+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | |-+  Chamberpot
| | | | | |-+  Chamberpot kastély (Moderátorok: Lord Voldemort, Cyrus Halstead)
| | | | | | |-+  Kazamaták
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Kazamaták  (Megtekintve 2284 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2010. 05. 31. - 00:56:07 »
0

A chamberpoti kastély legfőbb látványossága kétség kívül a föld alatti folyosórendszere lenne. Olyan, mint egy labirintusrendszer a falu alatt, a hanyag kivitelezés és a belvizek miatt sok beomlott járattal. Az összes lakóház pincéjéhez csatlakozik, mind menekülési útvonalak voltak.
A folyosórendszer közvetlenül a kastély alatti része nem más, mint végtelennek tűnő cellasor. Ide hozzák a Halálfalók azokat a foglyokat, akikre vagy szükség van záros határidőn belül a helyszínen, vagy azokat, akik soha többé nem fogják meglátni a napfényt.
Naplózva

† Monique Garside
Eltávozott karakter
*****


† Halott

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2011. 06. 25. - 09:06:49 »
0

Roxana

Nem igaz … Nem igaz!
Már megint azzal a ribanccal kell találkoznom! Ott átkoznám főbe, ahol csak lehet. De persze ilyesmi szóba se jöhet egymás között, két halálfalónál! Na vajon miért? A kis átkozott mocsok!
Undorodva lépdelek a kastélyban, a nyakamban egy bizonyos könyvet nyitó kulccsal. Meg tehetném azt is, hogy most itt rögtön megfordulok, fittyet hányva a Nagyúr parancsára, ám ez sajnos nem ilyen egyszerű. Emlékszem én még azokra az időkre, amikor Crucioval átkoztak a pincékben. Nem óhajtom még egyszer olyan élménynek kitenni magamat! Nem, nem és nem!
Dühösen felrobbantom az egyik régi festményt a falon. Még hogy én, VELE tanuljam be az új kínzó átkokat! Miért nem rögtön Pottert küldi elém? Talán még vele is jobban kijönnék, mint ezzel a szipirtyóval! Egész Roxfortos időnk alatt, mást se tett, mint, hogy megpróbálta bebizonyítani, hogy jobb nálam. Mindenben! Nem…. Ki kell, hogy ábrándítsam a szerencsétlent, nem, nem jobb nálam semmiben! Igen. Bénább, kétbalkezesebb és kiszámíthatóbb, mint én! Itt egyedül nekem van helyem és erre ő is rá fog jönni nagyon hamar!
Hangosan trappolva megyek a kazamaták felé. Legszívesebben bezárnám az egyik rothadó cellába és ott hagynám élete végéig, hogy érezze milyen a szenvedés! Hogy átjárja a testét és a lelkét a maró hideg és félelem! Azt akarom, hogy félj tőlem Roxana! Félj Merlinre is!
Annyira megvetendő ez az egész! Mi a fenéért kellett nekünk megtalálni azt a könyvet abban az undorító házban?! Miért pont kettőnknek kellett ott lennünk?! Elkerülhettük volna ezt az egész szituációt…igen, elkerülhettük volna!
- Na mi van Pres? Képes voltál idejönni időben? Mily csodálatos meglepetés! Azt hittem, hogy legalább fél órát késel…
Vágom oda csípősen, ahogy a félhomályban meglengetem a pálcámat. Azt is hiheti, hogy őt akarom megátkozni, azonban én csak az egyik elaludt fáklyán lobbantom újra a lángokat. Majd egy másikon is. Jobb látni az ellenséget tisztán, mint a sötétségben tapogatózni. Lenézően pillantok végig rajta. Szépnek szép, de a hajára ráférne egy kondicionáló pakolás, a körmeire egy friss manikűr. Az igazság az, hogy Roxana gyönyörű nő. De ezt sohase vallanám be magamnak, akkor se, ha okom lenne rá.
- Tudod jól, hogy nekem sincsen ínyemre ez az egész! De a parancs az parancs…még ha ilyen alakkal is kell megoldanom a dolgokat…
Sóhajtom és a nyakamba akasztott ezüstlánchoz nyúlok. Rajta csüng ugyanis az ezüst kulcsocska, ami a könyvet nyitja. Remélem, hogy legalább elhozta a némber és nem kell időt pazarolnom rá feleslegesen! Nem tetszik ez az egész. Nagyon nem. Szeretnék mihamarabb túlesni rajta, aztán bedőlni a puha ágyamba. Vagy valakit megkínozni. Igen…az felettébb jól hangzik.

