Vendégszoba

A hálóval szemben helyezkedik el. A falak fehérek, mintha a tulajdonos még nem döntötte volna el, mit akar kezdeni a helységgel. A szobában egy ágy, egy éjjeliszekrény, egy komód, egy ruhásszekrény kapott helyet, valamint egy polc és egy kandalló is található benne. Ablaka a hátsó kertre néz.

[- Stupor]

Folytatás innen

A fiúra olyannyira nem jellemző indulatos válasz és a szikrázó tekintet elegendőnek látszik, hogy meggyőzze a boszorkányt, ezúttal érzékeny területre tapintott, s kérdéseire nem fog választ kapni. Bár a másik szavai további kérdésekre adnának okot, Lilianne feltartott kezével jelzi: elértette a célzást és nem kérdezősködik tovább, holott valójában mit sem szeretne jobban.
Csüggedten, ajkán fanyar mosollyal hallgatja tovább a másikat, ahogyan az a boszorkány elméjében már számtalanszor megfogalmazódott legbelsőbb félelmeket önti szavakba.
- Ebben egyetértünk... kevés ennél is borzalmasabb helyzetet tudok elképzelni - sóhajt lemondóan az auror, viszonozva az ausztrál aggodalmas pillantását. Majd felhangzik a füttyszó, Lilianne pedig távozik, hogy aztán valaki más térhessen vissza helyette.

***

- Stupor - hangzik el a varázsige, a fiú öntudatlan teste pedig önnön súlyától sodorva borul az asztalra, majd tovább a törtfehér szőnyeg puha ölére. A lény számítása bevált.
A Démon tágra nyílt, csillogó szemekkel mered a mozdulatlan ausztrálra, mintha maga sem hinné, hogy sikerült kijátszania a mindig éber varázslót, akinek korábban egyetlen pillanat is elég volt, hogy megérezze a jelenlétét. Hitetlenkedő, apró sóhajjal nyúl a kábultan fekvő alak felé, ujjai alig néhány hajszálnyira remegnek a szőke tincsek felett.
- Jó éjt, királyfi... - suttogja valamiféle zavart, euforikus önkívületben, ajkain egyre szélesedő farkasmosollyal. Hirtelen idegesen nevet fel, majd még mindig a padlón elterülő alakot bámulva talpra áll, s munkához lát.

***

Az ausztrál rúnamágus kábulata nem tart sokáig: körülbelül egy óra elteltével a Démon megszünteti a varázst, majd pálcáját leengedve megvárja míg a fiú teljesen eszméletére tér. Azonban az eszmélés nem feltétlenül jelent pozitív változást a varázsló helyzetét tekintve. Az asztallal való kellemetlen találkozás emlékét tompa, lüktető fájdalom őrzi a halántéka tájáról, önkívületéből pedig arra ocsúdik, hogy valamilyen ezüstösen ragyogó mágiából font kötelék marasztaló szorítása kényszeríti a székbe, amire ültették. Ha felemeli tekintetét, felismerheti Lilianne vendégszobájának falait.
- Remélem nem verted be túlságosan a fejedet - a Démon pontosan a varázslóval szemben áll, kezében a saját- és Craig pálcájával, immár hétköznapi viseletben. Szemében csalfa fények lobognak, ahogyan kiszolgáltatott foglyára néz.
- Csak hogy világosan láss: a köteléked nem engedi, hogy használd a mágiádat. Nem hoppanálhatsz, nem válthatsz alakot és a testetlenség rúnáját sem használhatod. Egyedül én oldhatom fel, mugli módszerekkel elszakíthatatlan. Az ablakot törésgátló bűbájjal kezeltem, ha netán ugrani támadna kedved - úgy tűnt, Lilianne és a Démona újabb tulajdonságon osztoznak: mindketten szerettek biztosra menni, ha valaki szabadságának a  korlátozásáról volt szó.
- Ez pedig - emeli fel a sajátjánál jóval hosszabb pálcát - nálam marad amíg nem jutunk dűlőre egymással - mosolyodik el halványan, majd karjait összefonva, félrebillentett fejjel folytatja.
- Bevallom sikerült meglepned Craig. Nem hittem, hogy ennyire könnyű dolgom lesz veled, hiszen eddig minden alkalommal sikerült kicsúsznod a kezeim közül - kezd lassú sétába a nő, időről időre a fiúra pillantva.
- És még mielőtt meggyanúsítanád: Lilianne valóban nem tudta biztosan, mennyit tudok a kis mesterkedésetekről. Figyelemreméltó erőfeszítéssel palástolta előttem a beszélgetésetek lényegét, s bár ezzel megnehezítette a dolgomat, furcsa módon büszke vagyok rá, amiért ilyen sokáig sikerült rejtegetnie a tervét. Persze a vállalkozása a kezdetektől esélytelen volt, de az ember lánya  kétségbeesésében még a leghalványabb reménysugárba is belekapaszkodik - a teremtmény szinte már anyaian beszél a test másik lakójáról de ez nem is meglepő, hiszen Lilianne gyermekkorától kezdve végig jelen volt és figyelt, formálta a másik jellemét.
- Na de nem azért vagy most itt, hogy Lilianne-ről fecsegjünk... szerintem te is sejted, mit akarok tőled - lép közelebb a testtolvaj. Tekintete a fiú mellkasára, majd újra az arcára rebben.
- Tudni akarom, mit jelentenek és hogyan működnek a tetoválások. Ki és milyen módszerrel készítette őket - a boszorkány tekintete megkeményedik, s szinte metszőn mar bele az ausztráléba.
- Ha önként elmondod amire szükségem van, nem kell, hogy bajod essen... ha nem - lép lassan a szék, és a varázsló háta mögé, s hajol a másik füléhez - Akkor kénytelen leszek bántani téged... vagy Lilianne-t...  de akár a testvéreidet is meglátogathatom...
- Kapsz egy fél órát, hogy elgondolkodj a hallottakon - azzal a boszorka távozik, egyedül hagyva a külhonit a gondolataival.

A szobából kilépve a Démon nagyot sóhajt Lilianne tüdejével; az ausztrál ugyan nem tudta, de az idő igencsak szorította a nő finom nyakát. A Nagyúr hónapok óta várta, hogy kiszedje a fiúból a rúnatetoválások titkát, s néhány hete egyértelműen a Halálfaló értésére adta: ha sokáig váratja még, annak súlyos következményei lesznek.

[L]

*Lassan tovatűnik a kábulat, és az Ausztrál felnyitja szemeit. A pupillái tágak, de ez aligha meglepő a történtek után. Az már sokkal inkább, hogy egy gyors körbepillantás, és már vissza is szűkülnek. Mintha csupán egy furcsa, de mégsem kellemetlen álomból ébredne. A feje kissé sajog ez ront némileg  a komfortérzetén, de igaz ami igaz ezt is csupán ő érzi. Emlékeztetvén a korábbi történésekre. Az arckifejezéséről is érdemes pár szót ejteni, hiszen az sem épp hétköznapi. Ijedtségnek semmi nyoma, sőt pont úgy fest, mint tán annak a sakk nagymesternek, aki kissé türelmetlenkedve ugyan, de magabiztosan ér vissza a kör végén az első asztalhoz egy szimultán partin. Hanyag pillantást vet maga köré, míg az ezüstösen fodrozódó varázslat ellentmondást nem tűrően köti gúzsba. Látszólag masszív, és biztonságos a kötés. Már-már lenyűgöző. Gondolja a varázsló, amint a gondosan megalkotott béklyóit elemezgeti. Lilianne sok mindenre gondolt ez látszik. Mintha csak egy veszélyes, és fondorlatos bűnöző volna. De vajon ki áll itt, és melyik oldalon?

