+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  May Myles
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: May Myles  (Megtekintve 1278 alkalommal)

May Myles
Eltávozott karakter
*****


# negyedik évf.

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2011. 06. 15. - 22:43:06 »
+3

MAY MYLES



         Alapok

jelszó || Minden vágyam, hogy Sol-t és James-t, a Roxfort félisteneit szolgáljam!
teljes név || May Myles
becenév || May, MM
nem ||
születési hely, idő || London, 1982. június 3.
kor || 15 éves
vér || félvér
iskola || Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
évfolyam || negyedik


         A múlt

  Lucy Myles ikreknek adott életet. 1982. június 3-án születtek mindketten. Zoey volt előbb kint, és utána követte a testvére, May. Egypetéjű ikrek voltak, szinte meg sem lehetett különböztetni őket – mint két tojás. Édesanyjuk szőke haját örökölték, édesapjuk zöld szemeit. A szülők egyáltalán nem számítottak két gyermekre, csak egyet vártak. Az ultrahang csupán egy szívhangot jelzett, és bár hallatszott egy másik is, de az is csak olyan halkan, hogy az orvosok azt hitték az a terhes asszony szívhangja. Zoeyt várták, és meglepetésszerűen csöppent pár perccel később az életükbe May is. A kisebbik testvér, mintha elbújt volna az orvosok elől, de végül nehéz szülés árán a már nem is olyan kicsi család hazatérhetett az otthonukba.
   Egy gyerekszoba várta őket otthon, egy kiságy, de ez mégsem okozott gondot. Ugyanúgy szerették mindkettejüket, és nem számított az sem, hogy egy szobában kell aludniuk, egy ágyban. Nem volt elég pénzügyi hátterük a Myles szülőknek ahhoz, hogy még több kiadást megengedhessenek maguknak, már így is dupla annyi pelenka kellett. De nem is volt baj, hiszen ha nem egy szobában nevelkedtek volna, talán nem is alakult volna ki olyan erős kapocs a két iker között. Együtt keltek, együtt feküdtek. Saját elmondásuk szerint egymás legjobb barátnői voltak, és egymást tartották a legnagyobb kincsnek az életükben. Mintha egymás másolatai lettek volna. Szinte egyszerre kezdtek el járni, beszélni, és miután az egyik szobatiszta lett, rá a másik pár hétre követte ezt a jó szokást. A szülőknek nem volt gondjuk velük, kiegészítették egymást, veszekedést sosem láttak. George és Lucy szerint csendes gyerekek voltak, szófogadók, és nyugodtak. Mindketten.
   Ez volt az, ami eltért a két testvérben. A szüleik szentül meg voltak győződve arról, hogy mindketten földre szállt angyalok, pedig ez nem így volt. Külsőleg meg sem lehetett különböztetni őket, ugyanazokat ették, ugyanazokat szerették, ugyanazokat a szórakozásokat művelték, de a személyiségük szemben álltak egymással, és erről nem tudtak a szülők.
   Kettejük közül mindig is Zoey volt a zajosabb, az indulatosabb, az akaratosabb. May tükrös ellentétben állt nővérével – csendes volt, nyugodt, és inkább kimaradt mindenféle kockázatos dologból. Alkalmazkodó és jóindulatú volt. Ez a különbség annyira nem is szokatlan ikrek esetében, de az annál inkább, hogy mindezek dacára teljes mértékig megértették egymást. Tisztában voltak ezzel az óriási szakadékkal, ami kettejük személyisége között tátongott, de öntudatlanul is próbálták leküzdeni ezt az akadályt, elnyomni, nehogy tönkretegye a tökéletes kapcsolatukat. Ugyan akadtak nézeteltérések, hogyisne akadtak volna, de mindig is próbálták a jó út felé terelni egymást.

