Vérfarkasok

[VÉRFARKASOK]

VÉRFARKASOK
Lupus in fabula

A vérfarkasokról általában

A vérfarkasokról mindenkinek van véleménye - általában negatív, gyakran a tankönyveink érveire támaszkodó félelmek és tévhitek vegyes összeségének skáláján. A háborút megelőző vérfarkas-ellenes törvények, az ezt bőven megelőző társadalmi félelem és undor, valamint az utóbbi évtizedekben megerősödő jogvédő mozgalmak között az egyetlen, ami biztosan kijelenthető: a vérfarkasok létezése egyidős lehet az átkokéval, a mágiájéval, és létezésük mégis hosszú árnyékot vet a holdfényben.

A legkorábbi források már az ókori feljegyzések között megemlítik az átok létezését: mind a mezopotámiai, mind a görög, muglik által csupán mitológiának tudott történetekben felbukkannak olyan mágusok, akik hordozói annak. Ezt követően a skandináv sagák, a szkíta mondák is kitérnek a kór részleteire, de számtalan azóta feltárt történelmi mágikus emlék is tesz utalást olyan átokkal megvert személyekre, akik bestiává változva embertársaik életére törnek.

Bár az első áldozat személye aligha megállapítható, a jelenleg hivatalos besorolás szerint a vérfarkasok az angol Mágiaügyi Minisztérium veszélyességi skáláján az XXXXX kategóriába tartoznak: bizonyíthatóan öltek már embert, megszelídítésük vagy kordában tartásuk lehetetlen. Ez természetesen általában alapot képez a társadalmi félelemre, azonban fontos megemlítenünk, hogy ez csak a vérfarkasok telihold éjjelén végbemenő átalakulásának idejére értendő.

A vérfarkasok hátterének és állapotának összetettsége miatt az oldalon engedélyköteles karakternek minősülnek, további részletekért lásd a TTT-t és annak kiegészítését.

Átok a gyakorlatban & tudatban

A kór befolyással van hordozójának emberi és vérfarkas alakjára is - utóbbi természetesen leginkább, de nem csak az átváltozást jelenti. A jelenséget vizsgálók sokszor találkoznak látszólagos ellentmondásokkal, sok esetben kivételekkel vagy furcsaságokkal, amelyek nagyban növelik a társadalom érthető bizonytalanságát, vagy épp magát az állapot kiismerését. Vérfarkasnak a szó klasszikus értelmében születni nem lehet - ennek ellenére ahogy erre az egyértelmű tényre is jutnak olyan tényezők, melyek a de szóval kezdődnek, minden más jellemzőhöz is tartoznak azt bizonytalanná tevő kérdések. A legfontosabb ismérvek azonban a következőkben olvashatóak.

A kór terjedése: Kizárólagos forrása egy vérfarkas harapása.. A fertőzés akkor válik elkerülhetetlenné, ha az ember véráramába kerül - a kivételeket lásd lejjebb.
A vérfarkas teliholdkor harapja be áldozatát, emberi alakjának harapása (egész pontosan nyála) csak részben jelent fertőzést. Ebben az esetben a kór farkasszerű jellemzőkben jelentkezik, például a véres steak iránti különös rajongásban, a teliholdra való érzékenységben, szélsőségesebb esetekben nehezebben gyógyuló sebekben vagy más fizikai tünetekben teljesedik ki. Az állapot örökölhető, bár meglehetősen kis, szinte alig észrevehető mértékben, ezért a vérfarkasokra íródott törvények nem is veszik számításba azokat, akik ilyen formában rendelkeznek csak az átok mellékhatásaival.

A vérfarkarkas harapása halálos, épp ezért vannak kevesen is: nincs általánosan elfogadott mintázat arra vonatkozóan, ki az, aki biztosan túlélne egy ilyen támadást. Legtöbbször a szerencsének - vagy sokak szerint a balszerencsének köszönhető, főleg gyermekek esetében. Komoly befolyásoló tényezőt jelent még a segítség koraisága, szakértelme, az áldozat egészségügyi állapota, valamint az eltelt idő is: ha a fertőzés bejutott a véráramba, az átok nem visszafordítható semmilyen módon. Több medimágus számolt be róla, hogy a vérfarkas-harapással kezelt betegek gyakran könyörögnek a halálért még akkor is, mikor sebeiket kezelték már és a közvetlen életveszélyen túl vannak: a társadalmi közvélemény szerint még mindig jobb belehalni a támadásba, mint együtt élni az átokkal.

