+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  Freya Middleton
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Freya Middleton  (Megtekintve 1336 alkalommal)

Freya Middleton
Öröktag
***


védotaH

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2011. 06. 26. - 23:43:29 »
0

FREYA MIDDLETON






         Alapok

jelszó || Látom, amit látok, Potti!
teljes név || Freya Middleton
becenév || Frey, Rey
nem ||
születési hely, idő || 1981. szeptember 22. Barnstaple
kor || 16
vér || Félvér

iskola || Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
évfolyam || Hatodik


         A múlt
Kezdhetném úgy, mint itt általában mindenki: esett, fújt, fagyott, olvadt, satöbbi, satöbbi. De voltaképp nem tudom, hogy milyen idő volt a születésemkor, mivel éppen azon voltam, hogy megszülessek. Egyébként is, kit érdekelt, hogy milyen idő van kint, nem igaz? A szüleimet nagyon boldoggá tettem azzal, hogy megszülettem, ugyanis mint később megtudtam, édesanyám igencsak sokat szenvedett velem. Ráadásul az életébe kerültem. Igen, igen. Nos, szomorú ez a történet, de hát néha előfordulnak ilyen esetek. Kicsit hibásnak érzem magam azért, mert elvettem apámtól, de nem lehet visszafordítani az idő kerekét – talán még a nagy Merlin sem tudná.
Igazából nem szomorúra terveztem ezt a történetet, így el is fújom inkább a sötét felhőket felőled, mert a „halál” szó hajlamos befelhősíteni az egész történetet, ezt pedig nem szeretném.

Tehát ott tartottam, hogy egyik élet a másikért. Nem tudom, hogy milyen lehet úgy felnőni, hogy van édesanyja is az embernek, ezt sajnos nem tudtam megtapasztalni. De egy biztos: az én családom a legjobb a világon!
Édesapám szülei nagyon sokat segítettek a nevelésem során. A Nagymamám igazából a pótanyukám, mert ami lányos dolog, azt mind tőle tanultam meg. Nagyon sokat köszönhetek neki. Már idős, így otthon van, és a ház körüli teendőkkel foglalkozik. Apukám meg, hát ő az Apukám, tehát azt hiszem, hogy a rárótt teendőket egészen jól elvégzi a mai napig. Itt dolgozik a városban, egy nyelviskolában angoltanár. Nagypapám él még a családomból, ő olyan, mint egy télapó, de a szó szoros értelmében. Karácsonykor mindig eljött a télapó a házunkba, és rejtélyes módon olyankor a Nagypapám mindig távol volt valamerre. Aztán egyszer eljött a nap, mikor Nagyi kimosta a télapójelmezt, és azt hitte, hogy én éppen iskolában vagyok. De hamarabb elengedtek az utolsó óráról és megláttam, amit nem kellett volna. Teljességgel sokkos állapotba kerültem miatta, mert a tudat, hogy a télapó igazából nem is létezik, gyökeresen megváltoztatta az éltemet. Legalábbis úgy gondolom, de közben meg lehet, hogy nem is. Tehát ők a családom, akiket imádok.
Édesapámmal lakom egy házban Barnstaple-ben. Ott a hegy tetején van a házunk, a miénk van a legmagasabban, az egész várost látni onnan! Még a tengerből benyúló kis öblöt is, ami tökéletesen kettévágja a várost. Van egy hatalmas tér a városban, amely a tenger partján van. Pontosan úgy van kialakítva, hogy mikor dagály van, és felülök a parkot övező falra, akkor bele tudom lógatni a lábamat a vízbe (ami legtöbbször igen szemetes, és persze ilyenkor Nagyit az őrületbe kergetem az ilyen manővereimmel). Kedves kis városka a miénk, itt élünk Apuval és a Nagyiékkal – bár ők a szomszéd házban.