   - Gyere, próbáljuk már ki! -
   - Nem tudom Zoey, nem tűnik valami biztonságosnak… – vonakodott May.  – Különben is, anyu szerintem mérges lesz, ha összeverjük magunkat. – motyogta halkan.
   - Nem fog mérges lenni, mert nem fogja megtudni! – ijedt szemekkel nézett rá testvére. – Na, mert nem is fogunk elesni! – Zoey ránézett a gördeszkára, majd ikertestvérére. – Szeretnéd először te kipróbálni?
   May nagy szemekkel csóválta meg a fejét.
   - Hú, én is izgulok ám! – mosolyodott el szélesen Zoey, majd egyik lábát ráhelyezte a deszka közepére. – Ezt figyeld! – mondta izgatottan, és ránehezedett a lábával, és ezzel egy időben ráugrott a másik lábával is. Kicsit megingott, mire May egy aprót rikkantott, de végül megállt a mozgó járművön. May szája elé tartva kezeit visszafogta lélegzetét, közben magában imádkozott azért, hogy testvérének ne essen semmi baja. Imádságát senki sem hallgatta meg, így a következő pillanatban, amikor a kilencéves szőke kislány el akarta magát lökni a gördeszkával, az egy pillanat alatt kiszaladt alóla, mire Zoey kapálózva próbált egyensúlyra találni.
   - Zoey! – kiáltott May ijedten, de nem mert mozdulni.
   Nem kellett volna aggódnia, sértetlenül megállt egy helyben a hasonmása, sőt még egy jó ízűt is nevetett. – Megijesztettél… - motyogta May szomorúan, mire testvére halványan mosolyogva odatipegett hozzá, és átölelte.
   - Gyere! – mondta és megragadva csuklóját ráültette halálra rémült testvérét a gördeszka elejére, ő meg a farára ült rá. – [color=#ffffffNe félj![/color] – mondta és átölelte, majd lábaival meglökte magukat, és gurultak egy métert. May halványan elmosolyodott.
   - Ezt még egyszer… - mondta bátortalanul.
   Nővére szélesen elmosolyodott, és lökött még egyet a deszkán, és gurultak még egy métert.


  Édesapjuk származásának hála a lányok egész életükben tisztában voltak azzal, hogy tizenegy évesen meg fog érkezni a roxforti levelük, hogy készüljenek: jövőre már az iskola diákjai lesznek. Amikor végre elérkezett ez az idő is, már sok mindennel tisztában voltak. Egész nyáron át bújták a könyveket, amiket apjuktól kaptak, mindent tudni akartak a számukra csodálatosnak, és felhőtlennek tűnő világról: a varázsvilágról.
   Féltek, mi vár majd rájuk, hiszen csak annyit tudtak a világról, amennyit édesapjuk el tudott mesélni nekik. Egymást biztatgatták, hogy nem lesz semmi baj, de Maynek nem hagyott alább a félelme, sőt csak tetőződött, amikor a házbeosztásra került a sor. Sok időt izgalomban kellett tölteniük, mire hozzájuk ért volna a sor, hiszen csak az „M”-nél voltak. Mayt hívták előbb, és ez még jobban megfélemlítette. Beosztották a házába, de itt egyáltalán nem nyugodott meg, hiszen majdnem biztos volt benne, hogy testvére nem abba a házba fog kerülni, ahova ő. Mert jól tudták: ők külsőleg egy és ugyanazok, belsőleg pedig ég és föld. És ez be is igazolódott: Zoey más asztalhoz ült, mint ő. Majdnem elsírta magát ültében, de erőt vett magát, mert tudta, ha már most nyámnyilának fogják tartani, akkor mi lesz később? Zoey megígérte, hogy bár külön házba kerültek, ugyanolyan jó barátnők és testvérek maradnak, mint eddig, de May ebben nem volt teljesen biztos, és ez megrémítette. Egyedül érezte magát az első hetekben, főleg mert látta, hogy testvérének már több száz barátja volt. Mindenki szerette, sőt egy aranyos kisfiút is megismert. Egy senkinek érezte magát a kastélyban, és ez a képzet minden szépet és jót lerombolt a varázsvilágról alkotott rózsaszín képvilágról.
   Pedig nem kellett volna tartania semmitől. Zoey minden idejét szeretett ikertestvérének szentelte, amikor nem háztársaival törődött, vagy épp a kviddicsedzésekre járt a csoporttársaival. Már nem töltötték minden idejüket egymással, lassan külön keltek, külön feküdtek, de így az együtt töltött idők még becsesebbekké váltak a szemükben.
   Maynek nem sikerült úgy beilleszkednie az iskola diákjai közé, mint testvérének. Ő nem játszott a háza kviddics-csapatában, neki nem volt sok barátja, és egy fiút sem érdekelte. Sokat sírt az első két évében, és nem csak a Harry Potter jelenlétével kapcsolatos, veszélyes, félelemkeltő események miatt, hanem a magány fojtogató érzése miatt is. Sokat betegeskedett. Nagyon.



