+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Craig Nicholls (Moderátor: Craig Nicholls)
| | | | |-+  Memorial,
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Memorial,  (Megtekintve 1993 alkalommal)

Craig Nicholls
[Topiktulaj]
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2011. 07. 19. - 12:14:37 »
0

Brookelle des Pres

*A szőke lány harsánynak mondható nevetésben tör ki, mely nem valami elegáns, de Craignek annál szimpatikusabb. Ritka az ehhez hasonló természetesen őszinte gesztus errefelé Angliában. Legalább is eddig azt tapasztalta. No de ebből tetszésnyilvánításból sem sok ül ki az arcára, talán azért is mert megint barna tincseket fújt arcába a szél, melyeket sebtében igazgat ismét, meg talán azért is mert nem az a fajta akinek jellemzője volna az efféle verbális célozgatás. Ugyanolyan hűvös nyugodt, de őszintén barátságos arccal kissé kíváncsian fürkészi a lányt, majd így szól. Reagálva annak szavaira.*
- Ha te mondod. *Jelenti ki nyugodtan, és a pálcájával kissé megvakarja a tarkóját. Ez sem feltétlenül elegáns, de mondhatni illik Craig egész megjelenéséhez. Amire csak akarom..? Ismétli el magában a vékony fiú.. és talán más rögvest lecsapna a keletlenül magas labdára valamiféle ízléstelen, de rendkívül humorosnak tetsző megjegyzéssel.. mely igen sok lánynak kedvére is válik.. gyakorta.. Háát.. ki tudja most kár e vagy sem, de Craig most nem tesz ilyet.. annál is inkább, mert fel sem merül benne eleve az egész gondolatmenet. Ennél ő jóval kézenfekvőbb.. mondhatni akár egyszerűbb is.. vagy csupán idegen a természetétől az effajta meglehetősen olcsó "Jópofáskodás". Kissé elmerült a gondolataiban, de hamar visszatér, és a másikra nézve így szól.*
- ha tudnám mit akarok.. az nem is lenne rosz.. de most nem is tudom.. *Magyarázza határozottan, mintha épp arról beszélne milyen pontosan tisztában van a dolgokkal, pedig épp ellenkezőleg nem nagyon tudja mit szeretne. Viszont a későbbi felvetésre rögvest van ötlete.*
- Nincs kedved akkor csak úgy sétálni..? *Kérdezi Craig kíváncsian.*
- Ezeket majd viszem én, ha megengeded. *És ha a lány beleegyezik az ötletbe, és nem ellenkezik Craig a kezét nyújtja a könyvkupacért. Ha megkapja azokat a pálcával, mellyel imént a fejét vakargatta, most kis kört ír a levegőbe, majd hozzáérinti a kupachoz, végül hirtelen elrántja, melynek eredményeképp a könyvkupac halványkéken felizzik, majd egészen kicsire zsugorodik, végül egy újabb izzást követően furcsa alakot vesz fel, melynek eredményeképp az egész kupac egy kék-sárga arapapagáj formáját veszi fel, és a következő percben volt nincs kupac a fiú karján már egy méretesnek mondható tukán üldögél. Az állat átszáll Craig vállára, és jellegzetes hangot hallatva ide oda forgatja a fejét. Lassan elcsendesedik, és ismét Craig szól.*
- Aztán majd útközben ha meglátunk valamit oda bemegyünk.. vagy ha nem az se baj.. én szeretek sétálni.. *Mondja Craig fej vakarva. Persze ha a lány eleve nemet mond, a papagájt meg a többit nyugodtan semmisnek tekinthetjük.*

Craig láthatóan elgondolkodott valamin én meg egész véletlenül kezdek el bambulni,pont bele Craig arcába nem őt nézem csak úgy bámulok. Aztán határozottan...nem tudja hogy mit akar, nem baj, aztán megkérdezi nincs-e kedvem sétálni, elmosolyodom. -Ez jó ötlet. Szeretek sétálgatni. Craig felveszi a könyveimet majd tukánná változtatja őket ami azonnal a vállára is száll. Jó kis varázslat, hasznos ha sok dolgom van és nem bírom el őket. Lehet hogy a tukán praktikusabb mint a könyvek? Lehet hogy igen. -Kössz. Mondom egy halvány mosoly kíséretében és ezek után már nem csak egy gitáros sráccal fogok mászkálni hanem egy gitáros, tukános sráccal.Ha most hozzáakarnék nyúlni a tukán-tankönyveimhez akkor nem hiszem hogy elérném mivel Craig legalább 2 fejjel magasabb nálam. Engem nem zavar.Aztán újra beszélni kezd, én egyetértek az ötletével jobban szeretek sétálni mint üldögélni főleg ha túl sok energiám van. -Rendben. Válaszolok neki, majd elindulunk valamerre.




*Szerencsére Craig nem ütközik ellenállásba, és az ötlete is sikert arat. Már amennyire ez "nagy ötletnek" számít. Minden esetre a lánynak van kedve sétálni, mi több szeret is ez pedig nem utolsó. A fiúnak feltűnik, hogy a szőke lány kissé bámulja, de minden bizonnyal helyesen nem tulajdonít ennek nagy jelentőséget. A varázslat is sikerül, a tukán hamarosan ott trónol a vállán. Így most Craiga gitárt leszámítva egyre jobban emlékeztet egy varázslóra.*
- Hát nincs mit.. *Válaszol Craig, és egy pillanatra a madárra néz, majd vissza a lányra.*
- Ha gondolod, megtarthatod így is. majd ha akarod visszaváltoztatod. *Jelenti ki az Ausztrál talán kissé meggondolatlanul, hisz nem tudja pontosan a lány képes e ilyesfajta varázslatra, de kinézni kinézi belőle, meg különben sem gondolkodik általában előre ilyesmiken ennél sokkal a barátságosabb, és egyszerűbbnek mondható. Ha nem jó így majd a másik úgy is szól. Végül is pontosan azt sem tudja a lány hány éves lehet, de egyelőre ezt annyira nem is akarná firtatni. Meg amúgy is érték már furcsa csalódások, ebben a számára ismeretlen országban.*
- De ha akarod így is maradhat, bár most nem olyanra csináltam, ha akarod megtudom variálni úgy, hogy felmondja neked a könyvek tartalmát. *Folytatja a kócos srác, miközben a madár ide oda tipeg bambán vállán, meresztve nagy kerek fekete szemeit. közben lassan elindulnak az utcán, el el hagyva különféle üzleteket, pár percnyi csend után, Craig szólal meg ismét, ha csak lány nem előzi meg.*
- Az az igazság, hogy nekem volna egy pár perces elintézni valóm a Zsebpiszok közben, ha nemgond elnézünk arra?, vagy nem tudom te hogy állsz azzal a környékkel, én úgy tudom az itteniek kerülik szóval csak egy pár perces dolog lenne, de nem baj ha nem. Utána mehetünk bármerre. *Mondja Craig, s várja a választ.*


Craig ezzel a tukánnal kezd egyre varázslósabban kinézni mondjuk talán kissé feltűnő varázsló. Aztán azt mondja meg tarthatom a könyveimet tukán formájában, persze aztán majd otthon anyám leszedi a fejem mert egy kedves ismerősöm tukánná változtatta a könyveimet. Nekem ez a tukán határozottan tetszik. Hmm könyvetukán nem is olyan rossz ötlet mit szólnának erre a tanárok a Roxfortban, elszomorodom a Roxfort már nem ugyanaz fogalmam sincs miért megyek vissza. Nem vagyok a sötét oldal híve, nem lázadozom inkább alkalmazkodom mást úgysem tehetek. Aztán Craig-hez kezdek beszélni.
-Egyenlőre jó lesz így is. Mondom a tukánra.
-Esetleg majd visszaváltoztatod később. Döntöm el aztán csak sétálok, sokáig megyünk különböző boltokat hagyunk el aztán Craig megint megszólal, a Zsebpiszok közbe menne, sokan félnek oda menni. Én nem vagyok  ijedős típus felőlem mehetünk oda.
-Mehetünk. Engem nem zavar, nem vagyok félős. Megvillantok egy féloldalas mosolyt voltam már a Zsebpiszok közben és még mindig élek szóval nem hiszem hogy félnivalóm lenne.



*A lány mosolya némiképp megnyugtatja a fiút. Tehát nincs ellenére a dolog. Legalább így Craig is gyorsan az elintéznivalója végére járhat. Kissé meg is változtatják így a haladási irányukat, és hamarosan megérkeznek a korábban említett üzletrészekhez. Itt már jóval komorabb hangulat, és jóval sötétebb alakok fogadják őket. Nem bámul senki, úgy tűnik mintha Craig igen gyakran járkálna errefelé. A szőkeség már annál kevésbé megszokott. Páran talán meg is fordulnak lány után akit ez minden bizonnyal hidegen hagy. Lassan megérkeznek egy egészen szűk sikátorhoz a sétájuk során mely egy falban végződik. A falnál pedig egy sötét lépcsősor vezet lefelé. Craig mélyet sóhajt, és így szól kissé gondterhelten.*
- Megvárnál itt esetleg..? *Kérdi félszegen.*
- Tényleg pár perc az egész.. *Magyarázza a fiú, majd csettint egyet mire talán kissé meglepve a lányt a tukán átszáll az ő vállára. Craig a pálcájával megböki a madarat ami hamar felborzolja a tollait, és ide oda kezdi fürkészni járókelőket.*
- Ha valaki beléd kötne esetleg csak érintsd meg a tukánt. Nem lesz semmi baj, ne haragudj hogy ilyen környékre hoztalak, de tényleg percek kérdése, és itt se vagyunk. Utána oda megyünk amerre te szeretnéd. *Kacsint egyet az ausztrál, aztán perceken belül eltűnik a lépcsőknél a falnál.*

Elindulunk a Zsebpiszok köz irányába Craig nem feltűnő, én igen. Sokan megnéznek vagy csak szemöldöküket felvonva elmennek mellettünk furán nézhetünk ki. Nem is értem hogy ez itt miért nem megszokott erre felé elég sok furcsa kinézetű ember járkál. Aztán megállunk egy sötét lépcsősor előtt.
-Öhm.. persze. Megvárom miért is ne. Azt mondja pár perc, vállat vonok engem nem zavar nem sietek én sehova. Aztán a tukán átszáll az én vállamra félszemmel a madarat félszemmel Craig-et nézem  aztán a madár tollai fölborzolódnak. Megrázom a fejem.
-Semmi baj. Mondom Craig-nek aki elmondja mit kell tennem ha bárki belém kötne.Csak megúszom nagyobb fajta perpatvar nélkül azt a pár percet. Aztán a fiú rám kacsint visszakacsintok egy halvány mosoly  kíséretében majd távozik. Figyelem a járókelőket, egyre többen megbámunak de nem zavar. A falnak vetem a hátam és bámulom a lépcsőt. Illedelmesen várok



*A kócos srác tehát lassan eltűnik a lépcsők irányában. A percek telnek múlnak, a lány pedig a hátát a falnak vetve várakozik az ausztrálra. A környék önmagában rendkívül barátságtalan de valamiért jól áll a szőke lánynak. Vagy inkább fordítva a lány állna jól ennek a sötét sikátornak..? Valószínüleg ezen senki sem gondolkodna el komolyabban, maximum Craig, ha most éppen ismeretlen járókelőként baktatna erre. Viszont ami azt illeti nincs is túlságosan sok idő ilyesfajta gondolatokra. Hiszen a sikátor előtt elsétáló emberek közül lassacskán kiválik egy páros, és befordulva a szűk utcába maguk is a lépcső felé veszik az irányt. Azonban a lányt megpillantva habozni látszanak. A kihívónak tetsző falnak támaszkodás könnyen félrevezető lehet. Minden esetre a két alak lassít, és fordul. Aztán egyenesen Brookelle felé veszik az irányt. Gyorsan haladnak, és ilyen közelségből már jól kivehető a két varázsló. Egy fekete talárt viselő kopaszodó magasabb, és egy teljesen kopasz alacsony borostás. Valamit súg az egyikük a másiknak, majd szinte másodpercek alatt már ott is vannak körülállják a lányt, s a magasabbik hamarosan szóra is nyitja a száját.*
- "Szép madár." *Jelenti ki kissé gúnyásan. Craig egyelőre sehol.*
- Hol szerezted.. és különben is mit csinálsz erre ilyenkor? Nem vagy te kicsit fiatal ehhez a környékhez? *Érkeznek az újabb kérdések, közben az alacsonyabb csak folyamatosan vigyorog, míg végül püffedt tenyerével a lány arca felé nyúl, és a másik fickó is közelebb lép. Craig ez idő alatt, sem kerül elő a két fickó pedig egyre kevésbé félreérthetetlen magatartást tanúsít a szőke lánnyal szemben.*


Csendesen várokozom Craig-re közben a madár csendesen üldögél a vállamon. Két ember kezd el a lépcső felé sétálni de amikor meglátnak megtorpannak és bámulni kezdenek. Az egyik a magasabbik megszólal.
-Semmi köze ahhoz hogy hol szereztem ahhoz meg pláne hogy mit csinálok. Válaszolok a kérdésekre közömbösen aztán újabb kérdést intéz felém a férfi. Undorító alakok, de gondolhattam volna hogy nem úszom meg felhajtás nélkül. Ez az én formám. Mindenki azt hiszi hogy csak aranyos szőke kislány vagyok.
-Hadd döntsem el magam mihez vagyok fiatal és mihez nem. Ugyanolyan közönyös vagyok egészen addig a pillanatig amikor az alacsonyabbik megpróbál hozzám érni. Ellököm a kezét ne nyúlkáljon hozzám.
-Ne próbáljon hozzám érni mert nagyobbat ütök mint amit gondol vagy amit a mogyorónyi agyával képes felfogni! Ez fenyegetés? Bizony az ha mégegyszer a közelembe jön...nem is folytatnám. Felhúzom a jobb szemöldökömet. Mondhatnám hogy nem vagyok egyedül de nem mondom. Nem félek a madár a vállamon pedig egyre nyugtalanabb.



*A madár, melynek színpompás tollazata groteszk foltként "tündököl" ezen a kietlen, és hideg helyen valóban egyre nyugtalanabbá válik. A lányt természetesen nem kell félteni, ki tud ő állni magáért. Azonban a két alak lelkesedését, vagy inkább fellángoló elszántságát sajnálatos módon ez egy cseppet sem lohasztja le. Sőt a szokásos buta frázisok. "Milyen kis harapós.." stb stb.. kíséretében egyre elszántabbá válik a két meglehetősen lepukkant alak, és a legkevésbé sem fest úgy, hogy alábbhagynának molesztálással. Az egyikük talárjának a zsebéből a pálca is előkerül. A nagyobb darab fickó csak egyre jobban a falhoz próbálja szorítani a lányt, miközben a magasabb a pálcáját egyenesen a mellkasához szegezi, miközben elvakultan mormolja.*
- "Denudo" *A lány bőrkabátja pedig a varázslatnak megfelelően hamar lependerül róla, és az utcakőre hullik. A helyzet egyre komolyabbra kezd fordulni a madár láthatóan egyre jobba felborzolja a tollát a lány vállán, és nyugtalanul mocorog. Craig körülbelül 10 perce mehetett el, és még nem jött vissza. Talán neki is közbejött valami odalent a lépcsők alján. A valóság azonban a következő. Az Ausztrál a lépcsősor alján egy leginkább ruhatáros pultra emlékeztető alkalmatosság előtt áll, és éppen némi készpénzt nyom egy rendkívül összeaszott kobold kezébe, aki cserébe egy kis fekete dobozt nyújt át a fiúnak.*

Az egyik alak a nagyobb darab vészesen közeledik hozzám, akkorát rúgok bele amekkorát csak bírok, pont bokán találom.A támadó meglepetten és fájdalmasan pislog.Aztán valami varázsige segítségével lekerül rólam a kabát, ezt nem engedem azt hiszik védtelen vagyok? Hát marha nagyot tévedtek. Craig sehol, nem is várom hogy megmentsen az nem az én stílusom. A másik az alacsonyabb egy jól irányzott gyomorszájon rúgással lesz gazdagabb amitől egy percre összecsuklik. Ezzel a stratégiával nem sokra jutok mert egyrészt mindkettőnél alacsonyabb vagyok másrészt elég egyenlőtlenek az erőviszonyok. Úgy néz ki itt így illik két perverz idióta egy lány ellen. Pontosabban egy lány és egy nyugtalan tukán ellen. Hirtelen ötlettől vezérelve ahogy Craig mondta megérintem a madarat valójában a szorult helyzetem miatt teszem de úgy is kíváncsi voltam mit tud a kis aranyos. Egy percre a sötét lépcső felé nézek, semmi. A francba! A pálcám a kabátom zsebében maradt. Várom mit tesz a madár. Remélem valami hatásos és számukra fájdalmas lesz.

*A két perverz fickó valóban nem adja fel sőt. Ráadásul tudtukon kívül még a pálcájától is megfosztották a fiatal szőke boszorkányt. Talán jobban szeretné, hogy ne így legyen, de jelen pillanatban nem mutatkozik más választás. A furcsa madár.. a megbűvölt könyvkupac, vagy tudja isten már micsoda.. Brookelle, megérinti hát az izgatottnak tetsző állatot, mely mintha csak erre várt volna. Az ütésektől, rúgásoktól túlságosan nem rendült meg a két fickó, így ismét közelednek, mikor a madár akcióba lendül. Elrugaszkodik lány válláról, és méretéhez képest igen nagy szárnyait kitárva a levegőben a támadók felé száll, majd hevesen csapkodva a két férfi legnagyobb meglepetésére egészen komoly szikraesőt zúdít rájuk. A varázslók meghátrálnak, majd hamarosan előkerülnek a pálcák, és egy kábító varázslat segítségével a falnak csapják a tukánt, és eloltják a ruháikat. A madár rikácsolva zuhan a földre, de mire leér csupán néhány méretesebb könyv hever az utcakövön. A nagyobb darab férfi arcán pár komolyabb égési sérülés is keletkezik, ez pedig mindkettejüket felbőszíti. Előreszegezett pálcával lépnek a lány felé, szinte egyszerre. Ezzel párhuzamosan bukkan ki Craig fekete kapucnis feje a lépcsőfeljáróban. *


A madár hatásosnak viszont rövid életűnek tűnik semmi pénzért nem vallanám be de kezdek ideges lenni persze ezt úgy leplezem amennyire csak tudom. Kicsit fázom is hiszen csak egy patyolatfehér póló van rajtam ami szinte teljesen átlátszik. A madaram könyvek formájában hullik a földre és a két idióta veszélyesen közeledni kezd. Nyugtatom magam de egyre hevesebben zihálok kissé megijedtem. A két férfi minden rezzenését figyelem és keresem a pillanatot mikor lehajolhatok a bőrdzsekimért vagy legalább a zsebében lévő pálcámért amivel azt hiszem kimenthetném magam. Képes vagyok felmérni hogy erre nem nagyon lesz lehetőségem hiszen két fickó le sem veszik a szemüket rólam. Nem vágyom arra hogy Craig vagy bárki más megmentsen de most mégis segítségért imádkozom magamban. Folyamatosan szorítanak a falhoz, rugdosódni egyrészt nem tudok mivel a fennmaradó hely elég apró másrészt teljesen hatástalan. Várok valamire vagy inkább valakire.


