+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  A 96/97-es tanév
| | |-+  London
| | | |-+  Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotály
| | | | |-+  Elmeosztály - Hatodik emelet
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Elmeosztály - Hatodik emelet  (Megtekintve 2189 alkalommal)

Vikitria Mirol
Eltávozott karakter
*****


Hetedév - Haláltfaló Iskolaelső Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2008. 05. 16. - 00:04:08 »
0

Az ablakokon rács van, az ágyakon szíjjak és néhol tébolyult sikítás hangzik fel. Ez a Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotálynak az idegosztálya. Ide került, mindenki, akinek az elméje beteg.
Bekerülni könnyű, kikerülni már nehezebb.
Naplózva

Joshua Reynolds
Eltávozott karakter
*****


VII. ♣Kényszer-halálfaló♣

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2009. 08. 15. - 20:35:20 »
0



When I need some help...
But then...I'm absolutely perfect.  Men?

Bezártság. Fülledt meleg, mégis fagyos a levegő. Egy szoba...egy kórterem...egy börtön. Egyetlen árva rácsos ablak, melyen a Nap halvány fénysugarai szinte sosem képesek áthatolni, nem találják az utat. Pedig ez az, ami egyfajta kapcsolatot teremt a külvilággal...szikrányi remény ugyan, de létezik. Minden olyan szürke, rideg, lehangoló. Ha itt nem veszti el az ember a lélekjelenlétét, akkor sehol. Rémisztő egy hely, valóban mint egy zárka...no de hol vannak az őrök? Néma csönd. A szoba közepén egy ágy, rajta egy vészjóslóan mozdulatlan alak. Él egyáltalán? Semmi jel nem mutat erre. A fiatal fiú kezei szorosan kikötve, lábai az ágyrácshoz szíjazva elernyedve hevernek. Arca merev, érzelemmentes, láthatóan nincs magánál. Sanyarú egy sors. Talán itt végzi a szerencsétlen. Nem szép halál.
Szakadt ing, itt-ott likacsokkal tarkított nadrág. Nyomok. Csata, harc nyomai. Homloktájékon tajtékzó, lüktető seb...mintha átok okozta volna. Sőt, biztos, hogy az okozta. A fiú mellkasán kisebb karcolások jelzik a dulakodást. Verejtékcseppek peregnek le a srác izmos testén. Él. Josh Reynolds még él. De ki tudja meddig? Kinyitja-e még azokat a mélybarna íriszeket? Vagy innen, erről a barátságtalan kórházi ágyról tér végső nyugovóra? A ruházatából ítélve nem lehet itt túl rég óta...talán csak néhány perce, órája szállíthatták ide. Talán még van remény. De mi lehet vele? Mi az oka annak hogy pont ide került? Elmeosztály. Pedig olyan nyugodtnak tűnik. Vagy ez csak a látszat?
Hirtelen megrebben a szempilla. Josh lassan, óvatosan enged bebocsátást szeme rejtett zugába. Mintha még ez az egyszerű mozdulat is rendkívül megterhelő lenne számára. Csak most látni mennyire zavart a tekintete. A plafonra mered, még csak körül sem néz...percekig csak bámul a semmibe. Váratlanul görcsbe rándul a teste. Erős rángás. A fej megfordul...jobbra, majd balra. A szemek a szíjakra tapadnak. A srácot hatalmába keríti az őrület. Arcizmai megfeszülnek, pillanatok kérdése és kitör a vulkán. Josh szabadulni akar. Karok és lábak egyszerre kezdenek vad táncba, azonban ez nem egy szenvedélyes tangó. Koránt sem. Ez egy tánc az életért...de egy reménytelen tánc. Josh azonban nem hagyja abba, az elméje parancsolja ezt neki. Nem képes ellenállni. Egy időzített bomba ketyeg benne, ami bármikor felrobbanhat. Eljött a pillanat.
- Krrhááááááááááááá, valaki szedje le rólam ezeket az izéket!!!!!!! -tör föl a mélyről az oroszlánüvöltés. Fogcsikorgás. Téboly. Josh sosem bírta a kötöttségeket.
Naplózva

by Noah *-*

Serpenrosa Hellsing
Eltávozott karakter
*****

Cuki gyógyítóhölgyemény,enyhe szadista beütéssel

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2009. 08. 16. - 00:08:42 »
0

Egy újabb nap, egy újabb kihívás, új remények és gyászolnivalók. Hatodik emelet-Elmeosztály. Egy út a pokolnál is rosszabb helyre, a legtöbb gyógyító úgy lép be ide, mint aki vágóhídra megy. Az energiájuknak annyi arra a napra, szó szerint leszívják az energiáikat. Az itt élők szánalmas teremtmények csupán, embernek már nem is nevezhetőek, csak léteznek. Legalábbis a többsége. Az igazi boldogság az, amikor még megmenthetőek. Akiket ki lehet engedni, persze csak megfigyelés és keresztkérdések sora után.
Mrs. Lloyd, aki az egyik rangidős gyógyító adja ki a feladatokat kevéssé tapasztalt társainak. Általában könnyebb eseteket kapnak, ha egyedül kell menniük végezniük, azonban súlyosabb eseteknél is segédkezhetnek és figyelhetnek.
-Miss Godwill maga a negyedikre megy van egy súlyos fekélyesedő betegünk, nemrég engedtük el, de úgy tűnik sikertelen volt a kezelés, így Mr. Wilsonnak fog segédkezni. Miss Hellsing, ön ma a hatodikra megy, ott majd eligazítják.
Serpenrosa felkullog a lépcsősoron, nem siet. Nem akar sietni. *Ezt a peches napot. No mindegy hát ez van, csak pozitíívan. Széép az élet, lálálálálááá.*
-Nos, mi lesz a feladatom ma Martha? -kérdezi halkan a szalmakazalhajú boszorkánytól.
-Most hoztak be egyet, nincs magánál, szeme előtt meglengeti a kezét. Úgy néz ki megtámadták. Kórlap az ágynál, folyosó végén jobbra, azé légy óvatos.
-Kösz.- Elsétál az említett hely felé. Előveszi a pálcáját, azonban, mikor kinyitja az ajtót, kis híjján leviszi a fejét a hangerő. Mélyet sóhajt, majd besétál a beteghez, ráemeli a pálcát.
-RELAXARE! Kérem bocsásson meg, -elveszi, majd átlapozza a kórlapot.- Mr. Reynolds az Ön és az én érdekemben is egyelőre lekötözve kell maradnia. Legalábbis amíg ellátom és megvizsgálom. Miss Serpenrosa Hellsing vagyok. Tudja hol van?
Szép smaragdzöld szeme kedvesen tekint a betegére, hangja nyugodt, kiegyensúlyozott. Vöröses haja szinte feketének hat a félhomályban.
-Most megvizsgálom és ellátom a sérüléseit. Kérem próbáljon megnyugodni. Ha végeztem és Ön együttműködő, akkor beszélhetünk az eloldozásáról.
Mivel a fiatal férfinek nincs sok esélye az ellenállásra, a gyógyítóhölgy számba veszi a látható sérüléseket. Aztán sorra ellátja őket, bár a fejen lévő sérülés kicsit komolyabb az is helyreállítható.
-Fáj valamilye? Ha mondjuk ezt csinálom? -Óvatosan az izmos hasfalat benyomja, belső sérülések nyomait keresi.
Naplózva