Minden estre az jól látszik, hogy huzamosabb ideig volt eszméletlen, hiszen ehhez, pontosabban ennek megalkotásához azért szükség lehetett némi időre.  Miközben Craig elmélyülten tanulmányozza a mozdíthatatlannak tűnő béklyókat. Megszólal a lány is hangjában, és szemében az ismerős fényekkel, tónusokkal. Láthatóan elégedett. Nagyon is az, ám óvatosnak is tűnik. Craig ugyan nem igyekszik kétségbeesetten szabadulni a lány mégis vázolja mi a helyzet.  Teszi ezt talán azért is hogy még inkább kinyilváníthassa sikerét.  Rémesen élvezi a helyzetet, ám Craig a szokott közönnyel közelíti a lány rosszabbik felét. Mikor azonban a pálcára tér ki Craignek igazán nehezére esik visszatartani a csalfa pillantásokat. Mi tagadás.. nem is lehetne most jobb helyen az a pálca. Szerencsére kellő önuralommal sikerül további közönyt magára erőltetni így szépen nyugodtan meghallgathatja az is, mit akar a lány valójában. Rúnákat hát persze.. ha tudná persze.. hogy az információk száméra teljesen haszontalanok.. talán más lenne. Most azonban a tények készek és Lilianne mindenre elszántnak tűnik.

Craig szempillája legközelebb a testvérei hallatán rebben, korábbi érkezéskori gyanúja igy kicsivel megalapozottabb színbe kerül. De ezt a gondolatot is sikerül elütnie azzal, hogyha valakit nem kell féltenie az a nővére. A húgára pedig igyekszik nem gondolni. Hazudna, ha azt mondaná nem bosszantja a dolog, és maga a kíváncsiság honnan és miért tud ezekről a másik, de most ennél komolyabb gondja is akad. A helyzetből szabadulnia kell, és lehetőleg úgy hogy utána még maradjon esélye bármire. Ez jelen pillanatban szinte reménytelennek tűnik, ám több lehetőség is kínálkozik a tapasztalt varázsló számára. A mágia kontroll ki van zárva, hiszen nem gyakorol folyamatos kontaktust a lány a gondosan megalkotott béklyó fölött, így nem tudná ellen fordítani. Arról már nem is beszélve, hogy a rúnahasználathoz most igen csak gyenge. Egy fogós trükköt eszel ki hát, melyre kiváló lehetőség kínálkozik. Hisz a verbális pálca nélküli varázslatok ismerőinek a pálca elkobzása sok esetben előnyt jelent nem hátrányt. Egy tanult „egyetemi oktató” eszköztárából pedig nem hiányozhat az ilyesmi. Fűszerezve egy kis ráolvasással. Abba bújtatva a mérges valóságot. A lány elégedetten hordozza Craig pálcáját s mi több zálogban készül tartani azt. Majd fölényeskedéseket sem nélkülözve nagyvonalúan gondolkodási időt is ad.

Nos itt lép működésbe Craig terve, melyben minden a megfelelő időzítést, és a szavak pontos használatát követeli. Miközben Lilianne távozáshoz készül a varázsló pálcájával, a hosszú hallgatás után a neki bizonyára már háttal állónak szól ütemesen az Ausztrál. Figyelve hogy minden szava a megfelelő percben hangozzon el, és a lány még ne hagyhassa el a szobát, nem érhessen ki a hatótávolságából. Bár a Fwoopertoll mag intenzitását tekintve némi csúszás is beleférhet.*

-   tudod.. Lehet, hogY  furCsa Is így itt Utólag Most Bele Adni mindent, vagy aRra BAzíRozni, azt hinni, hogy miUtán majd elmondtam neked róluk bármit, képes leszel kezdeni velük valaMit. *Végződik a furcsán artikulált mondat, ha minden megfelelően alakul. Ha nincs tévesztés az utolsó M-et tartozó tagnak akkor kell elhangozni, amikor a lány kilép, vagy esetleg megtorpanna. Ha pedig ez így történik a tervek szerint Craig pálcája reagál a ráolvasásra, és az egyik percről a másikra megelevenedve a lány kezében tövisek tucatja nőnek ki belőle a végéből pedig rugalmas tövises ágak szökellnének elő körbefonva a lány teljes alkarját mélyen belefúródva bőrbe, és így a véráramba juttatva a méreganyagot. Ha a ráolvasás sikerrel jár a lány hirtelen elképesztő fájdalmat is érez a szúrásokkal egyetemben. A pálcából előtörő ördögcérna rügyei pedig lassan bíbor virágokká serkennének a vérrel kapcsoltba kerülvén. Craig ezúttal nem szól megint semmit, csupán várja hogy alakul a terve.*

[- Tíz perced van]

Eszméletére térvén a varázsló arcán félelemnek vagy aggodalomnak nyomát se látni. Ugyanolyan érdektelen, bosszantó közönnyel szemléli az őt fogva tartó kötést, mintha épp a főiskolán vitatná meg kolléganőjével a legutóbbi szemináriumi dolgozatok eredményeit. Talán ez volt az, ami a leginkább sértette a Démon önérzetét: hogy a rúnamágust egyszerűen semmivel sem tudta kibillenteni ebből az állapotból. Lilianne révén ismerte már annyira az ausztrál természetét, hogy tisztában legyen vele: puszta fenyegetésnél jóval többre lesz szükség, hogy bármiféle reakciót csikarjon ki belőle.
Craig tehát a tőle már megszokott, kifürkészhetetlenül közönyös arccal hallgatja a nő szavait. A pálcája említésekor mintha némi huncut fény csillanna fel a világos kóc alól figyelő kék szemekben, de talán csak a képzelete játszott a göndör fürtű börtönőrrel. Mikor azonban a boszorkány egy esetleges látogatást is kilátásba helyez a fiú testvéreihez, ha az nem működik vele együtt, a szőke pillák rebbenése nagyon is valóságosnak tűnik, a Démon pedig elégedetten elmosolyodik. Nem tévedett hát, mikor úgy ítélte, hogy a varázsló a saját épségénél sokkal többre tartja másokét. Úgy gondolta, hogy az ausztrál talán hajlandó lesz elárulni neki amit tudni akar, ha nem benne, inkább a hozzá közel állókban tesz kárt; ezért terelte a szót a családjára és remélte, hogy Lilianne sem annyira közömbös számára, hogy szenvedni hagyja a hallgatásával.

