+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  A 97/98-as tanév
| | |-+  London
| | | |-+  London mugli része
| | | | |-+  66. MacGowan Street
| | | | | |-+  Nappali
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Nappali  (Megtekintve 2815 alkalommal)

Gwendolyn de Crasso
Eltávozott karakter
*****


the Angel.

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2011. 03. 04. - 17:25:44 »
0

Naplózva

Ariette Whitedark
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2011. 08. 17. - 19:10:14 »
0

Ma igencsak nyűgös napom van. Nem elég, hogy reggel olyannyira bal lábbal keltem fel, hogy az csak na, még ez is. Nekem kell megfűznöm arról bizonyos Gwendolyn de Crassot, hogy álljon át a mi oldalunkra. Állítólag különleges képességei vannak a jóslás terén. Kérdem én, minek a Nagyúrnak egy jós? Úgyis mindig az lesz, amit Ő akar, vagy ha nem, erőszakkal eléri. Mára már szinte az összes boszorkány és varázsló fél tőle, minek neki tudni a jövőt? Na, nem baj, ha Ő mondja, biztosan fontos. Sőt, ha jobban belegondolok, tényleg szükségünk lenne egy ilyesmire. De annyi képzett jós van? Miért pont ő? Lehet, hogy szándékai vannak vele a nagyúrnak? Ki tudja! Egész úton ilyesmiken gondolkodom, mikor végre elérek a házhoz. Nem akarok barátságtalannak tűnni, így rendbe szedem magam, és próbálom előszedni a legkedvesebb(?) énem, már ha van olyan. Azon gondolkozom, hogy kopogjak-e vagy egyszerűen nyissak be? Elvégre, ha a  szép szó nem hat, valami mást kell kitalálnom, viszont úgy ijesztőbb, ha csak benyitok. Szél van, így akárhogyan próbálom megigazítani a hajam, mindig visszacsúszik a kócos állapotába. Már szinte átkozom az időjárást.Az idegeim fel vannak fokozva, így csak simán benyitok, és a nappaliban körülnézek.
-Van itt valaki?- kérdezem, de senki nem válaszol. Már szinte elpattan egy ér az agyamban, úgy nézhetek ki, mint egy elvetemült bűnöző.
-Sonorus!- suttogom el a hangerősítő bűbájt - VAN ITT VALAKI?
Naplózva


Gwendolyn de Crasso
Eltávozott karakter
*****


the Angel.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2011. 08. 18. - 10:03:41 »
0

ariette.
find a way to go, all on your own..



Végre. Van egy kis időm, amit magamra fordíthatok. Nem kell semmit sem csinálnom, csak pihennem, és élveznem a szabadságot. Ráadásul mindezt itthon tehetem, s nem kell a kastély falain belül tartózkodnom. Ez mindennel felér, komolyan mondom. Jól jött, hogy Trist elérte ezt a kis szabadságot, már nem bírtam volna azon a helyen sokáig, kiidegelt az a sok kíváncsiskodó diák.. Ráadásul, még ha az igazság keringett volna a levegőben, de nem, nem ám, újabb s újabb pletykák keltek szárnyra, hogy piszkosul lejárassák a bátyámat, s engem is..

Csak lazán elhelyezkedtem a nappali kényelmes kanapéján, kezembe vettem egy könyvet (végre, volt időm olvasni), varázsoltam magam elé egy csésze forró csokoládét, és csak pihentem. Érdekes, és furcsa. A dologtalanság jelenleg fel sem tűnt, nem kínzott, és jó érzés volt úgy üldögélni, hogy tudjam, semmi fontos feladat nem vár rám. Végre. Erre vártam már mióta.

