+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  A 97/98-as tanév
| | |-+  Egyéb helyszínek
| | | |-+  Skócia
| | | | |-+  Edinburgh-i kastély
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Edinburgh-i kastély  (Megtekintve 3185 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2011. 01. 10. - 21:43:44 »
+1

Kísértethistóriáról vált híressé eme romos építmény,
de a Szellemszállástól eltérően itt valóban szellemek élnek,
méghozzá azért, hogy az ideérkező turistákat szórakoztassák.
A kastély egész személyzete holtakból áll.
Naplózva

Gwendolyn de Crasso
Eltávozott karakter
*****


the Angel.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2012. 09. 23. - 21:00:59 »
+1



Említettem már, hogy utálom az esküvőket?! Az olyanokat meg főleg, mikor számomra ismeretlen emberek házasodnak össze, még ha az illetők távoli rokonaim, és ismernem, vagy legalábbis tudnom kellene róluk egysmást. De hát, mindegy, ilyen az élet, sokszor kell elviselni a sors fintorait, amikhez pluszban még ennek az idióta házaspárnak a nyálas, összetettnek aligha mondható mondatai társulnak. Ráadásul, egyetlen egy ismerőst sem láttam a két família tagjai között, ami miatt egyszerre voltam szomorú, és boldog, hiszen nem kellett jó pofiznom senkivel sem, mert őszintén, nem igen volt kedvem hozzá. Tristram már kora reggel (szerintem hajnalban) a felkeléssel nyaggatott, hogy időben ideérjünk, és ne fél órás késéssel mutatkozzunk be drága rokonainknak. Legalább az öltözékem kárpótolt mindezekért, hiszen ha a környezetben s társaságban nem is, de a ruhámban tökéletes éreztem magam. Egészen addig, amíg az újdonsült férj el nem rángatja a bátyám, és mivel én nem vagyok hajlandó a feleség "udvarhölgyeivel" tartani, az asztalnál maradok, egyes-egyedül. Remek!

Unottan sóhajtok fel, pillantásom a régimódi kastély felépítését méregeti. Nem találok jobb elfoglaltságot, így a székemről felpattanva veszem célba a nyikorgó lépcsősort, mely az emeletre vezet. Az öreg korlát tökéletes simul a kezem alá, csupán az utolsó lépcsőfoknál jajdulok fel, halkan, de fájdalmasan a szálkától, mely előszeretettel fúrta be magát a kézfejembe. Lábammal aprót dobbantva öltöm magamra dacos arckifejezésem, mely oly annyiszor előjele a hisztérikus rohamnak, ami most elmarad. Nem rendezhetek jelenetet ebben az ódon kastélyban, még csak az hiányozna, hogy kidobjanak. Igazán jó példa lennék azokra a személyekre, akiket soha többé nem hívnak meg semmiféle ünnepségre. Meg amúgy is, sosem voltam cukorból, nem fogok könnyek közt kitörni egy apró szálka miatt, mely pimaszul pöffeszkedik a bőröm alatt. Zavar. Termet keresek, hogy eltüntessem ezt a kis kellemetlenséget, noha fogalmam nincs van-e szabad helység, vagy mindent elárasztottak s megrohamoztak az ünneplő emberek.

Nem hazudok, ha azt állítom, hogy már az ötödik ajtót találom bezárva, bizonyára gondoltak a kíváncsi vendégekre. Egyre kellemetlenebbül érzem magam, és komolyan, ha 10 percen belül nem áll elém valaki azzal, hogy bebocsátást kapok egy szabad szobába, fogom magam, s elhoppanálok. De tényleg.
Makacs arccal tekintek a derékmagasságban fénylő kilincsre, majd pontosan olyan erőszakosan nyomom le, mint amilyen erőszakosan terpeszkedik a szálka a tenyeremben. Nem számítva arra, hogy az ajtó nyitva van, a kifejtett erőm duplájával esek be a befelé nyíló ajtón, és landolok a kőkemény, és hidegnek ható padlóra. Remek. Most már mindenem sajog, és az már csak hab a tortán, hogy szemtanúja is volt az esetnek. Értetlenül pislogok magam elé, eszembe nem jut feltápászkodni a földről, és az illem legcsekélyebb jele sem mutatkozik meg rajtam. Most komolyan, ebben a pillanatban ugyan kinek lenne kedve bájologva köszönteni a vélhetőleg jól mulató idegent.
Naplózva