A Halálfalót nem éri meglepetésként a külhoni hosszas némasága, így már éppen az ajtó gombjához ér a keze, mikor az mégis megszólal. A mondandója pedig nagyon is különös: nem csak maga az elhangzott mondat, hanem a szavak súlyozása és zenéje is. A nőt az első néhány szó után rossz előérzet fogja el, de az csak a zár kattanása után derül ki számára, mennyire helyénvaló is volt a megérzése. Mikor kifújja a levegőt, hirtelen éles, tűszúrásszerű fájdalom nyilall a jobb tenyerébe. A boszorka fájdalmasan kiált fel, s csak a sokévnyi szolgálat alatt kiélesedett reflexeinek és saját lélekjelenlétének köszönheti, hogy a varázsló terve nem válik valóra. Pontosabban nem úgy, ahogyan azt tervezte.
Ahogy megérzi a pálcából előtörő első töviseket, azonnal elengedi a fegyvert, így a pálca hegyéből előtörő ágaknak nincs idejük körbefonni a nő karját. Azonban arra jutott idejük, hogy tüskéiket   Lilianne kézfejébe mélyesszék, mérgüket pedig a nő testébe juttassák, mielőtt még a boszorkány letéphette volna magáról a ragaszkodón húsába vágó indákat. Az ördögcérnától tehát sikerült megszabadulnia, de hogy még idejében-e, az már igen csak kétséges.

A malachitszemeket könnyfátyollal vonja be a fájdalom; nem csak a tövisszúrások sértették fel Lilianne kezét, a tőlük való szabadulás közben ő maga is súlyosbított a sebein, jó néhány tüskét bele is törve porcelánbőrébe. Néhány szívdobbanásnyi ideig mozdulni sincs ereje, csak az ajtónak támaszkodva, görnyedten várja, hogy a fájdalom némileg alábbhagyjon... mindeközben pedig egyre gyűlik benne a harag, mely végül felülírja a kínt.
Alighogy a Halálfaló távozott, a vendégszoba ajtaja hirtelen robbanásszerű zajjal vágódik ki. A Démon tért ölelő léptekkel indul az ausztrál felé, s körülbelül egy lépéssel a fiú előtt állapodik meg. Lilianne teste remeg a dühtől; a Démonnak láthatóan komoly erőfeszítésébe kerül, hogy nem emelje foglyára a pálcáját, melynek végéből az indulat szülte sötétzöld szikrák hullanak a padlóra. A szoba levegője érezhetően megtelik mágiával, mely finoman csipkedi a varázsló bőrét. A nő erősen zihál; mellkasa gyors ütemben emelkedik és süllyed, apró öklei szinte hófehérek, olyannyira erősen szorítja össze kezeit. Szemében mérhetetlen harag táplálta tűz lobog; talán most értheti meg a fiú először igazán, Lilianne miért is nevezi Démonnak meghasadt tudata sötétebbik felét.
A nő pár pillanatig csak némán áll a megkötözött varázsló előtt, majd sértetlen keze hirtelen felemelkedik, s női mivoltához képest meglepően határozott erővel vágja pofon az ausztrált, megingatva kissé a széket is, amelyen ül.
- Tíz perced van - veti oda méregtől csikorgó fogakkal, majd ahogy jött, kiviharzik a szobából.

Miután magára hagyta Craiget, a Démon a konyhába siet, s nekilát sebei kezelésének. Először is megmossa sérült kézfejét, majd egyenként kihúzza a belétört töviseket. Azután az egyik fiókból egy sötét falú üvegcsét vesz elő, csípős szagú tartalmát pedig a kezére csepegteti. A nő felszisszen, ahogyan a főzet a bőrébe mar, de tudja, hogy ki kell bírnia; a tövisek okozta fájdalom egyelőre alig   csillapodott valamennyit. A boszorkány reméli, hogy a tinktúrához használt bezoárkő hatásosnak bizonyul majd az ördögcérna mérge ellen, de legalábbis csökkenti a tüneteket addig, amíg ki nem csikarja a kellő információt a varázslóból. A méreg leghatásosabb ellenszere a kalabár babból készül, de a bájital elkészítése órákat venne igénybe, s Lilianne boszorkánykonyhája egyébként is híján volt a jelen pillanatban leghasznosabbnak ítélt növénynek. Bár még sosem próbálta, de igyekezett meggyőzni magát róla, hogy a „leggyakoribb mérgek” kategóriájába még az ördöghurok kisebbik testvére is beletartozik.

Körülbelül tíz perc elteltével immár valamivel higgadtabban, de még mindig dühösen indul meg az emelet felé, sérült kezén fehér kötéssel.
- Hajlandó vagy magadtól is elmondani amit tudni akarok, vagy kárt kell tennem valakiben hozzá? - teszi fel a kérdést sötét, de elszánt tekintettel, ahogyan elfoglalja korábbi helyét az ausztrállal szemben, pálcáját készenlétben tartva.

*Az ajtó lassan becsukódik, majd alig telik el néhány másodperc, és a lány sikolya tompán, de mégis jól kivehetően hallatszik. Majd percekig csend következik újra. Craig akár fel is kuncoghatna, de ehelyett egész máson töri a fejét. Inkább csak egy másodpercre hunyja le a szemét elégedetten nyugtázva a cselt. Az ajtó zárva van, és minden elcsendesül. Az őt fogságban tartó béklyók pedig nem engednek egy kicsit sem. Ebből ugyan még nehéz volna messzemenő következtetéseket levonni, hiszen könnyen lehet, hogy Lilianne úgy alkotta meg a béklyókat, hogy azok akár esetleges halála esetén is tovább éljenek. Bár ebben nem egészen biztos. Azt viszont határozottan érzi, hogy a pálcája még a közelben van. Ráadásul a lány lépteit sem igazán hallja. Puffanásnak sem volt semmi hallható jele. Erre ugyan nem is számított. A boszorkány tehát, még az ajtó előtt lehet. A pálcájával egyetemben. Gyorsan kell cselekednie ez nyilvánvaló. Az ösztöne, és a tapasztalatai azt súgják, hogy talán tovább volna érdemes ütni azt a bizonyos vasat. Próbát kell tenni. Hiszen csak így szabadulhat, ha, úgy tetszik. Ám ami ennél jelen pillanatban sokkal jobban foglalkoztatja, hogy csak így juthat közelebb a „feladata” teljesítéséhez. Magáért cseppet sem aggódik.. hisz miért is tenné. Sőt.. most valamiért az sem érdekli, hogy a másik vajon miért lett ennyire hirtelen, és részegülten még kíváncsibb a rúnák titkára.

Nos azonban elég.. a pazarló gondolatokból. Mozgolódás zaja hallatszódik odakintről. Így bizonyos, hogy a lány még odakint van. Craig egy másodpercig sem habozik. Megpróbálja kihasználni az alkalmat, és a távolságot. S ugyan az utóbbi időben kissé elkényelmesedett a pálca nélküli varázshasználatban, most kénytelen kelletlen erre kényszerül. A biztonság kedvéért hanyagolj a nonverbális módszert ezzel is az eredményre koncentrálva. Bízik benne, hogy a képességei nem hagyják cserben. Tán nem hiába foglalkozik oktatóként a pálca nélküli varázshasználattal. Mást sem tesz, mint a fogait összeszorítva egészen kicsavarja mindkét csukóját tökéletesen természetellenes pozícióba. Lehetőleg úgy, hogy a tenyerei leginkább az ajtó felé nézzenek. Lehunyja a szemeit, ám egyre komolyabb mozgolódást hall odakintről így tudja, hogy cselekednie kell. „Láss.. de nem csak láss. Képzeld el.. de ne csak képzeld valósítsd meg. Visszhangzanak a fejében „ A professzor egykori szavai.” S ha nem hibázik nagyot az ajtó kivágódásával tökéletesen egy időben mondja ki.*

-   Confringo!! *Majd ha sikerrel jár a jókora robbanás jócskán átrendezi az ajtót és környékét kellő meghátrálásra késztetve a lányt. Reméli nem okoz komoly sérüléseket, de a kisebbeket nem bánná. Mi több csuklóit még jobban megfeszítve ujjait összekulcsolva tovább folytatná. Az esetlegesen lehulló törmelékre, és füstre koncentrálva.