   „Kedves Naplóm,
     Sokat gondolok Zoeyra. Nagyon hiányzik, de ezt persze egy pillanatig sem mutatom. A mai nap ugyanolyan volt, mint az elmúlt hetek napjai. Unalmasak és szürkék. Emlékszel még Martinra? Múltkor meséltem róla. Ő jött oda hozzám a Nagyteremben, ebédkor. Azt hittem ki akar csúfolni, vagy bántani akar, de ő csak leült mellém, és rám mosolygott. Félénken visszamosolyogtam, nem tudtam mit akar. Azt mondta van egy felesleges muffinja, amit ő már nem tud megenni, és megkérdezte, hogy nekem adhatja-e. Nem szeretem a muffint, de olyan aranyosan mosolygott, és olyan kedves volt velem, hogy elfogadtam. Egy köszönömöt kilehelve elvettem tőle a süteményt, ő pedig visszavigyorogva elköszönt, és elment. Ma újra láttam. A könyvtárban csücsültem éppen, és a házi dolgozathoz kerestem anyagot, amikor megláttam. Én a középső padnál ültem, ő pedig elsétált mellettem, én pedig felbátorodva ráköszöntem, de ő későn reagált. Egy pillanatra visszafordult, furcsán nézett, és tovább ment a hátsó részleghez. Nem ismert fel. Pedig akkor olyan kedves volt… Többet nem fogok köszönni neki…
   A hátam viszont szörnyen fáj, és nem tudom miért, nem is estem el. De nem is érdekes, úgyis elmúlik pár hét alatt.”




   Az idő nagyon lassan gyógyította be a sebeket. Úgy érezte kezdi elveszíteni a testvérét, mintha hétről-hétre egyre jobban szakadna el tőle, pedig Zoey szerint erről szó sem volt. Csakhogy Zoey nem látta azt a világot, amit May látott. Zoey mindennek a napos oldalát nézte, hiszen meglehetősen sok barátra lelt, az emberek többsége szerette őt, nagyon közkedvelt személyiség volt. May pedig a keserű magány érezte csak. Hogy elhagyta a testvére, és már sokkal fontosabb neki más, mint ő. Irigykedett, de nem testvérére, hogy oly’ sokan szerették, hanem azokra, akikkel sokat együtt volt Zoey. Mert ők hallhatták a nevetését, velük érezte magát jól, rájuk figyelt. De sose merte szóvá tenni. Nem volt a szavak embere.
   - Miért vagy ilyen bágyadt mostanában? – kérdezte Zoey, és kihajolt a kilátó korlátján, hogy lenézzen, milyen magasan vannak.
   - Nem is vagyok az… -
   - Nem is vagyok az! – utánozta Mayt grimaszokkal megspékelve, amire May vidáman elvigyorodott. – Látod? Ez az igazi éned! -
   A vigyor visszahúzódott halvány mosollyá.
   - Naaa, mi a baj? -
   - Semmi. -
   - Oké.  - hagyta rá, de tekintetét nem vette le róla.
   - Hallottam a hétvégén lemész Rosmortsba.
   - Igen? – vonta fel szemöldökét. – Mégis kitől? -
   - Ugyan, mindenki arról beszél, milyen jó lesz a kirándulás, meg hogy te is ott leszel. -
   - Te most sem jössz? -
   A válasz csak egy fejrázás volt.
   - Na, gyere már! Velem! -
   - Veled? -
   - Ki mással? – nevette el magát Zoey. – Benne vagy? Csak te meg én!
   - Nem tudom… Csak mi?
   - Csak mi. – mosolyodott el szélesen.
   - Hát… jó. Szívesen.



