+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Vikitria Maya Mirol sötét oldala (Moderátor: Vikitria Mirol)
| | | | |-+  First Lady in her badroom
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 3 Le Nyomtatás
Szerző Téma: First Lady in her badroom  (Megtekintve 9336 alkalommal)

Vikitria Mirol
[Topiktulaj]
*****


Hetedév - Haláltfaló Iskolaelső Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2010. 10. 07. - 21:04:10 »
+1



Zúg a Tiltott Rengeteg, a fák hangosan nyikorognak a késő őszi szélviharban. Minden szürke, lassan már fekete és a levegőben érezni lehet a hamarosan lezúduló eső illatát, már napok óta... de nem esik. Várat magára, de nem akar leszakadni az ég. Mint valami tragédiának az eljövetel úgy váratja magát, miközben már mindenki fohászkodik, hogy végre enyhítsen túlcsorduló feszültségén. De nem teszi.
De nem csak a természet ennyire feszült. A világ hangulata is ilyen. Egyre csendesebb és várakozóbb. Valami történni fog, érzi mindenki. De mikor? Hol? És hogyan? Senki nem tudja, csak várnak. Várnak valamire vagy éppen valakire és sugdolóznak. Mindenki mást. Mindenki másra vár...
Nem lehet megszokni ezt a hangulatot. Képtelenség. Az állandó feszültség, az örökös figyelés minden apró neszre és a soha meg nem szűnő rémálmok gyötörnek napról napra. Lassan magamra sem ismerek és nem tudok mit tenni. Tudom, hogy elviselhetetlen vagyok, de képtelen vagyok minden reggel régi barátaim szemébe nézni és csak elfordítani a tekintetem: hiába minden, én már nem az a lány vagyok, akit megismertetek! Mert titkon néha még mindig mikor tükörbe nézek látom őt. Látom azt a részem, aki voltam és nem tudom elnyomni, nem megy, pedig tudom hogy azt kellene. Draconak igaza van. De nem. vagyok. rá. képes.
Megint, ahogy már sokszor, csak ülök a szobám ablakában és pásztázom a kietlen parkot. Gyűlölöm az életem. Gyűlölöm magam. És gyűlölök mindent, amiért itt kötöttem ki.
Lassan besötétedik. Lassan Draconak meg kell érkeznie. Üzentem neki. Még a nagyszünetben küldtem neki egy levelet, miszerint a ma délutánt is Tristrammal töltöm ezért találkozzunk később és ma inkább nálam legyünk. Fáradt vagyok.
Legalábbis fáradttá fogok válni estére. De ezt már nem részleteztem. Most pedig csak várok. Várom a szerelmem...
Naplózva

Draco Malfoy r.
Eltávozott karakter
*****


hetedév / prefektus, iskolaelső

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2010. 10. 07. - 21:41:41 »
+1

I WANT YOUR DRAMA
THE TOUCH OF YOUR HAND


Nem lenne egyébként ellenemre, hogy egy lány a szobájába invitál, de ez azért egy kicsit megalázó. Vagy csak én érzem így? Miért van, hogy állandóan lepasszol Crasso kedvéért? Mégis mi a fenét csinálnak folyton? Vikit nem egyszer kérdőre vontam, de mindig csak kitérő válaszokat kapok, és ez igen gyanús. De persze mit várok? Annál többet, hogy "dolgunk volt", sosem kapok feleletként, és meg is kell elégednem ennyivel. Nem akar beszélni róla. Most fáradt. Különben is hagyjam békén, hisz jobb, ha nem tudom. Mintha nekem olyan könnyű lenne...
Egész étkezés alatt a papírt gyűrögettem mérgemben, hisz nem mehettem oda a Griffendél asztalához, hogy elmondjam a véleményem - az nem aranyvérűhöz méltó viselkedés. De ezt nem fogom tovább tűrni, már elhatároztam.
A Viki által megjelölt időpontban még a klubhelyiségben heverészek, lustán pislogva rá az órámra - mintha nem tudnám nagyon jól, hogy már rég késésben vagyok. Igaz, hogy egy úriember nem késik, de most valahogy éreztetnem kell drága barátnőmmel, mennyire... Mennyire hidegen hagy?
Kétségtelen, hogy ez lenne a legnagyobb hazugság, hisz legkevésbé hagy hidegen.
Mégis...
Negyed óra elteltével végül veszem a fáradságot, hogy elinduljak az emeletre a szobához, ahol vár. Legalábbis remélem, hogy vár. Ellenkező esetben a mostaninál is morcosabb leszek, úgy érzem. Nem mondanám, hogy sietek, kényelmes tempóban ballagok végig a folyosókon, majd megkeresem a bejáratot, kimondom a jelszót, és amint megnyílik az út, bekopogok. Bár ezt mellőzhettem is volna, nekem szabad bejárásom van ide, nemde? Benyitok a szobába, és gyorsan körülnézve konstatálom, hogy Viki egyedül van.
- Üdv - köszönök flegmán.
Mintha mi sem történt volna, és nem késtem volna húsz percet, kényelembe helyezem magam a rózsaszín bársonyos karosszékben, és rászegezem a tekintetem.
- Mi újság Crasso irodájában? - érdeklődöm nem kicsit gúnyosan és keserűen. A pletykák szerint igen sok diáklány megfordult már ott, Yolandától kezdve Pansyig...
Naplózva

Vikitria Mirol
[Topiktulaj]
*****


Hetedév - Haláltfaló Iskolaelső Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2010. 10. 07. - 22:23:06 »
+1

