+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | |-+  Chamberpot
| | | | | |-+  Chamberpot - A falu
| | | | | | |-+  "Joe és az öszvér" Kocsma
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: "Joe és az öszvér" Kocsma  (Megtekintve 3734 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2010. 05. 31. - 00:40:38 »
0

Közvetlenül a templom melletti épület, vagy legalábbis ami maradt belőle. Az ajtaja kitépve, az egykor híres cégér megégve lifeg és nyikorog a szélben, Joe és az öszvér története örökké koromba vész. Odabent minden fel van forgatva, a hely egy durva varázslópárbaj tipikus jegyeit viseli magán. Itt aligha talál már innivalót a betérő, esetleg egy kis bort a titkos pincében.
Naplózva

Roxana V. des Pres
Eltávozott karakter
*****


beauty of the dark.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2011. 07. 21. - 10:26:31 »
+1


Szinte olyan, mint egy otthon, annyit járok Champerpot területén. Ugyanolyan szikár, kihalt, magányos és rémisztő, mint a lelkem. Mintha csak kivetítették volna azt a valóságba, s aki benne jár, valamilyen szinten rám ismerhet, s átérezheti ki vagyok én. Nem túl kellemes érzés.
Bevágtatok a hóesésből "Joe és a kecske" nevezetű kocsmába, s közben gúnyos mosoly húzódik az arcomra. Az ajtó előtt rápillantok a cégérre.
~ Vajon, ki volt ilyen agyalágyult, hogy ilyen hülye nevet találjon ki? ~
Az biztos, hogy, aki megalkotta, már volt benne egy kevés alkohol. Talán annyi, hogy a földön mászott és magáról se tudott, de látszott, hogy nem volt épelméjű.
Bevágtatok az épületbe, hol mindent por fed, pókhálók ívelnek át a romokon, koszos és állott levegő terjeng, talán még pár rágcsáló is megél itt, a felforgatott, összetört berendezések búvóhelyein. Kis utat nyitva magamnak, pálcámmal két oldalra sorakoztatom a szemetet és átvágok köztük. A helyiség végében álló, korhadt ajtóhoz lépek, melyet kitárva, pislákoló fénybe lépek.
A helyiség sem más, olyan, mint egy cella, egyetlen rácsozott ablakkal és gyér falakkal. Berendezés nincs, csupán pár szék, egy matrac és egy bárszekrény. Viszont itt kevesebb a por.
Nem is csoda, hisz ez a hely, tökéletes kínzásra, vagy fogva tartásra, s emiatt gyakran vannak itt találkozóim. Titkos és veszélyes találkozóim. Most viszont nincs találkám senki emberfiával, csupán takarítanom kell magam, magunk után, így pár kelléket és egyéb nyomot semmisítek meg és egy pálcahintéssel biztosítom a szoba eredeti állapotát, habár annál jóval tisztább formában.
A munkáltok befejeztével nekidőlök a falnak, s a hóvihart kémlelem odakint. Nem akarok mozdulni, pedig felrémlenek áldozataim sikolyai és kérlelései, minden nyomorult bűntett, amit ebben a szobában hajtottam végre. De valahogy mégsem zaklat, hogy miket műveltem, egyszerűen csak kellemes bizsergés fut végig a testemen.
Mindennek megvan az oka és mindazt, amit cselekedtem okkal tettem. Na jó, néha kéjvágyból, de mindegyiknek volt egy nyomós oka.
Talán hátborzongató, de sokaknak mást jelent a gyilkolás. Nem feltétlen hatalmas bűn, sokkal inkább saját magukba fojtott vágyaik világra szülése és a dominancia felszínre kerülése, melyek kéjvágyat szülnek. Ezek közé tartozom én is, mert annyiszor szenvedtem már és minden egyes emberi élettel jobban nyugszom meg, hogy visszaadom Istennek, amit tőle kaptam: a fájdalmat.
Csak így tudom rendezni a számlát, mert nincs megbocsátás. NINCS!
Az odakinti viharra pillantok és egy elsuhanó alakra. Vajon ki lehet az?
Az ajtófélfának támaszkodom, hogyha az ismeretlen belép kérdőre tudjam vonni és pálcahegyre hányni.
Várok, s hallgatom a csendet. A szoba elsötétül, léptek zaja hallatszik. Már itt van, majdnem a szobában. Kifordulok rejtekemből az ismeretlennek szegezem a pálcát, ki alig pár centire áll tőlem, de a félhomályban nem látom az arcát.
- Ki vagy? - kérdezem erélyesen.