-   Detransfigura hydra rumpo! *Majd ha szerencséje van. Az újabb átváltoztatást követően a törmelékdarabokból tucatnyi vékony szürke kígyó mászna elő tovább nehezítve a lány dolgát. Craig pedig ezt követően zihálva nyitná fel a szemét és egy utolsó megfeszített kísérletet téve megpróbálná a zűrzavarban magához hívni a pálcáját, már amennyiben az nem semmisült meg a robbanásban. A sikeresség arányában rendkívüli fáradtság kezd elhatalmasodni rajta bárhogy is alakuljon. Csak remélni meri, hogy a töredéke úgy alakul a tervének, mint ahogy elképzelte. Ha nem.. akárhogy is de állja majd a „pofonokat”.  Alakuljon bárhogy is reméli legalább a béklyói gyengülnek valamelyest. Bármely részsikerrel előrébb járna. .*

[- Protego!]

A szoba ajtaja ugyan szinte kifordul sarkaiból a Démon esztelen dühe nyomán, ám a várt-vágyott folytatás legfeljebb a teremtmény képzeletében ölthet formát, s testet. A külhoni varázslata apró szilánkokra robbantja a jobb napokat is megélt nyílászárót és az azt ölelő fal egy részét. Lilianne önkéntelen mozdulattal emeli maga elé karjait, ez sem óvhatja meg azonban a robbanással járó portól és  a  szerteszét repülő kisebb és nagyobb tégladaraboktól, melyek közül az egyik éppen halántékon találja, egy pillanatra megbénítva a boszorkányt. A pusztuló faanyag a tövisek mellé újabb szálkákkal is gazdagítja a boszorka karjának sérüléseit, homlokából pedig vér serken a rá záporozó éles téglatörmelék nyomán.
A meglepetés ereje az ausztrálnak kedvez; a nőt szinte elvakítják a szétrobbanó fal és ajtó darabjai, így a fiú első merényletére válaszként érkező hátráltató ártás körülbelül fél méterrel a varázsló mellett suhan el, s üt méretes lyukat a fehér falon; a második igével megelevenített apró hüllők ellen azonban már sikeresen védekezik a szikraszemű spanyol.
- Protego! - kiáltja a kígyók felé suhintva, a bűbáj ereje pedig távolra repíti a dühösen szisszenő állatokat. Ahogy a közvetlen rá leselkedő veszélyt elhárította, rögtön a rúnamágus felé pillant, s bár a Halálfaló füle még igencsak cseng a varázsló támadása nyomán, így is sejti mit akar olyan nagyon megszerezni a másik. Elmosódott, tompa morajlásként érzékeli csupán a varázsló ajkain születő igét, azonban ez nem gátolja meg abban, hogy a fiúval szinte egy időben mondja ki ő is a begyűjtőbűbájt a világ másik felén készült pálcára. Egy néma másodpercig semmi nem történik, majd a törmelékhalom alatt rejtőző fegyver megmoccan és egyenesen eredeti tulajdonosa tenyerében landol. A fegyver első látásra sértetlennek tűnik, de ha a varázslónak lenne ideje tüzetesebben is szemügyre vennie láthatná, hogy az eperfa test egyik oldalán ijesztően mély repedés keletkezett, feltehetően az ajtó szétrobbantásakor.
A Démon tehát elkésett az Invitoval, de minden kábasága ellenére gyorsan reagál a számára kedvezőtlen fordulatra.
- Crucio!!! - kiáltja izzó tekintettel, pálcáját egyenesen Craigre szegezve; az átok éppen akkor éri el áldozatát, mikor az eperpálca a fiú ujjai közé simul. Csupán egyetlen szempillantási idő áll az ausztrál rendelkezésére, hogy visszaverje a boszorkány őrült haragjából született fénycsóvát - de vajon maradt még ereje hozzá?
A rúnamágust ölelő ezüstszín kötelék kitart; egy leheletnyit meggyengült ugyan, s kezdeti ezüstös ragyogása is óezüstbe váltott, de egyelőre még mindig elég erős hozzá, hogy eredeti célját, vagyis a rúnamágus szabadságának korlátozását sikerrel teljesítse.

*A terv jószerivel a vártnál jobban sikerül. Nő a törmelék alatt pálca a kézbe. Az akció az időnyerést is beleértve szinte tökéletesen sikerült. Leszámítva azt az egyetlen apróságot, hogy mikor rámarkol, a pálcájára rögtön érzi a megszokottól eltérő textúrát. Repedés.. fut végig rögvest az agyán.. A pálcák pedig nem javíthatók... legalábbis nem különösebben érdemes ezzel foglalkozni.. rögtön a kishúga jut eszébe.. és még megannyi kedves közös emlék. Talán ő segíthet… De mégis mit tegyek most.. Pörögnek a gondolatai, miközben a lány kikászálódik a törmelék közül. Fülében harsog a pajzsbűbáj. De nem különösebben vesz tudomást róla. Pontosabban arról, hogy a lány milyen módon igyekszik védekezni/ellentámadásba lendülni. A pálcájára érzékeny ausztrál látása lassan egyre inkább elhomályosodik a dühtől. Nem fog rúnákat használni azért sem.. Nem adja meg a lehetőséget a másiknak. Nem fogja a halál szélére sodortatni magát csak ezért.. de a pálcája kapcsán bosszúra éhes. Megfeledkezik egy pillanatra a rémség mélyén megbújó másik lányról. Aki egykoron olyan módon tette boldoggá, mint addig senki. Craignek azonban az ilyesmi sosem jelentett túlságosan sokat így most is a düh ködfátyla mögül szemléli a feltápászkodó másikat. Csuklóit a görcs csikarja, de egy cseppet sem törődik vele. Szemei könnybe lábadnak, amint a lány átka eltalálja, a testén végigfut a fájdalom, de itt már pontosan tudja, mit fog tenni. Kétségbeesett mozdulattal hajítja el mag elé a pálcáját a lány felé. Hangosan üvölt fel a fájdalomtól, majd kezeit ökölbe szorítva mondja ki a varázsigét, melyet a varázslók nagy része az utolsó óráján vesz csak az ajkára.*

- Baculum Sacrificum!! *Minden maradék erejét beleadja a varázslatba, majd az utána következő hoppanálási kísérletbe, mely ha sikertelen az életével fizet. Craig berobbantja hát sérült pálcája magját, azzal a varázslattal, mely az Ausztrál tiltott varázslatok listáján igen előkelő helyen áll. Kísérletet tesz hát rá, hogy jó pár méterrel a boszorkány házán kívül hoppanáljon, hiszen ha a robbanás bekövetkezik, az bizony komoly pusztítást végez.. remélhetőleg az első pálcájából kipattanó fénysugárral párhuzamosan válik semmivé és ér földet talán a székkel, vagy anélkül valahol.. ki tudja a zűrzavarban hogy sikerül a varázslat.. s várja türelmesen fájdalmak közepette az eredményt.. a lány testi épsége e pillanatban egy cseppet sem izgatja..*