Fogalmam nincs, hogy mikor sikerült elszunyókálnom, de megtörtént, és arra riadtam fel, hogy csapódott a bejárati ajtó. Tristram még nem jöhetett haza, halaszthatatlan dolga akadt, és csak késő estére várható. Tehát, valaki úgy döntött meglátogat minket. Őszintén, a testvérem megtanított rá, hogy sose legyek védtelen, így kezembe vettem a mellettem lapuló pálcámat, és a könyvet és a csészét lerakva álltam fel, lassan. Ekkor hallottam meg a kérdést.
Most komolyan? Ha betörő lenne, vagy valaki más, aki ártani akar nekünk, biztos nem kérdezné meg, hogy van-e itt valaki?! Kissé megnyugodva leengedtem a kezem, de a pálcám még mindig nálam volt a biztonság kedvéért.

- Merlinre! - mordultam fel, mikor megláttam a nőt. - Maga meg mit keres itt? - kérdeztem tőle, kíváncsi tekintettel. - Hisz nem is ismerem. Vagy.. Ismerem? - kérdőjelezem meg magam, mélyen elgondolkozva.
Naplózva

Ariette Whitedark
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2011. 08. 18. - 16:37:58 »
0

Már szinte ott tartok, hogy egy Reductoval idegességemben eltörök minden ( hamar fel lehet idegesíteni ) amikor végre megjelent Gwendolyn. Honnan tudom, hogy ő az? Láttam már képen. No, összeszedem magam, a legbársonyosabb hangomat veszem elő, de mindenek előtt megszüntetem a Sonorus hatását az ellenbűbájjal. Miután mindent megteszek, ami szükséges a legszebbik énemhez, végre megszólalok:
- Nem ismerhetsz még, Kedveském - mondom, de a még szócskát kihangsúlyozom - Tudod-e , hogy miért jöttem?- teszem fel az idióta kérdést,hiszen honnan is tudná, miért jöttem?
-Elnézést a buta kérdésemért! Elvégre nem tudhatod, ha csak nem vagy gondolatolvasó. A csodás képességeidre rábukkant a Nagyúr, és azt szeretné, ha miután kijártad az iskolát, halálfaló lenne belőled! Nem kéne semmit sem tenned, csak néha-néha egy-egy jóslatot mondanod- talán túl hamar rátértem a lényegre, de engem ez most nem zavar, és folytatom a mondanivalómat- Mindent megkapsz majd tőle, luxus, kényelem!- mondom, miközben a rejtett idegességem kezd felszínre törni, melynek az oka, hogy ez biztosan úgy is lesz, ahogy mondom, biztosan mindent meg fog kapni ha átáll a mi oldalunkra, már előre féltékeny vagyok.

/bocsi, hogy ilyen rövid lett /
Naplózva


Gwendolyn de Crasso
Eltávozott karakter
*****


the Angel.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2012. 07. 19. - 15:48:47 »
+2


Megremeg a kezem, ahogy a kilincshez érek, s, mint egy ütőhangszer kezd el egyre gyorsabban és hevesebben verni a szívem. Félelemmel vegyült izgatottság lesz úrrá rajtam, de fogalmam sincs, hogy miért. Hiszen a lakás üres. Tristram a Roxfort-ban van, én pedig nem megyek oda vissza, ma legalábbis nem. A bál úgyis elterelte mindenki figyelmét, így senki sem fog keresni egy darabig. Tehát van időm. A szabadság édes illatát kellene, hogy érezzem, és mégis, torkomban dobogó szívvel, és zakatoló fejjel fogom Dante kezét, ahogy a bejárati ajtó előtt állok. Próbálom elűzni a rossz érzéseket, ez az én lakásom, és semmi baj nem történhet! Lenyomom a kilincset..


Életem legjobb bálját életem legcsodálatosabb percei, majd órái követték. Sosem gondoltam volna, hogy az Imbolc estéjén találkozok újra Vele. Megismerkedésüünk két fázisból állt. A bál előtti, és a bál utáni időszakból..