A vérfarkasok nem döntik el előre, kit kívánnak beharapni és ki válik csupán a prédájukká: bár az állapotuk arra készteti őket, hogy elsősorban harapással illessék áldozataikat, arra nem ügyelnek, hogy az túl is élje a találkozást. Az egyetlen ismert kivételt Greyback jelenti, de az ő esetében is szakmai vita zajlik arról, mennyire volt képes tudatosan eljárni a kór terjesztésével kapcsolatban - ezen kívül azonban fel sem merült annak lehetősége, hogy emberi számítás lenne mögötte a puszta vérszomjon és agresszión kívül. Az is elmondható, hogy a vérfarkasoknak nincs 'kedvenc típusa', épp úgy megtámadják családtagjaikat, mint a gyermekeket vagy felnőtt mágusokat is, nem válogatnak sem ebben, sem abban, kit harapnak be.

Kivételek & különbségek: Az átoknak van egy másik, kevésbé ismert és kevesebbet tárgyalt átadási módja is, mely az utóbbi években merült fel csak igazán a közbeszédben: az öröklés. Bár azt az évszázadok tapasztalata megmutatta, hogy vérfarkasnak születni nem lehet, és így egyben átörökíteni sem a kórságot, annak jellemzői megjelenhetnek azokban a gyermekekben, akiknek biológiai apja hordozza azt. A női vérfarkasok képtelenek egy terhesség kihordására az átváltozás okán, de férfi társaikra ez nem jellemző - az ő utódaik ahhoz hasonló tulajdonságokkal rendelkezhetnek, mint amit akkor tapasztalunk, ha egy vérfarkas emberi alakban harap meg egy másik embert.

A szakirodalom arról biztosan tájékoztat, mi történik két vérfarkas-leszármazott közös gyermekvállalása esetén: bár a tulajdonságok fokozódhatnak, születés útján soha nem nyerhető el a teljes vérfarkasság. Ha az utód rendelkezik valamilyen varázslény genetikájával is, úgy ezek megférnek egymás mellett, nem erősítik vagy gyengítik egymást, lényegében nem lépnek kölcsönhatásba. A vérfarkasok leszármazottainak mágikus képességeire nincs hatással ez a tény - nem ügyesebbek, természetközelibbek, és épp úgy veszélyt jelent rájuk minden vérfarkas teliholdkor, mint másokra.

Ha egy vérfarkast teliholdkor ölnek meg, átváltozása a napkeltével történik csak meg - egészen addig farkas alakjában marad, de az átok lényegében megszűnik a halál beálltával, a test szabadon mozgatható. Bár érdekes kísérletnek minősült, a Minisztérium már cáfolta annak lehetőségét, hogy valaki a bolygón folyamatosan utazva próbálja elkerülni a teliholdkor mindenképp megtörténő átváltozást - és nem szívesen válaszolnak arra a kérdésre sem, mi történne egy vérfarkassal a Holdon.

Milyen egyéb következményekkel jár: A vérfarkas karmolása súlyos sérüléseket, alkalmanként fertőzést is okozhat (lásd feljebb) - de nem jár átváltozással. Az átváltozás emberszerű varázslényekre, varázslényekre vagy állatokra nem hat: az áldozatnak legalább részben embernek kell lennie hozzá. Ha 'szagot fog', mérföldeken át képes követni a kiszemelt célpontját, figyeli a lehetőséget, amikor lecsaphat rá, rejtőzködni is képes elejtéséért, valamint olykor lesből támad (ez az ügyesebb, tapasztaltabb vérfarkasokra jellemző, de köztük is vannak tehetségtelenebbek).

Azok a mágusok, akik valamiért a biztos menekülés helyett mágiával próbálnak védekezni a vérfarkas ellen, nem válogathatnak túl sok lehetőség közül: a tűz, az átkok hatástalanok az elijesztésére. Még a legügyesebben végrehajtott bűbájok és ártások is gyakran kevésnek bizonyulnak, mivel a vérfarkas saját épségére nem ügyel, és akkor is agresszív marad, ha veszélyt érzékel - gyors mozgása megzavarja még azokat is, akik ügyesen céloznak, vagy épp hidegvérrel tudnak fellépni ellene. Az átok nem veszi figyelembe a vérfarkas túlélésének garantálását, ezért akkor sem mérlegel, ha feketemágiával, vagy számára ismeretlen mágiával találkozik - hatástalan rá az Imperius-átok is, ahogy az elmemágia összes formája.

