+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  Nina Cheap
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Nina Cheap  (Megtekintve 1127 alkalommal)

Nina Cheap
Eltávozott karakter
*****


.:lovely and blushing:.

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2010. 07. 01. - 11:42:25 »
0

NINA CHEAP
 


         Alapok

jelszó || "Szótlanul tették meg az utat Roxmorts határáig."
teljes név || Nina Emilia Cheap
becenév || Nina, Em
nem ||
születési hely, idő || London ,1980. november 24.
kor || 17
vér || fél
iskola || Roxfort
évfolyam || 6. - 7. évfolyam
szak ||


         A múlt


 
Gyerekkor


Hogy milyen is volt a gyerekkorom? Azt hiszem, semmi okom nem lenne arra, hogy most nekiálljak rizsázni, mennyire rossz volt: A szüleim imádták egymást, semmi vitájuk nem volt, amit így félig felnőtt fejjel már furcsállok, de kiskoromban sosem vettem észre. Amit Apa akart, az megvalósult, s ugyanígy történt Anya esetében is. Szóval, úgy éreztem, mi egy igazi, boldog család vagyunk.

Anyám azt mondta, én voltam az életében a legnagyobb ajándék, amit bárkitől kaphatott. Elképzelhető, azért, mert Apába leírhatatlanul szerelmes volt, aki félvér, míg Anyu mugli. Hihetetlenül sokat foglalkozott velem tizenéves koraimig: megtanított számolni, olvasni, írni, zongorázni, rajzolgatott, festett, játszott velem különféle játékokat, napi háromszor fésülte a hajam, az összes létező virágot megmutatta, hogy minek mi a neve, bár természetesen én nem tudtam megtanulni, mert olyan sok van, hogy életem végéig magolhatnám, akkor sem jegyezném meg.

Körübeül hat éves lehettem, mikor az Erica által megtanított altatódalokat énekelni kezdtem egymagam. Egy virágos mező kellős közepén ültem, szimatoltam a kicsiny növényeket, s dalolásztam. Imádtam ezeket a dalocskákat, hiszen kisbaba korom óta ezeket énekelgette Anya esténként, lefekvéskor. Sosem szerettem, ha más hallja ezeket: még apuék sem.
Anyu sétálgatott a virágocskák között, s a fülét ütötte a dalos pacsirtáskodásom. Odaült mellém, én pedig frászt kaptam, hiszen megszoktam: ilyenkor édesanyám a házban szokott munkálkodni. Mosolygott, és azt mondta, gyönyörű hangom van. Elmondta, hogy szerinte jó lenne, ha tovább fejlesztenénk, s akkor más is megtudhatná, mennyire szépen énekelek. Természetesen, én rázni kezdtem a fejem. Megsimogatta az arcomat, még mindig vigyorogva. Ettől a naptól kezdve ezt is tanulni kezdtem.

Innentől a naplómból olvasgatva fogok egy-egy dolgot kiemelni, de nem idézem. Csakis azért mesélem így, mert az ember sokat felejt, így pedig minden benne lesz, ami lényeges a múltamból.

1990. november 24.

Kedves Naplóm! Ma volt a tizedik születésnapom. Kaptam egy csomó játékot, ruhát, de a legjobb, az Te vagy. Ha tudnád, milyen jó, hogy vagy nekem! Minden nap írni fogok, mert valakinek muszáj mesélnem! Anya nem ér rá, Apa sem, ezért Neked fogok, ha nem gond! Lehet, ez most viccesnek tűnik, de én úgy érzem, minden élő- és élettelen dolognak van lelke. Ezért sem bántok egyetlen fát, meg ilyenek. Na, mindegy! Szóval, kaptam egy nagyon szép lila pólót, amin egy cica van, hozzá egy fekete szoknyát, rajta egy csomó, fehér virággal. Ezeket Apa vette, és nagyon tetszenek, főleg, mert tőle vannak. Anyától saját maga által készített játékot kaptam, amivel játszani fogunk, amint lesz egy kis ideje. Ja, meg Téged adott nekem, azzal a mondattal, hogy neki is volt naplója, és tudja, imádok írni. Eszméletlenül boldog voltam! Ez volt életem leges legjobb napja!

1990. december 19.

