Nappali

A konyha és az emeletre vezető falépcső mellett elhaladva a látogató egyenesen a nappaliba jut. A szoba tágas, világos, falait sárgába hajló krémszínűre festették. Baloldalt kandalló, állóóra, a következő falon pedig üvegajtó, amin keresztül a hátsó teraszra juthatunk. A falak mentén nagy, terhük alatt roskadozó könyvespolcok sorakoznak, valamint egy pianino is helyet kapott. A kandallóval szemben kényelmes, öblös fotelek és egy kanapé foglal helyet, egy széles, sok fiókot rejtő, alacsony asztal társaságában. A hajópadlót nagyrészt elfedi a törtfehér, puha szőnyeg. A polcokon itt-ott kisebb szobrocskák és fényképek is helyet kapnak. A jobboldali falat egy spanyol gálya szépen megfestett képe uralja.

[- Tessék, ettől majd felébredsz]

Folytatás innen

Lilianne reményteli tekintettel hallgatja az ausztrál szavait, azonban nem kerüli el fürkésző aurortekintetét a tény, hogy a fiú még a szokottnál is gondterheltebbnek és kimerültebbnek tűnik. A gesztusai, a tekintete, de még a tompán és távolian csendülő hangja is arról árulkodik, hogy a varázslót minden bizonnyal jó ideje kerüli már az álom. A boszorkány gyanúját végül nem csak az évek alatt csalhatatlanná edzett megérzése, hanem a fiú szavai is igazolják.
- Hogy érted, hogy most képtelen lennél rá? - kérdezi a másik szemébe nézve, lassanként elkomorodó tekintettel.
- Történt valami, ami hatással volt a mágiádra? - az auror legjobb tudomása szerint csak igen kevés dolog képes tartósan befolyásolni egy boszorkány vagy varázsló erejét, tegye azt bár pozitív vagy negatív eredménnyel. A legtöbb esetben valamilyen érzelmi ok áll a háttérben, esetleg rontás vagy valamilyen mágikus képességgel bíró tárgy. Ismerve az ausztrál mágiához való viszonyát Lilianne nehezen hitte, hogy önként vetette volna alá magát bármilyen, az erejét korlátozó bűvigének. Talán a fiú nővére az oka? Vagy maga a varázslat lenne olyan összetett, hogy egymaga nem boldogulna vele? Lilianne elméjében egyre újabb és újabb kérdések és lehetőségek merültek fel, azonban a varázsló elejtett megjegyzése nem csak Lil elméjét csigázta fel... a Démon maga is egyre érdekesebbnek találta, hogy a mindig magabiztos rúnamágus ezúttal elárulta pillanatnyi gyengeségét, ezzel tudatára ébresztve a nő veszélyesebbik felét.