Naplózva

Dante Fcartrough
Eltávozott karakter
*****


a bit evil, a bit sweet

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2011. 07. 21. - 21:41:03 »
+1


Nem is tudom mit kerestem ott. Nem szerettem azt a helyet, a vihar is tombolt (bár ennek ellenére én nyugodtan sétálgattam), ráadásul az egész falutól kirázott a hideg. Az a kihaltság, és az a lepusztultság… eszembe jutottak az emlékek. Hogy hány embert kellett már megölnöm és még hányat kell majd. Az áldozatok szemében mindig ott van az utolsó pillanatig a remény, látom bennük, mikor még utoljára találkozik a tekintetem a könnyes, vagy épp lemondó pillantásokkal. Talán egy pillanatra meg is enyhül olyankor az arcom, de csak egy másodpercre, mert rögtön emlékeztetem magamat arra, hogy mi is a feladatom. És az nem az, hogy megkönyörülve szánalmas kis életükön hagyjam, hogy had meneküljenek el, bujdossanak csak tovább a Nagyúr elől, hátha egyszer feladja, de annak sem lenne túl sok értelme, mert a Sötét Nagyúr elől senki sem szökhet el.
Halálszagú volt az egész falu. Minden. A kihalt utcák, a romos épületek, a lakatlan otthonok. Meg sem tudom számolni, hogy két év alatt hányszor jártam már itt, de sosem soroltam a kedvenc helyeim listájára. Frászt kaptam az útjait járva, mintha csak a kiontott életek kísértenének szüntelenül, rá nem unva a nótára, melyben elégtételt követelnek halálukért. Bárhová megyek a faluban, ők jönnek utánam, s egyre csak azt sugallják, megbánom, ha maradok. De talán pont ezért jöttem el. Mert szükségem volt erre a borzongató érzésre, amiből erőt meríthettem, hogy visszatérhessek feladataim teljesítéséhez, különben nem bírnám el ennek az egésznek a súlyát. Nem tudnám folytatni, pedig muszáj… muszáj ezt csinálnom, mert ez a dolgom. Így van rendjén.
Sötét árnyként suhantam a házak csendje alatt, nesztelenül, de mégis éberen, mint egy macska. Nem tudom mitől kellett volna tartanom, hiszen itt az égvilágon senki nem járt rajtunk, halálfalókon kívül, de azért nem ártott készenlétben lenni bármilyen eshetőségre, hiszen ki tudja…
Egy percre megálltam, s pillantásom egy lepusztult helyen állapodott meg. Közelebb léptem, mert egy belső hang azt súgta, hogy be kell mennem, főleg azért is, mert az előbb valamit, vagy valakit mintha láttam volna.
Lassan sétáltam be az épületbe, lépteim alatt a padló fájdalmasan megnyikordult, mintha minden egyes mozdulatom kínokat okozna. A látvány sem épp a legszebb volt. A felforgatott kocsma egykor biztos a község központja lehetett, de mostanra az egészet romba döntötték. Ez is ugyanolyan üresen tátongott, mint bármelyik másik ház ebben a faluban, s ez sem ígért sokkal többet.
Körbenéztem, hátha megpillantom azt, amiért ide jöttem, de senkit, illetve semmit sem találtam, így a helyiség végében lévő ajtó felé indultam meg. Furdalt a kíváncsiság, hogy vajon ki lehet az, aki ide merészkedik, de a biztonság kedvéért a zsebre raktam a kezem, hogy a pálcámat könnyebben elérhessem, ha szükség lenne rá.
De nem volt.
A sötétségben egy alak tűnt fel, s pálcát szegezett nekem, miközben kérdőre vont. Megtorpantam ugyan, de szám mosolyra húzódott az ismerős hang hallatán.
- Hát így kell üdvözölni egy kedves kollégát?- ezúttal én vontam őt kérdőre, s rátettem kezemet az övére, végül lenyomtam, hogy ne szegezze nekem a pálcáját. Beljebb léptem remélve, hogy már rájött ki vagyok, s feloltottam a lámpát így végül szemtől szembe álltunk, én még mindig vigyorgó képpel.
- Mond csak, mit keres itt, egy ilyen helyen egy hölgy egyedül, semmilyen kísérő nélkül?- kérdeztem, miközben a helyiséget térképeztem fel.
Naplózva

Roxana V. des Pres
Eltávozott karakter
*****


beauty of the dark.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2011. 07. 23. - 12:25:20 »
+1



