+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | | |-+  Aberdeen
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Aberdeen  (Megtekintve 7695 alkalommal)

Ryan Blake
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2008. 04. 26. - 13:46:53 »
0

Aberdeen közelében

A városkától nem messze fekszik egy kis halászfalu, melyet még a térképek sem jelölnek. Wiltsh. Bármely hasonlóság csak a véletlen műve, hisz oly büszkék a kicsiny falujukra! Állítólag jó pár száz éve nevezték el egy vikingről mely letette a település alapjait. Hogy ebből mennyi igaz, s mennyi hazugság… Csak az ég tudja. Minket egyelőre a falu sorsa nem is annyira érdekel. Inkább a tengerparti sziklákon fekvő kicsiny kis otthonos házikó mely látszólag gazdátlan áll a zöld hangák között. Kerítés nem határolja, maga a szabadság, bár a kényelmet nem néznék ki belőle. Közelebb lépkedve, érintve a falakat, melyek szilárdan tartanak, mégsem érint meg egyetlen rossz érzés sem. Mint a kis mézeskalács házikó. Bár nem lenne érdemes beleharapni.

-: A házikó :-

A házban összesen három helyiség található. Egy kicsi fürdő, ami tényleg nagyon kicsi, egy viszonylag tágas konyha, s egy háló. A konyha összefügg a nappalival, amolyan amerikai stílusban, így helyet kap a kis házikóban egy nagy kanapé is a kandalló előtt. Romantikázásra pont megfelelő! Annyi hely viszont nincs, hogy a kanapé, s kandalló előtt le lehetne heveredni. A falakon rengeteg kép, főleg az unokákról, gyerekekről, s néhol a nagyszülőkről nomeg persze preparált állatok függenek. Amolyan igazi kis halászkunyhó. Ami érdekesebb, s talán a történet szempontjából lényegesebb is lehet, a háló. Hatalmas francia ágy, a kis szekrényeken csonkosra égett gyertyák, s vastag takaró. A szekrényen ismét csak az unokákról látható megannyi kép, kínosak is persze, ezzel emlékeztetve a tulajdonost, a család az első. A bútorokon porréteg, a házat belengi a fáradt levegő. Látszik, hogy rég nem jártak erre.
Naplózva

Ryan Blake
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2008. 04. 26. - 14:12:31 »
0

- Igen McGalagony Professzor, a nagyapám beteg. Úgy van. – nyújtottam felé a levelet, s vágtam be a megszokott semleges képet. Persze, turkálhatna az agyamban, de ismerem már annyira, hogy ezt nem tenné meg. Ráadásul nála a lesújtó pillantás is elég, hogy a másodperc töredéke alatt megtörjön az ember. Szerencsére ilyen szempontból én már egy gyakorlott játékosnak számítottam. Kiálltam a nézést, szemrebbenés nélkül, s úgy vártam az ítéletet. Végülis nem hazudtam. A nagyapa tényleg betegeskedett már évek óta. Ha az állandóan kiújuló szénanátháját annak lehet nevezni.  Másik meg, régen láttam, abban sem lódítottam hogy megnézném hogy is vannak. Az már más kérdés, hogy viszek magammal egy vendéget is. A Professzor hangtalanul nyújtotta vissza a levelet, s intett a kezével. Mintegy azt mondva ezzel, rendben, menjél csak nyugodtan. A hétvégém immár le volt rendezve. Azon azért csodálkoztam, hogy a büntetéstől is eltekintett, pontosabban arrébb lett tolva, de ez már a jövő zenéje volt. Sokkal inkább más dolgokra szerettem volna koncentrálni…

- Aberdeen - 

Elengedve Yo-t, kicsit arrébb lépve, elégedetten konstatáltam, hogy jó helyre érkeztünk meg. Nem szerettem volna a tengerből kihalászni. S persze a falu főterére sem kiruccanni. Érdekes arcot vághatnának a többiek… A fejemet megrázva, hiszen nagyon tudtam utálni az utazásnak ennek a módját, dobtam le a hátizsákomat, melyben pár ruha lapult, s pillantottam a házikóra. Eddig még senkit sem hoztam el ide. Még Claire esetében sem gondoltam végig azt, hogy milyen lenne ha… Csini hiánya pedig egyenesen mámorító volt! Maggie úgyis szeretett szórakozni vele. Ráadásul a hugrabugos hálókörlet, szerintem, a kedvencei közé tartozott. Ők sokkal jobban elviselték a hülyeségeit mint mások. Még akkor sem hajították ki amikor tönkrevágta a fél klubhelyiségüket. Pedig az tényleg nagy szám lehetett. Most azonban… A ház felé bökve, a megszokott flegma stílusomban közöltem hangtalan, ez lenne az. Felkapva újra a cókmókomat, megindulva, semmilyen nagy szöveget sem vezetve be, hogy mily csodás lesz ez a lopott hétvége, vettem ki az egyik virágcserép alól a pót kulcsot. Pálcával is kinyithattam volna, de olyannyira megszoktam a muglis dolgokat, hogy a világ minden kincséért sem vettem volna ki a táskám mélyéről. Itt úgysem voltak olyan varázslatos lények melyektől tartani kellett volna. Belökve az ajtót, magam előtt betuszkolva a másikat, jobban mondva elegánsan előre engedve, léptem be mögötte miközben magunkra zártam az ajtót.

- Nem egy Hilton, de megteszi. – szólaltam meg, s a kanapéra lökve a táskát, a kabátot hanyagul az akasztóra dobva, nyújtóztattam meg az izmaimat miközben a hűtő felé vettem az irányt. A Nagyapa még mindig meg volt győződve róla, hogy egyszer betérek ide egy lánnyal, végülis igaza lett, ezért valami mindig volt a hűtőben. Látszólag ugyan nekem fent tartva, de szinte holt biztos voltam benne, hogy az öreg ide bújt el Nana elől ha összekaptak. Szóval félig meddig neki volt fenttartva a házikó. Ahogy kitártam a hűtőajtót, elégedetten konstatálva, hogy sör azért van, nem mellesleg némi étel is, vettem ki egyet, s nyitottam ki. Hiszen ezt otthon nem lehetett. Azonban valami volt a levegőben. Mármint az állott szagon kívül. Ahogy megtámaszkodtam a pulton, a nappalit figyelve, szinte hangosan dübörgött az agyam, hogy elfelejtettem! De mégis mit. Belekortyolva az italba, figyelve a lányt, egyelőre nem vetültek fel bennem nagy kérdések vagy épp válaszok.   
Naplózva

Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2008. 04. 26. - 15:00:34 »
0

