+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  A 97/98-as tanév
| | |-+  Egyéb helyszínek
| | | |-+  Godric's Hollow
| | | | |-+  Szent Gellért Templom
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Szent Gellért Templom  (Megtekintve 2825 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2010. 09. 04. - 15:21:18 »
0

A település szívében helyezkedik el. Nem túl hivalkodó és nem túl művészi a stílusa, egy átlagos, halványsárga román stílusú templom harang- és óratoronnyal.
A Fő térről lehet megközelíteni, mögötte a templomkert, abban a temető kapott helyet.
Naplózva

Arawyn Rockwood
Eltávozott karakter
*****


~szerencsétlen szökevény~

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2013. 06. 27. - 20:16:53 »
+1







A hideg padlón térdelek. Szép csempe, olyan mozaikos fajta. Nekem ugyan hivalkodó, főleg egy ilyen kis elhagyatott, vidéki templomba, de úgy hiszem azért mégiscsak illik ide.  Nem, nem a színek miatt, habár az ablaküvegeken beáramló fény is a színes foltokban világítják meg az oltárt. Talán maga az épület stílusa miatt.
Szép s ezen nincs is mit vitatni.
Egyszerűen megnyugvással tölt el, pedig sosem voltam az a hívő fajta. Sőt, sosem hittem a felsőbb erőkben. Mindig is tudtam, én vezetem az életem folyását, és a kérdés mindössze csak abban rejlik, merre is terelem ezt. Most mégis itt vagyok, a kemény hideg padlón térdelve, s kezeim összekulcsolódnak. Nem emelem fel a fejem, mert nem érdekel az oltáron elhelyezett kereszt, rajta pedig az embernek hitt Isten, vagy az a valami, a mások számára a reményhozó. Nem ezért jöttem én ide.
Nekem csak a légkör kell. A nyugalom és a béke, amit csak itt találok meg. Nevetséges, hogy az idő, amely hiányzik, pont itt talál rám, hogy a gondolataimat rendezni tudjam.  Hisz oly közel a végzet…
Godric’s Hollow kis falucska, mintsem egy város, s innen pár kilométerre van a nagynénémnek kúriája. Ha apám megtudja valaha is, mily közel merészkedtem egykor volt otthonom egyikéhez, biztosan megfullad dühében. Ám a lebukás veszélyét nem kockáztathatom, így tudom, hogy ez az első és egyben az utolsó alkalom is, hogy felkeresem a sárga kápolnát, benne a faragott Krisztussal, a színes ablakaival és márványszerű oszlopaival. Nincs tovább, csak az a néhány perc még, ami jut nekem.
Mély levegőt veszek, s a kissé dohos, áporodott levegő elönti a tüdőmet. Máskor fuldokolnék, de jelen pillanatban nem érzek mást csak a csöndet, ami szétárad bennem. Homlokom a kezeimre hajlik, s míg a hófehérnek ható térdemre meredek, eszembe jutnak a régi idők. Elszomorodom, s kedvem lenne sírni, mint egy ostoba gyereknek. A könnyek azonban mégsem jönnek, talán mert már annyira megacélozott az utóbbi pár hónap, hogy ezt a balga dolgot sem engedélyezi már a testem. A lelkem ég a sós könnyek után, de a testem mintha tartalékolná az erőt. Olyan kitartása ez a szervezetemnek, amit sosem ismertem, s felemás érzelmekkel fogadok.
Mivé lettem?
Érzéketlen szörnyeteg vagyok, hisz most tudok elbúcsúzni… utoljára…
Ez sem számít már. Eltűnik, mint az őszi szélbe elfújt színes falevelek kavalkádja. Nem marad ez után se semmi, csak egy lyuk, amit sosem tömhetsz be.
Felemelem a fejem, s tudom, indulnom kell. Tudom, hogy nem állok készen, ami rám vár, csakhogy félek a gondolattól, ami beigazolódni látszik; sosem fogok minderre készen állni.
Sosem tudok majd embert ölni, se varázslattal, se önvédelemmel, se máshogy. Mégis szembe kell néznem az ellenséggel, a sötétséggel, és ebben a csatában én fogok alulmaradni.
Tud bárki is segíteni?
Lelkem mélyén tudom; nem. Még ha lenne is egy igaz isten, azt sem érdekelné különösebben az én életem, küldetésem, vagy halálom. Sosem voltam értékes, és persze sosem leszek már az. De ez csöppet se bánt annyira, mint kellene. Úgy hiszem már elfogadtam a sorsomat, hisz én írom meg benne a szabályokat.
De jelen esetben, elfelejtem azt a kis apró hibát, hogy más ugyanúgy képes téged irányítani, sőt, akár változtatni az életed menetén. S csak arra eszmélek fel, hogy a levegőm vészesen kezd fogyni, s ennek oka nem más, mint a számra szoruló kéz, amely erősebben szorít, mint bármi ezen a világon.
Naplózva


