+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | | |-+  D'Alambert- ház (Moderátor: Lilianne I. D'Alambert)
| | | | | | |-+  Bejárat, előszoba
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Bejárat, előszoba  (Megtekintve 6117 alkalommal)

Lilianne I. D'Alambert
[Topiktulaj]
*****


Fél lábbal kint, féllel bent

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2011. 08. 05. - 18:14:39 »
0

A belépő egy tágas, hosszúkás, világoskékre festett előszobában találja magát, a falon végig fogasok, kabátok, esernyők és egyéb holmik sorakoznak. A szemközti falnál egy fiókos komód áll, sötétbarna fából ácsolva, talán cseresznyéből. Lépéseivel a makulátlanul tiszta hajópadlót koptatja a vendég, ahogy beljebb indul a házba, az emeletre vezető lépcső felé.
Naplózva


Lilianne I. D'Alambert
[Topiktulaj]
*****


Fél lábbal kint, féllel bent

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2011. 08. 05. - 20:46:47 »
0


Folytatás innen

... hogy szinte ugyanabban a pillanatban egy sötét előszobában bukkanjunk fel váratlanul. Bár a váratlanságban talán tévedek, ugyanis az érkezésünk után szinte azonnal feltűnik a ház belseje felől egy világító szempár, mely rosszallóan mered most a varázslóra.
Ha hagyja, elengedem a fiú kezét, majd néhány pálcamozdulattal felgyújtom a fényeket, így már világosan látható, hogy korántsem egy olyan kúriába érkeztünk, mint Northcote Manor. Vendégem egy tágas, hosszúkás, világoskékre festett előszobában találja magát, a falon végig fogasok, kabátok, esernyők és egyéb holmik sorakoznak. A szemközti falnál egy ötfiókos komód áll, sötétbarna fából ácsolva, talán cseresznyéből. A fiatal mágus sokkal otthonosabbnak érezheti, mint az egykori családi otthont, ahol legutóbb járt. Mindeközben megszabadulok az elegáns bordó kabáttól, gondosan felakasztom a legközelebbi fogasra, így láthatóvá válik a sötétpiros ingem, és a felette viselt fekete V-nyakú pulóver, valamint a szintén éjszín, szoros nadrágom. A színek ilyetén összeállításától a szokottnál is sápadtabbnak tűnhetek, már- már egészségtelenül fehérnek látszik a bőröm a fényben.  Miután a magas szárú csizmától is búcsút veszek, és testvérei mellé helyezem a kabátok alá, mosolyogva fordulok vissza a fiúhoz:
- Isten hozott nálam! Bienvenidos! -majd az időközben besomfordáló fekete angóramacska szakít félbe, aki húzódozva bár, de kíváncsian nyávogva veszi jobban is szemügyre az ausztrált.
- Craig, bemutatom Amadeust, a ház úrnőjét -simítom meg lehajolva a szőrgolyó hátát, majd figyelem a varázsló és a macska ismerkedését. Amadeus előbb végigméri a vendégemet, majd közelebb óvakodva körbeszaglássza, egy- egy nyávogással fejezve kis ellentmondásos véleményét. Bár láthatóan nincs teljesen megbékélve a „betolakodóval”, de azért egy kis simogatást mindig szívesen elfogad. Az állat női, nevének viszont férfi mivolta talán furcsának tűnhet első hallásra, de a névnek különleges története van.
- Mit szeretnél, vezesselek körbe, vagy előbb teázzunk? -teszem fel a kérdést a kócos varázslónak, miután megszabadult a cipőjétől és remélhetőleg Amadeust is sikerült valamennyire lekenyereznie. A válasznak megfelelően indulunk majd tovább a meleg, makulátlanul tiszta hajópadlón az otthonom belsőbb szobáiba.


Naplózva


Craig Nicholls
Eltávozott karakter
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2011. 08. 06. - 14:04:54 »
+2

megtanulok spanyolul? most vagy későn..

*Craig csak bólint, majd határozott mozdulattal ragadja meg a lány kezét. Arca olyasfajta érzelmeket tükröz, mint amelyeket az édesanyjával egy komoly veszekedés után kibékülő kisfiú arcán láthatunk. Ez azonban nem más, mint a kitörő lelkesedés. Sikeresen eloszlatja a kételyeit magában, ám ebben persze segítségére van a másik is. Talán a tudtán kívül is. Az alkalmi Camping a semmibe vész Lilianne pedig lassan igazgatja a ruháját, majd a frizuráját is. Ez pedig csak úgy mint mindig elvonja az Ausztrál figyelmét. Fogalma sincs róla miért, de mindegy egyes alkalommal képes tökéletesen eltelni a dúsan hullámzó haj látványában. Talán egy eddig ismeretlen fétise van kibontakozóban? Töpreng magában, miközben kénytelen szembesülni vele, hogy a lány cseppet sem javít a helyzetén, és szabadon hagyva hajkoronáját jócskán leköti a figyelmét. Nem is nagyon akad más választása gyönyörködik benne, amíg teheti. Arról a benne feszengő izgalomról már nem is beszélve, hogy a lány a „bugyutának” mondható kérésére is rábólint. Őszintén szólva alig várja már, hogy megint hallja a lányt spanyolul beszélni. Utoljára egy héttel ezelőtt halhatta az indulatos szavakat, melyeket ugyan nem értett, de dallamosságuk, és temperamentumuk már akkor is megragadta. Talán a jelentésükre is rá kérdez majd, ha úgy adódik. Meglátjuk..

Alig néhány szentjánosbogár pislákol már csak a tó partján, azonban a hanghatás, és a hirtelen események hatására azok is szétrebbennek. A páros pedig eltűnik a semmibe a másodperc tört része alatt kéz a kézben..
A következő pillanatban pedig már meg is érkeznek. Craig köhécsel párat az érkezés után, s látszólag a haja is kissé zilált. A szokottnál is valamivel ziláltabb. Ezt pedig a lány is észreveheti, miután fényt gyújt a sötétségben. Lassan eleresztik egymás kezét, s míg a lány levetkőzik, Craig alaposan szemügyre veszi a helyiséget. A kék szín kissé irritálja a szemét, de a látvány és a hangulat határozottan kellemes. A rengeteg felhalmozott holmi ezen a szűk helyen határozottan otthonos légkört kölcsönöz. Mikor visszafordul a lány felé, az már megszabadult a kabátjától, s a piros a kék a fekete és a fehér furcsán komponált színben mutatja most a másikat. Végül aztán megbarátkozik a szeme a dologgal, és tovább vizsgálódik. A hoppanálás igen heves volt, ez pedig látszik is Craig-en ezúttal az Ausztrál kapott ízelítőt a lány heves varázserejéből, mely kissé őt is megszédítette, míg ide transz portálták magukat. De sok ideje nincs ezen töprengeni, hisz a nyilvánvalóan spanyol köszöntésre nyomban visszanézve a másikra szélesnek mondható mosollyal reagál. Kissé feszengve kérdez hát vissza, hiszen nagyon tetszik neki, ahogyan a lány ajkain táncolva előtörnek ezek a vitathatatlanul hatásos, és forró szavak. Az ajkakon melynek íze, még élénken él az emlékeiben.*

