+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | | |-+  D'Alambert- ház (Moderátor: Lilianne I. D'Alambert)
| | | | | | |-+  Bejárat, előszoba
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Bejárat, előszoba  (Megtekintve 6118 alkalommal)

Lilianne I. D'Alambert
[Topiktulaj]
*****


Fél lábbal kint, féllel bent

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2013. 01. 29. - 22:04:24 »
0


Kopp, kopp…
A távolról szóló, de határozott kopogtatásra Lilianne ugyan összevonta íves szemöldökét ám látogatója egyelőre nem szabadította ki őt az álom finom, de erőszakos karmai közül.

- Mihaszna pondrók! – reccsen a sírok közt tallózó szél hangján a szó – Híveim száma napról napra nő, és mégsem vagytok képesek elkapni egy gyereket!!! Egy egyszerű tizenéves fiút!!! – ordított a Nagyúr, szilánkokra robbantva az étkező túlsó végében álló órát.
A teremben álló Halálfalók feszült csöndben hallgatták Uruk kifakadását; soraik között szinte testet öltött a sötét kompániából sugárzó félelem. Voldemort most lassú léptekkel közelített emberei felé, előbb csak vörösen izzó tekintetét szegezve egyik remegő kegyencére, majd egészen közel hajolva hozzá, karját a férfi válla köré fonva bizalmas hangon kezdett suttogni:
- Mondd meg nekem, Clayton… ha még ezt sem tudjátok elvégezni nekem… egy ilyen apróságot… mondd, miért is van rátok még szükségem? – a lapos kígyóarc érdeklődve tekintett vadul remegő szolgájára.  A tiszafa pálca finoman a férfi mellének szegeződik.
- M..mm..mert mi vagyunk a híveid, Nagyúr… hű szolgáid… a sereged- hebegte Clayton rémülten nézve, ahogy a fehér pálca ziháló melléhez ér.
- A seregem… - ismételte lassan a Nagyúr, ízlelgetve a szót, néhány lépésre elhúzódva a Halálfalótól.
- AKKOR MIÉRT NEM TELJESÍTITEK A PARANCSOMAT?!? – üvölt szolgájára, majd pálcáját lendítve zöld villanással ítéli halálra a férfit.
- HOZZÁTOK EL NEKEM A FIÚT! CRUCIO! AVADA KEDAVRA! – tombolt a Sötét Úr, kíméletlenül pusztítva hasztalanná vált híveit, akik rettegve próbáltak menekülni a villanó átkok elől. Lilianne is a menekülők közt volt, s társain átgázolva igyekezett mielőbb kijutni a teremből, mikor valaki hátulról nekilökte egy szekrénynek; szájában vér fémes ízét érezte, a feje pedig majd’szétrepedt a tömör tölgyfaajtó részegítő csókjától de nem volt idő ilyen apróságokkal foglalkozni; ha megáll, az a biztos halált fogja jelenteni számára…


Kopp, kopp, csatt csatt.
Lilianne még éppen idejében riad fel a lidércnyomásos látomásból ahhoz, hogy fültanúja legyen az utolsó koppintásnak. Szíve a torkában dobog; a tegnap esti mészárlás emléke még túl közeli a számára. Az a sok halál… szerencsésnek mondhatja magát, amiért kijutott az ajtón; a Nagyúr haragja mindenkit utolért aki nem jutott át a gyorsan záródó ajtószárnyak között. Pár pillanatig csak fekszik az ágyon: megtapogatja feldagadt ajkát és a homlokán éktelenkedő zúzódást, majd nagyot sóhajtva tápászkodik fel, hogy ajtót nyisson a jövevénynek, bárki legyen is az.
Pálcáját kéznél tartva dübörög le a lépcsőn fáradtan, de élénken figyelő tekintettel.
Ki a fene lehet az? – teszi fel a kérdést magában, bizalmatlanságával együtt pedig mintha belső szörnyetege is ébredezni kezdene. A pálcát maga előtt tartva lép az ajtóhoz, majd egy hirtelen mozdulattal kinyitja azt.
Ajtaja előtt a jól ismert, kócos alak várakozik bebocsátásra, a látvány mégsem oldja fel a Lilianne gyomrában ülő csomót; ahogy meglátja a varázslót, a Démon elemi erővel tör rá védtelen elméjére; a finom ujjak az ajtó fájába marnak, az éjszín pillák pedig lecsukódnak néhány szívdobbanásnyi időre.
- Áhh, te vagy az… - nyugszik meg valamelyest az auror, miután sikerül úgy kinyitnia a szemét, hogy még mindig önmaga.
- Bienvenidos, gyere be! – áll félre a szemlátomást mozgalmas estét átélt teremtés kissé elmosolyodva, hogy beengedje látogatóját. Lilianne önmagához képest meglehetősen hanyagul fest. Egyértelműen fáradt mozgása, a fekete pizsamanadrág, trikó és a bordó férfiing amit visel arról tanúskodik, hogy Craignek sikerült felébresztenie a kopogtatásával.
Az ausztrál látogatása persze nem érte teljesen váratlanul: egy ideje már számított rá, hogy a fiúnak előbb-utóbb fel kell bukkannia de arra  egyáltalán nem számított, hogy éppen ma jön el hozzá, hogy megszabadítsa valakitől, akivel túl régóta van a kívánatosnál szorosabb kapcsolatban.
Naplózva