Természetesen, miután Ryan látogatást tett McGalinál, én is elfutottam egy kört, de úgy csinálva, hogy még véletlen se fussunk össze az irodájában. Hivatkozhattam volna a nagyi temetésére, de felesleges, hiszen engem nem engedtek még a közelébe sem a rendezvénynek, erről a legidősebb bátyám gondoskodott, aki teljességgel vérszemet kapott attól a hírtől, hogy nem is tartozom a családhoz, és már azt sem nézte jó szemmel, hogy a nagyinál laktam, s ha esetleg leugrott akkor összekellett futnia velem. Nem értettem őt, hiszen annyi közös élményünk volt, s tényleg együtt nőttünk fel, még is egy hír hallatnál képes volt ennyire elhidegülni tőlem? Inkább nem gondoltam a dologra, helyette nővéremre hivatkoztam, hogy ismételten meglátogatnám, s most először engedik ki egy egész hétvégére, és szeretném ezt vele együtt tölteni. Hát persze, hogy meghatotta, elvégre az egyik kedvenc diákjáról volt szó. Még egy könyvet is ide nyomott a kezembe, hogy feltétlen adjam át neki. Természetesen a könyv az éjjeliszekrényembe hajítva találta meg a helyét, miután levedlettem azt a fránya egyenruhát, szeretett mugli gönceim rángattam magamra. Ami ez esetben egy citromsárga farmernadrág, fekete tornacipő, fekete felső, tele citromsárga szívecskékkel minta gyanánt, s fekete farmerdzseki. Na meg a Pindúr Pandúrús hátizsokom.

Igen, jól olvastál. Pindúr Pandúros! Amikor a legutóbb voltam Yvnél, Londonba vettem, egyszerűen nem lehetett ott hagyni! Aztán azt megbűvölve, egy kis tértágító bűbájjal, fért bele minden kényelmesen. Vagyis egy rahedli ruha, fésűk, hajcsatok, a mamuszom és… talán jobb is ha nem sorolom fel, mert a végén még rosszul lesz valaki… Természetesen a pálcám otthon hagytam, hiszen majd csak ősszel töltöttem a 17et, és így az iskolán kívül nem varázsolhattam. Már csak elővigyázatosságból sem hoztam el magammal. A végén kísértésbe találok esni…

- Aberdeen –

Elengedett, én pedig vakon tapogatóztam utána, s kaptam el újra, belekapaszkodva a kabátjába. Vártam egy kicsit, majd aztán nyitottam ki a szemeim, s sűrűn pislogva vettem észre, hogy már nem mosódik össze körülöttünk semmi. Egy megkönnyebbült sóhaj, többet nem igazán mertem tenni. Ez a módja az utazásnak… nem először csináltam, de most különösen felkavarta a gyomrom. Pillantásom Ryanről a kis házra esett, majd mosolyodtam el. A milyen éééddiiii felszólalásom most nem ejtettem meg.
- Ryan, könyörgöm, nagyon szépen kérlek, mond, hogy van tv! – Szólaltam meg, miután már elengedtem, s nem csimpaszkodtam belé, csak a táskám pántját igazítottam meg a vállamon, ahogy baktattam utána. Le se tagadhattam volna, mennyire egy elfajzott boszorkány vagyok. Ezt nagyon utáltam mindkét suliban, hogy nem volt tv. Sőt, nem lehetett zenét se hallgatni, SEMMIT! Semmi ami elektromos árammal működött. Bosszantó volt, nagyon. Imádtam egésznap a tv előtt feküdni, s tömni magamba a chipset, meg az egyéb egészségtelen kajákat. A sok filmről, sorozatról, vetélkedőről nem is beszélve!

Kinyílt az ajtó, ezaz! Nem kellett ám engem nagyon tuszkolni, hogy bemenjek, hiszen amint hallottam a zár kattanását, s nyomta le a kilincset, én azon nyomban beslisszoltam a házba. Meglazítva a tornacipőm fűzőjét, léptem ki belőle, s rúgtam félre, persze úgy, hogy ne legyen láb előtt, nehogy valaki elessen benne.
- Víííí! Imádom! – Szólaltam meg, s csaptam össze a tenyereim, amikor meghallottam a megjegyzést, s abban a szent pillanatban vettem észre a kandallót. Persze nem ültem le a fenekemre, hanem jól körbejártam mindent, és löktem le a táskám a hálóban, s miután ott is körbenéztem, baktattam először az egyik ablakhoz, s nyitottam ki, majd vissza a kanapéhoz, majd huppantam le rá, lecsúszva, kinyújtva lábaim sóhajtottam egyet újra, ám elégedetten.
- Varázs és bűbájmentes hétvége… mmm… imádok mugli lenni. – Hát ez lehet, érdekesen hangozhatott pont egy aranyvérű ajkaiból de… érdekelt is engem a származásom? Szinte soha nem jutott eszembe, hogy még a hátsóm is varázslattal töröljem ki. De most tényleg, ezt csinálta az a sok öntelt barom, nem?! Szemeim egy kis idő után felnyitva, pislogtam újra körbe, majd szúrtam ki egy képet. Egy nagyobb képet, a falon, amin egy kisfiú állt, pöttyös labdával a kezében. Egyből felpattantam, mint aki tűbe ült, s álltam oda, karjaim összefonva magam mögött billentettem félre a fejem. Olyan 4 éves forma lehetett, s nem kellett sok idő, hogy azokat a csodás szemeket felismerjem. Oldalra fordítva a fejem, Ryanre pillantva mosolyodtam el szélesen.
- Hát ez zabálnivaló. Bilis képed véletlenül nincs?! – Most miért? Nekem is van olyan… Remélem ezért nem fogja leharapni a fejem. De már a gondolatra is vigyorognom kellett.
Naplózva

Ryan Blake
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2008. 04. 26. - 15:23:47 »
0

Az a hátizsák… Meg az a ruha. Megcsóváltam volna újra a fejem, de mit érek vele? Inkább lemondóan sóhajtottam, s csináltam azt amit kellett. Körbemu…. Jobban mondva magától körbejárt s megnézett mindent amit csak akart. Én persze nem állítottam meg. Inkább pihentem, s voltakép élveztem azt, hogy végre nem a Roxfort területén vagyok. Még ha technikai szempontból a házikóm is hasonlított az iskolára. Ellökve magam a pulttól, az oszlopnak támaszkodva, továbbra is kortyolgatva az italomat, jelent meg egy halovány vigyor az ajkaim szegletében.

- Tévé? Hát az nincs. – pislogtam ártatlanul, mintha hozzáfűztem volna, csak nem kellett volna? Momentán nem tudtam hiányolni a tévét. Már évek óta közöm sem volt hozzá. Ráadásul jobb dolgot is ki tudtam találni mint az előtt ülni és...ülni. Amikor azonban felhangzott az a híres mondat… Milyen jó muglinak lenni? Ahha, hát nagyon. Ellökve maga az oszloptól, tovább iszogatva, a fürdő felé tartva, mintha csak egy körkörös sétára készülnék, pillantottam vissza. Pontosabban kíváncsian lestem mit is talált meg oly hirtelen.

~ A képek! ~ - gyorsan a pultra rakva a félig üres dobozt, a lány mögé kocogva, hiszen nem akartam, hogy mindegyiket végignézze, bár már a nagyon ciki képeket eltüntettem, kaptam fel őt, s vettem arrébb. Felőlem megnézheti, de ha Emily képeihez ért volna akkor újra csak azt a visítás szerű hangot kell hallanom amitől már most kivert a víz. A hálószoba felé cipelve, megállva az ajtó előtt, magyaráztam el a szabályokat.