- Erre pontosan mit szokás válaszolni?? *Kérdezi kíváncsian, de izgatottan. Amíg pedig a válaszra vár a korábban látott szempár gazdája is előkerül, ez pedig egy intenzív emlékfoszlányt elevenít fel Craig előtt. Egész pontosan azt, amikor ideérkezése estéjén Serpenrosa lakásában járt, s egy hasonló házi kedvenccel akadt dolga. Úgy látszik ez erre ilyen szokásféle, mármint hogy az egyedül álló nők macskát tartanak otthon. Persze az egyedülállót illetően Craig nem lehet 100%-ig biztos magában, de reménykedik.. pontosan ő sem tudja miért. Craig először nem is figyeli a bizalmatlankodó állatot, hisz a dejavu érzés kerülgeti, ám mikor visszatér a lány szavait hallva lenéz az állatra, majd kénytelen arckifejezéssel veszi tudomásul, hogy akárhogyan is a macska külseje kifejezetten megkapó, és illik a lányhoz. Craig lassan guggol le, és először csak a kezét nyújtja előre, és szagminta vételre kínálja a végtagot, melyet az állat tán készséges elfogad. Majd Craig feláll, s közben kibújik cipőjéből is. Mely most látszik csak igazán milyen szakadt, és ütött kopott. Az ausztrál pedig lassan megszabadul az egyetlen minőségi ruhadarabjától a zöld zakótól. A benti fényben jól látszik most milyen szakadt, és szikár is valójában. A v nyakú póló kissé lóg rajta, s itt ott elég gyűrött a kék farmer farzsebe pedig félig leszakadva lóg csak. Azonban ez egyáltalán nem zavarja abban, hogy lelkesen válaszoljon, miután a zakót felakasztotta egy fogasra.*
-   Igazából nem is tudom, nem számít a sorrend, csak örülök, hogy itt lehetek.. *Feleli, és kissé lesüti a szemét, majd felnéz a másikra újra fej vakarva, és így szól.*
-   De talán nézzünk körbe! *Mondja, s egy óvatos lépést tesz a lány felé.*
Naplózva

Craig Nicholls
Eltávozott karakter
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2011. 12. 24. - 02:44:15 »
+2

Kelly Jenna Nicholls színre lép!





*Ezen a kellemetlenül csípős, hűvös tiszta téli éjszakán egyre csak erősebben fúvó szél közepette, a házhoz vezető utat övező fák közül egy csapzott hosszú fekete hajú nőalak tűnik elő a holdfényben. A lépései alkatához, és alakjához mérten egy cseppet sem kecsesek, bár magasabb sarkú bokacsizmát hord. Szoros fekete farmert, és egy hosszú csíkos pulóvert visel, melyet folyamatosan tépáz a szél a kézfején hosszan túlnyúló ujjainál. Lassan elérkezik a bejárathoz, majd meg is torpan. A haját kegyetlenül ráncigálja a szél, így az arca elé kerülő tincsek miatt nem is igen lehet kivenni. A hideg idő ellenére csak pulóvert visel, így furcsa éjszakai látomásnak tűnhet ám nagyon is valód, és valódi céllal érkezett. Komótosan felméri a bejáratot, majd a hátsó zsebből hosszabb fekete pálca kerül elő, mi a ház felé szegeződik most kémlelőn.*


-   Ez elég összetett nincs nekem ehhez türelmem.. *Konstatálja hangosan a süvöltő szélben a védőbűbájokat elemezvén. Majd körbe-körbe kezd nézelődni, mintha csak keresne valamit. S aki keres, az talál így a jutalma hamarosan meg is érkezik egy a macskáknak fenntartott bejárat felé igyekvő bozontos szőrű fekete jószág képében. Amint az állat eloson a fal mellett a hold árnyékot vet a téglákra ez pedig tökéletesen elég a tapasztalt Auroronak. Egy kecsesnek mondható pálcamozdulat.*
-   Opacus! *Hallatszik az ige, majd az állat árnyéka percek alatt duzzad hatalmasra, és nyeli el magában az ébenfekete teremtést. A jószág pedig mit sem sejtve suhan be a bejáraton kullancsként hordozva magával árnyéka utasát. A lány tökéletes biztonságban tudva magát így már kijátszva a gátakat nyugodtan szétnézhet odabent, hogy vajon ott találja azt akit, akiket keres..??Meglehetősen jól álcázva magát.*
Naplózva

Lilianne I. D'Alambert
[Topiktulaj]
*****


Fél lábbal kint, féllel bent

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2011. 12. 24. - 21:23:55 »
0

Aki bújt, aki nem...


