Aubrey Chaisty

AUBREY CHAISTY

Alapok

jelszó || "Látom, amit látok, Potti!"
teljes név || Aubrey Chaisty
becenév || Aubrey
nem || nő
születési hely, idő || London; 1982. november 13.
kor || 14 év
vér || félvér
iskola || Roxfort
évfolyam || 4. évfolyam

A múlt

Most mondjam azt, szerencsés vagyok? Hát én nem fogom azt szajkózni, amit mások rágnának számba! Fel nem képesek fogni, nekem nincs szükségem mások szimpátiájára! Valami más kell nekem, amit csak ők adhatnak meg. Valami más, amiért óhajtozhatok, epedezhetek. Felvállalom, kell nekem a figyelem. Kell, hogy kitűnjek a többiek közül, szükségem van rá, elismerjenek, lássák, mennyire különbözök tőlük, s éreztessék velem hasznomat. Igen, a figyelem. Végül is kinek akarok hazudni? Saját magamat úgy se csaphatom be, a környezetem meg sajnos nem olyan eszetlen, mint amilyennek én szeretném őket. Azt hiszem, túl könnyen átlátnak rajtam, pedig én igazán igyekszem a lehető legkevesebbet felfedni magamból. A család azonban család marad, súrlódások ide vagy oda. Sajnos nem lehetek búbájjal zárt napló, melynek csak bársonyos borítóját látják.
Gyerekkorom óta azt hallgatom, hogy milyen jó nekem, amiért mindenem megvan. Apám kényelmes állása a Gringottsnál elég ahhoz, hogy mindenünk meglegyen, anyám pedig sokáig az Abszol Úton dolgozott a Tabula Rasa Patikában. Otthon persze nem sokat beszélünk munkáról, mivel apám utálta a bájitaltant. Sosem beszélt róla, miért, de nem is nagyon faggatom, mert egyszerűen nem érdekel. Addig jó, amíg anyámék kihagynak a kicsinyes vitáikból, amiket persze mindig megoldanak, legalábbis látszólag. Igazán sajnálatos módon engem túlságosan lefoglal saját énem, úgyhogy nem érek rá ezzel foglalkozni. Éppen elég, hogy Cheryllt kell pesztrálnom a szabadidőmben, csak mert Trin már nagyfiú és neki más dolga van.
Négy éves voltam, amikor Cheryll megszületett, majdnem egy napon velem. Természetesen mindenki anyámmal foglalkozott, én pedig gyerekfejjel nem tudtam és nem is akartam megérteni, hogy a húgom születése fontosabb az én születésnapomnál. Emlékszem arra, hogy nagyon bemorcultam, amiért senki sem hozott ajándékot nekem, hisz minden kis csomag a babának ment. Annyira mérges lettem, amikor Euphie néni is lerázott egy arcmegcirógatással – pedig őt aztán még kicsiként is nagyon szerettem, mindig olyan fontosnak éreztem magam mellette - , hogy elcsentem apu varázspálcáját azzal a szándékkal, felhívjam vele mindenki figyelmét a nagy eseményre, nekem születésnapom van. Arcomon kéjes vigyor tűnt fel előre sejtetve aljas szándékomat, káoszt okozni készülök. Keserédes kavart a rendbe, csak bosszúból, éhségből, hogy kielégíthessem bennem lakozó démonomat, az egómat. S okoztam is… Omlottak porrá anyám ajándékai. Az ajándékok, amik közül mindegyik az új családtagnak szólt, s amik miatt Nekem nagyon rossz volt a szülinapom. De legalább elérhettem vele, öt percig mindenki velem törődjön, igaz, mai eszemmel teljesen megmagyarázhatatlan módon azt vártam el, dicsérjenek meg és rajongjanak körbe, ha másért nem is, de ragyogó mutatványomért. Arra pedig néhány pillanatig különösen büszke voltam, hogy előbb volt a kezemben varázspálca, mint a bátyáméban, de aznap már nem volt kedvem elhencegni neki a dologgal, a leszidások után a szobámba zárkózva adtam ki magamból a feszültséget a sok sírással, hozzávágva kedvenc játékaimat bárkihez, aki próbált bejönni megvigasztalni.