Londonban születtem, a St. Marie’s Kórházban. Csak gondolni tudom, hogy mennyire rosszul élte meg a családom Édesanyám elvesztését. Apunak nehéz volt eleinte, mert minden háztartásbeli munkával és a gyerekneveléssel is magára maradt. Nagyiék hiába voltak mindvégig mellettünk, az nem ugyanaz, mintha van egy anya is a családban. Éppen ezért kissé fiúsra sikeredtem, de az elmúlt években már egészen sokat formálódtam. Vagyis inkább sokat, mert a suliban a lányoktól el tudom lesni, hogy milyen ruhákat kell hordani – ugyanis nem a flaneling a kötelező viselet, bár általános iskolában még az is rendben volt.
Ott mindig a fiúkkal játszottam. Jeremy mellett ültem – amikor a tanárnéni nem ültetett el bennünket egymás mellől, mert túl rosszak voltunk. Jeremy egyébként a szomszédunkban lakik, így mikor kicsik voltunk egészen sokat játszottunk együtt. Most is alig várom, hogy hazamehessek az iskolából, bár mióta középiskolás lettem, máshogy néz rám. Lehet, hogy nem kellene csodálkoznom ezen, mert én egy boszorkányképző tanulója vagyok.

Úgy kezdődött ez, hogy egyik nap hazaértünk Jeremyvel az iskolából, és úgy volt, hogy elmegyünk moziba megnézni a Nagy durranást, amit akkoriban kezdtek el vetíteni a mozik. Gyakran eljártunk ketten moziba, és többször is előfordult, hogy más barátaink is jöttek, de aznap csak ketten akartunk.
- Apu, hamarosan jövök haza. Megyek Jeremyvel moziba! – kiáltom el magam a verandán állva, bár aput nem láttam semerre sem. Csak annyi volt, hogy ledobtam az iskolatáskát és átvettem a jobbik farmeromat, mivel a suliban beletört a fű.
- Most nem mehetsz sehová, beszélnünk kell. – hangzik a válasz a távolból, de nem tudom, honnan jön a hang. Kinéztem a verandáról a nagyiék házára, és Apu ott beszélt Nagypapával. Szaltózott egyet a gyomrom, mert megijedtem. Apuék nagyon komoly ábrázatot vágtak, és még soha nem volt olyan, hogy ne mehettem volna el Jeremyvel moziba. Mindig az apukája vitt és hozott el bennünket, tehát semmilyen veszélynek nem voltunk kitéve.
- De… - próbálok ellenkezni, de Apu gyorsabb.
- Nincsen semmilyen de. Nem mész, és punktum. – pirított rám Apu, és elszottyanva bementem a házba. Felhívtam Jeremyt, hogy most nem fog menni, majd legközelebb elmegyünk.
Apu berontott a házba, láttam rajta, hogy ideges.
 - Freya, ide figyelj! – jött oda hozzám. Sosem hívott a teljes nevemen, legtöbbször Frey, vagy csak Rey vagyok, bár a Kicsimre is hallgattam. Ekkor már tudtam, hogy valami baj történt. – Ülj le szépen, mert beszélnünk kell.
Hallgattam rá. Máskor visszabeszélnék, de ezúttal szerintem csak egy pofon lenne a válasz, abból meg kaptam már eleget – nem voltam a legjobb gyerek a világon, na.
- Iskolát fogsz váltani. – mondta higgadtan, szavaiban némi keserűséget véltem felfedezni. – Itt a felvételt igazoló leveled. – jobbjában ott volt egy szép, viaszpecséttel ellátott levél, melyen cikornyás betűkkel állt a nevem.
Üveges tekintettel bámultam magam elé. Néhány pillanat elegendő volt ahhoz, hogy felfogjam a dolgot.
- Én ugyan nem! Nem megyek innen sehová! – csattantam fel, és felálltam a kanapéról, bár még így is kisebb voltam, mint Apu, aki a dohányzóasztalon ült.
- Nincs apelláta. Ez az éved az utolsó az itteni iskolában.
- De miért? És hová? Elköltözünk? – bombáztam a kérdéseimmel Aput, aki próbált higgadt maradni.
- Nem, nem költözünk el. Ez egy bentlakásos iskola, hidd el, szeretni fogod. – mondta Apu nem túl meggyőzően. – Szeptemberben kezdesz. Még előtted a nyár, hidd el, nem kell félned.
- Félni? Én? Ugyan már… De… Mégis minek? Én itt akarok iskolába járni, miért olyan nehéz ezt megérteni?!
- Ne feleselj apáddal! – vágta rá indulatosan. Ilyenkor már nem mertem visszaszólni. Túlságosan eltökélt volt, nem változtathattam a dolgokon semmilyen módon. Ismertem Aput.
Forrtam a dühtől, pedig még olyan kicsi voltam, felfognom is nehéz volt, hogy mit jelent ez az egész számomra. Hosszú napokig tartott, míg teljesen felfogtam a tényt. Nem is érdekelt, hogy milyen iskolába küld, felrohantam a szobámba, és duzzogtam. Napokig.

