csak nem adatott meg a tehetség. Szívesen ellátnám tanácsokkal, de ő az a kategória, akinek hiába adsz tanácsot. Neki mindig és állandóan meg kellene mondani, hogy mit vegyen föl. Sajnálom az ilyen embereket.
Valamit szöszmötöl.. Haladhatna, mert elállja az utat.. Át szeretnék menni a féfi talárokhoz..

Szegény lány mennyivel jobban járna, ha kikérné a tanácsomat..

Még mindig nem takarodik arrébb.. Nagyon kedvesem megszólítom:
-Ne haragudj, elengednél..? Köszi!

[a szépállú idegennek ;]

Gondolataim kusza áramlását egy hang szakítja félbe. Egy ismeretlen hang. Ami nem is lenne baj vagy esetleg meglepő, hiszen, ha a társasági életet osztályoznák én tuti megbuknék, viszont ez már épp elég ahhot, hogy lassan, de biztosan felcsigázza eltunyult kíváncsiságomat. Így hát kis fáziskéséssel hátrafordulok és szemnézek az idegennel.

A jóképű, szép markáns arccsontokkal rendelkező, jólfésült és jöltözött... Befejezzem? Szóval egy határozottan imponálú külsejű idegennel. Bár azt meg kell hagyni nem éppen az én típusom, fajtám vagy nevezzük aminek akarjuk. A laza farmeres, tornacipős énem gyengéden sikít a fülembe. Senki nem szereti, ha figyelmen kívül hagyják. Vagy csak én nem ismerek olyat?

Mikor végre tudatosul bennem a kérése, gyorsan félreállok.

- Bocsi, kicsit elbambultam.

Szívesen folytatnám még, de nem tudom, hogyan kezdeményezhetnék beszélgetést. Természetes, hogy érdeklődöm, hiszen Roxfortosnak korúnak tűnik, de sem láttam még soha. Egy ilyen jelenség mellett nem tudok csak úgy elsétálni, egészen biztos, hogy feltűnt volna.

Az agyam apró és nehezen illeszkedő kerekei végre beindulnak: egy új diák lesz. Bár nem igazán hallottam ilyesmiről, ez biztosan csak az én informálatlanságomnak köszönhető. Ha viszont új biztosan nem ismer még senkit és...

- Bocsi! - imétlem magamat. Nem tesz jót, ha épp be akarok vágódni valakinél, spongyát rá, biztos nem veszi észre, hogy ennél nem tudok jobb kezdést. - Megkérdezhetem, hogy Roxfortos vagy-e? - Megállok egy kicsit, félszegen bámulva az irányába, majd kedvező válasz esetén folytatom. - Csak, mert még sosem láttalak? Új vagy itt?

Legyen az, legyen az! Végre valaki aki még nálam is elveszettebb lenne. Bár ahogy elnézem ő még így is határozottabb mint én, majdnem öt évnyi Roxforttal a hátam mögött. Miért csak én vagyok ennyire defektes? Valamit tudnak...

- Mert, ha igen, esetleg szükséged lehet valakire aki megmutat neked ezt-azt, körbevezet. Persze, ha már megtették, akkor mindegy, de barátságosnak lenni, nem egy ártalmas dolog. - mosolygok hozzá egyet, hogy elrejtsem a mondat teljes értelmetlenségét.

Mondjuk nem volt sok értelme felajánlani ezt a körbevezetés dolgot. Nem vagyok jártas a titkos alagutakban és kerelűutakban, tekintve, hogy nekem senki sem mutatta meg. Ő biztos ezeket akarja majd látni, ha egyáltalán elfogadja az ajánlatom. Jajistenem, tuti, hogy megint csak beégetem magam.

[-Köszi, de már egy éve idejárok. Nagyjából már azért kiismertem a sulit.]

Az Aranytalár mindig okoz valami meglepetést. Azért általában vmi jó ruhadarabbal lep meg. Vagyis inkább kiegészítőkkel. Hol egy sál, egy kesztyű. A múlkori szűkített fekete selyem ing volt az eddigi csúcs. De most ez a balfasz-csaj viszi a pálmát.

