Egy keddi délutánon...

... amikor Ginny és Hermione együtt mentek tanulni, de a tanulás valahogy nem nagyon akart összejönni (Hermione nagy bánatára, ezért kénytelen volt éjszaka pótolni az elmaradást).

H & G --- fiúk kizárva!

* Egy újabb oldal, amin úgy rágtam át magam, hogy azt sem tudtam, mit olvasok. Ez már a tizenharmadik ilyen volt, az idő pedig kénye-kedve szerinti lassúsággal vánszorgott fölöttünk.
A hajam mögül Hermionéra pillantottam. A barátnőm úgyszintén egy könyv föléé hajolt, bár ő céltudatosabbnak tűnt nálam. Sokért nem adtam volna, ha segít megérteni ezt a bekezdést Binns professzor órájára, de nem akartam megzavarni. Inkább neki futottam újra az olvasásnak.
De a próbálkozásomat megint félbe hagytam. Reménytelen volt, csapongó gondolataimtól a saját lélegzetvételemet sem hallottam, nemhogy a sorokra tudtam volna koncentrálni.
Mérges sóhajjal csaptam be a könyv fedelét. *
- Bocs, ez most nem fog menni. * motyogtam Hermionénak idegesen. A dühöm nem ellene irányult, valami sokkal komplikáltabb vonta el a figyelmemet a már régóta esedékes tanulástól.
Ezt a „valamit” pedig Dean Thomasnak hívták. Az utóbbi időben a kapcsolatunk … nos … elég bonyolult mederbe sodródott. Dean éjjel-nappal rajtam lógott, még a portrénkba is fel akart segíteni! Mintha nem lenne lábam. Szánalmas, mit ne mondjak!
Ennek ellenére szerettem is Deant. Vagyis igazából a „Kedvellek” kategóriába tartozott, viszont ezt indokként használva nem szakíthattam vele. Nem is akartam, mert alapjában véve egy kedves, jó fej srác volt, akivel remekül éreztem magam! Mosolyogva szemet hunytam a villámlás hiánya fölött minden csókunkban, mert ragaszkodtam hozzá. Ragaszkodtam, mielőtt Deannél beütött ez a „férfi klimax” , túl korán és nem kevésbé váratlanul!
Végeredményben ki láthatta előre, hogy egyik napról a másikra aranykalitkába zárt madár lesz belőlem? Azt hittem, kötelezettségek nélkül fogjuk bonyolítani a kapcsolatunkat, erre Dean össze kuszált mindent! *
~ Remek. ~

* Fürkésző pillantást vetettem a polcok közt köröző Madam Cvikker felé. A könyvtáros boszorkány olyan hangtalanul mozgott, mintha siklana. Gyorsan a táskámba tömködtem a Bűvös Bizserés szeletem kiálló végét, minek utána a könyvtárban étel és ital fogyasztása szigorúan tilos. Nem hoznának ilyen szabályokat, ha tudnák, hogy senki nem tartja be őket!
Na, jó egy valaki mégis. Hermione Granger.
Rezignáltan, félig nyitott szemmel barátnőmre pillantottam. Ujjaim az asztallapon táncoltak, miközben figyeltem Herms arcát, a haját és óhatatlanul is az jutott az eszembe, hogy Ron nem hiába van oda érte. Mondjuk ezt az én drága bátyuskám nem szívesen ismeri be még magának sem, inkább Lav-Lavval fényezi a manduláit, de …
Nem értettem, miért csinálja ezt. Mikor Hermione annyival értelmesebb, kedvesebb, mint az a másik! Lavender csak vihogni tud, azt is úgy, hogy a falat kaparom tőle. Hiába minden. *
~ A pasik megfejthetetlenek! ~
* Erről a gondolatról eszembe jutott Harry és jobbnak láttam elterelni saját magamat is erről az útról. *
- És … Te kivel mész Lumpshluck bulijára, Mione? Úgy tűnt, McLaggen eléggé … khm … előnyben részesíti becses személyedet. * vigyorogtam rá. *

[Aaaa partira?]