Craig Nicholls
Eltávozott karakter
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2013. 02. 04. - 00:53:02 »
0

*Jó ideig semmi jele annak, hogy bárkinek szándékában állna ajtót nyitni a varázslónak, de ez most őt a legkevésbé sem aggasztja. Csendesen álldogál, csupán jóformán körbe sem néz. Mintha csak testben volna jelen cseppet sem törődve vele, hogy hol is jár valójában. Az-az egy biztos, hogy gondolatban valahol egészen máshol. Rúnái némák, ahogyan azt a szakirodalomban olvasni lehetne. Tehát egyetlen rúnikus pajzsa sem aktív. A rajta ülő erős átok nyomán, még az amúgy igen hatékony elűzés, is elviselhetetlen, a folyamatos aktivitása miatt. Így Craig kénytelen volt kiiktatni minden védelmet maga körül. Melynek következtében életereje is jóval gyorsabban fogyott, mint máskor. Állandó álmosság kerülgette fizikai ereje, mely amúgy sem volt a legkiemelkedőbb adottságai között most még inkább árnyéka csak a szokásosnak.

Zaj egy e darabig egyáltalán nem szűrődik ki odabentről, holott a között a néhány bűbáj közt, melyet Craig az imént távolított el a némító is jelen volt. Legalább is, ha az érzékei nem csalták meg, ami fizikai állapotát tekintve nem lett volna meglepő. Végre kis idő elteltével megjelenik a házigazda, s ajtót nyit. Craig arca tökéletesen nélkülöz minden érzelmet. Az utóbbi napokban hetekbe, a szolgává tett mágus tökéletesen idomult az átok adta keretekhez. Leginkább ez látszott most az arcán is.

Akkor eszmélt fel csak kicsit, mikor az ismerős hang az ismerős nyelven szólította tessékelte beljebb. Craig érzékeli, hogy a másik öltözetéből egyértelműen következik honnan is érkezett. Az ágyból.. ám sokkal inkább fest rémálom utáni képet, mintsem édeset.

Az ausztrál habozik. Megdörzsöli a szokottnál is táskásabb szemeit, majd mintha egy fél lépést tenne hátra felé is bátortalanul. Végignéz a lányon, s talán kissé félre is értve a helyzetet, de valójában semmivel sem törődve különösebben. Udvariasan, de mégis rémesen fásultan, és fáradtan így szól.

-   Azt hiszem, ha jól látom nem a legalkalmasabb az időpont. Úgy  hogy én talán akkor.. *Habozik, most a távozás, vagy menés szavakat válassza..*

Naplózva

Lilianne I. D'Alambert
[Topiktulaj]
*****


Fél lábbal kint, féllel bent

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2013. 02. 04. - 20:40:10 »
0