Ez volt az első varázslat, amit csináltam. Vagyis… az első, amire emlékszem. Meg aztán volt több is, például egyszer véletlenül felforrósítottam Cheryll cumisüvegét, csak úgy bosszúból, amiért mindig bőg és nem hagy aludni, meg felrobbantottam Trin, a bátyám tintásüvegét, miközben a nyári leckéjét csinálta, mert azzal piszkált, hogy nem vesznek fel a Roxfortba. Én még csak az ábécé betűivel ismerkedtem, amikor ő első éves tanuló volt, kicsit pedig türelmetlen is voltam emiatt. Sosem akartam olyan lenni, mint a bátyám, mert szerintem szűk látókörű, ráadásul alig okosabb egy trollnál, igaz, kettőnk közül mindig ő volt a népszerűbb a korosztályunk körében, mindig is több barátja volt, mint nekem. Mondjuk sosem zavart, én jól éreztem magam a felnőttek körében, Euphie nagynénim pedig mindig elkápráztathattam mindazzal, amit tudok. Meg ő is mindig elbájolhatott a tudásával, úgyhogy nem csoda, hogy egyfajta példaképként tekintettem rá gyerekként.
Külső szemlélő talán a végtelen higgadtságot és az érettséget látta volna rajtam, legalábbis én reméltem, hogy ilyennek látnak, mert igyekeztem minden erőmmel ezt az illúzióképet alkotni magamról, ám nem vagyok benne biztos, mennyire sikerült, lehet, egyáltalán nem, de a feszültség már csak ilyen, azt hiszem. Márpedig én jól hiszem, hiszen nekem mindig igazam van, arról meg nem én tehetek, nem mindenki áll olyan szinten, értékelje és értse is magas szemléletemet és bölcseleteimet.
Már csak azért is összeszedtem minden méltóságomat arra a néhány napra, amikorra a Roxfortból érkező baglyokat tudtuk sejteni. Napról napra nehezebb volt tartani magam, és amint megzörrent odakint egy ág, én egyből odakaptam a fejem, hogy a baglyok hollétét keressem.
Trinnek köszönhetően némi dráma és hiszti után – ugyanis eldugta a levelemet és azt hazudta, hogy nem kaptam semmit – kicsit késve bár, de megkaptam a bíborszín pecséttel lezárt borítékot. Ugyan teljesen biztos voltam benne, hogy felvesznek, azért néha megfordult a fejemben, hogy mi van, ha mégsem. A muglikról gyakorlatilag semmit sem tudok, nem kell nekem velük közösködni, és semmi kedvem nem volt szégyenszemre az Ő iskoláikba iratkoznom. Ugyan van néhány mugli rokonunk, nem foglalkozunk velük, és apuék sem sokat beszélnek róluk. Mindenkinek vannak tabu témái, amiket nem érdemes feszegetni. Csak hogy minden romba dőljön? Na azt már nem.
Eddigi életem néhány legboldogabb hónapja következett. Elértem, hogy felvegyenek, elértem valamit! Volt miért büszkének lennem, s némi félelemmel vegyes izgalommal vágtam neki tanulmányaim előkészítésének. Még mindig emlékszem, mikor betettem a lábam Olivander dohos üzletébe, ahol a pálcámat vettem alig húsz percnyi keresgélés után. Igaz, annyira nem tetszett a hely, hogy nekem az a húsz perc is egy örökkévalóságnak tűnt, azonban mindenki tudja, hogy ő a legjobb a szakmában, így hát kénytelen voltam addig tűrni, míg vége nem lett.
A bevásárlás többi részét anyámék elintézték, hiába erősködtem, hogy én akarom. ¬_¬ Mindegy is, az iskolai talárokkal és a saját pálcámmal felszerelkezve már felkészülhettem arra, elkezdhessem roxforti tanulmányaimat.
Életemben először ültem vonaton, bár nem is maga a vonatozás, hanem az első roxforti napom miatti izgalom maradt meg bennem. Természetesen első dolgom volt jól bespájzolni édességekkel a büfés boszorkánytól, hiszen már ilyen idősen sem bírtam bánni a pénzemmel, és még most is képes vagyok mindenfélére elkölteni pillanatok alatt, amiért apám nem valami boldog, mégis csak a Gringottsnál dolgozik, de ezek szerint feleannyit sem örököltem állítólag lehengerlő tulajdonságaiból, amivel időnként kérkedni szokott vendégeinknek.