G & H   

A Bájitaltan haladóknak című könyvre vándorol a tekintetem egy pillanatra, miközben a Számmisztika mesterfokon tanári példányát olvasom. A diákoknak szóló példányt már elolvastam, megtanultam, és úgy döntöttem, hogy a tanári példányt is átveszem, biztos, hogy sok hasznos tudnivaló van benne. Valamiért nehezemre esik a koncentráció. Szerintem az a hülye bájitaltan könyv lehet az oka mindennek. Folyton eszembe juttatja, hogy az idén valahogy nem megy a bájitaltan, pedig mindent ugyanúgy teszek, ahogyan eddig. De Harry… ő mindig is utálta ezt a tárgyat, míg Piton tartotta, de most, hogy Lumpsluck lett az új tanár, valahogy szárnyal, vagy nem is tudom, hogyan mondjam. Rendkívül nyomaszt, hogy az idén nem megy ez a tárgy.

Néha oldalra pillantok, és látom a mellettem ülő Ginnyn, hogy neki sem megy igazán a tanulás. Dühös megjegyzése még jobban megerősíti bennem a dolgot, pedig muszáj tanulnunk. Neki az RBF miatt, nekem meg ugye a jövő évi RAVASZ miatt, és mindegy, hogy másfél év még van rá. Nem reagálok semmit a dühkitörésre, megszoktam már, hogy néha, ha nem bírja cérnával, akkor ilyeneket csinál. Most nem tudom, hogy mi lehet a gondja, talán megint Dean… Kicsit mintha túlságosan is Ginnyre lenne akaszkodva. Nem akarom elvenni a kedvét ettől a fiútól, mert ha jól érzi magát vele, akkor legyenek együtt. Csak az a gond, hogy ismerem a másik oldalt is, és látom, mikor valaki másnak megszakad a szíve, mikor látja őket kéz a kézben sétálni. Olykor nehezemre esik eldönteni, hogy kit támogassak, ezért igyekszem pártatlan maradni, és mindkettejüket ellátni hasznos tanáccsal.

Szemlátomást Ginny már nem bírja cérnával, erről tanúskodik az is, hogy becsukta a könyvet, illetve, hogy sóhajtozik. Nem is olyan sokkal később meg is szólal, szinte tudtam. Ismerem már eléggé ahhoz, hogy tudjam, mikor van valami baja. Odateszem a könyvjelzőmet az éppen aktuális oldalhoz, és bezárom a könyvet, majd odafordulok hozzá. Sejtettem, hogy ilyesmi témával fog előállni, manapság én is túl sokat töröm a fejem rajta.
- Aaaa partira? – kérdezek vissza időhúzásként, nem tudom, hogy mit mondjak neki McLaggen-ről, talán el kellene az igazat, úgyis látja rajtam, hogyan vélekedem a testvére és Lavender kapcsolatáról…
- I-igen… nos, igen, érdeklődik irántam… - sajnos – és nem tudom, mit csináljak. – vallom be töredelmesen Ginnynek. Szerintem jobb lenne, ha elmondanám neki az egészet, biztos vagyok benne, hogy megértené. Ő is hasonló véleménnyel van a testvére románcáról, mint én.
Aggodalmas fejjel nézek rá, ebből már rá tud jönni, hogy Cormack a legkevésbé sem érdekel, sőt kifejezetten utálom azt a gyereket.

H & G --- fiúk kizárva!

* Hermione tétovázása felkeltette az érdeklődésemet. Bár tudtam, hogy kivel menne legszívesebben. Arról viszont nem tehettem, hogy Ron mostanság a süketet, a vakot és a nyálasat olyan mesterien játssza, amilyen még sosem fordult elő nála. A minmap épp tanúja voltam, mikor Lav-Lav-ot a hátára vette a folyosón, s a nyakában a lány által neki adományozott nyaklánccal viháncolni kezdett alatta. Nem tagadom, elég furcsán nézhettem rájuk, de „ Von-Von” igen következetes úgy tett, mintha nem látta volna. Ezen mondjuk nem lepődtem meg túlságosan, az utóbbi időben Ron nem sok dolgot bírt észrevenni. Többek között Hermione igen egyértelmű érdeklődését sem, aminek tárgya kizárólag Ő volt! *
- Jó, de nem válaszoltál a kérdésemre! * csúsztam közelebb barátnőmhöz, hogy senki ne hallgathasson ki minket. A könyvtár az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvendett az ötödévesek körében, leginkább az RBF-ek közeledése miatt. Én is azért voltam itt. Meg azért, hogy Hermionével végre beszélgethessek, úgy ihogy közben senki nem zavar.
A fiúk pedig néha nagyon is  zavaróak tudnak lenni … *
- Hát, ha a kedves, bátyja döntését becsülő Ginny véleményét akarod hallani, akkor azt mondom, hagyd McLaggent a fenébe! Ron egyszer csak észhez tér magától. * veregettem meg Mione vállát, majd folytattam. *
- De, ha annak a Ginnynek a tanácsára vagy kíváncsi, aki tudja, hogy Ron önmagától sosem fog a fejéhez kapni, akkor … azt javaslom, add meg Cormacnek, amit akar!