   „Kedves Naplóm!
   Zoeyval a kirándulás jó volt, de a barátai is ott voltak… Aranyosak, ne érts félre Kedves Naplóm, de mellettük olyan más volt Zoey. Persze nem rossz értelemben, de valahogy nem olyan volt, mint régen. Azért velem is foglalkozott ám. Csak, valahogy nem így képzeltem a roxmortsi kirándulásunkat...
   A hátam még mindig fáj. Jó belül, ahol nem tudom elérni. Madam Pompfrey azt mondta biztos csak beképzelem, mert állítása szerint mindig odamegyek mindenféle nyavalyával, és abból a fele sem igaz, így igazat adok neki, lehet, hogy csak kezdek megőrülni, azért hiszem azt, hogy fáj. Mindenesetre azért megírtam anyáéknak is levélben…”




  Madam Pompfrey tévedett. Harmadik tanévük elején Mayt kikérték az iskolából, Zoeynak pedig ott kellett maradnia, de nem sokáig, utána őt is hazaszállították.
   Mayt kórházba kellett szállítani, mert elrákosodott az egyik veséje. Gyerekkorában az egyik veséjére egy kisebb nőtt rá, egy harmadik, ami csonkként élt ott tizenhárom éves koráig, de az utóbbi egy évben ez elrákosodott, amit nem vettek észre. Hosszú, több hetes kivizsgálások árán megállapították, hogy ki kell szedni az elrákosodott veséjét, mielőtt még tovább terjedne, de itt volt egy bökkenő. May szervezete túlságosan gyenge volt ahhoz, hogy a páros szerv csupán egyikével éljen, és mivel gyorsan kellett cselekedni, nem várhattak donorra, azonnal találni kellett neki. Édesapjának hasonló okok miatt már csak egy veséje volt, az édesanyja pedig nem biztos, hogy túlélte volna a műtétet, így csak egy ember maradt, aki viszonylag biztonságosnak tűnt: az ikertestvére.
   Zoeynak töviről-hegyire elmondták, hogy mi a helyzet, semmit sem tussoltak el, így azzal is tisztában volt, hogyha nem veti alá magát a műtétnek, testvére meghal. Míg magyarázták neki, csendben hallgatott, és csak a végén bólintott egyet, de mindent megértett. Semmit sem kérdezett, pár másodpercnyi gondolkozási idő után igent mondott. A szülők egyik szeme sírt, a másik nevetett. Nevetett, mert, ha sikerül a műtét May megmenekül, sírt, mert ha nem, akkor… akkor.
   A szülői beleegyezést követően az orvosok nem vesztegették a hátralévő kevés időt, Zoeyn azonnal ezer és egy vizsgálatot végeztek el, hogy biztosak legyenek benne, elég erős a szervezete ahhoz, hogy egy vesével éljen. Édesanyja többször is megkérdezte, hogy nem gondolta-e meg magát, nem fájnak-e a vizsgálatok, de a válasz mindig egy tömör ’nem’ volt. Szó nélkül tűrte a számára furcsa, néha fájdalmas műveleteket, injekciókat. A két testvért többször is engedték beszélgetni. A látogatási időt mindig végigcseverészték, néma perc sosem telt el. A műtétről egy szó sem esett, mindig arról beszéltek, mit fognak csinálni, ha majd kiengedik őket a kórházból. May elmondta, hogy hiányzik neki Zoey, ő pedig megígérte, hogy ezentúl még többet lesznek együtt.
   A műtét napján Mayr előbb vitték be a műtőbe, s altatták el. Utána jött Zoey. Ő még eszméleténél volt. Oldalra fektette a fejét, míg az orvosok előkészülődtek, és testvérére nézett.
   Akkor nem olyan volt, minta tükörbe nézett volna, pedig általában mndig úgy érzi magát, maikor Mayre néz. Testvére bőre ki volt fehéredve, szemei alatt ijesztő lila karikák húzódtak, és végtelenül gyengének látszódott. Szívét megszorította a látvány, de nem bírt sírni, hiszen tudta, hogy azzal, hogy most kés alá fekszik, May életét menti meg. Semmi bajuk nem lesz, utána ketten visszautaznak a Roxfortba és ismét az lesz a legnagyobb gondjuk, hogy összetévesztik őket. Szóval… Minden rendben lesz.