Joshua Reynolds
Eltávozott karakter
*****


VII. ♣Kényszer-halálfaló♣

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2009. 08. 18. - 21:23:00 »
0



Egyre erősödő léptek hangja. Valaki jön...valaki határozottan közeledik. Talán nem volt hiábavaló az iménti üvöltés. Talán van remény hogy a szíjak levándorolnak a srác csuklójáról. Josh azonban nem bízik ebben. Arcára kiül a mérhetetlen düh, amit nem tud és nem is akar palástolni. Fejét az ajtó felé fordítja, szemeivel szinte ölni tudna. Izzadságcseppek koppannak a padlón. Ez a röpke pillanat egy örökkévalóságnak tűnik.
- A k*rva életbe! -szitkozódik kellően magas hangerővel a hullajelölt, miközben minden erejét összeszedve megpróbálja kiszabadítani a szorításból lezsibbadt testrészeit. Természetesen a cselekedet kudarcra van ítélve. Bármilyen izommal is rendelkezzen az illető, itt ez nem segít. Josh viszont nem arról híres hogy egykönnyen feladna bármit is és beletörődne, hogy ez bizony nem megy neki. Nem. Ő ennél sokkal makacsabb és kitartóbb. A karizmok kidudorodnak, az arc megfeszül, az ajkak összetapadnak...őrjöngés. Erőfeszítés...mérhetetlen erőfeszítés...mindhiába.
Ajtónyikorgás. Josh hirtelen kapja a fejét a hangok irányába. A fájdalom milliónyi tűszúrásként hasít a fiú homlokába, de most nem ez érdekli. Sokkal inkább az, hogy ki teszi tiszteletét nála. Először csak egy pálcát pillant meg, majd szorosan hozzánőve kecses női kéz és a hozzá tartozó alak is megjelenik. Nem rossz csibe. Csinos kis cicik, karcsú test... A hölgy egy szempillantás alatt a beteg ágya mellett terem, Joshnak feleszmélni sincs ideje. Épp hogy csak el tudja kapni a tekintetét, máris elhangzik egy varázsige. Mily kellemes hang. Mennyire megnyugtató érzés. A srác teste elernyed, izmai ellazulnak, már nincs az a feszengés, ami eddig. Josh kezd bízni. Ezt hozza ki belőle ez a bájos teremtés. Bizalommal töltve emeli előre fáradt karjait...vagyis emelné, ha azok mozdulnának. A harag egy szempillantás alatt visszatelepszik a már-már teljesen kisimuló arcra. Még mindig rab. Ráadásul a nő is pofázik, hogy így érdeke, meg úgy érdeke. Neki nem ez az érdeke. Ő nem bolond. Akkor miért tartják mégis annak?
Miss Serpenrosa Hellsing. Vagy inkább maga a sátán? Mit akar elérni ez a nőszemély? Josh gondolatai csak úgy szárnyalnak. Váratlan hangulatváltozásoknak lehetünk szemtanúi. Ott bújkál benne a nővérke iránti vonzalom, de ezt elnyomja a méreg és az értetlenség. Szúrós szemeit Miss Hellsingre emeli, de nem szólal meg, állja a sarat az utolsó kérdésig. Annál azonban a vulkán törmeléket lövell a magasba, majd óriási robajjal tör a felszínre az izzó láva.
- Nem, nem tudom hol vagyok! Nem tudom mi ez az egész! Nem tudom mi a franc folyik itt! De... de nem vagyok őrült! -vágja a szavakat erőteljes hangon a nő képébe. Utolsó mondata már-már kioktatónak cseng. Szinte szavanként, szájbarágósan adja a nő tudtára, hogy nem...nem őrült. Nem tehet róla. Utálja ha hülyének nézik...jogtalanul. Még akkor is ha egy baromira szexi hölgy nézi hülyének.
Kemény pillantással illeti a tulajdonképpen meglehetősen kedves, segítőkésznek tűnő nővért, majd a kemény pillantás hirtelen csábító mosolyba torkollik. Csak hogy sose tudd kivel van dolgod. Az örök rejtély...a kiismerhetetlenség királya. Vigyorogva néz a szíjakra, majd ismét Miss Hellsingre emeli íriszeit.
- Vagy ezek csak a szado-mazo játékainak a kellékei? -bök fejével ismételten a "rabláncra". El kell hogy keserítsem kicsilány...engem ez nem izgat fel. Láthatja, semmi sem merevedik. Leszámítva a csuklómat, amit viszont már nem is érzek. -hangja egyre nyugodtabb, kihallatszik belőle a fülledt erotika, mégis inkább irritáló a viselkedése. Megbotránkoztat, mint mindig. Kezdi visszanyerni a formáját. Még hogy ő őrült. Akkor lenne az, ha nem mondana hasonlók ínyencségeket. És ez még nem minden. A fűszer csak most jön a hús tetejére. - Higgye el ha leveszi ezeket...akkor is élvezni fogom. -kicsit megnyalja a szája szélét, majd szemrebbenés nélkül tűri hogy megvizsgálják. Milyen rendes fiúcska. Csak meg ne ártson neki.
A vizsgálat közben alaposabban szemügyre veszi a hölgyikét. Próbál nem a dekoltázsra koncentrálni, de szemeit mintha mágnesek vonzanák arra a pontra. Férfiből van. A csábos mosoly végig ott ül szája csücskében, ezt már semmi sem tudná lemosni onnan. Most kezd el játszani. Most kezdi élvezni a játékot. A kisebb sérülések, karcolások sorra eltünedeznek, Josh immár sokkal frissebbnek érzi magát. Szóval nem akárkire van ő bízva. Olyan valakire, aki beindítja és ráadásként ügyesen bánik a pálcával is. Talán másféle pálcákra is igaz ez...ki tudja.
- Hmm...kicsit lejjebb is vándorolhat. -suttog az orra alatt, miközben szájával csücsörítve csókot imitál. -Igazán finom kezei vannak... -bókol, ahogy az egy úriembertől elvárható. -Egyébként kérdésére válaszolva, ez nem fáj, viszont a fejem majd szétrobban. Tudna esetleg kezdeni vele valamit nővérke? - a nővérke szócskát finoman megnyomja, kedveskedve, csábítgatva. Hátha mégis betalál.
Naplózva

by Noah *-*

Serpenrosa Hellsing
Eltávozott karakter
*****

Cuki gyógyítóhölgyemény,enyhe szadista beütéssel

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2009. 08. 20. - 10:59:34 »
0