* Sokat mondó vigyorral az arcom elé kaptam az egyik könyvemet, mert Madam Cvikker épp akkor sétált el előttünk. A lapok közé kuncogtam, s csak mikor a boszorkány odébb állt jöttem rá, hogy a könyv végig fejjel lefelé volt.
Hát, ez nem jött össze. De legalább tiszta lett a levegő. *
- Szóval … végső soron én elcsábítanám a helyedben McLaggent. Ettől Ron talán ráébred, hol lenne a helye! Ha pedig nem, akkor megátkozom Lavendert. * vigyorogtam rá Mionéra. *

[Jó, tudom, hogy nem válaszoltam.]

G & H   

Harryn kívül Ginny az egyetlen, akivel megbeszélhetném ezt a problémát, de nem tudom, hogy hogyan tálaljam az egészet. Azt mégsem mondhatom, hogy igenis bosszúból hagyom Commack-nek, hogy „érdeklődjön” irántam, mert pont Hermione Granger-ről nem gondolná az ember, hogy bosszúálló, és igazából nem is az, ez csak amolyan pillanatnyi elmezavar nálam, semmi több.
- Jó, tudom, hogy nem válaszoltam. – mondom megadóan Ginnynek, aki szemlátomást mára végzett a tanulással, mivel élénken érdeklődik az új téma iránt. – Nem tudom, hogy mihez kezdjek. Hányingerem van Cormack-től. – folytatom, és lezárásként egy olyan fejet vágok, amelyet akkor vágnék, ha egy penészárban úszó csokis palacsintát látnék. Valahogy hasonló szinten áll Cormack-kel, de lehet, hogy a palacsinta előbbrevaló egy kicsivel.

Gondterhelt arccal végighallgatom Ginny egyik álláspontját, majd mikor a következőt is elmondja, reagálok rájuk.
- Na, ezzel nem sokat segítettél. – mondom csüggedten. Azt hiszem, hogy a második álláspont az, amit támogatok, mivel ismerem már annyira Ront, hogy tudjam: ő saját magától sosem veszi észre a másik fájdalmát, mondhatni sosem látja a fától az erdőt, és ezúttal én vagyok az erdő, az a nyálas, szintén hányingert keltő barátnője meg a fa. Ha ebben a szerepben én lennék a naiva, akkor bizonyára az első verziót támogatnám, de mivel megvan a magamhoz való eszem, tudom, hogy sajnos a másodikra kell fanyalodnom.
- Azt hiszem, hogy a második Ginny véleménye a releváns. – jegyzem meg csüggedten, és sóhajtok egy nagyot. - A hátam közepére kívánom az egész hercehurcát. – folytatom kissé halkabban, mikor megpillantom Madame Cvikkert, amint éppen felénk sétál. Talán túlságosan hangosak voltunk, és ez nem a legjobb dolog a könyvtárban. Célszerű lesz suttognunk.

- Nézd, nem akarlak megbántani, deeee… - kezdek neki, majd inkább egy kicsit még átgondolom a mondanivalómat, nehogy megsértsem Ginnyt, végtére is a bátyjáról van szó, és bármennyire is az én pártomon áll, nem akarok olyat mondani, ami ne lenne szalonképes - … szóval Ron nem olyan, hogy magától rájön dolgokra. Hiába látna engem McLaggen-nel, akkor sem hagyná ott azt… azt… a libát. – hm, egész szépre sikeredett, pedig a végét megint jól meg kellett gondolni, mivel Lavenderről egyetlen szép szó sem jut eszembe, pedig én meg a káromkodás még csak köszönőviszonyban sem vagyunk egymással. – El van borulva az agya, hát nem látod? Tudod, rózsaszín felhő, meg minden. – fejezem be végül, majd nagyot sóhajtok. Szórakozottan elkezdem babrálni a hajamat, más most nem akad a kezem ügyébe.