Csikorgóan hideg az éjszaka, a frissen hullott hó sziporkázva veri vissza a csillagok, és a lassan hízó holdsarló földöntúli fényét. Gazembereknek és álmatlan szerelmeseknek való idő ez; a ház asszonya azonban nem tartozott egyik kategóriába sem. Az este a nappaliban talált; halkan dúdolgatva forgatok egy kopottra olvasott regényt. A kandallóval szemben, lábaimat magam alá húzva kuporodtam össze az egyik nagy és kényelmes fotelben; az asztalon forró tea leheli friss illatú páráját a szoba levegőjébe. Ajkaim lassú mosolyra húzódnak, ahogy a csészére nézek; annak a készletnek a darabja, amelynek egyik tagja szomorú véget ért pár hete a konyha kövén, egy hevesebb mozdulat következtében. Lehunyt szemmel, élvezettel elevenítem fel magamban a különös este kezdetét; csak a végkifejlethez érve komorodom el, csokoládészín fürtjeimre a szégyen és bosszúság borítja nyomasztóan sötét fátylát. A kellemetlen gondolatokat elkergetve a csészéért nyúlok, s nagyot kortyolok a lélekmelengetően gyümölcsös italból. Máris jobban érezem magam.
Ekkor azonban furcsa nyugtalanság lesz úrrá rajtam; kifinomult érzékeim ugyanis némi zavart éreztek az otthonomat óvó rajzolatok felől. Bár a furcsa érzet csupán egy pillanatig tartott, a lebilincselő olvasmányt az asztalra fektetve felemelkedem ültömből. Az óvatosság az évek alatt a vérembe ivódott, jellemem részévé vált. Lassan, halk léptekkel indulok az előszoba felé, ahonnan most a macskaajtó neszezése és egyre hangosabb nyávogás hallatszik be a ház többi részébe.
- Amadeus, te vagy az? –hangzik a kérdés az anyanyelvemen, majd miután világosságot gyújtok, némileg megkönnyebbülten, de továbbra is élénken figyelve simítom meg a hosszúszőrű házikedvenc feje búbját. Az állat azonban továbbra sem hagyja abba a nyávogást, zöldesen fénylő szemeit pedig jelentőségteljesen mereszti rám.
- Mi baj van? –kérdezem továbbra is spanyolul, majd lassan a laza konytyomba tűzött malachitos markolatért nyúlok. Kinyújtott mutatóujjammal csendre intve az állatot fülelek, majd pedig mágiámat szabadjára engedve kezdem keresni azt, amire vagy akire Amadeus próbált utalni. A macska nem szokott így viselkedni ok nélkül; ez és a pillanatnyi megingás pedig valamiféle veszélyt jelez az egyébiránt meglehetősen paranoiás személyemnek.
Paranoiás? Elővigyázatos, elővigyázatost akartam mondani… de talán nem róják fel nekem; hiszen háború dúl. A smaragdszín szemek körbejárnak, eztán pedig immár előre szegezett pálcával suttogom a következőket angolul:
- Mutasd magad! –majd feszülten figyelek, újra körüljártatva szemeimet a látszólag üres szobán. Bár látni nem láttam senkit, tudtam, hogy a varázslataim nem áthatolhatatlanok; és éreztem azt a nagyon halvány, szinte elvesző, apró és erőtlen jelet, amit a jelen lévő, sajátomtól különböző mágia adott.
Naplózva


Craig Nicholls
Eltávozott karakter
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2011. 12. 25. - 02:24:27 »
+1



*Az angóra jószág kecses mozdulatokkal préseli magát keresztül a macskaajtón. Nem okoz nehézséget neki a dús szőrzet, ám amint betoppan (már amennyire ez egy puha tappancsokkal megáldott lénynél lehetséges) az előszobába alig jut, beljebb kisvártatva fény gyúl a keskeny folyosó végén, és a házigazda jelenik meg. A boszorkány kezdetben egy a lány számára idegen nyelven szólítja meg az állatot, aki aggasztó módon nyugtalan viselkedésével túlságosan is felhívja a figyelmet kéretlen potyautasára. A Nicholls lány azonban nem akarja még jobban kiterjeszteni az árnyékkontrollt, és ez által irányítani a macskát, hiszen egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a házigazda érzékeli a jelenlétét.

Egy pillanatig a simogatásánál jó lehetőség kínálkozik a meglepetésszerű lefegyverzésre, de Kelly nem akarja még jobban felkavarni az állóvizet. Jobban örült volna ugyan, ha kicsit több ideje marad felderíteni. de így sem jön zavarba. Csak a megfelelő pillanatot várja, mikor a lány kissé elfordul, és a macska is lép kettőt, s így a felgyúló fényekben újra árnyékot vet bolyhos bundája a falra. Abban a pillanatban az árnyék mérete megsokszorozódik, és kezében a pálcájával dzsinn módjára emelkedik ki a sötét vetületből a csapzott feketehajú boszorkány.

Így a meglepetés erejét kihasználva közvetlenül a hívó szóra érkezik s a pálcáját előre szegezve próbálja sakkban tartania másikat. Akit nyilván meglephet a hirtelen előtermett kolléga. A boszorkány igen vékony, és törékeny bár a mozdulatai girbe-gurbán határozottak. Időközben a macska is fújtatva fordul a betolakodó felé. Aki mit sem törődve ezzel, még csak arra sem veszi a fáradtságot, hogy a tincseit kiigazítsa az arcából. A bő pulóver szellemszerűen, egészen fátyolosan táncol rajta, mintha csak rádobták volna. Végül lassan határozottan férfias tónussal szólal meg, hangja azonban tökéletesen nőies, és valami mély ősi törzsi vonzalmat sugároz. Nem beszélve a lánynak már ismerős akcentus női változatáról. A pálcája ellentmondást nem tűrően szegeződik előre, és agresszió ugyan nem érződik, de kíváncsiság annál inkább, és határozottság kifinomult határozottság járja át egész lényét. Látható rajta, hogy nem fél használni az eszközt, és csak a fogai közül épp, hogy odasziszegi.*

-   Egy bizonyos LILIANNE ISABEL D’ALAMBERT keresek, hozzá van szerencsém.! *A kérdés rövid tömör, és jól érthető, s láthatóan bárdolatlan módon nem törődik a helyzettel, hogy mennyire illik pálcát fogni valakire a saját házában.*
Naplózva

Lilianne I. D'Alambert
[Topiktulaj]
*****


Fél lábbal kint, féllel bent

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2011. 12. 26. - 17:36:33 »
+1