A leláncolt fenevadnak <3

*Még, hogy eszméletlen?!?!?! Nah persze, ahhoz képest elég hangos. Jajj a fériak annyira nyafisak tudnak lenni. Jujj egy tűűűű, nem akaroom. Blablabla. Nőljenek már fel! De ha így káromkodik, kimosom a száját is.*
Serpenrosa morog maga elé, mint valami dühödt vadmacska. Nagy levegő. A fiatal válaszol, láthatóan elég ingerlékeny. Azonban a lány felülemelkedik ezen. *Csak egy beteg. Bár elég helyes, 16 éves. Többnek néz ki. Bár ezek a vad szemek kissé különösek. Lehet zavarja a szíj.*
-Kórházban van. Valóban az elmeosztályon. Hogy mi történt Önnel, nos azt nem tudom. Ám a sérülésekből ítélve valószínűleg párbajban szerezte a sérüléseit. Egyelőre labilisnak tűnik, hogy őrült e, az ki fog derülni. Innen nem egyszerű kisétálni csak úgy. Valószínűleg okkal hozták az elmegyógyászati részre és nem a sérüléseket ellátó valamelyik osztályra.
Hangja maga a magabiztosság és nyugodság. Tényeket közöl. Felvonja a szemöldökét, amikor a dühös nézés átvált kihívó mosolyba. A következő kérdéssorra egy pillanatra megrökönyödik, megigazítja haját, majd elmosolyodik, gúnyos hangon felel.
-Óóóó, sajnálom öcsi, ezt megszívtad. Nálad ezerszer jobb pasikat is találnék ilyen játékokhoz. Amúgy meg nem hoztam nagyítót, úgyhogy sajnos csak a merevedésed jelét sem tudnám látni szabad szemmel, mert így még annyit sem. Ahhoz elég nagy felbontás kéne. Valamint eljátszottad a lehetőséget, hogy meglazítsam a szíjakat, úgyhogy amíg lila nem lesz a kacsód, addig úgy marad.
Előveszi a kartonját és ráír valamit, majd visszateszi az ágy lábához.
-Azt ajánlom, hogy fogja vissza magát, mert ettől fog függeni az, hogy meddig marad nálunk vendégségben.
*Csak egy vadállatfaj létezik, ami képes ilyen kanosan viselkedni...Mardekáros tini srác. Sok évfolyamtársa kezdte ki, mikor kosarat kaptak tőle. Ám ő sem véletlenül volt eme nemes és perverz ház tagja.*
-Nem a maga élvezetére vagyunk itt. Akkor inkább már az enyémre. Bár kétlem, hogy bármilyen élvezetet okozhatna.
Zárja le a dolgot, de a sebek gyógyítása végeztével ismét csak kétértelmű, vagyis eléggé egyértelmű mondatok esnek ki a páciens szájából.
*Fiacskám, ha lejjebb vándorol a kezem, nem lesz mivel pajzánkodnod. Ostoba hormontúltengéses tinédzser. Jesszus egy év múlva férfinak hívják és szabadon garázdálkodik pálcával. Elég rémisztő gondolat. Báááár, az is elképzelhető, hogy a vendégünk marad.*
Egy ideges arcizom rángása az, ami elárulja a lány gondolatait. No és persze a tekintete és az aranyszínűvé változott szeme, ami igazán fenyegetővé teszi, az amúgy bájos arcot.
-Köszönöm.-Mondja kissé lehiggadva és a másik láthatja, amint ismét zöld erek kezdenek a borostyánszín szempárba úszni.
-nem nőőővérke vagyok, hanem gyógyító. Ráadásul az egyik legjobb. Mondja csak Ön véletlenül nem Roxfortos?
Felemeli a pálcáját, és dallamos kántálásba kezd, aminek hatására a pálcájából világoskék pókháló vékony fonalak jelennek meg és tekerednek a srác fejére.  Ennek enyhülést kell hoznia a beteg számára. Leereszti az ébenfekete pálcát. Majd megigazgatja vöröses haját.
-Remélem így már jobb. Önnek mindig ilyen problémái voltak a szexualitással, mármint ezzel nem hiszem, hogy sok nőt meg tud fogni.
Ismét a kórlapot veszi elő, majd az ágy végétől nem messze elhelyezkedő székhez, illetve asztalhoz sétál. Leülve kitölti az alkalmazott gyógymódok részt.  Valamint felírja a következőket is:  Alaposabb kivizsgálást igényel. Hangulatingadozások, lehetséges sokk(?). Erős fájdalom a fejben. Nem emlékszik mi okozta a sérüléseket. Ám ez már nem a kiszúrás része a részéről. A hangulatingadozás akár súlyos problémára is utalhat. Majd felnéz a lekötözöttre és ismét megszólal.
-Tudja milyen nap van ma?

Naplózva

Joshua Reynolds
Eltávozott karakter
*****


VII. ♣Kényszer-halálfaló♣

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2009. 08. 31. - 17:15:59 »
0