Elég volt egyszer rápillantanom a kastélyra, hogy tudjam, imádni fogom ezt a helyet. Van valami megfoghatatlanság benne, valami elérhetetlenség, mégis, egyből éreztem, hogy ide tartozok. Nyughatatlanul vártam ki soromat, hogy az egyik házba osszanak a négy közül, s végül engem is kiállítottak a porondra. Kicsit ódzkodtam tőle, azt a rusnya, szakadt süveget a fejembe toljam, bár miután a kinti viharban eláztam, már igazából édes mindegy volt. Talán jobb is, a szemembe süppedő szövetdarabtól nem kellett látnom a csökevényes, zselés gülükkel engem koslató tömeget. Elég volt tengerként morajló duruzsulásukat hallgatni.
A ceremóniát túléltem, s kicsit feszélyezetten, de a saját asztalom irányába indultam. Oda, ahonnan a legtöbben csápoltak nekem, hogy foglaljak helyet, kérésüknek pedig eleget tettem, amikor leültem az egyik felsőbb éves és egy, a vonaton megismert évfolyamtársam közé.
Így kezdődött el roxforti életem. Másik házba osztottak, mint a bátyámat, ezért elég keveset találkozunk, ha meg véletlenül mégis összefutunk, akkor is csak próbál leégetni. >.> Már az első héten kis híján könyörögnöm kellett neki, hogy segítsen kilépni abból a trükkös lépcsőfokból, ami folyton elnyelte a bokámat. Egy kicsit nehezen szoktam hozzá a roxforti élethez, azonban idővel sikerült idomulnom az új környezethez. Vagy épp fordítva. A szobatársaim valamiért nem voltak nagyon elragadtatva, amikor bemutattam nekik Arabellát, a háziállatomat. Érthetetlen.
Eddig is kicsit… érdekesen néztek rám. Ne mondja senki, hogy nem! Mert tudom, hogy igen! Nem titkolózhatnak, kecsegtethetek nekik bármilyen tébollyal. Mert én látom azt, amiről azt hiszik, nem látom.
Többnyire igyekeztem a háttérbe húzódni és saját erősségeimmel emelni a házam fényét. Igaz, gyakran aljasnak kellett lennem hozzá, hisz senki sem regélte, Lucifer honnan is lopta a fényt. Aljas vagyok, bevallom, de mit ér a tényleges szendeség, ha közben széttipornak? Erős nem csak az lehet, ki bűbájokból és átkokból mutat sikert, s Én erős vagyok, mert nekem erősnek kell lennem, még ha saját területeimen is.
Emlékszem, egyszer bátyám akkori barátnője jött oda hozzám kötekedni, csak mert szerinte csúnyán néztem rá a folyosón. Pedig biztos, hogy beképzeli. Na jó, lehet, mégis forgattam rá zselés gülüimet, aszott bőrét vonszolja máshová és ne nekem vergődjön, nem tudja, Trin valóban szereti-e. Nem bírtam ki, ne csenjek másodévben végképp megutált gyógynövénytanról bubógumógennyet, amit csecse krémnek álcázva a táskájába rejtettem. Legalább pár napig nem kellett látnom kelésektől csúfos arcát. Ő nekem senkim, nincs joga hozzá, kérdőre vonjon. Persze ezek a kihágásaim ritkák voltak, inkább kucorogtam sarokba pókhálók közé matatni, s szobatársaim sem különösebben bánták. Nem szeretem őket, mert én túl jó vagyok az olyanoknak, mint ők, de kénytelen vagyok belátni, a magány sem jó. Amúgy sem beszélek sokat. Soha senki nem akar velem sokat beszélni. Én meg engedem, egyszerűen hagyom, szitkok és árnyak elsuhanjanak előttem. Korrupció? Csalás? Gyilkosság? Míg engem nem érint, egyszerűen nem folyok bele. Hisz itt vagyok a Roxfortban, mégis mi történhetne velem?