- Nem visongunk a képek előtt, nem zaklatsz, ez a Te szobád! A kanapén pedig én alszok! Kelés hajnali ötkor. – raktam le, s léptem hátrébb. Azon voltam, hogy végigfussam újra a képeket, s kiszűrjem azokat amik talán mostani fejjel cikisek lennének.

- A takaróim az enyémek, nem lesz éjjeli lopás, itt halat lehet enni. Ha nem tetszik akkor nem eszel. Alkoholt nem iszol. És… A legfontosabb, olyan cigi nincs. A képek pedig a helyükön maradnak! Egyiket sem visszük el. – a szoba ajtajától nem messze álldogálva, elmosolyodva a Csini vs Emily birkózáson, érintettem a képet, s emeltem le a helyről miközben jobban megnéztem azt. Hiányzott már. A hosszú fürtök, a Csinivel való bolondozása, s… Anyáék is. De nem akartam túl érzelgősnek tűnni. Gyorsan visszarakva, a lány felé fordulva, léptem oda hozzá, s karoltam át a derekát. Beletúrva a szőke tincsekbe, lágyan simítva az arca élét, hajoltam közelebb.

- Szóval, szeretnél már visszamenni?       
Naplózva

Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2008. 04. 26. - 16:11:27 »
0

- Nincs? – Kerekedtem el a szemeim, majd biggyesztettem le az ajkaim. Egyszerűen függő voltam, TV függő, s elég nehéz lesz azzal a tudattal lézengeni egy mugli házban, hogy nincs TV. Nem baj, a discmanem elhoztam, ha már a suliban nem lehet használni… majd itt! Azt hittem, amikor körbemásztam, hogy csak el van dugva a TV, mondjuk egy szekrénybe vagy ilyesmi, és azért nem látom.

- Hééééé, mit csinálsz? – Csattantam fel elégedetlenül, amikor egyszerűen mögém somfordált, s kapott fel, megemelve, majd cipelt a hálószobához. – Még ki sem gyönyörködtem magam a képekbeeen! – Magyaráztam tovább, de az elégedetlenségem sajnos nem hatott valami hitelesnek, hiszen a végén már elnevettem magam. Hihetetlen, hogy csak úgy felkap állandóan, s tesz oda, ahova ő jónak látja. Hát na persze! És én meg arról vagyok híres, hogy hagyom magam?!

Csendben figyeltem, ahogy két leteremtés között nézett az egyik képre, s még el is vette, hogy jobban megnézze. Talán oda mehettem volna, hogy én is lássam, de most inkább azzal voltam elfoglalva, hogy a vonásait vizslassam, ahogyan mosoly kúszik az arcira. Valamiért az enyémre is mindig képes volt egy szolidabbat varázsolni ilyenkor. Ám amint elhatároztam volna, hogy elkapom a karját, s hozzábújok, le is tette a képet. Ezzel lekéstem a pillanatot.

- Nem zaklatlak?! Hiszen ez teljességgel lehetelten. – Vigyorodtam el szélesen, s kotyogtam közbe, ahogy a szabályokat sorolta fel, majd haraptam az alsó ajkamba, s próbáltam megszeppent arcot vágni, hatalmas kék szemeimet ártatlanul meresztve. Még hogy ő alszik a kanapén? Ez valami rossz vicc? Na neeee, épp elég az, hogy a suliban különböző házakhoz tartozunk. De hogy a MI közös hétvégénken is külön legyünk? Azt már nem. Dacosan ráncoltam a szemöldököm, s pislogtam rá, ismét csak kis óvódás módjára. Egészen addig néztem rá sértetten, amíg magához nem húzott. Átölelve a derekát, bújtam hozzá s nyomtam egy apró kis puszit a szája sarkába.

- Visszamenni? SOHA! – Vigyorodtam el, már csak azért sem hagyva magam. Még a végén övé lenne az utolsó szó. – És mi az, hogy nem ihatok alkoholt, te meg itt szürcsölgeted a sört, hm? Egyébként meg nem is akartam, és OLYAN cigit sem akartam szívni, nem is hoztam, sőt… ha egyszer megígértem, akkor be is tartom. Halat nem eszek nyersen, amúgy finom éééés… - Gondolkoztam el, miközben a karjaim a nyaka köré fontam. - … szó sem lehet róla, hogy kint aludj a kanapén, mert akkor én is megyek utánad. A többi szabállyal nincs bajom. –
Naplózva

Ryan Blake
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2008. 04. 26. - 16:32:03 »
0

- Te még kicsi vagy. És…pont. Helyes. A ház egyébként is gyúlékony. Senki sem örülne ha egy kupac hamu maradna utána. – a háló felé nézve, mely ott árválkodott, látszólag, költözött halovány kis pír az arcomra miközben elfordítottam a fejem, s arrébb vontam őt.

- Akkor majd alszok a szélén, vagy a földön. Végülis mindegy. – törtem meg a csendet, s lépkedtem a kanapéhoz. Igazság szerint az sem tudtam, hogy mit tudnék vele kezdeni. Mármint, mit fogunk mi egymással kezdeni két nap alatt? Ötleteim persze voltak, miért is ne, de nem voltam az a fajta srác. Csak úgy a másikra nyomulni aztán meg könnyáztatta sós cseppek között keresni a választ. Furcsa mód az apán erre igencsak jól megnevelt. Mármint, a tisztelet. A nagybetűs tisztelet mely kijár nőknek, neki, idősebbeknek… Egyszóval hajtsak fejet. Ezt igen gyakran elvétettem. Elengedve, a sörömhöz sétálva, a kanapé felé vettem az irányt. Valamivel muszáj volt lehűteni a kedélyeket. S ez pontosan megfelelt a célnak. Félretoltam a gyerekes táskát, elnyúltam, s lábaimat kinyújtóztatva vettem le a cipőimet végre. Egyelőre igencsak megfelelt ez az idilli állapot. Csak sörözni és bámulni ki a fejemből. Ezt azért a roxfortban nem tehettem meg. A fejemet a háttámlában megtámasztva, egy pillanatra lehunyva a szemeimet, szólaltam meg félhangosan.

- Meg se próbáld… - tudtam, hogy amint hátat fordítok neki valami olyasmit tenne ami nekem egyáltalán nem tetszene. Szóval igencsak csodálkoztam volna azon ha épp semmit sem csinál amikor megszólalok. De nem nyitottam ki a szemeimet, hogy ellenőrizzem is a dolgot. Úgy véltem, hogy a megszólalás is bőven elég lesz.