Kedves Naplóm! Félek. Anya azt mondta, mivel már az énektudásom tökéletes, a hangom meseszép, ezért az egyik karácsonyi műsoron fel szeretné, hogy lépjek. Én persze ellenkeztem, Anyu pedig dühös lett rám. Úgy beszéltük meg, holnap még beszélünk a dologról. Én nem akarok! Utálok mások előtt énekelni! Nem, nem, nem és nem fogok szerepelni! Most olyan nagydolog vagy kérés? Ráadásul tíz éves múltam. Igaz, még kicsi vagyok, de saját döntéseim lehetnek, nem? Most itt sírok, mert megismételtem, nem érdekel az egész fellépés cucc, ezért anyáék bezártak a szobámba. Miért ilyenek velem? Nem szeretném és kész! Olyan gonoszak!

1990. december 24.

Kedves Naplóm! Apu úgy döntött, hagyjuk az egészet, főleg, mert Szent Este van. Majd máskor kidühönghetik magukat, de most ne. Nagyon örültem, amikor Anyu megbocsátott és megölelt, megpuszilt. Négy napja a szobámban voltam: oda adták az ételt, mert annyira dühös voltam, ahogy megláttam, ők is azok, hogy inkább ki sem jöttem onnan. De már megbántam. Olyan jó velük lenni! Hiányoztak. Mondjuk, ettől még mindig nem fogok énekelni. Ja, amúgy meg kaptam egy csomó ajándékot: babát, ruhákat, plüss mackót. A két játékot el is neveztem: Jessica lett a babám, Monica pedig a macim. A nagy asztalhoz leültettem őket, úgy, ahogy mi szoktunk reggelinél, ebédnél és vacsoránál, aztán Anya segítségével kihoztam a teás készletet. Mindhárman jól éreztük magunkat. Tök jó volt!

1991. február 28.

Kedves Naplóm! Ennyit arról, hogy sokáig fogok a babámmal teázóst játszani. Az annyira kislányos, én pedig nemsokára már tizenegy éves leszek! Most nem nagyon mesélek semmit, mert megyek aludni. Nagyon késő van.

1992. január 14.

Kedves Naplóm! Anya bejelentette, teherbe esett. Boldogok voltak Apával, én pedig még náluk is jobban örültem. Lesz egy kistesóm! De jó! Játszani fogok vele, megtanítom zongorázni, meg mindenre, amit csak tudok! Ha fiú lesz, verekedni fog – igaz, én is alig tudok, bár amennyire tudok, arra muszáj lesz rászoktatnom. Szóval az alap dolgok megvannak, így, előre gondolkodva. Ha lány lesz, ugyan azt fogom, amit Anyu nekem, meg a haját is fésülgetem majd, és még sorolhatnám jó sokáig. Akár fiúcska, akár lányka lesz, mindenféleképpen ő lesz számomra a legfontosabb: vigyázni fogok rá, etetem babaétellel, ha megbetegszik, ápolni fogom. Én leszek a világ legjobb nővérkéje!

1992. október 10.

Kedves Naplóm! Eltelt a kilenc hónap, Anya kórházba kötött ki: a baba meg akart születni. Apa azt mondta, órákig szenvedett, mire sikerült életet adni a picinek, de gond volt: Anyu ekkor már harminchat éves volt, és ilyenkor egy kisbaba nagy bajba is kerülhet. Az én öcsém, Sebastian úgy jött világra, hogy a saját ürülékét lenyelte. Életveszélyes állapotba került, édesanyám pedig sírt, könyörgött Istennek, hogy mentsék meg az ő egyetlen kisfiát. Nem tudom pontosan, hogyan is történhetett ez a baleset Anyuba, de elvileg így történt. Anyukámat pár órával később meglátogathattam, bár ekkor még mindig zokogott. A kisöcsém meghalt. Túlságosan nem értettem, mi az a halál, csak annyit, hogy a szüleim szerint egy szörnyű dolog.

1992. november 19.

Kedves Naplóm! Azóta, mióta Anyát kiengedték, a dolgok megváltoztak: Mintha mindketten az egyetlen gyöngyszemüknek tekintettek volna. Egyszerűen nem értettem semmit. Ezek után – bármennyire utáltam közönség előtt fellépni -, megtettem apámék kedvéért, kizárólag azért, hogy hátha ettől boldogabbak lesznek, ha már nincs kistesóm.

1993. május 3.