H & G --- fiúk kizárva!

* Mikor Hermione szóvá tette, hogy bizony a gyomra nem viseli túl jól Cormack társaságát együttérzően bólogattam. Nos, ha mást nem is igazán, ezt legalább biztosan meg tudtam érteni. Cormack McLaggen nem csupán lehengerlő sármjáról, kemény fejéről és heves természetéről volt híres, hanem kibírhatatlan modoráról is. Személy szerint sosem értettem azokat a lányokat, akik sikongatva elmenekültek egy terem félhomályába, vagy esetleg a mosdóba, akárhányszor Cormack látó-és hallótávolságon belülre került. Ilyen szempontból az iskola nőnemű diákjai hajlamosak voltak összekeverni őt Harry Potterrel... ez pedig újabb merész gondolatmenetet váltott ki belőlem, az iskolatársaim épelméjűségét illetően.
Inkább igyekeztem Hermione szavaira koncentrálni, mielőtt elmerülök ebben a számomra nem túl kellemes témában. A csukott tankönyv látványa egyre jobban zavarta a szememet, mert a mulasztásaimat sugallta felém. Meg nem írt bájitaltan leckéket... elkapkodott jóslástan házikat... bár ez utóbbira Trelawney nem jött rá, mivel annál jobban örült, minél cikisebb dolgokat jósoltam magamnak. A táblázatomban, ami napra pontosan tartalmazta a jövőmet, a legkülönfélébb eseteket soroltam fel. Szerdán példának okáért majdnem vízbe fulladtam... aztán csütörtökön levágtam két ujjam! Hát igen, elég zűrös hónap el néztem, legalábbis a saját fantáziámra alapozva mindenképp. Erről természetesen nem szándékoztam szólni Mionénak, akit akármennyire szerettem is, attól még ismertem az okoskodó oldalát is, amit viszont ki nem állhattam. Így inkább eltussoltam az ilyen apró kilengéseimet, még akkor is, ah az RBF vizsgákra való készülés alatt a házi feladataimba majd belerokkantam...

A gondolataimból Hermione Ronhoz fűződő megjegyzései ráztak vissza és alig bírtam elfojtani egy hangos nevetést. Nagyon jól rátapintott a lényegre, tagadhatatlanul. Ami Ron és Law-Law kapcsolatát illette mindenképp. S bár tudtam, mennyire fáj a barátnőmnek Ront mással látni attól még örültem, amiért ilyen kötetlenül tudunk beszélgetni erről. Ilyen gondtalanul. *
~ Le a pasikkal. ~ * villant át az agyamon, majd felvettem drága és nem kevésbé csaló jóslástan tanárnőnk mindentudó arcát és mikor megszólaltam, a hangom sejtelmesen, fátyolosan csengett. *
- Bizony, kis drágám... a Szaturnusz szerencsétlen konstellációja miatt alighanem az ügyed roppant szerencsétlen kimenetelű lesz. Minek után brutális kettős gyilkosságot hajtasz végre, vagyis leütöd Ms. Brownt és Mr. Weasley-t a Roxfort történetének egy kifejlett példányával, Mr. McLaggen szenvedélyesen megvallja érzelmeit és jobb ötlet híján igent mondasz korai házassági ajánlatára. Ami a közös életeteket illeti, Lelki szemeimmel látom, nem lesz részetek sok örömben és röpke három órás frigy után önkezeddel vetsz véget az életednek... * suttogtam sejtelmesen, és a végén szavaimat egy sajnálkozó, trelawneys sóhajjal koronáztam.
Ezt követően pedig megpróbáltam komolynak látszani, ám nem nagyon sikerült. Alig bírtam kuncogássá szelídíteni a bennem zsongó hirtelen jókedvet, még akkor is, ha Madam Cvikker árgus szemekkel figyelt minket az egyik polc rejtekéből. Gyors mozdulattal kisimítottam a szamárfület, amit még az imént hajtottam a könyvem egyik lapjára, nehogy büntetőmunka legyen a vége.
Tekintetem azonban Hermione arcán játszott és immár csak széles mosolyom emlékeztetett saját szavaimra. *

[Pff, ne már!]