A szexi nővérkének <3

Egyetlen apró pillantás is sok mindent elárul. Josh zihálva tekint a feléje sétáló nőre, akiben egyszerre látja az angyalt és az ördögöt. Egyetlen pillantás a vakítóan zöld íriszek világába. Bájos, szelíd arc, de mi van mögötte? Ez csak a látszat. A szem a lélek tükre. Milyen igaz ez a mondás. A hölgy szemeiben ördögi szikrák gyúlnak ki, mintha egy vadmacska lopódzna egyre közelebb és közelebb a srác ágyához, de mire eléri azt ismét elcsitul minden. A vonások újra kisimulnak, az angyalian kislányos arc visszatér. Rejtély. Egy igazi kihívás. Egy nagy falat. Ez kell most Joshnak.
A srác összeszorított fogakkal, merev, fagyos tekintettel hallgatja Miss Hellsing szavait. Nem szól bele, bár nehéz megállnia, de mégsem teszi. Figyel, miközben szúrós szemeit szinte belemélyeszti a másik íriszeibe. Meg sem mozdul, még a szempillája sem rezdül, talán sikerült kellőképpen lenyugtatni a magát. Vagy mégsem?
- Szóval kórházban... -forgatja a szemeit a fiú, gúnyos tekintettel méregetve a meglehetősen furcsa jelleget öltő kórtermet. Hangja az iménti kitöréshez képest meglehetősen nyugodt, bár sosem lehet tudni, mikor tör ki vulkán. Alattomos, kiszámíthatatlan jelenség az is, épp olyan, mint Josh. - Elmeosztályon??? - a nyugodt hang egyszeriben magasabb frekvenciára vált, a hangsúlyból kicseng az értetlenséggel megfűszerezett düh. Az orrból kiáramlik a fáradt gőz, mintha egy bika kezdene vad fújtatásba. - Mit keresek én itt? Én nem vagyok elmebeteg! Párbaj?? Miféle párbaj?? Mi ez az egész?- a szavak hirtelen ömlenek ki Josh szájából, a fiú meglehetősen ideges, zaklatott. Az utolsó mondata már-már félelmetes hangnemet üt meg. Ki tudja mit tenne most ha szabad lenne? Rémes belegondolni is. Talán jobb is így. - Magácska tényleg őrültnek hisz? Nem látja mi folyik itt? Egyetlen oka lehetett annak hogy idehoztak...- itt Josh arcberendezkedése egy szempillantás alatt átváltozik. A méreg levándorol róla és helyébe valami teljesen más kúszik. Egy csábító, hívogató mosoly, amit nem lehet nem félreérteni. A hirtelen hangulatváltozások első jele. Most kezdődik minden. Hamarosan arra is rá kell jönnie, hogy a nő sem kispályás. Ez az igazi játék...két egyenlő fél.
- Óóóó, te is szívhatsz még szivi. - perverz vigyor terül szét a srác arcán, miközben fél szemmel a "fegyverére" pillant. Cseppet sem zavartatja magát, még egy kicsit rá is tesz a lapáttal, élvezi a szituációt. - Ööö...nem emlékszem...mikor engedtem én bebocsátást az alsónacimba? Ennyire feledékeny lennék, cica? Bár, ami azt illeti ismerős vagy nekem...mintha láttalak volna már valahol. - húzza a nő idegeit, szemöldökét összeszorítva vizsgálja a hölgyikét, miközben a mosoly végig ott ül a szája szegletében. Még hogy ő örült? Minden apró szava ütős, kell hozzá spontaneitás. - Sajnos a méretekkel úgy látom nem vagy tisztában kicsike, de ezen is segíthetünk. -kacsint a gyógyítóra erősen szexuális töltettel. Annyira de annyira pimasz, hogy arra már nincsenek is szavak. Számára nincsenek szabályok, nincs ott az a bizonyos határ, amit nem lehet átlépni, Josh addig megy, ameddig ő akar. A maga ura. Semmi sem fékezheti meg.
- Bírom a fájdalmat...ha tudná mennyire... - feleli a fiú rápillantva a leszíjazott kezeire, majd állhatatos tekintete ismét a nőre siklik. Figyeli annak mozdulatait, figyeli minden apró rezdülését. Miss Hellsing nagy játékos.
- Ezt nevezi Ön vendégségnek? -sziszeg fel a srác, fogai közül kiszorítva a levegőt, miközben szemeivel a rácsokat pásztázza. - Már ne is haragudjon, de én itt nem vendégnek érzem magam, hanem sokkal inkább rabnak...ezt pedig nem szokásom szó nélkül tűrni. Nem tudom mit szólna ha egyszeriben ilyen helyzetben találná magát, ráadásul teljesen igazságtalanul. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem vagyok őrült, de nem igaz, hogy ezt magácska nem veszi észre. Élvezi mi? Élvezi, hogy fölöttem állhat? De el kell hogy keserítsem, egyszer úgyis kikerülök innen... - Josh hangja olyan nyugodt, mint még szinte soha. A hangulatváltozások újabb, egyre aggasztóbb jele. Monológja vége akár fenyegetően is csenghetne, de ahhoz túlságosan semmilyen, túlságosan érzelemmentes. Ez az állapot azonban most sem tart sokáig. Miss Hellsing következő megnyilvánulása ismételten kihozza a srácból a benne lappangó vágyat.
- Miért ilyen biztos ebben? Akár hiszi, akár nem, már jó néhányszor okoztam élvezetet nőnemű egyedeknek. Mondjuk ha legalább az egyik kezem kioldozná, akkor talán be is bizonyíthatnám...csak hogy ne kételkedjen. Egy kéz nem a világ, nem de bár? - egy pillanatra sem emeli fel a hangját, udvarias mégis sokat sejtető, de cseppet sem bunkó. Most inkább kér, mintsem ordítva parancsoljon. Most kezd csak rájönni, hogy itt bizony egy dologgal nyerhet csak és az nem a szemtelenség. Sokkal inkább a taktikusság. Megereszt egy csöpp kis bókot, ami láthatóan betalál, azonban a következő szavacskával ismételten elszúrja a már-már alakulni látszó helyzetét. Ilyenkor kell bevetni a másik fegyvert...a meghunyászkodást.
- Óhh, elnézést Miss Hellsing, nem akartam megsérteni. -néz fel a gyógyítóra bűnbánó tekintettel. Miért nem ment színésznek? - Hogy Roxfortos vagyok-e? -felel egy kérdéssel a nő kérdésére. Időt húz. Roxfort. Roxfort. Joshnak fogalma sincs, hogy mi lehet ez, bár a kérdésből sejti, hogy valamiféle iskoláról lehet szó. Nem emlékszik, de egyet tud. Tudnia kellene a választ. De miért nem tudja? Tényleg ne emlékezne a múltjára? Ez már ijesztő lenne.
- Igen, az vagyok. -szólal meg végül magabiztosságot sugallva. Csak remélni tudja, hogy a válasza helytálló és a hölgy nem firtatja tovább a témát. Mert ha folytatja...abból akár baj is lehet.
A srác fejfájása kisvártatva enyhülni kezd. A Miss Hellsing pálcájából kifutó szálak körbeölelik Josh fejét és meghozzák a kívánt eredményt.
- Sokkalta. Hálás köszönetem. -mosolyog szerényen, majd felkapja a fejét és röhögésben tör ki. - Gondjaim? Nekem? Viccel ugye? Téved. -teszi a kérdések végére nyomatékosan ezt a kis szócskát.
Miss Hellsing ekkor újra a kezébe veszi a kórlapot, elsétál a közeli asztalhoz, majd leül és lázasan írogatni kezd valamit. Josh egy ideig követi a szemével, addig míg a formás hátsót el nem nyeli a szék, majd fejét a párnára helyezi. Nem mozdul, a következő kérdésre is ilyen helyzetből adja a választ.
- Egy rohadt szar nap, szivi...de még feldobhatjuk valamivel. -nyalja meg a szája szélét, majd egy apró csípőkörzéssel ad nyomatékot szavainak. Mert azt még legalább tudja mozgatni.
Naplózva

by Noah *-*

Serpenrosa Hellsing
Eltávozott karakter
*****

Cuki gyógyítóhölgyemény,enyhe szadista beütéssel

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2009. 09. 08. - 18:40:38 »
0

