Gabrielle Lilia Reeves

teljes név || Gabrielle Lilia Reeves
becenév || Gabee
nem || Nő
születési hely, idő || Franciaország, 1981. december 24.
kor || 16 éves
faj || ember
vér || félvér
évfolyam: VI.

Múlt

Bíbor-szürke függönyt von az alkony a borús égboltra, s a félhomályban lágyan megcsillan egy aranygyűrűbe ágyazott aprócska gyémánt. Vékony ujjak forgatják az ékszert egy függöny nélküli ablak alatt, kedvesen játszadoznak vele. Karcsú sziluett rajzolódik ki a falnál, mikor a kúria szűk folyosóján lámpás gyullad. A szőke már-már fehér hajtincsek kócosan hullnak a derékig, talár helyett fekete ruhácska takarja el a kecses testet. A vékony anyag alkatának minden egyes apró pontján megpihen, a vállaknál buggyos, és a szabás csak a térd vonaláig ér. Magassarkú feszítette lábai mintha megremegnének, ahogyan a világos íriszei a sokat jelentő gyűrűre pillantanak.
Heves mozdulattal rázza meg fejecskéjét, talán kísértő gondolatokat űz el ezzel.
„Mikor volt igazságos az élet bárkivel is? A dolgok nem ilyen egyszerűek, a fájdalom, a baj és a megpróbáltatások nem egyenlő arányban oszlanak meg azok között, akik képesek megbirkózni velük. Egyesek rákényszerülnek, hogy Atlasszá legyenek, és egymaguk tartsák meg a világ súlyát. Nem volna szabad így lennie, mégis így van.”

Bűnös vagyok.
Vannak olyan pillanatok az életben, amit legszívesebben kitörölnénk. Létrehoznánk egy Delete gombot, aztán akárhányszor csak muszáj, szépen könnyedén megnyomnánk. Miért nem lehetséges ez? Miért ilyen átkozottul nehéz minden az életben? Miért kell ennyi mindent elviselnünk?
Miért…..? Sok a kérdés, de tudjuk jól ugye, hogy válasz nem mindenre létezik.

És vannak olyan percek…amikre sose akarunk emlékezni…és én nem is emlékszem.

„Meleg, bársonyos kéz tapintja ki a szívdobbanásomat. Aztán ugyanazok az ujjak végigsimítanak a karjaimon. Az arcélemen, a hátamon, a derekamon. Azon az estén erős tündérkarok között szenderültem álomra.”

A nevem Gabrielle Lilia Reeves.
Félvér vagyok. Anyám aranyvérű varázsló, apám egyszerű mugli. Azt mondják, hogy a szerelem mindent legyőz. Ebben az esetben így volt. A két élet közötti hatalmas szakadékot csak egy erős kapocs élhette túl. Aranyvérű módra nevelkedtem, mindent megkaptam amit csak akartam. Sőt akit csak akartam. Születésemtől fogva volt egy kiválasztott aranyvérű fiú, akit jegyesemnek tekintettek. Ő volt Christian Vittorio. Nálam egy évvel idősebb Beauxbatons. Minden olyan tökéletes, csodálatos volt. Akár egy gyönyörű tündérmese. Azt kívántam, hogy soha ne érjen véget.

De mint történetem elején jeleztem…az élet nem igazságos.
Az eljegyzési partinknak a befejezése nem úgy sikerült, ahogy a szülők eltervezték. Kedvesem és én együtt töltöttük az estét.
Másnap reggel téboly fogadott, rémálommá vált az egész életem. Christian vérbe fagyva feküdt mellettem az ágyban. A lepedő, az ágynemű, a párnák, a takarók, a testem mind- mind véres volt. Képzeld el. Egyik napról a másikra meghal, akinek mindened odaadtad, szíved-lelked, tested, a leendő férjed, gyermekeid apja. És senki más nincs a szobában rajtad kívül. A te kezeidet szennyezi a legjobban az elhunyt vére.
Sikítottam, ordítottam, mezítelenül rohantam végig a folyosón, azt üvöltve, hogy meghalt. Zokogtam. Végül lerogytam valahova, az egyik falhoz és előre hátra ringatva magam hangtalanul sírdogáltam. Újabb sikítások hangzottak fel a háló felől, majd valaki gyengéden felhúzott a földről, és egy selyem köpenyt adott rám. Reszkettem nem értettem semmit. Hiszen… az utolsó dolog amire emlékeztem, az a gyönyörtől elfúló hangja volt, amint a fülembe súgta, hogy mennyire szeret. És én is azt súgtam…hogy szeretem.
Majd valaki ismét megragadta a karomat, eszeveszetten rázni kezdtek, kiabáltak velem. Tudni akarták mi történt.
Nem tudtam válaszolni. Még én se tudtam.
Órák teltek el. A holtestet elvitték, időközben megjelentek a fiú szülei, mindenki zokogott….rajtam kívül. Én az emeleti fürdőszobában dörzsöltem magamról a megszáradt vért, próbáltam kimosni szinte fehér hajamból a piros ragacsot.
Ismered azt az érzést, amikor már rég tiszta vagy, de még mindig úgy érzed, hogy rajtad van valami, amitől egyszerűen nem tudsz megszabadulni? Akárhányszor a tükörbe néztem, láttam magamon a már rég lemosott vért. Tébolyultan sikáltam karjaimat, tenyeremet, lábaimat. Két óráig voltam benn a fürdőszobában. Az utolsó órában ismét csak a kád végében kuporogtam és újból sírni kezdtem.