  Nem láttam semmit, csak hallottam. Szörnyű volt hallani.
   - Miért mentél bele?! Miért? – rikoltotta édesanyám. A nagy helyiségbe, ahol voltunk visszhangzott szenvedő hangja. – Várhattunk volna donorra is!
   - Akkor meghalt volna! – zokogta apám. Furcsa… apa sosem szokott sírni.
   A válasz anyám részéről csak egy keserves ordítás volt.
   - Nem volt más választásunk! Nem tudhattuk Lucy!
   - De meghalt… MEGHALT! – visította anyu, és keserves zokogásba tört ki. Hallottam, ahogy halkan ismételte a szót magában. – Meghalt… meghalt… meghalt… -
   - De a testvéréért halt meg. -
   Nem tudtam megmozdulni, de éreztem, hogy a torkom összeszűkül, a szívverésem felgyorsul, és nagy hangzavar lesz körülöttem. Üvöltözések, zokogások, könnyek, pityegés, ágytologatás, erős fények, és szúrások. Sötétség.
[…]
   Elmondták nekem. Meghalt. Kiszakadt belőlem. Eltűnt. Értem. Nem jön vissza többé.
[…]
   Hallom a hangokat. Amikor tanulok. Amikor olvasok. Amikor festek. Amikor egyedül vagyok, hallom a hangokat. Valamelyik segíteni akar. A másik üvöltözik velem. Van, aki csak sír, van, aki nyugtatgatni akar. Sokan vannak.
[…]
   Nem akarok visszamenni. Zoeyt akarom. Nem az iskolát. Ott túl nagy a zaj, mint a kórházban. Ahol meghalt.
[…]
   Honnan szerezhetnék gördeszkát? Gördeszkázni akarok.
[…]
   De mi van, ha én elesek, nem úgy, mint Zoey? Én is meghalok majd. Mint ő.
[…]
    Azt mondták, nem lesz baj. Nem volt igazuk. A hangok sokszor megzavarnak, de elűzöm őket. Az emberek is sokszor megzavarnak, de őket is elűzöm. Az érzések zavarnak, de őket nehéz elűzni. Nehéz.
[…]
   Kérdeznek. De nehéz. Kérdeznek a hangok is. Kérdeznek az emberek is. De Zoey meghalt.
[…]
   Nem akarok egyedül lenni.
   Nem akarok.



         Jellem


  May nem túl bátor teremtés. „Kettejük közül mindig is Zoey volt a zajosabb, az indulatosabb, az akaratosabb. May tükrös ellentétben állt nővérével – csendes volt, nyugodt, és inkább kimaradt mindenféle kockázatos dologból. Alkalmazkodó és jóindulatú volt.”
   Túlságosan ragaszkodott testvéréhez, ezért szüntelenül figyelte az iskolában, hogy ő milyen sikereket ér el, míg ő csak roskad a klubhelyiségben, vagy a hálókörletben. Jobban kedveli a nyugodtságot, nehezen épít kapcsolatokat. Nagyon értékeli, ha valaki kedves hozzá, szinte ez adja neki az életerőt, bármily’ csekély és kismértékű az a gesztus. Fél az emberektől, próbálja mindenkiben a jót látni, de sokszor csalódnia kell, ezért mindig óvatos, de inkább félénknek mondható.
   Ikertestvére halála után természete nem változott, legfeljebb jobban elmélyült. A trauma okozta sokk felszínre hozta lappangó személyiségzavarát. Egy személyben testesítette meg Zoey a testvérét, a példaképét, a legjobb barátnőjét, a lelki társát, így szörnyen ragaszkodott hozzá. Ez az erős kapocs, ami összetartotta őket, befolyásolta betegségét, így rosszabb pillanataiban előjönnek Zoey viselkedésére utaló jelek, viselkedési módok, amit nehezen tud kontrollálni. Ezek a „kitörések” nem túl nagyok, alig észrevehetőek, külsős embernek szimplán csak furcsának hat May viselkedése. Olykor-olykor, mikor egyedül van gondolataival, különböző hangokat hall, de ez nagyon ritka eset. Csak akkor fordul elő, ha egy stresszesebb nap végén kiborul.