Ephram Destain
Eltávozott karakter
*****


A görény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2013. 08. 26. - 15:27:00 »
+1

Arawyn Rockwood


Az egyszerű fekete bakancs súlyos nyomot hagyott a kis tér aprólékos gonddal lenyírt gyepén. A sötét alak előbb lenéz, majd hátrafordul.
Aggodalmas mozdulat.
Mint, akinek van oka feltételezni, hogy követik.
És van oka feltételezni, hogy követik…

Az elmúlt hónapok pocsék bezártsággal teltek.
Az ódon kőfalakat már megkedvelte a köztük eltöltött átlagos hat év alatt. Az iskola kellemesen megszokottá vált a sok nyüzsgő tizenévessel körülvéve. És Ephramnak rá kellett döbbennie, hogy igenis boldog volt. Azt hitte ok nélkül gyűlölheti és megvetheti a társait. De nem. Az ember önmaga is generálhat okot a gyűlöletre, vagy reagálhat ekképpen egy másik ember tetteire.  
De azok a diákok, akikkel együtt nőtt fel, még ha nem is szerette őket, akkor sem adtak okot efféle érzésekre.
Viszont, azok az emberek, akikkel az elmúlt hónapokat töltötte… nos, azok méltók az elviselhetetlen és tehetetlenséggel vegyült, ésszel is elbírált, nagybetűs gyűlöletre.
És ő végre kimozdulhatott közülük.

Bár ez még mindig nem igazán az volt, mint amire vágyott. Először is; az arcukba nevetve elmondani, hogy ő mindvégig a Szökevények oldalán állt. Másodszor; magához ölelni Jadát, majd pedig igen, utána Dakotát is. Sosem vágyott még ennyire rá, hogy láthassa az ikrek kevéssé kellemes felét. De még sosem volt ekkora a bizalom köztük. Ez nagyon más, mint a szerelem, ez talán valami testvériesség. Furcsa, mély barátság.

De még azért távolabb a végjáték. És neki továbbra is folytatnia kell a színjátékot. Nem feltűnősködni, viszont hazudni, csalni, lopni.
Belekeseredett már. Fájdalmas volt és fárasztó. Éjszaka nem mert aludni. A nappalokból lopott magának perceket eldugott folyosórészeken, falmélyedésekben. Nem beszélgetett senkivel. De szerencsére nem is kellett, mert minden eddiginél ingerültebb volt. És minden egyes nap, mikor egy ismerős a Jadával töltött múltból elment mellette, azt kívánta, bárcsak a másik ne hinné őt árulónak. Bárcsak megmagyarázhatná. Bárcsak hozzá szólhatna. Már kevésbé lenne magányos…