Míg a vérfarkasok a feketemágia legtöbb formájától nem riadnak meg - tehát az inferusok, vagy épp a vérontó-átkok a legkevésbé sem zavarják meg a vadászatban, a táltostűz, ahogy minden más élőlényt, meghátrálásra készteti. Ennek használata azonban legalább annyira veszélyes, mint maga az állat: bár ösztönei szerint megpróbálja elkerülni azt, ettől még nem hagy fel a préda megszerzésével.
Ha egy áldozatra valamiért két vérfarkas is rátámadna - bár ennek esélye kellemesen elenyésző - a túlélés lehetősége gyakorlatilag megszűnik, azok ugyanis nem egymással küzdenek meg érte, hanem mindketten megpróbálják megharapni.

A leggyakoribb tévhitek: A közvélekedéssel ellentétben a vérfarkasoknak nem árt az ezüst - bár egy ezüstből készült fegyver épp úgy megsebzi őket, mint bármilyen más élőlényt. A tévhit valószínűleg azért is terjedhetett el, mert a harapások kezelésére ezüstporral kevert nagyezerjófű tinktúráját használják, a sebek így zárhatóak le. Épp ennyire hatástalan a legtöbb csodaszer, amelyet direkt ellenük vásárolhatunk meg a Zsebpiszok közben - bár ezek összege időnként olyan magas, hogy a rossznyelvek szerint azt közölve a vérfarkas szörnyethal a röhögéstől. Ezt a Minisztérium sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja.

Általános tévhit még, hogy a vérfarkasok a teliholdon kívüli időszakokban is veszélyesek embertársaikra; hogy nem hat rájuk a mágia, mert valamiféle ellenállást kölcsönöz számukra az átok; hogy gyermekeik minden esetben öröklik a kórságot; valamint hogy emberi alakjukban mindannyian deviáns, társaságot és egészséges kapcsolatokat megrögzötten kerülő, kizárólag nomád és természetközeli életmódot folytató, problémás személyiségek.

Teliholdtól újholdig

Az átváltozás: Az átváltozás egy mindig borzalmas fájdalommal járó folyamat az elszenvedőjének - nemcsak képtelen annak ellenállni, pontos idejét sem tudja meghatározni, csupán a napszakot és a napot. Az ezt megelőző napok minden vérfarkas számára megterhelőek, bár ahogy a legtöbb kórság, ez is az egyénre jellemző jellegzetességekkel bír: míg egyesek fokozott étvágyról, émelygésről, hányásról és diszorientáltságról számolnak be, addig mások számára elviselhetetlen fájdalmat, mély depressziót és az ágyból való felkelés képtelenségét jelenti. A vérfarkas emberként birtokolt általános egészségügyi állapota némi segítséget nyújthat, de ez sem kizárólagos - az átváltozás eleve rossz hatással van az összes meglévő betegségre, mentális kihívásra, és sokszor idéz elő hiánybetegségeket vagy váratlan tüneteket azoknál is, akik máskülönben egészségesnek mondhatóak.

A folyamat a legtöbb esetben a telihold horizonton való teljes felbukkanásakor kezdődik meg - tehát nem szükséges hozzá a vérfarkas szabadtéren tartózkodása, ahogy az sem, hogy közvetlenül megpillantsa a Holdat az égen. Amennyiben odakint várja ezt a pillanatot, felgyorsíthatja azt a Hold fénye a testén, de ettől függetlenül is elkerülhetetlen.
A vérfarkas emberi teste ekkor teljes, hirtelen és megállíthatatlan átalakuláson megy keresztül. A fájdalom mértéke gyakran elviselhetetlen - a vérfarkas ilyenkor még halálosabb, ahogy próbál szabadulni a tagjait tépő mágia láncaitól. Végtagjai, bőre, zsigerei éles krepitáló hang és hullámzás kíséretében megnyúlnak, érzékszervei pillanatokra elvesztik fókuszukat: az átváltozó számára emberi léte erőszakosan, rémületesen ér véget, tudata pedig a legjobb esetben megszakad erre az időszakra. Sokuknál az agy emlékekért felelős része nem tér nyugovóra ezt követően sem - erről több velük készült interjú is részletesen beszámol.