         Apróságok

mindig ||
    Zoey
    virágok
    festés
   balett
   nyugalom
   napsütés
   természet
soha ||
  x  háború
  x  magány
  x  zaj
  x  vihar
  x  sötétség
  x  tömeg
dementorok || Zoey temetése
mumus || magát látja, ahogy motyog magában. A magánytól fél illetve attól, hogy egyszer teljesen megőrül.
Edevis tükre || egy soha be nem teljesülő vágya, hogy magát lássa Zoeyval
százfűlé-főzet || halványsárga, íze a vaníliára hasonlít, illata, mint a nárcisz
titkok ||
    fél a sötétben
    még mindig van egy plüssmackója
   próbált Zoey barátaihoz közel kerülni, hátha őt is ugyanúgy megszeretik
    néhanapján Zoey ruháit hordja, ezzel is emléket állítva neki
rossz szokás ||
  -  nagyon félős
  -  túlságosan naiv


         A család

apa || George Myles, 45 éves, félvér
anya || Lucy Myles, 46 éves, mugli
testvérek || Zoey Myles, 13 éves (elhunyt)
családi állapot || egyedülálló
állatok || -

Családtörténet ||

  Nem túl nagy, és nem túl jelentős a Myles-család. Egy tökéletesen átlagos család. Londonban áll a házuk, amiben a mai napig lakna, az összes felmenőjük angol nemzetiségűek.
   George Myles beleszeretett egy mugli nőbe, s mivel a szüleik is félvérek voltak, semmi akadályát nem látták annak, hogy a gyerekük egy varázstalan nőt vegyen feleségül. Lucy szinte mindent tud a varázsvilágról, férje teljesen mértékben beavatta. George eleinte félt, hogy kvibli gyerek fog születni, de lám, két gyönyörű boszorkányt kapott az Élettől.



         Külsőségek

magasság || 165 cm
tömeg || 55kg
szemszín || zöld
hajszín || szőke
különleges ismertetőjel || nincs
kinézet ||
Átlagos magasságú, szőke lány. Szürke egérként bolyong a kastélyban, kerüli a feltűnést. Ezzel ellentmondásban áll öltözéke. Szereti a vidám színeket, de semmiképpen sem a rikító fajtából. Halvány színű ruhákat, és cipőket hord, szereti a természetes színeket. A napsárga, világoszöld, világoskék, barna. Haját kedve szerint köti fel, vagy ereszti ki. Sminket egyáltalán nem használ, a saját készítésű karkötőit szokta hordani. Összehúzva jár-kel, járása nem túl gyors.
egészségi állapot || enyhe disszociatív személyiségzavar (skizofrénia/tudathasadás)



         A tudás

varázslói ismeretek || elég jó tanuló, próbálja kihozni magából a legtöbbet. Bár már 15 éves, még mindig a negyediket járja, mert a harmadik tanévét újra meg kellett ismételnie, a hosszadalmas távollét miatt.
felvett tantárgyak ||
    számmisztika
    jóslástan
mugli képzettségek ||
  o  festészet 11 éves kora óta
  o  balett 5 éves kora óta
pálca típusa || 9 hüvelyk, vörösfenyő, egyszarvú szőr
különlegesség || -



