+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  A 96/97-es tanév
| | |-+  Egyéb helyszínek
| | | |-+  Tiltott Rengeteg
| | | | |-+  Az erdő széle
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] 3 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Az erdő széle  (Megtekintve 5901 alkalommal)

Arieh Brightmore
Eltávozott karakter
*****

Álomkóros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2009. 08. 15. - 09:33:41 »
0

Nem éppen kedves, ez már látszik rajta, mikor rám néz. Igazából nem értem a problémáját, hiszen tök normálisan beszéltem vele, mégis olyan hangnemet üt meg, melyet egyáltalán nem tudok díjazni az embereknél. Na jó, azért felfedezek némi aggódást a hangjában, és az is eléggé pozitív, hogy mikor a „vigyázz!” szó elhagyja ajkait egy egészen apró mozdulatot tesz irányomba, ezzel is eltakarva engem. Hát mi ez, ha nem udvariasság.

Leengedem a pálcás kezemet, majd végre a halovány fényt kiveszem az arcából. Kissé talán zavartan meredek a hirtelen felbukkanó állatra, mely egy hatalmas csörtetést követően átvonul, vagyis inkább átszáguld előttünk, egy másik bokorba. Csak pislogni van időm, arra már nincs, hogy a lény konkrét mivoltát megállapítsam. Mindegy is..
Felelőtlenül nem foglalkoztam a környezettel, hiszen lehetett volna akármi, ami éppen támadni készül. Persze én lehettem volna az első áldozata. Ilyen ostoba is csak én lehetek.

Testemen végigszáguld valami izgalom féle, majd csak azt veszem észre, hogy pálcás kezem rándul párat, majd nem mozdul. Még szerencse, hogy az alvás fázisa nem jelentkezik ebben a pillanatban. Ujjaim teljesen érzéketlenek, a pálcám egy pillanat alatt kicsúszik ujjaim közül, majd a földön landol. Egy gyors mozdulattal felnyalábolom bal kezemmel, majd az idegenre nézek. Próbálom feltűnés mentessé tenni a helyzetet, hogy konkrétan lebénult a karom percekre, hála a kataplexiának. Tény és való, hogy én már hozzászoktam ezekhez a dolgokhoz, ő viszont, aki csak külső szemlélő… nos.. hagyjuk inkább.

Pálcája lassan közelít arcom felé, majd végre megtorpan. A fényben végre felmérhetem teljes egészében. Összefogott hosszú haj, igazán finom vonások. Kissé lebiggyedő alsó ajak, melytől olyan „semminemérdekel” stílust ölt az arca. Vékony alkat, ettől függetlenül széles vállak jellemzik. Ujjai hosszúak, vékonyak.. anyám erre mondaná, hogy milyen zongorista keze van. Felvonom a szemöldökömet, majd kék íriszeimet az övéibe fúrom. Igazán szép.. de tulajdonképpen miért is nézem a szemét és a kezét?!

Elfordítom a fejem, ezzel is jelezve, hogy a retinámra támadó sugarak már igencsak kiégetik a szememet. Megpróbálkozom megmozdítani a kezem, még mindig sikertelenül, majd ismételten rá nézek.
- Tanulmány úton vagyok, ha már ennyire érdekel! Nem, nem csak ennyit tanultam Legendás lények gondozása órán, de konkrétan téged vettelek észre. Ugyan bocsáss meg, hogy megkérdeztem mit nézel, és miért vagy itt. Amúgy meg, ha Piton rajtakap minket, úgyis csak én leszek akit büntetőmunkára küld..  – mondom kissé hűvösen, hiszen pont nem ő lesz az, aki majd csak úgy kioktathat. Egyébként pedig konkrétan ő sem valami felelősségteljes. Hiszen Roxmortsból a suli felé így rövidíteni.. ugyan. Ez igazán őrültség. Na mindegy.
- Neked is sok eszed van! Erre rövidíteni? És egyébként már megbocsáss! Mi az, hogy az én fajtám?? Nem gondoltam volna, hogy más fajba tartozom, csak azért, mert nem Mardekáros vagyok. De ha már így belekezdtél, akkor érdekelne, hogy ha nem az emberek és varázslók közé sorolsz, akkor hova? Nos? Hallgatlak..!

Szemem vészesen megvillan. Nem vagyok egy agresszív típus, erre viszont igencsak ökölbe szorulna a kezem, ha tudnám mozgatni. Szinte már némán követem be a sűrűbe és csak imádkozni tudok azért, hogy emlékezzek és megtaláljam a kis ösvényt amin keresztül idáig eljutottam. A tudat, hogy itt lépked előttem.. nos, nyugtat is meg nem is. Hiszen egy Mardissal sétálgatok, ami nem éppen felemelő élmény egy griffes számára, de legalább nem egyedül. És ha azt is hozzáteszem, hogy valójában igencsak felvillanyoznak csípős szavai.. nos.. talán még valami jó is kisülhet a dologból..

Naplózva

Seraphin Lamartin
Eltávozott karakter.
*****


VII. Kis Alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2009. 08. 15. - 13:46:20 »
0

*Ez az erdő már csak úgy furcsa, ahogy van. Amikor egyedül lépkedek benne, akkor szinte visszhangot vet a lépteimből, fojtó hurkot a lélegzetemből és hátam mögött lopakodó árnyakká vetíti ki. Nem túl kedves húzás. Nem is túl barátságos. De ha már ketten vagyunk, akkor az erdő megtelik élettel, kézzelfoghatóak lesznek az árnyak, megérthetővé a motoszkálás, újra szélnek tűnik a szél, nem pedig kísértetek sóhajának. Szentimentális ostobaságok. Tipikusan vörösöknek való játékszer.*

-Látom te se tudod mikor kell hallgatni-*morranok vissza rá rosszkedvűen.* -Légy oly szíves ne bénázz a pálcáddal, legalább csinálj úgy, mintha évek óta varázslótanodába járnál, és ha szükséges, használd!-*egy kicsit érzem, hogy megbillent a lelki egyensúlyom. Több a hangomban a döbbenet, mint a kihívás, ha sokkal rosszabb megfigyelő lennék, mint ami vagyok, akkor nem okozna gondot átlépne egy ilyen aktus felett, de mégis hogy ejtheti el valaki a pálcáját! Ez úgy abszurd, ahogy van! A pálcának, ha lelke nincs is, azért még a kellő tisztelet kijár. Ez meg dobálja. És közben keménykedik. Velem. De legalább van benne valami logika. Sokkal több, mint elvárható lenne, de sokkal kevesebb, mint amennyinél bekapcsolna a toleranciaküszöböm. Mondjuk nem is csoda. Amilyen szar napom van.*

-Ha hallgatsz, akkor tényleg hallgass bájtündérkém-*fordulok felé ütésgyorsan, nem érdekel, hogy majdnem belém szalad, amilyen alaposan az előbb szemügyre vett, az alapján leszűrheti, hogyha nem is vagyok egy döbbenetes kiterjedésű, azért jobbára stabilan megállok a lábamnál. Visszaemelem a pálcám látómagasságba, de csak halovány fénnyel égetem. Egyrészt az én szemem se bírja, másrészt nagyon ajánlom neki, hogy jól figyeljen, akár szájról is olvashat, hogy jobban bevésődjön.* -Te egy Griffendéles vagy. Mint olyan, vaktában süketen és ostobán mindenbe belemászó, könnyen átverhető, de annál sokkal arrogánsabb fajta, minthogy ezt felfedezd. Lásd a kollégáid. Nem hiszek benne, hogy te lennél az arany kivétel, ami erősíti a szabályt-*szépen, nyugodtan, tagoltan dobom, szinte vetem elé a szavakat, minden dühömet ebbe a halk fojtottságba préselem. Pedig nem is használok indulatszavakat. Legalábbis én nagyon igyekszem.*

