des Pres kúria - Cambridge

*Craig a bólintás nyomán gondolatainak megfelelően cselekszik. A kiserkent vért a nadrágja szárába törli. Kissé felszisszen. Meghúzta a csuklóját a mozdulat közben, olyannyira ernyedtek még az izmai. Ez még sajnos így lesz jó darabig. Nem tehet ellene semmit, ha az élete meg is menekült jó darabig így kell még ízetlenkednie. Nem kis fájdalmára természetesen. Craig megköszörüli a torkát ezzel is mintha csak jelezni akarnám mennyire hálás, hogy habár egyértelmű, hogy a lány nem vár el hálát mégis megengedte neki ezt a gesztust. Ezzel kissé enyhítve a srác személyiségéből fakadó szégyenérzetét a történtek iránt. Mely bár nem látszik rajta, nyilvánvalóan gyötri. Aztán a másik részéről átható, és fájdalmasan őszinte beszéd következik a hegeiről. Craig csendben szemléli a vágások mentén összeforrt bőrt, s közben figyel. Érez valami furcsa kötődést. Igen talán ez a jó szó.. a lány kötődik ezekhez, és mintha rideg valójukat, mivoltukat feledve szép emléket őriznének.. furcsa gondolatok.. Pont mint a szőke lány szavai. Craig pedig tovább gondolkodik... magában. Az őrültségre tett kijelentésre egyáltalán nem reagál, inkább csak helyezkedik kicsit, majd lomha mozdulattal megfogja, és felhúzza a pólóját. A mellkasán pedig így láthatóak a furcsa mélyfekete, és hideg rúnák. A tetoválások, melyek készítési módja ránézésre nem igazán megállapítható a szakavatott szemeket leszámítva persze. Az egyik szokatlan szabású rúna körül a bőr még kissé szürke, mintha ide húzódott volna vissza a korábbi feketeség, és innen is indult volna ki. Craig bágyadt mozdulattal rábök az egyik rúnára, mely éppenséggel a testetlenség rúnájának nevét viseli. *
- én ezt szeretem a legjobban.. *Mondja halkan, és kedvesen elmosolyodik. Nem magyarázkodik, csak visszaengedi a pólóját.*
- meg régen nagyon szerettem a zenét.. is *Mondja a hangjában valami bujkáló néma fájdalommal..lemondással.*
- egy kicsit megfájdult a fejem.. *Mondja ismét halkan, majd hozzáteszi szinte a semmiből.*
- Azt szeretném mondani még Brookelle, hogy köszönöm amiért megmentetted az életem.. *Craig arca most meglehetősen komoly. A haja az arcába lóg azon át bámul maga elé, és érzi ha kell válaszol bármilyen kérdésre..*

Mikor Craig letörli a vért a karomról felszisszen, odanézek de látom hogy nincs nagy baj csak
egy kicsit meghúzódott a csuklója. Aztán olyan mintha gondolkodna, felhúzza a pólóját és
rúnákat látok. Rábök az egyikre az a kedvence de mintha...körülötte szürke lenne mintha ez okozta
volna a...ez okozta. Összehúzom a szemem és megérintem a rúnát a felülete sima, semmi heg vagy nyom
alatta mint az én tetoválásomnál. Valószínű hogy nem mugli módszerrel készült, nagyon nem.
-Ez okozta? Kérdeztem arra vonatkozóan hogy majdnem belehalt.
-Kérlek, mondj el mindent róla. Hol szerezted? Mohón kérdezek nagyon
érdekel az egész dolog. Bizarr de amilyen bizarr olyan érdekes is számomra. Azt mondja szerette a zenét,
én is szerettem. Tulajdonképpen még midig szeretem csak már ritkábban éneklek, sokáig imádtam
de rájöttem hogy az énekléssel sosem fogok tudni mit kezdeni. Aztán fájlalja a fejét és megint
hálálkodik amiért megmentettem az életét.
-Tényleg semmiség. Te is megtetted volna értem.
Mondom komoran, tulajdonképpen el is ronthattam volna a főzetet és akkor most Craig itt
feküdne holtan én pedig nem tudnék mit kezdeni a helyzettel. Nem, rossz erre gondolni inkább
várom a válaszokat  kérdéseimre.