Naplózva

Roxana V. des Pres
Eltávozott karakter
*****


beauty of the dark.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2011. 06. 26. - 15:53:00 »
0


Ódon kastély, melynek kövein lépteim éles, ritmusos kopogása hallatszik, ahogy átszelem az épület földszinti részét, mely árulkodik, hogy az épület egykoron milyen fényes, tekintélyes hely volt, ám mostanra a berendezés megfakult, felhasadt, tönkrement és megcsappant. A falakat pókhálók szövik be, s csak pár festmény díszeleg rajtuk. Mindent por borít, s így igazán lehet érzékelni milyen elhagyott épület ez, ám a por alatt lappangó emlékek különleges misztikát varázsolnak Chamberpot kastélyának. Nem kell a távoli múltra visszanézni, elég a közelmúltban merengeni ahhoz, hogy érdekes szálak szőjjék be az elménket: halálfaló tanya ez.
Bizony ám. Néha napján sötét alakok rekedtes hagngja tölti be a kastély borús csendjét, hol a madár se jár. Főhadiszállás, ahol talán súlyos átkok hangzottak egykoron az égbe, s meglehet, hogy tetemek hullottak a földre. Semmi sem lehetetlen, talán a padláson is szellemek lakoznak, kik éjnek évadján ijesztgetik a népet. Hacsak lenne nép. Kétlem, hogy bármikor is heccelnének a Nagyúrral, vagy csatlósaival, ám ezeken a sötét alakokon kívül nem is rejlik más a kastélyben, csak a por alatt lappangó halál.
De mindegy is. A ma este lényege nem a régészetben rejlik, habár közel áll hozzá. Egy réges - régi könyv áll mindennek a középontjában, s egy parancs, melyet megvallok őszintén: nincs kedvem teljesíteni. A legrosszabb, hogy sosem utasítottam még vissza parancsot, s kétlem, hogy én hátrálnék meg hamarabb, mint halálfalótársnőm, kinek idegszálai kevésbé bírják a stresszhelyzeteket, ellenben velem.
Tüzes és kontrollálhatlan, s talán ez a vesztébe hajtja, mert túl hiú. Indulatos, s érzései vadul törnek a felszínre, mint a vulkán öldöklő lávája, mely elpusztít mindent, talán az érzelmek tulaját is. Talán ebbe pusztul bele, vagy a saját botorságába és meggondolatlanságába. Nincs benne fegyelem, csupán egy könnyűvérű nőcske, ki engem magához sem mer hasonlítani. Igaz, van bennünk hasonlóság, mégis ő ezeket képtelen felismerni, márpedig, sokkal nagyobb hátrányban van az az ember, aki nem ismeri vetélytársát. Márpedig ő nem ismer, mert hiú, hogy lásson. Mert túlságosan a maga világában él ahhoz, hogy szembenézzen velem, s ezért alábecsül. S ez a legnagyobb hibája, alábecsül.
Ahogy alábecsült még évekkel ezelőtt, a Roxfortban. Azt hitte játszhat az emberekkel, mert csupán egy elkényesztetett fruska volt, aki hitte, higy mindenkit írányíthat és előadhatja a menőt, de nem ment neki. Legalábbis velem kapcsolatban. Mi zsigerből gyűlöltük egymást, s voltak megbocsáthatatlan tettei, én csak megadtam neki azokat a pofonokat, amit az élet nem adott meg neki, s emiatt nem volt benne egy csöpp alázat sem. Egy kicsapongó ribanc volt mindig is, mert túlságosan jó vtélytársai voltunk egymásnak, épp ezért a saját tükrében illegette csak magát, nem látva meg azt, akitől igazán tartania kellett volna: engem.
A sors igaza fintora volt csupán az, hogy közös feladatra ítéltek minket, mert együtt találtuk meg a kötetet, teli fekete varázslatokkal. Nála volt a kulcs, nálam a könyv. Korrekt felállás, ám a gyakorláshoz nincs semmi ínyem, mert kétlem, hogy nem találom el véletlen, a kipúderezett seggét egy csili- vili átokkal, amit néha - bocs-, mindig meg is érdemelne.
Mint, ahogy most is. Ízléstelen gunyor keletkezik az arcán, miközben belép a kazamatákba, hol már percek óta várok rá és pofázik. De az arca ég a dühtől, s jól látszik a düh oka: ÉN. Ez csak mosolyra sarkkal és a gondolat, milyen elcseszettül viselkedik. Én is lehetnék tüzes és vad, de mit érnék el vele!? Így legalább a felállás kontrasztja is élesebb: tűz és víz. Na ugyan ki győz?
- Szervusz Monique! Örömmel látom, hogy képes voltál elhúzni ide a kipolírozott valagadat - köszöntöm, teljes ridegéssel, melyet gúnyos mosoly ékít. - Azt hiszem ezek a szavak a te szádból méltatlanok, egy: mert hamarabb érkeztem, kettő: meg ne mérlegeld az én személyiségemet, hisz tudod: mindenki magából indul ki.
Kíváncsi vagyok az arcára, melyet az általa lobbantott fény világít meg. Csak 2 percnyi csúszás volt az érkezésünk közt, de máris kíváncsian vártam, hogyan reagál rideg, ámde szaftos megjegyzéseimre a lángoló szipirtyó.
- Ohh, s légy szíves ne tajtékozolj! Máris úgy viselkedsz, mint akinél ég a ház! Netán ég!? Vagy félsz valamitől?
Naplózva