-Nézd, ha a professzor elkap, azt is letagadom, hogy láttalak. Mert ha így folytatod, itt hagylak. Jobbára pillanatok alatt átvágok az erdő ezen részén-*ordas hazugság, de a szemem se rebben, nem azért van, hogy rebegjen*-de egy tisztelt háztársad olyan mértékben jellemző módszerrel ment az agyamra, hogy egy ösvénynyit eltévedtem. Különben lehet, tudsz a buliról. 90%, hogy valami iszonyú vicces háztársai írtak neki egy levelet, miszerint kússzon le Roxmortsba, mert ott egy Mardekáros fogja várni, párbajra. Ennyi esze van. Mi nem írunk levelet, hanem megvalósítjuk-*szépen, gyorsan vázolom neki a helyzetet, várom az elégtételt, rémületet, bosszúságot a szemében, ami elárulhatja.* -Belém kötött, csak azért nem hozom a zsebemben a darabkáit, mert én emberből vagyok, vissza tudom fogni magam. Ezek után ne csodálkozz, hogy annak kezellek, amilyenek vagytok. Tehát kapd el a pálcád rendesen és húzzunk innen, mielőtt vér fog folyni, rajtunk kívülálló okok miatt. Utána szervusz, soha viszlát, ha találkozok veled a folyosón érdemeid szerint éled túl, vagy sem, de most osonjunk innen.
Naplózva

Arieh Brightmore
Eltávozott karakter
*****

Álomkóros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2009. 08. 19. - 17:45:55 »
0

A természet él, pont úgy, ahogy minden körülöttünk, emberek körül. Sajnos nem mindig vesszük észre a föld apró érintését, mozdulatát. Talán ezért jó a Griffendélben élni.. Mi odafigyelünk másokra..
Soha nem kaptam olyan aranyvérű nevelést, mely a természet ellen szólna. A szüleim megtanították, hogy az életet tisztelni kell, hiszen mindennek joga van a saját maga útját járni. A sors úgyis irányít minket, pont úgy, mint a bábukat az emberi kéz a sakktáblán. Hagynunk kell, hogy a körülöttünk élő lények – legyen az növény vagy állat – a maga teljességében részünkké váljon. Persze az más kérdés, hogy a Mardekár pont nem az a ház, ahol az ott élők bármire is, vagy éppen bárkire tisztelettel lennének. Talán ezért nem lepődöm meg iskolatársam lenéző stílusán.

Mély levegőt veszek, majd egy apró szemöldök emeléssel nézek az arcára. Próbálom leplezni az érzéseimet, próbálok nem rá figyelni. Hiszen igazán kellemetlen, hogy észrevette a bénázásomat. Na nem mintha annyira zavarna. Már teljes mértékig hozzászoktam az állandó piszkálódáshoz, ahhoz, hogy előszeretettel vagyok mások céltáblája. Mintha mindenki olyan tökéletes lenne…! Ez egyáltalán nem igaz. Még a bunkó Mardekárosoknak, legyenek éppen a legtisztább aranyvérűek, megvan a maguk kis titka, vagy éppen gyenge pontja. Mindenesetre elfordítom a fejem, nem akarom, hogy rám nézzen. Túlságosan irritál az a fényes szeme, mellyel engem vizslat. Zavaromat már csak az tetézi, hogy pont úgy gügyög hozzám, mint egy gyermekhez. Majd, ha ez még nem lenne elég, szépen, tagoltan kifejti, hogy mit is gondol az én fajtámról.

- Ahha..! Griffendéles! Nem értem, igazából mi a problémád?! Azért, mert konkrétan nem abba a házba kerültem, ahol te is vagy, még lehetek normális ember! Bár te, mint Mardekáros, gondolom az abnormális emberekhez vonzódsz. Sajnálom! Kár hogy ilyen felszínes vagy, és azért mert volt némi rossz tapasztalatod, ezek után.. első ránézésre szanálod az embereket. Nem baj, kisfiú! Majd rájössz idővel.. néhány ezzel kapcsolatos pofára esést követően. Bár nem tehetsz erről az apró agyi hibáról! Mint a Mardekárosok nagy része, te is rendelkezel ilyennel.. legalább velük megérteted magad! – vetem elé a szavakat, mindenféle idegességtől és érzelmi kitöréstől mentesen. Pedig ha tudná, hogy konkrétan a szavai hatására igencsak sikeresen az egekbe szökött a vérnyomásom. Az ujjaim amik eddig görcsben voltak, most kissé kiengednek, viszont ezt az érzést a remegés veszi át. Ez pedig nem éppen a legjobb dolog. Sőt! Egyáltalán nem jó dolog! Mert ezután, ha esetlegesen tovább dühít, az alvás fog következni.

Végre elindul, én pedig a nyomában bandukolok. Eközben még mindig fröcsög.. természetesen a házamról, és arról, hogy egyesek milyen szépen kitoltak vele. Hát nah.. Ez van, ezt kell szeretni! Az idegbaj soha nem jó megoldás semmire sem. Egyébként is.. gyűlölöm az erőszakot. Nekem birkatürelmem van, jól kezelem a problémás embereket is, de ő kezd az agyamra menni. Konkrétan szavai hallatán elkap az ideg.

Hallgatom és kezdek rájönni arra, hogy ő valójában egy tök normális ember, akit csak a környezete tett olyanná, amilyen. Végül is.. én is annak köszönhetően lettem olyan amilyen. Ettől függetlenül viszont egyáltalán nem ócsárolok másokat. Csoda hát, ha kikérem magamnak a gúnyos szavakat?

Kezem egy pillanatra ökölbe szorul. Olyan nagyon, hogy az izmaim egyáltalán nem engedelmeskednek nekem, a tudatomnak.. az agyamnak. Mintha a testem egy pillanat alatt fordult volna ellenem. Teszek még egy lépést felé, pont akkor, mikor rám néz és arra kér a maga sajátos stílusában, hogy húzzunk el innen. Lábam megáll a levegőben, szemem megcsillan a halvány fényben, majd én különválok a tudatomtól.

Egy pillanat műve az egész. Testem, elmém felmondja a szolgálatot, én pedig vékony testén landolok, magam alá gyűrve őt. Alszom. Mintha nagyon fáradt lennék..
Pedig nem vagyok az.. Tényleg..
Csak a szavai..
Idegrendszerileg nem lehet ezt bírni..!
Feladtam..

Naplózva

Seraphin Lamartin
Eltávozott karakter.
*****


VII. Kis Alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2009. 08. 19. - 20:10:43 »
0

*Ez a nap teljesen méltatlan hozzám. Sőt, ez a nap egyáltalán méltatlan volt arra, hogy felkeljek reggel és végigmenjek rajta, minden más, normális napokon. Pedig nekem is jár a kikapcsolódás! A szombat! A nyugalom Roxmortsban. De mivel kezdődik a nap? Egy félvér, ájuldozós hollóhátassal, folytattam egy elmebeteg griffendélessel, és tessék, itt a következő! Ezek soha nem fogynak el, de legalábbis úgy szaporodnak, mint a képlékenyebb kísértetek, csak szétolvadnak, aztán össze, hogy mégse tűnjenek olyan soknak.*

-Ah, még egy önjelölt mártír, már nem tudtam, hogy mi hiányzik az életemből-*sóhajtom igaz átéléssel, a pálcámmal együtt fordulok, ettől ugyan rászegeződik, de nehogy fenyegetve érezze magát, a föld felé fordítom a hegyét és közelebb lépek a válasszal. Közelebb, hogy jól hallja, jól értse, tagoltan, hogy a lényegét felfogja, bár nem képes rá, azért megpróbálom.* -Gondolod, hogy jó ötlet, hogy továbbra is gyalázkodsz, mintha csak… szerinted én tenném?-*képzavar. Megest. Nem baj. Mindek erőltessem meg magam, a hangom nyugodt, tisztán csendül, annak ellenére, hogy igyekszem nem felverni az erdő élettől lélegző csendjét.* -Én vagyok felszínes, holott benned már kész a kép rólam és azt, amatőr módon az arcomba is vágod. Én vagyok felszínes, holott csak rámutattam az irányokra, ahogyan NEM kéne viselkedned, de máris félelmetesen sok jegyben igazolni látszik a kiábrándultságom jogossága. Én nem azt mondtam, hogy a Griffendélesek mind selejtek, csupán azt, hogy egyformák. Mert mint most is, megint csak úgy viselkedsz, mint az a másik. Szánalmas-*rögtön, mondhatni vissza a feladónak módon reagálom. Kíváncsi lennék, hogy mit szól. Kíváncsi lennék, időm sincs rá. Az előző pillanatban még oly élénk tekintete kiürül, a fák hosszú árnyai visszatükröződnek benne, valahol az erdő mélyén gúnyos hangon felcsahol valami, remélem csak egy róka, a fejünk felett puha árny húz el, gondolom bagoly, aztán a széles, izmos, magas test rám dől.