Mathias Montrego
Griffendél Godrik Akadémia
***


elsőéves sárkánykutató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2012. 09. 24. - 16:27:09 »
+1






Nem tudom, hogy ki merre is van. Sejtem, hogy mindenki jól mulathat. Halálfaló bagázsok egyik vad kompániája jelent ma este itt meg. Apám, mint a nagyok közt tetszelgő szájhős, most is társalogva élvezkedik sikerein. A húgom dacos természete valami olyan helyre sodorhatta, ahova gondolni se akarok. Van egy sejtésem merre is leledzik, de magára hagytam. Jobb neki így. Itt van Athalea is, de őt messze elkerültem. Nincs kedvem ahhoz, hogy mérges pillantással jutalmazzon, azért, mert azt tettem, amit nem kerülhettem el. Erichez mindössze pár szót morogtam, Malfoyékat pedig messze elkerültem. Még a Grosieanékat is meghívták, szóval igazán nagyszabályú a buli. Mindenki aki él és mozog ezen a világon, no és persze aki számít is valamicskét, mind puccosan kiöltözve megjelent.
Így kerültem én ide, ebbe a tengerparti kis vityillóba, ami inkább egy ódon kastély, mint lakhely. A por vastagon von be mindent máskor, most azonban az esküvő miatt minden négyzetcentiméterét kisikálták, ám mindennek ellenére is dohos, és nem túl barátságos.
Hiába a három vodka, az se segített javítani a kedélyállapotomon, így hamar ott is hagytam a társaságot. Szerencsémre senki se volt oly túlbuzgó, hogy utánam jöjjön, így hamar sikerült egy teljesen üres szobába  bevetnem magam, amit azóta is, mint egy jófajta bunkert védek. Mert igen, a szerelmetes párocskák, a veszekedni akaró házaspárok, oh, mind megtalált már. És mindet sikerült messzire elküldenem.
Most egyedül a kandalló felett álló óra kattogása adja azt a monotonitást, amire maximálisan szükségem van. A pálcám az ablakpárkányon hever, s én hol azt mustrálom, hol a szinte már sötétkéknek ható vizet. Ez az oldal pont a partra néz, de ez merő véletlen. Számomra ugyanis egy tömör kőfal is ugyanilyen élményt jelentene.
Jobb kezem a bal karomra téved, s míg a pálcára pillantva eszembe jut az este, a Roxana második megjelenése… a gyomrom görcsbe szorul. Hogy lehet, hogy ez a pálca ölt? Még ha ártatlanokért is? Még ha Izabelért is?
Két gomb, s az alkarom szabad, ahol a sötét tetoválás néz vissza rám. A kígyó és a halálfej. Olyan a bőröm, mintha sima kő lenne, amibe mélyen belecsiszolták, ám oly tökéletesen, hogy a munkálatok nem látszanak. Hisz ez úgy működik, mint a papír és a tinta. A testem szinte beszívta mindezt, s sose lehet innen már lemosni. Mert én magam nem olyan vagyok, mint egy ócska pergamen, noha néha leginkább annak érzem magam.
Az ajtó nyílása váratlanul zökkent ki a révedésből, s a hangos puffanásra ösztönösen fordulok meg. A tölgyfa pálca a kezemben, s az idegennek szegezem, nyelvemen az egyik átokkal, ám a szőke hajzuhatag látványa megállít.
Hogy őszinte legyen, nem sokon múlt, hogy tényleg ne küldjek rá egy rontást. Nem vagyok túl jó idegállapotban, s ez felettébb frusztrál.
- Látványos belépő. – Közlöm enyhén nyersen, hisz nem vagyok jó kedvemben, s mielőtt a kezem nyújtanám neki, gyors mozdulattal húzom le az ingujjam, nehogy feltűnjön a másiknak, amit bőszen próbálok leplezni, még önmagam elől is.
- Megsérültél? –
Hangomban van némi együttérzés, és aggodalom. Épp egy árnyalatnyi. Épp, hogy ne legyen tolakodó. Felsegítem a lányt s ha kell meg is tartom, amíg nem találja meg az egyensúlyát, miközben az arcába nézek, s rájövök, csak van itt még pár ismerős.
Történetesen Crassoék.
Naplózva


Gwendolyn de Crasso
Eltávozott karakter
*****


the Angel.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2012. 10. 21. - 10:31:49 »
+1


Ügyetlen vagyok, és nem mellesleg elég nagy idióta, hogy sikerült elrángatni erre az eseményre. Maradtam volna otthon, mondhattam volna, hogy betegeskedek, vagy bármi mást, ami felmentett volna ez alól, és akkor ez a pillanat is kimaradt volna az életemből.