MOND HOL JÁR, AZ KIT ÁLMOMBAN LÁTTAM
AKI MEGVÉD ÉS ELVISZ MAJD INNEN, AHOL ÚJRA SZÉP LESZ MINDEN

Nem szokott késni. Nem kapta volna meg az üzenetem? Biztosan megkapta. Abban nem kételkedem. De akkor hol van? Megint lefoglalja Dean? Elegem van abból a lányból, állandóan úgy néz Dracora, mint valami... fogalmam sincs mire, de nem tetszik és kész. Pont.
De hol van már? Állandóan kapom tőle a megjegyzéseket, hogy egy előkelő hölgynek nem szabad késnie, hogy a nemesi viselkedés egyik alapfeltétele a pontonosság. Erre persze ő nincs sehol...
Kezdem kicsit felhúzni magam. Persze nem kéne, de mostanában mindenen könnyebben felkapom a vizet. Tudom. De nem szándékosan csinálom, csak pattanásig feszültek már az idegeim ebben a légkörben. Egyetlen nyugodt percem sincs, és ha esetleg akad, akkor sem tudok kikapcsolni, mert folyamatosan csak kattogok mindenen. Most például azon vajon mit sugdoshat Dean Draco fülébe? Mivel akarja ellene uszítani? Utálom, hogy ennyire jóban vannak! Azt pedig még jobban gyűlölöm, hogy Dean állandóan ártatlan kis angyalt játszik. Mert nem az!
És végre meghallom az ajtó nyitódását és ezzel egyidejűleg a kopogást is, amin egy kicsit meglepődök. Ki az? Draco miért kopogna? De nincs időm kiszólni, hogy szabad, mert már is invitálta magát. De vajon miért kopogott?
- Szia - válaszolom ugyanolyan kimérten ahogy ő is üdvözölt.
Remek estének ígérkezik a mai is...
Letelepszik egy tőlem távolabb eső fotelbe és rám szegezi a tekintetét. Figyel engem. Mintha épp rajtakapott volna valami rosszaságon és arra várna hogy bevalljam. Nem először csinálja ezt. De megszokni képtelen vagyok.
És az iménti kérdésemre meg is kapom a választ, amint megszólal...
Nagyszerű... Megint a régi nóta. Elegem van már ebből!
- Komolyan újra akarod rágni ezt a témát? De ha valóban érdekel: semmi. A szokásos. Mint ahogy azt te is jól tudhatod. Na és te? Merre jártál?
Nem vagyok kedves. De miért lennék az? Ő sem az. Ha megint a Crasso témával jön, akkor én kérdőre vonhatom a késése miatt. Így fair. Nem?
Naplózva

Draco Malfoy r.
Eltávozott karakter
*****


hetedév / prefektus, iskolaelső

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2010. 10. 08. - 11:21:55 »
+1

YOU AND ME
COULD WRITE A BAD ROMANCE


Drága párom egyáltalán nem olyan hangnemben, sem nem olyan stílusban válaszol, ahogy azt elvárnám, vagy ami jólesne. Most vagy takargat valamit, vagy csak kihozták a sodrából. Lehet, hogy a késés miatt ilyen paprikás a hangulata? Hah! Legyen is! Ezek szerint elértem vele a célom - hisz rá is kérdez.
- Merthogy? El kell számolnom mostantól az időbeosztásommal is? - kérdezek vissza hasonlóan undok regiszterben, mint ahogy válaszolt nekem. Az, hogy tulajdonképp ezt a kis csúnya játékot én kezdtem most, nem lényeges, sőt voltaképp sosem lényeges, hisz a hibás nem én vagyok, ez egyértelmű.
- Ha mindenképp tudni akarod: közbejött valami - válaszolom rejtélyesen és öntelten, elvégre teljesen semmitmondó ez a kijelentés, mégis általában nem szoktak rá visszakérdezni az emberek, hogy mégis mi. - De hisz neked is, nem? Akkor meg nem teljesen mindegy? - kérdezem csípősen, de igazából nem várok választ rá.
Kicsit sértő, hogy csak így elintézi az újbóli kérdéseimet Crassoval kapcsolatban, hiszen értenie kéne ebből a gyakori érdeklődésből és célzatosságból, hogy nem tetszenek a magánlátogatásai a professzornál. De minek mondjam el neki újra és újra ugyanazokat a dolgokat? Falra hányt knút az egész. Inkább tovább ütöm a vasat, amíg meleg, ha már így belejöttünk a szópárbajba.
- Egyébként te sem gondolhatod komolyan, hogy majd iderendelsz egy megadott időpontban, én pedig mindent eldobva rohanok majd hozzád. Attól még, hogy külön lakosztályod van, ne képzeld azt, hogy te vagy a first lady. :D
Naplózva

Vikitria Mirol
[Topiktulaj]
*****


Hetedév - Haláltfaló Iskolaelső Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2010. 10. 09. - 18:15:51 »
+1