Ugyan a felszólítás halk volt, és fojtott hangú, úgy tűnik, a behatoló mégis meghallotta; alig telik el ugyanis egy szempillantás, s a lustán mozduló angóra vetette árnyék hízni kezd, a sötétségből pedig egy szélfútta hajú, zilált külsejű torzonborz alak bontakozik ki –akinek fekete pálcája egyenesen rám szegeződik.
Nos, azért engem sem kell félteni; amint az árny nőni kezdett, az éberség és a hosszú évek gyakorlata csiszolta mozdulattal, ösztönösen szegeztem saját fegyveremet az ismeretlenre. Eközben élénken füleltem, hátha zajt hallok a házból; nem tudhatom, nincsenek-e társai a kései  „vendégnek”. Az alak felbukkanása meglepett ugyan –nem számítottam rá, hogy ilyen egyszerűen megmutatja magát, inkább hosszú bújócskázásra voksoltam volna- de mivel számítottam az idegenre, nem hagyott el az auroros hidegvérem. Barátságtalan, feszült arckifejezéssel méregetem az árnyékjárót.
Egy dermedt pillanatig csak figyeltük egymást: az ismeretlen minden bizonnyal nő lehet, de az arcát eltakarta az elé lógó kócos, hosszú fekete haj.  A ruhája meglehetősen elnyűttnek látszott, és egyáltalán nem az időjáráshoz öltözött; a csíkos pulóver túlságosan is nagy volt, az ujja jócskán túllógott a kézfején. Ettől és a fekete farmernadrágtól eltekintve nem viselt mást, a csizmát leszámítva. Összességében az alak pontosan úgy festett, mint akit egy kertitörpe-járatból rángattak elő.
A borzas madárijesztővel szemben jómagam meglehetősen konszolidáltan mutatkozom: kényelmes, fekete nadrágot és egy bordó, kötött pulóvert viselek; ha a másik az ajtón át érkezik, bizonyára nevettem volna rajta, mennyire egymáshoz öltöztünk. Göndör, sötét tincseim laza konytba fogva kígyóznak a tarkómon, smaragdszemeim szikráznak a fényben.
Amadeus hangos fújással és körmei kimeresztésével fejezi ki nemtetszését, de az idegent sem ez, sem pedig a rá szegeződő pálca nem látszik aggasztani; határozottan, de nem támadó jelleggel tartja a fegyvert, majd szólásra nyitja a száját. A szavai mögött pedig nem agresszió, inkább elrejtett kíváncsiság csendül, amit azonban meglehetősen haragos színben tüntet fel a fogak között kipréselt sziszegés.
- Ki maga és mit akar tőlem?! –vágom rá szinte azonnal, hogy az immár kétséget kizáróan női nemű betolakodó elhallgat. Még békeidőben is felháborító dolog, ha egy ismeretlen pálcát szegez a boszorkányra a saját otthonában, a mostani háborús helyzetben pedig egyenesen vérforraló. Hát nem tudja ez a neveletlen nőszemély, hogy itt bizony háború dúl? Kevesebbért is röppentek már átkok…
- Engedje le a pálcát! –teszem még hozzá, elővéve azt a hangot, amit a munkám során is használok, így a felszólítás kissé hivatalosra sikeredik. Nem mintha különösebben bánnám.
- Tudja errefelé az ajtón szokás bejönni, ha akar valamit másoktól –teszem még hozzá ironikus, sötét hangon, megjegyzem, teljesen jogosan, a pálcát továbbra sem engedve le, amíg meg nem tudom, ki ez és minek köszönhetem a látogatását.

Mindezek közben pedig baljóslatú gyanúm támad. A nő vékony, szinte már csontos alkata; az elhanyagolt megjelenése; a szokatlan akcentus; ezek mind-mind emlékeztettek engem valakire… törzsi dobok… óceán… Ausztrália…
Naplózva


Kelly J. Nicholls
Eltávozott karakter
*****


"Raven Nicholls"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2012. 01. 01. - 23:12:48 »
+1

*A fogadtatás nem a leg szívélyesebb, mihelyst az Ausztrál boszorkány elhagyja a jótékony árnyékvilágot. Ám ez egy cseppet sem meglepő. Hisz önmagában is rendkívül dühítő a tény, hogy valaki így játszik ki egy alaposan megkomponált védőhálót. A többi dolog, már csak ezen felül következik, és kár is volna sorolni, hiszen a házigazda tekintete mindent elárul. Remek aláfestésül szolgál a fujtató sercegő dühös macskazaj a történtekhez.

A két boszorkány higgadtságát, és tapasztalatát bizonyítja, hogy egyik sem vetemedik elhamarkodott varázshasználatra csupán - közel egyforma hosszú - fegyvereiket egymásnak szegezve néznek farkasszemet egymással. Vagy inkább macskaszemet? Merülhet fel a költői kérdés, de találóbb volna valamilyen más hasonlat. Hiszen a kép leginkább egy nyugalmából felvert anyapárduc, és egy a kölyköket elrabolni készülő keselyű párbajának előjátékára emlékeztet a helyzet. A bolyhos szőrű fekete macska végül lassú léptekkel oldalog el a helyszínről gazdája lába között, miközben az éles szavakat vet oda a máiknak. A karok feszesek Lilianne ujjai kecsesen fonódnak a pálca köré, míg az érkező legalább ilyen lazán ám inkább egyértelműen, és magabiztosan tartja a pálcáját. Az arcából továbbra sem látszik sok, és a mély levegővételhez, illetve a válaszadáshoz sem kotorja el a kócos fekete tincseket. Kissé úgy tetszik a kép most, mintha az egy a másik kifordított és összerázott énje volna, s valami furcsa tükörképek állnának csak szemközt egymással. Szinte tán várható volt, de az elhangzottakkal kapcsolatban csupán egyetlen dologra érkezik válasz, az azonban sok mindenre adhat okot az elkövetkezőkben. Így hangzott hát.*

-   Kelly Jenna Nicholls vagyok!! *Hallatszik ismét tömören, és frappánsan.*
-   Bízom benne, hogy tudsz nekem mesélni az öcsémről, ugyanis tudtommal összeszűrtétek a levet. *Darálja higgadtan, ám a keze az utóbbi gondolatnál kissé megfeszül, szinte érezhető, hogy nincs ínyére a dolog.*
Naplózva

Here I come..

Lilianne I. D'Alambert
[Topiktulaj]
*****


Fél lábbal kint, féllel bent

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2012. 01. 02. - 22:45:17 »
+1


Az ismeretlen boszorkány nem kiált azonnal átkot vagy rontást, és nem lendíti meg a kezében tartott pálcát sem; ezek szerint talán mégsem értem jött. Vagy mindez  csupán figyelemelterelés? Talán arra vár, hogy elérkezzen a legalkalmasabb pillanat, mikor sarokba szoríthat? A gondolataim őrült tempóban váltották egymást, a kóros méreteket öltő paranoia pedig csak tovább rontotta a helyzetet.
A ház más részeiből ugyan nem hallottam és nem éreztem semmi rendelleneset, de ha ez a valaki ilyen könnyedén átjutott a védővarázslataimon, akkor másnak is sikerülhet; miután -a ha meg sem fordult a fejemben- távozik, első dolgom lesz azonnal újabb védőhálót húzni az épület köré.
Bár hangosan és jól érthetően szólítottam fel rá,  fegyvert továbbra sem engedi le. Úgy tűnik, nem szokatlan a számára az effajta patthelyzet, a sötét pálcát is rutinosan, rezzenetlenül tartja, akárcsak én magam.
Néhány haragos fújás és nyávogás után Amadeus peckes léptekkel vonul el a konyha felé, mintha csak ezt mondaná: „Én megmondtam, hogy nem szimpatikus, ettől kezdve tégy, amit akarsz!”
Az idegen pedig nagy levegőt véve, az arcát továbbra sem mutatva végre bemutatkozik, s fényt derít jövetele céljára is.

