Vanessa Heart

VANESSA HEART

   Alapok

jelszó || "Ha az igazságra vagy kíváncsi, lapozz bele a Hírverőbe!"
teljes név || Vanessa Heart
becenév || Nessa, Ness, V
nem || nő
születési hely, idő || London; 1976, augusztus, 13.
kor || 21
vér || félvér
iskola || Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola – 1987-1994
munkahely || főállású anyuka

   A múlt

1976. augusztus 13. Millióknak ez a nap csak egy babonás péntek 13-a, de két embernek ez a nap jelentette életükben a legnagyobb boldogságot, amikor megszületett a lányuk, Vanessa Heart. De ebből az időszakból nem szeretnék minden egyes részletet elmondani. Ugyanolyan volt, mint a többi gyereké. Ettem, ittam, aludtam, elkezdtem nyúlni a játékért, stb.
Térjünk a későbbi évekre. Egy ideig nagyon szerettem volna tesót, de a szüleim éppen elégnek tartottak engem is, mert velem is voltak ám problémák. Na meg nekem is addig tartott ez az egész, amíg meg nem ismertem az unokahúgomat, Juliet-et, aki rettentő egy idegesítő teremtés volt, még mindig az és lesz is… Aztán amikor öt éves lettem, elkezdtem barátkozni a szomszéd fiúval, aki mindössze két évnél volt idősebb nálam, és ő olyan volt, akár a bátyám, pont addig, amíg nem kezdtem el egy kicsit más irányba is érdeklődni Nate iránt. De ez csak egy apró gyerekszerelem volt, ami ki is merült a „Játsszunk papás-mamást” nevű játékban. Viszont az ő családja ízig vérig mugli volt, és anya nagy örömére jól éreztem magam abban a világban. Nate pedig a legjobb barátom volt, tizenegy éves koromig, amíg meg nem kaptam a levelemet, a Roxfort-tól…

Anya teljes egészében mugli származású, egy kicsit huzakodott azt illetően, hogy nekem is abba a „diliházba” kéne járnom – ahogyan ő nevezné. Viszont egy jó pár órás szépen nézés, és apa durcáskodása rábírta, hogy áldását adja erre. Én természetesen nagyon izgatott voltam, jobban vártam az iskolakezdést, mint eddig bármikor. Jó, mondjuk úgy mégis létezik ember, aki várja a tanév kezdetét? Ha létezik, akkor erre a „lényre” azt mondják, hogy stréber. Bárki bármit mond, én jobban vártam, mint az eddigi születésnapokat és ünnepeket együttvéve.

Aztán el is érkezett nap. A beosztási ceremónia napja, amikor én is, akárcsak a többi varázslótanonc a nagyteremben csücsülve vártuk, hogy McGalagony professzor a Teszlek Süveghez hívjon minket. Apropó, McGalagony… Sosem volt szimpatikus számomra az a nőszemély. Legfőképpen akkor, amikor egy szempillantás alatt változott át macskává. Sosem szerettem a macskákat…
Na, de vissza térve a ceremóniára. Amikor kimondta a professzor a nevem, eleinte remegve, de aztán határozottan léptem oda a székhez, ahol helyet foglaltam, és vártam, akárcsak a halálos ítéletemre. A Süveg elég hosszú ideig gondolkozott rajta, hogy melyik házba tegyen, én pedig magamban imát mormoltam azért, hogy bárhová, csak ne a Mardekárba… Apa mesélt egy s mást arról a házról, és meg is voltam bizonyosodva róla, hogy nem vagyok oda való, de semmiképp sem akartam szégyent hozni a családra. Vagyis apa felmenőire nem. Mikor a Süveg kimondta a Griffendél-ház nevét, hatalmas mosolyra húzódott a szám, és nagy megkönnyebbülés lett rajtam úrrá.