NYÚJSD A KEZED, KÉRLEK
FÉLEK HOGY KÉT VILÁG KÖZT ELVESZÍTLEK MAJD


Nem. Nem kell... Végül is csak egy pár vagyunk nem? Probléma ha rákérdezek, hogy merre járt, ha már ő is vádaskodik? Utálom mikor ezt csinálja! Utálom mikor egyből visszatámad.
Az persze más kérdés, hogy én ugyanezt csinálom. Ezt az esetek nagy részében észre sem veszem. Egyszerűen csak felveszem a stílusát, néha már talán jobban is mint kellene. Nem mintha régen nem ilyen lettem volna, de mostanában... Mostanában lehet, hogy tényleg egyre elviselhetetlenebb a jellemem. De ennek is meg van az oka!
Mint ahogy mindennek...
Nem kéne állandóan mindenre indokot találnom. Állandóan csak védekezem, de miért? Felesleges. Egyre undokabb vagyok, egyre fásultabb. Tudom, hogy változom és nem jó irányba. De...
De ez igenis érthető!
Mit várnak tőlem?
Legyek olyan mint rég? Nevessek önfeledten miközben az életem a feje tetejére fordult, és már többször megfordult a fejembe, mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha könnyűszerrel végeznék magammal? Egy egyszerű kis méreg és elalszom örökre. Már annak is utána olvastam, be is tudnám szerezni egykönnyen a hozzáválókat. De... gyáva vagyok... Griffendéles létemre nincs bennem annyi, hogy megöljem magam... Szánalmas.
Szánalmas az egész. Akárcsak én...
- Nem kell semmivel sem elszámolnod... - válaszlom kiábrándultam és elfordulok tőle.
A vitatkozásaink vagy inkább már sokkal inkább a veszekedéseink állandóan ugyanazt a forgatókönyvet vezetik végig. Ugyanazokat játszik állandóan. Vádaskodás. Kiábrándultság. Harag. Undokság. Szúrás. S még sorolhatnám. Mindig ugyanazok... S a legtöbbször még a sorrendben sincs változás.
Lassan kezd unalmassá válni.
De miért csináljuk ezt? Miért viselkedünk így a másikkal? Miért nem tudunk olyanok lenni mint nyáron? Annyira szép volt minden. Annyira élveztem. S mindig ott volt ha szükségem volt rá, de most... nincs sehol. S minél inkább távolodik el tőlem annál inkább nem vagyok képes neki elmondani, mi is bánt. Pedig talán az lenne a megoldás. Talán el kéne neki sírnom, mennyire ki vagyok borulva, hogy úgy érzem nem bírom tovább, hogy sokszor már a halált választanám, mint ezt az életet. De nem tudom elmondani neki. Valamiért nem megy. Ahogy azt sem tudom érthetően elmesélni neki, mi az ami Tristramhoz vonz. Azok a közös titkok, melyek miatt ennyi időt töltök vele, s amiért az ő társaságát sokszor jobban élvezem már, mint Dracoét... Az persze más kérdés, hogy Crasso tanít engem. Ma is azért voltam nála. S ha ő egyszer azt mondja ma óra van, akkor nem érdekli milyen egyéb elfoglaltságom lett volna, mennem kell. Na, ilyenkor utálom őt is...
- Én legalább szóltam, hogy nem jó a ma délután... Órám volt. Ha annyira tudni akarod, nem mintha eddig ezzel nem lehettél volna tisztában - lököm oda neki - S jah, tényleg teljesen mindegy... - és újra a közöny...
De aztán mikor folytatja akkor elszakad valami... Ne szórakozzon már velem? Ezt nem gondolhatja komolyan!
Már sokkal idegesebben válaszolok neki. Eddig képes voltam azért visszafogni magam, vagyis csak követni az eddigi sémát, most jöhet a folytatás.
- Mi az hogy iderendellek? Találkoztunk volna. Én csak annyit mondtam, hogy legyen később és legyen nálam. Nem hiszem, hogy ez akkor bűn lenne! És nem képzelem magam first ladynek!
Úgy viselkedek mint egy gyerek, de ilyenkor nem tudok odafigyelni erre...
- De ha ennyire zavar hogy ugráltatlak akkor el is mehetsz! Rohadtul senki nem kötelez rá, hogy együtt legyünk. Szimplán egy nyugodt estét szerettem volna veled, de ahogy látom épp a megsértődött kis herceget játszod, ehhez pedig most nagyon nincs kedvem. Elegem van már ebből az egészből! Elegem van abból, hogy az egész iskola vagy megvet vagy szajhának tart és még tőled is állandóan sértegetéseket kell hallgatnom!
Talán kicsit túlzás a kiakadásom, de egyre több minden tolódik fel bennem, amit nem tudok kimondani, amivel nem tudok mit kezdeni, és ezt azon az egy emberen vezetem le, akit mindennél jobban szeretek...
Naplózva

Draco Malfoy r.
Eltávozott karakter
*****


hetedév / prefektus, iskolaelső

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2010. 10. 09. - 19:58:50 »
+1

NOT SURE WHAT IT MEANS
BUT THIS PHOTO OF US IT DON'T HAVE A PRICE


Szinte már örömmel nézem, ahogy változnak arcának vonásai, ahogy dühösből szomorúba, onnan pedig sértettbe vált, mint egy groteszk paletta legsötétebb árnyalatai. Ha tudnám, mit forgat a fejében, talán leállnék? Nem hiszem, mivel kétlem, hogy komolyan venném a szándékát. A sajátomat sem tudtam komolyan venni egy évvel ezelőtt, nemhogy másét.
Az, hogy folyton ugyanazokat a köröket futjuk, ilyenkor nem vagy csak alig tűnik fel. Utólag persze megállapítom, hogy már megint semmi másról nem szólt az esténk, csak a marakodásról, arról, hogy ki tud nagyobb darabot kitépni a másikból vagy ki ejti a nagyobb sebet. Sajnos, mint minden játszmában, ebben is szeretek győzni, de valamiért a diadal ebben az esetben egyáltalán nem édes. Sokkal inkább keserű, főleg, mivel utána egész nap a sebeimet nyalogatom, hogy felidézzem és megindokoljam őket a dühömmel és a fájdalmammal.
- Persze. Mindig ezt mondod, de őszintén kétlem, hogy ennyi korrepetálásra szorulnál rúnaismeretből. Vagy másra tanít? Esetleg ősi áldozati rituálékat tanít neked minden egyes alkalommal? Azokhoz tudtommal rengeteg szexuális energia kell!
Némelyikhez. Ugyan ez most nagyon csúnya volt, de jól esik ezzel vagdalkoznom. Nem tudok szabadulni ettől a rögeszmétől, és még Emily is azt mondja, hogy igazam van :D
A hárítása azzal kapcsolatban, hogy ki rendel kit és hová, szinte egyik fülemen be, a másikon ki, hisz nagyon jól tudja, hogy a találkozásaink helyét és idejét mostanában az ő időbeosztása határozza meg, mivel ő olyan nagyon elfoglalt mostanában... Csak tudnám, mivel!
Mondjuk persze elképzeléseim azok vannak.
Mikor közli, hogy akár el is mehetek, szinte tanulmányt lehetne írni az arcomról, azt hiszem. Undok grimaszt vágok, és ökölbe szorul a kezem, de habozok, mielőtt felpattannék a rekaméról, hisz azzal kifejezném távozási szándékomat, holott nagyon szívesen maradnék még, hogy bosszantsam - ám végül győzött az indulat. Talpon vagyok, és teszek pár dühös lépést is felé.
- Ne mondd nekem, hogy mihez nincs kedved, hidd el, én is kezdem unni ezt a műsort! Más nem szerepel a repertoárodban, csak a szenvelgés és a duzzogás? Nem egy felemelő élmény a társaságodban lenni mostanság, egyáltalán nem! De persze a hangulat-ingadozásaidról is én tehetek, feltételezem!
Épp a komód mellett állok, melyen valami furcsa okból ott áll egy közös kép rólunk. Fogom és lesöpröm onnan egy jól irányzott mozdulattal, hisz a pokolba vele! A keret persze nem törik össze, hisz puha szőnyegre esik, de egyenesen odavetődik Viki lábai elé.
- Lehet, hogy azért tart mindenki szajhának, mert úgy is viselkedsz! - teszem hozzá, és érzem, hogy kezdek túllőni a célon, és meg is ijedek, hogy most aztán vége, de aztán felhangzik bennem egy sátáni kis hang, hogy igen, végre egyszer én is kinyitom a szám! Nem fogok kihátrálni ebből a vitából, bár az nagyságának igen kényelmes lenne.
- Nem megyek el innen, amíg egyszer és mindenkorra nem tisztázzuk ezt!
Ezt? Mit? Hát, mondjuk mindent? Lehet, hogy itt a pillanat...
Naplózva