G & H   

Ginnyre pillantok, és azt veszem észre, hogy egyik pillanatról a másikra az arca különös változásokon esik keresztül, mintha jól meghúzott volna egy Százfűlé-főzetes üveget. De mivel már jó ideje itt vagyunk, tudom, hogy ez nem történhetett meg, csak Ginny fantáziája lehet hibás a hirtelen átalakulás miatt. Megszoktam már az efféle akciókat Ginny részéről, előszeretettel pariódiáz ki embereket. Az a kedvencem, mikor Ronaldot figurázza ki. Le sem tagadhatná, hogy testvérek. Jókat derülök az efféle megmozdulásain.
Az első mondatából azonnal kitalálom, hogy ezúttal ki a kiszemelt alany. Trelawney barátném, akit harmadik óta olyan nagy ívben kerülök, amennyire csak tudok. Harryék persze még mindig járnak az órájára – úgy vannak vele, hogy nem kell túlságosan megerőltetniük magukat egy jó jegy érdekében. Én meg úgy vagyok vele, hogy ha már iskolába járok, akkor olyan dolgokat tanuljak, amelyeknek hasznát is veszem később. Egy teafűcsomóból a pohár alján nem lehet jósolni semmit! Micsoda buta ötlet! Az a csomó úgy áll, ahogyan én akarom, és ahogyan tartom a csészét. Nevetséges.
A Ginny-féle jóslat is kísértetiesen hasonlít azokhoz, amelyeket a boszorkány szokott mondani a tanórákon. Attól, hogy nem járok be, a többiek előszeretettel sztorizgatnak esténként a klubhelyiségben.
A jóslaton azonban jót derülök, de ügyelek arra, hogy ne legyek hangos, mert Madam Cvikker gyanúsan sokat jár erre, mintha egy keselyű körözne az áldozatai fölött…
- Pff, ne már! – intem csendre Ginnyt – Lassan kezdtem jobban lenni Cormack gondolata után, erre előhozakodsz azzal az asszott képű, pápaszemes… öhm… nővel?
Ez enyhe túlzás volt a részemről, mivel nőnek sem mondanám azt a szerencsétlent, de hát valahová csak be kell sorolnom. A troll megnevezés lehet, hogy jobban illene rá.
- Te nem voltál ott még, de harmadikban bementem az óráira eleinte. Azt mondta, hogy keserű a lelkem és hogy a szívem asszott… vagy valami hasonlót. Ja és persze közben drágámnak szólított. Azóta én nem kérek belőle.
Gondoltam, hogy elmesélem Ginnynek a történetet, mert még szerintem nem mondtam neki, csak a tényt, hogy én bizony nem megyek jóslástanra.
- Ennél még Cormack is jobb téma. Azt hiszem, hogy írnom kellene egy pro-kontra listát ezzel kapcsolatban. Segítesz? – nézek rá kistányérnyi szemekkel. Mivel eddig még nem igazán volt dolgom fiúkkal – úgy – ezért nehéz dolgom van. Ketten talán jobb eredményre jutnánk, ha összedugjuk a fejünket.
- De persze, csak ha van kedved hozzá és ráérsz.
Habár én annyira nem érek rá ilyesmire, mert a jövő heti házikat is meg kellene már írni, amiket tegnap meg ma adtak fel, de még egy egész hetem van rájuk. Ez az ügy pedig nem tűr halasztást.

H & G --- fiúk kizárva!