Deja vu. Bár a csaj legalább nem rám esett, így nem kellett hanyatt-homlok kimenekülnöm alóla, bár ha a félvér szuka hozzám ért volna ennyi testfelülettel, akkor alighanem én is a kövezetre alélok az undortól, de így, bár nem nyúlok utána, hogy megtartsam, sikerül megkapaszkodnom az egyik fában, ő pedig, ha nem is puffan, hanem csak elegánsan lecsúszik rajtam, szerencsésen földet ér. Várom a villámot, isteni szikrát. Nem történik semmi. Jól van. Akkor most?*

-Ó, a fenébe-*szitkozódni támad kedvem, de sötét van, nyűgöm van, és van egy ájultam. Egy frászt fogom felkelteni, akkor csak ott folytatnánk, ahol abbahagytuk. Kéznél levő pálcám meglendítem, bár ott a gonosz gondolat, hogy mennyivel egyszerűbb is lenne az életem, ha egyszerűen itt hagynám. Ha nem jár erre semmi nagy és éhes, akkor szerencséje van. Ha itt jár, nos, akkor pechje akadt éppen.

Valami motoz az árnyékban, valami nehéz, rossz levegőt gördít elém a szél, valami dobban lépteket hallok, lehet, hogy csak a fülem cseng, de az időjáráshoz képest túl meleg talárom alatt jeges gleccser csordogál a gerincem árkában, a hátamra tapad az öltözék. Oké. Nem hagyom itt. Mobilicorpust mormogok, intek a pálcámmal, kecstelenül, de legalább sikeresen emelkedik a test a levegőbe. Lehajolok, a pálcáját zsebre vágom. Nem fogom vesztegetni az időt, tempósan vezetem magam előtt és haladok ki vele, ki ebből a falevélzörgős, fantomléptes, elátkozott erdőből. Akár rohanhatnék is, mert bátorságom nincs irányt téveszteni, amikor szívdobogás-gyorsan sötétedik, a hangok sűrűsödnek, éhes nyeldeklések szökdösnek a fák között, egészen addig követnek játékos kegyetlenséggel, amíg pár perc múlva ki nem érünk a nyílt terepre, és végre, ha nem is túl magasról, de dühöngő elégtétellel földhöz vághatom a lebegtetett testet. Meg is teszem, bosszúból a félelemért, az ingerültségért, a mocsok, kiszolgáltatott érzésért. Erőst gondolkodom, hogy belerúgjak. Mindenesetre a hátára fordítom. Bokából. Nem rúgom meg, csak megpöccintem az oldalát lábfejjel.*

-Most már fel is kelhetnél, elmúlt a vész-*morgom sötét kedéllyel.*
Naplózva

Arieh Brightmore
Eltávozott karakter
*****

Álomkóros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2009. 08. 27. - 20:02:33 »
0

- Mártír? Felszínes? Kiábrándultság jogossága?! Ugyan, kérlek! Szerintem te sem gondolod komolyan azt, amiről beszélsz! Konkrétan nekem esel, elmondasz mindenféle szánalmas alaknak, majd próbálsz úgy játszani, hogy egyértelműen én legyek az, aki az előítéletei miatt nem lát ki a fejéből. Nekem eszembe sem jutna valakinek levelet írni és elrángatni egy helyre.. nekem nem öröm a másokkal való szórakozás, legyen szó bárkiről. Felőlem lehetsz Mardekáros, lehetsz bunkó, nem érdekel! Csak konkrétan a kisded játékaidból hagyj ki! Inkább ne szólj hozzám, ha normálisan nem megy. Nem akarom hallani, ezt a sok felesleges indulatot, ami a hangodból sugárzik. És ne azonosíts másokkal. Hiszen nem én írtam neked levelet, nem én szórakoztam veled! És különben is! Nem értem, miért csodálkozol a szavaim hallatán, mikor nem olyan régen, még te vágtál nem épp kellemes dolgokat a fejemhez. Úgyhogy ne forgasd ki a szavaimat, nincs jogod hozzá! – egy apró éllel a hangomban, nyugodtan darálom el neki a mondanivalómat. Nem vagyok ideges.. tényleg nem! Soha nem fogom megérteni, hogy egyeseknek miért jelent örömet, ha mással szórakozhatnak. Oké, megértem, hogy kell valaki, akivel lehet játszani, akinek a naivsága miatt a mi szánalmasan üres kis életünkbe fény kúszik, de mégis. Velem is sokat szórakoztak – igaz nagyrészt a Mardekárosok – mégsem vetettem soha senki szemére, nem bosszultam meg. Miért is tenném!? Igen, vannak gondjaim, vannak problémáim, hibáim, mégis mindezekkel együtt már jó ideje teljes életet élek! És ebből soha senki nem fog kirángatni.

Összeráncolom a szemöldökömet, majd egy apró szúrós pillantással nézek rá. Nézem alakját, ahogyan előttem sétál az erdőben. A fények szép lassan teljesen kialszanak, mintha egy teljességgel sötét szobában lépkednék. Egy dolog van csak, ami nyugtalanít.. a hangok a hátam mögül. Apró gallyak törnek, és nem a lábam alatt.. Szívem hevesen dobog, és ha még mindez nem lenne elég, szavainak hatása is kezd megmutatkozni.

Elalszom..

Hogy mi is történik ez idő alatt? Nos.. fogalmam sincs! Még látom, ahogyan meglepődik az ájulásom után, érzem megránduló izmait, erős, szikár alakját és a föld hűvösét a testem alatt. Agyamra teljes sötétség száll, tudatom lassan elveszik az álmok örök szépségében, az óriási árnyak között, melyek nem mindig hoznak boldog órákat. Mindenesetre jelen percben boldog vagyok és elégedettt. Hófehér, tejszínű ködben lépkedek. Ágak, fák bontakoznak ki a semmiből, én pedig egy mosollyal megindulok feléjük. Csodálatos virágok édes illatát érzem. Lágy szellő kócolja össze a hajamat, tincseim az ég felé fordulnak.. mely most annyira kék és annyira gyönyörű. Nézem a bárányfelhőket, azok lusta vonulását, és végre.. tényleg elégedett vagyok! Hiszen ez itt a nyugalom, ez itt az amire mindig is vártam. Minden olyan békés..

Ekkor azonban földrengés rázza meg a tájat, lábaim nem bírnak megtartani. Egy óriási mozdulattól a földön kötök ki. Szakadékok szaladnak mindenfelé, az ágak hirtelen a föld felé fordulnak. A fák eddigi zöld levelei egy pillanat alatt feketévé változnak, én pedig csak fájó szívvel pislogok. Óriási kő tömbök gördülnek felém. Egy hirtelen mozdulattal állok talpra, majd kezdek el rohanni. Vagyis kezdenék…
Ugyanis kissé elszámolom magam, így a földre kerülök. Érzem a fájdalmat a hátamon, majd hagyom hogy ez a kín végre elérjen az agyamig..

Szemem hirtelen pattan ki. Óriási nyögéssel kitapogatom kissé összekuszált bordáimat. Lehunyom a szemem, majd ismét kinyitom. Elaludtam, most már tudom. Kelletlenül szétnézek, és döbbenten veszem tudomásul, hogy kedves kis Mardekáros barátom mégis magával hozott. Nem volt kedves, sőt, halk hangja alapján kellően dühös is.. én mégis hálával tartozom neki.
- Kelek, kelek! Ne haragudj ezért az incidensért! Sajnos nem vagyok teljességgel egészséges. Fogalmazhatunk úgy is, hogy izgalmi állapot idejében kissé könnyen elalszom. Sőt! Ez még a jobbik eset.. van mikor az izmaim is megbénulnak pár percre, órára. Még egyszer hálás vagyok.. – mondom immár kedvesen, hiszen akármennyire is nem tetszik neki, valahol a lelke mélyén jófej és segítőkész. Vajon tudatában van? Érzi, hogy nyers modora mögött egy kellemes ember lakozik, aki egyáltalán nem olyan mint a Mardekárosok többsége?