Az Apuval való veszekedésünket követően néhány nap múlva odamentem hozzá, amint épp az autót bütykölte, és megszólítottam.
- Elmondod, hogy miért kell másik iskolába mennem? – kérdeztem tőle.
- Igen. De… - kezdte, majd megtörölte a gépolajos kezét, és hozzám fordult. – Valamit tudnod kell előtte.
Leültünk a hátsó udvari lépcsőre egymás mellé. Megfogadtam, hogy bármit mond, elfogadom, nem fogok szólni érte. Ha ő úgy látja, hogy új iskola kell, akkor biztos, hogy megvan rá az oka. Nem voltam türelmes vele, és nem tudtam végighallgatni korábban. Megbízom benne, mert tudom, hogy a legjobbat akarja nekem. Én vagyok számára az egyetlen.
- Édesanyád különleges ember volt.
- Tudom, ezt már máskor is mondtad.
- Várj, hagy mondjam tovább! – vágta rá rögvest, és csendre intett a jobb mutatóujjával. – Édesanyád boszorkány volt. Tudott varázsolni. Remek bájitalkeverő volt.
Tátott szájjal és üveges szemmel nézek magam elé. Jobb, mintha egy mesét olvasnék!
- Mivan? Most viccelsz, igaz? – vágok köbe megint, de nem válaszol. Úgy tudtam, hogy boszorkányok nem léteznek, vagy ha igen, akkor sem az én családomban! Ez tiszta hülyeség. Igyekszem komolyan venni Aput, de ez mese.
- Komolyan beszélek, Kicsim. A Roxfort Boszorkány, és Varázslóképző Szakiskolába fogsz járni. Megtanulsz varázsolni, bájitalokat keverni. Hidd el, csodás világ az! Én sem hittem el, mikor anyád elmondta nekem, de megmutatta, hogy tényleg léteznek varázslatok. Ajh, tudom, most ez olyan, mint egy mese. De most a mese valóra válik számodra!
Erre már nem szóltam semmit. Komplett idiótának tartottam Aput.

Néhány héttel az iskolakezdés előtt elmentünk Londonba, hogy megvegyük a szükséges taneszközöket. Apu a kezembe nyomta a listát, és útnak indultunk. Ő járt már arra korábban Anyuval, így nem volt számára idegen a környék.
Hát ez nevetséges. Boszorkány leszek. Olyan, mint azok a taláros, csuklyás emberek, akik úgy néztek ki, mint a hangyások. Ilyen idétlen szerelésben kell majd járnom, mint amiben ezek az emberek? És röptetni fogok tárgyakat a fejem fölött? Az csak illúzió, semmi több.
Szerettem volna kicsit jobban hinni ebben az egész boszorkányhistóriában, de igen nehezen ment. Egészen addig, míg meg nem kaptam a varázspálcámat.
Valami Olíva (vagy ilyesmi) boltba mentünk be, ahol a padlótól a plafonig telis-tele voltak a polcok pálcákkal. Az boltos idős úr nem sokat kérdezősködött tőlünk, csak mondta neki Apu, hogy nekem szeretnénk pálcát venni. Furcsa tekintetével végigmért, majd elsietett, és néhány pillanat múlva visszajött egy varázsveszővel a kezében. A kezembe nyomta.
- No, kislány, szerintem ez lesz a megfelelő. Suhints vele egyet!
Szótlanul engedelmeskedtem.
Ahogy meglendítettem a pálcát, rózsaszínes fénycsóva hagyta el a végét, majd a karomra tekeredett és nyomtalanul semmivé foszlott.
- Tudtam én. – mondta elégedetten az idős úr.
Fizettünk, és elhagytuk a boltot. Képtelen voltam elhinni, hogy ez tényleg varázslat volt. Apu arcán ott ült az a csibészes mosolya, jól tudom, hogy azért, mert végre elindultam a kijelölt ösvényen.
Ekkor kezdtem el a varázsvilággal tüzetesebben foglalkozni.
A helyi könyvtárba mentem, hogy utánanézzek, mivel is állok szemben, de érdemi anyagot nem igen találtam. Így hát tudatlanul, de útnak indultam szeptemberben az új iskolámba.