Az első pár hónapban még nem mozogtam annyira otthonosan a Roxfortban mint például azok, akiknek már idősebb testvéreik oda jártak, mivel halvány lila gőzöm sem volt, hogy mivel kihez fordulhatok, meg ilyenek. Fontolgattam is, hogy megszököm, és otthagyom az iskolát, inkább élek mugli módjára. De nem kellett sok idő, amíg rátaláltam a legjobb barátnőmre (aki mellesleg még mindig az), Sophie-ra, aki egy évvel felettem járt, ugyanúgy a Griffendélbe. Az első pillanattól fogva megértettük egymást, mindenben segítettük a másikat.

A kviddicst soha meg sem próbáltam, mert tudtam, hogy ez nem az én sportom, de az iskolai éveim alatt az összes meccsen ott voltam, és rendületlenül szurkoltam. Igaz, nagyjából annak köszönhető, hogy Sophie akkori pasija a Hugrabugban játszott, és ő hurcibált magával el mindig a meccsekre, de egy idő után mentem magamtól is.

A barátnőmmel épp ellenkezőleg én nem igazán a fiúkra koncentráltam, nekem a tanulás volt az elsődleges cél, legfőképpen azért, hogy bizonyítsak anyának, hogy nem hiába járok ebbe az iskolába. Nem mondom, hogy nem érdeklődtek irántam a pasik, sőt, voltak elegen, de én egyiket sem tartottam annyira szemrevalónak, hogy velük foglalkozzak. Persze ez addig ment, amíg ötödikben meg nem láttam a kettővel felettem járó Ericet, aki szívdöglesztően nézett ki, de ő volt az egyik legmenőbb srác, így el is vetettem az ötletet, hogy esetleg esélyem lenne nála. Amikor azonban a Karácsonyi Bálra elhívott úgy, hogy előtte nem is beszéltünk -csak egyszer belém jött a folyosón-, én hanyatt homlok rohanva mentem a karjaiba. Egy évig szerettük egymást, de amikor ő elment a Roxfortból vége szakadt a románcnak…

Hét éven keresztül a vizsgáim számomra tökéletesen sikerültek, egyedül a bájitaltan és a rúnaismeret volt, ami nem igazán ment úgy, ahogy szerettem volna, de egyébként minden jó volt. A hetedik évem után letettem két RAVASZ vizsgát is. A szüleim büszkék voltak rám, még anya (!) is, és ez nagy szó számomra.

A Roxfortban eltöltött éveim után nem vágytam a főiskolára. Nyilvánvalóan a terveimben benne volt, de előtte mindenképpen el szerettem volna utazni Ausztráliába, ahová mindig is nagyon vágytam. Ne kérdezze senki miért, nem tudom megmagyarázni, egyszerűen maga a hely nagyon vonzott. Itt ismerkedtem meg az első igazi nagy szerelmemmel, Saac-kel. Minden elmondhatatlanul csodálatos volt. Maga Ausztrália is egy élmény, de a férfival, aki rövid időn belül belopta magát a szívembe, még jobb volt. Elvoltunk ott, maradtam is volna még, de már sokan vártak otthon, így haza is mentem, de természetesen sokkal könnyebben azzal a tudattal, hogy ott majd ugyanúgy találkozhatok Isaac-kel, és folytatjuk tovább a kapcsolatot.

Rövid időn belül az én legnagyobb örömömre össze is költöztünk, és igaz, még fiatal voltam, és még közel sem voltunk hosszú ideje együtt, de én már eltökéltem, hogy ő az álmaim férfija, aki sosem hagy el, blablabla. Aztán az egyik éjszakánk után két-három hónappal kezdtem rosszul érezni magam… Mármint hányinger, az illatokat erősebbnek éreztem, tehát elég hamar leesett, hogy ez nem betegség, hanem terhesség… Hát mit ne mondjak, nem igazán örültem a dolognak, legfőképpen akkor nem, amikor Saac se szó, se beszéd lelépett, és ott hagyott egyedül a döntéssel. Na, hát az volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy márpedig én a 20 éves fejemmel gyereket fogok vállalni. Ha egyedül egyedül, ez van… Természetesen rettenetesen hiányzott Isaac, és még mindig hiányzik, de mondjuk ki, elég rendesen benne hagyott a szarban, úgyhogy nem hiszem, hogy valaha találkozni szeretnék vele. Ha mégis sor kerül rá, akkor az maximum a fiam érdekében lesz…