Vikitria Mirol
[Topiktulaj]
*****


Hetedév - Haláltfaló Iskolaelső Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2010. 10. 09. - 21:24:55 »
+1

BÁNTOTTÁL, SZAVAD SZÍVEN TALÁL
NE FÉLJ NEM SÍROK, MÉGIS FÁJ, TÁVOLABB VAGY MINDEN NAPPAL MÁR


Már a nyelvem hegyén van, hogy elmondjam hogy oklumenciát és legilimenciát tanít nekem Crasso, ami egyedül az én kérésemre maradt eddig titokban. Nem akartam, hogy kettőnkön kívül bárki is tudomást szerezzen róla, hogy tanulom az elmemágia ezen ágát. Nagyobb biztonságban tudhatom a gondolataimat, ha azt hiszik nem tudom irányítani őket. Így talán valamennyi védelmet biztosíthatok nekik. De mikor Draco fokozza a kis monológját, akkor nálam is elszakad valami.
- Van róla fogalmad mit beszélsz? - kérdezek vissza, ha valóban ezt hiszi az elég súlyos vád velem szemben - Fogadjunk hogy ezt a marhaságot és Dean ültette el a fejedben, aki gondolom merő baráti kedvességből és jó szándékból csak úgy megemlítette ezt neked! De üzenem a drága kis, hogy is szoktad nevezni? Moira-dnak, hogy leállhat az elmélet gyártásaival, mert semmi köze a rúnákhoz a Crassoval való kapcsolatomnak!
Szúrni akarok. Deant gyalázni. Nem bírom azt libát. S közben észre sem veszem, hogy magam alatt is vágom a fát. De miért venném? Ártatlan vagyok. Többnyire.
S felpattan. Na mi az Drága? Menni készülsz?
Tudom, hogy nem. Nem fog itt hagyni. Ő? Soha. Nem hagyhatja, hogy egy nő győzedelmeskedjen felette. Egy Malfoy felett.
Még a gondolataim és gúnyosak. De rohadjon meg!
Felém trappol, de nem ijedek meg. Miért tenném? Nem félek tőle. Ugyanúgy ülök tovább, ahogy eddig is. Meg sem mozdulok, csak figyelem őt. Le nem venném róla a szemem.
- Mondtam már, hogy menj ha akarsz. Nem kötelező a társaságomban lenni, ha ez ennyire terhes a számodra - közlöm vele.
Szándékosan csinálom ezt. Tudom, hogy idegesíti és szúrni akarok. Minél mélyebbre.
Ahogy lesöpri a képet, úgy ugrom fel én is. De nem elé, hanem a képért. Szerencsére nem tört el. Nagyon szeretem az a fotót kettőnkről. Szép emlékeket idéz, és néha azt érzem, hogy már csak ez maradt meg a nyárból. Kettőnkből... Finoman és puhán fogom meg a keretet és emelkedek fel vele, Draconak háttal. Nem akarom, hogy lássa az arcomat. Fájt hogy a földre söpörte a képet.
De neki nem volt elég ez. Folytatja. S ez volt az utolsó csepp.
- Kurvának tartasz? - préselem ki az ajkaim között.
Remegek az indulatól, s amilyen puhán fogtam még pillanatokkal ezelőtt a finom fát, mely körbeöleli a fényképet, most úgy szorítom. De rajta! Kezdjük akkor! Beszéljünk meg mindent? Kezdjük, hogy közlöd mit is gondolsz rólam!
Naplózva

Draco Malfoy r.
Eltávozott karakter
*****


hetedév / prefektus, iskolaelső

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2010. 10. 09. - 22:08:07 »
+1

I KNOW THAT WE ARE YOUNG AND I KNOW THAT YOU MAY LOVE ME
BUT I JUST CAN'T BE WITH YOU LIKE THIS ANYMORE


- Tessék, most megint Deannel jössz nekem, pedig itt egyáltalán nem róla van szó! Itt rólad, meg a lehetetlen viselkedésedről van szó! - kelek azonnal Moira védelmére, és azzal a kis fricskával, hogy a becenevét a szájára veszi, csak még jobban felbosszant, már ha lehet ezt tovább fokozni. Bár ahogy elnézem magunkat, lehet, egészen a végtelenségig tudjuk húzni egymás agyát.
És már megint elküld.
- Fejezd ezt be! - rivallok rá. - Nem küldözhetsz jobbra-balra, megmondtam! Én nem az egyik szerencsétlen kétbalkezes játékosod vagyok, és nem te mondod meg, hogy mit csináljak!
Te jó Merlin, a dadámnak még tényleg mondtam ilyeneket ötéves koromban, de hogy most, tizenhét éves felnőtt fejjel is itt tartsak egy kapcsolatban... Nem hittem volna, pedig ez a kifakadás rávilágít arra is többek közt, mi mindent építettünk fel rosszul kettőnk közt.
Nem mintha ez az analizálgatás érdekelne, én csak azt akarom, hogy minden olyan legyen, olyan legyen... mint Moirával.
Vele könnyű.
Régen Vikivel is az volt, igaz, az azelőtt volt, hogy... mielőtt is?
Hogy megkapta volna a gyűrűt, talán. Az aranyba foglalt kőre esik a pillantásom a saját kezemen - az ikerkövek egyike. Megérintem, megigazítom a kezemen, miközben Viki lehajol a képért, és hirtelen beáll a mozdulatlan csend.
A háta mögött állok, és hirtelen elfog a vágy, hogy bántsam, hogy fájdalmat okozzak neki, de ezt még talán tudom kontrollálni.
- Nem tudom, édesem, te annak tartod magad? - csikorgatom a fogaim között epésen. - Szinte az összes tanár szobájához kulcsod van, nem? Milyen kár, hogy a tanárnők többsége 70 és a halál közt van az iskolában, különben nekem is jobbak lennének az eredményeim - pimaszkodom tovább, bár ez annyira nem övön aluli mint az eddigi vádak.
- Tudod, mit gondolok rólad? Tényleg tudni akarod? - kérdezem kihívóan, és ha esetleg nem fordult volna eddig meg, most megragadom a karját és magam felé fordítom egy barátságtalan rántással.
Naplózva