*A hangulat egyre csak forrósodik, már ha lehet ezzel a szófordulattal élni. Ha igen, ha nem a lényegen nem sokat változtat. A lányt a két megsebzett, és feldühített molesztáló szorítja sarokba.*
- "Miféle varázslat ez..? " *Kiabálja az égettebb arcú nagydarab, miközben görcsösen mutat a lány felé a pálcájával.*
- "Nyughass már.. most majd kezelésbe vesszük." *Csitítgatja a másik, aki időközben a tukánt is elhárította.*
- "Ravasz kis boszorkány vagy hallodé!!" *Magyarázza a magas, legalja Angol akcentusával, és még egy lépést tesz.*
- "Micsoda kis konfúziós madarat rittyentettél. Nem is rossz egy ilyen kis csitritől, nem mintha ez segítene rajtad. Besétáltál az utcánkba." *Beszél a magasabb férfi, és szavai semmi jóval nem kecsegtetnek, ahogyan az arcára kiülő vigyor sem. A nagydarab közben egyre jobban felhergeli magát, és dühös a madár okozta sérülések miatt. Craig körülbelül ez időtájt bukkan elő, a két fickó szerencsére túlságosan el van foglalva a számításaik ellenére kissé elfajult helyzettel, így nem figyelnek rá. Annál is inkább, mivel nem is tudhatják, hogy a lánnyal van. Az ausztrál nyomban felméri a helyzet súlyosságát, és higgadtsága ellenére keményen elönti a lelkiismeret, hiszen számíthatott erre. A madár sehol, tehát elég egyértelmű a helyzet. Craig azonban nem az a fajta aki azon kezdene vacillálni ilyentájt, hogy hogyan szabadkozzon, amiért ilyen helyzetbe hozta a másikat. Arról persze nem beszélve.. hogy ő többször is szólt. Így talán tárgytalan is lenne az egész, na de mindegy is hiszen cselekedni kell, és ha valamiben jók kenguruk földjéről érkezettek az a cselekvés. Úgy látszik az utolsó pillanatban ugyan, de mégis időben lép ki a lépcsőfokok közül a fiú. A magasabb moleszter lendíti pálcáját, és szegezni a lány felé.*
- "Desc"..*Harsogná a varázslat nevét, de ekkor a távolból csendül fel az ezúttal akcentus mentes varázsige Craig torkából, aki "szédületes" gyorsasággal lendíti a pálcáját, és korát meghazudtoló hatásfokkal varázsol megelőzve a fickót.*
- "Desc.."
- Contumelia!!! *Harsogja hát az ausztrál megelőzve a támadókat, akik a varázslat hatására mindketten összecsuklanak, mintha egy láthatatlan ököl csapta volna őket gyomorszájon. Talán maga Brookelle sem csinálta volna jobban a. Craig azonban nem áll meg ennyinél, tovább "hadonászik" ezúttal varázsigék nélkül. Egy erős suhintással a lány kabátját visszajuttatja a gazdájához a földről, majd miközben a két alak sebeit nyalogatva a hasukat fogva tápászkodnak fel, így szól.*
- Lapsus volucrum!! *Hanggzik a varázslat, és a lány úgy érezheti, mintha valaki megragadná a nyakánál fogva, és kissé a levegőbe emelné. Nem fájdalmas, vagy kellemetlen inkább fura érzés. Perceken belül Craig mellé lebeg, aki míg a másik kettő összeszedi magát így szól a lányhoz.*
- Nagyon sajnálom.. neharagudj.. bántottak..? *De nincs is nagyon ideje a válszt várni, hiszen pálcávala kézben újra akcióba próbál lendülni a páros.*

A helyzet nem tűnik jobbnak de még mielőtt bármi különösebb bajom történhetne Craig szerencsésen megérkezik és kiment. A férfi újabb varázslatba kezd bele és kicsit félek nem tudom hogy fiú milyen gyorsan kapcsol. Utálom ugyan a tudatot hogy meg kell menteni mint valami kis hercegnőt de talán most az egyszer kibírom. Azt hiszem. Craig először olyan varázsigét alkalmaz amit én is tettem volna pontosabban tettem is csak jóval gyengébben és lábbal. Aztán megmentőmnek köszönhetően felkerül rám a kabátom és egy másik varázsige hatására Craig felé kezdek lebegni. Mikor földet érzek a talpam alatt azonnal megkérdezi hogy bántottak-e. Kicsit várok a válasszal mert láthatóan a két perverz alakkal van elfoglalva. Beszállnék hiszen a varázspálca ott lapul a zsebemben de nem akarom megzavarni. Kicsit később válaszolok a kérdésére.
-Kössz jól vagyok. Mondom és közben azon gondolkodom hogy én vagyok szerencsétlen vagy valóban vonzom az ilyen rossz kinézetű alakokat mint a támadóim.



*Szerencsére a lánynak semmi baja, ráadásul kellően higgadtnak is tűnik, bár eddigi rövid ismeretségük alapján Craig nem is várt mást. Szóval nem volt meglepődve. Valójában az ausztrál módfelett kellemetlenül érezte magát az egész helyzet miatt, de tulajdonképpen számíthatott volna erre.. mint ahogy azt már sokadjára gondolja végig. Még nem sikerült kitalálnia, hogyan kérhetne megfelelő módon bocsánatot.. hiszen alig ismeri a másikat.. de valahol úgy érzi ez az egész ismeretség az elejétől fogva.. el van átkozva... ha kicsivel később érkezik fel talán egész más helyzet tárult volna a szeme elé.. ne de mindegy is majd később ráér ezen gondolkodni. Ugyan is Brookelle jól van.. ép és egészsége.. nem történt hát nagy baj. Azt azonban talán a lány is érzékelhetni, hogy a fiú meglehetősen határozott. Mintha a kisujjából rázná ki a helyzethez szükséges varázslatokat.. talán köze volt ilyesmihez korábban is.. vagy egyszerűen a vele született hévtől lenne ilyen.. nem is fontos.. talán. Nyugodtan, de hangjában valami rémisztően higgadt nemtörődömséggel szól a magát lassan végleg összeszedő két fickóhoz. Közben tesz egy lépést előre, és így a lány elé áll gyakorlatilag. Tudja jól valahol érzi ő belül.. hogy talán pont annyiira nem fűlik a lány foga a megmentősdihez, mint neki itt a megmentőt játszani. De a lelkiismeret furdalás, és tömény határozottság most felül kerekedik ezen a kétes érzésen. Csak álldogál a lány előtt leeresztett pálcával..*
- Gyökerek.. baromi gyorsan lépjetek le.. amíg még lehetőségetek van.. rá.. *Furcsa akcentusával egészen szürreálissá teszi a szavak hangulatát. A támadók nem törődnek az egésszel csupán dörögve rontanak előre.*
- "Takarodj innen kölyök, semmi dolgod ahogy ennek a kis ri*ancnak sem, de vele azért még elbeszélgetünk." *Harsogják, majd Carig szól.*
- Háromig számolok!! F*szfejek! *Jelenti ki meglehetősen ízesen.*
- "Tűnés!!" *Kiáltja kórusban a két fickó, és pálcát szegezve Craigre, és a lányra egyszerre varázsolnak.*
-"Obstructo !!"
-"Reducto!" *Hangzik fel a két varászige, melyek egyszerre igencsak komoly hatást fejthetnek ki. Craig azonban nem emeli ellen varászlatra a pálcáját, ami jelen esetben nem azt jelenti, hogy nem készül varázsolni. A két fickóval szinte egyszerre próbálja kimondani saját varázsigéjét, melyhez nem szükséges pálca emelés, mivel a varázslatot maguk elé az utcakőre irányítja.*
- Muros molior!! *Hallatszik a robbanások zajában Craig hangja, és a következő percben a semmiből kőfal emelkedik, és így ebbe csapódik a két varázslat. A vastag de nem túl magas kőfal megrendül a robbanásoktól, és kőpor száll fel, ami elborítja a sikátort. A lány pedig érzékelheti, hogy Craig szemvillanás alatt eltűnik előle. A por mindent beborít, és csupán pár kiáltás, egykét elmosódott varázsige hallatszik, és néhány szikra csapódik fel. Amint a füst elül a következő látvány tárul a lány szeme elé. A két támadó vérző arccal, és orral fekszik a földön nyöszörögve Craig pedig mellettük állva néz vissza a lányra. A portól szürke arccal pálcáját a zsebébe dugva. A fal még mindig ott meredezik a sikátor közepén kissé viseltesen. Craig lassan visszasétál lányhoz, és így szól.. *
- Talán picit túl lőttem a célon.. jobb volna ha lelépnénk innen.. mit gondolsz..? *Kérdi kissé aggodalmasan Craig.*

Craig nagyon jó varázsló ráadásul nagyon gyorsan kapcsol. Vajon sokszor megfordul ilyen rossz környékeken? Ezen még később is tudok gondolkodni. A fiú lassan elém áll és szépen kiosztja a két idiótát, akik láthatóan föl sem veszik. Mikor ler*bancoznak akkor betelik a pohár de ezt nem mutatom ki igazán megszokhatnám már mert a saját nővérem is elég gyakran mond rám ilyet. Craig varázslat segítségével falat emel , eztán mintha itt sem lett volna eltűnik előlem. Kiáltásokat és varázsigéket hallok aztán. A két férfi jól megkapta a magáét, Craig lassan megérkezik mellém aztán megszólal.
-Talán. Állapítom meg de annyira azért nem volt durva, ezek ketten megérdemelték.
-Na ezzel most nem vitatkozom. Mondom és úgy érzem hogy tényleg le kéne innen lépnünk


*Időközben egyre több a korábbiakhoz hasonlóan rossz arcú alak kezd betekinteni az utcába, sikátorba. Ez a kisebb felfordulás jócskán felhívta a járókelők figyelmét, akik közt kifélék, mifélék is lehetnek. Craig felvetése szerencsése sokadjára ismételten hallgató fülekre talál, és a közeledő emberek hatására egyre égetőbbé válik a dolog.*
- Hoppanálás..? *Néz kérdően a lányra Craig, ugyan is nincs meggyőződve róla, hogy a lány ezek után is kész vele tartani, bár igazából nem is tudja miért invitálja, talán azért, mert egyedül itt nem tanácsos maradnia az biztos. Bár igazából nem tudja, vajon a lány elboldogult volna e... hiszen az is meglehet hogy könnyen elbánt volna ő is a támadóival. Azt sem tudja a lány képes e hoppanálni, hiszen mióta Angliában van megtanulhatta, hogy az itteni fiatalabb varázslók boszorkányok képzettsége gyakran egészen más irányban terjeszkedik, mint ausztrál társaiké. Ezt ő természetesen nem ítélte el, csupán próbált tapintatos, és elővigyázatos lenni. Egyszóval várta a lány reakcióját.*

Egyre több ehhez a kettőhöz hasonló embert pillantok meg a sikátorban.Istenem, hogy nekem ilyen nagy szerencsém legyen. Craig felveti a hoppannálás ötletét. Szerencsém van hogy már megtanultam. Bólintok.
-Rendben.
Ekkor gondolkodom el a következő kérdésen ami felmerül.
-Hova? Kérdezem meg Craig-et , kezdenek túl sokan lenni körülöttünk. Tudom hogy túlzok de olyan mintha a város összes bizarr alakja itt állna és minket bámulna. Craig-re pillantok.


- Azt mondom így elsőre legyen Roxmorts! *Jelenti ki Craig határozottan, és időközben előveszi a pálcáját, és felkészül a varázslatra. Kissé tényleg felforgatták a helyet, pontosabban ő maga forgatta fel, de talán enyhít a helyzeten, hogy hasznos cél érdekében tette. legalább is ő most ezt gondolja. A későbbiek talán őt igazolják majd talán nem. Egy azonban biztos cselekedniük kell. Annál is inkább, mert a hevesen bámészkodó tömegből két elég határozottan előretörő alak kezd kibontakozni, és biztosra vehető, hogy nem jó szerencsét kívánni jönnek.*
- Induljunk!! *Mondja Craig, és még utoljára vet egy pillantást a lányra, és a tömegre, ezt követően pedig minden bizonnyal hoppanálni fognak. Utolsó simításként, hogy elfedje saját magukat, Craig, még elereszt egy kósza varázslatot.*
- Nebula! *Mondja halkan, és köröz a levegőben a pálcájával, minek hatására sűrű ködfátyol ereszkedik eltakarva őket így a kíváncsi szemek előle, hogy nyugodtan felszívódhassanak.*
Naplózva

Craig Nicholls
[Topiktulaj]
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2011. 07. 19. - 14:29:19 »
0

Smoke Smokeold

Az ódon kerítések közt surranó léptek ütötték meg az emberekénél élesebb állatfüleket. Többségük félős rágcsáló, vagy madár volt, és ezek rebbentek szét hangtalanul. Ők nem vijjogtak egymásnak, egyikük sem dolgozott csapatban, mindenki csak a saját életét féltette. Hogy a városokban élő állatok mennyire hasonlóak az emberekhez... Ez jutott eszébe most Smoke-nak is, vagyis Doubles-nek, mivel most épp dolgozott, így kénytelen volt álnevét használni, ami valljuk be nem éppen a legkreatívabb, de azért a célnak megfelel, és nem árul el sokat. Szóval szokásos munkaruhájában, ami egy egyszerű, de elegáns (és feltehetően igen drága) fekete talárból, illetve egy arra utólag ráerősített csuklyából állt. Erősen hajazott megjelenése egy halálfalóéhoz, már csak a maszk hiányzott. A fejfedőt azonban csak akkor hajtotta fel, amikor megérkezett az elhagyott kis utcára. Nem rögtön idehoppanált, az túl feltűnő lett volna. Az őszre igen jellemző esti hideg már, most alkonyat idején elérte a levegőt, ezért kénytelen volt hősünk pálcájával felfrissíteni vérkeringését, hogy kevésbé fázzon.
Úgy tűnhetett, hogy eléggé türelmetlen egy alak, mivel gyakran nézett rá karórájára, vagyis arra a valamire, ami teljesen úgy nézett ki, akár egy karóra. Valójában a bőrszíjra egy apró, kör alakú tükör volt erősítve, és ezzel csak a legkisebb feltűnést keltve nézett szét maga mögött. Közbe azért előre is figyelt és tüzetesen vizsgálgatott mindent, akár egy lelkes turista, habár ettől nagyon elütött jelmeze.
~Omló vakolatú ház, döglött állat szaga, egy malactetem a kaputól két és fél órára.~ Ismételgette magában az információkat, és ekkor már el is ért hozzá a második jellemző. A kellemetlenséget újból egy észrevétlen pálcaintés tüntette el, és közben arra gondolt, hogyha ez a munka még sokáig fog tartani, akkor ő is ilyesmi szagú lesz. Ezt meg is mosolyogta, majd hirtelen megállt és jobbra fordult. Ott volt előtte a jellemzett épület, és az oszladozó tetem is.
~Szia röfi...~ Üdvözölte az egyetlen lakóját az udvarnak, majd gondolatban bebocsátást kért és már nyitotta volna az ajtót is, majd hirtelen meggondolta magát.
- Carbo... - suttogta és háromszor körzött jobbra pálcájával csuklóból. Ha minden igaz ez levette az esetleges védőbűbájokat a bejáratról és már le is nyomta a kilincset. És ekkor hatalmas hibát követett el.
Minek ide riasztó bűbáj? Ez a rozsdás tákolmány így is olyan hangot ad ki bemenetelnél, hogy talán egy némító bűbáj is kevés lenne hozzá. És ez a jellegzetes nyikordulás talán felkelthette valaki figyelmét...



*Egy kócos tökéletesen mugli ruhába öltözött alak sétálgatott ezen a kései órán a főutcán. A korábbi kissé furcsán alakult találkozás, és új ismertség emlékképeivel zsonglőrködve gondolataiban. Ekkor még halvány gondolatfoszlányként sem merült fel benne, hogy mik várhatnak még rá az éjjel, hajnal.. folyamán. Baktatott hát csak előre enerváltan... stílszerű szakadt tornacipőjében farmerben, és fekete pulóverben. Semmi varázslóra emlékeztető nem volt benne. Sokkal inkább úgy festett mint valami kócos kamasz aki kalandvágytól hajtva kissé túlságosan messzire merészkedett.. túl az ismert világon.. Valóban szokatlan látványt nyújtott a srác az adott közegben, de töretlenül lépdelt előre.. vissza a szálló felé, ahol az elmúlt hónapokban tanyázott. Útja során egy sikátor mellett is elhaladt, ahonnan furcsa zajok szűrődtek ki. Ausztrál lévén a legkevésbé sem volt az a fajta, akinek szokása más dolgába ütni az orrát, de talán a korábbi felkavaró találkozás hozományaképp a kíváncsiság felülkerekedett a megszokáson,. az ösztönön. Craig lassított, majd fülelt. Határozottan mozgást érzékelt, maga sem tudná megmondani miért, de úgy döntött benéz a sikátorba. Azonban a korom sötétség végett apró segítségre szorult. Varázsló lévén pedig segített magán. A szürreális külsejű pálcáját pulóver ujjából előkapva a bal szeméhez illesztette, majd halkan elmormolta.*
- Nocte Visus! *A pálca vége alig érzékelhetően felizzott a fi szemén pedig ezüstös csillám futott végig, és mintha nappali világosság támadt volna bal szemével tökéletesen látott mindent a sötét sikátorban. Az odabent matató gyanús alakot is beleértve. Szabad kezével "kezeletlen" jobb szemét takarta le bal kezében pedig a pálcáját lógatta, és csendben figyelte. Mi bontakozik ki a sötétben reménykedve az észrevétlenség homályában.*  



Káromkodások sorozata zajlott le a fejében, és szinte az összes ezzel kapcsolatos ismertségét egyszerre hozta felszínre. Nem számított, hogy mugli szüleitől, vagy a varázsló társadalom tagjaitól hallotta még egykor. Volt köztük egy dallamos finn vulgaritás is, amit nagyapja zűrös ügyleteit megbosszulni vágyó idegen fekete mágusoktól tanult. Érdekes egy nyelvük van a skandinávoknak, tervei közt szerepelt is a megtanulása, de abban biztos volt, hogy ez még a távoli jövő hozománya lesz csak. Szóval a biztonság kedvéért elsuttogott egy 'Silencio'-t, mielőtt tovább ügyködött volna az ajtóval, és csak ezután ment be az udvarra.
Az állapot meglepő volt, még úgyis, hogy már felkészítették belőle egyszer szóban, illetve kívülről is volt alkalma megszemlélni. Biztos jó volt a talaj, mert a gaznövények már-már fákat lephettek volna el magasságukkal. Na jó, csak csemetéket, mivel nem sokkal ért térd felé a hatalmas fű és egyéb számára behatározhatatlan növények. Sosem volt erőssége az ilyesmi. Még a varázslényeket csak-csak felismeri, de a növények... Messze állnak tőle, pedig gondolataiban mindig is benne volt az, hogy pár hasznosabb bájitalt megtanul rutin szerűen elkészíteni, és ugye az alapanyagok elengedhetetlen kellékei ezek a giz-gazok. Persze, persze meg lehetne venni boltba, de ő valahogy nem kötné senkinek az orrára azt, hogy mit főz, mert ugye az alapanyagokból ezt nem nehéz kitalálni, illetve annak is meg lenne a valószínűsége, hogy az eladó sem örülne ennek. Talán majd egy kuncsaftját megkéri...
Szóval csak úgy suhantak a gondolatok a fejében, és már el is indult volna, mikor az ilyen esetekben fokozatosan erősödő paranoiája nem jelezett volna. Ha ennek a vészjelzőnek engedelmeskedik gyakran csak felesleges köröket fut és saját életét nehezíti meg, de most valahogy meg volt győződve igazáról. Sajnos tükrében hiába keresett akárkit, túl rosszak voltak ehhez a fényviszonyok.
~Ne, egy halálfaló legyen... ne egy halálfaló legyen...~ rimánkodott, habár fogalma sem volt kinek. Még utoljára mély levegőt vett, majd pálcáját markolva eltűnt, és egy nem túl hangos, de észrevehető pukkanás keretében az útszakasz bejáratától pár méterre jelent meg, így biztosan a jövevény háta mögött jelenik meg. Már ha van ott valaki, mivel még így se lát túl sokat, csak vaktában, mellmagasságban előreszegezi magyal fegyverét.
- Van ott valaki? - hangján meghallani a cigarettafüstben eltöltött éveket, és egy szemfülesebb valami félelemszerűt is észrevehet benne...