Kedves Naplóm! Meg jött a levél! Nemsokára mehetek tanulni Roxfortba! Annyira boldog vagyok, hogy alig bírok lenyugodni. Anya és Apa eszméletlenül büszke volt rám, és mondták, remélik, az iskolában is jól fogok teljesíteni. Legyen így! Bár az a gond, sokszor elkalandozik a figyelmem. Bízom benne, most nem lesz ilyen. Inkább legyen az, hogy mással beszélgetek órákon – habár nem nagyon merem, mert hát ki tudja, milyen tanárok vannak, akiknek x fajta büntetésük lehet – vagy valami hasonló. Istenkém, kezdődjön már el az év! Hogy bírom ki majd ilyen izgatottsággal a nyarat? Szerintem sehogy. Áh, mi lesz velem?!
 

Roxfortos évek

1993. szeptember 1.

Kedves Naplóm! Végre itt vagyok! Úgy láttam, sokan vannak, akik olyan boldogok, mint én. Az egész, hogy idejárhatok, annyira jó! Majdhogynem remegek az izgatottságtól, meg ilyenek. Tetszik az egész suli, a szabályok ( vicceltem! ), a diákok: szóval minden. Egyenlőre barátkozok, de még félek egy kicsit, vagy micsoda. Na, majd a szobatársak! Velük tuti lesz egy jó kapcsolatom. Remélhetőleg… Azt hiszem, nem csak félek, de önbizalomhiányban is szenvedek. Muszáj ez ellen tennem, különben gyáva nyuszinak fognak tartani – bár jó néhányszor tényleg az vagyok. Jó, a csótányoktól oké, hogy frászt kapok. Pfuj! Undorítóak!

1994. június 8.

Kedves Naplóm! Jesszus, ez az év is úgy telt el, hogy egy csomót tanultam. Na jó, azért nem olyan sokat, de a várt eredmény egész jó lett: vegyes felvágott, de semmi extra rossz, szerencsére. Egészen büszke vagyok magamra! Jaj, meg képzeld! Jövőre megyek a kórusba. Atyám! Remélem, a lányok, akik ott vannak, nem fognak morogni a hangom miatt, ami – elvileg – olyan szép. Valaki mentsen meg a következő évtől!

1995. március 29.

Aj, hagyjuk már ezt a marhaságot, hogy Kedves Naplóm! Mi ez? Valami ovis duma? Én nem vagyok már kicsi, szóval nem kellenek az ilyen kezdő marhaságok. Na, de attól még mesélek. Azért nem írtam egy csomó ideig, mert összeismerkedtem Noraval és a kis csapatával. Két évvel idősebbek nálam, de engem nem zavar. Nora a legjobb barátnőm, és a többiek követik minden parancsunkat. Állati! Két hete széttörtük a lánymosdóba az egyik csapot, vécét. Sajna, kikötöttünk az igazgatói irodába. Mindent kárpótolni kellett, de anyáék segítettek, úgyhogy a dolog elintézve. Ja, meg lett így egy kis hírem a suliba az egész bandávalal együtt. Eszméletlen király!

1995. október 4.

Kedves Naplóm! Kérlek, felejts el mindent, amit eddig írtam! Mármint, a tavalyi bejegyzéseket. Szörnyű! Először is: alig találtalak meg. Nem tudtam, hova rejtettelek, amikor volt ez a… zakkant korszakom. De most végre megvagy és megint írok beléd minden nap. Képzeld! Év végére észhez tértem: Noraék tiszta lököttek! Én nem vagyok olyan, mint ők, vagyis nem ilyennek neveltek. Egy visszahúzódó kislány voltam világ életemben. Nem tudom mi miatt történt ez az egész. Ja, amúgy úgy jöttem minderre rá, hogy volt egy srác, akit Jeremynek hívtak. Úgy éreztem, totál belezúgtam a fiúba, és mindenféle bolondságot elkövettem, csak azért, hogy felfigyeljen rám. Micsoda hülyeség volt! Aztán év végén, mikor Nora és Jeremy összejöttek, azt hittem, ott helyben öngyilkos leszek. Annyira kiborultam, hogy az leírhatatlan. Vártam, mikor jön valamelyik barátnőm, de kiderült, ők nem azok. A ház, melyben laktam, addigra az ellenségemmé vált. Senki sem törődött velem. Még jó, hogy ez az utolsó pár napban történt. Miután visszajöttem a suliba, a többi csaj látta, megváltoztam, bár a régi már teljesen soha nem leszek. Elnézést kértem tőlük a múlt évi dolgok miatt, ők pedig megbocsátottak. Hát igen. Ők barátok! Az egyik lánnyal nagyon összebarátkoztam; Lizának hívják, elvileg eddig az évfolyamtársam volt, csak sosem vettem észre. Szerény, csendes és visszahúzódó leányzónak tűnt, de én megláttam benne a legjobb barátnőt. Most éppenséggel alszik, mert hát éjszaka van. Nekem muszáj volt ezt közölni, így, takaró alatt, kis világítással Veled, Naplócskám.