Háború
Mindig is úgy gondoltam, velem ilyen nem történhet meg. Maradtam inkább ignoráns, azonban tizennégy évesen mi közöm lenne Tudjukkihez? Igaz, anyám felmondta az állását az Abszol Úton történtek után, meg Euphie nénikém is olyan furcsán viselkedik. Aztán lehet, mindig ilyen volt, csak eddig nem vettem észre. Amióta a Roxfortba járok, úgyis olyan keveset beszélünk.

Jellem
Legfőbb jellemzője talán, hogy egy kicsit furcsa. Elég határozott véleménye van a világról – amit szeret is hangoztatni - , meggyőződései viszont nem jelentik azt, feltétlenül neki is van igaza.
Szeret különbözni másoktól, szereti, ha figyelnek rá. Egyik pillanatban még meghúzza magát az egyik sarokban, és tökéletesen elvan háziállata babusgatásával, a következő pillanatban pedig kirobban belőle a figyeleméhség és a szeretethiány, s kicsit mintha egy teljesen más személy lenne. Már-már gyerekes módszerekkel próbálja elérni, figyeljenek rá, és ha ehhez az kell, ő legyen a negatív figura, vállalja a cél érdekében. Ezeket a hirtelen döntéseket később általában megbánja, ám büszkesége túl nagy ahhoz, bocsánatot kérjen.
Nem kifejezetten tűnik ki családjából, inkább ő hajtogatja rögeszmeként, hogy ő a „feketebárány”. Nem arról van szó, nem szeretné őket, csupán úgy véli, ő különbözik tőlük, ezért eltérő bánásmódot igényel.
Nem keresi a konfliktusokat, de ha már belecseppent egybe, szabályosan élvezi azt. Úgy tartja magáról, jó meggyőzési készségei vannak, azonban nála is van egy határ, amikor már látszik rajta, vitapartnere felidegesítette. Utálja, ha nem neki van igaza, képtelen elviselni a vereséget és ritkán ismeri el, ha alulmaradt.
Nehezen talál témát másokkal, de ha megtalálta a közös pontot, akkor képes órákig ugyanarról beszélni. Elég könnyen veszti el látszat-önbizalmát, bár igyekszik mindig határozottnak tűnni. Emiatt gyakran feszültnek is tűnhet.
Állandóan gondolkozik, mindig pörög valamin az agya, gyakran teljes értelmetlenségeken (például miért kör a kör). Nehezen is alszik emiatt, gyakran ébred kialvatlanul.

Apróságok

mindig || Arabelle; lányos csecsebecsék; jóslástan; zene; filozofálás
soha || kviddics; mugli öltözék; vigyázni a húgára; megírni egy olyan leckét, amit nem talál érdekesnek; ha nem kezelik felnőttként
dementorok || rosszkedvű lesz, mintha minden öröm elpárologna belőle; különösebb víziója nincs
mumus || kacsák
Edevis tükre || pillanatnyi anyagi szeszélyei; körberajongják valamilyen sikeréért
százfűlé-főzet || bíborszínű folyadék, melybe mintha lila temperát nyomnának; íze cseresznyére emlékeztet
titkok ||
• képtelen bánni a pénzzel; rendszerint az első adandó alkalommal elkölti azt csecsebecsékre, ezért bátyja osztja be neki az alkalmi zsebpénzét
• gyerekkori szerelme Gilderoy Lockhart
• önmagának sem szereti bevallani, de bizonyos mértékig élvezi, ha mások szenvednek miatta

rossz szokás ||
• néha összefüggéstelennek tűnő szavakkal beszél
• órai jegyzetelés közben folyton firkál
• ha valami nem tetszik neki, grimaszol és pofákat vág
• folyton cinikus, jobbnak hiszi magát másoknál

A család

apa || Russel Chaisty; 49; származás (vér)
anya || Sheryl Moon ; 42; származás (vér)
testvérek ||
• Trinnean Chaisty; 17 (bátyja)
• Cheryl Chaisty; 10 (húga)[/list]
egyedülálló ||
állatok || Arabella (teljesen ártalmatlan madárpókja) és Celty (a családi bagoly)[/font]