*Craig számára az utca ellenfényéből a sikátor homályába elbájolt szemével tökéletes kilátás nyílt. Mondhatni páholyból figyelte az odabent ügyködő alak csetlését botlását. Azonban láthatóan nem holmi tapasztalatlan tolvajt lesett meg, hisz jól látszott ahogy úrrá lesz rajta a gyanakvás, és felfigyel .. Craig irányába próbál tekinteni, de a tökéletesen elfoglalt pozíció jóvoltából semmit sem lát. Ez elbizonytalaníthatta az alakot aki úgy tűnik az egyetlen ilyenkor érdemes megoldást választotta. Craig sem cselekedett volna másképp. Legalább is most így gondolta. Hogy pontosan hova fog hoppanálni a meglesett fickó. Craig természetesen nem tudhatta, de volt egy erős tippje, melyet úgy gondolt megpróbál ezúttal kihasználni. A sikátorban tevékenykedő alak mozdulatai egyértelműen utaltak a varázslatra, így Craig a feltételezései nyomán maga sem  kívánt hoppon maradni. A szó szoros értelmében persze. A perc tört része alatt próbált cselekedni. Leengedte szemét kezét takaró, így a korábbi varázslat hatása semmivé foszlott. A következőhöz pedig szinte semmire sem volt szükség, mivel amúgy is a falat támasztotta. Teste, és a fal közé szúrta pálcáját.*
- Assimilo! *Mondta halkan, s malter módjára olvadt a betonfalba. Hűlt helye maradt. Rejtekéből figyelte tovább, ha minden a tervek szerint alakult a fickót akinek készségesen válaszolt is ügyelve arra, hogy ne fedje fel pontos helyét a hang az idegen háta mögül érkezett, egy újabb apró bűbáj eredményeképp.*
- Csak a szél fúj.. *Hallatszott, hát ha semmi nem jön közbe Smoke háta mögül a számra ismeretlen sejtelmes hang. Craig pedig csendben felmérte a korábban nem épp a legegyenesebb úton járó alakot.*



Egy jó darabig feszült csend volt a válasz kérdésére és már-már kezdett lenyugodni hősünk. Hisz sejtette már, hogy ez is csak egy fölösleges rutinintézkedés lesz.
~Már megint az időmet vesztegetem fölöslegesen... Pedig milyen szívesen meglátogatnám még valamelyik helyi kocsmát...~ És már gondolatban fel is hajtott egy pohárral az Ogden féle lángnyelv whiskyből. A kellemes maró érzés is ott volt a torkában. Talán épp ez a figyelmetlenség, vagy éppen az idegen mágus szakértelme tette lehetővé, hogy Smoke rezzenve fordult meg, mikor hangot hallott maga mögött. Pálcáját a feltételezett irányba tartotta, és már rögtön mozdulatokba is kezdett volna, ha éppen nem csak az élettelen falat bámulná.
~Ilyen jól hoppanálna?~ Lepődött meg, de aztán rájött, hogy annak hanghatása is van, és annyira azért nem süket, a másik ötlete egy hangszóró volt, amit a muglik használnak, vagy valami ehhez hasonlatos bűbáj, de akárhogy hunyorított semmit nem látott, próbált keresgélni apró mozgások után, de sajnos ez sem hozott eredményt, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve gyors csukló mozdulatot tett:
- Diffindo. - szólalt meg a rekedtes hang ismét. - Diffindo. Diffindo. - újabb két fénysugár csapódott egymás mellett a falba. Mindegyik mellmagasságban egymástól fél ember távolságra, remélte, hogy ez előcsalogatja a rejtélyes idegent, és a fényviszonyok javítása érdekében újra megszólalt:
- Baubillious - és egy apró, fakó fénygömb hagyta el pálcáját elfogadható viszonyokat teremtve, ami arra volt elég, hogy lássa a körvonalakat. Arra figyelt, hogy ne az arcát világítsa a varázslat, ezért hátrébb is lépett tőle.


*A fiatal Ausztrál varázsló tökéletes egységet alkotott a fallal. Csendben figyelt, nem mintha nem lett volna elég meggyőző az álcája, de azért kíváncsi volt mire megy a gyanús idegen a hangkivetítő bűbájjal. Az eredmény bizonyos tekintetben meggyőző. Az alak hátat fordít a fallal egyként lapuló Craig-nek, majd némi gondolkodás után bontani kezdte a túlsó falat. Meg kell hagyni kifejezett akkurátusan. A legördülő törmelékdarabok, és a robbanások zaját használja ki gondosan az Ausztrál, hogy árnyék módjára emelkedjen ki a falból ismét az idegen háta mögött. Légies mozdulatok következnek a levegőben, majd egy halk varázsig hagyja el Craig száját.*
- Radix Veniculum!! *Ha pedig a varázslat a lehetőségekhez képest sikerrel jár. Az idegen férfi lábai alól a talajból karvastagságú gyökerek szöknek magasba, és megkísérlik megbéklyózni az ismeretlent, hogy milyen sikerrel az minden bizonnyal hamarosan kiderül. Craig pedig titokzatos éji karmester módjára álldogál előreszegett pálcával készen a váratlanra, így vezényelve az indáknak.*


A sápadt világosságnál hunyorogva feszülten várta a rejtélyes támadója előbukkanását, de az egy darabig csak nem jött. Illetve, mire már észrevette némileg késő volt, ugyanis valamiféle növény kezdett rátekerődni lábaira, szerencsére még a varázslat csírájában tenni tudott valamit.
- Finite Incantatem - szavalta a ritmusos igét, aminek következtében a frissen előretörő hajtások megálltak a növekedésben és elernyedtek. Smoke-nak azonban nem volt ideje tétovázni  - Protego. - hangzik ismét szájából a jól ismert védővarázs, ha esetleg ellenfele lesből egy gyors támadást kísérelne meg. Természetesen nem marad a helyén, hanem menetes csavarként fordul meg tengelye körül kutatva az idegent, akit ha minden igaz végre meg is talál a háta mögött. Ha nem kényszerül azonnali védekezésre, akkor újból meglengeti pálcáját és a 'Obsculo'-t harsogja, ami, ha célba talál egy fekete kendővel köti be a mugli kinézetű személyt.
~Biztos, hogy nem halálfaló...~ nyugtatgatja magát gondolatban ~Vajon sárvérű lenne? És rólam hiszi, hogy halálfaló lennék? Netán övé a ház? Ő lenne az, akiről beszéltek...~ vetődnek fel benne a kérdések, majd úgy döntött jobb, ha ezeknek hangot is ad előző igézése sikerétől függetlenül, persze nem elkényelmesedve, akármikor készen áll egy Protego alkalmazására.
- Ki vagy? - kezd bele nem túl udvariasan a beszélgetésbe.


*A gyökerek lassan megállnak a növekedésben Craig pedig nem fecsérel energiát rá, hogy megnehezítse a fickó dolgát. Az egész eddig is csupán a kíváncsiságról szólt. Nagyjából felmérte amire eddig kíváncsi volt. A másik még elsüt egy varázslatot. Háttal Craig-nek pajzsbűbájt emel mag köré. Ezt az Ausztrál nem teljesen érti, hiszen a varázslat végeztével a fordulás közben Craignek tökéletes alkalma lenne újra támadni, de persze nem teszi, úgy érzi nincs rá szükség. nemsokkal később ismét varázsige következik. Azonban Craig jól hallja a varázsigét, és szemtől szembe ezúttal jó lehetősége van a védekezésre, amit ezúttal nonverbális keretek között meg is tesz. Ha sikerrel jár a fekete kendő, még csak alakot sem ölt. Talán most volna itt az idő egy újabb ellentámadásra, de mivel az Ausztrál rúnái semmiféle rozsszándékot nem jeleznek jobbnak látja beszélőre fogni, persze még készenlétben tartva a pálcáját.*
- Craig vagyok! Zajt hallottam a sikátorból, és gondoltam benézek.. hátha látok valami érdekeset..
- Nekem kihez van szerencsém.. *Kérdez vissza előreszegett pálcával.*


Sejtette, hogy nem lesz túl sok haszna egy könnyű bűbájnak, de azért úgy volt vele, hogy miért ne? Az viszont nagy meglepetést okozott neki, hogy a férfi csak ilyen könnyedén válaszol. Habár megfordult a fejében az is, hogy egy kiváló okklumentorral van dolga. Válaszra sajnos nem jutott, ezért úgy döntött, hogy csak óvatosan közöl magáról információkat. Hiába, a Zsebpiszok közben lehúzott évek paranoiássá, és bizalmatlanná teszik az embert.
- Smoke vagyok. - jobbnak tartotta nem az álnevét használni, maga sem tudja miért. A bemutatkozásának másik felét próbálja érintetlenül hagyni, ugyanis már megtanulta, hogy a magyarázkodással általában csak rosszabb helyzetbe kerül. Ez után próbálja felmérni az előtte lévő alakot, és egy csapásra a varázstalanul ért gyermekkora jut eszébe. Onnan is a züllött rocksztárok akikkel naponta foglalkozott a híradó. Mikor édesapjával még teljes békében nézték minden este a kanapén... Már majdnem nosztalgiázni is elkezdett volna, ha a jelen helyzet és józan esze nem rántotta volna kegyetlenül vissza a valóságba, tudta ugyanis, hogy az ilyen gondolatok mindig rosszul végződnek, mert minduntalan eszébe jut élete két legerősebb 'exmemoriam' átka.
- Tudod, veszélyes egy környék ez. - ez a szöveg rekedtes hangjával egy alacsony költségvetésű, fekete-fehér gengszterfilmre emlékeztette, és alig bírta megállni egy apró mosoly nélkül - Nem egyszer rendesen az orrára koppantanak annak, aki benéz egy hangosabb sikátorba. De végül is, a te életed nem az enyém, nekem annyira mindegy.
Itt egy apróbb szünetet tart és ismét a másikat fürkészi, majd végül úgy gondolja érdemes kockáztatni, mert nem úgy látja a Craig nevű illetőt, mint aki nagyon meg akarja támadni hősünket. Ha meg igen, akkor piszok jó okklumentorral van dolga és rendesen ráfázott, de hát már rájött, hogy lényegtelen miként élünk, úgyis mindenki a pokolba megy. Szóval leereszti pálcát tartó kezét és elrakja talárja egyik rejtett zsebébe, majd egy másikból cigarettás dobozt húz elő és egyet kivesz magának, majd a másik felé nyújtja. Reakciótól független visszarakja, és ugyanabból a zsebből egy feltehetően méregdrága mugli öngyűjtő kerül elő. Csontborításába egy mammut volt belefaragva. Hiába, imádta az efféle apró kellékeket, csak ezt mások meg ne tudják. Miután meggyújtotta sajátját (és Craigét is, ha elfogadta), ez is visszakerült helyére.
- Csak így, mugli ruhában? - Ha a mondat szórendje nem utalna kérdésre, akkor nagyon könnyen tényközlésnek is vehetnénk a férfi hangsúlyából.

- Ahha elég veszélyes.. *Mindösszesen ennyit présel ki magából az első körben. Elsősorban nem abból kifolyólag reagál ennyire flegmán, mert szinte minden este erre jár haza, hanem sokkal inkább azért, hogy kicsit csigázza a másikat. Annak ellenére, hogy ez nem szokása most úgy érzi szükséges. Tulajdonképen eleve természete ellenére cselekedett mikor beleütötte az orrát a másik dolgába, de valamiért szükségesnek érezte. Talán hasznos ismeretségre tehet szert gondolta.. vagy valami ehhez hasonlatosat. Az életét illető megjegyzésre nem reagál különösebben, még csak vállat se ránt. Kissé erőltetettnek érzi, na de sebaj. Lassan Craig is elteszi a pálcáját viszonozva a másik gesztusát. A cigarettát pedig szintén udvariasan, egy kézmozdulat keretei között visszautasítja. Közben személei ahogy a másik rágyújt. Megfordul a fejébe, hogy apró segítség gyanánt csettintve ujjaival esetleg meggyújtsa a cigarettát, de végül letesz róla.. hisz korábban őt zavarta a színpadias melegfelvonulássá akkor most miért viselkedne hasonlóképp.. vagy miért is vágna fel ezzel.. feleslegesnek gondolja.*
- Így szoktam.. *Válaszol a ruháját illetően ízes akcentussal, mely most már jól hallható, és mondandója végén kérdésre téved át.*
- De te hallod, ha meg nem sértelek.. nem mintha nagyon bele akarnám ütni az orromat.. de mit ügyködtél ilyen zajosan odabent a sikátorban..? *Teszi fel a kérdést, és vet kíváncsi tekintetet a másikra.*
Naplózva

Craig Nicholls
[Topiktulaj]
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2011. 07. 19. - 14:35:32 »
+1

Relatives.


Kócos barna alak üldögél az egyik Hyde Park közelébe lévő kis utca (Halton st.) egyik eldugott kávézójában. Az orra előtt az asztallapon egy hatalmas bögre Latte gőzölög, de a srác hozzá sem nyúl. Inkább cigaretta füstbe burkolózik, és az asztallapot bámulja. Lassan mindkét kezével beletúr a hajába, és ott is tartja azokat. Meglehetősen elveszettnek, és gondterheltnek látszik. Perceken belül megszólal a bejárati ajtóhoz erősített csengettyű jelezvén ezzel újabb vendég érkeztét. Egy kék fekete csíkos pulóvert viselő farmernadrágos tornacipős fickó érkezik. Lassan körbenéz, és köszön. A kócos barna alak fel sem emeli a tekintetét. Az asztala mellé gitártok van támasztva a széke támlájára bőrdzsekit akasztottak. A frissen érkező lassan felméri a helyiséget, és a kócos asztalához sétál. Kérdezés nélkül helyet foglal az asztalnál, majd lekönyököl. Meglehetősen kimért hangon szólal meg.
- Üdv Craigie! Nem hittem volna, hogy tényleg itt találkozunk egyszer.
- Csá Matt! Viszonozza Craig a köszönést feltekintés nélkül. Lassan a másik arcába fújja a füstöt. Az egy egyszerű kézmozdulattal hessegeti el azt, és így folytatja meglehetősen provokatív hangnemben.
- Anyáék mesélték, hogy egyszer csak eltűntél! Úgy látszik véget értek a kis hülye játékaid.
- Tényleg kiraktak a bandából? Végre talán észhez térsz. Sorolta csak sorolta a mélyebbnél mélyebb sebeket feltépő gondolatokat a pulóveres.
- Én is örülök, hogy látlak a zenekarhoz semmi közöd.. hagyjuk ezt.. Tudsz segíteni munkát találni vagy nem..?. mindketten tudjuk, hogy csak ezért vagyok itt ne húzzuk egymás idejét nem vagyok kíváncsi rád.. Magyarázott Craig, és még mindig nem nézett a másikra.
- na na csak ne ilyen sietősen! Azt hiszed a varázsvilágban minden ilyen gyorsan megy? Pláne erre.. Válaszolt a pulóveres.
- Persze honnan is tudnád mi zajlik itt, meg hogy.. mi van a varázsvilággal.. te csak azzal a bugyuta zenekarozással foglalkoztál.. ami ugye már nincs! Tapintott újabb fájó pontra a pulóveres. Craig keze az asztalon ökölbe szorult, és a cigarettája lassan csonkig égett.
- Vagy talán a Burger King-már nem is jó neked milyen munkát szeretnél öcsikém? Feszítette tovább a húrt Craig bátyja Matthew. Ezzel az utóbbival pedig el is szakította azt. Craig fellökte az asztalán gőzölgő kávét, ami lassú komótos cseppekben folyt le a földre. Aztán előre lendült, és megragadta a bátyja pulóverét, és magához rántott testvérét az asztal fölött.
- Szarakodj mással Mattie, te kispályás.. díszvarázsló.. Roxfort gyöngye.. Angol majom.. Szórta a sértéseket Craig, aztán köpött is egyet oldalra, A vendégek lassan kezdtek odafigyelni.
- Játszani akarsz Craigie? Kérdezte kihívóan Matthew.
- Csak rajtad áll! Majom! Mondta Craig, és elengedte a bátyját. Craig lassan felegyenesedett a székében kezébe vette a gitárt, és felvette a kabátját. Közben Matthew a kiöntött kávé árát csúsztatta az asztalra. Aztán mindketten körbenéztek a helyiségben. Egy szemvillanás sem telt bele, és pukkanás rázta meg a helyet a székek felborulva maradtak ott utánuk. Mindketten hoppanáltak a holmijukkal együtt semmi nem maradt utánuk csak a rendetlenség. A többi vendég értetlenül bámult. Hamarosan egy közeli sikátorban nézett egymással farkasszemet a két testvér. Craig az arcába lógó hajjal pálcáját előre szegezve feszülten, de slamposan logó bőrkabátban állt. Matthew látszólag kecses, de erőltetett tartásban készült támadni szintén előre szegezett pálcával. Hosszú néma csen következett aztán Matthew szólalt meg.
- Na gyerünk Craigie.. mutass valamit! Unszolta Matt.
- Ne fárassz Matt.. gyenge vagy.. Válaszolt rendkívül flegmán Craig, amire már a másik sem bírta. Pálcasuhogás, és kiáltások következtek. Matt elégé lassú volt, és álprecíz.
- Levicor.. Fejezné be Matt, ha lenne ideje rá.
- Capitulatus..!! Mondja ki Craig unottan, és suhint. Matt pálcája messze elrepül a sikátorban Craig pedig felnevet.
- Csak nem reptetni akartál bátyuskám.. Látom a Roxforban sok új trükköt tanultál! büszke lehetsz magadra! Vigyorog Craig kajánul, míg Matt vörösödik.. Matt lassan összeszedi a pálcáját, és dühösen hoppanál. Utolsó szavi így visszhangzanak.
- Mindig is a család szégyene maradsz Craig! Bármit is teszel ellene! Aztán tovatűnt. A veszekedés után a lelkileg nem valami jó állapotban leledző kócos srác megindult a londoni utcákon át a Hyde Park irányába. Sajnos itt is rájárt a rúd. Mugli múltja ismét a zenekar kísértette. A kirakatokban NME, és Rolling Stone magazinok sorát látta tele a képével, és a bandából való távozásával. Rettentően kiborult, csak futott futott, míg a park csendje körbe nem zárta, néhány megrögzött rajongó lány is üldözte egy darabig, de egy apró konfúziós bűbájjal sikerült megmenekülnie. Így kezdett hát komoran maga elé bámulva sétálni a csendes parkban, és így futott bele valaki "láthatóan" igazán megkapó jelenségbe. A szó szoros értelmében.
Naplózva

Craig Nicholls
[Topiktulaj]
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2011. 08. 04. - 23:55:55 »
0

Roxana des Pres

Nem minden olyan egyszerű, mint amilyennek látszik...

Hirtelen elfutott a méreg, hogy feleslegesen áldoztam fel a szombat estémet, hisz a szöveg végén nem volt semmi, vagyis semmi olyan, amit vártam volna. Igen, érdekes volt a szövegezete és fenséges, de valahogy vártam, hogy ez a varázslat - amit úgy gondolom mindketten szótlanul tűrtünk -, majd kiteljesedik. De nem történt meg. Kicsit dühös voltam, de arcom még ugyanolyan közömbösen festett. Felálltam a kanapéról, s az italszekrényhez baktattam. Leraktam az üres poharamat, s benyúltam az egyik polc végébe, ahol már egy előre elkészített pénzes - csomag állt.
Leraktam Craig elé az asztalra, míg a pergamenért nyúltam, hogy a jóslatot elrakjam a többi családi ereklye mellé.
- Nos, meg kell mondjam többet vártam, habár ez is lenyűgözött, de mégsem hozta ki azt a hatást, amit gondoltam - csevegtem, miközben gondosan visszaraktam a papírt a tartójába. - Mindenesetre köszönöm a szolgálatait és hogy időt szánt az iratra! Remélem a fizetségével is megvan elégedve - beszéltem elég udvarosan, habár inkább csak kiutasítottam volna a házból. Úgysem tett nagy szolgálatokat.
De nem csak az enyhe düh frusztrált, hanem üres érzésem volt. Gondolkodtam, hogy mi hiányzik, aztán lassacskán kezdtem ráeszmélni: megszakadt a kapcsolat. Vagyis nem szakadt meg, még még mindig éreztem, de már nem láttam bele a fejébe, s úgy tetszett, mintha az agyamat felvértezték volna, s nem láthatott bele ő sem az enyémben, mégis a kapcsolat élt. Ez volt a legfrusztrálóbb, de nem kérdeztem rá erre a különös jelenségre, inkább elhatároztam, hogy miután az ausztrál távozik nyomozok egy kicsit, de semmiképp sem voltam hajlandó rákérdezni a férfinál. Tudtam, hogy ő sem tudja a választ.
Az ajtóhoz léptem, s azt kitártam, hogy a vendég könnyedén távozhasson, s közben azt mérlegeltem, hogy miért érte meg a ma este: kaptam pár halvány instrukciót az ősöktől; kiderült, hogy kiváló jósok; kidobtam egy halom pénzt a semmiért és valami ördöngös varázslat kerített minket hatalmába.
Kiváló, már csak ezt hiányzott... Balszerencsés éjjelnek ítéltem meg, s már arra koncentráltam, hogy melyik varázsszekértőhöz menjek segítségért. Felmerült az agyamban pár név, miközben még mindig az ajtónál álltam, várva, hogy Craig távozik.
Ám ez sem ment ilyen egyszerűen. Amint ép jómagam is készültem elhagyni a helyiséget, a jóslat hirtelen felizzott, konkrétan elkezdett égni, s a füstfelhőből egy szellemalak formálódott ki, s szinte éreztem, hogy ő az egyik ősöm. Hirtelen megindult felénk, s én pálcát rántottam, mire az árny férfi lassított, s gonosz, szigorú tekintetet emelt ránk. Olyan volt, mint egy szellem, vagy egy patrónus, de sokkal sivárabb. Régi korok öltözékét viselte, arca elnyűtt volt és komor, szakálla terjedelmes. Tekintélyt sugalló nemes - rögtön lerítt róla.
- Ahogy te vigyázhattál volna, ifjú, ki e papírt a kezedbe vetted! - sziszegte földöntúli, ijesztő hangon, míg én a pálcát mindig a kezemben tartottam. De nem nekem beszélt, hanem Craignek.[color= - Hű szolgálója lettél hát a családnak, s ha kitagadnak, vagy megszöksz, elárulod őket, meghalsz! Ér az átok, az igaz átok, élsz is és halsz is, ember is, mégis enyészeté leszel! Egy élőholt, te fattyú! Mégis, ha nem vagy a sarjunk, apád, anyád kitagadtuk, avagy olvasod e levelet, nem felejted nevünket! Nem felejted, ám őrzöd, életed végéig, mert ha nem, meglakolsz! 10 esztendő. 10 teljes esztendő bűnhődés azért, mert önző voltál, s más dolgában kutattál. Szolgáld a családot, de csupán egy szó, egy vétek s az enyészeté lészen! De ha azt hiszed, hogy nem szállt rád az átok, bolond vagy! Eltüntetni rólad már nem lehet, mert mikor kinyitottad a tiéd lett! Szolgálj hát, kegytelen lélek!
Sziszegte, mint egy kígyó. Rám tekintett, s mintha bólintott volna, majd elveszett a semmibe, ám a papír mely éget sértetlenül állt a tokjában.
Egy pillanatig csak álltam, s néztem némán, aztán újra a pergamenhez léptem és kicsavartam. A szöveg immáron olvasható formában állt, s az, amit elmondott ez a lény, beleégett a papírba, s a címzés is:

Felicia & Giles des Pres
az alapítók unokái

997, a halál éve

Eltelt egy perc, s elképedve álltam. Éértelmeztem az olvasottakat, hallottakat, látottakat.
Talán azért volt olyan komoly a varázs, mert ezer éve írták, azon évben, mikor Géza fejedelem meghalt. S hogy ki volt Géza fejedelem? Hosszú rege, de nem is lényeges...
Viszont, ami igazán fontos, az a pillanat volt, mikor gonosz mosoly ült ki az arcomra.
- Ez mindent megmagyaráz - fordultam szembe Craiggel. - No lám, mit hozott a sors? - kacagtam gúnyosan, miközben elhaladtam mellette. Megálltam, s végighúztam az ujjam az arcán. - Te döntesz, hogy szolgálsz, vagy meghalsz!? Csak rajtad áll Nicholls! - hangom fagyos dallamokkal vegyült, miközben átjárt a diadal édes mámora. Leoltottam a villanyt a szobában és távoztam onnan, hagytam, hagy gondolkozzon az a dilis.