Egy újabb Nicholls? -lepődök meg azonnal, majd rögtön igyekszem is előkotorni emlékezetem kacattárából, mit mesélt Craig a nővéréről... Kelly.... -sandítok a boszorkányra- Ő az auror...

Igen, így már érthető, hogyan is volt képes bejutni, és miért simul olyan természetesen a tenyerébe fegyver. A neki nyilván nemtetsző felszólítást és az epés megjegyzést nagyvonalúan veszi semmibe, ugyanúgy, ahogyan az öccse szokta tenni néhány megjegyzésemmel. Nincs ez másképpen a bemutatkozás esetében sem, ugyanolyan rövid és velős, mintha csak Craiget hallanám.
Minden bizonnyal családi vonás lehet -konstatálom sóhajtva.
A nő kijelentése meglehetősen nyers és rideg; bár a hangja nyugodt, érezni lehet a kisugárzásán, és pálcás kezének megfeszülő ujjaiból, hogy nincs kibékülve a hírrel.
Nos, ez engem a legkevésbé sem hat meg; a viselt dolgaink egyedül rám és a testvérére tartoznak. De nem tetszett a hangnem, ezt pedig jól illusztrálta a malachitszín tekintetben felszikrázó fény, és a Démon apró moccanása, amit Kelly nem, egyedül én érezhettem. Mindenesetre kommentár nélkül hagytam a dolgot; talán nem csak Nichollséknál öröklődő a gáláns nagyothallás képessége...
- Remélem megérti, hogy amíg nem engedi le a pálcát, addig nem engedhetem beljebb a házamba -veszek nagy levegőt. Igyekeztem tárgyilagos hangot megütni a másikkal szemben; a jólneveltségem megkövetelte, hogy ne kezdjek kiabálni vele.
- Javaslom, tegyük el a fegyvert egyszerre. Beláthatja, hogy amíg pálcát szegez rám, nem áll módomban a testvéréről társalogni, és valószínűleg maga is szívesebben van olyan ember társaságában, aki nem akarja megátkozni -ajánlok megoldást, s ha Kelly csak egy kicsit is hasonlít az öccsére, valószínűleg elfogadja a felkínált lehetőséget. Ha ártó szándékkal keresett volna meg, már a kezdetekkor megátkozhatott volna... ugye?
Amennyiben a boszorkány hajlik az okos szóra, vele együtt engedem le a fegyvert; elvégre civilizált emberi lények vagyunk, akik nem esnek rögtön a másik torkának.
- És most... inkább folytassuk a beszélgetést a konyhában. Csak maga után! - állok félre az ajtóból határozottan, hogy elengedjem a tengerentúli boszorkányt, aki a határozottságával és a belőle sugárzó zabolátlansággal sokkal inkább önmagamra emlékeztetett, semmint az örökké nyugodt és kissé félszeg testvérére. Ez pedig némiképp nyugtalanító volt.
Mindeközben szembesülnöm kellett a boszorkány érkezésével felmerült újabb problémával: mit mondhatok neki én? És ha hozzám sikerül eljutnia, akkor vajon miért nem találta meg Craiget? Mindezek fölött pedig ott lebegett a legégetőbb kérdés: hogyan talált meg engem?

Naplózva


Kelly J. Nicholls
Eltávozott karakter
*****


"Raven Nicholls"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2012. 01. 02. - 23:29:15 »
0

*A harcvonalak egyre inkább megmerevedni látszanak. Az indulatok egyre inkább felforrósodnak odabent, és senki sem tudhatja vajon melyik pillanatban szabadul majd el a pokol. Nehéz volna tehát jóslásokba bocsátkozni. A kócos ausztrál lány csendesen mereszti fegyverét, és látszólag nem tágít eredeti szándékától bármi is legyen az. Különösebben nem tetszik neki a hangnem, amelyet a másik fél egyébként tökéletesen jogosan, és vérmérsékletéhez képest visszafogottan üt meg. Bár ez bizonyára abból a megfontolásból következik, hogy Kelly számára a spanyol boszorkány már az első perctől kezdve rendkívül ellenszenves. Ehhez társítva magában a gondolatot, hogy törékeny öccsét ezek a nyálkás, és számára visszataszító karok kényeztetik egészen elborzasztó. Nyel is egy mélyet ez azonban észrevétlen marad. Arca viszont némiképp láthatóvá válik most, amint megnyilatkozása előtt kissé oldalra billenti a fejét, és így a lapos arc valamint a sötét szempár egyik képviselője is kivillan. Így sem látszik túl sok az egyébként Craig-ére csak a főbb ívekben emlékeztető arcból, azonban a jelenlét így egy fokkal hangsúlyosabbá válik.  A pálca pedig továbbra is hevesen feszül előre. Némi agressziót is feltételezve immáron.

Csupán a macska puha tappancsainak alig halható „slisszanása” érezhető, ám ez is inkább csak gondolatban, amint befordul a konyhába, de ezt leszámítva döbbent a csend, melyet végül kénytelen megtörni az akcentusát egy percre sem rejtegető ezúttal rekedtesebb hang.*

-   Javaslom, hogy tedd le ha akarod, én majd eldöntöm egyedül mi legyen.. *Hallatszik az elutasító válasz s a reflexek is feszültebbé válnak, amint az esetleges agresszió is közelebb férkőzik. Majd ha nem kényszerül védekezésre így folytatja.*
-   Folytassuk csak a beszélgetést itt helyben eszem ágában sincs a konyhád közelébe se menni! *Folytatja, miközben szabad keze ujjait megtördeli kissé, melyek hangosan ropognak.*
-   Hallani akarom, hogy mit tudsz az öcsémről, merre van most!! Semmi mást nem akarok, csak minél hamarabb távozni innen. Hajlandó vagy válaszolnia kérdésre vagy sem? *Kérdezi követelőn, de higgadtan még mindig.*
-   Vagy nem tudsz róla semmit??  *Veti fel az újabb opciót kissé hitetlenkedve. Magában közben az eshetőségeket mérlegelve, köztük azt is, ha választ kap kicsivel készségesebben esetleg ő is fele néhány kérdésre. Bízik benne, hogy nem kell konfrontálódnia a válaszokért, ám különösebben ez az eshetőség sem aggasztja. Arról csak tegyél le, hogy majd te jössz utánam, és én hátat fordítok.. gondolja, magában tekintetével szinte felemésztve a másikat a benne tátongó sötétség egyre inkább betelíti az előszobát.*
Naplózva

Here I come..