A Szellemszálláson történtek után el sem tudtam képzelni, hogy ha legközelebb találkozok a férfival ne átkozzam meg rögtön. Ami ott történt.. Az a szerencsétlen lány.. Nem épp életem legszebb emléke!
És ahogy kezdtem elfelejteni, úgy jött el a bál időpontja, az este, mikor az a tánc megpecsételte a sorsom. Ahogy talán az Övét is. Elbűvölt, megigézett. Nem tudok erre jobb szavakat, mert tényleg úgy éreztem magam akkor, mintha elvarázsoltak volna.
Egészen addig a pillanatig míg maszkjaink le nem kerültek rólunk, és valódi kilétünket már nem fedte el egymás elől semmi. Ő volt az. És hiába volt bennem ezernyi kétség, sem azok, sem a negatív gondolataim nem voltak képesek rábírni, hogy ott hagyjam Őt. A varázs ugyanúgy tartott, ahogyan még mindig tart..
Megszöktünk, és én Dante-nál töltöttem a hajnalt. Senki nem tud róla, hiszen senki nem látta, amint távozunk a bálról, és a lakása is üres volt. (Még jó, nem tudom mit csináltam volna, ha Gray meglát..)


És most itt vagyunk, nálam. A lakásban, amiben a bátyámmal élek, és, ahová sosem hoztam fel fiút. Eddig. Milyen furcsa, édes pillanat ez..!

De a rossz érzések nem múlnak, sőt egyre erősödnek, amint lassan belököm az ajtót. Halkan nyikorogva nyílik ki előttünk (hányszor mondtam már Tristram-nak, hogy meg kellene csináltatni, vagy legalább beolajoztatni), feltárva ezzel a ház fogadórészlegét, a régi agglegénylakás nappaliját.
Régen nem jártam itt. Mióta megkezdtem utolsó évemet a kastélyban, és Tristram is tanárként vállalt ott munkát, senki sem tartja rendben a lakást. És a lényeg: senki sem jár itt! Ez a gondolat megkönnyebbüléssel tölt el. Nem kell magyaráznom, nem hiszem, hogy a testvérem jó szemmel nézné Dante-t, gondoljunk csak vissza akár James-re, Darren-re, vagy akárki másra, aki sokat lebzselt körülöttem..
Ujjaimmal megkeresem a kapcsolót, s felkapcsolom a villanyt. Az egész helyiség fényárban úszik. Hányszor elgyönyörködtem a berendezésben, amiben (valljuk be) igen nagy szerepem volt, hiszen, amíg ide nem költöztem alig volt egy kis szín a lakásban. De most nem a szoba látványától ugrik nagyot a szívem. Nem, inkább a kanapén helyet foglaló alak miatt, akinek bár csak a hátát látom, mégis rögtön felismerem. Talán lenne pár másodperc, hogy eltűnjünk innen, talán, de úgyis tudom, hogy minden hiába lenne. Ha tudta, hogy idejövök, azt is kiderítené előbb-utóbb, hogy hova menekülnék innen. Így csak állok, lassan lehajtom a fejem, és várom, hogy valamit mondjon. Közben sem engedem el Dante kezét, sőt, erősebben szorítom, mint eddig. Bevallom, most félek tőle, és ez belül megrettent, hiszen sosem váltotta még ki ezt az érzést belőlem.
De mostmár mindegy.
Mostmár minden teljesen mindegy.
Naplózva

Dante Fcartrough
Eltávozott karakter
*****


a bit evil, a bit sweet

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2012. 07. 20. - 21:25:49 »
+2