A boszorkány komoly tekintettel, csöndben hallgatja a felvázolt lehetőségeket és lehetséges végkimeneteleket. A kockázat mértékével  ő maga is tisztában volt, hiszen mikor a fiú segítségét kérte az előre figyelmeztette, hogy mivel járhat egy ilyen erős varázslat. Némán bólogat hát Craig szavait hallva. Az is egyértelmű volt, hogy a pecséttel próbát tenni saját magán nem, csakis a szörnyetegen lehetséges... azonban ahogyan a varázsló is mondta, legutóbb is csupán a puszta szerencse és a saját ravaszsága mentette meg szorult helyzetéből a külhonit. A Démon pedig ezúttal sokkal felkészültebb lesz, hiszen tudja mire számíthat a gyűlölt ausztráltól.
- Mi történik, ha túljár az eszeden és rajtam használod a pecsétet? - teszi fel a kérdést néhány percnyi mérlegelés és hallgatás után, kérdőn pillantva a fásult alakra.
- Nem tudom, mennyit tud abból, ami eddig elhangzott köztünk erről a dologról... azt gyanítja, hogy valamire készülök ellene de nem tudom megmondani, hogy pontosan tisztában van-e vele, milyen módon akarjuk háttérbe kényszeríteni - a nő szavai őszinték, ez egyértelműen érezhető.
- De ha tudja... akkor hogyan csaljuk elő? Nem hinném, hogy saját akaratából előtérbe küzdené magát - veti fel az újabb nehézséget az auror, bágyadtan hajtva le fejét, s félig leengedett fekete pillái alól tekint lemondóan a varázslóra.
- Az egyetlen dolog ami eszembe jut... - pillant félre, majd ismét a kék szemekbe - Gyűlöli ha hozzám érsz... de nem tudom kockáztatná-e a szabadságát azért, hogy megszabadítson tőled... - pillant tárgyilagosan a másikra. Valóban ez volt az egyedüli ok, amiről a nő el tudta képzelni, hogy elég provokatív a Démon előcsalogatásához. Hiszen ha csupán a fiú puszta jelenléte is elég volna hozzá, már réges-rég nem lenne a maga ura.
A rendhagyónak nem nevezhető beszélgetést a konyhából felhangzó fütyülő hang szakította félbe, melynek nyomán Lilianne elnézést kérve kisiet a nappaliból, majd némi csörömpölés és ajtónyikorgás után egy csészékkel és kanalakkal megrakott tálcával tér vissza, melyet a mellettük terpeszkedő asztalra tesz... de vajon valóban Lilianne-e az, aki a szobába lép?

- Tessék, ettől majd felébredsz - mosolyog halványan a vendégre Lilianne ajka, majd helyet foglalva belekortyol az illatosan gőzölgő italba. Egyedül a szemek mélyén fel-felvillanó fény leplezheti le a boszorkány testének valódi bitorlóját most, hogy az elűzés rúnája néma, melyről a Bestiának egyelőre nincs tudomása. Lilianne háttérbe szorításának célja csupán annyi, hogy a saját határait próbálgassa; erőnek erejével fojtja el minden feltámadó rosszindulatát és figyel: hol van az a határ, ahol az ausztrál rájön, hogy nem az igazi Lilianne ül előtte? Meglehetősen nehéz a dolga, hiszen a Démon mindenkinél jobban ismeri azt, akit megszemélyesíteni kíván; ismeri minden gondolatát, minden rezdülését, minden emlékét. Amennyiben az első néhány szívdobbanásnyi időben nem lepleződik le, a nő rosszabbik énje döntő lépésre szánja el magát: tudja, hogy csak idő kérdése, hogy a fiú rúnikus védelme érzékelje a csalást, de ha gyorsan cselekszik, talán elérheti amire vágyik.
- Tudod Craig, neked volt igazad... - szólal meg kis idő múlva elmélázva, amennyiben Craig még nem neszelte meg a jelenlétét, pálcáját lustán forgatva hosszú, kecses ujjai között, másik kezével a varázsló jobbját szorítva meg, majd közelebb hajol, a pálcát kettejük testének takarásában tartva.
- Mindenről tudok - suttogja a kócos tincsek közé, majd az eddigre már a varázslóra mutató pálca hegyéből az utolsó szó elhangzása után szinte azonnal piros fénycsóva tör ki, a hangszerhez szoktatott női kéz pedig erélyesen szorítja az esetleg szabadulni vagy pálcát rántani vágyó csontos ujjakat.
- Stupor.