*Komor és sötét fellegek gyülekeznek. Gyülevész népség, de érkeznek unos-untalan. Beborítják az eget, és valami baljóslatú érkezését hozzák hírül. Tisztában van ezzel mindkét fél. Craig legalább is komoly balsors közeledtét érzékeli. Azonban tehetetlen, hisz egyelőre semmi sem történik. Érzi bár a csontjaiban, de oly megfoghatatlan az egész, hogy egyelőre maga sem képes lépni. Az időközben zajló események pedig csupán zárójelesek ahhoz képest, ami alakulóban van. A rúnák pedig súgnak, súgnak, mint mindig. Ezúttal nem az elűzés szegődik az Ausztrál szolgálatába, hisz az némán hallgat most is épp úgy, mint ahogy tette azt az első percekben is, és ez most sincs másképp. Most a meglévő tudás rezonál. A mágia jelen van a szobában, méghozzá egyre növekvő mértékben. A forrás sem éppen kétséges, azonban miképp manifesztálódik majd? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések cikáznak Craig fejében, miközben ő maga felállt az asztaltól a lány pedig a fizetségét készíti elő újabb keresetlen szavak kíséretében. Ez azonban cseppet sem hatja meg jelen pillanatban a Rúnamágust, hisz egészen mással van elfoglalva. Érzékeit kiélesítve kutatja a mágia legapróbb jeleit, de egyelőre teljességgel hiábavaló az erőfeszítés. Nem mutatja meg magát a csalfa rejtély, mintha mindkettejük türelmével játszana, bár Roxana aligha érthető módon már inkább szabadulna a számára kelepcének tűnő helyzetből. Hisz látható türelmetlensége, és unott ábrázata elárulja, mit gondol a dolgok jelen állásáról. Jól látszik, hogy talán már elfelejtette a korábbi testcsere kellemetlen érzését. S itt még nem is sejti, hogy tudtán, és józan akaratán kívül a hozzá hasonlóan romlott lelkű, és gátlástalan ősei miféle borsot készülnek törni Craig orra alá, mely borsszemek sokkal inkább festenek majd görögdinnyeként, mintsem a megszokott apró fekete fűszer formájában.

Már-már pattanásig feszültek az Ausztrál idegszálai az álldogálás közben, amikor a szoba bejárata felé tekint, mintegy megadó pillantással lassan rászánva magát a távozásra, mikor végre stílszerű képzavarral élve a „szellem kibújik a palackból”. Jelen esetben persze sokkal inkább egy tekercsből, mely úgy fest ma egész este főszerepben tetszeleg. Ez pedig az elkövetkezendőkben sem változik majd. A lány nyomban pálcát szegez az izzó pergamenből előtűnő jelenésre, mely jól láthatóan egy aszott, és meglehetősen vén varázslót formáz. Szilaj határozottsággal tör elő, s bár csupán káprázat karizmája igen erősnek tetszik. Szavai határozottak, és baljóslatú jövőt sugallnak. Craig pedig, ha egy percig is kételkedett volna, hogy kinek szól az üzenet a régmúltból, most megkaphatja a választ. Az elkövetkezendők fényében pedig már jóval átláthatóbban rajzolódik ki, a jóslat festette kép az Ausztrál előtt. Azonban kevés idő marad ezzel foglalkozni, hiszen a hallottak fényében sanyarú 10 év elé néz a varázsló. Ehhez pedig, akármennyire is illetlen ez egy ilyen idős, és tiszteletet parancsoló jelenéssel szemben, Craig-nek is lesz egy két szava. Ha bár a helyzete első körben tökéletesen reménytelennek látszik. A kör pedig látszólag bezárult. Az ősi átok, mely épp a korából adódóan igen erős, és veszélyes birtokba vette eltervezett helyét. Ahogyan a mugli népnyelv mondaná az Ausztrál kócos fej búbján üldögél jelenleg. Bár sokkal inkább trónol, mintsem üldögél, hisz korának megfelelően gonosz, erős, és megbonthatatlan. Ez nyomban nyilvánvalóvá válik az Ausztrál számára is, és ezzel korábbi óvatlansága is bizonyosságot nyer. Egy részről lenyűgözi a varázslat ereje, és ezért az egyik szeme sír a másik pedig nevet. Sír, hiszen ez idáig nem sikerült ekkora slamasztikába keverednie, talán egész életében. A másik oldalról viszont nevet, hisz mikor az Egyesült Királyságba jött pont az efféle ősi varázslatokra volt kíváncsi.

Most pedig itt van egy ráadásul a legocsmányabb fajtából. Öreg, mint maga az idő, és ily módon makacs. Rendkívül makacs. A tény pedig, hogy az élete forog kockán Craig intuíciójának újabb lökést ad. A cél immáron világos. A Boszorkány vére nem tiszta, ez pedig igencsak kardinális kérdés errefelé. Különös tekintettel eme bigott család vonatkozásában. A csorbát ki kell köszörülni ehhez pedig szolga kell, s kiből válhatna jobb szolga, ha nem magából a prófécia hírmondójából, aki rendelkezik a kellő tudással a tekercs lefordításához.? Ez tiszta sor. Vitán felül áll. Persze hogy Roxana is érti e az még kérdéses. Azonban ezen sincs túl sok idő töprengeni. Az Ausztrálnak egyetlen választása van behódolni.. Ennek megfelelően szembe is fordul a lánnyal, aki hozzá hasonlóan rá néz most, aztán leszegi a fejét, mint aki megadni készül magát. De hát hol itt a meglepetés.?. Egy ilyen ősi átkot csak meglehetősen komoly varázserővel törhetünk meg, és ehhez is idő kell. Ezzel pedig nem győzöm hangsúlyozni Craig nem rendelkezik momentán..

Craig bosszúsan tekint fel végül a kaján vigyort öltő lányra, aki tudtán, és akaratán kívül jutott komoly ütő kártyához. Pont ez a legbosszantóbb az egészben Craig számára; a rendkívül akkurátus átokhoz semmi köze a boszorkánynak, mégis hozzá kötötték.. Nincs más választása hát az egyetlen kiutat kell megcéloznia, mely rendelkezésére áll. Ám ezzel kapcsolatban még várnia kell. Várnia kell, hogy a gyanúja beigazolódik e. Ha pedig szerencséje van.. végre fény derül a szövegben elvétve előforduló funkciótalannak tűnő Rúnák titkára. Feszült a várakozás….
..és igen a papír nem tűnt el ép, és eredeti rajta a jól olvasható címzéssel ez pedig végre értelmet ad rejtett tartalomnak, melyről ironikus módon a rúnákban gyakorlatilag járatlan boszorkány mit sem tud. „Spolen dominerar” ami annyit tesz;  A tekercs uralkodik! Így a kirakós játék utolsó darabkája is végérvényesen a helyére kerül, ez pedig nem ad módot további habozásra. Craig csupán arra várt, hogy a lány a mámortól ittasan kulmináljon, ez pedig a cirógatás pillanatában jön el. Nos.. Több sem kell Craignek aki gyakorlott mozdulattal ránt pálcát, míg szabad kezével körző mozdulatot tesz a levegőben, ha pedig minden a tervei szerint alakulna. A karlendítés nyomán Roxana-t egy láthatatlan tenyér taszítaná kicsivel hátrébb, ezzel időt, és lehetőséget adva az Ausztrálnak a pálcalendítésre, melynek nyomán, ha minden jól megy a pergament tartalmazó tok tartalmával együtt a varázsló kezében landolna. Ezt követően szólalna meg kissé lihegve, de határozottnak mondhatóan a „megátkozott”*
-   Nos valóban.. a szolgád lettem, de csak ezzel rendelkezhetsz felettem.. amíg nálam van nem érvényesítheted a jogaid! *Magyarázta kezében tartva a pergament, s rá szegezve pálcáját.*
-   Vobis Intaclitis! *Mondja ki hangosan a varázsigét az Ausztrál, minek hatására a pergamen elfeketedik s ez által egyelőre érinthetetlenné válik a boszorkány számára. Craig lassan előreszegezi a pálcáját, és a számára fontos „iratot” a zsebébe csúsztatja. Rejtegetve ezzel, mint Davy Jones önnön szívét. Hogy mit kezd az átokkal, még nem tudja, de egyelőre, ha minden jól megy időt nyert. Ha pedig nem csak a sors a megmondhatója mi vár rá. Minden esetre ennyit még azért hozzáfűzne, mielőtt a korábbiakhoz hasonló furcsán nőies, de elegáns mozdulattal dehoppanálna.*
-   Azt hiszem az őseid azt nem látták, előre hogy a rúnaismeret hiányzik az eszköztáradból, ez öreg hiba..  *Nyomja meg furcsán az öreg szót egyértelmű, mire utalva ezzel, majd a sötét homályba vész magával rántva balsorsa kulcsát.*
Naplózva

Craig Nicholls
[Topiktulaj]
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2011. 08. 05. - 01:06:12 »
+1

RdP

Later......

*A  Dehoppanálást követően Craig egy sűrű erdőben bukkan fel újra. Bár túlzás volna felbukkanásról beszélni, hisz a fák lombkoronája oly sűrű, hogy alig ereszti át a hold fényét, így szinte teljes a sötétség. Craig pedig az orráig sem lát. A varázsló erősen zihál, és kissé ténfereg is. De a kezében lévő pergamentekercset a világért sem engedné el. Farkas üvöltés hallatszik a távolból, mely baljóslatú ízt kölcsönöz az amúgy is vészterhes éjszakának. Melyből Craig bár leleményességének köszönhetően szerencsésen, de mégis „Átkozottul” rosszul jött ki. A szó szoros értelmében.
Craig végül felemeli a pálcáját, melynek végén apró fénygömb jelenik meg megvilágítva a környezetet. Minden irányból vastag fatörzsek, és az avar veszi körül a fiút, aki a pálca fényében ide-oda botorkálva végül egy vastag fa törzsének veti a hátát, és kinyújtott lábakkal lerogy a földre. A pálcáját maga elé szegezi, és míg a fénygömb lassan eltűnik avrázsol.*
-   Castraigni! *Mondja, majd apró szikra pattan ki a pálcából, melyből kisebbfajta tábortűz kerekedik. Ami megvilágítva a varázsló csontos, és sápadt arcát nyújt menedéket, és biztosít normál látási viszonyokat. Craig fújtatva dől neki a vastag törzsnek nem törődve vele, hogy mennyire kényelmetlen.. Kísérletezni próbál most, ám előtte kifújja magát.

A kopott tekercset lassan kitekeri maga előtt, és gyakorlott mozdulatokkal szemügyre vesz. Nyitott tenyerével simít el felette a levegőben, és figyel. A mágiáját tanulmányozza elnyűtten, mely ősi, és erős. Nagyon erős. Craig nemigen képes hozzáférni.. Erre pedig hamar rájön.. Az elpusztítás pedig szóba sem jöhet.. A teszt kedvéért azért közel emeli a lángokhoz, ám abban a percbe érzi a bőrén a gyilkosan csiklandozó érzést, még így is hogy ő maga a lángoktól távol ül, és csupán a pergament tartja a tűz felé..*

-   Ez egyedül nem fog menni.. segítség kell.. *Sóhajtja hangosan a semmibe, miközben a farkasok üvöltése távolodik. Lassan összetekeri a fontos iratot, és a tűzbe bámulva így szól.*
-   El kell, hogy rejtselek.. *Mondja ki, majd a pergamenre néz, mintha élőlény volna, s hozzá beszélne. Craig pedig döntésre jut, és ebben egyelőre nincs választása. Nem engedheti, hogy Roxana valamilyen módon megkaparintsa az írást, mert neki abban a pillanatban vége. Míg az átok meg nem törik, ez nem következhet be. Craignek pedig időre van szüksége. Az időnyerésben pedig nem is olyan rossz. Ezt be kell látnia.
Körülbelül még egy negyed órát tölt el azzal, hogy csupán meredten bámulja a lángokat, majd végül kezében a pergamennel feltápászkodik, és kicsivel odébb sétálva a tűztől belekezd egy kisebb szertartásba. Az írást az avarba helyezi, majd a pálcájával gondosan körberajzolja a leveleket odébb mozdítva. Különféle íveket rajzol a körbe-körbe. Végül int a pálcájával, a pergamen pedig a levegőbe emelkedik lassan. Ott lebeg a varázsló előtt, aki a pálcáját rá szegezve így kántál.*
-   Az igazság elveszett! 
-   Keresd fel hát mestered.
-    Ha keresed, s nem találod véget ér majd rémes álmod.
-   Rejts el most, rejts el hamar. Nem talál rám, ki elmar.
-   Eltűnök, de megleszek!
-   S nem leszek már fegyvered!
-   Keressetek Emberek! *A heves rigmus végén Craig suhint a pálcájával ennek hatására pedig a pergamenen ezüstös izzás fut végig. A varázslat hatására pedig mindenki számára láthatatlanná vált, akinek határozott céljai vannak vele. Csak az előtt mutatkozik meg az írás, aki látni akarja, de nincs célja vele. Craig azonban nem éri be ennyivel. A pergamennel a kezében odasétál az egyik fához, és a pálcáját forgatva a kérgéből egy apró dobozt formáz. A dobozt a kezébe veszi, majd belehajtja a pergament. Zárásként pedig a hamis szó rúnáját vési pálcájával a kéregből fabrikált doboz fedelébe. Ezzel igencsak megnehezítve annak a dolgát, aki birtokolni, és megszerezni szeretné a tekercset. Persze nem tökéletes a védelem, de gyanítja, hogy így Roxana egymaga kevés lesz a visszaszerzéshez. Így pedig lesz ideje gondolkodni az átoktörésen. Már van is egy ötlete, ám ehhez szüksége lesz egy könyvre.. Craig a dobozt a zsebébe csúsztatja, majd a tüzet eloltva távozik a senki földjéről.. a gondjai pedig továbbra is élnek mélyen elzárva..


Naplózva

Craig Nicholls
[Topiktulaj]
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2011. 09. 03. - 21:08:59 »
0

Lilianne I. D'Alambert



Adj még, és kapsz te is... de vigyázz!



Igen. Az értetlenkedő tekintetből és a zavart válaszból nyilvánvalóvá válik, mennyire abszurd is volt a kérdésem. Az elvágyódó csillogás pedig továbbra is titokzatos marad. A legtöbben valamiféle romantikus semmiséggel válaszoltak volna, de a fiú most is hű maradt önmagához, és őszinte választ adott. Első zavarom elmúlta után somolyogva fordulok az ausztrálhoz.
- És sikerült? -hajolok olyan közel, hogy érezhessük a másik meleg leheletét az arcunkon. A malachitszemekben pajkosság, és olyan dolgok ígérete tükröződik, amelyek mellett az elmúlt események eltörpülnének... ha netán mégsem járna sikerrel a hangulatkeresés, a segítség itt van, csak kérnie kell, és az övé.
Majd a szó ismét a szokatlan tetoválások kínzó mellékhatására terelődik. Craig meg sem rezzen, mikor a szörnyeteg megérinti, mintha tudomást sem venne róla, ki is simítja végig érdeklődőn a fakó bőr pergamenjére rótt éjfekete szimbólumokat. Mintha nem tudná, nem is sejtené kivel-mivel van dolga... nemtörődömségével és nyugalmával pedig sikerül felszítania démoni énem haragját. A düh ugyan még csak ébredezett, de félreérthetetlenül jelen volt, és aki olyan jól ismerte a bestiát, mint én, az tudhatta, hogy nagyon nehéz lesz kioltani... főleg így, hogy a varázsló legutóbb keresztülhúzta a számításait, és egy teljes hétig magánzárkára ítélte.
Végül a másik visszahúzódik, ízlelgeti még az újdonságot, amit a rúnák látványa jelent. Magunkra maradunk hát újra, de az ausztrálból áradó nyugalom, amely körülölel, csupán enyhíteni képes az aggodalmamat, félresöpörni nem.
- Még most sem félsz tőle? -utalok az iménti vendégünkre csendesen, finom, apró csókkal illetve a hosszú ujjakat, a világos szemekbe tekintve. Bár a Démon valóban élvezte a történteket, ennyivel nem lehetett lekenyerezni, és ezt a fiúnak is tudnia kell.

Csöndesen hallgatom a rúnamágus monológját, bár az ide nem illő szófordulat hallatán megengedek magamnak egy kényeskedő fintort. A hallottaktól újra összeszorult a szívem egy kicsit; el sem tudom képzelni, milyen lehetett úgy szeretni valakit, hogy közben szinte alig érzed a másikat... ez talán kissé megszínezte a csókot, melytől a fiú újra zavarba jön, amit újfent nem tudok mire vélni. Hiszen éppen az imént szerettük egymást... a csók pedig teljesen helyénvaló  ilyen helyzetben, nemde? Egy árnyalatnyi értetlenséggel az arcomon nézek a varázslóra, mikor újra előbújik a Démon:

Elérzékenyültünk? Ugyan kérlek... mindjárt megkönnyezem szegény kis ausztrál varázslót, aki nem tud érezni -a gúnyos szavak élesen vágtak végig rajtam, a féllény kacagása pedig csak sót dörgölt a friss sebekbe.