A vérfarkas az átok okán is különösen agresszív, az átváltozást követően vagy a visszaváltozást megelőzően azonban ez még fokozottabban jellemző rá: az átélt fájdalom azonnal harapásra vagy karmainak használatára készteti. Testfelépítésétől függően még veszélyesebb lehet: a vérfarkast saját épsége, jólléte nem foglalkoztatja, annak kockáztatása árán is rátámad áldozataira, és nem ijeszti el a legtöbb átok, vagy akár a mágia látványa.
Az átváltozást megelőző, vagy a visszaváltozást követő időszakban is sokan betegek, vagy tapasztalnak olyan tüneteket, melyek további kényelmetlenséget okoznak, sokuk ilyenkor különösen érzékeny az immunrendszert érintő betegségekre, fertőzésekre, legyengült állapotukban pedig rosszabbul viselik a testükön esett mágikus hatásokat is, így egy általános átok is nagyobb fájdalmat okozhat.

A vérfarkas külseje: A kór hordozójának fizikai tulajdonságaitól függ leginkább - de általános jellemzők itt is megfogalmazhatóak a vérfarkasok teliholdkor felvett alakjáról. A legtöbb vérfarkas alig megkülönböztethető első pillantásra egy nagyra nőtt farkastól - közelebbről megvizsgálva azonban feltűnhetnek a csak rajtuk észrevehető különbségek, mint az emberszerű tekintet, rövidebb orr, rojtos farok, valamint a folyamatosan fenntartott agresszió. Genitáliáik a farkasokéval megegyezők, de különbséget jelent emésztésük - a farkasokkal ellentétben elfogyasztanak olyan dolgokat is, melyeket azok nem (az áldozat gyomrának tartalma, rothadásnak indult hús, növényeket nagyobb mennyiségben, vagy ha áldozatuk épp maga is étkezett, akkor az emberi ételt).

Ha emberként nézzük, a vérfarkas sokban nem különbözik valakitől, aki vagy épp valamilyen betegségben szenved, vagy általánosan rossz egészségnek örvend - sokan közülük sápadtak, különösen a telihold közeledtével, szemük karikás, a stressz jeleit mutatják. Előfordulhat ugyan, hogy néhány vonás mindkét alakjukra jellemző, például hajuk színe gyakran megegyezik a farkas bundájának árnyalataival is, vagy egy-egy heg mindkét alakon megjelenik. Ha emberi alakjuk alacsony (amely jelentkezhet épp a kór miatt is, ha korán történik a beharapás!) vagy épp nyúlánk, ez megfigyelhető a farkasként felvett alakjukon is, tehát egy alacsony termetű mágus vagy mugli nem lesz háromszor olyan magas vérfarkasként. Leggyakoribb, hogy az emberi alakhoz képest még egyszer akkora lesz termetük átváltozás után. Minden olyan változás, amely az emberi alakjukat érinti - pl. végtagvesztés - megjelenik teliholdkor felvett alakjukon is. Ha elővigyázatosságból egy mágus ki akarná húzatni a fogait, kellemetlen meglepetés éri, azok ugyanis vérfarkasként épp úgy kinőnek a harapás elvégzésére, mint más jellemzői farkasságának.

A vérfarkasok végtagjai kissé megnyúltak a farkasokhoz képest - ez azonban nem számottevő tényező, erejüket, kitartásukat és agresszív tendenciáikat az átok alapjául szolgáló mágiából nyerik, nem a fizikai tényezőikből. Kiválóan tudnak vadászni áldozataikra, érzékeik kiélezettek: ugyanakkor jóval könnyebb provokálni is őket. Ugyan képesek két hátsó lábukra állva is közlekedni, ezt nem gyakran vagy szívesen teszik, leginkább csak támadás közben - a helyváltoztatáshoz mindig négy lábukat használják.
A vérfarkasok fogai gyakran jól kivehetőek vicsorgás közben, hangjuk pedig mély, átható és messzire visszhangzik üvöltéskor. Felegyenesedre általában magasabbak egy felnőtt férfinél (kivételt ez alól az alacsony növésű vérfarkasok jelentenek), ezt az előnyüket pedig ki is használják minden alkalommal. Eszközöket nem használnak, bár foguk élessége miatt képesek átharapni több olyan anyagot és felületet, amelyet egy farkas nem próbálna - de sem ez, sem testük többi része nem ellenállóbb a mágiával szemben.

A vérfarkas habitusa: A reményekkel ellentétben a vérfarkas teliholdkor akkor sem képes megőrizni emberi tudatát, ha kifejezetten koncentrál erre, vagy szerettei körében van: számtalan feljegyzett eset bizonyítja, hogy legközelebbi családtagjaikat, barátaikat is prédának tekintik, és nem riadnak vissza a legszörnyűbb mészárlásoktól sem áldozataik elfogyasztása érdekében. A vérfarkas számára embertársai - legyenek azok varázslók vagy varázstalanok - mindig épp ugyanúgy célpontot jelentenek, ezen pedig nem változtatnak bűbájok, ráolvasások, és különösen az alternatív megközelítések nem, melyekben emberi oldalára akarnak hatni.