Tristram & Gwen

Hogy mit csináltam volna legszívesebben? Bármi mást, de komolyan. Valahogy volt bennem egy olyan érzés, hogy ez a hazakísérősdi nem volt túl jó ötlet, és ahogy egyre inkább közeledtünk Gwen lakása felé, úgy erősödött bennem a kétely. Nem, nem arról volt szó, hogy el akartam volna menekülni, rejtőzni, mint valami féreg, csupán bennem volt a gyomorgörcs, hogy mi lesz akkor, ha Tristram otthon lesz.  Ez nem arról szólt, hogy milyen volt idáig a kapcsolatunk, hanem arról, milyen lesz azután, miután kiderül, hogy én a kicsi húgocskájával megszöktem a bálról, sőt, nálam is töltötte az éjszakát. Hallottam már rémtörténeteket arról, hogy Gwen bátyja mennyire nem szereti, ha a lány közelében tartózkodik egy hímnemű egyed, és nem biztos, hogy én is meg akartam ezt tapasztalni.
Amúgy sem tudtam aludni az éjjel. Igen, részben szerepet játszott ebben a kanapé, ahova letelepedtem, miután Gwennienek felajánlottam a saját ágyam, de folyamatosan járt az agyam, egyszerűen képtelen voltam kikapcsolni. Amióta csak elmondta, hogy ki a bátyja, aközött vacillálok, hogy meg merjük-e kockáztatni a folytatást, vagy esetleg még most hagyjuk abba.

De amint tapasztalható, nem jutottam dűlőre, és a kételyekkel az elmémben indultam útnak Gwendolynnal. Rajta is érezhető volt a feszültség, de akárhányszor rám pillantott, mindig próbáltam mosolyogni, eltűntetve ezzel a jeleket, miszerint nem vagyok biztos a dolgomban. Furcsa. Még soha nem éreztem így, még soha nem voltam ennyire ingadozó bármiről is legyen szó, és ez részben dühített is. Hiszen nekem mindenben magabiztosnak kell lennem, és nem szabad gyengének mutatkoznom! A gyengék hamar elesnek, és oly’ könnyedén tapossák el őket, mintha csak valami ócska papírdarabot gyűrnének össze. Nekem sem szabad ilyennek lennem, ha tejesíteni akarom a feladatomat, ami végig kísér egész életemen át. Nem bukhatok el, amíg a Nagyúrt szolgálom.
Újból sikerült egy kis darabot visszaszereznem a magabiztosságomból, szóval kihúztam magam, és úgy mentem Gwen oldalán, csakhogy amikor az ajtajuk elé értünk, nem tudtam nem észrevenni, mennyire remeg a keze. Szóval akkor ő is tart a bátyjától. Ez némileg elgondolkoztatott, de ezúttal már nem arra jutottam, hogy elfutok innen jó messze, hanem arra, hogy bármi is lesz, én Gwennie oldalán maradok. Hiszen ő is mellettem maradt annak ellenére, hogy tudja, miket műveltem, és még most sem eresztette el a kezem. Szóval nekem sem szabad cserben hagynom, meg miért is kéne nekem félni Tristramtól? Nekem egyedül csak a Nagyúrtól kell tartanom.

Aztán beléptünk. Csak egy pillanatra tudtam körbenézni a házban, de már is szólásra nyitottam a számat.
- Szép lakás… - de nem tudtam folytatni két okból kifolyólag. Az első az volt, hogy Gwen úgy szorította meg a kezem, hogy muszáj volt ránéznem, a második indok pedig önmagában megállásra kényszerítette a lábaimat. A kanapén ugyanis ott ült a „drága bátyus”.
- Hali! – köszöntem enyhén pimaszul, most már tényleg teljes magabiztossággal. Nem is értem, miért gondoltam azt, hogy egy kicsit is tartanom kéne az egésztől, de azért a biztonság kedvéért a zsebembe nyúltam, hátha szükségem lenne a pálcámra.
Naplózva

Tristram de Crasso
Eltávozott karakter
*****


[HALÁLfaló]

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2012. 08. 18. - 13:21:39 »
+3

MIÉRT VAGYTOK OLYANOK
MINT A CSÍNYEN KAPOTT GYEREKEK?