Kicsit sérti az önérzetemet, hogy egy év alatt nem látott még. Roxfortos vagyok-e..? Pedig még egy házban is vagyunk. És szerintem még közös óránk is volt.. Na jó, ez nem biztos. Lehet, hogy csak az szörnyű öltözete tűnt fel.

Szóval haverkodni akar.. Hát nem tudom. Végülis nem nagyon vannak barátaim. De az se hiányzik, hogy egy-kettő belémzúgjon és utána ne tudjam levakarni magamról. Utána meg csak idegesít ha a közelemben van. És elég valószínű, hogy sokat fogunk még találkozni. Utána meg csak a kínos beszélgetések.. Vagyis  inkább a kínos hallgatások, mikor a "Hogy vagy?" után elakad az egész..
A titkomat meg nem fogom elétárni csak azért, hogy ne fájjon neki, hogy nem mutatok különösebb érdeklődést iránta. Még csak az kéne, hogy elmondja valami hugrabugos barátnőjének. Aninak is jó sokáig tartott, míg elmondtam.
Nem tudom hogy kéne válaszoljak. Nem hiányzik még egy Kolsha-fan.

-Köszi, de már egy éve idejárok. Nagyjából már azért kiismertem a sulit.

Nem hiszem el, hogy nem látott még.. szivat.. vagy ki akar kezdeni velem.. ez az! Akkor nem kéne tovább fűzni a beszélgetést. Vagy tényleg ennyire bamba lenne?
Hát az első beszélgetés után úgyis kiderül, hogy mik a szándékai.

-De ha gondolod megihatunk valamit. Legalább addig sem gondolkozol azon a szörnyű taláron. Nem bírtam megállni, hogy ne próbáljalak lebeszélni róla. Ne haragudj..

Lehet, hogy nem kellett volna mondjam ezt mégse, biztos rosszul esett neki, pedig nem rosszindulatból mondom ezeket. Már mindegy, kimondtam.

-Akkor beülünk valahová "ne-ártani-egymásnak-a-barátságossággal"?

[a névtelen idegennek :]

Egy év, hjaj, pedig általában csak az ötödik-hatodik mondattal szoktam beégetni magam. Hogy nem tűnhetett fel? Rejtély, hogy nem láttam még a folyosón, legalább húsz lánnyal körülvéve. Bár az is igaz, hogy az ötödik évem még az átlagnál is szétszórtabbra sikerült, jó, hogy mindjárt itt a vége.

- Na jó, de melyik házba tartozol? Mert például a mardekárosokkal szinte sosem érintkezünk, bizonyos okokból. - kicsit félszegen mosolyogok, remélem nem mardekáros, mert akkor még rosszabb véleménnyel lesz rólam. De hát mit csináljak, nem én vagyok előtíéletes, hanem ők azok. - Mondjuk nem is tudom, hogy gondolhattam, hogy így év vége felé csatlakoztál. Kicsit túl átlátszó indokkal próbáltam meg beszélgetést kezdeményezni. - A vigyorgás a legjobb kísérője az ilyen önpusztító őszinteségnek.

Túl sok minden történik mostanában ahhoz, hogy olyasmikkel foglalkozhassak amivel egy átlagosan bolond, kis tizenhat éves lánynak kéne. Igen ez lehet az oka. Ennyire figyelmetlen még én sem lehetek... Ugye?

Viszont, ha szeptember óta itt tanul, tuti, hogy mindenki körbeimádta már, nekem nemigen lesz hely egy ilyen társaságban. Ismét végignézek rajta, hogy elmélyítsem ezt a gondolatot. Nem, egy ilyen srácnak nincs szüksége egy ilyen barátra. A barát szón mondjuk még el kell kicsit gondolkoznom.

Kibírnám, hogy ne akarjak tőle ennél többet? Ha harmadéves koromba találkozunk, ezt a kérdést fel sem kellett volna tennem, egyszerűen ellebegtem volna a rózsaszín felhőcskék tengerében. Most viszont... Hát nemtudom. Csak egy, maximum két év lehet közüttünk. Kicsit kevés ahhoz, hogy beindítsa a fantáziámat. Jó jel, így legalább nem lesz részem semmilyen visszautasításban, mert azért az kicsit irreális, hogy neki, én valaha is megtettszek. Meg úgy általánosságban, akárkinek is.