Vikitria Mirol
[Topiktulaj]
*****


Hetedév - Haláltfaló Iskolaelső Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2010. 10. 09. - 22:40:29 »
+1

NEM ELÉG NAPFÉNY, MÁR TÚL KEVÉS A HOLD
MOND, HOL AZ A JÓ, MI BENNÜNK VOLT...


- Mert mindenről csak én tehetek, mi? Állandóan Crassoval jössz, de mi lenne ha esetleg előtte magad körül néznél körbe? Kurvára elegem van már abból, hogy mindenki engem ócsárol!
Talán pont emiatt töltök egyre több Tristtel. Ő csak a sajátos már megszokott stílusával fáraszt, de nem akar földbe tiporni. Nem úgy mint mindenki más... Nincs ebben a rohadt iskolában senki akivel beszélgetni tudnék, mert vagy gyűlölnek, vagy félnek tőlem, vagy... vagy éppen minden szavukkal belém rúgnak...
Rám ordít. Vagy pusztán én nagyítom fel már az egészet, de nem érdekel. Úgy sem számít. De a hangnemét én is átveszem:
- Ki az aki küldözget, szívem? - nyomom meg gúnyosan az utolsó szót - Én csak pusztán felajánlottam a lehetőséget, hogyha nincs ínyedre a társaságom, akkor távozz nyugodtan.
Nem tűnik fel a gyerekes viselkedés. Nem tűnik fel nála sem, akárcsak nálam. Hisz mind a ketten ugyanúgy viselkedünk. Ha valaki kívülről hallana, jót röhögne rajtunk, főleg mert tökéletes példája vagyunk a rossz konfliktus kezelésnek. Egy pszichológus akár disszertációt is írhatna rólunk... És mindezt persze felnőtt fejjel műveljük. De vajon vagyunk már felnőttek? Sokáig azt hittem. Már fogalmam sincs... Egyre kevésbé tudom. Azt tudom, hogy egyre elveszettebbnek érzem magam s már a szüleim emlékébe sem tudok kapaszkodni. Hisz mibe? A róluk kialakított képem is hazugság.
A következő kérdésére nem vagyok hajlandó válaszolni. Csak lassan felé fordulok és a szemeimből kiolvashatja mennyire gyűlölöm ezért. Hogy veszi a bátorságot... A szám résnyire nyílik és mint egy támadó macskáé felhúzódik, mikor már nem csak Crassoval jön. Az ujjaim szinte már elfehéredtek ahogy szorítom a képet, de jelenleg azaz egyetlen mentsváram. Ha elengedem robbanok.
- Ne tartsd magad annyira nagyra - lököm oda neki.
Nem a legjobb visszaszólás, de talán egy kicsit betalál. Talán érzékelni fogja a célzást. Talán. Remélem. Túl sértő a téma ahhoz, hogy frappánsabb visszavágást tudjak alkalmazni.
És végül kihívóan felteszi a kérdést, én pedig ugyanabban a stílusban válaszolok, miközben mélyzöld szemeim mint egy ragadózóé izzanak.
- Halljam! Tudni akarom! Mond ki!
Naplózva

Draco Malfoy r.
Eltávozott karakter
*****


hetedév / prefektus, iskolaelső

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2010. 10. 09. - 22:57:45 »
+1

TELL ME SOMETHING THAT'LL CHANGE ME
I'M GONNA LOVE YOU WITH MY HANDS TIED


Csak csettintek egyet rosszallóan a nyelvemmel, legyintek, mintha meg se hallottam volna a visszavágást. Jajj, könyörgöm, hagyjuk már a témát, majd elmegyek, ha akarok. De addig megkeserítem ezt a pár percet, vagy lehet, hogy órák lesznek belőle, hát attól függ, mennyire melegedünk bele a témába. Látni akarom sírni.
Ha most kívülről látnám magam, nekitámadnék ennek a szemétládának, aki nem más mint én. Higgadt fejjel soha nem nevezném se szajhának, se semmi másnak Júlián kívül, csakhogy már rég nem higgadt a fejem, ha ez az egész szóba kerül.
- Cöh. - Ennyi a véleményem a gyér kis sértéséről, és csak a miheztartás végett kutatón végigmérem, mintha ő annyival jobb célpontja lenne mások kósza vágyainak.
Egy hosszú pillanatig farkasszemet nézünk egymással, ahogy felteszem az undok kérdést, ő meg odadörgöli az orrom alá a dacos felhívást. Na tessék, már megint azért csinálok valamit, mert ő azt mondja.
- Egy felkapaszkodott félvér vagy, aki mindenki mást hibáztat azért, mert elcssződött a hülye kis élete, és állandóan ugyanabban a pocsolyában vergődik már hónapok óta.
Bármilyen meglepő, sokat gondolkozom ezen, és mindig oda jutok, hogy ez a probléma gyökere - bár, tény, hogy a kis félvért nem kellett volna hozzátennem, mert ettől a sértés igazán gusztustalanná vált. De egy Malfoy mikor játszik tiszta kártyákkal? Soha. Addig üsd a vasat, amíg meleg felkiáltással tovább beszélek, már ha nem ugrik a torkomnak:
- Ja, és hagy jegyezzem meg, hogy unom a kis hisztiparádékat, unom az örökös panaszkodást és nyavajgást! Az, hogy ha valami nem tetszik, akkor el lehet menni, nos az rád is vonatkozik, világos?
Vajon addig fogom sértegetni, amíg azt nem mondja, elég? Amíg ki nem dob innen? Vagy amíg ki nem mondja ő azt, hogy legyen vége? Miért nem vagyok képes ezt megtenni én? Lehet, hogy tényleg olyan gyáva vagyok, mint amilyennek tart. Hát, akkor viszont teljesen mindegy.
Naplózva