A kicsiny házban, hol a fényképek foglalták el az első helyet, valamiféle rendszert is fellehetett fedezni. A három fal, a három gyermeket mutatta be. A hálószoba ajtajánál lévő fal Emily-é volt. Mely képeken legtöbbször Csinivel vagy a kedvenc bátyjával szerepelt. A hátsó fel Ryan kis dicsősége volt, képekkel a bokszolói klubban, jó pár aranyérem sportversenyek miatt, s a gyerekkorból képek. Míg a harmadik, melyen olyannyira sok kép nem tetszeleghetett, az apjáé volt. A negyedik fel, mely persze nem maradt árván, közös képeket vonultatott fel. Meg persze azokat  a randa állatokat.

- A falu csak egy órányi gyaloglásra van, a pert meg csak húsz percre. Hoppanálni nem lehet. A holnapi kaját pedig nekünk kell majd kifogni. – számomra ezek a dolgok természetesek voltak, de azért felemeltem a fejem, s felé pislogtam, már csak azért is, hogy a megbotránkozást láthassam a cuki kis szőke buksin. Kíváncsi voltam, hogy felkészült-e arra, hogy a halat meg kell pucolni, lefejezni, s aztán el is készíteni. Mely munkát… A világ minden kincséért sem bíztam volna rá. Voltak sejtéseim róla, hogy mi sült volna ki a dologból. Vagy épp mi nem.       
Naplózva

Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2008. 04. 26. - 17:18:54 »
0

- Kicsi? Szöh. – Húztam fel az orrom. Sosem szerettem ha azt mondták rám kicsi vagyok, s ezt még ha akkor a koromra is értették. Pedig gyakran a magasságomra is. Persze voltak nálam alacsonyabbak is. De akkor is zavaró volt ilyen törpszlinek lenni. Főleg mellette. Na de amikor már kikerült a képből a kanapé, újra csak elégedettséggel tölt el. Már alig vártam, hogy a hatalmas takaróhalmok alatt magamhoz húzzam, s mélyen beszippantva illatát aludjak el. Pont mint csacska kis ábrándjaimban.
- A szélén. – Döntöttem el, még mielőtt tényleg a fejébe vette volna, hogy a földön fog aludni. Tény, nem mindennap lehetett ilyennel találkozni, hogy valaki ennyire tisztelje a másikat, s ne akarjon ajtóstul törni a házba, s ez is megdobogtatta a kis szívem. Nem is kicsit. Hiszen az eddigi tapasztalatim nagy része… kiábrándító volt.

Engedtem, hadd menjen, karjaim lecsúsztak nyakáról, s figyeltem, ahogy a kanapé felé baktat az ö kis söröcskéjével, melyből ha szabad lett volna se ittam volna. Utáltam a sört. Szerintem borzalmas íze volt. S ahogy ő kényelembe helyezte magát, a szemem sarkából vettem észre valami csillanást. Arra fordítva a fejem, fedeztem fel több érmet, mely arany és ezüst érmek voltak. Egy percig sem állva tétlenül, baktattam oda, s nézegettem a képeket.
- Nem is mondtad még, hogy versenyszerűen boxoltál… vagy még mindig? – De legalább tudom, miért is olyan észvesztően izmosak a karjaid. Ezt persze magamban fűztem hozzá, még véletlen sem hagyva, hogy kicsusszanjon a számon. Szerintem épp elégszer tapasztalta, mennyire rá vagyok cuppanva. Már épp emeltem a kezem, hogy az egyik érmet levegyem a falról, és esetleg a nyakamba akasszam, amikor megszólalt. A szemeimet forgatva léptem egyet hátrébb, s fordultam a kanapé, majd settenkedtem oda nesztelen léptekkel.

Megállva a kanapé mögött, pislogtam le rá, majd ujjaimmal érintve a halántékát, csusszantak le az ujjak, végig az arcán, lassan, éppen csak érintve a bőrt.
- Micsoda? – Szaladtak magasra a szemöldökeim, amikor azt mondta vadásznunk kell. Egy perc néma csönd, igen, kivártam amíg elkönyveli azt, hogy most kétségbe fogok esni. Hogy nem megyek át a próbáján, és hisztit csapok, és feladom. Háh! Még mit nem!
- Még jó, hogy hoztam fürdőruhát is, mer igaz fürdünk is, nem igaz? – Mosolyodtam el szélesen, s csillantak meg a szemeim lelkesen. Kezeim eközben lekúsztak a vállaira. Kitapintva a tarkója alatt, pár, oda nem illő kis görcsöt, melyet biztos az állandó idegeskedés okozott, sóhajtottam egyet, s ingattam meg a fejem.
- Túl stresszes vagy. – Jegyeztem meg, miközben elkezdtem masszírozni a vállait, s azokat a kis görcsöket szépen elsimítani. Nem volt ez olyan nehéz feladat, hála a kviddicsnek, volt bennem erő is a feladathoz. – Persze pont én beszélek a szívszúrásaimmal. Na de ugye azt tudod, hogy én még csak életemben egyszer boncoltam halat? –
Kérdeztem, s húztam el a szám, az is még a mulgi suli hetedik osztályban volt. Bbrrr… Mindig megugrott, ahányszor neki estem volna a szikével. Guszti…

- Viszontrántottam már ki halat, és sült krumplit is tudok sütni. Vagyis… te vadászol, meg pucolod meg ilyen… izé dolgok, én meg ehetőt varázsolok belőle na? – Mosolyodtam el szélesen, hiszen ez igen csak nagylelkű ajánlat volt tőlem. Lehajolva hozzá, mit sem törődve azzal, hogy fejjel lefele van nekem, csókolta meg. Pont mint a Pókember képregényekben. Óóóh, milyen romiiii.

Naplózva

Ryan Blake
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2008. 04. 27. - 05:59:34 »
0

- Még mindig. De nem számít. – sóhajtottam unottan a témára, fel sem nézve. Hisz egy gyönyörű álomkép tűnt fel a lelkiszemeim előtt. Ahogy lassan, végre, ő is elhallgat, beül mellém, s némaságban nézzük a kandalló tüzét. Ennek több akadálya is volt. A legnagyobbnak mégsem azt éreztem, hogy nem ég a tűz. Legalább a hangja alapján tudtam, hogy merre kószál. Már ez is valami.

- Felőlem. – egyre közelebb ért hozzám. Az ujjai lassan lekúsztak az arcomon, s a vállamon állapodva meg nyomkodta az izmaimat. Nem mondom, még ilyenben sem volt részem. Hiszen önként nem túl sokszor jöttek a közelembe. Bizonyára a rám ragadt, fokozottan agresszív jelző miatt. Mely néha bosszantó volt, néha meg… Élveztem azt, hogy nem kell sorba állni, vagy nem engem zaklatnak a problémáikkal. Szép is lett volna nap mint nap leülni a Potter körbe, s azt nézni ahogy előadja magát a világ megmentése érdekében. Azthiszem ebben az egyben egyetértünk Wafflinggal. A legtöbb griffendéles ilyen szempontból tényleg hülye. De a házak jellemzése végett már-már egy kötelező program, hogy mindenki azt mutassa, én vagyok a bátor, forróvérű kiscserkész akit senki sem győz le. Még ha ezzel önként is rakták ki magukra, hogy „kapjatok el ha tudtuk”. A legtöbb esetben tudták. Mert magukból kiindulva azt képzelték, hogy majd elölről támadnak. Ennyire azért még _én_ sem voltam naiv. Vagy túlzottan a saját környékemben gondolkoztam?