- Ennél látványosabb nem is lehetett volna. - reagálok, elfogadom a segítő kezet, és mikor már újra két lábbal állok a földön, leporolom magam. - Á, semmi bajom, túlélem. Maximum még holnap is zsibogni fog minden porcikám, de semmi komoly. - mosolyodok el, és felnézve a fiúra veszem észre, hogy mégis vannak ismerősök is a kastélyban.
- Mathias? Nem is tudtam, hogy te is részt veszel az esküvőn.

El sem hiszem, hogy ismerősre bukkantam. Montrego az évfolyamtársam, s bár a házaink mellett nagy részt a viselkedésünk sem egyezik, egész jó beszélgetőpartner a fiú. Sokan sok mindent mondanak róla, de hát manapság lehet-e hinni akárkinek is?
Épp ezért figyelembe sem veszem, hogy mielőtt felsegített sietősen húzta le ingujját. Erről is hallani dolgokat, bár számomra mit sem számít a Sötét Jegy. Mert sejtem, hogy az lehet az ok. Meg sem lepődök már, túlságosan hozzá vagyok szokva a halálfalók jelenlétéhez, épp ezért nem is értem miért pont előttem rejtegeti ezt a titkot. Jó, nem vagyunk nagyon közeli viszonyban, de amiket hallhatott már rólam bizonyítják, hogy pont én vagyok az, aki senkit sem ítél el a csatlóságáért.

- Nem gond, ha csatlakozok hozzád? Egyetlen egy üres termet sem találni ebben a kastélyban, de megőrülök, ha vissza kell mennem a násznép közé. Borzalmasak.
Az egyetlen helyiség, amely üres, vagyis, majdnem üres. Ha nem maradhatok itt, komolyan, inkább bezárkózok a mosdóba, csak ne kelljen elviselnem a nyájaskodást, ami odakint megy. Ha már a bátyám sem menthet meg ettől a helyzettől, megmentem én saját magam. Vagy legalábbis, próbálom.
Naplózva

Mathias Montrego
Griffendél Godrik Akadémia
***


elsőéves sárkánykutató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2012. 11. 08. - 22:42:27 »
+1







Nem esik kétségbe, s ami még jobb, nem kezd el nekem itt bőgni, mint az ötévesek szoktak. Ez tetszik. A húgomból kiindulva ő már azon problémázna, hogy tönkrement a haja vagy a sminkje. Mintha a szöszke lányt mindez nem izgatná. Persze a lila folt, ami esedékesen megjelenik a térdén, vagy a karján nem lesz kellemes vagy épp szép, de nem hal bele ennyibe senki se. Biccentek a reakciójára, de nem adom ettől inkább a tudtára a tetszésem jelét.
Ennyi is pont elég.
Hagyom, hogy visszanyerje az egyensúlyát és a nyugalmát, s ő is kezdi a kommunikációt. Tény, hogy nem vagyok most túl jó partner, de azért az illem miatti kötelező válaszokat ő is ugyanúgy megkapja, mint más. Ergo, nem hajtom el kegyetlenül.
- Nem volt túl sok választásom tudod. Néha a kötelesség előbbre való, mint az egyéni akarat. –
Enyhe vállrántással jelzem, hogy részemről ennyi, de érezheti a másik, hogy amúgy a tököm tele az ilyen ostoba időtöltéssel.
- Igazából nem is értem, hogy ha már valaki esküszik, miért egy ilyen koszos és mocskos helyen teszi. –
Jó, oké, tény, hogy a maguk módján kipucolták. De könyörgöm, akkor is ez egy szellemtanya! Az előbb suhogott el egy kövér átlátszóság hangosan jajveszékelve a hangzavarra. Előtte egy majdnem átment rajtam, csak mert az útjába kerül a másik. És kevés rosszabb dolog van, mint hogy átsuhan rajtad egy kedves kóbor szellem.
Szóval valljuk be, ha egyszer esküvőm lesz ez a helyszín lesz az utolsó a listámon. Vagy még ott se lesz.
Igazából elnézve Gwent, ő tuti romantikusnak tartja. A nők már csak ilyen érzelgősen ostobák. Épp emiatt vagyunk itt. Tuti a menyasszony ragaszkodott ehhez a kőhalomhoz.
- Hát nem ronthatom el a menekülésedet, mert az igazán galádság lenne és kegyetlenség. Amúgy se vagyok túl jóban a bátyáddal, s gondolom pláne nem kapnék plusz pontot, ha megtudná, hogy bánok a húgával. –
Visszalépek a párkányhoz, de most kivételesen ellentétes testtartásba az előzőnél. Könnyeden támasztom meg magam az alkarommal a peremen, miközben a lányt mustrálom behatóan. Nem szeretem a szőkéket, de így, ebben a hófehér ruhában olyan, mint egy angyal. És ugyan ki tud egy angyalnak ellenállni.
- Nos kénytelen leszek engedni, hogy csatlakozz szerény személyemhez. –
Elmosolyodok, azzal a megszokott féloldalas mosollyal. Igazából kis kacaj is kiszökik a számon, ami biztosan értetlenkedésre ad okot, ám a gondolat, ami megihletett, rögtön szavakká formálódik, s értelmet nyer a másik számára is.
- Most komolyan, neked senki nem mondta, hogy egy esküvőre jönni fehérben illetlenség? –
Komoly nézést próbálok erőltetni magamra, de nem nagyon sikerül. Sose tudtam megállni, hogy ne szóljak be ilyen nyilvánosan magasan adott labdára. Hát így folytatom.
- Vagy netán te vagy a menyasszony? És akkor mesélj csak, ki a vőlegény? –
Lehet túllőttem a célon, s sértődötten elszalad. Igazából, nekem már mindenhogy jó azt hiszem.
Naplózva