*Megtettem volna..? Teszi fel a kérdést magának Craig szinte azonnal, és ezzel párhuzamosan komoran le is süti a szemét. Ám ez egyszerre két dolognak is szól. Egy részről annak a furcsa érzésnek, hogy habár kétségtelenül megtette volna a lányért a saját képességeiben már kevéssé bízik. Ez az önbizalomhiány ütközik ki a tekintetében, illetve még egy apróság. .. Kénytelen kelletlen, de be kell látnia hogy még nincs elég ereje felállni... de úgy dönt a fejfájása ellenére mégis vár még a kérdéssel, és válaszol a lány kérdéseire. Megmentette az életét talán tényleg megtudhatja azt a néhány sötétbe forduló dolgot az Ausztrál korábbi életre szóló elhatározásáról.*
- igen ezek voltak.. *Mondja Craig rezzenéstelen arccal, majd belekezd a magyarázatba.*
- Tudod engem mindig is érdekeltek a rúnák.. ami azt illeti a mágia ezen része volt mindig a legfontosabb nekem.. nagyon sok időt áldoztam rá az iskolai évek alatt is.. miután végeztem Sydney-ben, és beiratkoztam az Ausztrál aurorképző programba még tovább akartam fejleszteni a tudásomat.. a baj csak az volt hogy a Rúnamági arra felé a Csendes Óceánon nem igazán közkedvelt, és nincsenek is komoly szaktekintélyek.. *Craig hol maga elé hol a lányra figyel a mondandója közben.*
- Nem volt így más választásom Európa nagyon távolinak tűnt akkoriban, ezért Amerikába utaztam, mert állítólag ott többet tudhat meg erről az ember.. Meg is kaptam ott egy ösztöndíjat, és egy csereprogrammal odakerültem. Ott egész jól összeismerkedtem egy nagyjából velem egy idős varázslóval.. Jack White-al.. talán már hallottál róla.. azóta elég szép kis hírnévre tett szert.. *Folytatta Craig*
- Ő aztán bemutatott egy komoly rúnaszakértőnek egy norvég származású amerikai mágusnak Stanley Jacobsson-nak vele pedig teljesen beleástam magam a rúnák tanulmányozásába, míg végül elértünk egy olyan pontra ahonnan már csak egy irányban volt tovább.. *Itt Craig egy fájdalmas de őszinte mozdulattal végigsimította a mellkasát, minta a saját testéről mondana le.. ezzel.. kár hogy ezt már azokban az években megtette.*
- Ezek itt rajtam a végeredmény.. A rúnamágia legmagasabb foka nagyon kevesek ismerik, és használják ezt.. tudtommal én vagyok az egyetlen nem európai származású varázsló akin ilyen orákulum készítette tetoválások vannak.. ezek segítségével válhat egy rúnaszakértő később orákulummá.. ami a rúnamágia leggyakorlottabb képviselőit illető cím. Persze nekem ehhez semmi közöm.. én a rajtam lévő tetoválások közül alig hármat tudok teljes értékűen használni.. ráadásul mivel jó ideig teljesen elzárkóztam a varázslástól ezek a dolgok is megkoptak..
*Sóhajt mélyet a srác.*
- A tetoválások foldásával tulajdonképpen a varázslataimat erősíthetem fel, és manifesztálhatok olyan rúnavarázslatokat amelyeket más varázslók csak körülményes szertartásokon keresztül tudnak sokkal kisebb hatékonysággal gyakorolni.. *Az ausztrál kissé már túlságosan is belefeledkezik a mondókájába.. és untatni kezdi a lányt.*
- Amit pedig láttál az az egész mellékhatása.. amit Jacobsson professzor volt szíves elfejteni megemlíteni.. attól tartva, hogy talán visszalépek a tetoválásoktól, és így nem vállalom az elkészítéssel járó komoly fájdalmakat...
- A dolog lényege, hogy hiába használom őket vagy sem a tetoválás legyengít, és megbetegít.. és végül teljesen kiszívja belőlem az életet.. ez a hatás pedig a tetoválások számával hatványozódik.. Úgy, hogy nekem havonta egyszer el kell készítenem a főzetet.. de az utóbbi időben miután Európába jöttem nem mennek jól a dolgok, és nem igazán van pénzem a hozzávalókra.. *Zárja a mondandóját a fiú.. halkan majd így szól a lányhoz.*
- Most már mindent tudsz.. viszont szeretném, ha most te is mesélnél magadról.. ha ez nem nagy kérés.. *Köhécsl közben*
- és esetleg kaphatnék valamit inni is..? *Kérdezi Craig félszegen*