Családtörténet ||
Félvér varázslócsalád különösebb gyökerek nélkül (nem tudnak róla). Sok mugli van családjukban, azonban nem tartják velük a kapcsolatot, vagy már meghaltak.
Aubrey szoros kapcsolatot ápol Euphemia Moonnal, anyja húgával. Ugyan Aubrey (és a család többi tagja) nem tud róla, de kedvenc (és egyetlen) nagynénje a halálfalók közé állt.
A család London külvárosában lakik. Ugyan náluk is fellelhetőek a szokásos családi súrlódások, különösebb családi viszályok nincsenek, sőt, a távolabbi rokonok nem is, vagy csak látásról ismerik egymást.
Előtörténetben említett férj-feleség vita magyarázata: Russelt, Aubrey apját gyerekkorában eltalálta egy ártás, amit a Szent Mungóban sem tudtak kikúrálni, ezért színvak lett, így pedig képtelen volt megkülönböztetni a főzetek és összetevők színét bájitaltan órákon, így megutálta azt. Ellenben Sheryl, Aubrey anyja a bájitalok szakértője – ezért is vállalt állást az Abszol Úton a bájital hozzávalók üzletében. Mint a jó házasok, elég gyakran kapnak össze ezen és hasonló apróságokon.

Külsőségek

magasság ||154 cm
tömeg ||46 kg
szemszín ||szürkés-kékes
hajszín ||szalmaszőke
különleges ismertetőjel || beszédstílus; házirend tiltása ellenére egy-két ékszert mindig hord magán
kinézet ||
Alacsony, törékeny alkatú. Ritkán tér el a hagyományos boszorkány viselettől. Általában kiengedett, hosszú, szőke hajkoronája mellett szürkés szemei vonják magukra a tekintetet. Állandóan visel valami ékszert vagy hajdíszt, igaz, nem is túlozza el. Olvasáshoz néha szemüveget is hord, bár nem szereti viselni.

egészségi állapot || Gyenge az immunrendszere, könnyedén elkap kisebb betegségeket (megfázásra és hasonló apróságokra kell itt gondolni), komolyabb egészségügyi gondja nincs. Mentális állapota kissé instabil, elképzelhető, valami baj van a fejével.

A tudás

varázslói ismeretek ||
Szüksége van rá, a tárgy megragadja akár anyagában, akár a tanár előadásában, különben elveszti érdeklődését és egyszerűen nem tanul. Jó esze van, csupán nem használja ki, amit tanárai lehet, rendszeresen a fejéhez is vágnak. Nem szereti a kötelességeket, azonban ha egy lecke megtetszik neki, mert például érdekli a téma, akkor nagyon mélyen beleássa magát.
Csak egy-két tantárgyban érzi magát sikeresnek, de azokból nagyon jó. Kedvence a jóslástan és az bűbájtan, ellenben botrányos gyógynövénytanból és átváltoztatástanból. A legtöbb tantárgyból átlagosak a jegyei, lusta tanulni.

felvett tantárgyak ||
• jóslástan
• rúnaismeret
mugli képzettségek || valamennyi zongorázást tanult, valamint főzni is tud kicsit
pálca típusa || 8,5 hüvelyk, cseresznyefa, főnixtollal bélelve, obszidián színű markolattal