Nem meglepő módon a varázsló arca teljesen és tökéletesen érzelemmentes és kifürkészhetetlen marad Lilianne sérülései ellenére. Persze a boszorkány nem is számított másra, hiszen az ausztrálnak már-már védjegye ez a fajta érdektelenség, mely jelen helyzetben inkább áldás, mint átok. A nő tudta, hogy nem kell kínos magyarázkodással vesződnie ha a varázslóról van szó, de be kellett vallania, hogy női hiúságát némileg sértette a fiú néma közönye.
- Ne! - kiált fel rémülten és Craig habozását kihasználva a mágus karja után kap, szempillantás alatt beljebb tessékelve a torzonborz alakot.
- Jó ideje várok rád, most nem mehetsz el! - néz az óceán kékjét idéző szemekbe a nő határozottan, mégis kissé még mindig riadtan, két kezével a fiú kabátját markolva.  Az, hogy a mágus távozásának lehetősége vagy éppen a maradása ijesztette meg, még önmaga számára sem volt egészen világos.
-  Menj, ül le én is rögtön ott leszek - biztatja a jövevényt, majd miután gondosan be- és lezárta az ajtót a szokásos bűbájokkal csatlakozik a varázslóhoz, akit eközben surranó, puha talpacskák és sötétzöld macskaszemek követtek bármerre indult is. Amadeus láthatóan úgy gondolta, hogy úrnője távollétében nem engedheti felügyelet nélkül járni-kelni a számára nem kívánatos látogatót.
A védőbűbájok kiszórása után Lilianne a konyhába ment, hogy lecsillapítsa háborgó gondolatait egy kis hideg vízzel. Aggasztotta a tudata mélyén lassan eszméletére térő lény, ami - vagy inkább aki - többször is egyértelműen megmutatta mennyire taszítja a varázsló jelenléte és ha kell, tenni is fog érte, hogy megszabaduljon a fiútól. Lilianne igazán nem akart kárt tenni a rúnamágusban de tudta, hogy az idő sürget és a Nagyúr választ akar a kérdéseire; és persze azt is tudta, hogy sötétebb felének nem lesz ellenvetése, ha ennek érdekében erőszakhoz kell folyamodni.
Ami pedig talán ennél is rémisztőbb volt a boszorkány számára az az a lehetőség volt, hogy talán eljött az idő, hogy végre megszabaduljon a Démontól, még ha talán csak ideiglenesen is. A hangtól, a testtelen jelenléttől, mely gyerekkorától kezdve negyedik testvérként kísérte végig az életét, formálta, megkeményítette, vigasztalta és egyengette az útját. Nélküle nem lett volna azzá, aki ma. Az az egy hét, amíg az ausztrál pecsétje révén csak önmaga volt felemelő és bizonytalan is volt: Lilianne élvezte a szabadságot de egyszersmind tudta, hogy vannak helyzetek, amikor önmagára nem, csakis a Démon lélektelenségére számíthat. Vannak dolgok, amiket ő maga talán nem lenne képes megtenni a másik fele nélkül... a cselekvés mégis elkerülhetetlen. Nem volt benne biztos, hogy egyedül teljesíteni tudná a Nagyúr minden parancsát, ha pedig csalódást okoz... nos, a tegnapi éjszaka után nem voltak illúziói a megtorlást illetően. Most, hogy minden egyes nappal nő a bizonytalanság és a siker egyre távolibbnak tűnik nem engedheti meg magának, hogy gyengeségében elbukjon, nem.
Mindez ott kavargott a hollószínbe hajló göndör fürtök alatt, ahogy Lil az utolsó vízcseppeket is letörölte az arcáról, majd kérdés nélkül is legalább négy csészére való kávét tett fel főni a tűzre. Ezután, ha az nem a konyhában ült le megkeresi a külhonit, majd maga is helyet foglal vele szemben, állát felhúzott térdein nyugtatva.
- Nos? Eszedbe jutott valami a problémámmal kapcsolatban? - kérdezi várakozásteljes hangon, malachitszemeit a varázslóra szegezve. Az apró villanásokat a másik talán észre sem veszi bennük...

Naplózva


Craig Nicholls
Eltávozott karakter
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2013. 02. 06. - 14:56:40 »
+1