Megtudom hogy valóban ezek miatt a furcsa rúnák miatt lett Craig rosszul.
Érdeklődve hallgatom hiszen a rúnák engem is nagyon érdekelnek. Fogalmam sincs miért
de felkeltették bennem az érdeklődést. Összehúzom a szemem mikor kiderült hogy a
mellékhatásokról nem szóltak neki, önkéntes volt ugyan az egész de képletesen értve
nem olvasta el az apróbetűt. Miután befejezte  muszáj feltennem neki egy kérdést, nem
hagy nyugodni valamilyen oknál fogva.
-Elképzelhető hogy a gyógyszer ellenére is... belehalsz.
Nehezen mondom ki az utolsó szót hiszen kishíján ez történt, ha hibáztam volna... vagy
ha későn cselekszem. Rossz rá gondolni is. Mikor inni kér szinte azonnal felpattanok és indulok,
eddig nem szólt. Nekem kellett volna tudnom vagy legalább gondolni rá hogy szomjas lehet.
Fölmegyek a lépcsőn a konyha felé, fogok egy kancsót és hideg vizet engedek bele. Lépteket hallok,
sajnos nem vagyok egyedül. Megfordulok és a nővéremmel találom szembe magam.
-Megint a kis porfészkedben voltál éjszaka? Vagy nem is voltál itthon, mi?
Kérdezi gorombán, nem válaszolok csak tálcára pakolom a kancsót és egy poharat teszek mellé, Shay
gonoszul végignéz majd megakad a szeme a csuklómon. Hangosan beszél, nem is törődik azzal hogy anya még
alszik.
-Megint vágod az ereidet? Hmm, tipikus.
Nagy levegőt veszek de megint nem mondok semmit, csak elindulok lefelé. Lent Craig-re mosolygok bár majd
meghalok a dühtől. Csak egyszer kapná vissza Shayla, csak egyszer. Kitöltöm a vizet és felé nyújtom.

*Craig akarva akaratlanul is félrenéz a lány kérdése hallatán. Valamiért nem kívánkozik azonnal rávágnia a választ.. pedig tudja pontosan a válasza lány kérdésére igen. Kis késlekedéssel így hát miután visszafordul igenlő választ ad.*
- Igen így van.. *Mondja hűvösen érzelemmentes arccal. Majd ezt követően a lány távozik a pincéből, és eltűnik egy ki időre. A pinceajtón át pedig hamarosan beszédhang szűrődik be. Craig nem ért semmi ahhoz túl messziről jön, de Brookelle, és egy másik másik női hangot vél felismerni. Kissé elfordítja a fejét  a hang irányába de így sem hall jobban semmit.. nem is kíváncsi a dolgokra.. elvégre nem tartozik rá, de ha ez nem így lenne sem tehetne túl sokat hisze nem tud varázsolni.. még nem .. A lány hamarosan visszaérkezik, és hoz innivalót. Craig arcán halvány mosollyal veszi el tőle, és kissé biccent a fejével. Mohón kortyolni kezdi, és kissé le is önti magát ernyedt kezeivel nem igen tudja még szorosan tartania poharat. Úgy tűnik mintha életében alig párszor ivott volna pohárból. Végül a kezével megtörli a száját, és a szeméből eltakargatja a haját, hogy semmi se zavarja kilátásban. A lány arcára tekintve látja ugyan a mosolyt, de a szemében keserűség ül mintha kőbe harapott volna.. Ez a srácot is kissé komolyabbá teszi, és a halvány mosoly is eltűnik az arcáról. Először megint az a kérdés ötlik eszébe, hogy ugye menni kellene.. de nem hozza saját magát kellemetlen helyzetbe, hiszen nem tudna még egyedül távozni.. két rövid kérdéssel folytatja végül.*
- Társaságod akadt? *Kérdezi, majd rövid szünet után.*
- Akkor mesélsz most te is..??