1996. május 20.
 
Kedves Naplóm! Szegény Liza! Végre megtalálta álmai pasiját, de kiderült: neki más valaki tetszik. Micsoda szívás! Csóri lány totál kiborult, alig evett, meg minden. Nem bírtam nézni, ahogy viselkedik, úgyhogy minden szünetbe elvittem a Titkos Helyre – bocsi, Neked sem írom le, hol van az a bizonyos rejtekhely -, ahol kisírhatta magát, elmondhatta minden gondját nekem: ahogy abban a pillanatban érzett. Hát, én nem nagyon szeretnék szerelmes lenni! Az egyik másodpercben meg tudta volna ölni a csávót, a másikban csókolni, ölelni, a harmadikban meg azt a csajszibarackot szerette volna kinyiffantani. Na, ilyen labilis hangulatváltozást minden lányon havonta egyszer egy hétig tapasztalhatnak az emberek, meg úgy látszik, ha szerelmi csalódás áll fent. Bizony, én ezért félek a szerelemtől. Könyörgöm, nekem ne legyen ilyen! Szörnyű lehet.

Háború

Voltaképp én erről nem tudok semmit... Nem gondolkoztam el ezen, nem érintett ez az egész, csak hallottam felőle, hogy visszatért Tudjuk Ki. Most lehet, undorító leszek, de sem a Rossz oldalon nem állok, sem pedig a Jón. Felőlem öljenek meg! Választani csak a legvégsőbb esetbe tenném: Kizárólag akkor, ha a családom élete forog kockán. Igazán nagy marhaság ez az egész szemlélet, nem igaz? Én ilyen vagyok ezen a téren. Mikor még nem volt semmilyen háború, akkor sem akartam sehová tartozni. Semleges. Azt hiszem, ez az, amit rám lehetne mondani.


         Jellem

Az évek során rendkívül sokat változtam: voltam csendes, visszahúzódó, aki inkább a tanulásra koncentrált. Pár évvel később lázongó, bajkeverő csajszi voltam Noráék csapatában, de azt a korszakomat is kiéltem. Jelenleg se nem vagyok az a halk kisasszony, se nem verekedek minden ötödik másodpercben. Most inkább úgy érzem, inkább lennék fiú, mint lány. De azért, megvannak a feminin vonásaim is, például nagyon szeretek álmodozni, s romantikus teremtés vagyok. Amit még el lehet rólam mondani, hogy vicces, mosolygós, jópofa csajszi volnék. Sokszor gyerekesen viselkedek, de ellentétben ezzel, ha kell, felnőttes is tudok lenni. Ehhez mindössze annyit szükséges tennem, hogy a poénos énemet egy kis időre félreteszem. Azt hiszem, ennyit tudok mesélni a jellememről.

         Apróságok

mindig ||
- Napló
- Beszélgetés
- Zene
- Együttérzés
- Virágok

soha ||

- Műkörmös libák
- Csótányok (a bogarakra gondolok, nem az emberekre)
- Hazugság
- Kihasználás
- Lustálkodás

dementorok || A kistestvérem elvesztése. Ez életem – így, idősebb fejjel - legrosszabb emléke.
mumus || Óriás csótány! Pfuj!
Edevis tükre || Vissza szeretnék menni a múltba, és megakadályozni, hogy az öcsém ne haljon meg.  
titkok || Ha találok egy eldugott, csendes helyet, énekelni kezdek az érzéseimről.
rossz szokás ||
- Ha unatkozom, ha nem, a gerincemet, a lábujjaimat és a kezemet is ropogtatom.
- Bárhol és bármikor képes vagyok elaludni.



         A család

apa || Daniel Cheap, 44, félvér
anya || Erica Caroline Gray, 40, mugli
testvérek ||  Sebastian Cheap, †, félvér
családi állapot || egyedülálló
állatok || -

Családtörténet ||
Anya és Apa mindig imádták egymást, vita nem volt köztük soha. Talán azért, mert Erica „átadta” Danielnek a családfő szerepét: ezt úgy értettem, hogy a háttérben nem ő irányította a kis családunkat. Az öcsém, Sebastian, születése után nem sokkal meghalt. Az apám felőli nagyszüleimről nem tudok semmit, pedig elvileg még éltek, csak hát nem voltak ránk kíváncsiak. Az anyám oldaláról csupán mamám, Henrietta él, de őt úgy szeretem, mintha a második anyukám lenne, attól eltekintve, hogy kizárólag nyáron láthatom, néhány napra.
 