Majd a rúnamágus tovább folytatja a válaszok sorát, néhol meglepő kijelentéseket téve.
- Nem gondoltam volna, hogy te is kedveled a hirtelenséget -szúrom közbe, ujjaim közt az egyik aranyszínű hajfürtöt morzsolgatva- ha ezt tudom, én sem óvatoskodom annyira!
- Biztosan nagyon megdöbbentő lehetett... de egyben különleges ízt is adott a dolognak, nem? Ismeretlen, új tapasztalatok... -hagyom magára a hajtincset, a varázsló füle mögé rejtve azt. Aztán a szó a készséges rajongókra terelődik, akik ezek szerint mégsem voltak annyira készségesek.
- Hmm... mégis azt kell mondjam, remekül boldogultál. A tapasztalat hiányát pótolta az ösztönösség... és a hév -mosolygok sokatmondóan a félhomályban, ahogyan végigsimítok a fiú hasán, majd a csípője ívén is, végül a kacsintásra és a tréfára színpadias mozdulattal emelem égnek tekintetemet, túljátszott zavartsággal.
- Craig... ne hízelegj, a végén még egészen elpirulok! -majd tisztán csengő hangon felkacagok, ezzel is mutatva, mennyire hízelgőnek találom a szavait. Szerettem, ha elismerik azt, amiben jó vagyok, és az ölelés művészete... valóban az erősségem volt.
Eztán pedig én vallom meg a kócos varázslónak, milyennek éltem meg a vele töltött perceket. A meglepett, csodálkozó pillantása sejteti, hogy nem egészen erre számított... de ez volt az igazság. Mikor meghallja az utalást, mellyel a mai éjszaka megismétlésének reményét vetítem előre, megemeli aranyló szemöldökét, s én csak merőn nézek rá, egyenesen a hihetetlenül kéklő szemeibe, cinkosságot vállalva a további vétkezéshez. És csak mosolygok biztatón, sejtelmesen...
Végül a fiú visszahanyatlik az ágyra, s nagyot sóhajtva hagyja, hogy újból csókoljam, lustán viszonozva a gesztust, egy finom harapással fejezve be, melyre jólesőn nyögök fel, s újra libabőrös leszek tőle.
A mágiaelméleti fejtegetést figyelmesen hallgatja, majd hihetetlenül naiv, de teljesen őszinte reakció hangzik el, melyet nem állok meg kuncogás nélkül.
- Az ilyesmit tapasztalni kell, nem olvasni róla! -bújok ki a varázsló kócos feje alól, hogy kezemet, majd államat is a mellén nyugtathassam, elszabadult tincseimmel hófehér bőrét cirógatva.
- Egyébiránt ez olyasmi, amit a varázstudó, ha hozzá hasonlók között nő fel, általában már fiatalon megtapasztal. Emlékszem, én az első csókommal éreztem először hasonlót... -merengek el egy pillanatra, majd visszatérek az alattam fekvő ausztrálhoz.
- Akkor a tudatlanság néhanapján valóban áldás -idézem a régi bölcsességet, majd a fiú aggodalmát meghallván újból megsimítom fakó orcáját, s mélyen, igézőn nézek a szemébe:
- Nem kell egyedül befoltoznod...

Craig elfáradt, ezt üzeni a tompán csillogó kék szeme, és a mozdulata is, amellyel megdörzsöli. Én magam is kimerültem, noha feleannyit sem tettem, mint a fiú.
- Fáradt vagy te is, ahogy látom... gyere, zuhanyozzunk le és térjünk nyugovóra -beszéd közben elnyomok egy kisebb ásítást, de a mozdulat végeztével hirtelen megdermedek egy pillanatra. A sötétből ugyanis újult erővel tör elő a bentlakásos szörnyeteg, aki most újból előtérbe küzdi magát, s szemeimen keresztül ismét a fekete jeleket kezdi méregetni a rúnamágus mellkasán.
- De előbb mesélj nekem ezekről... mit jelentenek? Hogyan működnek? -simítja meg a Démon a tetoválásokat, majd mindkét kezét a fiú vállaira teszi, olyan módon, hogy könnyűszerrel lefoghassa a varázslót, ha az akadékoskodni merne.

Őszintén reméltem, hogy Craignek sikerül valahogyan ismét kijátszania rosszabbik énemet.




Sif kürtje! A testetlenség rúnája

*Craig mag is a lány felé fordul, így akarva akaratlanul összeér a boszorkány, és a varázsló kissé még mindig nedves orra. Az Ausztrál pedig csak kissé szégyenlősen válaszol, mintha megrettent volna a szemekben tükröződő pokoli kéj ígéretétől. Őszintén szólva az elmúlt órák eseményei is épp elég felkavaróak voltak a számára. Nem igen tudja, meddig merészkedhet a határai feszegetésében. Arról pedig nem feledkezhet el, hogy minden kedvességével, és gyermeki jóságával együtt alig lehet elég a lány fél fogára, amint második körben adhat. Legalább is ezt gondolja.*

- Hát nem valami könnyű, eléggé megnehezíti a súlycsoportkülönbség! *Kacsint Lilianne-re az Ausztrál trükkösen, de látszik rajta, hogy tényleg kételkedik magában.
A lány pedig hamarosan akarva hozza fel a témát, melyet Craig szándékosan próbált hanyagolni, de nem illetődik meg a rúnamágus, mintha most minden határozottsága a válaszba koncentrálódna.*

-   Azt hiszem, ismersz már annyira kívül belül.. *Kezdi*
-   Hogy tudd nem kenyerem felvágni, de minden aggodalom nélkül mondom, hogy nem.. *Itt egy kissé megköszörüli a torkát, melynek határozottsága talán kilendíti a lányt a csókok adta ritmusból.*
-   Ha jól sejtem.. a rúnákért van oda ennyire.. a te démonod.. erről pedig csak annyit.. nem tudom ilyenkor hall e ő is gondolom igen.. *Folytatja* de őszintén csak azt tudom tanácsolni, hogy nem bolygassa őket.. eddig senki sem járt jól vele, ha ilyesmivel próbálkozott.. bele értve saját magamat is.. *Zárja a gondolatmenetet olyan természetességgel, bárminemű fenyegetés nélkül, hogy éppen ez teszi annyira baljóslatúvá a szavait.

Láthatóan Lilianne nem rajongott az iménti hasonlatért, azonban valamiért mégis találó volt, és ezt neki is be kellett látnia. A felvetődő újabb gondolatra Craig ezúttal csak egy diplomatikus bólintással felel. Nem szeretné bővebben elemezni az iménti történteket, hisz úgy gondolja, minél többet beszélnének róla, a varázsa annál inkább megkopna. A simogatás rendkívül finom azonban sajnálatos módon csak Craig képzeletében ölt testet, miközben szemével követi a mozdulatot, ahogy a vélhetően még mindig puha tenyér végigsiklik a fémes tapintású hideg bőrén. Sajnos már minden a régi így nem érzékeli az egészet.

Craig bókja szerencsére a lehető legjobban célba talált ezt aligha lehetne tagadni, a lány reakciója egyértelmű teljesen.  Kétség nem fér hozzá. Az Ausztrál eztán pedig hagyja, hogy a másik a mellkasán pihentesse a fejét, miközben újabb magyarázatba kezd, melyet Craig némán hallgat egyenletesen véve a levegőt. Lilianne pedig küszködhet, mivel mintha egy jégtáblán nyugtatná az arcát. S felfigyelhet rá, hogy Craig szívverése is egészen lassú.  „Nem kell egyedül..” Visszhangzik az Ausztrál fejében, s ámbár kecsegtető a gondolat valami kellemetlen fodrozódik az éterben. S Craig nagyon is jól sejti mi készül. Az sem téveszti meg, amint a lány a fürdőbe hívja. Hisz megértette már, hogy ő maga sokszor előbb érzi a készülő vészt másoknál. Így hiába játszik el a gondolattal, hogy esetleg a langyos vízsugár alatt születő Vénuszt ismét magáévá tegye, a kocka fordul.. Craig csak a mennyezetet nézi, mégis zsigereibe hatolóan érzékeli a fodrozódó hátsó szándékot. Oda sem néz, mégis mintha a bohóc maszkjának másik oldalát mutatná. Meg sem mozdul, az sem zavarja, hogy a pálcája távol van tőle, a fölé tornyosuló harmadikkal néz most már farkasszemet rezzenéstelenül. Craig tudja, hogy Lilianne már a múlté, és most újra szembekerült kíváncsi, de bosszúszomjas alteregójával! Ahogyan erőszakosan az Ausztrálra nehezedik, Craig tudja, hogy nincs igazán választása. Azonban ezúttal nem tervezi elzárni a lényt. Mást eszelt ki. Végül néhány másodpercnyi lélekölő farkasszemet követően, a démon számára semmi jóval nem kecsegtető huncut fényekkel a szemében szól az Ausztrál.*

-   Már hiányoltalak!! *Kacsint hozzá!*
-   Nos mi járatban erre nem kaptál eleget még ma este?? *Kérdi ízesen kissé morbid módon.*
Ha jól sejtem a rúnákra vagy kíváncsi.. nos tudod én rendes gyerek vagyok.. elmondok mindent amire kíváncsi vagy.. Melyikkel kezdjük?? *Néz Craig a mellkasára, majd lassan végigsimít az egyik furcsán elnyújtott alakzaton.*
-   Kezdjük ezzel, mit szólsz??!!  *Kérdi kitágult pupillákkal majd közben lassan, ha hagyják rászorítja a tenyerét a rúnára*
-   Ezt itt úgy hívják Sif kürtje! A testetlenség rúnája!! Kapizsgálod már?? *Kérdi ördögien eltorzult arccal, majd rászorítaná a tenyerét a jelre, és így szólna.*
-   Frigjøring!! *Harsogná határozottan, és ezzel párhuzamosan a  jel is aranyszínben izzana fel a testén, s a következő percben a másik döbbenetére Craig körvonalai egészen elmosódnának, a lány pedig hamarosan a hideg vállak helyett a puha matracot érezhetné a tenyerei alatt, ugyan is átesne a fiú testén, aki mintha csak szellemé alakult volna. A név végül is árulkodó. Craig pedig a következő percben elrugaszkodva az ágyról átsuhanva a lányon a padlóra vetné magát, és pálcáját rögvest a kezébe kapva szórna varázslatot a bizonyára még mindig értetlenkedő másikra a méretes fekhelyen. A fiú homályos szellemalakként szegezné előre pálcáját, s kiáltana.*
-   Vinculum Maxima!! *Majd ha a varázslat kiteljesedik hamarosan egy öklömnyi szemekből fűzött lánc kötözné gúzsba Lilianne törékeny testét. Craig továbbra sem eresztené le a pálcáját, még mindig haloványan pislákolva testében.*
-   Beszélnem kell Lilianne-el!! Hozd vissza!! *Rivallna rá a testet birtokló egora!*




Nem adhatom vissza csak úgy...



A csatakos varázsló felém fordítja arcát, így a sápadt, hűvös orrának hegye az enyémhez ér, ahogyan válaszol. Kissé félszegen, és szégyenlősen, mintha továbbra sem bízna saját maga értékeiben, bár az aggodalom teljesen felesleges, amint azt már kifejtettem. Talán az én ítélőképességemben sincs bizodalma?
- Csekélység csupán...  jelentéktelen apróság, de idővel könnyen segíthetünk rajta - mosolygok vásottan a fiúra, biztatóan megszorítva finom kezét. Valóban így gondoltam, az ausztrál minden kételye ellenére. Az ösztönei megsúgták, mi esik jól nekem, nem volt szüksége a nagy tapasztalatra, amit úgy hiányol. Nem, ez így volt tökéletes, ahogyan megesett. Így volt különleges, és feledhetetlen számomra, és Craig számára is.

Majd a halk kérdésre megérkezik az örökké őszinte felelet , mely végül burkolt fenyegetéssé növi ki magát. A varázsló továbbra sem tart a Démontól...
A csókok ritmusa valóban megtörik, s ahogyan a fiú a rúnákat említi, szemeim felszikráznak a szóra, jelezve, a vendég ismét a közelben ólálkodik, hallja a rúnamágus szavait. Figyelmesen, komolyan hallgatom az egyszerű ténymegállapítást, lustán bólogatva, de egyre ívesebben emelkedő szemöldökkel.
- Nem hisz neked -tolmácsolom csalódottan a szörnyeteg fennhéjázó fintorgását, melyet az ausztrál nem láthat saját szemével, csupán engem ajándékozhat meg vele a zabolátlan teremtés.

Meglátjuk, meglátjuk...

A fiú csendesen hallgatja a csapongó eszmefuttatást, apró bólintással, mely egyszerre jelenthet mindent és semmit. A bőre immár teljesen hideg, és élettelen forró tenyerem alatt, ahogyan megsimítom... így inkább megismétlem a mozdulatot, erőseben, körmeimmel felkarcolva a sápadt testet. Ki akartam tapasztalni azt az érintést, amit a fiú éppen csak gyengéd cirógatásnak érez.
Craig nem ellenkezik, mikor fejemet mellén nyugtatva kezdek újabb magyarázatba. Az ausztrál teste egészen hideg, akár a jég, de ez cseppet sem zavar; saját tagjaimat hevíti még a pár perccel ezelőtt megélt gyönyör, így annak perzselő heve kél most birokra az átkozott fagyossággal. De nem csak a hűvös az egyetlen szokatlan dolog... hanem a fiú szívverése is, mely döbbenetes mértékben lassú. Kezemet egyenesen a szíve fölé fektetem, hogy jobban érezzem, hogyan az erekbe pumpálja a folyékony Életet, így figyelem egy rövid ideig, de végül megjegyzés nélkül hagyom a szokatlan tényt. Végül indítványozom a forró zuhanyt, ahol reményeim szerint -mit sem sejtve róla, hogy a varázsló kócos fejében is hasonló gondolat tanyázik- újra sikerül felhevítenem a fagyos tagokat... de a tisztálkodással várnunk kell. Ahogyan a pihenéssel is.

Minden vágyam az volt, hogy végül, egy kiadós és hosszú fürdő után a hűvös karok közt hajthassam álomra a fejemet, a fiúhoz bújva csukhassam le pilláimat... ezt az ábrándképet zúzta most szét a Démon, ahogyan fergetegként tört elő, kíméletlenül utasítva a háttérbe. Craigen a meglepődöttségnek, vagy riadalomnak nyoma sem látszik, sőt, a kék szemek csalafintán tekintenek a Bestiára.
- Biztosíthatlak, az érzés kölcsönös, bár korántsem a személyiséged megkapó varázsa vonz -mosolyog lesajnálón a lény az én számmal, ahogyan az én szemeimen keresztül mered a varázslóra.
- Bár az elmúlt percek igencsak kedvemre valóak voltak, még nem -felel pimaszul a fiúnak, közel hajolva hozzá. Ahogyan az ausztrál a rúnákra pillant, mohó fény gyúl a démoni szemekben, de a hirtelen szolgálatkészség gyanakvást is szül. Óvakodva méregeti a rúnamágust, aki lassan az egyik jelet érinti, megnevezve azt. Majd a varázsló ismeretlen varázst kiált, melyre válaszul aranyszínben izzik fel a mélyen bevésett rúna, s a puha tenyerek immár a finom ágyneműt érintik. A rúnamágusnak pedig hűlt helye! A Démon meglepetten kiált fel, de hamar észbe kap, s az ágy előtt heverő malachitos pálca után kap, így az ausztrál varázslata már az ágy szélén ülve , fegyverrel a kezében éri, szoros gúzsba kötve a kölcsönvett törékeny tagokat. A szörnyeteg reméli, hogy a szemtelen ifjú nem vette észre a kezében a varázsvesszőt, hiszen megkaparintása után rögtön a háta mögé rejtette azt. A pokolbéli teremtmény kényeskedve szisszen fel, ahogyan a láncszemek a húsába marnak.
- Nagyon szoros... nem akarhatod zúzódásokkal elcsúfítani ezt a finom, illatos, fehér bőrt... -pislog tágra nyílt szemekkel, ártatlanul a varázslóra, miközben a háta mögé szorult kezekkel lassan, óvatosan fordítja a pálcát a testén megszoruló láncszemek felé.
- Szóval a testetlenség rúnája... nagyon érdekes, és nyilvánvalóan hasznos darab. Sokszor kellett már hasonló helyzetből kikeveredned vele? -teszi fel a kérdést, korántsem merő kíváncsiságból, sokkal inkább azért, hogy a fiú ne vegye észre a hangtalan varázst, amivel szabadulni igyekszik.
A rúnamágus követelőzőn rivall rá a zöldes szemű szép szörnyetegre, aki nem állja meg egy gúnyos pillantás, és jóízű, torokhangú kuncogás nélkül:
- Áh, őt akarod, igaz? Milyen romantikus... de sajnos a dolog nem ilyen egyszerű, nem adhatom vissza neked csak úgy... ha ő kell neked, gyere és szerezd vissza, principe encantador! -utolsó szavaival szinte egy időben a béklyók szürke füstté változnak, s az azonnal előrelendülő pálcából lefegyverző bűbáj hull az ausztrálra. Eztán, ha a bűbáj sikeres, és a hosszú pálca elrepül a vékony, csontos ujjak közül, a boszorkány felemelkedvén újabb pálcaintéssel kényszerítené térdre a fiút. A malachittal borított cseresznyepálca meg sem rezzen a finom kézben, ahogyan a testtolvaj a varázslóhoz sétál, majd lassan megkerüli, szabad kezével a sűrű barna fürtökbe túrva. Végül Craiggel szemben állapodna meg, leguggolva hozzá, a pálcát továbbra sem engedve le, így kényszerítve mozdulatlanságra továbbra is az ausztrált.
- Tehát Sif kürtje... halljam a többit is, gyerünk! -hangja vészjóslóan cseng, s a szemek, amikből pár perce még annyi melegség, és hihetetlen kívánalom sütött, most ellentmondást nem tűrőn, akaratosan szúrnak a kék lélektükrökbe.



Medúzabéklyó

*A füst pedig lassan felszállt. Ennek azonban ezúttal semmi köze a pápaválasztáshoz. Sokkal inkább ahhoz, hogy a veretes láncszemek szürke füstfelhővé oldódva vesznek a semmibe. Talán pálca nélküli nonverbális varázslat lenne?? Teszi fel rögvest az igencsak komoly aggodalomra okot adó kérdést az Ausztrál, ám amint megpillantja, a pálcát a szabaduló boszorkány kezében már kitisztul a kép, és az aggodalma alábbhagy. Már csak arra vár, hogy kiderüljön számára mennyire értette meg a lány a Rúna működését, mely természetesen jelen pillanatban is él. A pálcából kiröppenő bűbáj pedig gondolkodóba ejtő. Hiszen a maga nemében tökéletes választás. Nem a varázslót, hanem a pálcát támadja. Így téve fegyvertelenné a szótlan, és a másikhoz hasonlóan meztelen küzdő felet. Craig pedig ezúttal a pálcája nélkül kénytelen szembe nézni ellenével. Aki láthatóan elégedett az eredménnyel, azonban mégis hibát vét. Persze alig lehetne ez a számlájára írható, hisz alig ismerhető ki egy ilyen ritka varázslat ennyi idő után. Craig színpadiasan feltartja mindkét kezét a levegőbe, mintha csak megadná magát az előtte feszengő meztelen boszorkánynak. Aki a démon hatása alatt láthatóan tökéletesen szemérmetlenül időz felette. A lány teste elbűvölő ezúttal is, pont mint az elmúlt néhány órában rabul ejti Craig-et akinek azonban most aligha van lehetősége ebben kiélnie magát.