Rá 7 hónapra, megszületett a fiam, Alex Zachew. A vezetéknevét csak azért nem az én nevemre írattam, mert bízom benne, hogy Isaac-nek egyszer talán évek múlva megjön az esze, és meg szeretné majd ismerni a fiát, aki egyébként kiköpött úgy néz ki, mint ő…

Alex most fél éves. Ketten költöztünk el Londonba egy kisebb házba, egy távolabbi városba, elzárkózva mindenki elől. Egyedül anya és Sophie tudja, hogy hol vagyunk, senki más… Apa pedig még mielőtt Alex megszületett volna, meghalt… Egy tüdőgyulladás okozta a halálát, és végig mellette voltam. Még a mai napig síratom, hiszen az életem egyik legfontosabb személye volt.

Háború
A háborúból én és a családom egyaránt ki szeretne maradni. Nem foglaltam sehol állást, nem véletlenül. Természetesen nem tisztelem Voldemortot, sőt… De inkább csendben maradok, és nevelgetem a kisfiamat. Semmi nem hiányzik jobban, minthogy belecsöppenjek a háború kellős közepébe…

   Jellem

Azt kérdezed milyen vagyok? Mindenki azt mondja rólam, hogy egy roppant kedves, és jó kedélyű nő. Hát nem mondom, egyáltalán nem tévednek. Édesanyám jellemét örököltem, de van egy kicsi, amiben apára hasonlítok. A hirtelen harag… Ha valaki kihúzza nálam a gyufát, az sajnos nem ússza meg ép bőrrel, és nem kevés idő, és erő kell ahhoz, hogy kiengeszteljen, mert nem adom magam egykönnyen. Nem szeretem a kötöttséget. Szeretem, ha én magam intézhetem a dolgokat, az én terveim alapján. Senki ne mondja meg, mikor, mit és hogyan tegyek…
Mindenki akit ismerek, szívesen fordul hozzám tanácsért, na meg a legjobb barátnőmnek nem egyszer tartottam már a vállam sírni a sok pasi miatt. Leszek lelki szemetes, de akkor elvárom, hogy az a személy, akinek ezt megteszem, az ugyanúgy visszafelé is menjen.
Álmodozós lány vagyok, amikor fiatalabb voltam sokszor álmodoztam, mostanában erre nem sok időm van sajnos, mert megzavar a folytonos gyereksírás (amit persze nem bánok). Jó anyának tartom magam. Legalábbis eddig minden jól ment, és egy pillanatig sem bántam meg, hogy megtartottam a babát, és nem rohantam egyből hanyatt homlok a klinikára, hogy vegyék ki belőlem ezt az izét…
Imádok… khm… vagyis imádtam szerelmesnek lenni. Nem mondom, hogy most nem imádnék, de kinek kellene egy nő, aki alig tud foglalkozni az illetővel a féléves babája miatt?
Utálom, ha valaki a szemembe hazudik, és hülyének néz. Aki ilyet tesz, az inkább maradjon tőlem távol. Minimum 50 km-nyire. Köszöntem…

   Apróságok

mindig || °Alex
°gumicukor
°zongora
°Ausztrália
°utazás
°Roxfort
°színház
soha || °bohócok
°macska
°átverés
°hazugság
°Voldemort
°veszekedés
°koránkelés
°háború
dementorok || szomorűság, iszonyú hideg, sötétség… mintha mindent elveszítenék.
mumus ||örökre elveszíti Alexet
Edevis tükre || Alex, Isaac és én együtt
százfűlé-főzet || Vörös, rózsa illatú
titkok || ° Az első évemben fontolgattam, hogy megszököm a Roxfortból, amikor még alig ismertem ott valakit.
°Egyszer elejtettem Alexet, és rettentően megijedtem, azt hittem agyrázkódást kapott.
°Egy halálfaló nem rég majdnem rávett, hogy csatlakozzam hozzájuk, és épp hogy nem sikerült a céljuk.
rossz szokás || °ha valakire megahargszom, néha képes vagyok napokig vagy hetekig nem szólni hozzá.
°eléggé befolyásolható vagyok, amit utálok magamban, de mégsem tudok ellene mit tenni.