Lilianne I. D'Alambert
[Topiktulaj]
*****


Fél lábbal kint, féllel bent

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2012. 01. 03. - 17:29:30 »
+1


Annyi legalább biztosan kiderült, hogy az idősebbik Nicholls-lány nem azért jött, hogy merényletet kövessen el, hanem csak információt akar. Ausztrál pályatársam kissé oldalra billenti most a fejét, így a félrekígyózó fekete tincsek mögött felsejlik egy sötét szempár egyik fele, valamint a Craigére alig hasonlító, az én ízlésemnek túlságosan is férfias vonásokat viselő arc.

Mennyire mások, még külsőre is! Ha nem ismerném Craiget, biztosan nem jönnék rá, hogy rokonok!

A boszorkány láthatóan nem kedvel; mikor ismét a szemembe néz, alig érzékelhető borzongás fut végig rajta, jól illusztrálva a szerény személyemtől viszolygás mértékét. Meg kell mondjam, az érzés kölcsönös.
- Rendben... én megpróbáltam elkerülni az összetűzést, de van, aki nem éri meg a fáradtságot -válaszolom, ahogyan a kijelentés utolsó szavait sötétre színezi a bensőmből felzubogó harag. Nem kívántam párbajba bocsátkozni a boszorkánnyal, de az kezdett feldühíteni; mintha szántszándékkal úgy válogatná a szavait, hogy felbosszantson, ez pedig egyikünk számára sem jelentene jót -bár neki valószínűleg fogalma sincs róla, mi bujkál a bőröm alatt.
- Na álljunk csak meg egy pillanatra! -emelem meg a hangomat, miközben elborulni készülő, szikrázó tekintettel meredek az aurorra.
- Úgy surrant be a házamba, mint valami pitiáner bűnöző; pálcát szegez rám a saját előszobámban, és mikor kompromisszumos megoldást ajánlok, maga követelőzni kezd, olyan hangon, mintha egy utolsó, sehonnai pálcanélkülivel beszélne! Lehet, hogy Ausztráliában így mennek a dolgok, de Angliában nem ez a módja az ilyesminek! -bár megemelem a hangomat, mégsem kiabálok, pedig egy szempillantásnyi ideig komolyan elgondolkodom rajta, hogy az talán célravezetőbb lenne. Kelly Nicholls teljesen úgy viselkedett, mint aki az egész életét az ausztrál vadonban töltötte és csak minimális mértékben érintkezett volna civilizált emberi lényekkel.
- Nem tudom, hogyan is gondolta, hogy így ideállít segítséget kérni tőlem, én pedig majd készségesen válaszolgatok a kérdéseire. Vagy próbáljon meg változtatni a viselkedésén, vagy kénytelen leszek megkérni, hogy távozzon, és akkor sosem tudja meg, mit tudok a testvéréről. Nem akarok varázslatot használni maga ellen, de megteszem, ha szükség van rá -az első dühöm lassan kezd elpárologni, miután kiadtam magamból, így a szavaim immár csupán rémisztően határozottak, tárgyilagosak, de nem ellenségeskedők, még a Démon ébredező érdeklődése ellenére sem. Tisztázni akartam a helyzetet; ez az én országom, az én házam és az én tudásom, és ha azt akarja, hogy megosszam vele, akkor nem döntheti el egyedül, hogyan fog alakulni a „találkozónk” a továbbiakban. Itt most én teszek szívességet neki, de ha nem a megfelelő módon kéri, elbúcsúzhat az önkéntes együttműködés reményétől.

Micsoda gusztustalan fintora lenne a Sorsnak, ha párbajozni kényszerülnél egy véráruló miatt... -jegyzi meg epésen a Belső Hang, kellő mértékű fintorgással kísérve a szavait.

- Nos, mi legyen? Marad, és akkor talán sikerül dűlőre jutnunk egymással, vagy máshol kérdezősködik tovább? -kérdezem semleges hangon, balra billentett fejjel, érdeklődőn méregetve a boszorkányt. A tekintetemben, bár az közönyösnek látszik, felfedezhető némi kíváncsiság is, persze nem túl sok, de annyi éppen elég, hogy hajlandó legyek kivárni, mit válaszol az újabb ajánlatra az ausztrál. A tartásom, bár továbbra is határozott és feszes, érdektelenséget sugall; nekem aztán édes mindegy, hogy békekötés vagy háború lesz. Ez csakis a másikon múlik... ha abban reménykedik, hogy sikerült megfélemlítenie, keserűen csalódnia kell.

Naplózva


Kelly J. Nicholls
Eltávozott karakter
*****


"Raven Nicholls"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2012. 01. 04. - 00:32:53 »
+1

*A düh, és az elkeseredettség furcsa keveréke fogja el egyre inkább az ébenfekete tekintetű boszorkányt, annak ellenére is, hogyha számot vet magában az odavetett, még mindig rendkívül udvarias, érvekkel rá kell jönnie, hogy tökéletesen helytállóak. Tényszerűen nézve minden felsorolt momentum betéve igaz. Ez azonban egy cseppet sem izgatja most a „Holló” becenévre hallgató boszorkányt, aki meg kell hagyni, jobban emlékeztet valami Rock zenekar énekesnőjére, mintsem egy hivatását hatékonyan végző aurorra. Ez azonban sem a tényeken, sem a lényegen nem változtat egy fikarcnyit sem.

Felfordul a gyomra tőle, ahogy a másik figyelmezteti rá, ő a maga részéről mossa kezeit hisz szól.. „Kit érdekel az ilyesmi..?” Kérdi magától fennhangon. Ez a fajta mentalitás ugyanis igencsak távol állt tőle. Lassú borzongás fut végig a tarkóján a helyzettől ám ennek semmi köze az idegességhez. A pitiáner bűnöző szó hallatán a szája sarkában halvány, és kaján mosoly jelenik meg. Ez már egészen hasonlít az öccsétől látott mimikai fordulatra. Sőt szinte megegyezik a görbület.*

-   Nem módja mi?? *Kuncog vissza feszülten pupillái pedig egyre rémisztőbben tágulnak ki szinte egyé olvadva szemeit még hatalmasabbnak láttatva ezzel. Az indulat szétáramlik a vékony testben, mely most oly feszült mintha csak buja izgalmi állapotban volna. Bár ami azt illeti a lányról nehéz elképzelni, hogy bárkit is ilyen formán a közelébe enged. A párbeszéd egyoldalúsága Lilianne részéről végül békülékenyebb irányba fordul ismét, ám talán már túl késő. Persze így elnézve az eseményeket, meg hányva-vetve az elhangzottakat talán már az első perctől késő volt.*


-   Ő az Öcsém, és jogom van tudni róla, mi van vele!! Ezt még „magának”-sem lehet olyan komoly feladat felfogni! *Vagdalkozik ékes Ausztrál „tájszólással” ami talán a megértésben is kissé zavaró lehet. Magából kikelt tekintettel bámul maga elé a boszorkány eközben.*


-   Az pedig könnyen lehet, hogy máshol érdeklődök tovább, de ha netán tud.. vagy bánom is én tudsz.. valamit.. *Tegeződik újra agresszívan.* és nem árulod, el porig rombolom ezt a kócerájt itt ahol.. liliomokat tipródik.. ahogy hallom..