Az Imbolc biztos jó móka volt.
Én a magam részéről a nagy részét kihagytam. Nem azért, mert így tartotta úri kedvem, ó nem, sőt, az elején még jelen is voltam. Hanem mert a Nagyúrnak terve volt velem. Míg a varázsvilág kergébbik fele a Roxfortban áltatta magát azzal, hogy ez a fényűző, fényszóró hivalkodóság eltakarhatja a rengeteg vért, halált és szennyet, mocskot, mely az országban fekélyként terjeng, én azon voltam az éjjel, hogy még több vért, halált és mocskot oltsak a társadalomba. Nemes feladat.
Hajnalban tértem vissza a kastélyba, akkor, mikor az a szolgálatkész, megfélemlített lány azzal az információval várt, hogy Gwendolyn nincs a hálótermében. Hogy éjfél óta nem látták őt.
Keresni kezdtem, kimerülten elhoppanáltam azokra a helyekre, melyeken tudom, hogy megfordulhatott. Még Wolfék házát is megnéztem. Nem sokat beszéltem vele ezekben az elmúlt hetekben, mivel van egy olyan érzésem, hogy neheztel rám, ezt pedig inkább kikerültem. Jobb megvárni, míg ez elcsitul, mert a kamaszlányokkal nem lehet értelmesen szót érteni, mikor zaklatottak. Igen, eszembe jutott, hogy mi van, ha a szökevények közé állt. Attól az életveszélytől egyedül egyféleképpen tudom megmenteni: ha megkeresem és visszahozom.
Egy eltűnt személy megtalálására az eltűnése utáni néhány órában van a legnagyobb esély. Utána minden egyes órával csökken a túlélési ráta.
Esküszöm, nyomkövetőt fogok itatni vele. Csak jöjjön haza.
Tudtam, hogy pihennem kell. Miután újra ellenőriztem a kastélyt, és azt, hogy Gwendolyn továbbra sem tért vissza, ide jöttem.
Azt hiszem, ülve elaludtam a kanapén. Talán egy órája, ha itt vagyok. Viszont azonnal megéberedtem, mikor megéreztem, hogy varázshasználó közelít a lakás felé. Odalent a lépcsőházban el van helyezve néhány érzékelő rúna. Gwendolyn erejét felismerem.
És a vele tartó alapfokú fekete mágiát is. A használója ismeretlen előttem, csak az erő az, melyet a rúna letapogat és közvetít. De a pálcámat a kezem ügyébe készítem. A hajamat hátratúrom az arcomból. A talárom levetem, marad a fekete ing, a fekete minden alatta.
És kattan a zár. Nyílik az ajtó. Háttal ülök nekik, arcom a kezembe temetve, a halántékom masszírozom előre hajolva. Gwendolyn nem tud a rúnákról, jobb, ha meglepettnek tűnök.
De ez a hang.
Ettől a flegma nyájaskodástól azonnal felszökik a pulzusom.
Ki a rohadt gennyes patkánybérenc ez, aki együtt érkezik a húgommal az én házamba?!
Lassan emelkedem fel a kanapéról, az szelíden nyekken alattam. Okklumenciám lángoló fala mögé tömködöm mindazt a felsistergő dühöt, mely előlobban belőlem. Sötétlő szemeim épp csak egy pillantásra méltatják a nyurga férfit, nem kerüli el a figyelmem a zsebébe süllyedő keze. Nagyon remélem, nem jut eszébe pálcát szegezni rám az otthonomban. Onnantól kezdve nem lehetek tekintettel a vendégjogokra.
- Hol voltál? - kérdezem Gwendolynt, minden halizás, helózás és miegymás nélkül. Remélem, a fiú észleli, hogy kutyába sincs véve. Egyedül a húgom érdekel. És hogy mi történt vele, noha látszólag, ahogy így látványra felmérem, sértetlen.
Naplózva


Gwendolyn de Crasso
Eltávozott karakter
*****


the Angel.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2012. 08. 28. - 11:10:11 »
+2