De mi az, hogy szörnyű talár?! Mondjuk elüt az átlag öltözködésemtől, az csak szimplán olyan mintha, mindig csak azt venném fel ami elsőre a kezembe akad, de... Tényleg nem szép? Úgy látszik van ízlése, de én mondjuk sosem tudnék igazán elegáns lenni, olyan lenne mint egy birkapásztor estélyiben vagy ilyesmi.

Kétségetelen, hogy kicsit élénk darab, de ennyire borzasztó lenne? Nem akarok ódivatú, "konzervatív vagyok"-kisugárzású holmikat venni, viszont azt hiszem néha kicsit túllövök a célon. - mentegetőzöm, de attól még sosem leszek híve a szépen vasalt nadrág és ing párosnak. Mondjuk igaz, egy-két stíluslecke azért nem ártana, de ezt célszerű titokban tartani, ha valaki nem szúrja ki elsőre.

A megfogalmazása újból vigyort csal az arcomra. Nem értem miért ajánlja fel, hogy beüljünk valahová, de határozottan jó ötletnek tűnik. Az indokain meg ráér később gondolkozni.

- Szívesen meginnék egy vajsört, ha van kedved a Három Seprűhöz. - és a rikító talárt visszaakasztva a vállfára a kijárat felé invitálom.

[-Nem, nem vagyok mardekáros.. sőt leginkább hugrabugos vagyok.. és tulajdonképpen kicsit sért is, hogy eddig nem láttál. Ha csak nem ez is a túl átlátszó indokok egyike a kezdeményezéshez.]

.:Melore:.

Végülis nem bánom, hogy összefutottam ezzel a kelekótya csajjal. Azt se bánom, hogy elhívtam, úgy sem szokott semmi jó lenni ebben a boltban és a szünet is dög unalom. Lehet, hogy lesz kivel elüssem a szünet hátralévő részét? Már nem lenne rossz valami stabil havert szerezni. Kezdek nagyon befordulni. Ha meg belém fog zúgni a csaj, legalább lesz ki törődjön velem.. Végre önző leszek egy  kicsit. Mindig azt nézem, hogy másokat hogy nem bántok meg. És mi van, ha az a fajta bugyuta, akit bírok? De nagyon bugyuta...
-Nem, nem vagyok mardekáros.. sőt leginkább hugrabugos vagyok.. és tulajdonképpen kicsit sért is, hogy eddig nem láttál. Ha csak nem ez is a túl átlátszó indokok egyike a kezdeményezéshez. - egy halvány mosollyal megspékelve mondom ezt, nehogy azt higgye, hogy csak cseszegetem.
-A talárra visszatérve, kétségtelen, hogy "élénk" darab, de szerencsére most nem lőttél túl a célon, mert még idejében leállítottalak. - mosolygok tovább - És az őszinteséged is tetszik, ahogy le konzervatív vagyok-oztál. Még két ilyen beszólás és az önérzetemet teljesen lenullázod.
Egyre inkább van kedvem ahhoz az italhoz. Az első izgalmas történés a héten.. Tényleg meg vagyok keseredve, ha egy tök idegen csajjal ülök be valahova és ez a napom fénypontja. Ezen tűnődve - ahogy az illem megkívánja - az ajtó felé sietek és kinyitom előtte.
-Hát akkor irány a Seprű. Bár ha nem baj én ebben a melegben inkább nem innék vajsört, szerintem felfordulna a gyomrom tőle. Egy malátasörben kiegyezhetünk, már ha szereted. Vagy te ihatsz vajsört, nem tiltom meg..
Elnevetem magam. Annyira rég alkoholizáltam más társaságában, hogy teljesen izgalomba jöttem. Vagy itt Angliában nem ilyen romlottak a fiatalok? Majd kiderül. Egyelőre még azt sem tudom, hogy hogy hívják..
-És ha már ilyen jól megszerveztük a közös programot, megtudhatnám a becses neved? Egyúttal én is bemutatkoznék: Kolgomorov Maximovich Karakterovsky. Elég ha csak a Kolshát jegyzed meg. Sokaknak még ezt is nehéz. Az angolok előszeretettel Kol-oznak vagy Kar-oznak le, de ettől frászt kapok.
Előre engedem a lányt és a beszélgetésünket a már kissé zajosabb Roxmorts utcáján folytatjuk.