Mivel az átváltozás tényéről vagy mikéntjéről sem döntenek, az egyetlen valódi védekezés a megelőzés - a holdfázisok követése minden vérfarkas életének alapját jelenti, szeretteik, lakótársaik számára pedig a túlélés valódi zálogát. A vérfarkas emberi áldozat híján állatokra, varázslényekre is támadhat, bár ezek általában ösztönösen elkerülik, megérzik jelenlétét - végső esetben pedig maga ellen fordul. Az így szerzett sebek az emberi alakjukon is megmaradnak, kezelés hiányában pedig épp úgy véglegesek, ahogy más, mágikus sérülések.

Az általános szabály szerint az különbözteti meg biztosan más, mágikus képességekkel rendelkező, vagy mágikus tulajdonságokkal bíró farkasoktól, hogy mindig agresszív - nagy távolságokat képes megtenni egy-egy vadászat során, viszonylag kevés dolog riasztja el ettől a magatartástól. Mivel az emberi tudata emlékekért felelős része aktív marad, ezért sokuk képes felidézni pontosan, hol járt, mit tett a telihold éjjelén - néhányuk egyéni jellemzői miatt megmenekül ettől, de épp ezért a mágikus jogban a vérfarkasok beidézhetőek tanúként akár a saját gyilkosságaik kapcsán is.

Kivételek: A legtöbb kivétel a Farkasölő-főzet szedésekor tapasztalható - ezen kívül azonban a vérfarkasok olykor mutathatnak különös viselkedést, mely eltér a megszokottól. Megfigyelések szerint néhányuk elsősorban maga ellen fordul, és sosem támad meg embereket, amennyiben azok nincsenek túl közel hozzá; mások kifejezetten vadásznak rájuk, akár bemerészkedve nem túl sűrűn lakott területekre is. Előfordulhat, hogy az adott vérfarkas elővigyázatosságból direkt a civilizációból kivonulva változik át, hogy mikor telihold idején vérszomja előtör, akkora távot kelljen megtennie, hogy biztosan ne találkozzon senkivel; míg arról is készültek feljegyzések, hogy páran közülük akkor sem riadnak vissza, ha direkt mágiával támadnak rájuk.

A kivételek közé tartoznak azok az esetek is, amelyekben a vérfarkasok szexuális ösztönnel közelítenek egy másik vérfarkas, vagy épp más farkasok felé - a mostanában egyre felkapottabb irodalommal ellentétben ez soha nem irányul emberek vagy emberszerű varázslények felé. Ezek az aktusok olykor utódokat eredményeznek - ez kizárólag akkor lehetséges, ha a női egyed pusztán farkas. Az így született utódok nem rendelkeznek emberi tulajdonságokkal vagy a vérfarkas habitusával, jellemével - az egyetlen megkülönböztető tényező állati értelemben vett szépségük, szintén ebben értelmezhető kivételes intelligenciájuk, de másban nem térnek el fajtársaiktól. Az ismert történelem során mindössze kétszer történt meg, hogy két vérfarkas élő utódot nemzett teliholdkor - ennek eredménye ugyanaz, mint az imént ismertetett.

A legtöbb vérfarkas elkerüli az állatokat és varázslényeket, ha emberi célpontot talál - de előfordulhat, hogy ennek hiányában ellenük fordul, rájuk tekint prédaként. Mivel nincs igazán érdemi különbség a prédához viszonyulásában, vagy épp szándékaiban, az megállapítható, hogy azok a mágusok, akik legalább részben varázslény-felmenőkkel rendelkeznek, nem jobban vagy kevésbé lehetnek áldozatai, nem váltanak ki belőle jellegzetesebb reakciót, mint bármely varázslény tenné.

Sisakvirág & farkasölő-fű

Többen emlékeznek még rá, hogy Piton professzor a Minisztérium utasítására az 1990/1991-es tanévben a hetedévesek számára egyszer megtanította a bájitalt - valamint hogy előszeretettel használta annak összetevőit vizsgák és villámkérdések alkalmával diákjai nagy rémületére. Ennek ellenére a recept hozzáférhetősége is sokszor kihívást jelentene mindazok számára, akik otthon, saját készletükkel látnának neki az elkészítésének - amellett, hogy szigorúan tilos a jelenleg is hatályos törvények szerint. Beszerezhetőségét, jellegét a következők tárgyalják.