Craig megissza a vizet én pedig az asztalra teszem, kérdez a társaságról. Keserűen bólintok,
nincs rosszabb mint olyan emberekkel élni akik gyűlölnek. Én már csak tudom, szinte öröm
számomra ha nem vagyok itthon ha hazajövök akkor sem vagyok  sokat a "családommal".
-Én korántsem vagyok olyan érdekes mint te de ha ezt akarod hát...legyen.
Mondom, nagy levegőt veszek és nehézkesen belekezdek életem nagy történetébe. Leülök vele
szembe a szőnyegre és magam alá húzom a lábaimat.
-Szóval... belga származású vagyok de ezt már tudod. Anyám belga, apám
teljesen angol volt. Azt hiszem az apámat szerettem a legjobban, mindennél jobban.
Mindig jól megértettük egymást, anyámmal sosem és Shaylaval a nővéremmel sem.
Shay valamiért már kicsi korom óta utált, féltékenységre gyanakodtam de nem
értettem mire volt féltékeny hisz semmiben sem volt jobb nálam.
Míg kicsik voltunk valahogy kibírtuk egymást akkor lett rosszabb az egész mikor
én is Roxfortos lettem. Elkezdett pletykákat terjeszteni. Először elég
ártatlanok és gyerekesek voltak, én pedig úgy gondoltam majd abbahagyja
vagy elfelejtődnek de egyre durvább lett. Harmedéves koromra az összes
barátomat elmarta tőlem a képzelgéseivel. Ebben az évben meghalt az apám.
Lehajtottam a fejem és elmorzsoltam egy könnycseppet, most jött az a rész amiről
a legnehezebb beszélnem.
-Akkor... minden összejött, egyedül éreztem magam és... meg akartam halni.
Elkezdtem vagdosni magam és párszor kishíján meg is öltem magam de, valaki mindig
keresztbetett én pedig életben maradtam. Azóta van ez az öngyilkossági kényszerem,
a nővérem erre is remekül rászállt és a mai napig terjeszti tovább a dolgait. Azt hiszem ennyi lennék én.
Nem akartalak untatni a hülyeségeimmel. Fölemeltem a fejem és már majdhogynem kedvesen
elmosolyodtam, ez nálam igazán ritka. Túlságosan is az.

//Örülök, hogy újra látlak!//

*Úgy tűnik az ausztrálnak ezúttal sikerül szaván fognia a másikat. Így Craig talán megtudhat néhány dolgot a szőke lány hányattatott történetéről. Nem arról van szó, hogy elvárná a nyíltságot a másiktól.. azok után, hogy ő maga meglehetősen sok mindent elárult, különösen így hogy tartozott ennyivel a lánynak a történtek után. Sokkal inkább arról van szó, hogy Craig-et kíváncsivá tették az események. Valóban érdekelte őt a másik. Látott amit látott korábban, de ennek ellenére szeretett volna megtudni pár dolgot. Szerencsére a lány most mesél, s bár a története nem épp vidám, az őszintesége nyugalommal tölti el az ausztrált. Látva a lány könnyeit Craig kissé gondolkodóba esik.. Rövid ismeretségük óta egy.két dolgot sikerült megtudnia másikról.. pont ez aggasztja most is.. Mutasson együtt érzést.. talán erre lenne a legkevésbé szüksége a másiknak.. de ki tudja lehet épp ellenkezőleg. Craig általában érzésből cselekszik.. sosem igyekezett belelátni az emberekbe. Sosem volt számító, bár ez az Ausztrálokra amúgy sem jellemző. Talán az lenne a legjobb, ha tovább kérdezne. Végeredményben a lány nem untatja, még akkor sem ha ez a kérdés puszta udvariaskodás volt a részéről. Bár az is igaz, hogy eleddig nem igen kívánkozott neki válaszolni az ilyen jellegű kérdésekre.