- Dante - suttogom elképedve, egy félmosollyal az arcomon. - Micsoda kellemes meglepetés - adok hangot elképedésemnek, miközben végigmérem a férfit.  
Izmos, szemrevaló test, kissé bozontos haj, vonzó tekintet, csábító ajkak. Kifejezetten az a fajta nőcsábász, aki szeret játszadozni a prédájával. ~ Hmm, vajon ma este velem is játszadozni akar? ~
A szemébe nézek, s ott megcsillan valami. Nem valami szikár fény, hanem annál tüzesebb. Egy - egy kacér pillantás tőle, s biztos vagyok abban, hogy nem vagyok számára közömbös. Ám ha ma este szándékában áll a csáberejét kihasználni ellenem, rosszul dönt. Velem nem a férfiak játszanak, én játszom velük.
Édes mosoly ül ki az arcomra szavai hallatán.
- Ohh, ne félts te engem. Nem vagyok egy szende tündérke, inkább a sötétben meglapuló vadmacska szerepe illik rám - jegyzem meg, aztán a témánál maradva körbepillantok a helyiségben.
Van a szavaiban némi igazság, hisz küllemre úgy nézek itt ki, mint az aranygyűrű a szemétdombon, vagy ez túlzás? ~ De sose tévesszen meg a külső, Dante! Ha látnád mi van belül. Talán megrémülnél mi nyugszik a bőröm alatt. ~ Elmélkedek.
- Hát te, mit keresel itt éjnek évadján, kedves kolléga? - passzolom vissza a kérdést, elkerülve azt, hogy én válaszoljak rá.
Meglehet, hogy engem követett, hisz rajtam kívül kevesen kedvelték ezt a helyet és sokan messziről el is kerülték, így kételkedem benne, hogy itt lett volna dolga. Ha viszont utánam koslatott, sikerrel járt.
Sikerrel járt nemrég is, amikor heves csókolózásba kezdtünk az egyik szállodában, de magunkon kívülálló okok miatt tovább nem mehettünk. Talán folytatni akarja az aznap estét?
Elmerülök az emlékben, ahogy édesen csókol, s én a boldogság mámorában úszok. Talán neki is feldereng a csábító emlék, s kétlem, hogy másképp nézne rám, mint azelőtt a jelenet előtt, hogy egymásnak estünk. De lehet, hogy csak engem vonzz a túlfűtött kép, s csak a férfi vonzereje váltja ki belőlem a múltat. Vagy az, hogy egyedül vagyunk egy kietlen helyen, s túl nagy a csábítás, vagy pedig az, hogy Zack már egy hónapja Európában van.
Lehet, hogy a hiánya miatt vágykozom úgy Dantera, s talán azért, mert küllemre úgy hasonlítanak. De amellett, hogy van egy pasim vele is szívesen kikezdenék. Nekem nem szokott ez a tény határokat szabni, hisz egy nyílt kapcsolat eszméje ég az agyamban, s megesik, hogy vágyom a változatosságra, de csak esetenként és nem minden senkiházival, titokban.
- Netán vadászatra indultál? - fűzöm tovább az előző kérdést. Értse, ahogy akarja. Vadászhat szökevény diákokra, vagy a gyengébbik nem egyik képviselőjére. Ha ez utóbbi igaz, biztosított  ma esti programom. Lehet, hogy komolyabbra fordulhatna a dolog, de lehet, hogy csak beetetném szegénykét. Mindez csak rajta múlik.
Kinézek az ablakon a viharba, s halkan sóhajtok egyet.
- Lehet, hogy igazad van. Jól jönne egy kísérő - mondom lágyan. - Most, hogy itt vagy, máris nagyobb biztonságba érzem magam. Eljött a szőke herceg, ló nélkül - játszadozom a szavakkal, s a háta mögé pillantok keresgélve az állatot, gunyoros tekintettel, miközben közelebb lépek hozzá, s tenyerem nekitámasztom a mellkasának és a szemébe nézek.
Most már biztos vagyok magamban. Folytatni akarom a múltat, felhevíteni az emléket, de ez nem ilyen egyszerű. A célig manővereznem kell, egy picit drámázni, kacérkodni, érzéki nőt játszani.
Így, most már ő a préda. Vadászból préda. Hmm, kezdődhet a játék.


Naplózva

Dante Fcartrough
Eltávozott karakter
*****


a bit evil, a bit sweet

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2011. 07. 24. - 11:06:29 »
+1