- Hö? Milyen szúrás? – pattantak fel a szemeim, s pillantottam fel rá. Sok értelme nem volt a beiktatott kérdésnek, úgyis csak mondta, csak mondta… Tovább magyarázva azt, hogy ő mily remek szakácsnő lesz. Akkor ebből is kerti sütés lesz. Legalább ott nagyobb kárt nem lehet tenni. Egyelőre azonban nem foglalkoztatott a hal kérdése. Hiszen roxfortból épp elég ételt pakoltam fel ahhoz, hogy egy-két napig kihúzzam. Vajon őnagysága is hozott valami ilyesmit?

- Ahha. Rendben. Majd főzhetsz. – bólintottam a dologra, mely nagy monológomat egy csók zárt le. Elég bosszantó volt, hogy ott mögöttem állt. Még ha az ő fejében, csak remélni tudtam hogy nem, ez biztos romantikus dolognak hat. Eltolva, átlendülve a kanapé fölött, hogy rögtön mellé érkezzek meg, rántottam magamhoz, s emeltem meg. Ha a lábaival átkulcsolta a derekamat, hisz mikor nem tette ezt meg, a fenekét letettem a kanapé háttámlájára, s úgy simítottam végig az oldalán miközben megcsókoltam. Ujjaimmal végigjáratva az eddig nem túl jól ismert részeket, végre tudatára ébredve, már nem az iskolában vagyunk. Nem kell tartani Pitontól és a kis kopóitól. Sőt, még engem sem hívhatnak egy újabb büntetőmunkára mely legalább napokig eltarthat. Ez valamiféle új szabadságérzetet adott mely nagyon tetszett. Még ha olyannyira nem is akartam kihasználni a dolgot mint mások tették volna.   
Naplózva

Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2008. 04. 27. - 10:20:48 »
0

Még hogy nem számít?! Igen is számít. Elvégre, ha már én annyit csacsogok, és árulok el magamról, akkor jó lenne róla is tudni pár dolgot. Najó, én mindent tudni akarok, de ez megint más kérdés. Ha ilyen kérés elé állítanám, lehet, egyből jönne a ragasztószalaggal, és háromszor körbetekerné a fejem. Hhm, nem, határozottan nem tetszene nekem, ha ilyet tenne. Ezért inkább csak hümmögök egy sort, s nézegetem tovább a képeket. Még az is csoda, hogy nem kötötte be a szemeim, hogy semmit ne lássak. Hát ennyire nevelésre szorulok? Oh, ha ezt a nagyitól kérdezném, biztos bőszen bólogatna, én pedig egy összeesküvés kellős közepén érezném magam.

- Merlinre! Csak nem beleegyezést hallottam tőled? – Lepődtem meg kissé, amikor azt mondta, felőle mehetünk fürödni. Oh igeeeen. Imádtam fürdeni, mindegy, milyen hideg volt a víz, ráadásul, hogy egyre sötétebb lett lassan, s a hold és előbújt, még inkább szebbé és izgalmasabbá tette a dolgot, de még mennyire! S az is tetszett, hogy nem ugrabugrál, hanem a helyén marad, és teljes odafigyeléssel tudom azokat a kis görcsöket elsimítani, kinyomkodni, kimasszírozni belőle. Szinte lelki szemeim előtt megelevenedett egy kép, hogy az ágyon hasal, persze felső az nuku, s terpeszben ülve rajta az egész hétét bejárhatom. Mmm…. Na majd erre is egyszer sort kerítünk, az biztos. Csak nem lenne ellenére a dolog, elvégre jól masszíroztam ám. S kellően kiélvezkedhetném magam, hihihi. ^^

- Öhm, semmi extra. – Pislogtam rá, amikor kizökkentett a szóáradatomból, rákérdezve az aprócska megjegyzésre, ami annak ellenére, hogy apró volt, feltűnt neki, mi több, még rá is kérdezett. – Ha idegeskedek, akkor mindig elkezd szúrni a szívem, s nem kapok rendesen levegőt. A gyengélkedőn azt mondták, hogy a stressz miatt van. Valami vitaminokat nyomott kezembe a nő, hogy szedjem azokat, mert erre nincs varázslat. Aztán állítólag azok a bogyók megerősítik az idegrendszerem. Na persze! Eszem ágában sincs bevenni… -
S ezzel napirendre is tértem a kérdés fölött, s reméltem, nem fog belekezdeni holmi papolásba, hogy igen is követni kell a kiadott utasításokat, mert lehet, hogy komolyabb lesz bla bla bla, ezt már Yvtől meghallgattam, de ő sem tudott rábeszélni, hogy magamba erőltessem azokat a furcsaszínű pirulákat. Pföööööjjj…

Egész könnyen belement abba, hogy főzzek. Ezek szerint meggyőző volt a dumám? Jó, hát nem hazudtam, mert tényleg főztem már, elég sokszor kellett megmentenem magam az éhenhalástól, amikor a nagyi elutazott ilyen párnapos kirándulásokra a sok öreggel. Azt akarta, menjek velük, miiii?! Hogy én azzal a sok tatival és mamival, akik mindig megbotránkoznak, már csak az öltözködésemen is?! S akkor még meg sem szólaltam, szóval értitek… ciki. ÉS szerintem amit én kotyvasztok, egész ehető, még ha nem is roxforti kaja, öh… azt hiszem tudom  mit felejtettem el. A konyháról kaját csempészni. Pedig akartam, az eszembe volt…!

Hát persze, hogy romantikusnak találtam a dolgot! Minden képregény függő annak találta volna, csak volt egy olyan sanda gyanúm, hogy ő nem igazán olvasgatott ilyen dolgokat. Mi több, szinte előre láttam, hogy amint előveszem a magammal hozott újságok egyikét, azt mondja rá, hogy gyerekes, és nőjek fel. Majd egyszerűen kikapja a kezemből, és jól eldugja, vagy rosszabb esetben a tűzre dobja, ha majd gyújtunk a kandallóban. Na de akkor aztán… harakiri lesz. S mintha csak megéreztem volna, hogy ő nem osztja a véleményem, miszerint ez romantikus, tolt el, én pedig kissé felvonva a szemöldököm, néztem rá. Ám, megszólalni se volt időm, hiszen hihetetlen gyorsasággal pattant át a kanapén, s termett ott mellettem, majd rántott magához. Teljesen lázba hozott a dolog, ahogy mindig is, hogy megemelt, s ezzel könnyedén kulcsolhattam dereka köré a lábaim, mert tudtam, s már tapasztaltam is, hogy nem fog elejteni.