Búcsút intettem Jeremynek, aki úgy tudja, hogy bentlakásos lányiskolába megyek Skóciába (voltaképp igaz is meg nem is). A családon kívül senki nem tudta, hogy hová is megyek valójában. Jeremynek szemet szúrt a különös poggyászom, de nem tette szóvá később.
Minden héten írtam neki, de persze úgy, hogy otthonra küldtem a baglyot, mert érdekesen jött volna ki, ha Jeremyék házához érkezik, hiszen a való világban ki hallott már bagolypostáról?!
A mai napig igazán jóban vagyunk, de barátságunk nem tartozik az őszinte kategóriába, mert én nem engedhetem meg magamnak azt, hogy mindenről beszámoljak neki, különben hangyásnak nézne. Ahogyan mindenki más is.
Ennyit Jeremyről.

Az első évem igen jól alakult. Eleinte nehezem kaptam el a fonalat, mert minden annyira új volt körülöttem. Megtudtam, hogy apuék muglik. Elég idétlen szó.
Mivel igencsak beszédes vagyok – sőt, még akkor is beszélek, ha nem kérdeznek – így könnyedén sikerült az évfolyamtársakkal és háztársakkal összebarátkoznom. Nem mondanám, hogy igazi barátságra szert tettem, inkább amolyan haveri szinten állok a többiekkel. Azt hiszem, hogy továbbra is Jeremy maradt számomra az igaz barát.
A tantárgyakkal igyekeztem megbirkózni. Nem voltam a legjobb tanuló, de a legrosszabb kategóriába sem tartoztam. Amolyan középmezőnyi résztvevő lehettem kábé. Nem a tanulmányi eredményemmel tűntem ki a többiek közül. Előfordult, hogy büntetőmunkára küldtek, mert visszabeszéltem a tanárnak, pedig tényleg, semmi rosszat nem akartam, csak kijavítottam, amit rosszul mondott, hát olyan nagy baj az?
Az első öt évem így zajlott le.
Szeptemberben az iskolába utaztam, aztán karácsonykor haza. Utána megint vissza, és csak év végén tértem haza teljes egészében. Az iskola mellett van egy falu, Roxmorts a neve. Édesapám gyakran eljött ide a nagyiékkal, és tudtunk találkozni, amikor szabad hétvége volt számunkra, és lemehettünk a faluba. Kiváltságosnak éreztem magam, mert sokan hónapokig nem láthatják a családjukat. Őszintén szólva aggódnak is értem, mert megtudták, hogy a varázsvilágban bizony háború dúl. Én nem igazán konyítok a politikához, de az a lényeg, hogy a jó győzzön. A gonoszak mehetnek a föld alá Luciferhez, jobb lenne ott nekik, úgyis sok az ismerős. A családom jobban értesült efféle dolgokról, mert a Reggeli Próféta mindenről beszámol nekik. És aggódnak miattam, így boldogsággal tölti el őket, ha láthatnak fél órára egy-két havonta.

Azt hiszem, egyre jobban kezdek beilleszkedni a varázslótársadalomba. A végén még igazi boszorkány leszek! Reszkess világ!