   A család

apa || Xavier Heart; 51 (elhunyt); aranyvérű
anya || Isabelle Carter; 45; mugli
testvérek || ---
családi állapot || egyedülálló anyuka
állatok ||Jane (gyöngybagoly)

Családtörténet ||
A Heart-ok körülbelül 55 éve telepedtek le Londonban. Egyetlenegy mugli vagy félvér sem volt a családban egészen addig, amíg az édesapám nem talált rá élete szerelmére, az édesanyámra, akinek semmilyen varázsló felmenői nincsenek. A nagyszüleim nem is nézték jó szemmel, hogy a rengeteg év után egy mugli kerül a családba, de végül, nagy nehezen elfogadták.
Anyának pedig soha nem is volt egyetlen varázsló sem a családjában, viszont a Carterek elég nagy népszerűségnek örvendenek Angliában. Isabelle szülei ugyanis London egyik legnagyobb cégének az igazgatói.
Belle és Xavier 24 éve ismerkedtek meg az utcán. Ezt nem kell félreérteni, nincs az anyámnak semmiféle rossz múltja, egyszerűen csak ott futottak össze, és mondhatni szerelem volt első látásra. Ismerkedtek egy évig, aztán összeházasodtak, és rá két évre megszülettem én, Vanessa.
A háborúból az egész család próbál kimaradni, anya részéről legfőképp, ugyanis ők egyszerű muglik, és nem is tudnak a varázslóvilágról. Apa édesapja, aki lassan már a hetvenkettedik évét tapossa pedig aurorként próbál besegíteni a halálfalók ellen, kisebb-nagyobb sikerrel.
És akkor ugye itt van Alex Zachew, aki mindössze fél éves, és talán neki van a világ legboldogabb élete eddig, hiszen mit sem sejt mi folyik körülötte. Kivéve persze, hogy az apja szó szerint szarik a fejünkre…

   Külsőségek

magasság || 171cm
tömeg || 57kg
szemszín ||mogyoróbarna
hajszín ||barna
különleges ismertetőjel || --
kinézet || Olyan nő vagyok, aki mindig is tudott és szeretett jól kinézni. A ruháimat megválogatom, nem mondom, hogy csak márkás cuccokat veszek fel, mert egyáltalán nem így van, sőt… A lényeg, hogy jól rakom össze a ruhatáram, mindig eseményhez illően öltözködöm. A hajam és a sminkem is általában ápolt, bár mostanában kevesebb idő jut magamra a fiam miatt. Az arcomon szinte mindig ott ül a bájos mosolyom, amivel elég rendesen vonzom a hím nemű egyedeket, de most persze nincs rájuk sem időm… A hajam sötétbarna színű, laza hullámokkal, amit általában kiengedve hordok. Kiegészítőket is szívesen hordok, mint például a nyakláncok, gyűrűk és karkötők.
egészségi állapot || teljesen egészséges[font]

   A tudás

varázslói ismeretek || Csak a Roxfort, de abban mindenki biztos lehet, hogy ott rendesen megtanultam mindent, amit kellett. A kedvenc tantárgyaim közé sorolnám a gyógynövénytant, amit mindig is nagyon szerettem, plusz még bármilyen hihetetlennek is hangzik, a bájitaltant is bírtam, bár az nem ment teljesen jól. Sok olyan diák van, aki nem szereti az adott tárgyat, amiből nem teljesít jól, én mégis szerettem. Amit viszont kifejezetten utáltam, az a SVK volt. Azt hiszem ez sosem volt nekem való…
felvett tantárgyak ||
   Az anyaság ide tartozik?!
mugli képzettségek || sminkes tanfolyam
pálca típusa || 10 hüvelyk, rózsafa, főnixtoll
különlegesség || ---