Persze a lopott kis perceknek, és a bujdosásnak is megvoltak a maga szépségei. De még mennyire! Hiszen bármikor ránk törhetett valaki, vagy megláthatott egy konzervatív tanár, mondjuk McGali és hamar büntetőmunkán találhattam volna maga,, mind ezt azért, mert egyszerűen szerettem valakit. Öööö… igen. Hát ezen nagyon nincs mit túl – esetleg megmagyarázni. Ám ha most nem is volt meg az a fajta izgalom, ami egyébként a lebukás veszélyérzetével járt, ott volt az a bizonyos, határok nélküli szabadság, amit ezekben a napokban ki is élvezhettünk. Hogy nem figyel minket senki sem, holmi oszlop mögül kukucskálva, meg… egyébként is. Mivel a kanapé támláján ültem, nem kellett kapaszkodjak a nyakába, hogy megtartsam magam, így kezeim nyugodtan elkalandozhattak, végig a mellkasán, majd elérve a felső szélét, bújtattam be szemtelenül kezeim.

- Szóval mikor megyünk fürdeni, hm? – Kérdeztem halkan, ahogy elváltak az ajkaim, majd húzódtak kissé pajkos, játékos mosolyba. – Mi lenne ha… még a fürdőruhát sem vennénk fel? -
Naplózva

Ryan Blake
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2008. 04. 27. - 11:18:13 »
0

- Ruha… nélkül? – vonta fel a srác szemöldökét, s nézett meglepetten rá. Talán nem is lett volna a megfelelő kifejezés. Az a tipikus atyai szigor ült ki a vonásaira mely azt jelezte, ez nem jó ötlet. Itt persze nem elsősorban a tisztességre, hanem a praktikusságra gondolva. Nem volt az a fajta, akármennyire is hamar felkapta a vizet, hogy könnyen belevágna új dolgokba. Természetesen nem volt szégyenlős. Ooooh, dehogy! Csak nem akart teljesen meztelen lenni a tenger vizében. Erre maga sem tudott pontos magyarázatot adni. De valahol köze lehetett a sellőkhöz, s egyéb lényekhez melyekről eddig nem tudott, de a tudás birtokában már a vízben sem érzi olyan otthonosan magát mint addig. Mintha mindenhol csak kutakodó, figyelő szempárok lesték volna minden egyes mozdulatát. Ez azért elég kiábrándító volt. Mint ahogy általában az egész varázsvilág. Csak ennek nem adhatott túl sokszor hangot.

- Akkor… most főzhetsz. – engedtem el, s ellépve, visszatérve a maradék sörhöz, lehuppanva a kanapéra, nyújtózta el, s pihentettem a kezemet a hasamon. Ugyan volt még kajám de nagyon kíváncsi voltam arra, hogy milyen is a főzőtudománya. Meg úgy általában arra, hogy egyáltalán feltalálja-e magát a vidéki konyhában. Hiszen itt nem volt varázslat vagy hiper szuper szerkezetek amik általában a gazdagabb konyhák fiókjait terhelték. Csak a különböző kések, vágódeszka meg edények. A hűtőben pedig… Mintha sört láttam volna meg némi kenyeret egy kis zöldség körettel. Úgy látszik a Nagyapa mostanság nem töltötte újra a készleteket. Miközben ő elfordult, kivárva azt, hogy belemerüljön a konyha rejtelmeibe, én a hátizsákomhoz nyúltam, s kihalásztam belőle a tartalék szendvicset. Tudtam jól, hogy ugyan azokból az alapanyagokból semmit sem készít el, szóval inkább csak eltereltem kicsit a figyelmét, s megjárattam. Szinte már azt kívántam, hogy hadd halljam a nagyfokú elégedetlenséget mikor visszafordul, s látja, én készültem az itteni spártai körülményekre. Elégedetten nyammogtam a szendvicsen, egyszer fordulva csak oldalra, elnyomva a feltörekvő vigyort mely majdnem a képemre csúszott a nagy keresgélés következtében.

- No, hogy boldogulsz? – kérdeztem ártatlannak tűnő hangon miközben már a felénél jártam a szendvicsnek.

- Hátul van egy horgászbot, mehetsz halat fogni is. – folytattam közönyös hangon, miközben előhúztam egy üveg vizet is a táska rejtekéből, s meghúztam. Azért nem akartam még kimerülni a sörözésben, ráadásul amolyan bosszantásképp is mutattam, nekem van, neked nincs.       
Naplózva

Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2008. 04. 27. - 11:58:31 »
0

- Igen. Miért, tán szégyenlős vagy? – Kérdeztem, miközben még pimaszabbul elvigyorodtam. Hogy a vízben lettek volna más élőlények is? Engem az különösebben nem érdekelt, vagy inkább eszembe sem jutott. Mert jó, tanították ám nekem ezt a suliban, s valamennyi meg is ragadt elmém felületén, de annyira nem izgatta a fantáziám, hogy ezen rágódjak. Oh nem, azt a bizonyos fantáziám egészen más izgatta most, de ahogy elnéztem Ryan vonásait, erről hamar le kellett tegyek. Már mint a fantáziálásról, hiszen nem tűnt úgy, hogy a másik fél is benne van a dologban.

- Ugye tudod, hogy ez igen hímsoviniszta kijelentés volt? – Húztam fel a szemöldököm, ahogy elengedett, s lépet el tőlem, így muszáj volt elszakadnom tőle, ami nagyon de nagyon nem tetszett, sőt, kissé még szíven is ütött. Lustán lecsusszanva a kanapé támlájáról, lépkedtem a konyhába, majd tettem a derekamra két kezem, s néztem körbe. Hol is kezdjem? Elkezdtem nyitogatni a szekrényeket. Persze nem találtam semmit… S mivel a konyhaszekrények, amelyek a falra voltak rögzítve, túl magasan voltak nekem, felmászva a pultra, kukkantottam be oda is, hátha találok az egyik sarokban valami kis… bármit. A poron és a koszon kívül. Öt perc hosszas kutakodás után, mindent átpásztázva a zsákmányom nem volt több három paradicsomnál, és egy uborkánál. Az egyik kezemben tartva azt, a másikat dühösen a csípőmre téve, fordultam felé, majd vontam fel a szemöldököm.
- Ha azt hiszed, ki fogsz akasztani, akkor melléfogtál Ryan Blake. – Jegyeztem meg, s halásztam elő hű társam, az övtáskámból, ami most is a derekamon fityegett, a svájci bicskám. Nos ez több volt, mint svájci bicska, hiszen volt benne kihajtható kés, villa, kanál, meg ezerféle dolog. Még nagypapáé volt, s a nagyi azt mondta, hogy lehet az enyém.