-   Úgy, hogy örülök, ha azt véghez tudom vinni, amiért idejöttem!  *Válaszol a szokott nyugodt de határozott hangon a fejét hirtelen a lány felé fordítva tekintetében meglepő módon a szokottnál  jóval indulatosabb fények tükröződnek. Ám hamar kialszanak, és folytatja.*
-   Ha megteszem amiért jöttem, és utána még a saját lábamon távozok.. több mint boldog leszek.. *Nyomatékosít higgadtnak mondhatóan, aztán elfordítja, a fejét minek következtében haja az arca elé hullok. Mintha csak ezzel is jelezni kívánná, hogy lezártnak tekinti a témát.  Furcsa volt az egész. Furcsa hisz Craig látszólag ingerült volt. A gyengeségétől beszélt közben azonban magabiztossága egy cseppet sem lankadt. Így üldögélt továbbra is. Mígnem az újabb kérdésre újabb sóhajok kíséretében kezdett válaszolni.*
-   Gyakorlatilag minden ugyan úgy zajlik akkor is, ahogyan mondtam. Az egyetlen különbség, hogy így a tudatodnak azt a részét zárom majd el, amit épp hogy meg szeretnél tartani. A fennmaradó űrt pedig állandó jelleggel kitölti a fennmaradó rész..  *Sóhaj sóhaj hátán.*
-   Arra gondolni sem merek, de persze könnyen megeshet, hogy ráadásul sérülten teszi ezt egy meghasadt fél teljesen megtébolyulhat.. és beláthatatlan dolgok játszódhatnak le.. *Úgy beszél kissé, mintha már látott volna ilyesmit, de ezt nehéz volna eldönteni.*
-   A magam részéről inkább nyeljen el egy Lethifod, minthogy az elmém ketrecéből lessem végig.. mi történhet.. ilyenkor.. *Szemében pedig az ingerültség helyét átveszi az őszin te aggodalom, és kétség.

Craig az újabb eszmefuttatás kapcsán nem igazán válla tevékenyen részt semmiben. A maga részéről inkább a szokott csendes módon követi figyelemmel miként elemezgeti Lilianne a lehetőségeket. Az érintés gondolata elvetélt ötletnek tűnik. S Craig a maga részéről tökéletesen biztos benne, hogy a lány másik énje folyamatosan az első perctől kezdve mindent hall és lát. Furcsálja is kicsit, hogy a másik ezt pontosan nem érzékeli. Vagy talán már most is a fondorlatos „alterego”-val társalog. Az ösztönei, és az eddigi tapasztalatok azt súgják nem. Ám állandó mágikus védelme híján nem mehet biztosra.

Gondolataiból a konyhából kiszűrődő zaj zökkenti ki, majd a lány egy szempillantás alatt távozik. Craiget pedig magányosságában elfogja az aggodalom.  Sejti, hogy történni fog valami. Ha netalán bármilyen előkészületet szeretne tenni az elkövetkezendőkre, most remek alkalom kínálkozik. De mégsem tesz semmit. Vajon miért? Talán nincs ereje? Talán más tervei vannak. Akárhogyan is egy percre az átok kitölti minden gondolatát. Tisztában van vele, hogy most bárhogyan is alakul az életéről Roxana-n kívül más senki sem rendelkezhet. Így hát lemondó testtartással hátradől, és nyugodtan szemléli, ahogy a lány visszatér az itallal. Hagyja, hogy a másik kortyoljon, ő pedig csak bólint, és vár. A szoba minden különösebb varázslat nélkül is érezhető megtelik fondorlattal. Elég csak a másik mozdulatait figyelni. Ez olyasmi, amit egy Craig-hez hasonló őszinte ember előtt lehetetlenség leplezni. A túlzott precizitás, és kimértség a gesztusok árulkodók. Craig magában fanyar mosolyt ejt. Hát jól gondolta igaza volt az első pillanattól. A másik pontos szándékáról azonban fogalma sincs, és amúgy sem tűnik úgy, hogy bármit is tenni készülne. Nem úgy a boszorkány. Ám még mielőtt velős megjegyzését tetézhetné. Craig is közbevág azzal a rémisztően magabiztos tekintettel.

-   Tudom,.. általában igazam van. *Majd a vigyor furcsa önelégült lemondásként fagy le az arcáról. Mint az ember aki csak annyit akart mondani. Én megmondtam előre. Majd a feje lassan hanyatlik előre, miközben tehetetlenül zuhan előre kábultan az asztal irányába.. és csatt.. reccs. sötétség..*