Vikitria Mirol
[Topiktulaj]
*****


Hetedév - Haláltfaló Iskolaelső Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2010. 10. 10. - 09:56:29 »
+1

AKAROM, HOGY EGYSZER, MÉG EGYSZER JÓK LEGYÜNK
KI TUDJA MIÉRT VAN EZ, HOGY ÍGY RONTJUK EL


Egy csettintés. Nem tud mit mondani. Nem is érdekel. Még mindig itt van. Nem ment el. Talán ez jót jelent? Vagy a legrosszabbat? Már nem tudom. Már fogalmam sincs róla néha, ki is ő... Képtelen vagyok úgy a fejébe látni, mint régebben, pedig nem telt el sok idő, de mégis túl sok minden változott. És hogy pontosan miért, arról fogalmam sincs...
A végigmérése sért. De én is ugyanezt csináltam. Nem fogom magamra venni, nem fogom megadni neki ezt az örömöt.
És elérünk a tetőpontig. Idáig így még sosem jutottunk el. Vágtunk már egymás fejéhez ocsmányságokat, de kimondottan kettőnkig még sosem értünk el. Valamiért mindig másik irányba tereltük a veszekedéseinket. Talán azért, mert féltünk mi lesz akkor átlépünk egy határt. Vajon lesz e visszaút onnan? Mert akármennyire is gyűlölködve tudunk a másikra nézni, akkor sem lennék képes elengedni. Szükségem van rá.
Belekezd...
"Felkapaszkodott félvér..." Talán ha nem egy ekkora sértéssel kezdte volna, akkor azonnal visszatudtam vágni, talán... De így csak hallgatom a szavait, hagyom ahogy átjárja az egész testem. És a gyűlölet, a harag, a düh lassan átveszi a hatalmat. Remegek a kimondatlan indulattól, a hozzám vágott sértések és igazságok hallatától.
És egy reccsenés, a kép üvege pedig beleáll a kezembe.
Felszisszenek, de a fájdalom később jutott el a tudatomig, mielőtt megakadályozhattam volna a katasztrófát. Több helyen is elvágtam magam és a vékony vércsíkok csak patakoznak kifelé eddig börtönökből. A fénykép lassan hullik a földre, ahogy kiszabadult fogva tartójából, és minden lelassul. Végig nézem, ahogy puhán és nesztelenül megérkezik én pedig követem őt. Térde rogyok.
- Ne! – nyögök föl.
Nem érdekel, hogy a ruhámon is feltűnnek a vörös foltok, beletörlöm a kezem, hogy a pálcámért nyúlva azonnal megtisztíthassam a fotót a ráfolyt nedűtől. De hiába próbálom felitatni, nem megy. Valamiért nem megy…
A könnyek lassan utat törnek maguknak, és véres kezemmel törlöm meg arcomat, de ez sem izgat. Csak a képet nézem, melyet elcsúfít egy vöröslő rész. Ez a kép jelentette a boldog múltat, ha erre ránéztem, akkor elhittem, hogy minden szép lehet, és most tönkre ment. Ott virít egy részén a jelenünk sötétsége, örökre emlékeztetve ezekre a szörnyű csatákra kettőnk között.
Fáj a kezem, mind a kettő, talán a balban még szilánk is lehet, de nem foglalkozom vele, nem kötözöm be, csak tartom az ölemben őket és ahogy hogy a ruhám lassan beszívja a ráfolyt vért. Az arcom is maszatos, úgy festhetek, mint egy háborús sérült, pedig csak elvágtam magam és tönkre tettem az egyetlen emlékem, mely a szépre emlékeztetett. Szükségem volt rá. Magamtól már nem jutnak eszembe ezek, egy magam már nem tudom felidézni a jót, csak a rosszat látom, és most ez is elveszett. Már ez sincs…
Némán nézem a képet, ahogy előttem fekszik viharverten, meggyötörten, tönkretéve és képtelen vagyok egyetlen szót is szólni. Könnyeim némán folynak végig arcomon, míg a testem ugyanúgy remeg az előbbi indulattól az agyam pedig képtelen eldönteni, hogy a gyűlöletet, a veszteséget vagy a fájdalmat hozza előtérbe, mert mind a hármat egyszerre nem tudja.
Lassan nézek fel Dracora.
- Tűnj innen! – szólalok meg halkan, de annál velősebben – Takarodj!
Már nem azt mondom, hogy távozz, ha akarsz, egyszerűen felszólítottam az azonnali távozásra. Nincs erőm harcolni. Nem is akarok. Ma elvette tőlem az utolsó mentsváram...
Naplózva

Draco Malfoy r.
Eltávozott karakter
*****


hetedév / prefektus, iskolaelső

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2010. 10. 10. - 21:51:33 »
+1