Mikor Hermione reagált a jóslatra a mosolyom lassan vigyorrá szélesedett, majd bűnbánó arcot vágtam, ahogy azt egy jó barátnő teszi, ha ilyen megjegyzést intéznek hozzá.
- Bocsi. Nem tudtam, hogy a kettőt ma már egy lapon említjük, de… igen, igazad van. – hagytam rá, majd felpillantottam az arcára . Annyira örültem ennek a kis beszélgetésnek, bár azt hiszem, jobb helyet is választhattunk volna a bizalmas beszélgetéshez. Madam Cvikker még a végén kidob minket, mert nem tiszteljük a könyvtárban érvényes rendszabályt. Már így is súroltuk a megengedettet, az éleshallású könyvtárosnőről pedig jól tudtam, hogy könyvein és Friccsen, a gondnokon kívül senkit nem szeret. Na jó, talán csak Dumbledore professzort, de ő nem számít bele a céltartományba, a könyvtárt látogató diákok halmazába,a hogyan Friccs és a könyvek sem. Így pedig egészen egyszerűen kijelenthetjük, hogy Madam Cvikker keserű és nem szereti a munkájával járó dolgokat. Még azokra is ráparancsol, akik még életükben nem hajtottak szamárfület egy könyvbe sem… hiába, ez szakmai ártalom, de azért néha kiengedhetne egy kicsit. Mondjuk nem igazán tudtam volna elképzelni a középkorú, keselyűszerű asszonyt, ahogy mondjuk táncol – vagy csak egyszerűen jól érzi magát! Ez olyan pillanat lenne, amiről tudnám, hogy világvége van. Vagy pedig egyszerűen csak megőrültem.

Hermione harmadéves emlékeit hallgatva csak nagyon nehezen tudtam elfojtani a kitörni készülő kuncogásomat. Igen, megtudtam érteni, hogy utálja Trelawney-t. E nélkül is értettem a dolgot. De így még világosabbá vált a dolog. Azért mondjuk derengett valami az esetről…
- Igen, Ron mesélte. Azután, hogy azt hitte, Csámpás kinyírta Makeszt mindent elmondott mindenkinek, amivel kínos helyzetbe hozhatott Téged. Pasik. – foglaltam össze a véleményem egy szóban a mondat végén,  A pasik szó persze nem foglalt magába mindenkit, aki hülyén viselkedik, hiszen Hsrryről például ugyan ezt nem bírtam volna elképzelni. De hát Harry Potterről mit tudok én elképzelni? Inkább hagyjuk. Valószínűleg minden szavam okot adna barátnőmnek és önmagamnak arra, hogy Dean ellen hangolódjunk, Őt pedig nem akarom bántani. Ugyan a kapcsolatunk kezdett nagyon furcsa irányba menni én bíztam abban, hogy megmenthetjük. De nem szerettem, ha elkényeztet, ah rajtam lóg, ha féltékenykedik… akárhányszor rámosolyogtam Harryre mindig jött a szöveg, amivel a tudtomra adta, mennyire bántja ez őt. Dean tisztában volt azzal, hogy régen mennyire rajongtam a mostanság csak Kiválasztottként emlegetett  fiúért, ez pedig szúrta a szemét. Meg aztán ott volt még az az eset is, mikor Cormack lelökte Harryt a seprűjéről egy terelőütővel. Azután nagyon komolyan összevesztünk, mert Dean viccesnek találta a dolgot! Viccesnek! Érti ezt bárki is? Nagyon közel kerültem ahhoz, hogy kimondjam, végeztünk egymással, de végül mégsem így lett, mert nem akartam, hogy azt higgye Harry miatt szakítunk. Az tönkre tette volna a barátságukat. Azt pedig nem akartam.
De Harry…
Na jó, elég legyen! Ismét Hermionéra koncentráltam és kapva-kaptam a lista készítős ötletén. Igen, pont erre van szükségem. Ez eltereli a gondolataimat a magam gondjairól. Így sebesen előhúztam egy pennát meg egy pergament, majd írni kezdtem.
- Na lássuk… elsődleges szempont: ő Cormack McLaggen, kvázi egy felfújt hólyag, aki kóros irányításmániában és önimádatban szenved. – írtam, amit addig mondtam, majd hozzátettem. – De Ron bele fog őrülni a féltékenységbe.
Ezt én perdöntő érvnek éreztem volna, ha nem Cormackről lenne szó. De mivel róla van, így a dolog ennyivel nem ér véget. Őszinte örömömre.