Miközben felmértem a terepet, végig magamon éreztem Roxana tekintetét, s ettől kéjes mosoly kúszott arcomra, ráadásul felidéztem magamban a belépésem okozta döbbenetét. Túl szép volt, hogy igaz legyen. Újra csak kettesben, egy elhagyatott helyen… Szép kis este elébe nézünk, főleg ha alapul vesszük a múltkoriakat. Miért ne mehetnénk ezúttal tovább?
Vizsgálódásom végeztével keresztbe font karokkal a falnak dőltem, s bájos kolléganőmet figyeltem. Minden szót, ami azokon a csábító ajkakon kijött, egyenként értelmeztem, szinte felittam minden egyes mézédes cseppjét mondandójának, miközben szemeimet le sem vettem karcsú alakjáról. Fejemben már különböző elméleteket gyártottam a folytatást illetően, s már elképzeltem, hogyan is tovább. Már csak el kellett érni, hogy úgy is legyen.
- De a vadmacskát is meg lehet szelídíteni, ha a megfelelő ember, a megfelelő eszközzel teszi.- szavaim mögött persze egyértelműen magamra gondoltam, hiszen ki utalna valaki másra, ha a lehetőség saját maga előtt is fent áll, csak ki kell használnia?! Legfeljebb azok a nyámnyila alakok, akik azt vallják, hogy létezik barátság férfi és nő között, pedig ez a világ legnagyobb baromsága! Persze, hogy nincs, az egyik fél úgy is többet akar majd, még ha ezt először nem is veszi észre. És ha meg kiderül, akkor vagy az lesz a vége, hogy örökre megutálják egymást, vagy a másik fél is bevallja vonzalmát, de ezek közül egyik sem barátság.
Kérdésemre ugyan nem kaptam választ, de ehelyett nekem kellett felelnem, amit örömmel tettem meg. Természetesen eszem ágában sem volt azt állítani, hogy csak azért jöttem, mert kellett egy hely, ahol összeszedhetem magam, nem dehogy. Ennél jobbat mondtam, amit talán Roxana még jobban is díjazott.
- Mit keresek itt? Egyszerű: Téged.- löktem el magam egy lépésnyire a faltól, s végig az igéző szempárba bámultam- Tudod, nem szeretem félbehagyni azt, amit már egyszer elkezdtem.- csábító molyosra húzódott a szám, és ismét közelebb léptem egyet. Mondandóm fele amúgy is igaz volt, mivel valóban nem szoktam a felénél abbahagyni semmit sem, s múltkor sem terveztem így, de sajnos félbeszakítottak. Ám most jöhet a folytatás!
Roxana cselekedeteiből megítélve neki sem volt ellenére a dolog, főleg mikor mellkasomnak támasztotta kezeit. Egy pillanatra hagytam magamat elmerülni a gesztenyebarna íriszekben, majd lágyan megfogtam kézfejeit, s egyet pördítve rajta a falnak döntöttem, én pedig fél kézzel nekitámaszkodtam a tégláknak.
- Szóval szőke hercegre vágysz?- kérdeztem kihívóan, s hajam színét egy pillanatra szőkévé változtattam, azután vissza az eredeti színére- Sajnos be kell érned a barna lovaggal, a szőke nem igazán illik hozzám.- csóváltam a fejemet, majd bujkáló mosollyal a szám sarkában megint belenéztem azokba a hatalmas szemekbe. Tekintete tényleg hasonlított a macskáéhoz, de ettől csak még vonzóbb lett. Egy vadmacska, akit meg kell szelídíteni. Csodálatos.
Pillantásomat még végigfutattam testén, de már nem bírtam tovább, egyszerűen nem lehetett ellenállni a vonzerejének, s megcsókoltam. Finoman, nem túl kapkodóan, hiszen ráértünk. Előttünk állt még az egész éjszaka.

Naplózva

Roxana V. des Pres
Eltávozott karakter
*****


beauty of the dark.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2011. 07. 27. - 14:04:32 »
+1


Túl régen várok az alkalomra, hogy most elszalasszam. Akarom őt, most mindennél jobban, de nem lehet, minden egyszerű, s oly nehezemre esik megtartani az előjátékot. Egyszerűen csak a karjaiba vetném magam, de az hogy nézne ki?
- Megszelídíteni? - mosolygok édesen. - No de nem félsz, hogy véletlen sebet ejt rajtad, vagy szét tép? Megéri a kockázat? - zúdítom rá burkolt kérdéseimet, melyek kacér tartalmuk miatt kedvesek számomra. Olyanok, mint, amikor rákattintasz a Start gombra, s belevágsz egyenesen a játék közepébe.
Türelmetlen vagyok, pedig általában rideg és nyugodt a természetem, de mivel Dante oly elragadó és imádni való nem tudok máshogy viselkedni. Akarom őt. Akarom. Akarom.
- Valóban ennyire fontos lenne az az este, vagy én? Nem tudtad elfelejteni, ugye? - igazából azt akartam válaszolni, hogy: Én sem tudom elfelejteni, túlságosan csábító vagy számomra. Mint egy tiltott gyümölcs.
S valóban, tiltott gyümölcs. Ha komolyan elgondolkodom feldereng: azzal, hogy kapcsolatot kezdeményeztem Zackkel, elköteleztem magam, de még eszem ágában sincs elmenekülni ma este, sőt. Viszont azzal, hogy egy vámpír menyasszonya vagyok az ügy súlyosabb: ha tudomást szerezne róla, tuti kinyírná Dante-t és fellógatná egy fára... Grr... Bele sem merek gondolni, milyen veszélyes játékot űzök, űzünk. De képtelen vagyok elmondani neki, az rontaná a hangulatot, melyet igéző tekintete a messze tűnő, magasságokba emel.
Meglepődök, amint egy egyszerű mozdulattal a falhoz támaszt, s őrült közelségbe férkőzik, miközben a szőke hercegről hadovál.
- Valóban, a barna... - kezdek bele egy vizsgálódó mondatba, de belém fojtja a szót. Szó szerint. Megcsókol, s kellemes bizsergés jár át, ahogy a nyelveink fergeteges táncukat járják.
Egy kicsit élvezem a pillanatot, majd elhúzódom, s kitör belőlem az, amit el akartam fojtani.
- Ezzel nem tudod mibe ártod bele magad - suttogom a fejemben égő, rémisztő képre gondolva, mert nem tágít onnan, s nem tudom igazán élvezni a percet. Áwh, csessze meg!
Elképedek, hogy vajon miért is van bűntudatom. Eddig még egyszer sem volt. Talán, mert Mr Fcartrough több, mint egy egyszerű kihágás? Beleborzongok a gondolatba, hogy talán köztünk több is van, mint szimpla testi vonzalom, vagy csak én vagyok ilyen naiv? Remek, még a végén kiderül, hogy Dante többet jelent számomra, mint azt hinném.
- Ha megcsókolsz, a halál égető karajiba veted magad - suttogom egy cseppnyi bűntudattal. Még a végén, komolyan lesznek érzéseim, s talán már most is vannak, s azok azt súgják, hogy az Ő érdekében hagyjuk abba.
Azonban képtelen vagyok rá, nem tudom türtőztetni magam, akarom Őt.