Gwendolyn de Crasso
Eltávozott karakter
*****


the Angel.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2012. 11. 29. - 22:06:54 »
+1


- Igen, a kötelesség.. - mormogom, és többet nem mondva függőben hagyom a témát, nem akarom tovább boncolgatni. Így is eleget hallottam már a Sötét Jeggyel járó életről, és viszontagságokról. Annyi bőven elég nekem is.
Az esküvőre visszatérve, hiába vagyok tipikus álmodozó, romantikus leány, egy ilyen rideg kastélyt soha sem választanék az esküvőm helyszínéül. Maximum, ha sikerülne jóval barátságosabbá, melegebbé tenni, hogy a vendégek ne érezzék magukat kellemetlenül, s főként ne ténferegjenek el, unatkozásuk jeléül. Bár, szerencsére ott még nem tartok, hogy ilyeneken kelljen gondolkodnom, s kérdéses, hogy fogok-e valaha is..
- Érdekes ízlésviláguk van az embereknek. Talán nem is lenne olyan szörnyű ez a hely, ha normálisan kitisztítják, és rendbe rakják, a díszítésről pedig ne is beszéljünk.. Lényegtelen, az esküvőm szervezését ezer százalék, hogy a vendéglista alapos megírásával fogom kezdeni, és még a nevüket is elfelejtem az ilyen unalmas, mogorva embereknek. - zsörtölődök, ám észbe kapok, és mentegetőzve folytatom. - Kérlek, ne vedd sértésnek, kivételek természetesen akadnak! - mosolygok rá.

Felsóhajtok, ahogy a bátyámat említi.
- Igazából nem hiszem, hogy bármiért is plusz pont járna nála. Felesleges még csak próbálkozni is. - vonom meg a vállam, és hátammal a falnak dőlök. Karjaimat magam előtt kulcsolom össze, és pár pillanatra megengedem magamnak, hogy megcsodáljam a kilátást. Legalább van ebben az egészben valami szép is!
Elégedetten bólintok Mathias szavaira, és csak akkor fordítom felé a fejem, mikor a fehér ruháról kezd beszélni. Igazából eszembe sem jutott, hogy nem illő dolog fehérben eljönni az esküvőre, másrészről, ha rá is döbbentem volna még a legelején, akkor sem nyugtalanított volna nagyon. Végül is, ne az én öltözékem figyeljék, ott a feleség, neki járnak ki a kíváncsi tekintetek!
- Őszintén, illő vagy nem illő, oly' mindegy. Főleg, ha ebben a szobában fogom tölteni az egész ünnepséget, ugyanis, akkor végképp nem figyelné senki sem, rajtad kívül. Ha pedig tényleg túllőttem a célon, és jobban magamra vonom a tekinteteket ezáltal, mint a kedves feleség, nos. Átöltözni nem fogok. - mosolyodok el. - Menyasszony? Én? Nincs itt még annak az ideje, sőt, egy darabig nem is lesz. Nem szeretem sürgetni a dolgokat. Vőlegényem meg főként nincs, ahogy látod, még senki nem húzott jegygyűrűt az ujjamra. - emelem fel a kézfejem magam elé, és a nem létező gyűrű helyét bámulom. Majd elnevetem magam. - Amúgy is, ha én lennék a menyasszony nem bujkálnék a kastélyban, azt pedig véletlen sem akarnám, hogy a leendő férjem egy másik férfival találjon kettesben. Érdekes szituáció lenne!
Naplózva