[Igen, egy lapra tartoznak, az „utálni” című lapra. De mindegy, a vén szipirtyót sikerül elkerülnöm, Cormack viszont örökké a nyomomban van. Még nem értél oda akkor, de a Lump-klub fagyizásán is kéjesen nyalta meg az ujját. Fúj, annyira undorító volt, hogy azt hittem, lefordulok a székről. Örülj neki, hogy nem láttad.]

G & H    

Ginny előtt nem érzem, hogy bármit is titkolnom kellene, mert már hosszú évek óta a legjobb barátnők vagyunk. Nem olyan a kapcsolatom vele, mint Harryvel, Ronnal meg főleg.
Tudja nagyon jól, hogy hányadán állok a bátyjával és én is nagyon jól tudom, hogy ő hogyan viszonyul legjobb barátomhoz: Harryhez.
Most az én életem van terítéken, de nem olyan sokáig, mert neki is fel kell majd tárnia a lapjait.
- Igen, egy lapra tartoznak, az „utálni” című lapra. De mindegy, a vén szipirtyót sikerül elkerülnöm, Cormack viszont örökké a nyomomban van. Még nem értél oda akkor, de a Lump-klub fagyizásán is kéjesen nyalta meg az ujját. Fúj, annyira undorító volt, hogy azt hittem, lefordulok a székről. Örülj neki, hogy nem láttad.
Kiráz a hideg az eset gondolatára is. Nem veszi észre, hogy nem az esetem. Vajon miért nem bírja takarékra tenni magát? Vagy elég lenne, ha kevésbé lenne undorító, lehet, megfontolnám a partira való invitálást. De így?!
- Igazán nagyszerű, hogy Ron minden jött-mentnek elmesélte a történteket. Ezt nem is gondoltam volna róla. Na jó, akkor egy mínusz Ronnak. – mondom dühösen. Csak nehogy megint meghallja Madame Cvikker.
Ezt követően felírom egy papírra nagy betűkkel, hogy Ron és Cormack. Az első oszlopba már rajzolok is egy nagy mínusz jelet bekarikázva, mellé pedig annyit írok, hogy jóslástan. Ebből tudni fogom, hogy volt olyan aljas, és rossz híremet keltette. Pedig én soha nem tettem volna vele ilyet, mégiscsak barátok vagyunk, vagy mifenék.
Ginnyvel akkoriban még nem voltunk ennyire jóban, valószínűleg ezért nem tudok az esetről. Na de, hogy Harry sem mondta el?! Igazságtalanság!
- Igen, McLaggen egy felfújt hólyag. Nem is értem, minek neki partner, hiszen ott van saját maga. Szerintem senkit nem tud jobban szeretni, mint önmagát. Jó akkor neki is egy mínusz. – írom is közben, mellé annyit: öntelt.
Viszont ha megpróbálok férfiként ránézni, és nem keresni a mögöttes tartalmat, vagyis a humort, az észt, a kedvességet, a megértést és a többi elvárható összetevőt, akkor megállapítható, hogy voltaképp annyira nem csúnya ez a féleszű idióta. Ronald meg… nos bármennyire is próbálom, valahogy nem sikerül benne semmi helyes vonást találnom. Viszont ő… kedves? okos? megértő? vicces? ésígytovább. Nem, enyhe túlzás mindezt állítani róla, ezért is írtam kérdőjeleket melléjük.
- Szóval, Ron féltékeny lenne. Honnan is kellene ezt tudnom? Valamiért nem látok rajta semmi effélét. Ja, igazából nem is látom a fejét egy ideje, mert mindig benne van a szájában az a féleszű liba. – mondom gúnyosan, s be is villan a kép, amit oly gyakran látok a folyosón sétálván. Hányinger.

H & G --- fiúk kizárva!