         Szerepjáték-példa

  Már szilveszter is elmúlt. Sosem volt még ilyen rémes karácsonyi szünetem. Nem is volt igazán szünet, hiszen a szünet a szórakozásról szól, arról, hogy a családok és a barátok újra együtt lehessenek, gondtalanul, és boldogan. Nekem nem ilyen szünetem volt. Nem volt se boldog, se vidám...
   Itthon heverészek az ágyban, miközben diáktársaim már valahol a Roxfort Expressen utaznak, hogy visszatérhessenek az iskolába. Nem szerettem volna évet ismételni, de azt mondták túlságosan lemaradtam a több hónapos kimaradás miatt, meg... azt mondták ki kell pihennem magamat.
   Elfordítom fejemet, és a saját ágyamra nézek.
   Hetek óta vetetlen az ágyam, hisz' nem is használtam hete óta. Bár Zoey lehet mérges lenne, ha megtudná, hogy széttúrtam az ágyát, de ha látná, hogy mennyire hiányzik, biztos meggondolná magát, nem olyan szívtelen ő. Legalábbis nem volt az.
   Kopogtatnak.
   Nem szólok vissza.
   - Bemehetek Kicsim? - hallom édesanyám elgyötört, sírós hangját. Próbálja leplezni, de még én is észreveszem, hogy ki van. Miért is ne lenne ki? Az egyik lánya megölte a másikat...
   Néma választ adok - csak az ajtóra pillantok.
   Bár nem adtam engedélyt, anyám benyit, kezében egy pohár tejjel.
   - Fürödtél már? - kérdezte mosolyt erőltetve fáradt arcára.
   - Igen. -
   Bólint, és leteszi az éjjeli szekrényre a poharat, de én megállítom a pillantásommal.
   - Valami baj van? - kérdezi aggódva, és szinte már látom az arcán a kétségbeesés jeleit.
   - Nem, semmi komoly. -
   - Akkor? -
   Elgondolkozok az egyszerű kérdésen, amire persze tudom a választ, de nem vágom rá azonnal. Rápillantok, majd a tejre, és ismét rá.
   - Kakaót szeretnék... - motyogom halkan, mintha valami szörnyűséges dolgot kértem volna tőle.
   Anyám arca furcsa grimaszba torzul egy pillanatra, és az értetlenkedést látom rajta.
   - De te nem is szereted a kakaót. Mindig a tejet szeretted, a kakaót pedig... - itt elhallgat, és arcvonásai szemmel láthatóan megkeménykednek.
   - Zoey. Igen. De én most kakaót szeretnék. - mondom halkan, de határozottan.
   - Rendben van Szívem, mindjárt hozom! - mondja majd kiviszi a poharat, én pedig utánanézek.
   Mostanában úgy kezel, mint egy ötévest... vagy mint egy bolondot.
 

         Egyéb

avialany|| Anna Wilhelm
hozzáállás|| Mint a világ elől, úgy rejtőzik el a háború elől is. Fél Voldemorttól, és csak reménykedik abban, hogy Harry meg tudja állítani.
Naplózva


Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2011. 06. 15. - 23:28:46 »
+1

   Üdvözöllek az oldalon!   



Az előtörténeted gyönyörű, és nagyon megrendítő.
Kivetnivalót nem találtam, ami igen ritka nálam.

Azért abba a házba osztalak, amelyikbe, mert úgy gondolom, Zoey és May jellemének különbsége így lehetett a leglátványosabb és egyúttal a legzavaróbb az iskolában.

Mivel Zoey igencsak mardekáros jellem, te a
Griffendél
házba kerültél.



Utóirat. Hamarosan kapsz tőlem egy PM-et, melyben leírom a tennivalóidat!
Utóirat 2. Mivel az előtörténeted a születésed hosszú ismertetésével kezdted, számíts rá, hogy a Macskamaffia hamarosan felkeres.
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 10. 29. - 17:53:39
Az oldal 0.103 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.