Mathias Montrego
Griffendél Godrik Akadémia
***


elsőéves sárkánykutató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2012. 12. 10. - 14:41:19 »
+1






Komolyan kedvem lenne felkacagni. Ez a lány hihetetlen. Egyszerre komoly és nevetséges. Hisz, amilyen elszántsággal magyarázza, hogyan is alakítja későbbi élete mozzanatait azt sokan megirigyelnék. Ellenben az a könnyed báj, amellyel minden sértés ellenére beszól… elképesztő!
Most ebben a szent percben irigylem de Crasso-t. Blaire sose tud ennyire… felszabadult lenni. Gwen mosolyt csal az emberek arcára. És mivel? A puszta jelenlétével és pár szavával…
Talán mindig ez kellene. Nekem is, a világnak is. Kevés az ilyen ember. Főleg az, aki ennyire puszta természetességgel tud létezni.
- Ó, tudom én, hogy a legpokrócabb varázsló is piskóta hozzám képest, szóval nincs miért elnézést kérned. –
Legyintek, miközben mosolygok rajta. Kedves, aranyos… mi a frászért van egy olyan tapló bátyja? De komolyan, az ég ilyenkor bünteti az embert? Ennek a lánynak szabadnak kellene lennie, ám a tudat, hogy kihez és hova van kötve, annyira elszomorító.
- Hát igen, ezt valahogy sejtettem. Habár, biztosan neki is van gyenge pontja. Tudod, olyan, amit senki nem ismer… vagy legalábbis nagyon kevesek. –
Ravaszkásan pillantok a lányra, de valahol tudom, nagyobb fából faragták őt ettől. Ostoba és átlátszó próbálkozás, de legalább felmérem az ő tudásszintjét, s hol kezdjük, ha nem az alapoknál?
- Ugyan már Gwen! Hidd el, hogy sokan megbámulnának, és nem csak a ruha miatt. Ez mindössze nekem szúr szemet, mert én vagyok ennyire… öh… hát mondhatni csökönyös. Na meg mert a saját húgom mindig az öltözködési nyavalyáival zaklatott. –
Vállat vonok. Eszembe jut Blaire, mindig kócos ábrázattal, kipirulva, ahogy nagy szemeit rám meresztve várja az ítéletet a két kezében lévő ruhák felett. Tőlem természetesen. Ám ez a gondolat hamar elsuhan, mint egy postabagoly, a végtelenbe.
- Egyelőre meglehet, hogy így van. De nem aggódsz azon, hogy akaratodon kívül adnak el? Már bocs, de mifelénk ez szokás. Nem akarlak kiábrándítani kislány, de… nektek nőknek… na mindegy, nem irigyellek titeket. –
Őszintén szólva magamat se. Ugyan én nem vagyok ilyesfajta veszélyben, mint például a lányok, de azért ha apám véletlen szeszélye ilyesfajta gondolatok körül fordulnak meg, hamar engem is kényszer alá vet. És őt ismerve, még a feleségemet is kiválasztja előre. Szóval, tulajdonképpen tök mindegy is.
A lány szavai zökkentenek ki a merengésből. Egyik szemöldököm felível a mondatra. Szinte kihívásnak tekinthetném. Vajon meg is érné a kockázatot?
- Nos, azt hiszem, ebben egyet kell értenem. Én sem örülnék. De így, hogy senkihez nem köt semmi… hmm, nos… ebben az esetben mi a helyzet? –
Egy percig kivárok, majd ellököm magam az eddigi helyemről. Mint a macska az egeret, úgy mustrálom a másik minden mozdulatát, minden apró rezdülését. Ez ijesztő lehet. De az talán még inkább, hogy egyre közelebb megyek.
Egyre közelebb és közelebb.
Naplózva