         Jellem

Magabiztos, olykor túlságosan is. Ritka esetekben bizonytalanodik el, ez legtöbbször családon belül fordul elő. Olykor megesik, hogy visszabeszél a másiknak, lényegtelen, hogy az tanár vagy diák. Nagyon társasági lény, nem feltétlenül a központi szerep vonzza, de szeret emberekkel lenni és sokat, nagyon sokat beszélni.
Tekintve, hogy anya nélkül nőtt fel, inkább fiús a viselkedése, és szívesebben barátkozik fiúkkal, őket egyenlő félként kezeli, semmint a lányokat. Kislány korában sem igazán barátkozott lányokkal, de ez persze nem azt jelenti, hogy nem szeret velük lenni. Csak a fiúkkal jobban érzi magát.
A családja az elsődleges számára. És a legjobb barátja, Jeremy.
A tanulás nem a legerősebb oldala, viszont nem buta lány. Amit tudni kell(ene) azt tudja, vagy ha nem, akkor kidumálja magát, és sikeresen távozik egy E-vel.

         Apróságok

mindig ||
# család
# Jeremy
# tenger
# akácillat
# fekete körömlakk
# mályvacukros forró csoki  
# zongora            
soha ||
# egyedüllét
# sötétség
# horror filmek
# latin tánczene
# ha valaki rágja a körmét
# spenót
# herpesz
dementorok ||  Egyszer, mikor fent ücsörgött a park kapujának tetején, majdnem belezuhant a mély tengerbe, mikor még nem tudott úszni.
mumus || Undorító béka (Umbridge-hoz hasonló)
Edevis tükre || Egy teljes, boldog család
százfűlé-főzet || A kék jácintéhoz hasonlatos a színe, az íze pedig karamell-szerű.
titkok ||
# saját magának lőtt egy lyukat a fülébe
# éjjel gyakran felkapcsolja a lámpát és úgy alszik
# talán gyengéd érzelmek fűzik Jeremyhez
rossz szokás || Gyakran visszabeszél a másiknak, és ezzel könnyen megbánthat bárkit. Ha stresszes, akkor szokott izzadni a tenyere, bár erről nem tehet.



         A család

apa || Robert Middleton, 40, mugli születésű
anya || Angelica Middleton, elhunyt, félvér
testvérek ||  -
családi állapot || bonyolult kapcsolatban Jeremy Stone-nal
állatok || Hógolyó

Családtörténet ||
A Middleton egyszerű vidéli család, a felmenők szintén vidékiek voltak, híres tagja (varázsvilág szempontjából) nem igen létezett ennek a családnak, tekintve, hogy mugli. Az édesanya családjáról nem igen lehet tudni semmit, de igazából a karakter szemszögéből teljesen lényegtelen, mivel nem ismeri az édesanya családját, mert az apa és annak családja pártfogolja.  



         Külsőségek

magasság || 170 cm
tömeg || 60 kg
szemszín || Kék
hajszín || Hosszú barna haj
különleges ismertetőjel || Egy hangjegy alakú tetoválás a bal bokáján. A zene iránti imádatát fejezi ki – bár nem gyakran látszik.
kinézet || Hosszú barna haját általában kiengedve viseli. Az öltözködése nem túl lányos, inkább a kényelmes ruhákat kedveli, távol áll tőle a mini szoknya és a magas sarkú cipő. Olykor felfedezhető rajta szoknya (iskolaidőben az egyenruha), de iskolán kívül nem annyira jellemző. Sminkelni sem szokott, csak nagyon ritkán, ha van hozzá kedve, opcionális. A körmét ki szokta festeni gyakran.
egészségi állapot || -



         A tudás

varázslói ismeretek || A Roxfortban eltöltött 5 év tananyaga elvileg. Gyakorlatilag nem tudni. Néha meglepetéseket tud okozni a tudásával, olykor pedig pofára esik, mert van, amit viszont nem tud. Nem a legjobb tanuló, inkább olyan közepes szintű. A kedvenc órája a bűbájtan és a bájitaltan, mert hasznos, és nagyon jól néznek ki a professzorok öltönyben.
felvett tantárgyak ||
# Rúnaismeret
# Számmisztika
# Jóslástan
mugli képzettségek || Kislány kora óta tud zongorázni.
pálca típusa || 7 ½ hüvelyk, juhar, sárkányszívizomhúr
különlegesség || -