Naplózva

Dante Fcartrough
Eltávozott karakter
*****


a bit evil, a bit sweet

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2011. 07. 28. - 16:13:34 »
+1


Az ilyen pillanatokért élünk. Amikor ki kell használnunk az alkalmat, máskülönben az elúszik. Elúszik, s talán soha vissza nem tér, csak egy messze tűnő vágy lesz csupán, de vágynak is elérhetetlen. Akkor persze halálra átkozza magát az ember, hogy annak idején miért nem tett semmit, mert akkor talán még most is markában tarthatná azt, amit akkor, abban a pillanatban elengedett.
De én nem  fogom hagyni elveszni a percet. Ki akarok élvezni minden egyes pillanatot, amit ebben a lepukkant, de annál inkább elhagyatott helyen töltök Roxanaval. Kettesben.

- Szerintem megéri.- mosolyogtam sejtelmesen. Ezért a nőért? Ez csak természetes, hogy megéri. Micsoda ostoba kérdés ez? Néhány kisebb sérülés mit számít, ha a díjnak ekkora értéke van? Persze, biztos lenne, aki ezek tudatában meghátrálna, s inkább elfutna, de akad olyan kivételes egyén is, akinek sikerül bevennie a bevehetetlent, és azt hiszem nem hazugság, ha azt állítom: nekem sikerült.
Roxana szavaiból megítélve őt sem hagyta békében az a tudat, hogy az a bizonyos este befejezés nélkül maradt, de lehet, hogy csak én képzeltem bele ezt a jelentést a szavak mögé. Mindenesetre én folytatást reméltem, s ezért tenni is akartam.
- Hogy is lehetne elfelejteni? Hisz te sem tudtad.- mosolyom kicsit gonoszkásra váltott. Valószínűleg pont beletrafáltam a közepébe, látszott rajta, hogy tényleg így van a dolog, s ezért is kérdezősködik, de én ügyesen kitértem a rendes válaszadás elől. Még magamnak sem akartam igazán bevallani, hogy valóban sokat gondoltam azóta a történtekre, nem hogy még neki is elmondjam. Igazság szerint nem is tudom miért izgat ennyire a dolog. Talán csak a kíváncsiság, hogy mi rejtőzik a titokzatos álca mögött, vagy az a bizonyos vágy, ami arra ösztönöz, hogy ezt a látszólag hideg külsőt megolvasszam, s enyém legyen a dicsőség, hogy NEKEM sikerült ezt elérnem. Nem tudom, de egy biztos. Meg akartam szerezni Őt valamilyen okból kifolyólag.
Ajkaink összeforrtak, s kellemes érzés fogott el, ám nem tartott sokáig az idilli pillanat. Roxana hirtelen elhúzódott, mire én kérdőn néztem rá. Mi lehet a baja? Az nem lehet, hogy ő nem akarja.
- És ha nem is akarom tudni?- kérdeztem szinte hitetlenkedve. Miről beszél? Nem értettem. Nagyon nem. Akkor semmi baja sem volt, amikor a szállodában kötöttünk ki, és semmi ilyet nem említett, most vajon mi lelhette?
Továbbra sem fogtam fel, hogy miről beszél, de következő mondatára nevetve válaszoltam.
- Akkor nekem már úgy is mindegy, nem? Hiszen már megcsókoltalak, sőt ezt akár még egyszer is megtehetem.- léptem közelebb, majd ajkaimat ismételten az övéire tapasztottam, s csak akkor hátráltam kicsit, mikor kifogytam a levegőből. Mélyen a szemébe néztem, amiből tisztán ki lehetett venni, hogy valami nyomasztja.
- Mi okból kifolyólag vetném magam a halál karjaiba? Mi az, amiért nem csókolhatlak meg?- szegeztem neki kérdéseimet, s óvatosan megfogtam arcát, mintha csak valami törékeny porcelán lenne. Vajon mi akadályoz minket a folyatatásban?