† Monique Garside
Eltávozott karakter
*****


† Halott

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2011. 07. 22. - 15:42:47 »
0

Roxana

Vannak emlékek...amik örökre szólnak.

Az a nyomorult parancs. Szívesen mondanám, hogy a fenébe paranccsal! Menni akarok! El innen, nagyon messze. Úgy érzem  magam, mint régen a Roxfortban…itt áll velem szemben a dráma királynő társam. Megmagyarázhatatlan kezdeti gyűlöletünk, olyan fájdalmas versengésbe csapott át, amire mai napig emlékszem. Megpróbáltam neki a lehető legnagyobb pofont adni az élettől.
15 éves voltam. Csak egy kislány. Elvettem a barátját, és minden egyes csóknál, amit tőle kaptam, azt élveztem, hogy Roxana szenved. Nem szerettem a fiút. Egyáltalán nem. Helyesnek helyes volt, de ennyi. Se jóízlésű, se extrán odafigyelő, semmi. Csak egy nagymenő.
Állok és beleremegek a dühbe. Legszívesebben fognám azt a gyönyörű haját és megtépném, majd a fejét addig csapkodnám a falhoz, amíg azt nem mondja : Kérlek…elég!
A gond ott kezdődik, hogy Roxana sosem mondana ilyet. Főleg nekem nem. A halála pillanatában sem könyörögne azért, hogy hagyjam életben, még akkor sem ha látná az esélyt a menekülésre…mennyire hasonlóak vagyunk. Pont olyan makacs, dacos, mint én.
- Inkább fogd be! Jobban járunk mind a ketten…szerintem!
Vetem oda foghegyről, miközben még mindig a nyakamnál matatok. Elégedetten konstatálom, amikor a kezembe hullik az ezüstlánc, rajta a kulccsal. Hát ideje akkor elkezdeni. Lassan, unottan fordulok felé, újra végigmérem egyetlen pillantássommal. Mennyire furcsa, hogy halálfalóra sose mertem így nézni még. Egyedül erre a nőre…s ha tudná, tudnám, hogy mennyire igaz az amit rólam gondol, bizonyára végigfutna rajtam a libabőr.
Ismer, mint a rossz pénzt. Tudja jól, hogy saját fenevadam emészt el, saját démonom üldöz a koporsómig. Igen…de nehogy azt hidd Roxi, hogy én nem tudom, ki vagy te valójában! Ahhoz, hogy a parancsot teljesítsük, bizony össze kell dolgoznunk…bár, ki tudja! Lehet, hogy kapsz már Cruciot…halálfalót a kínzó átok használatáért még nem büntettek meg. Remélem, hogy nem most szeretnék elkezdeni.
- Nos? Ide adod a könyvet? Elvégre ideje megnéznünk, hogy miket kell a másikon kipróbálnunk…nem igaz?
Elindulok a könyvért a kulccsal a kezemben. Nagyon remélem, hogy lesz benne lefejező bűbáj, vagy rondító átok, eltörhetem a kezét lábát…levághatom az ujjait, végignézhetek ahogy az életéért küzd. Ugyan már! Nem nagy kérés! Vagy mégis?
- Lehet le kéne fektetnünk a szabályokat, a határokat. Bár tudod jól, engem az se zavarna, ha felrepülnél egyenesen a kastélyba…hátha ott maradnál.
Nézem a nőt. Elmosolyodok, bár ezt inkább nevezném undorító vigyornak. Torz mása a lelkemben dúló sötétlő vágyképeknek.
- Csak nem beijedtél Pres?