Lassan feltápászkodom a földről, leporolom nadrágomat, pólómat, majd egy vigyorral kísérve a kezemet nyújtom felé. Igaz, hogy megkeserítettem egy kicsit az életét, mégis reménykedek, hogy elfogadja kinyújtott jobbomat!
- Békejobb? – kérdezem tőle még mindig vidáman…

Naplózva

Seraphin Lamartin
Eltávozott karakter.
*****


VII. Kis Alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2009. 08. 28. - 08:57:00 »
0

*Fogalma sincs, hogy miről beszél! A leghalványabb fogalma sincs, legszívesebben sisteregnék… egy frászt szívesen, egyszerűen muszáj lenne sisteregnem a dühtől, amit nem tudok eléggé kiadni rajta, mert túl feltűnő lenne és különben is, fegyvertelen ellenfelet csak akkor bántunk, ha már nagyon felhúzott, különben nincs benne semmi izgalmas. Még hogy ő nem olyan. Egy frászt nem! Ha nem lenne olyan, mint az összes többi, akkor nem mentegetné a bizonyítványát. Én soha nem szégyenkeznék egy Crak, vagy egy Montro miatt, ha általánosítanának velük, akkor ráhagynám a sok ostoba, sötét kurafira. Gondoljanak, amit akarnak. Az ilyen gondolatok nem is sorolhatóak gondolatszámba, elvégre, ha valaki olyan szinten tart, hogy nem látja az aranyat a mocsok között, annak alighanem gondolkodásra alkalmas kérge sincs. Árgh, megőrülök az emberektől.

Most éppen legfőképpen ettől az ájuldozóstól, ma már a másodiktól, aki ahelyett, hogy békében vonult volna a kies álommezők poklára, előtte még képes az amúgy is kellemetlen helyzetemet fénysziporkázóan pocsékká mélyíteni. Tényleg ott kellett volna hagynom, így utólag belegondolva. Nem hiányzott volna senkinek. Illetve biztosan hiányzott volna valakinek, de úgy őszintén, ez miért érdekelne engem? Nem vagyok jóságos, nem vagyok kedves, nem is leszek, ha egyszer az élet folyton ilyen helyzetekbe hoz. Különben is. Ki mondta, hogy vannak nem reménytelen esetek? És ki hiszi el neki?*

-Nem egyszerűen haragszom. Dühöngök!-*fejtem ki, változatlanul felette tornyosulva, de persze ez a csoda is csak addig tart, amíg fel nem  tápászkodik, én meg hátra nem lépek, hogy ha megint dőlni akarna, akkor nehogy már én kapjak sérvet tőle. A hirtelen lehullott sötétben, alig-alig látom az arcát, de a többi részét szerencsére igen. Szerencsére?

Legalább az illemet tudja. Van is miért hálásnak lennie. Persze én is tudom az illemet, szóval ezt nem mondom neki. Pedig… áh, nem. Nem adok neki újabb lehetőséget arra, hogy, mint jó griffendéles fényezze magát. Tulajdonképpen igyekszem úgy gondolni rá, mint egy szánalomra méltó és segítségre szoruló macskára, akit kiraktak az utcára és utána landolt rajta egy fél vendégség seprűn. Hozzá még meg is ázott, és azt sem tudja, hogy a tejet lefetyelni kell. Igen, jobb, ha sajnálom, mint ha dühöngök rajta. Elvégre nem tehet arról, hogy ilyennek született. Majd kinövi, még ember is lehet belőle… a szavai tudatosulnak benne, a torkomba forr a gondolat. Szerencsére ő sem látja, hogy mekkora szemeket meresztek, érdekes kis vinnyogássá fojtom a feltörő röhögésemet.*

-Szerethetne érte a griffis libák. De sohse búsulj, még senki nem halt bele, hogy kiájul a jóból, de legalább sok mindent megmagyaráz-*veszem elő majdnem a legfelsőbbrendű hangomat, de sajnos nem bírom ki röhögés nélkül, mindazonáltal távol áll tőlem a féktelen hahota, de a hangomban ott vibrál. Nem kiröhögöm. Dehogy. Csak látom magam előtt a jelenetet, amint bealszik, úgy, mint az imént… csak vigyázzon, hogy nehogy valami könnyű kategóriás személy kerüljön alá, esetleg a folyosón törjön rá a duhajkodhatnék és otthagyják. *

-Egy kicsit nem érzed magad pofátlannak?-*sóhajtom már-már megfáradtan, túlesve a derültségen. A zsebembe nyúlok, kinyújtott kezébe csapom a pálcáját. Nem érek hozzá, elvégre ki tudja.* -Nem én voltam veled konfliktusba, te nem viselkedsz úgy, ahogy kéne. Kihoztalak az erdőből, bár bizonyára nem fenyegetett minket veszély, csak megijedtünk az árnyékunktól, amivel furcsán játszott az erdő varázsa. Ettől te még egy fennkölt Griffendéles maradsz, én pedig egy kicsit közelebb kerültem a tökéletességhez-*hol is hallottam már ezt?* -Semmi több. Ne hasalj be holmi félreértelmezett hálaérzetnek, acsarogj nyugodtan, ahogy szeretnél. Gyerünk innen-*a kastély felé indulok, ugye, hogy mennyivel kellemesebb a fűszálak surrogását hallgatni a talárom szegélye alatt? A pálcám továbbra is kézben tartom, ki tudja.*
Naplózva

Arieh Brightmore
Eltávozott karakter
*****

Álomkóros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2009. 08. 28. - 15:51:59 »
0

- Nem egyszerűen haragszom. Dühöngök!

Szavai szép lassan eljutnak tudatomig, majd kissé meglepődve pislogok rá. Igen, hiszen mit tehetnék..?! Ezt a mondatot ugyanis pont úgy mondta ki, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Minta egyáltalán nem lenne semmilyen érzelem sem benne, mintha teljességgel olyan lenne mint egy báb. Egy baba, melynek nincsenek érzései, mely teljesen üres.. pont úgy mint egy kiürült szemetes láda.

Egy lépést hátrál én pedig arcát fürkészem. Vagyis próbálom. Sajnos nem megy egykönnyen, hiszen a jótékony sötét teljes mértékig eltakarja. Szempárja néha meg-megcsillan a hold fényében, én pedig elgyönyörködöm benne.
Elgyönyörködöm..?
Micsoda??! Gyorsan hátrébb lépdelek, hiszen lehetetlen, hogy ezek az érzelmek belőlem törjenek elő. Ő egy férfi, aki még ráadásképpen mardekáros és nyers is..
Egyáltalán hogy juthat eszembe olyanra gondolni, hogy szép a szeme. Ha még egy nő lenne, érthető lenne ez a reakció tőlem, de így..? Agyam lázasan kattog, majd levonom a kellő következtetést. Valószínűleg hatalmas ütést kapott a fejem, azért jutnak ilyen dolgok az eszembe.

Ha a Mardekárosnak még nem lett volna elege a mai adag szájhúzogatásból és beszólásból, hát tesz rá még egy lapáttal. Látom az apró rándulást a szája körül, majd hallom a hangjából, hogy igencsak jól szórakozik a szavaimon. Milyen édes..!
- Örülök, hogy végre rájöttél arra, hogy nem direkt szívózom veled.. – mosolyodom el, majd nézek rá óriási szemekkel. Igen, most az egyszer túl magasra dobtam azt a bizonyos labdát, melyet nem szalasztott el. Ha tudná, hogy egyáltalán nem volt kapcsolatom „ő” miatta.. Túlságosan a lelkembe gázolt, túlságosan megsértett.. és azt hiszem, még nem jutottam el arra a szintre, hogy egy újabb lánnyal kerüljek intimebb kapcsolatba. Mondjuk a vicces az egészben az, hogy valahogy nem is érdekelnek. Kíváncsi vagyok miért..