        Szerepjáték-példa

Szeptembertől hatodikos leszek, ami azt jelenti, hogy még két év van hátra az iskolából. Holnap indulok vissza, tehát az estét a családdal töltöm, a nap többi részét pedig Jeremyvel.
Még mindig igazán jó barátok vagyunk, és úgy láttam jónak, hogy elmondom neki a történetemet. Az iskolát, a varázslást, mindent.
Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy ki merjek állni elé egy ilyen dumával, de muszáj megtennem. Átmegyek hozzájuk, és bekopogok az ajtón. Tudja, hogy én jövök.
- Helló, Jer, megyünk a parkba? – kérdezem, és már hozza is a dzsekijét meg a bukósisakját és pattanunk a motorra.
- Naná, ma az enyém vagy, szépségem! – válaszolja viccesen.
Mikor megérkezünk, azonnal a kedvenc padunkhoz veszem az irányt. Megvárom, hogy odaérjen, és azonnal bele is csapok a lecsóba.
- Mondanom kell valamit. Utálni fogsz miatta, mert annyi éven keresztül elhallgattam előled, pedig te vagy a legjobb barátom, de szégyelltem elmondani, mert attól féltem, hogy más barátságát akarod majd az enyém helyett.
- Halljuk! – mondja mosolyogva, nem is számít arra, hogy mi vár rá.
A tenyerem nyirkos, félek, hogy mi lesz a kimenetele.
Órákon át mesélek neki, ő szinte szóhoz sem jut, csak néhány kérdést intéz hozzám. De látom rajta, hogy érdeklődő, és nem haragszik rám. Ez a legmeglepőbb az egész között. Arra számítottam, hogy majd jól leordítja a fejemet, hogy milyen bunkó vagyok és hogy nem is fontos számunkra a barátság blabla. De nem. Kellemes csalódás ez nekem.
- Ejha. Ez… igazán érdekes történet. Mondd, hol a kamera? – kérdezi viccelődve.
- Milyen kamera?
- Hát a kandi-kamera.
- Nincs semmiféle kandi-kamera. Ez a valóság. Ez az életem. – mondom indulatosabban. Elsiettem a kellemes csalódást.
- Nyugi, oké, rendben, értem. – szívdobbanásnyi szünet – Nos, hát akkor gratulálok. Vagy mit mondhatnék erre?
- Azt mondd, hogy elfogadsz-e így. Így, hogy… hogy más vagyok.
Nem mond semmit. Csalódottságot látok az arcán. Feláll a padról, és a falnak támaszkodik, miközben a tengert nézi. Én is felállok, odamegyek hozzá.
Nem mondok semmit, csak megállok mellette. Szemlátomást mondani akar valamit. Neki nem megy olyan könnyen a beszéd, mint nekem, bár ez számomra is nehéz pillanat.
Elrugaszkodik a faltól, és odaáll mellém.
Egy csókot lehel az ajkaimra, majd csak annyit mond…
- Mindig várni foglak!
Ezt követően a motorra pattan, és elsiet.


         Egyéb

avialany||  Ashley Greene

Szeretném, ha James Wolf moderátorúr bírálna el!
Színem: #FFD700
Naplózva


James Wolf
Eltávozott karakter
*****


• a farkas •

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2011. 06. 28. - 13:05:55 »
0


Üdvözöllek az oldalon ifjú Middleton!
Az előtörténeted nagyon tetszett, komolyan, imádtam! szív
Úgyhogy nincs más hátra,

.
Nagyon jó előtörit írtál, gratulálok! Házad a

lesz. Nem sokat kellett gondolkodni rajta, hiszen Freya egy jófej, barátságos csaj, jó helye lesz a sárgák között.
Sok sikert kívánok a karakterhez, játssz sokat és érezd jól magad!
Ha bármi kérdésed lenne bátran fordulj hozzám, vagy bármelyik STAFF-taghoz, mindenki szívesen segít. Mosolyog




Mielőtt játszani kezdenél, ezeket el ne felejtsd:


Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 06. 21. - 18:28:20
Az oldal 0.219 másodperc alatt készült el 30 lekéréssel.