A főbenjáró átok célt ér, a varázsló pedig szörnyű kínok közepette üvölt fel, s görnyed össze. A Démon haragja immár nem csupán a felszínen, de lénye legmélyén is megperzseli az ausztrált, megmarja, mintha tucatnyi késsel metélnék az eleven húsát. A boszorkány diadalittasan kiált fel ahogy a székhez kötözött alak szemmel láthatóan egyre jobban szenved; gúnyos elégtételt érez a házában történt pusztítás és egyre jobban sajgó karja miatt. Részeg örömében az sem tűnik fel neki, hogy a sérült pálca szántszándékkal került a kettejüket elválasztó tér körülbelüli közepére; azt hitte, a másik pusztán csak kiejtette kezéből a fegyverét. Csupán akkor válik számára nyilvánvalóvá, mekkorát tévedett mikor a fájdalomtól megbénított ausztrál utolsó erejével ritka és hatalmas erejű varázslatot használ, méltó pusztulásra ítélve ezzel a sérült eperpálcát. A pusztuló mag felszabaduló mágiája elemi erővel löki át az ajtó helyén tátongó résen a boszorkányt, akinek a hoppanálásra már esélye sem volt. A varázsló ezzel szemben egy szempillantással a pálca megsemmisülése után Lilianne hátsó kertjében ér földet a székkel együtt, az oldalán fekve; arcára-oldalára kisebb tégla- és fadarabok záporoznak, de komoly kárt nem tesznek benne.

Ugyanez azonban már nem mondható el az egykor bájosnak és otthonosnak tartott épületről. A felső emelet nagyobbik része hatalmas porfelhőt okádva iszonyú robajjal roskad önmagába, megsemmisítve ezzel szinte minden helyiséget a szinten. A leomló tégla moraja csak lassan hal el, a porfelhőnek azonban több időre lesz szüksége, hogy feloldódjon az enyhe, de hűvös tavaszi szélben.
A felső szint porrá omlásakor örvendetes, s egyúttal baljós módon a Craiget fogva tartó ezüstszín mágia lassan elhalványul, majd végképp megszűnik, a Démon áldozata tehát újra élvezheti szabadságát. Amennyiben érez elég erőt magában hozzá, és jobb meggyőződése ellenére mégis Lilianne keresésre indul a romok között, az egyik, csupán félig leomlott sarokban észreveheti a boszorkány látszólag élettelenül heverő kezét a jókora törmelékhalom tetején. A nőt minden bizonnyal maga alá temette a pusztuló tetőről leomló cseréptenger. Azt, hogy csupán eszméletlen és nehezen bár, de mégis lélegzik a rúnamágus csak akkor láthatja, ha kihúzza a boszorkányt az őt beborító törmelék alól.

*Csodával határos módon, vagy sem.. az Ausztrál időzítése pontos, és a reflexei sem hagyják cserben. Ennek azonban jelen pillanatban a túlélésén.. és effektíve a túlélésén kívül semmit sem köszönhet. A pálcája oda van.. semmi más nem járt a fejében, miközben beszippantotta a sötétség, hogy aztán nem túl messze hatalmas robaj közepette érjen földet. Tompa puffanás, majd egy fájdalmas nyögés.. még egy nyögés..

a porfelhő lassan oszlani látszik, és a nevezett emelet már a múlté.. mintha csak terroristák szemelték volna ki célpontjukként az épületet. A pusztítás páratlannak mondható. A robbanás szörnyű ereje megrázta, és megtépázta az építményt. Craig pedig szörnyű fájdalmak közepette hevert a gyepen jóformán tehetetlenül. Szerencsére ezúttal a robbanás erejéhez magának csak kezdő lökést kellett megadnia az mágikus robbanóanyagot a pálcája semmivé foszló magja szolgáltatta. Bizonyára, ha a saját erejét engedi így szabadon már halott lenne. Össze kell szednie magát.. makacskodott a fejében a gondolat. Ám az egyik csuklója nyilván eltörött.. s a fizikai állapota egyértelműen förtelmes. A béklyói viszont megszűnnek. Ebből levonható a következtetés, hogy a lány akivel dühében a legkevesebbet sem törődött most komoly sérüléseket szenvedett. Lassan lerúgja magáról az ülő alkalmatosságot, és lihegve a hátára fordul.. Csak zihál, és zihál, miközben az egész teste lüktet. percekig csak így vegetál, majd a fejében megfogalmazódó legsötétebb módon határoz.. ám ehhez újabb kísérletre lesz szükség.

Ép kezét az égbe nyújtja felfelé.. s lassan fájdalmasan elképzeli a lány pálcáját. Ha az emlékei nem csalnak a pálca magját sárkányszívizom húrnak saccolta, ez így pedig könnyen lehet, hogy kiállta a robbanást. Koncentrál csak koncentrál.. S láss csodát.. ha sikerrel jár a boszorkány pálcája kezében landol. Jól sejtette hát, ha minden megfelelően alakul. Az masszív pálca ormótlan fogásával együtt kiállta a robbanást. Furcsa a kecses újjak közt elképzelni ezt a darabot, de a hatékonysága, és a tartóssága felől nem lehet kétség. További percekig csak forgatja a pálcát ám alig tudja megtartani remegő kezei végett. A kimerültség szörnyű rémképe szövi hálóját a fűben fekvő ifjú varázsló felett. Szükségem van egy kis erőre.. gondolja magába.. legalább, hogy felállni képes legyek.. küszködik, de mivel végül szinte semmire sem jut úgy dönt használni fogja a pálcát, méghozzá valami tőle egészen szokatlanra. Maga sem tudja képes e még ilyesmire. Hisz a mágia eme területén viszonylag tájékozatlan. Komoly nyögések következnek majd amennyire csak tudja a földe döfi a pálcáját maga mellett. Erősen megmarkolja, majd halkan újra meg újra mormolni kezd egy varázsigét.. ám hosszú percekig dühödt várakozásában sem történik semmi.*
-   Absorptio gignentia.. Absorptio gignentia..
-   .. Absorptio gignentia..  *Ismételgeti egyre harsányabban.. a sötét varázslatot, mely komoly áron de egy időre segítségére lehet.. az azonban mintha semmi sem történne.. *Végül lassan felhagy a szavakkal.. és egy hosszabb szünet után mindkét kezével a földet karmolva mondja ki újra.
-   Absorptio gignentia .. *Majd az idegen pálca végén bordó fénypont jelenik meg, és hirtelen a fiú körül, mintha a gyep száradni kezdene.. először elsárgul barnul.. majd rothadó feketébe megy át egy viszonylag nagyobb körben a fiú körül. A kör egyre csak növekszik. Mintha egy pontból kiindulva porig égett volna a fű. S láss csodát ha sikerrel jár a szörnyű varázslat után a kert felületének jóformán felén minden növény elrothadt. Craig pedig lassan képes ülő helyzetbe tornászni magát. Kis idő elteltével pedig feltápászkodik. Csapzottan fájdalmak közepette de fel tud állni. Lassan letekint Lilianne pálcájára, s arcán a megvetés és elégedetlenség mutatkozik.. Hogy merted tönkretenni dühöng.. miközben Lilianne-t is megpillantja a törmelék alatt igencsak rossz bőrben. Így már egy percet sem csodálkozik a béklyói feloszlásán. A lány láthatóan eszméletlen Craig pedig cselekedni kényszerül. Először is megközelíti a másikat, majd jó ideig csak figyeli. Végül bármennyire is dühös a lelkiismerete kerül előtérbe, és újult erejét használva int a pálcával, mire a törmelékdarabok lassan tova levitálnak. S feltűnik a lány összeroncsolódott teste. Craig megint csak nem gondolkodik inkább cselekszik.. Kiszabadítja a törékeny testet.. és a földre helyezi nem messze a romoktól óvatosan. Hol a pálcára hol pedig a lányra pillant. Elmormol pár újabb varázsigét melyektől azt reméli némileg stabilizálják a lányt.. bár semmi orvosi képesítése nincsen..