-   Nem akarok.. bajt.. kérlek! Válaszolj!! *Szegezi előre pálcáját már szinte remegő kézzel, és szúrja közbe a furcsán csengő kérem szócskát. Ezzel briliánsan megcsavarva minden korábbi gondolata értelmét. A szemein látszik, hogy nem tréfál, és képes lenne bármire a testvéréért.*
Naplózva

Here I come..

Lilianne I. D'Alambert
[Topiktulaj]
*****


Fél lábbal kint, féllel bent

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2012. 01. 04. - 19:18:51 »
+1

A hollószín hajú, zabolátlan ausztrálon a történtek hatására lassacskán kezdett eluralkodni a pánik. Mintha kétségbeesett volna, hogy nem fog megtudni semmit a testvéréről; már-már remélni kezdtem, hogy a félelem belátóbbá teszi, de az ostobasága újfent felülkerekedett a józan észen, ezt pedig még megtetézte azzal a felsőbbrendű, kioktató hangnemmel is, amivel ismét megszólalt, az öcséére kísértetiesen hasonlító grimasszal.
- Nem, nem módja! -kiáltom immár, ahogyan újra elfut a méreg; a zöld macskaszemekben pedig rémisztő, zöld fények kezdenek táncolni, ahogyan másik énem is szemügyre veszi a pimasz betolakodót. A fekete bogárszemek elsötétülnek, a boszorkány tekintete elmélyül, nőietlenül csontos és tagolatlan alakja megfeszül, ahogyan benne is feltámad az indulat.
- Magának meg azt kellene már végre felfognia, hogy ha ilyen módon kérdezősködik, akkor nem fog megtudni semmit! Elég érthetően fejeztem ki magam, vagy még mindig nehezére esik megérteni?! -kérdezem most már egyre hangosabban, szinte már kiabálva, dühtől kipirult arccal, villódzó tekintetemmel felnyársalva a másikat. A mágia követelőzőn lódult meg bennem a pálca felé, de még idejében sikerült visszafognom az ösztönt, mielőtt varázslattá küzdhette volna magát.
- De ahhoz nincsen joga, hogy engem zaklasson és pálcával fenyegessen! Azt megértem, hogy aggódik, de térjen már észhez! Maga auror, ha jól tudom, de a viselkedése most cseppet sem hasonlít egy józan és megfontolt tisztére -vágok vissza a jellegzetes akcentus miatt jóformán alig érthető szóáradatra; szépen ívelt szemöldököm kacskaringós ráncba gyűrte a harag, örökké telt ajkaim lassan pengevékonyságúvá válnak dühömben. Kezdett elegem lenni az egész helyzetből.
A külhoni boszorkány makrancos tizenévesre emlékeztető tajtékzása egyre nevetségesebbé vált, és a helyzet morbid módon kezdett meglepő hasonlóságot mutatni azzal, ami Alec és a bátyám között zajlott le, miután Alaster tudomására jutott, hogy a sármos beszerzőnek nem csak a szívembe, de az ágyamba és a szoknyám alá is sikerült magát belopnia. Ugyanolyan szemellenzősen hagyott figyelmen kívül bármit, amit próbáltunk elmagyarázni neki, mint ahogyan a Nicholls-lány teszi itt és most. A kijelentésre, miszerint a földdel teszi egyenlővé a házamat, ha nem árulom el, amit tudok, csak egy gúnyos horkantással felelek; azt próbálja csak meg... apró cafatokra átkozom szét!

Hát akkor mire vársz még? Tudod, merre van a kijárat... -dorombolja buzgón a Démon, de csak nekem.

- Liliomtipró?! Nem mondanám, hogy az öccse érdemben tiltakozott volna! -replikázok azonnal, mérgemben az első gondolatot kibökve, ami eszembe jutott, teljes felháborodással reagálva a kijelentésre.
 
És ha csak a felét is tudnád annak, mennyire nem tiltakozott... ezt nem fogod az én számlámra írni, cariño. Vádolj bármivel, de semmi olyan nem történt, ami Craignek ellenére lett volna, sőt... -a gondolatra tetőtől talpig libabőrös leszek; ahogyan felidézem magamban a fiú jéghideg, majd tűzforró tagjainak érintését, a harapását... majd a teljesen váratlanul elhangzó „kérlek” ránt vissza a jelenbe, a háborús zónává avanzsált előszobába.

Kelly a következő mondatával teljesen kifordítja mindazt, amit az előbbiekben a fejemhez vágott. Szinte olyannyira kitekerte a saját gondolatmenetét, mintha valóban elmeháborodott lenne. Persze ha nem volnék ennyire dühös, könnyebben megérteném a helyzetét; világos volt ugyanis, hogy beteges módon ragaszkodik az öccséhez. Valószínűleg pontosan olyan védelmezője lehet, mint amilyen őrangyalom nekem Alaster bátyám...
- Por el amor de diós! -sóhajtok fel, fájdalmasan égnek emelt tekintettel, önkéntelenül a másik anyanyelvemen szólalva meg; gyakran előfordul, ha túlságosan eluralkodnak rajtam az indulataim.
- Akkor tedd már el azt a bólintér-rágta pálcát és beszéljünk, vagy tűnj el! -nyögök fel kínomban, közben magam elé emelve a másik értetlensége miatt megfeszült szabad tenyeremet. Bár nagyon is érdekelt volna, hogyan sikerült rám akadnia, és a forrásért cserébe hajlandó lettem volna elárulni egy s mást a legifjabb Nicholls-testvérről, annyi bonyodalmat nem ért meg az információ, amennyit Kelly gesztusai előrevetítettek.
Hogy lehet valaki ennyire nehéz felfogású, édes Merlin...!