Kezem felé nyúlik, én pedig szinte már lelkesen várom, hogy kezet fogjunk, hogy lezárjuk ezt az egész konfliktus dolgot. Azonban ő nem tesz mást, csak a kezembe nyomja a pálcám. Ujjaim rákulcsolódnak a hűvös fára, majd arcomra kiül a csalódottság fintora. Hátat fordítok neki.. Nem ezt vártam, nem ezt akartam! Hiszen én csak egy apró gesztust tettem felé, mellyel arra kívántam ösztönözni, hogy lássa nem az az ember vagyok, akinek hisz, akinek elképzelt abban a csökönyös agyában. Gorombaságokat vág a fejemhez, én pedig összeszorított fogakkal tűröm. Tűröm, hogy megalázzon, tűröm, hogy úgy beszéljen hozzám, ahogy még egy állathoz sem szólnak. Miután befejezte mondanivalóját elindul. Itt hagyna anélkül, hogy bármit is hozzáfűzhetnék.

Gyors léptekkel megyek utána és fogom meg a vállát. Kezem azokat markolják meg, majd fordítom magam felé egész testét, ha kell erővel. Nem bántom, eszembe sem jutna, hiszen soha nem emelek kezet senkire sem.. nem az erőszakosságomról vagyok híres. Mikor szemben áll velem, arcába hajolok, annyira közel, hogy orrom majdnem az orrához ér.
- Hát ide figyelj! Én tényleg hálás vagyok, tetszik – nem tetszik! Kénytelen leszel elfogadni, hogy valaki köszönetet mond azért, amit tettél. És nem érzem magam pofátlannak, hiszen miért is érezném magam annak?! Én nem akarok acsarkodni.. tényleg nem..! – mosolyodom el – Próbálok nyitni feléd, már bocsáss meg, és jó lenne, ha vennéd a lapot te is. Visszavettem az arcomból, ami neked egyáltalán nem tetszett, szerintem ideje, hogy a kis kalandunk után te is ugyanolyan vevő legyél rám, mint én terád!

Naplózva

Seraphin Lamartin
Eltávozott karakter.
*****


VII. Kis Alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2009. 08. 29. - 08:56:49 »
0

*Van abban valami, hogy azt mondják az embernek, ha elesik, akkor a fejére vigyázzon. Remélem, hogy nem tettem végzetes kárt benne… illetve mit is beszélek, remélem, hogy tettem, nem kárt, de legalább valami a hasznára lehetett abból az esésből, amiben részeltettem.*
-Ilyennek születtél. Nem tehetsz róla, de tehetsz ellene-*mondom, ártatlanul távolodva, nem érdekel az az ingerültség, nem fogok parolázni az ellenféllel, akit lehet legközelebb megátkozok a folyosón, mert miért kéne ilyet tennem? Ő békejobbot nyújt, ám legyen, de béke mindig csak harc előtt van, én pedig nem fogom magam hamis biztonságérzetbe ringatni. Különben is, ha híre megy, hogy kihoztam az erdőből, akkor engem megköpdösnek, annak rendje és módja szerint, ahogy jár. Ügyelnem kéne a hírnevemre, így is van elég baja.

Lépked utánam, hallom, kicsit hevesnek tűnik ez a megindulás, ahhoz képest, hogy még a mérgét kéne nyeldekelnie, jó mártír módra, bár vannak hevesebb természetűek, a pálcámat megszorítom, jöjjön, ha éppen nagyot akar, de mégis, hozzámér. Meglep, sőt, megdöbbent, egyszersmind fel is háborít, főleg, ahogy veszi magának a bátorságot és maga felé fordít, na ez azért már mindennek a teteje, és csak azért nem kapom telibe egy jókor jött rontással, mert időm sincs rá.

Meglep. Furcsa érzés. Rühellem, hogy rángatnak, forgatnak, már csak az hiányzik, hogy dobálgassanak, igen. Menjünk már innen! Legyen már vége ennek a pocsékba ment napnak, ma mindenki összeesküdött ellenem?*
-Nálatok ezt így szokás?-*morranok, tisztán rosszindulatból, mert most jobb szín nem akadt a hangomba, mélyen a szemébe nézek, hidegen, mert kék szemekkel ritkán se lehet melegen és kedvesen nézni, fogságba kelepcézem a tekintetét, hátha akkor eljutnak az értelméig a szavaim. Mégse vágom olyan egyszerűen hozzá, hogy vegye le rólam a ki tudja milyen mocskos mancsát, elakad a hangom. Köhintenék, kicsit hátrafeszítem magam, hogy ne legyen olyan túl közel, mélyen benne a személyes terembe.*

-Teljesen figyelek, de ahogy elnézem még mindig nem érted egészen pontosan-*manuálisan megfogom a csuklóját és leveszem rólam a kezét. Ha eddig megúszta ártás nélkül akkor továbbra is uralkodok magamon, noha a hangomban több a döbbenet, a csodálkozás, az értetlenkedés, mint a szigor. Csak úgy sugárzom magamból a kérdőjeleket felé, mi lesz itt? Telihold? Megvadul a nép?* -Légy hálás, de miért akarnád rámtukmálni a háládat, ha egyszer nem kérek belőle? Nem azért csináltam, hogy hálás legyél, csupa önző érdekből, hogy ne vágjanak meg miattad-*ez így igaz. Meg azért nem kellett volna, hogy megegye valami odabent az erdőbe, mert mégiscsak, éppen az imént állapítottam meg, hogy még akár ember is lehet belőle. Még. Akár.*

-Hogy miről zagyválsz?!-*kapom fel a hangomat, döbbenten meredek a szemébe.* -Jó nagyot eshettél! Jól jegyezd meg, amíg én mondom neked és nem valaki a bőrödbe vési a házamból, MI nem akarunk BÉKÜLNI veletek. Egyszerűen nem tartunk annyira benneteket a már korábban elmondottak alapján, hogy ilyesmivel szennyezzük magunkat. Ha valaki másnak nyújtanál békejobbot, már felégett volna a kezed, fájnának a porcikáid, vagy a tavon lebegnél!-*két kézzel hátratúrom a hajam.*

-Ami pedig engem illet…-*folytatom halkan, nyugalmat erőltetve a hangomra.* -Nézd, ez nem volt kaland, se kicsi, se nagy. Semmi okod vevőnek lenned rám, ha gondolod itt, rögtön bepótolhatjuk a találkozáskor elmaradt ártásokat és rontásokat. Nem én vagyok a te embered, és elképzelésem sincs arról, hogy mibe akarsz belerángatni ezzel a szöveggel. Leszögezem, nem fog sikerülni. Még nem tapasztaltam, hogy visszavettél volna, hiszen most is úgy viselkedsz, mintha nekem kutya kötelességem lenne örülni annak, hogy találkoztunk, hogy ne adj isten „vevőnek” kéne rád lennem, amivel mellesleg elképzelni se merem, hogy mit akarsz mondani, holott nem. Tehát tisztázzuk, bemegyünk, esetleg nem csapom rád a bejárati ajtót, te pedig hálából nem emlegeted, hogy találkoztál velem. Így megfelel?-*oké, a hangomban még mindig több a zavar, mint a fölény, de a sötétben nem fog feltűnni. Remélem.*

,,...érzem, amit érzel, értek minden szót, de nem hiszem el...”
Naplózva

Arieh Brightmore
Eltávozott karakter
*****

Álomkóros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2009. 08. 29. - 14:59:20 »
0

- Ilyennek születtem, nem tehetek róla, de tehetek ellene? – mondom ki a szavakat hangosan, majd meredek értetlenül az előttem ácsorgó fiú arcába bámulva. Vajon mit ért ez alatt? Talán azt, hogy nem vagyok megfelelő társaság, megfelelő ember a számára? Vajon mit szeretne, milyen legyek?! Legyek elutasító, legyek bunkó, és kissé mardekáros beütésű? Vessem meg az embereket, lépten-nyomon szánakozzak rajtuk?! Miért nem lehet elfogadni mindenkit olyannak, amilyen? Hiszen én éppen ezt teszem. Az első pillanatok negatívizmusát leszámítva próbálkozok az elfogadással. Azzal, hogy megértsem, ő olyan amilyen, és hogy egy kellően kidolgozott maszk mögé rejti valódi énjét. Ez természetesen egy igazán fantasztikusan kidolgozott védelmi mechanizmus. Én is használok hasonlókat, csak annyi a különbség közöttünk, hogy én mikor szükséges megválok ettől a kiegészítőtől. Egyszerűen leveszem magamról, ezzel is előtérbe helyezve lényem valódiságát. Ő miért nem teszi ezt meg? Miért kell nekem tennem annak érdekében, hogy az a maszk legalább annyira megrepedjen, hogy némi fényesség áttüremkedjen a vaksötéten, mely a lelkét, lényét teljesen átjárja?!