Hamarosan pedig egy újabb pálcalendítés a másik részéről, ami azonban hibának bizonyul. Ugyan is a fizikai hátráltatás, vagy kényszerítés kézenfekvő módon nem fog a testetlen entitáson, aki még mindig csupán saját árnyékaként védekezik. A kényszerítő rontás pedig elzúg az éterben, sisteregve felkavarva levegőt kissé megbontva Craig körvonalait, aki a következő percben kihasználva az esetleges meglepődöttséget már egy sietős bukfencet követően térdelő helyzetből szórna újabb varázslatot a lány felé, aki ezúttal a pálcájával „karöltve” már bizonyára hatásosabban fog védekezni. Első körben egy nonverbális gáncsrontást (Pondero) küld a lány felé, majd megpróbálja megindítani az orra vérét (Nasus Sanguis) Ezeket azonban csupán figyelemlekötésnek szánja, a finálé előtt egy elnyújtott körző mozdulat a levegőben, mind a szabad kezével, mind a pálcájával, majd kimondaná.*

-   Murex Medusum! *Harsogná a vészjósló igét, mely a medúzabéklyó sajátja, s ha sikeres az elterelést a lány sokkal szörnyűbb bilincsek fognák közre egy húsvér pulzáló óriásmedúza csápjainak formájában, minden apró rezdülésre csaláncsípések százaival kínozva a lányt. Craig, ha jut rá ideje lassan álló helyzetbe tornászná magát ezúttal mindkét kezével a pálcáját markolva. Harcra készen lihegve, remélvén lilianne visszatértét, ha azonban másként alakul lassan a távozás mezejére kell lépnie ezt jól, tudja.*



A tét egyre nő


A láncok elengedik a törékenynek látszó testet, s a fejlemény láthatóan gondolkodóba ejti az ausztrált... aki a sikeres lefegyverzést követően immár pálcáját vesztve, megadón emeli fel kezeit. Kék szemeiben néma sóvárgás ül, ahogyan pillantása végigméri a magabiztos, szemmel láthatóan szégyentelen boszorkány meztelen testét, ezt pedig annak elbitorlója is könnyedén észreveszi, s kedvét leli benne. A Démon hiú volt, és élvezte az erősebbik nem figyelmét, minden körülmények között, ha pedig a másik a varázslóhoz hasonlatosan alávetett helyzetbe került, az csak még édesebbé tette a testtolvaj számára a kitüntető figyelmet.
A fiút térdre kényszerítő varázslat azonban hatástalan marad, így a magabiztos mosolygás hamar a telt ajkakra fagy. A csinos, mégis rémisztő vonások mögött lázas gondolatok kergették egymást.
A rúna hatása még mindig nem hunyt ki... pedig ez jelentősen megnehezíti a Démon helyzetét, hiszen a rontások és ártások legtöbbjét nem alkalmazhatta sikeresen a csavaros észjárású ausztrál mágus ellen. Eddig jutott az elmélkedésben, mikor is a fiú gyors egymásutánban egy gáncsrontást küld a teremtmény felé, majd az orra vérét próbálja megindítani.
A Démon villámgyorsan reagál; a gáncsrontást ösztönösen egy Protegóval hárítja, de másodszorra már nem elég gyors, túlságosan megzavarta a másik testetlenségének ténye. Az ártás talál, és a lány orrából vékony patakban kezd ömleni a becses spanyol vér... a boszorkány idegen szitkok közepette még éppen idejében végzi el az ellenvarázst, s törli le a frissen kicsordult vért, hogy láthassa: a rúnamágus ezúttal nagyobb varázslatra készül. Magában némán átkozta Lilianne-t, amiért nem fordított elég energiát a rúnamágia tanulmányozására annak idején. Ha jártasságot szerzett volna benne, most a tudását felhasználva megkísérelhetné valamilyen módon megtörni a testetlenséget fenntartó varázslatot...
Majd elhangzik az ige a lilára mart ajkakról, s a boszorkány érzi, ahogyan kezére-lábára erős csápok tekerednek, marasztalón szorulnak meg fedetlen testén, csípések százaival kínozva meg a puha, sápadt bőrt. A Démon túlvilági hangon, fájdalmasan sikolt fel, miközben átkaival próbálja elmetélni a marasztaló karokat. Az átkok ugyan hatásosan metélik el a csápokat, de mihelyst egytől sikerül megszabadulni, rögtön kettő tekeredik helyette a finom tagokra. Végül a kétségbeesetten vergődő boszorkány taktikát vált:
- Relaxo! -harsogja, pálcáját nagy nehezen a lényre szegezve, mire az teljesen veszélytelenné válva ernyed el.
Lilianne alabástrombőrét haragosvörös, felhólyagzott csípések borítják, ahol a förtelem érintette, vonásait kín és gyűlölet torzítja el, ahogyan az időközben feltápászkodott varázslóra pillant. Majd széles ívben lendíti meg pálcáját, miközben a következők hagyják el ajkait:
- Claude Veneficus!
Az ige, és a lasszóvetést imitáló pálcamozdulat látszólag semmiféle hatással nem jár; azonban amint az ausztrál mágiát használna, vagy megpróbálna elmozdulni a helyéről, döbbenten tapasztalhatná, hogy egyfajta mágikus ketrec fogja lett, mely nem engedi szabadulni. A Démon úgy tűnik, okult az előző fájdalmas tapasztalatból, s ezúttal varázserejénél fogva igyekszik megkötni a fiút, ha a számítása beválik, sikeresen.
Amennyiben sikerrel járt a varázs, és végre fogást talált a varázslón, haragtól remegve sziszegné:
- Pudrete en el infierno, hijo de puta!
Majd ha Craig továbbra sem tudna szabadulni, a vérmes teremtés ritka és meglehetősen veszélyes varázslatot szórna rá:
- Blanditia Incorporate! -ejtené a szavakat könyörtelenül parázsló tekintettel a Lilianne testébe zárt Őrület, a fiú pedig érezhetné, ahogyan a szavak hatására mágiája megváltozik, s varázsereje lassan a lány felé kezdene áramlani, egyre apadva...


Gotland pengéje, A Mágiakontroll Rúnája

*Az Ausztrál elterelésnek szánt varázslata célba talál, s ez bár kissé meglepi magát Craig-et is azért nem jön annyira zavarba, hogy nem folytassa az akciót. A hatalmas medúza pedig nemsokára sikeresen manifesztálódik. Testet öltve pedig nem mindennapi fájdalmakat zúdít a lányra, kit az imént még épp kényeztetni próbált az Ausztrál. A nedves tapogatók szorosan, és ellentmondást nem tűrően csavarodnak a lány köré, csalánsejtek millióit juttatják a bőre alá a pórusain keresztül, miközben szabadulni próbál. A mélytengeri bestia pedig nem adja könnyen magát. Újra, és újra regenerálódik, míg végül nagyobb nehézségek árán egy közvetlen szikraesővel sikerül megszabadulni tőle. A nyálkás, nyirkos lény a korábban még csak hasonlót sem látott padlóra omlik, majd egy pukkanás, és egy kisebb füstfelhő kíséretében eltűnik. Idézett tény lévén.

A lány arcán táncoló düh, és indulat félelmet keltően hatalmasodik el, miközben a boszorkány mérlegelve helyzetét varázsolni készül. Craig pedig nem védekezik a látszólag ártalmatlan akció ellen. Azonban jól tudja, hogy a másik végleg megértve a Rúna lényegét mutatós kelepcét állított elő. Rögvest mozdulni próbálna, annak ellenére, hogy tudja mi lesz az eredmény. És mint gondolta is nem csalatkozik. Láthatatlan falak közé szorulva sínylődik e percben egy lépést sem képes tenni. A varázslatra pedig esélye sincsen. A Korlátozott Terület átka teljesen a hatalmába keríti, s kénytelen belátni, hogy jelenlegi varázslattól átitatott formája, csak ront a helyzetén, és még jobban lekorlátozza. Kézen fekvő megoldás lenne megszüntetni a rúna hatását, azonban míg ezt megtenné könnyű prédává válna, és védtelenségét könnyen kihasználhatná a másik.. Akkor azonban mi tévő legyen?

Cikáztak a gondolatoka kócos kútfőben. Ezalatt pedig a másik egy percet sem tétlenkedett, s a mozdulatok előre borítékolták, hogy Craig-nek egyáltalán nem jók a kilátásai. Börtönében fogva tartva mozdulni alig képes, s lassan az arca is eltorzul, amint érzi, hogy elszivárog az ereje. Alig pár másodperc telik el, és a rúna hatása feloldódik. Craig körvonalai kiélesednek, és térdre rogy. A szabadulás reményében, pedig gondolkodnia kell, míg nem lesz késő. A lány arcáról sugárzik a megelégedettség. Az Ausztrál első gondolata azonban veszélyes, és elvetendő. Egy percre megfordult a fejében a mérgezett mágia igéje, mellyel halálos méreggé alakíthatná a varázserejét, mely így a másik számára elszívva komoly veszélyt jelenten. Ekkora kárt azonban nem készül tenni a lányban. Ráadásul ez saját magára is veszélyes.

A választási lehetőségei csekélyek így a következő döntésre jut az idő fogytával. Egy újabb igen régen használt rúnát fog megmutatni a démonnak, melyre egyáltalán nem számított. Ehhez azonban előkészületek szükségesek. Először is a burok leomlása, mely az elszívott erővel, és a test szilárdságának visszanyerésével meg is történik. Craig pedig érzékeli féltédre ereszkedve, amint a varázslata megszűnésével a burok is tovatűnik biztosítva a szabad mozgást. Hagyja, hogy a varázserejét tovább szipolyozzák, hisz tudja, ha sikerrel jár ez már nem tart sokáig. Térdelve a pálcáját egy másik kerekebb rúnára szorítja, majd egy cseppet sem habozva így szól.*
-   Így is úgy is ezt akartad, hát megkapod.. Frigjøring!!! *Üvöltené fel szinte, majd várná, hogy fel izzon a rúna, és látszólag nem történjen semmi ezt követően, pedig ha sikerrel jár két kezét maga elé kitartva tenyerével a lány felé mutatva kántálni kezdene*
-   Enchantment spell! Fort magien var borte! No legg meg tilbake! Ta bort det som var din! Og hva det mellom armer! (Bűvöletből Bűvölet! Varázserőd odalett! Vissza nem jár add nekem! Mi tiéd volt elveszem! S azzá teszem, Fegyverem!!) *Kántálna a fura nyelven az ausztrál. Melynek hatására egészen felizzana a levegő. Lilianne pedig tökéletesen érezhetné a fodrozódó ősi varázslatot, még ha nem is tudná mi az.
Azonban hamarosan, mintha megfordulna a kocka érezheti, hogy a semmiből ezúttal az ő ereje kezd annulálódni. A rúna fényében, melynek eredményeképp Craig képes átvenni az irányítást mások folyamatban lévő varázslatai felett. Az Ausztrált láthatóan megizzasztja a dolog, de amint érzi a felé áramló energiát megkönnyebbül kissé, és a pálcájával, mint egy elvágva a képzeletbeli fonalat, mely a kapcsot jelképezi a varázsló, és a boszorkány között. A mozdulat végeztével a meglepettséget próbálva kihasználni támadna utoljára, még mielőtt végleg távozásra kényszerül. Nonverbálisan természetesen. Először egy Descendo-val próbálná kibillenteni a másikat egyensúlyából, majd megejtene egy Incarcerandus-t is, és végül egy hallható*
-   Apibus Examen *-el zárná a sort, mely ha sikerül kavargó méhfelhőt varázsolna a lány arcába. Craig ezúttal egy kézzel varázsol a másikkal felkészülten vár az esetleges visszaküldésre váró átkokra, bűbájokra, melyekről eldöntheti, hogy visszaküldi e, vagy átalakítva felhasználja őket. Őszintén bízik benne, hogy elég időt nyer a távozáshoz, vagy hogy egy percre akár visszakaphassa Lilianne-t

csak egy szó erejéig..*


Menj

A varázsló nem védekezik, így tehát a mágia megfogan, s az ausztrál immáron a Démon láthatatlan börtönének foglya. Oktalan módon mozdulni, menekülni próbál, de a varázslatos korlátokat nem olyan egyszerű áttörni... bizony, a közmondásos hurok megszorulni készül a fiú nyaka körül, a Bestia pedig elégedett, torz mosollyal nyugtázta a tényt.
Az újabb ige, s a pálcaintés okán pedig alattomosan kezdte elszívni a kócos mágus erejét, kiélvezve a győzelem mézédes ízét, melynek rövid időn belül be kell következnie. Lám, a fiú már térdre rogy, vonásai eltorzulnak, eddig elmosódott, homályos körvonalai pedig ismét élesekké és jól kivehetőkké lesznek. A rúna hatása tehát megszűnt, ez azonban nem gátolja meg Lilianne testének elbitorlóját abban, hogy az őt ért sérelmek elégtétele képpen tovább élősködjön az idegen érzetű varázserőn. Hiszen megteheti -a gondolatra minden porcikáját végigbizsergette a perverz élvezet, hogy sikerült túljárni a kenguruk földjéről szalajtott tejfelesszájú suhancon, s most végre megmutathatja neki, mire képes... az öröm azonban korainak mutatkozik. A Démon kevély volt, és az önelégültség hibáját is magáénak tudhatta, mely a jelen helyzetben végzetesnek bizonyult.

Az ausztrál mágus ugyanis, mihelyst a köré emelt falak leomlottak, kivárta a megfelelő pillanatot, hogy méltó választ adhasson a szörnyetegnek. Féltérdre emelkedvén érint meg egy újabb jelet a mellkasán, majd elharsogja az igét, amelynek hatására a rúna működésbe lép. A finom vonásokon kétkedő, gúnyos kifejezés játszik, hiszen látszólag semmi sem történt... azonban a fiú újabb igét kántál, valamiféle távoli, darabos nyelven, melynek hatására a kocka fordul, s ironikus módon most a varázsló kezdi átvenni az irányítást a boszorkány ereje fölött. A Démon meglepetten tapasztalja, hogy többé nem ura saját magának, Craig pedig egészen különösnek érezheti a lény erejét... hasonlít Lilianne -ére, de mégsem ugyanolyan, sokkal nyersebb annál, mintha a gazdája nem fordított volna elég időt és energiát mágiája csiszolására. Különös, hogy a két tudat egy testbe zárva él, varázserejük mégis különbözik.
A pirosló ajkak meglepetten kiáltanak fel, majd a fiúval szinte egyszerre indítana útjára egy hátráltató ártást, remélve, hogy pár másodpercre megbéníthatja a rúnamágust, akinek sikerül kibillentenie egyensúlyából a göndör fürtű boszorkányt, így az a méretes ágyra zuhan. A féllény dühösen, de félve ülne fel a széles kereveten, mikor is figyelmetlensége okán szoros kötelékek fonódnának köré, tovább fokozva a medúzacsípések okozta fájdalmat. A kötelékektől valahogyan még sikerül megszabadulnia az árnynak, azonban a smaragdszín szemekben az ausztrál valami olyat láthat megcsillanni, ami visszafoghatná utolsó rontását...

***

A Démon előtörésekor újra a már jól ismert, hideg rácsok mögött találtam magam. Magamban némán átkoztam rosszabbik felemet, mely ismét börtönbe zárt, átvéve a testem fölötti irányítást, de nem engedhettem meg magamnak, hogy tovább keseregjek... tennem kellett valamit, nehogy balul végződjön a randevúm. Minden jobb belátásom ellenére féltettem az ausztrált.
Munkához láttam hát; lázasan igyekeztem visszaszerezni ellopott tagjaimat, téptem, vadul ráztam a rácsokat... míg végül a fiú rúnája adta meg a lehetőséget a kitörésre. Mikor átvette az irányítást a Démon ereje fölött, sikerült annyira meggyengítenie és meglepnie, hogy a börtön megroppant, a rács engedett, nekem pedig sikerült kijutnom a marasztaló kalitkából... éppen akkor, mikor az átkos alterego is menekülni igyekezett a sebeibe maró kötelékek kínjától. Zöld szemeim felszikráztak, jelezvén, valamilyen változás van készülőben, majd a néma vetélkedés győzteseként felülkerekedve immár az enyém volt a test, amit az imént még szorosan szorosan fogva tartottak a béklyók.
- Craig! -kiáltok fel remélve, hogy a fiú felismeri a hangomat és nem átkoz meg újra- Craig, Lilianne vagyok!
Majd lassan, nagyon óvatosan leengedem a kezemben tartott pálcát, még mindig kissé ijedten.
- Igazán sajnálom hogy így alakult... kérlek, menj most el, mielőtt visszajön... vamos!
Szemeimben lemondás csillan, és szégyen... amiért el kell engednem a fiút, és amiért tönkretettem egy szépreményű este befejezését. Bánatosan tekintek fel az ausztrálra, de közben érzem, hogy a testtolvaj újra a felszínre törne.


..a zöld most a kényes búcsú színe!

*A rúnák hatalmas ura Odin, s közeli szárnysegédje az asgardi Gotland oldalukon szolgájukkal a tépett Ausztrállal sikeresen működésbe hozzák a mágiakontrollt. A saját varázsereje mellett pedig különös ízek is megkezdik áramlásukat Craig felé. A rusztikusnak mondható varázserő pedig kétségtelenül felismerhető. A lány rosszabbik feléből származik, aki úgy fest, újból túllőtt a célon, és nem hogy nem sikerül felülkerekednie egyelőre Craig-en, még vesztésre is hajlik.

Furcsa őszintén szólva, hogy még a mágia esszenciájában is differenciált a másik személyisége. Ám a furcsasága mellett katasztrofálisan elszomorító is. Ez is csak arra utal, hogy mennyire áthatóan és mélyen ül a probléma Lilianne elméjében. Ha mugli szlengben szeretné kifejezni; a lánynak „Szakértői segítségre lenne szüksége.” Kicsit Craig-et is megdöbbenti, mennyire mélyen húzódik a probléma gyökere. Azonban hamar félbeszakítja a gondolatmenetet, és ezzel párhuzamosan is a varázserő átáramoltatását is. Ráadásul egy olyan bűbájon keresztül, melyet ő maga nem is ismert eddig. Azonban az élmény értékes, és a tapasztalat is. Nem találkozott még hasonlóval korábban, de ijesztő bizonyosságát adja a másik erejének.

A két rontás csak úgy süvít egymás mellett, ám Craignek könnyű dolga van, hisz védekeznie sem kell elég visszairányítania a varázslatot a másikra, amit egy széles suhintással meg is tesz. Így az ágyra huppanó boszorkányt egy újabb löket éri, minek hatására akár a hátára is eshet. Még kiszolgáltatottabb pózban így a készülő méhraj támadása előtt.

Szerencséjére azonban vagy sem, ezt majd az idő válaszolja meg talán. Craig leereszti a pálcáját. Pontosabban visszafogja azt, és a kiröppenő néhány rovar egy hangos csettintésére buborékként pukkan szét. Pálcáját most is a lány felé tartja, de csendben vár. Nem „átkozódik tovább”. Úgy tűnik, mintha Lilianne jobbik énje kiutat keresve sikerrel járna. S most, mint a fuldokló folyékony börtönéből törne elő, és kiáltana kétségbeesetten. Fenn áll a veszély persze, hogy Craig a romlott lélek ócska trükkjének tudná be a dolgot. Azonban sem az elűzés, sem az előérzete nem hazudik. Megérte kockáztatni, Craig nem dől be. Ő a lány aki az imént ölelt. Konstatálja magában, és hallgat. Majd a másik szavai után leszegett fejjel, csak ennyit tenne hozzá.*

-   Jó.. *Hangjában ezúttal semmi érzelem nem sejlik fel. Semmi áthallás semmi trükk. Csak ő mag, és a meztelen indulat.*
-   Emlékeztek mindketten, hogy megmondtam előre.. *Jelenti ki lesütött szemmel, és még csak szabadkozni sem próbál a fájdalmas csípések miatt. Egy hirtelen pálcasuhintás mag előtt, majd csak ennyi.*
-   Flagro Viridis!! *Mondja ki a varázsigét, melynek hatására szikrák pattannak ki előttük a semmiből, és hamarosan egy zölden izzó látszólag heves lángokból álló körülbelül derékmagas fal emelkedik, mely körbe fonja az ágyat. Craig azonban nem éri be ennyivel, még két apró kört tesz a levegőben, s a kötelek nyálkás angolnákká alakulnak, melyek minden hevesebb mozdulatra kisebb áramütéssel reagálnak. Az Ausztrál elméje bezárult a démon iránt érzett düh kapcsán. S kénytelen kelletlen kimutatta foga fehérjét. Eztán köszönés nélkül dehoppanálna anyaszült meztelenül. Bőrén tele a mámorító emlékeket örző hegesedő hideg karmolásokkal.*


Búcsú, tanulság... hiú remény?



A hátráltató ártás nem hogy nem találja el a varázslót, de a fiú pálcasuhintása nyomán megidézője, a Démonom ellen fordul, aki így szerencséjére a puha matracra zuhan, holott a padlón akár komolyabb sérülést is szerezhetett volna.