Craig végül nem erőlteti tovább azt amiben amúgy sem jó. Az ösztöneire hallgatva kérdez tovább azzal az őszinte kíváncsisággal, mely az egész lényéből sugárzik. A lány mosolya pedig csak még tovább bátorítja Craig-et pontosan tudja a rövidke ismeretség hozományaként, hogy ez a mosoly ritka kincs. Csillogó szemmel néz vissza a másikra, miközben fáradt mozdulattal vakarja meg a tarkóját.*
- Meg kérdeztem, hogy miféle dolgokat terjeszt rólad.? *Kíváncsiskodik Craig, remélvén nem ütközik falakba, de természetesen a diszkrét elutasítást is megérti.*

Figyelmesen végighallgat ami, rendkívül kedves tőle hiszen én nem vagyok olyan különleges
mint ő.  Megkérdezi miket terjesztett és terjeszt Shayla. Ó, remek bár már elmondtam neki,
hogy egyik sem igaz nem örülnék neki ha hallaná őket. Elég rondák, helyenként
kifejezetten undorítóak. Kínomban a szőnyeget kapargatom, pár másodperc múlva
mégis belekezdek az undok pletykákba.
- A legújabb hogy, állítólag terhes vagyok. Persze, megy rólam ez is, az is.
Megvetően prüszkölök,  nem is kell ellenség ha van egy ilyen nővérem, igaz?
-El is hiszik az ilyeneket, az emberi hülyeség határtalan.
Eleinte nem is gondoltam arra hogy, elhiszik, kicsit sem. Én azt hittem ennél azért jóval
intelligensebbek de most látom, nagyot tévedtem, nagyon nagyot.
Nem hittem hogy, ennyire enni fogják ezeket a dolgokat. Ostoba voltam amikor
bíztam bárkiben is mert mindenki hátba szúrt. Ki nyíltan, ki rejtve.
Ilyenkor gyűlölök mindenkit, gyűlölöm azokat akik ezeket kitalálják és még jobban azokat
akik elhiszik minden szavukat. Legjobban mégis azokat rühellem akik nem hiszik,
az ilyen emberek sem állnak mögém. Patkányok akik el lavíroznak a tömegben, undorító.

*Őszintén szólva az Ausztrál szeme kissé elkerekedik a lány szavain, legyen jelen pillanatban bármennyire bágyadt, és kimerült is. Az arcán különösen nem látszik a döbbenet elméjében azonban csak úgy cikáznak a gondolatok. Nem szeretné megbántani a lányt, így hát nem kételkedik azonban jelen pillanatban úgy véli ennél jóval komolyabb lejárató hadjáratra van szükség ahhoz, hogy teljesen sikerüljön elmarni Brookelle körül mindenkit. Nehezen tudja Craig elképzelni, hogy hogyan is hihet el bárki ilyen pletykát az általa megismert, szerény, jólelkű, és őszinte lányról.

Azonban valóban nem kételkedik. Együtt érzően szegi le a fejét a hallottak után, annak ellenére, hogy biztos benne ennél komolyabb vádaknak is lenniük kellett a pletykák között. "Ez valóban nem hangzik túl jól." Gondolja magában, de nem mondja ki. Azonban, ha a lány egy kis időre véletlenül a srác arcára néz tökéletesen kiolvashatja a gondolatokat. Craig köhög párat, miközben kissé helyezkedik. Rémesen elege van belőle, hogy ennyire kiszolgáltatott, bár tény, hogy "megmentője" jelenléte nyugalommal tölti el.*
- Tudod.. azt hiszem.. meglehetősen ostobának kell lennie annak, aki ilyen szintű pletykákat elhisz rólad.. *Mondja, halkan, de közben csak maga elé bámul az ürességbe, majd hamar hozzáteszi.*
- Persze a nővéred tehetségét sem kérdőjelezem meg egy percig sem.. igazából azt sem értem, hogy jut eszébe valakinek ilyesmi.. ha én le akarnék járatni valakit, jóval eredetibb dolgot is ki tudnék találni.. *Mondja, és tart egy kis szünetet.*
- Nem mintha valaha gondolkodtam ilyesmin persze.. be kell látnom nem vagyok szakértő.. *Teszi hozzá kissé gúnyosan, hátha sikerül kissé jobb kedvre derítenie a lányt. Furcsán kezdi érezni magát, hisz a másik története kapcsán belőle, is hasonló érzések törnek elő. Ő is elvesztett valami számára nagyon fontosat pótolhatatlant.. A zenét, a zenekart, melybe oly sok időt, és energiát fektetett.. egyik percről a másikra.. szinte ok nélkül.. Az érzések fájdalmasak ez egy gondolat erejéig az arcán is látható, de nem hozza szóba. Tulajdonképpen az egész eset óta még sosem beszélt erről, és az ehhez fűződő érzelmeiről senkivel. Így egyelőre most sem teszi.. Annál is inkább, mert úgy érzi sokat beszél.. Craig szereti a csendet, talán épp úgy mint a másik.. így nem szól sokáig, ha csak a másik ne szólal meg..