WHAT DID YOU SAY?
YOU'RE BREAKING UP ON ME


Amint kimondom a szavakat, és megint beáll a csend, rögtön megbánom az egészet. Tudom, hogy igazságtalan vagyok vele, de úgy érzem, megérdemli, hogy néha gonoszkodjak, hisz azzal együtt, hogy megnyíltam előtte, rengeteg olyan dolgot is kapok, ami fájdalmat okoz. A titkolózása, és az, hogy Crasso fontosabb neki, mint én. Az, hogy képtelen velem megosztani dolgokat, és képtelen megérteni azt, hogy a dolgok változnak és én is. Hogy szeretnék változni, hogy szabadulni akarok ettől az egésztől. Az, hogy vele vagyok, olyan, mintha bilincsbe zárna, a múlt, a kötelezettségek és a rossz döntések bilincsébe.
Mégis, ilyenkor eszembe jut, hogy senkim sincs rajta kívül. Néha olyan, mintha lenne, de igazából nincs. Csakhogy ő is egyre távolabb kerül tőlem, ezt nagyon nehéz elviselnem és azt is, hogy nem tudok tenni ellene, mert ahhoz nem vagyok elég... elszánt.
Ahogy térdre hull előttem, megrendülten lépek hátrébb, azért is, nehogy hozzám érjen a lehulló papírlap. Az események gyorsan történtek, és egy pillanatra azon is elgondolkozom, hogy Viki mitől lett csupa vér? Mintha a semmiből termett volna elő. Akárcsak Crasso, aki megmérgezte a kapcsolatunkat.
Mindig könnyű mást hibáztatni.
Nézem, ahogy ott dajkálja azt a hülye fotót a földön, nézem, ahogy a képmásom undorodva húzódik odébb a lassan terjedő vérfolttól és húzza magával védelmezőn Vikit is, aki a képen a karjaiba simul. Hát, igen, elég régi fotó, az biztos.
Tanácstalanul állok, mint egy elfelejtett sóbálvány, és bután meredek a képre. Viki valamit szöszmötöl a pálcájával, mire nekem is eszembe jut, hogy esetleg használhatnám. Előveszem, de Viki ekkor üvölt rám, úgyhogy nem használom. A hangjától megrezzenek. Van benne valami... rémes. Főleg, amikor megismétli. És ahogy rám néz azokkal a vadul izzó zöld szemekkel...
Egészen egyértelmű, hogy még ha megfeszülök, akkor sem tudom állni a pillantását. Megpróbálkozom ugyan vele, de nem megy túl sokáig. Dühösen csikorgatom a fogam, miközben a pálcám ott lóg a kezemben a testem mellett. Nem mozdulok ugyan... de magamban kimondok egy nonverbális igét, melytől a keret és az üveg apró szilánkjai újra egésszé állnak össze, még az az apró kis darab is, amely Viki kezébe fúródott. A keretről a vérmaszat is eltűnik, ám a fotóról nem. Azon ugyanúgy terjed a vörösesbarna folt, éppúgy, mint kettőnk közt.
Evidens lenne, hogy kimenjek, bevágjam az ajtót de úgy, hogy ha van még más bekeretezett kép bárhol a szobában, az is csattanva törjön össze a kövön, de mégis idecövekeltem.
- Tényleg azt akarod, hogy eltűnjek? - kérdezem meg csendesen és vékony hangon. Hol marad az ordítás és az a tengernyi indulat? Nem hiszem, hogy tudatosan nyomtam volna őket bele az elmémet védő gleccserbe, inkább csak... elszállt.
Hisz a sírás megvolt, ezt akartam látni, nem?
Szörnyeteg.
Naplózva

Vikitria Mirol
[Topiktulaj]
*****


Hetedév - Haláltfaló Iskolaelső Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2010. 10. 11. - 20:06:40 »
+1

HA TÁVOLBA NÉZEK, TÁNCBA HÍV A VÉGTELEN
INDULNÉK, DE VALAMIT ITT TART, NEM HAGY MENNEM

Hányszor eszembe jutott már, hogy véget kellene vetni a kapcsolatunknak. Jobb lenne. Nem ölnénk egymást. De… Abban a pillanatban rájövök, hogy nélküle senki vagyok. Ha elhagyom akkor semmivé válik az életem, mert akármennyire okolom néha, amiatt, hogy idáig jutottam, miatta megérte, de ha ő nincs, akkor mi okból folytatnám tovább ezeket a szörnyűségeket, melybe belekényszerítettek?
A nyáron még hozzábújtam minden este, őt kerestem mindig ha gyötört valami, de mára már… Valami megváltozott és nem tudom pontosan mi? Nem tudom miért távolodunk ilyen ütemben egymástól. Szeretnék tenni ellene, de nem megy. Akármivel próbálkoztam fordítva sült el, most pedig már nem is próbálkozom… Már csak támadok. Talán ha Dean nem lenne… Talán akkor… Talán.
Nem tudok koncentrálni. Nem figyelek már Dracora, csak az látom, hogy még mindig itt van és a folyamatosan fülemben csengő szavait hallom. Gyűlölöm érte! Gyűlölöm, hogy ilyen! És gyűlölöm, hogy még mindig szeretem…
Elfordítja a tekintetét. Legalább ennyit elértem. Talán rájött, hogy most túl lőtt a célon. Mert rendben hogy vagdalkozunk, hogy utálkozunk, hogy féltékenykedünk, azaz féltékenykedik, hogy egymásra csapjuk az ajtót, de ez… Soha nem vágta még ilyen konkrétan az arcomba az igazságot. Na igen, az igazság… Tényleg így gondolja? Tényleg ezt érzi? És vajon azért fáj ennyire, mert én is így vélem? Csak szembesülni ezzel…
Hirtelen a kezem felé kapom a tekintetem és felszisszenek. Az üvegszilánk újra felsértve a bőrt távozik a kezemből. Csak most döbbenek rá, hogy még mindig vérzek, méghozzá az egyik sebem elég erősen. Ennyire elvágtam volna magam? És a fájdalom, melynek már rég tudatosulnia kellett volna bennem, most ér el a tudatomig.
A fenébe!
Felállok, mert muszáj valamivel bekötnöm a sebet, csillapítanom kell a vérzést. Közben hallom a kérdését, de még nem válaszok. Csak elfordulok és a szekrényhez lépek, keresek valamit amit a kezemre csavarhatok. De most, hogy már tudatosult bennem a fájdalom, kicsit nehezebb dolgom van, mert amihez csak hozzá érek, újabb fájdalom hullámot indítanak el.
Nem megy. Nem tudom kinyitni a fiókom. Nem tudom, úgy megfogni a fogantyúját, hogy az ne okozzon fájdalmat. Csak állok ott, háttal Draconak és némán hagyom hogy a könnyeim végig csorogjanak az arcomon. Nem tudom miért eredtek el újra. Talán a tehetetlenség váltotta ki, a már így is labilis lelkiállapotomban. Majd végre sikerül megszólalnom.
- Miért akarnál maradni egy olyan lány mellett, akit ennyire megvetsz? – kérdezek vissza.
Nem mondtam ki újra, hogy menjen el. De azt sem, hogy maradjon. Magam sem tudom, mi lenne a jó. Azt érzem, hogy lassan ketté szakadok…
Naplózva

