Hogyha ránk lép az élet

[Redway]

Redway

Zavarodottan nézem végig a jelenetet, ahogy az eddig unszimpatikusnak ítélt társaság kidobja emberünket az ivóból. Én meg itt állok már-már harci pozícióban, felkészülve, hogy üvegszilánkokkal kaszabolom szét őket. Ez kínos. As’szem az elmúlt év eseményei felborították a nyugalmamat. Vagy ennyire előítéletes lennék? Azt hittem már sikerült felül emelkednem az efféle sztereotip gondolatokon, de a háború mély sebeket ejtett mindannyiunkon. Elkerekedett szemekkel bámulom a történéseket és talán kinyögők egy köszt, amikor elhaladnak mellettünk a varázslók. Úgy néz ki a srácok idén nagy ajit várnak a Jézuskától.

- Ugyan, semmiség – válaszolok Owennek – mármint tényleg a vetődésen kívül nem csináltam semmit.
Ennél is kínosabb lett volna, ha teljes rangommal mutatkozom be. Daniel, barátom, rád fog férni egy évvégi pihenés. Lelki szemeim elött bevillan a kis barátságos liverpooli lakásunk, anyám főztjének az illatával és Tristian legújabb akadémiai sztorijaival. Elfáradtam. Kurvára elfáradtam ebben az évben. A felismerésnek pedig legjobb példája az itteni balfaszkodásom. Végig nézek magamon, hányadék az egész ruhám. Végig nézek a kocsmán, az is hányadék. Szinte megsajnálom itt a falu bikáját, hogy mennyi kár keletkezett aztán ennek ellenére is úgy dönt, hogy mindenkit meghív még egy körre.

Ha már amúgy is kezemben van a pálca elkezdtem egy kupacba bűvölni az üvegcserepeket és szilánkokat, hogy legalább ezzel ne legyen baj. Ahogy tarkómhoz érek realizálom, hogy enyhén véres. Oh bassza meg, belőlem is ki kell szedni ezeket. A véres szilánkokat a már söntés aljába egybebűvölt kupacra irányítom, zsebemből meg előkapok egy kis fiolát, aminek a tartalmából teszek a nyakamra. A boszokányfűfőzet gyorsan húzza össze a karcolásokat. Az októberi események óta inkább mindig tartok magamnál egy adagot, most legalább nem a cipzár okozta sebekre kell tennem az ágyékomnál. Odalépek a pulthoz és leteszem a fiolát a felespoharak mellé.
- A kezedre – mondom Owennek, aki remélhetőleg nem mocskolja össze a poharamat. A saját vérem még hagyján, de másoké.... nincs kedvem egy tetanuszfőzethez meg még ki tudja miket szedett össze a falu örömfiúja.

- Háááát, kalandos este volt – emelem poharamat a csaposnak – tele meglepetésekkel – sandítok a sötét ruhás társaságra.
Ahogy leér az ital már nyúlok is kabátomért, azt hiszem tekinthetjük ezt az este lezárásának. Na meg ezzel együtt már három vagy négy ital mélyen vagyok, fel is adtam a számolást. Ez az estének az a pontja, hogy tudom, ha tovább maradok baromi részeg leszek és gondterhes lesz a másnap. Vagy aznap, azt se tudom, hogy mennyi az idő. Remélem hoppanálni még tudok és nem kötök ki megint a szomszédnéni nappalijában. Szegény asszony, többször nem kéne módosítanom az emlékeit, lassan kisül az agya.
- Örültem a szerencsének Mr. Redway – nyújtom a kezemet – aztán óvatosan a nőkkel.

Köszönöm a játékot!

Kitöltöttem a feleseket, kiürítve ezzel egy újabb palackot, majd tálcára pakoltam a poharakat, és sajgó tagokkal tettem egy kört a kocsmában. Miután mindenkinek kiosztottam a maga adagját, visszatértem a söntés mögé, ahol Daniel elé is csúsztattam egy szíverősítőt, hogy aztán magamhoz véve a sajátomat, a magasba emeljem azt.
- Akkor hát, köszönöm még egyszer! Egészségetekre!
Egy hajtásra lehúztam a pohár tartalmát, majd behunyt szemekkel élveztem, ahogy az erős szesz végigperzselte a nyelőcsövemet. Irtózatosan fájt a kezem, lüktetett az arcom, a fejem pedig szét akart robbanni. Eldöntöttem, hogy aznap éjjel félkómás állapotba iszom magam, hátha akkor egy fokkal könnyebb lesz elviselni magamat.
Daniel, aki mindeközben azzal foglalatoskodott, hogy a leharcolt ivómat élhetőbbé varázsolja, látva a fájdalmaimat, megszánt engem, és egy üvegcse gyógyszert rakott a kiürített poharam mellé.
- A kezedre – hangzott a használati utasítás.
- Köszönöm! - hálálkodtam újfent, majd kipattintottam a fiola dugóját és pár csepp boszorkányfű kivonatot csepegtettem a hegemre. Felszisszentem, ahogy a vágás gőzölögni kezdett, majd figyeltem miképp húzódik össze, mígnem teljesen össze nem zárult.
Jobb, mint új korában…
- Háááát, kalandos este volt, tele meglepetésekkel.
Elmosolyodtam, aztán követtem Daniel pillantását a hátsó asztaltársaság felé.
- Úgy tűnik, annyira mégsem lehet szar a söröm, hogy hagyjanak agyonverni…
Szemem sarkából láttam, hogy a fickó a kabátjáért nyúl.
- Örültem a szerencsének Mr. Redway! Aztán óvatosan a nőkkel.
Megráztam Daniel kezét.
- Ők fognak a sírba vinni.
Izára gondoltam, és arra, hogy milyen piszkosul hiányzik, és hogy nyugodtan a sírba vihetne, ha cserébe újból láthatnám őt.
- Én is örültem, Daniel. Ugorj be máskor is, ha erre jársz! Remélem legközelebb nem jön közbe egy féltékeny férj sem.

***

Későre járt már, mire a hátsó asztaltársaság feloszlatta köreit. Nem volt pofám zárórát fújni, ha már korábban voltak olyan kedvesek és megszabadítottak attól a fújtató bikától.
A Csikóhal ekkorra már ismét régi „pompájában” díszelgett, a székeket felpakoltam az asztalokra, a padlót üvegszilánk-mentesítettem és alaposan fel is mostam, a széttört palackokat újabbakkal pótoltam. Minden készen állt rá, hogy másnap újból kinyissak.
Az ajtóhoz léptem, hogy bezárjam azt, mikor megpillantottam torz tükörképemet az üvegablakon. Szemem alatt hatalmas, lila monokli éktelenkedett, megkoronázva az összképet. Folyton elégedetlen voltam a külsőmmel, ezen most a felbőszült támadóm sem javított.
Elfordítottam a fejem és inkább nagyot húztam a kezemben tartott whiskys üvegből, szabad kezemet a bejárati ajtó kulcsára téve. Ekkor azonban valaki lenyomta kívülről a kilincset. Az ajtó kitárult...

***

Köszönöm a játékot!