Végül így szól az ausztrál szemeit megdörzsölve.*
. Ne haragudj, az előbb talán kicsit sokat beszéltem bocsánat... *Mondja halkan, majd így folytatja.. ha nem vágnak közbe.*
- Kérlek ne haragudj de muszáj megkérdeznem.. tudom, hogy sokat beszélek, de szeretném tudni.., hogy téged nem zavar e, hogy itt vergődök ilyen tehetetlenül?? Engem megvisel.. eléggé.. tudom mondtad, hogy nem de érzem a terhedre vagyok.. nem frusztrál a gondolat, hogy bármelyik pillanatban akár meg is fojthatnál.. nincs erőm ellenállni.. *Fejezi ki magát Craig rémesen lesújtóan, azonban az arcára van írva, hogy a gondolatai belülről jönnek, és őszinték, ráadásul jócskán mardossák is a tehetetlensége miatt..*

Látom hogy, kissé meglepődik a hallottakon, én is ezt tenném ha nem velem történne mindez.
Mikor megszólal bólintok, ennyi ostoba embert egyszerre valószínűleg még senki sem látott.
Van egyáltalán ennyi belőlük? Vagy vannak eszesek is csak ők nem mernek szólni?
Bizonyára, Shayla nem kedvelne egy olyan embert aki egyszer csak felállna és
azt mondaná "Nem igaz! Nem lehet az!" Bár lenne ilyen akár egy, máris jobb lenne nekem.
Craig elmondja hogy ő nem így járatná le a másikat, talán mert nem kicsinyes és
bosszúszomjas mint a nővérem, bár nem tudom miért kell bosszút állnia rajtam.
A következő mondatai elgondolkodtatnak, tehetetlen, igen az. Sajnálom, de én
mégis örülök egy kicsit hogy itt van, persze nem kértem volna elé ezt az egész rúna tortúrát.
-Ha meg akarnálak fojtani valószínűleg nem most tenném. Mondom és a
hangomba valami sötét kerül, nem bántanám. Nem tudnám bántani.
-Különben sem beszélsz sokat, már kifejtettem hogy terhemre sem vagy.
Mondom ellenvetést nem tűrően, aztán hirtelen eszembe jut valami.
-Érezted már azt hogy teljesen fölösleges vagy?