Szerepjáték-példa

Ugyan csak az első iskolai hetem, úgy érzem, máris túlhajszolnak a sok órával. Sikerült úgy összezsúfolniuk az órarendemet, hogy amikor megláttam, már fogtam volna vonatot haza, hogy én aztán ezt nem csinálom végig. Ráadásul éjjel nem csak egyszerűen nem tudtam, de nem is mertem elaludni, mivel az egyik szobatársam megfenyegetett, hogy a nyáron kapott házi kedvencemen, Arabellán gyakorolja az átváltoztatástan leckéjét. Csak mert ő arachnofóbiás, majd idomuljak hozzá és dobjam ki, mi? Nagy fenéket… Én sem szóltam semmit, amikor a macskája szétkaparta a kedvenc dísztaláromat, úgyhogy lesz szíves másképp megoldani egyéni problémáit másképp, engem meg hagyjon békén.
Elég nyűgösen baktattam a jóslástanterem felé, vagyis tulajdonképpen csak követtem két évfolyamtársamat, akikről tudtam, hogy szintén felvették az órát. Reggeli tornának megteszi az út, az biztos. Három év alatt már hozzászoktam, hogy gyakran a kastély egyik feléből a másikba kell trappolnom, ha be akarok menni egy-egy órára, azonban a jóslástanterem még a szokottnál is távolabbinak tűnik nem beszélve arról, a kastély azon részén járok, ahová ezelőtt még nem tettem be a lábam.
Ez egy szörnyű nap, már biztosra érzem. Igen, szívesebben vergődnék a hálótermeknél, mintsem olyan jelentéktelen apróságokkal foglalkozzak, az első jóslástanomon való megjelenés. A torony csigalépcsőjén felkeringőzve pedig valami eddig nem ismert szag is megcsapja orromat. Halk tüsszentésem kíséretében jegyzem meg magamnak, hogy remek, hogy már megint beteg lettem. Még egy hete sem érkeztem, de máris mehetek a gyengélkedőbe orvosságért. Skandalum!
- Jó reggelt. – motyogom unottan, miután a lelkesedés teljes hiányával érek be az igencsak túlcicomázott terembe. Ismét megérzem azt az aromát, amit még a lépcsőknél tapasztaltam meg, s valamiért roppantul idegesít ez a dohos pézsmaszag, mely mintha Cherry illatával keveredne.
Az egyik üres asztalnál foglalok helyet, elég messze a tanári asztaltól, a sarokba kuporodva, majd kezembe temetem arcom, mintha így akarnám bepótolni az elmulasztott alvást. A dübörgő fejfájás miatt azt se nagyon veszem észre, amikor ketten leülnek mellém, és elkezdenek megvitatni valami kviddics meccset, amit igazán nem értek, nem tudom, mit lehet rajta szeretni.
Valószínű, sikerült egy kicsit elbóbiskolnom, hisz csörömpölésre kapom fel a fejem. Szemeimet megdörzsölve pillantok rá arra a madárijesztőre, akiről néhány másodperc erőlködés után jövök rá, a jóslástan tanárnőm lehet. Bemutatkozásakor kicsit elfoglalt voltam, így az órarendembe belepislantva puskázom ki a nevét, majd kis híján felborítva a székemet ballagok ki, hogy kihozzak magamnak egy csészét.
- Kevesen vannak, kiknek megadatik a Látás képessége. Eme tehetséggel születni kell. – ecsetelte a Professzornő a számomra most még nem is kifejezetten érdekes szövegét andalító hangján.
- Briliáns! Bohémos bohóc bajlódása balladisztikusan beszámíthatatlan. – forgatom a szemeim a tanárnő drámaelőadására, ami valamiért cseppet sem hiányzik nekem ebből az amúgy is rosszul kezdődő napomból.
A hely hangulata csak tovább fátyolozza elmémet, s kifejezetten nehezemre esik koncentrálni, azonban ahogyan Trelawney professzorra figyelek, egyre inkább kezd a hatása alá vonni tanítása. Ugyan a kérésnek megfelelően kinyitottam A Jövő Zenéje című könyvemet a megfelelő oldalon, még mindig Trelawney szavai csengtek vissza fülemben, miszerint ezt a tudományágat nem lehet könyvekből megtanulni. Igen! Szabadítsuk fel a Tudást és az Elmét a könyvek béklyóiból!
- Drágaságom… Miért vagy benne olyan biztos, hogy amit biztosra helyeztél, biztonságban van ott, ahol van? – közelít a képembe a két hatalmas szemüveglencse, miután kitölti nekem is a teát a teafű olvasáshoz. Arcomon annak ellenére is felfedezhető a sápadtság, igyekszem kimérten tűrni a megjegyzést. Még csak az kéne, lealacsonyodjak arra a szintre, efféle érzelmet arcomra fessek! Hah!
S ugyan ennél több külső jele nem adódik annak, pánikba estem, az óra elteltével mégis első dolgom volt visszasietni a hálóterembe ekképpen megakadályozandó, édes, szőrös ízeltlábúmból bájitaltan hozzávalót készítsenek.

Egyéb

avialany|| Dakota Fanning