Az ébredő farkasnak <3

Serpenrosa nyugodt tekintettel néz a fiatalemberre, ismét csak felhúzza szemöldökét, szétpattintja a felső gombot egyen ruháján. Majd csípőre teszi a jobb kezét, bal kezének tenyerét felfelé mutatva tartja.
-Ezt nem kötötték az orromra.  Csupán a sérüléseiből és a kórlapjából gondolom.  Szóval nem őrült? Pedig nekem elég labilis idegrendszerűnek tűnik. Ha jól sejtem , ezért van itt.
Kis szünetet tart, majd az első mondatot hűvösen, a következőt érdeklődve mondja.
-Én a tényeknek hiszek Mr. Reynolds. Ugyan mi lenne az az ok? Ha tudja, akkor  kiszedem magából, ha kell Veritaserummal.
Ismételt viadal  kezdődik, a két nem ősi harca. Újabb hangulat, újabb kihívás. Ám a lányzó igazán élvezi a helyzetét, ő az úr jelenleg kettőjük között.  Ha a másik most szabad lenne, két ketrecbe összezárt fenevad állna egymással szemben, latolgatva a másik erejét. Ám jelenleg a vadmacska áll a préda felett, még szelidített cicusnak tettetve magát, ám ha kell ugrásra készen.
-Jelenleg nincs olyan helyzetben, hogy így beszéljen velem. Amúgy pedig akkor  mehetnék oda,  amikor csak kedvem tartja. -Csábosan megnyalja felső ajkát.-  Aztán egy Exmemoriam, és slussz. Elképzelhető, hogy már látott.  Nekem nem ismerős, de ez azért lehet, mert fel sem tűnne az utcán.  
A fiatal nő szemei megcsillanak, szájára gúnyos mosoly ül ki.
-Szóval bírja fájdalmat? Valóban úgy véli? Hm?  Nem hiszem, hogy érzet már igazán erős fájdalmat.
Kaján  mosollyal  szemléli a fiatalembert. Általában nem jellemző rá, hogy így beszéljen egy beteggel, de a srác felhúzta kicsit az agyát. Neki nem fog egy mitugrász kis csődör kikezdeni.
-Nos kedveském, ha nem élvezi a vendégszeretetünket sajnálom. Ha továbbra is pimaszkodik egy életre bekaszliztatom ide.  A kérdésére pedig a válasz, nem, nem élvezem. Amúgy is én lennék felül, minden tekintetben, függetlenül a helyzettől.
-Akár nem hiszem. Hogy egy kéz nem sok? –Felemeli a pálcát tartó kezét és kissé elfordítja a fejét. Aztán a pálca végét végighúzza a barnahajú srác mellkasán.- Egy kéz szeretet tud adni és életet elvenni. Meg ki tudja oldozni a másik kezet.
Nagyot nevet a fiatalember következő bűnbánó megnyilvánulásán.  Majd hamar elkomorodik a Roxfort miatti elgondolkozásán. Közelebb lép, aggódva vizsgálódik. Hiába visszakozna a másik, a gyógyítót nem tudja átverni. Nagy a baj, nagyon nagy, minden színlelés ellenére is. Szemeit összehúzza.
-Mondja csak melyik házba tartozik?  
Újabb hangulatváltás, Serpi már kezdi érteni, hogy miért került ide.  Az elmeosztály nem gyerekjáték. Nagyot sóhajtva beletúr fürtjeibe. Feljegyzi azt is, hogy emlékei megkérdőjelezhetőek.  Felpillantva félreérthetetlen testbeszédnek lehet tanúja.
-Sajnálom édes, betegekkel nem kezdhetek. –Leteszi a pennát és a pergament az asztalra, visszasétál pácienséhez, magassarkú cipője élesen koppannak a földön.
-Mégsem mehet olyan jól a dolog, ha ennyire ki vagy éhezve, nemde? Mit is kezdjek magával?
Naplózva

Joshua Reynolds
Eltávozott karakter
*****


VII. ♣Kényszer-halálfaló♣

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2009. 09. 13. - 20:49:28 »
0