*Brookelle sokadjára nyugtatja meg a még mindig igen gyenge, de már határozottan jobb színben lévő Craig-et. Az Ausztrál bágyadtan tekint maga elé, miközben a lány felteszi a kérdését. Hosszú percekig tartó némaság következik. Ugyanis a kérdés hatására Craig-nek jókora emléktömeg tolul az elméjébe. A zenekar kezdeti próbálkozásaitól kezdve egészen a lemezbemutató koncertig, minek után kirakták a a bandából. Filmszerűen peregnek az események a szeme előtt. Egyik fontos momentumtól a másikig. A nehézségek a számírás. A kezdeti esetlen koncertek kevés ember előtt.. majd a lemezszerződés megkötése. A nagyobb koncertek. A tömeg morajlása. Az álmatlan éjszakák... minden.. És végül utolsónak érkezik az a szörnyű nap.. Mely összességében sokkal jobban indult, mint bármelyik korábbi, és mégis rosszabbul végződött mint bármelyik valaha... A hosszú mélázás jól érzékelhető, látszik Craig-en ahogy újraéli a gondolatait végül pedig válaszol.*
- Azt hiszem igen.. nem sokkal azelőtt, mielőtt idejöttem Sydney-ből.. akkor éreztem.. aztán újra csend következik.. A hangulat a pincében pedig egyre fagyosabbá válik.. Csak épp, hogy jégcsapok nem emelkednek a hajnali fényben a pince magányában.. az újabb kényszeredett csendet pedig megint Craig hangja töri meg.*
- Mikor tennéd..? *És tekintetét a lányra emeli őszinte kíváncsisággal benne.*

Craig válaszol a kérdésemre de, pár perccel később úgy érzem bár ne tette volna.
A levegő is megfagy a furcsa keserűségtől amit érez, tudom milyen én is sokszor érzem
ezt és ezerszer kívánom a pokolba az egész nyomorult életemet.
Aztán újabb kérdés következik most felém. Mikor fojtanám meg? Leginkább soha.
Nagyon halványan elmosolyodom és válaszolok.
-Ha ez lenne a szándékom , akkor is sportszerű lennék. Valószínűleg,
akkor próbálkoznék mikor már teljesen felépülsz.
Ha, nem így tenném az gyávaság lenne , akkor legalább olyan gyáva lennék mint, a nővérem
aki, ostoba pletykák mögé bújik,de tulajdonképpen szörnyen gyenge.
Én is gyenge vagyok, de nem gyáva és sunyi. Ennél a két tulajdonságnál együtt nincs is
undorítóbb. Hangokat hallok a fejünk felől, felébredt a díszes família, pedig anyámra
egyáltalán nem jellemző a koránkelés. Nem probléma, Shay majd elmondja neki, hogy
megint a patkánylyukamban aludtam. Nem kell aggódást mímelnie és nem kell törődnie velem.
Ez így van jól, békén hagynak engem is, Carig-et is.

//Elnézést kérek hogy megvárattalak//

*A lány válasza kisebbfajta derűt hoz Craig arcára, aki valamiért még mindig nincs igazán jó bőrben. Tény, hogy ilyen messzire még sohasem kellett elmennie a tetoválásai mellékhatását tekintve azonban azt nem gondolta volna, hogy ennyire kellemetlen, és hosszan-tartó dolog lesz. Bár igazság szerint.. örülhet, hogy egyáltalán életben maradt. Odafentről hamarosan egyre egyenletesebb, és hangosabb zajok szűrődnek le. A család, melyről már annyi szó esett felébredt hát. Kényelmetlen érzés ennyire hívatlan vendének lenni. De Craig most már nem érzi annyira rosszul magát. Egyre kevésbé van kedve elhagyni ezt a helyet. Magára hagyni a lányt. Nem is az adóssága miatt. azt már úgy érzi eléggé kibeszélték... Furcsa érzések kavarognak benne.. de inkább nem ad most hangot nekik. Inkább újabb kérdést tesz fel.*
- Mi lesz ha lejönnek..? Vagy nem igen szoktak? Csak azért kérdezem, mert jelenleg nem igazán vagyok abban az elrejtőzős állapotomban! Pedig egyébként profi vagyok benne! *Élcelődik kissé az Ausztrál, miközben kacsint a meglehetősen komor ábrázatú lányra. Jó volna egy kicsivel őszintébb boldogságot látni rajta... Persze nyilvánvaló.. hogy Craig talán nem a legalkalmasabb személy.. a felvidítására. de azért egy ilyen halovány próbát talán megért a dolog.. Az ausztrál hátradől a kanapén.. a fejét teljesen hátrahajtja, és csendben hallgatja a fenti ricsajozást. Kissé nosztalgikus élmény ez számára. valamivel vidámabb aspektussal, minta lány számára.. hisz ez a ház.. a pince a reggeli zajongás sokban emlékezteti a gyerekkorára, mikor az egész családjával együtt élt abban a hatalmas házban Sydney mellett.. az egész gondolatot azonban közelmúlt eseményei igencsak beárnyékolják.. így hamar ki is nyitja a szemét.. mélyet sóhajt, aztán így szól a lányhoz.. akit kissé furcsa módon első alkalommal szólít nevén..*
- Brookelle kérdezhetek valamit..?