Farkasölő-főzet: Bár a közvélemény leginkább a Roxfort előző igazgatójának nevéről emlékezik meg, mikor a bájital neve felmerül, az valójában Damocles Belby találmánya - Piton professzornak pedig annak tökéletesítését és stabilizálását köszönhetjük, amellett, hogy közreműködésével a kórral fertőzött gyermekek már a társaikra veszélyt nem jelentve válhatnak az iskola diákjaivá. A főzet nem akadályozza meg az átváltozást, annak fogyasztása a teliholdat megelőző egy egész hétben naponta egyszer szükséges - ennek elmulasztása a bájital hatástalanságával jár együtt. Tekintettel arra, hogy már hozzávalóit beszerezni is meglehetősen nehézkes és költséges, továbbá hogy az elkészítés folyamata is kifejezetten szakszerű kezet kíván, egyetlen vérfarkas, akinek lehetősége van hozzájutni, sem kockáztatja annak veszélyét, hogy elpazarolja azt.

A beszámolók alapján íze kifejezetten undorító, amelyen az sem segít sokat, hogy azt nem lehet semmilyen egyéb hozzávalóval befolyásolni anélkül, hogy az egész bájital hatástalanná válna - emellett elmondható az is, hogy lényegében lehetetlen hozzászokni az élményhez, amit elfogyasztása okoz. Ennek ellenére vérfarkasokkal készült interjúk bizonyítják, hogy ez számít a kisebb rossznak az átváltozás borzalmai mellett - még úgy is, hogy a főzet csak kisebb mértékben enyhíti az átváltozás által okozott fizikai, mentális tüneteket. Ezekre a hozzáértő gyógyító kifejezetten nagy teljesítményű fájdalomcsillapító-főzeteket, valamint az átváltozásokat általában könnyítő elixíreket ajánl, melyek biztonságosan szedhetőek a Farkasölővel együtt is.

A bájital segít megőrizni a kórban szenvedő ép, emberi tudatát - így nem jelent veszélyt társaira, környezetére vagy akár önmagára. Páran pozitív élményekről is beszámolnak fogyasztását követően - hosszútávú vizsgálatai bizonyítják, hogy mentálisan is egyfajta segítséget nyújt megfelelő adagolása és szedése, mintegy reményt adva azok számára, akik kénytelenek elszenvedni az átváltozás rájuk jellemző tüneteit és traumáit. Fontos azonban hozzátennünk, hogy a bájital csak abban az esetben tudja maximális hatását kifejteni, ha gyakorlott, profi bájitalmester készíti azt el, valamint ha a készítés folyamata közben a beteg minden egyedi jellemzőjét (testsúly, nem, hogy mágus-e az illető, valamint annak általános egészségügyi állapota, akut betegségei) is tudja. Az egyetlen, különösen ritka kivételt az jelenti a bájital mellett, ha egy képességében járatos, született tehetséggel és akaraterővel rendelkező legilimentor próbálja megérinteni a farkas alatt az emberi tudatot - erről a szakirodalom halkan emlékezik meg, mert az esetek szinte minden alkalommal a legilimentor kínhalálában értek véget, de elméleti síkon nem lehetetlen (bár egy, a mágust prédának tekintő vérfarkas mellett alig merne próbálkozni ezzel bárki).

Hozzáférhetőség: A Minisztérium jegyzéket vezet azon munkakörökről, melyekben a főzet fogyasztása kötelező annak betöltésére - ebben az esetben maga biztosítja is azt. Ezek a munkakörök komoly szakmai múltat és erkölcsi feddhetetlenséget feltételeznek, közéjük tartozik a minisztériumi főosztályvezetők széke, az aurori kollégium fejének, valamint sok más vezetői kvalitásokat hordozó pozíció - és hivatalosan eddig nem foglalta el ezeket egyetlen nyíltan vérfarkas mágus sem.

A legtöbb varázsló számára nehézséget jelent a bájital beszerzése, amennyiben nem jut valamilyen okból támogatáshoz hivatalos forrásból - a folyamatot bonyolítja, hogy csupán néhány medimágus, hivatásos bájitalmester rendelkezik engedéllyel az elkészítéséhez. Szociális alapon a fiatalkorú mágusok számára igényelhető a Mungóban, de tekintettel a vérfarkasok szerencsésen alacsony számára, ezt sokszor a Roxfort is saját hatáskörén belül elintézi. Hasonló támogatás elérhető az egyetemek hallgatói számára is.