Draco Malfoy r.
Eltávozott karakter
*****


hetedév / prefektus, iskolaelső

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2010. 10. 11. - 22:16:21 »
+1

AND I KNOW THAT IT'S COMPLICATED
BUT I'M A LOSER IN LOVE


Mozdulatlanul követem őt a tekintetemmel, a pálcám sem rakva el. Nézem a karján végigcsurgó vércsíkot, nézem ahogy lecsöppen a könyökén és újabb foltot ejt a ruháján és a makulátlan, világos szőnyegen. Aggasztóan sok vért látok, noha tudom, hogy a kéz feltűnően és sokat vérzik kisebb sérülések esetén is - főleg, ha a szíve alatt lógatja az ember. Viki feláll, a saját erejéből, bár moccanok, hogy segítsek neki, a mozdulatom meg is torpan félúton, hisz nyilván nem kérne belőle, mondván: nem szorul rá.
Oké, ez a vér-dolog kezd aggasztani, ahogy látom, hogy mit összeszerencsétlenkedik a fiók gombjával és az mégsem nyílik ki. Intek a pálcámmal, mire lassan morranva kintebb tolakszik. Hallom, hogy megint sír. Kezd elszakadni a cérna.
Most meg mégis mi van? Itt fog szüttyögni egész este? Azt a sebet el kell látni mihamarabb. Igazából le kellene kísérnem a gyengélkedőre, de biztos, hogy hallani sem akar róla. Amellett pedig sok ilyen sebet láttam már el a nyáron: az övét, a magamét, akárcsak ő. Először is ki kell mosni, de ő csak áll ott, szerencsétlenül és tehetetlenül és sírva.
És megint kérdez valamit, de annyira lényegtelen, hogy mit, hogy inkább odalépek a fürdőszoba ajtajához és benyitok, majd ha Viki nem indulna meg felém, odaszólok neki lágyan:
- Gyere már, mielőtt az egész szobát összevérezed.
Lehet, hogy nem mozdul: ha ez a helyzet, és tovább makrancoskodik, visszamegyek hozzá, és megfogva a könyökét, nem törődve azzal, hogy én is véres leszek (ami nagy szó, lévén, hogy rólam és a kényes tisztaságmániámról van szó), odavezetem a fürdőhöz. Vagy támogatom. Vagy csak meglököm. Nincs olyan helyzetben, hogy vitatkozzon, bár igazából el tudom képzelni, hogy nekiáll ezen is problémázni, pedig ez azon ritka alkalmak egyike, amikor csak segíteni akarok.
Naplózva

Vikitria Mirol
[Topiktulaj]
*****


Hetedév - Haláltfaló Iskolaelső Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2010. 10. 13. - 22:17:54 »
0

Volt idő mikor királykisasszonynak hittem magam, és hittem a mesékben. Elképzeltem, hogy a szüleim valójában élnek, csak féltésből küldtek el maguk mellől, mert születésemkor egy gonosz banya megátkozott. De majd értem jön egy szőke herceg és megment. Újra a családommal lehetek és megismerhetem a szerelmet. Hittem a mesékben. Hittem, hogy léteznek csodák. És hittem, hogy mindez megtörtént velem.
Igen, néhány hónappal ezelőtt úgy véltem, hogy valóra váltak gyermekkorom képzelgései, hogy megérte várni. A szőke hercegem értem jött és a családomra is ráleltem. Mindent megtettem volna, hogy soha ne kelljen felébrednem az álmomból.
De most...
Vagy rémálommá vált mesevilágom, vagy csak épp a drámai tetőpontnál tartok. Egy ideig abba kapaszkodtam, hogy ez az állapot meg fog szűnni, hogy a zord felhők közül ki fog sütni a nap, de már nem látok semmi fényt, csak a sötétséget, mely beborít mindent. Már nem hiszek abban, hogy a befejezés happy and lesz. Az én mesés tragikum, mely végén a főhősök akár életüket is veszíthetik. Mindez amiatt, mert az elképzelt banyám, befészkelte magát a valóságba is. Ott van mindenhol. És gyötör engem szüntelen.
Most pedig itt állok és egy nyamvadt fiókot sem vagyok képes kinyitni. De nem az ami igazán bánt, hanem, hogy napról napra veszítem el a hercegem. De nélküle vajon mihez kezdjek? S mégsem tudom ezt neki elmondani. De nem tudom, hogy miért...
S a fiúk lassan kinyílik. Draco volt az. Nem kell megfordulnom, hogy tudjam nála van a pálcája. Nem mondom neki, hogy köszönöm, de azt sem, hogy nem kellett volna, ebből talán tudhatja, hogy a némaságom a hálám jele, de a büszkeségem sosem engedné, hogy a mai este után köszönetet mondjak neki bármiért is.
De vajon miért van még itt?
De a válasz nem érkezik meg, hiába várom.
Látom, hogy a fürdőhöz lép, de hirtelen nem értem mit akar, aztán mikor megszólal egész testtel fordulok felé és csak nézem őt és várok. Nem értem. Miért van még itt? Miért akar segíteni?
Aztán mikor nem mozdulok, odalép hozzám és megragadja a könyökömet és bevezet a fürdőbe. Tiltakoznék. Ha nem lennék ennyire meglepve, meg ha nem lenne jogos azaz érvelése, hogy nem ártana kimosni a sebet. Még ha nem is mondta ki, tudom, hogy erre gondolt.
Hagyom, hogy irányítson, főleg mert elvágott ujjakkal nem sokra megyek. Még a csapot sem tudom kinyitni. De ha megnyitja nekem, akkor már nem kell a segítsége. Sőt. Egyébként sem kellene. Csak...
- Nem kell szánalomból itt maradnod - szólalok meg végül.
Valamit mondanom kell. S ennél jobb nem jutott eszembe, főleg azért sem mert amit igazán mondani akartam volna, azt nem fogom kiejteni a számon. Talán már soha.
Naplózva
Oldalak: [1] 2 3 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 01. 13. - 05:37:33
Az oldal 0.33 másodperc alatt készült el 46 lekéréssel.