Gwendolyn de Crasso
Eltávozott karakter
*****


the Angel.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2012. 12. 23. - 20:29:14 »
+1


Elmosolyodok. Nem is olyan borzalmas ez a fiú, mint amilyennek titulálják. Csalódtam Mathias-ban, de pozitívan.
- Ellenkezőleg. Kellemes társaság vagy. Ismerek olyan személyt, akivel még társalogni sem lehet. Nos, te ezt pontosan most cáfolod meg. Úgyhogy, ne aggódj, te leszel az első a listámon! - viccelődök vele kedvesen.

Megrázom a fejem, felsóhajtok, ahogyan visszatérünk a bátyámra. Pontosan ő az, akinek most még témaként sem kellene felcsendülnie. Unom.
- Természetesen. Gyenge pontja mindenkinek van.. De. Nézd, kaptam már hideget, és meleget is jócskán, ha a bátyámról volt szó, mostanra odáig jutottam, hogy nem érdekel ki mit mond. Ne vedd sértésnek, de inkább beszélgetek veled bármi másról, csak ezt a témát hagyjuk. - nézek ki ismét az ablakon. - Nem akarom, hogy Tristram említése negatív iránya vigye a beszélgetésünket. Remélem, megértesz!
Tudom én, hogy az emberek ilyen-olyan módon kíváncsiak, és ha nem lenne ennyire bonyolult az életem, talán meg is osztanám Mathias-al az ilyesfajta érzéseimet, de.. Nem ez az alkalmas pillanat.
Inkább beszélgetek vele az időjárásról, a kastélyról, bármi másról, tényleg.

Végigmérem magam, majd kissé oldalra billentem a fejem. Komolyan, eszembe nem jutott volna, hogy az esküvőkre nem szokás fehér ruhát felvenni, a menyasszonyon kívül. Bár, eddig senki sem szólt érte, és Mathias humoros beszólása sem rendít meg. Szeretem a fehér színt. A tisztaság színe. Legalább ezzel egyenlítsem a számlát. Fekete és hófehér, pont mint Tristram s én.
- Hát, ez ellen nem tudok mit tenni. Csak reménykedhetek, hogy senki sem fog feltűnően bámulni, ha a bátyám a közelemben van. Nem akarok balhét. - nevetek fel. - De a viccet félretéve, én soha sem leszek olyan házasságba belekényszerítve, amit nem akarok. Egyszerűen nem tudnék olyan emberrel élni, akit nem szeretek, és, akihez csak a kötelesség húz. Amúgy sem hinném, hogy ilyentől félnem kellene. Szerinted, ha a bátyám alapból nem enged férfiakat a közelembe, hozzákötné az életem akárkihez is? Nos, nem hinném. Legalább egy plusz pont jár neki ezért. -

Egészen jó irányban halad a mi kis társalgásunk, bár a következő mondatai igen csak meglepnek. Felhívás keringőre, vagy hogy is mondják? Nos, az én esetemben túlzás lenne, hogy "senkihez nem köt semmi".. A bál óta meg főképp. Bár keveset találkozok Dante-val, a fránya Roxfort miatt.. De. Kimondaná, hogy ez egy kapcsolat? Még nem beszéltünk ilyenekről.
Ám mégsem mondom ki, amiket gondolok, ellenben hallgatok, hirtelen nem tudok mit válaszolni. Ráadásul, közelségétől kissé zavarba is jövök, arcomat pír önti el.
- Amíg nem kerülök olyan helyzetbe, nincs okom az aggódásra. Amúgy sem. - teszem hozzá mellékesen, magam sem tudom miért.
Naplózva

Mathias Montrego
Griffendél Godrik Akadémia
***


elsőéves sárkánykutató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2013. 01. 19. - 19:44:30 »
+1