Craig visszafogja a meglendített pálcából előtört varázslatot, így a megidézett dühös rovarok semmivé lesznek a csettintés nyomán. Nagyot sóhajtva nyugtázom, hogy a fiú felismerte a hangomat, bár a csetepaté kiváltó okai bizonyára nagyobb segítségére voltak az azonosításban. Szerencsére a Démon ezzel a trükkel nem tudná átejteni az ausztrált.
Némán hallgatja, ahogyan elküldöm, s sterilen érzelemmentesen, semmitmondón felel rá... én pedig azt kívánom, bár kiabált volna.
- Sí... de most menj, nem szeretném, ha bárki nagyobb kárt tenne a másikban -hangom megtört, szemem szomorú. Kihallani a mélyen zengő szavakból, mennyire bánom ami történt. Az emberek csak akkor érezhetnek valamit igazán szörnyűnek, ha előtte megtapasztalták a földi Paradicsomot is... velünk pedig pontosan ez történt meg ma este. A fellegekből a Pokol legmélyebb bugyrába zuhantunk mindketten. Emlékszem, mikor először okozott fájdalmat egy varázslattal, mennyire rosszul érezte magát, most pedig eszébe sem jut mentegetőzni. Én pedig hiába vagyok tisztában vele, hogy nem volt választása, mégis rosszul esik a némasága.
- Amint tehetem, megkereslek... -mondanám még a fiú szemébe nézve, melyből néma esdeklés süt:
„Ne ítélj el, kérlek!” Groteszk módon éppen most kellett elbocsátanom magamtól a varázslót, mikor a legnagyobb szükségem lett volna a nyugalmára, a gondtalanságára.
Majd a rúnamágus újabb varázslata nyomán derékmagas, zölden lobogó lángok ölelik körül a fekhelyt, melyen nem sokkal ezelőtt még földöntúli örömöket éltünk át.
Az újabb varázsige hallatán összerezzenek, de nem hárítom el a rám szórt igét, csupán felszisszenek, ahogyan a kötelékek átalakulnak. Amíg lehetőségem van rá, nem eresztem a fiú tekintetét. Oly sok mindent mondhatnék neki... sajnálom... nem így terveztem... nem tehetek róla... a szavak viszont csak még jobban megkeserítenék a helyzetet, így inkább néma maradok, csak fájdalmasan csillanó smaragdszemeimmel üzenek, pillantásomba sűrítve bele megannyi érzést, mely förgetegként kavarog bennem. Legszívesebben marasztalnám a kócos mágust, de tudom, hogy ha nem küldöm most el, a Démon nem fogja hagyni, hogy később távozzon. S mintha csak a gondolataimban olvasna, a felizzó szikrák egyértelműen jelzik, hogy a kellemetlen harmadik fél újra visszatérni készül. Bárhogy próbálom is elnyomni, ismét felülkerekedik, hogy egy utolsó dacos, de megrendült pillantást válthasson az ausztrállal, aki újfent túljárt ez eszén, és kifogott rajta.
Végül a fiú egy szó nélkül dehoppanál, magamra hagy a vaddal, mely rögtön a távozása után haragosan próbál szabadulni az angolnák közül.
Ezt követően viszont némán süpped vissza tudatom legmélyére, hiszen ma már itt nem terem babér a számára, s gondolkodnia kell még, át kell értékelnie a külhoni varázslóról alkotott képét.
Annyi azonban bizonyos, hogy jó darabig nem fog próbálkozni semmivel a fiú ellen, aki nagyobb falatnak bizonyult, mint amilyennek elsőre látszott, s a fenevadnak komolyan el kell merengenie az új tapasztalatokon. S végül el kell jutnia a kényszerű végkövetkeztetésig, miszerint a rúnamágusok veszedelmes teremtmények... különösen az ausztrálok.

Jobbik énem pedig, minden jobb meggyőződése ellenére táplált még némi halovány reményt, hogy a varázsló nem mond le róla... mert magasztos elvek ide, nemes meggyőződés oda, nagyon is jól érezte magát vele.


Vérmes utózöngék.

*Az Ausztrál végül varázslata nyomán egyetlen apró sötét ponttá zuhan össze, majd végül teljesen eltűnik. Az enyészeté lesz a zöld lángok fátyolosan vibráló árnyékában. Fejében a lány utolsó szavai visszhangzanak, s az arckifejezés,melynek behatóbb vizsgálatára őszintén szólva nem fordított túlságosan sok időt.  Lilianne nem próbált védekezni egy percig sem. Mintha visszahódítván testét vezekelésül tűrte volna a komoly fájdalmat okozó rontásokat, és bűbájokat. Craig arcán pedig sem a könyörület, sem a megbánás nem tükröződött az utolsó néhány percben. Rendkívül jól érezte magát a lánnyal, s holott többször kijelentette nem fél, és tisztában van a körülményekkel, most a gondolatai kicsivel másabb irányba terelődtek.

Hogy nem fél arról tanúbizonyságot tett ez úttal is. Így a gond nem ebből, vagy eme tényező változásából fakad. Sokkal inkább az elszántság, és az akarat hiánya bizonytalanította a meztelen távozót. Tisztában volt a körülményekkel, számított is az eseményekre mégsem volt képes felfogni egy momentumot. Ez pedig az akaraterő. Pontosabban annak hiánya. Craig próbált megértően gondolni a történtekre. Lelkes pátosszal fűszerezve, amint megjelenve a közeli erőben ruhákat varázsolva magának lihegve ül a földre a fák között az avartól övezve. Azonban őszinte természete nem hagyja nyugodni. Ugyan is tisztáiban van vele, hogy a korábban elhelyezett rúnát, csak komoly akarással lehetett megtörni, s ez a lánynak szűk egy hét alatt sikerült. Mi több egy ilyen intenzív szexuális élmény után, melyben kellő őszinteséggel képviseltette magát az ausztrál, sem volt képes elnyomni magában rosszabbik felét.

Ezek a gondolatok kavarogtak a fejében, miközben megcsappant varázserejét igyekezett visszanyerni a hideg földön kuporogva. Talán fontosabb neki a benne lakó dühös dac, mint egy őszinte szempár.. de ki tudja.. morfondírozott magában, miközben mindene sajgott, ahogyan csak bírt. Végül lassan tápászkodik fel a száraz levelek közül, amint halk, de határozott morgás üti meg a fülét. A zaja fák közül érkezik, s egyre hangosabb lesz. EZ pedig semmi jóra nem enged következtetni. "Ez nem lehet igaz.." Nyeli le a szavakat végül, miközben hátra fordulva lassan megpillantja a lombok közül előtűnő zömök felsőtestű, két lábra emelkedett szőrös bestiát. Majd lassan a semmivel sem összekeverhető rothadt emberhús szaga is megérkezik, mely a tátott szájból áramlik kifelé ellentmondást nem tűrően. Craig a komótosan közelítő bestia szemébe bámul, mely egyre hangosabb morgással teszi egyértelművé szándékát. Lassan az eperfa pálca is előkerül, minek láttán néhány lépést hátrál a fenevad, majd egy újabb mordulással, és fogcsattogtatással adja Craig tudtát, hogy nem tágít.*
- Ez nem az én napom.. *Nyögi ki az elnyűtt varázsló pálcáját előre szegezve, majd alig folytatná, mikor a Vérfarkas előrelökve izmos testét támadásba lendül.

Craig a pálcáját rezzenéstelenül tartva kiált a felé rontó teremtményre.*
- Inflatus! *S a hatás sem marad el. A pálcából előtörő rendkívül heves széllökés egy fának csapja a lényt aki ismét ellentámadásba lendülne, ha csak nem csendülne újra a varázsló szava.*
- Radix Veniculum!! *A varázslat hatására az újból elrugaszkodó lény alól vastag gyökerek törnek elől, és a testére tekeredve visszahúzzák a földre, és a közeli fához kötözik. A varázslat végeztével Craig leereszti a pálcáját, és így szól.*
- De ahogy látom a tiéd sem.. *Jó alkalom kínálkozna most a lény kivégzésére, azonban Craig nem efféle varázsló, így az indákkal küszködő haragosan vicsorgó lényt maga mögött hagyva távozik a helyszínről egy apró pukkanás kíséretében. Hisz nem kockáztatja, hogy a teliholdas éjszakán újabb bonyodalmakba keveredjen. Kamatostul elég volt mára..*


Naplózva

Craig Nicholls
[Topiktulaj]
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2011. 10. 31. - 04:21:20 »
+1

Mark Rolf Kewell emlékére.

*Csendes késő tavaszi este volt. A két lomhán mozgó alak lassan hagyta maga mögött a külvárost annak fényeivel együtt. Ahogy távolodtak a mesterséges fény lassan kiveszett körülük, s már csupán a fakó hold világította meg őket. Egy magas vaskosabb kötésű, és egy középmagas vékony árny kúszott tova a holdvilágtól övezve némán. Csak úsztak át a sötétségen, szilajon haladva céljuk irányába. A két auror tanonc első hivatalos felderítőútján járt együtt, név szerint Craig Robert Nicholls, és Mark Rolf Kewell. Alig tették le az egy éves záróvizsgát a szabadságoltatás, és a nemzeti ünnep az ANZAC napok miatt azonban máris „csatasorba állították őket. Mint később az ki is derül talán nem ez volt a legbölcsebb döntés a testület életében.

Mindkét ifjú a beosztásának megfelelő uniformist viselte. Fekete zipzáros zsebekkel jócskán ellátott bőrkabátot, és fekete sapkát. Az évszak ellenére hűvös volt az éjszaka, így jól jöttek a meleg ruhadarabok. Az égen egyetlen felhő sem járt a hold, és a csillagok ridegen ragyogtak, mintha csak sejtenék, hamarosan egészen fagyosra fordul az idő. A különítmény úti célja egy a muglik által már jó ideje lezárt szennyvíz akna lejárata volt, melyet az Ausztrál varázsvilág a mai napig lejáratként használ a Sydney alatt húzódó kiterjedt tárnarendszerbe, mely az Óceániai varázsbűnözés melegágya. Illegális ügyleteket bonyolítanak erre, és megannyi veszélyes bűnöző tanyázik it. A „fiúk” célpontja pedig egy Rogovic névre hallgató szerb varázsló nyomainak felkutatása, akit erre láttak utoljára, és a minisztérium csempészettel gyanúsítja. Besorolással egyelőre nem rendelkezik, így a képességeit is homály fedi.. épp ez a homály aggasztotta Craiget is, aki útközben hangot is adott aggodalmának.*

-   Nem tetszik ez nekem Rolfy.. semmit nem tudunk az alakról.. szó szerint semmit.. Ráadásul a hátam közepére sem hiányzik.. ez az egész csatornapatkánykodás.. holnap próba.. lesz a fiúkkal.. *Morgolódott..*
-   Olyan leszek, mint egy darab rongy.. ráadásul.. tuti azért verték ránk ezt a melót, mert újoncok vagyunk.. *Morgolódott tovább, amint közeledtek a cél felé, de a társa végül megelégelte.*
-   C.. ne vészmadárkodj már kérlek.. letettük a vizsgát.. semmi ok az aggodalomra.. egy piti bűnöző nem lehet akadály.. *Mondta.*
-   Ne legyél ebben ennyire biztos.. *Sopánkodott tovább Craig..*
-   Kérlek, ne rontsd el a hangulatom.. végre bevetésen vagyunk.. gyerekkorom óta erre várok.. és itt van.. *Lelkendezett Mark.*
-   Holnap próbálhatsz.. én pedig elviszem Pam-et moziba.. *Mondta tovább kissé elcsukló hangon zavarában, mire Craig szeme felcsillant.*
-   Ezek szerint elhívtad?? Büszke vagyok rád Rolfy! *Csapott barátja vállára.* Pam rendes lány titeket meg egymásnak találtak ki.. *Folytatta. Míg Mark csendesen lépdelt, s végül mindketten megtorpantak a csatornafedő felett Mark pedig így szólt.*
-   Mindent bele Craig minden baró lesz! Csapj bele! *Mondta, majd a tekintetük összetalálkozott, és egymás tenyerébe csaptak, minek visszhangja végül tompán elhalt a sötétben. Craig még egy utolsó pillantást vetett a csillagokkal díszítette égboltra aztán a pálcáját a csatornafedőhöz illesztette.*
-   EdWed! *Mondta ki a jelszót a fedő pedig engedelmesen felemelkedett, és így leereszkedhettek végül a létrán egymást fedezve előírásszerűen. Leérvén bokáig érő sáros büdös víz, és korom sötét fogadta őket. Rothadó szag töltött ki mindent odalent a patkányok nyeszrgéséről már nem is beszélve..*

-   Pompás.. *Mondta Craig ironikusan, mire Mark varázsigéje volt a válasz.*

-   Baubillious! *Hangzott, és Mark pálcájából apró fakó fénygömb emelkedett jobb látási viszonyokat teremtve. Azonban ami a fényben tárult a szemük elé arra egyikőjük sem volt felkészülve. Ugyanis körös körben a lábuk alatt jól láthatóan mágikus úton megcsonkított tetemek hevertek, mely magyarázatot adott a bűzre, és az így már jól látható, hevesen lakmározó patkányokra. Azonban aligha maradt idő a borzongásra, mivel ami eztán következett, ha lehet még borzasztóbb végkifejlettel járt..*

-   Ez vagy egy tucat holttest.. *Kezdte volna Mark, Craignek ugyanis teljesen elállt a szava, azonban a mészáros, és segédje sem váratott sokat magára. Miközben Mark beszélt egy rémisztően eltorzult hang harsant a járat egy sötét zugából*

-   Kik vagytok?? *A kérdés azonban költőinek bizonyult, hisz varázsige követte, méghozzá támadó.*
- Crusta! *Harsant a sötétből Mark irányába a kékes fényű varázslat, mire a lassabban ocsúdó Craig eszeveszetten jobbra is balra is két nonverbális széllökést küldött magában mormolva az Inflatus varázsigét. Ezzel szinte párhuzamosan harsant társa rémültnek, de elszántnak tetsző hangja; „A lábam a lában” s közben lefelé tekintgetett, de nem látott semmit. Craig ebben a percben már hátát társának vetve pálcát szegezve mondta.*

-   Csak nyiss, utat felfelé kiviszlek. *Mark pedig engedelmesen a feljárat felé szegezte a pálcáját, és mondta „Deprimo” a robbanás pedig kellőképp kitágította a lejárati nyílást ahhoz, hogy Craig társát egy emelő varázslat „Levatus” segítségével kijuttassa, majd maga is távozzon egy rugóláb bűbáj segítségével. Reménykedtek benne, hogy az előre megrongált járat nehezíti majd a lent lévő támadó feljutását, már ha készül ilyesmire. Craig pedig a fent már térdelő Mark-ra nézett, akinek a lábain méretes jégtömbök éktelenkedtek a fagyasztó átok nyomán.*

-   Olvaszd ki magad, én addig zárom a lejáratot, és eltűnünk innen! *Mondta, és pálcáját már szegezte is a nyílásra, mikor a háta mögül egy szörnyűségesen halk nyögés, és egy eltéveszthetetlen varázsige hallatszott. Craig ereiben megfagyott a vér, s amint hátrafordult a várt legrosszabb fogadta. A szó a torkán akadt. Egy vékony sápadt arcú hegyes fülű varázslóval nézett farkasszemet, a lábainál a megmerevedett testű Mark hevert. „Avada Kedavra” visszhangzott a vékony Ausztrál agyában zsibbasztóan a varázsige. Élettelen barátja pedig ott feküdtt előtte. A korábbi beszélgetés minden egyes részlete azonnal a fejébe tódult dühöt, és elszántságot ébresztve a kajánul vigyorgó varázslóval szemben, aki furcsa szláv akcentussal szólt.*

-   Nyem kjellett volna igye jonnotok nyektek gyerekek! *Mondta, ám alig ért a végére, már kénytelen volt pálcát rántani, hisz Craig is épp ezt tette vele szemközt. Néma percek következtek rezzenéstelenül egymásnak szegezett varázspálcákkal. Ezt a csendet Craig törte meg.*

-   Te vagy Rogovic? *Üvöltött Craig, mire a másik csak fülig érő szájjal felelt*

-   Nyet! En Rogovic vagyok a Reanyimator! *Felelte, és fölényesen leeresztette a pálcáját látván, hogy Craig igencsak megdöbben, és a dühtől, és a félelemtől alig képes cselekedni. Rogovic elhúzta a tenyerét a holtest fölött, majd megérintve annak homlokát furcsán mormolva hívta életre a holtak nyelvén. Craig megkövülten bámulta, amint zöldesen izzó tekintettel, mintha újra élet költözött volna Mrak-ba, aki feltápászkodik, és lassan felé indul, de hamar támadásba is lendül..

Látva Craig dermedtségét Rogovic gúnyosan felkacag, és így szól.*
-   Hruski végezz vele!  *Ezt pedig az időközben a csatornából négykézláb előmászó eltorzult testű görnyedt varázslónak intézi, aki bizonyára a lenti támadásokért felelős, és a bünöző társa lehet. Craig alig fordul hátra, már érzi a vállán barátja kezét, aki időközben fojtogatni próbálja. S lassan a Hruski névre hallgató szörnyszülött is emeli a pálcáját. Mindezt Rogovic elégedetten karba tett kézzel figyeli. Craig egy másodperc erejéig lehunyja a szemét, majd amint a kezében egyre felforrósodik a pálcája, ami magába szívván Craig indulatát reagál a fellángoló haragra. Craig szemei kipattannak, és hangosan felüvöltve az éjszakába megragadja Mark karját, és rántva egyet rajta a felé tartó robbantó átok felé fordítja, mely talál, és szétszaggatja a testet, de így Craig megússza karcolásmentesen. Természetesen a roncsolt holttest lassan feláll, és támadásba lendülne újra, de ekkor Craig már eltávolodva tőle a torzszülött varázslóra figyel. Dühödten szórja rá varázslatait, ám pontatlan, és többször is elvéti a görnyedt alakot, aki hol fagyasztani hol pedig robbantani akar. Végül aztán sikerül kibillenteni az egyensúlyából, és egy kegyetlen kiáltással pokolra küldeni egy meglehetősen kegyetlen varázslattal.*
-   Deflagratio! *Harsogja dühödten Craig, és a torz alak perceken belül hamuvá ég össze. Ezt követően pedig nyomban Rogovic-ot keresi a tekintetével, aki ezúttal újból mormolásba kezd, csatába hívva az újabb meggyalázott tetemeket, melyek ezúttal a csatornából előmászva csatlakoznak Markhoz, és egyszerre rontanak a fiatal varázslóra bekerítve, elzárva a menekülés útvonalát. Rogovic pedig már készíti a pálcáját, hogy lesújthasson. Craig kétségbeesésében élőholtaktól övezve, élükön a barátjával drasztikus lépésre szánja magát.

Pálcáját a mellkasához szorítja, és aktiválja a testetlenség rúnáját első alkalommal, mióta rendelkezik vele.*
-   Frigjøring!! *Szól az ősi varázsige, s amint a jel felizzik a ruhája alatt az elmarni igyekvő rothadó karok átzuhannak, átnyúlnak rajta. Kissé sem adva fel azonban folytatják, hol egymásba marva próbálják megragadni Craiget. Rogovic elkerekedett szemekkel indít meg egy hátráltató ártást azonban a fénynyaláb áthatol Craig testén feldühítve ezzel a mészáros nekormantát, lévén csupán saját „katonáit” tessékelte arrébb a Craigen áthaladó varázslattal.*
-   Mjiféle várazslat ez?? *Kérdi dühösen, de Craig nem felel a kérdésre sokkal inkább másra.*
-   Megölted a barátom ezért darabokra téplek!! *S már-már egyszerre emelnék egymásra pálcáikat, amikor hirtelen pukkanások sorozata töri meg a csendet, és 6 újabb auror érkezik a helyszínre közrefogva az egyre dühösebb Rogovic-ot aki összekulcsolja a kezeit, majd rémes kántálásba kezd.*
-   Arankhabut dah khie le shajem ah dagut hahi lashejm! *Miközben pedig révülten mormol, az élőholtak lassan eltávolodnak a testetlen Craigtől, és egy kupacba gyűlnek, mintha egymást készülnének felfalni, és lassan húsuk egymás húsává válik egészen addig, míg egy hatalmas rothadó hústömeggé nem álnak össze, hogy aztán egy méretes élőholt pók formájában manifesztálódjanak újra, s ellentámadást intézzenek az érkező aurorok ellen, akik kénytelenek közös erővel szembeszállni a lénnyel, ezalatt pedig a Reanimátor szépen kereket is oldhatott..

Craig révedten rogy a földre, miközben társai több hatásos futótűz segítségével semmisítik mega bestiát. A rúna hatása feloldódik ő pedig némán bámul maga elé összeroskadva.. végül egyik társa segíti fel.. miután végeztek a pókkal.... s próbálja járásra bírni, de az ifjú auror alig áll a lábán.. Mark utolsó szavai visszhangzanak a fejében.. miközben a halálakor elejtett pálcáját szorongatja..

„Mindent bele Craig minden baró lesz! Csapj bele!”
Naplózva

Craig Nicholls
[Topiktulaj]
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2012. 04. 18. - 00:22:05 »
0

Kavicsos part..

Desdemona Emmanuella Victorianna Ilithya Lamoureaux







*A tópart csendes volt. Kihalt, és hangtalan. A kavicsos partot nyalogató ernyedt habok zaja is egészen beleveszett az egyre szürkülő tájba. A víztükör egészen sima volt. Sem a szél sem más nem zavarta nyugalmában a néma óriásként elterülő víztömeget. A part egyik eldugott szegletében egy fenyőfákkal gazdagon benőtt részen, az egyik vastag törzsnek vetve hátát gubbasztott egy vékony törékenynek tetsző kócos barna alak. Nem igazán mozgott, csak ült ott csendben, és bámulta amint lassan leszáll az éjszaka, és felkel a hold. Melynek fátyol sugarai megtörve, és szerte-szana szállva a tó tükréről kísérteties fényárba borítsák a partnak e részét.