A dilemmája komoly.. mit tegyen a meggyötört boszorkánnyal . Használja fel a maradék varázserejét.. és próbálja meg így eszméletlenül rajta amiért jött? Ez még így is túl kockázatos. Netán kötözze le, és várja ki az ébredést?? Tépelődik rendkívül hosszú ideig, s közben a másik nem igen ébredezik. Végül az utóbbi mellett dönt, hisz honnan tudhatná majd melyik Lilianne ébred.?  Így a földön fekvő felé mutat annak pálcájával, és így szól.*

-   Catenatus ignis! *Mondja ki a varázsigét, amivel ha sikerrel jár visszaadja most a kölcsönt, méghozzá nem is akárhogy. A pálca hegyéből lángnyelvek csapnak ki, majd szürreálisan kígyózva lassan égető béklyót vonnak a lány felemelt karjai és kinyújtott bokái köré. A lángoló bilincsek ártalmatlanok, még csak nem is szorosak pedig abban a pillanatban, hogy megpróbál valaki kiszabadulni menten lángba borítják annak egész testét. Eztán mint aki jól végezte dolgát egy határozott mozdulattal kettétörni a pálcát, és dühösen messzire hajítaná. majd törökülésben rogyna le a másik mellé a lángokba bámulva köhécselve egyet kettőt nem nélkülözve a szájába szökő langyos vért sem..

[- Ne...!]

Az öntudatlanul heverő boszorkány nem eszmél fel sem arra, hogy a fiú varázslata nyomán a cseresznyepálca kifordul ernyedt ujjai közül, hogy az ausztrál markában érjen célt, sem pedig arra, amikor a varázsló igéi nyomán sz összetörten heverő testére nehezedő teher enyhülni kezd. A Halálfaló melle alig-alig mozdul, láthatóan nehezére esik levegőt venni. Halántékán bíbor cseppekben araszol a sűrű, meggypiros vér; jobb karja egészen furcsa szögben fekszik - a törött csont valószínűleg elmozdult eredeti helyzetéből. Nyakát-arcát sűrűn borítja a szürke por és a haragosvörös horzsolások, s talán az ausztrál varázslatának köszönhető tüskék méreganyagának is jutott ideje rá, hogy munkához lásson a meggyötört testben. Más sérülést mágia használata nélkül nem lehet felfedezni az ájultan fekvő boszorkán; igazság szerint az is meglepő, hogy ennél komolyabb sérüléseket nem szenvedett, hiszen a robbanás hatalmas kárt tett a házban. Lilianne szerencséjére azonban a fürdőszoba kiszakadt ajtaja megóvta őt a lezúduló tégla- és cserépáradat legjavától.
A nő ugyan finoman felnyög, ahogyan a varázsló a fűre fekteti, ébredezni azonban csupán akkor kezd, mikor a tüzes béklyók marasztaló köteléke csuklójára-bokájára tekeredik. Lilianne előbb felsóhajt, majd a sóhaj köhögésbe fullad, ahogyan a boszorkány levegőért küzdve hirtelen tágra nyitja malachitszín szemeit éppen akkor, amikor Craig eltörni készül a tőle elvett pálcát.
- Ne...! - nyög fel a boszorka fájdalmasan, de talán még idejében, majd teljes figyelmét saját szúró tüdejének és az állára csorduló vérnek szenteli.
A fiú rúnái ugyan némák, de a zöld macskaszemek mélyén megcsillanó elemi rosszindulat és megvetés nyilvánvalóvá teszi, ki is ébredt öntudatra Lilianne testében. Miután a köhögés alábbhagy és a nő ismét képes viszonylag egyenletesen levegőt venni szédülő fejét oldalra fordítva sandít fogvatartójára, majd újfent lehunyja szemeit, s arcát az ég felé fordítja. Óvatosan megfeszíti kötelékeit, de hamar ráébred, mivel is járna egy komolyabb próbálkozás így inkább mozdulatlan marad.
- Megtudhatom mik a további terveid velem, vagy legyen inkább meglepetés? - teszi fel a kérdést az állapotához és helyzetéhez képest látszólag fölényes nemtörődömséggel, ám az alapos szemlélőnek nem kerülheti el a figyelmét a Démon hangjában vibráló feszültség. A teremtmény mintha aggódni látszana... de nem a varázsló volt félelmei forrása. Bár a fiú nem láthatta, nem érezhette, a mellette fekvő Halálfaló sajgó fejében egymást kergették a gondolatok; kétségbeesetten igyekezett valamiféle kiutat találni szorult helyzetéből... ki KELL szabadulnia, hogy elvégezhesse a feladatát, mert ha nem teszi... akkor oly mértékű szenvedés és megaláztatás lesz a jussa, amihez képest a halál édes, áhított megváltást jelentene. A Nagyúr nem tűri el a hibákat, s most, hogy a Potter-fiú kicsúszni látszik a kezei közül... a Démon lehunyt pillái mögött élénken rémlett fel a sikolyok és a zöld villanások emléke, Lilianne teste pedig megremegett a félelemtől.
A Nagyúr haragjánál rosszabb nem történhet vele, bármit forgasson is kócos fejében az ausztrál, aki nem csak a saját, de a Démon és Lilianne helyzetét is megkönnyítette volna azzal, ha elmondta volna a nőnek, amit tudni akart. A gondolat nevetésre ingerli a Halálfalót, erejéből azonban csak halk, fájdalmas kuncogásra telik.
A vereség, és az elkerülhetetlen pusztulás képe egyre határozottabban ölt testet a boszorkány elméjében de a rá olyannyira jellemző életösztön makacsul ragaszkodik a nőhöz, még most is ott munkál benne. A saját tehetetlensége okán érzett harag és az élni akarás apró könnycseppet gördít le a boszorkány arcán, világos csíkot festve a piszok burkolta hófehér arcra.

Nem miattad fogok idő előtt távozni ebből a világból, te szánni való féreg! - kiált fel magában, szavak nélkül a lény, miközben kezei ökölbe szorulnak haragjában.