Naplózva

Roxana V. des Pres
Eltávozott karakter
*****


beauty of the dark.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2011. 08. 11. - 12:39:30 »
+1


Kellemes, édes pillanat és én elrontom. Hogy lehetek ilyen sekélyes?
Bármilyen helyzetben képes vagyok megőrizni rideg nyugodtságom, most viszont, mintha őrjítő halál fenyegetne: megrémülök. Ilyen sem történik velem gyakran, mert sosem engedem, hogy teljesen átjárjon egy érzés, s hatalmába kerítsen, mert azon felül kerekedik a megvetés, a szánalom, a pökhendiség, most viszont képtelen vagyok azt a felszínen tartani. Magam sem értem, hogy reagálhatok így egyetlen csókra.
Csendesen hallgatom árválkodó szavait, csendben elmélkedem, hogy talán jobb lenne visszaszívni, amit az imént mondtam, de lehetetlen. Mint ahogy neki az a lehetetlen, amit mondok. Látom az arcán, hogy megtántorodik egy pillanatra, de mintha csak erőt merítene újra nekem támad.
Hmm, puha ajkak, finom csók. Bele sem merek gondolni a mesebeli folytatásba, a kéjbe, hisz nem is egy tündérmesében vagyunk.
Hanem egy rémálomban, a sz.ros világ közepén. Olyanok vagyunk itt mi, mint az állatok. Kalitkába zárva, irányítva, akiknek megírták a sorsukat. Márpedig én túl dacos vagyok ahhoz, hogy valaki, valami más irányítson engem. A magam ura vagyok!
Talán csak egyetlen embernek engedném meg, hogy irányítson: Dantenek. De csak egy éjszakára... Ám túl nagy a teher ahhoz, hogy tényleg csak egy egyszerű, könnyed játék legyen a folytatás.
Hisz mással komolyan megtenném, hogy berángatom ebbe az ördögi körbe, de ez a pasas egy másik világ, mert kissé naiv libaként viselkedek vele kapcsolatban. Furcsa, mennyire csábít...

Mindez talán elrettenti és nem jegyzetelhet fel a könnyű nőcskék listájára. Habár így se, úgy se tehetné meg. Túl nagy falat vagyok ahhoz, hogy elfelejtsen. Jól tudom. Viszont ez az ügy súlyosbítja a akadályt.
Vajon a barna herceg, ló nélkül meg tudja menteni az alvilág hercegnőjét a gonosz, csúnya vámpírtól?
-  Nem arról van szó, hogy megcsókoltál-e vagy sem. Itt már többről van szó. Te is tudod, hogy ma este már nem csak pár ártatlan csók lenne a tét, de az már túl veszélyes játék - nézek egyenest a szemeibe, visszafojtott hangon beszélve. - Gondolom nem kell mesélnem a vámpírokról ahhoz, hogy rájöjj, milyen nagy a hatalmuk, s mily erősek - folytatom. - Nos, neked egy egész klánt kéne legyilkolnod ahhoz, hogy ez ma megtörténjen... - suttogom, s arcomra helyezett kezére teszem az enyémet.
Aztán kibújok a karjaiból, megtorpanok, s kinézek a hóesésbe. Fehér... Bárcsak az én lelkem is ilyen tiszta lenne.
-  Ha azt hitted, hogy gyerekjáték lesz megkapni engem, tévedtél. Tévedtünk...
Na herceg, megvan még a kardod?



Bocsi a késésért, erősen lefoglalt a mugli élet Mosolyog
Naplózva

Dante Fcartrough
Eltávozott karakter
*****


a bit evil, a bit sweet

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2011. 08. 17. - 20:57:48 »
+1