A nő szemeibe révedek és kitartóan várok. Sötétbarna íriszeim párszor felfedező útra indulnak és titkon bejárják a hölgy egész testét. Minden egyes porcikáját, különös tekintettel az idomokra. Mert hát milyen férfi az, aki nem a lényegre koncentrál? Az nem is férfi, csak valami selejt egyed, ami ugyan kívülről hasonlít a férfire, de belülről... Óvatosan tekerek néhányat az elgémberedő csuklóimon, majd ismételten Miss Hellsing rabjává válok. Mintha nem lennék már így is a rabja. Nem elég ez nekem? Látja, hogy figyelem, látja hogy választ várok. Emelkedik a keze és a legfelső gomb kigombolódik a blúzán. Sejtelmesen fürkészem az oly édesnek, ártatlannak tűnő arcot, majd ismervén a játékszabályokat elkapom a pillantásom. Magamban mosolygok a történteken, de kifelé nem mutatok semmit. Higgye csak azt, hogy még mindig ideges vagyok. Azaz tulajdonképpen az is vagyok. Nem könnyű belenyugodni a kiszolgáltatott helyzetbe. Abba, hogy egy nálad gyengébb teremtés uralkodik feletted, ha úgy tetszik nyert helyzetben van. A határozott hangra kissé megrezdülök, de csak félig fordulok Miss Hellsing felé. Némán hallgatom szavait, nem reagálok, egy ideig. Addig, amíg olyat nem mond, amit nem lehet szó nélkül tűrni.
- Hát ha őrültségnek nevezi a szexuális vágyat, akkor igenis őrült vagyok...az idegrendszeremmel viszont... -itt hirtelen megakadok, szemöldököm összehúzom, homlokomon megjelennek azok a bizonyos ráncok. Arckifejezésem meglehetősen furcsa, mintha most próbálnék rájönni valamire, majd kisvártatva a megvilágosodás apró reménysugarai kúsznak ábrázatomra. - Susan... Susan... -bököm ki láthatóan zavartan, mintha nem tudnám hova tenni ezt a nevet. Rémlik valahonnan, valami felszínre hozta bennem, de mégsem tudom ki ő és milyen szálak fűznek hozzá. Ha egyáltalán fűznek hozzá bármilyen szálak...
A következő pillanatban már újból a nővérkét szemlélem, bár figyelmem most kissé megosztott. Még mindig a titokzatos Susan körül járnak az agysejtjeim, azonban egy rövid választ azért kicsikarok magamból.
- Hogy mi? Fejtse meg! - húzom mosolyra a szám. - Állok elébe! - teszem hozzá kacérkodva, tudván, hogy így egy kis időt nyerek és hátha ez a kis idő elég lesz ahhoz, hogy rájöjjek mi is folyik itt. Talán Susannak köze van ahhoz, hogy én itt dekkolok. De ha ez igaz, akkor...akkor Susannak, akárkit is rejtsen ez a név...vége.
Most pedig jöhet a játék...csak hogy hasznosan teljen a fogságban töltött idő. Hisz adott egy kívánatos nőci és egy talpig férfi(asodni készülő), hormontúltengésben szenvedő srác. Mi kell még? Egy kis csibészség. Azért pedig sosem megyek a szomszédba. Pofátlan, arcátlan szavak csúsznak ki a számon és a legszebb az egészben, hogy rohadtul élvezem. Legalább ennyi örömöm legyen, ha már így elcseszték a napom...megérdemlem. Néhány másodperc amíg nem gondolok a bizsergő csuklómra, nem gondolok a fejemben zakatoló női névre...csak szórakozok. Szórakozok egy olyan cicával, akiben megtaláltam az egyenrangú félt. Akit mintha ismernék valahonnan...
- Őszintén szólva, nálam ez egyáltalán nem helyzetfüggő...sokkal inkább hangulatfüggő. És tudja Miss Hellsing, ezek a szíjak - rázom meg mindkét csuklóm, nyomatékot adván szavaimnak - meghozzák a kívánt hangulatot. Mondatom második fele vészesen közelít a gúny felé, mégis érezhető benne a kéj. - Igen? -nézek egyre csábosabban. - Jöjjön csak és törölje ki a maradék emléket is a fejemből...úgysincs benne sok. - csúsznak ki ajkaim közt a szavak, későn gondolkozom...túl későn eszmélek. Nincs visszaút. Arcom egy pillanatra megmerevedik, magamban szinte ordítok dühömben...elszúrtam. Hogy lehettem ekkora balf*sz?? Nincs idő ezen rágódni, egy esélyem maradt, bár az is meglehetősen halovány remény. Beszélni és beszélni. - Nem szeretek a külsőmmel kitűnni az emberek közül, ügyelek arra, hogy beleolvadjak a környezetembe, hogy ne vonzzam túlzottan magamra a tekinteteket. A belsőm az igazi fegyverem, még ha ez nem is olyan evidens... - tér vissza nyugodt hangom, nem sietek, nyugodt vagyok. Ami megtörtént az megtörtént, nem érdemes a múlton rágódni.
Újabb löketet küldök a nő felé, egyszerűen nem hagyom magam kizökkenteni a ritmusból. Mindig, mindenre van egy ultra diplomatikus válaszom...velem nem könnyű.
- Nem csak vélem...tisztában vagyok vele. - a magabiztosság már-már egoizmusba csap át és ezután következik a beetető szöveg. - Sosem tudhatja min mehet keresztül egy tizenéves srác...vagy legyen szó bárkiről. -oly hatásosan tudom magam előadni, hogy még magam is elhiszem minden egyes szavam. Hatással vagyok saját magamra. Hihetetlen.
Mosoly itt, mosoly ott...vajon mit mondana erre a szitura egy külső szemlélő? Inkább nem akarom tudni.
- Cica, nem áll jól neked ez a keménykedés...a vadmacska jelmezt hagyd meg másnak. - vágok vissza higgadtan. Félelemnek nyoma sincs a hangomban, sőt...küzdök, hogy ne csússzon mosolyra a szám. - Még most nincs is mit élvezni, de ha lenne - itt alsó ajkamba harapok- akkor garantáltan élvezné. - Lássa kivel áll szemben, engedem, hogy fölül legyen, hogy irányítson...Használja ki a kedvességem, mert ez csak egyszeri, de visszautasíthatatlan ajánlat. - hívogatóan pillantok rá, de ez is csak a játék része. Talán még magam sem hiszem el, hogy sikerülhet a csoda.
- Jó, rendben, igaza van. - szemem a mellkasomra irányítom és követem a nő kézmozdulatát. A pálca szinte csiklandozza a bőrömet, majdhogynem beindulok, de a folyamat hirtelen abbamarad. Kihívóan emelem lenyűgöző tekintetem újfent Miss Hellsingre és egy merészet gondolva hozzáteszem. - Nem kell kioldoznia.
Még magamat is meglepem ezekkel az apró megnyilvánulásokkal. Mintha nem is én lennék. És a következő mondataim, hát őszintén szólva nem is csodálom, hogy kibukik a nővérből a nevetés. Legszívesebben én is nevetnék magamon, pedig minden megszólalásom tudatos. Vagy mégsem?
Roxfort...már megint ez a Roxfort. Nem tudtam átverni. Na most mutasd meg ki is vagy, Josh! Ebből mássz ki te Casanova!
Egy számomra értelmetlen kérdés irányul felém. Szemem Miss Hellsing zölden villódzó íriszeibe fúrom, melyek mintha az elkomoruló tekintet ellenére most még jobban csillogna. Már-már megszólalnak. Nincs jobb ötletem, valami, a szemek arra késztetnek hogy ezt feleljem.
- A zöldek közé. Majd hogy magabiztosságom még inkább fitogtassam hozzáteszem, vállalva a kockázatot. - Ha eddig nem jött volna le.
Fogalmam sincs mit beszélek, egyszerűen úgy éreztem, hogy ezt kell felelnem. Lehet, hogy óriási bakot lövök.
Elsétál. Írogat. Én pedig folytatom amit elkezdtem.
- Ön tényleg mindig betartja a szabályokat? Valahogy nem ezt nézem ki magácskából. -próbálok hatni a nőre.
- Nem vagyok kiéhezve, csak mindig lecsapok a fincsi falatokra. Ez talán bűn? -csábosan szemezek az elülső domborulatokkal, majd kérdésére csak ennyit felelek. - Oldozz el!
Újabb meglepetés.
Naplózva

by Noah *-*

Serpenrosa Hellsing
Eltávozott karakter
*****

Cuki gyógyítóhölgyemény,enyhe szadista beütéssel

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2009. 09. 24. - 17:41:21 »
0