Az boszorka rettegése szinte kézzel foghatóvá sűrűsödik, míg a másik ítéletére vár, az idő múlásával pedig mint jobban hatalmába keríti valamiféle hideg magányosságérzet, melytől aligha szabadulhat. Kétségbeesetten igyekszik összeszedni maradék erejét, hogy ha úgy alakul, fordíthasson a helyzetén; mert a sorsát minden teremtett lélek saját maga formálja...

*Tompán sejlik fel mellette a boszorkány hangja, miközben már szerencsére biztonságban tudhatja magát. Leszámítva persze a megannyi balul elsült körülményt. Stb stb.. Ragozni kár hisz Craig élete fölényes helyzete ellenére is veszélyben van. Főként saját maga miatt. Épp a másik pálcáját készülne semmivé tenni. Mikor a fülébe cseng az ismerős hang. Ez azonban egy cseppet sem hatja meg az Ausztrált. Úgy tűnik a szélsőséges helyzet, nem csupán szélsőséges döntésekre, de magatartásra is sarkallják. A pálca reped, és repül. A lány szemét pedig ezúttal talán még elemibb düh tölti el, mint bármikor korábban. Craig béklyói azonban jóval kegyetlenebbek, mint korábban a sajátjai, így ha Lilianne csak nem akar a lángok martalékává válni jobban teszi, ha nyugton marad.

Erre láthatólag hamarost a lány is ráébred így abbahagyja ficánkolást, és verbális síkra igyekszik terelni a párbeszédet a helyzetből adod legtöbb magabiztosságot magára erőltetve, azonban legyen Craig bármennyire is fáradt tökéletesen átlátja, hogy miről van szó. Ám mi ennél is fontosabb tudja azt is hogy a másik rosszabb fele talán minden eddiginél határozottabban van jelen. Ez pedig finoman szólva is kapóra jön.  Az utolsó pillanatban elhangzó szitok megüti ugyan Craig fülét, de nemigen gyakorol rá komolyabb hatást. Talán most könnyelmű de sem az állapota, sem a célja, sem az indulatai nem teszik lehetővé, hogy akarva, vagy akár akaratlanul a sorok mögé nézzen.

Egykedvűen tápászkodik fel, majd meglepően közel hajol az ártalmatlanná tett lányhoz, és a fejét erősen hátra nyomja a talajnak, miközben tenyerét a homlokához szorítja, s még mielőtt kiadná magából az imént a növényektől, és a környezettől elszívott varázserőt így szól.*
De igen! *Majd több sem kell mélyet sóhajt, és kántálásba kezd miközben egyre erősebben feszíti tenyerét a másik homlokának.*

-   Jeg Forlater Høyere!!
-   Jeg Forlater Høyere..
-   Tusen års ensomhet!!
-   

*S folytatja hosszú perceken át, míg végül saját, és a lány arca is rendkívül elsápad, végül mintha elemi erővel löknék hátra zuhan méterekkel odébb a másiktól a rúnikus pecsét elkészültével. Hanyatt esik s a feje tompán puffan az elfeketedett gyepen. Ezzel pedig a szó szoros értelmében mindet kiadott magából. Csupán a biztos helyre távozásra elegendő ereje maradt. A tüzes béklyók továbbra sem eresztenek, és hogy Lilianne megússza e agykárosodás nélkül, és a benne élő lény vajon visszazuhan e az ismerős de ezúttal sokkal tartósabbra tervezett ketrecébe, csak a sors tudhatja. Craig kissé eszméletét is veszti, de talán a másik is. A drámai végjáték hát előállt. S amiért jött úgy is lett.. a következményekkel maximum leszámolni tervez.. bár bízik ugyan benne, hogy a lány is megússza. Mondhatná akár.. briliáns elmeként így tervezte.. de hol is van ez az igazságtól..??és kit érdekel egyáltalán??

[- Ne! Ha bezársz, nem tudom megóvni Lilianne-t...!]

A boszorkány ugyan még idejében feleszmél, de megállítania nem sikerült a varázslót, aki egyetlen mozdulattal roppantja ketté a malachitmarkolatú pálcát, mely Lilianne a múltját, jelenét és jövőjét is formálta, a nő pedig csupán komor, néma istenhozzádot mormolhat leghűbb társának messzire repülő darabjai felé.

A Démon igyekszik semmi jelét nem adni annak, ami a bensőjében zajlik, mégis összerezzen, ahogyan a kényelmetlenül közel került ausztrál hűvös tenyere a homlokához ér. Bár a rúnamágus tenyerének szorítása korántsem olyan erős, mint amennyire azt a fiú indulatai indokolnák, a lény mégis fájdalmasan nyög fel, s hirtelen villámcsapásként hasít a tudatába, mire készül az óceán túlsó oldaláról érkezett varázstudó.
- Ne! Ha bezársz, nem tudom megóvni Lilianne-t...! - kiáltaná, azonban az első varázsige elhangzásával egy időben metszően éles fájdalom tör rá a Halálfaló könyörtelenebb felére, mely egyre csak fokozódik, ahogy az ausztrál kántálása mind hosszabbra nyúlik.
- Mindketten elpusztulunk miattad te ostoba! - préseli ki kíntól összeszorult fogai között a nő, miközben vadul próbál szabadulni a homlokát szorító érintéstől - mindhiába. Kétségbeesésében egy hoppanálási kísérlettel is megpróbálkozik, ám a varázsló gyaníthatóan fel van készülve erre az eshetőségre is, már ha a boszorkának egyáltalán sikerülne annyi ideig háttérbe szorítani a másik varázslatával járó szaggató kínt, hogy a helyváltoztatásra tudjon koncentrálni.
A Démon az első néhány elharsogott szó után kénytelen tehát a néma szemtanú szerepében tetszelegni, s tehetetlenül tűrni, amint a túlságosan is jól ismert, gyűlölt rácsok újfent megelevenednek körülötte, hogy ezúttal jó ideig vendégül lássák őt.
Craiggel párhuzamosan Lilianne arca is egyre sápadtabb, haloványabb lesz; végül már kiáltani vagy szabadulni sincs ereje: színtiszta rettegéssel telt tekintettel, zihálva mered a fölé görnyedő alakra, majd a szorítás hirtelen megszűnik, s utána csak a néma csönd marad.

Lilianne csak lassan tér magához kábulatából; mintha álomból ébredne, olyannyira szürreális a szemei elé táruló kép: a romokban heverő emelet, az elfeketedett kert és a tőle néhány méterre heverő mozdulatlan, mégis ismerős alak...
- Craig...? - suttogja a nő, majd ha béklyói engedik megkísérel felülni, de csak a harmadik próbálkozásra sikerül egyáltalán kóválygó fejét is megemelnie. A feje szinte szétreped az iszonytató fájdalomtól, s egyéb sebesülései mellett a pecsét erejétől elfogja az eszeveszett szédülés és hányinger is.
- Craig, oldozz el... - a boszorkány szokott, mély tónusú hangját magas fénnyel színezi az aggodalom és a fájdalom - mindkettejük miatt. Kába tekintettel, szaggató fájdalom tépázta tagokkal pillant körül várva, hogy a perzselő kötelékek lehulljanak. Amennyiben a varázsló teljesíti a kérést, Lilianne immár saját teste teljes értékű birtokosaként igyekszik a fiú mellé számba venni sajátjai után annak sérüléseit is.
- Bízz bennem - pillant a rúnamágus szemébe, majd mielőtt az még a távozás hímes mezejére léphetne, egy ősrégi  bűvigével mély álmot bocsát a varázslóra, s egy hangos pukkanással dehoppanál, magával ragadva a fiút is.