Előhalászva egy tányért, megfogva azt a kevéske gyümölcsöt, álltam a csaphoz, majd mostam meg jó alaposan őket, s unott képpel kezdtem neki az uborka meghámozásához. A kérdésre egy apró morgás volt a válasz.
- Roppant nehéz dolgom van, hiszen a semmiből nem lehet valamit csinálni. – Válaszoltam irónikusan, miközben elkezdtem felszeletelni az uborkát. A horgászás ötletére csak felvontam a szemöldököm, s Ryanre pillantva öltöttem ki a nyelvem, ha éppen sikerült elkapnom a pillantását. – Te inkább nyammogj a szendvicseden, oké? –
Még hogy én horgászni? Hamarabb fogok éhen halni, mint hogy egy hal a horgomra akadjon, az utána következő dolgokról nem is beszélve. Miután az uborkát felszeleteltem, no meg a paradicsomokat is szép kis kockákba, sóztam meg, hogy azért még is legyen valami íze, majd töröltem meg a kést, s hajtottam elő a villarészt.

- Ne, ne merészelj semmit mondani. És csak hogy tudd, a te lelkeden fog száradni, ha elgyengülés miatt összesek. – Néztem rá szúrósan, de nem, oh nem, nem voltam még ideges, vagy kiakadt állapotban, egyszerű sértettség volt ez, semmi komoly. Letelepedve a kanapé egyik sarkába, húztam fel a térdeim, majd a táskámból kihalászva a legújabb X-men képregényt, támasztottam neki a lábamnak.
- Mostantól pedig… nem szólok hozzád. – Hát ez tényleg nagy büntetés tőle, mi? Főleg, hogy örülni fog a csendnek, de erre persze nem gondoltam. Beletemetkezve a képregényembe, hogy csak a szőke buksim teteje látszódott ki, némultam el, miközben a zöldségsalátámon nyammogtam, ahogy lapátoltam be, de láthatólag nem nagyon törődtem vele, hogy milyen szegényes és talán már-már ízetlen kaját teszek a számba. Tény. Hogy az újság jobban elvonta a figyelmem.
Naplózva

Ryan Blake
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2008. 04. 27. - 17:53:26 »
0

- Ühhüm. – nyugtázta a gondolatot, az utolsó falaton rágódva, miközben fél szemmel a másikra sandított. Nem nagyon lett lelkiismeret furdalása a dologtól, az meg hogy ki lett tüntetve a hallgatással még plussz egy jó pont is volt. Nyugodtan állt fel, s nyújtóztatta meg az izmait, adózva a kedvenc hobbijának. Szótlanság. A szemetet a kosárba dobta, a kanapét lassan megkerülte, s mikor már, szerinte, a lány látószögén kívül volt, vette le magáról a pólóját.

- Akkor én zuhanyzok. – vetette oda, s a pólót a kezében szorongatva, kitárva az ajtót, majd pusztán behajtva azt, hiszen a zár már évek óta nem működött rendesen, lépett beljebb. Nem tartott attól, hogy bárki is kilesné, s egyébként is behajtotta annyira az ajtót, hogy közvetlen a közelébe kelljen mászni ahhoz, hogy bármit is lásson az ember kíváncsi lánya. Az út porát meg már most lemosta volna magáról, arról nem is beszélve, hogy vacsorára neki kellett valamivel előrukkolnia. Pénz híjján pedig maradt az egyéni vadászat. Nem akart volna a faluban mutatkozni. Azon túl, hogy a szülei úgy tudták hogy a roxfortban van, a faluban majd mindenki ismerte. S ezek közül csak páran kedvelték. A legtöbb helyi nehézfiúval voltak lezártnak nem tekinthető ügyei, a lány… Róla meg nem képzelte volna hogy megvédi magát. Szóval maradt a rejtőzködés. Még mielőtt levette volna a nadrágot, s nekilát a mosakodásnak, kidugta a fejét az ajtón. S úgy szólt a másiknak.

- Ha besötétedik húzd el a függönyöket és csak úgy gyújts világosságot. – nem magyarázta el a dolog lényegét. Sosem magyarázott semmit sem el. Nem épp ezzel kezdte volna el. Meg látott annyit a másikban, hogy felfogja a dolog lényegét. Visszahajtva az ajtót, megszabadulva az utolsó ruhadarabtól is, állt az ősrégi zuhanyzótálcába, s engedte meg a vizet. A haját is bevizezve, nem gondolva a megfázásra vagy más nyavajákra, sóhajtott halkan, s… A többit már tudjátok, nem igaz?! Nagyjából húsz percig álldogált ott, majd kilépve, megtörölközve, a vastag, fehér fürdőköpenyben lépett ki a fürdőből. Csak remélni tudta, hogy közben egyben maradt a ház, s a lány nem nézte végig az összes fényképet ami a falakon lógott. Nem mintha meglepődött volna egy ilyen kis akción. Egy másik törölközővel a fejét törölgetve, egy perc után nézve fel, terítette azt a nyakába, s indult meg a másik felé. Ha ugyan látta, s valahol ott volt a közelében.

- No, akkor megyek horgászni. Hány halat kérsz? – kérdezte a megszokott lényegretörő stílusában, miközben lélektükrei a másik íriszeit keresték.       
Naplózva

Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2008. 04. 27. - 18:15:41 »
0

A legkevésbé sem érdekelt, hogy nem viselkedem elég éretten a koromhoz képest, hogy úgy duzzogok mint egy óvodás. Ez nekem jó volt, és kész. Így akkor sem reagáltam semmit, amikor azt mondta, ő megy fürdeni, hát menjen. Ha jó kedvem lett volna, mert nem viselkedik velem szokatlanul undok módon, akkor utána settenkedek, de még mennyire! Vállalva a kockázatot, hogy kivág onnan, mert hogy nem illő az ilyen dolog. Bah… Csak újabb paradicsomdarabot vettem a számba, s kezdem el rágni, miközben lapoztam egyet az újságban. Látványosan téve a „nem érdekelsz, amit csinálsz amit akarsz” pózt.

Amikor ismét megszólalt, hogy utasításokat adjon, még véletlenül sem mutattam bármi jelét annak, hogy hallottam, felfogtam, és szót fogadok. Lejjebb csúszva a kanapén, nyújtottam ki a lábaim, és olvastam tovább, miközben a tányért a hasamon egyensúlyozva piszkáltam le róla az utolsó falatokat. S valóban, teltek a percek, én pedig letéve az újságot, bámultam a plafonra, és hallgattam a zuhanyból csobogó víz monoton hangját. Nem sok kellett hozzá, hogy a lapos pislogásokból szundikálás legyen. Arra ébredtem fel, hogy lassan csúszott le a tányér a hasamról. Még időben elkapva, ültem fel, majd felállva, baktattam a konyhába, s tettem a mosogatóba. Megdörzsöltem a szemeim, majd rájöttem, hogy ilyen fényviszonyok mellett tényleg nem fogok tudni olvasni.