Mindegy ez is a lehetősége egy kicsit a kiszabadulásnak. Bár bizonyos volt benne, hogy figyelik. Minden egyes lépését. Még azt sem zárta ki, hogy sejtik a hazugságait…
Talán azért küldték ide, hogy megöljék…
Nem ez túl körültekintő lenne. Nem csendben intézik a dolgaikat. Előbb megkínoznák, aztán megölnék Jadát, majd őt.
De akkor mi lehet a célja az itt létének. Semmi konkrétumot nem mondtak. Csak annyit, hogy felderítés, információszerzés. Különítményes feladatként; őrzés. De nincs itt semmi.
Ismét körülnéz. Úgy fél másodpercenként ismétli ezt a mozdulatsort. Pálcáját görcsösen szorítja. Már elzsibbadtak az ujjai. De ez az élete most. Ezt vállalta.
Fellép néhányat a szürke lépcsőfokokon. Majd betolja maga előtt a nehéz faajtót. Egész csöndes. De még így is meglepő, hogy az oltár előtt térdelő alak nem hallott semmit.
Talán ez maga a csapda.
Lép néhányat előre.
Ismerős alak.
Vékony lány, de szép, olyan ismerős, ahogy barna haja lazán omlik a vállára.
- Jada – Suttogja Ephram alig hallhatóan, miközben szíve vadul dobog mellkasában. Még érez, még létezik a szíve és ez egy pillanatra megnyugtatja, ahogy még gyorsabb lépéseket tesz előre.
Már nem olyan óvatos, biztos a dolgában. Alig várja, hogy a lányt átölelhesse.
De aztán hirtelen megtorpan.
És mikor az alakhoz ér, csak felrántja a földről, kezét szájára szorítja, pálcáját oldalának nyomja.
Csapda.
Bár az alak így is ismerős. Egy szökevény.
- Ki küldött ide? Miért vagy itt? – Végigtapogatja a lányt, hogy megtalálja a pálcáját, közben szorosan fogja. Úgy, ahogy Jadát tartotta… Iszonytatóan hiányzik neki a lány érintése…
Aztán a padlóra löki.
Védtelen lány. Egy kiszolgáltatott mardekáros, akit bár látásból ismert, sosem beszélt vele. Őket az Elena féle izgalmasabb lányok, sokkal inkább vonzották…
- Én különítményes vagyok, te szökevény! Tudod valamivel igazolni, hogy te vagy Arawyn Rockwood?
Naplózva

Arawyn Rockwood
Eltávozott karakter
*****


~szerencsétlen szökevény~

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2013. 08. 28. - 20:45:42 »
+1







Vergődnék a szabadulás reményében, de a kezek erősen tartanak, s mozdulni se tudok. Elfog a félelem, de nem tehetek semmit. Áldozat vagyok, és halott ember, hisz megtaláltak, elkaptak, s megkínoznak. Nem tehetek semmit sem. A kiszolgáltatottság érzése a legborzasztóbb a világon. Hangom, az a nyüszögés féle valami üvöltésbe tér át, miután hangos csattanással érkezem a hideg kőpadlóra. Kezem magam alá gyűröm, lábaim kifordulnak, és most ha akar, bármit tehet velem bárki.
A kezem , mellyel tompítottam az esést, erőteljesen sajog, és ha nem tört el, minimum sötétlila kék és zöld foltokban fog pompázni pár óra múlva. Felnézek, ennyi időm van még. Egyetlen lopott pillantás arra, aki az életemre tör. Megrökönyödve látom, hogy nem egy felnőtt férfi magasodik fölöttem, hanem sokkal inkább egy velem hasonkorú fiú.
Rám rivall, erőteljesen, mély hangom, s nekem vér íze tolul a számba. Remek, elharaptam a nyelvem.
- Baszd meg, mivel igazoljam magam mégis, mikor most gyűrtél padlóra? –
Méltatlanul megforgatom a szemem, majd oldalra köpök egy adag véres nyálat, be a padsorok közé. Dühös vagyok, és felülök óvatosan, miközben pár centit hátrébb csúszom támadómtól. Sajgó kezem magam előtt tartom, a másikkal fogom, miközben a fiúra nézek. Nyúlánk és vékony, de izmos és erős, és bassza meg hogy engem pécézett ki magának.
- Honnan tudod a nevem? –
Jogos kérdés, de egyben kockázatos is. Hisz beállít ide, ahova madár se jár, pont mikor én vagyok itt? Abszurd.
Követtek.
A felismerés villámként hasít belém, és a táskámra pillantok, ami alig fél méterre fekszik mellőlem. Ott lapul a pálcám és ha azt megszerezném, legalább egyenlő esélyekkel vágnánk neki az összecsapásnak, míg így… nos, így egyértelmű ki marad alul.
- Úgy látom a meglepetés mestere vagy, már ha ellenben nem tartozol a halálfalók közé. Áruld el, miért volt jó földbe döngölni egy védtelen embert, ha utána a nevét követeled? Jól szórakoztál? Örülök. TUDOD HOL VAGY EGYÁLTALÁN? –
Tárom szét a karomat. Jelezve, hogy ez egy templom. Egy szent hely. Egy… hagyjuk.
- Látom manapság már semmi sem szent… Rockwood vagyok igen, személyesen, de ha nem hiszed csinálj, amit akarsz. – közlöm makacsul, és lassan megpróbálok felállni, miközben mindenem sajog és enyhe nyögésekkel tarkítva nagy nehezen el is érem a másik magasságát, úgy nagyjából. A táskám változatlan hever a földön, mivel úgy döntök, én nem alacsonyodok le a másik szintjére, és nem fogok párharcba kerülni itt senkivel se. A fémes íz továbbra se oszlik el a számban, így összehúzom a szemöldököm, míg koncentrálok arra, hogy lenyeljem, amit le kell.
- Ha már itt tartunk és sikerült fényt deríteni szerény személyemre…. esetleg megtennéd, hogy bemutatkoznál? –
Tuskó! gondolom magamban, de ahogy alaposabban szemügyre veszem, mintha láttam volna már valahol… valamikor… de nem tudnám megmondani erre a kérdésre a rejtélyes választ.
Naplózva