*Csupán egy gondolat, és egy „épphogy” mozdulat választotta el eredeti elhatározásának megvalósításától, amikor Lilianne egy hirtelen, de határozott mozdulattal betessékelte a házba. Craig semmi ellenállást nem tanúsít, így némán beljebb penderül. Majd csendben, és bágyadtan nézve körbe ismeri fel a korábban már futólag látott berendezési tárgyakat. Craig homályos helyismeretét kihasználva a tudomása szerinti legközelebb lévő ülőalkalmatosság felé veszi az irányt, majd a lány kérésének megfelelően helyet is foglal. Csontja szinte hallhatóan recsegnek, ropognak a mozdulatsor közben.  A kisvártatva előkeülő háziállatról pedig olyan magától értetődő természetességgel nem vesz tudomást, hogy az még egy ilyesfajta ellenszenvet tápláló gőgös lény számára sem lehet teljesen közömbös. Nem úgy a varázslónak, akit csupán egy hajszál választ el tőle, hogy átessen az állaton. Szerencse ez vagy sem ezúttal ilyesmi nem történik.  Craig csak vár a székre roskadtan üveges tekintettel meredve a lány várható érkezésének irányába. Pár pillanatig vízcsobogás hallatszik a konyha felől, majd elapad. Pont úgy mint Craig gondolatai, amint lassan kirajzolódik benne a kép az érkező Lilianne-ről, és annak első kérdésről.  Komoly összegben merne fogadni arra, ami hamarosan kísérteties pontossággal játszódik le előtte, amint a boszorkány megérkezik. Majd csak egy szempillantás, és amint az idáig csukott szemek felpattannak. Pont úgy jelenik meg előtte a lány mint másodpercekkel ezelőtt a gondolataiban, és a kérdés??
- „Nos? Eszedbe jutott valami” Pont ahogyan képzelete. Lilianne hangja kedves, és baráti. Melegséggel kellene eltöltenie Craiget, de valamiért most egészen máshogy érez. Talán most jobban tetszene neki az a kacér felsőbbrendű hangnem melyet az első, és második találkozásuk alkalmával ütött meg vele lány? Talán igen. De belül jól tudja, hogy a lánnyal semmi probléma. Őt magát rágja túl sok minden egyszerre. Mikkel, ha nem is igen törődik képtelen tudomást nem venni róla.. legalább is fizikális értelemben.  Üveges tekintete mögül fájdalmas pillantást vet a másikra, aztán így szól. Összeszedve maradék józanságát.

-   Az a helyzet.. hogy rengeteg lehetőség felmerült benne, különösen az utóbbi napokban. De a nagy részüket a saját erőmből most képtelen lennék végrehajtani.. és a legveszélytelenebb is jóval gonoszabb.. és kockázatosabb, mintsem hogy megpróbáljam rajtad.. *Sóhajt hangosan, és átszellemülten. Egy pillanatra félre nézve. Már az első percben észrevette a lány sérüléseit, melyek származásával kapcsolatban kérdései ugyan lennének..  azonban valami furcsa belső késztetés mégis azt sugallja, hogy nem lenne érdemes firtatnia. Így hát szemeit a szokott rituális módon megdörzsölve tér vissza a témához.*
-    Ezért arra gondoltam, hogy az egyetlen módja a dolognak.. amit jelenleg el tudok képzelni, hogy most egy tartósabb pecséttel zárnám el a tudatod szóban forgó részét..
-   De!! *Veti közbe..* Nem vagyok medimágus.. nem igazán értek a mentálmágiához.. legalább is olyan fokon.. lehet, ha egy erősebb pecsétet alkalmazok.. kitörlöm az összes emléked, és érzésed.. vagy csak egy részüket.. lehet hogy olyan agykárosodást okozok, ami örökre megmarad.. *Sorolja a kockázatokat fanyar képpel.*
-   És akkor arról még nem beszéltem, hogy magamtól nem tudom elválasztani a tudatod ezen részét..  Csak hogy egy kicsit jobban értsd.. hogy mi történt a múltkor.. és hogy miért is érzem reménytelennek a próbálkozást.. *Vesz újra levegőt, és folytatja.*
-   Nyilvánvaló, hogy az elméd valamiért két részre hasadt.. és mikor az egyik rész kerül előtérbe.. az teljes irányítást, és tudatod képez.. erre már rájöttem..
-   Így ha éppen a tudatod adott része van előtérben.. csupán arra kell hatást gyakorolnom, és ha sikerül a dolog.. A fennmaradó addig háttérben lévő rész tölti ki a keletkező űrt..  *Hallgat el újabb percekre.*
-   Azt hiszem így már talán érted, hogy ahhoz hogy bármit tudjak kezdeni.. a személyiséged negatív részével annak kell előtérben lenni.. Ebből pedig.. elég sok dolog következik.. kezdve azzal.. hogy a legutóbbi alkalommal csellel kerültem fölényes helyzetbe.. odáig bezárólag.. hogy felteszem.. már most is tud mindent amit eddig elmondtam.. *Fejezi be meglehetősen lemondóan, de fel nem adva érkezésének célját.. Keresve tekintve a másikra.*

Naplózva
Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 12. 15. - 02:08:16
Az oldal 0.126 másodperc alatt készült el 36 lekéréssel.