Összevont szemöldökkel méregettem Roxanat, miközben kezem még mindig arcán nyugodott. Pillantásom egy másodpercre ismét ajkain állapodott meg, majd újra mélyen a szemeibe néztem. Valahogy úgy csábított, vágytam rá, hogy ismét megcsókoljam, de ő nem engedte. Talán pont ezért is vonzott annyira, de belül hajtott a vágy, hogy ezt ne hagyjam annyiban. Nem voltam képes elviselni, hogy nemet mondott, és ettől csak még inkább megkívántam, s elhatároztam, hogy csak azért is megkapom. Engem nő még nem utasított vissza, és ezt nem most szeretném elkezdeni, azt meg legfőbbképpen nem hagyhatom, hogy pont Roxana legyen az első, aki kosarat ad nekem.
- Mi?!- hangom valami szokatlan szintet ütött meg, amit talán még soha életemben nem értem el- Vámpírok? Mi közük van hozzád a vámpíroknak?- értetlenkedtem. Persze, eddig is tisztában voltam a létezésükkel, de akkor is hihetetlennek hangzott ez most. Főleg, hogy volt valami közük Roxanahoz. Oké, azért nagyjából sejtettem, hogy miről van szó, de azért jobbnak láttam tisztázni az egészet, hogy most akkor tényleg vámpír pasija van-e, vagy valami más áll a háttérben.
Ami viszont azt illeti, így még izgalmasabbnak hangzott az egész. Végre nem valami könnyű nőcske, akit simán meg lehet kapni, sőt harcolni is kéne érte. Igaz, jobb lett volna, ha ez most nem jön közbe, és ma este megkapom azt, amire vágyom, bár még lehet belőle valami, hátha úgy dönt Rox, hogy nem érdeklik a vámpírok. Tőlem úgy sem tudnák meg, és ha ő sem kotyogja ki, akkor ez csak és kizárólag a kettőnk titka lenne. A kettőnk édes, veszélyt rejtő titka. Hm, nem is hangzik rosszul.
Karom, mint egy rongy, úgy hullt vissza mellém, miután Roxana hátralépett. Én is megfordultam, tettem pár lépést, s miközben nevetve hajamba túrtam, megpördültem, így ismét szembeálltunk egymással.
- És egyébként… a múltkor, ott a szállodában… ha nem szakítanak félbe, és tovább megyünk, az nem lett volna gond?- kérdeztem, s egyenes választ vártam. Még mindig ugyanúgy kívántam Roxanat, még mindig nem hagytam fel azzal, hogy megkapjam, de az akkor is érdekelt, hogy ott ezt miért nem közölte velem.
Eközben leültem a helyiségben lévő matracra, mert az még is kényelmesebbnek nézett ki, mint azok az ócska székek. Hát, lehet, hogy tévedtem, de nem érdekelt, ülésre tökéletesen megfelelt.
- Nem is szeretem, ha túl könnyű dolgom van.- kulcsoltam össze a kezemet, és felpillantottam rá egy féloldalas mosollyal- De őszintén mondd meg, hogy most mit akarsz? Nem a kezedet kértem meg, és ha még az este folyamán történne is valami, tőlem senki nem tudná meg az égvilágon. Csak mondd, hogy mit szeretnél, mert akkor én már itt sem vagyok. Semmi dolgom nincs itt.- álltam fel, jelezve szándékomat, de magamban eszem ágában sem volt tágítani innen. A tervemben az szerepelt, hogy ennek hatására Roxana majd jobban átgondolja a dolgokat, és megállít, mielőtt elhagynám az épületet. Ez volt az egyetlen fegyverem hercegként, a kérdés csak az volt csupán, hogy valóban ez fog-e történni? Engem választ vajon, vagy a hűséget?

Naplózva

Roxana V. des Pres
Eltávozott karakter
*****


beauty of the dark.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2011. 08. 21. - 15:23:10 »
+1


Nem akarok egy trófea lenni, a többi r.banc mellett egy porosodó polcon. Múltkor talán még ez nem számított volna, de most igenis ott villog bennem: nem akarok egy lenni a sok közül. Én többet akarok. Én akarok lenni az egyetlen!
De tudom, hogy ez lehetetlen, hisz, hogy is várhatnám el tőle, mikor még én magam sem vagyok igazán hűsége!?. S valóban, miért is lennék neki az egyetlen, ha valójában nem érez irántam semmit!? Ám MOST efelett már nem tudok szemet hunyni. Egyszerűen tudni akarom, hogy mik a céljai velem kapcsolatban és nem akarok egy kitöltött keresztrejtvény lenni, ami végül a szemeteskukában végzi.
Viszont ez a vámpíros ügy talán butaság, de mégis! Itt még a falnak is füle van! Talán megijedtem?
Te szent Merlin! Mióta lettem lelkiismeretes?
Túl bonyolult az egész és épp ésszel nem tudom megoldani. Vagyis megtudom, ha kizárok minden érzést: mellkasánál fogva ledöntöm a matracra és pont, pont, pont... Majd korán reggel kivégzem, nyomok nélkül és elvágtatok a helyszínről.
De valamiért képtelen vagyok rá és egyszerűen úgy érzem az a legjobb, ha közlöm vele az igazságot. De másfelől mégsem ez a legtökéletesebb megoldás...
Sőt, fáj, hogy Zack túl sokat jelent nekem, de dönteni képtelen vagyok. Miért?
Túl összetett mindez...
- Vámpírok! Igen, vámpírok! Egy vámpír menyasszonya vagyok! Szerinted ez nem számít!? - kérdezem ridegen, érzéktelen arckifejezéssel. Túl veszélyes játék ez...
S nem vagyok képes végigjátszani és kockáztatni. Miért is tenném? Valamiért képtelen vagyok átlépni Danten, ahogy Zacket is képtelen vagyok eltiporni. Nem értem, vagy csak nem akarom érteni!?
- A szállodában nem tettem volna meg ezt, mert nem érdekelt volna, hogy élsz-e vagy halsz - jelentem ki szikáran, miközben fájdalmasan sóhajtok, s figyelem, ahogy Dante leül a matracra. Az igazságot akartad, hát megkaptad. Könnyeden lehuppanok mellé, végigsimítom az arcát, s ujjam az ajkán állapodik meg, s közel húzódva súgom neki:
- De most már érdekel!
Ha okos kihasználja a helyzetet, de igazából csak érzelmi ráhatást várok. Érzelmek, érzelmek. Régóta nem foglalkoztam velük, de Dante valahogy más. S most ha a képembe nevet, vagy megaláz, még talán el is viselem, de botor módon azt akarom hallani, hogy nem csak egy éjszakás kalandot akar velem...
Hallgatom, ahogy szilárdan válaszol. Kicsit belém mar, aztán jéghidegen a szemébe meredve válaszolok:
- Valóban, semmi dolgod itt - hatásszünet. - Úgyhogy menj! - fejemmel az ajtó felé biccentek, s hangom alig halhatóan elcsuklik.
Jobb lesz mindkettőnknek herceg. Vagyis neked. Bennem még mindig ott lesz a vívódás, ami talán örökké tart.
De azért tudd, hogy én még mindig a sárkány tornyában raboskodom és várok rád!