Még szerencse, hogy mindenre gondoltam, hiszen akkor még a végén megint Ryan segítségére vagy inkább engedélyére kellett volna szoruljak. Oké, behúztam a függönyöket, hogy ne érje szó a ház elejét, de volt egy olyan megérzésem, ha véletlenül sikerülne a kandallóba tüzet, csiholjak varázsalt nélkül, akkor azért majrézna velem, mert látják a füstöt, ami kiszáll a kéményből. Ha tényleg felgyújtom a nagyvillanyt, hogy olvassak, akkor meg az lenne a baja, hogy túlságosan világos van. Nagyjából mindenbe belekötött volna, hogy engem bosszantson, na de… ha nem adok rá okot, akkor csak nem fog, nem igaz?
Az táskámból előkotort zseblámpát a fogaim közé kapva, s úgy megtartva, emeltem újra magam elé az újságom, mely már egy Macskanős szám volt, kezdtem el olvasgatni. Nem, nem reagáltam arra, hogy kilépett a fürdőszobából, s méltóztatott hozzám szólni, szzokásos stílusában, amit egyébként szerettem benne de most… igen, még mindig a sértett kislányt játszottam. Meg sem mozdulva a kanapén, hiszen a hasamon feküdve nyúltam végig, a lábaim kissé felemelve, bokáim összekulcsolva lóbáltam szórakozottan. A kérdésre a válaszom mindössze egy… igen csak heves lapozás volt az újságban, aminek kis híján szakadás lett a vége.
Naplózva

Ryan Blake
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2008. 04. 27. - 18:46:26 »
0

Egy röpke kis mondat, vagy csípős megjegyzés sem. Ez azért meglepte. Szóval megsértődött volna? A kanapéhoz baktatva, kezeit megtámasztva a háttámlán, tekintett le a másikra, s nézte felvont szemöldökkel az attrakciót. Nem szólt bele. Miért tette volna? Mindössze a függöny résein át érzékelte, még nem jött el az igazi este, hogy valóban halászhasson. Addig pedig a maradék időt valamivel ki kellett tölteni. S sajnos, a legnagyobb sajnálatára, ott volt benne az a kis udvarias valaki, az anyja végett, aki nem akarta, hogy a másik olyannyira megbántódjon. Persze tisztában volt vele, hogy ez csak egy hiszti. A személyisége azon része azonban újra érinteni, csókolni kívánta a kis makacs hölgyikét. Így, az újsághoz nyúlva, két ujjával érintve azt, ragadta ki a kezéből, s dobta félre, megkerülve a kanapét, jól meghúzza a köpeny zsinórját, guggolt le mellé, s érintette az arcát.

- Van még pár óra. – utalt itt arra, hogy nem indul el a halászatra, s egyúttal tette is fel a kérdést. Addig mit kéne csinálni? Nem mintha nem szerette volna a képregényeket, mert szerette, de nem úgy tervezte a hétvége további részét, hogy az egyikük itt, a másikuk meg ott fog ülni a saját kis világába zárkózva. Várjunk csak, egyáltalán tervezett valamit? Valami foroghatott a kis barna buksiban, hiszen nem volt ő azért oly ügyetlen. Óvatosan közelítve a másikhoz, ujjaival érintve a hamvas bőrt, kivéve a szájából a zseblámpát, állt fel, s fogta meg a kezét, látszólag azért, álljanak fel.

- Szóval, akkor… - megragadva, magához szorítva, hisz ígyis úgyis felvakarta valahogyan a kanapéról, vigyorodott el. Megcsókolta, követelődzően, persze nem durván, inkább csak vággyal telítetten, s simultak ujjai a hátára, túrtak bele a szőke tincsekbe.

- Mit is mondtál? Fürdőzés? – kérdezte elgondolkozva, nem engedve. Most úgy látszott, hogy volt némi hajlandósága a vízre. Persze nem vetette fel azt a szörnyűrémet, hogy mezítelenül. Csakis fürdőruhában. Horgászni a másik mellett is tudott volna ha amaz nem megy túl közel a vízben a csalihoz. Nos… Talán ez egy naiv gondolat lett volna a részéről? Ebbe még igazán bele sem gondolt. Egyelőre túlzottan megrészegítette a másik illata ahhoz, hogy ezt végiggondolja igazán. 
Naplózva

Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2008. 04. 27. - 20:38:32 »
0

Oh nem. Nem néztem fel, amikor éreztem, s észleltem, hogy megállt a kanapénál, s épp azt nézi, én mit művelek. Egy elégedetlen, nem tetszést kifejező horkantást produkáltam így, hogy az újságomhoz ért, sőt, meg is fogta, és egyszerűen kikapta a kezeim közül, és eldobta. Hát már az egyetlen szórakozásom is megvonja tőlem? Vagy végre észrevette, nem lesz ez így jó, mert most tényleg megmakacsoltam magam, és azért sem akartam hozzászólni. Ha már egyszer megígértem. Bár az is megfordult a fejemben, nem fogja valami jól tolerálni a hisztim. Talán a térdére fektet, és elfenekel? MMm… ^^

Nem moccantam, amikor az arcomhoz ért, csak éppen oldalra fordítottam a fejem, hogy ránézzek, a lehető legnagyobb gőgösséggel. Ahogy elvette a zseblámpát, s tette félre, csuktam be a szám, majd vontam fel kissé a szemöldököm, egy amolyan „és?” kérdést kimondva némán. Van pár óra, s addigra megint kitalál valamit, amivel szívathat. De nem, nem fog kiakasztani, vagy az őrületbe kergetni, még ha ez is a cél.
Megfogta a kezeim, én pedig kíváncsian pislogtam rá, még is mit akarhat? Egyértelmű, hamar le is esett. Feltápászkodva álltam fel, persze a kanapén állva, s így pont egy magas voltam vele, s kerültek szemeink egymagasságba.

- Igen? – Kérdeztem, miközben összefontam a karjaim dacosan, s ezzel megtörve saját magam némaságát. Igen, olyan jó volt újra hallani a hangom! Na és újra érezni, ahogy magához ránt, s ezzel halvány mosolyt csalt az arcomra. Kivártam a további kezdeményezéseket a részéről, s ahogy megcsókolt, csak akkor érintettem meg az arcát, s túrtam jobb kezemmel még nedves tincseibe.
- Ühhüm, igen, nem is olyan rég a fürdőzés gondolatával kacérkodtam. – Jegyeztem meg, s ebben elrejtve, hogy most már nem fogom erőltetni a dolgot, bár még mindig van hozzá kedvem, neki kell azt mondania, oké, gyerünk, menjünk. Átölelve a nyakát, bújtam hozzá, s szippantottam be azt a tiszta, friss és meghatározhatatlan illatot, ami most körüllengte. S rám valami nagyon lehengerlő módon hatott.

- Előkaparjam a fürdőruhám, hm? – Még véletlen sem próbálkoztam azzal, hogy újra azt mondjam, a nélkül is lehetne fürdőzni. Elég volt egyszer látni, mennyire megbotránkozik már csak magán az ötleten is. Elengedve őt, léptem le a kanapéról, s csusszantam ki a karjai közül, majd hajoltam le a táskámhoz, majd lemerülve könyékig, kutattam, mire elővettem a bikinim, ami speciel fekete-fehér kockás volt, s egyenesedtem fel, majd mutattam fel, s vigyorodtam el szélesen. Már csak egy szavába került, hogy már is átvegyem.
Naplózva
Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 12. 23. - 05:58:06
Az oldal 0.127 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.