Végül minden bátorságomat összeszedve lesétáltam a végtelenül hosszúnak tűnő lépcsőkön. A lent ülők szemében ugyanaz csillogott.
„Gyilkos…”
Újból reszketni kezdtem, könnycseppjeimet sem tudtam visszatartani és el-elcsukló hangomon halkan megszólaltam.
- Esküszöm az életemre, hogy nem én tettem…Esküszöm…Esküszöm…
Egyre csak hajtogattam az utolsó szavacskát, minden reménységem abban volt.
Aztán Christian anyja rám támadt. Ő is remegett, csak épp a visszafojtott dühtől, én pedig a kíntól.
- Hogy esküdhetsz ha te se emlékszel?! Hogy esküdhetsz? Hogy?! Hogy ölhetted meg a fiamat?
Életem első pofonja akkor csattant el. Sose fájt még semmi ennyire. De ami a legrosszabb volt, az tudat, ami belém hasított.
„Igaza van…”
Tényleg semmire sem emlékeztem. Semmire. És képes voltam az életemre esküdni.
Hetek teltek el. Senki nem tudta, hogy mi tévők legyünk. Én az őrület határán álltam. Senkihez nem szóltam, csak az eljegyzési gyűrűmet szorongattam.
Mint említettem apám mugli születésű. Volt egy ismerőse. Elvitt hozzá. Azt mondták, hipnózist fognak alkalmazni, visszavezetnek a múltba, hogy megtudjam mi is történt valójában.

Lélegezz nyugodtan. Ne félj nem lesz semmi baj. Nyugodj meg. Lélegezz. Érezd, ahogy a testedben, az elmédben egyre mélyebbre süllyedsz. Csak a hangomra figyelj.

Homályos képek úsztak lelki szemeim elé. Egyre élesebbek és élesebbek lettek. És a rettegés egyre jobban úrrá lett rajtam. A szívverésem felgyorsult. Mindent láttam. Egy kívülálló szemével.

Miután szerelmem elaludt, én felkeltem. Megsimítottam arcát, aztán egy varázslat segítségével magamhoz hívtam egy ezüstpengét. Szúrtam vágtam, és ami a legrosszabb, hogy öltem. Nem voltam a magam ura. Sose tennék ilyet. Minél jobban az emlék hatása alá kerültem a valóságban annál rosszabbra fordult a helyzet. Testemet dobáltam, orromból vér folyt, és a doktor képtelen volt visszahozni a jelenbe.

A kép váltott. Valaki a hátamnak szegezte a pálcáját a partin.
A valóságban sikítottam.
Meg akarták büntetni a Vittorio családot. Engem használtak fel céljaik elérésére. Halálfalók. Maszkok. Fekete füst. És a kés ismét lendült.
A szép tündérkarok elernyedtek, és nem öleltek többé magukhoz.
A jelenben egyetlen szót hajtogattam.
- …Imperio…. Imperio…. Imperio…. Imperio…. Imperio….
Aztán elhallgattam. Nem mozdultam. Már magamnál voltam mégsem szóltam egy szót se. Én öltem meg, és mégsem. Forró könnycseppek áztatták meleg bőrömet. Meggyilkoltam. Álmában. Felsikítok. Kinyitom a szemem, és hirtelen ismét véresnek látom a tenyerem.

Mivel sikerült bizonyítani, hogy nem önszántamból gyilkoltam, így nem kaptam büntetést. Úgy gondolták, hogy elég nagy kín lesz ez nekem. A Beauxbatonsban azonban az igazság nem látott napvilágot. Heteket hiányoztam. Mire visszatértem, mindenki gyilkosnak tartott. Az újságok rólam cikkeztek. Persze egyik sem az igazságot közölte. Nem tudtam élni. Nem csak a tudat kínzott egyre jobban, napról napra, hanem, hogy barátaim is eltávolodtak tőlem. Hiába hajtogattam magamnak, mint egy rossz unalomig csépelt mantrát, hogy nem vagyok gyilkos, már mit sem számított. A vélák, a félvélák, a gyönyörű lányok és helyes fiúk nem tűrtek meg maguk között.
- Már nem tartozol közénk…
És igazuk volt.
A kezem ismét véres volt.