- Nem, nálunk ez egyáltalán nem szokás! Ilyeneket csak a gyerekeknél alkalmazunk, mikor előtérbe helyezik a hisztijüket, és máshogy képtelenség megértetni velük valamit! – mosolygok rá, majd csillogó szemekkel nézem az arcát. Hazudnék ha azt mondanám nem keltette fel az érdeklődésemet. Felkeltette! Nagyon is! És most már tudnom kell, hogy miért ilyen elutasító, miért ilyen az emberekkel, miért viseli azt a fránya maszkot, melyet nyugodtan eldobhatna a fenébe. Hiszen akár tetszik neki, akár nem, önkéntelenül is megmutatta, hogy valójában milyen ember. Ha rossz lenne, ha romlott lenne, az erdőben hagyott volna, hogy ott érjen a halál. Ez nem a szánalom miatt történt, nem! Hiába is akarja nekem beadni ezt a baromságot. Ha csak a szánalom munkált volna benne, akkor ott azonnal felkelt, elmondja hogy mit gondol rólam, majd mikor már tisztul az agyam, akkor olajra lép. Ő azonban nem ezt tette! Igenis foglalkozik másokkal! Kár, hogy ezt nem akarja elfogadni!

- Ismét hülyeséget beszélsz Lamartin! Hiszen miért is vágnának meg miattam?! Én nem a többi Griffendéles vagyok! Elfelejtetted, hogy nem én írtam neked levelet? Hogy nem én szórakoztam veled?! És ha még ez nem lenne elég, nyugodt szívvel otthagyhattál volna! Reggelre felfalt volna valami nagy és vérszomjas fenevad, te pedig nem lettél volna köteles szétkürtölni a nagyvilágban, hogy otthagytál egy bealudt iskolatársat az erdőben..! Soha, senki nem tudta volna meg, hogy mit tettél.. – jókedvem szép lassan a tetőfokára hág. Hiába mondja ellenérveit, hogy miért is nem jó, hogy miért is felesleges ez az egész dolog, valahogy nem jut el a tudatomig. Miért is jutna el?! Hiszen nem gondolja komolyan, ennyire vak nem lehet, ennyire nem irthat ki magából mindent. Vagy talán mégis?! Mély levegőt vesz, majd íriszeimbe bámul, ezzel is csapdába ejtve a tekintetemet. Goromba szavai pillanatok alatt kijózanít. Pont úgy hat rám, mint egy hideg zuhany ebben a forró éjszakai levegőben.

- Én nem akarom rád erőltetni a hálámat. Én azt akarom, hogy elfogadd, amit nyújtani próbálok, már percek óta. Miért nem fogod fel a dolgot egyszerűen? Miért nem mondod, hogy „ugyan, nincs mit!” és fogod meg a kezem. Ennyire egyszerű lenne. Kétlem, hogy ezzel a tettel lealacsonyodnál egy olyan szintre, mely szerinted túlságosan a béka segge alatt van..
És nem! Egyáltalán nem felel meg! Egyáltalán nem értek veled egyet.. és azt sem értem, ha már itt tartunk, hogy mi is a bajod?! Ilyen nehéz feldolgozni, hogy valakivel jót cselekedtél??!
Nem fér bele az image-edbe? De tudod mit? Nem érdekes, hiszen ez csak az én nyavalygásom, az én hülyeségem..
  – meredek még mindig a szemébe, igaz már nem azzal a csillogó szempárral. Az örömet, a kíváncsiságot leváltotta a csalódottság. Kezem lassan végigcsúszik a kezén, megérintve tenyerét, ujjait is, majd testem, törzsem mellé érkezik. Egy pillanatra ökölbe szorul a kezem, igen, most éppen meg tudnám ütni. Persze nem akarok neki fájdalmat okozni, nem akarom bántani, csak úgy érzem, hogy talán egy kellő ütéssel helyrebillenne az agya és a felfogása. Bár ahogy végignézek az arcán, azon, ami annyira eltökélt, kétlem hogy ez a tettem célt érne.

Fejem lassan lehajtom, majd nem mozdulok. Szemeimmel a feketének tűnő földet pásztázom, nem szólalok meg. Képtelen vagyok bármit is mondani! Hiszen mit mondjak még?! Nem vevő rám, nem fogja fel, hogy miről beszélek. Úgyis csak egy nyomorék Griffendéles vagyok, egy senki, aki soha nem érhet fel a Mardekárhoz. Kár hogy ezek a sztereotípiák ennyire beleégtek a köztudatba. Talán.. talán egyszer majd megérti, miről beszélek, hogy hozzá beszélek, vele beszélek és nem ellene!


… Értsd meg a szavakat, hidd el.. és érezd, amit érzek! ..
Naplózva

Seraphin Lamartin
Eltávozott karakter.
*****


VII. Kis Alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2009. 08. 29. - 17:05:40 »
0

Arieh

*A pillanatok már csak olyanok, hogy jönnek, mennek, szaladnak, vagy éppen döbbenetesen megfagynak, befagynak, nem moccannak. Ezek a pillanatok azonban nem azok a pillanatok, engedem őket, hadd menjenek, nem térek vissza dolgokra, nem elemzem, nem boncolgatom őket, nem mélyedek el jobban az értelmükben és legfőképpen nem fogom alaposan, rétegről rétegre kifejteni a jelentésüket, pláne nem ájuldozós barátomnak, majd gondolkodik később rajta, ha érdekli, ha nem, engem nem érdekel, nem fog felzaklatni, csak egy Griffendéles kis mitugrász, akinek nem elég a jóból.

Na igen, kis mitugrász, aki a vállamnál fogva elkap, forgat, továbbá teljesen azt csinálhatna velem, amit akar, ha nem lenne nálam pálca. Bár White ellen is mennyit ért. Inkább nem használtam, nehogy eltörje, képes lett volna rá. Mint ahogy Arieh is képes arra, hogy ott folytassa, ahol ájulás előtt abbahagyja. Ha nem is teljesen ugyanott, de legalább valami nagyon hasonló ponton. Nehéz sóhajjal kifújom a levegőt, a feszültséget, nem vagyok hajlandó zavarba jönni azon, hogy annyira a nyakamra állt. Nem fáj. Nem is fog. Vagy ha mégis akkor neki régen rossz lesz.*

-Na jó, kezdjük elölről-*kicsit talán hirtelen lobbant be az agyam, de a hülye vagyok kifejezést egyrészt nagyon méltatlan, másrészt nagyon pontatlan, harmadrészt pedig egyáltalán. Hogy jön ő ehhez?* -Ha valaki itt hülyeségeket beszél, akkor az te vagy. Nekem nem érdekem az sem, hogy beszélgessek veled, sőt, ingerem sincs rá, hiszen még nem mondtál semmit, annak az ismételgetésén túl, hogy én nem vagyok elég megértő, közvetlen, barátságos, emberi, és a többi, és a többi… és a többi…-*igen, a düh kesernyés füstje belemarja magát a gondolataim közé, sziszegőssé torzítja a hangom, de kristálytisztává a szavaimat. Magam mellett lógatom a pálcás kezem, közelebb lépek hozzá, kihúzva magam, készen arra, hogy rázúdítsam az egész napos dühömet, ha már egyszer ennyire hiányolja az emberi érzelmeket. De hozzáérni nem fogok. Felesleges.*