   Szerepjáték-példa

Egy átlagos nyári napnak indult ez a nap is, egészen addig, amíg egy bagoly be nem dobott az ablakon egy díszpecsétes borítékot a nevemmel megcímezve. Mikor Apa nagy boldogan felkiált az emeletre, hogy levelem jött, furcsán, de izgatottan rohantam le. Nekem? Levelem? Tíz éves koromban? Ki írt nekem? Mikor pedig odaérek elé, egy hatalmas öleléssel és gratulációval egybekötve nyújtja felém a borítékot. Én mit sem sejtve bontom ki, és miután elolvasom, hatalmas vigyor ül ki az arcomra. És ugrálva futok anyához az örömhírrel, hogy szeptembertől én is a Roxfort tanulója lehet, akárcsak egyszer apa volt…
- Anya nézd! Ősztől a Roxfortba fogok járni! – ölelem meg, de ő csak fejcsóválva veszi ki a kezemből a papírdarabot, és gyorsan átfutja a szemével.
- Ez biztos valami tévedés. – mondja, és szúrós tekintettel néz az apámra. Ehhez aztán értenek az anyák, hogy hogyan kell egy pillanat alatt elrontani a gyerekük kedvét az adott dologtól. Aztán apa ugyanolyan mérgesen néz vissza anyára, és sejtem, hogy ennek veszekedés lesz a vége, pedig nincs is miért. Anya tudhatta volna, hogy ez be fog következni, mégsem tetszik neki.
- Nincs semmiféle tévedés. Vanessa a Roxfortba fog járni, és kész. – mondja határozottan az apám, és én inkább felrohanok a szobámba, nem akarom hallani, ahogy szócsatát folytatnak odalenn.
- A lányom nem fog abba a diliházba járni! – kiabálja az anyám, és én inkább magamra csapom az ajtót. Nem értem, miért nem szeretné, hogy boszorkány legyek. Attól, hogy ő egy egyszerű mugli, mástól még nem kell elvenni a lehetőséget. Apa elmondása szerint, abban nincs semmi rossz, sőt, annyi jó dolgot mesélt már, és úgy beleéltem magam. Nem ronthatják így el a lelkesedésem. Ennyire szerintem senki nem is akarja elkezdeni az iskolát, mint most én. Fogom az egyik kedvenc könyvem és véletlenszerűen nyitom ki, elkezdem olvasni, hogy elterelődjön a figyelmem a szüleimről. A könyv címe Büszkeség és Balítélet. Ezt anya ajándékozta nekem a tízedik szülinapomra, bár nem volt benne teljesen biztos, hogy elég érett vagyok hozzá, de én értelmes lány módjára elolvastam, már nem is egyszer. Aztán egyszer csak lépteket hallok a lépcsőn, majd az ajtón két kopogást, és apa óvatosan bekukucskál.
- Bejöhetek? – kérdezi, én pedig bólintok, becsukom a könyvet, és leteszem magam mellé.
- Ne aggódj, anyád egy kicsit fafejű, de természetesen ott a helyed abban a varázsló iskolában. Büszke vagyok rád Vanessa. – mondja, megölel, és egy puszit nyom a fejem búbjára. Én persze koránt sem vagyok biztos benne, hogy minden ilyen egyszerűen fog menni, ahogy ő mondja, mert anya nem egyszerű eset, és egyébként ebből következőleg én sem vagyok az, mert örököltem tőle ezt a makacsságot.
Épp hogy eltelt néhány perc, amikor anya belépett a szobába. Apával furcsán néztünk rá, nem tudtuk, mi szándéka volt most bejönni ide, a két durcás közé.
- Jó, legyen. De csak akkor, ha Vanessa ugyanúgy rendes embernek is tartja majd magát, mint boszorkánynak. - mondja a fejét csóválva, és egy apró mosollyal az arcán. Én pedig felpattantam, odarohantam hozzá, és megöleltem. Már kezdtem azt hinni, hogy tényleg semmi esélyem álmaim iskolájára...

   Egyéb

avialany|| Jessica Biel