*A fiatalember  ismételten nem tud parancsolni a tekintetének, nos annyi baj legyen. Majd megtanulja, mi az alázat, szüksége lesz rá, úgy látszik a Mardekár szinvonala is aláment a kívánatosnak.* Várja a választ, s maga is felel. Csiki-csuki játék, de vajon meddig tartható? Ki tudja, a látszólagos magabiztosság jeleit könnyű felismerni, de a szem a lélek tükre és a testbeszéd, bár irányított részben, van ösztönös része is, s ez az, amit a gyógyítónak, akárcsak az auroroknak ismernie kell az apró rezdüléseket, jeleket, pillantásokat. Először nem reagál a különös jelenetre, azonban felírja a nevet, pupillái tágat, összeráncolja ő is a homlokát. Majd végigméri a srácot. *Susan, nos ezek szerint a történetben nő is van, bár ezen nem kéne meglepődnöm.  Vajon mi lehet a szerepe a történetben. Ez mindenesetre előbbre viszi a dolgokat talán.* Magában mondja, csak ki ezt, hiszen Mr. Reynold nem tudja, hogy az esetről jelentést kell tennie, amennyiben szándékos támadás feltételezhető akár Mr. Reynolds az elkövető, akár az áldozat. Márpedig egyre inkább úgy tűnik az eset. 
-Nos elmebetegségben szenvedő betegeknél, nem igazán jól alkalmazható a Veritaserum, de ezt majd a feletteseim döntik el. Sajnos nekem is meg van kötve kezem.
Mondja kissé nyávogó-sajnálkozó hangon. Tény, hogy megdolgozná a fiút, ha lehetne, de nem szabad ilyesmivel játszani, mert az az állásába kerülhet. Villanó, győztes szempár tekint le a leláncolt srácot. *Megcsíptelek nagyokos! Hahaha! A hurok megszorult.*
-Szóval hangulatfüggő?-Kérdez vissza veszélyesen nyugodt hangon. Kihívó, feszes szavak, igen, tiszta a kép. –Azt hiszem jól sejtettem, hogy nem emlékszik a múltja egy részére. Pár nap, hét, hónap,év esett ki? Nyilvánvalóan nem a teljes memóriája, mivel tudta a nevét. Ez magának jó hír, ahogyan az is, ha előtörnek emlékfoszlányok,a kár egy név is.
Végigméri a srácot, visszaülve az asztalhoz, előrehúz egy tincset és csavargatni kezdi a srácot szemlélve.
-Elég feltűnő külsőd van pedig, de ezzel csak a kis cicababáknál van esélyed, ha nőt akarsz, kell belső érték is, amit őszintén szólva eddig nem tapasztaltam. Persze a látszat gyakran csal. Nemde?
Lassan fenyegetően feláll, ismét mellé sétál. A lány arca gőgös, szenvedélyesen villongnak a lélektükrei.
-Természetesen, ezt nem tudhatom. Esetleg elmesélné? Óhhhh, elnééézést, de hisz nem emlékszik.
*Angard! Jó játék ez, szórakoztató. Kedves ellenfél, s kár, hogy ilyen körülmények között találkoztunk. Bár lehet már elkaptam volna a torkát. Főleg, ha megint lemegy ebbe az alpári stílusba.*Elfintorodik  a „cica” jelzőre, majd felvonja a szemöldökét.
-Annyira közönséges. Bár mit is várhatnék egy félvér senkitől, aki tehenek között nőt fel a pusztában.  Ha valamire nincs szükségem az az, hogy szívességet tegyen. Nem, mintha tudna, vagyis erős kétségeim vannak efelől. Egy biztos jómodort azt nem tanult.  Így is felül vagyok.  Hát még  kényelmesebb pozícióban, de erről lemaradsz kisfiú.
A pálcamozdulat érdekes reakciót vált ki a barnahajú diákból.  Mosolyt csalva ismét a gyógyító ajkaira. *Ez túlmegy minden határon, röhejes.*
-Fordított pszichológia, hát ehhez korábban kell felkelned. Eléggé nehéz kijátszani engem, az akaratom ellenére. Tudja ez olyan családi örökség.
Mosolyog, sétálgat fel-alá. Szemeit a srác szemeibe fúrja. A válasz helyes, azonban  az idő túl gyorsan leperget.
-A válasz helyes és rájöttem.  Azonban már lebuktattad magad. Bármennyire is nagy játékosnak hiszed magad.  Mindig egy lépéssel előtted járok, van amit nem lehet elrejteni.
-Hogy betartom-e a szabályokat? Jelen pillanatban még igen. Nem tűnök olyannak? Valóban, pedig jó kislány vagyok, különben már átharaptam volna a torkát.
Láthatóan  más domborulatok foglalják le a figyelmét. Majd érdekes válasz érkezik a költőinek szánt kérdésre.
-Hát akkor nem engem kéne stírölnie, hanem a12 éves kiscsajokat. Az a te súlycsoportod, nos ebben is Ön felett állok, én már válogathatok. Maga meg imádkozhat maximum. Azonban, hogy lássa kivel van dolga, szabadlábra helyezem.
Ezzel könnyed, gyakorlott mozdulattal oldozza el a szíjat  Joshua bal lábáról.
-Ha nem lesz együttműködőbb, csupán ennyit kap összesen, valamint egy morcos aurort a nyakára, aki kifaggathatja bármiről.
Naplózva

Joshua Reynolds
Eltávozott karakter
*****


VII. ♣Kényszer-halálfaló♣

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2010. 07. 05. - 19:41:38 »
+1

Miss Hellsing

Ez is csak egy nap, nem a világ vége...