Hermione szavaira rögvest vigyor kúszik a számra, mivel mindig is vizuális alkat voltam. Így ezúttal sem esik nehezemre elképzelni az ujját kéjesen csalogató Cormacket, bár tagadhatatlanul örömmel tölt el a tény, hogy ebéd óta – ami lassan több, mint hat órája volt – nem ettem semmit, így nincs minek felfordulnia a gyomromban. Ha lenne most biztosan a Leghatóbb Ördöngös Italoc-at tömném barátnőm szájába, mintegy indítványozván: hallgasson el!
– Pedig szívesen megnéztem volna, ahogy megpróbál elcsábítani… na jó, nincs mit szépíteni, annak a srácnak még Lockhart barátodnál is nagyobb az egója. Sajnálom, hogy lemaradtam arról a jelenetről… – mondom az arcomon sokatmondó vigyorral, miközben feléled bennem az is, miért késtem az ominózus napon a Lumpsluck professzor által adott vacsoráról.
Deanre aznap épp rátört egy korai kapuzárási pánik, minek után közölte velem kissé arrogánsan, hogy én erre a partyra kizárólag Harry miatt megyek. Nagyon vicces volt, mondhatom… az ezt követő halk és humánus veszekedésünk viszont senkinek nem csalt mosolyt az arcára. Akkor már egy ideje kezdett elegem lenni Dean túlzott előzékenységéből, ami az elején még aranyos volt – de idővel szörnyű teherré vált. Olyanná, ami úgy érzed, akár meg is fojthat. A folyamatos féltékenykedése pedig nem szolgáltatott túl jó indokot. Tudhatta volna. De valahogy mégis elfelejtette, milyen hevesen is vagyok képes reagálni, ha gyanúsítgatnak – ok nélkül!
Na jó, az igazság kedvéért köteles vagyok hozzátenni: sosem voltam teljesen közömbös Harry felé. Ezt Dean is tudta, nem ítélhettem el teljes mértékben, hiszen ő még arra az időszakra is emlékezett, mikor elsőévesként Harrynek küldtem Valentin-napi üdvözletet egy gnómmal. Azóta viszont eltelt néhány év. Nyilvánvaló, Deannek is látnia kéne. Hát, ez veszett seprű nyele…
A töprengésemből Hermione ismét felhangzó zsörtölődése szakít ki, s még egyetértően bólogatni is elfelejtek. Hogy… hogy Ron? És a következő percben bozontos barna barátnőm már be is húz egy mínuszt a bátyám neve mellé. Majd nem sokkal később újabb mínusz jelenik meg a papíron, ezúttal Cormack nevéhez bevésve.
- McLaggen egyébként szerintem sokkal jobb party lenne. Főleg, ha mondjuk messzire akarnál utazni. Még seprű sem kéne – Cormack akkora hólyag, hogy anélkül is simán repül.
A számon lévő mosoly hirtelen úgy tűnik el, mintha az is tudna dehoppanálni. Az ok egészen triviális. Néhány ismerős hang üti meg a fülem a könyvtár egyik sarkából, közvetlenül a Bűvös Bájolgás – avagy mi rejlik szívünk üstjében? típusú könyvek tőszomszédságában. Oda sem kell pillantanom, már tudom, kik vihognak ilyen jelzésértékűen. Hiába, Romilda Vane és Parvati Patil finom, nőies kuncogását leginkább asztmás hajókürthöz tudnám hasonlítani.
Egy nem túl lelkes pillantást küldök Hermione felé, miközben tüntetően a hátamat mutatom a kis társaság felé, akik most még tökéletesen hidegen hagyják Madam Cvikkert. Viszont ami késik, az nem múlik. A könyvtárosnő kegyetlensége pedig messze földön ismert, ha szeretett birodalmáról és csöndjéről van szó.
– Ron kiszámíthatatlan. Viszont emlékezz csak vissza, milyen hűhót csapott akkor, mikor a karácsonyi bálra Viktorral mentél. Ez jusson eszedbe, mikor nem emlékszel, milyen egy véresen féltékeny Ron. – mosolyom visszatér, s felsandítok Hermione arcára.
– Ez jó vagy rossz tulajdonság a  szemedben? Annyi biztos, hogy nála sosem kéne találgatnod, mit érez. Minden az arcára van írva. Cormacknek viszont csak egy arckifejezése van. Valami ilyesmi… – mondom, majd szemléltetve Cormack arcát vonásaim egy pillanat alatt átalakulnak, felvéve egy „tudom, hogy körülöttem forog az egész világ, ne is próbáld tagadni” mimikát. Ezzel talán meggyőzöm Hermionét. Vagy nem. De nem is baj, hiszen hosszú még a délután…