         Külsőségek

magasság || 163 cm
tömeg || 52 kg
szemszín || zöld
hajszín || szőke
különleges ismertetőjel || -
kinézet || Emlékszem, mikor Noraékkal voltam, a fiúk még csak rám sem mertek nézni: elvileg szörnyen néztem ki. Hát, ahogy most visszanézem a képeket, azt kell hogy mondjam, inkább más voltam; fiatalabb. Akkoriban még az iskolán kívül, mikor nem kellett egyenruhába járni, egyáltalán nem törődtem az öltözködésemmel, se semmivel. Csak voltam és kész. A pólóm be volt tűrve a nadrágomba, a felsőm totál eltért a normális kinézetűektől, a hajam… Na, arról meg ne is beszéljünk. Azóta változtam, nem is keveset. Rájöttem, egy csomó ember a külső alapján ítél először, nem pedig a belsőből. (Persze, hát hogy is tenné, ha nem ismeri a másikat? Akkor látta legelső alkalommal!) Szóval, a hajamat csupán órákon viselem lófarokba, hogy ne zavarjon, a pólómat még elképzelni sem tudnám a farmeromba – vagy éppen szoknyába -, és sorolhatnám a többi változást jövő hétig. Magyarán, adok a külsőmre. Mellékesen, otthon sem unatkozok, ha van arra időm: edzek, a saját és anyám által kitalált edzésmódszerrel. Nem fogom hagyni, hogy pufi legyek, az egyszer biztos! Nincsen tökéletes alakom, se nem vagyok anorexiás; inkább valahol középen helyezkedek el. Ha érdekel valami még, nézz rám – de úgy, hogy ne vegyem észre -, és megtudod!
egészségi állapot || Ha a folytonos jókedv és nevetés betegségnek számít, akkor hamarosan meg fogok halni. Mellékesen, semmi bajom.



         A tudás

varázslói ismeretek || Nem tudom, miért, de én mindig is imádtam a bájitaltant és a gógynövénytant. Talán azért, mert számomra érdekesek. Főleg az utóbbi, valószínűleg a sokféle virág miatt, amiket régebben édesanyám megtanított. Mellékesen, még a számmisztikát is nagyon szeretem, de amúgy bármit megtanulok, mert könnyen tudok magolni – ha van éppen hozzá kedvem.
felvett tantárgyak || Alkímia, számmisztika
mugli képzettségek || Zongorázás, rajzolás, festés.
pálca típusa || 11,5 hüvelyk, fűzfa pálca, egyszarvúszőr maggal.
különlegesség || -



         Szerepjáték-példa

[ Saját regényből részlet. ]