Susan...Susan. Miért pont ez az egy név nem hagy nyugodni? Fontos személy lehetett, nagyon fontos. Nincs idő tovább játszadozni. Peregnek a hosszú percek, és én tehetetlen vagyok. Be kell látnom, hogy a nővérke megközelíthetetlen, még ha ez oltári nehéz feladat is. Viszont olykor tudni kell mérlegelni. Most pedig a legfontosabb, hogy minél előbb kikerüljek innen, és... Emlékezni. Ez az, ami valójában idegesített. Sosem voltam ilyen kiszolgáltatott helyzetben. Mi a fene történhetett? És mikor ér véget?
Semmit sem értettem, segítségre szorultam. Nehéz belátni, de így volt. Ha Miss Hellsing nem segít, akkor... Sosem jövök rá arra, hogy ki is vagyok én, és ami most még keményebben kínoz...ki is ez a rejtélyes Susan. Fel kell adnom a terveimet, az elveimet, meg kell hunyászkodnom. Ilyenkor lép előtérbe a taktika, aminek alkalmazásában még elég kezdő vagyok. Sosem bírtam magammal, nem tudtam féken tartani az indulataimat...ez esetben a vágyakat. Itt áll az ágyam mellett egy kívánatos nő, aki innentől kezdve nem több, mint a menekülés kulcsa.
Némán hallgatom Miss Hellsing csipkelődő szavait. Arcom már nem azt a képet festi, amit percekkel ezelőtt. Valami változott, kisimult, és ezt a nővérnek is látnia kell. A szemeibe nézek és teljesen nyugodtan, hangomban gúnynak halvány jelét sem adva, udvariasan szólok hozzá.
- Miss Hellsing, figyeljen rám! Higgye el, tisztában vagyok a helyzetem súlyosságával, és szándékomban sem áll saját magamnak keresztbe tenni. Mi célom lenne vele? Nem vagyok önsanyargató.
Már-már olyan érzés kerít hatalmába, mintha ezek a szavak nem az én számból áradtak volna ki. Talán Hellsing még mindig nem hisz nekem, amit nem is csodálnék. Biztos csak az jár az agyában, hogy ez csak egy újabb trükk, megint azt hiszem, hogy csapdát állíthatok neki. Egy kicsit még igaz is. Attól függ honnan nézzük. A trükk célja azonban innentől kezdve nem a szex, hanem a menekvés.
- Igen, teljesen jól látja. Kérdésére viszont sajnos nem tudom a választ. Túl kevés az emlékkép, fogalmam sincs meddig tudnék visszamenni.
Valóban kesernyés a hangom, ez már nem hazugság és megtévesztés. Őszintén fáj, hogy nem vagyok tisztában önmagammal, jóformán nem ismerem Joshua Reynoldsot. Ki élvezné ezt? Még a legkeményebb ember sem.
Feltűnő külső. Jah. És mégis mit érek vele, ha nincs múltam. Ebben a pillanatban csak egy ágyhoz láncolt senki vagyok. Ezt pedig nem tűröm.
- Csak egyet akarok Miss Hellsing! Jobban mondva kettőt. Kijutni innen és emlékezni. Segít vagy nem?
Milyen hülye kérdés. Hisz ez a dolga, segíteni az embereken, gyógyítani. A modorom viszont hagy kivetnivalókat maga után. De ki a franc tűrné nyugodtan, hogy végtagjai csapdába estek, s velük együtt ő is. Ki a franc őrizné meg hidegvérét akkor, ha nem emlékszik a múltjára? Kínzom magam, kínzom az agyam. Gyerekkor. Gyerekkor... Egyedül vagyok a szobában, apám hangját hallom. Valami Ryant hív magához. Szóba kerülnek a halálfalók, dícséret, előléptetés.
- Hát persze! - hirtelen kattan egyet az agyam és rámtör a felismerés. - A bátyám, Ryan, halálfaló. Mindig is ő volt az isten a családunkban, őt ajnározta az egész família. Mindig is gyűlöltem...
Nem folytatom, a vérem forr, a régi emlékek egyre nagyobb teret nyernek, kezem ökölbe szorul. Sosem voltam képes ezt megemészteni. Talán ide vezethető vissza az agresszivitással fűszerezett modortalanságom. Mindig háttérben voltam, mindig arra vágytam, hogy bizonyíthassak, hogy felnézzenek rám. Egy adag hatalomra. Bűn?
Következő mondatára elhúzom a szám és csak ennyit felelek.
- Aranyvér. A neveltetés pedig nem az én számlámra írandó.
Sosem tiszteltem a szüleim. Mégis miért tettem volna? Azért mert elszántan követnek valakit, teljesen elvakultan? Persze, mindig a legrosszabb emlékek térnek vissza először. A vérem, a halálfalók, Voldemort. Hol maradnak a kellemes képek? Voltak egyáltalán olyanok? Nem...nem sajnáltatom magam, az nem az én szokásom. Nem gyengülök el. Csak tudnám ki Susan...
- A játék véget ért...már egy ideje. Tudom, hogy tudja, hogy nem tudok semmit. Vagyis nem emlékszem...egyelőre. Viszont láthatja, hogy fejlődőképes vagyok. - reagálok gyorsan a hölgy mondataira, majd arra eszmélek, hogy a bal lábam szabaddá válik. De csak a bal...és csak a láb.
- Úgy látom az Ön számára még nem ért véget. Mégis mit vár tőlem? - emelem fel gúzsba kötött, megmerevedett végtagjaimat, majd kifújom a tüdőmben rekedt levegőt és a nővérre pillantok. Olyan veszélyes lennék?
Naplózva

by Noah *-*

Serpenrosa Hellsing
Eltávozott karakter
*****

Cuki gyógyítóhölgyemény,enyhe szadista beütéssel

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2011. 02. 14. - 22:58:16 »
0

A fiatal férfi hirtelen megnyugszik, s ez talán még jobban alátámasztja a balsejtelmet, miszerint itt valami nagyon nincs rendben.
-Nos, akkor mégis csak emlékszik valamire. Hiszen az attitűdjeink nem változnak. Segíteni szeretnék Önnek, hogy jobban legyen. Ám ehhez együtt kell működnie mindenben. Először finom módszerek jönnek, ha nem válnak be jönnek az erősebbek. Ez így működik.
Serpenrosa hangja és modora követi a páciense viselkedését. Pszichológiai hadviselés, ha úgy tetszik. Persze nem kell erről tudnia, de nem véletlenül ő a gyógyító, megvannak a módszerei, hogy kezelje az eseteket. Sajnálja a srácot, láthatóan teljesen össze van zavarodva és valahol a düh is megérthető, hiszen, mivel nincsenek emlékei elég ijesztő lehet ez az egész. Főleg ilyen fiatalon nem egyszerű a dolog.
-A legkisebb részletek is segíthetnek, bármennyire jelentéktelennek is tűnik a dolog.
Meghallgatja az újabb kitörést, majd feljegyzi gyorsan, természetesen végig élénken figyeli a reakciókat.
-Mr. Reynolds a kijutást nem garantálhatom, de megpróbálom ami tőlem tellik. Ez a dolgom.
*Nocsak egy emlék! Sikeres volt a ráhatás úgy látom. Bár ezt jobb lett volna inkább magában tartania. Persze, ha nem kedveli őket akkor mindegy.*
-Sajnálatomra, ezt bizony jelentenem kell. Mármint a bátyja és családja halálfalóságát illetőleg halálfaló szimpatizánsságát. Természetesen az Ön kihallgatása sem maradhat el, az aurorok úgyis szeretnének kihallgatni, de ezt ki lehet kerülni.
Láthatóan Josh úrfi nem éppen elégedett csak a bal láb elengedésével, de ő húzta ki a gyufát. A zöld szemek veszélyesen villognak, legalábbis olybá tűnhet, azonban sokkal inkább aggódik.
-Bárki is tette ezt veled szépségem...-odalép az ifjú titánhoz- alapos munkát végzett.
Pálcája végén fény gyúl, amit aztán arra használ, hogy a fiú pupillareakcióját ellenőrizze, majd a pulzusát is.
-Azt várom Öntől, hogy próbáljon emlékezni, önszántából. Fékezze önmagát. Ha pedig nem megy fogadja el a segítségem.
*Így vagy úgy, de meg kell tudnom mi történt és hogy lehet robálni és mentálisan helyrebillenteni. Ő jár a legrosszabbul ha nem teszem*
Beletúr a sötét loknikba, majd mélyet sóhajtva végignéz a lekötözött betegen. Majd a másik lábáról is feloldja a gúzst.
-A kezeiről biztonsági okokból nem vehetem le a kötést. Szóval mire emlékszik? Mindent tudni akarok. Hozzátenném legilimentiát is használni fogok.
A gyógyító hölgy felveszi szigorúbbik modorát, nem gyengíthetik el az érzelmei, sem szánalom, sem sajnálat. Ha a páciense egy fél órán belül nem válaszol, ki kell mennie jelenteni, utána pedig az aurorok hallgatják ki, de akkor, még esélye sem lesz arra, hogy valaha is kikerül innen.
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 01. 02. - 03:46:34
Az oldal 0.109 másodperc alatt készült el 39 lekéréssel.