-Így van, ez a te hülyeséged, a te nyűgöd, a te bajod, de tudod mit? Legyen jó napod. Elmagyarázom. Kihoztalak az erdőből, már látom, hiba volt, legközelebb jobban ügyelek arra, hogy még véletlenül se húzzam magam az emberségesség álcáját…-*lélegzetközel, ő hiába hátrálna. Engem nem feszélyez, a kezem biztonságosan a pálcán, kellő pillanatban kellőképpen tudok majd reagálni. A szemébe nézek, szinte hipnotikusan, elvégre már nem vagyunk az erdőben, itt már csak egyetlen dologtól kell félnie, és az én leszek, ha így folytatja.* -Tudod, nem vagyok egyszerű, mint egy pont. Nem fogom azt mondani, hogy nincs mit, ha egyszer igenis hálás lehetsz érte, de csak a magad módján, azaz szépen, távolról. Talán látszatra nem vagyok több, mint te, de jóval többre tartom magam. Ez minősít. Nem nehéz feldolgoznom, hogy jót tettem, csupán fel nem foghatom, hogy miért nem vagy képes úgy kezelni, mint egy meg nem érdemelt ajándékot, csendben és diszkréten-*kicsit előrebiccentem a fejem, aztán hátrarázom a hajam, a pálcám felemelem, de túl közel léptem, így az oldalánál érintem a szíve magasságába.*

-Fájdalom, nem áll módomban olyan bűbájt rád bocsátani, ami alkalmassá tesz arra, hogy bármit is nyújthass nekem, mert így viszont mit kaphatnék tőled? Békejobbot? Nem kell. Nincs igényem a békülésre. Barátságot? Egy Griffendélestől? Ég és föld, tűz és víz, semmi közöm nincs a gondolkodásotokhoz. Hálát? Ugyan kérlek. Bizonytalan alapokon nyugvó látszatbarátság a hála. Semmid nem maradt. Itt a kulcsszó. Fogd meg jól. Nem értesz velem egyet és ez kölcsönös! Nincs közöttünk egyetértés, nem is lesz, nem is kívánom. Mégis akkor mit akarsz nekem nyújtani?

,,...mint egy világtalant vezessen, minden utamon ő kövessen...”
Naplózva

Raelyn Bells
Eltávozott karakter
*****

Hugrás vöröske - A szalonnások tiszteletbeli tagja

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2009. 08. 30. - 13:59:40 »
0

Szombat reggel volt, igazán nyugodt napnak indult.. volna. Békésen forgolódtam az ágyamban, amikor hirtelen kipattantak a szemeim egy nagy puffanásra lettem figyelmes. Körbepillantottam magamon.
~Hol vagyok?~ Megdörzsöltem még álmos szemeimet, de semmit sem láttam, úgyhogy felültem. Körülbelül egy magassába kerültem az ágyak szélével. Feltápászkodtam - úgy tűnt, én gurultam le a földre, az ágyból, és egy kecses puffanásal értem el a padlót. Visszamásztam az ágyba, a párna és a takaró puhasága szinte csábított, de nem tudtam aludni. Ráadásul szinte reszkettem. Mindenki más még aludt, húzta a lóbőrt, szépeket álmodott, ahogy tetszik. ~Jó nekik~ Sóhajtottam, és leültem kicsit az ágyra hogy megnyugodjak. Hiába nem fáztam, továbbra is remegtem.
~Jobb lesz ha szívok egy kis friss levegőt~ Döntöttem el, és felvettem egy egyszerű farmernadrágot egy meleg szürke pulcsival, apró Hugrabug jellel a bal szélén. Ebben a hajnali órában nem is árt a meleg ruha. Hajamat kivételesen összefogtam, csak hogy ne legyek olyan feltűnő a rézvöröses lobonccal.

Csak vitt a lábam. Nem is figyeltem merre megyek, inkább azon járt az eszem mit is álmodhattam hogy ilyen hirtelen kikeltett az ágyból. Máskor még ágyúval sem tudnának kicibálni onnan.. Najó, az hétköznap van.
Hirtelen megtorpantam. A Tiltott rengeteg széle. Mit keresek én itt?
~Szívok egy kis friss levegőt~ Jött a válasz, és egyetértően bólintottam rá. Miért is ne? Úgysem tudja meg senki hogy itt jártam. Csendesen bele is vetettem magam a sűrű erdőbe, a Roxfort épületének alakja egyre távolodott, majd lassan a ködbe veszett. De nem is bántam.
Ismerős környék, mindent ágak és növények szőttek be. Halk bagolyhuhogás hallatszott, meg a szél fújdogált a levelek között. És mégegy zaj vegyült a többi közé.. apró susogás, de nem olyan mint a szélé. Közelebb mentem, követtem a hangot hogy rájöjjek mi az. Aztán megpillantottam, szinte kirikított az erdő földszínei közül: egy aranycikesz, amint körbenőtték a sövények és dudvák.
Mostmár bántam. Ahogy beljebb haladtam a rengetegben, tényleg ismerős volt a környék, az álom pedig fokozatosan jutott az eszembe. Nem ezt akartam, csak kicsit megnyugodni. De egyre valóságosabbá vált.
A cikesz kétségbeesetten verdesett, én pedig ki akartam szabadítani. Nem vagyok fogó, nem is kviddicsezem, mégis úgy éreztem hogy ki kell onnan szednem a kis aranylabdát. De a növények körbenőtték, és ahogy felé nyúltam, tekergeni kezdtek felém, mint a kígyók, és éreztem ahogy széles ágaik, tüskéik belém mélyednek. Nem törődtem a fájdalommal, egyre közelebb nyúltam a cikeszért - talán mert apámra emlékeztetett?..
Teljesen bepánikoltam. Nem tudom miért, pedig nem vagyok túl ijedős fajta, talán ahogy megelevenedtek a képsorok, minden egyre ködösebb és rejtélyesebb volt. Bár ne jöttem volna ide, gondoltam egyből, de a lábaim nem jó irányba vittek.
Elértem a cikeszt. Egy pillanatra abbahagyta a verdesést, de aztán mintha rájött volna, hogy csak kiszabadítom. Lehámoztam a tüskéket, már több helyen vérzett a tenyerem és a kézfejem, de folytattam. A kis labda is segített magán, mígnem a növény engedett szorításából, szárnyas áldozata pedig a magasba emelkedett, majd elrepült. Elmosolyodtam, elégedett érzés töltött el.. De én ott maradtam, és a sövény egyre szorosabban fogott..
Az lábaim alatt ropogtak a gallyak, az apró elszáradt növények, hajam szétborzolódott a beleakadó ágaktól. Rohantam az erdő belseje felé, pedig tudtam hogy nem kéne..
 