Miért nem hallgattam a megérzésre, mely mélyen ott bujkált bennem? Rá se hederítettem, pedig sejtettem, hogy egyikőnk sem ússza meg könnyedén, ha kiderülnek a dolgok. Hisz annyi tapasztalatom volt már ilyen téren, és mégsem hallgattam a belő hangra, ami azt súgta, ne tegyem! Most minden milyen egyszerű lenne, ha nem szöktem volna el a bálról, vagy csak egyszerűen, ha valaki nem értesíti a bátyámat, és most nem ülne a kanapén, háttal nekünk. Késő bánat, szokták mondani, most már nincs visszaút, vállalni kell a következményeket.
De, ha megtudom, hogy nem önmaga jött rá, hogy elszöktem a kastélyból, és arra is rájövök, hogy ki informálta erről.. Hát, ne kerüljön az utamba..!

Próbálok erőt meríteni abból, hogy nem egyedül kell szembenéznem vele, hogy Dante még mindig mellettem áll, és nem rohant el az első adandó alkalommal. Sőt, mi több. A félelmet sem érzem, ami belőle áradna. Mert azért mégsem egy kellemes teadélutánra számíthatunk a bátyám közreműködésével. Bár, ezerszer jobb lenne, mint az elkövetkezendő pillanatok.. Legalábbis, úgy sejtem.
Közben fel sem tűnik, hogy még mindig Dante kezét szorongatom, félelmemben egy szikla méretű gombóc keletkezik a torkomban, aminek szándékában sem áll feloldódni. És egyre nagyobb lesz, mikor látom Tristram szemeiben a veszélyes villanást, a vad fényt, melyet eddig soha sem. Maximum csekély mértékben, ha például James-ről volt szó.
Azt sem tudom mit válaszoljak, mikor megkérdezi hol voltam. Hazudni felesleges. Tudja, hogy nem voltam a kastélyban, és azt hogy nem is itt töltöttem az éjszakát.
- Én csak.. Volt egy kis dolgom, a kastélyon kívül. Engedélyt kellett volna kérnem? Azt hittem a húgodként mindent megtehetek. - pimaszkodok. Komolyan, talán ez az első eset, hogy a hangomba egy kis gúnyt vegyítek. - Plusz, ha akartam volna sem tudtam volna elköszönni, ugyanis nem voltál a kastélyban. Tudtommal. Nem csak engem figyelnek az emberek.. - teszem hozzá, hogy bizonyítsam, tudok a megfigyelésemről. Legalábbis, eddig sejtettem, de most már teljesen biztos vagyok benne.
A félelmem lassan párolog el, mivel tudom, hogy engem sosem bántana, nyíltabb s konokabb vagyok vele. Ha ő így, én is így.
- Amint látod, nem vagyok egyedül. - hívom fel a figyelmét a mellettem álló férfire, akire egyáltalán nincs tekintettel. - Bár, biztosan ismered, azért szeretném neked bemutatni. A jövőben valószínűleg sokat fogtok találkozni. - idegesítem tovább, hiszen tudom, hogy mennyire nem tetszik neki ez a szituáció. Azt akarom, hogy kiakadjon, és valami elpattanjon benne. Hogy ne rejtse el a dühét. Tudni akarom miért nem jöhet senki a közelembe, főleg a férfiakra értem ezt. - Dante, ő itt a bátyám, Tristram, akiről már meséltem. Tristram, ő pedig Dante. És, ha megbocsátasz, szeretném körbevezetni a lakásunkban.
Érzem, hogy egyre nő a dühe, főleg, hogy a saját lakásán kell Dante-t elviselnie, és nem dobhatja ki, mert én nem engedném. Komolyan, szeretem a testvéremet, de neki is kijár már egy kiadós lecke, hogy megtanulja mit illik s mit nem.
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 12. 11. - 01:32:29
Az oldal 0.122 másodperc alatt készült el 37 lekéréssel.