Külföldről importált főzetek esetében a jelenleg hatályos minisztériumi rendelkezések alapján feltételeznünk kell, hogy engedély nélkül kerültek forgalomba - fogyasztásuk, birtoklásuk, terjesztésük épp ezért nehezen ellenőrizhető és ebből kifolyólag illegális. A bájital eleve évek tapasztalatára épülő szakértelmet kíván, összetevői pedig drágák és ritkák: az otthoni körülmények között megvalósíthatatlan, különösen akkor, ha az erre vállalkozó legfeljebb roxforti mélységben ismeri a bájitalkészítés rejtelmeit.

Képességek & hátrányok

Vérfarkasként:

Emberi alakban: Ahogy ez többször is említésre került, emberi alakjában a vérfarkas nem különbözik sokban másoktól - bár a változás ebben az értelemben is elkerülhetetlen. Nincs egyetlen egyértelműen mindegyikükre jellemző tulajdonság, ezek összessége egy skálán mozog az egész hasznos és a legjobb esetben is legfeljebb partitrükkig. Ha a negatív jellemzőket nézzük, ez a skála a kellemetlenen át a nehezen elviselhetőn keresztül egészen a borzalmasig tart.
A vérfarkasok emberi alakja minimálisan rendelkezhet érzékeik, különösen szaglásuk kiélesedésével - de ez nem haladja meg különösen érzékeny orrú embertársaik adottságait. Vélhetően kiválóan emésztenek nehéz ételeket, bár a reflux őket sem kerüli el - és a mágiához való viszonyuk sem befolyásolt ez által.

Ha a negatív jellemzőket soroljuk, itt rögtön egyértelmű hátrányokkal találkozunk: az adott személy fizikai, egészségi állapotától, valamint érzékenységétől függően a holdfázisok alatt is érzékelhet sok különböző tünetet. Ezek közé tartozhat a migrén, az erős émelygés és hányinger, fokozott étvágy, olykor a pika: mentális betegségeik felerősödnek a telihold közeledtével, utána pedig legyengült állapot, levertség és depresszió jellemzi őket. Sokuknál hiánybetegségek is kialakulhatnak, míg azok, akik gyermekkorban kerültek beharapásra, ennek következtében lassabban fejlődnek, felnőttként több egészségügyi problémával számolhatnak.

A legtöbb női vérfarkasnak vagy nincs, vagy esetleges a menstruációs ciklusa - nemcsak emiatt, de az átváltozás testi vonásai miatt is képtelenek rá, hogy kihordjanak egy gyermeket, de sokuk hormonzavarokról, vagy akár a menstruációs ciklus hiányáról is beszámol medimágusának. A férfiakat is érinti a testük erőszakos átalakulásának folyamata, ahogy az ezt megelőző időszak is: az ő esetükben csökkent potenciaként, korai öregedés formájában is megjelenhetnek a tünetek. A férfi vérfarkasoknak azonban lehet természetes úton utóda - gyermekeik változó mértékben, de sosem teljes formájában öröklik a kór jellemzőit. A szakirodalom nem tud négy évesnél fiatalabb gyermekről, aki túlélt volna egy vérfarkastámadást, vagy az első átalakulását - de az biztosan kijelenthető, hogy minél fiatalabban válik valaki azzá, annál természetesebbé válik számára az állapottal járó öntudat, annak megmásíthatatlansága - és annál hamarabb szokik hozzá, míg egy felnőtt mágus esetében a kialakult életmódra nehezedő kihívások sokszor túl nagy terhet jelenthetnek mentálisan.

A köztünk élő farkas

A kettős megítélés nem véletlen: korszakról korszakra változó, mit tekint a mágusok társadalmi valódi veszélynek a vérfarkasokat illetően. Míg korábban a tények ismeretének hiánya okozott leginkább riadalmat - nem megfeledkezve arról, hogy gyakran voltak főszereplői horrortörténeteknek - a háborút követő évtizedekben emberi státuszuk, jogaik okozzák a legtöbb kérdést. Bár sokan gondolják, hogy csak a halott vérfarkas a jó vérfarkas, a jogvédők törekvéseinek köszönhetően mára sokat javult elfogadásuk, befogadásuk a mágusok közösségébe is.