Az ég tiszta volt, s mintha valaki csak akkurátusan tükröt tartott volna alá verődtek vissza az égbolt fényei a tó felszínéről Egészen földöntúli atmoszférát teremtve. A csend olyan átható volt, hogy akár egy közelben sóhajtozó hangya fáradt nyögése sem maradhatott volna rejtve. Ebben a környezetben adta át magát a pihenésnek, és a meditálásnak az Ausztrál varázsló. A holnapi napra tervezte a megérkezést Glasgowba így maradt még bőven ideje, és most ezen a hűvös, de hangulatos helyen tervezi tölteni az éjszakát távol a város zajától. Távol minden zavaró hatástól a természet befogadó keblei közt. Craig lassan hátrahajtotta a fejét, és a csillagos eget bámulta. Ujjai között pedig a varázspálcáját billegtette pörgette játszadozott vele. A holdfátyolos vízparti levegőben pára emelkedett, és ha lehet még sejtelmesebbé tette az egész környezetet. S amint az idő haladt előre lassan feltámadtak az éjszaka hangjai. Neszek zörejez érkeztek a háta mögött húzódó erdő irányából. Mintha egyszerre varázsütésszerűen megelevenedett volna mögötte minden, s csak őt keresné mindenki odabent a fák sűrűjében. Neszezés kaparászás ágrecsegés, s közben mégis olyan idilli magányos ez a pillanat, de ki tudja meddig. Gondolja, magában miközben apró fénygömböket ereget e levegőbe a pálcájából megvadítva az apró rovarokat, melyek veszettül gyűrűznek fényforrások irányába. Így elmélkedik magában a rúnamágus mozdulatlanul, kócosan, ezen az isten háta mögötti kis helyen..




Az idő lassan, nyugodtan telik. Az éjszaka fekete palástja fokozatosan beborít mindent és a fényes csillagok drágakövekként ragyognak az égen. Időként enyhe szellő fúj, mely bársonyként simogatja a fiatal párduc fekete bundáját, ami különleges csillogást kap a lassan az égboltra felkúszó Holdtól. Az állat kecsesen mozog, a járása a büszkeségtől sugárzik, a magabiztosságtól.
Ez az est rendkívüli. Az éj valósággal izzik a feszültségtől, legalább is így érezi a fiatal animágus. Lehet, hogy ezt a kellemetlen, de egyben izgalmat keltő érzés csak az a gondolat okozza, hogy vár rá egy feladat, aminek köze van egy számára fontos emberhez, kit szinte családtagjának tekint. Bár ha jobban elgondolkozik… Még sosem volt igazi családja, nem tudhatja, hogy milyen az, viszont van egy elképzelése, és aki iránt így érez, azt családtagnak nevezi. És a de Pres testvérek fiatalabbikját igen is annak tartotta.
Senki sem hinné, hogy az éjfekete párduc mögé igazából egy nő bújik meg. Hogy miért inkább négylábúkét jár és nem emberként? Azért, mert úgy véli, így sokkal könnyebb beleolvadni a sötét környezetbe, eggyé válni vele, hogy mások számára nehezebb legyek kiszúrni őt. Óvatosnak kell lennie, főleg, ha meg akarja lepni az ellenfélt. Viszont tudatában van annak, hogy nemsokára vissza kell vennie a normális alakját, hisz lassan közeledik a bizonyos célhoz.
Honnan tudta, hol keresse az idegent? A de Pres testvére idősebb tagja egy ideje már figyelte, követte a személyt. Azt nem mondta, hogy könnyű, vagy nehéz dolga volt, ahogy azt sem, hogy egyszerű vagy bonyolult lesz azt kijátszani.
Miközben a talajt érzi a puha mancsai alatt, a nő azon gondolkozik, hogy mi módon verheti át a varázslót, hogy kényszerítheti rá, mondja el, hol rejtette el a de Pres család rúnáit. Bizonyára nem lesz könnyű, hisz az írásokon múlik a férfi szabadsága, élete. Senki sem akar rabszolgává válni, szolgálni valakit, főleg, ha már belekóstolt a szabadság ízébe.
Egy fa mellett elhaladva a párduc alak helyét egy a húszas éveiben járó nő alakja veszi át. A szőkeség haja, mely kontyba van fogva, fekete csuklya rejti. Koromsötét ruha, magas csizma és talár van rajta. A jobb kezében már készenlétben nyugszik a varázspálcája, arra várva, hogy átkokat szórjon az ellenfélre.
A dáma már messziről furcsa fényeket vesz észre. Tudja, hogy a varázsló már egészen közel van. A könnyed lépései épphogy hallhatóak. Mivel nem szereti az egyszerű harcokat, vagy hirtelenül lecsapni az áldozataira, járása nehezebb, hangosabbá válik. Előre szeretné figyelmeztetni a küzdőfelet, hogy készüljön fel. Az aranyhajú nem áll meg egy helyben, mi több! Egyfolytában változtatja helyzetét, ezzel megpróbálva majd összezavarni riválisát. Már csak azt kell kivárnia, hogy mit lép erre a pillanatnyilag védtelennek tűnő mágus.



*A magányában gubbasztó rúnamágus eregette fénygömbök odavonzzák a fény láttán haláltáncukba igyekvő rovarokat, bogarakat. De mi a helyzet a ragadozókkal. A vándorok tüzeket gyújtanak a távoltartásukra, de sokszor hiába. Vajon ma este hogyan alakulnak az események. Mit, vagy inkább kit vonzanak a villódzó fények a tó partján.?? Egyáltalán ez a mai este fő kérdése? Lapulnak e kérdések egyáltalán az ifjú mágus háta mögött elterülő erdőben? Vagy ezek odalenn a tó fenekén tanyáznak? Aligha kétséges, hogy a válasz nemsokára, ha nem is érkezik meg , de kivehetőbbé válik. Épp úgy ahogy a közeledő mágia szelét ágrecsegés, és a szerte futó apró lények neszezésével fűszerezve hozza a szél a part felé.

Craig kissé elfordítja a fejét a hangok irányába, de nem mozdul egy percig sem. Vajon ki lehet az?? Teszi fel magában a kérdést. Egy hozzá hasonló vándor? Egy szerencsevadász? Netán őt keresik? Bárhogyan is van az érkező nem tesz különösebb lépéseket az észrevétlenül maradás érdekében. Craig pedig a maga részéről nem szeretne meglepetésben részesülni, így úgy dönt stílusában szokatlan, de praktikus módon megy elébe a dolgoknak. Pontosabban a dolognak, mely még ugyan néhány száz méterre van, de közeledik megfontolt alapos párduclépésekkel. Craig továbbra sem mozdul, azonban a kabátzsebéből előkandikáló fehér pamacs annál inkább Felkúszik, Craig vállán majd körbe néz, míg az Ausztrál a varázspálcáját az állatra szegezi, és így moromol.*
-   Visus discidium! *Majd pete a patkány nyomtalanul eltűnik az avarban, s így hogy a látásukat megosztották Craig mindent lát amit az éjszakai állat a sötétben. Pete a hang irányába száguld az avar rejtekében, és elérve az érkezőt biztos távolságból szemlélve követi, így már Craig számára is egyértelmű ki közeledik felé baljóslatúan kecses, és már-már túlságosan kihívó léptekkel a fák közül. Az Ausztrál nem mozdul egy tapodtat sem pálcáját tovább pörgetve vár a sötétben a fénygömbök eregetését egyelőre szünetelteti.*


A fiatal, de annál tapasztaltabb halálfaló szüntelenül figyeli a fénnyel játszó férfit. A figyelme nem lankad, de néha a ragyogó gömbökre irányul. Csupán azt teszi, amit általában. Szokása szerint semmit sem akar kihagyni. Muszáj mindent figyelemmel kísérnie. Jól tudja, hogy bőven elég, ha egy másodpercre is elkalandozik. Ez efféle hibák akár végzetesek is lehetnek, ezt már megtanulta.
Nem véthet, hisz már oly rég óta készül erre a találkozóra. Több hónapba került, míg Damon, Roxi bátyja, elég információhoz jutott. Elegendő, hogy tudja, milyen is nagyjából a varázsló. És bár Damon sok időt szánt, hogy kiismerje a mágust, majd ez követően tájékoztassa az aranyhajút, Desdemona nem mert képet kialakítani magában a rúnamágusról. Baklövés lenne azt hinni valakiről, hogy ismerjük, amikor még nem is találkoztunk vele. Ezen kívül könnyen csapdába eshetünk, így hát a szőkeség mindössze elraktározta magában a tudnivalókat, és most kihasználja a lehetőséget, hogy a helyükre helyezze – úgy mint egy kirakós játékba – őket, csak a tiszta és teljes kép érdekében.
A fiatal nő úgy gondolja, eljött az idő, hogy cselekedjen. Megmarkolja a varázspálcáját, majd kimondja, szinte suttogva, a varázsigét. Az arcvonásai átalakulni kezdenek. A szőke fürtjei sötétszínű, göndör hajtincsekben ereszkednek le a vállain. Az óceán kék szeme pedig malachitzöldre változik. „Igen. Így nézett ki a nő, akit Damon a rúnamágussal látott azon a hídon” gondolta magában a boszorkány. Többször is megnézte a ismeretlen dáma arcát, nem egyszer gyakorolta az átváltoztatást, és nem azért, mert nem ért a varázslás eme területéhez, hanem azért, mert biztosra akart menni, hogy amikor eljön a pillanat, az átváltoztatást elvégzésének ideje, minden a legnagyobb rendben lesz.
Megigazítja a csuklyát, úgy, hogy még az arca se látszódjon ki, majd ismét helyet vált. Érzi, ahogy a száraz faágak a lába alatt recsegnek, darabokra törnek, attól függetlenül milyen könnyedén is lépked. Újból megáll, és a mágusra pillant. Bár a szeme már rég megszokta a sötétet, mégsem látja tisztán, hogy mit csinál a férfi, hisz a fénygömbök már nincsenek. Az ausztrál megmozdítja a karját. Ennyi. Semmi egyéb.
A feketében öltözött hölgy vár, de nem történik más. Úgy dönt, itt az idő, hogy előbújjon.
Enyhén lehajtja a fejét, de úgy, hogy lássa a mágus karjait. Saját kezében pedig a varázspálcáját markolja. Nem tudhatja, mit csinál az ismeretlen, amikor meglátja.
Lassan, nyugodt lépésekkel halad, míg végül kijön a bozótból. Csak áll és nézi az ismeretlent, megvárja, míg felé fordul, és reméli, hogy nem támadja meg egyből, majd felemeli a fejét, hogy a rúnamágus szemébe nézzen. „Számítottál rám, Craig?” gondolja magában Mona, majd ragadozómosollyal tekint a varázslóra.
-   Buenas noches, Craig!



*Az útjára eresztett apró rágcsáló nyomban beveszi magát a lehullott levelek dzsungelébe, és percek alatt meg is közelíti a „közeledőt”. Így Craig a bűbájra koncentrálva láthatja, amint a kísértetiesen kecses mozdulatokkal előrehaladó csuklyás nőalak valamiféle varázslatot használ saját magán, majd tovább halad, mígnem megtorpan, és újra vár. Kisvártatva pedig végleg Célba veszi Craig-et és végül megjelenik mögötte a parton előbukkanva a fák közül. Ezt pedig harmadik szemének hála a mágus tökéletesen követi, így kezében a pálcájával játszva továbbra sem cselekszik, csupán tettre készen várakozik tisztában a helyzettel, és hogy honnan közeledik a látogató. A puha léptek lassan megtorpannak, és az ágrecsegés is megszűnik, ahogy az köves part felváltja az avart, és a gallyakat. Craig pedig hamarosan baljóslatú dologgal kénytelen szembesülni. Ugyan is a felcsendülő hang kételyes emlékeket ébreszt. A jellegzetes spanyol hangzású szavak, még ha most kissé lomhák is. Craig agyát hamar emlékek sokasága árasztja el, azonban a pálcájára markolva egyelőre sem nem áll fel, sem nem fordul a lány felé. Hiszen akár hogy is van a kérdés nem lehet az, hogy ő e a valódi sokkal inkább dilemma, hogy ki is ez a Lilianne valójában, és hogy mi lehet a célja. A szándékai felől az álöltözet kapcsán aligha lehetnek jó reményei a fiatal mágusnak. Auror-ként megtanulta, hogy az ehhez hasonló zavarba ejtő alkalmakkor a kétely a legjobb barát. Kétely pedig van bőven a másikban, ugyan Lilianne még meg sem szólalt mégis olyan abszurd, hogy itt jelenjen meg a legutóbbi után, hogy nem nagyon marad választás. Már csak arról kellene dönteni Craig bele megy e a játékba, vagy sem. Úgy dönt bele.. az-az egyelőre csak feszülten figyel, miközben lassan felhagy a pálcája pörgetésével, és feszülten koncentrál az esetleges hirtelen fordulatokra. Nem fordul a másik felé még mindig. Csupán csendesen így szól kissé idegenül hangzóan, mintha a tónusok csak azt zengenék a másiknak lopva. „Nos akkor játszmára fel.”*

- Buenos Noches Senorita! Mi járatban erre? Nem is tudtam, hogy a nyomomban jársz.. *Mímeli tettetett meglepődöttséggel, ugrásra készen, maga elé bámulva. Idő közben pedig Pete is visszaérkezik a partra, és a lány mögött lefékezve figyel, hogy így megosztva a látómezejüket szinte minden irányból szemmel tarthassák a különös érkezőt, bármire is készül. A hangulat egyre inkább pattanásig feszül a tó tükre pedig sima, mintha csak a belecsobbanni készülő követ várni némán boldogtalanul.*


Hát eljött a nagy színdarab legizgalmasabb része. Most minden a  fiatal boszorkány alakításán múlik, azon, hogy milyen jól tanulta meg a szerepét.
A tanulás sosem volt teher a szőkeség számára, hisz diákkorában hollóhátas volt és nem hiába került abba a házba. Találékonysága, tudásvágya, kitartása és türelme határtalan volt, ettől függetlenül ő is emberből van, és bár ritkán, szinte soha, nem engedhette meg magának, viszont előfordult már, hogy fellázadt a keserű élet és a családi hagyományok ellen. Nagyapja természetesen mindig is ki akarta nevelni a lányból a makacsságot és az efféle, ahogy ő nevezte őket, meggondolatlan gyerekes kirohanásokat. Talán ő az hitte, hogy sikerrel járt, de nem egészen, hisz nem lehet olyasvalamiről leszokni vagy egyszerűen feladni, ami velünk született.
A fekete palástos nő előbújik a sötétből, majd határozottan, egyenes testtartással a férfi elé áll. Megszólal, és meglepetésére a saját hangját hallja. Az arca ugyanolyan, semmit nem kifejező marad. Elég sok alkalma volt megtanulni, hogy mi a teendő az ilyen esetekben. Persze, ez nem azt jelenti, hogy minden helyzetben tudja mi a legjobb, és egyből rá is jön, csak megtanult egy alapszabályt, az pedig nem mást, mint, hogy az ember arcáról lehet olvasni, hogy könnyen elárulhat minket, a gondolatainkat, az érzéseinket, mindent.
Az eredetileg óceán kékszemű nő agya már azon jár, hogy hogyan javíthat a apró, ám annál veszélyesebb hibáján. Nem telik sok idejében, hogy kitalálja. Még szerencse, hogy ez a varázslat egyszerű és varázspálca nélkül is el lehet végezni.
Desdemona lehajtja a fejét, majd úgy tesz, mintha megköszörülné a torkát. Elsuttogja, olyan halkan, hogy még ő is épp, hogy hallja, a varázsigét, majd újból a rúnamágusra pillant.
A következő lépés azonban az, hogy elvonja a mágus figyelmét. Ez viszont nem lesz könnyű dolog, főleg azért, mert Desdemona egy ismeretlen nő testében és nagy az esélye, hogy lebukik, ha valamit rosszul csinál. Már az is elég nagy tévedés volt, hogy elfelejtette átváltoztatni a hangját. Nem biztos, hogy következőre is ekkora szerencséje lesz.
Hogy ne álljon egy helyben, a fiatal hölgy elindul Craig felé. Járása nyugodt, azonban igen határozott. A férfi elé áll, az ösztöneire és az emlékekre bízza magát, azokra, amelyeket Nathanieltől, Roxi bátyjától kapott. Nate több hónapig figyelte a spanyol boszorkát, és úgy látszik, jó tette, hisz ezáltal Monának is volt lehetősége tanulmányozni a barnahajú jellemét, hogy most felidézze minden mozdulatát, ezzel minimalizálva az esélyt, hogy elbukja saját küldetését.
Ha Craig nem távolodik el vagy nem csinál egyebet, akkor elkezdi cirógatni a karját, majd így szól hozzá:
-   No. Estás equivocado. – válaszol ismét spanyolul.
-   Beszélnünk kell – szólal meg újból miközben még mindig a mágus karját simogatja. – Múltkor… Sajnálom, hogy ez történt.
Igen, sajnálja, hogy Roxi nem figyelt megfelelően a rúnákra, sajnálja, hogy nem átkozta meg a férfit, de a legjobban azt, hogy hagyta menekülni. De a szőkeség nem hagyja futni. Ezúttal minden más lesz. Muszáj másnak lennie!



*Amint az események szépen sorjában követik egymást Craig fejében a következő gondolatok fogalmazódnak meg - miközben végig figyelemmel kíséri a színjátékot, melynek egy időre ugyan saját akaratából, de részese lett-. Az ő döntése volt ugyan, de az iménti fejlemények kissé csalódást keltőek. Elsősorban azért, mert amint látható bizonyára egy alaposan, és megfontoltan kitervelt forgatókönyv porba hullását látja. Őszintén szólva teljesen értetlenül szemléli az ismerős külsejű ám ismeretlen boszorkány ténykedését. Főként pedig ennek folytán érzi úgy, hogy kár volt belemenni ennyire ebbe a komédiába.
Vessünk hát néhány pillantást az aggályos fejleményekre. Az érkező ugyan nem tud róla, de Craig Pete-en keresztül figyelemmel kísérte az ide útját, és többek közt ebből fakadóan - ha nem is látta az igazi arcát- azért még alapos gyanúja lehet a személyazonosságát illetően. Ennek ellenére tovább rontja a helyzetét. Tulajdonképpen Craig-nek nem is szúrna annyira szemet az eltérő hang, hisz a számára ismeretlen spanyol nyelv ezt elfedi. Azonban a torokköszörülés bármennyire is rutinosnak tűnik árulkodó. Így sajnálatos módon, ha Craig egy percre is elbizonytalanodott volna, most az a halvány kétely is kiveszik belőle. Tekintet nélkül arra, hogy az imposztor ügyesen lemásolta Lilianne hangját, és immáron tökéletes a csel, de mégis hibádzik., Craig úgy véli ilyen az, amikor egy terv már túlságosan is jó. Egyszerűen túlságosan tökéletes ahhoz, hogy működjön.
Mindezek ellenére a kíváncsiságtól, és persze a kapkodás hiányától hajtva, még mindig csak üldögél, és megpróbálja kivárni a megfelelő pillanatot, ami szerencséjére szinte másodperceken belül érkezik. Higgadtan bámul maga elé, miközben az imposztor hiú mozdulattal végigsimítja a kezét. Majd az ezt követő szavak adják meg Craig számára a kezdő löketet az a cselekvéshez, valamint a végső bizonyosságot is afelől, hogy a személy, akivel szemben áll a legkevésbé sem az akinek látszik! Ezt a sajnálkozó bocsánatkérő hangnemet ugyanis, még Lilianne valódi énjétől sem tudta volna elképzelni. Több sem kell az Ausztrálnak. A bocsánatkérő szavak után mélyen a mási szemébe néz, míg a saját tekintetében csalafinta fény gyúl. Aztán rögvest cselekszik. Első körben mivel kellő közelségben van megragadja a lány karját, és egy határozott mozdulattal elrántja lehetőleg úgy, hogy az a földre essen. Ha sikerrel jár ezzel párhuzamosan pattanna fel villámgyorsan, pálcáját előrántva, és a remélhetőleg egyensúlyát veszett lány felett állva a következő szavakat skandálná pálcáját előre szegezve a másikra.*

-   Radix Veniculum! *A varázsige hatására pedig, ha minden jól alakul vastag gyökerek törnek elő a földből, és a lány végtagjait, és teljes testét megbéklyózva makacs indák módjára fonnák körbe a testét, és szorítanák a talajhoz, hogy szinte mozdulni se tudjon. Craig pedig továbbra is pálcáját a másikra szegezve egyenesedne fölé.*

......
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 02. 02. - 20:58:48
Az oldal 0.129 másodperc alatt készült el 38 lekéréssel.