Kedvesség. Igen, ez a lány igazán illemtudó. Vajon tényleg, vagy csak az etikett mondatja ezt vele? Egyik részem elhiszi a válasz igazát, ám a másik egy csöppnyi kételyt szít, hisz az arrogancia minden férfi sajátja, így az enyém is. Nem mondom, hogy nem élvezem a szavai adta elégedettséget, ám nem mutatom ki.
Nem firtatom a témát, hiszen megkért. Vagyok ennyire gáláns, no de persze ennek is ára van. Hogy milyen, azt még én magam se tudom, de kezd kialakulni bennem valamiféle bajsejtelem, aminek létezéséről próbálok tudomást sem venni. Nem értem a kételyt, s ez ugyan aggaszt, ám inkább minden idegszálammal a másikra koncentrálok, ezzel is eltérítve magam az ostoba röppályától, amelyet amúgy más esetben kénytelen lennék bejárni önnön marcangolásom által.
- Nem enged férfiakat a közeledbe? – Ez a mondata szöget üt a fejembe így hát nem hiába kérdezek vissza rá. Hitetlenkedésem immár nyíltan ül ki arcomra, a megrökönyödés pedig csak ez után jön.
- Azért ez érdekes… de ugyanakkor… hmm…. okos. –
Crasso tehát védi az érdekeltségeit. És ezzel is nyíltan fejezi ki, hogy a húga talán nem is több, mint egy adásvételi szerződés alanya, bárhogy is szépítjük. Szegény lány!
Igen, ő hihet a másik oldalban, bízhat a bátyjában, de egyszer ő is padlóra kerül majd, s rádöbben a dolgokra.
Hirtelen elönt a sajnálat érzése, de oly intenzíven, hogy alig bírom elfojtani. Nem, eszembe se jut megmagyarázni ennek a lánynak, vagyis inkább a már fiatal nőnek, mit is sodor elé az élet. Talán tényleg szerencséje lesz, ámbár őszintén szólva erre csekély esélyt látok.
Legalább addig is ennyire tiszta marad.
Figyelem őt, ahogy elönti az arcát a pír, s az enyhe rózsa színe tökéletesen bájossá teszi. Egyszerűen jól áll neki, ha zavarba jön, hiába nem szeretik ezt az emberek, főleg az elszenvedő alanyok. Ellenben a szavai kelletlenül kihívóak. Amennyire ártatlan, olyannyira tudja felhergelni az embert.
Könyörgöm, milyen válasz ez?
Egyszerre elfog egy vágy, egy érzés, s nem tudok uralkodni magamon. Olyan ez, amikor benzint locsolsz egy kis lángra. Akkora erőre kap, hogy nem tudod megfékezni.
Elég volt ehhez a lány ajkáról elszökött pár szócska… ha kihívás, hát állok elébe.
- És mondd csak… milyen is az az olyan helyzet? –
Mielőtt válaszolhatna, szinte ösztönösen mozdulok, hisz szinte előtte állok már. Most könnyeden nyúlok érte, s kezem határozottan, ellentmondást nem tűrően fogja meg a derekát és rántja közel a saját testemhez. Olyan közel, hogy összeér egy percre az enyhe ütközés során, de végül egy-két centi távolság marad még, mivel lazábbra fogom, csakis azért mert úriember vagyok, nem pedig egy perverz kéjenc.
- Mondjuk… valami ilyesmi? – Hangomban nemcsak él van, hanem süt belőle valami, ami megrémítheti. Valami, amivel eddig nem találkozhatott, hacsak nem volt férfival. Márpedig a szavaiból eddig ezt értettem ki. Most pedig jön a teszt, vajon igazat mondott-e.
Nem szorítom, ha kell, elengedem, ám akkor igazán nem fer a dolog, főleg miután ő nyitotta a táncot.
A kezem, amely eddig szabadon volt, most az arcához ér, s hideg ujjaim megérintik puha arcbőrét, ami nemrég még rózsaszín volt, most viszont lehet a meglepettségtől vagy még élénkebb pírban pompázik vagy falfehér.
- Félned kellene… - suttogom, hisz a távolság oly csekély… s így bizalmasabb is a szó, egyben pedig hátborzongatóbb.
- Aggódj! –
Mondom neki határozottan, de nem követelőzően. Incselkedve. Maximálisan kiélvezve a helyzetet. Ezt kellőképpen az orra alá is dörgölöm ezzel a felszólítással. Mielőtt pedig ellenkezhetne, komiszul mosolyra fakadom, a szemem is, nemcsak a szám, s felé hajolok, úgy, hogy már nem sok esélye van kitérni a csók elől.


A játék lezárult.
A helyszín szabad!
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 02. 18. - 02:11:19
Az oldal 0.122 másodperc alatt készült el 37 lekéréssel.