Naplózva

Hektor Fuller
Eltávozott karakter
*****

Hatod éves

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2009. 08. 30. - 19:41:43 »
0

Raelyn


Szombat. Ismét két nap szünetem van, de hogy mihez kezdek vele, arról egyenlőre fogalmam sem volt. A baj az, hogy nem voltam képes 5 óránál tovább aludni. Szóval igencsak korán keltem. Felvettem egy hosszú farmert, tekintettel a hajnali hidegre, és egy griffendéles pulóvert. Lebattyogtam a lépcsőn és kiléptem az udvarra. Ahogy számítottam rá. A hajnali levegő csípte az arcom. És ekkor ötlött fel bennem a felismerés. Tudom mire fogom használni a szabadidőmet. Utamat a Tiltott rengeteg felé vittem, és az volt a tervem, hogy az erdőben tovább finomítok az animágusi képességeimen. Egyik láb a másik után. Hamarosan el is értem a Rengeteg szélét. A diákok ilyenkor jobbára délelőtt is alig akarnak felkelni. Szóval nyugtom lesz egy darabig az biztos. Bevettem magam a Rengetegbe és koncentráltam. Kis idő múlva sikerült az átalakulás és immár hódként kanyarogtam a Rengeteg fái között. Sosem volt a fogamra való, de a reggelimet apró gallyakkal helyettesítettem. Épp az egyiket rágcsáltam, amikor zajra lettem figyelmes. De hisz még korán van, ki az aki ilyenkor felébred? Elindultam a zaj irányába, és egy lányt pillantottam meg, aki befelé futott a Rengetegben. Megijedtem a látványtól és azt hittem engem akar kicsinálni a prémemért, attól függetlenül, hogy tudja-e hogy igazából mi vagyok. Szóval iszkolni kezdtem a lány elől. Futottam ahogy csak bírtam, de ebben a testben nem voltam épp a leggyorsabb. Persze ha vízben lennénk ott más lenne a helyzet. Már megállhattam volna visszanézni, hogy merre jár. No mindegy. Bevettem magam egy fa mögé és visszaalakultam eredeti valómba, majd kiléptem a lány elé.
-Hé, hé. Mi a baj? - kérdeztem, és elkaptam a vállát. A haját összeborzolták az ágak, és mintha meg is lett volna rémülve.
-Mi a baj? - kérdeztem ismét, de a vállát nem engedtem el.
Naplózva

Raelyn Bells
Eltávozott karakter
*****

Hugrás vöröske - A szalonnások tiszteletbeli tagja

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #27 Dátum: 2009. 08. 30. - 20:04:46 »
0

HEKTOR

Zajokra lettem figyelmes. Igazi zajokra, nem arra a zajra, amit én csaptam.
~Hogy tudok ilyen lármásan szaladni?~ Bosszankodtam magamban, de legalább immár a való helyzetemre figyeltem, a Tiltott rengetegre, nem pedig arra a hülye cikeszes álomra. De mi lehet az, ami van itt még rajtam kívül.. Basszus!
~Akármi, ez a Tiltott Rengeteg~ Hasított a fejembe a gondolat, ha nem rohantam volna biztosan a homlokomra csapok, és úrrá lett rajtam a félelem. Ekkor valami, vagyis inkább valaki kilépett elém, és megfogta a vállamat. Ijedten ráztam le a férfi karját, és menekülni próbáltam, de fogása erős volt és szoros, nem engedett. Nem igazán néztem meg az arcát, felkészültem a legrosszabbra: hogy egy halálfaló, vagy.. nem is tudtam rosszabbat elképzelni. "Hé, hé. Mi a baj?" kérdezte az illető. Egy pillanatra abbahagytam a ficánkolást, és az idegenre figyeltem, aki ugyanazt a kérdést hajtogatta. Ha valami gonosz mumus, miért mondja hogy Hé, mi a baj? Pislogtam párat, látásom kezdett kitisztulni a félelem okozta ködtől. Meg persze amúgy is elég ködös volt az egész erdő. A férfira meredtem, aki úgytűnt, inkább egy Griffendéles fiú a pulcsija alapján. Ismerős volt az arca, de még ha az életem múlott volna rajta se tudtam volna megmondani ki ő. Nagyot sóhajtottam a megkönnyebbüléstől, de a szívem továbbra is hevesen kalapált. A válaszon törtem a fejem.
~Ígyis tuti bolodnak néz, mégjobban erősítsem meg a feltételezését azzal hogy "Rémálmom volt, rohantam az erdőbe?" Nem, na azt nem.~
-Csak úgy kijöttem ide hogy kitisztítsam a fejem- Mondtam teljesen őszintén -Aztán azt hiszem, megijedtem valamitől.. De úgy látom csak te voltál itt- Toldottam meg gyorsan szavaimat, aztán ismét rámeredtem.
-És te mit keresel itt?- A  Te ki vagy? kérdést későbbre tartogattam.
Naplózva

Hektor Fuller
Eltávozott karakter
*****

Hatod éves

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #28 Dátum: 2009. 08. 30. - 20:25:14 »
0

Raelyn




-A nevem Hektor Fuller. És nem igazán tudtam aludni, így kijöttem, hogy felfrissüljek, és hogy csiszoljak a tudásomon. - válaszoltam neki. Végig mértem a lányt. Kedves arca volt, és tényleg rémültnek látszott.
-Mitől ijedtél meg? Ha vissza tudsz vinni oda, akkor megnézem és segítek ha kell. - ajánlottam fel neki. Elengedtem a vállát. Már az én ujjaim is kezdték érezni, hogy kissé erősen szorítok, hát akkor még milyen lehetett neki.
-Ha kicsit megszorítottalak, akkor bocsi. - ezután barátságosan mosolyogtam rá és ugyan a bemutatkozásnál elmaradt, de most bepótoltam: felé nyújtottam a jobb kezem.
-Nos akkor még egyszer. Hektor vagyok. És te? - mondtam. Megint végig mértem, de most alaposabban. Így első ránézésre tetszik. Azt is mondhatnám, hogy bejön nekem. Ezt egyelőre megtartom magamnak.
-Tudod mit? Mutasd meg, hogy hol ijedtél meg. Átnézzük a környéket és utána reggelizhetnénk együtt. - módosítottam az ajánlatomat. Remélem nem lesz ellene.
Naplózva

Raelyn Bells
Eltávozott karakter
*****

Hugrás vöröske - A szalonnások tiszteletbeli tagja

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #29 Dátum: 2009. 08. 30. - 20:56:41 »
0

HEKTOR

Meglepett a fiú viselkedése. Nem nézett se bolodnak, se őrültnek. Bár az ő magyarázata még mindig jobb volt. "Nem igazán tudtam aludni, így kijöttem, hogy felfrissüljek, és hogy csiszoljak a tudásomon." Az ajánlata csak pár másodperccel később jutott el az agyamig, a heves tiltakozás viszont annál gyorsabb volt.
-Nem, dehogyis, szerintem csak a képzeletem játszott velem.. A köd, a sötétség miatt minden olyan ijesztő itt.. Azért köszönöm- Mondtam, és lassan kifújtam a levegőt. Megtöröltem a homlokomat és kivettem egy kósza gallydarabot a szétzilált hajamból. -Nem, semmiség- Feleltem, és lesöpörtem egy képzeletbeli levelet a vállamról, ahol még nemrég a fiú keze volt. -Én bocsi, amiért olyan hülye voltam.-
Az idegen váratlanul bemutatkozott. Mintha már mondta volna a nevét, csak én vagyok még ilyen kába. A kezemet én is automatikusan visszanyújtottam. Hektor szorítása erős volt, határozott.
-Raelyn Bells, Hugrabugos- Mondtam teljesen feleslegesen, hiszen ott díszelgett a borzos címer a szürke pulcsim szélén.  -Áhh tényleg nem szükséges, szerintem nem volt ott semmi. Ha pedig mégis, nem szeretném megtalálni- Füllentettem, szót sem említve a cikeszes-indás álmomról.  -A reggeliben viszont benne vagyok-
Kezdtem megnyugodni, ahogy kifelé sétáltunk az erdőből. Mostmár sikerült igazán megnézni magamnak a fiút. Griffendéles, lefixálva, az évfolyamban nem voltam biztos, látszott rajta hogy idősebb.. De végülis mit számított az hanyadikos. Megállított, mielőtt még továbbszaladtam volna a hülye rémálmom miatt az erdő legbelsejébe, na ott aztán tényleg lett volna mitől félni. Arca markáns volt és önbizalommal teli.
~Basszus~ Eszembe jutottam magamnak. Vajon én hogy nézhetek ki? Gyorsan kiszedtem még pár levelet a hajamból, kibontottam és ismét normális lófarokba fogtam. Közben éreztem, hogy elvörösödök.. Nanee, pont ez hiányzott. Inkább gyorsan mondtam valamit. -Milyen varázslatot gyakoroltál az erdőben? Már ha a tudást varázslásra értetted- Egészítettem ki magam, remélve hogy elterelem figyelmét az égő arcomról.
Naplózva
Oldalak: 1 [2] 3 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 12. 11. - 00:36:59
Az oldal 0.094 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.