Naplózva


Kelly J. Nicholls
Eltávozott karakter
*****


"Raven Nicholls"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2012. 01. 07. - 15:25:36 »
+1

*Lassan most már tényleg elmondható az események előrehaladtával, hogy minden tökéletesen pattanásig feszült, és kitörésre kész. Az egymással szemközt helyezkedő boszorkányok ugyanis a diplomáciai érzékenység halvány jelét sem mutatják. Elsősorban az Ausztrált jellemzi ez  persze. Úgy látszik nem hajlandó engedni, és görcsösen ragaszkodva jogos igazához követelőzik, s egyáltalán nem riad meg a szilaj, s sodrából egyre inkább kikerülő másikon.  A házigazdát sem kell azonban féltenünk, hisz bár otthonában látszólag ő az úr egy percre sem habozik, mikor a liliomtiprás kerül szóba. Mi több arcvonásai egyértelműen elárulják, miféle emlékeket elevenít fel magában, mellyel ismételten nem arat osztatlan sikert.  Sőt mi több ez a lépés mérlegelve a kócos lány habitusát tán hiba is.
Kelly lassan lesüti a szemeit és látható, ahogy az egész testét átjáró düh lassan felemészti józan eszének utolsó parányi szikráját is. Egyelőre azonban feszülten figyel csupán. Érzékelhető, ahogyan egyre kevesebb információ befogadására képes a külvilágból, s saját belső tüzétől fűtve, mintha dús ében hajkoronája lassan baljós sötét lángtengerré változna. A szemei időközben lecsukódnak, s az idegen nyelven elhangzóz, szavak csupán a távolban visszhangzanak, mintha csak a víz alól jönnének. Aztán csend mélységes csen. Csupán Kelly zihálása hallható, miközben a kicsivel lejjebb eresztett pálca hegyén baljósan ezüstös fekete izzás kezdődik. Mintha valódi fekete lángok parazsa ült volna a pálca hegyére.

A lehunyt szem, és a némaság egyben a külvilág kizárására is szolgál, másfelől elfojtja a kitörni készülő erőszakot. Nem hazudott korábban nem akar bajt, bár gond nélkül lerombolná ezt az épületet, ha elhatalmasodna rajta a pánikszerű aggodalommal vegyes halálra vált indulat. Végül egy szinte valószínűtlenül hirtelen mozdulat keretében marokra fogja a pálcáját, és suhint vele. Ráadásul egyenesen az előszoba fala felé, mely engedelmeskedve a varázslatnak felhasad, és a pálca kés módjára fúródik bele félig a falba. Olyan könnyedén, mintha csak valami puha tésztaféleség volna.  Eztán a behatolás nyomán apró fekete hajszálérszerű vonalak indulnak meg a pálcától, és repedésszerűen végigfutnak a falon minden irányban néhány centi hosszúságban. Az ismeretlen varázslatnak, hatásnak azonban semmi további következménye. Kelly csukott szemmel, ugyan de széttárja a kezeit. Végül pedig, mikor felnyitja így szól a másikhoz, minek utána, ha úgy tetszik eleget tett a kérésnek.*

-   Letettem! És most hadd halljam, mit tudsz!! *Mondja a látszólag fegyvertelen lány, bár ki tudja mennyire járatos a pálca nélküli varázslásban.  A testtartása megadó az egyszerre bizonyos, de kár volna azt hinni, hogy a korábbiak tanúsága nyomán ilyen könnyen lemond a fegyverérről. Vagy nagyon fontos neki az infó, vagy így is képes lehet megvédeni magát.*
-   Kezeit széttárva vet türelmetlen pillantásokat a másikra, szemei haragos lében úsznak, de őszintébbek, mint bármi, amit eddig Lilianne láthatott életében.*


..........................................




*Az információ lédús ugyan, de mégis száraz. Száraz és szikkadt. Pont mint sokszor ő saját maga. Kár volna eztán bármilyen más álca mögé bújni, így ideje a távozás mezejére lépni mely kívánalomnak a boszorkány eleget is tesz rögvest. Pálcáját újra magához veszi. Köszönés képen bólint, majd mérlegelve magában a konfrontáció feleslegességét az információ morzsákkal a birtokában távozik a helyszínről.*
Naplózva

Here I come..

Craig Nicholls
Eltávozott karakter
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2013. 01. 26. - 20:57:25 »
0

*Sosem öltözött még korábban ördögűzéshez, így most sem teszi. Farmer, tornacipő, bőrkabát.. mintha mi sem történt volna. Mintha semmi sem történt volna. A kép azonban árnyaltabb ennél.. sokkal árnyaltabb. Legutóbb csupán abban maradta, hogy ha majd ő jónak látja.. Nos.. túlzás volna azt állítani, hogy egy boszorkány rabjaként bármit is képes jónak látni az ember most mégis barátkozzunk a gondolattal. Legalább mi. Ha már Craig magában nem igen barátkozott semmivel. Semmivel.. pont mint a semmi amiből egy szemvillanás bukkan elő. Az ismerős falakkal, és bejárattal szemközt. A hőmérséklet ezúttal jóval hűvösebb mint legutóbb, de ez koránt sem zavarja annyira, mint annak a jelenlétnek a nyomai, melyek nyomban megcsapják érzékeit.

Hát innen tudta volna..? Hát így talált meg.. ? Esetleg segítette neki..? De mégis hogyan, és miért? Kérdések tucatja töltik meg az elméjét, olyannyira nagy a zsúfoltság, hogy egy pillanatra elfelejtett, hogy miért is jött valójában. Ja hisz megvan! Segíteni jött. Túlságosan sok a gondja ahhoz, hogy most még nyomozásba fogjon miként találta mega nővére korábban.. és hogy valóban járt e itt, vagy csupán az érzékei, vagy valami varázslat játszik vele.

A kérdés ezúttal sokkal inkább az, hogy Lillianne otthon tartózkodik e éppen. Esze ágában sincs besurranni most.. vagy effélék.. tudván, tudva a lány természete megannyi csapdát, és átkot rejthet.. elég neki a saját két személyes jól bejáratott mágiából kovácsolt lánc melyet maga után vonszol. És különben is úgy invitálták, szinte könyörögtek érte. Hát most itt van, s mi mást tehetne, mint kopog az ódon bejárati ajtón. Csettintve jobbra intve balra előtte a pálcájával, hogy azt a néhány alapvető figyelmeztető bűbájt hatástalanítsa a tornácon, a komolyabbakkal nem foglalkozik. Ha tudni akarnak róla úgy is tudnak.. de érkezése ne legyen mégis annyira előrelátható.. gondolta, majd zörgetett.

kopp kopp csatt csatt..*
Naplózva
Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2022. 03. 22. - 16:27:01
Az oldal 0.172 másodperc alatt készült el 47 lekéréssel.