Jelen

1997 márciusa.
A Roxfort átvesz. Ők hisznek nekem. Egy két volt évfolyamtársam is oda jár. Bizonyára már mindenki olvasta közülük is, amit a Próféta lehozott. Félek.
Tavasz van. Azt mondják, hogy ilyenkor mindenki új esélyt kap, minden újjászületik. A baj csak az, hogy Christian soha nem fog felébredni örök álmából. Imperio ide, Imperio oda, a gyilkolást én követtem el. Vajon ki van mellettem biztonságban? Kinek nem kell rettegnie?

A hatalmas kétszárnyú bejárati ajtó kitárul előttem. Különleges helyzetemre tekintettel jöhetek csak ide. Dumbledore kedves ember. Ismeri az igazgatónkat, ismeri a történetemet. Hálával tartozom neki.

Diákok sétálnak el mellettem. Némelyek felismernek az újságból, mások mosolyognak felém. Ahogy lépkedek a többiek mellett, az ablakokon beszűrődő fényben a gyűrűsujjamon megcsillan az aprócska gyémánt.
Otthonomnak többé nem nevezhetem Franciaországot. Nagynénémnél élek, a Brit-szigeteken London mellett.
Ott…
Ahol csak ritkán látom véresnek a kezem.

Jellem:
Olyan most, mint egy megsebzett macska. Megsebezték, de el nem tudták pusztítani és most Ő támad. Árnyéka csupán önmagának. Senkiben nem tud megbízni.
Régen a Beauxbatonsok kedves, segítőkész lánynak ismerhették meg. Csapatvezető volt. Az idők azonban változnak. Ahogyan az emberek is. Hálás a sorsnak, hogy kapott egy új esélyt az élettől, de képtelen élni vele. Retteg, hogy ismét szerelmes lesz. Jó eszű, értelmes lány. Hiába volt az pár hét maga a pokol, a reményt még nem vesztette el. Hisz abban, hogy egyszer végleg eltűnik ujjairól a vérfolt.

Apróságok

Mindig
…jegygyűrű…
…napsütés…
…csillagok…
…remény…
…csokoládé…
…repülés…

Soha
…múlt…
…szerelem…
…gyilkosság…
… Beauxbatons…

Dementorok:
Christian véres teste.
Mumus:
Pálca lendül. Imperio
Titkok:
Senki nem tudja, hogy végignézte, amint lemészárolta kedvesét hipnózis közbe, erről még senkinek sem beszélt. Mindenki annyit tud csak, hogy varázslat miatt gyilkolt.
Hogy néha még most is véresnek látja kezét.
Hiába mutatja magát keménynek, retteg attól, hogy szerelmes lesz.
Rossz szokás:
Sokszor késik el órákról, vagy egyszerűen nem jelenik meg.
Nehezen nyílik meg bárkinek is.

Család:
Apja: James Reeves (mugli. 39 éves)
Anyja: Carmen Morgen Reeves(Aranyvérű 39 éves)
Nagynénje: Claudette Morgen. (Aranyvérű 38 éves)
Családi állapot.: -
Állat: egy szép hófehér cicus

Magasság: 171 cm
Súly: 52 kg
Szemszín: világoskék
Hajszín: Szőke, már már fehér
Különleges ismertetőjel: az ujján díszelgő régi gyűrű. Akcentusa.
Kinézet:
Beauxbatonsos tünemény. Jelenleg vállig ér tejfölszőke hajzuhataga. Vélákhoz hasonlóan jár kel. Hatalmas hideg íriszei néha már-már idegesítően üresek, pedig maga a lány igen értelmes. Átlagos magasságú, mégis kitűnik a tömegből. Mintha valami kis fehér fény venné körül. Mintha. Bőre tejfehér. Igazi kis tündér.
Egészségi állapot:
Rémálmok gyötrik. Álmatlanság.

Tudás:
Sok bűbájt ismer otthoni könyvekből, ügyesen használja pálcáját. Hat év tananyagát sajátította el. Jól repül, kiválóan kvidicsezik. Tud angolul, bár akcentusa elég erős. Latinul is tanult.
Patrónusa: galamb
Mugli képzettség: -
Pálca Típusa: Kőris vélahajjal
A karakter az enyém.
Tyara Mortal