*Az Ausztrál tökéletesen eszméletlen. Mondhatjuk, hogy az utolsó cseppig kiadott magából mindent. Eszméletlenül terül el a földön. S a lány hangjára egyáltalán nem reagál. Mély, és kaotikus álomba merül. Hogy pontosan mivel kapcsolatban azt maga sem tudja. Egyenletesen lélegzik, de tökéletesen eszméletlen most. Így nem áll módjában eloldozni a másikat. Azonban, ha a sors is úgy akarja a varázslat hamarosan magától is megszűnik. Lévén létrehozójának jártányi ereje sincs már.

A különös álom közben valami borzasztóan ködös helyen lebeg.. de mintha ott is eszméletlen lenne. Várva saját sorsának kovácsát, aki sohasem volt túlságosan kegyes. De sosem vett el eleget. Végtagjai ernyedtek. Csendes bizonytalanságba révedve a körben ölelő bizonytalanságról tudomást sem véve, éteri lebegéssel veszi tudomásul, hogyha nincs is tovább talán ez marad az egyetlen és utolsó semmitmondó emléke. Melyet mint korábban mindig saját önszántát feladva kergette, s végül a porba hullva sokadjára… újra, és úja

eltávolodva a gyökereitől lassan soha nem feledett odaadással, mégis tanácstalanul érzi, hogy tehetetlen.. de ez jó.. most kifejezetten nem rosz..*

Hiába Lilianne tétova kérése, a boszorkányt fogva tartó bilincsek nem látszanak lazulni... a nő egyre hangosabban szólongatja a tőle nem messze fekvő mozdulatlan alakot, ám a varázsló baljós némaságba burkolózik. Az auror már éppen elszánná magát, hogy ha nincs más út, mágiával szabaduljon a laza, de kellemetlen kötelékekből mikor azok mintegy varázsütésre semmivé foszlanak - ezzel is bizonyítva Lilianne aggodalmának jogosságát.
Amint a másik mellé ér már tisztán látja, hogy álomhozó bűvigére nincs szükség: a fiú lélegzik ugyan, de teljesen eszméletlen, s a boszorkány úgy véli, az álomvilágnál valami sokkal távolibb és megfoghatatlanabb tájon barangol.
A mágikus kifáradás ilyen formája igen ritka jelenség: ezekben az esetekben az adott mágiaforgató saját erejéből csak a legritkább esetben képes felgyógyulni, hiszen varázserejét oly mértékben kimerítette a használatban, hogy az hatással van az életerejére is. Lilianne tehát tudta, hogy a varázslónak sürgősen segítségre van szüksége, azonban ahogyan megpillant egy, a robbanást csodával határos módon épen átvészelt üvegcsét az elfeketedett gyepen összeszoruló torokkal tudatosul benne, hogy előbb valamit még meg kell szereznie a rúnamágustól, mielőtt segíthetne rajta.
- Sajnálom... - nyújtja a romok felé a kezét, hogy magához szólítsa a pálcát, amit egykor még William D'Alambert forgatott életében, s melyet halálakor az idősebb lányára hagyott. A pálca azóta előkelő helyet foglalt el a boszorkány nappalijában, de a nő csak a legritkább esetben használta a fegyvert. Most azonban nem volt más választása.
- Furetur memoriis! - érinti az öntudatlan fiú homlokához a pálca hegyét, ezzel elorozva Craig emlékeinek egy jelentős hányadát remélve, hogy azokra is sikerül ily módon szert tennie, amelyek a rúnatetoválásokkal kapcsolatosak. Az ezüstösen csillanó, fonálszerű anyagot remegő kézzel engedi az üvegcsébe, majd a frissen megszerzett matéria csillámló porfelhő kíséretében válik semmivé, s jelenik meg ugyanekkor a nő bátyjának asztalán. Lilianne reméli, hogy a válasz ott rejtőzik majd a ködként gomolygó emlékfoszlányban és a későbbiekben elkerülhetik az olyan drasztikus és fájdalmas végkimenetelű találkozásokat, mint amilyen a mostani is volt.
Az ellopott emlékek tehát már biztonságban voltak, így a boszorkány immár tüzetesebben is szemügyre vehette az ájultan heverő varázslót. Látszólag mintha csak mély álomba zuhant volna: pulzusa, lélegzete egyenletes. Lilianne megpróbálkozik egy stimulával de őszintén nem hisz a sikerben; amennyiben az ausztrál erre sem tér magához, a boszorka hasogató fejfájása és sajgó tagjai ellenére megpróbálkozik egy veszélyesebb, de reményei szerint eredményesebb igével is.

Apja pálcájával előbb saját tenyerén ejt apró sebet, majd ugyanazon a kézen, azonos helyen a varázslóén is. Ezután a két sebet egymáshoz érintve alig egy ujjnyival a fiú halvány arca fölé hajol, s égő szemeit lehunyva koncentrál a megidézendő varázslatra mely nem a legfehérebb, de talán a segítségére lesz. A levegőt ismeretlen, idegen szavak töltik meg mágiával, majd a boszorkány smaragdzöld, halványan derengő füstöt lehel a kába rúnamágus résnyire nyílt ajkai közé. A varázslat kimeríti az amúgy is megviselt Halálfalót, aki feszült csendben várja, hogy a vér szava visszahozza-e az ausztrált a távoli, megfoghatatlan partokról. Malachitszín szemei már-már lecsukódnának, ha nem kényszerítené engedelmességre őket.
Ködfelhős delíriumában ismerős alak sejlik fel a varázsló előtt: Lilianne csillogó szemmel, bátorítóan, mégis titokzatosan mosolyogva nyújtja felé hívogatón a kezét...

*A varázslat a vártnál ha kicsivel később is de hatással van Craig-re akik néhány perc elteltével ernyedten ugyan de résnyire nyitja a szemeit. Erősen köhög, majd a feje oldala nyaklik, és újra lehunyja a szemeit.  Márpedig, ha egy ilyen varázslat hatására is csupán ennyi erő rét vissza belé. A képlet nyilvánvaló. Craig a halálán van. Sokkal inkább, mint bármikor korábban. A túlzott mágiahasználat, a rúnák átka, a családi átok bélyeg.. és a korábban használt sötét varázslat. Úgy tűnik mindezek együtt túlságosan nagy megterhelést jelentettek a fiatal varázsló szervezetének.

Craig eszméleténél van újra.. de még így is nehezére esik, hogy nyitva tartsa a szemét. Így hát lehunyja újra, és csendesen szuszogva zihálva vívja.. pontosabban szólva folytatja a haláltusáját. Hisz a szeme előtt lebegő lehetőségek kavalkádja… még ha az-az e világon élők számára nem is túl kecsegtető, most Craig számára magát a paradicsomot jelenti. A végső semmivé foszlás.. és az ezzel járó nyugalom, és bölcsesség, most mindennél jobban csábítja..
és hogy vajon mi terhelte meg ennyire.. a korábban felsoroltak.. vagy csupán az egyszerű önfeláldozás..?? Azt majd eldönti azok, akinek ez dolgául rendeltetett.*