A kérdésére elmosolyodom, lejönnének, ha érdekelném őket annyira.
Nem is törődnek velem így hiába vagyunk egy család én inkább csak lakótársnak
tekintem őket. Elmegyek mellettük, köszönök nekik, de semmi több.
Furcsa dolog, de nálam ez jelenti a normális családi életet és eddig úgy tűnt, hogy
a másik két lakónak is remekül megfelel. Én nem vagyok semmi jónak elrontója.
Megráztam a fejem.
-Nem, soha nem jönnek ide. Pont ezért rendezkedtem be.
Mikor Craig az elrejtőzési tehetségéről beszél halkan felkuncogok, igazi
kaméleon lehet. Néha én is az vagyok, elbújok a világ elöl szeretem, ha csak akkor
vesznek észre, ha azt én akarom. Egyre több hang szűrődik le és egyszer- kétszer
kihallom a nevemet is a beszélgetésből. Shay valószínűleg most közli anyámmal, hogy
megint a pincében aludtam, ha nem máshol, másnál. Anyám meg majd elhiszi neki, mert
a kedvenc lánya. Bárcsak egy lenne neki, akkor nem kéne egyet szeretnie ,egyet pedig
megvetnie. Sokkal könnyebb lenne neki ez az egész, ha én nem lennék. Valljuk be
talán nekem is sokkal könnyebb volna. A gondolataimból Craig hangja rángat ki.
Azt hiszem először szólít a nevemen, furcsa. Vajon miért teszi?
-Persze. Kérdezz , amit csak akarsz.

*A lány arcára már a korábban is jó párszor látott komor merengő arckifejezés ül ki. Igaz ami igaz Craig nem képes belelátni a helyzetbe, és nem is igen kíváncsi, és különben is.. Valójában el tudja képzelni, hogy a lányt tényleg így meggyötri a rokonsága. De ha ez esetleg nem lenne igaz akkor is megviseltnek látszana. Ez a furcsa fáradt báj. Mint az űzetett vad keltette neszek a lány arcán minden rezdülés a fenti hangzavar hatására.. árulkodó.. Talán a másik észre sem veszi, de minden alkalommal, mikor vélhetően a nevét hallja akaratán kívül megrándulnak a szemei. A mozdulat ösztönös, és ideges, és akármennyire is őszinte a tartalom mögötte a fájdalom, és a stressz tökéletesen valós.. Craig-nek pedig nincs oka kételkedni.. Talán ez, és a korábbi rohanásszerű eseményvágta ösztönözte a kérdésre, amit hamarosan feltenni készül. Szerencséjére a lány a neve hallatán némi kíváncsiságot mutat. Így könnyebb dolga lesz. Bár az őszinteség sose esett nehezére.. ha valakinek neki aztán nem..*
- Arra gondoltam. *Kezdi határozottan, de a hangjában a lelkes kíváncsiság a kalandvágy, és a kimerültség küzd egymással. A csatát végül az előbbiek nyerik, és megszületik a kérdés.*
- Brookelle, én arra gondoltam, hogy megkérdezem nincs e kedved elutazni innen velem?? *A kérdés önmagában elég megdöbbentően hathat, de a döbbenet csíráit a srác enervált, de határozott tekintete fojthatja el. A válasz legyen bár egyértelmű nem, talán, vagy igen Craig kíváncsian figyel, és nem is igazán vár semmit. De nem tudott várni meg kellett kérdeznie. Persze könnyen lehet az is, hogy a másik elengedi a füle mellett a dolgot, és nem szól semmit. Craig természetesen ezt is elfogadná, de akkor mintha misem történt volna hallgatásba burkolózna.. Miközben a választ várj Craig a vállát próbálja vakarni, miközben kissé felszisszen.*