A háború előtt & alatt: A varázsvilágban vérfarkasnak lenni általában szinonimájává vált a munkanélküliségnek - még néhány szóbeli emlék is reflektál rá közmondások formájában. Amennyiben ez kiderült egy mágusról, az biztos kirúgást, a közösségből kinézést vont maga után - az illető szerencsésnek mondhatta magát, ha híre nem kísérte el a következő interjúra vagy lakhelyére. A hiányzó szociális háló további nehézségeket állított eléjük: a második háborút megelőzően a minisztériumi "inkább tűr, mint tilt" rendelkezésein Dolores Umbridge törvényjavaslatai változtatták a legtöbbet. Köztudott ellenszenve a törvény betűjén egyértelmű tiltásként fogalmazódott meg: a vérfarkasok bejegyzését követően csak bizonyos előre engedélyezett munkakörökben helyezkedhettek el, azonban a jegyzékük nyilvánossága okán minden munkaadó kétszer is meggondolta, bizalmat szavaz-e nekik (általában nem).

A háború évei előtt is aktív bűnöző Fenrir Greyback hírhedtsége tovább rontotta a vérfarkasok lehetőségeit, ezzel együtt pedig megítélésüket a köztudatban. A rémtettek, melyeket a férfi hol eredeti alakjában, hol félig-meddig farkassá változva, olykor pedig vérfarkasként tudatosan követett el, gyakran kerültek a címlapok szalagcímeiből a rettegő szülők legrosszabb rémálmai közé. Greyback ismert volt arról a törekvéséről, hogy falkát alapít áldozataiból - egy, az apjával való konfliktus után, bosszúból harapta be Remus Lupint is, de később is szívesen alkalmazta ezt a módszert ellenségeinek megfélemlítésére, vagy épp tönkretételére.

A háború alatt Greyback Voldemort szolgájaként számtalan ember halálát okozta - illetve rabolt el, kínzott meg több gyermeket is. A roxforti ostromot követően azkabani fogságra ítélték, bár az ítélettel sokan nem értettek egyet: a férfi kivégzését követelő tömeg képei sokáig kísérték a Próféta hasábjait is. Életfogytig tartó rabsága jelenleg is tart - az utolsó szó jogán történő fenyegetései pedig azóta is érvként szolgálnak mindazok számára, akik a vérfarkasok életének szabályozása, szélsőséges esetben kényszer-sterilizálása és fogsága mellett teszik le voksukat.

A háború után: A Dumbledore professzor igazgatósága alatt megkezdett szokás máig él az iskolában: a kórral fertőzött gyermekek felvételt nyernek társaikhoz hasonlóan a Roxfortba, és a megfelelő óvintézkedések mellett folytathatják tanulmányaikat. Ennek ténye, bár nem került leírásra hivatalos forrásban, mostanra ismert az angol mágusközösség előtt - megítélése pedig épp annyira kétarcú, mint korábban a vérfarkasoké általában.
Míg akadnak olyan szülők, akik ezt hallva szívesebben íratnák bármely másik külföldi iskolába gyermekeiket, akadnak már helyeslő, sőt, kifejezetten támogató hangok is. Több mágikus jogvédő szervezet szeretné normalizálni a vérfarkasok létezését, ezt rengeteg ismeretterjesztő, tájékoztató anyag, egyszer még egy Prófétához csatolt melléklet is bizonyítja - de a szervezetek olykor interaktív esteket is szerveznek, ahol a résztvevők a kórban szenvedőktől személyesen kérdezhetnek, vagy meghallgatják a velük készült interjúkat, életút-interjúkat.

Talán jól jelzi az idők változását a Godrik és a Mandragóra frissen megszervezett szakirányainak kiegészülése is a lycantológia minorral, valamint a 2000-es években több megjelent tanulmány az intézmények szakmai lapjaiban. Míg korábban alig maréknyi mágus foglalkozott ezzel a szakterülettel - köztük is sokan elsősorban a tudományos közmegegyezéssel ellentétben a gyógyításán, visszafordításán - mára népszerű kutatási területet jelent a friss perspektívával, vagy az interdiszciplináris kutatások iránt érdeklődő hallgatók számára.

Az általánosságban elmondható, hogy mostanra sokat javult a vérfarkasok társadalmi helyzete - a listázás megszűnésével, valamint az őket direkt korlátozó, szankcionáló törvények hatályon kívül helyezésével a telihold időszakát kivéve lényegében maguk dönthetnek arról, miként viszonyulnak magánéletükön kívül állapotukhoz. Érdemes azonban szem előtt tartaniuk, hogy a régi szokások nehezen múlnak, a mágusok között pedig a változás mindig inkább a fontolva haladó jelzővel volt jellemezhető: most is sokan gondolják, hogy nem lenne szabad létezniük, vagy ha már ez elkerülhetetlen, azt ne embertársaik között tegyék.