Naplózva

Roxana V. des Pres
Eltávozott karakter
*****


beauty of the dark.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2011. 07. 27. - 14:03:56 »
0


Állunk egymással szemben, s harcolunk az örökkévalóságig, mint tűz s víz, mint nap s a hold, mint élet és halál, mint Yin és Yang. De mivel halandók vagyunk a mi harcunknak véget kell érnie, s az nem lesz kegyes.
Ő sem volt hozzám kegyes. Kezdeti ellenszenvem csak fokozta, hogy megmutatta a pasilopós, pszichopata, ribanc énjét. Először fájt, aztán felizzott bennem a régi fogadalmam: "Egy fiúért nem fogom elveszteni az eszem..." Miközben a Roxfort főribancát játszotta keresztül néztem rajta, s kiötlöttem ördögi tervem: a saját vermébe ejtettem, hisz nem holmi fizikai vagy nyilvános megalázással hatottam rá, hanem a lelkét ejtettem rabul. S tudniillik: a várt egyetlen csapással rommá lehet dönteni, ha tudod, hol van a legfontosabb tartópillét.
S habár nem törte meg, elég pofon volt a számára, nagyobb, mint amit ő adott nekem. Igen, fájt, de olyan nagy pofont tőle nem kaphattam, mint amit átéltem gyerekkoromban. Olyat senki sem tudott adni, nem még, hogy egy fennhéjázó csitri. S különben is: ez a tette inkább alázta őt, mint engem, ez a poén az egészben.
S most, hogy szemtől szemben állunk, megvillan a düh a szemében, s szinte már látom, hogy meg akar kopasztani, mint egy tyúkot. De állj, te vak ribanc! Én nem akármilyen tyúk vagyok! Alábecsülsz.
Higgadtan várom, hogy a csendet újra szavak töltsék meg, s ezek miatt gunyoros mosoly ül ki az arcomra, de közben elképzelem, milyen véget szánnék neki, ha a kezemben lenne a sorsra.
Szinte látom magam előtt, ahogy a kúria pincéjében rostokol, ahol nap, mint nap azért kel fel, hogy vért izzadjon, hogy megalázkodjon. Mert ám az élet nagyobb kínszenvedés, mint a halál, nem tudtad? Szinte hallom a sikolyát és az elvetemült arckifejezését, de hisz ember ő is. Ne bírja sokáig higgadtan várni, hogy egyszer megszabadul. Ő sem lehet  ilyen naiv.
Elképzelem, hogy olyan lehetne számomra, mint egy játék, hisz úgy szeretek emberek életeivel játszani. Kitűnő szórakozás. S ha ráuntam, majd elküldöm a másvilágra, de abban nem lesz köszönet, vagy kegyelem. De nem is lesz móka, vagy gyors felvonás: csak hosszú kínszenvedés és megalázkodás.
Miközben elmélkedek a bűnös végről hangja újra felcsattan.
- Itt a könyv - húzom elő a zsebemből a kötet zsugori mását, mely tökéletes lenni kézikönyvnek, habár a betűméretek nem könnyítenék meg az olvasó dolgát. Pillanatokon belül a könyv visszanyeri eredeti, terjedelmes formáját.
Elindulok vele Monique felé, de édes kacagásom, mely veszettül visszhangzik, megállít.
- Még hogy félek!? Tudod erre szokás azt mondani, hogy mindenki magából indul ki - kacsintok rá gunyoros vigyorral.

Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 02. 23. - 06:42:33
Az oldal 0.181 másodperc alatt készült el 36 lekéréssel.