Az ajtó újból nyílt, én pedig szembe találtam magamat az épületben rajtam kívül található két ellentétes nemű egyeddel, kiket már évek óta ismerek, bár annyira rég nem, mint ők ketten egymást. El akartam sétálni mellettük, amikor a lilás hajú valamit kiejtett a száján, amitől muszáj volt megállnom és felé néznem. Nem, egy pillanatra sem akartam odamenni és leszólni, hogy „Most marhára nem kéne ezt mondanod, de azért kössz!” egy kacsintással megtoldva, se nem szimplán meghálálni egy nevetéssel, inkább a tekinteteink találkoztak, majd belefúrta az övéét az enyémbe. A zöld íriszei fogságban tartottak, de valaki megmentett: a főnököm. Elém lépett és hirtelenjében ismét elöntött a méreg, habár csak néhány másodpercig. A hajamban lévő hajcsat maradványt kiszedte, miközben éreztem, az arcom egyre vörösebbé válik. Meg akartam szólalni, de csak egy nyögésféle jött ki, úgyhogy inkább csendben maradtam, úgy néztem a tevékenykedését, bár végül muszáj volt megszólalnom.
- Köszönöm! – fordítottam el a fejemet a lift és a lépcső felé vezető kis ajtó felé, hátha így gyorsabban eltűnik a pirosság a képemről. Hát persze, hogy nem fejezte még be: a felsőmbe beragadt néhány hajszál, amit kiszedett, szóval az egyszerűen-nézz-másik-irányba taktika sem segített: még jobban hasonlítottam Piroska ruhácskájának színéhez. Kérem, és ekkor jött még a ráadás!: a fülemhez hajolt és belesúgott két szavacskát, ami teljesen kiborított… Ez… most… hogy jött? Komolyan arra célzott? Nem, az nem lehet.
A gondolatmenetemből azonnal kiléptem, amint Ő a másik személy felé fordult. Ez most jól jön… Fogtam magam, és besiettem az irodába, ahonnan felkaptam a forgalmit és a személyit, belenyomtam a bal zsebembe őket, azután siettem a lépcsőkhöz. Mielőtt elhagytam volna a folyosót, feléjük fordultam.
- További szép estét! – mosolyogtam rájuk, aztán rohanni kezdtem. Szokásom, hogy liftezés helyett lépcsőzök, hiszen ez is egyfajta edzés számomra. Igen, kissé durva, hogy kilenc emeletet lesétáltam – jelen esetben futottam -, de nekem tökéletes. A bukósisak a jobb karom alatt volt, mint ahogy a focistáknak a labda szokott lenni, mikor nagymenőznek. A jobb zsebecskéből előkaptam a mobilomat, a kabátoméból pedig a fülhallgatót, amit csatlakoztattam a kis készülékbe. A piciny hangszórókat bedugtam a fülembe, a zenét maximumra állítottam, és elindítottam a Favourit nevű lejátszási listámat, amit természetesen én állítottam össze. Körübeül a hetediken járhattam, amikor az egyszer már eltörött bokám megadta magát, s elindult egy másik irányba. Elvesztettem az egyensúlyomat, minek következtében dőlni kezdtem előre. Szerencsémre csak három lépcsőnyit zuhantam, de nem akárhogy: jobbra borultam, így azt a kezemet vertem be többször, s a judonak köszönhetően a fejemnek nem lett semmi baja. Amint megálltam, a gravitációt kezdtem szidni, hiszen ha az nem lenne, itt repkednék, egyetlen karcolással sem. Na jó, de, attól még a bokám ugyanúgy felmondta volna a szolgálatot. Lényegtelen. Most a lábam után kapva ültem fel: először úgy volt, elkezdem masszírozni, ahol fáj, végül másképp döntöttem. Hátrakúsztam a falig, nekidőltem, a plafont bámultam, miközben a szemeimből ismét könnyek buggyantak ki. Ez a fizikai és lelki fájdalomtól volt. Még mindig nem értettem, miért mondta azt, hogy „Én is.” Most komolyan szórakozik velem? Ennyire nem vagyok idióta… Vagy igen…? Beveszem? Be… mert idióta vagyok… Egy barom… Most is miatta bőgök. Megéri? Meg. Meg tudnék neki bocsátani? Meg. Miért? Mert szeretem.


         Egyéb

-
Naplózva


Izabel Bishop
Eltávozott karakter
*****


★ HARDCØRE GRYFFINDØR ★

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2010. 07. 02. - 00:33:48 »
0


Szia, Nina,

Az előtöridet elfogadom, mert úgy nézem, minden a helyén van benne, viszont azért megkérlek rá, hogy módosíts néhány dolgot:


  • A Roxfortban betűjelek képzik a diákok tanulmányi jegyeit. Nincsenek 1-esek vagy 5-ösök. Itt: T (Troll), B (Borzalmas), H (Hitvány), E (Elfogadható), V (Várakozáson felüli) és K (Kiváló) osztályzatokat kapnak a tanulók.
  • Hihetőbb lenne a helyzet, ha édesapád félvér származású lenne, nem pedig aranyvérű. Az aranyvérűek soha nem házasodnak muglikkal (ami azt illeti, félvérekkel se sűrűn). Ezt írd át, kérlek.
  • "belopóztunk már nem is tudom melyik házba" - a különböző Házak tanulói nem tudnak belépni más Klubhelyiségekbe a sajátjukén kívül, mert az átjárókat jelszó védi. Többek között az ilyen vandalizmus megelőzése végett Hááát

Egyébként nagyon kedves, ahogy fiatalabb korodban mindenféléről írtál, ami csak ért téged, és elég hiteles is. Meg aztán az, ahogy idővel "érettebb" lettél és megváltoztál Mosolyog Ügyes! Házad aaa


Hugrabug
Foglalj avatart, jelentkezz a Népszámlálásra és a fakultatív órákra!


Naplózva


ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ
aww, c'mon... what's the worst that could happen?
ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 02. 23. - 06:42:11
Az oldal 0.252 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.