Naplózva

Dante Fcartrough
Eltávozott karakter
*****


a bit evil, a bit sweet

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2012. 04. 08. - 16:14:42 »
+1


Egy vámpír menyasszonya?! Mint valami borzalmas horror film címe. Ráadásul ez most a valóság, és igaz, hogy egy vérszívó a vőlegénye. Kimondva ez még röhejesebben hangzik. Tudom, hogy az egyszerű mugliknak már a varázslók is természetfeletti lények, de azért nem tudom, a vámpírok nekem nem egyenrangúak velünk. Vagy fogalmam sincs, bennem ez jön elő arra, hogy ha vámpírok nevét hallom.
A matracon ülve eljátszadoztam a gondolatokkal, hogy mit fog most felelni Roxana, de ami elhagyta a száját, arra végképp nem számítottam. Most már érdekli mi lesz velem. Egy pillanatra szíven ütött ez a mondat, hiszen ez, ha jól értem, azt jelentené, hogy szeret. Hát ez aranyos. Vajon én is ugyanígy érzek iránta? Mert nem tudtam eldönteni, hogy milyen érzelmeket táplálok iránta, így próbáltam magam győzködni, hogy ez csak egy irányú. Nincs szükségem állandó partnerre, ha kell valaki, akkor azt általában meg is szerzem, és nekem ez így tökéletesen megfelel. Most akasszak a nyakamba egy vámpírt, mert ha elhódítanám tőle véglegesen Roxot, akkor biztos, hogy számíthatnék valamiféle bosszúra. Szükségem van nekem erre?
Ezek a gondolatok kószáltak a fejemben, de még mindig nem adtam fel a reményt, hogy ma sem egy sikertelen hódítási kísérletet magam mögött hagyva térek haza. Szóval folytattam a próbálkozást, és ezért is indultam el az ajtó felé. Az teljességgel lehetetlen, hogy a tervem ne sikerüljön, és én ebben a tudatban készültem „elhagyni” az épületet, amit persze nem igazán gondoltam komolyan. Ha én vagyok a szőke hercege, aki csak bizonyos alkalmakkor szőke, akkor nekem nincs más fegyverem, mint az, hogy kicsikarjam belőle azt a szót, aminek hatására megfordulhatok. Egyéb harci eszközöm csak a pálcám van, de azzal mit értem volna el? Csak elüldözném a prédát, vagy ha nagyon harcias akarna lenni, akkor visszatámadna, és egyik sem lenne túl ésszerű.
Csakhogy válasznak nem azt kaptam, amire vártam. Úgy torpantam meg, mint aki rosszul hallott, s pislogtam párat magam elé. Ez meg mi? Hitetlenkedve fordultam hátra, és próbáltam elrejteni a csalódottságomat, ami abból fakadt, hogy Roxana csak úgy szélnek eresztett. Még csak meg sem próbált visszatartani, ami azért rosszul esett. És hogy miért? Magam sem bírnám megfogalmazni, de ugye ez nem az, hogy szeretem? Az lehetetlen!
- Szóval akkor ennyi volt? Itt a vége, fuss el véle? – vontam fel a szemöldökömet, de nem vártam már választ. Csak megcsóváltam a fejemet, és hátat fordítottam neki. Hát, ha így állunk, akkor tényleg nincs miért maradnom. Fölösleges egy olyan dolgokért küzdenem, amit nem kaphatok meg. Vagy várjunk csak! De, egyszer meg fogom kapni. Nem hagyom ennyiben a dolgot, nem az a típus vagyok, aki ilyen könnyen feladná. És ha csak egy estére is, de Roxana az enyém lesz. Csak ezt vele még nem közöltem.
- Akkor viszlát! – nem láthatta, de apró, gonosz mosollyal arcomon léptem ki az ajtón.

Köszönöm a játékot! Puszi
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 10. 09. - 19:10:34
Az oldal 0.124 másodperc alatt készült el 41 lekéréssel.