Ephram Destain
Eltávozott karakter
*****


A görény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2014. 03. 09. - 18:36:56 »
+1


Arawyn Rockwood



Ingerülten rántja fel a lányt ismét a padlóról.
Még mindig csapdára gyanakszik, hiába oly meggyőző az előtte lévő ártatlan arckifejezése, és gyermeteg felháborodottsága. Kit érdekel manapság, hogy merre jár? Egy ósdi templom, történelmi emlékhely szépsége vagy szentsége, mit ér most? Teljesen mindegy milyen falak közt nyílik szemed az utolsó pillantására. Csak az számít, milyen céllal néztél körbe és kik álltak akkor melletted.
Rockwood haragos arcának minden négyzetcentimétere Jadát jutatta eszébe. Próbált a lehető legkevesebbet gondolni a lányra. Félt, hogy a gondolatai elárulják. De most szabad utat engedett az emlékek zuhatagának és csak reménykedni tudott benne, hogy nem roskad össze a nyomás alatt.
Mintha végtelen hosszú lenne az az egy perc, amíg a lány szemébe bámul, amíg megpróbálja kiolvasni belőle az igazságot.
Majd egyszerűen csak elengedi.
Érzi vagy talán inkább csak legmélyebben reméli, hogy ez a lány nem veszélyes. Biztos semmiben sem lehet. De már hónapok óta a túlélésre játszik. Megtanult átlátni az embereken. Megtanulta, észrevenni a hazugságot. Megtanult, életben maradni.

- Ephram vagyok. – Válaszolja kurtán. Majd kissé arrébb sétál. Végignéz a templomon. Az oltáron, a mozaikos csempén. Sosem imádkozott. Nem is olyan régen úgy vélte az a gyengeség jele. Egy idegenhez fohászkodni, hogy megoldja az emberek problémáit… Szánalmasnak tűnt a szemében. Mostmár, mikor megtenné. Mikor szívesen szólna, mikor vágyna rá, hogy meghallgassa egy idegen, egy erős, mindent mozgató erő… már úgy érzi, nincsen joga hozzá, hogy megtegye. Az a jó emberek és a muglik kiváltsága. Ő egy elveszett lélek, akit Jada megtalált és tanítgatott, de aki végül mégis a kárhozat útjára kellett, hogy lépjen. Vajon létezik megbocsátása az olyan bűnöknek, amiket egy jó ember védelmében cselekedtek?
Inkább elhessegeti a gondolatokat és az egyik ablakhoz húzza a legközelebbi imapadot. Rockwoodtól nem ijed meg. De, ha a lány csak véletlen keveredett az útjába, akkor az igazi veszély, még talán odakint van.
- Hogy kerültél ide? És miért?
Az imapad halk reccsenéssel fogadja el a tényt, hogy Ephram teljes súlyával ránehezedik.
- És mennyire vagy jó pálcaforgató? – Hirtelen ugrik vissza a kőpadlóra és ismét erősen megragadja a lányt, majd kissé hátrább húzza az oltár mögé. - Odakint három alakot számolok. Sötét csuklya, lassú mozgás. Tippelhetsz, kik jönnek. Szerintem te vagy a célpont. Bár nem tudtam, de ezek szerint, azért küldtek, hogy megtaláljalak és megtaláltalak. De miért? Miért akarnak téged megölni? Válaszolj már!
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 03. 24. - 07:16:32
Az oldal 0.074 másodperc alatt készült el 33 lekéréssel.